Nagy várakozással tekintettünk a nagyszerű Adattár XVI-XVIII Századi Szellemi Mozgalmaink Történetéhez című forráskiadvány-sorozatunk legújabb, 2004 végén megjelent, immár 37. száma elé. Várakozásunk kétoldalú volt: egyrészt történetileg (eszmetörténetileg, vallás-és egyháztörténetileg, diplomácia történetileg) várhattunk sok újat az eddig kiadatlanul maradt iratokból Erdély úgynevezett Báthory-korszakából. Várakozásunk nagyon is indokolt volt, hiszen a korszak jól kutatott és mind a forrásfeltárást-forráskiadást, mind pedig a feldolgozást illetően eléggé gazdag lévén, eleve fokozottabb érdeklődéssel fordulhattunk a dokumentumkötet elé, mint más esetekben. Másrészt őszinte örömöt vártunk a kiadványban megnyilvánuló ezúttal is fölényes filológiai-bibliográfiai tájékozottságtól és tárgyismerettől, ami messze túlmutatva önmagán, jól érzékelteti azokat a szakmai értékeket, amelyek a Keserű Bálint-féle filológiai iskola eredményeiből fakadva, többek között az Adattár minden egyes kötetét jellemzik.

Várakozásunk talán azért is volt fokozottabb, mint máskor, mert az Erdélyi Fejedelemség ezen meghatározó jelentőségű korszakáról részben a korábbi feldolgozások mellett nagyszerű forráskiadványokból is, amelyek közül a pálmát Veress Endre (1800-1954), a „Báthoryak történésze” hatalmas forráskiadványai viszik el mindmáig. Gondoljunk csak az egyik leginkább idevonatkozó forráskiadványára, az Erdélybe 1591-ben érkezett jezsuita Alfonso Carrillo levelezésének és egyéb iratainak kiadására (1906., 1934.), melyből jól tájékozódhattunk. Hogyne keltené fel érdeklődésünket és várakozásunkat egy olyan kötet, amely ebből a történésekben oly gazdag és annyira összetett korszakból eddig kiadatlan iratokat tesz ismertté és, ha talán ezek az iratok nincsenek is döntő hatással eddigi ismereteinkre, az egész korszakot részleteiben; a kevésbé fontosaknak látszó, és a háttérben dolgozó nagyon is lényeges szereplőket, követeket, kémeket, diplomatákat, a legkülönbözőbb, sokszor titkos törekvéseket teszik ismertebbekké, értethetik meg jobban, – ahogy ma mondanánk – teszik „gazdagabban árnyaltakká” az egyes jellemeket, jellemváltozásokat, a különböző tevékenységeket, állásfoglalásokat; a viták, a küzdelmek, a sértések és sérelmek, a bűnök és büntetések, a gyilkosságok stb. motivációit.

Nagyon jelentősnek tartjuk a szerényen Bevezetés címen a kötetet nyitó tanulmányt. Ebben a munkában Kruppa Tamás, a tárgykör kiváló ismerője, rendkívül tömören, de mégis elismerésre méltó részletezéssel és fölöttébb nagy tárgyilagossággal összefoglaló tájékoztatást nyújt Erdély 16. századvégi történetéről, az úgynevezett „Báthory-korszak” körülményeiről, Erdély és a Szentszék viszonyáról (a dokumentumgyűjtemény első közleménye Ptolemaio Galli bíboros államtitkár 1574-ben Lorenzo Maggio tartományfőnökhöz írt levele, az utolsó pedig egy ismeretlen 1599. december 3-án keltezett levele Claudio Ragoni lengyelországi nunciushoz, amelyben arról tájékoztatja, hogy a hírek szerint Báthory András bíborost, Erdély fejedelmét Mihály vajda megölette és azt ígéri, hogy mihelyst biztosat tud a gyilkosságról, azonnal megírja a nunciusnak). Ebben a negyedszázadnyi időszakban sok minden történt Erdélyben, a lényeg azonban az volt, hogy a trienti zsinat után meginduló változások, amelyeknek központi mozgató ereje a jezsuita rend volt, elérte az időközben erősen protestánssá vált „közép-kelet-európai régiót” is. A jezsuiták által vezetett ellenreformációs törekvések szorosan kötődtek a Habsburg ház Erdélyt bekebelezni akaró politikájához. Jelentősen komplikálta a helyzetet az, hogy a lengyel királlyá választott Báthory István nem mondott le az erdélyi fejedelemségről, az Erdélyi Kancelláriát Krakkóban működtette, Erdélyben pedig egy, általa kinevezett helytartóval képviseltette magát. Tevékenységében nagy jelentősége volt dinasztia-alapítási terveinek. Ennek egyik érdekes esete volt, hogy 1595-ben létrejött Károly főherceg lánya Mária Krisztina és Báthory Zsigmond házassága. Báthory István erős kapcsolatot tartott a jezsuitákkal, rokonságának tagjait részben lengyelországi tisztségekre nevezte ki, illetve az Erdélyben maradtakat Erdélyben juttatta vezető állásokba. Az erdélyi rendeknek sok bajuk akadt aztán a Báthory „örökösökkel”, főleg Zsigmonddal, Kristóffal és Andrással, Erdély bíboros fejedelmével, akit végül is 1599. október 31-én meggyilkoltak. Dokumentumkötetünk ezzel a gyilkossággal végződik.

A kiadvány 138 levelet tartalmaz. Mindegyik levél elé egy rövid, de igen informatív magyar nyelvű tartalmi tájékoztató került. A leveleket az eredeti latin (illetve néhány esetben olasz) nyelven közlik, de a hozzájuk tartozó, nagyon pontos bibliográfiai-filológiai munkával összeállított jegyzeteket, illetve ott, ahol szükséges, a jegyzetek végén külön rövid magyarázatokat közölnek magyar nyelven. A szövegközlést egy pontos névmutató követi, majd pedig egy ötoldalas angol nyelvű összefoglalás zárja a kötetet.

Most, a Bocskai István-féle szabadságharc 400 éves jubileuma idején, nem mehetünk el annak megemlítése nélkül, hogy többek között ezek a levelek is nagyon jól, felettébb érzékletesen mutatják a 16. század végének, illetve a 16-17. század fordulójának azokat a lehetetlen gazdasági-, társadalmi- és kulturális viszonyait, amelyek végső soron az 1604. október 14-én kitört Bocskai István által vezetett szabadságharchoz vezettek.

Kiadványunk, annak ellenére, hogy végeredményben marginális anyagot tesz közzé, roppant fontos gyűjtemény; amelynek szempontjait, adatait a továbbiakban nem nélkülözhetjük, illetve nem kerülhetjük ki.

 

(Dankó Imre)