XVI. Fémkohász Szakmai Nap

2015. november 17.

A Műszaki Anyagtudományi Kar évenkénti, rendszeresen ismétlődő szakmai rendezvényei közül kiemelkedik a 2015. november 13-án megrendezett XVI. Fémkohász Szakmai Nap, amely azzal dicsekedhet, hogy – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is számos fémipari-kohászati vállalkozás műszaki- és cégvezetői, illetve számos munkatársuk jött el a Miskolci Egyetemre, azzal a céllal, hogy a legújabb fejlesztéseikről és jelentősebb szakmai sikereikről tájékoztassák a kar hallgatóit és oktató-kutató munkatársait. Mindezzel egyértelműen kifejezésre juttatják a kar iránti elkötelezettségüket és az anyag- ill. kohómérnök képzések támogatására vonatkozó szándékukat. Az ipari szakmai rendezvénysorozat egykori kezdeményezője, a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Fémkohászati Szakosztálya mellett most már évek óta a szervezésben is aktív közreműködő az OMBKE Egyetemi Osztálya. A 2015. évi ipari szakmai nap levezető elnöklését az OMBKE tiszteleti elnöke, Dr. Tolnay Lajos vállalta; az első szakmai-tudományos előadást pedig Prof. Dr. Palotás Árpád Bence, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja tartotta.

A szakmai napon az alábbi előadások hangzottak el:

Lángdiagnosztikai kutatások
Dr. Palotás Árpád Bence (Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar)

Forgódobos kemencék alkalmazása alumínium hulladék olvasztására az ALCOA-ban
Dr. Kóródi István – Simon László (ALCOA Köfém Kft.)

Az alacsony olvadáspontú fémötvözetek és felhasználásuk
Szurdán Szabolcs (Metalloglobus Fémöntő és Kereskedelmi Kft.)

Hulladékkezelés a Mü-Gu Kft.-nél: egy autó utolsó útja
Hoffmann Nándor (Mü-Gu Kft.)

Zömítő vizsgálatok alumínium ötvözeteken 
Mikó Tamás (Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar)

 „MINŐSÉG ÉS BIZTONSÁG A KÖZÉPPONTBAN” - Bemutatkozik a DENSO Kft.
Bresák Judit – Kökörcsény Tímea (DENSO Gyártó Magyarország Kft.)

Az előadásokat a hagyományoknak megfelelően ezen a szakmai napon is hozzászólások és élénk vita követte, majd a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének növendékei adtak sikeres koncertet. Ezután kötetlen kerekasztal-beszélgetés alakult ki az ipari vezetők, a gyakorló mérnök munkatársaik, az egyetemi oktatók és a rendezvényen részt vett hallgatók között, amelyen a további kapcsolatépítés, a gyakornoki munkalehetőségek, a duális képzések bővítése és a jövőbeli elhelyezkedési lehetőségek is szóba kerültek.

A rendezvényen készült fotók: