Sopron kora újkori egyháztörténetének autentikus forrásfeltáráson nyugvó kézikönyvei mind a katolikus,[1] mind az evangélikus[2] felekezet részéről már a 20. század első felében elkészültek, miként máig is kiindulópontként szolgál a közel fél évszázada született város- és megyetörténeti összegzés is.[3] Ugyanakkor a városban tevékenykedő kora újkori katolikus és evangélikus papság életútjának, vagyoni helyzetének meghatározó dokumentumai (pl. végrendeletek, inventáriumok) – egy későbbi társadalomtörténeti vizsgálat szempontjára – máig csekély mértékben kerültek közzéadásra. Az alábbi kis adatközlés e jelenségre kívánja felhívni a figyelmet azzal, hogy Csehi István városplébános Sopron város levéltárában eredeti példányban fennmaradt végakaratát közzéteszi.[4]

Csehi István fölöttébb viharos előzmények után került a városplébánosi székbe. 1638 tavaszán, midőn Káldy Mihály nagypréposti címmel a győri székeskáptalan élére került, viszonylag váratlanul megürült az egyházmegye fontos és javadalmazó helye, a soproni városplébánosi szék. A szabad királyi város kegyúri jogával élve, 1638. május 14-én, III. Ferdinánd király javaslatára Michael Johannes Ströbele ruszti és fertőrákosi plébánost választotta városplébánossá, akinek mint e tisztre érdemes személynek a megerősítését a polgármester a bíró és a magisztrátus még aznap kérte Draskovich (II.) György győri püspöktől.[5] Az új városplébános személye egyházi és világi főméltóságok ellenkezését váltotta ki. Így tiltakozott ellene gr. Esterházy Miklós nádor, aki nagyhöflányi (ma: Großhöflein, Ausztria) plébánosát, Rohonczy Istvánt[6] akarta e tisztbe juttatni.[7] A város határozott, de fölöttébb udvarias levélben felelt a szomszédos birtokos nádornak. Kiemelték: „Az varasnak eleitűl ualo szokasa, szabadsagha es reghy priuilegiuma az, hogy resignalvan az parochiat az varasnak, az kik competitory leßnek azon parochianak, az kinek tőbe s meltosagosb commendatioia leend hozza jarulvan az io maga viselete es tudomannya, per voces menven az dologh, az kinek tőb uotuma leend annak szoktuk conferalny.” Hangsúlyozták: mind a tanács, mind az egész választó közösség számára kedves lett volna Esterházy ajánlása, és azt el is fogadták volna, de a város az alábbi okokból juttatta annak, aki vetélytárs (competitor) volt:

a.) a város régi szokása szerint aki a plébániát megszerezni kívánja, annak folyamodnia kell érte és ajánlói kell, hogy legyenek. Bár Rohonczynak az utóbbi meg volt, de maga nem folyamodott.

b.) Jelenleg a betegek látogatása, gondozása is a plébánosok feladata, de minthogy a városban több a német, semmint magyar katolikus, inkább német, semmint magyar plébánosra van szükség . Arra hivatkoztak, hogy sok évvel korábban is német plébánosokkal rendelkeztek, akik magyar káplánokat tartottak, „es igy a magyar nemzetnek gialazattyara semmit nem cselekedtűnk”.[8]

c.) Arra pedig a nádor is nyilvánvalóan emlékezik, hogy idősebb fia, Esterházy István közbenjárására és ajánlására a város Rohonczynak már juttatott egy beneficiumot, amit ő sem át nem vett, sem pedig meg nem köszönt („az parochia beneficiumot ha neky conferaltuk volna, feltűnk hogy csak megh se kőszőnnyő”). Kérik, a nádor ne nehezteljen azért a városra, hogy az őfelsége ajánlásával az e tisztre kérvényező személy, azaz Ströbele számára adományozták a plébániát.[9]

Esterházy válaszában először jelezte: ő Rohonczyt Sopron városhoz méltó személyként ajánlotta, majd felháborodottan a plébános és az etnikum viszonyára tért ki: „sok estendeokteöl foguast mindenkor magiar plebanusok voltanak ot”. Véleménye szerint míg az evangélikusoknak három avagy négy lelkészük van, és közöttük magyar is található, a német katolikusok számára mind a jezsuitáknál, mind a ferenceseknél („az baratoknal”) található csak magyar nyelven tudó pap. Így meglátása szerint a magyar katolikusok kerülnek rossz helyzetbe („Czak az magiarokat akaria exulalnj onnet nemetnek akaruan confirmalni azt az parochiatis az kit annj este[n]deöktöl foguast magiar birt…”). A nádor felháborodott a számára elfogadhatatlan collatión, és biztosnak vélte, hogy Őfelsége sem akart így a magyar katolikusok ellen lépni.[10] A látszólag csupán nemzeti-nyelvi ellentétek mögött valójában nagyon erős felekezeti konfliktusok húzódtak meg. Ugyanis a 16. század utolsó harmadától egyre nagyobb számban Sopronba költöző katolikus vallású magyar köz- és kisnemesség folyamatosan hivatkozási alapul szolgált a 17. század első felében az evangélikus városvezetésével szemben, a katolikus intézmények kiépítésével kapcsolatban. Esterházy a fenti eseményekről értesítette a Magyar Udvari Kancelláriát, illetve annak titkárát, Ferencffy Lőrincet is, aki a városhoz írt levelében megparancsolta: a régi szokásoknak megfelelően magyar plébánost kell választaniuk.[11]

A nádor intézkedéseinél is fontosabb volt Draskovich (II.) György győri püspök állásfoglalása. Ő annyira felháborodott Ströbele megválasztásán, hogy pár nappal később, május 20-án kelt levelében Ströbelét mint magyarul nem tudó papot e stallumban nem erősítette meg, majd közel egy hét múlva, május 28-án, a plébánoshoz írott levelében exkommunikációval is megfenyegetve szólította fel őt a városplébánosi szék elhagyására.[12] Az ügyet a Lósy Imre érsek által összehívott nagyszombati nemzeti zsinat (Sacra Synodus Nationalis) elé terjesztette, amit azt június 13-án a megyéspüspök véleményének támogatásával tárgyalta.[13] Bár a városi követek ott is német nyelvű plébános kinevezéséért jártak közbe, a zsinat kimondta: Sopron városplébánosa csak magyarul tudó személy lehet. Ez a határozat Ströbele lemondását, „általános” visszavonulását hozta: a feketevárosi (Purbach, ma: Ausztria) plébániára visszahúzódva szolgált. Helyzetét az egyházmegye papságában jelezte: Draskovich  püspök a város által néki felajánlott beneficiumot sem engedélyezte.[14] Bár a város cseppet sem nyugodott bele e határozatba, de mind Draskovich levele (jún. 17.), mind az azt megerősítő érseki parancs (jún. 29.) meghátrálásra késztette.[15] A püspök közben informálta az uralkodót is a soproni plébános-választásról, és Prágából kelt levelében (aug. 4.) nyomatékosabban felszólította a soproni magisztrátust a fenti rendelet betartására.[16] Majd két héttel Draskovich első levele után Losy Imre esztergomi érsek a zsinat végzését ismertetve megerősítette a püspök által írottakat („…az ott valo plebaniara nem más, hanem magiarol tudo es országunkban szűletét pap rendeltessek, ahoz képest keglmeték affelénék conferallia…”). Ströbelével szemben szigorúan meghagyta, maradjon a régi plébánián, ellenkező esetben szigorú büntetésben részesül („az my az mostany nemet papot illeti, annák az maga régi parochiaian kéll maradni ueszteségben, nemis szabad licentia nélkül parochiaiat elhadni, nagy bűntetéseis lészen ha kűlőmbeth czelekészik.”)[17]

Ebbe az erősen konfliktusos közegbe jelentkezett Csehi István mosoni főesperes, győri székeskáptalani kanonok és dékán.[18] A Zala vármegyei Alsólendván (ma: Lendava, Szlovénia), magyar családban született Csehi – avagy Cheh – István, aki nevét szinte állandóan a latinosított Chehovius-ként írta. (Apja: Cheh avagy Csizmazia János, anyja Orsolya.) Magasabb fokú tanulmányait alsólindvai Bánffy Kristóf ajánlásával 1621 áprilisában, a gráci Ferdinendeum ingyenes növendékeként kezdte meg. 1623-ban a szépművészetek és a filozófia magisztere lett. A veszprémi székeskáptalan visszaállításával, 1630. január 5-én, Kapossy János nagyprépost a hantai prépostságba és a veszprémi kanonokságba iktatta be. 1631. július 6-án győri kanonoki javadalomba iktatták; 1631–1632 során mesterkanonok, 1632-től 1636-ig pápai, 1636–1638 között mosoni főesperes. 1635-ben káptalani dékán lett. Kanonoki javadalmáról soproni városplébánossá választásával mondott le.[19] Győri kanonokként két házat vett az erődvárosban; 1632-ben 800 ft-ért és 6 aranyért maga és szülei számára Beccaria Virgil győri nagykereskedőnek a város főterén fekvő házát vásárolta meg, majd 1635-ben 250 ezüst talléron további házat vásárolt apja és nővére számára.[20]

A fent vázolt konfliktusokat követően, 1638. szeptember 7-én a kegyúri jogokat gyakorló Sopron sz. kir. város magisztrátusa (és az egész communitas) Csehit a városplébánosi székbe választotta és őt a város régi kiváltságait megtartó, hét pontba foglalt kriterium-rendszer betartására kötelezte. A városplébánosnak hivatalában – többek között – szorgalmasan és kegyesen botrány nélkül kellett tevékenykednie, a város polgáraival és lelkészeivel (concionatores) szemben magát illendően kellett viselnie. A jelenlegi templomhasználatot az evangélikus soproni lakosság legkisebb háborítása nélkül kellett a jövőben is folytatni. A temetőt (coemiterium siue sepulturae ) a katolikus és evangélikus felekezetű hívők a semleges szokás szerint közösen használják. A bormérésben sem szabad vétenie a város privilegiumai ellen, ezért tartózkodjon a saját maga számára történő borméréstől. Hasonlóképpen a szabadságok ellenébe se a városba, se a külvárosokba ne hozzon be idegen borokat. Végezetül, minthogy a város lakosságának többsége német és nem magyar, arra kötelezték, hogy maga mellé egy németül jól tudó káplánt vegyen.[21] Draskovich püspök csak 1638. október 23-án hagyta jóvá Csehi városplébánosi megválasztását.[22] Őt a város közéletében magyar plébánosnak nevezték, ez a kitétel fordult elő egy, 1641 nyarán a városi tanács elé került nézeteltérsben is („…zwischen des Herrn Stephanj Chechouy hiesig[en] wng[a]r[ischen] Pfarrers vnd den Agatschischen Kind[ern]…”).[23]

Csehi városplébánosságának rövid időszaka a polgársággal való békés és közvetlen kapcsolattartás, a fokozatos katolikus intézményépítés jegyében telt el. Elfogadtatásáért meg kellett küzdenie, amit egy javadalom esete is jól példáz. Az 1639. április 13-i tanácsülésben a városplébánosként pályázó Csehivel szemben a városi magisztrátus a helyi születésű Lónyi Mihálynak juttatta a megüresedett ispotály beneficiumot (Spittel zum St. Elisabeth).[24] Ugyanakkor Csehi (Chehovius) idején indította el Draskovich püspök az ispotályhoz tartozó Szt. Erzsébet templom katolikus kézbe kerülését. III. Ferdinándtól rendeletben eszközölte ki a templom beneficiumhoz tartozását, ami teljességgel szemben állt az egykorú evangélikus felfogással, amely szerint ez a templom, ahol 1565-től evangélikus istentiszteletet tartottak, nem a Szt. Erzsébet beneficiumhoz hanem a kórházhoz tartozik. A század első harmadában valójában a templom romos állapotban volt, az Bocskay hajdúkapitánya, Némethy Gergely 1605-ös dunántúli hadjárata, Sopron ostroma(i) során elpusztult. Az elmúlt időben újjáépített ispotálykápolna egyházjogi hovatartozása körüli vitákban a plébános is szót szemelt, 1641. február 1-jén a győri püspök nevében az egész tanács ellenében idézést tett (den Capell[en] Kirchen zur St. Elisabethe zur hiesigen Spittal sonsten gehörig). 1642-ben a plébánia épületének renoválása, bővítése ügyében a tanácshoz folyamodott.[25] Az elhúzódó ügyről majd I. Rákóczi György erdélyi fejedelem megindult hadjárata, illetve annak itt is riadalmat keltő hírei fordítják el a figyelmet.[26]

A kora újkori Sopron katolikus egyháztörténetét megíró BÁN János őt a városban működő szerzetesekkel teljes egyetértésben tevékenykedő, igazi papi lelkülettel rendelkező, vallásos buzgósággal tevékenykedő városplébánosként mutatta be, akinek buzgósága, igazságszeretete a hívek elismerését váltotta ki. Csehi németül keveset tudott ezért német hívei kedvéért káplánnak Csapó (Chapo) Györgyöt vette maga mellé. Jó gazdaként ügyelt a plébánia vagyonára és jövedelmeire is. Életét az 1644-es pestisjárvány során, annak következtében veszítette el. E járvány a Payr krónika szerint a városban 1350 áldozatot követelt, Csehi hívei, a lakosság ápolása közepette halt meg, holttestét végrendelete szerint a Szentlélek-templom főoltára elé temették.[27] Ez utóbbit Kaleschiák Péter feljegyzései is bizonyítják („…admodum reverendus dom[inus] Stephanus Chehonius [!] bonae memoriae, qui in capella S. Spiritus ante magnum altare sepultus jacet…”).[28]

Csehi a végrendeletét 1644. szeptember 21-én írta; halála nem sokkal ezután bekövetkezett.[29] A testamentum bemutatását az erről értesült püspök is kérte, felszólítva a várost: az ott rögzítetteket ne sértse („elhittűk hogy tett testamentomot, mellyet latnunk kell, kegmetek azokaert annak praejudiciumjara valamit ne chelekedgyek”).[30] A városplébános hagyatéki ügyét a város 1644. novemberében tárgyalta, a 9-i tanácsülés a folyó hó 28-áig történő elintézést a hitelezők kifizetését rendelte el.[31] Valószínű ekkor keletkezett a városi kancellárián a végakarat latin nyelvű fordítása is.[32] A város mint kegyúr akarata már a hónap végére megfogalmazódott: hogy a város utódként Csehi utódaként a városplébánosi székben Lónyi Mihályt szeretnék látni.[33]

Csehi halát követően a megürült városplébánosságra többen jelentkeztek, akiket támogatva a patronusok is hallatták hangjukat. Ezt elsőként a Csehi végrendeletének bemutatását kérő levelében Draskovich püspök tette, aki egyrészt – a városi szándékkal egybevágóan – Lónyi Mihály vasvári prépost személyét ajánlotta e tisztre és kifejezetten tiltotta az akkor feketevárosi plébánián szolgáló – ez irányba újra érdeklődő – Ströberle megválasztását.[34] A jelölt mellett a vármegye és a tágabb térség több meghatározó főnemesi családja is megmozdult. Gr. Esterházy László – Sopron vármegye későbbi főispánja – egyrészt a püspöki ajánlásról való tudomását is felemlítve, másrészt gr. Batthyány (I.) Ádám egyetértését is jelezve hasonlóképpen Lónyi városplébánosi megválasztását kérte.[35] Vas vármegye egyik legnagyobb birtokosa, a Kanizsa elleni végek főkapitánya, Batthyány (I.) Ádám ugyancsak a Draskovich püspök által is támogatott, volt szombathelyi plébános, soproni beneficiátus Lónyi Mihály installációjára kérte a várost.[36] Lónyi maga egy héttel később folyamodott a Csehi István elhunytával megüresedett városplébánosságba történő collatiójára.[37] Valószínű, hogy közvetlenül sorai megírása előtt is Draskovich püspökkel tárgyalt, hisz levelét a korban földrajzi fekvése miatt legkedveltebb győri püspöki rezidenciáról, [Fertő]Rákosról írta. De ez esetben is több jelentkezővel lehetett számítani. Folnai Ferenc szentgyörgyi apát, vasvári olvasókanonok röviddel Lónyi folyamodását követően (november 1-jén) kérvényezte maga számára e helyet.[38] A két magasabb rangú egyházi személyiség folyamodását követően kissé meglepő – és a főnemességen belüli kapcsolatok további kutatását megkövetelő – gr. Esterházy Miklós Sopron városhoz írott ajánlása. Ő ugyanis a birtokán szolgáló, a német, magyar, horvát nyelven tudó Kissicz Jánost ajánlotta a városplébánosi székbe.[39] Valószínű, ez időben íródhatott az alsópapság sorába tartozó Kissicz János káplán e hivatalért tett folyamodása is.[40] Kissicz a darázsfalvi (ma: Trausdorf a. d. Wulka, Ausztria) születésű soproni kerületi esperes tisztjét is betöltő Vlachivich (Wlachovich) János vulkapordányi (Wulkaprodersdorf, ma: Ausztria) plébános káplánja volt. Vlahovich 1611-től végig nagy tekintélynek örvendve szolgált az Esterházy birtokhoz tartozó Vulkapordányban saját költségén templomot, majd iskolát építtetett), rövid ideig Draskovich kanonokká nevezte ki (1647), majd őt stallumáról lemondatva (1648), a korábbi plébániájára visszahelyezte (1651?).[41] E pályázói körből nem pozíciója, hanem inkább annak egyházmegyén belüli helye miatt „lógott ki” Elias Herber komáromi főesperes, a győri székeskáptalan dékánja,[42] akit Sopron város tanácsa 1644. december 28-án városplébánossá nevezett ki. Esetében kísértetiesen az 1638-as plébános választás ismétlődött meg. A magyarul nem tudó, győri német családból származó kanonok megválasztását Draskovich nem erősítette meg, sőt vele szemben a választási csalás vádjának felmerülését is megengedte. Sopron város társadalmát, kapcsolatrendszerét tekintve mindezek után fölöttébb elgondolkodtató döntés született. Az új plébánost a város a pestis november 25-i alábbhagyásával választotta meg. Először a voksok legnagyobb része Kissicz (Kissich) Jánosra esett, de a tanács Draskovich püspök akadályállításától tartva Lónyi Mihály megválasztására beszélte rá a közgyűlést, ami a fenti napon meg is történt, Lónyi a püspöki jóváhagyást is elnyerte.[43]

DOKUMENTUMOK

1. Csehi (Chehovius) István soproni városplébános végrendelete. Sopron, 1644. szeptember 21.[44]

In Nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti. Amen.

En Chehouius Istuan pap, illien testamentumoth tezek.

Elsöben búnós lelkemeth aianlo[m] az en kegielmes vramnak Istenemnek, testem pedigh temetessek it az ßent Lelek szentegihazaban. Ez utan uagio[n] az fekete lada eggik fiokiaba[n] huz[45] aranÿ, ezek közül eggÿ araniath hagiok praelat[us] vramnak eo n[agysá]ganak. Geörÿ nemes captalonnak hagiok huz[46] forintot. Az soproni spitalnak hagiok ket araniat, es 25. köböl gabonat: az töb araniakkat temetesemre es az ßegeniekre kölczek. Az soproni Franciscanus baratoknak hagiok egy hordo bort, es 40 köböl gabonat. Bezpremÿ ßentegihaz epületire hagiok es 18. chöbrös hordo bort. Ker[em] Gorup Ferencz[47] vramat eö n[agysá]gat, uisellie gondgjat, auagÿ mas canonicus vr exequaltassa. Az georÿ haz Szabo Istua[n] sogorome, es maradekie, az mint immar azon geőrÿ nemes captalamba[n] beis uallotta[m] nekie. Az vÿ subamat az seliem ruhakkal egiúth hagio[m] Czapo Georgÿ[48] frater vramnak. Az ket subamat Bagolÿ Istuannak, e’ mellett huz forintot. Az fekete louat niergestúl Körmendinek, az kis uörös louat niergestúl az Janczinak hagiom. Az mas ket louat koczistul Longÿ Janos sogoromnak. Az kelihemet portatilet, es az vÿ missalet, hagio[m] az papoczÿ zentegihazhoz.[49] Hußtotÿ Geörg[50] vra[m] ados fl. 18. es Vitniedi Istua[n][51] vra[m] fl. 10. Azt hagiom Zabo Istuan sogoromnak. Somliaÿ Peternek vasuarÿ custosnak hagio[m] az falon ualo skarlat zönieget az keppel es az szór kamuka reuerendaual egiúth. Az Körmendinek, es Janczinak hagiok ismegh egÿ egÿ zönieget. A töb ßöniegeket oßa fel Czapo vra[m] az Longÿ Janos sogorom[m]mal. Bezprimi vicze[52] kapitanÿ eőczenek Bezpremÿ N.[53] az ki Geörrül uette uolt maganak hazas tarsul azon georÿ lector Stephan[us] Jaurien[sis][54] attiafiat hagiok szaz forintot. Az ket pistolis[55] legien Longÿ Janos sogorome. Az papoczÿ negy eokör legienn zekerestül Zandi Matthiase ot ualo gazdae. Sebesen lakozo Nagy Mihaly neuö attiamfianak adgianak haro[m] tehenet. Irta[m] Sopronban 21. Septemb[ris] 1644.

Idem qui supra mp.

Az inuentarium az successoromnak az borbul az melÿ 63 czöbröt tezen megh adattathatik az idei jöuedelembúl, az 40 köböl gabona megh uagion.

Az legatumokat megh fizeti it valo soproni camaras uram eo k[e]g[yel]me[56] az ki ados bor arraual fl. 177.

Geörÿ Virgilius[57] maradekinak maratta[m] uolt adossa flor[enos] 117. adta[m] uolt kölczön p[ater] Petrus Belesiusnak 100 forintot, melirül ados leueleis uagion nala[m], melliet mutattamis p[ater] Thuroczinak, azt eök magoknak tartottak, mindenbúl rezt kiuanuan magoknak. Az 17 forintiat adgia megh Zabo Istuan sogoro[m]. Tudom az aruaknak lezen gongiok arra, a mi meg abbul az zaz forintbul jarna nekiek.

[A végrendelet külzetén:]

[Ugyanazon kézírással:] Testamentaria dispositio Stephani Chehouÿ[58]

2. A soproni római katolikus Szent Lélek plébánia és templom inventáriuma, Csehi István városplébános számára. Sopron, 1638. szeptember 7. [59]

Inuentarium in domo parochiali S[ancti] Sp[irit]u[al]i dicatae, templomq[ue] eidem domui annexo, pro admodum r[evere]ndo d[omi]no Stephano Chehouio, plebano liberae ac regiae ciuit[a]tis Sopronien[sis], per deputatos tam n[obi]lis[si]mi senatus quam vero communitatis consignatum, 7. 7bris. 1638.[60]

Calix argentens deauratus cum pertinentiis.[61]

Liber copulator[um] et mortuor[um] [62]

Agendaria duo. Tria.[63]

Candelabra aerea duo, cujus extremitas unius est fraeta.[64]

Teca stannca pro hostiis.[65]

Missale Romanoru[m] unum satis tritum.[66]

Vela duo[67] parva.[68]

Casula nigra sericea cum stola et manipula.[69]

Alba una cum humerali sine cingulo.[70]

Casula una sericea antiqua uiridis[71] cum stola sine manipula.[72]

Alia casula rubra sericea cum stola et manipula trita.[73]

Alia casula alba cum stola et manipula.

Aliae casulae undecim inter quas uiolaeci coloris est valde attrita.[74]

Crucifixus unus.[75]

Ampulnae duae stanneae.[76]

Ampulnae quatuor[77] stanneae.

Teca stannea pro sacris liquoribus.[78]

Strophiola longa duo.[79]

Materiae uexillor[um] antiquor[um].[80]

Velum pro calice sericeum unu[m].[81]

Velum pro calce ex[82] tela.[83]

Purificatoria duo.[84]

Linteum pro altar[i].[85]

Alba laura.[86]

Materiae quaedam tericeae tritae.[87]

Tela nigra pro feretro.[88]

Antipendium ex tela.[89]

Tela nigra pro feretro.[90]

Cingulus unus tenuis.[91]

Coopertura [!] pro venerabili sacramento gemmis ornata.[92]

Stolae tres una lacera. Manipulus unus.[93]

Imago magna B[eatae] Mar[iae] Virginis in tela.[94]

Antipendium nigrum sericeum.[95]

Antipendium 2dum[96] nigrum sericeum.[97]

Articularis rubra sericea.[98]

Pluuiale in cujus gremio dependet globus argenttus [!] deauratus et lapis cristallinus argento annexus sericeum uiolacis coloris.[99]

Pluuiale rubrum sericeum aureis filis intertextu[m] cum nodulo argenteo.[100]

Pluuiale tertium album satis tritu[m].[101]

Dalmaticae duae rubrae sericae cu[m] niligniis S[ancti] Michaelis archangeli.[102]

Item aliae dalmaticae duae sericae deauratae tritae.[103]

Antipendium uiride sericeum.[104]

Crucifixus pro casula ex filo aureo contextus.[105]

Super pelliceum unum.[106]

Crux una pro uexillo.[107]

Ferrum pro hostiis exscindendis paruis.[108]

Vas stanneum[109] pro aqua benedicta.[110]

Turibulum aereum.[111]

Antipendium album sericeum[112] argento inter textu[m] in maiori altari.[113]

Caudelabra duo aerea.[114]

Crucifixus unus.[115]

Strophiola duo acu picta.[116]

Linteum unu[m] longu[m].[117]

Linteum al[te]rum in eodem al[ta]ri.[118]

Candelabrum aereum dependens unu[m].[119]

Vexilla sex.[120]

Campanula una apud altare maius.[121]

In 2do al[ta]ri minor[e] antipendiu[m] albu[m] sericeu[m] tritu[m].[122]

Mappa una pro altari.[123]

Strophiolum unu[m] magnu[m].[124]

Aliud strophiolum longu[m] (mstar??)[125] veli.[126]

Candelabra duo lignea antiqua.[127]

In tertio al[ta]ri antipendiu[m] rubru[m] sericeum tritu[m]. [128]

Mappa una pro al[ta]ri.[129]

Striophiola duo acu picta unu[m] laceru[m].[130]

Candelabra duo lignea antiqua in forma Angeli.[131]

Unu[m] baptisteriu[m] supra quod materia sericea aureis filis intertexta satis trita.[132]

Positiuum unu[m] in choro.[133]

Gradualia duo antiqva ex pergameno confecta.[134]

Ciborium unu[m] aerum deauratu[m] pro venerabi sacramento, ante quod velum sericeu[m] uiride aureo filo intertextu[m].[135]

Imago [Chris]ti in tela.

In domo refecto[rum] mensa antiqua sine scamnis.[136]

Jegyzetek: