Család, gyermekkor és szocializáció

Gondolatok Mérei Ferenc művei alapján

 

 

Századunk - a XX. század - szociológiai és pszichológiai megközelítésben a családok válságának, a gyermeki felfedezésének, valamint ennek következtében a szocializációs jelenségek kutatásának évszázada.

Ez az esszé három fontos témakört tárgyal a címnek megfelelően: elsőként a családok válságáról, majd a család fogalmáról és szerepéről, végül a szerepekről valamint a főbb házasságtípusokról lesz szó. Ezt követően Mérei Ferenc gyermekkorra vonatkozó nézeteit vázolom fel. Ez előtt azonban elképzelhetetlen, hogy Mérei kiváló tanárának Henri Vallonnak a pszichológiáját ne körvonalaznánk, mint ahogy Jean Piaget és Nagy László munkássága is jelentős hatással volt Mérei műveire e területen. E rész taglalásakor elkerülhetetlen a Wallon-Piaget-vita említése a fejlődés dialektikájával kapcsolatosan, mely Mérei fejlődésre vonatkozó koncepcióját is befolyásolta. Végül a harmadik szerkezeti egység a szocializáció jelenségével foglalkozik.

 

I. Nézzük tehát az első szerkezeti egységet, a családot, mellyel véleményem szerint Mérei csak kevés számú munkájában foglalkozott, mint ahogy a családi szocializáció jelenségét sem makroszinten (az egész családra vonatkoztatva) vizsgálta, hanem jobbára csak mikroszinten (pl. anya-gyermek kapcsolat), mely leginkább a pszichológiai kutatásokra épült. Megállapítja a "Házasság, család, nevelés" című írásában már 1965-ben, hogy manapság a család intézménye válságban van, melyre a válások igen magas száma utal, ám a család - mint társadalmi intézmény - a történelem viharait is túlélte eddig, még ha számos változáson is ment keresztül. A változásokra vonatkozóan Engels tipológiáját említi a szerző (csoportházasság, páros házasság, monogám házassági forma), maga az intézmény pedig az emberi társadalom alapsejtje, s az emberiség őstörténetéig visszavezethető. Ennek dialektikus materialista magyarázata az, hogy a család emberi és társadalmi szükségleteket elégít ki. Ezzel szemben az első világháborút követően reformtörekvések születtek Franciaországban, Németországban, Amerikában (Lindsey) és Angliában (Russel házaspár) is. Gondolataik azonban nem tudták megszüntetni a hagyományos házasságot, sőt a tradíciókat védő rétegek elmarasztalták őket. Pedig a javasolt reformok a házasság társadalmi funkcióit nem is érintették. Ez a fajta stabilitás csak akkor alakulhat a családokban, ha az az alapvető szükségletek kielégítésére alkalmas. Ilyen szükséglet pl. az együttes élmény, melynek segítségével egy ember szoros együvé tartozást érezhet egy másik emberrel vagy csoporttal.

Mérei családfogalma tehát a marxista hagyományokra épül, melyet kiegészít számos faktorral. Mérei szerint: "a család a legelemibb, áttekinthető, férfiak és nők, felnőttek és gyermekek biológiai és pszichológiai, társadalmi, kulturális szükségleteinek kielégítésére alkalmas csoportosulás, közösség." (Nők Enciklopédiája, 17-26. o.) A családszervezetre vonatkozó nézetei pedig Freud Totem és tabu című munkáján és etológiai, valamint antropológiai megfigyeléseken alapszanak. "Tehát a családszervezet eredeti formája nem a monogámia, hanem a kevésbé tagolt, változó, hordaszerű együttes volt. A fejlettebb állatok pl. az emberszabású majmok és a természeti kultúrákban élő emberek élete azonban utal a monogám kapcsolatok természetességére." (U. o.) A többnejűségre (poligámia) és a többférjűségre (poliandria) vonatkozóan pedig megállapítja, hogy a társadalmi hierarchiában betöltött státushoz kapcsolódnak, s ezek csak kevesek kiváltságai lehetnek.

Mérei a továbbiakban még a szerep fogalmát elemzi funkcionalista megközelítésben. "Szerepen nem valami színházhoz hasonló szerepet kell érteni, hanem társadalmi feladatot." Később a szerep fogalmának szociálpszichológiai jegyeit írja le. Hasonlóképpen funkcionalista oldalról közelíti meg a családi élet minőségének feltételeit is, mivel ez attól függ, hogy a közösségek tagjai hogyan oldják meg ezeket a feladataikat. Így a házasságon, a családi életen belüli problémákért nem a házasság intézménye a felelős, hanem a saját funkcióikat megvalósítani nem tudó emberek. A családi élet minősége kiváló lenne tehát, ha a családtagok ismernék a jó házasélet feltételeit, valamint a család keretei között tanúsítandó helyes magatartás törvényszerűségeit.

Korunk társadalmi élete gyorsan változik, így ez a változás a házasságokat sem kíméli. A változások iránya Mérei szerint az 1960-as években a patriarchális családok felől az egyenjogúságon alapuló család irányába mutatnak, amit azonban nagy mértékben befolyásol a regionális helyzet. Az új életformák ugyanis másként alakulnak ki pl. egy elzárt, kis falusi közösségben, mint egy nagy városban vagy a fővárosban. Így két szélsőséges álláspont jön létre, melyet a falusi öregek és a városi fiatalok képviselnek.

 

Társadalmunkban különböző házasságtípusokat figyelhetünk meg. Ezeket két szempont alapján vizsgálja Mérei:

 

1. Milyen a férfi és a nő családon belüli társadalmi szerepe?

2. Milyen a férfi és a nő egymás közötti kapcsolata?

 

Mind a két szempont alapján 3-3 típust különít el. Ennek megfelelően az első szempont típusai:

 

a/ hagyományos patriarchális - monogám házasság;

b/ a férfi és a nő egyenjogúságát elvileg hangoztató, de az egyenjogúságot fele-

más módon megvalósító házasság;

c/ a férfi és a nő teljes egyenjogúságát megvalósító forma.

 

A férfi és a nő érzelmi - szexuális kapcsolata szempontjából a következő

típusokat különíti el:

 

a/ mindkét felet kielégítő, emberi, érzelmi, szexuális monogám kapcsolat;

b/ az egyik fél számára megfelelő a kapcsolat, a másik fél számára viszont nem;

c/ egyik fél számára sem kielégítő a kapcsolat.

 

A felsorolt típusok pozitívumaként jelenik meg, hogy ez nem zárt tipoló-gia, s sematikussága ellenére közöttük sok átmeneti forma kialakulása is lehetsé-ges. A konzervatív csoportokban, rétegekben az "a" jelzésű típusok, míg a "c" jelzésűek az ipari-civilizációs rétegek esetében gyakoribbak.

 

II. Mérei számára a gyermek örömforrás, élményforrás volt. Élvezetet talált abban, ahogyan a gyermek a világot megéli, ahogyan a jelenségekre reflektál. A gyermek ugyanis rácsodálkozik még a legbanálisabb dolgokra is, amiket egyébként egyediként él meg saját világában.

Az együttes élmény kérdésfeltevésének megfogalmazását Le Bon, Ortega y Gasset, Freud és leginkább Durkheim, Lewin szociálpszichológiai megálla-pításai serkentették. A tömeglélek és a kollektív tudat fogalma helyett a spontán csoportosulás és az intézményesedés révén kutatta az egyéninek és a társadal-minak metszéspontjait. A kísérletből azt a tapasztalatot vonta le Mérei, hogy a csoport erősebb a vezető egyénnél, többletét az együttes élmény öröme, hagyományképző, intézményesedés felé mutató ereje adja.

Mérei nagy jelentőséget tulajdonított élete informális csoportosulásainak és a csoportok hagyományképzésének. A kísérlet problémafelvetése egyértel-műen szociálpszichológiai: milyen a vezető és a csoport viszonylata szerkezeti szempontból, a vezető társas penetranciája, valamint a csoporthagyományok ereje hogyan befolyásolja a csoport életét, egyéneinek viselkedését. A kísérletek során az általa felfedezett aktometriai módszerrel a csoporttörténéseket elemzi Mérei, valamint a csoportok szerkezetét, hálózatát a morénói szociometria segítségével térképezi fel.

A hagyományképzés szempontjából az együttes élmény elemzései arra vonatkoznak, hogy a vezető átveszi a csoport kialakult szokásait, hogy irányí-tóképessége, társas penetranciája révén úgy alakítja a helyzetet, mintha az átvett szokást ő diktálná; esetleg rövid idő elteltével jelentéktelen részletekben módosít a kialakult szokásokon. A konvenció iránti érzékenységet, mely a társkapcso-latok megerősödését a hagyományképzés révén elősegíti, a korosztály jellegze-tes tulajdonságának látja Mérei. (Pl. kislányok reggeli beszélgetése közben az egyik magázódni kezd, azt pedig mindegyik átveszi, hiszen mindenki tudja, hogy már a szomszédasszony-játékban vannak.)

Az utalás szempontjából az együttes élmény kifejtése a börtönben írt Lélektani Napló első és második kötetében - Az utalás lélektana, Az élménygondolkodás - történik. Ezekben a kötetekben összefoglalja a kísérleti eredmények gondolati konzekvenciáit. Ebből kitűnik, hogy a szociálpszichológiai kérdésfeltevést, a kísérlettervezés technikai ötleteit, illetve az eredmények értelmezését meghatározták a gyermeklélektan tapasztalatai, Piaget és Wallon kutatásai.

Az utalás az együttes élmény jelrendszere, hiszen egy részlet felidézése, a csoporttagokból az együttes élmény egészét a felszínre hozza annak érzelmi, indulati feszültségével együtt. A támpontban rejlő, áttétel nélküli élményrekonst-rukciós lehetőség, és a társas mozzanat az a két jellegzetesség, amit Piaget, Wallon által feltártak után a gyermeki gondolkodás sajátjaként Mérei az utalásos mechanizmusban megragadott.

A Lélektani Napló III. köteteként az implikált tudást elemzi a manifeszt álomban, s úgy találja, hogy a másodlagos megmunkálás révén a térbeli-időbeli és az emberek közti tájékozódás biztosítására kerülnek elő olyan élménytöre-dékek, amelyekből a társas tájékozódás támpontjai rajzolhatók ki. A manifeszt álomban megjelenő támpontrendszer az implikált tudást nem képzetté sűríti, mint a nappali felnőtt gondolkodásban, hanem az alvás regresszív tudatállapotának megfelelően a gyermekkorra jellemző élménygondolkodás támad fel. A visszajáró alakok az álmokban arra utalnak, hogy a felnőttkorban - noha a nappali diszkurzív gondolkodás elfedi - tovább él a gyermeki gondolkodásnak az a mozzanata is, amit Mérei élménygondolkodásnak nevez.

 

III. Mérei sokat foglalkozott Piaget és Wallon vitájával, többek között a szo-cializáció értelmezésében, a kontinuitás-diszkontinuitás kérdésében. Felfogásuk különbségeit három kérdésben foglalta össze:

 

1. a születéstől a felnőtté válásig terjedő szakasz fejlődésmenete folyamatos-e vagy szaggatott?

2. Megfigyelhető-e a gyermek fejlődésében a teljes funkciórendszernek olyan átalakulásai, amelynek sorrendje törvényszerű és kialakulásának időpontja rögzíthető?

3. Ha a fejlődést szakaszokra bontjuk, s ezeket önálló rendszerként határozzuk meg, akkor mi biztosítja a fejlődés egyszeriségét?

 

Hogyan magyarázzuk azt, hogy a változások szakadatlan folyamatában az egyé-niség mégis fennmarad, s az átalakulások során megőrzi állandóságát?

 

A válaszok:

1. Wallon szerint a fejlődés a születéstől a felnőtté válásig nem egyenletes, nem olyan mint a növekedés. A fejlődésben gyakran megtorpanások vannak, amiket a konfliktusok hátráltatnak és új tulajdonságok megjelenése pedig ugrásszerűvé teszi ezeket. (pl. a járás és a beszéd kialakulása révén a gyer- meknek már nincs szüksége a környezet állandó segítségére).

2. Nem ennyire nagy, mégis jelentékeny a különbség a szakaszok realitásának kérdésében. Wallon a fejlődési szakaszokat az adott időszak létfeltételeivel jellemzi, így valósnak tekinti őket. Piaget viszont elutasítja a valamennyi funkcióra kiterjedő fejlődési szakaszok gondolatát. Lehetnek szakaszai az értelmi fejlődésnek, esetleg az érzelmek fejlődésének. Ezek reálisak, de általános szakaszok nincsenek.

3. Piaget szerint a személyiség annyira sokrétű, ellentmondásos, hogy nem is tekinthető pszichológiailag egységes struktúrának. Folyamatos működési egységnek egyedül az értelmi fejlődést tekinthetnénk.

 

Ennek a vitának egyik kézzel fogható eredménye Mérei - Binét Gyermeklélektan című kitűnő műve, melyben szintetizálják a fentebb említett két nagy gondolkodó munkásságát, valamint kiegészítik ezt a saját kutatási eredményeikkel. "A szocializáció menetét, az általam vizsgált időszakban, nagyjából a négyéves kortól tizennégy éves korig, az együttesség dinamikája vezérli, programozottnak látszó fordulatait a mikromiliő társas felszólításai, pozitív és negatív társas valenciái határozzák meg." Később - ..."vett a füvektől édes illatot" című munkájában - a freudi pszichoanalítikus magyarázathoz tér vissza, s megállapítja, hogy az emberi élet a születéstől kezdve szabályozva van. Előírások, tilalmak között folyik, így vágyainkat fékezzük. Ez azonban feszültséghez vezet. A frusztrációhoz gyakran még agresszív feszültség is társul. E feszültségek egy részével a nevelési szabály-rendszer miatt nem tudunk együtt élni. A társadalmi normákat internalizálja az ember, így az agressziót mi magunk nem fogadjuk el a szocializáció miatt. Ezeket elfojtjuk magunkban, ami később álcázott formában visszatér, meg-jelenik.

 

Röviden összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Mérei a szocializáció menetét csupán 4 éves kortól 14 éves korig terjedő időszakban vizsgálta. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a szocializáció jelensége a legmeghatáro-zóbb ugyan a gyermekkorban, de az ember személyiségének formálódásában a későbbi szocializációs hatások is jelentősek. Tehát maga a szocializáció folya-mata - mint ahogy ezt Mérei is elismeri - az ember egész életét átható mechaniz-mus, noha a szocializáció kutatásában a felnőtté válás késői időszakára, a felnőttkorra és az öregkorra vizsgálatai nem terjedtek ki.

 

 

 

Irodalom

 

Mérei Ferenc, Binét, V.: Gyermeklélektan. Gondolat , Bp. 1985.

Mérei Ferenc Emlékkönyv, 1989. Budapest.

Mérei Ferenc: Az együttes élmény. Officina, Budapest, 2. kiadás 1948.

Mérei Ferenc: "... vett füvektől édes illatot ..." In: Művészetpszichológia. o. Múzsák Közművelődési Kiadó Budapest, 1986.

Mérei Ferenc: Freud fényében és árnyékában. Interart, 1989.

Mérei Ferenc: Házasság, család, nevelés. In: Nők enciklopédiája II. 17-26.o. Minerva, Budapest. 1965.

Mérei Ferenc: Lélektani napló I - II - III - IV. Művelődéskutató Intézet 1985 - 86.

Mérei Ferenc: Társ és csoport. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1989.