Ünnepi konferencia keretében avatták fel az Eperjes termet és az Eperjes emléktáblát

2019. november 28.

Az 1919-ben Eperjesről Miskolcra költözött jogakadémiai polgárság emlékére Eperjes termet ill. emléktáblát avattak az Állam- és Jogi Kar épületében. Az avatóünnepségen leleplezték továbbá az Eperjesi Evangélikus Kollégium alapító okiratának reprodukcióját, valamint Dr. Bruckner Győző jogtörténész professzor, a Miskolci Jogakadémia dékánja, és Dr. Zsedényi Béla alkotmányjogász professzor festményeit.

Az emléktábla leleplezésében részt vett Dr. Raisz Anikó, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Az alapító okiratot Dr. Ignácz Dávid, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője, a festményeket pedig Dr. Pósfay Györgyné Koppányi Emese, Dr. Bruckner Győző unokája, azok elkészítésének támogatója leplezte le. Ünnepi beszédet mondott Buday Barnabás esperes (Borsod-Hevesi Egyházmegye), Dr. habil. Szilágyi János Ede tanszékvezető egyetemi docens (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar), valamint Szegő Attila festőművész, a festmények készítője.

Az 1665-ben alapított Eperjesi Kollégium 1919-ben költözött Miskolcra, és ezzel a város első felsőoktatási intézményévé vált „Tiszai Ág. Hitv. Evangélikus Egyházkerület Miskolczi Jogakadémiája” néven. A jogakadémia a mai városháza ill. a zenepalota épületében nyert elhelyezést. 1949-ben a kommunista diktatúra a jogakadémiát megszüntette. A miskolci jogi oktatás 1981-ben indult újra. A rendszerváltást követően, 1991-ben Dr. Novotni Zoltán dékán, magánjogász professzor és Dr. Zlinszky János római jogász professzor megállapodást kötött az Evangélikus Teológiai Akadémiával, amelyben a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, mint az Eperjesi-Miskolci Jogakadémia „szellemi örököse” szerepelt. 2016-ban a Magyarországi Evangélikus Egyház megerősítette a jogi kart a szellemi örökösi státuszában.

Az esemény sajtóanyaga ITT olvasható.

A rendezvényen készült fotók:

A fotókat a Beiskolázási Központ készítette.