A XXXIII. OTDK eredményeinek összegzése

2017. április 24.

2017. március 29-31. között a Miskolci Egyetem rendezte meg a Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi, valamint Kémiai és Vegyipari Szekcióját.

Az Állam- és Jogtudományi Szekcióban 290 szerző részvételével 282 előadás hangzott el 32 tagozatban. A szekcióba 10 hazai és 1 határon túli egyetemről érkeztek az előadók.

A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara 30 dolgozatot nevezett, ebből 28 pályamunkát mutattak be. A helyezettek és díjazottak névsora ITT érhető el. A szerzők és a bemutatott dolgozatok száma tagozati bontásban ITT olvasható. 

Egyetemünk Állam-és Jogtudományi Kara összesítve az ötödik helyen végzett, az ELTE, a PPKE, az SZTE és (csak kis különbséggel lemaradva) a PTE után. A kari eredmények összesítése ITT tekinthető meg.

A Kémiai és Vegyipari Szekcióban 22 tagozatban összesen 31 előadást díjaztak és 13 darab különdíjat is kiosztottak. A szerzők és a bemutatott dolgozatok száma tagozati bontásban ITT olvasható. 

Hallgatóink két díjat szereztek, az Anyagtudomány III. tagozatban Prekob Ádám ért el II. helyezést (a "Mag-héj szerkezetű szén nanocső alapú katalizátorok fejlesztése" c. dolgozatával), a Kolloid és makromolekuláris kémiai tagozatban pedig Sikora Emőke kapott különdíjat a "Formázott nanoszerkezetű katalizátorok fejlesztése" c. munkájával. A kari eredmények összesítése ITT tekinthető meg.

A Kémiai és Vegyipari Szekció tagozataiban kiosztott díjak összesítőjét ITT lehet megtekinteni, az egyes szekciókban díjazottak névsora pedig ITT olvasható.

Gratulálunk hallgatóink sikeres szerepléséhez!

Az OTDK Nyitórendezvényén (2017. március 29-én) készült fotók:

A szekcióülések során (2017. március 30-án) készült fotók:

A Központi Zárórendezvényen (2017. március 31-én) készült fotók:

Az Állam- és Jogtudományi Szekció zárórendezvényén (2017. március 31-én) készült fotók:

A Kémiai és Vegyipari Szekció zárórendezvényén (2017. március 31-én) készült fotók: