Vissza a tartalomjegyzékhez

9. évfolyam 2. szám
A. D.
MMVIII

Rajki Zoltán:
Az adventista misszió társadalmi bázisának alakulása Magyarországon 1945 és 1989 között
A második világháború végét követő rendszerváltás mind a magyarországi adventizmus, mind a többi szabadegyház életében forduló

A második világháború végét követő rendszerváltás mind a magyarországi adventizmus, mind a többi szabadegyház életében fordulópontot jelentett. A korábban a „tűrt”, és/vagy „betiltott” jogi kategóriában lévő, és hatósági zaklatásnak kitett kisegyházak hazai történetük során először korlátlan szabadságban végezhették hitéleti tevékenységüket.[1] A Belügyminisztérium engedélyt adott a kisegyházak érdekeit védő szervezetnek, a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének (MSZSZ), hogy tagegyházaiban működő evangéliumi munkásait személyi igazolással lássa el. Vallásos összejöveteleik nem estek gyülekezési tilalom alá. Nem kellett hatósági engedélyt kérniük istentiszteleteik tartására. A templomaik, imatermeik és az egyházi célokat szolgáló helyiségeik mentesültek a hatósági igénybevétel alól.[2] Az 1946. évi köztársasági államformáról szóló I. törvénycikk bevezető része biztosította az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogaként a szabad vallásgyakorlatot.[3]

Közjogi helyzetük javulása mellett a lakosság is fogékonynak bizonyult a kereszténység irányában. A háború pusztításai, a bizonytalan gazdasági, társadalmi és politikai helyzet előkészítette a talajt a misszió számára, amelyet többek között a Hetednapi Adventista Egyház is aktívan megragadott. Az egyház élén jó szervezői tulajdonsággal rendelkező vezetők álltak, akik eredményesen mozgósították a lelkészeket és a gyülekezetek tagjait. Az egyszerű híveket országos szervezésű programok segítségével aktivizálták, mint az Igazságot minden házhoz, könyvhét, aratási hálamunka (irodalomterjesztés egy hónapig), korszerű Biblia-tanfolyam, vagy a Nyerj egy lelket mozgalom. A legaktívabb laikusok képzést nyerve részt vehettek a népevangélista, vagy az önkéntes evangélista munkában. A felekezet segítségükkel a lelkészek aktív közreműködése nélkül végezhetett evangélizációs tevékenységet a korábban el nem ért településeken. A lelkészek és a laikus „evangélisták” evangélizációs előadásai számára pedig az adventista irodalom terjesztéséből élő könyvevangélisták készítették elő a „talajt”.[4]

 

Az adventista misszió társadalmi bázisa 1945 és 1949 között

Az aktív missziós tevékenységre csupán néhány év állt (1949-ig) a felekezet rendelkezésére, mégis jelentősen átalakult társadalmi összetétele. A taglétszám 1945 és 1949 között 3608 főről 6107 főre emelkedett. (1. diagram) A keresztségek száma 1946-ban 798 fő, 1947-ben 861 fő és 1949-ben 827 fő volt. (2. diagram)

Az adventista misszió a Horthy-korszakban Közép-Magyarországon (Budapesten) és a Dél-Alföldön (Békés megye) volt a legeredményesebb. A budapesti és a többi nagyváros gyülekezetei adták a megkereszteltek felét, míg a kisebb városoké a tagság harmadát. (3. diagram) Az új tagoknak szintén a harmada adventista háttérből származott.[5]

 

1. táblázat

Az adventisták vallási háttere 1921 és 1989 között, százalék

 

Adventista

Szabadegyház

Katolikus

Református

Evangélikus

Egyéb

1921-1944

33,3

1,1

23,3

33,3

7,8

1,2

1945-1950

18

0,4

30,8

44

6,8

0

1951-1955

23

0

34

32

10

1

1956-1958

36,4

0

19,3

35,2

8

1,1

1959-1965

44,3

1,7

26,1

24,4

3,5

0

1966-1974

61,6

0

17,7

15,2

4,9

0,6

1975-1983

61,4

0,5

20,9

13

3,7

0,5

1984-1989

45,9

0,4

31,6

20,5

1,2

0,4

 

A nem adventista háttérből érkezetteket vizsgálva kiderül, hogy a reformátusok tagvesztesége 2,5-szer nagyobb lehetett a társadalomban betöltött arányuknál, míg a katolikusoknál ez az érték 50%-ot mutatott. Az evangélikusok veszteségi rátája a reformátusokénál alacsonyabb, de még így is kétszer meghaladta a népszámlálási adatokat.[6]

 

2. táblázat

A nem adventista háttérből érkezettek felekezeti háttere 1921 és 1989 között, százalék

 

Szabadegyház

Katolikus

Református

Evangélikus

Egyéb felekezet

Nem tartozik felekezethez

Ismeretlen

Népsz. 1949

0,3

70,5

21,9

5,2

2

0,1

 

1921-1944

1,7

35

50

11,6

1,7

0

 

1945-1950

0,4

37,6

53,7

8,3

0

0

 

1951-1955

0

44,2

41,6

13

1,2

0

 

1956-1958

0

30,4

55,4

12,5

1,7

0

 

1959-1965

3

46,9

43,8

6,3

0

0

 

1966-1974

0

46

39,7

12,7

1,6

0

 

1975-1983

1,2

54,3

33,7

9,6

1,2

0

 

1984-1989

0,8

58,3

37,9

2,3

0

0,7

 

Népsz. 2001

0,6

54,5

15,9

3

0,7

14,5

10,8

 

A megkereszteltek közel 60%-a egyháza szerint gyakorolta hitét, míg a hitüket nem gyakorlók aránya 15%. (5. diagram) Az 1967-es egyházi adatok tovább finomítják az eddigieket. Látható, hogy az adventista hátterű megkereszteltek aránya megháromszorozódott a Horthy-korszakban. A 2006. évi felmérés adataiban a halálozások miatt a második világháború éveiben megkereszteltek nagyobb arányban szerepelnek, mint az 1920-as években alámerítettek.[7]

 

3. táblázat

A Hetednapi Adventista Egyház tagjainak előző vallása 1967-ig, százalék

 

Adventista

Baptista

Katolikus

Református

Evangélikus

Egyéb felekezetek

Egyéb

1917-ig

1,9

5,8

32,7

32,7

13,5

3,8

9,6

1918-1920

4,1

2

12,2

59,2

8,2

8,2

6,1

1921-1932

3,7

1,3

41,5

31,7

14,3

2,4

5,1

1933-1938

6,2

5,9

36,5

35,6

8,5

2,3

5,0

1939-1944

11,1

1,4

34,5

37,9

10,2

1,0

3,9

1945-1950

6,0

0,6

38,0

44,2

6,2

1,1

3,9

1951-1956

10,3

0,8

38,0

36,4

8,0

2,3

4,2

1957-1959

17,9

0,7

34,3

33,3

6,7

1,1

6,0

1960-1965

24,8

0,6

36,5

28,5

4,5

0,6

4,5

1966-1967

36,7

3,8

22,8

20,3

7,6

2,5

6,3

 

További vizsgálatot érdemel, hogy a két felmérés 20%-nyi különbséget takar az adventista háttérre vonatkozólag, amelynek két fő oka lehet: 1. Az adventista háttérből megkeresztelkedettek körében kevesebb lehetett a tagvesztesség. 2. Az 1967-es adatközlők között több adventista családból származó azt a történelmi egyházat jelölte meg, ahová gyermekkorában keresztelték.  A nem adventista háttérből érkezetteket vizsgálva az 1967. évi felmérés szerint a különböző szabadegyházi entitásokból, illetve a katolikus egyházból érkezettek aránya néhány százalékkal meghaladta, míg református egyházból csatlakozottaké pedig 10-15%-kal elmaradt a 2006. évi felmérés adataitól.[8]

 

4. táblázat

A Hetednapi Adventista Egyház tagjainak előző vallása a nem adventista vallásúak köréből 1967-ig, százalék

 

Baptista

Katolikus

Református

Evangélikus

Egyéb felekezetek

Egyéb

1917-ig

5,9

33,3

33,3

13,8

3,9

9,8

1918-1920

2,1

12,8

61,7

8,5

8,5

6,4

1921-1932

1,4

43,1

32,9

14,8

2,5

5,3

1933-1938

6,3

38,9

37,9

9,1

2,5

5,3

1939-1944

1,6

38,8

42,6

11,5

1,1

4,4

1945-1950

0,7

40,4

47,0

6,6

1,2

4,1

1951-1956

0,9

42,4

40,6

8,9

2,5

4,7

1957-1959

0,9

41,8

40,5

8,2

1,3

7,3

1960-1965

0,8

48,5

37,9

6,0

0,8

6,0

1966-1967

6,0

36,0

32,0

12,0

4,0

10,0

 

Az okok ismeretlenek, bár ezek között tarthatjuk számon, hogy 1975/1976-ban a felekezetből kiszakadtak többsége fővárosi, valamint dunántúli volt, ahol a katolikus hátterűek aránya vallásföldrajzi okok miatt magasabb lehetett. A második generációs adventisták viszonylag magas aránya (49,5%) mögött részben az is állhatott, hogy a megkereszteltek kb. 20–24%-a a szüleivel együtt, vagy nem sokkal korábban/későbben csatlakozott a felekezethez; illetve olyan vegyes házasságból származott (általában az édesanya volt adventista), ahol a nem adventista szülő egyházát követte formálisan, vagy ténylegesen.

A második világháború után az egyház evangélizációs tevékenységének sikere következtében a felekezet társadalmi bázisa módosult. Nem csupán a meglévő gyülekezetekben emelkedett a keresztségek száma, hanem 62 új gyülekezet jött létre néhány éven belül; többségük kisebb városokban, falvakban, elsősorban Szabolcs-Szatmár, valamint Békés megyében. Regionálisan Dél-Alföld (30%) szerepe továbbra is megmaradt, de a közép-magyarországi térség (14%) helyét Észak-Alföld (34%) vette át. A fővárosi gyülekezetek (10,6%) keresztségi hányada közel harmadára esett vissza, míg Szabolcs-Szatmár, valamint Hajdú-Bihar megye (13,5%) jelentősége emelkedett. Bár Békés megye gyülekezetei kisebb arányban kereszteltek 1945 és 1950 között, de még mindig a Viharsarok adta a keresztségek 17,1%-át. A fenti folyamatok következménye, hogy a budapesti gyülekezetek szerepe csökkent a misszióban, míg a kisvárosiak jelentősége kismértékben, a falusiaké pedig nagymértékben nőtt. (3. diagram) Az adventista gyermekek aránya 18%-ra csökkent, míg ezzel párhuzamosan a katolikus (23,3%-ról 30,8%-ra) és a református (33,3%-ról 44%-ra) megtérők aránya emelkedett. (1. táblázat) A nem adventista háttérből érkezettek körében kismértékben gyarapodott a katolikusok és a reformátusok hányada, míg az evangélikusoké jelentősen visszaesett. (2. táblázat) Az 1967. évi adventista felmérés hasonló tendenciát mutatott. Felére csökkent eszerint is az adventista hátterűek aránya. (3. táblázat) A nem adventista hátterűek felekezeti hátterében már a két felmérés között csupán néhány százalékos eltérést figyelhetünk meg. Legnagyobb különbséget a reformátusok esetében találhatunk (6,7%). (2. és 4. táblázat)  

Az adventisták az egyháziasan vallásosakat érték el leginkább, bár ebben az időszakban még a társadalom nagy része ehhez a kategóriához tartozott.[9] A református egyházból érkezettek kétharmada egyháza tanítása szerint gyakorolta hitét, és mindössze 10%-ot tett ki a hitüket nem gyakorlók aránya. A katolikus áttérők kevésbé voltak vallásosak. 20%-ot képviselt a hitüket nem gyakorlók, 31%-ot a maguk módján vallásosak aránya. (4. diagram; 5. diagram; 6. diagram) Az evangélikusoknál közel azonos volt a hitüket az egyháza tanítása szerint gyakorlók hányada a katolikusokéhoz (50%), de a maguk módján vallásosak már magasabb részt (45%) képviseltek, míg a hitüket nem gyakorlók pedig alig (5%) voltak jelen.

A fentiekből következik, hogy az első generációs adventisták tették ki az új megtérők többségét (55%), míg a második generáció egyharmad részre (33,8%) esett vissza. A harmadik generáció részesedése néhány százalékkal emelkedett (7,7%-ról 9,9%-ra). Az egyházhoz csatlakozók 25-26%-a tartozott olyan családhoz, ahol a szüleikkel együtt, vagy közel azonos időben keresztelkedtek meg; vagy az egyik szülő adventista volt, és előző vallásként egy történelmi egyházat jelölt meg.

Összességében elmondhatjuk, hogy az 1945 és 1950 közötti években a Hetednapi Adventista Egyház a tiszántúli falvakban, kisebb városokban erősödött meg, és ott is elsősorban a hitüket egyházuk tanítása szerint gyakorló reformátusok körében (összkeresztség 21%-a), különösen Észak-Alföldön (Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megye). Az adventista egyházhoz csatlakozók többsége, aktív vallásos lévén, átgondolt döntés következtében csatlakozott a felekezethez. Jól ismerhették egyházuk tanítását, ezért elhatározásuk hátterében részben az előző felekezetükkel való elégedetlenség húzódott meg.

A kisvárosi/falusi gyülekezetek megalakulásának hátterében a korábban említett népevangélista mozgalom állt, amelynek társadalmi bázisát a vidéki, elsősorban tiszántúli falusi/kisvárosi kisgazda protestáns „bibliás” csoportok alkották. A református egyházon belüli hatalomváltás következtében a korábban belmissziós irányultságú lelkészek (Bereczki Albert, Péter János) vették át az egyházi vezetést, akiknek egyházpolitikája (különösen Péter Jánosé) elbizonytalanította a fent említett társadalmi csoportot. Gyanakodva nézték a belmissziós mozgalom klerikalizálódását, mert a korábban egyesületi autonómiával működő csoportok a zsinati iroda irányítása alá kerültek, és előbb-utóbb állami nyomásra feloszlatás várt rájuk. A „bibliás reformátusok” nem vezethettek bibliaórákat, mert a lelkészek feladatává vált. Sokan átpártoltak a kisegyházakhoz, mivel ott az egyszerű gyülekezeti tagok is tarthattak  istentiszteleteket, és evangélizálhattak. A feszültséget fokozta, hogy a társadalmi változások ezt a réteget sújtották leginkább (agrárolló mesterséges szétnyitása, beszolgáltatások, szövetkezetesítés).[10] A kialakult politikai, gazdasági helyzetben sokan elveszítve földjüket a városokba költöztek, de nem tudtak beilleszkedni az ottani református gyülekezetekbe. Az új egyházvezetéstől semmilyen támogatást nem kaptak. Sőt ennek ellenkezőjét kellett tapasztalniuk.

A református egyház tehát az aktív, egyháziasan vallásos rétegből veszített leginkább. Ezzel szemben a katolikus „átpártolók” felét a maguk módján vallásosak, illetve a vallásukat nem gyakorlók tették ki. A közel 17%-nyi különbség – az egyháziasan vallásos katolikus és református áttérők között – hátterében dogmatikai okok állhattak. Ugyanis a katolikus barokkos kegyesség jelentősen különbözött az adventisták protestáns gyakorlatától, ezért a katolikusok esetében az egyházhoz kevésbé kötődők könnyebben csatlakoztak az adventizmushoz.

 

A Hetednapi Adventista Egyház missziójának társadalmi bázisa az ötvenes évektől a nyolcvanas évek első feléig (1950-1984)

A kommunista hatalomátvétel rövidesen a többi egyházhoz hasonlóan a Hetednapi Adventista Egyház tevékenységére is kihatott. Az állam meghatározta imatermeik számát, a lelkészek működését hatósági engedélyhez kötötte. Lelkész nélkül csak „csendes istentiszteletet” tarthattak.[11] Lakásokban sem szervezhettek istentiszteleteket. A felekezet kiadóhivatalát államosították, és a körleveleken, sokszorosított anyagon kívül az adventista könyvkiadás a hatvanas évek közepéig teljesen szünetelt, majd a hetvenes évek közepéig évente egy könyv publikálására volt lehetőség. A fentiek a könyvterjesztő tevékenység és az „úttörő misszió” teljes megszűnéséhez vezettek. A felekezet belső hitéleti aktivitását pedig tovább gyengítette az ifjúsági- és a gyermekmunka korlátozása, illetve a „szocialista evangélium” többeket megbotránkoztatott. Az államhatalom az egyház szervezeti életét is manipulálta, amelynek következményei az egyházvezetés kontraszelekciója, az állandó belső konfliktusok, egyházszakadások (1956, 1965, 1975), és konszolidációs törekvések voltak.[12]   

Az ötvenes évek elején azonban a taglétszám kisebb ütemben, de tovább növekedett. A keresztségek száma 678 főről (1950) 434 főre csökkent 1952-re. Az alacsonyabb ütemben megvalósuló taglétszámbővülés a negyvenes évek második felében szervezett evangélizációk utóhatásának tudható be. Ezt követően taglétszámcsökkenést és a keresztségek számának gyors visszaesését figyelhetjük meg. Az előbbi üteme 1956 és 1965 között felgyorsult a Buday-féle szakadás (1956/1957), a névleges tagok törlése, a külvilág felé irányuló missziós erőfeszítések korlátozottsága következtében, illetve a gyülekezetek a társadalmi viszonyok változására sem a legszerencsésebben reagáltak. A felekezetben helyi szinten erős befolyással rendelkeztek a „tanulás-ellenes” személyek. Egyes gyülekezetekben kizárást, vagy fegyelmi eljárást vonhatott maga után a moziba, színházba, presszóba-járás, vagy a „divatos öltözet”. A kádári konszolidáció, a falusi-tanyasi életforma szétverése, a falusi lakosság városba, különösen nagyvárosba (elsősorban Budapestre) költözése szintén tagveszteséggel járt. A felekezet 1965 és 1971 között politikai okok miatt 5800 főt jelentett taglétszámként, de ténylegesen a Négyesi-féle szakadás, és a hitehagyások miatt alacsonyabb lehetett, amit tükröz, hogy 1972-ben 5485 főt regisztráltak. Az 1970-es évek elején stagnálást, sőt kisebb taglétszámbővülést tapasztalhattunk. Okaként a gyülekezeti élet megszilárdulását, az aktív lelkigondozói munkát, illetve a korábbi szakadár mozgalmakból visszatértek csoportját említhetjük meg. Az Egervári-féle szakadás viharai nagymértékben hozzájárultak a taglétszám zuhanásához (5485 főről 3573 főre) az 1975 és 1986 közötti években. (1. diagram; 2. diagram)

Az egyház életére hatottak még az olyan társadalmi változások, mint a migráció. Az alföldi falvakból, kisvárosokból sok adventista a nagyobb városokban, elsősorban Budapesten és környékén telepedett le. A felekezet belső növekedése tehát ezekben a régiókban érvényesülhetett leginkább. Egy-egy régió kiemelkedő teljesítményének hátterében még egy-egy jobb képességű lelkész tevékenysége, vagy egy népesebb generáció lokális keresztsége is állhatott. 

A Hetednapi Adventista Egyház (bel)missziójának központját továbbra is a két alföldi, valamint a közép-magyarországi régió gyülekezetei alkották. A közép-magyarországi – elsősorban budapesti – gyülekezetek missziós eredményei a migráció következtében egyre nagyobb részt foglaltak el a felekezet életében. A fővárosi gyülekezetek azonban a taglétszámukhoz viszonyítottan kisebb arányban kereszteltek, amely egyben az integrációs képességük korlátozott voltát is jelezte. Másrészt az egyházszakadások (1956, 1965/1966, 1975/1976) is az itteni gyülekezeteket viselték meg leginkább.[13] A dél-alföldi régió missziós eredményeinek aránya csökkenő tendenciát mutatott.[14] Az Észak-Alföldre pedig a hektikusság a jellemző. Így például 1956-1958-ban 37%-ot, 1966-1974-ben 28%-ot, 1984-1989-ben 28%-ot értek el a térség gyülekezetei a megkereszteltek körében, míg 1951-1955, 1959-1965, 1975-1983 között 20-21%-ot. Az Alföldet sújtó migrációs folyamatok ellenére a kelet-magyarországi régiók adják az egyházhoz csatlakozók 46-54%-át a hatvanas évek végétől napjainkig, amely elsősorban Békés (12%-19,3%) és Szabolcs-Szatmár(13,4%-19%) megyének köszönhető elsősorban. Az erőltetett iparosítás következtében Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari városai is a migráció célpontjainak számítottak. A térség nagyvárosai azonban nem tudták integrálni az odaköltöző adventistákat, és ezért nem profitáltak belőle gyülekezeteik.[15] 

A fővárosi gyülekezetekhez hasonló ütemben emelkedett a többi nagyváros gyülekezeteinek keresztségi arányszáma. Az 1970-es évek második felétől kezdve a rendszerváltozásig a keresztségek közel 25%-a innen származik. Minden második gyülekezeti tag nagyvárosi gyülekezetben (Budapesttel együtt) merítkezett be a rendszerváltozás előtti években. A kisvárosi gyülekezetek keresztségi hányada 31-41% között mozgott hektikusan. A falusi közösségek missziós eredményei a hetvenes évek második felétől tartósan 20%-ra, vagy ez alá süllyedt. 3. diagram A népevangélista mozgalom megszűntetése, a falusi adventista fiatalok városba költözése, valamint a régi tiszántúli „bibliás” református kisparaszti réteg eltűnése a falusi adventista misszió társadalmi feltételeit gyengítette meg. Eredményeként számos gyülekezet szűnt meg a kommunista diktatúra évtizedeiben. 

A kényszerű befelé fordulás eredményeként az adventista háttérből érkezők aránya fokozatosan emelkedett. Az 1966-1983 közötti időszakban már az egyházhoz csatlakozók háromötöde adventista szülő(k) gyermeke volt. (1. táblázat) Az 1967. évi felmérés szerint is 3,5-szeresére (10,3%-ról 36,7%-ra) emelkedett az ötvenes évek elejétől másfél évtized alatt az adventista hátterűek aránya. (3. táblázat) A nem adventista háttérből érkezettek között a hetvenes évek második felétől kezdve a katolikusok megoszlása dinamikusan nőtt, és közel azonos értéket mutat a katolicizmus népességben betöltött arányával. A reformátusság aránya csökkent, sőt a hatvanas évek második felétől kezdve tartósan 40% alá esett, de még így is kétszerese a társadalomban betöltött arányszámuknál. Az evangélikus hátterűek aránya a nyolcvanas évek elejéig 6-13% közötti érték között maradt, amely meghaladta a lutheránusok társadalomban betöltött hányadát. Az adventista misszió másik jellemzője volt, hogy a felekezet nélküliek növekvő táborát nem érte el arányaiban. (2. táblázat) Az 1967-es adventista felmérés a református hátterűek esetében jelentős eltérést mutat a 2006. évi felméréshez képest az 1951 és 1965 közötti évekre vonatkozóan. Mindkét adat az 1945-1950 közötti időszakhoz viszonyítva a református hátterűek arányának visszaesését jelzi. Az 1967-es adatok szerint folyamatos visszaesés tapasztalható. Ezzel szemben a 2006. évi felmérés az ötvenes évek első felében radikális esést fejez ki, amelyet az ötvenes évek végén, hatvanas évek első felében kisebb emelkedés követ. Az 1945-1950-es évekhez viszonyítva azonban mindkét felmérés hasonló tendenciát érzékeltet az egyes felekezetekre vonatkozóan. (4. táblázat)

Az adventista egyházhoz csatlakozók között csökkent az egyház tanítása szerint vallásosak aránya (52,8%-ról 40,4%-ra), de még így is lényegesen meghaladta az országos adatokat.[16] Vallásosnak lenni szolid ellenzékiséget jelentett ebben az időszakban, és a gyülekezetekben megtartott evangélizációs előadássorozatokra inkább a vallásos, vagy a vallás iránt erősen érdeklődő emberek mentek el. A különböző egyházak aktív tagjai a társadalmi, politikai nyomás következtében szoros kapcsolatba kerültek egymással, és ennek következményeként fogható fel részben az egyháziasan vallásos személyek magas aránya az adventizmushoz csatlakozók kö-rében.

Az adventistákhoz nem vallásos háttérből megkeresztelkedettek aránya az ötvenes években meghaladta a 20%-ot, és a nyolcvanas évek közepéig 21-26% között mozgott (kivéve az 1966-1974 közötti időszakot).[17] A maguk módján vallásosak aránya mindvégig 24-30% között ingadozott (kivéve 1966-1974 közötti időszakot), amely a vizsgált korszak egészében alacsonyabb értéket jelentett a társadalomban tapasztaltaknál.[18] (4. diagram) A vallásosság módja felekezetenként változott. Továbbra is a református egyházat elhagyók a leginkább egyháziasan vallásosak (39-50%), sőt arányuk 1956-1958 és 1975-1983 között a 60%-ot is elérte. A katolikusok esetében kisebb számot (32-45%, kivéve 1951-1955 között) tapasztalunk, de még így is meghaladta a társadalomra jellemző mértéket. A maguk módján vallásosak aránya is magasabb volt a reformátusok köréből érkezettek között. Ezzel párhuzamosan a katolikusoknál nagyobb volt a hitüket nem gyakorlók aránya (kivéve 1951-1955, 1966-1974). A katolikusok jobban tolerálták a buzgóbb híveik kegyességi gyakorlatát, mint a reformátusok. Az utóbbi egyház felső vezetése – állami nyomásra – éppen a korábbi belmissziós attitűddel rendelkező réteg visszaszorítására törekedett. Így a leginkább elkötelezett egyháziasan vallásos rétegből csatlakoztak többen a különböző szabadegyházi közösségekhez, köztük az adventistákhoz. (5. diagram; 6. diagram)

Nem csupán a Hetednapi Adventista Egyház „korosodása”, hanem a fentebb említettek eredménye is a harmadik generációs adventisták arányának emelkedése (7,1%-ról 30-32%-ra) az ötvenes évek második felében. Sőt a hatvanas évektől kezdve mérhetővé vált a negyedik generáció (1959-1965: 1%, 1966-1974: 8%, 1975-1983: 10%, 1984-1989: 7,7%). Ez-zel párhuzamosan a nyolcvanas évek elejére 40-45%-ról 28,8%-ra csökkent az első generációs adventisták aránya. A második generációs adventisták aránya szintén csökkenő tendenciát mutatott (50%-ról 18,1%-ra), és összességében 30-40%-ot képviselt a korszak nagy részében. Az ötvenes években még 24-34% lehetett a családjukkal együtt, vagy kisebb időeltéréssel korábban/későbben megkeresztelkedettek, illetve a vegyes (egyik fél adventista) házasságokból érkezettek aránya. Ez az arány a hatvanas évektől kezdve 10% körüli értékre csökkent. Vagyis a felekezet már kevésbé tudta a családok egészét megszólítani, illetve a vegyes házasságokban felnevelkedett gyermekek többsége nem integrálódott a felekezet életébe.

A tagság szociológiai összetételéről a fent említett 1967-es felmérés alapján rendelkezünk pontos információkkal. A kérdőívet 4612 fő töltötte ki.[19] A rendelkezésünkre álló adatokat összevetjük az 1968-as nazarénus felméréssel, és a társadalomra vonatkozóan pedig az 1970. évi népszámlálási eredményekkel.[20]

A Hetednapi Adventista Egyház Magyarországon 1967-ben elnőiesedett felekezet volt, mert tagjainak 74,4%-át (3433 fő) nők alkották, amely jelentősen meghaladta a nazarénus felekezetben (tagjainak 68,4% nő) tapasztaltakat. A vallásosokat sújtó társadalompolitika erősen éreztette magát az adventista közösségen belül, ami különösen a diplomások és az érettségizettek alacsony arányában mutatkozott meg. A magyar társadalomban 1970-ben a megfelelő korú népesség 4,2%-a diplomás és 15,5%-a érettségizett volt, míg az adventista egyházon belül a tagság 6,2%-a tette le az érettségit, és mindössze 1,2% rendelkezett felsőfokú végzettséggel. Az alacsony arányszámhoz nagymértékben hozzájárult a felekezet elöregedettsége (tagság 46,4% hatvan év feletti volt), de a társadalomban még a hatvan év felettiek körében is magasabb a fenti két iskolai végzettséggel rendelkezők aránya (a hatvan év felettiek 5-6%-a érettségizett, 2-2,3%-a volt diplomás). A nazarénusok körében árnyalatnyival magasabb az érettségivel (7%) rendelkezők aránya, de a diplomások száma csupán 14 főt (0,4%) tett ki 1968-ban. A társadalomban tapasztaltakhoz hasonlóan az adventisták körében is a férfiak számítottak iskolázottabbnak. Az adventista férfiak 2,6%-a rendelkezett diplomával (társadalomban 6,4%), és 10,6%-a érettségivel (társadalomban 17,8%). Az adventista nők esetében ez az érték 0,7% illetve 4,7% (társadalomban 2,3%, illetve 13,5%). A 7-9 elemit a hívek 30,1%-a végezte el (nőknél 26,9, férfiaknál 39,4%), amelyet az összehasonlíthatóság kedvéért tekintsünk nyolc általános iskolai osztálynak. A társadalomban a nyolc általános iskolai osztályt már a megfelelő korú népesség 51,3%-a fejezte be (nők 47,9%, férfiak 55,1). A nazarénusoknál is a nyolc általános iskolai osztályt végzettek (ebben benne vannak a négy polgári osztályt végzettek is) aránya szintén magasabb (39,2%) az adventistákénál.  Ez is csupán részben magyarázható a felekezet elöregedésével mivel a lakosságban is a hatvan év felettiek 14-18%-a elvégezte a nyolc általános iskolai osztályt. Az adventisták relatív többsége csupán a hat elemit járta ki (44,8%), ahol a nő-férfi arány megegyezik a tagságban elfoglaltakkal. Elég magasnak tekinthető (21,8%) az 1-4 elemivel rendelkezők száma. Mindössze 112 fő (2,4%) nem végzett el egyetlen általános iskolai osztályt sem, amely meghaladja a társadalomban mérteket (1,9%). Az adventista férfiak 1,8%-a (társadalomban 2,5%), a nők 2,6%-a (társadalomban 2,3%) gyakorlatilag nem járt iskolába. A nazarénusok esetében csupán 4-6 elemi osztályt a tagságuk 40,4%, illetve a 0-3 osztályt pedig 20,4% végezte el, amely szintén meghaladja a társadalmi adatokat.

A tagság kétharmada (66,55%) házas, minden ötödik özvegy volt. Utóbbiak 95%-a nő. A hajadonok, nőtlenek mindössze 9,38%-ot tettek ki, akiknek 20%-a  férfi. A 10% alatti arányszám magyarázatául a gyülekezet fiataljainak/gyermekeinek elvesztése mellett a felnőtt keresztséget tekinthetjük. Az egyedülálló nők négyszeres száma problematikus a társválasztás terén, mivel 75%-uk nem adventista házastárs, vagy az egyedüllét között választhatott. Az elváltak aránya elhanyagolható (3,61%), meghaladta a társadalomban tapasztaltakat. A nazarénusok esetében a házasságban élők aránya lényegesen alacsonyabb (58,9%) az adventistákénál, míg az özvegyeké néhány százalékkal magasabb (23,5%). A hajadonok/nőtlenek aránya lényegesen nagyobb volt a nazarénusoknál (15,4%), amelynek oka az életkori adatokat figyelembe véve az lehetett, hogy a nazarénusok esetében a más felekezetűekkel való házasság tilalma miatt alacsonyabb volt a „vegyes házasságban” élők aránya. A nazarénusok körében a szigorú erkölcsi elvek miatt az elváltak aránya is alacsonyabb (2,2%). A társadalomban mért adatok több területen (15 évnél idősebb lakosok) eltérnek a fentebbi két kisegyháztól[21], amelynek részben az életkori megoszlásban lévő különbségek lehettek az okai. A szabadegyházi típusú közösségekhez tudatos döntés révén lehet csatlakozni, ezért az adott felekezethez tartozó családokban felnövő gyermekek általában 15 és 30 éves korukban keresztelkednek meg. A korlátozott hitterjesztő tevékenység miatt nem adventista háttérből érkezettek aránya lényegesen csökkent 1950 után, és a társadalmi nyomás miatt a hitehagyások száma emelkedett, amely elsősorban a fiatal és a gazdaságilag aktív középkorosztályt érintette. Így a 15 és 30 év közöttiek aránya a társadalomban mérteknél lényegesen alacsonyabb, míg az idősebb korosztályé magasabb volt a két vallási entitásban. Következménye a hajadonok/nőtlenek alacsonyabb és az özvegyek magasabb aránya.

A Hetednapi Adventista Egyház a hatvanas évek második felében elöregedő közösséggé vált. Tagságának 46,4%-át hatvan év felettiek alkották. Csaknem ugyanekkora (45,2%) a középkorosztály (3060 év), amelyen belül az idősebb generáció (31-40 év: 10,8%, 41-50 év: 15%, 51-60 év: 19,4%) jelentősebb hányadot alkotott. A fiatalok (30 év alatt 7,6%) elhanyagolható arányban képviselték magukat. A nazarénusok esetében az idős és a fiatal korosztály valamivel magasabb (49,3%, illetve 7,6%), míg a középkorosztályé alacsonyabb (40,3%). A nazarénusok körében a 30 év alattiak nagyobb aránya a magasabb nazarénus gyermekszámmal állhat összefüggésben. A szabadegyházi jelleg következménye, hogy a társadalomban a fenti vallásközösségekhez viszonyítottan magasabb a 30 év alattiak, és alacsonyabb a 30-60 év és a 60 év felettiek aránya.[22]

Az életkori adatokból következik, hogy a tagság közel kétharmada (64,4%) nyugdíjas. A nőknek pedig 79,1%-a nyugdíjas korú. Az adventisták az alacsonyabb társadalmi rétegből kerültek ki, amit tükröz, hogy a munkaviszonnyal rendelkezők fele betanított munkás (adventisták 2,9%-a), segédmunkás (5,9%) és mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag. A társadalmilag előnyösebb helyzetben lévő szakmunkások (9%) a dolgozók negyedét alkották. Az adventisták töredéke volt értelmiségi, irodai dolgozó (3,3%), illetve „önálló” (2,4%). Az értelmiségiek, vezetők és a középszintű szakemberek között a férfiak száma kétszer meghaladta a nőkét. Hasonló arányok figyelhetők meg a szakmunkások (64%-36%), termelőszövetkezeti tagok (71,5%-28,5%), „önállók” (73,2%-26,8%) között. Nők javára van eltérés az irodai dolgozók (86,2%-13,8%) esetében. Bár a betanított munkások (62,5%-37,5%) és a segédmunkások (58%-42%) között magasabb a nők aránya, de az országos  átlaghoz képest a férfiak túlreprezentáltak. A nazarénus gyülekezeti tagok körében valamivel alacsonyabb az eltartottak aránya (háztartásbeliek a tagság 31,9%-át, nyugdíjasok 18,2%-át képezték). A nazarénusok között történelmi okokból nagyobb a falusiak hányada, amelynek eredménye, hogy tagságuk (16,1%) a mezőgazdaságban meghaladta az adventisták arányát.[23] A nazarénusoknál az iparban és az építőiparban (24,5%), valamint a szellemi munkát végzők (3,8%) aránya is túllépte az adventistákét.[24] Az egyéb kategóriába a nazarénusok 4,3%-a került. A két kisegyház adatainak a népszámlálási eredményekkel történő összevetése az eltérő adatfelvételi mód miatt problémás. Mindkét felekezetben a foglalkoztatottak körében a szellemi munkát végzők aránya elmarad a társadalmi átlagtól. A lakosság körében ez az érték már 24,6%, míg a nazarénusoknál 13,3%, az adventistáknál 9,3%. Mindkét felekezetben bizonyíthatóan magasabb a foglalkoztatottak körében a mezőgazdasági szektorban dolgozóké, mint a társadalmi átlag (24,7%). Az adventistáknál ez az érték kb. 29%, a nazarénusoknál pedig 33% volt.

Az adventisták 59,34%-a az 1967-es kategórizáció alapján városban élt. Többségük faluban, vagy annál kisebb településen (1394 30,23%). Jelentős hányadot tett ki a községekben (17,28%) és a kisközségekben (11,83%) élők aránya. A városlakók csaknem fele budapesti (749 16,24%). Hasonló arányban élnek még 35000-100000 közötti (15,85%) városokban. A kisvárosokban és az öt megyei jogú városok adventistáinak száma elhanyagolható (200 4,33%, 173 3,75%).

A hatvanas években megkeresztelkedettek életkoráról megbízható adataink vannak. Minden ötödik bemerítkező hatvan év feletti (19,5%) volt. A bemerítkezők közel fele (43,7% 30-55 év) középkorúnak számított; fele a nyugdíjas korhoz közel állt. Hasonló százalékban találunk 30 év alattiakat (43,6%), akiknek felét 20 év alattiak (keresztelendők 20%-a) alkották. Az egyház elöregedését a bemerítkezők számának csökkenése mellett a kedvezőtlen kormegoszlás is elősegítette.

 

Az adventista misszió társadalmi bázisa a nyolcvanas évek második felében

A felekezet konszolidációja a ’80-as évek közepére fejeződött be, amely lehetőséget teremtett arra, hogy az ország politikai, társadalmi helyzetének változását kihasználva erősödjön a missziói aktivitás. A politikai enyhüléssel párhuzamosan a szabadegyházi entitásokban az egyházi választásokon a korábbi egyházvezetőket a gyülekezeti tagok számára elfogadható személyekre cserélték le. A Hetednapi Adventista Egyházban erre 1984-ben került sor. Az új adventista egyházvezetés nemzetközi kapcsolatait bővítette, amelynek eredményeként a felekezet lelkészei külföldi továbbképző szemináriumokon vettek részt, illetve külföldi adventista vezetők tartottak előadásokat lelkészeknek, gyülekezeti tisztviselőknek, amely növelte a hitéleti tevékenység minőségét és intenzitását. Az 1980-as évek végén a felekezet célkitűzései misszió és egyházközpontúak voltak. Jelentős fejlődést tapasztalhattunk az egészségnevelés területén. A Hetednapi Adventista Egyház által kifejlesztett ötnapos dohányzás leszoktató, illetve testsúlycsökkentő tanfolyamot több lelkész államilag elismert „bizonyítvánnyal” vezethette. A kiadott könyvek száma is radikálisan emelkedett. 1986-ban 10 hónap alatt 19 kiadvány jelent meg. 1983-tól a könyvhéten és karácsony előtti időszakban több városban az imaház előtt, illetve közterületeken árusíthatták a gyülekezet tagjai a felekezet könyveit. Az ifjúsági élet területén jelentős előrehaladásnak tekinthetjük, hogy 1985-től egyhetes országos ifjúsági táborokat szervezhettek, és 1986-tól 14 év alattiak részére külön táborozásokat tartottak. A magyarországi adventista közösség is csatlakozott a világegyház missziós programjaihoz – 1000 napi aratás (1983-1985), Aratás ’90 (1985-1990) –, de megvalósításának lehetőségei korlátozottak voltak. A felekezet teljesen szabadon 1989-től végezhette hitterjesztő tevékenységét.[25]

A nyolcvanas évek közepén tovább folytatódott a felekezet taglétszámának csökkenése, és 1987-re 3573 főre esett vissza. Az 1986. évi 858 fős taglétszámcsökkenés hátterében a Hetednapi Adventista Egyház tagnyilvántartásban szereplő, de gyakorlatilag az Egervári-mozgalom hitéle-tében részt vevők törlése állt. Az 1988. évben a tendencia megfordult és 26 főnyi tagbővülést figyelhetünk meg, amelyet 1989-ben ugrásszerű emelkedés követett (3573 főről 3958 főre). A keresztségek/tagfelvételek száma a korábbi 100-150 főről 453 főre nőtt, amelynek hátterében az Aratás Budapest[26] keresztségi eredményei mellett az Egervári csoporthoz tartozók egyházhoz való visszatérése, illetve rehabilitációja állt. (1. diagram; 2. diagram)

A felekezet aktívabb missziós tevékenysége a nyolcvanas évek második felében érzékelhető változást eredményezett az új tagok társadalmi hátterében. Az Aratás Budapest program hatására emelkedett a fővárosi gyülekezetekben keresztelkedettek aránya a kisvárosi, valamint a falusi gyülekezetek rovására. (3. diagram) Jelentősen bővült a nem adventista háttérből érkezettek aránya (54,1%), amely a katolikus (20,9%-ról 31,6%-ra) és a református (13%-ról 20,5%-ra) vallásból csatlakozók hányadának emelkedésével párhuzamosan történt. A nem adventista háttérből érkezetteket vizsgálva tovább emelkedett a katolikus (58,3%-ra), és csökkent a református (37,9%), valamint az evangélikus (2,3%-ra)  áttérők aránya. A katolikusoké ezzel csaknem elérte a társadalmi átlagot. A református áttérőké 1,8-szor meghaladta a lakosságban betöltött arányszámot. Az egyháziasan vallásosak aránya tovább csökkent (40,4%-ra), de még 2,5-szerese volt a magyar társadalomban tapasztaltaknak. A vallásukat nem gyakorlóké pedig lényegében a társadalmi átlagnak megfelelő értékre (33%-ra) emelkedett.[27] Vallásosság módjával kapcsolatosan a katolikus és a református áttérők körében hasonló tendenciákat figyelhettünk meg. Csökkent az egyháziasan vallásosak aránya (38,5%-ra, illetve 39,3%-ra), míg a vallásukat nem gyakorlóké nőtt (35,9%-ra, illetve 29,6%-ra). (5. diagram; 6. diagram) A fentiek következménye az első generációs adventisták arányának bővülése (28,8%-ról 43,3%-ra), míg a kettő és a több generációs adventisták esetében csökkenést tapasztalhatunk. Különösen igaz a második generációs adventistákra (29,7%-ról 18,1%-ra).

A Hetednapi Adventista Egyház társadalmi viszonyaira vonatkozó statisztikai adatokról 1989-ből rendelkezünk, amely révén bepillantást nyerünk a 40 éves kommunista diktatúra hatására. A tagság társadalmi megoszlásáról a felekezet Dunamelléki Egyházterületéről kapunk adatokat.[28] A gyülekezeti tagok 70,76%-a (1227 fő) nő volt. A felekezetben a hatvanas évekhez viszonyítva tovább folytatódott az elöregedési tendencia. Az egyházterület tagságának közel 60%-a (58,3%) 60 év feletti volt. A fiatalok aránya (30 év alatt) nőtt az 1960-as évekhez viszonyítva, de nem érte el a 10%-ot (9%). Így a közép korosztály gyengülését regisztrálhatjuk. Az elöregedés nőknél előrehaladottabb volt, mivel 62%-uk idős (férfiak esetében 49,7%), míg csupán 7,2%-uk fiatal (férfiak esetében 13,5%). A tagság átlagéletkora 60 (nők 62, férfiak 57) év. A gyülekezeti tagok relatív többségét a 1940-es és 1950-es években keresztelkedettek (42%) alkották. Az idősebb generáció elhalálozásának tudható be, hogy az alacsony keresztségi eredmények ellenére minden ötödik gyülekezeti tag a ’80-as években (21%) merítkezett alá. Valamivel kisebb (15,6%) arányban szerepelnek az 1970-es esztendőkben a felekezethez csatlakozók. A második világháború előttiek befolyását sem tekinthetjük elhanyagolhatónak (9,7%). A hatvanas évekhez hasonlóan a rendszerváltozás előtti esztendőkben is a bemerítkezők 42%-át 30 év alattiak tették ki. A férfiak vallás iránti érdeklődése emelkedett, mert a keresztelendők 40%-át alkották. Az Aratás 90 hasonló eredményeket hozott a Tiszavidéken a 30 év alatti (43,8%), illetve a férfi alámerítkezők között (42%).

 

Összegzés

A Hetednapi Adventista Egyház közjogi és vallásszabadsági helyzetének alakulása kihatással volt a felekezet hitterjesztő tevékenységére és társadalmi összetételére. A második világháborút követő vallásszabadság a taglétszám gyors emelkedését eredményezte, és az új tagok nagy többségét nem adventista hátterűek alkották. A népevangélista, valamint a könyvterjesztő mozgalom hatásának tudható be, hogy falusi gyülekezetek keresztségi eredményei jelentős mértékben emelkedtek. Az adventizmus leginkább a tiszántúli egyháziasan vallásos kálvinisták körében „hódított”.

A kommunista diktatúra vallásellenes egyházpolitikája és az ország életében bekövetkező gyors társadalmi változások az adventista egyház életére is hatottak. A keresztségek számának esése, a hitehagyások és az egyházszakadások eredményeként a taglétszám felére esett vissza. Az új tagok körében jelentős mértékben növekedett az adventista családból érkezettek aránya. Ha a nem adventista háttérből érkezetteket nézzük, akkor csökkent a református, és bővült a katolikus áttérők aránya.

A nyolcvanas évek második felének politikai enyhülése kedvezett az adventista hitterjesztés „újraindításának”, illetve a felekezet szervezete is konszolidálódott. Eredményeként a taglétszám bővült. Az új tagok körében emelkedett a nem adventista hátterűek aránya. Folytatódott a nem adventista háttérből érkezők esetében a reformátusság térvesztése, illetve a katolikusok térnyerése. A reformátusság a lakossági arányánál jóval nagyobb vesztességet szenvedett. A katolikusok vesztességi rátája a vizsgált korszak végére érte el a társadalmi súlyuknak megfelelő értéket. A kommunista időszakban csökkent az egyháziasan vallásosak, és emelkedett a nem vallásos áttérők aránya. A szocialista szekularizáció nyomán a társadalom „elvallástalanodása” gyorsabban történt, ezért az új adventisták körében az egyháziasan vallásosak aránya háromszorosan is meghaladta lakosság körében tapasztaltakat. A korszak hatásának tudható be a történelmi egyházakhoz hasonlóan a felekezet elöregedése, illetve tagságának aluliskolázottsága.

 

Jegyzetek

 

A tanulmány az OTKA K68299. számú pályázat támogatásával készült.



[1] A kisegyházak Horthy-korszakban való helyzetéről átfogó tanulmányokra: Fazekas Csaba: Kisegyházak és szektakérdés a Horthy-korszakban. Bp., 1996.; Szigeti Jenő: A kisebb protestáns egyházak. In: A magyar protestantizmus, 1918–1948. Szerk.: Lendvai L. Ferenc. Bp., 1987. A hetednapi Adventista Egyház két világháború közötti történetéről ld. Szigeti Jenő: Fejezetek a H. N. Adventista Egyház magyarországi történetéből. Bp., 1985.

[2] B.M. 250105/1945. VI. 3. leirata. (másolat Adventista Irattár, Pécel)

[3] 6720/1946 M.E. rendelet. (másolat Szigeti Jenő gyűjteménye)

[4] Rajki Zoltán: A H. N. Adventista Egyház története 1945 és 1989 között Magyarországon. Bp., 2003. (továbbiakban: Rajki, 2003.) 18-45. p.; Bihari Csaba: A Hetednapi Adventista Egyház 1945 és 1950, illetve 1950 és 1956 közötti magyarországi missziótörténetének összehasonlító analízise. In: ATF Szemle, 2006. 2. sz. 35-51. p.

[5] A Hetednapi Adventista Egyház 2006. évi felmérése alapján készült saját szerkesztés.

[6] A Hetednapi Adventista Egyház 2006. évi felmérése, valamint a Központi Statisztikai Hivatal adatai  alapján készült saját szerkesztés. 2001. évi népszámlálás 26.p. A népesség adatai kiemelt vallások, felekezetek szerint. Bp., 2004. 10. p.

[7] A Hetednapi Adventista Egyház 1967. évi felmérése alapján készült saját szerkesztés.

[8] A Hetednapi Adventista Egyház 1967. évi felmérése alapján készült saját szerkesztés.

[9] Tomka Miklós: A vallás változása Magyarországon. In: Hívők, egyházak ma Magyarországon. Szerk.: Lovik Sándor – Horváth Pál. Bp., 1990. (továbbiakban: Tomka, 1990.) 275-276. p.

[10] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., 2003. 309-313, 350-352. p.; Kádár Imre: Egyház az idők viharában. Magyarországi Református Egyház a két világháború, a forradalmak és az ellenforradalom idején. Bp., 1957. 189-256. p.; Dezséri László: Nyílt levél az evangélikus egyház ügyében. Bp., 1948.; Éliás József: A káriszmatikusság világpere és a reformáció. H.n., é.n.; Dobos László Gábor: Belmissziói és szociális irányzatok a protestáns egyházakban és vallásos szervezetekben. In: A magyar protestantizmus, 1918–1948. Szerk.: Lendvai L. Ferenc. Bp., 1987. 263-313.  p.

[11] A csendes istentisztelet esetén nem lehetett prédikálni, csupán közös éneklés, ima és felolvasás volt engedélyezve. 

[12] Rajki, 2003.

[13] A budapesti gyülekezetek keresztségi aránya a következő volt az egyes időszakokban: 1921-1944: 27,5%, 1945-1950: 10,6%, 1951-1955: 18,3%, 1956-1958: 19,4%, 1959-1965: 18,6%, 1966-1974: 17,6%, 1975-1983: 20,5%, 1984-1989: 25,6%, 1990-1998: 16,4%, 1999-2005: 17,4%.

[14] A dél-alföldi régió gyülekezeteit nem csupán a migrációs folyamat gyengítette, hanem az Egervári-mozgalom is jelentős vesztességeket okozott több gyülekezet életében (pl. Békés, Gyula, Kamut, Nagyszénás), illetve több helyi közösség egésze kiszakadt a felekezetből (pl. Elek, Vésztő).

[15] Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4,6%-8,5%-kal részesedett a felekezet keresztségi eredményeiből. Gyakorlatilag nem változott az 1921-1950 közötti évekhez képest.

[16] Tomka Miklós adatai szerint 1980-ban a lakosság 10,6%-a, 1983-ban 9,5%-a tartozott ehhez a kategóriához. Tomka, 1990. 282. p.

[17] A felmérések szerint 1984-ben a lakosság 29,1%-a nem gyakorolta a hitét. Tomka, 1990. 282. p.; Földvári Mónika: Gondolatok és adatok a vallásosság alakulásáról. Szekularizációs elméletek pro és kontra. In: Úton… Tanulmányok Tomka Miklós tiszteletére. Szerk.: Hegedűs Rita – Révay Edit. Szeged, 2007. (továbbiakban: Földvári, 2007.) 275-276. p.

[18] Tomka, 1990. 282. p.; Földvári, 2007. 276. p.

[19] Az 1967-es felmérést Manchin Róbert és Szigeti István dolgozta fel.

[20] Palotai Sándor – Szigeti Jenő: A nazarénusok. Bp., 1969.

[21] A társadalomban 1970-ben a 15 évnél idősebb lakosok körében a hajadonok/nőtlenek aránya 20,7%, a házasoké  66,7%, özvegyeké 9,5% és az elváltaké 3%.

[22] A magyar társadalomban 1970-ben a 0-29 év közöttiek aránya 44,7%, a 30-59 év közöttieké 38,3% és a 60 év felettieké 17%.

[23] A nazarénusok 13,2%-a termelőszövetkezeti, 1,1%-a állami gazdaságban, 1,4%-a önállóan tevékenykedett, és az egyéb gazdálkodók aránya 0,5% volt.

[24] A nazarénusok 18,8%-a iparban, 2,7%-a építőiparban dolgozott. A kisiparosok aránya 3%-ot tett ki.

[25] Rajki, 2003. 160-169. p.

[26] Az Aratás Budapest evangélizációs kampány során az amerikai Mark Finley egy hónapos előadássorozatot tartott hetente öt alkalommal 1989 őszén a Kertészeti Egyetemen 1000-1600 fő jelenlétében, amelynek eredményeként 100 fő felett csatlakoztak a Hetednapi Adventista Egyházhoz. Bővebben ld. Rajki, 2003. 168-169. p.

[27] Tomka Miklós adatai szerint az emberek 1984-ben 14,6%-a és 1986-ban 12%-a tartozott az egyháziasan vallásos kategóriába, míg 1984-ben a lakosság 29,1%-a, 1986-ban a 28,9%-a 1991-ben a 31,2%-a nem gyakorolta a hitét. Tomka, 1990. 282. p.; Földvári, 2007. 275-276. p.

[28] A Dunamelléki Egyházterület a Dunántúl megyéi mellett magában foglalja Budapestet, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád megyéket, illetve Heves megye egy részét.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,