Vissza a tartalomjegyzékhez

9. évfolyam 2. szám
A. D.
MMVIII

Fekete Csaba:
Ritus Caenae Dominicae -- borsodi imádságokkal (1713 - ante 1775)
Magyar református szertartási és kegyességi hagyományaink három elemét találja az olvasó a következő lapokon

Magyar református szertartási és kegyességi hagyományaink három elemét találja az olvasó a következő lapokon. (1) Először a Pataki Ágenda kéziratos másolatának közreadását (2–3), azután két szertartási imádság következik, amely egy eddig észrevétlenül lappangó nyomtatványban jelent meg. Lelkészavatáskor (ordinatio, beiktatás, szentelés) ez volt szokásos a Borsodi Egyházmegyében, nyilván a 17. század (vagy még a 16?) örökségéből valók. Nyomtatott Ágendához kötve maradt meg a kézirat, és az Ágendával együtt jelentek meg az Idvességes imádságok. A szöveg közlése után a Milotai Nyilas István nagyhatású Ágendájának[1] itt érintett kiadását is tisztázza a legszükségesebb magyarázatokkal ez a közreadás. Ez azért kötelesség, mert ennek a két kiadványnak a tüzetes és együttes leírása, illetve bibliográfiai, egyháztörténeti, kegyességtörténeti regisztrálása eddig hiányzott.

A Pataki Ágenda (Liturgia Sacræ Cœnæ 1658)[2] hatása és utóélete lemérhető azon, hogy az Ónodon elhatározott és nyomban kiadott Tiszáninneni Liturgia szövegében semmi nem maradt meg abból, amit Medgyesi Pál és köre az egyházmegyékkel elfogadtatott, majd kétszer közreadott 1658-ban és a következő években. Ez az új Liturgia a szerkesztő Láczai Szabó József neve nélkül jelent meg Sárospatakon 1817-ben, majd változatlanul másodszor is 1832-ben. De azért mégsem beszélhetünk a Milotai-féle Ágenda, meg a most említetthez hasonló kiadványok kivétel nélküli egyeduralmáról. Éppen az itt közreadott kéziratos másolat szemlélteti a másik oldalt, hogy volt az örökségnek a puritánok törekvéséhez ragaszkodó ága. Ez is tovább élt, habár módosulva. Meggyökerezett a hagyományban, terjedt kéziratos alakban.

Sákramentumi szertartásaink hazai történetében sok a homályos részlet. Különösen az olyan istentiszteleteken, amelyeket a Ravasz-féle Ágenda megjelenése óta szimbolikusnak szoktunk mondani (addig ilyen megkülönböztetés nem volt teológiai irodalmunkban). Milyenek voltak a helyi (például csak egyes egyházvidékekre jellemző) hagyományaink? Hogyan értelmezték maguk atyáink a helyi szokást? Keveset és bizonytalanul válaszolhatunk. Azóta csak a liturgikus fegyelem hiányáról beszélhetünk, amióta van egységesen elfogadott (voltaképpen hivatalosan kötelező) szertartási rendünk (tudniillik 1930 óta). A reformáció után jó kétszáz évig ez nálunk hiányzott. Maga Milotai Nyilas István is ostorozta, panaszolta, hogy mekkora nálunk a tarkaság. Aztán az egységesítést célzó igyekezet (a 18. század elejétől) ötvöződött a liturgia leépítésével, redukciójával. Még ezután csaknem kétszáz esztendeig vergődött ez a törekvés, sehogy nem jutott nyugvópontra.

A lelkészszentelés rendjéről vannak vázlatos (valóban csak vázlatos) ismereteink. Tudjuk, hogy a lényegi egység mellett szabadon gyakorolták a zsinatok az ünnepélyes szertartást. Az esperesek, szuperintendensek liturgikus érzéke szerint valósították meg, illetve alkalmilag módosították. Másként ez nem is lehetett, mert bár nálunk hivatalból nincs hierarchikus felépítésű egyházszervezet, a gyakorlatban mégis a tractus (egyházmegye) esperesének (dékánjának) a hatáskörébe tartozott a lelkészjelöltek előzetes megvizsgálása majd szentelése (ordinálása). Ez a kompetencia tehát hasonló jogkörrel való felruházás volt, mint a püspöké. Ez a zsinati aktus sem a gyülekezeti istentisztelet körébe tartozott, következésképpen az ágendák nem foglalkoztak vele, ezért találjuk esperesek jegyzőkönyvi beszámolójában vagy egyházkormányzati magánjegyzeteiben az ordinálás vázát, innen tudunk valamit a szertartás fő vonalairól. Úgy látszik azonban, hogy itt is voltak a megszokás által hagyományosan rögzített és elvárt elemek, ilyen lehetett több egyházmegyében is az áldást kérő majd a hálaadó imádság. Ezek közül ismerjük meg alább azokat, amelyeket a Borsodi Egyházmegye lelkésztestülete (akkor még Szent Társaságnak mondták) magáénak vallott, mint sajátos hagyományát.

A Pataki Ágendának van hozzáférhető mai kiadása,[3] ennek rendjét és szerkezetét érdemes itt is követnünk. Így a kéziratos másolat eltéréseit, rövidítéseit, imádságok közötti válogatását könnyű bárkinek lemérnie, vizsgálnia.

A kézirat itteni közreadásának helyesírása közelít a mai szabványhoz, megtartva azonban a jellemző szóalakokat, régebben használatos ragokat, központozást és kisbetűs vagy nagybetűs írásmódot. Nem szükséges, nem járna nyereséggel a kézirat nyelvészeti igényű, betű szerinti közlése, mert nem tudjuk, hogy miről készült a másolat (bizonyosan nem nyomtatványról), nem tudunk meg többet, ha csak a külsőségeket másoljuk. A korabeli kéziratosság általános jegyeire jellemző, hogy az ö és ő, ü és ű, i és í ékezete nem különböztethető meg; helyenként és ǒ is előfordul; a maitól eltérően és következetesen úl, –űl található ul és –ül helyett; ból, –ből helyett is búl, bűl szokás. Sokszor eldönthetetlen, hogy némelyik szó kisbetűvel vagy nagybetűvel kezdődik. Egyes szavakat azonban következetesen nagybetűvel írt a másoló, csak néha nem, jobbnak látszott egységesítenünk. Kevés a szövegben a rövidítés, ligatúra, de majdnem mindig rövidített a szent szó Sz: és ß: alakban. Vegyesen található Xtus és Chriſtus. Külön van írva az Úr Isten, Szent Lélek, stb. Általában kötőjellel írták az igekötőt, illetve kötőjel nélkül egybeírták a megelőző szóval az is szócskát. Ma ezeket nem szükséges követnünk. Szintén nem szükséges kiejtés szerint írnunk egyes szavakat, amelyek így voltak szokásosak a 18. században, míg más szavak írása megegyezik mai helyesírásunkkal.

A maihoz való közelítés másik oka az, hogy a nyomtatott Ágenda és imádságok helyesírása sem egységes, több ponton a kéziratos másolattól is eltér. Ezért látszott kellően mértéktartónak, ha átírás nélkül, de a korra jellemző szokásokat megtartva, csak a kiejtés szerint írt szóalakokat nem követjük és a következetlenségek hiányoznak a közreadásból. || || közé zárva olvashatók a szertartást végző lelkésznek szóló útbaigazítások, rubrikák. Ezeket az elmondandó szertartási részektől a középre zárás is megkülönbözteti.

A bibliai hivatkozások végig lábjegyzetben találhatók. Így az olvasást nem zavarják. Szükség szerint feloldás is van mai hivatkozási szabvány szerint, illetve van helyesbítés. A megfelelő bibliai idézet is megtalálható, ha nincs a szövegben, vagy eltérő, mert a Ritus nem szó szerint idéz. Ezek az idézetek a Tótfalusi Kis Miklós kiadásából valók (1685). A 17. század végétől az ő kiadása számított legjobbnak, ez a későbbiek alapja egészen az 1908-as revideált kiadás megjelenéséig.

A Pataki Ágenda úrvacsorás szertartása a következő elemekből épül fel:

 

Tanítás, gyónás, feloldozás (szószékről?) (1–7):

    [1.]       Meghívás az úrasztalához,

    [2.]       Szereztetési igék,

    [3.]       Tanítás az úrvacsora értelméről,

    [4.]       Közgyónat,

    [5.]       Hitvallás,

    [6.]       Három gyónó kérdés,

    [7.]       Feloldozás.

Communio az úrasztalánál (8–11)

    [8.]       Imádság a kenyér felett,

    [9.]       A kenyér elosztása,

 [10.]       Imádság a bor felett,

 [11.]       A bor elosztása.

Postcommunio (12–14)

 [12.]       Intelem,

 [13.]       Hálaadó imádság,

 [14.]       Megáldás.

 

(1)

Ritus Cænæ Dominicæ

 

[≈1A≈]

Meghirdettük vólt szerelmesim az elmúlt Úr Napján, hogy ha a nagy kegyelmű Isten e szent napot egészségben és békességben megengedi érnünk, az Úrnak asztalát megterítjük, hogy a megéhezett s szomjúhozott lelkek magoknak vigasztalást vegyenek.

Imé a nagykegyelmű Úr Isten könyörgésünkben meghallgatott, s ígéretünk szerint az ő asztalát megterítettük, melyért övé légyen a dicsőség. Hívogattunk vala benneteket az Úr Krisztus nevében, s kértünk is, hogy békéljetek meg Istennel, s egymás között,[4] és készítsétek magatokat a lelki vendégséghez, melyet ha cselekedtetek, azt mondja az én Uram tinéktek:

Ímé, az én Vacsorámot elkészítettem, tulkaim és madaraim megölettettek, mindenek készen vannak, jöjjetek el a lakodalomba.[5] Óh jöjjetek el kérlek, ne vessétek meg az Úrnak ily drága hívatalját!

[≈1B≈]

De mivel nétalám találkoznak olyatének, kik még a bűnnek fertőjében inkább akarnak maradni, hogysem mint Istenekkel való frigyeket megújítani, azokaért is készületlenek, minekokáért hogy az ilyenek minékünk a következendő szent munkában akadályúl ne legyenek, egy rövid Éneket mondunk el, s az idő alatt ki mehetnek.

|| Az után így szólunk ||

[≈2≈]

Szerelmesim a Jézus Krisztusban akik jó lelki ismérettel magokat elkészítették, hogy annyival is jobb készülettel járulhassanak elő, három dolgokra vigyázzunk.

                    I.                        Halljuk meg azokat az Igéket, melyekkel Urunk Krisztus szerzette e szent Vacsorát lelki titkaival együtt.

                  II.                        Lelki törödelmességgel tégyünk vallást bűneinkrűl.

               III.                        Lelkünk örömére hallljuk meg bűneinknek kötele alól való felóldoztatásunkat.

Az szerzésnek igéit megírták mind a három Evangelisták, Szent Máté, Szent Márk, Szent Lukács, de legvilágosabba megírta amaz harmadik égben tanúlt Szent Pál.

|| I. Cor. 11 a v 23 ad vers. 30. legatur ||[6]

[≈ 3 ≈]

Ez igékben három vagyon (1) A szent Jegyek, (2) Az Ígéretnek szavai, (3) A Parancsolatok.

A szent Jegyek kettők (1) A külső éltető állatok, úgymint a kenyér és a bor. (2) A külső cselekedetek, melyek vagy az Egyházi Szolgáké, vagy a Vévőké.

Az Egyházi Szolgáké Krisztus Urunk cselekedeti szerint négyek. 1. Vötte. 2. Hálákat adott. 3. Megszegte. 4. Adta mondván: Vegyétek &c.

A Vévőké kettők, 1. Elvötték. 2. Megötték s itták. E szent jeleknek lelki értelmek, a kenyérnek és bornak előtételekkel együtt ezek:

A kenyér Krisztus Testének, a bor penig Krisztus Vérének jelei.

Azért

Mikor látod a kenyeret és bort előtétetni, higgyed, hogy a Krisztus Atyjának örök végezésében szintén úgy előtétetett, s rendeltetett idvességednek végben vitelére.

Hogy penig külön tétetni látod, higgyed, hogy Krisztus testétűl elszakadott s vére kiomlott, éretted való szenvedésében.

Hogy kenyérből és borbúl szerzette Urunk Krisztus ez Sákramentumot, értelme ez: Amint a kenyér és bor legjobb táplálói testednek: Úgy a Krisztus Teste és Vére legjobb, sőt egyetlen egy tápláló étele lelkednek az örök életre.

Hogy penig mind kettőbűl szerzett, értelme ez: Amint az eledelben, és italban vagyon egész táplálódás, így a Krisztus teste és vére lelkednek tökélletes táplálója.

A kenyérnek és bornak felvételét mikor látod, higgyed, hogy a Krisztus szabad akaratbúl vötte fel a mi természetünket a minden névvel nevezendő szenvedéseket és a keserű halált éretted: Im hol vagyok én, hogy a te akaratodat cselekedjem Isten.[7] Én magam adom halálra az én életemet. Szabad akaratom szerint.[8] Az ő lelkét veti áldozatúl a bűnért.[9]

A háláadást mikor hallod, higgyed a Krisztusnak lelkében szent Atyjához való buzdúlását a te lelki ellenségiden vött győzödelmért, és te is lelkedben buzdúlj fel, Örül az én szívem és örvendez az én dicsőségem, mert nem hagyod az én lelkemet a koporsóban &c.[10] Mikor látod a kenyeret töretni, és a bort töltetni, higgyed, hogy a Krisztus Teste a keresztfán bűneid bocsánatjáért megtörettetett, és szent Vére kiontattatott.

Mikor a Tanító adja a szent jeleket, higgyed, hogy a Krisztus az ő szent Testét és Vérét szintén oly bizonnyal adja lelkednek örök életre való táplálására.

Mikor elfogod a szent jeleket, a Tanító kezébűl, fogd meg a Krisztust minden érdemével hitednek karjával; nem különben mint a vén Simeon testi karjaival.

Mikor a kenyeret észed, és a bort iszod, ezeknek erejét érzed, higgyed, hogy a Krisztus keresztfán való szenvedésének érdemes elégtételéért minden bűneid megbocsáttattanak, s egyszersmind érezzed a Szent Léleknek vidámító erejét, bűneid bocsánatja felűl való bizonyossá tétetésed által. Ezek lelki értelmek a szent Jeleknek.

II. Az Ígéretnek szavai ezek: Ez az én Testem. Ez az én Vérem. Amelyekben azt ígéri a Krisztus minden híveinek, hogy a mely bizonnyal a kenyér és bor jelen vannak, ez lelki vendégségben, minékünk adatnak, mi is azokat elfogjuk, megésszük, isszuk, szinte oly bizonnyal a Krisztus jelen vagyon, magát egészlen minden érdemével nékünk adja; mi is őtet elfogjuk hitünk által lelkünknek valósággal való tápláltatására.

Ez az Ígéret.

[III.] A Parancsolatok hármak.

Első Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Az az: Amiket és amint lött szerzettem s cselekedtem, ti is aszerint cselekedjetek, semmit hozzá nem tévén, avagy elvövén, azt penig az én emlékezetemre, a feljebb meghallott jelek titkai szerint.

Második Az Úrnak halálát hirdessétek, míglen eljő.

Ez háromban áll.

                    I.            A feljebb említett titkok felűl való szent elmélkedésben.

                  II.            Hitünknek egész életünkben való kiábrázolásában.

               III.            Az Istenhez és hozzánk mutatott nagy szerelméért való háláadásban.

Harmadik. Próbálja meg azért minden ember magát, és úgy egyék ebbűl a kenyérbűl, és úgy igyék ebbűl a pohárbúl, amely háromban áll.

                    I.            Bűneinken való igaz szomorúságban.

                  II.            Bűneinknek, s azokkal érdemlett büntetésünknek egyedül csak a Krisztus érdeméért lött bocsánatjoknak elhívésében.

               III.            Egész életünknek háládatossággal Istennek szent parancsolatja szerint való rendelésében.

Valakik ilyen készülettel vannak, azokat méltóknak s illendőknek tartja Isten ez lelki vendégségre. De akik e lelki bizonyságokat őmagokban nem érzik, itíletet észnek és isznak magoknak.

Minekokáért Krisztus Urunk és szent Pál parancsolatjábúl, mindeneket akik tudván ez következendő bűnökben élnek, eltiltunk az Úrnak asztalátul, meghirdetvén nekik, hogy az Isten Országának semmiképpen örökösi nem lésznek. Tudni illik: A bálványimádók, és kik szenteket, angyalokat és egyéb teremtett állatokat imádnak, kik faragott öntött és írott képeket tisztelnek, kik ördögi tudománnyal és varázslással élnek, akik embereket barmokat és egyebeket megbűvölnek bájolnak, akik az Istent, az ő szent Igéjét és Sákramentomát megvetik, minden káromlók, és kik az Anyaszentegyházban, és Polgári társaságokban zurzavart indítnak, pártosok, patvarkodók, hiti szegettek, hitetlenek, szüléjeknek és előljárójoknak engedetlenek, gyilkosok, házsártosok, háborgók, felebarátjoknak gyűlölői, és azokra irigykedők, minden házasságtörők, paráznák, részegesek, lopók, uzsorások, kóborlók, ragadozók, kártyás kockások, fösvények és mindenek, valakik megtérés nélkül akármi vétkekben élnek. Ezek magokat e Szent Sákramentomi ételtűl italtúl megtartóztassák, mind addig, míg azokból meg nem térnek, hogy nehezebb itíletet ne vonjanak fejekre, és a közönséges Gyülekezetre.

Mindazok, szerelmesim, nem azért számláltatnak elő, hogy az híveknek törödelmes szívei el-rettenjenek, mintha csak azok járúlhatnának ide, akik minden bűn nélkül vannak, mert nem azért élünk e Sákramentommal, hogy magunkat tökélleteseknek mutassuk, sőt inkább hogy megvalljuk bűnös vóltunkat, a Krisztusban keresvén a lelki életet oly bizodalommal, hogy még az erőtlenségek bennünk vannak mindazonáltal Isten kegyelme által azok ellen tusakodván, azok minket Isten kegyelmébűl ki nem rekesztenek, sem penig ez lelki Vendégségre méltatlanokká nem tésznek.

Itt azért töredelmességgel tégyünk vallást a mi bűneinkrűl, melyet mondjatok velem együtt.

[≈ 4 ≈]

Nagy buzgósággal magasztaljuk mi kegyelmes Istenünk a te nagy nevedet, hogy kimentettél minket amaz örök halálból és kárhozatbúl, melyben az irigy ördög az egész emberi nemzetséget a bűn által ejtette vala, mely nagy rabságbúl soha sem ember, sem angyal, minket ki nem menthetett vólna, hanem te Uram, te szerzettél minékünk váltságot egyszülött Fiadban, kit nagy szerelmedbűl nékünk ajándékoztál, hogy mihozzánk az egy bűnön kívül hasonlatos emberré lévén a mi Törvényszegésünknek büntetését magára vállalná, és halála által eleget tenne a te igazságodnak; Feltámadás által penig elrontaná azt, akinél az halálnak ereje vala: és ekképpen ismét életre hozna e világra. Óh, mi édes Atyánk! Megvalljuk, hogy semmi teremtett állat meg nem foghatja annak a te igen Felséges nagy szerelmednek hosszasságát, szélességét, mélységét és magasságát, mely tégedet az ingyen való irgalmasságra indított, mindazáltal édes Idvezítő Urunk parancsolatjára bizodalommal magunkat az ő asztalánál bemutatjuk, és az ő szent Vacsoráját vésszük, melyet szent halálának emlegetésére szerzett és hagyott. Megjelentünk, hogy emlegessük háláadással hirdessük, és az egész világ előtt bizonyságot tégyünk affelől, hogy mi szegény veszett rabok egyedül és mindenestűl csak ő általa nyertünk szabadságot és életet; hogy csak őáltala esmérsz minket te fiaidnak és örökösidnek, hogy csak ő általa vagyon nékünk bémenetelünk a kegyelemnek Táblája eleiben, hogy csak ő általa foglaltattunk a lelki országban, hogy együnk és igyunk az ő asztala felett. Ez te megbecsülhetetlen jótéteményedet mi itt szívünk mélységébűl ismérjük és hirdetjük, hogy csak a te szabad irgalmasságodbúl vöttük a te egyetlen egyszülött Fiad az Úr Jézus Krisztus által, melyekért mi, te szent Gyülekezeted, Szent Lelkednek indításából, minden háláadást, dicsíretet és dicsőséget néked tulajdonítunk.

Adjad, kegyelmes Atyánk, hogy Szent Lelked által mi is már magunkat erős hiedelemmel a te szent Fiadnak ajánlhassuk, és hogy a mi fáradt és törödelmes szíveink az ő igaz testével és vérével mint örökké való mennyei kenyérrel a Szent Léleknek munkálkodása által tápláltassanak: hogy többé már nem a mi bűneinkben éljünk, hanem őbenne, és ő is mibennünk, most hit által, ennekutánna jelen és szemtől szembe az Egekben örökkön örökké.

Ennek felette szerelmes Atyánk erősíts meg minket e Szent Vacsora által, keresztényi hitünknek ágazatiban, melyrűl mind szívünkkel, szájunkkal ilyen vallást tészünk:

 

[≈ 5 ≈]

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, &c.

 

[≈ 6 ≈]

Jóllehet én a ti hitetek felűl való vallástételtekben nem kételkedem; mindazonáltal hogy az nyilvábban való légyen, és a szent Gyülekezetben is (: melyben a szent Angyalok is jelen vannak, és figyelmeznek kinek kinek maga viseleté-re :) zengjen, Három kérdéseket tészek, melyre kiki maga személyében jó lelkiismérettel tartozik megfelelni.

 

Először azt kérdem. Hiszitek-é, hogy Istentől tökélletességben, igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtettetek vólt; de az ördögnek incselkedése miatt örök halálban és kárhozatban estetek?

Én hiszem.

Másodszor. Hiszitek-é, hogy az Úr Isten szent Fiát a testben ti érettetek elbocsátotta, és annak a keresztfán egyszer való áldozatjával, a bűnt, halált, ördögöt, kárhozatot úgy megrontotta, erejeket hatalmakat úgy elvötte, hogy többé már ezek kárhozattokra nem árthatnak?

Én hiszem.

Harmadszor. Hiszitek-é, hogy ez halandó életnek utána feltámasztja az Isten testeiteket a porbúl, és béviszen titeket lelkestől, testestől az örök boldogságban?[11]

Én hiszem.

|| Ezt végezvén, így szóljon a Tanító ||

[≈ 7 ≈]

Én is az én Uram Jézus Krisztusnak méltatlan, de hivatalos Szolgája, értvén a ti hitetek felűl való kész vallástételteket, a hatalom szerint, mely adatott minékünk az Apostolokkal, hogy valakiknek bűnöket megbocsátjuk, az Egekben is meg lészen bocsátva, akikéit penig megkötjük, megköttetnek az Egekben is; hirdetem, sőt amint Krisztus Urunk szavaiban nyilván kifejezve vagyon, megbocsátom az ő nevében a ti bűnötöket, ti is a ti részetekrűl igazán tartván pœnitenciát, sőt ennek felette örök életetek felől is bizonyossá tészlek benneteket, melyet ő szent Felsége megád ingyen való kegyelmébűl, szent Fiáért tinéktek, és minden ő benne hívőknek. Ámen.

[≈ 8 ≈]

Meghallátok Istennek szerelmesi, minémű igékkel, cselekedetekkel, és mi végre szerzette édes Idvezítőnk e szent Vacsorát, melyeknek újabb előszámlálásával az időt nem tőltöm, hanem akik magatokat elkészítettétek, azt mondja az én Uram tinéktek mégis, Jövetek el a lakodalomba.

|| Elő jövén a hívek, így szóljon a Tanító ||

A mi Urunk Jézus Krisztus az éjtszaka, amelyen elárultaték, vötte a kenyeret,

|| vegye ő is ||

aminthogy én is vészem mostan, vévén a kenyeret, hálákat adott, mi is annakokáért adjunk hálákat.[12]

Hálákat adván a kenyeret megszegte, amint én is mostan megszegtem, és adta az ő Tanítványinak;

|| : akkor adni kell : ||

Ezt mondván: Vegyétek, egyétek, ez az én Testem, mely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. A kenyér, melyet megtörünk, Krisztus testével való közösülés. Megemlékezzetek az Úr Jézus Krisztus halálról. Oda fel az égben emeljétek lelkeiteket, holott az Úr Krisztust vallátok hitetek ágazatiban ülni az Istennek jobbján.

[≈ 9 ≈]

Minekutánna penig vacsoráltanak vólna, vötte a pohárt is, amint én is mostan

|| : ekkor ő is vegye : ||

és hálákat adott. Azért adjunk hálákat mi is Istenünknek.

[≈ 10 ≈]

Dicsőíttesél Úr Jézus Krisztusnak természet szerint való Szent Atyja, ki őbenne az Idvességnek kútfejét felnyitogattad, Óh, adjad, hogy a vizet, melyet e király ád, a te néped lélekből szomjúhozza, hogy soha meg ne szomjúhozzék, hanem légyen az égben örök életre szökdécselő víznek kútfeje. Ámen.

[≈ 11 ≈]

Hálákat adván adta a pohárt is, mondván: Ez pohár Új Testámentom az én Véremben, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Az háláadásnak pohára, melyet megáldunk, Krisztus vérével való közösülés. E pohár Új Testámentom az én véremben.

|| NB. Amíg a kenyér és pohár felől való háláadások végben nem mennek,

az első vendégek jelenlételekben, addig éneket nem kell mondani.

Mikor osztán mind elvégezi, így szóljon: ||

[≈ 12 ≈]

Eképpen szerzette Krisztus Urunk a Végvacsorát eképpen élének ezzel az elődedin lévő keresztények Gyülekezetiben amint mi is mostan ilyen végekre:

                    I.            A mi hitünknek a bűnbocsánat, és az örök idvesség felől való megerősítésére.

                  II.            A keresztény vallásnak, és igaz pænitentia tartásnak bizonyságára.

               III.            Az egymáshoz való szent szeretetről s egyességről való vallástételre; hogy amiképpen a kenyér és bor, melyekből ettünk és ittunk, sok búza és szőlőszemekbűl állanak ugyan; de már egymással úgy egyesültek, hogy mindazok egy kenyér és egy bor. Így minékünk is sok híveknek hit és Atyafiságos szeretet által úgy öszve kell forradnunk, hogy mindnyájan egy test és lélek légyünk. Melyre a jó Isten Szent Lelke által segéljen bennünket. Ámen.

Hogy penig a mi Urunknak asztalátúl hálá adatlanúl el e távozzunk, nagy lelki buzgósággal adjunk hálát Istenünknek, ki lelkeinket ily Atyaiképpen vendéglé és táplálá. Mondjuk azért mindnyájan.

[≈ 13 ≈]

Áldjad én lelkem az Urat, és minden belső részeim az ő szent nevét. Ádjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jó téteményirűl, ki megkegyelmez minden te bűneidnek, ki meggyógyítja minden te betegségidet, ki megszabadítja a koporsóbúl a te életedet, ki tégedet megkoronáz kegyelmességével és irgalmasságával, ki minden jóval megelégíti a te szádat. Irgalmas és kegyelmes az Úr, késedelmes az haragra és igen kegyelmes. Nem mindörökké feddődik, és nem tartja meg mindörökké az ő haragját. Nem a mi bűneink szerint cselekeszik mivélünk, és nem fizet minékünk a mi álnokságunk szerint. Mert mely igen magas az ég a földtűl, oly igen nagy az ő jóvólta az őtet szeretőkhöz. Mely távól vagyon a Nap kelet a Nap nyugattól, oly messze vetette mitűlünk a mi bűneinket. Miképpen könyörül az Atya az ő Fiain, azonképpen könyörül az Úr az őtet félőkön. Aki az ő tulajdon Fiának nem engedett, hanem adta azt miérettünk mindnyáján, és ővéle minékünk mindeneket adott. Az Isten penig az ő mihozzánk való szerelmét ebben mutatja meg, hogy mikoron még bűnösök vólnánk, a Krisztus miérettünk meghólt. Minekutánna azért megigazultunk az ő Vére által, sokkal inkább megtartatunk immár az harag ellen ő-általa. Mert ha mikor ő ellenségi vóltunk, megbékellettünk Istennel, az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által, minekutána megbékéllettünk véle. Annak okáért, óh én szívem és szájam az Úrnak dicsíretit örökké hirdessed. Ámen.

[≈ 14 ≈]

|| Áldás Num. 6. v. 24. ||[13]

Áldjon meg óh Istennek népe tégedet a Jehóva, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa a Jehóva az ő orcáját te rajtad, és könyörüljön rajtad. Fordítsa a Jehóva az ő orcáját te reád, és adjon békességet tenéked. Ámen.

 

|| Avagy így. ||

Meg áldjon téteket az Atya Úr Isten, meg igazítson a Fiú Úr Isten, és meg szenteljen a Szent Lélek Isten, hogy áldottak legyetek házatokban, házatokon kívül, jártotokban, költötökben, ki s jöveteltekben és meneteltekben, mennyen és a földön. Ámen.

 

[≈ 8A ≈]

|| Gratiarum actio, ante administrationem Cœnæ Dominicæ ||[14]

Dicsőség, áldás tulajdoníttassék néked, óh minden kegyelemnek Istene, Mennynek földnek hatalmas Ura, ki minket szegény bűnösöket a mi bűneinkben elveszni nem hagytál, hanem a te szerelmes Fiadat az Úr Jézus Krisztus ez világra váltságúl elbocsátottad, őtet minékünk választottidnak lelki eledelül adtad, hogy ő lenne ama Mennyországból .

[≈ 13A ≈]

|| Gratiarum actio datâ Cœnâ ||

Óh, Istennek Báránya, én lelkemnek édes Megváltója, Úr Jézus Krisztus! Az én szívemnek belső indulatjából tenéked immár nagy hálákat adok, minden időbéli reám való Atyai gond-viselésedért, kiváltképpen penig, hogy te én érettem szegény elveszett bűnösért, szent Testedet a gyalázatos halálra, a keresztfára engesztelő áldozatúl adtad, ott megtöretted, szent Véredet érettem kiontattad, és annak érdeme által, álnokságomnak rútságábúl engemet megújítottál. Melynek pecsétét és zálogát ímé mostan is e szent Vacsorában nékem kiszolgáltattad, szentséges Testedet és Véredet adván szegény lelkemnek eledelül, mely által mostan is újobban elpecsétlél <…………………>.[15]

 

Az "Idvességes imádságok..." címlapja (1713)

 

(2)

 

Örök dicsőséges nagy Úr Isten! kinek dicsőségének királyi széki a magas egek, és  kinek kegyelmének széki a szelíd alázatos együgyű szívek. Te vagy, Uram, kinek jó vóltát mi, a mi setét elméinkkel meg nem foghatjuk, annyival inkább megfertéztetett ajakainkkal, és bűntévő nyelveinkkel ki nem mondhatjuk.

Te, Utam, minket a lelki setétségnek hatalmasságából, nem csak a te kegyelmednek országába állítottál , hanem hogy az Új Testámentomban nem a megölő betűnek, hanem a megelevenítő Léleknek alkalmatos szolgái, és a Jézus Krisztusnak Evangyéliomának hirdetői lennénk, arra is kegyelmedből választván, előállatni méltóztattál.

Te adtad, Uram, a te igédet a mi szájainkba, hogy az által e gonoszban helyheztetett világban gyomláljunk, rontsunk, építsünk és plántáljunk.

Te hagyományod, Uram, hogy prédikáljuk az igét, rajta légyünk mind alkalmatos s mind alkalmatlan időben, feddődjünk, dorgálódjunk, intsük az hallgatókat minden szelídséggel és tanítással. De óh, mi Urunk Istenünk, jóllehet a Krisztusról való tudomány, amik által megtartatunk, azoknak Istennek hatalma az idvességre; mindazáltal akik elvesznek, kiknek elméjeket megvakította e világnak Istene, hogy a Krisztus dicsőséges Evangyéliomának világossága ne fénljék nékiek, azoknak merő bolondság és csúfság, kiktől mi, te szegény szolgáid minden napon te éretted megölettetünk, és olyanok vagyunk, mint a mészárszékre rendeltetett juhok.

Ó, mi nagy Istenünk! E világ szemei eleibe állattál minket, úgy mint halálra valókat, mert löttünk csudái e világnak, az embereknek seprei, elvettetett állatok, elannyira, hogy aki minket öldököl, alítja, hogy isteni tiszteletet cselekeszik.

Megutáltatott Uram a te szerelmes Jegyesed is, kit naponként késztünk, hogy mint tiszta Szüzet egy férjfiúhoz, a király Krisztushoz szerkeztessünk, sértegettetik mindenfelől, mint a tövisek között felnőtt liliom. Nagy és erős Isten! küldd el szíveinkbe erősítő Lelkedet, hogy mindezekben diadalmasoknál feljebbvaló légyünk, és elhitessük magunkkal, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem mélység, sem magasság, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem a következendők el ne szakaszthatnak minket a te szerelmedtől, mely vagyon a Jézus Krisztusban.

Készíts a szenyvedéshez, mely naponként minket a mi hivatalunknak utaiban előtalál, hogy minden alkalmatosságokkal zúgolódás nélkül szenyvedvén, a nyomorúságok között örvendezhessünk, a te tőled nékünk adatott tálentummal úgy kereskedhessünk, hogy mikor hozzánk megtéréndesz, azt néked hasznos nyereséggel lelki örömmel megadhassuk.

Legközelebb, Uram, e szent alkalmatossággal jelentsd meg magadat minékünk, és légyen a te Lelkednek kettős mértéke mirajtunk, hogy a te nevedben felvejendő munkáinkban áldást vehessünk.

Lelkednek tüzével azért illessed megfertéztetett ajakainkat, hogy semmi tisztátalan, rothadt és megveszett beszédek a mi szájainkból ki ne származzanak; sőt inkább amelyek épületesek, melyek igazak, melyek tiszták, melyek szerelmetesek, melyek jó ízűek, azok forogjanak a mi szájainkon és ajakainkon; ha mi jóság, ha mi dicséretes, azokról gondolkodjunk.

Adj, Uram, minékünk elmét áldott munkáidnak megfogására, nyelvet s tudomány a magyarázásra, elmét a vizsgálásra, szorgalmatosságot a tanulásra, ítéletet a megkülönböztetésre, készséget azoknak másokkal való közlésére.

Azokat is, Uram, kiket ez alkalmatossággal kibocsátandó vagy, megért gabonádnak aratására, készítsed jó idején, ruházd fel illendő mennyei kegyelmekkel, a Véneknek személyekben tegyed fejekre kezedet, mely légyen tapasztalható jegyül nékiek hivataljoknak szükséges elkövetésére, Szent Lelkednek ajándékival ékesíted, és szent kezeiddel fedezgetvén, a sátánnak minden ártalmas tagjai ellen takargatván, hatalmasan mególtalmazzad.

Miképpen pedig, óh nagy Isten! ez életben egy kegyelemnek részesivé töttél, úgy a más életben tégy minket egy dicsőségnek örökösivé, szent Fiadnak az áldott dicsőséges Úr Jézus Krisztusnak drága vére hullásáért, Ámen. Mi Atyánk, ’s a’ t.

 

(3)

 

Meghajtjuk reszkető térdeinket, földre fektetjük le bűnös lelkeinket, az égbe emeljük hozzád a mi kezeinket, ó minden irgalmasságnak Atyja! Ki a te akaratod szerént szültél minket az igazságnak beszéde által, hogy lennénk a te teremtett állatidnak néminémű zsengéi.

Ó, mi reménségünknek Istene, méltó vagy, hogy tégedet a mi lelkünk háláadó áldozatnak dicséretivel tiszteljen, sok ízben reánk áradott nagy kegyelmességidért, melyekkel minket időről időre meglátogattál, idő szerént való irgalmasságodért, és örökkévaló áldásodért, mind testünkön s mind lelkünkön való atyai szerelmedért.

Nevezet szerént pedig hogy minket kegyelmedből örök időktűl fogván elválasztottál, a te képedre és hasonlatosságodra teremtettél, szent Fiadnak drága vére által megváltottál Szent Lelked által megszenteltél; sőt, e világ közül minket kiszakasztottál, hogy minket méltatlan férgeket és alávaló embereket, te veled együtt munkálkodó szolgákká, áldott titkaidnak sáfárivá, a Jézus Krisztus képében örömet és békességet hirdető követekké, minden érdemünk nélkül felvenni, és előállatni méltóztattál; minden ennyi veszedelmes időkben is, hitünkben hajótörést szenyvedni nem hagytál.

Ó, mi nagy Istenünk! Miképpen dicsőíthetjük elégedendőképpen irgalmasságodat és jóvóltodat, hogy ezideig életünben is megtartottál, életünknek eszközeit bőségesen kiszolgáltattad, mostani útainkban óltalmaztál, egymás látásával megörvendeztettél, ez alkalmatossággal a te nevedben elindított és felvött munkáinkat ez óráiglan megáldottad.

Áldott légy, Uram, hogy a te titkaidat eltitkoltad a bölcsektől és az értelmesektől, és azokat megjelentetted a gyermekeknek. Jól vagy, édes Atyánk, mennynek földnek Ura, mert ez vólt a te jókedved!

Ugyanis akik e világban bolondoknak ítéltetnek, azokat választottad, hogy a bölcseket azok által megszégyenítsed: akik e világon erőtleneknek alíttatnak, azokat választottad, hogy az erőseket megszégyenítsed: akik nemtelenek e világon, és semminek ítéltetnek és alíttatnak, azokat választottad; és melyek nincsenek, ahogy azok által a melyek vannak, eltöröljed, hogy ne dicsekedjék te előtted egy test is.

Dicsőséges nagy Úr Isten, a te könyörületességednek belső részét viszontagsággal ontsad ki mi reánk, tartasd fenn tovább is mirajtunk a te kegyelmes gondviselésedet.

Áldj meg minket testünkhöz és lelkünkhöz illendő áldásokkal, kiváltképpen pedig tisztünknek végbevitelére néző elégséges mennyei kegyelmekkel ruházz fel, hogy vitézkedhessünk ama jó vitézséggel, megtartván az hitet és a jó lelki esméretet. Légyen, Uram a te beszéded a mi szánkban élő és hatható, és hathatóbb minden kétélű fegyvernél; ne engedjed, hogy áldozzunk a mi gyalmunknak, avagy hálóinknak jó illatot tegyünk, sem magunkat sorsunk felett fel ne emeljük, hanem a te nevednek dicséretire s dicsőségére minden gondolatinkat, szólásinkat és cselekedetinket igazgathassuk.

Őrizd meg azért a mi szíveinket fösvénységtől, ne legyünk hamis béresek és hasunknak szolgái, ne legyünk rút nyereségnek kívánói. Zabolázd meg nyelvünket, hogy bolond beszédet, trágárságot, rágalmazást és szitkokat ki ne szóljon, hanem jó és tisztességes beszédeket szólhasson, melyek alkalmatosok légyenek az építésre, és kedvesek az hallgatóknak.

Cselekedjed, Uram, hogy az híveknek legyünk példák a beszédben, a nyájaskodásban, a lélekben, a békességes tűrésben, az hitben, a tisztaságban, hogy fegyhetetlenek lévén, még a kívülvalóktól is jó tanúbizonyságot végyünk, és mikor másoknak prédikálunk, magunk megvettettek ne légyünk.

Adj, Uram, minékünk tettetés nélkül való hitet, lelkünk esméretinek békességet, a Szent Léleknek örömét, erős reménséget, magunk sorsával megelégedő Lelket, szólásbéli bátorságot, állhatatos békességes tűrést a mi hivatalunkban a te dicsőségedhez, és az emberek idvességéhez illendő hűséget és buzgóságot.

Végezetre cselekedd azt, Uram, hogy mikor megjelenendik ama Pásztoroknak Fejedelme, a mi füleinkben zengedezzenek amaz örvendetes igék: Jól vagyon, jó és hű szolgám; kevesen voltál hű, sokakakra bízlak ezután, menj a te Uradnak örömébe: holott amaz hervadhatatlan koronát elvehessük, ugyan a mi Urunk Jézus Krisztus mi Pásztorunk és Idvezítőnk által, Ámen. Mi Atyánk, ki vagy, ’s a többi.

 

A Ritus eltérése Medgyesi Pál Liturgiájától

Az eltérés a nyomtatásban megjelent LSC (= Liturgia Sacrae Coenae) szövegétől nem jelentős, de igen jellemző. Semmi utalás nincs arra a kéziratban, hogy ez ama „puritán Ágenda” kivonatos másolata volna, avagy az úgynevezett Pataki Ágenda követése. Az eltérő cím semmivel nem sugallja ezt a szövegből feltáruló közvetlen kapcsolatot. Eltűnt a Liturgia szó; a Caena szóalak is változás; a 17. századi nyomtatott címlapon nem bukkant föl a Ritus.

A meghagyott rubrikákban is van eltérés. Rövidítés és többlet is. Nem található sehol a Medgyesire jellemző első asztal szakkifejezés, de voltaképpen ezt jelenti az első vendégek. Nincs annyira részletezve az úrvacsorai szertartás, mint a 17. századi nyomtatott kiadásban, nem hangsúlyozza azt, ami legjellemzőbb törekvése volt Medgyesinek (bár valójában ezt teszi), hogy a felemelt kenyeret le ne tegye a prédikátor, hanem azonnal ossza is; és a kelyhet ugyanígy. Arról sincs szó, hogy az elosztás közben (következetesen így írja) a szereztetési igéket ismételné a lelkész, vagy egyéb igéket mondana a kommunió során oda járuló gyülekezeti tagoknak.

Szintén nyomatékos a puritán felfogásban — a LSC rubrikájából ítélve — az úrvacsorai éneklés tilalma. Ez a kéziratos másolatban az egyik lényeges változás. A Ritus csak azt óhajtja, hogy amíg a szereztetési igék elhangzanak az elsőnek úrvacsorához járulók előtt, addig ne legyen éneklés. Az első asztal  után körbe állók kommuniója, tehát többi asztal idején tehát volt. Ugyanakkor később nem ismételte meg a liturgus az elején elmondott több igét, mint Medgyesi. Szintén jellemző eltérés még a szertartás elején, a homiliás és gyónó rész közé beiktatott éneklés. Lehetséges, noha kevéssé valószínű, hogy a szertartás tanító és gyónó szakasza ekkor már nem is a szószéken történt, erről nem nyilatkozik a kézirat. Milotai Ágendájában egyértelmű, ezért ennek hallgatólagos követésére gondolhatunk, mert ha másként történt volna, mint a Dunántúlon a 18. század végétől, akkor erre lenne a kéziratban rubrika. Másfelől az éneklésről beiktatott [≈1 B] rubrika oka nagyjából az lehet, amit Kármán Ágendája szintén fölvetett, majd folytatása a 19. század elején képviselt, tudniillik hogy a nem úrvacsorázók mondhatják-e a bűnvallást, és egyben feloldozást mondhat-e rájuk is a lelkész, holott nem fognak úrvacsorázni? Ennek előzményét már itt megtaláljuk.

Az úrvacsorai szertartásban a tanító (prédikációs) és gyónó szakasz meg a kommunió közé iktatott éneklés első említését Milotai 1653-ban megrövidített Ágendájában találjuk.[16] Ez nem minden további nélkül mondható gyülekezeti éneknek. Kétségtelen a szertartásnak ugyanezen helyén Alvinci Péternél, hogy ekkor a kántor és a diákok liturgikus kórusa énekelt. Ez a Ritus szerint is lehetséges. A kettő egyáltalán nem független egymástól, nem is zárja ki egymást. Orgona nélkül a gyülekezet éneklését is a liturgikus kórus vezette, és hiába szerették volna reformátor atyáink, a gyülekezet, vagy legalább a gyülekezet énekelni tudó része nem mindig társult olyan lelkesedéssel a szertartás énekléséhez ahogyan ez a kései romantikus elképzelésben megjelenik.

 

A Ritus Caenae Dominicae kéziratának első oldala

 

Az általános jellemzés után lássuk az eltérések fontosabb részleteit. A tanító rész megkurtítást és némi többletet tartalmaz. [≈1A≈]: előtte elmarad a rubrika, a prédikátornak szóló bevezető mondat.

Az utána következő részek egészen apró eltérések kivételével azonosak (érhetnönk > érnünk); a zárómondat nincs Medgyesinél (hívatal = meghívás).

[≈1B≈]: teljesen új, a megátalkodottaknak, meg nem térteknek az asztaltól való elintése (eltanácslása, eltiltása). Ennek nincs Medgyesinél semmi nyoma. Jóllehet kereshetünk erre (Pál apostolnál és másutt) bibliai indítékokat, szükséges is a szent cselekmények megbecsülése, óvása. Mondhatjuk a középkori fogalmak és a népi kegyesség vegyülékének is. Kétségtelen azonban, hogy volt magyar református kegyességtörténeti hatása is. Az ilyen elintés nem csupán hangsúlyozta a kommunió szentségét és lelki készenlétet a vele élésre, hanem sokszor igen ritkán való úrvacsorázási szokást eredményezett, meg a megtérésnek és az élet megjobbításának halogatását (öregkorra hagyását). Ez a szinte eltanácsoló részlet sokkal kevésbé hangsúlyos Milotai Nyilas István Ágendájában.

[≈2≈] Lényegében azonos, de Medgyesi közli a szereztetési igék teljes szövegét is, ezért nincs szüksége rubrikára.

[≈3≈] Nincs utalás a Tarcal-Tordai Hitvallásra. Ennek tekintélyére (és előzetesen kiadására) Medgyesi Pálnak a viták és támadások következtében volt szükséges. A továbbiakban a tanító résszel való megegyezés csak lényegi és szerkezeti. Tömör vázlatát másolta le az egykori liturgus vagy diák a Medgyesi korábban már lerövidített úrvacsorai elmélkedésének. Elmaradnak a szentírási hivatkozások és magyarázó részletek.

A gyónó és feloldozó rész sem teljesen változatlan. [≈4≈]: Confessio generalis gyanánt több közül a legrövidebb imádságot választotta a kézirat. Hűségesen közli.

[≈5, 6, 7≈]: Azonos mindenben.

[≈8≈]: Új a meghívást ismétlő mondat.

A voltaképpeni úrvacsorás rész, a communio csak ekkor következik. Ebben a szakaszban valamivel nagyobb a bizonytalanság. A másoló (illetve a korábbi minta) egyszerűsíti Medgyesi komplikált utasításait, illetve részben hűségesen megőrzi a többi elemet. Alighanem tévesztett is valaki a kéziratos terjesztés folyamatában, mert elmaradt a kenyér fölött mondott imádság, ezt azonban a másoló a végén pótolja, [≈8A≈], Medgyesi két imádságát összeolvasztva közöl egy harmadik rövidebbet. Ugyanakkor [≈9, 10, 11≈]: összezavarodik a rend, a Milotai Nyilasnál is látható szokás keveredik a Medgyesi-félével. Mindjárt adja a kenyeret a szereztetés szavainak ismétlésekor a Lelki Tanító az „első vendégeknek”. A kehely felemelése után következik a bor feletti hálaadó imádság, a rövidebbik, változatlan szöveggel, ez a [≈10≈] szakasz. Nem részletez úgy, mint Medgyesi. A kommunió közben éneklést tiltó rubrika hiányzik. Enyhített alakjában csak az első asztalnál nem javallja az éneklést.

A postcommunio csak lényegtelen változtatásokat tartalmaz.

[≈12, 13≈]: Hűségesen egyezik.

[≈14≈]: Az áldásnak is mindkét alakja változatlanul megvan.

Végül még következik egy imádság, amely föltehetően elmaradt. Némileg ellentmond ennek az, amit a latin felirat tartalmaz, mintha ennek a szertartás előtt kellene elhangoznia. Nyilvánvalóan nem erről van szó, hanem az assumptio előttinek kell értenünk.

A másoló elkezdett még egy másik imádságot is, communio utáni hálaadást, amely azonban befejezetlenül maradt ránk. Több imádságos könyvben található hasonló, a pontos forrást nem sikerült földeríteni.

Elmaradt a válogató (és helyenként tömörítő) másolatból mindkét imádság, amely felirata szerint a LSC lapjain a Praxis pietatisból való, jóllehet átdolgozva és megrövidítve került bele a Pataki Ágendába. Ez nem lehetett véletlen. Drégelypalánki János a Praxis pietatis contracta[17] függelékéül imádságok gyűjteményét is közreadta, de jórészt mellőzte a Medgyesi Pál fordította eredetieket.[18] Két úrvacsorai imádságot (szintén átdolgozva és megrövidítve) meghagyott, ezek története magában is érdekes: belekerültek — kérdés, hogy közvetve, vagy közvetlenül — a Bujdosásnak emlékezetköve című imádságos könyvbe. Ebben az alakban a 18. század elejétől a 20. század elejéig éltek. Drégelypalánki ugyan olyan okból hagyta el a Praxis pietatis imádságait, mint amiért az egész munkát is átdolgozta. Hosszú és magános elmélkedések helyett jobbnak vélte a gyülekezet tanítását, azaz az imádság témáinak prédikációban való kifejtését. Közösségi, gyülekezeti szertartásban nem vélte alkalmasnak az angolból fordított elmélkedéseket, hanem csupán vagy első sorban magános áhítatra valónak. Helyettük a Debrecenben és másutt huzamos ideje használt könyörgéseket, illetve saját imádságait választotta. Azt azonban nem árulta el, hogy melyek a saját alkotásai, tehát nem tudjuk, hogy mit honnan, mennyire általános gyakorlatból vett át.

 

Zabolai Mihály bejegyzése az Idvességes imádságok ajándékozásáról a nyomtatvány címlapján

 

Zabolai Mihály és barátai tulajdonosi bejegyzése a Milotai Nyilas István Ágendájának címlapján

 

Mikor másolták?

Mikor keletkezett a Ritus és az imádságok kéziratos másolata, és kié lehetett? — Ezekre a kérdésekre csak részben találunk választ a gyűjtőkötet (Sammelband, colligatum) nyomtatott részeire jegyzett névből. Zabolai Mihály kapta ajándékul szuperintendensétől az egyik nyomtatványt, a szentelési imádságokat. Ebből nem tudjuk meg biztosan, hogy mikor kapta, és melyik szuperintendenstől. Ha Tiszáninnenről volna szó, akkor ez csak 1734 után történhetett, addig ott nem lévén püspöki tisztség. Az ajándékozás megeshetett valamelyik másik kerületben. Csakhogy Debrecenben és Sárospatakon több Zabolai tanult a 17 században, ámde nincs közöttük olyan Mihály, aki a 18. század tízes-húszas éveiben diák volt. Azért inkább diákra gondolhatunk, mert a könyvecske tulajdonlását úgy írta fel a címlapra, hogy barátaival együtt birtokolja. Ez régi diákszokás volt, együtt írták a diktátumokat, társultak tankönyvek megvásárlására és használatára. Diák kézírása lehet a Ritus teljes szövege. Egészen a 19. század második feléig természetes volt, hogy a lelkészi szolgálatára készülő diák hetedszaki és ünnepi imádságokat meg szertartási kézikönyvecskét írt össze magának. Erre azoknak is szükségük volt, akik tanítóként szolgálták hazánk művelődését. A kötet több diákkéz névbeírását, firkáját is tartalmazza.

Van azonban egy erdélyi református lelkészjelölt, aki a 18. század elején diákoskodott, tehát feltehetően ráillik a föntebbi elgondolás. Székelyudvarhelyt 1702-ben (vagy 1703-ban) iratkozott be Michael Zabolai.[19] Ő már 1710. előtt elvégezhette felsőbb tanulmányait, tehát 1713-ban vagy a következő években valóban ordinálhatták valahová az Erdélyi Egyházkerület prédikátoraként, és ezen alkalommal ajándékozta meg szuperintendense Ágendával és a mellé nyomtatott imádsággal. Az ajándékozó ennek értelmében Veszprémi B. István (1637–1713; püspök volt 1691–1713 között) vagy Kolozsvári István lehetett (püspök volt 1713–1717 között). Ha ezt valóban megerősítik egyéb adatok is, akkor elmondhatjuk, hogy az ilyen nyomtatványok mindkét magyar hazában hamar eljutottak azokhoz, akiknek készültek. Azaz Milotai Nyilas István Ágendája tartalmilag változott, tekintélye azonban változatlan maradt.

Zabolai Mihály, a két nyomtatvány tulajdonosa köttette egybe, elől-utól két-két ívnyi üres levéllel a gyűjteményt. Szokás volt ez is, hogy hozzámásolás céljára szánt papírossal köttettek be nyomtatott munkákat. Ekkor még a kéziratos anyaggyűjtés volt az egyetlen mód. A Ritus másolása tehát Milotai Ágendájának megjelenése után történhetett, azaz 1713 a terminus a quo. A harmadik tulajdonosé 1775-ben lett a kötet. Ez lehet a terminus ad quem. A kézírás jellege miatt másolhatták a 18. század harmincas éveiben a kéziratot. Ezt az is erősíti, hogy két vagy három későbbi tulajdonos szintén a 18. század közepe táján, valószínűleg 1775 előtt jegyezte a kötetbe tulajdonjogát. Ennél többet és biztosabbat jelenleg nem tudhatunk.

Két tulajdonos (vélhetően diák) a kötet elején vagy Zabolaitól, vagy hagyatékából juthatott a kötethez. Kovács György és Berényi Zsigmond. Nevükön kívül mást nem sikerült földeríteni, mindketten a 18. század közepe táján írhatták bele nevüket a füzetbe. Egy possessor neve az első kötéstábla belső részén olvashatatlanul ki van kaparva. Áruba bocsáthatták a kötetkét valamikor, erre utal az egyik tulajdonos beírása: Poſsidet hunc Librum juſto praecio Georgius Kovács. Nincs keltezése. Tótágast van írva, szintén az első kötéstábla belsejére Berényi Sigmond lehúzgált neve, alatta (nyilván diátréfaként érthető) hozzáírt rang, Magnas <…>Primas suffraganeus <…> Archidiaconus. Érett férfiú írásával található még az előzéken:  Ladiſlaus G. K. Ónika de Had-Pataka, poſſidet ab Ao 1775. Conc. p. t. Benkienſis indignus. Res age quae proſunt. Az ő kezeírása sehol nem található meg a kötetben. Más kezébe már nem igen került a kötet, a Debreceni Református Kollégium Anyakönyvtárára számára a 19. század elején vásárolta meg az akkori könyvtáros. Bejegyzése szerint: Liber BΘecæ IColl. Ref. Deb. proprio ære emtus die 15. Febr. 1808. BΘecario Ord. Andr. Ari mp.[20] (Első kötéstábla.) A katalogizálás (gyarapítás és leltározás) akkori szokása szerint hátul találunk egyetlen jelzetet: D. X. 30. — majd az 1860-as évek óta a ma is érvényeset elől: B 1370.

 

Kiadó és kiadás

A Milotai Ágendájának ezt a debreceni kiadását a nyomda működésének négyszázadik évében Debrecen nyomdatörténete[21] még nem regisztrálta. Petrik könyvészetében megvolt ugyan, de a hely és nyomda megjelölése nélkül. Azonosítására sem bibliográfusok, sem a nyomdatörténeti kötet szerkesztői nem találtak alkalmas adatot. A Petrik VIII. pótkötete később beiktatta a debreceni nyomtatványok sorába. Ez a liturgikus segédkönyv kiadástörténetének csupán egyik része. Az itt tárgyalt gyűjtőkötet a tulajdonos neve mellett a címlapon még a kiadás helyét, a kiadót (avagy inkább a megrendelőt) is megnevezte, azaz: Debreczenben Rim: Sz. Mihály a Borsodi Sz. T. Seniora által.”.

Rimaszombati Mihálynak (1633–1717) járt a Clarissimus ac Doctissimus cím, évekig tanult nyugati egyetemeken és ott szerzett fokozatot. A prédikátori tisztséget több gyülekezetben viselte. Miskolci lelkészként volt a Borsod-Kishonti Egyházmegye „Szent Társaságának” [ez a Fraternitas akkor elfogadott magyarítása] Seniora, azaz esperese 1709-től 1717-ig, ezévben történt elhalálozásáig.[22] A lelkésztestület számára adatta ki a bizonnyal megfogyatkozott Ágendát, hogy az oly sokszor hangoztatott szertartási egyöntetűségről gondoskodjék. Ez aprócska bár, de fontos adalék, mert hasonló módon történhetett más alkalommal is, de nem maradt semmiféle dokumentum, amely az ilyen kiadások hátterét megvilágítaná. Nem tudunk arról sem, hogy néhány évtizeddel korábban hogyan, miért, ki által történt az 1621 óta használatos Ágenda megrövidített, és néhol módosított szövegének kiadása. Debrecenben is ez a módosított szöveg jelent meg. Terjedelme: 8° A–C4 = [40] p. Nem szokásos, lehet akár a sietség oka, hogy a kis terjedelmű nyomtatvány lapjai számozatlanok. A nyomdai füzetek jelölése nem hiányzik. A megszokott helyeken, tehát az előszó, a keresztelés, úrvacsora és az esketés szertartása kezdetén virágocskákból, körzetekből összerakott sorok díszlenek az élőfejben. Milotai Nyilas István Ágendájának teljes szövegű kiadására lapszámmal utalnak mindvégig a megrövidített szövegben.

 

Az Agenda címlapja (1713)

 

Külön címlappal és füzetjelöléssel, de az Ágendával együtt nyomtatták a Borsodi Esperesség saját ordinációs szertartási imádságait. Ez a néhány leveles nyomtatvány említetlenül lappangott eddig. Bibliográfiák sem regisztrálják. Terjedelme és formátuma: 8° ()6 = [11] p. A két nyomtatvány együtt csupán 3¼ íves. Önmagában tekintve mindkettő lehetne aprónyomtatvány. Szentelő, ordináló szertartási imádságok kiadása biztosan nem volt egyedi, de jelenleg nincs nyilvántartott, önálló nyomtatványként megjelent párja az itt közreadottnak.

 

Könyörgés és testület

Hogyan és hol illeszkedett az ordináló zsinat ünnepélyes szertartásába ez a két imádság? Erre a nyomtatványban semmi utalás nincs, legkevésbé rubrika. Egyetlen liturgiatörténetünk keveset segít az ilyen megoldatlan kérdésekben.[23] Későbbi szokásokra gondolva sem állapíthatunk meg kétségtelen összefüggéseket.[24] Szerteszórva találunk adatokat régebbi közleményekben, és természetesen lehetnek máig lappangó levéltári források, amelyek segítenek, hogy alapos ismeretek után összerakhassuk az ordinációs szertartás fő vonalai mellett az egyes elemek részleteit, változatait. Eddig néhány formula (esküminta, tanúsítvány, felhatalmazás, intelem) latin vagy magyar szövegét közölték, vagy csak a szertartással mindenkor kapcsolódó vitatkozásra utaltak, esetleg a vizsgára kitűzött tételeket is felsorolták. Nem is igen várhatunk mást, a gyér források ennyit tartalmaznak, vagy az ordináltak névsora mellett csupán a bizonyítvány taksáját szabályozták.

Az ordináció sokáig nem gyülekezeti (vagy mai értelmezésben közegyházi), hanem a középkorból örökölt és megőrzött, de evangéliumi és szándéka szerint őskeresztyén módon újraértelmezett szertartás volt. Hierarchikus felépítésű lelkésztestületet illető eljárásnak mondhatjuk mindazonáltal. Nem feltétlen ellentmondás ez, mégis figyelmeztet arra a kérdésre, amelyet már Révész Imre megfogalmazott, hogy vajon tényleg presbiteri rendszerű-e a mi egyházunk?

Le kell mondanunk arról, hogy e két imádság ürügyén kiterjesszük vizsgálódásunkat a püspökök és esperesek szentelésére. Pedig szintén része az értelmezésnek, hogy magasabb tisztségre külön szertartással avatunk. Ehhez adódik a fogalmi keveredés. A gyülekezeti (puritánjaink által kezdeményezett) és a középkorból örökölt lelkésztestületi presbitérium értelmezése sokszor azonosul. Hajlamosak vagyunk a mai rend visszavetítésére. Holott ez a kettő a lelkészek szolgálatba állításával, szentelési szertartásával kapcsolatban semmiképpen nem azonosítható.

A vének testülete (presbyterium = a prédikátori társaság vezetősége) és a superintendens volt jogosult arra, hogy megvizsgálja (probatio, ex-aminatio), intse (adhortatio) és esküvel elkötelezett voltukban megerősítse (confirmatio), a sákramentumok kiszolgáltatására felhatalmazza (authorisatio) s ilyen minőségben felavassa, gyülekezetükbe  beiktassa (ordinatio) az ifjú lelkészjelölteket. Mindebben a magyarországi reformátusok követték a Luther idején kialakult, 1535 utáni gyakorlatot. A középkori testvérület (fraternitas) szokásos zsinata révén oldották meg az avatást.

A prédikátorok testületében zajló szertartások (és általában a zsinatok) nyelve latin volt. Erre következtethetünk a megmaradt följegyzésekből, azonban a prédikáció és az imádságok — többségében — magyarul hangozhattak el. Az esetlegesen meghívott patrónusok, vendégek (például az erdélyi fejedelmet képviselő kapitány) tudtak latinul, ezért nem kellett megszabni, hogy olyan nyelven folyjék a szertartás, amelyet a gyülekezet ért, hogy épülhessen belőle. Két nyelven folytak egyes temetések és vizsgálatok a 19. század elején is, magyarul és latinul, noha már a 16. században ragaszkodtak a magyar anyanyelvűnkön elhangzó szertartásokhoz.

Ez a két nyomtatott imádság és a megelőző Ágenda megajándékoz bennünket egy olyan aprócska adalékkal, amely megoldatlan szertartási múltunk értelmezésében újragondolásra és további kutatásra ösztönöz. A Borsodi Traktus hagyományos imádságai figyelmeztetnek arra, hogy itt még a reformáció századában kialakult rendet találjuk, nem a mait vagy későbbit. Jövendőbeli döntéseinket illetően is adódnak tanulságok abból, hogy ezek a liturgiatörténeti emlékek olyan kerülethez kötődnek, ahol 1734 előtt nem volt önállósított szuperintendens vezetése alatt egyesített egyházkerület, hanem esperességek szövetsége, amelyet testület vezetett.

 

Jegyzetek

 

Készült az OTKA (K 69093) támogatásával: Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár, 67.



[1] RMNy. 1251.

[2] RMK. I. 933.

[3] Sárospatak, 2003. (Acta Patakina XV. — Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár. Kiadványok 3.) — Alább a hivatkozásokban a LSC rövidítés ezt a kiadást jelenti.

[4] 2Kor 5,20b [… békéljetek-meg Istennel.] Mk 9,50b […ti köztetek egymáshoz legyetek békességesek.]

[5] Mt 22,4 [Mondjátok-meg a hivatalosoknak: Ímé az én ebédemet elkészítettem, az én tulkaim és madaraim megölettettek, és mindenek készek, jertek-el a lakodalomba.]

[6] 1Kor 11,23–30 — A LSC itt a szereztetést teljes terjedelmében idézi.

[7] Hebr 10. 5. 7. = Zsid 10,5–7 […Az áldozatot és az ajándékot nem akartad… Imhol vagyok én, hogy a te akaratodat cselekedjem, Isten.]

[8] Joh. 10. 18. = Jn 10,17b–18b [… én az én életemet letészem… én magam tészem-le azt szabad akaratom szerint…]

[9] Esae 53. 10. = Ézs 53,10 [… tejéndi az ő lelkét áldozatúl a bűnért… ]

[10] Lásd a 16. Sólt. v. 1. 10. = Zsolt 16,10 [Mert nem hagyod az én lelkemet a koporsóban…] — A zsoltár első versére utalás téves, vagy valami kimaradt. A következő hivatkozás sem értelmezhető kétségtelenül. Joh. VI. Valószínűleg Jn 6,32–35: Bizony, bizony mondom néktek, nem adta Móses tinéktek ama’ mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja néktek amaz igaz mennyei kenyeret. Mert az Istennek ama’ kenyere az, aki leszállott mennyből, és ád életet e világnak. Mondának azért nékie: Uram, adjad minékünk mindenkoron e kenyeret. Monda pedig nékiek Jézus: Én vagyok az életnek ama kenyere: aki én hozzá jő, semmiképen meg nem éhezik, és aki hiszen én bennem, meg nem szomjúhozik soha. 

[11] Job. 19. 25: 26. 27. =  Jób 19,25–27 [Énis jó tudom, hogy az én Megváltóm él, és … ebben a’ testben meglátom az Istent… ] — A LSC itt nem tartalmaz bibliai utalást.

[12] Itt kellene következnie a LSC szerint a kenyér fölött mondott imádságnak. Ez itt hiányzik, valószínűleg nem felfogásbeli eltérés, hanem tévesztés miatt; alább a végén [= 8A =] számnál találjuk meg.

[13] 4Móz 6,24–26 [Áldjon meg tégedet az Úr… ] — Szenci Molnár Albert kiadásában sem Jehóva olvasható.

[14] Bizonnyal nem a szertartás egészét kell értenünk, hanem csak a részesülést (assumptio).

[15] Befejezetlen!

[16] RMNy. 2505.

[17] RMK. I. 1420. (Az Országos Széchényi Könyvtár példányát tanulmányoztam, több példányból – a debreceniből is – hiányoznak az imádságok.)

[18] Megrövidítést maga Medgyesi Pál már a Pataki Ágenda előtt végzett, tehát Drégelypalánki eljárása nem puritánellenes irányú. Ld. erről bővebben: Fekete Csaba: A Praxis pietatis egyes imádságai a hazai református liturgia és kegyesség történetében. In: Könyv és Könyvtár, 2008. (megjelenés alatt)

[19] Székelyudvarhely református és katolikus diáksága, 1670–1871. Szeged, 2005. (Fontes Rerum Scholasticarum VIII.) Az 1707 előtt beiratkozottak között a 297. sorszámú. A 277. sorszámú beiratkozó mellé írt évszám (vagy kántorsága évszáma?) 1702, a 314. sorszámnál 1703, a 325-nél 1706-os évszám található.

[20] Ugyanakkor az M 318 jelzetű munkát is megvásárolta a könyvtár, annak szintén Ónika László volt a tulajdonosa.

[21] A Benda–Irinyi-kötet nem ismeri. Benda Kálmán – Irinyi Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda (1561–1961). Bp., 1961. Vö. Petrik I. 27. — Petrik VI. szintén helyére iktatja a debreceni nyomtatványok között.

[22] „1717. die 12. nov. celebraltatott g(ene)ralis gyülése Miskolcz városának, melynek alkalmatosságával előadatván […] Tiszteletes Rimaszombathi Mihály urnak Miskolcz városa fő predikátora meghalálozása…” Soltész Nagy János: Adatok miskolci ref. egyház történetéhez. In: Sárospataki Füzetek, 1858. 301. p.

[23] Benedek Sándor: A magyarországi református istentisztelet múltja. Őrisziget, 1971. — Az egyházszervezeti kérdésekre ld. még: Miklós Ödön: A magyarországi egyházalkotmány kialakulása a reformáció századában. Pápa, 1942.; : Ősi egyházalkotmányunk védelmében. [I.] Válasz Zoványi Jenő […] röpiratának ellenem irányuló részére. Pápa, 1943.; : Ősi egyházalkotmányunk védelmében. II. Válasz Zoványi Jenő: Mit értettek presbyterium alatt a 16. században? Című tanulmányára. Pápa, 1944.; Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből. Sárospatak, 1998.

[24] Ebből az okból mellőzöm a 19–20. századi szertartás ágendabeli szabályozására való hivatkozást, ennek problematikája külön tárgyalást igényel.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,