Üdvözöljük a gólyákat!

2016. augusztus 19.

Kedves frissen felvett Hallgató!

Engedd meg, hogy gratuláljunk eredményes felvételidhez, és köszöntsünk az ország legcsodálatosabb, valóban egyedülálló campusán, ahol életed talán legszebb, legélménydúsabb éveit töltheted el a jövőben. Az alábbi levélben néhány olyan hasznos, útbaigazító jellegű információt szeretnénk megosztani Veled, amely segíthet, hogy szeptembertől könnyebben igazodj el az Egyetemváros világában.

Mit is jelent: Neptun-rendszer? Ügyintézés a Miskolci Egyetemen

Az első és talán a legfontosabb újdonságot a „gólyák” számára - a középiskolás tanulmányokhoz képest -  Neptun-rendszer jelentheti. Az egyetem valamennyi felvett hallgatója egy hat jegyből álló kódsorozatot, ún. Neptun-kódot kap. Érdemes a sajátodat minél előbb megjegyezned, mert szükséged lesz rá a zárthelyi dolgozatoknál, a vizsgáknál és lényegében minden fontosabb egyetemi internetes felületen, nyomtatványon. A Neptun-rendszer, amelybe természetesen a Neptun-kódod segítségével léphetsz be, nem más, mint az egyetemen futó Egységes Tanulmányi Rendszer (elérhetősége: neptun.uni-miskolc.hu): itt fogsz tudni beiratkozni az adott félévre, a tantárgyakat is itt tudod majd felvenni, amelyeket az aktuális félévben teljesíteni szeretnél, és végül itt láthatod majd az osztályzataidat  is, sőt számos fontos üzenetet a Neptun rendszeren keresztül fogsz majd megkapni - például az oktatóidtól, vagy a tanulmányi ügyintézőktől. A nem-elektronikus ügyintézés javát a Hallgatói Központban bonyolíthatod le. Itt tudsz hallgatói jogviszony-igazolást (régi nevén iskolalátogatási igazolást) igényelni, és félévről félévre itt tudod majd érvényesíteni a diákigazolványodat is. Továbbá bármiféle tanulmányi jellegű problémád adódna, a Központ munkatársai készségesen segítenek, természetesen a megfelelő ügyfélfogadási időben. Hogy kevesebb időt kelljen sorban állással töltened, a Hallgatói Központ internetes oldalán (www.uni-miskolc.hu/hk) immár lehetőséged van az elektronikus időpontfoglalásra is. Persze számos további szempontból is érdemes felkeresned ezt az oldalt, mert itt például az ösztöndíjakkal, a hallgatói juttatásokkal kapcsolatos információk, pályázati űrlapok, tájékozatók is elérhetőek. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a Neptun rendszerben minél előbb változtasd meg a kapott jelszavad.

Órarend és csoporttársak

Biztosan furcsa lesz számodra, de szeptembertől nem fog minden reggel állandó osztályterem várni, sőt igazi osztályod sem lesz – jóllehet lesznek évfolyam- és csoporttársaid, akikkel az előadások és gyakorlatok jelentős részét együtt fogjátok látogatni. Érdemes tehát mihamarább megismerned őket, hiszen például betegség, hiányzás esetén hozzájuk fordulhatsz, és tájékozódhatsz arról, ami távollétedben az egyetemen történt. Az egyetem legtöbb szakán szeptembertől fix órarend sem várja a hallgatóságot. Bár sok kötelezően teljesítendő tantárgy időpontja adott ugyan, a kisebb létszámú gyakorlatokat többnyire több időpontra veheted fel, a szabadon választható tárgyak, a nyelvórák felvétele pedig majd’ mindig egyéni döntésed függvénye lehet. Érdemes még a regisztrációs hetet (ez augusztus 29-cel indul) megelőzően átnézni az adott képzés mintatantervét (ezek többnyire az intézeti honlapokon érhetőek el), hogy tudd, mely tárgyakat kötelező, és melyeket ajánlott teljesítened a félév során. (Ne feledkezz meg a testnevelésről sem!)
 

Élet a campuson

Mára szinte valamennyi olyan szolgáltatás elérhető az Egyetemvárosban, amelyre a hallgatóknak nap mint nap szükségük lehet. Amellett, hogy a hat felújított kollégiumépületből vagy az Uni-Hotelből hamar át lehet sétálni az egyetemi tantermekbe (a kollégiumi lehetőségekhez lásd www.kollegium.uni-miskolc.huwww.uni-hotel.hu), de betegség vagy éppen fogfájás esetén sem kell elhagyni a campus területét, az Egyetemvárosban ugyanis Egészségügyi Központ várja a hallgatóságot háziorvosi és fogorvosi rendelővel egyaránt. A campuson több helyen kapható melegétel, így természetesen az egyetemi menzán is, sőt pékség is található a főépületben. Az Uni-Hotel aljában az Uni Café – az étkezésen túl – a kávé melletti beszélgetésekre is kiváló lehetőséget teremt. Mondhatni természetes, hogy könyvtár, sőt könyvtárak sokasága sem hiányozhat a szolgáltatások sorából. Az Egyetemi Könyvtár – amely a levéltárral és múzeummal együtt a campus szívében található –, valamennyi kar hallgatói számára kínál könyveket, és időről időre számos izgalmas programot szervez az egyetemi polgárság számára. (További információ: www.lib.uni-miskolc.hu)
 

 

Aki sportolna szabadidejében, az az egyetemnek otthont adó Dudujka-völgyben szintúgy megtalálhatja számításait, merthogy sportcsarnok, műfüves focipályák, salakos teniszpályák, edzőtermek, valamint egy újonnan átadott, igen magas kategóriájú atlétikai centrum, a campus közvetlen közelében pedig uszoda is várja a sportolni vágyó hallgatóságot. (További információk az egyetemi sportlehetőségekről a Sportiroda honlapján olvashatóak: www.egyetemisport-miskolc.hu) Mára kiépült az Egyetemváros bicikliút-hálózata is, amely természetesen több ponton kapcsolódik Miskolc város kerékpárút-hálózatához.

Ha leszáll az éj, a hallgatók biztonságos közegben, az Egyetemváros területén belül kapcsolódhatnak ki, hiszen több egyetemi szórakozóhely is várja őket az éjszakában. A Miskolci Egyetem több mint 10 ezer hallgatója tehát éjjel és nappal egyaránt együtt lehet Magyarország legnagyobb, folyton pezsgő campusán.


Selmeci hagyományok

A Miskolci Egyetemen máig élnek és virágoznak a több száz éves gyökerű selmecbányai diákhagyományok, amelyek különleges és életre szóló élményekkel gazdagíthatják a hallgatók egyetemi éveit, és amelyek immár hivatalosan is a nemzeti kulturális örökség részét képezik.

A hagyományőrzés persze sohasem kötelező, ám aki vállalja, hogy „megkeresztelkedik” a diákhagyományok szerint, és elvégzi az ehhez szükséges feladatait, vagyis részt vesz az ún. balekoktatáson, majd teljesíti a szükséges balekvizsgát, nap mint nap egy erős és összetartó közösség részeként élheti meg egyetemi éveit, amelyek során minden segítséget megkaphat majd azoktól a felsőbb évesektől, akik tanulmányai elején bevezették a selmeci diákhagyományok rendszerébe.

A megkeresztelkedett, hagyományőrző hallgató többek között szakestélyekre járhat, kari egyenruhát, illetve egyenviseletet hordhat, tanulmányai végén pedig végzős szalagot tűzhet karjára, amely színével messziről jelzi, hogy viselője mely karon végez az egyetemen. A kari címerrel ékesített gyűrű, amely a jövőben mindig jelezni fogja, hogy gazdája egykor Miskolcon volt egyetemista, szintúgy a hagyományőrző hallgatóság kiváltsága.

 

Egy tipp: segítségedre lehet az épületek és tantermek közötti eligazodáshoz a következő linken elérhető és letölthető egyetemi térkép: https://www.uni-miskolc.hu/files/4415/ME2015_map.pdf
 

Számtalan kihagyhatatlan látnivaló és program vár Miskolcon és környékén, ezekről bővebb információt találsz a http://www.hellomiskolc.hu honlapon.

Amennyiben további kérdésed van, írhatsz nekünk a kommunikacio@uni-miskolc.hu elektronikus levélcímre, vagy felkereshetsz bennünket az A/4-es épület (vagyis a főépület) első emeletén, a 138-139-es, valamint a 140-es szobákban. Legközelebb velünk a szeptember 2-án 10.00 órai kezdettel a Díszaulában tartandó központi tanévnyitó ünnepségen találkozhatsz, ahová ezúton is szeretettel invitálunk.

Végül szívből kívánunk Neked sikeres tanévkezdést, élményekben gazdag egyetemi éveket, és a selmeci hagyományok szerint: „Jó szerencsét!”

 


A képeket Kiss Viktor és Nagymáté Zoltán készítette.

 

Kommunikációs és Multimédiás Csoport