Kapírka főzősulija | Para-dicsom | Ellenőr úr, kérem! | Mendemondák rötyi-ügyben


Kapírka főzősulija:
Lord Sandwich hagyatéka

A napokban egy ismerősöm parizermérgezést kapott, mert a hét összes napján reggel, délben, este mustáros parizeres kenyeret evett. A szerencsétlen annyira rákattant a húsipar ezen szégyenfoltjára, hogy a torkosság ószövetségi tilalmát megsértve már-már a fehérje-túladagolás határait méregette.

No, hogy ez így, ebben a formában többet elő ne fordulhasson gyönyörű campusunkon, Ka-pír-ka bácsi extra és extrém szendvicseket ajánl nektek.
Nem kell megijedni!

Salvia kedvence (sós): Kenyeret, zsemlét, kiflit (etc.) szép egyenletesen megkenünk májkrémmel, a májkrémre húzunk egy réteg majommézet, majd az egész felületet megszórjuk hajszálvékonyra vágott fokhagymaszeletekkel.

(édes-autentikus): A szilvalekváros kenyérre tejfölt kenünk és meghintjük vaníliás vagy fahéjas cukorral.

Tonhalas szendvics (Cica kedvence): A tonhalkonzervet felbontjuk, leöntjük róla a levet, dobunk hozzá egy félbevágott kemény tojást, egy kis fej apróra vágott hagymát, majonézt, ízlés szerint fekete/fehér borsot, csipet sót, bazsalikomot, s az egészet villával jól összedolgozzuk, barna kenyérre kenve tálaljuk. (Szardíniával is elkészíthető.)

Cigi kedvence (csak ínyenceknek): Egy szelet kenyeret, vagy ha nincs, hát kalácsot megkenünk előbb mogyoróvajjal, majd lekvárral, végül pedig meghintjük instant kakaóval és fahéjas vanilincukorral (tejszínhabot is rakhatunk a tetejébe).

Kutya szendvics: Zsemle, csirkehús (vagy sonka), sajt (vagy sajtkrém), majonéz, uborkaszeletek, esetleg karikára vágott póréhagyma.

Tojásos szendvicskrém: 4 db keményre főzött, megtisztított tojást villával finomra törünk, adunk hozzá 1 teáskanál mustárt, sót, borsot, egy kis fej apróra vágott lilahagymát, valamint 10 dkg vajat vagy margarint, majd az egészet simára keverjük.

Sonkás krém: 10 dkg sonkát apróra összevágunk és elkeverünk 2 dl tejfölben, majd adunk hozzá 5 dkg reszelt füstölt sajtot és egy-két teáskanálnyi ecetes tormát. Sóval, borssal, esetleg bazsalikommal ízesíthetjük.

Katalán kenyér: A karikára vágott, megsózott paradicsomot meglocsoljuk kevés ecettel és olajjal, ízlés szerint adunk hozzá zúzott fokhagymát és bazsalikomot, majd fél órát pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek. Kétszersültre, pirítósra halmozva, reszelt sajttal meghintve tálaljuk.

Egy finom szendvics után pedig nincs jobb mint egy pofa hideg sör. Nem feltétlenül kell azonban az italmérésig vánszorogni, ha tudunk házi sört készíteni a következő módon:

Egy nagy fazékban felteszünk főni 6 liter vizet, amibe fél csomag (10-15 dkg) valódi (nem instant) malátakávét, valamint szintén fél csomag (2-2,5 dkg) - gyógynövényszaküzletekben kapható - komló-tobozt jól elkeverünk, és az egészet addig főzzük, míg 1 liter víz el nem párolog. Ezután a tűzről levéve belekeverünk 25 dkg cukrot vagy mézet (ez utóbbi lesz a mézsör) és hagyjuk kihűlni. Mikor már éppen hogy langyos, kézzel szétmorzsolunk benne egy fél kocka élesztőt, aztán először egy nagyobb szűrőn átengedve megszabadítjuk a fölösleges zacctól a főzetet, majd valamilyen ritkább szövésű textilen keresztül - hogy az apróbb malátamorzsák nagy része se kerüljön a sörbe - jól zárható üvegekbe töltjük.

Az üvegekben mindig hagyjunk ötödnyi töltetlen teret az erjedés során képződő CO2 számára (amit fogyasztás előtt mindig lassan kell leengedni, ellenkező esetben új poszter kerülhet a falra). Az ital langyos helyen két-három nap alatt kierjed, hűtőben további egy-másfél hétig tárolható.

Kedves egészségetekre!



Para-dicsom: Syntetic pleasure

Akár tiltakozhatunk is ellene, de lassacskán minket is bekebelez a globalizáció és anti-globalizáció furcsa, ellentmondásokkal terhes, ámde gigászi harcából születő új korstílus, a techno-kultúra. Távol álljon tőlem a nagy igazságok megfogalmazóinak demagógiája (hiszen az egyetlen igazság, hogy nincs igazság), éppen ezért az értékítéletet szélesen elkerülve csupán a tendenciára szeretnék rámutatni, melynek sodrába keveredve nem is látjuk azt. Ugyanúgy nem látjuk a mindennapjainkra komoly hatást gyakorló, minket körülvevő eszmeáramlatot, ahogyan elődeink nem ismerték fel saját korstílusaikat: a reneszánsz emberének fogalma sem volt róla, hogy az őt körülvevő idősíkban törik meg a középkor "sötét tudatlansága", a barokkban pedig nem tudta, hogy az ellenreformációt generáló ortodox katolicizmus széles néprétegek életminőségét veti vissza századokkal - csak hogy két suta, triviálisan leegyszerűsített példával éljek.

Azt hiszem, lassacskán rá kellene jönnünk, hogy a körülöttünk lévő "mátrixot" nem mi irányítjuk, hanem a minket kihasználó, nálunknál sokkal hatalmasabb, átláthatatlan érdekrendszerek. Jelen pillanatban profittermelő egységek vagyunk a globalizálódó gazdaság számára - gyakorlatilag azért fizetünk, hogy hozzájuthassunk ahhoz az árucikkhez vagy szolgáltatáshoz, amiről egyéb "szolgáltatások" kapcsán elhisszük, hogy az nekünk jó.

Tulajdonképpen tiltakozhatunk is ez ellen, de ahogy gyarapszik a számunk és egyre nagyobb közösségeket alkotunk, szociálisan egyre inkább eltávolodunk egymástól, elveszítjük életünk önálló irányításának lehetőségét, ez pedig azt jelenti, hogy kiszolgáltatottabbá válunk a rendszerrel szemben (ami furcsa mód elsősorban nem politikai, hanem gazdasági jellegű).

Hogy mi a kényszerítő erő? A válasz teljesen kézenfekvő. Mindenki szeretne a lehető legjobban élni: enni, inni, létezni, érvényesülni. Tulajdonképpen erről szól a jóléti társadalom és a demokrácia. Ez azonban az erőforrások szűkössége miatt csak a lehetőségek mesterséges kiszélesítésével lehetséges. Hogyan lehet egy kiló virsli négyszáz forint, ha egy kiló hús majdnem ezer? Hogy lehet vadmálna ízű bambit kapni két ruppóért, mikor a termesztett málna kilója is jóval többe kerül? Mitől lesz minden színésznőnek és modellnek "tökéletes" melle és arca? Vagy, mi módon büszkélkedhet sok "hétköznapi srác" ötvenes karral?

A választ mindannyian tudjuk és elfogadjuk: mesterségesen, a fejlett (és még tovább fejlődő) technológia által. Nem szabad hát csodálkoznunk azon, hogy korstílusunk, a rendszer, folyton sodor minket magával, az élet minden terén képviselteti magát. A zene - és itt ne csak a populáris zenére gondoljunk - szintetikussá, vagy félszintetikussá vált. Ruháink, a minket körülvevő tárgyak legnagyobb része szintén szintetikus. Lassan létrejönnek a szintetikus emberek (a törvényi szankcionálás mondhatni hiábavalóság), s majdan - lehet, nem is oly sokára - szintetikus élményekkel fogjuk bombázni virtuális agykérgünket. Ez nem jó vagy rossz, ez egyszerűen csak van, ha nem tetszik - emberi természetünknél fogva - gyakorlatilag akkor sem tehetünk ellene semmit.

Üdvözöllek hát titeket a való világban!

Kutya