Idén is az egyetemen ünnepelték a Karácsony a gyermekvárosi gyerekek

2017. december 14.

2017. december 13-án ismét együtt örülhettünk a gyermekvárosi gyerekekkel a Karácsony eljövetelének: az egyetem meghívására ezen a napon karácsonyi ünnepségen vehettek részt a Miskolci Egyetem üveg előcsarnokában a miskolci Gyermekváros (hivatalos nevén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) kis lakói ill. kísérőik. 

Az ünnepség Dr. Jakab Nóra rektorhelyettes asszony köszöntőjével kezdődött, majd a gyermekvárosi gyerekek zenekara játszott 3 karácsonyi zeneszámot. Ezt követően a gyerekek mondtak verset és énekeltek, majd Pecsmány Péter, a Műszaki Földtudományi Kar hallgatója énekelt musicalrészleteket a gyerekeknek. Az ének után tánc következett: Stojkó Dániel, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója és táncospárja, Hajdú Boglárka táncolt, mindketten a Szinvavölgyi Néptánc Műhely táncosai.

A körtánccá átalakuló táncbemutatót követően a gyerekek kedvence, Krimpi Krampusz garázdálkodott, aki újra Karcsi bácsival együtt nevettetett meg felnőttet és gyereket egyaránt. Az ünnepség végén a várva-várt ajándékosztás következett: az egyetem ajándékait Dr. Jakab Nóra rektorhelyettes asszony adta át.

Az ajándékosztás után az egyetemi Menzát üzemeltető Gasztroműhely Miskolcz látta vendégül az apróságokat és kísérőiket.

Az ünnepség legfőbb kellékét, a háttérként is szolgáló karácsonyfát az Északerdő Zrt. biztosította.

A karácsonyi ünnepségen készült képek:

A fotókat Lengyel Attila és Tóth Viktor készítette.