Magyar-Szlovák Üzleti Fórum résztvevője volt a Miskolci Egyetem

2017. november 9.

Külön standon népszerűsítette oktatási és kutatási kínálatát, valamint a GÉIK 2018-ban megrendezendő Nemzetközi Járműipari Konferenciáját a Miskolci Egyetem a 3. Magyar-Szlovák Gazdasági Vegyes Bizottság 2017. október 30-án Kassán megtartott ülésén, és az ehhez kapcsolódóan közel 300 vállalati szakember részvételével lebonyolított üzleti fórumon.

Az egyetemet Dr. Czap László rektorhelyettes, Dr. Nyíri Attila igazgató, Dr. Tamás Péter dékánhelyettes, valamint Szentesi Szabolcs és Nagy Gábor PhD-hallgatók képviselték a rendezvényen, amelyet – fontosságára tekintettel – több magyar és szlovák kormánytag is a jelenlétével tisztelt meg. A Miskolci Egyetem standját Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is meglátogatta, és megköszönte az egyetem rendezvényen való részvételét.

A miniszter látogatása alkalmából készült fotó: