Ezek a tényezők együttesen alakítják a talajt, egymást nem helyettesíthetik, és egyesek közülük csak időlegesen és helyileg kerülhetnek uralomra. Az ember lakta területeken ezekhez járul hozzá még az emberi tevékenység, mint a talajképződést módosító tényező. 

A talaj adott időben észlelhető fizikai, kémia és biológiai jellemzőinek alakulása mindig a kiindulási állapot, a talajrendszert érő hatások jellegének és intenzitásának, valamint az eltelt idő függvénye. Ezeket a törvényszerűségeket Hans Jenny foglalta össze és alkotta meg a talajképződés "egyenletét" 1941-ben: 

ahol, "S" a talaj jellemzőket, "cl" a klímát, "o" az élő szervezetek hatását, "p" a talajképző kőzetet és "t" a képződés idejét jelenti.

A kőzet fizikai tulajdonságai - tömör vagy laza volta-, szemcsézettsége befolyásolják az élővilág megtelepedésének feltételeit és a fizikai aprózódás intenzitását.

A kőzet ásványi összetétele egyrészt a mállását szabja meg, másrészt azoknak az anyagoknak a skáláját és mennyiségét, melyek mállás folyamán felszabadulnak és átcsoportosulva a talaj jellemző és értékes alkotóelemeivé válnak.

A hőmérsékleti viszonyok azt jelzik, hogy a felszínre mennyi energia érkezik, és ez milyen mértékben és milyen hosszú időn át segíti a talajban lejátszódó fizikai és kémiai folyamatok kialakulását, valamint sebességét. Egyben megszabják azt is, hogy a talajon milyen növények élhetnek és a növények által termelt szerves anyag milyen ütemben bomlik el . 

A csapadékviszonyok a felszínre érkező víz mennyiségét és formáját szabják meg, valamint a párolgással együtt a talaj vízháztartását befolyásolják. A nedvesség mennyisége, az átnedvesedés tartama, valamint a hőmérséklettel való kapcsolata szabják meg a mállási folyamatok irányát és intenzitását, de ugyanezek a tényezők irányítják a talajon élő növénytakaró és a talajban tevékenykedő mikroszervezetek életét és a talajszintek közötti anyagvándorlás uralkodó irányait is. 

A szélviszonyok közvetett hatásuk - a párolgás és a párologtatás fokozása - útján befolyásolják a talajképződést, de hatással vannak közvetlenül is, éspedig a defláció, a szél által előidézett talajpusztulás útján.

A domborzat elemei közvetve is érvényesülnek mind az éghajlati tényezők hatásának módosításában, mind a földtani tényezők alakulásának mikéntjében. A tengerszint feletti magassággal nemcsak a hőmérséklet csökken, hanem rendszerint - legalábbis hazai viszonyaink között - a csapadék mennyisége is nő. Jelentős hatással van a domborzat, valamint a domborzat fejlődése a talajpusztulás, elsősorban a víz által okozott talajpusztulás kialakulására és kártételére, valamint a lejtők kitettségének mértéke szerint a besugárzásra, ami a talajok hő- és vízgazdálkodását alapvetően megszabja.

A talajképződés megindulásakor, amikor a talajképző kőzet kedvező körülmények közé kerülve alkalmassá válik az első élőlények megtelepedésére és így a mállás, valamint a talajképződés egyidejű kezdetére, megindul a biológiai hatások hosszú láncolata, mely a talajban mindaddig fennáll, míg egyáltalán talajról beszélhetünk. A talaj életét szabályozó biológiai folyamatok során nem választhatjuk külön az egyes részek szerepét az egész hatásától, az egyes élőlények szerepét a társulások befolyásától. 

Az egyes növény- és állatfajok sem külön-külön fejtik ki hatásukat, hanem egymás létének előfeltételei, egymás tevékenységének folytatói. A magasabb rendű zöld növények a szervesanyag-szintézis segítségével felépítik testüket és a talaj értékes anyagait dúsítják fel abban, a talaj apró szervezetei pedig az így előállott szerves anyag elbontását végzik. Ugyanakkor azonban a zöld növények táplálkozása nem képzelhető el a baktériumok és a talajlakó mikroszkopikus gombák előkészítő tevékenysége nélkül. Az állatvilág szerepe sem korlátozható csak az egyszerű elbontásra, mert eközben is új, a talajképződés szempontjából értékes anyagok képződnek. Ezek a részfolyamatok tehát láncszerűen egymásba kapcsolódnak, s a szerves anyag felépülésének és elbontásának egyes szakaszait jelentő láncszemek alkotják a biológiai láncokat, melyeknek ma sajnos csak egyes részeit ismerjük. Ezek dinamikus egyensúlya szabja meg azokat a folyamatokat, amelyek hatásának összességét a talaj biológiai aktivitásának nevezzük.

Az abszolút korban fennálló különbség azonban nemcsak a Föld övezetei közt mutatható ki, hanem egy szűkebb térség tagjai között is. Egy övezeten, sőt tájon belül is előfordulhatnak idősebb és fiatalabb talajképződmények, mint például az erózió hatására megfiatalodott felszíneken, melyek között a fennálló különbséget csak az abszolút koruk figyelembevételével magyarázhatjuk és érthetjük meg.

Ennek következménye, hogy ugyanazon abszolút korú talajok közt fejlődési állapotuk tekintetében különbség mutatkozik, amit úgy fejezünk ki, hogy más a talajok relatív kora. 

Az emberiség története folyamán minden emberi tevékenység többé-kevésbé megváltoztatta a környezetet. Ez a változtatás általában annál nagyobb, minél fejlettebb a társadalom, amelyben az adott emberek élnek. 

Az emberi tevékenység tehát módosítja a talajképződésben érvényesülő természeti tényezők hatását. A tudatosan és helyesen alkalmazott beavatkozás a talajképződési tényezők hatását a termékenység növelése és állandósulása irányában változtathatja meg, a hibás gazdálkodás viszont csökkentheti a termékenységet, sőt tönkreteheti a talajt. E megváltozott talajképződési folyamatokat a jelenkori talajképződési folyamatok fogalomkörébe soroljuk.