A pénzügyi fogyasztóvédelem szervezetei mutatkoztak be az egyetemen

2017. október 24.

A Magyar Nemzeti Bank kiemelt fontosságú céljának tartja a hazai pénzügyi tudatosság fejlődését, aminek érdekében több pénzügyi fogyasztóvédelmi szervezetet is működtet, illetve támogat. Ezek mutatkoztak be az egyetemen 2017. október 24-én.

A Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat miskolci irodája díjmentesen áll rendelkezésére mindenkinek, aki pénzügyi kérdéseivel, panaszaival szeretne független, hozzáértő tanácsadóhoz fordulni. Az irodában lehetőség van ingyenesen olyan szakembert is megkérdezni egy-egy pénzügyi szerződés megkötése előtt, aki nem érdekelt az ügyletben. Az iroda szolgáltatásait igénybe vevők olyan kérdéseket is felvethetnek, amelyeket például egy-egy banknál az ügyintézéskor esetleg nem mernek, nem tudnak feltenni. Az itteni tanácsadók az esetleges kockázatokra is felhívják a figyelmet, segíteni tudnak a problémák felismerésében és elkerülésében, szakszerű panaszlevelet, méltányossági kérelmet készítenek és szükség esetén elkészítik a fogyasztóvédelmi beadványt vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának megindításához szükséges kérelmet az ügyfelek részére.

 

 

A Pénzügyi Békéltető Testület az MNB által működtetett, bíróságon kívüli alternatív vitarendezési fórum, amely a fogyasztók és a jegybank által felügyelt pénzügyi szolgáltatók közötti fogyasztói jogviták békés rendezésére ad módot. A békéltető szakemberek pénzügyekben naprakész ismeretekkel, komoly tapasztalattal rendelkező jogászok és közgazdászok. Elsődleges céljuk, hogy peren kívüli egyezséget hozzanak létre a felek között. 

Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja széles körű tájékoztatással, a pénzügyi tárgyú panaszok, jogsérelmek orvoslásával segíti a fogyasztókat, segítséget nyújt a tisztességtelen vagy jogosulatlan szolgáltatói gyakorlatokkal szemben.

A pénzügyi fogyasztóvédelmi szervezetekről ITT található bővebb információ.

A rendezvényen készült fotók:

A fotókat a Beiskolázási Központ (Tóth Viktor) készítette.