Földeses gimnazisták lepték el a Miskolci Egyetemet

2018. május 10.

Földes Napot rendezett a Miskolci Egyetem 2018. május 10-én. A rendezvényen a Földes Ferenc Gimnázium közel 600 diákja vett részt osztályfőnökeik kíséretében.

Miközben a tizenkettedikesek érettségiztek, az alsóbb évfolyamok diákjai sokkal kellemesebb élményekben részesültek. A rendezvény ünnepélyes megnyitója után egyetemünk olyan jelenlegi és volt hallgatóival ismerkedhettek meg, akik korábban a Földesbe jártak. Ezután kettévált a diáksereg: a 7. és 8. osztályosok egy 10 állomásból álló kalandtúra során járták be a kampusz területét, miközben vicces feladatok megoldásával játékosan ismerkedhettek meg egyetemünkkel, a 9., 10. és 11. évfolyamosok pedig háromhelyszínes labortúrán vettek részt. 

A kaland- és labortúrák után a diákok egy Kahoot-játék keretében számoltak be a nap során szerzett ismereteikről, amely játék első 10 helyezettje értékes nyereményeket vehetett át.

A Földes Nap során készült fotók: