Megvédte megyei bajnoki címét a Miskolci Egyetem elsősegélynyújtó csapata

2018. június 19.

A tavalyi győzelem után ismét I. helyezettként jutott be az országos döntőbe a Magyar Vöröskereszt Ózdon rendezett, nagyszabású megyei versenyén felnőtt kategóriában egyetemünk MEEnCS nevű csapata. 

Jandl Bojána csapatkapitányból (egészségturizmus-szervező szakos hallgató), valamint Fülöp Alexandra és Fejes Dalma gyógytornászból, illetve Koncz Máté és Burinda Gábor radiográfusból álló csapatot a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának mestertanára, Encsiné Nagy Ágnes készítette fel. 

A versenyről szóló részletesebb tudósítás ITT olvasható.