Az újra és újra
felbukkanó ügynöktörténetet 15 évvel a rendszerváltás után épp ideje
volna lezárni. A korábbi hasonló kezdeményezésekkel szembeni egyházi
ellenállás önmagában arra utal, hogy az egyházakban viszonylag sok
ügynöke lehetett a III/III-as ügyosztálynak, ellentétben például Veres
András püspök vélekedésével, mondván, számuk nem lehetett jelentős,
szerinte az egyházak átvilágítása különben is alkotmányellenes ötlet,
beavatkozás az egyházak autonómiájába.
A Fidesz 2000-ben az alkotmánnyal illetve az egyházi
autonómiával ellentétesnek minősítette az egyházi ügynökök és
tevékenységük megismerhetőségét.
Nem véletlenül, hiszen utóbbiak kérdése szoros összefüggésben
van az állam-egyház viszony megítélésével. A konzervatívok és a
történelmi egyházak velük szövetséges vezető körei attól félnek, hogy
ha nyilvánosságra kerülnek a felekezetekből a BM-be tartó jelentések,
mindez kikezdheti az erkölcsi tőkét, melyet az egyházaknak a kommunista
rendszer általi üldözöttségéből kovácsolnak. Még 1991-ben a Fidesz által
szervezett konferencia résztvevői egész másként vélekedtek:
"Országunk és egyházaink erkölcsi igazságtétele követeli meg, hogy
ne csak az ártatlanul üldözöttek rehabilitációja mondassék ki, hanem
szembesüljünk az egyház közelmúltjával is." Az ügynöklisták
nyilvánosságát az egyházak valódi érdekének nevezték, kifejezték
reménységüket, hogy "a politikai rendszerváltást szívet- és
jellemet megérintő erkölcsi megújulás is követi". Hát nem követte
- azóta sem. Mint ahogy ma is kínosan aktuális az iratok megismerhetősége
melletti további érvük, miszerint az anyagokhoz "elmarasztalólag
érintettek személyiségi jogainak tiszteletben tartása mellett a
tudományos kutatás is hozzájuthasson a történeti igazság feltárása
céljából".
Az egyházakban tevékenykedő ügynökök ezúttal semmiképp sem
maradhatnak ki az állambiztonsági szolgálatok iratainak
megismerhetőségéből. Hangsúlyozzuk, nem azért, hogy az ügynökök nagy
számán, a jelentéseikben foglaltakon a szenzációra éhes közvélemény
csámcsoghasson, a "minden csoda…" igazsága alapján amúgy sem
tenné ezt sokáig. Hanem arról van szó, hogy a letűnt rendszer
történelméhez az ő tevékenységük is ugyanúgy hozzátartozik, mint ahogy
az egyházak részei a társadalomnak. (Ez utóbbi tényt nemcsak
költségvetési támogatások indoklásakor kellene hangoztatni.) Focista,
rockzenész, színikritikus, jobboldali politikus apukája - saját
közegükben kifejtett tevékenységük korfestő adalékai a diktatúra
működésének, ugyanez a helyzet az egyházakkal is. Attól egyébként, hogy
a jelentéseket írogatók - mint sokan mondják - inkább áldozatai, mint
szekértolói voltak a rendszernek, nem jelentheti, hogy tevékenységüknek
ismeretlennek is kell maradnia. Tény, hogy egyházi személyek könnyen
zsarolhatóvá váltak, a protestánsok például családjuk, a katolikusok az
ennek hiányából következő gyengeségeik miatt stb. De vegyünk figyelembe
két körülményt. Egyrészt az eddig nyilvánosságra került ügynökügyek
mindegyik alanya arra hivatkozott, hogy kényszer hatására írta alá
beszervezési nyilatkozatát, nem lesz ez másként később sem,
motivációjuk tisztázása - ha fontos egyáltalán - nem politikusi, hanem
történészi feladat. A kényszer-ügynökök mellett soraikban is lehettek
meggyőződésesek vagy épp elvtelen karrieristák, ami persze rombolhatja
az egyházak önnön erkölcsiségébe vetett hitét - viszont megfelel az
igazságnak. Másrészt az eltelt évek után különösen fontos, hogy
tudatosítsuk: nem aktuálpolitikai, hanem történelmi kérdésről van szó.
(A tudatosítást nehezíti, hogy a politikusok előszeretettel keresnek,
találnak és mutogatnak kompromittált személyeket riválisaik soraiban.
Gondoljunk csak a D-209-es történetre, és arra, hogy nem volt egy
jobboldali politikus vagy egyházi személy sem, amely elítélte volna a
Magyar Nemzetet Medgyessy Péter érintettségének nyilvánosságra
hozataláért…) Ahogy a Kádár-érában ügynöknek lenni lehetett kényszer,
ma önmagában még nem dicsőség, ha valaki nem volt beszervezve. A
vallási szférában például az 1970-80-as évekre az állampárt -
szövetségi politikájának működéséből következően - nemcsak BM-ügynökök,
hanem legálisabb csatornák útján is megtudhatta, mi folyik az
egyházakban.
Az ügynöklisták nyilvánosságának megteremtésére, az egyháziak
átvilágíthatóságára az időpont nagyon is megfelelő. Elég sok idő telt
el a rendszerváltás óta, a jórészt végbement generációváltásra
tekintettel indokolatlan az egykori ügynökök mai pozíciójának hivatalos
megkérdőjelezése. Ugyanakkor nem szabad eljátszani azt az esélyt sem,
hogy a rendszerváltásból kilépő politikai elit még épp saját maga
lezárhatja a diktatúra korszakát. Nem kellene ennek gyorsan kopó
dicsőségét későbbre hagyni. Ami pedig az egyháziakat illeti, ha
baloldali, liberális politikusok és közírók nyilvánosságot szorgalmazó
érveit nem is veszik figyelembe, érdemes II. János Pál pápa
kijelentésére tekintettel lenniük: "A tegnap bukásának a
beismerése a hűség és a bátorság tette." Az elmúlt években a hazai
egyházak nem vittek véghez efféle hűséges és bátor tetteket.
Fazekas Csaba
történész, egyetemi oktató
|