A T-modelltől az oldtimereken át a legkorszerűbb gépjárművekig - autó- és motorkerékpár-bemutató is lesz a II. Nemzetközi Járműmérnöki és Autóipari Konferencián

2018. május 17.

Sajtótájékoztatón számoltak be ma a II. Nemzetközi Járműmérnöki és Autóipari Konferencia szervezői az előkészületekről. A 2018. május 23. és 25. között tartandó eseményen nem csak érdekes szakmai előadásokkal, illetve állásbörzével várják a szervezők az érdeklődőket, de kísérőrendezvényként az oldtimer autó- és motorkerékpár-bemutató mellett a miskolci autószalonok is kiállítják a mai kor legkorszerűbb modelljeit.

A hazai járműipar dinamikus fejlődésnek indult az elmúlt években, és ezzel párhuzamosan az iparágban foglalkoztatottak száma is emelkedett. A piaci igényekhez igazodva 2016-ban a Miskolci Egyetem is beindította a  járműmérnöki képzést, hiszen a fejlődő iparág és a hozzá kapcsolódó beszállítói terület egyre több szakembert igényel.

A II. Járműmérnöki és Autóipari Konferencia célja, hogy összefogja mind az egyetemi mind az ipari területek szakértőit, lehetőséget nyújtson a járműmérnök-képzés fejlesztésére, és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a területen oktatók, kutatók és céges képviselők számára. A rendezvény kiváló alkalom a nemzetközi kapcsolatok erősítésére is, hiszen nem csak magyarországi oktatási intézmények és cégek vesznek részt rajta, de 12 országból érkeznek szakemberek, hogy tudást és tapasztalatot cseréljenek a konferencia során.

A fentieken túl május 24-én egy állásbörze keretében az egyetemi hallgatók számos régióbeli céggel – pl. ZF, Shinwa, Fireplace, Észak-Ferr, Bosch, Joyson (Takata) – is találkozhatnak a Díszaulában, hogy megismerjék álláskínálataikat.

Érdekesség: 2018. május 23-án és 24-én 9:00-15:00 között, valamint 2018. május 25-én 9:00-12:00 között minden órában régi Ikarusz busz indul a Miskolci Egyetemről a Centrumhoz. 

A rendezvény (angol nyelvű) honlapja ITT található, részletes programja ITT olvasható, plakátja pedig ITT tekinthető meg.

A sajtótájékoztató során készült fotók:

A fotókat a Beiskolázási Központ (Lengyel Attila) készítette.