Vissza a tartalomjegyzékhez

5. évfolyam 1. szám
A. D.
MMIV

Fedeles Tamás:
A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi tevékenysége (1354-1526)
A pécsi székeskáptalan – amint köztudott – a 13

A pécsi székeskáptalan – amint köztudott – a 13. század második évtizedétől kezdve,[1] egészen a 19. század utolsó negyedéig folytatott közhitelű tevékenységet.[2] Az intézmény hiteleshelyi oklevéladásának 1353-ig tartó szakaszát Koszta László már részletekbe menően ismertette. Az oklevélkiadásban résztvevő, az azt előkészítő, valamint a diplomák megőrzését végző személyeket (hivatalokat), feladataikat is bemutatta, megkülönböztetett figyelmet szentelve a hiteleshelyi kancelláriának. A káptalan archontológiájának, prozopográfiájának összeállítása során is elengedhetetlen a testület közhitelű praxisának vizsgálata, hisz voltaképpen Pécs esetében ez döntően a hiteleshelyi kiadványok adatai alapján készíthető el. Szintén primer forrásként támaszkodhatunk e diplomákra, ha a kanonokok „mobilitását”, vagy a székesegyház alsópapságának testimoniumként való közreműködését kívánjuk rekonstruálni.[3] A következőkben a hiteleshelyi tevékenység egyes fázisaiban résztvevő személyeket vesszük részletes elemzés alá.

A hiteleshelyi munka tényleges irányítása az olvasókanonok (lector) feladata volt, amelyet jelez a privilégiumokban a 14. század végéig a neve előtt álló „datum per manus”, majd a 15. században az „acta sunt haec et facta per manus” formula.[4] A prépost után a legtekintélyesebb méltóságviselő (dignitarius) volt a kanonoki testületben, így a préposti javadalom üresedése, vagy a prépost távolléte esetén ő irányította a káptalant.[5] E központi szerepét és nagy tekintélyét minden bizonnyal a hiteleshely működésében vállalt kardinális szerepe is elősegítette.[6] Mindezek mellett a káptalani iskolát is ő felügyelte, így joggal következtethetünk széleskörű műveltségére.[7] A magyarországi gyakorlatnak megfelelően Pécsett sem volt követelmény az egyetemi végzettség, így nem meglepő, hogy a középkor folyamán a 28 ismert olvasókanonok közül, csupán hárman végeztek bizonyosan egyetemi tanulmányokat és csak két személy szerzett akadémiai grádust.[8] Valkói Jánosról csak feltételezni lehet, hogy valamelyik itáliai egyetemen folytatott tanulmányokat.[9] A kiváló humanista műveltséggel rendelkező Garázda Péter, hosszú ideig tanult Itália különböző egyetemein, ám akadémiai fokozatáról nem rendelkezünk információkkal.[10] Mohorai Vidfi Miklós a Bécsi egyetemen szerezte meg a magister artium címet,[11] míg Turoni Kelemen – egy közelebbről nem ismert itáliai egyetemen – szerezte meg a kánonjogi doktorátust.[12]

A lector megsokszorozódott feladatai nyomán merült fel az igény, hogy helyetteseket vegyen maga mellé, akik munkájukért tőle fizetséget kaptak, és természetesen neki tartoztak felelősséggel. Így a 14. század elejére kialakult az olvasókanonok helyettesének (sublector) tisztsége és ettől kezdve a tisztség viselője irányította a káptalani iskolában folyó munkát.[13] Az 1280-as 1290-es évek fordulóján sor került a hiteleshelyi tevékenység megreformálására, amely eredményeként létrejött a hiteleshelyi kancellária.[14] A hiteleshely megnövekedett forgalma az 1290-es évektől sokkal több munkát és szakértelmet igényelt, mint annak előtte, tehát az itt folyó munka közvetlen irányítását is egy „alkalmazott”, a notarius, vette át. Ez a praxis természetesen nem pécsi specifikum, hanem országos gyakorlat volt.[15] A jegyző(k) feladatai közé tartozott az oklevelek fogalmazása, a regisztrum vezetése, a fassiokról készített jegyzetek ellenőrzése, továbbá a diplomák megpecsételésénél is jelen vol(tak). Pécsett a hivatal külön pecséttel rendelkezett, így a káptalan nevében a jegyző oklevelet is kiadhatott.[16]

Pécsett az első, jegyzőre vonatkozó adat 1294-ből származik, majd ezt követően folyamatosan betölthették a tisztséget. Négy notariust ismerünk név szerint, akik közül korszakunkban, Benedek 1460-ban látta el a hivatallal járó feladatokat. [17]

Koszta szerint a pécsi káptalan jegyzői – a 14. század közepéig feltétlenül – „a fiatal, törekvő, egyetemi fokozatot megszerezni kívánó, az egyházi középréteghez tartozó, jó íráskészséggel és megfelelő jogi ismeretekkel rendelkező” klerikusok voltak. Ennek ellentmondani látszik Mezey azon megállapítása, hogy a notariusok vagy nem voltak klerikusok, vagy csak a kisebb rendeket vették fel, és nem tartoztak a kanonoki testületbe.[18] A 15. század második feléből származó adat alapján azonban egyértelmű, hogy Pécsett a nótárius a kanonokok közül került ki.[19] A jegyző iskolázottságára vonatkozó előírásokról nem tudunk, de elengedhetetlen követelmény lehetett, hogy az illető jártas legyen a latin nyelvben, továbbá rendelkezzen a munkájához szükséges jogi ismeretekkel. Ezeket a székesegyházi iskolában a retorika keretében oktatott ars dictandi elsajátításával lehetett megszerezni. Ez konkrétan a levél-, oklevélszerkesztés szabályainak megtanulását jelentette, és az itt megismert előírások betartása biztosította a diplomák jogi és formai kifogástalanságát.[20]

Az okleveleket a notarius fogalmazta és írta, de amennyiben rendelkezett helyettessel, úgy a subnotarius, sőt nem egy esetben a káptalani iskola tanulói is részt vettek e műveletekben.[21] Pécsett egyetlen aljegyzőről maradt fenn okleveles adat. Lőrinc mester 1375-ben a káptalan testimoniumaként vett részt egy tudományvételnél.[22] Ő nem tartozott a kanonoki testületbe, ám véleményünk szerint vélhetőleg az intézmény alsópapságából került a hivatalba.

Az őrkanonok is meghatározó szerepet töltött be a hiteleshelyi kancellária működésében, hisz ő őrizte az autentikus pecsétet (pecséteket) és szintén ő felügyelt a hiteleshelyi levéltárra.[23] Ez magától értetődő volt, hiszen ő és helyettese (subcustos) látták el az egyház liturgikus felszereléseinek, kegyszereinek a káptalan pecsétjének, okiratainak felügyeletét.[24] A mások számára kiállított okiratok őrzése valószínűleg „csak” annyiban jelentett többlet feladatot Pécsett is, hogy azokat még nagyobb biztonságban igyekeztek tartani, mint a káptalan saját diplomáit.[25] A székesegyház sekrestyéje bizonyosan alkalmas lehetett erre a feladatra, hiszen az ott elhelyezett felszerelések megóvására kiemelt figyelmet fordítottak és e feladat ellátására a káptalan egy tekintélyes tagját választották.[26] A zágrábi káptalan szabályzata (1334) alapján – a lectort követően – az őrkanonoknak volt kiemelkedő szerepe a közhitelű tevékenység ügymenetében.[27] A váradi székeskáptalan statútumaiból (1374) értesülünk arról, hogy ott a káptalani pecséteket egy ládában őrizték, melyet hat kanonok saját sigillumával zárt le, és csak valamennyiük jelenlétében, az egyház sekrestyéjében, látták el vele a hiteleshelyhez forduló felek számára kiállított okleveleket.[28] A 14. század végén (1397) készült esztergomi egyházlátogatási jegyzőkönyv tanúsága alapján az esztergomi székeskáptalanban az őrkanonok volt a negyedik a káptalani méltóságok sorában és feladatai közt szerepelt a káptalani pecsét őrzése, amelyet nem adhatott ki kezéből, továbbá a levéltár (conservatorium) felügyelete, amelyet nem nyithatott ki csak nyolc kanonok jelenlétében.[29] A Pécsett alkalmazott gyakorlatról sajnos nem rendelkezünk közvetlen információkkal, azonban hasonló metódusra következtethetünk az itt működő hiteleshely több évszázados működése alapján. Amennyiben a hiteleshely nem rendelkezett levéltárral úgy ún. regisztrumkönyveket vezettek, amelyek az oklevelek tartalmi kivonatát tartalmazták (pl. a váradi), de arra is volt példa, hogy volt levéltár is, és regisztrumot is vezettek.[30] Pécsett, a sekrestyében volt a káptalan hiteleshelyi archívuma és a 14. század második felében a regisztrum vezetése is kimutatható.[31]

A hiteleshelyi feladatok jelentős részét a külső helyszíneken végzett határjárások, iktatások, vizsgálatok alkották, melyek elvégzéséhez szükség volt a testimoniumok alapvető geometriai- és jogi ismereteire, valamint írástudására.[32] A vizsgált időszakban kiállított hiteleshelyi kiadványokba 252 alkalommal került a tanúbizonyságok neve és egyházi állása, amely adatok elemzése alapján felvázolhatjuk az e tevékenységet vállaló személyek körét.

A korábbi időszaktól eltérően[33] a káptalan dignitáriusai is – noha nem számottevően, ám – szerepet vállaltak a kiküldetésekben. A prépostok közül csak Hangácsi Albert vett részt ilyen feladat teljesítésén. 1447-ben a káptalan hites tanúbizonyságaként Simon maróti főesperessel Pécsett tartott vizsgálatot Garai László macsói bán és Thallóczi Frankó közti birtokper során.[34] Minden bizonnyal e szerepvállalása hátterében az említett személyek magas rangja állhatott, hisz Hangácsi többnyire a királyi udvarban,[35] valamint egyetemi tanulmányainak színhelyein tartózkodott.[36] A másik három méltóságviselő közül a lector két, míg a cantor és a custos egyaránt három ízben vállaltak kiküldetéseket.

A várbéli Keresztelő Szent János társaskáptalan prépostja, a korábbi időszakkal ellentétben, mindössze egy alkalommal működött közre a hiteleshelyi feladatok ellátásában. A tisztségviselők közül a dékánt négy alkalommal találjuk külső munkán, míg a méltóságviselők helyettesei közül – akik minden esetben kanonoki javadalommal rendelkeztek – a jegyző egyszer, a succentor kétszer, míg az alőrkanonok négyszer vállalt kiküldetést.

Az archidiaconusok is meglehetősen aktívak voltak, hisz összesen 14 alkalommal szálltak ki „terepmunkára”.

A középréteget természetesen a vizsgált intervallumban is a legtöbb esetben a mesterkanonokok képviselték, szám szerint 57 esetben. A legaktívabbnak Domokos mutatkozott, aki 1364 és 1369 között hét alkalommal vett részt vizsgálatokon, tanúvallatásokon Baranya, Bodrog, Körös és Somogy vármegyék területén.[37] Devecseri Miklós másfél évtizeden keresztül vállalt feladatokat a hiteleshelyi munkában.[38]

 Érdekes, hogy a négy esetből háromszor Bodrog vármegyében vett részt vizsgálaton és minden alkalommal Bátmonostori Töttös fia: László oldalán. Az egyszerű kanonoki stallummal rendelkező személyek mellett részt vettek a közhitelű tevékenységben az oltárjavadalommal, plébániával rendelkező kanonokok, valamint a székesegyház hitszónokai is.

Az alsópapság tagjai közül az aljegyző és a vicesuccentor egy-egy alkalommal szerepeltek külső munkán. A társaskáptalan tagjaiból összesen 8 alkalommal kerültek ki testimoniumok.

A székesegyház alsópapságának két csoportja között korszakunkban változás következett be a hiteleshelyi feladatok vállalása terén.[39] Míg 1353-ig a prebendáriusok és az oltárjavadalommal rendelkező prebendáriusok teljesítették az összes kiküldetés közel 26%-át,[40] addig a most analizált időszakban részvételi arányuk 18%-ra csökkent. Ezzel a jelenséggel paralel, pedig az egyszerű, valamint az oltárjavadalommal rendelkező karpapok hiteleshelyi aktivitása 13%-ról[41] közel 33%-ra emelkedett. További figyelemre méltó változásnak lehetünk tanúi, amennyiben az oltárjavadalommal rendelkező prebendáriusok és karbéli papok, valamint az egyéb jövedelemmel nem rendelkező társaik szerepvállalását vizsgáljuk. Míg az előző korszakban az egyéb javadalommal nem rendelkező prebendáriusok 27 alkalommal vettek részt külső feladatok ellátásában,[42] addig a most vizsgált időszakban mindössze 6 ilyen esetről van tudomásunk. Az altarista prebendáriusok esetében korszakunkban 10%-os növekedés mutatható ki. Hasonló módosulást tapasztalunk a karpapok esetében is, hiszen a Koszta által vizsgált intervallumban, 13 esetben egyszerű, míg 5 alkalommal oltáros kóruspapokat küldött ki a testület tanúbizonyságként, ezzel szemben korszakunkban ez 20:60 arányra változott. A változás hátterében minden bizonnyal a Decretum maius szabályozása áll, amely – az 1351-es „papíron maradt” rendelkezést követően ismételten – elrendelte, hogy a káptalanok kanonokokat, vagy legalább javadalommal rendelkező személyeket küldjenek tanúbizonyságul.[43] Ezt támasztja alá az is, hogy 1420 után mindössze két alkalommal vett részt egyszerű prebendárius a hiteleshelyi munkában, míg egyéb javadalommal nem rendelkező karpap szerepvállalásáról nem tudunk.[44]

A testület a kegyurasága alá tartozó templomok plébánosait, papjait és más vidéki plébánosokat is bevont a hiteleshelyi munkába, általában azokban az esetekben, amikor az illető egyháziak rezideálási helyének közelében kellett közreműködni. Az 1354–1526 közötti intervallumban összesen 8 eset mutatható ki, amikor vidéki papok tanúbizonyságként működtek közre.

Az eddigiekből megállapítható, hogy a középréteg (42%) és az alsópapság (58) a korábbi időszakkal teljesen megegyező arányban vett részt a külső feladatok ellátásában.[45] A két réteg egyes csoportjain belül jelentősebb eltérések két ponton mutatkoznak: az általunk vizsgált időszakban a méltóságviselők is szerepet vállaltak a közhitelű feladatok ellátásában, míg az alsópapságon belül – az 1435-ös rendelkezés hatására – az oltárjavadalommal nem rendelkező prebendáriusok és karpapok szerepe visszaszorult.

 

 

A káptalan alkalmasint igyekezett olyan személyeket megbízni az egyes kiküldetések teljesítésével, akik megfelelő helyismerettel rendelkeztek. Ez mindenekelőtt a Baranya megyén kívüli feladatok esetében volt fontos.[46] Így kerülhetett sor Pozsegai János kanonok testimoniumként történő közreműködésére a Pozsega megyei Orbován, amikor 1382-ben Garai Miklós nádort a királyi ember beiktatta a nevezett vár és város tartozékaiba.[47]

Amennyiben a hiteleshelyhez fordulók végrendeletet kívántak tenni, úgy a káptalan kiküldte kanonokjait, akik jelenlétében és közreműködésével a testamentumot írásba foglalták. Így történt ez 1377-ben, amikor Felfalu-i Péter fia: Miklós utolsó akaratának megfelelően leányára, Klára nemes asszonyra hagyta Baranya megyében fekvő felsorolt birtokait.[48] A végrendelet felvételére ezúttal Garai Miklós nádor adott utasítást, így arra a nádor által delegált ember és Konrád kiskáptalani kanonok közreműködésével, valamint János Révfalu-i plébános, Eberhard pécsi kisprépost és István szentszalvátori prépost, pécsi kanonokok, továbbá három megyebéli nemes jelenlétében került sor.[49] Ebben az esetben a tanúként jelenlévő két prépost kiküldését a felek kifejezetten kérték (ad hoc specialiter vocatis et rogatis)[50] Hasonló esetnek vagyunk tanúi 1370-ben, amikor egy peres birtokrész határjárására kapott utasítást a káptalan, és a felperes kérésére Márton papot, a székesegyház holtak oltárának mesterét küldte ki.[51] Arra is találunk példát, amikor az uralkodói parancs írta elő a káptalani kiküldött egyházi állását: 1360-ban egy, az egyszerű kanonoki stallumnál magasabb méltósággal rendelkező, kanonokot kellett megbízni a vizsgálattal.[52]

A fentiek összegzéseként elmondható, hogy a hiteleshelyi feladatok ellátásától a káptalan helyben tartózkodó tagjai sem húzódtak vissza, és az egész középkoron át folyamatosan vállalták a külső feladatok teljesítését. Az alsópapság nagyobb arányú szerepvállalását vélhetőleg azzal magyarázhatjuk, hogy egyrészt alacsonyabb bevételekkel rendelkeztek, mint a székeskáptalan kanonokjai, így szükségük volt a jövedelem-kiegészítés e forrására is,[53] másrészt talán a helyben tartózkodó, egyéb tisztségekkel és hivatalokkal nem rendelkező kanonokok alacsonyabb száma is meghatározó lehetett.

 




 

Függelék

 

1. A hiteleshelyi kiküldetéseket teljesítő személyek

 

 

Tisztség

Év(ek)

%

Σ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Középréteg

Prépost

1447

0,4

1

Kisprépost

1377

0,4

1

Lector

1405, 1493

0,8

2

Cantor

1401, 1402, 1482

1,2

3

Custos

1360, 1405, 1487

1,2

3

Dékán

1356, 1377, 1448, 1482

1,6

4

Sublector

-

Notarius

1460

0,4

1

Succentor

1363, 1380

0,8

2

Subcustos

1399, 1400, 1425, 1488

1,6

4

Archidiaconus

1365, 1378, 1391 (2), 1392, 1397, 1402, 1407 (2), 1447, 1450, 1469, 1481, 1484

5,5

14

Vicearchidiaconus

1428

0,4

1

Székesegyházi hitszónok

1474 (2), 1487

1,2

3

Plébános kanonok

1382, 1428, 1472

1,2

3

Oltárigazgató kanonok

1380, 1422, 1443, 1462, 1478, 1494, + 1 pontos kelet nélkül

2,8

7

Mesterkanonok

1355, 1356 (2), 1358, 1359 (3), 1363 (2), 1364 (2), 1365, 1366, 1369 (3), 1370, 1373, 1377, 1378 (3), 1379, 1380 (2), 1381, 1382, 1383 (3), 1384, 1385, 1388, 1390, 1395, 1399, 1402, 1409, 1411, 1412, 1418, 1425, 1430, 1444, 1448, 1458, 1460, 1463, 1467, 1471, 1472, 1474, 1487, 1488, 1496, 1512, + 1 pontos kelet nélkül

22,6

57

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alsópapság

 

Subnotarius

1375

0,4

1

Vicesuccentor

1405

0,4

1

Oltárigazgató társaskáptalani kanonok

1366, 1377, 1382, 1408 (2), 1436, 1460,

2,8

7

Társaskáptalani kanonok

1358

0,4

1

Prebendarius

1364, 1368, 1412, 1417, 1452, 1498

2,4

6

Oltáros prebendarius

1354, 1355, 1357 (2), 1358, 1363, 1364 (2), 1365 (2), 1367, 1368 (2), 1369 (2), 1370, 1371, 1372, 1373 (2), 1374 (2), 1376 (2), 1377, 1378, 1379, 1380, 1383, 1384, 1401, 1412, 1413, 1415, 1450, 1504 (3), 1505, 1507,

15,9

40

Karpap

1391, 1398 (2), 1400 (3), 1401, 1402 (3), 1404 (2), 1405, 1409, 1411, 1414, 1417 (2), 1420 (2)

7,9

20

Oltáros karpap

1357, 1358 (2), 1359, 1360, 1370 (2), 1371, 1373, 1374 (4), 1376 (4), 1378, 1385, 1387, 1389, 1391 (2), 1392, 1394, 1395, 1396 (2), 1398, 1400, 1401, 1405, 1407, 1413 (2), 1426, 1431, 1444, 1446, 1447, 1451, 1453, 1454, 1455, 1459 (2), 1463, 1466, 1467, 1475, 1482, 1483 (3), 1512 (2), 1519, 1521, 1523 (2), 1525, + 1 pontos kelet nélkül

24,6

62

Vidéki plébános

1361, 1363 (2), 1370, 1375, 1396, 1407, 1447,

3,2

8

 

Összesen

 

100

252

 

 

2. A kiküldések megoszlása a középréteg és az alsópapság között

 

Évek

Középréteg

Alsópapság

1354–1363

12

15

1364–1373

10

22

1374–1383

18

22

1384–1393

7

8

1394–1403

9

18

1404–1413

7

16

1414–1423

2

7

1424–1433

5

2

1434–1443

1

1

1444–1453

6

8

1454–1463

5

6

1464–1473

5

2

1474–1483

7

5

1484–1493

7

1494–1503

2

1

1504–1513

1

7

1514–1526

5

Ismeretlen

2

1

Összesen

106

146

 

 

3. Kanonokok névsora

 

Olvasókanonokok

Valkói János                             1342–1364[54]

Vátyi Miklós                             1367–1401[55]

Pál, Simon fia                            1401–1419[56]

Rendewi Tamás                        1419–1436[57]

Nagyszabói Pál                         1438[58]

Zloteg Fábián                           1438(?)[59]

Bertalan                                    1438–1448[60]

Imre (I.)                                   1453–1458[61]

Péter                                        1461[62]

Imre (II.)                                  1462–1472[63]

Garázda Péter                           1478[64]

Mohorai Vidfi Miklós                1483–1484[65]

István                                       1485[66]

Nagyvátyi Albert                       1487-1499[67]

Neszmélyi Antal                        1506[68]

Sasvári Péter                             1506[69]

 

Jegyző

Benedek                                   1460[70]

 

Aljegyző

Lőrinc                                      1375[71]

 

Őrkanonokok

György                                    1356–1369[72]

Péter                                        1371[73]

Kelemen                                   1383–1387[74]

Mihály (I.)                                 1391–1393[75]

Cserkúti György                        1395–1431[76]

Cserdii Imre                             1432[77]

Németi Gergely                        1433–1437[78]

Kapronczai Péter                       1438–1445[79]

Kornis Mihály                           1445–1442[80]

Maravizai Barnabás                    1453–1456[81]

Gosztonyi Tamás                      1454–1484[82]

Izsépi János                              1485–1499[83]

Bodó Miklós                            1503[84]

Mihály (II.)                                1512–1513[85]

Budai Kakas János                     1517[86]

 

Alőrkanonokok

Demeter (I.)                              1359 előtt[87]

Demeter (II.)                            1399–1400[88]

Benedek                                   1425[89]

Mátyás                                     1488–1494[90]

 

 

 

Jegyzetek:

 



[1] Koszta László: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi tevékenysége (1214-1353). Pécs, 1998. (Tanulmányok Pécs történetéből, 4.) (továbbiakban: Koszta, 1998.)

[2] 1874-ben törvény mondta ki a hiteleshelyek megszűnését. Papp László: A hiteleshelyi intézmény megszűnése. In: Regnum, 5. 1942. 532-562. p. A káptalan Pécs török kézre kerülése (1543) után iratai egy részével Szigetvárra, majd Sziget elestével (1566) Pozsonyba menekült. A Pécsett maradt iratai elpusztultak. Végül 1690-ben térhettek vissza a kanonokok székvárosukba, régi birtokaikat is visszakapták, melyek tulajdonjogában I. Lipót (1657-1705) 1703-ban kelt adománylevele erősítette meg az intézményt. Ld. Bónis György: A közhitelesség szervei Magyarországon és a magyar hiteleshelyi levéltárak. In: Levéltári Szemle, 1964. 1-2. sz. 118-142. p., 138. p. Vö. Timár György: A pécsi címzetes (választott) püspökök birtokmegőrző törekvése a török hódoltság idején. In: Szakály Ferenc (szerk.): Pécs a török korban. Pécs, 1999. (Tanulmányok Pécs történetéből, 7.) 133-170. p., 163-167. p.

[3] Erre már korábban Köblös József is felhívta a figyelmet: „Szükség lenne a testületek hiteleshelyi tevékenységének alapos vizsgálatára is, hogy a szolgáló kanonokok tevékenységét se csak általánosságban ismerjük.” Köblös József: Az egyházi középréteg Mátyás és a Jagellók korában. Bp., 1994. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 12.) 88. p.

[4] A prépost, mint a testület elöljárója a hiteleshelyi teendők közvetett felügyeletét látta el. Vö. Koszta, 1998. 97. p.; Timár György: Pécs egyházi társadalma Károly Róbert korában. In: Baranyai Helytörténetírás, 1981. 13-56. p. (továbbiakban: Timár, 1981.) 33. p.

[5] Timár, 1981. 35. p.

[6] Koszta, 1998. 97. p.

[7] Békefi Remig: A magyarországi káptalanok megalakulása és Szent Chrodegang regulája. Bp., 1901. (továbbiakban: Békefi, 1901.) 43-47. p., Eckhart, Franz: Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. Innsbruck, 1915. (IX. Ergänzungsband 2. Heft MIÖG.) (továbbiakban: Eckhart, 1915.) 395-558. p., 71. p.; Miklósy Zoltán: Hiteleshely és iskola a középkorban. In: Levéltári Közlemények, 1940-41. 170-178. p.

[8] A középkor korábbi szakaszára Ld. Koszta, 1998. 99-100. p., Békefi Remig: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Bp., 1910. 133-134. p.

[9] 1342-ben Zsámboki Miklós fiának „iurisperitus” kísérője és tanítója volt. Koszta László: A pozsegai társaskáptalan tagjai a XIV. század közepéig. In: Aetas, 1991. 3-4. sz. 40-58. p. (továbbiakban: Koszta, 1991.) 50. p.; Timár, 1981. 36. p.

[10] Ferrarában, Firenzében és Padovában végezte tanulmányait. Huszti József: Janus Pannonius. Pécs, 1931. 235. p.; Veress Endre: Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai, 1221-1864. Bp., 1941. (továbbiakban: Veress, 1941.) 325. p.

[11] 1449 és 1455 között végezte stúdiumait. Az artes fakultás mellett teológiai stúdiumokat is hallgatott, ám akadémiai fokozatot nem szerzett e diszciplínából. Vö. Fraknói Vilmos: Mátyás király magyar diplomatái. Bp., 1898. (továbbiakban: Fraknói, 1898.) 65. p. 1455-ben az első szemeszterre iratkozott be: Schrauf Károly: Magyarországi tanulók a bécsi egyetemen. Bp., 1892. (továbbiakban: Schrauf, 1892.) 39. p.

[12] 1479-ben már decretorum doctornak nevezi a pápai bulla, míg Veress csak 1495-ben adatolta a fokozatot. Archivum Secretum Vaticanum, Cancellaria Apostolica, Registra Vaticana. vol. 597. fol. 188v-190v. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL.), Filmtár: 31111. sz. tek.; Vö. Veress, 1941. 413. p.

[13] Timár, 1981. 35. p.

[14] Koszta, 1998. 102. p.

[15] Koszta, 1998. 100. p.

[16] Koszta, 1998. 101. p.

[17] 1294: Damján, 1307: Gallus mester, 1340: Mihály mester Ld. Koszta, 1998. 100. p., 1460. 09. 20.: MOL. Df. (= Diplomatikai fotótár.) 209317.

[18] Koszta, 1998. 101. p., Mezey László: A pécsi egyetemalapítás előzményei. (A deákság és a hiteleshely kezdeteihez.) In: Csizmadia Andor (szerk.): Jubileumi tanulmányok a pécsi egyetem történetéből. Pécs, 1967. 53-86. p., 81-83. p. Esztergomban kezdetben a kanonokok közül kerültek ki a jegyzők, majd világiakat alkalmaztak. A 16. század elején ismét működött a káptalanban kanonoki stallummal rendelkező notarius. Ld. Körmendy Kinga: Literátusok, magiszterek, doktorok az esztergomi káptalanban. In: Fügedi Erik (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Bp., 1986. 176-202. p. (továbbiakban: Körmendy, 1986.) 184. p.

[19] Df. 209317.

[20] Körmendy, 1986. 182-184. p.

[21] Miklósy 1941. 170-178. p.

[22] 1375. 01. 26.: MOL. Mohács előtti gyűjtemény, Dl. (= Diplomatikai Levéltár.) 6256.

[23] A káptalan hiteleshelyi pecsétjeire Ld. Koszta László: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi pecséthasználata a XIV. század közepéig. In: Levéltári Közlemények, 1996. 1-2. sz. 51-60. p.

[24] Békefi, 1901. 44. p.

[25] A hiteleshelyek természetesen elkülönítve őrizték a saját jogaikra vonatkozó – tehát a destinatariusként birtokolt – okleveleket és a közhitelű tevékenységük során általuk kiállított oklevelek másodpéldányait ill. a náluk deponált diplomákat. Vö. Kumorovitz Lajos Bernát: A leleszi konvent országos levéltárának története. In: Levéltári Közlemények, 1932. 3-4. sz. 223-255. p., 223-224. p.

[26] A káptalanok méltóságviselőinek (dignitarius) sorában találjuk a custost. Zsoldos Attila: Kanonok. In: Kristó Gyula (főszerk.): Korai magyar történeti lexikon. 9-14. század. Bp., 1994. 323-324. p.

[27] Tkalčič, Ivan Baptista: Monumenta Episcopatus Zagrabiensis. I. Zagrabiae, 1873. 96. p.

[28] Bunyitai Vince (közrebocsátja): A váradi káptalan legrégibb statutumai. Nagyvárad, 1886. 25. p. Idézi: Érdújhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon. Bp., 1899. 81. p.

[29] „Item ipsi domini de capitulo concorditer dixerunt, quod dominus custos est quarto dignior in dicta ecclesia Strigoniensi,...Item sigilla capituli sub bona custodia tenere debet, et ipsa sigilla extradere non debet, nec conservatorium ipsorum aperire, nisi adminus sint octo ex dominis praesentes, quorum saltem tres sint in dignitate constituti.” Ld. Kollányi Ferenc (közli): Visitatio Capituli E. M. Strigoniensis, 1397. In: Magyar Történelmi Tár, 1901. 71-106. p., 95-96. p.; Külföldön is a káptalanok esetében több kanonok tartotta kontroll alatt a testület tipariumát, sőt a statutumok a kisebb konventek számára is előírták, hogy a fráterek csak kolostor konszenzusával használhatták a közösség pecsétnyomóját. A pecsétet egy kisebb ládában tartották, melyet több kulccsal zártak és ezeket a kulcsokat különböző személyek tartották maguknál. A kölni káptalan pl. 1313. augusztus 9-én hozott egy határozatot a nagypecsét kulcsainak megőrzéséről. Ld. Ilgen, Thomas: Sphragistik. In: Meister, Andreas (Hrsg.): Grundriß der Geschichtswissenschaft. Bd. I. Abtlg. 4. 1-58. p., 35. p.

[30] Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Bp., 1930. 129. p.; Eckhart, 1915. 478. p. A regisztrum kifejezés nem csupán az adott írószervnél kiállított diplomák másolatainak gyűjteményét jelentette, hanem az illető intézmény archívumában megőrzés végett elhelyezett egyéb oklevelek másolatainak „kollekcióját” is. Ld. Bresslau, Harry: Handbuch der Urkundenlehre für Deutschland und Italien. I. Leipzig, 1912. 103. p. 2. sz. jegyz.

[31] Erre ld.: Fedeles Tamás: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi levéltára a középkorban. In: Weisz Boglárka – Balogh László – Szarka József (szerk.): Tanulmányok a középkorról. A II. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szeged, 2001. 39-53. p.

[32] Koszta, 1998. 105. p.

[33] 1353-ig csupán az éneklőkanonokot találjuk külső munkavégzésen egyetlen alkalommal. Ld. Koszta, 1998. 107. p.

[34] 1447. 01. 15.: Dl. 13443.

[35] 1440-től a nagykancellárián jegyző, majd 1444-1445 között ugyanott protonotarius volt. Minden bizonnyal továbbra is kancelláriai alkalmazásban állt, majd 1453-1457 között a titkos kancellárián a személyes jelenlét (personalis presentia regia) bírája volt, valamint a specialis presentia regia vicegerenseként is tevékenykedett. Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp., 1971. 154. p., III. tábla.; ill. Hajnik Imre: A király bírósági személyes jelenléte és ennek helytartója a vegyesházbeli királyok korában. Bp., 1892. (Értekezések a történeti tudományok köréből, XV/4.) 9. p.

[36] 1439-ben a bécsi egyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait, majd Padovában folytatta, és végül Bolognában fejezte be 1450-ben, kánonjogi doktori fokozattal. Schrauf, 1892. 89. p.; Veress, 1941. 38-39. p. Megjegyzendő továbbá, hogy pécsi javadalomnyerése előtt már egri kanonok és pankotai főesperes, valamint az egri székesegyház Szent György oltárának igazgatója volt. Lukcsics Pál: XV. századi pápák oklevelei. I-II. Bp., 1931-1938. (továbbiakban: Lukcsics, 1931-1938.) Nr. 859.; Fraknói, 1898. 52. p.; Fügedi Erik: A XV. századi magyar püspökök. In: Történelmi Szemle, 1965. 477-498. p., 488. p.; Kovács Béla: Studensek, magisterek, doctorok. In: Archivum. (A Heves Megyei Levéltár Közleményei) 11. Eger, 1983. 5-41. p., Nr. 7.

[37] 1364. 01. 15.: Df. 208444; 1364. 11. 30.: Dl. 91710.; 1365. 10. 04.: Dl. 101912, 1366. 07. 25.: Fejér, Georgius (ed.): Codex diplomaticus Regni Hungariae ecclesiasticus ac civilis. I-XI. Budae, 1828–1844. IX/7. 248-250. p.; 1369. 04. 09.: Dl. 87437.; 1369. 04. 09.: Nagy Imre – Nagy Iván – Véghely Dezső et al. (szerk.): A zichi és a vásonkeői gróf Zichy-család idősb. ágának okmánytára. I-XII. Pest-Bp., 1871-1931. (továbbiakban: Zichy-okmánytár.) III. 369-371. p., 1369. 09. 27.: Zichy-okmánytár. III. 376-377. p.

[38] 1363. 03. 18.: Dl. 5199.; 1370. 04. 04.: Zichy-okmánytár. III. 394-396. p., 1378. 05. 25.: Zichy-okmánytár. IV. 49-50. p. (2 alkalommal)

[39] Pécsett nem tudunk olyan előírásról, mint pl. Esztergomban, amely előírta volna a preendáriusok hiteleshelyi munkában történő kötelező részvételét. Ld. Körmendy, 1986. 184. p.

[40] Koszta, 1998. 106. p., 108. p.

[41] Uo.

[42] Uo.

[43] 1435/8. tc. Decreta Regni Hungariae, Gesetze und Verordnungen Ungarns, 1301-1457. Francisci Dőry collectionem manuscriptam additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis, Vera Bácskai. Bp., 1976. 266-267. p.; majd 1486/10. tc. Decreta Regni Hungariae, Gesetze und Verordnungen Ungarns, 1458-1490. Francisci Dőry collectionem manuscriptam additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis, Geisa Érszegi, Susanna Teke. Bp., 1989. 272. p.; 1492/43. tc. Márkus Dezső (szerk.): Magyar Törvénytár. 1000-1526. évi törvényczikkek. Bp., 1899. 506-507. p.

[44] Az 1435-ös törvény hatása a váradi székeskáptalan esetében is kimutatható. Varga Árpád: A váradi káptalan hiteleshelyi működése. In: Csetri Elek – Jakó Zsigmond – Sipos Gábor – Tonk Sándor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 1980. 20-36. p., 29. p.

[45] Koszta, 1998. 109. p.

[46] A testület vonzáskörzetére Ld. Fedeles Tamás: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi vonzáskörzete (1354-1526). In: Weisz Boglárka (szerk.): Középkortörténeti tanulmányok. A III. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szeged, 2003. 9-22. p.

[47] Dl. 33726.

[48] Dl. 94101.

[49] Uo.

[50] Uo.

[51] Dl. 5361.

[52] „unum ex vobis virum idoneum maioris dignitatis simplici canonia titulo“; A testület György custost küldte ki. Dl. 4966.

[53] A kiszállások díjazására ld. 1351/21. tc., 1435/10. tc., 1492/95. tc.

[54] Timár, 1981. 36. p.; Koszta, 1998. 100. p.

[55] 1367. 06. 11.: Dl. 87422.; 1401. 04. 20.: Zichy-okmánytár. V. 249-250. p. Vö. Békefi, 1910. 134. p.

[56] 1401. 06. 10.: Monumenta Vaticana Historiam Regni Hungariae Illustrantia. Vatikáni magyar okirattár. I/1-6. II/1-3. Bp., 1881-1909. [reprint: 2000] (továbiakban: Mon. Vat.) I/4. 335-340. p.; Bónis György: Szentszéki regeszták. Iratok az egyházi bíráskodás történetéhez a középkori Magyarországon. Szerk. Balogh Elemér. Bp., 1997. (továbbiakban: Bónis, 1997.) Nr. 1744. Vö. Békefi, 1910. 135. p.

[57] 1419. 03. 24.: Lukcsics, 1931-1938. I. Nr. 157. Regesztája: Mályusz Elemér – Borsa Iván (szerk.): Zsigmond-kori oklevéltár. I-VII. Bp., 1951-2001. (továbbiakban: ZSO.) VII. Nr. 230.; 1436. 03. 19.: Dl. 88106. Vö. Békefi, 1910. 135. p.

[58] 1438. 08. 14. e: Lukcsics, 1931-1938. II. Nr. 577. Vö. Békefi, 1910. 135. p.

[59] Ld. 58. sz. jegyz.

[60] 1438. 12. 07.: Dl. 64764.; 1448. 07. 30.: Dl. 14185. Vö. Békefi 1910. 135. p.

[61] 1453. 10. 17.: Dl. 93225.; 1458. 09. 29.: Df. 256448. Vö. Békefi 1910. 135. p.

[62] 1461. 04. 09.: Koller, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. I-VII. Posonii, Pesthini, 1782-1812. (továbbiakban: Koller.) IV. 80-81. p.; reg.: Bónis, 1997. Nr. 2898.; Békefi, 1910. 135. p.

[63] 1462. 02. 06.: Df. 233200.; 1472. 10. 19.: Dl. 74513. Vö. Békefi, 1910. 135. p.

[64] 1478. 07. 19.: Dl. 18057.; Békefi, 1910. 136. p.

[65] 1483. 09. 05.: Df. 261918.; 1484. 02. 09.: Df. 265939. Vö. Békefi, 1910. 136. p.

[66] 1485. 04. 07.: Dl. 33441.; Békefi, 1910. 136. p.

[67] 1487. 11. 12.: Dl. 19326.; 1499. 02. 08.: Df. 261970. Vö. Békefi, 1910. 136. p.

[68] 1506. 07. 07. e.: Koller. V. 16. p.; Békefi, 1910. 136. p.

[69] Ld. 68. sz. jegyz.

[70] Ld. 17. sz. jegyz.

[71] Ld. 22. sz. jegyz.

[72] 1356. 10. 10.: Dl. 1875.; 1369. 07. 24.: Dl. 94434.

[73] 1371. 07. 08.: Mályusz Elemér: A szlavóniai és horvátországi középkori pálos kolostorok oklevelei az országos levéltárban. In: Levéltári Közlemények, 1931. 3. sz. 92-123. p., 277. p.

[74] 1383. 08. 08.: Dl. 87552.; Df. 251770.; 1387 11. 07.: Nagy Imre – Paúr Iván – Ráth Károly – Véghely Dezső (kiad.): Hazai Okmánytár. Codex diplomaticus patrius. V. Győrött, 1873. 172-176. p.

[75] 1391. 07. 16.: Dl. 87617. reg.: Kőfalvi Tamás: A pécsváradi hiteleshely működésének pécsi vonatkozásai. In: Font Márta (szerk.): Pécs szerepe a Mohács előtti Magyarországon. Pécs, 2001. (Tanulmányok Pécs történetéből, 9.) (továbbiakban: Kőfalvi, 2001.) Nr. 97.; Uő: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. Szeged, 2000. (kéziratos PhD-értekezés) (továbbiakban: Kőfalvi, 2000.) Nr. 395.; ZSO. I. Nr. 2144.

[76] 1395. 10. 19.: Mon. Vat. I/3. 303. p.; 1431. 10. 06.: Dl. 12411.

[77] 1432. 05. 03.: Lukcsics, 1931-1938. II. Nr. 92.

[78] 1433. 07. 13.: Lukcsics, 1931-1938. II. Nr. 112.; 1437. 12. 27.: Lukcsics. II. Nr. 520.

[79] 1438. 12. 07.: Dl. 64764.; 1445. 03. 30.: Lukcsics, 1931-1938. II. Nr. 841.

[80] 1445. 07. 29.: Dl. 13867.; 1452. 01. 21.: Dl. 88260.

[81] 1453. 10. 17.: Dl. 93225.; 1456. 07. 08.: Vat. Lt. Reg. Supl. vol. 482. fol. 8r-v. MOL. Filmtár, 30175. sz. tek.

[82] 1458. 09. 29.: Df. 256448.; 1484. 02. 09.: Df. 265939.

[83] 1485. 04. 07.: Dl. 33441.; 1499. 02. 08.: Df. 261970.

[84] 1503. 04. 02.: Koller. IV. 513. p.; Aigl, Paulus: Historia brevis venerabilis capituli cathedralis ecclesiae Quinque-Ecclesiensis a prima ejusdem origine usque finem anni 1838. Quinque-Ecclesiis, 1838. 76. p.

[85] 1512. 08. 19.: Dl. 22328.; 1513. 02. 19.: Dl. 22397. reg.: Bónis, 1997. Nr. 4137.

[86] 1517. 02. 16.: Erdélyi László – Sörös Pongrác (szerk.): A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története. I-XII/B. Bp., 1902-1916. III. Nr. 204. Életére ld.: Kubinyi András: Budai Kakas János és történeti feljegyzései. In: Uő: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp., 1999. 193-212. p.

[87] 1359. 10. 03.: Kőfalvi, 2000. Nr. 258.; Kőfalvi, 2001. Nr. 59.

[88] 1399. 03. 24.: Zichy-okmánytár. V. 103-104. p.; 1400. 10. 07.: Zichy-okmánytár. V. 212-213. p.

[89] 1425. 01. 24.: Dl. 11610.

[90] 1488. 04. 19.. Df. 236656.; Df. 236658.; 1494. 05. 06.: Mon. Vat. I/5. 40. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,