PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE

A megjelent könyveim sajtóbemutatóinak adatai itt olvashatók. A * -gal megjelölt tanulmányok elektronikus változata elérhető az Interneten, a Magyar Elektronikus Könyvtárban "Tanulmányok és forrásközlések a 19. századi egyháztörténetből (1997-2002)" címen megjelent tanulmánygyűjteményben. (Ld. alább, Tanulmányok, 81. sz. tétel.)
E gyűjtemény második sorozata "Tanulmányok és forrásközlések a 19. századi egyháztörténetből (2003-2008)" címmel hozzáférhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban (ld. alább, Tanulmányok, 126. sz. tétel.) Az itt közöltek első megjelenési helyét ** mutatja.

Könyv:

1. Kisegyházak és szektakérdés a Horthy-korszakban. Bp. TEDISZ - Szent Pál Akadémia, 1996. 260 p. (Látószög könyvek)
2. Palóczy László beszédei és írásai, 1848-1849. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 1998. 302 p. (válogatás, szerkesztés, bevezető tanulmány, jegyzetekkel való ellátás)
3. Nyolc évtized a miskolci református egyház történetéből, 1918-1998. Miskolc, Magyar Kálvin Szövetség Miskolci Tagozata, 1999. 201 p.
4. A ciklon szélcsendjében. Emlékezések, dokumentumok Szabó Lőrinc 1956. október 23-i miskolci irodalmi estjéről, illetve Miskolc irodalmi életének szerepéről az 1956-os forradalomban. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2000. 271 p. (válogatás, szerkesztés, bevezető tanulmány, jegyzetekkel való ellátás)
5. A politikai katolicizmus fogalmáról és a reformkori politikai katolicizmusról. Miskolc, 2002. (Miskolci Társadalomtörténeti Műhelyviták, 1.) 35 p. (vitaindító előadás, vitaösszefoglaló szerkesztése, forrásközlés)
6. Kossuth Lajos: Szerkesztői jegyzetek a Pesti Hírlaphoz, I. (1841) Miskolc, Bíbor Kiadó, 2003. (szerkesztői feladatok)
7. Hegyi Imre. Egy élet a népi mozgalomban. Bp. - Miskolc, Nagy Imre Alapítvány, 2005. 327 p. (sajtó alá rendezés)
8. Történelem és egyházpolitika. Válogatott publicisztikai írások, 1992-2006. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2006. 261 p.
9. Deák Ferenc egyházpolitikája a reformkorban. Bp., Lucidus Kiadó, 2008. 192 p.
10. Egyházak, egyházpolitika és politikai eszmék az Osztrák-Magyar Monarchiában. Miskolc, ME BTK Politikatudományi Intézet, 2008. (Műhelytanulmányok, 4.) 36 p.

Tanulmány:

1. Magyarország városodása a 18. században. In: Sic Itur ad Astra, 1991. 1. sz. 42-74. p. (közösen Czoch Gáborral, Szabó Gáborral, Zsinka Lászlóval)
2. Útviszonyok, úthálózat és városok a 18. század végi Magyarországon. In: Közlekedéstudományi Szemle, 1992. 8. sz. 308-318. p. (Részlete újraközölve: Magyar gazdaságtörténeti szöveggyűjtemény, XVIII-XX. század. Szerk.: Czoch Gábor - Faragó Tamás - Kövér György - Pogány Ágnes - Szávai Ferenc - Varga Zsuzsanna. Bp., 2003. 101-109. p.)
3. Tűzvész, tűzvédelem, tűzoltás. In: História, 1993. 3. sz. 32-34. p.
4. A város és a tűzvész az újkori Magyarországon (a korabeli Miskolc története alapján). In: Bessenyei József - Fazekas Csaba (szerk.): Város és társadalom a XVI-XVIII. században. Miskolc, 1994. (Studia Miskolcinensia 1.) 99-110. p.
5. A tabáni tűzvész. In: História, 1994. 2. sz. 23-24. p.
6. Szigorúan bizalmas. Két dokumentum állam és egyház viszonyáról a Horthy-korszakban. In: HIT Infó, 1994. 3. sz. 23-25. p. (forrásközlés)
7. Kolerajárvány Magyarországon, 1848-49. In: História, 1994. 10. sz. 15-17. p.
8. "Nem tartjuk kívánatosnak..." Dokumentumok a református egyház és a kisegyházak kapcsolatának történetéhez. In: HIT Infó, 1995. 2. sz. 18-19. p. (forrásközlés)
9. Halottak listája. Pest kétszáz éve. In: Élet és Tudomány, 1995. 43. sz. 1350-1352. p.
10. Kísérletek a kolduskérdés megoldására a reformkori Miskolcon. In: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica. Tom. II. Fasc. 2. Miskolc, 1995. 55-66. p.
11. A XVIII. század végi Pest a halotti anyakönyvek tükrében. In: Fazekas Csaba (szerk.): Társadalomtörténeti tanulmányok. Miskolc, 1996. (Studia Miskolcinensia 2.) 198-245. p.
12. Egy "elfelejtett" pandémiáról. Az 1848-49. évi kolerajárvány és a szabadságharc. In: Fazekas Csaba (szerk.): Társadalomtörténeti tanulmányok. Miskolc, 1996. (Studia Miskolcinensia 2.) 300-320. p.
13. Koldusok Magyarországon. In: Élet és Tudomány, 1996. 51-52. sz. 1637-1639. p.
14. Szoboszlói lakosok folyamodványa 1839-ből. In: Az első 50 év. A Hőgyes Endre Gimnázium története 1947-től napjainkig. Hajdúszoboszló, 1997. 70-75. p.
15. A miskolci nemesség társadalmi összetétele a reformkor elején. In: Dobrossy István (szerk.): Miskolc a millecentenárium évében. Miskolc, 1997. 1. köt. 156-171. p.
16. A pártok történetének magyarországi kezdeteihez (A Konzervatív és az Ellenzéki Párt Torontál megyei szervezeteinek politikai nyilatkozatai 1847-ből) In: Gesta, 1997. 1. sz. 70-76. p.
17. A politikai katolicizmus kezdetei Magyarországon. (1844-1848) In: Irodalom - Történelem - Társadalomtudomány. Az Észak-Magyarországi Gazdaság-Kultúra-Tudomány melléklete. 1997. 4. sz. 3-7. p.
18. "Mi, Isten képét viselő szegények..." Források a miskolci koldusok 18-19. századi történetéhez. In: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Levéltári Évkönyve, VIII. Miskolc, 1997. 216-270. p.(Részlete újraközölve: Magyarország társadalomtörténete a 18-19. században. 1. Bp., 2004. 379-385. p.)
19. A szerzetesrendek reformkori megítélése a "rendszeres bizottsági munkálatok" dokumentumai tükrében. In: Hajdú Ákos - Kokas Zsuzsanna (szerk.): Egyház és Művelődés. Pannonhalma, 996-1996. Bp., 1997. 141-158. p.*
20. The Dawn of Political Catholicism in Hungary, 1844-1848. In: International Conference of PhD Students. University of Miskolc, Hungary. 11-17 August 1997. Section Proceedings. Humanities. Miskolc, 1997. 41-49. p.
21. "Az idő ránk is terhesedett" Adalék a politikai katolicizmus reformkori történetéhez. In: Veres László - Viga Gyula (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXXV-XXXVI. Miskolc, 1997. 255-272. p.*
22. A "Vallásügyi Likvidáló Hivatal" 1919-ben. In: Pölöskei Ferenc - Stemler Gyula (szerk.): Múltból a jövőbe. Tanulmányok. Bp., 1997. (Az ELTE BTK Újkori Magyar Történeti Tanszékének doktori iskolája. 1. Füzet.) 63-101. p.
23. "Örök időkre fantom marad..." Az ikladi evangélikus lelkész tézisei a kommunizmusról 1919-ben. In: Asztalos Tamás (szerk.): Egy múzeum szolgálatában. Negyven éves az Aszódi Petőfi Múzeum. Tanulmányok Asztalos István tiszteletére. Aszód, 1998. (Múzeumi Füzetek, 48.) 229-234. p.
24. Katolikus egyháziak "platformja" a Konzervatív Pártban. Adalékok a pártalakulás kezdeteihez a reformkori Magyarországon. In: Molnár András (szerk.): Az Ellenzéki Nyilatkozat és a kortársak. Tudományos emlékülés. Zalaegerszeg, 1997. június 7. Zalaegerszeg, 1998. 73-112. p. *
25. Egy Borsod megyei nemesi karrier fordulópontján. Palóczy László az 1830-as évek elején. In: Holopcev Péter (szerk.): "Egyszer volt..." Előadások a Teleki és Vay családok történetéből. Miskolc, 1998. 70-106. p.
26. Spirit of Freedom - Borders of Tolerance. Enlightenment and Neo-Protestant Movements in 18th c. Hungary. In: Sémianire Est - Ouest 1998. East - West Seminar 1998. Debats Theoriques et Mise en Forme Estetique. H.n. [Bordeaux - Saarbrücken], 1998. 115-128. p.
27. Tompa Mihály levele Palóczy Lászlóhoz 1848 márciusából. In: Új Holnap, 1998. július. 94-99. p.
28. Egy kisember a nagy napokban. Cseremiszky Miklós bécsi tisztviselő levelei 1849-ből. In: Fons, 1998. 1. sz. 37-64. p.
29. Az első népképviseleti országgyűlés történetéből. Palóczy László beszédei és képviselői indítványai. (1848. július - december) In: Dobrossy István (szerk.): Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez. Miskolc, 1998. 81-192. p. *
30. Pótlás Palóczy László 1848. évi országgyűlési beszédeihez. In: Dobrossy István (szerk.): Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez. Miskolc, 1998. 193-204. p.
31. Borsod megye honvédelmi bizottmányi jegyzőkönyvének 1849. évi bejegyzéseiből. In: Dobrossy István (szerk.): Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez. Miskolc, 1998. 41-80. p. (közösen Somorjai Lehellel)
32. Ismeretlen Prohászka-dokumentum a Tanácsköztársaság korából. Tiltakozás az egyházi birtokok "likvidálása" ellen. In: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica. Tomus IV. Addenda. Miskolc, 1998. 147-163. p.
33. Egy negyvennyolcas portrévázlat: Palóczy László. In: Takács Péter (szerk.): A szabadság Debrecenbe költözött. Tanulmányok 1848/49. történetéhez. Debrecen, 1998. (Erdélytörténeti könyvek, 2.) 333-366. p.
34. Válogatott források és irodalom a vegyes házasságokkal kapcsolatos belpolitikai vita történetéhez a reformkori Magyarországon. In: Gesta, 1998. 1. sz. 86-101. p. *
35. A csendőrség és a történelmi egyházak kapcsolatai a Horthy-korszakban az el nem ismert felekezetek kezelése tükrében. In: Parádi József (főszerk.): "A napóleoni közbiztonsági őrtestület útja Párizstól - Itálián és Ausztrián keresztül - Budapestig." VIII. Rendvédelem-történeti tudományos konferencia, 1996. október 29. - november 1. H.n. [Bp.], 1998. (Rendvédelem-történeti Füzetek, VII. évf. 8. sz.) 34-40. p.
36. A miskolci reformátusság a 20. században. In: Balogh Judit - Dobrossy István (szerk.): Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom. Miskolc, 1999. 83-137. p.
37. Protestáns megújulási mozgalom és szektaügy a XVIII. századi Szabolcs vármegyében. In: Történelmi tanulmányok. Miskolc, 1999. (Studia Miskolcinensia, 3.) 120-144. p.
38. Az 1848-49-es képviselőház korelnöke, Palóczy László. In: Rubicon, 1999. 4. sz. 49-50. p.
39. Az esztergomi főegyházmegye az 1919-es Tanácsköztársaság idején. (Dokumentumközlés) In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok - Regnum, 1998. [2000.] 3-4. sz. 157-171. p.
40. A prosperitás teológiája - alulnézetből. In: Kovász, 1999. tavasz-nyár. 98-108. p.
41. Érvek és ellenérvek a káptalani követek országgyűlési szavazatjogáról Szemere Bertalan ismeretlen beszéde kapcsán, 1847. október 15. In: Hegedűs András - Bárdos István (szerk.): Egyház és politika a XIX. századi Magyarországon. Nemzetközi történész konferencia előadásai, 1998. május 27-28. Esztergom, 1999. 11-32. p. *
42. A szerzetesrendek közéleti szerepének megítélése a reformkorban, különös tekintettel a jezsuitákra. In: Fazekas Csaba (szerk.): Fiatal egyháztörténészek írásai. Miskolc, 1999. 76-113. p. *
43. The Dawn of Political Catholicism in Hungary, 1844-1848. In: Hungarian Studies, 1998/99. 1. 13-26. p.
44. Római katolikus egyházmegyei zsinatok az 1920-as évek első felében. (Az 1921-es váci zsinat alapján) In: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica. Tom. V. Addenda. Miskolc, 1999. 53-61. p.
45. Unatkozó főrendek rajzai 1844-ből. In: Gesta, 1999. 1. sz. 46-51. p.*
46. 1000 Jahre Ungarn - 400 Jahre Esterházy. Die Familie Esterházy im Spiegel der ungarischen Geschichte. In: Barkóczi, István (Hrsg.): Von Raffael bis Tiepolo. Italienische Kunst aus der Sammlung des Fürstenhauses Esterházy. Frankfurt-Budapest, 1999. 12-23. p. (közösen Bessenyei Józseffel)
47. Data to the Social History of Hungarian Catholic Political Parties in the Horthy Era. In: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica. Tom. V. Miskolc, 1999. 167-175. p.
48. Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen. In: Győri Tanulmányok, 22. Győr, 2000. 65-154. p.*
49. Városok és szerzetesrendek Magyarországon 1846-ban. In: Bódy Zsombor - Mátay Mónika - Tóth Árpád (szerk.): A mesterség iskolája. Tanulmányok Bácskai Vera 70. születésnapjára. Bp., 2000. 109-150. p. *
50. Hivatkozás az internetre a történettudományban. In: Levéltári Szemle, 2000. 2. sz. 34-39. p.
51. Politikai katolicizmus a két világháború közötti Magyarországon. In: Egyházfórum, 2000. 2. sz. 7-11. p.
52. A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án. In: Veres László - Viga Gyula (szerk.): A miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXXIX. Miskolc, 2000. 165-188. p. (közösen Gyulai Évával) *
53. Miskolc város az országos politikában. In: Faragó Tamás (szerk.): Miskolc története, 1702-1847. Miskolc, 2000. (Miskolc története, III/1.) 7-57. p.
54. Városi társadalom. In: Faragó Tamás (szerk.): Miskolc története, 1702-1847. Miskolc, 2000. (Miskolc története, III/2.) 517-679. p. (közösen Ö.Kovács Józseffel és Szendi Attilával)
55. Rimely Mihály pannonhalmi főapát a Batthyány-kormány iskolapolitikájáról. In: Egyháztörténeti Szemle, 2000. 2. sz. 98-109. p. *
56. Egy "janicsár" különleges rekordja 1961-ből. In: Egyháztörténeti Szemle, 2000. 2. sz. 143-148. p.
57. Borsod vármegye állásfoglalásai a vegyes házasságokkal kapcsolatos egyházpolitikai vitában, 1840-1841. In: Dobrossy István (szerk.): Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári Évkönyv, X. Miskolc, 2000. 207-242. p. *
58. Dokumentumközlés a Tanácsköztársaság történetéhez. In: Belvedere Meridionale, 2000. 5-6. sz. 115-121. p.
59. Dokumentumok Haynald Lajos esztergomi főegyházmegyei irodaigazgató felfüggesztésének történetéhez (1849. május-június) In: Századok, 2001. 1. sz. 163-170. p. *
60. A katolikus egyház közéleti tevékenységének reformkori történetéhez. (Esettanulmány: Katolikus politikai program 1846-ból). In: Sarnyai Csaba Máté (szerk.): Állam és egyház a polgári átalakulás korában Magyarországon, 1848-1918. Bp., 2001. (METEM könyvek, 29.) 29-45. p. [A tanulmány itt is olvasható.] *
61. A Tiszáninneni Református Egyházkerület állásfoglalásai a vegyes házasságokkal kapcsolatos egyházpolitikai vitákban, 1839-1844. In: Sárospataki Füzetek, 2001. 1. sz. 73-102. p. *
62. Még egyszer Horváth Mihály autonómia-kongresszussal kapcsolatos felhívásáról (1849). In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok - Regnum, 1999. [2001] 3-4. sz. 271-275. p. *
63. A Fáber-Apáti per. A Tanácsköztársaság "vallásügyi likvidáló biztosainak" felelősségre vonása 1920-ban. In: Bana József (szerk.): Bűn és bűnhődés, 2. Győr, 2001. (Győri Tanulmányok, 24.) 17-42. p.
64. A felekezetalapítás kérdése a két világháború közötti Magyarországon. In: Döbör András - Kiss Gábor Ferenc (szerk.): Magyarország és Európa, 1919-1939. Szeged, 2001. (Belvedere kiskönyvtár, 14.) 81-106. p.
65. Collaborating with Horthy. Political Catholicism and Christian Political Organisations in Hungary, 1918-1944. In: Gehler, Michael - Kaiser, Wolfram - Wohnout, Helmut (Hrsg.): Christdemokratie in Europa im 20. Jahrhundert. - Christian Democracy in 20th century Europe. - La Democratie Chrétienne en Europe au XXe siécle. Wien - Köln - Weimar, 2001. (Arbeitskreis Europäische Integration. Historische Forschungen. Veröffentlichungen, 4.) 224-249. p. [Ugyanez megjelent, kissé átdolgozva: -- In: Kaiser, Wolfram - Wohnout, Helmut (ed.): Political Catholicism in Europe, 1918-1945. London, 2004. 195-216. p.]
66. Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon, a tiszadobi "ébredés" tükrében. In: S.Laczkovits Emőke - Mészáros Veronika (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében, 5. II. köt. Veszprém, 2001. 165-200. p.
67. "Felső-Magyarország" fogalmának változásairól a 19. században. In: Bessenyei József (szerk.): Felső-Magyarországtól Észak-Magyarországig. Miskolc, 2001. 18-21. p.
68. Irodalom, irodalmárok és a helyi politika az 1956 előtti Miskolcon. In: Északkelet-Magyarország, 2001. 11. sz. 5-15. p.
69. Ismeretlen egyházpolitikai röpirat 1849-ből. In: Magyar Könyvszemle, 2001. 4. sz. 454-466. p. *
70. Enlightenment and Neo-Protestant Movements in Eighteenth Century Hungary. In: Décultot, Élisabeth - Ledbury, Mark (éd.): Théories et Débats Esthétiques au Dix-huitieme Siecle. Éléments d'une enquěte. - Debates on Aesthetics in the Eighteenthe Century. Questions of Theory and Practice. Paris, 2001. (Collection éditée pour la Société Internationale d'Étude du Dix-huitieme Siecle - Series published for the International Society of Eighteenth-Century Studies, 4.) 317-340. p.
71. Földvári Rudolf Borsod-Abaúj-Zemplén megyei MDP-titkár levelezése Gerő Ernővel (1956. augusztus) In: Archivnet, 2002. 2. sz.
72. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adalékok a kádári "konszolidáció" egyházpolitikájához. In: Dobrossy István (szerk.): Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári Évkönyv, XI. Miskolc, 2001. 301-319. p.
73. Gaganetz József eperjesi görög katolikus püspök 1849-ben. In: Levéltári Közlemények, 2001. 1-2. sz. 113-139. p. *
74. Prohászka Ottokár és Mayer Károly káptalani nagyprépost tiltakozása az egyházi birtokok "likvidálása" ellen (1919. június 10.) In: Szabó Ferenc - Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár, Magyarország apostola és tanítója. Tanulmányok Prohászka eszmevilágáról. Szeged, 2002. 97-117. p.
75. Illyés Ferenc edelényi plébános áldás-megtagadási ügye 1841-ben. In: Laki-Lukács László (szerk.): A Borsodi Tájház Közelményei, 9-10. Edelény, 2002. 26-52. p. *
76. Miskolc város önkormányzata. In: Dobrossy István - Fazekas Csaba (szerk.): Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére. Miskolc, 2002. 189-215. p.
77. A balkányi jobbágy házassága, a geszterédi plébános szitkozódása és az egyházpolitika 1841-ben. In: Egyháztörténeti Szemle, 2002. 1. sz. 155-166. p. *
78. Szász Károly kultuszminisztériumi államtitkár válasza a katolikus püspöki kar emlékiratára, 1848. december. In: Egyháztörténeti Szemle, 2002. 2. sz. 93-104. p. *
79. Katolicizmus és konzervativizmus a XIX. századi Magyarországon. In: Múltunk, 2002. 3-4. sz. 427-475. p. *
80. Kultúrbéke, 1987. "Vita" a Kádár-kormány egyházpolitikájáról a parlamentben. In: ArchivNet, 2003. 2. sz.
81. Tanulmányok és forrásközlések a 19. század egyháztörténetéből (1997-2002). In: Magyar Elektronikus Könyvtár. (Társadalomtudományok / Történelem / Magyarország története, 1790-1867. -- Korábban megjelent tanulmányok gyűjteménye. A teljes anyag letölthető pdf-formátumban innen.)
82. 1848-1849. In: Veres László (szerk.): Miskolc története, 1848-1918. Miskolc, 2003. (Miskolc története, IV/1.) 7-37. p.
83. Források és módszerek a politikai katolicizmus reformkori történetének tanulmányozásához (1844-1848). In: Bessenyei József - Feld István et. al. (szerk.): Források és történetírás. Miskolc, 2003. (Studia Miskolcinensia, 4.) 177-192. p. [A kötet elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.] **
84. Deák Ferenc egyházpolitikája a reformkorban. In: Deák Ferenc és kora. Bp., 2003. 42-54. p. **
85. Adatok a miskolci irodalmi reformkörök történetéhez, 1956. február - október. (Dokumentumok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pártarchívumból.) In: Á.Varga László (szerk.): Nagy Imre élete és kora. Tanulmányok és forrásközlések, II. Miskolc és Északkelet-Magyarország 1956-ban. Bp., 2003. 31-74. p.
86. A Konzervatív Párt 1847. március 15-i értekezlete. In: Levéltári Közlemények, 2003. 1-2. sz. 257-268. p. **
87. Christliche Demokratie in Ungarn. In: Buchstab, Günter - Uertz, Rudolf (Hrsg.): Christliche Demokratie im zusammenwachsenden Europa. Entwicklungen - Programmatik - Perspektiven. Freiburg-Basel-Wien, 2004. 264-286. p. (közösen Erdődy Gáborral)
88. II. Rákóczi Ferenc miskolci pátense a vallás ügyéről. In: Dobrossy István (szerk.): Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának székházában, 2004. május 26. - A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont és Zemplén megyékből, 1703-1704. Miskolc, 2004. 63-76. p.
89. A miskolci református egyház története. In: Gróf Lajos (szerk.): Miskolci keresztény közéleti almanach, 2004. Miskolc, 2004. 103-130. p. [Közösen Balogh Judittal és Dienes Dénessel.]
90. Thassy Miklós miskolci plébános és a vegyes házasságok ügye 1840-1841-ben. In: Gróf Lajos (szerk.): Miskolci keresztény közéleti almanach, 2004. Miskolc, 2004. 179-196. p. (ugyanez megjelent: Egy miskolci plébános a reformkori egyházpolitikában. In: Dobrossy István (szerk.): Borsod-Abaúj-Zemplén megye levéltári évkönyve, XII-XIII. Miskolc, 2005. 143-168. p. **
91. Dokumentumok Miklós Imre lemondásának történetéhez. In: Egyháztörténeti Szemle, 2004. 2. sz. 120-144. p.
92. Historical Outline of the Relationship between the State and the Churches in Hungary, with Special Regard to the Period 1790-1945. In: Die ungarischen Kirchen. Ihre jüngste Geschichte und aktuelle Probleme. Berlin, 2005. (Schriftenreihe des Instituts für vergleichende Staat-Kirche Forschung. Heft. 17.) 5-14. p.
93. Kossuth Lajos házasságkötésének ügye a vegyes házasságokkal kapcsolatos egyházpolitikai vitában (1840-1841) In: Kertész Botond (szerk.): Kossuth és az egyházak. Bp., 2004. [2005.] (Evangélikus Gyűjteményi Kiadványok, I.) 70-106. p.**
94. Irodalmi-stilisztikai eszközök a vegyes házasságok 1841. évi politikai vitájában. In: "Tenger az igaz hitrül való egyenetlenségek vitatásának eláradott özöne..." Tanulmányok XVI-XIX. századi hitvitáinkról. Szerk.: Heltai János - Tasi Réka. Miskolc, 2005. 231-250. p.
95. Deák Ferenc az 1841. évi egyházpolitikai vitában. In: Deák Ferenc és a polgári átalakulás Magyarországon. A 2003. november 4-5-én a szegedi városházán tartott konferencia előadásai. Szerk.: Balogh Elemér - Sarnyai Csaba Máté. Szeged, 2005. (A Pólay Elemér Elemér Alapítvány Könyvtára, 1.) 83-163. p.
96. A magyarországi kereszténydemokrácia gyökerei és alternatívái. In: Magyar Szemle, 2005. 7-8. sz. (augusztus) (közösen Erdődy Gáborral)
97. Miskolci adventisták tizedszedési ügye 1937-ből. In: ATF Szemle, 2005. 2. sz. 24-37. p.
98. Feljelentés a diósgyőri plébános ellen 1844-ből. In: Katona Csaba (szerk.): Tanulmányok az 50 éves Bana Jocó tiszteletére. Győr, 2006. 47-52. p. [Rövidítve megjelent: Múlt-kor történelmi portál, 2008. február 28.] **
99. The Lessons from the Past: The Church-State Relations and the Beginnings of Political Catholicism in Hungary from 1790 to 1848. In: Central European Political Science Review, 2005 [2006] Vol. 19. Nr. 6. 99-115. p.
100. Somogyi Antal kommentárjai a szatmári 12 ponthoz. In: Levéltári Évkönyv, XIV. Szerk.: G.Jakó Mariann - Veres László - Viga Gyula. Miskolc, 2006. 177-190. p. **
101. Az első hazai újságíróverés nyomában. In: A magyar újságíró múltja és jelene. Red.: Buzinkay Géza. Eger, 2006. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. Nova Series Tom. XXXIII. Sectio Scientiarum Medialium.) 143-180. p. **
102. A Kossuth-Hindy-affér. In: A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Kossuth Kutató Öntevékeny Csoportjának Közleményei, I. Miskolc, 2006. 12-23. p. **
103. Újabb adatok Kossuth Lajos házasságkötéséhez. In: A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Kossuth Kutató Öntevékeny Csoportjának Közleményei, I. Miskolc, 2006. 44-51. p. **
104. Orosz könyveket égető miskolci egyetemisták 1955-ben. In: ArchivNet, 2006. 6. sz.
105. Adalékok Kossuth Lajos egyházpolitikai nézeteihez. In: Évkönyv I. Wesley János Lelkészképző Főiskola. Szerk.: Majsai Tamás. Bp., 2006. 31-60. p. **
106. Parainesis a Bihar megyei honfiakhoz 1839-ből. In: Ünnepi tanulmányok Szigeti Jenő 70. születésnapjára. Szerk.: Daniel Heinz - Fazekas Csaba - Rajki Zoltán. Miskolc, 2006. 100-111. p. **
107. A reformkori egyházpolitikai viták Marczali Henrik történetírásában. In: Előadások Marczali Henrik születésének 150. évfordulója alkalmából. Szerk.: Karancz Gábor. Marcali, 2006. 59-64. p. **
108. A "krasznai tizenkét pont". In: Tanulmányok az egyetemes és magyar történelem köréből, V. Szerk.: Czövek István. Nyíregyháza, 2007. 9-44. p. **
109. Egyházak és vallásfelekezetek. A református egyház. A kisegyházak. In: Miskolc története 1918-tól 1949-ig. Szerk.: Dobrossy István - Stipta István. Miskolc, 2007. (Miskolc története, V/2.) 215-249., 309-318. p.
110. Lajos Kossuths Kirchenpolitik. In: Lajos Kossuth (1802-1894). Wirken - Rezeption - Kult. Hamburg, 2007. (Beiträge zur Deutschen und Europäischen Geschichte, 36.) 51-60. p.
111. Remarks on Lajos Kossuth's Church Policy. In: Omeljan Pritsak Armagani. A Tribute to Omeljan Pritsak. Ed.: Mehmet Alpargu - Yücel Öztürk. Sakarya, Temmuz, 2007. (Sakarya Üniversitesi Yayinlari) 767-775. p.
112. Batthyány Lajos egyházpolitikai nézetei a reformkorban. In: Kisebbségkutatás, 2007. 3. sz. 525-538. p. **
113. Fegyverei a rózsaszín elméncségnek, mennykövei a lélekrázó szónoklatoknak... Esettanulmány irodalmi-stilisztikai eszközök használatára a vegyes házasságok 1841. évi politikai vitájában. In: Jer, nézd a Balatont. Reformkori művelődéstörténeti szemináriumok és konferenciák. Badacsony, 1999-2002. Szerk.: Fábri Anna - Ács Anna. Veszprém, 2007. 129-152. p. **
114. The Beginnings of Political Catholicism and Embourgeoisement in Hungary from 1790 to 1848. In: The Role of the Churches in the Modernisation of Society in the Pannonian Region in the 18th and 19th Centuries. International Historico-Cultural Symposium Mogersdorf 2001. Bd. 31. Szombathely, 2008. 60-77. p. [Kézirata itt olvasható.]
115. Rimely Mihály pannonhalmi főapát 1849-ben. In: Czoch Gábor - Klement Judit - Sonkoly Gábor (szerk.): Tanulmányok Granasztói György tiszteletére. Bp., 2008. 489-298. p. **
116. Néhány gondolat az egyháztörténet-írásról és kutatóműhelyeiről. - Úvahy o cirkevný dejinách a o výskumných pracoviskách. In: Felekezek, egyházpolitika, identitás. - Konfesie, cirkevná politika, identita. Bp., 2008. 427-436. p.
117. A karthausi szerzője a szerzetességről 1848-ban. In: Knausz Imre (szerk.): Connecting people: A pedagógia és az emberi kapcsolatok. Szakmai konferencia Miskolcon a 60 éves Trencsényi László tiszteletére. Bp., 2008. 25-32. p. **
118. A birodalom felettes énje: egyház és állam. In: Gáspár Zsuzsa - Gerő András (szerk.): Egy közép-európai birodalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia (1867-1918). Bp., Officina, 2008. 152-175. p. **
119. Das Über-Ich des Reichs: Kirche und Staat. In: Gáspár, Zsuzsa - Gerő, András (Hrsg.): Österreich-Ungarn. Das Habsburgerreich von 1867 bis 1918. Wien, Ueberreuther, 2008. 152-175. p.
120. The Super-Ego of the Empire: Church and State. In: Gáspár, Zsuzsa - Gerő, András (ed.): The Austro-Hungarian Dual Monarchy (1867-1918). London - Cape Town - Sydney, New Holland, 2008. 152- 175. p.
121. Két el nem küldött petíció 1848-ból. In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 3. sz. 71-86. p. **
122. Az állam és az egyházak kapcsolata Magyarországon - egykor és ma (vázlat). In: Köbel Szilvia (szerk.): Egyházak és tolerancia Magyarországon. Bp., 2008. 53-62. p.
123. Prohászka Ottokár zsidóellenességéről. In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 4. sz. 131-155. p.
124. Egyházfinanszírozás Magyarországon. In: Fazekas Csaba (szerk.): Miskolci Politikatudományi Évkönyv, I. Miskolc, 2008. 69-83. p.
125. Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök és Beöthy Ödön két levélváltása a vegyes házasságokról (1839). In: Sárospataki Füzetek, 2009. 1. sz. 11-32. p. **
126. Tanulmányok és forrásközlések a 19. századi egyháztörténetből (2003-2008) In: Magyar Elektronikus Könyvtár (Társadalomtudományok / Történelem / Magyarország története, 1790-1867. -- Korábban megjelent tanulmányok gyűjteménye.)
127. A Kádár-korszak egyházpolitikai modellje. In: Vallások és egyházak az egyesült Európában. Magyarország. Szerk.: Korpics Márta - Wildmann János. Bp., 2010. 113-118. p.
128. Trianon mítoszai. In: Egyezzünk ki a múlttal! Műhelybeszélgetések történelmi mítoszainkról, tévhiteinkről. Szerk.: Lőrinc László. Bp., 2010. 181-185. p.
129. Protestáns érvek és ellenérvek az 1840-es évek egyházpolitikai vitáiban. In: "Zengett Szíonon a zsoltár". A magyar kálvinizmus kulturális és civilizációs hatásai. Szerk.: Kulin Ferenc - Veliky János. Bp., 2010. 101-115. p.
130. A magyarországi katolikus egyház és a "fasizmus". In: Újragondolt negyedszázad. Tanulmányok a Horthy-korszakról. Szerk.: Miklós Péter. Szeged, 2010. 214-222. p.
131. Rendszerváltás és egyházpolitika Magyarországon (1987-1990). In: A vallási diszkrimináció ellen - az esélyegyenlőség megteremtéséért. Tudományos konferencia a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény húszéves évfordulója alkalmából. Szerk.: Köbel Szilvia. Bp., 2010. 75-81. p.


Jegyzet, oktatási segédlet:

1. Magyarország újkori egyháztörténete. Bp., Szent Pál Akadémia, 1998. 200 p. (ideiglenes jegyzet és szöveggyűjtemény. Kézirat gyanánt.)
2. Bevezetés az újkori magyar történeti források tanulmányozásába. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2001. (A Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék kiadványai. Jegyzetek, 1.) 61 p.
3. Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére. Miskolc, 2002. (szerkesztői feladatok közösen Dobrossy Istvánnal)
4. Szövegszerkesztés, bibliográfiák és hivatkozások készítése. In: Forisek Péter (szerk.): Informatikai alapismeretek történelem szakos hallgatóknak. Bp., 2006. (Bölcsész konzorcium - HEFOP) 23-48. p.

Könyvismertetés, kritika:

1. A Galga-mente történetének írott forrásai. In: Sic Itur ad Astra, 1989. 3. sz. 139-141. p.
2. Egy "szenzációs könyvről". Balsiger - Sellier: Noé bárkája nyomában. In: HIT Infó, 1993.
3. Emlékkönyv a vidéki zsidóságról. In: Észak-Magyarország, 1995. január 3. 8. p.
4. A Fons első két számáról. In: Dimenziók, 1995. 1. sz. 128-129. p.
5. Hermann Róbert: A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok. In: Fons, 1995. 1. sz. 113-114. p.
6. Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században. In: Új Holnap, 1996. szeptember. 108-110. p.
7. Az érvelés kényszere és hiábavalósága. Pelle János kutatásai az 1946-os miskolci pogromról. In: Észak-Magyarország, 1997. április 5. ÉM-hétvége, II. p.
8. Történelmi Közlemények Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából. 0. szám. In: Gesta, 1997. 1. sz. 81-83. p.
9. Kende Tamás: Vérvád. In: Gesta, 1997. 1. sz. 83-84. p.
10. A romániai zsidóság tragédiája. In: Klió, 1997. 2. sz. 136-142. p. (Randolph L. Braham [ed.]: The Tragedy of the Romanian Jewry.)
11. Üröm és/vagy öröm. Gondolatok Kálniczky László történeti földrajzi kézikönyvéről. In: Fons, 1997. 2. sz. 195-212. p.
12. Megjelent a Történelmi Közlemények első száma. In: Új Holnap, 1998. szeptember. 94-100. p.
13. Csinálj hasonlót! Megjegyzések egy borsodi forráskiadvány-kísérlet kapcsán. In: Levéltári Közlemények, 1999. 1-2. sz. 234-239. p.
14. Németh Ildikó (szerk.): Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 1848-1849-es iratanyaga. Tematikus repertórium. In: Soproni Szemle, 2000. 1. sz. 84-88. p.
15. Lakatos Andor: A Kalocsai Főszékeskáptalan levéltára. In: Levéltári Szemle, 2000. 1. sz. 52-54. p.
16. Zakar Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben. In: Egyháztörténeti Szemle, 2000. 1. sz. 172-182. p.
17. Elmer István (szerk.): A haza, az egyház és a trón érdekében. A magyar katolikus egyház 1848-1849-ben. In: Századok, 2000. 4. sz. 1013-1016. p.
18. Csorba László: A vallásalap "jogi természete". In: Budapesti Könyvszemle -- BUKSZ, 2001. 1. sz. 82-86. p.
19. The Long Retreat. (László Csorba: The "Legal Nature" of the Religious Fund.) In: Budapest Review of Books, 2001. No. 1-4. 71-74. p.
20. A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye történeti sematizmusa, 1777-1923. In: Egyháztörténeti Szemle, 2003. 1. sz. 127-131. p.
21. Leslie László: Egyház és állam Magyarországon, 1919-1945. In: Klió, 2005. 2. sz. 156-159. p.
22. Leslie László: Church and State in Hungary, 1919-1945. In: Religion in Eastern Europe, 2006. Nr. 1. 73-76. p.
23. Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete. In: Levéltári Szemle, 2007. 4. sz. 39-41. p.
24. Donáth Péter: A magyar művelődés és tanítóképzés történetéből, 1868-1958. In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 3. sz. 104-112. p.
25. Még egyszer a Holokauszt és a keresztény világ c. könyvről. In: Egyháztörténeti Szemle, 2010. 1. sz. 136-140. p.

Kisebb történelmi cikkek, illetve publicisztikai írások:

1. Bergier, Jean François: In Memoriam: Fernand Braudel (1902-1985). In: Sic Itur ad Astra, 1992. 1-3. sz. 171-179. p. (szöveg gondozása, jegyzetekkel való ellátás, közösen Vörös Boldizsárral)
2.. A Tabán égése 1810-ben. In: Florian Express, 1992. 10. sz. 24-25. p.
3. Egy fontos tűzvédelmi szakkönyv a reformkorban. In: Florian Express, 1992. 11. sz. 24-25. p.
4. Ki veszélyes kire? In: Magyar Hírlap, 1992. június 11. 7. p.
5. Gondolatok egy történeti problémáról. In: Florian Express, 1993. 1. sz. 24-25. p.
6. Amikor tűzben állott a lég... A nagy miskolci tűzvész 150. évfordulóján. In: Észak-Magyarország, 1993. június 19. 5. p.
7. A másfajta másság dilemmái. In: Népszabadság, 1993. november 29. 8. p.
8. "Nem felejtkezünk el rólad..." In: Új Észak, 1996. január 27. 9. p.
9. Az oroszok vagy a kolera? Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végnapjairól. In: Új Észak, 1996. március 14. 7. p.
10. Turi Gábor, a "világ megmentője". Egy vallásos rajongó a harmincas években Hajdúszoboszlón. In: Szókimondó, 1996. 5. sz. 8-9. p.
11. Médiahang. In: Magyar Hírlap, 1996. július 8. 7. p.
12. Felsőház, alsóház. Hol ültek a nemzet legkiválóbbjai? In: Magyar Nemzet, 1996. július 3. 8. p.
13. Szép új világ... A katolikus püspöki kar körleveléről. In: Tiszavidék, 1996. december. 11. p.
14. Egy százötven éves újévi jókívánság. Palóczy László levele Ghyczy Kálmánnak 1847. január 3-án. In: Észak-Magyarország, 1997. január 4. ÉM-hétvége, II. p.
15. A kultúrharc első jelei? In: Népszabadság, 1997. január 13. 8. p.
16. Ha mindenki egyetért... In: Népszabadság, 1997. március 13. 8. p.
17. Az ünnep első hétköznapjai. In: Észak-Magyarország, 1997. március 14. ÉM-ünnep, I. p.; illetve ugyanez: Hajdú-Bihari Napló, 1997. március 14. Vasárnap, 2. p.
18. Concordatum de facto. In: Népszabadság, 1997. május 22. 9. p.
19. Probatio calami. A Gesta indulása elé. In: Gesta, 1997. 1. sz. 4-5. p.
20. Az "ellenőrök" felelőssége. Százötven éves az Ellenzéki Nyilatkozat. In: Népszabadság, 1997. június 9. 10. p.
21. Ökuméné: az egység óhajtása. In. Magyar Hírlap, 1997. július 31. 7. p. M
22. Bertalan-éji megkövetés. In: Népszabadság, 1997. szeptember 1. 12. p.
23. A szabadságnak nincs többes száma. A vallásszabadságért folytatott küzdelem történetéből. In: Gyülekezeti Belső Újság (Szombathely), 1997. 3. sz. 8-10. p.
24. Választási kampány Borsodban - másfél századdal ezelőtt. In: Észak-Magyarország, 1998. február 28. ÉM-hétvége, II. p.
25. Polgári lesz-e a Fidesz-Magyarország? In: Hetek, 1998. február 18. 6. p.
26. A történelem védelmében. Közös nemzeti örökség. In: Népszabadság, 1998. március 9. 12. p.
27. Egy józan hang a nagy napokból. Palóczy László és a miskolci diákok 1848 márciusában. In: Észak-Magyarország, 1998. március 14. ÉM-ünnep, VIII. p.
28. A szabadságnak nincs többes száma. In: Hetek, 1998. március 14. 8. p.
29. A Vatikán a holocaustról. Sem hideg, sem hév. In: Hetek, 1998. március 21. 8. p.
30. Származhat-e jó a felsőházból. In: Hetek, 1998. április 11. 8. p.
31. Emlékezés a második világháborúra. Kevés levont tanulság. In: Hetek, 1998. május 9. 10. p.
32. Kínos véletlenek. in: Hetek, 1998. június 13. 8. p.
33. Palóczy volt a korelnök, de nem a legkorosabb. In: Észak-Magyarország, 1998. július 5. 7. p.
34. Fiatal egyháztörténészek kezdeményezése. In: Confessio, 1998. 1. sz. 102-104. p.
35. Megfontolások a pannonhalmi zsidó-keresztény konferencia után. In: Egyházfórum, 1998. 4. sz. 49-55. p. (illetve ugyanez: Remény, 1999. 4. sz. 23-27. p.)
36. Őfelsége respublikája. In: Népszabadság, 1999. április 22. 12. p.
37. Az 1919-es Tanácsköztársaság és az egyházak. Egy megkerült dokumentum. In: Magyar Nemzet, 1999. július 1. 10. p.
38. Az Istent én is félem. In: Élet és Irodalom, 1999. július 16. 8. p. M
39. A tárgyszerű kritika szellemében. In: Napi Magyarország, 1999. július 28. 11. p.
40. Referens-precedens. In: Népszabadság, 1999. augusztus 27. 12. p. M
41. Mégiscsak precedens a referens? In: Népszabadság, 1999. október 4. 14. p.
42. Polgárosodás és katolicizmus. In: Népszabadság, 1999. december 30. 12. p.
43. Egy epizód a miskolci zsidóság 1944-es történetéből. In: Miskolcer Bletter, 1999. 2. sz.
44. Csak gyalogosan hadd mehessek át... A "szektakérdés" a Szentírásban. In: Hit és Gyümölcs, 1999. december. 19-22. p.; illetve: Mi Újság?-unk, 2001. 3. sz. 8-9. p.
45. Párt! Szólj! Ki vagy? In: Népszabadság (internetes kiadás), Fórum+ 2000. március 10.
46. Sancta simplicitas! In: Népszabadság, 2000. március 31. 12. p. M
47. Hit-viták. In: Népszabadság, 2000. május 4. 12. p.
48. A (be)vallás statisztikája. In: Népszabadság, 2001. január 23. 10. p.
49. Szoboszlói lakosok kérvényei az országgyűléshez 1849-ből. In: Szókimondó, 2001. 3. sz. 8-9. p.
50. Törvényblabla. In: Magyar Hírlap, 2001. március 10. 7. p.
51. Lénárddaróci baptisták viszontagságai 1934-ben. In: Északi Fények, 2001. 1. sz. 9-11. p.
52. Polgárosodás: kezdhetjük elölről? In: Népszabadság, 2001. május 23. 12. p.
53. Vallás-háború. In: Politikafórum (internetes portál), 2001. október 15.
54. Evezősök és kormányosok. In: Magyar Hírlap, 2001. december 17. 11. p.
55. Véreink, honfitársaink és hitsorsosink! Ismeretlen püspökkari körlevél 1848 utolsó napjaiból. In: Keresztény Élet, 2002. január 13. 8. p.
56. A szocialisták és az egyházak. In: Népszabadság, 2002. január 30. 10. p.
57. Selmecen az élet nem állt meg. In: MERt., 2002. március 13. 4. p.
58. Egy borsodi elmebeteg az 1848-as forradalomban. In: Rémiás Tibor (szerk.): Szülőföldünk, 28-29. Miskolc, 2001. [2002.] 85-92. p. [Elolvasható itt.]
59. Egy zempléni ügyvéd a történelemben, avagy a 19. század időszerűségéről. In: Rémiás Tibor (főszerk.): Szülőföldünk, 30. Miskolc, 2002. 17-24. p.
60. Egyházpolitikai viták a nap alatt. In: Népszabadság, 2002. december 10. 14. p.
61. Kossuth Lajos házassága. - MTI-Press, 2002. (Megjelent: Kormányzás a házasság révébe. In: Evangélikus Élet, 2002. 51-52. sz.; Kossuth Lajos házassága. In: Romániai Magyar Szó, 2003. január 9.)
62. Szemere Bertalan jelentése Borsod vármegyéhez. In: Észak-Magyarország, 2003. március 14. 5. p.
63. A bölcs és a bölcselkedő. In: Népszava, 2003. december 15. 7. p.
64. Kossuth Lajos házassága. In: Balassagyarmati Honismereti Híradó, 2002. 1-2. sz. 17-21. p.
65. Emlékülés Deák Ferenc születésének 200. évfordulóján. In: Északkelet-Magyarország, 2004. 1. sz. 2-3. p.
66. A magyar törvényhozás Rómától nem függ... In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2004. május 5.
67. Történelemtanítás a la bolognese In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2004. május 26.
68. Töprengések egy régi és egy tervezett monográfiáról. In: Szókimondó, 2004. 6. sz. 29-32. p.
69. Károly, a boldog. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2004. október 4.
70. Quieta (non) movere. In: Népszabadság, 2004. október 12. 14. p.
71. Fekete, fehér, igen, nem. In: Népszava, 2004. november 9. 7. p.
72. Védőka Rt. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2004. november 24.
73. A hátsó udvaron. In: Új Holnap, 2004. 4. sz. 33-38.p.
74. Bátor tettekre várva. In: Népszava, 2004. december 22. 7. p.
75. Az Egyházi Állam és az Egyházállam. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2005. január 12.
76. Történelmi (film)lecke. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2005. január 26.
77. Átmenetre várva. In: Magyar Hírlap, 2005. április 21. 19. p.
78. A nemzeti gyásztól a nemzeti ünnepig. In: Népszava, 2005. április 23. Szép Szó-melléklet. 23. p.
79. "Páncélbíborosból" "páncélpápa". In: Népszabadság, 2005. május 2. 15. p.
80. Töprengések történelmi távlatban. In: A Történelemtanárok Egylete honlapjának vélemény-rovata. 2006. május 9.
81. Új exodus. In: Magyar Hírlap, 2005. augusztus 25. [A cikk kapcsán a Hit Gyülekezete nyomására a Magyar Hírlap külön közleményt tett közzé személyemről. A meglepő történetről Majsai Tamás külön cikkben foglalt állást: A Hit Gyülekezete szent - az őket támogató vélemény szabad (Színeváltozás-anatómiai szösszenet a Magyar Hírlapról.) In: ÉS, 2005. október 7.]
82. Az egyházak finanszírozásáról. In: Sárospataki Református Lapok, 2005. 3. sz. (október. ) 30. p.
83. A Miatyánk és az ő kampányuk. In: Népszava, 2006. január 18. 7. p.
84. Semjén és a "szekta". In: Népszabadság, 2006. január 26. 10. p.
85. Egyházi ügyek és egyházi ügynökök a Kádár-rendszerben. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2006. február 8.
86. Március, avagy megjegyzések egy rendszerváltás anatómiájához. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2006. március 14.
87. Férfiszoknya és polgárosodás. In: Élet és irodalom, 2006. március 17. 5. p. (közösen Buda Péterrel és Gábor Györggyel)
88. Visszaemlékezések. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2006. május 17.
89. Az igaz és a valódi. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2006. szeptember 27.
90. Emlékezünk. Emlékezzünk! In: MERt., 2006. október 11. 10. p.
91. Kabdebó Lóránt 70 éves. In: Kabdebó Lóránt: "Ritkúl és derűl az éjszaka". (Harc az elégiáért) Debrecen, 2006. 318-319. p.
92. 1956: a Vatikán és a forradalom. In: Népszabadság, 2006. november 4. Hétvége-melléklet, II. p.
93. 1956 és a történettudomány. In: Politika.hu, 2006. november. 16-17. p.
94. Regensburgtól Ankaráig. In: Magyar Hírlap, 2006. december 2. 17. p.
95. Szembenézés a felsőoktatási reformmal. In: A Történelemtanárok Egyesülete honlapjának vélemény-rovata. 2007. február 1.
96. A borotva éle. In: Népszava, 2007. szeptember 26. 6. p. (Gábor Györggyel közösen)
97. Nem bot és vászon. In: Etyeki Polgár, 2007. szeptember. 6-7. p.
98. És mégis hazug a Föld. In: Népszabadság, 2008. február 13. 12. p.
99. Csehországi párhuzamok. In: Élet és irodalom, 2008. február 15. 6. p.
100. Van pajesz. In: Népszabadság, 2008. február 25. 12. p. (Gábor Györggyel közösen)
101. Történészvitára várva. In: Népszava, 2008. március 6. 7. p. (Gábor Györggyel közösen)
102. Az antiszemitizmus nem csupán válasz. In: Magyar Hírlap, 2008. április 4.
103. Egy szoboravatás margójára. In: Népszava, 2008. október 16. 6. p.
104. Közös felvételi eljárás egyes bölcsész mesterszakokon. In: Támpont, 2008. 10. sz. 3., 5. p.
105. Földet vissza miért adunk? In: Élet és Irodalom, 2009. december 4. 5. p. (közösen Gábor Györggyel)
106. A keresztfától az Erdőt. In: Népszabadság, 2009. december 15. 10. p.
107. Mit számítunk? In: Élet és Irodalom, 2010. január 15. 3. p.
108. Egy képzavar. In: Népszava, 2010. január 26. 7. p.
109. Rémálmok álmodói. In: Népszabadság, 2010. január 29. 11. p.
110. A hatodik alternatíva. In: Galamus, 2010. március 24.
111. Egy az Isten - egy a tábor. In: Galamus, 2010. április 8.
112. Csodatétel után - csodavárás előtt. In: Galamus, 2010. április 15.
113. Gergely Jenő (1944-2009) In: Egyháztörténeti Szemle, 2010. 1. sz. 3-6. p.
114. Lenyelni, kiköpni vagy felszolgálni? In: Népszabadság, 2010. május 3. 14. p.
115. Déjá vu. In: Galamus, 2010. május 4.
116. Viharunknak előjele? Forradalom... In: Élet és Irodalom, 2010. május 7. 6. p.
117. A bölcsészettudományi karok elvárásai és a munkaerőpiac. In: Mit ér a bölcsészdiploma? A 2009. október 20-án tartott konferencia összefoglaló kötete. Szerk.: Brenner Koloman - Nagy László. Bp., 2010. 14-18. p.
118. A fehér falú közhivatalok ellenforradalmának letöréséről. In: Galamus, 2010. július 6.
119. Előhang a "nemzeti együttműködés alkotmányához". In: Galamus, 2010. július 10.
120. Nemzeti egységtankönyv. In: Galamus, 2010. szeptember 9.
121. Egyházi esküvő - előzés jobbról. In: Galamus, 2010. szeptember 27.
122. Reformfideszesekre várva. In: Galamus, 2010. szeptember 28.
123. Helyek, tétek, befutók. In: Galamus, 2010. szeptember 29.
124. Az ezüstérmes nehéz sorsa. In: Galamus, 2010. szeptember 30.
125. Egy őszinte ember napjai. In: Galamus, 2010. október 1.
126. Az óvatos bizalom súlyos kérdése. In: Galamus, 2010. október 2.
127. "Ha máshol nem". In: Galamus, 2010. október 6.
128. Áldástól a szánakozásig. In: Galamus, 2010. október 13.
129. "Törvény a vallásszabadságról - és akiknek nem tetszik". In: Élet és Irodalom, 2010. október 15. 5. p.
130. Az istenadta. In: Galamus, 2010. október 26.
131. A türelmetlenség termése. In: Galamus, 2010. október 28.

Kéziratban maradt cikkeimből néhányat itt lehet elolvasni.
Gondolataimat nemcsak cikkekben, hanem egy-két alkalommal interjúkban is kifejthettem. Nyomtatásban megjelent (illetve elektronikus médiában elhangzott, de az Interneten is közzétett) interjúimból néhánynak a címét itt helyeztem el.

Szépirodalom:

1. Távol. Maradás. In: Mégse Légyott Antológia, 2006. Szerk.: Vass Tibor. Miskolc, 2006.
2. [Versek] In: Spanyolnátha, 2006. nyár. (A versekhez Kabdebó Lóránt írt ajánlást.)
3. [Versek] In: Spanyolnátha, 2006. ősz.
4. Délutáni látogató. In: Kapocs. Ünnepi köszöntés Laci barátunk 70. születésnapjára. Szerk.: Juhász Gábor - Juhászné Szemán Renáta. Miskolc, 2007. 5-18. p.
5. [Vers] In: Spanyolnátha, 2007. tavasz.
6. [Vers] In: Spanyolnátha, 2007. nyár.
7. Vizsgázó szemeink. In: Légyott, 2007. Szerk.: Vass Tibor. Miskolc, 2007.
8. Kossuth Lajos: Nyílt levél a világháló választóihoz. In: Mégse légyott, 2008. Nyolcadik utas: a nethalál. Szerk.: Vass Tibor. Miskolc, 2008.
9. Bepillantás egy hírműsorba. In: Légyott, 2009. B. Artók + B. Écs válságtanácskozása. Szerk.: Vass Tibor. Miskolc, 2009.

Kész kézirat, megjelenés alatt:

1. Historical Outline of the Relationship of the State and the Churches in Hungary, 1945-2002. (Church, State and Society in the Pannonian region in the 20th century. 32nd Symposium Mogersdorf. Koprivnica, 2003.)

Kéziratok, adattárakban:

1. Buda város tisztviselői a XVIII-XIX. században. (Szakdolgozat). (ELTE BTK, Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék, Budapest.)
2. Útviszonyok, úthálózat és városok a 18. század végi Magyarországon. (A Közlekedési Múzeum Adattára, Budapest.)
3. Általános észrevételek a római katolikus egyházmegyei zsinatokról az 1920-as évek első felében. (Az 1921-es váci egyházmegyei zsinat alapján) (ELTE BTK, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest.)
4. Kisegyházak és szektakérdés a Horthy-korszakban. (Doktori - PhD - disszertáció. ELTE BTK, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest.)
5. Financování církví v Mad'arsku. (Egyházfinanszírozás Magyarországon. Szakértői tanulmány a csehországi Kulturális Minisztérium és a brnoi CDK kiadó részére, 2007.)

Szerkesztés:

Város és társadalom a XVI-XVIII. században. Studia Miskolcinensia 1. A Miskolci Egyetem történettudományi tanszékeinek és a miskolci Herman Ottó Múzeum kiadványa. Miskolc, 1994. (közösen Bessenyei Józseffel)
Társadalomtörténeti tanulmányok. Studia Miskolcinensia 2. A Miskolci Egyetem Magyar Történeti Tanszéke és a miskolci Herman Ottó Múzeum kiadványa. Miskolc, 1996.
Történelmi tanulmányok. Studia Miskolcinensia 3. A Miskolci Egyetem történettudományi tanszékeinek kiadványa. Miskolc, 1999.
Fiatal egyháztörténészek írásai. Miskolci Egyetem BTK, Újkori Magyar Történeti Tanszék. Miskolc, 1999.
A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Tudományos Diákköri Közleményei, 1. 1999-2000. évi dolgozatok. Miskolc, 2003.
A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Tudományos Diákköri Közleményei, 2. 2001-2002. évi dolgozatok. Miskolc, 2003.

További (diákkori) kéziratok:

Haza és világ Kőrösi Csoma életművében, munkásságában. (Középiskolai tanulóknak kiírt Kőrösi Csoma Sándor pályázaton I. helyezett munka, 1984.)
Mítosz és valóság Gabriel Garcia Marquez "Száz év magány" című regényében. (OKTV dolgozat, 1984.)
A jobbágyság helyzete a Rákóczi-szabadságharc alatt. (Forráselemzések alapján.) (OKTV dolgozat, 1985.)

Miskolc, 2010. január 26.

Fazekas Csaba

bolfazek@gold.uni-miskolc.hu