Középen – merre?

Gondolatok a Magyar Demokrata Néppártról

 

Minden jel arra mutat, hogy a Magyar Demokrata Néppárt tíz hónappal ezelőtti megalakulása óta megtalálta és stabilizálta helyét a hazai pártstruktúrában, kialakította és – egyelőre úgy tűnik – meg is tartja markáns jobbközép arculatát. Mindez megítélésem szerint nem kis teljesítmény, részben az eltelt idő rövidsége miatt, de azért is, mert nemcsak általában a politikai palettán, hanem a hazai (meglehetősen heterogén) ellenzéken belül is meg kellett találnia saját hangját, kialakítania önálló politikájának kereteit, valamelyest tisztáznia a partnerekhez, elsősorban az MDF-hez fűződő viszonyát stb. Bár jelen közéleti viszonyaink között nem az MDNP építkezése váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, a párt gyorsan és határozottan hajtotta végre önállósodási folyamatát, s valóban eljutott oda, hogy alkalmas lehessen nyugat-európai eszményképeihez (német CDU, osztrák Néppárt) hasonló politikai stílus hazai megjelenítésére. (Ld. Kónya Imre cikke, Magyar Nemzet, február 7.)

A nemrég nyilvánosságra hozott "Alkotó ember, emelkedő nemzet" c. programjukban kiforrott téziseket fogalmaztak meg, amelyből (illetve vezető személyiségeik nyilatkozataiból) egy valóban önálló és a jelenlegi struktúrában hiánypótló politikai erő képe rajzolódik ki. A Néppárt politizálásában több olyan elem is kimutatható, mely más pártokra nem, vagy nem ennyire egyértelműen jellemző. Az MDNP sokrétűen elemzi és határozottan elutasítja a jelenlegi kormány gazdasági, szociál- és kultúrpolitikáját, mégis úgy tűnik: szemben más ellenzéki erőkkel nem tartja elegendőnek a hatalom megszerzéséhez és megtartásához a lakosság gazdasági-szociális helyzetében bekövetkezett negatív változásokat illetve a koalíció melléfogásait, botrányait. Sőt, mintha nem is elsősorban utóbbiakkal foglalkozna: pragmatikus, hosszú távú, sokrétű politikai programot szeretne megfogalmazni, vagyis nemcsak "pozitív kampányt" folytat, hanem tartalmasat is. Szkeptikus elemzők szerint ez persze lehet kényszerpálya is, amelyre a párt alacsony támogatottsága vitte volna az MDNP-t, szerintem azonban inkább arról van szó, hogy a Néppárt tanult (vagy talán: másoknál többet tanult) a rendszerváltás óta eltelt időszakból, és megelégelte az önmagáért való ellenzékiséget ugyanúgy, mint azt, hogy ellenfeleinek diabolizálásából akarjon tőkét kovácsolni. (Utóbbi ugyanis gyakran visszafelé szokott elsülni.)

Persze a Néppárt programjáról is igaz, hogy nem terjedhet ki minden apró részletre, és nem tartalmazza, hogy pontosan hogyan hajtanák végre mindezt a gyakorlatban, mégis az "Alkotó ember, emelkedő nemzet" jellegében is újszerű a pártkiadványok között. Elsősorban azért, mert szerencsésen keverednek benne a jelenlegi koalíció stratégiájával kapcsolatos konkrét kifogások és elemzések, illetve a párt által követendőnek vélt erkölcsi alapelvek, például az egyén és közösség, a család, a társadalom, a civil szféra, a polgárosodás stb. elvont fogalmának mibenlétét és a gyakorlati megvalósulását illetően. Vagyis az MDNP úgy látja: a markáns elméleti igényű megalapozottság nélkülözhetetlen a konkrét programpontok megfogalmazásához. Mindezt még hangsúlyosabbá teszi a tézisekhez függelékként csatolt "morális alapelvek" tizenkét pontja, amelyek bár ismeretlent, meglepőt nem tartalmaznak (az emberi méltóság, a társadalmi egyenlőség és a kisebbségi nézetek tiszteletben tartását; a kulturált, vádaskodástól és előítélettől mentes politizálást, a gorombaság és a megbélyegzés elutasítását, az ártatlanság vélelmét stb.), így egységes szövegként mégis a hazai közéletben örvendetes az önmagukra nézve kötelező törekvések formába öntése. A konkrétumok tekintetében a kormány tevékenységének elutasítását is pragmatizmus és nem a mindenáron való ostorozás igénye jellemzi, fő gondolata talán abban foglalható össze, hogy a nemzet felemelkedését nem idézhetik elő kőkemény gazdasági intézkedések, ha utóbbi rendebetétele a magyar kulturális és szociális szféra javíthatatlan leromlásával jár. Hogy a magyarság jövőjének zálogát nemcsak a financiális kérdésekben látják, kiderül abból az érdekes, újszerű elemből, mely a magyar nyelv (nyilván nem nemzeti kisebbségekkel, hanem a magyartalan nyelvhasználattal és a trágársággal szembeni) védelmét tűzi ki célul. (Bár megjegyezzük, hogy magában a programfüzetben is szerepel egy-két olyan – a magyar nyelvben még nem általánosan elterjedt – idegen szó, amit talán másképp is lehetett volna fogalmazni, pl. "stagflációs politika", "ökoszociális piacgazdaság" stb.) A program további erénye még a sokrétűség, az általános gazdasági kérdések mellett fontosnak tartják a természeti környezet fokozott védelmét, a cigánygyermekek iskoláztatásának megvalósítását vagy a hazai zsidóság aggodalmainak feloldását. (Talán csak a történelmi egyházak szerepét érezhetjük kissé túlértékeltnek.)

A kérdés persze, hogy a választópolgárok tömege menynyire lesz vevő a Néppártnak a kormánykoalíció politikáját pontról-pontra cáfoló illetve határozottan elutasító, ugyanakkor mérsékelt politikájára. (Egyelőre nem nagyon, hiszen a közvéleménykutatások jelenleg csak töredékszázalékokat tüntetnek fel a párt neve mellett.) Az MDNP ugyanis más ellenzéki pártokkal ellentétben programjával nem elsősorban 1998 tavaszában, hanem a magyarság sorsát hosszú távon meghatározó politizálásban gondolkodik. A honi választók többsége már két demokratikus választás során nem mérlegelt túl sokat, pláne nem olvasgatott programfüzeteket, hanem rövid úton ítélkezett és a meglévő kormánykoalíció elutasítására koncentrált, nem pedig egy kívánatos párt megválasztására. (Félő, talán jövőre is ezt teszi.) Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az MDNP középpártként definiálja önmagát, s a hatalom megszerzése érdekében nem hajlandó sem jobbra, sem balra elindulni, egyelőre egy irányban halad: előre. S azért még lehetnek esélyei a választásokon is, elsősorban önálló, markáns politikai arculatának megőrzésével és programjának népszerűsítésével, növelheti lehetőségeit az ellenzéken belüli sajátos helyzete, a két legnépszerűbb ellenzéki párt féltékeny hatalmi versengése stb., de a régi igazság is: egy év alatt sokminden történhet...

 

Fazekas Csaba

(1997)