Hírek

Élményeket is kínál a mentorprogram

2023. február 24.

A Miskolci Egyetem hallgatói segítik a Miskolc környéki településeken élő kisiskolásokat. A Tanítsunk Magyarországért program élménynapján közösségi játékokkal is várták őket az egyetemen és Szendrőben.

Végzős egyetemistákat jutalmaztak Bosch-díjjal

2023. február 24.

A Bosch-díjat minden szemeszter végén olyan hallgatók nyerhetik el, akik tanulmányaik során nemcsak kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hanem kutatási tevékenységet vagy egyéb közéleti, szociális, társadalmi munkát is végeztek.

Fiatal kutatók és doktoranduszok jelentkezését várják a nemzetközi Tavaszi Szél Konferenciára

2023. február 24.

A nemzetközi Tavaszi Szél Konferenciának idén május 5-e és május 7-e között a Miskolci Egyetem ad otthont. A Doktoranduszok Országos Szövetsége által szervezett eseményre valamennyi doktorandusz, doktorjelölt, fiatal kutató vagy éppen mesterszakos hallgató jelentkezését várják a szervezők akár előadóként vagy hallgatóságként.

Kerekesszékből kosárra dobás a Magyar Parasport Napján

2023. február 24.

Több sportágat egészen más oldaláról próbálhattak ki a hallgatók és a dolgozók a Miskolci Egyetemen a Magyar Parasport Napján.

Egyedülálló fluidumkitermelő képzés kiváló együttműködésben a MOL-lal

2023. február 24.

A Miskolci Egyetem mint az ország első számú vezető egyeteme vesz részt a fluidumkitermelő képzésben, együttműködésben a Békéscsabai Szakképzési Centrummal és a MOL-csoporttal. A MOL-csoport új szaktantermet avatott február 23-án Békéscsabán, az eseményre a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar vezetése is meghívást kapott.

1 perc ME: diplomások - természetesen - egyetemi kutyaélet

2023. február 22.

Több mint ezer hallgató szerzett diplomát a Miskolci Egyetemen a 2022/2023 tanév őszi félévében. - Bagolylesre hívta a természetbarátokat a Miskolci Egyetemre a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. – Nagykamasszá cseperedett Atom, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának a Miskolci Egyetemen is nevelődő labrador retrieverje. Egy percben a Miskolci Egyetemen történtekről.

Fókuszban az Év ásványa, az antimonit

2023. február 22.

Az Év ásványának 2023-ban az antimonitot választották. Különleges, esztétikus darabjaival közelebbről is megismerkedhetnek a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon, március 11-12. között.

„A tudást bátran kell használni” – Diplomaátadó: GTK, ETK

2023. február 21.

A Gazdaságtudományi Karon és az Egészségtudományi Karon a 2022/2023 tanév őszi félévében végzettek diplomájukat ünnepi szenátusi ülés keretében vették át február 21-én. Az eseményen habilitációs oklevelet, a hallgatói teljesítményt elismerő Bosch-díjat, valamint a Kiváló oktató- és Becsület Diplomákat is átadták.

Diplomaünnep ezernél több új diplomással

2023. február 20.

A Miskolci Egyetemen 1094 hallgató szerzett diplomát a 2022/2023 tanév őszi félévében az universitas nyolc karának alapképzésein, mesterképzési szakokon, osztatlan tanárképzésben, szakirányú szakmérnök, illetve felsőfokú szakirányú továbbképzési szakokon. Az okleveleket a Miskolci Egyetem ünnepi szenátusi ülés keretében adta át 2023. február 20-án, hétfőn a Gépészmérnöki és Informatikai Karon, a Bartók Béla Zeneművészeti Karon, a Műszaki Föld- és Környezettudományi Karon, az Anyag- és Vegyészmérnöki Karon, az Állam- és Jogtudományi Karon, valamint a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon végzett hallgatóknak.

Meglestük a baglyokat

2023. február 18.

Bagolylesre hívott minden természetszerető és kíváncsi embert a Miskolci Egyetemre a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az egyetemi campus főépülete nyolcadik alkalommal adott otthont a programnak.