A bécsi udvari kamara 1735. június 22-i leiratában részletesen szabályozta a Selmecbányán fölállítandó tanintézet működését, melynek céljául a Habsburg Birodalom bányászata-kohászata számára vezető műszaki, jogi és igazgatási szakemberek képzését tűzte ki. A tanulmányi idő két esztendő, melyben az elsőt a "matematika" címen összefoglalt számtani-mértani és mérnöki ismeretek, a másodikat pedig a bányászat-kohászat akkori öt fő területének oktatása töltötte ki. A főterületek egyben főtanszakok is voltak: bányaművelés-bányajog, bányamérés, ércelőkészítés, kémlészet-kohászat, valamint pénzverés-aranyválatás.

A másodéven a tanulók, a Berg-Scholar-ok csak egy választott főtanszakot tanulmányoztak. Az első év anyagát Mikoviny Sámuel, az alsó-magyarországi bányavárosok bányamérnöke (Markscheider-e), míg a főtanszakokat a megfelelő ipari szakterület vezető beosztású szakembere oktatta.

A tanintézet jelentősége abban van, hogy - habár alapítása szerint második a világon - a legrégebbi, amely életképesnek bizonyult, s ma is élő bányászati-kohászati mérnökképző, egyben műszaki felsőoktatási intézmény. Úttörő jellegű abban is, hogy a Habsburg Birodalmon belül az első nem egyházi tanintézet volt, állami akarat hozta létre az állam érdekében. Célja nem valláserkölcsi alapon élő és gondolkodó ember, hanem hasznos állampolgár nevelése volt. A tanintézet háromévtizedes fönnállása alatt végzettek közül kiemelkedik ]osef Karl Hell világhírű selmeci gépkonstruktőr és Christof Traugott Delius, későbbi selmeci akadémiai professzor, aki korszakalkotó bányászati művével írta be nevét a világ tudománytörténetébe.