AZ ETK SZEREPE AZ EGYETEMI OKTATÁSBAN

Már az Európai Tanulmányok Központ megnyitása előtt intézményünkben az `európai tanulmányok' diszciplína oktatása az állam- és jogtudományok, valamint a bölcsészettudományok területén a Jean Monnet projektben aktívan részt vevő oktatóink közreműködésével része volt az egyetem oktatási tevékenységének. Ezenkívül a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar ának terület- és településfejlesztési menedzser szakán, másoddiplomás képzésben, Európa tanulmányok oktatása folyik 1996-tól.

29 alapképzési és posztgraduális tantárgy kerül meghirdetésre az egyetem hallgatói számára. Az EU-tárgyak oktatását az egyetem karai közösen végzik, így valódi interdiszciplináris képzés valósul meg. Az oktatási tevékenységbe a külföldi partner egyetemek is bekapcsolódnak. A rendszer átjárható, bármely kar hallgatói felvehetnek EU-tárgyakat más karokon is. A tárgyak, illetve a vizsgaeredmények bekerülnek a hallgatók leckekönyvébe.

1999. szeptemberétől a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán EU-szakirány indult közgazdász hallgatók számára, ahová az első három évet sikeresen befejezett hallgatók jelentkezhettek, szigorú szakmai és nyelvi követelmények mellett. A tanulmányok befejezése Master-fokozattal zárul.

vissza