Remek hangulatban zajlott le az Amper 2018 Felvételi Juniális

2018. június 11.

Igazi fesztiválhangulat lengte be az egyetemi sportcsarnokot és környéket az egyetemünkre jelentkezett középiskolásoknak június 8-án tartott Felvételi Juniálison. A résztvevő reménybeli gólyák nem csak leendő hallgatótársaikkal és a karok képviselőivel ismerkedhettek meg, miközben együtt szórakoztak velük, de a fesztiválon kiállító cégeknek köszönhető akár a leendő munkáltatójuk felé is kapcsolatot építhettek.

Az éjszakába nyúló rendezvény 16 órakor dr. Kriza Ákos polgármester és prof. dr. Torma András rektor rövid köszöntőjével kezdődött, majd a részben egyetemünk hallgatóiból álló The Sign csapott a húrok közé. 18 órakor Helena és zenekara vette át a stafétát, majd 20 órakor a Jetlag lépett színpadra. 22 órakor érkezett el az est fénypontja, ByeAlex és a Slepp adott nagy sikerű koncertet.

De két koncert között sem volt csendes a sportcsarnok és környéke, az átállások idején a csarnokban fiatal táncosok mutatták be műsorukat, majd a Kelet Brass Band fújta a talpalávalót, odakint pedig egy DJ biztosította a jó hangulatot.

Mindeközben a csarnokban a karok várták a standjaiknál a leendő hallgatókat, és a középiskolások olyan kérdéseire is válaszoltak, amelyeket egy formálisabb beiskolázási rendezvényen nem hangozhattak volna el. Az egyetem legfontosabb partnercégei is megjelentek a fesztiválon, volt, aki léghoki-pályát hozott, volt, aki elektromos bicikliket, és volt, aki go-kartot.

A sportcsarnok környéke is megtelt élettel, a leendő hallgatók buborékfociban, extrém ijászatban, lézerharcban, segway-ezésben és légzsák-szumóban is kipróbálhatták magukat. Aki pedig elfáradt, lepihenhetett az egyetemi Ökumenikus Lelkészség kanapéján, vagy összekucorodhatott a számtalan babzsák egyikén.

A fesztiválon készült fotók:

A fotókat és a videót a Beiskolázási Központ készítette.