Magyar szimbólumok São Paulóban

A legnagyobb magyar kolónia Brazíliában, São Paulóban található. Ezért nem meglepő, ha magyar szimbólumokkal, tárgyakkal, magyar könyvekkel vagy magyar borokkal találkozunk a 15 milliós metropolisban. Tavaly kutatást végeztem a São Pauló-i magyar kolónián, melynek során a hagyományőrzési formákat vizsgáltam.

A dél-amerikai kontinens gazdasági központjában élő magyarok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy összetartsák a közösséget és megőrizzék magyarságukat, ne felejtsék el az anyanyelvet. A São Pauló-i magyar kolónia 10 000 főre tehető, de még ennél is több a magyar származásúak száma. A magyarságtudat többféle megnyilvánulása is megfigyelhető az ottaniaknál.
Néhány szembetűnő érdekességet mutatok be most. A Szent István katolikus templom, melynek üvegablakai országalapító uralkodónkat ábrázolják, pár évvel ezelőtt még a São Pauló-i magyar katolikus egyház tulajdona volt, mára olyannyira csökkent a hívek érdeklődése és megritkult a magyar istentiszteletek száma, hogy kénytelenek voltak átadni a brazil felekezetnek ezt a templomot. Ez a Brazília asszimiláló hatásának való fokozatos behódolás jelképeként is értelmezhető. Ezzel szemben a Lapa-i (São Paulo egyik kerülete) református templomban még mindig tartanak magyar istentiszteleteket és teadélutánokat is a híveknek. Az épületet a székely templomok mintájára készítették, ez is a magyarságtudat kifejezője. A harmadik érdekesség a Praça Hungara (Magyar tér), melyen egy magyar emlékmű is található és a Magyar Ház, melynek már a bejáratánál feltűnik a magyar (piros-fehér-zöld) házszámtábla. Szóval a magyarok még ebben a nagy világvárosban is ott hagyták a kezük nyomát, hogy az ottani lakosok és az arra járó magyar utazók is láthassák: igenis vannak még itt Magyarországtól oly messze is magyarok.
A legnagyobb meglepetés viszont akkor éri az embert, ha egy magyar meghívja az ottani lakásába. A tipikus brazilos-mediterrán berendezésű lakásokban sok magyar dísz- és használati tárggyal találkozhatunk. Ez is az identitástudat kifejeződési formája a messzi Sao Paulóban. Az asztalokon hímzett terítőket és az ágyakon is ilyen, a magyar motívumkincset tükröző díszpárnákat láthatunk. A falakon festett tányérok, vagy szőttesek vannak. A lakószobák berendezési tárgyai között is gyakori a matyó baba, a Miska kancsó vagy a magyar kulacs. De a pici magyar focimez sem ritka. A porcelán használati tárgyak, mint például a fűszertartó is magyar virágmintákkal díszített, de gyakori, hogy a felira-tok nem magyar nyelven, hanem portugálul vannak írva, hiszen már nem mindenki beszéli a magyart (főként a harmadik generáció nem).
Mindezeket a dolgokat láthatja a külső szemlélő, aki csak pár napra utazik ebbe a csodálatos városba. De nem beszélek a különböző magyar egyesületekről, amelyek a táncok vagy egyéb kulturális jelenségek megőrzése céljából jöttek létre, vagy arról a tevékenységről, melyet az egyes emberek végeznek a magyar kolóniában, hogy a magyar kultúra ott is megmaradjon és tovább öröklődjön utódokról utódokra. Így téve ismertté a magyar nevet a brazil társadalomban. Ezek leírására talán csak egy könyv lenne elég…

Thomázy Tímea