Szombaton magyarok landolnak a Marson...

2018. május 2.

Idén már 13. alkalommal rendezik meg a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyét (Magyarok a Marson) a Miskolci Egyetemen. Az egyetemi Sportcsarnokban rendezendő versenyre 35 csapat jelentkezett. A résztvevő csapatoknak idén az idő lesz a legnagyobb ellenfelük, mivel mindössze 24 óra áll majd a rendelkezésükre, hogy megépítsenek egy robotot, amelynek egy tereppályán kell majd megállnia a helyét. 

A robot megépítéséhez szükséges alapalkatrészeket az első 20 hivatalosan jelentkező csapatnak a Miskolci Egyetem biztosítja. A csomagból azonban nem lehet a robotot 100 százalékban megépíteni. A csapatok által készített robotok a  verseny során körmérkőzéseket vívnak egymással egy ügyességi pályán, a végső sorrendet ezeken a megmérettetéseken szerzett pontszámok határozzák meg.

A versenyző csapatok 2018. május 4-én (pénteken) 10:00-tól vehetik át az eszközöket, és kezdhetik meg a robotok építését a Körcsarnokban. A verseny hivatalosan május 5-én szombaton 9.00-kor egy rövid megnyitóval kezdődik, és a tervek szerint 18.00-ig tart.

A versenyre középiskolai csapatok, valamint jelenlegi és volt egyetemistákból álló csapatok jelentkezhettek. Az eredményes versenyzők pénzbeli jutalomban részesülnek, amit a felajánlásokból összegyűjtött díjalap fedez, amely két nappal a verseny előtt 380.000 Ft-ra rúg, de ez az összeg még növekedhet.

A verseny hivatalos oldalai:

http://www.magyarokamarson.hu/

https://www.facebook.com/Magyarok-a-Marson-official-161052277341469/?fref=ts

A tavalyi versenyről készült videó:

A szervezők május 5-én szombaton 9.00 és 18.00 óra között szeretettel várnak minden érdeklődőt a versenyre! A rendezvény nyitott és ingyenes.