XII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia a Miskolci Egyetemen

2019. március 8., 00:00

Miskolci Egyetem, XIII. előadó (pénteken) és XVIII. előadó (szombaton)

Idén már tizenkettedik alkalommal rendezi meg az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályával együttműködésben. A 2019. március 8-án és 9-én (pénteken és szombaton) tartandó rendezvényre 18 előadói nevezés érkezett az ország 12 középfokú oktatási intézményéből, valamint Erdélyből. A regisztrált résztvevők száma több mint 40 fő.

Az Diákkonferencia legfőbb célja, hogy összegyűjtse azokat a középiskolás diákokat, akik a földtudományok valamelyik ágával a tananyagon túlmenően foglalkoznak, kutatásokat végeznek, és egy konferencia keretében lehetőséget nyújtson nekik, hogy az így szerzett ismereteiket egymással és az érdeklődőkkel megosszák. További célkitűzés, hogy a rendezvény által nagyobb ismertséget nyerjenek a földtudományok a középiskolákban, illetve a diákok közvetítésével szélesebb társadalmi szinten is.

Bővebb információ ITT található.

A konferencia programja a Tudás – Vár a Miskolci Egyetem! A felsőoktatásba való bekerülést elősegít készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban c. EFOP-3.4.4-16-2017-00008 pályázat keretében valósulhat meg.