Faith No More-emlékest, az After All előadásában | Ákos - Hűség | Még mindig tombol a latin láz


Faith No More-emlékest, az After All előadásában
Egyetem Rockwell, november 21. (Vendég: Pityesz-FreshFabrik)

A kilenc órára meghirdetett koncert az átlagosnál többet késett. Ezt részben a keverő mögött ülôk tanácstalanságának, részben a zenekar lazaságának tudhattuk be. Amikor végre a húrok közé csaptak, a Rocky már régen megtelt. A zseniális Collision olyan kásában érkezett hozzánk, hogy bő negyedórás "újrabeállás" következett. Azt hiszem, a zenekar is sejthette, hogy öt hangszert és két éneket nem lehet öt perc alatt belőni, nem értem, miért nem kezdték el korábban a színpad építését.

Na mindegy. Szóval süvítettek a jobbnál jobb FNM-tételek. Főleg az utolsó két lemez dalait élvezhettük, de itt voltak az Angel Dust, az Epic nótái is. Sőt, nem maradt ki az első lemez, a botrányosan gyenge We care a lot címadó dala sem. A koncert másfél óráját három blokkra osztották. Két hipersebességű, Digging the grave, Cuckoo for Caca, vagy a The gentle art of making enemies által fémjelzett résszel, illetve a koncert közepén egy lassú betéttel, ahol többek között felcsendült az Evidence, örök kedvenc is.

Az After All nagyon tehetséges zenekar, Magyarországon az egyik legjobb a meghatározhatatlan stílusú, önkifejező zenék között. Legtöbbször pontosan, dinamikusan játszották a technikai nehézségekkel bőven tarkított nótákat. Szabolcs énekesnek iszonyat jó hangja van. Erősen Mike Patton mozgását idéző színpadi munkája csupán azért volt zavaró, mert saját koncertjeiken is szinte ugyanígy dolgozik, és plágium ugye nem érdemel dicséretet. Pityesz is nagyon jó volt, nem is pazarolnám a szót, hiszen mindenki láthatta, hogyan bizonyított és bizonyít a FreshFabrikban. Még néhány szó a közönségről. Hát én a legelvetemültebb, legbizarrabb FNM-számokra soha nem láttam még diszkójelmezbe öltözött cicákat ugyanúgy mozogni, ahogy az E/2-ben teszik. Mire képes az alkohol. Tényleg mókás volt látni a lelkesen zúzó és stagedivingoló arcok mögött a lassan vonagló magányos babákat, leghátul pedig a zseléshajú, cöveklábú fiúkat, akik potenciális ellenfélként mértek végig minden pulthoz igyekvő derék fogyasztót. Összefoglalva nagyon jó kis koncert volt ez, fogékony közönséggel, számtalan érdekességgel.

Király Ábel



Ákos - Hűség White Falcon Records, 2000

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Ákos szövegeit fogom énekelni teljes átéléssel a zuhany alatt. Igaz, ez az első lemeze, amit hallottam.

Ákos a barátom lett az elmúlt hetekben, megszerettem, mert őszinte, szókimondó és nagyon érzékeny. Megszerettem, mert ért a zeneszerzéshez, az érzések felkeltésének bonyolult művészetéhez és mindezt nagy szerencséjére fogyasztható módon csomagolja. Most pedig lássuk részletesebben, mi is a Hűség. A vonósok gyakori használata és a vokálok professzionális dallamvezetése igen atmoszférikus a lassúbb számokban. Jó példa erre a Nagyvárosi angyal, Kezem a fegyveren vagy a Mire vagy jó című tételek. Nyugati lemezek minőségét idéző alapok, Björk csodás világát sejtetik az Ideális popsztárban. Iszonyat depresszív hajlításokkal és ritmizációval operál Ákos, brake-beates felütések, bay-area riffek (!!!) döngölnek bele a padlóba. Talán a szöveg is itt a legkiemelkedőbb, beletörődő önvallomás, amelynek megfejtéséhez nem kell Esterházy magaslatába emelkedni. Néha banalitásba hajló lírája mentségére nem árt feleleveníteni a magyar popipar más kiválóságainak szellemi termékeit.


Ezekhez a méltán érdemtelen munkákhoz képest Ákos képei, unos-untalan ismételt szókapcsolatai szinte a Parnasszust jelentik. A zene, a szöveg és a hangszerelés legtöbb helyen saját munka. Lehet, hogy ez másnak nem újdonság, mindenesetre engem meglepett. Főleg a saját stúdió, kiadó használata. A lemezen multimédia is található. Átlagos programocska fut végig gépünkön, de a zene feledteti ezt a kis bakit.

100+100%
Ustad Sukar



Még mindig tombol a latin láz

A latin dallamok 1997-ben Ricky Martin Mariajával indultak el világhódító útjukra, majd ‘98-ban kezdett igazán tombolni a latin láz, amikor a foci-VB hivatalos dalát, a La Copa De La Vidát az egész világ megismerte és énekelte.

Az áttörést azonban Ricky Martin angol nyelvű albuma hozta meg. Ezek után valóban úgy tűnt, hogy adott a siker receptje: végy egy jóképű ifjút, aki mellesleg remekül énekel és táncol, írj neki pezsgő ritmusú latin zenét angol szöveggel, és a hatás nem marad el. Úgy tűnik, hogy a közönség vevő ezekre a vérpezsdítő, táncolható dallamokra. A nagy sikeren felbuzdulva megjelent az európai zenei palettán Mark Antony és Enrique Iglesias is, akik szintén angol nyelvű albumaikkal hódítottak meg sok női szívet és fület. A hölgyek sem maradhattak ki a latin lázból: Jennifer Lopez On the 6 albumának dalai és a klipek dinamikus táncbetétei a férfiakat ejtették rabul.

A mindig megújulni képes, különleges hangú Gloria Estefan is új lendületet kapott. A latin zene térhódítása olyan régebbi nagy előadók visszatérését is elősegítette, mint Carlos Santana vagy Julio Iglesias, akiknek ez a másodvirágzás újra világhírt hozott.

Zenei díjak tömkelege vándorolt az utóbbi években az említett előadók vitrinjeibe, de a legemlékezetesebb mind közül mégis Carlos Santana 9 Grammy- díja, ami egész életművének méltó elismerése. A latin zene 2000-re már kinőtte a Grammy-díj kereteit, ezért októberben külön latin Grammyt tartottak, ahol szintén Santana aratott.

A latin láz más előadókat is megperzselt, így például Cher, Geri Helliwell és a 98 is kipróbálta magát a latin zene világában egy-egy dal erejéig. Még Madonna és Whitney Houston is kacérkodott a latin dallamokkal Ricky Martin és Enrique Iglesias oldalán - a siker nem maradt el. A 2000-es év új felfedezettet tartogatott: a szappanopera-rajongók kedvence, a vadóc és szemtelenül fiatal Natalia Oreiro személyében. A sorozat betétdalait tartalmazó album után most új lemezzel tör magának utat a zenei siker felé. A sikersorozat folytatásáról Ricky Martin legújabb albuma, a Sound loaded gondoskodik, amely a hónap elején látott napvilágot és még sok meglepetést tartogat. Mit is mondhatnék még, a zene önmagáért beszél és a latin láz folytatódik.

SaBe