6.2.2. Tekintélyre hivatkozás

A hitelesség szempontjából a személyeskedés ellentéte a tekintélyre hivatkozás. Az előbbi az álláspont képviselőjének hitelességét csökkenteni, míg az utóbbi növelni kívánja. Az előbbi a hitelesség kétségbevonásával kívánja az álláspont elutasítását megalapozni, míg az utóbbi, éppen fordítva, a hitelesség alapján kívánja elfogadtatni az álláspontot.

A tanulás folyamán és a megismerésbeli munkamegosztás miatt, kénytelenek vagyunk tekintélyekre hagyatkozni. Ezért a tekintélyre hivatkozás nagy jelentőségű, és gyakran legitim eszköz a racionális vitában. Amikor egy tekintélytől - például egy szakértőtől, fogorvosunktól, az építésztől, tanárunktól - elfogadunk egy tanácsot, állítást, szakvéleményt, adatot, akkor azért fogadjuk el, mert az illető ért hozzá.

Tekintélyre hivatkozásról beszélünk, amikor egy állítást azért tekintünk igaznak/helyesnek, mert egy tekintélyes személy állította.

A tekintélyre hivatkozás akkor ésszerű a racionális vitában, ha az állításra vonatkozóan közvetlen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, a tekintély az adott terület szakértője, és a szakértők egyetértenek a kérdés megítélésében. Általános szerkezete:

X azt állítja, hogy A.
X az adott terület szakértője, szaktekintélye.
A szakértők egyetértenek A megítélésében.
A (valószínűleg igaz/helyes.)

Ha vannak közvetlen bizonyítékok, akkor ezeket is fel kell sorolni. Ekkor a tekintélyre hivatkozás csak kiegészítheti ezeket, de önmagában nem elegendő.

A tekintély és a szakértelem viszonyítás kérdése. Egy ember lehet hozzáértő és tekintélyes egy kevésbé hozzáértőhöz képest, miközben nem számít annak másvalakivel szemben. Ha semmit nem tudunk az adott kérdésben, akkor egy tájékozott laikust is hozzáértőnek tekinthetünk, és olykor ésszerű lehet a véleményére támaszkodnunk. A szakértők pedig, hasonló módon, maguk is támaszkodhatnak még nagyobb szaktekintélyekre.

A szakértelem nagyon erősen egy, vagy néhány szűk területre korlátozódik. Még egy széles látókörű Nobel-díjas biológus sem lehet a biológia szakértője, hanem azon belül csak egy szűk részterületé.

A tekintélyre hivatkozás akkor szokott hibás lenni, ha

  • az illető nem az állítással kapcsolatos terület szakértője, hanem az állítással kapcsolatban érdektelen szempontból szakértő vagy tekintély,
  • a szakértők sem értenek egyet az állítás megítélésében,
  • a szakértő nem is azt állította, hogy A,
  • a szakértő elfogult, és az adott helyzetben nem szakmai álláspontot, hanem valamilyen érdeket képvisel,
  • a szakértő azonosíthatatlan, vagy nincs is semmilyen tekintély, vagy szakértő a háttérben,
  • a szakértő tekintélyét az állítás elleni érvek elhallgattatására használjuk fel.

Vegyük sorra ezeket az eseteket, és közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a fenti lehetőségek kombinációja is előfordulhat!

Rossz hivatkozás

Gyakran nem a megfelelő személyre hivatkozunk egy kérdésben.

Einstein, a nagy tudós is hitt Istenben. [Tehát hinni kell Istenben.]

Itt valódi szaktekintélyre hivatkozunk, csak éppen nem az adott kérdés szakértőjére. Einstein behatóan ismerte a fizika sok területét, de olyan kérdésben foglal állást, amely a szakterületén kívül esik, és amelyikben, egyéb információ híján, laikusnak tekinthető.

A KORPA müzli egészséges, tápláló és finom, ezért X olimpiai bajnok öttusázó is ezt eszi.

A sportoló bizonyította, hogy kiemelkedő öttusázó, és ezért méltán népszerű, de ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, amelyben implicit módon állást foglal a reklámban. A müzli ízét meg tudja ítélni, de abban a kérdésben laikus, hogy mennyire tápláló és egészséges.

A rossz (szakértőre, tekintélyre) hivatkozás hibáját követi el az, aki olyan tekintélyre hivatkozik, akinek a szakterületén kívül esik az adott állítás igazságának megítélése, vagy aki olyan, pusztán csak népszerű személyre hivatkozik, aki esetleg semmilyen kérdésben nem számít szakértőnek.

A tekintély annyira sokat jelent pszichológiailag a meggyőzés szempontjából, hogy gyakran a nyilvánvalóan rossz hivatkozások is meggyőzőek. Mintha az egyik területen megszerzett tekintély, szakértelem, teljesítmény átváltható lenne egy másik területre: aki az egyik területen tehetséges/kiváló, az a másikon is az. A tehetség, a kiválóság azonban messze nem univerzális. Ráadásul, még ha egy területen mutatott tehetség/ kiválóság tehetséget/ kiválóságot eredményezne is egy másikon, még ez sem jelentené azt, hogy az első területen megszerzett szakértelem, szakértelmet jelent a másikon is. Továbbá, gyakran az a látszat keletkezik, hogy a hivatkozott személy mégis kompetens, hiszen a vizsgált állítás igazi szakterületükkel mégiscsak valahogy összefügg. Einstein a természet titkait kutató gondolkodó, és Isten létének kérdése nyilván számtalan módon kapcsolódik a természethez, valamint elmélyült gondolkodást feltételez. A sportoló teljesítménye szempontjából pedig nagyon fontos, hogy mit eszik. Ezek az összefüggések azonban nem biztosítják, hogy hozzáértők a példákban szereplő állításokkal kapcsolatban.

Gyakran olyan esetben hivatkozunk tekintélyre, ahol senki sem tekinthető szaktekintélynek; vagy mert a kérdés túl sok területet érint, vagy mert olyan általános emberi kérdésről van szó, ahol nincs olyan szakmai tudás, amely mindenki számára irányadó lehetne. Ez utóbbiak közé tartozik a vallási, politikai, morális kérdések többsége. A fenti példában Einstein már csak azért sem lehet szakértő az adott kérdésben, mert az istenhit nem olyan szakkérdés, amelyik eldönthető valamely terület beható ismerete alapján.

Ilyen esetekben is lehetnek tekintélyek, akiknek élete, bölcsessége, műveltsége, erkölcsi tartása, értékrendje, megfontoltsága, emberi kapcsolatai, vallási tapasztalatai és egyebek miatt adunk a szavára, akiknek a véleménye bizonyos helyzetekben elegendő indok saját álláspontunk kialakításához. Olyan kérdésekben is lehet ésszerűen tekintélyre hivatkozni, ahol nincs helye a szakértőre való hivatkozásnak. Bizonyos esetekben vallási kérdésekben is racionális lehet tekintélyre hivatkozni. A vitatkozó felek esetleg Einsteint is elfogadhatják tekintélynek a kérdésben, ha meg vannak győződve olyan emberi tulajdonságairól, melyek megalapozzák tekintélyét. De nem azért számít tekintélynek ebben a kérdésben, mert zseniális fizikus volt - amit mindenki tud róla, és amiért általában helytelenül hivatkoznak rá.

Egyoldalú hivatkozás

Bizonyos állítások megítélésében az egy szakmához tartozó szakértők sem értenek egyet.

- És mennyit kér ezért a házért?
- Nézze, felbecsültettem bejegyzett, hivatalos ingatlanszakértővel. Tessék, itt a szakvélemény! Nézze át! E szerint az ingatlan értéke 34 millió. Tehát ennyi az ára.

Tételezzük fel, hogy a szakértő tényleg ért hozzá, nem volt elfogult, nem volt lefizetve, hanem legjobb szakmai meggyőződése szerint értékelte fel az ingatlant. Ekkor is lehet, hogy a vevő rosszul jár, ha elfogadja ezt a szakvéleményt. Az ingatlan értékbecslők ugyanis gyakran nem értenek egyet. Ha a vevő is kér egy szakvéleményt, akkor az lehet, hogy többre, de az is lehet, hogy kevesebbre becsüli az ingatlan értékét. Ezek után nyilván a vevő az ártárgyaláson csak akkor használja fel érvként az általa beszerzett szakvéleményt, ha az alacsonyabb értéket határoz meg, mint az eladóé. A szakértők közötti nézetkülönbséggel úgy lehet visszaélni, ha csak a számunkra kedvező szakértői álláspontra hivatkozunk.

Ez gyakran előfordul más helyzetekben is.

Kormányzati hivatalnok nyilatkozik a rádióban:
- A mai napon publikált független szakértői elemzés szerint az infláció éves szinten 2,9 %-ra várható. Ez megerősíti előrejelzésünket.

Valóban megerősíti. Más a helyzet azonban, ha kiderül, hogy négy független és mértékadó gazdaságkutató műhely közül csak ez az egy adott a kormány számára kedvező adatot, a másik három előrejelzésében pedig magasabb érték szerepel.

Az egyoldalú (szakértőre, tekintélyre) hivatkozás hibáját követi el az, aki olyan kérdésben, amelyben a szakértők is különböző álláspontokat képviselnek, egyoldalúan, csak a számára kedvező szakértő álláspontjára hivatkozik, és azt úgy mutatja be, mintha egy szakterület általánosan elfogadott álláspontja lenne.

Ha egy terület szakértői, tekintélyei között nincs egyetértés, akkor az egyoldalú hivatkozás veszélye mindig fennáll. Ez úgy csökkenthető, ha több szakértőt kérdezünk meg, vagy tájékozódunk a lehetséges szakmai álláspontokról. Az egyik álláspontot képviselő tekintélyére hivatkozó érvelések azonban ilyenkor mindenképpen gyengék. Ha pedig egy szakterületen az adott kérdésben egymásnak ellentmondó álláspontok is legitimek, akkor a szakértőre hivatkozás teljesen súlytalan.

A szakértő félreértelmezése

A szakértők gyakran bonyolultan, szakkifejezések segítségével, és főképpen sok feltétellel és finom megkülönböztetéssel körülbástyázva szoktak állást foglalni.

Kapunk egy röntgenleletet, amelyen szerepelnek az adatok, hogy ki, mikor, hol, kiről, milyen felvétel alapján készítette, valamint a szöveg: Térd, kétirányú felvétel: mindkét térdizületi rés megtartott. Az eminentiák kihegyesedtek. Traumás eltérés nem látszik. Ezt mi úgy értelmezzük, és számunkra a traumatológus is így fordítja le: szerencsére nincs törés.

A röntgenorvos azt állítja, hogy az ekkor és ekkor készült, ilyen és ilyen felvételeken traumás eltérés nem látszik. A szakvélemény sokkal kevesebbet állít, mint a belőle általunk készített értelmezés. Persze nem véletlenül: nem csupán valamiféle esetleges körülmény, például a szokásos zsargon használata eredményezi az óvatos megfogalmazást! Pontosan azért nem írja egyszerűen azt, hogy nincsen törés, mert szakértőként tudja, hogy pusztán az általa alkalmazott vizsgálati módszerrel a törés teljes (vagy legalább a traumatológiai kezelés számára elfogadható) bizonyossággal nem zárható ki. (Szemben azzal a bizonyossággal, amellyel például ránézésre megállapítható, hogy nincs nyílt törés.) Amikor átértelmezzük a szakértő szavait, akkor ennek következtében sokkal erősebb érvelést készítünk, mint ami a szakértő tudása és nyilatkozata alapján indokolt lenne.

A szakvélemény alapjánAz általunk adott értelmezés alapján
Dr. X röntgen szakorvos, főorvos azt állítja,
hogy ilyen és ilyen (kezdetleges) röntgentechnikával készült felvételeken traumás eltérés nem látszik. Tehát nincs törés.
Dr. X röntgen szakorvos, főorvos azt állítja, hogy nincs törés. Tehát nincs törés.

A szakvélemény alapján: Az első következtés jóval gyengébb, mint a második. A második nagyobb ereje azonban nem több, vagy meggyőzőbb bizonyítékból fakad, hanem csupán saját értelmezésünkből.

A szakértő félreértelmezése miatt hibás a tekintélyre hivatkozás, amikor a szakértő nyilatkozatát olyan módon fogalmazzuk át, hogy az átfogalmazott nyilatkozattal kapott következtetés - pusztán az átfogalmazásnak köszönhetően - erősebb, mint az eredetiből adódó következtetés.

Az értelmezés komoly problémák forrása lehet a racionális vitában (lásd rekonstrukció), és különösen veszélyes a tekintélyre hivatkozó érvelések esetén. Egy szakértő tekintélye alapján csak azt fogadhatjuk el igaznak, amit tényleg állít. A szakértők viszont gyakran fogalmaznak a felhasználók számára körülményesen. Ezért gyakran át kell fogalmazni a szakértő szavait, hogy állítását saját érvelésünkben felhasználhassuk. A tekintélyre hivatkozó következtetésekben tehát, a szakértő forrás és a laikus felhasználó viszonyából adódóan, gyakran és ugyanakkor veszélyes módon jelentkezik az értelmezés problémája. Azért fordulunk szakértőhöz, mert nem értünk a kérdéshez, ennek ellenére gyakran kényszerülünk átértelmezni mondandóját, miáltal félreértelmezzük véleményét.

Ebből adódik, hogy amikor tekintélyre hivatkozó érveléssel találkozunk, akkor célszerű megnézni, hogy pontosan mit is mondott a szakértő, mert a tekintélye alapján csak saját állítása fogadható el, és nem az, amit a szájába adnak.

Elfogult szakértő

A szakértő - éppúgy, mint bárki más - számos különböző okból lehet elfogult. Az elfogultság oka lehet az érdek. Gyakran olyanok - például biztosítók, ügyvédek, érdekképviseleti szervezetek stb. - alkalmaznak szakértőket komoly tiszteletdíjért, akik érdekeltek egy állítás igazolásában, vagy elfogadtatásában. Ilyenkor nehéz függetlennek maradnia a szakértőnek, és, a megrendelő érdekeit figyelmen kívül hagyva, pusztán szakmai szempontok alapján kialakítani az álláspontját. A jogi gyakorlat tisztában van azzal, hogy a szakértőnek gyakran megbízója felé hajlik a keze, és ezért peres ügyekben mindkét fél hozni szokta a saját szakértőjét, akik rendszerint éppen ellentétes álláspontot képviselnek.

A szakértő elfogultsága még nem jelenti automatikusan az általa képviselt álláspont hamisságát. Adhat a szakértő a megbízójának tetsző szakvéleményt, mely ugyanakkor igaz, és szakmailag is a lehető legjobban megalapozott. A racionális állásfoglalást az veszélyezteti, ha a helyes álláspont helyett - bármilyen motiváció alapján - elfogult, szakmailag gyenge álláspontot képvisel a szakértő.

Az elfogult szakértőre, tekintélyre hivatkozás hibáját követi el az, aki olyan szakértőre hivatkozik, aki elfogult és szakmailag gyenge álláspontot képvisel, és álláspontját pusztán a szakértő szakmai tekintélyével kívánja megalapozni.

Egy másik, az anyagi érdekeltségből adódónál sokkal érdekesebb és nehezebben kivédhető elfogultság jelentkezhet akkor, amikor a szakértő saját szakmáját, szakterületét képviseli, amelyhez karrierje és elkötelezettségei fűzik.

A parlamenti bizottsági meghallgatáson megjelent atomenergetikai és biztonsági szakemberek egybehangzó szakvéleménye alapján az atomerőmű üzemideje biztonságosan meghosszabbítható.

Tegyük most félre azt a lehetőséget, hogy a szakértőket az erőmű üzemeltetésében érdekeltek kérték fel, és fizették! Ezek a szakértők valószínűleg akkor is elfogultak az atomenergia-ipar mellett, ha éppen az atomenergia felhasználást fenntartásokkal kezelő, vagy éppen elutasító képviselők kérték fel őket. Hiszen az intézményrendszer, amely képezte őket, és munkát ad nekik, az a szakterület, amelyet művelnek, azok a szakmai és munkahelyi csoportok, amelyekben az életüket élik, mind arra a feltevésre épülnek, hogy megfelelő körülmények biztosítása esetén (ami éppen a felsoroltaknak a feladata) az atomenergia biztonságosan, sikeresen, a köz javára hasznosítható. Ilyen és ehhez hasonló szakmai elfogultságban valószínűsíthetően osztoznak az atomenergetikai szakemberek, közös képzésük, közös tudásuk és társadalmi hovatartozásuk miatt. Azért érdekes esete a szakértői elfogultságnak a szakmai elfogultság esete, mert ez a fajta elfogultság csak kivételes esetekben kompenzálható más szakértők bevonásával. Hiszen valamennyiüket ugyanaz teszi elfogulttá, ami szakértővé.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a fenti példában valójában két különböző kérdésről van szó. Ebben az összefüggésben két különböző módon értelmezhető az, hogy az atomerőmű biztonságos. Egyrészt jelentheti azt, hogy a baleset bekövetkezésének valószínűsége kicsi. (Ez persze még mindig homályos, de most tegyük fel, hogy szakismeretek segítségével pontosítható.) Másrészt, leegyszerűsítve, jelentheti azt, hogy kicsi a kockázat, hogy nyugodtak lehetünk felőle. A kettő közül csak az első szakkérdés, a második, legalábbis részben, nem az. Azt, hogy a baleset valószínűsége nagyon kicsi, szakismeretek, speciális tapasztalatok, modellek, kísérletek stb. alapján indokolni lehet. A második állítás azonban már magában foglalja azt is, hogy mennyire tartjuk aggályosnak a balesetek valószínűségének adott szintjét. Vagyis a második kérdés részben azon múlik, hogy ilyenkor mi várható (szakkérdés), részben viszont azon, hogy mennyire tartjuk veszélyesnek azt, ami várható (nem szakkérdés). Az utóbbi saját megítélésünktől függ. Annak eldöntése tehát, hogy a várható haszon megéri-e a kockázatot - amiben a parlamenti bizottságnak állást kell foglalnia -, már nem csupán szakmai kérdés, hanem az érintettek elgondolásain is múlik. Az utóbbiak szempontjából a szakértő is csak egy az érintettek közül. Ha ennek a kérdésnek az eldöntésekor szakértőre hivatkozunk, akkor hibás a tekintélyre hivatkozásunk, a rossz hivatkozás hibáját követjük el.

Azonosíthatatlan hivatkozás

A "szakértő" kifejezés önmagában is meggyőzőerővel rendelkezik.

- Te megeszed ezt a génkezelt paprikát?
- Miért ne? Engem nem zavar.
- Szakértők szerint a génkezelt élelmiszerek veszélyesek az ember számára.

A vitákban nagyon gyakori - sőt, ez az általános -, hogy minden további pontosítás nélkül hivatkozunk a szakértőkre. E mögött lehet egyszerű lustaság (lusták vagyunk megjegyezni vagy pontosan megadni, hogy kiről van szó) vagy tudatlanság (nem tudjuk, hogy valójában ki foglalt így állást). Ám lehet manipuláció is. Olykor nem is igazi szakértő az, akinek a véleményére hivatkozunk.

Akár mi legyen is a háttérben, az ilyen hivatkozás hibás. A tekintély állítását azért fogadjuk el, mert a személyt, intézményt, csoportot stb. kompetensnek tekintjük az állítás igazságának megítélésében. Gyakran mi közvetlenül nem ismerjük a szakértőt, és nem tudjuk eldönteni, hogy tényleg tekintélynek számít a kérdésben, de megbízunk azokban a hiteles forrásokban, akik ismerik, és tanúsítják ezt. Ha azonban mindössze annyit tudunk a szakértőről, hogy a vitapartnerünk azt mondja róla, hogy szakértő, és partnerünk sem tud több információval szolgálni róla, akkor nem sok alapunk van elfogadni ennek a fantom szakértőnek az álláspontját. Ekkor csak azért kellene elfogadnunk az állítást, mert a vitapartner szakértők által elfogadott állításnak nevezi azt. De az érvelő oldaláról is veszélyes így hivatkozni. Mert ha neki sincsenek további információi a tekintélyről, és ő mondja meg, hogy ki számít tekintélynek, akkor hajlamos olyant választani, aki történetesen egyetért vele. Ilyen módon egy hibás körrel erősíti meg saját álláspontját.

Azonosíthatatlan tekintély esetén a tekintélyre hivatkozás számtalan, a korábbiakban elemzett módon lehet hibás. Lehet, hogy a szakértő nem is a kérdésnek a szakértője, lehet elfogult, lehet, hogy nem is ezt állította, lehet, hogy a szakértők között sincs ebben a kérdésben egyetértés, és végül előfordulhat az is, hogy semmilyen szakértő nincs az állítás mögött. Ha azonban a szakértő azonosíthatatlan, akkor mindez nem ellenőrizhető. Akkor pont a tekintély hitelessége hiányzik a tekintélyre hivatkozásból, ami pedig egyedül tehetné ésszerűvé a tekintélyre hivatkozást.

Az azonosíthatatlan szakértőre, tekintélyre hivatkozás hibájával találkozunk, ha a forrás tekintélye az adott kérdésben nem derül ki, pusztán attól lesz tekintély, hogy az érvelő az adott érvelésben tekintélynek nevezi.

A tekintélyre hivatkozó érvelések kritikája

A tekintélyre apelláló érvelésekben kimutatott hiba nem ad alapot a konklúzió visszautasítására. Indokolja viszont, hogy további információk nélkül ne fogadjuk el az érvelést. Feljogosít bennünket arra, hogy kérdésekkel tisztázzuk a tekintélyre hivatkozás erősségét. Vagyis a bizonyítás kényszerét jogosan hárítjuk át arra, aki a tekintélyre hivatkozás eszközével élt. Hiszen a tekintélyre apellálás csak akkor kell, hogy meggyőzzön bennünket, ha a forrás tekintélyében egyetértünk, ha ez a közös alap része. A hibás tekintélyre hivatkozásokkal szemben gyakran jogosan és eredményesen alkalmazható a személyeskedés, mert eszközt szolgáltat a bizonyítás kényszerének áthárítására.

Nagyon fontos világosan látni a tekintélyre hivatkozás pszichológiai jelentőségét. Az elismert tekintélyre hivatkozás alkalmas arra, hogy belefojtsa a szót a másik félbe. Lám az én álláspontom mögött egy tekintély áll, te pedig alig értesz hozzá, nem vagy tekintély, hát akkor hogyan is vitatkozhatnál ezzel. Tanúsíts kellő alázatot, szerénységet a hozzáértőkkel szemben! (Erre utal a tekintélyre hivatkozás Locke által bevezetett latin neve is: argumentum ad verecundiam, azaz a kellő tiszteletre/szerénységre apelláló érv.)

Látni kell, hogy a tekintélyek előtt csak akkor kellene feltétlen meghajolni, ha feltételezzük, hogy csalhatatlanok. Csak ekkor lennének alkalmasak az ellenvélemény elhallgattatására. Ha azonban a tekintélyek sem csalhatatlanok, akkor az indokolt ellenvélemény mindig jogosult. Hiba tehát, ha a tekintélyből arra is következtetünk, hogy további vitánk helye nincs.

Nézzünk néhány kérdést, amelyek segítenek megítélni, hogy helyénvaló, vagy hibás a szaktekintélyre hivatkozás!

  1. Valóban szaktekintély van az állítás mögött, vagy csak egy népszerű személyiség?
  2. Azonosítható-e a szakértő, akinek a szaktekintélye alapján a neki tulajdonított állítás elfogadható?
  3. Mennyire tekintélyes, elismert az illető a saját szakterületén?
  4. Az adott állítás igazságának megítélése a hivatkozott szakértő szakterületére esik-e?
  5. Szó szerint hivatkoznak-e a szakértőre, vagy csak tartalmi hivatkozás van? Ha csak tartalmi hivatkozás történik, akkor a szakértő állásfoglalásának értelmezése nem hagy-e figyelmen kívül fontos megkötéseket, bizonytalansági tényezőket, kivételeket, amelyek figyelembevétele pedig jelentősen gyengíti a szakértőre hivatkozó érvelést?
  6. Egyetértés van-e a kérdésben az adott terület szakértői között? Eseti kivételek vannak, vagy széles körben elfogadott eltérő vélemények? Milyen természetű a vélemények közötti eltérés?

Azokban az esetekben, amikor nem szakmai, hanem általános erkölcsi, életvezetési stb. kérdésben kívánunk tekintélyre támaszkodni, a fenti kritikai kérdések megfelelő módosításokkal a tekintélynek a kérdés szempontjából releváns, általános emberi tulajdonságaira alkalmazandók.