A katolikus egyház közéleti tevékenységének reformkori történetéhez*
Esettanulmány: katolikus politikai program 1846-ból
Megjelent:
Sarnyai Csaba Máté (szerk.): Állam és egyház a polgári átalakulás korában Magyarországon, 1848-1918. Bp., 2001. (METEM könyvek, 29.) 29-45. p.
Már-már közhelyszámba menő megállapítás, hogy a XIX. század első felének változásai (elsősorban az állam-egyház viszonyt érintő -- a kortársak által is "korszellemnek" nevezett -- politikai ideológiák, mint a liberalizmus, nacionalizmus stb. elterjedése) Európa-szerte konfliktusokhoz vezetett a polgári átalakulás hívei és a katolikus egyház között. A polgárosodás számos ponton érzékenyen érintette és sorozatos válaszadásra késztette az egyházat. (Ilyen érzékeny pontnak számítottak például az állam és az egyház szétválasztásának, a felekezeti egyenjogúság megvalósításának, az egyház nagybirtokaihoz kapcsolódó feudális előjogok eltörlésének követelése stb.) Tény, hogy a katolikus egyház távolról sem reagált egységesen a polgári átalakulás kihívásaira, az azonban bizonyos, hogy egyik legmarkánsabb válaszadási módját politikai katolicizmusnak nevezi a szakirodalom. Politikai katolicizmuson általában egyszerre nevezünk egy ideológiai felfogást (mely elfogadja a polgári -- vagy éppen a polgárosodás útját kereső -- társadalom realitásait, és ezen új keretek között igyekszik az egyház társadalmi és hatalmi befolyását változatlanul megőrizni), illetve egy konkrét szervezkedésben megnyilvánuló közéleti tevékenységet, mely a politika -- más irányú csoportosulások számára is adott -- eszközeinek sikeres alkalmazásával igyekezett a katolikus egyház érdekeit megvalósítani. Utóbbit a gyakorlatban rendszerint egy katolikus politikai párt alapjainak lerakásával szokták azonosítani, és Magyarországon ennek megfelelően a történeti irodalom a politikai katolicizmust többnyire a dualizmus korában kiéleződő egyházpolitikai vitához és a Katolikus Néppárt létrehozásához (1895) köti.
Nem vitatva ennek a következtetésnek a történeti megalapozottságát, hosszas levéltári és egyéb kutatómunka alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a polgárosodás kihívásaira adott katolikus egyházi válaszok között a századfordulón kibontakozó politikai katolicizmushoz a legtöbb elemében feltűnően hasonló (bár az eltérő társadalmi-politikai szituáció miatt értelemszerűen távolról sem azonos) folyamatnak lehetünk tanúi már a reformkor utolsó éveiben, hozzávetőlegesen 1844-1848 között is. Alábbi írásunkban először röviden, mintegy tézisszerűen próbáljuk igazolni ezt a tételt, továbbá összefoglaljuk a katolikus egyház politikai szervezkedésének főbb állomásait illetve jellemzőit a jelzett periódusban. Majd egy 1846-ban keletkezett jegyzőkönyv (túlzás nélkül: katolikus politikai nyilatkozat) tömör, szókimondó fordulataival próbáljuk meg a politizáló egyháziak mozgalmának célkitűzéseit részleteiben is megvilágítani.
I. A reformkorban kimutatható politikai katolicizmus nyitányának mindenképpen az 1843-44. évi országgyűlésen tartott egyházi tanácskozásokat kell tekintenünk, különös tekintettel az alsó tábla káptalani követeinek 1844. október 27-i értekezletére. Ezen az országgyűlésen nyilvánvaló lett, hogy az új vallásügyi törvény (mely 1844/3. tc-ként került a Corpus Jurisba) elfogadását nem lehet tovább halogatni. Egyértelműen látszott az is, hogy a vegyes házasságokkal kapcsolatos belpolitikai vihart -- legalábbis részlegesen, egy időre -- lezáró törvény a liberális ellenzék sikerének számított az egyházzal szemben. Mindez az alsó tábla káptalani követeiben és a felső táblán helyet foglaló püspöki kar néhány prominens képviselőjében megérlelte a felismerést, hogy a polgári átalakulás folyamata nem pusztán a fennálló gazdasági--társadalmi struktúra vagy a politikai intézményrendszer alapvető reformját eredményezheti, hanem mindennek következményeképpen érinteni fogja a katolikus egyház jogait, társadalmi szerepvállalását, pozícióját, illetve általában állam és egyház addigi kapcsolatrendszerét is. Rájöttek, hogy az egyháznak új típusú válaszokat kell adnia a polgárosodás kihívásaira, különben az 1843-44. évi országgyűlésben tapasztalt (és nap, mint nap átélt) tekintélyvesztésük fokozódni, a katolikus egyház társadalmi befolyása pedig csökkenni fog. Nemcsak a szabadelvű szemléletű vallásügyi törvény vitáját kellett elszenvedniük, hanem többek között azt is, hogy számos megyei követ részéről komolyan felvetődött az egyházi javak szekularizációja, a papság intézményes országgyűlési képviseletének megszüntetése, az állam és egyház elválasztása, sőt annak is tanúi kellett, hogy legyenek, amikor még 1843 júniusában Wurda Károly győri kanonok (vagyis szintén az egyházi rend egyik képviselője) tett hitet a "szabad egyház a szabad államban" elve mellett, annak jeleként, hogy a liberális eszmék már a papságot sem hagyták érintetlenül. A diéta káptalani küldöttei és a püspökök többsége úgy vélte, minden jel az 1844-ben megindult politikai folyamatok folytatódására utal; összességében vereségként és ezért szervezkedésre mozgósító figyelmeztetésként értékelték a Pozsonyban történteket.
Mindezt szenvedélyes hangulatú, egyértelmű sorokban is megfogalmazták, ld. pl.: "Mik ez Ország gyűlésén szőnyegre hozattak, és az ellenzék által pártoltattak, ha csakugyan Ország gyűlési határozatokká válnak, mit mi jelen politikai állásunkat tekintve, nem tartunk éppen lehetetlennek, a Klerusra veszélyt hozandnak, s a Katholika Egyház politikai jogait le fogják rombolni, mostani állását épen úgy alásüllyeszteni, mint ez már más Katholika Országokban [...] megtörtént. Úgy van, -- az idő komoly intése hívott fel minket e lépésre, gondolatink sajgó szívünk érzéséből emelkedtek. Az Egyházi Rendnek, ha a köz hiedelem szerént voltak e Honban valaha kényelmes napjai; azok már elmúltak, a vihar fejünk felett zuhog, a Philosophia, mint Francz Honban, már itt is tárogatja diadalit. Nem közönséges időszakban élünk, rendkívüli ez, mert nem a béke ideje. El kell tehát mindent követnünk, hogy magunktól és utódainktól, a fenyegető veszedelmet elháríthassuk." A jegyzőkönyv pontokba szedett határozatai egy összefüggő és rendszerezett politikai nyilatkozat elemei, továbbá -- mint Sörös Pongrác bencés történetíró egy rövid utalásában korábban már rámutatott -- lényegében egy új típusú "katolikus társadalmi program" csírái is voltak. Ez az 1844. október 27-i értekezlet tulajdonképpen megfelelt az 1839-től gr.Dessewffy Aurél vezetésével és szellemi irányításával szerveződő újkonzervatív (magát "fontolva haladónak" nevező) politikai program "egyházi" változatának. Vagyis a káptalani követek úgy vélték: az egyház társadalmi befolyásának, pozíciójának biztosítása, a liberalizmus ellensúlyozása érdekében nem elegendő egyfelől a kiváltságrendszer fenntartását célzó, merev tagadása mindazon eszméknek, amit a reformellenzék képviselt, másfelől pedig kategorikus elutasítása azon eszközöknek, melyeket alkalmaznak. Az "idő intése" azt jelentette számukra, hogy megítélésük szerint bizonyos változásokat, reformokat az egyháznak is tudomásul kell vennie és gyorsan (mintegy a 24. órában) kidolgoznia annak stratégiáját, hogy a megváltozott viszonyok között hogyan maradhat változatlan a katolikus egyház társadalmi szerepvállalása. (Mint ahogy Dessewffy Aurél és követői is bizonyos reformok szükségességét, a haladás fontosságát hangsúlyozták -- azért, hogy a feudális kiváltságrendszer alappilléreit csorbítatlan formában fenntarthassák.)
Az 1844 októberében megfogalmazott programpontok 1848 tavaszáig végigkísérték az egyházi renden belül egyre inkább önálló arculatú politizáló csoporttá váló káptalani követek értekezleteit, politikai lépéseket egyeztető levélváltásait. Önmagában is érdekes, hogy miért pont az egyházi rendnek ez a "középrétege" (vagyis elsősorban az alsó tábla káptalani követei) érezték meg leginkább egy erőteljes politikai szerepvállalás illetve irányváltás szükségességét. A magyarázatot nyilván abban lelhetjük, hogy -- szemben a kényelmes kormánytöbbség részét alkotó püspöki karral, illetve az országos politikában kevésbé aktív és tájékozott alsópapsággal -- ők szembesültek leginkább a liberalizmus társadalomformáló programjának erejével és megvalósulási lehetőségeivel. (Kissé talán párhuzamosan azzal, hogy a másik oldalon a polgárosodás erői is zömmel a középnemesség soraiból szerveződtek, s nem az arisztokráciából illetve a kisnemesi rétegekből, lévén ők értették meg először a feudális társadalmi-politikai rendszer reformjának hasznosságát és szükséges irányvonalát.) Ugyanakkor természetesen a püspöki kar egyes tagjai (elsősorban Scitovszky János pécsi püspök, 1849-ben esztergomi érsek) felkarolták a kanonokok részéről érkező kezdeményezést és nagy fontosságot tulajdonítottak annak. A politizáló egyháziak csoportjában leginkább aktív szerepet többek között Fogarassy Mihály korábbi nagyváradi kanonok, később c. püspök, Körmöczy Imre, Lipthay Antal, Lipthay Endre, Bezerédy Miklós kanonokok illetve Sárkány Miklós későbbi bakonybéli apát vállalták. Fontos, hogy nem egy nagy létszámú rétegről van szó, legfeljebb két-három tucatnyira tehetjük azon egyháziak számát, akik minden pontjában megértették és magukévá tették az új típusú katolikus politizálás alapelveit, azonban Fogarassyék törekvéseit az egyházi rend széles körei helyeselték és támogatták, sikerességük mellett szól, hogy rövid idő alatt, 1847-re valós közélet-formáló szerepet sikerült kivívniuk maguknak. Érdemes megjegyezni, hogy e jelzett csoport a katolikus egyház befolyásának helyreállítását és a liberalizmus visszaszorítását kevésbé a társadalmi, sokkal inkább a politikai szerepvállalásnak tulajdonították. Ugyanakkor előbbivel kapcsolatban is rámutattak, hogy a nemkívánatos politikai eszmék (elsősorban a sajtó-, lelkiismereti és vallásszabadság stb.) terjedését az iskolai oktatás katolikus jellegének fokozásától és erősítésétől várják.
Hogyan körvonalazhatjuk ennek a politizáló egyházi csoportnak a fő közéleti célkitűzéseit és stratégiai elképzeléseit? A liberális ellenzék egyre inkább népszerű közéleti tevékenységének sikereit az aktivitásban és az információcserében jelölték meg, mely eszközöket a kor követelményei által diktált szükségszerűségnek véltek, ezért elsajátításukat az egyházi politizálás halasztást nem tűrő feladatának tekintettek. Mindenképp a politikai katolicizmusra utaló jel, hogy a reformkori káptalani követek ismerték fel elsőként az információáramlásban rejlő politikai erő fontosságát. A liberalizmus előretörését -- nem is alaptalanul -- annak tulajdonították, hogy az ellenzék élt elsőként a sajtó közvéleményformáló és teremtő erejének alkalmazásával (elsősorban Kossuth Pesti Hírlapja révén). Nemcsak arra törekedtek, hogy az egyház által közvetlenül befolyásolt és pénzelt lapok (a kifejezetten teológiai jellegű Religio és Nevelés illetve a Nemzeti Újság) példányszámát emeljék illetve az egyháziak irodalmi-publicisztikai tevékenységét fokozzák. Hanem legalább ennyire fontosnak tartották (s ez mindenképp új elem), hogy megnyerjenek világi tollforgatókat az egyház álláspontjának felkarolására és népszerűsítésére. Nemcsak sajtócikkekben, hanem önálló röpiratok formájában is meg kívánták jeleníteni az egyház politikai álláspontját. Az információban rejlő politikai erőt nemcsak a sajtó útján kívánták kiaknázni, hanem elsajátították a reformkor-végi politizálás egyik legjellemzőbb eszközét, a viszonylagos rendszerességgel tartott országos értekezletek tartását is. Talán kevéssé ismert, hogy nemcsak a liberális ellenzék illetve a konzervatív kormánypárt tartott (rendszerint negyedévente, országos vásárokhoz igazítva) általános politikai gyűléseket, hanem a politizáló egyháziak csoportja is, 1845 őszétől egészen az 1847-48. évi országgyűlés megnyitásáig. (Jelenlegi adataink alapján, a kisebb munkamegbeszéléseket nem számítva, legalább hét ilyen, megfelelő alapossággal előkészített, megszervezett, jegyzőkönyvileg rögzített értekezletről van tudomásunk.) További fontos jellemzője ezeknek az összejöveteleknek, hogy 1845-től Pesten (vagyis a politikai élet valódi centrumában, és nem valamely egyházi központban, például Esztergomban!) egy országos koordináló központot is felállítottak Fogarassy Mihály irányításával, a politizáló egyházi csoport tevékenységének összehangolására és szervezésére.
Fenti elemeket kiegészítették annak az igénynek a megfogalmazásával, hogy az egyháziak aktívan vegyék ki részüket a közéletből, mégpedig a kor lehetőségeinek megfelelően elsősorban a megyegyűlések aktív látogatásával és az ott születő határozatok befolyásolásával, illetve ennek megfelelően a következő országgyűlés alsó tábláján a káptalani követek, a felső táblán a püspöki kar korábbinál jelentősebb politikai tevékenysége révén. Újszerűnek számít az az elem, hogy a liberalizmus ellensúlyozását nem pusztán egyházpolitikai téren tartották fontosnak, hanem kijelentették: az egyház nem pusztán a társadalom egy része, hanem lényegében azonos azzal, így az egyházi rendnek valamennyi közéleti kérdésben állást kell foglalnia, például a gazdaságpolitikával, a jobbágyviszonyok vagy a politikai intézményrendszer reformjával stb. kapcsolatos részletkérdésekben egyaránt. Erőteljes hangot adtak továbbá annak az elvárásuknak, hogy az egyháziak építsenek ki jó kapcsolatokat a világi nemesekkel és gyakoroljanak befolyást rájuk. Rájöttek ugyanis, hogy az egyház majdhogynem egyedül maradt a politikai porondon saját szempontjainak hangoztatásával, és számukra sokkal előnyösebb, ha nézeteiket nem pusztán az egyházi rend követei visszhangozzák, hanem a világi közvélemény is magáévá teszi azokat a liberális álláspontokkal ellentétben.
További részletek ismertetése helyett összegzően megjegyezhetjük, hogy a fent vázolt politikai állásfoglalás alapján a politizáló egyháziak csoportja könnyen talált utat az 1844 után szerveződő Konzervatív Párt világi nemeseihez. Alapállásuk, mint jeleztük, teljesen azonos volt: a liberalizmus ellensúlyozása nem a merev elutasítás vagy híveinek adminisztratív visszaszorítása által, hanem bizonyos reformok szükségességének elismerésével, a politikai szervezkedés igénybevételével, kormánypárti közvélemény és többség megteremtésével, az ellenzék megosztásával, illetve mindehhez a liberálisok eszköztárának kisajátításával és sikeres alkalmazásával stb. Csak a hangsúlyokat helyezték máshová: a Dessewffy Emil, Szécsen Antal, Babarczy Antal, Apponyi György stb. által irányított "fontolva haladó" mozgalom értelemszerűen gazdaság- és társadalompolitikai, míg a Fogarassyék által vezetett egyháziak egyházpolitikai kérdéseket helyeztek előtérbe. A Konzervatív Párt szervezői kezdettől fogva számítottak a katolikus egyháziak (mint a kiváltságrendszer fenntartásában érdekelt hagyományos tényezők) aktív támogatására politikai csoportjuk megszervezésével kapcsolatban, s utóbbiak készséggel vállalták is az ebben való részvételt. Fontos leszögezni azonban, hogy míg a világi nemesek az egyháziakat, mint a Konzervatív Párt egyszerű "párttagjait" kezelték, utóbbiak önálló arculatú és részben önállóan szerveződő politikai csoportként, szövetségesként kívánták a konzervatív ügyet szolgálni. Talán kevéssé volt ismert eddig történetírásunkban, hogy a liberálisok és a konzervatívok mellett már a reformkorban is felléptek az egyháziak egy önálló, katolikus politizálás igényével, és bár különálló pártalakulat létrehozására nem került sor (a pártszerveződés 1848-ig éppen csak megindulhatott hazánkban), a Fogarassyék vezette szerveződés egyenrangú és önálló félként csatlakozott a Konzervatív Párthoz. Elismerték az utóbbiakkal kötött szövetség fontosságát, de végig igényt tartottak az egyház sajátos érdekeinek képviseletére. Modern kifejezésekkel úgy is fogalmazhatunk, hogy még feudális keretek között, de rohamosan polgárosodó hazai közéletben már az 1848 előtti politikai térben megjelentek a platformosodás és a természetes szövetség jelenségei. Az egyháziak a modern politikaelméletnek megfelelően valódi platformot képviseltek a párton belül, önálló értekezleteket tartottak, önálló stratégiát dolgoztak ki, azonban kezdettől mindezt a közös konzervatív ügy előmozdítása érdekében, a világi konzervatívokkal szövetségben tették.
1844-ben megfogalmazták továbbá legfontosabb célkitűzésüket is, mely a politizáló egyháziak tevékenységének 1848-ig a középpontjában állott. Az 1825-27. évi országgyűlésen megfosztották a szabad királyi városokat és a káptalani küldötteket az alsó táblán a fejenkénti szavazatjoguktól és lényegében csak tanácskozási joggal, valamint egy egységes szavazattal rendelkezhettek. (Az alsó tábla nemesi többsége így nyilván a vármegyék súlyát akarta kizárólagossá tenni a törvényhozásban.) A városok több országgyűlésen előhozták sérelmüket megvont szavazatjoguk visszaállítása érdekében, a vármegyei követek túlnyomó többsége azonban egységes volt ennek elutasításában, hiszen ha a városok fejenként szavazhatnak, a nemesi renddel szemben a kormányzat nyomasztó túlsúllyal bíró szövetségest találhatott volna bennük. A liberálisok pedig nem pusztán taktikai megfontolásból vetették el az igényt, hanem azért is, mert a városok országgyűlési képviseletét össze kívánták kapcsolni általában azok önkormányzatának reformjával, az országgyűlés népképviseleti alapra helyezésével stb. A káptalani követek 1843-44-ig, néhány szórványos tiltakozástól eltekintve nem mutattak különösebb érdeklődést elvett szavazatjoguk iránt. 1844-től azonban minden követ megmozgattak a káptalanok, apátok, prépostok követeit illető fejenkénti szavazatjog visszaállítása vagy legalábbis növelése érdekében. Nyilvánvalóan azt remélték, hogy ezáltal az egyház politikai súlyát növelve nem pusztán a konzervatív tábort gyarapítják, hanem ellensúlyozhatják az ellenzék előretörését, további liberális szemléletű egyházpolitikai indítványok napirendre kerülését, amit -- mint említettünk -- az országgyűlés üléstermeiben elhangzottak alapján jó okkal feltételeztek. A mintegy hirtelen fontossá váló szavazatjog-kérdés felvetése persze kissé anakronisztikusan hatott a népképviselet irányában megfogalmazódó politikai törekvések korában, kétségtelenül alkalmas volt azonban arra, hogy erősítse a katolikus egyháziak politikai táborát, egységes célt adjon a katolikus társadalmi programot megvalósítani akaró, új típusú egyházi szerepvállalásban gondolkozó kanonokoknak. Alkalmas volt továbbá arra is, hogy megfelelő ellensúlyt képezzen a katolikus egyháziak részéről a konzervatív nemesek szervezkedésében nyújtott egyházi részvételért, valódi platformmá alakítsa Fogarassyék egyre gyakoribb értekezleteit.
II. Hosszas előkészületek után 1846. november 12-én került sor a Konzervatív Párt alakuló gyűlésére és programjának elfogadására, melyre az egyháziak nem éppen készületlenül érkeztek. 1845 őszén elhatározták az egy évvel korábban Pozsonyban megkezdett értekezletek újraindítását, és szervezett keretek között (elsősorban Fogarassy aktív koordinációját követően) részt vettek a konzervatív pártszerveződés megalapozásából is. 1846. június 26-án terjedelmes memorandumot készítettek, melyben hosszas történeti és politikai érvrendszert állítottak fel a káptalanok fejenkénti szavazatjogának igazolására. A Konzervatív Párt alakuló és programadó összejövetelén Dessewffy Emil és társai számítottak az egyház aktív részvételére és a pártnak nyújtandó támogatására. Várakozásukban nem is csalódtak és számos gesztust tettek az egyháziak irányában: például külön felkérő levelet szerkesztettek a püspöki kar tagjai számára, vagy, ami ennél is jelentősebb, Fogarassyt beválasztották a párt programját kidolgozó 9 tagú elnökségbe, az ún. "conservatív comité" tagjai sorába. A pártalakító értekezleten Szécsen Antal indítványa nyomán elfogadták a konzervatívok programját, melynek 11. pontja felsorolta a konkrét teendőket. Történetírásunk több irányú értékelése kimutatta, hogy a konzervatív program lényegében a kiváltságrendszer érintetlenül hagyására, sőt helyenként a figyelmet elterelő látszat-reformokkal történő biztosítására törekedett. A programpontok közül azonban -- az egyháziak őszinte felháborodására -- éppen a számukra legfontosabb káptalani szavazat-ügy maradt ki, melyet Dessewffyék részben nem tartottak fontosnak vagy megalapozottnak, részben pedig jobban tartottak attól, hogy az egyháziak követelésének nyílt felvállalása nagyobb népszerűségvesztést eredményez, mint amennyi támogatót hoz az országgyűlési többség megszerzésére törekvő pártnak. (A káptalani követek már ekkor hangot adtak őszinte felháborodásuknak, alighogy véget ért a pártalakító értekezlet, Körmöczy Imre Széchenyi Istvánhoz sietett, és tiltakozott a papság -- úgymond -- "disgustálása" ellen.) Csalódottságukat fokozta az az általános tény, hogy a reformkori konzervatívok, jóllehet általánosságban hangsúlyozták a "trón és az oltár" szövetségének fontosságát, távolról sem fogalmaztak meg egyházias, vagy éppen katolikus ideológiát (a magyar konzervativizmusnak 1848 előtt -- ellentétben a későbbiekkel -- csupán járulékos s nem központi eleme volt a "kereszténységvédő" attitűd); továbbá az a konkrétum, hogy a szabad királyi városok szavazatjoggal kapcsolatos sérelmének orvoslását Szécsen Antalék rendkívül fontosnak tartották, a káptalanokét pedig egyáltalán nem. (Az alább részletezendő egyházi értekezleten mindezt nyíltan meg is fogalmazták: "elmellőztetését az egyházi rend annál kevesebbé várta volna, mennél őszintébben csatlakozott ő mindenkor, s csatlakozék kivált a közelebb lefolyt politicai mozgalmak alatt a conservatív ügybarátok soraihoz".)
Ez a konkrét szituáció vezetett ahhoz, hogy a közéletbe bekapcsolódni akaró, 1844 óta a "fontolva haladás" egyházi útját járó csoport nem rezignált elfordulással, hanem ellenkezőleg: fokozott aktivitással reagáljon a történtekre. Másnap, vagyis 1846. november 13-án az egyháziak külön értekezletet tartottak, melyen részletes jegyzőkönyv is készült. E jegyzőkönyv közlését nem csupán az indokolja, hogy -- tudomásunk szerint -- történetírásunkban eddig teljességgel ismeretlen volt, hanem az is, hogy a résztvevők szókimondó határozottsággal illetve részletességgel fogalmaztak meg egy kiforrott katolikus politikai programot, mely nemcsak az érintett politizáló egyházi csoport történetéhez, hanem reformkori politikatörténetünkhöz is új adalékokat nyújthat. (Ld. 2. sz. dokumentum.) Túlzás nélkül tekinthetjük ezt a jegyzőkönyvet "katolikus nyilatkozatnak", ugyanis kivétel nélkül kimutathatók benne azok a lényeges formai és tartalmi elemek, melyek az 1848 előestéjén keletkezett politikai pártprogramoknak (elsősorban az 1846-os Konzervatív Programnak és az 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatnak) egyaránt meghatározó vonásait alkotják.
Fogarassyék politikai éleslátását, tökéletes helyzetfelismerését bizonyítja, hogy felismerték: a "politikai pártmozgalmak elhatározó időszakában" éltek, és a pártstruktúra kialakulásának e kezdeti szakaszában is bejelentették igényüket az egyház érdekeit a politika porondján önállóan megjelenítő csoport működtetésére. (Megjegyzés: magunk részéről ebben annak bizonyítékát is látjuk, hogy a reformkor utolsó éveiben erőteljesen polgárosodó, s ennek megfelelően pluralizálódó közéletről beszélhetünk, mely kezdetben sokkal tagoltabb lehetett az amúgy valóban meghatározó konzervatív-liberális ellentétpárnál. A sokszínűséghez a leginkább Széchenyi nevével fémjelezhető középpárti törekvések mellett a politizáló katolikusok is hozzájárultak.) 1846-1847 pártprogramjaiból ezúttal három olyan meghatározó vonást emelnénk ki, melyek lényeges tartalmi és formai ismertetőjegyei a Konzervatív Programnak, az Ellenzéki Nyilatkozatnak, és Széchenyi Politikai programm-töredékeinek egyaránt:
1. A legfontosabb, hogy valamennyi politikai csoportban nagyon erősen megfogalmazódott az önmeghatározás igénye, sőt kényszere, vagyis az, hogy saját magukat határozott körvonalakkal írják körül, nyíltan megfogalmazzák azokat az ideológiai alapelveket, melyek mentén szerveződni kívánnak.
2. Tartalmazzák továbbá azokat a konkrét célkitűzéseket, melyek megvalósulását a legfontosabbnak tartják, melyek érdekében szerveződni kívánnak, melyektől a leginkább várják az ország sikeres felemelkedését. (Az Ellenzéki Nyilatkozat esetében ezek közismertek: közteherviselés, parlamentnek felelős kormány, kötelező örökváltság, ősiség eltörlése, népképviselet stb.)
3. Igyekeztek továbbá saját pártjuk létrehozására vonatkozó szervezési stratégiát is kidolgozni, mely a konzervatívok és a liberálisok esetén egyaránt elsősorban az országos pártstruktúra létrehozását jelentette, továbbá a megyegyűléseken való befolyás megszerzését, konkrétan pedig az 1847. évi országgyűlési követválasztásokra, a pártszerű keretekben zajló kampányra való felkészülést. (Mindkét nagy párt egyik közvetlen politikai célkitűzésének az alsó tábla többségének megszerzését tekintette.)
Az 1846. novemberi "katolikus nyilatkozat"-ban az önmeghatározás először is azt jelenti, hogy a politizáló egyháziak egyértelműen magukévá tették a liberálisokkal szembehelyezkedő "fontolva haladók" politikai programját, melyért fellépni a jövőben is készek; továbbá azt, hogy semmiképpen nem a konzervativizmustól különváltan, hanem ahhoz szorosan kapcsolódva, de önálló katolikus politizálást kívánnak megvalósítani, mely a Konzervatív Párt és a kormányzat irányvonalát lényeges módon meghatározza. (Nagyon fontos például -- Dessewffyék szóhasználatára jellemző módon -- a reformok szükségességének elismerése, ugyanakkor azok korlátainak rögzítése is, például a központi hatalom kizárólagosságának, valamint a kiváltságoltak előjogainak érintetlenül hagyásával, sőt bebetonozásával, ld. pl. az 1. pontban: "a conservatív többség[ről] föltehetni, hogy a Reformok között azokat állítandja elöl, mellyek keresztül vitele által a Királyi Thrón, alkotmányos jogok, és magok a föntartó országos elemek szilárdulni fognak." Vagy a jegyzőkönyv bevezetőjében, amikor hangoztatták, hogy az egyházi rend mindent elkövet, hogy "a thrón, alkotmány és nemzetiség szilárdítása mellett e hon szellemi és anyagi továbbhaladását békés alkotmányszerű úton előmozdíthassa" stb.) Mindehhez hozzátették még, hogy észrevételük szerint a katolikus egyháznak nemcsak fokozott politikai szerepvállalásra kell törekednie, hanem a kor kényszerítő követelményei hatására kifejezetten politikai erőként kell a közélet szereplői előtt megjelennie. Ld. pl. a jegyzőkönyv 2.b. pontjában: "a jelen politikai körülmények közt a Clerusnak magát oly politikai tényezővé szükség alakítani, mely a conservatív ügy elővitelében sokat nyomjon, s így őtet mind a kormány, mind a conservatív párt nélkülözhetlen alkrésznek tekintse, ez pedig úgy fog megtörténni, ha a Papság a politikai mezőről, hol alkotmány-adta jogánál fogva széke és szava van, magát elijeszteni nem engedvén, [...] bebizonyítja azt, hogy kezénél politikai hatalom van, mellyel élni tud, mellyet alá nézni nem lehet, megvetni nem tanácsos". A jegyzőkönyv bevezetésében pedig tömör pártprogramnak felel meg a Konzervatív Párthoz és azon keresztül a közélethez való viszony tisztázása: "elhatározott szándoka lévén az egyházi rendnek az alkotmányos többségre vergődő conservatív pártot mind alakulásában, mind pedig egyébb alkotmányszerű működéseiben minden törvényadta jogainak használatával erélyesen támogatni: ugyanezen conservatív párttól ő is méltán követelheti, hogy az Egyházi renddel kezetfogva ezt megsértett jogainak visszaállításában hatályosan, és hasonló erélyességgel gyámolítsa". A meghatározásban feltűnő a -- konzervatív és liberális programra amúgy egyaránt jellemző -- "alkotmányosság" és "törvényszerűség" erőteljes hangsúlyozása, mint olyan tényezőké, melyek egyszerre jelentik az adott politizáló csoport működésének alapját és kijelölik annak korlátait.
Fenti meghatározás továbbá hangot ad a "természetes szövetség" (egy másik hasonló egyházi dokumentum szóhasználatával: "természetadta frigy") politikai gyakorlatba való átültetése iránti igénynek, vagyis annak, hogy az egyháziak a Konzervatív Párton belüli "platformként" képzelték el működésüket. Erre elsősorban nem az késztette őket, hogy egy teljesen önálló katolikus párt a reformkor utolsó éveiben igen kevés támogatottságra számíthatott volna, hanem az, hogy a világi konzervatívokkal közös volt a legyőzendő politikai ellenfél, vagyis a liberális reformellenzék. A jegyzőkönyvben világosan ki is mondják: a politikai szerepvállalásra az késztette őket, hogy megítélésük szerint az 1844/3. tc.-ben illetve az ellenzék által szorgalmazott további egyházpolitikai reformokban kifejeződő polgári program a katolikus hierarchia szerepvállalásának, tekintélyének csökkenése, valamint a katolikus hit "elvei félre tétele" nélkül nem ültethető át a gyakorlatba. (8. pont) A politizáló egyháziak platform-jellegű működéséből következik az egyik legfontosabb különbség az említett korabeli pártprogramokkal: utóbbiak a nyilvánosság számára készültek, Dessewffy Emilék és Deák Ferencék egyaránt arra törekedtek, hogy minél tágabbra nyissák szerveződő pártjuk kapuit az ingadozók illetve a közvélemény előtt, a katolikus egyháziak programjukat ugyanakkor belső használatra szánták, hiszen a látszatát is kerülni akarták annak, hogy mozgalmuk a konzervatív tábor megosztására törekedne.
A fenti politikai ideológia önmeghatározás-, vagyis kristálytiszta pártprogram-jellegével maguk az értekezlet résztvevői is tisztában voltak, hiszen hangsúlyozták, hogy konkrét döntéseiket "ezen előadott eszmeirány" kinyilatkoztatása alapján hozták. A katolikus egyháziak csoportjának szerveződése is mutat specifikumokat a világi pártszervezetekhez képest. Nagyon fontosnak tartották ugyanis, hogy törekvéseik lényegét és jelentőségét megértessék saját főpapjaikkal, akiktől azt várták, hogy az országos főméltóságok, a kormányzat meghatározó személyiségei előtt tekintélyük súlyával képviselik a káptalanok szavazatjogával kapcsolatos igényeket. (Ld. 2.a. pont, 9. pont, 1. sz. dokumentum alatti kísérőlevél stb.) Ezzel párhuzamosan legalább ekkora fontosságot tulajdonítottak annak, hogy a világi konzervatív közvéleményt meg tudják nyerni törekvéseiknek. A politikai mozgalom kiépítésének egyik legfontosabb eleme, mint másoknál, az egyháziaknál is a "pártközpont" megszervezésével kapcsolatos. Fogarassyék jó politikai érzékét tanúsítja, hogy a pesti központnak nem csupán azt a szerepet szánták, hogy koordinálja a vidéki egyháziak tevékenységét, begyűjtse és továbbítsa azok információit, hanem azt is, hogy megfigyeljék és értékeljék a közélet valamennyi fontosabb eseményét, azokra azonnal reagáljanak stb. (Ld. 5. pont) A reformkori politikai élet adta keretek kihasználására utal a rendszeres "pártértekezletek" fontosságának felismerése és magukra nézve a jövőben megfelelő előkészítéssel történt lebonyolítása. Ld. erről pl.: "Minden párt, s minden alkotmányos osztály a tevékenység mozgalmaiban keresi jogainak védelmét, s terveinek létesítésére köz tanácskozásokban fejti ki az erőt, ott alapítja meg a közszellemet, nem lehet tehát a Clerusnak és az erők öszpontosításának ezen hatalmas emeltyűjét egykedvűleg elmellőzni." Az egyházi rend "testületi erőhatásának" ilyetén kinyilvánítása mellett meg kívánták előzni az 1846. novemberi csalódást, ezért elhatározták, hogy a jövőben (konkrétan az 1847. márciusára összehívott értekezlettel kapcsolatban) a konzervatív konferenciákat megelőzően "saját ügyeikben előleges tanácskozmányt" tartanak a várhatóan nagy számban megjelenő egyháziak által követendő stratégiát illetően. (Ld. 4. pont.)
Ami pedig a megvalósítandó feladatokat illeti, elsők között említették az egyháziak, hogy ki kell venniük részüket közös pártjuk, a konzervatívok legfontosabb törekvéséből, a következő országgyűlés alsó tábláján ("hol a kezdeményi jog leginkább van gyakorlatban") a többség megszerzése, ennek érdekében a megyegyűlések befolyásolása. Erről meglehetősen szókimondóan így ír a jegyzőkönyv 2.b. pontja: "igyekezzenek ezen fő tekintélyű egyházi testületek [vagyis a káptalanok] alkotmányos állásukat nem csak személyes befolyásuk, hanem az alsóbb rendű Papság, mint szinte világi ügy-barátok által kiemeltebbé tenni, főképen pedig tisztújítások, utasítások kidolgozása, követválasztások által oda hatni, hogy a mutatkozó conservatív többség a megyékben szilárd alapzatot nyerjen s a jövő országgyűlés üdvös kivitelére kellő befolyást kifejteni képes legyen". A katolikus közéleti szerepvállalás legfőbb célkitűzése, mint fentebb említettük, a káptalanok megfelelő országgyűlési szavazatjogának biztosításában fejeződött ki, alábbi jegyzőkönyvnek a középpontjában is az ezzel kapcsolatos feladatok meghatározása állt, ennek rendelték alá konkrét stratégiai lépéseiket is. (A szavazat-ügy fontosságát jelzi, hogy valóssággal az egyház társadalmi tekintélyét kapcsolták a kérdéshez, ld. erről pl. a 2. pont bevezetőjét.) A jegyzőkönyv 1. pontjában hangot adtak azon nézetüknek, miszerint követelésük aktualitását nemcsak a (szabad királyi városokhoz hasonlóan) "megsértett" szavazatjoguk alkotmányos "helyreállításának" szükségessége adja, hanem egy sokkal egyszerűbb taktikai megfontolás is, vagyis az, hogy Dessewffyék "a conservatív ügyállapot" érdekében az egyházra, mint megbízható szövetségesre számíthatnak a közeljövő megyei és országgyűlési csatározásaiban.
Ilyen fontos stratégiai lépésnek tekintették szavazatjogukkal kapcsolatos követelésük népszerűsítését, mind a tudományos igényű jogi-történelmi értekezések, mind pedig a napisajtó publicisztikai írásainak készíttetése és anyagi támogatása révén. (Ld. 3. pont.) Ekkor is megtörtént az a valóban jelentős méreteket öltött tevékenység, mely egyrészt a magyar alkotmányosság és a törvények sérelmére nézve követelte az egyházi rend jogainak helyreállítását, másfelől pedig aktuálpolitikai szükséglettel (a felforgatóként aposztrofált liberálisok ellensúlyozásával) indokolta azt. Számos konkrét észrevételt fogalmaztak meg az agitációs munkával kapcsolatban, szorgalmazták például, hogy taktikai okokból ne a fejenkénti, hanem bizonyos számú voks megadásával is érjék be, és a kieső befolyást a világiak megnyerésével pótolják, sőt növeljék. (Ld. 6. pont) Az egyházi rendet felszólították az országgyűlési részvétel megfelelő előkészítésére, a politikai szerepvállalásra alkalmas személyek előtérbe helyezésére a "rang, karszéki fokozat s idősbségi sorrend" által meghatározott követküldés helyett, ami mögött egy új típusú politikai szerepvállalásban érdekelt generáció fellépése iránti burkolt igényt sejthetünk. (Ld. 7. pont) Az ellenzék által sikeresen alkalmazott agitáció egyik további elemének eltanulását bizonyítja a 8. pont, mely sérelemként (vagyis a törvényes rend sérelmeként) kívánta követeléseit az országgyűlés elé terjeszteni.
Jelen ismertetésünket a politikai katolicizmus reformkori előjeleinek számbavételével kezdtük, végezetül meg kellene próbálni kijelölni a Fogarassy Mihály és kanonok-társai által kezdeményezett mozgalom helyét az egyházon belül is pluralizálódó felfogások sorában. Kétségtelen, hogy a konzervatív egyházi körökkel ellentétben róluk elmondható, hogy megértették a "kor szellemének" változásait és a polgári társadalom realitásainak elfogadásában, a megváltozott vagy pontosabban: hamarosan gyökeresen megváltozó viszonyok tudomásulvételében látták a megújulás forrását. Ugyanakkor azonban nem lettek liberális katolikusok, nem ugyanazt a következtetést vonták le a változó szellemi-politikai miliőből, mint Lamennais vagy mások. Taktikai jellegűnek tekinthető felismerésüket éppen az egyház feudális társadalmi-politikai pozíciót változatlanul hagyó, a liberalizmust minden téren ellensúlyozni akaró követelés szolgálatába állították, érzésünk szerint tehát joggal tekinthetők a politikai katolicizmus előfutárainak.
A káptalani követek politikai mozgalmával, a szavazat-ügyben folytatott küzdelmük 1847-48-as fejleményeivel, valamint annak jelentőségével a későbbiekben részletesen (különálló dolgozatban) kívánunk foglalkozni.
* * *
DOKUMENTUMOK1
1. A püspöki kar tagjai részére a jegyzőkönyvhöz mellékelt kísérőlevél
Az egyházi függésnek szent kapcsolatánál fogva fiúi teljes bizodalommal kívánták a múlt országgyűlés alatt és azon kívül cselekvőleg fellépő káptalani tagok és Apátok mindazon mozgalmakról tudósítani a Nagyméltóságú Érsek s Püspököket, mellyek tettleg elnyomott országos szavazati joguk visszanyerhetése végett körükben időszakonként előfordultak, hasonló tiszteletteljes érzettel bátorkodunk a múlt évi November 13án, itt Pesten néhány érdeklettek egyesületében tartott tanácskozmányok jegyzőkönyvét Méltóságodnak felmutatni, egyszersmind kegyes jóváhagyása alá bocsátani, kérvén pedig Méltóságodat, hogy ügyöket hatályos pártolásával támogatni s lépéseiket bölcs útmutatásával kormányozni méltóztassék.
Ki midőn nevökben a függése szent kötelességét teljesíteni szerencsés vagyok Méltóságod kegyeibe ajánlottan mély tisztelettel maradok
Méltóságodnak
Pesten Február hó 17én 1847.
alázatos szolgája, Fogarassy Mihály választott püspök, mint a tanácskozmány megbízottja
2. A káptalanok képviselőinek 1846. november 13-i értekezletén készült jegyzőkönyv
Jegyzőkönyv
Azon barátságos tanácskozmányról, mellyet Pesten, 1846 sz[ent] Andráshó 13kán Fogarasy Mihály vál.[asztott] szkodári Püspök lakán több mélt.[óságos] és főtiszt.[elendő] helybenlakó, és vidéki káptalani tagok tartottak.
Jelenlévők Bezerédy Miklós, Fogarasy Mihály cz. Püspökök. Lipthay Antal, Korizmics Antal Kir.[ályi] táblai főpapok, Lipthay Endre esztergami, Lévay Sándor Egri, Ranolder János pécsi, Körmöczy Imre n.[agy]Wáradi, Csajághy Sándor Kalocsai Káptalanok tagjai. Sárkány Miklós bakonybéli Apát. Major János palotai Plébános és Alesperes, mint ezen megye részéről kiküldött tag.
Miután a hazai conservatív párt e folyó évi November 12én
Budán, Tárnok Ő Excellentiája szállásán tartott nagy tanácskozmányában, melyben a föllyebb nevezett egyháziakon kívül a Kalocsai Érsek, Veszprémi és Fehérvári Megyés Püspökök s más egyházi méltóságok is részt vettek,2 egy e hon alkotmányos életére, és ennek békés kifejlődésére nézve igen jelentékeny kísérlet által választmányilag előre kidolgozott programmját, melyben a conservatív többség alakításában és politikai működésében követendő irány és vezérelvek kitűzetvék, nyilvánossá tette, részletes megvitatás alá bocsátotta, és közbeszőtt igen csekély változtatással megállapította, s magáénak bevallotta volna: az egyházi rend jelenvolt tagjaira kellemetlen hatású volt azon fenforgó körülmény: hogy ezen különben igen jeles, mély tárgyavatottsággal és ildomos politikai tapintattal készült programm 11dik pontjában, hol a teendők sora tüzetesen előszámláltatik, a Káptalanok, Apátok s Prépostok tettlegesen meggátolt országgyűlési szavazatának helyreállításáról, vagy legalább elrendezéséről említés sem tétetett, jóllehet a Királyi Városoknak szavazatuk, és elrendezésök mint a jövő országgyűlésnek a conservatív párt által is fölfogott föladata, nyíltan a teendők közé besoroztatott. És ezen aggodalmas érzetük a nagy tanácskozmány folytán sem lőn tellyesen megszüntettve, mint hogy azon indítványok, mellyek ezen sajnosan vett kimaradás pótalékos kiigazítása tekintetéből világi urak által tétettek, és jelenlévő több egyháziak által is pártoltattak, s mellyeknek elfogadása az alsó táblánál ülő, szavazati jogában megsértett egyházi Rendet megnyugtathatta volna, e tanácskozmányban a várt eredményt meg nem hozták, mivel a követelt ügy kitűzése csak általános, a titkolódzás színét hordozó alakban, s mintegy záradékul, az elősorolt teendők megemlítése után vétetett föl a programm szövegébe. Melly elmellőztetését az egyházi rend annál kevesebbé várta volna, mennél őszintébben csatlakozott ő mindenkor, s csatlakozék kivált a közelebb lefolyt politicai mozgalmak alatt a conservatív ügybarátok soraihoz, hogy részérül és a thrón, alkotmány és nemzetiség szilárdítása mellett e hon szellemi és anyagi továbbhaladását békés alkotmányszerű úton előmozdíthassa.
Azért is a fönnevezettek el nem titkolhatván innen eredett aggodalmas érzetöket egymás közötti kölcsönös megvitatás és értesülés czéljábul e barátságos tanácskozmányban egyesülni, és fönforgó közös ügyök, jobb karba állítása fölött többen tanácskozni annyival is inkább kívántak, minthogy elhatározott szándoka lévén az egyházi rendnek az alkotmányos többségre vergődő conservatív pártot mind alakulásában, mind pedig egyébb alkotmányszerű működéseiben minden törvényadta jogainak használatával erélyesen támogatni: ugyanezen conservatív párttól ő is méltán követelheti, hogy az Egyházi renddel kezetfogva ezt megsértett jogainak visszaállításában hatályosan, és hasonló erélyességgel gyámolítsa, s törvényadta országgyűlési befolyásának visszaszerzésében azon többséggel, mellyel a tervezett többi üdvös reformokat keresztül vinni törekszik, őszintén elősegítse.
Ezen előadott eszmeirány során öszhangzólag ama meggyőződésöket mondák ki a tanácskozó egyháziak: hogy az egyházi Rend közös ügyét minden kitelhető erélyességgel felfogni és védelmezni a politikai pártmozgalmaknak e jelen elhatározó idő szakában szükség legyen, s innen kiindulva tanácskozásaik fonala azon módok és eszközök kijelölésére vezette a jelenlévőket, mellyeket leginkább czélhoz vezetőknek tarthatnak s ezeket eszélyesen fejtegetvén értekezésöknek végeredményét a következő pontokban kívánták jegyzőkönyvileg kifejeztettni:
1ször Fogarasy Mihály cz. Püspök, mint a Pesten folyton működő conservatív comité egyik tagja megkéretik, hogy a comité nagy befolyású tagjait azon okok és nézetek fölfejtésével, mellyek az alsó táblai egyházi Rend nevében Ő császári Királyi Fölségéhez e folyó évi Jun.[ius] 26kán nyújtott panaszlevélben letéve vannak,3 a Káptalanok és Apátok országgyűlési szavazatuk pártolására bírni, s minthogy a nézetek különbözése nem az általunk követelt ügy érdemére, hanem csak az időszerűség mellékes kérdésére látszik vonatkozni, őket különösen arról meggyőzni igyekezzék: miszerint a káptalani voksok elrendezését a városokétól elválasztani nem csak törvényes és alkotmányos tekintetben, hanem politikai nézetek, s a conservatív ügyállapot érdekében is épen nem tanácsos, s azért ennek is azon conservatív többség által kell előlegesen végre hajtatni, melyről föltehetni, hogy a Reformok között azokat állítandja elöl, mellyek keresztül vitele által a Királyi Thrón, alkotmányos jogok, és magok a föntartó országos elemek szilárdulni fognak.
2or Az alsó táblánál, hol a kezdeményi jog leginkább van gyakorlatban, az egyházi Rendnek szavazati jogát a jelenlévők már e tekintetben is igen fontosnak, és az egyház és nyolcz százados alkotmány érdekében is igen fontosnak tartják s méltónak arra, hogy annak visszaszerzése végett az egyházi Rend minden törvényes módot, minden erkölcsileg szabad eszközt elővegyen. E jog noha csak a Káptalanok küldöttei s oda meghívott Apátok és Prépostok által képviseltetik, az egész magyar Kath.[olikus] Egyházat, s annak vissza állítása mindnyájuk érdekében fekszik. Mire nézve a jelenlévők szükségesnek tartják:
(a) Kérő levelekkel járulni a magyar hon minden Fő papjaihoz ú.[gy] m.[int] Prímás Ő Herczegségéhez, Érsekekhez és minden megyés püspökökhöz, melyben a föntebbiek szerint elő adatván a Káptalanok és alsóbbrendű Prelátusok országgyűlési szavuk kétes állása, s azon lépések, mellyeket a Káptalanok és Apátok eddigeli országos joguk visszaállítása végett tenni jónak láttak, sürgetve kérettessenek meg az ország Főpapjai, hogy igazságos ügyünket magas pártolásuk alá vévén főleg most, midőn tudomás szerint a jövő országgyűlésen a fönséges kormány által leküldendő előterjesztvények terjedelmesebb törvényjavaslatokba foglaltatni szándékoztanak, hatályos befolyásuk által Ő Cs.[ászári] Kir.[ályi] Apo.[stoli] Fölsége és főrendű tanácsosainál kieszközölni méltóztassanak; miszerint a Káptalanok szavazata is a városokéval párhuzamban ezen munkálatokba fölvétessék, és a jövő törvényhozásnak föladatai közé soroztassék. A jelenlévők úgy vélekednek, hogy e folyamodást mindenik Káptalan saját főpásztorához leghatályosabban intézheti, s annak fontos tárgyát élő szóval is támogathatja.
(b) Minthogy a jelen politikai körülmények közt a Clerusnak magát oly politikai tényezővé szükség alakítani, mely a conservatív ügy elővitelében sokat nyomjon, s így őtet mind a kormány, mind a conservatív párt nélkülözhetlen alkrésznek tekintse, ez pedig úgy fog megtörténni, ha a Papság a politikai mezőről, hol alkotmány-adta jogánál fogva széke és szava van, magát elijeszteni nem engedvén, a megyei közgyűlésekben és másutt, hol hatásra alkalom nyílik, buzgó működés, erőteljes föllépés és folytonos tevékenység által bebizonyítja azt, hogy kezénél politikai hatalom van, mellyel élni tud, mellyet alá nézni nem lehet, megvetni nem tanácsos: a jelenlévők egész bizodalommal bátorkodnak a tekintetes, nemes Káptalanok s más közelebbről érdeklettek irányában kifejezni azon óhajtásukat: igyekezzenek ezen fő tekintélyű egyházi testületek alkotmányos állásukat nem csak személyes befolyásuk, hanem az alsóbb rendű Papság, mint szinte világi ügy-barátok által kiemeltebbé tenni, főképen pedig tisztújítások, utasítások kidolgozása, követválasztások által oda hatni, hogy a mutatkozó conservatív többség a megyékben szilárd alapzatot nyerjen s a jövő országgyűlés üdvös kivitelére kellő befolyást kifejteni képes legyen, s hogy általa, amennyiben erre kedvező körülmény mutatkoznék, utasításokban a Káptalani szavazatok helyre álítása is indítványul kijelöltessék.
3or A tanácskozók ezeken felül szükségesnek tartják, hogy az irodalom útján is védessék a Káptalanok s Apátok országgyűlési szavazata, s e tekintetben a jelen tanácskozvány kellemetesen értesítve lőn, hogy tudós dolgozatiról ismeretes Podráczky Jósef egy idevágó alapos munkát, többnyire diplomatikai adatokból merítettet az ittlévő Káptalani tagoktól buzdítatván, és segedelmeztetvén, már elkészített; melly munka felsőbb helyen a kinyomtatásra átbocsátattván, jelenleg sajtó alatt van, s nem sokára az olvasók kezébe fog kerülni. Nem mellőzhetik el ez úttal a jelenlévők ügytársaikat s általában a Főtisztelendő Clerust e munka terjesztése végett pártolásra fölkérni.4
Ezzel kapcsolatban más irodalmi mozgalmakról is értesítteték a tanácskozmány, jelesen: hogy a múlt országgyűlésen volt alsó táblai egyháziak által tett és közpártolást nyert indítvány következtében a kitett jutalom kérdés megfejtésén fáradatlanul dolgoznak tudós paptársaink, Beke Kristóf és Lányi Károly, kiknek avatott tolluk alól csak alapost és velőst várhat az egyházi Rend, eddig diplomatikailag kellően föl nem derített jogállásuk fölvilágosítására.5
Továbbá a Horvátféle alapítványból a Theológiai Kar által múlt évben kitűzött pálya-kérdésre két jeles kézirat küldetett be a magyar Clerus politikai érdemeiről a Theológiai Karhoz, melly jelenleg még bírálat alatt van ugyan, de rövid időn sajtó alá kerül, s valószínűleg még a közelgő országgyűlés előtt napfényre jövend. Ezen tudós munkákat, mint olyanokat, mellyekben az egyházi Rend politikai jogai s érdemei, terjedelmesebben s tudományos avatottsággal megfejtvék, előlegesen a Fő tisztelendő magyar Clerus figyelmébe ajánljuk.6
Minthogy pedig, bár sajnos a többség sokkal örömestebb olvas hírlapi czikkeket, mint alapos, de terjedtebb literaturai műveket, a jelenlévők óhajtják, hogy a Káptalanok szavazati ügye ez úton is kellőleg képviselve legyen, s a kedvező vélemény, s okoskodási tájékozás részökre előkészítessék, az itt lakó Prelatusok tehát gondoskodni fognak arról is, hogy a föllyebb említett munkák részletei előleges mutatványok gyanánt conservatív hírlapjainkba közöltessenek, valamint szinte arról is, hogy a Káptalanok szavazata több hírlapi vezérczikkekben kedvezőleg megvívattassék.
4er A második conservatív nagy conferentia jövő martiusi nagy vásár hete hétfőjére, vagyis martius 15kére lévén itt Pesten ki tűzve, hogy erre az egyház részérül is számos képviselők megjelennyenek, a jelenlévők fölöttébb óhajtják, még pedig olly móddal, hogy az egyháziak egykét nappal meg előzhessék a nagy conferentiát, s saját ügyeikben előleges tanácskozmányt tarthassanak. Minden párt, s minden alkotmányos osztály a tevékenység mozgalmaiban keresi jogainak védelmét, s terveinek létesítésére köz tanácskozásokban fejti ki az erőt, ott alapítja meg a közszellemet, nem lehet tehát a Clerusnak és az erők öszpontosításának ezen hatalmas emeltyűjét egykedvűleg elmellőzni, és ha talán a polgári mezőn észrevett tevékenység útját követni magához illőnek nem tartaná is, más Catholicus országok példái, hol az egyház jogai és szabadsága nyomatást szenvedett, arra buzdítják a Clerust, hogy testületi erőhatását közszellemének tanácskozások útjáni összegyűjtésében és kifejtésében nyilvánítsa.
5or Azon néhány Káptalanbéliek, kik országos főhivatalokkal fölruházva lévén, állandóan Budapesten, az ország középpontjában laknak, tartsák szemmel az események sorát, kísérjék figyelemmel a közvélemény, s politikai párt mozgalmak indicatioit,7 és mint a köz ügy nevében jelen helyezetök fejleménye által megbízottak a Káptalanokat az ügy iránti rokon vagy ellenszenvek tüneményeiről, mozgalmairól értesítsék; viszont a káptalanok is, az itt őrködőket ezen közügy fölötti nézeteikről, s vidéki tapasztalásaikról adandó bizodalmas tudósításaikkal tiszteljék meg. Így kíván a conservatív párt köz érdeket és köz szellemet ébreszteni és azt föntartani.
6or Nincs ugyan a jelenlévőknek nagy reményük ahoz, hogy a Káptalanok s Apátok országgyűlési szavazata azon individualis állapotra, mikép az a törvény s gyakorlat által biztosítva van, visszaállítassék. De ők mind a mellett is azt tartják, hogy az egyházi Rendnek kívánataiban s követeléseiben a törvény szavaihoz s a régi szokás törvényességéhez kell ragaszkodni, ha pedig csak bizonyos számú votumok megadása ajánltatik, ezeket csak azért, mivel a restitutio in integrum8 el nem éretett, nem volna tanácsos vissza utasítani; a kevesebb számú voksokról pedig úgy vélekednek, hogy azok töredékekre lennének fölosztandók, miszerint egy Káptalan s egy szerzetes főnök se fosztassék meg képviseleti jogától az országgyűlésen, mi által legalább az lesz elérve, hogy értelmileg és tanácsilag mindnyájan hathatnak az országgyűlés eredményére, s ezentúl a polgári ügyekhez is erélyesebben szólhatván, maguknak nagyobb erkölcsi tekintélyt szerezhetnek az ország színe előtt, ezen erélyesen képviselt értelmiség minden bizonnyal pótolandja a voksok kisebb számát, s az egyháznak politikai állását szilárdítani fogja. Azonban e pontra nézve megjegyzik, hogy ők efölött a martiusi összejövetelben kívánnak bővebben tanácskozni, s valamelly határozottabb megállapodáshoz eljutni, s ezen eszméket csak bővebb fontolgatás okáért tarták már itt is megemlítendőknek.
7er Jövő országgyűlésre minden Káptalan, ha csak lehet, küldjön képviselőt és pedig a tehetősebbek küldjenek a meghívó Királyi levél parancsához képest kettőt. Az Apátok és Prépostok pedig jelenjenek meg azon sűrűbben és tartósabban. A Követek ne rang, karszéki fokozat s idősbségi sorrend szerint választassanak, hanem azok, kik érdemességök s szónoklati képességök mellett még rokonsági összeköttetések, baráti vagy iskolatársi viszonyok s társalgási eszélyes tapintatuk által a megyei követek közt ügybarátink számát szaporíthatják.
8szor Azon események, s sérelmes ferde alkalmazásai az újjabb vallási törvénynek,9 mellyek a Kath.[olikus] annyaszentegyház tekintélyének csökkenésére hitbeli változhatlan elvei félre tételével, s külső szerkezete vagy fenyítéki sz.[ent] törvényeinek tetemes sérelmével itt ott fölmerülnek, kísértessenek éber figyelemmel, hogy a jövő országgyűlésre küldendő követek maguknak körülményes és hiteles tudomást szerezvén, ezen újjabb sérelmes esetekről tagtársaikat is értesíthessék, s ha a szükség úgy hozta magával, az egyház legújabb sérelmeit az országgyűlésnek bepanaszolni lehessen.
A sérelmek sorát az ellenzék előre készítgeti, de, a mint halljuk, a protestánsok is, bár ha az újjabb törvényben igen tág ajtó nyílt részükre, a sérelmi politikával, s agitatioval fölhagyni nem akarnak.
A Kath.[olikus] egyház is tehát állyon készen részint azok megczáfolására, részint saját sérelmeinek azok ellenébe kiállítására.
9szer Ezen jegyzőkönyv kísérő levél mellett küldessék meg a Fő méltóságú Herczeg Prímásnak, a Nagyméltóságú Érsekeknek, minden Nagy méltóságú és méltóságos Megyés Püspököknek, minden Főtisztelendő székes és társas káptalanoknak, minden érdeklett t. cz. Apátok s Prépostoknak, s ennek eszközlésére az itt lakó tanácskozók bizodalmasan megkéretnek.
* * *
JEGYZETEK
* Készült a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával.
1. Az alábbi lelőhelye alapján közöljük: Egri Főegyházmegyei Levéltár, Archivum Novum. 2730. rakt. sz. (= Publico-ecclesiastica - Állam és egyház közötti ügyek, 1809-1855.)
2. A Konzervatív Párt programadó gyűlésére gr.Keglevich Gábor tárnokmester budai szállásán került sor. 1846-ban a kalocsai érsek gr. Nádasdy Ferenc, a veszprémi püspök gr.Zichy Domokos, a székesfehérvári püspök gr.Barkóczy László volt.
3. Az egyháziak 1846. június 26-án kelt, V.Ferdinándhoz intézett feliratát Sárkány Miklós bakonybéli apát öntötte formába Bezerédy Miklós, Fogarassy Mihály kanonokok szövegtervezetei, valamint az esztergomi főkáptalan e tárgyban báró Rudnyánszky Sámuel elnökletével összehívott javaslatai alapján. A felirat lelőhelye: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Kézirattára, BK. 182/XI. Nr. 12.
4. Az alábbi kötetről van szó: Podhradszky József: Magyarország karainak 's rendeinek szavazati joga a közgyűléseken. Buda, 1847.
5. Végül is csak Lányi Károly fejezte be a káptalanok szavazati jogáról írott kézikönyvét, s bár megtörténtek a kiadás előkészületei (pl. cenzúrahivatali jóváhagyása stb.) munkája azonban kéziratban maradt, szövege sajnos egyelőre ismeretlen. Ld. erről pl.: Lányi Károly magyar egyháztörténelme. Átdolgozta Knauz Nándor. I. köt. Esztergom, 1866. XLI-XLII. p.; Magyar Országos Levéltár, C 60. (= Helytartótanácsi levéltár. Departamentum revisionis librorum.) 201. cs. 1338/1847. sz. stb.
6. A két említett munka egyike bizonyosan Mester István névtelenül megjelent könyve (Nézetek a káptalanok, apátok és prépostok országgyűlési szavazatjogáról. Pest, 1847.), a második címe, szerzője és tartalma egyelőre nem ismeretes.
7. Indikáció = útbaigazítás, jelzés.
8. Restitutio in integrum = visszahelyezés az érintetlen helyzetbe, az eredeti állapot visszaállítása.
9. Utalás az 1844/3. tc.-re.
* * *
FORRÁSOK ÉS IRODALOM
A katolikus egyház reformkori politikai tevékenysége -- mint utaltunk rá -- kevéssé ismert és kutatott területe történetírásunknak. Jelen dokumentumközlés kapcsán emiatt eltekintettünk a felhasznált irodalom részletes, lábjegyzetekbe foglalt ismertetésétől, csupán összefoglalóan soroljuk fel a témára vonatkozóan hasznosított és egyéb vonatkozó levéltári illetve könyvészeti anyagokat, a teljesség igénye nélkül. A politizáló egyháziak szervezkedésére, az új típusú katolikus társadalmi-közéleti szerepvállalásra és annak néhány forrására korábban a fentiekhez hasonló megközelítésben lényegében csak egy publikáció irányította rá a figyelmet: Sörös Pongrácz: A kath.[olikus] klérus törekvései az 1843/44. országgyűlés egyházi ügyeinek tárgyalása alatt. In: Katholikus Szemle, 1901. 865-890. p. [Klny. is: Bp., 1901.] A téma általánosabb ismeretéhez, illetve részletesebb irodalmi hivatkozásokhoz ld. saját korábbi illetve megjelenés alatt álló írásainkat: The Dawn of Political Catholicism in Hungary, 1844-1848. In: International Conference of PhD Students. University of Miskolc, Hungary. 11-17 August 1997. Section Proceedings. Humanities. Miskolc, 1997. 41-49. p.; "Az idő ránk is terhesedett" Adalék a politikai katolicizmus reformkori történetéhez. In: Veres László -- Viga Gyula (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXXV-XXXVI. Miskolc, 1997. 255-272. p.; Katolikus egyháziak "platformja" a Konzervatív Pártban. Adalékok a pártalakulás kezdeteihez a reformkori Magyarországon. In: Molnár András (szerk.): Az Ellenzéki Nyilatkozat és a kortársak. Zalaegerszeg, 1998. 73-112. p.
A vonatkozó fontosabb levéltári források (a politizáló egyháziak értekezleteinek jegyzőkönyvei, egymással és a konzervatív politikusokkal való levelezéseik stb.) lelőhelyei: Esztergomi Prímási Levéltár, Kop. Cat. D. (= Dioeceses et dioecesani episcopi. Capitula, abbates [...]), Kop. Cat. 59. (= Acta diaetalia aut comitiorum causa interventa); Egri Főegyházmegyei Levéltár, Archivum Novum. 2730. rakt. sz. (= Publico-ecclesiastica - Állam és egyház közötti ügyek, 1809-1855.); Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Kézirattára, BK. 182/XI. (= Sárkány Miklós hagyatéka), BK. 146/V-X. (= Rimely Mihály hagyatéka. Iratok az 1843-44. és az 1847-48. évi országgyűlésekről); Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, 109. rakt. sz. Nr. 391. (= Diaetalia, 1839-1925.); Magyar Országos Levéltár, A 45. (= Magyar Kancelláriai Levéltár, Acta Praesidialia), A 135. (= Magyar Kancelláriai Levéltár, Elnöki iktatlan iratok), P 90. 3/k. (= Dessewffy család levéltára. Acta Politica, a Konzervatív Pártra vonatkozó iratok), R 144. (= Konzervatív Pártra vonatkozó iratok); Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára, Fol. Lat. 4065/I-IV. (= Lonovics József római küldetésére és az 1840-es évek vallásügyi tárgyalásaira vonatkozó iratok), Levelestár stb.
Nagyon fontos forrásanyagot merítettünk a korabeli sajtóból, mind a megyegyűlésekről szóló hírrovatok, mind pedig a publicisztikai írások tekintetében. A politizáló egyháziak törekvéseit leginkább a Nemzeti Újság karolta fel, de e tekintetben feldolgoztuk a Pesti Hírlap, a Budapesti Híradó, a Religio és Nevelés stb. 1844-1848 közötti évfolyamait is. A szervezkedő katolikus mozgalom politikai állásfoglalására világít rá két (már az 1848-as fordulatot követően kelt) röpiratuk is: [Fogarassy Mihály]: Emlékirat az 1847/8. országgyűlés alatt Pozsonyban tartott püspöki tanácskozmányokról. Egy részvevőtől. Pesten, 1848.; Körmöczy Imre: Nyilatkozat. Pesten, é.n. [1848 május]
A Konzervatív Párt szerveződésére vonatkozó forrásokból a legfontosabb közlések: Barta István (sajtó alá rend.): Kossuth Lajos 1848/49-ben. I. Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen, 1847/48. Bp., 1951. (Kossuth Lajos Összes Munkái, XI.); illetve jóval részletesebben: Andics Erzsébet (sajtó alá rend.): A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben. I. köt. Bp., 1981. Az Ellenzéki Nyilatkozatra legutóbb ld.: Tőkéczki László (szerk.): Magyar liberalizmus. Bp., 1993. (Modern ideológiák) 103-107. p.
A politikai katolicizmus értelmezésére és magyarországi történetére ld. pl.: Salacz Gábor: A magyar kultúrharc története, 1890-1895. Pécs, 1938.; Csáky, Moritz: Der Kulturkampf in Ungarn. Die kirchenpolitische Gesetzgebung der Jahre 1894/95. Graz-Wien-Köln, 1967. (Studien zur Geschichte der Österreichisch-Ungarischen Monarchie. Bd. VI.); Salacz Gábor: Egyház és állam Magyarországon a dualizmus korában, 1867-1918. München, 1974. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae. II.); Gergely Jenő: A politikai katolicizmus Magyarországon. (1890-1950) Bp. 1977.; Szabó Dániel: A Néppárt megalakulása. In: Történelmi Szemle, 1977. 2. sz. 169-208. p.; Szabó Miklós: Új vonások a századfordulói magyar konzervatív politikai gondolkodásban. In: Századok, 1974. 1. sz. 3-65. p.; Gergely Jenő: Szabad egyház a szabad államban? A politikai katolicizmusról. In: Népszabadság, 1993. augusztus 14. 19. p. stb. A vonatkozó kérdések egyetemes történeti párhuzamaira pedig: Menczer, Béla (ed.): Catholic Political Thought, 1789-1848. London, 1962. 136-156. p.; Heinen, Ernst: Staatliche Macht und Katholizismus in Deutschland. I. Band. Dokumente des politischen Katholizismus von seinen Anfängen bis 1867. Paderborn, 1969.; Zsigmond László (szerk.): Politikai és szociális enciklikák, XIX-XX. század. I. köt. Bp. 1970.; Gergely Jenő: A pápaság története. Bp. 1982. stb.
Általában a Konzervatív Pártról és ideológiai hátteréről a legjobb feldolgozás (a szerző más írásai mellett): Dénes Iván Zoltán: Közüggyé emelt kiváltságőrzés. A magyar konzervatívok szerepe és értékvilága az 1840-es években. Bp., 1989. A pártok kialakulásának folyamatát, a reformkori politikai pártprogramok szerkezetének, fontosabb jellegzetességeinek meghatározására Dénes Iván Zoltán tanulmánya illetve más idézett, reformkori politikatörténeti feldolgozások mellett jelen írásunkhoz legjobban felhasználtuk: Velkey Ferenc: "Párt! Szólj, ki vagy?" Politikai önmeghatározások 1846-47 pártprogramjaiban. In: Molnár András (szerk.): Az Ellenzéki Nyilatkozat és a kortársak. Tudományos emlékülés. Zalaegerszeg, 1998. 49-72. p.; illetve kisebb részben: Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején. Bp., 1982.
A reformkori egyházpolitikai vitákról többek között, számos vonatkozó utalással: Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történetéből. I-III. Bp., 1886.; Meszlényi Antal: A jozefinizmus kora Magyarországon (1780-1846). Bp., 1934.; Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1974. (Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae, I.) (2. kiad.); Varga János: Megye és haladás a reformkor hajnalán (1840-1843). 1-2. rész. In: Somogy megye múltjából, 11. Kaposvár, 1980. 177-243. p., 12. Kaposvár, 1981. 155-294. p. stb. Konkrétan az 1843-44. évi országgyűlés vallási vitáiról, benne utalásokkal a káptalani követek szervezkedésére: Kovács Ferencz: Az 1844-ki évi országgyűlési tárgyalások naplói a papi javakról. Bp., 1893.; Kovács Ferencz: Az 1843-44-ik évi magyar országgyűlés alsó tábla kerületi üléseinek naplója. I-VI. Bp., 1894.; Futó Mihály: Az 1843/44-ik évi vallásügyi tárgyalások. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894. 14-18. sz.; Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében. In: Századok, 1990. 2. sz. 183-218. p. stb.