9. évfolyam 2.
szám |
Fekete Csaba: Ritus Caenae Dominicae -- borsodi imádságokkal (1713 - ante 1775) |
Magyar református szertartási és kegyességi hagyományaink
három elemét találja az olvasó a következő lapokon. (1) Először a Pataki
Ágenda kéziratos másolatának közreadását (2–3), azután két szertartási
imádság következik, amely egy eddig észrevétlenül lappangó nyomtatványban
jelent meg. Lelkészavatáskor (ordinatio, beiktatás,
szentelés) ez volt szokásos a Borsodi Egyházmegyében, nyilván a 17. század
(vagy még a 16?) örökségéből valók. Nyomtatott Ágendához kötve maradt
meg a kézirat, és az Ágendával együtt jelentek meg az Idvességes imádságok. A szöveg közlése után a
Milotai Nyilas István nagyhatású Ágendájának[1]
itt érintett kiadását is tisztázza a legszükségesebb magyarázatokkal ez
a közreadás. Ez azért kötelesség, mert ennek a két kiadványnak a tüzetes és
együttes leírása, illetve bibliográfiai, egyháztörténeti, kegyességtörténeti
regisztrálása eddig hiányzott. A Pataki Ágenda (Liturgia
Sacræ Cœnæ
1658)[2]
hatása és utóélete lemérhető azon, hogy az Ónodon elhatározott és
nyomban kiadott Tiszáninneni Liturgia
szövegében semmi nem maradt meg abból, amit Medgyesi
Pál és köre az egyházmegyékkel elfogadtatott, majd kétszer közreadott 1658-ban
és a következő években. Ez az új Liturgia a szerkesztő Láczai Szabó József neve nélkül jelent meg Sárospatakon
1817-ben, majd változatlanul másodszor is 1832-ben. De azért mégsem
beszélhetünk a Milotai-féle Ágenda, meg a most
említetthez hasonló kiadványok kivétel nélküli egyeduralmáról. Éppen az itt közreadott
kéziratos másolat szemlélteti a másik oldalt, hogy volt az örökségnek a
puritánok törekvéséhez ragaszkodó ága. Ez is tovább élt, habár módosulva.
Meggyökerezett a hagyományban, terjedt kéziratos alakban. Sákramentumi szertartásaink hazai
történetében sok a homályos részlet. Különösen az olyan istentiszteleteken,
amelyeket a Ravasz-féle Ágenda megjelenése óta
szimbolikusnak szoktunk mondani (addig ilyen megkülönböztetés nem volt
teológiai irodalmunkban). Milyenek voltak a helyi (például csak egyes egyházvidékekre
jellemző) hagyományaink? Hogyan értelmezték maguk atyáink a helyi szokást?
Keveset és bizonytalanul válaszolhatunk. Azóta csak a liturgikus fegyelem
hiányáról beszélhetünk, amióta van egységesen elfogadott (voltaképpen
hivatalosan kötelező) szertartási rendünk (tudniillik 1930 óta). A reformáció
után jó kétszáz évig ez nálunk hiányzott. Maga Milotai
Nyilas István is ostorozta, panaszolta, hogy mekkora nálunk a tarkaság. Aztán
az egységesítést célzó igyekezet (a 18. század elejétől) ötvöződött a liturgia
leépítésével, redukciójával. Még ezután csaknem kétszáz esztendeig vergődött ez
a törekvés, sehogy nem jutott nyugvópontra. A lelkészszentelés rendjéről
vannak vázlatos (valóban csak vázlatos) ismereteink. Tudjuk, hogy a lényegi
egység mellett szabadon gyakorolták a zsinatok az ünnepélyes szertartást. Az
esperesek, szuperintendensek liturgikus érzéke szerint valósították meg,
illetve alkalmilag módosították. Másként ez nem is lehetett, mert bár nálunk
hivatalból nincs hierarchikus felépítésű egyházszervezet, a gyakorlatban mégis
a tractus (egyházmegye) esperesének (dékánjának) a
hatáskörébe tartozott a lelkészjelöltek előzetes megvizsgálása majd szentelése
(ordinálása). Ez a kompetencia tehát hasonló
jogkörrel való felruházás volt, mint a püspöké. Ez a zsinati aktus sem a
gyülekezeti istentisztelet körébe tartozott, következésképpen az ágendák nem
foglalkoztak vele, ezért találjuk esperesek jegyzőkönyvi beszámolójában vagy
egyházkormányzati magánjegyzeteiben az ordinálás
vázát, innen tudunk valamit a szertartás fő vonalairól. Úgy látszik azonban,
hogy itt is voltak a megszokás által hagyományosan rögzített és elvárt elemek,
ilyen lehetett több egyházmegyében is az áldást kérő majd a hálaadó imádság.
Ezek közül ismerjük meg alább azokat, amelyeket a Borsodi Egyházmegye
lelkésztestülete (akkor még Szent Társaságnak mondták) magáénak vallott, mint
sajátos hagyományát. A Pataki Ágendának van
hozzáférhető mai kiadása,[3]
ennek rendjét és szerkezetét érdemes itt is követnünk. Így a kéziratos
másolat eltéréseit, rövidítéseit, imádságok közötti válogatását könnyű bárkinek
lemérnie, vizsgálnia. A kézirat itteni közreadásának
helyesírása közelít a mai szabványhoz, megtartva azonban a jellemző
szóalakokat, régebben használatos ragokat, központozást és kisbetűs vagy
nagybetűs írásmódot. Nem szükséges, nem járna nyereséggel a kézirat nyelvészeti
igényű, betű szerinti közlése, mert nem tudjuk, hogy miről készült a másolat
(bizonyosan nem nyomtatványról), nem tudunk meg többet, ha csak a külsőségeket
másoljuk. A korabeli kéziratosság általános jegyeire jellemző, hogy az ö
és ő, ü és ű, i és í ékezete nem különböztethető meg; helyenként ỏ
és ǒ is előfordul; a maitól eltérően
és következetesen –úl, –űl
található –ul és –ül helyett; –ból, –ből helyett is –búl, –bűl szokás.
Sokszor eldönthetetlen, hogy némelyik szó kisbetűvel vagy nagybetűvel kezdődik.
Egyes szavakat azonban következetesen nagybetűvel írt a másoló, csak néha nem,
jobbnak látszott egységesítenünk. Kevés a szövegben a rövidítés, ligatúra, de
majdnem mindig rövidített a szent szó Sz: és
ß: alakban. Vegyesen található Xtus és Chriſtus. Külön van írva az Úr Isten,
Szent Lélek, stb. Általában kötőjellel írták az igekötőt, illetve kötőjel
nélkül egybeírták a megelőző szóval az is szócskát. Ma ezeket nem
szükséges követnünk. Szintén nem szükséges kiejtés szerint írnunk egyes
szavakat, amelyek így voltak szokásosak a 18. században, míg más szavak írása
megegyezik mai helyesírásunkkal. A maihoz való közelítés másik oka
az, hogy a nyomtatott Ágenda és imádságok helyesírása sem egységes, több
ponton a kéziratos másolattól is eltér. Ezért látszott kellően mértéktartónak,
ha átírás nélkül, de a korra jellemző szokásokat megtartva, csak a kiejtés
szerint írt szóalakokat nem követjük és a
következetlenségek hiányoznak a közreadásból. || || közé zárva olvashatók a
szertartást végző lelkésznek szóló útbaigazítások, rubrikák. Ezeket az
elmondandó szertartási részektől a középre zárás is megkülönbözteti. A bibliai hivatkozások végig
lábjegyzetben találhatók. Így az olvasást nem zavarják. Szükség szerint
feloldás is van mai hivatkozási szabvány szerint, illetve van helyesbítés. A
megfelelő bibliai idézet is megtalálható, ha nincs a szövegben, vagy eltérő,
mert a Ritus nem szó szerint idéz. Ezek
az idézetek a Tótfalusi Kis Miklós kiadásából valók (1685). A 17. század
végétől az ő kiadása számított legjobbnak, ez a későbbiek alapja egészen az
1908-as revideált kiadás megjelenéséig. A Pataki Ágenda úrvacsorás
szertartása a következő elemekből épül fel: Tanítás, gyónás, feloldozás (szószékről?) (1–7):
[1.]
Meghívás
az úrasztalához,
[2.]
Szereztetési
igék,
[3.]
Tanítás
az úrvacsora értelméről,
[4.]
Közgyónat,
[5.]
Hitvallás,
[6.]
Három
gyónó kérdés,
[7.]
Feloldozás. Communio az úrasztalánál (8–11)
[8.]
Imádság a kenyér felett,
[9.]
A
kenyér elosztása, [10.]
Imádság a bor felett, [11.]
A
bor elosztása. Postcommunio (12–14) [12.]
Intelem, [13.]
Hálaadó
imádság, [14.]
Megáldás. (1) Ritus Cænæ
Dominicæ [≈1A≈] Meghirdettük vólt szerelmesim az elmúlt Úr
Napján, hogy ha a nagy kegyelmű Isten e szent napot egészségben és békességben
megengedi érnünk, az Úrnak asztalát megterítjük, hogy a megéhezett s
szomjúhozott lelkek magoknak vigasztalást vegyenek. Imé a nagykegyelmű Úr Isten könyörgésünkben meghallgatott, s ígéretünk szerint az
ő asztalát megterítettük, melyért övé légyen a dicsőség. Hívogattunk vala benneteket az Úr Krisztus nevében, s kértünk is, hogy békéljetek
meg Istennel, s egymás között,[4] és
készítsétek magatokat a lelki vendégséghez, melyet ha
cselekedtetek, azt mondja az én Uram tinéktek: Ímé, az én Vacsorámot
elkészítettem, tulkaim és madaraim megölettettek, mindenek készen vannak,
jöjjetek el a lakodalomba.[5] Óh jöjjetek el
kérlek, ne vessétek meg az Úrnak ily drága hívatalját! [≈1B≈] De mivel nétalám találkoznak olyatének,
kik még a bűnnek fertőjében inkább akarnak maradni, hogysem
mint Istenekkel való frigyeket megújítani, azokaért
is készületlenek, minekokáért hogy az ilyenek
minékünk a következendő szent munkában akadályúl ne legyenek,
egy rövid Éneket mondunk el, s az idő alatt ki mehetnek. || Az után így szólunk || [≈2≈] Szerelmesim a Jézus Krisztusban
akik jó lelki ismérettel magokat elkészítették, hogy
annyival is jobb készülettel járulhassanak elő, három dolgokra vigyázzunk.
I.
Halljuk
meg azokat az Igéket, melyekkel Urunk Krisztus szerzette
e szent Vacsorát lelki titkaival együtt.
II.
Lelki
törödelmességgel tégyünk
vallást bűneinkrűl.
III.
Lelkünk
örömére hallljuk meg bűneinknek kötele alól való felóldoztatásunkat. Az szerzésnek igéit megírták mind a
három Evangelisták, Szent Máté, Szent Márk, Szent
Lukács, de legvilágosabba megírta amaz harmadik égben tanúlt
Szent Pál. || I. Cor.
11 a v 23 ad vers. 30. legatur ||[6] [≈ 3
≈] Ez igékben három
vagyon (1) A szent Jegyek, (2) Az Ígéretnek
szavai, (3) A Parancsolatok. A szent Jegyek
kettők (1) A külső éltető állatok, úgymint a kenyér és
a bor. (2) A külső cselekedetek, melyek vagy az
Egyházi Szolgáké, vagy a Vévőké. Az Egyházi
Szolgáké Krisztus Urunk cselekedeti szerint négyek. 1. Vötte. 2. Hálákat adott. 3.
Megszegte. 4. Adta mondván: Vegyétek &c. A Vévőké kettők, 1. Elvötték.
2. Megötték s itták. E szent jeleknek
lelki értelmek, a kenyérnek és bornak előtételekkel
együtt ezek: A kenyér Krisztus
Testének, a bor penig Krisztus Vérének jelei. Azért Mikor látod a
kenyeret és bort előtétetni, higgyed, hogy a Krisztus Atyjának örök végezésében
szintén úgy előtétetett, s rendeltetett idvességednek
végben vitelére. Hogy penig külön tétetni látod, higgyed, hogy Krisztus testétűl elszakadott s vére kiomlott,
éretted való szenvedésében. Hogy kenyérből és
borbúl szerzette Urunk
Krisztus ez Sákramentumot, értelme ez: Amint a kenyér és bor legjobb táplálói
testednek: Úgy a Krisztus Teste és Vére legjobb, sőt egyetlen egy tápláló étele
lelkednek az örök életre. Hogy penig mind kettőbűl szerzett,
értelme ez: Amint az eledelben, és italban vagyon egész táplálódás, így a
Krisztus teste és vére lelkednek tökélletes táplálója. A kenyérnek és
bornak felvételét mikor látod, higgyed, hogy a Krisztus szabad akaratbúl vötte fel a mi
természetünket a minden névvel nevezendő szenvedéseket és a keserű halált
éretted: Im hol vagyok én, hogy a te
akaratodat cselekedjem Isten.[7] Én
magam adom halálra az én életemet. Szabad akaratom szerint.[8] Az
ő lelkét veti áldozatúl a bűnért.[9] A háláadást mikor hallod, higgyed a Krisztusnak lelkében
szent Atyjához való buzdúlását a te lelki ellenségiden vött győzödelmért, és te is lelkedben buzdúlj
fel, Örül az én szívem és örvendez az én dicsőségem, mert nem hagyod az én
lelkemet a koporsóban &c.[10]
Mikor látod a kenyeret töretni, és a bort töltetni, higgyed, hogy a Krisztus
Teste a keresztfán bűneid bocsánatjáért megtörettetett,
és szent Vére kiontattatott. Mikor a Tanító
adja a szent jeleket, higgyed, hogy a Krisztus az ő szent Testét és Vérét
szintén oly bizonnyal adja lelkednek örök életre való táplálására. Mikor elfogod a
szent jeleket, a Tanító kezébűl, fogd meg a Krisztust
minden érdemével hitednek karjával; nem különben mint
a vén Simeon testi karjaival. Mikor
a kenyeret észed, és a bort iszod, ezeknek erejét érzed, higgyed, hogy a
Krisztus keresztfán való szenvedésének érdemes elégtételéért minden bűneid megbocsáttattanak,
s egyszersmind érezzed a Szent Léleknek vidámító erejét, bűneid bocsánatja felűl való bizonyossá
tétetésed által. Ezek lelki értelmek a szent Jeleknek. II. Az Ígéretnek
szavai ezek: Ez az én Testem. Ez az én Vérem. Amelyekben azt ígéri a
Krisztus minden híveinek, hogy a mely bizonnyal a kenyér és bor jelen vannak,
ez lelki vendégségben, minékünk adatnak, mi is azokat elfogjuk, megésszük, isszuk, szinte oly bizonnyal a Krisztus jelen
vagyon, magát egészlen minden érdemével nékünk adja;
mi is őtet elfogjuk hitünk által lelkünknek
valósággal való tápláltatására. Ez az Ígéret. [III.] A Parancsolatok hármak. Első Ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre. Az az: Amiket és amint lött szerzettem s cselekedtem, ti is aszerint
cselekedjetek, semmit hozzá nem tévén, avagy elvövén, azt penig
az én emlékezetemre, a feljebb meghallott jelek titkai szerint. Második Az Úrnak halálát hirdessétek,
míglen eljő. Ez háromban áll.
I.
A
feljebb említett titkok felűl való szent
elmélkedésben.
II.
Hitünknek
egész életünkben való kiábrázolásában.
III.
Az
Istenhez és hozzánk mutatott nagy szerelméért való háláadásban. Harmadik. Próbálja meg azért minden ember
magát, és úgy egyék ebbűl a kenyérbűl,
és úgy igyék ebbűl a pohárbúl, amely háromban áll.
I.
Bűneinken
való igaz szomorúságban.
II.
Bűneinknek,
s azokkal érdemlett büntetésünknek egyedül csak a Krisztus érdeméért lött bocsánatjoknak elhívésében.
III.
Egész
életünknek háládatossággal Istennek szent parancsolatja szerint való
rendelésében. Valakik ilyen
készülettel vannak, azokat méltóknak s illendőknek tartja Isten ez lelki
vendégségre. De akik e lelki bizonyságokat őmagokban
nem érzik, itíletet észnek és isznak magoknak. Minekokáért Krisztus Urunk és szent Pál parancsolatjábúl, mindeneket akik
tudván ez következendő bűnökben élnek, eltiltunk az Úrnak asztalátul,
meghirdetvén nekik, hogy az Isten Országának semmiképpen örökösi nem lésznek. Tudni illik: A bálványimádók, és
kik szenteket, angyalokat és egyéb teremtett állatokat imádnak, kik faragott
öntött és írott képeket tisztelnek, kik ördögi tudománnyal és varázslással
élnek, akik embereket barmokat és egyebeket megbűvölnek bájolnak, akik az
Istent, az ő szent Igéjét és Sákramentomát megvetik,
minden káromlók, és kik az Anyaszentegyházban, és Polgári társaságokban zurzavart indítnak, pártosok, patvarkodók, hiti szegettek,
hitetlenek, szüléjeknek és előljárójoknak
engedetlenek, gyilkosok, házsártosok, háborgók, felebarátjoknak gyűlölői, és azokra irigykedők, minden
házasságtörők, paráznák, részegesek, lopók, uzsorások, kóborlók, ragadozók,
kártyás kockások, fösvények és mindenek, valakik megtérés nélkül akármi
vétkekben élnek. Ezek magokat e Szent Sákramentomi ételtűl italtúl megtartóztassák,
mind addig, míg azokból meg nem térnek, hogy nehezebb itíletet
ne vonjanak fejekre, és a közönséges Gyülekezetre. Mindazok,
szerelmesim, nem azért számláltatnak elő, hogy az
híveknek törödelmes szívei el-rettenjenek,
mintha csak azok járúlhatnának ide, akik minden bűn
nélkül vannak, mert nem azért élünk e Sákramentommal,
hogy magunkat tökélleteseknek mutassuk, sőt inkább
hogy megvalljuk bűnös vóltunkat, a Krisztusban
keresvén a lelki életet oly bizodalommal, hogy még az erőtlenségek bennünk
vannak mindazonáltal Isten kegyelme által azok ellen tusakodván, azok minket
Isten kegyelmébűl ki nem rekesztenek, sem penig ez lelki Vendégségre méltatlanokká nem tésznek. Itt azért
töredelmességgel tégyünk vallást a mi bűneinkrűl, melyet mondjatok velem együtt. [≈ 4
≈] Nagy
buzgósággal magasztaljuk mi kegyelmes Istenünk a te nagy nevedet, hogy
kimentettél minket amaz örök halálból és kárhozatbúl,
melyben az irigy ördög az egész emberi nemzetséget a bűn által bé ejtette vala, mely nagy rabságbúl soha sem ember, sem angyal, minket ki nem
menthetett vólna, hanem te Uram, te szerzettél
minékünk váltságot egyszülött Fiadban, kit nagy szerelmedbűl
nékünk ajándékoztál, hogy mihozzánk az egy bűnön kívül hasonlatos emberré lévén
a mi Törvényszegésünknek büntetését magára vállalná, és halála által eleget
tenne a te igazságodnak; Feltámadás által penig
elrontaná azt,
akinél az halálnak ereje vala:
és ekképpen ismét életre hozna e világra. Óh, mi édes Atyánk! Megvalljuk, hogy
semmi teremtett állat meg nem foghatja annak a te igen Felséges nagy
szerelmednek hosszasságát, szélességét, mélységét és magasságát, mely tégedet
az ingyen való irgalmasságra indított, mindazáltal édes Idvezítő
Urunk parancsolatjára bizodalommal magunkat az ő asztalánál bemutatjuk, és az ő
szent Vacsoráját vésszük, melyet szent halálának
emlegetésére szerzett és hagyott. Megjelentünk, hogy emlegessük háláadással hirdessük, és az egész világ előtt bizonyságot tégyünk affelől, hogy mi szegény
veszett rabok egyedül és mindenestűl csak ő általa
nyertünk szabadságot és életet; hogy csak őáltala esmérsz minket te fiaidnak és
örökösidnek, hogy csak ő általa vagyon nékünk bémenetelünk a kegyelemnek Táblája eleiben, hogy csak ő
általa foglaltattunk a lelki országban, hogy együnk és igyunk az ő asztala
felett. Ez te megbecsülhetetlen jótéteményedet mi itt szívünk mélységébűl ismérjük és
hirdetjük, hogy csak a te szabad irgalmasságodbúl vöttük a te egyetlen egyszülött Fiad az Úr Jézus Krisztus
által, melyekért mi, te szent Gyülekezeted, Szent Lelkednek indításából, minden
háláadást, dicsíretet és
dicsőséget néked tulajdonítunk. Adjad,
kegyelmes Atyánk, hogy Szent Lelked által mi is már magunkat erős hiedelemmel a
te szent Fiadnak ajánlhassuk, és hogy a mi fáradt és törödelmes
szíveink az ő igaz testével és vérével mint örökké való mennyei kenyérrel a
Szent Léleknek munkálkodása által tápláltassanak: hogy többé már nem a mi
bűneinkben éljünk, hanem őbenne, és ő is mibennünk, most hit által, ennekutánna jelen és szemtől szembe az Egekben örökkön
örökké. Ennek felette
szerelmes Atyánk erősíts meg minket e Szent Vacsora által, keresztényi
hitünknek ágazatiban, melyrűl mind szívünkkel, szájunkkal
ilyen vallást tészünk: [≈ 5
≈] Hiszek egy Istenben, mindenható
Atyában, &c. [≈ 6
≈] Jóllehet én a ti
hitetek felűl való vallástételtekben
nem kételkedem; mindazonáltal hogy az nyilvábban való
légyen, és a szent Gyülekezetben is (: melyben a szent Angyalok is jelen
vannak, és figyelmeznek kinek kinek maga viseleté-re :) zengjen, Három kérdéseket tészek,
melyre kiki maga személyében jó lelkiismérettel
tartozik megfelelni. Először azt
kérdem. Hiszitek-é, hogy Istentől tökélletességben,
igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtettetek vólt;
de az ördögnek incselkedése miatt örök halálban és kárhozatban estetek? Én
hiszem. Másodszor.
Hiszitek-é, hogy az Úr Isten szent Fiát a testben ti
érettetek elbocsátotta, és annak a keresztfán egyszer való áldozatjával,
a bűnt, halált, ördögöt, kárhozatot úgy megrontotta, erejeket
hatalmakat úgy elvötte, hogy többé már ezek
kárhozattokra nem árthatnak? Én
hiszem. Harmadszor.
Hiszitek-é, hogy ez halandó életnek utána
feltámasztja az Isten testeiteket a porbúl, és béviszen titeket lelkestől, testestől az örök boldogságban?[11] Én
hiszem. || Ezt végezvén, így szóljon a
Tanító || [≈ 7
≈] Én
is az én Uram Jézus Krisztusnak méltatlan, de hivatalos Szolgája, értvén a ti
hitetek felűl való kész vallástételteket,
a hatalom szerint, mely adatott minékünk az Apostolokkal, hogy valakiknek
bűnöket megbocsátjuk, az Egekben is meg lészen
bocsátva, akikéit penig megkötjük, megköttetnek az
Egekben is; hirdetem, sőt amint Krisztus Urunk szavaiban nyilván kifejezve
vagyon, megbocsátom az ő nevében a ti bűnötöket, ti is a ti részetekrűl
igazán tartván pœnitenciát, sőt ennek felette
örök életetek felől is bizonyossá tészlek benneteket,
melyet ő szent Felsége megád ingyen való kegyelmébűl, szent Fiáért tinéktek, és minden ő benne hívőknek.
Ámen. [≈ 8
≈] Meghallátok Istennek szerelmesi, minémű igékkel, cselekedetekkel, és mi végre szerzette édes Idvezítőnk e szent
Vacsorát, melyeknek újabb előszámlálásával az időt nem tőltöm,
hanem akik magatokat elkészítettétek, azt mondja az én Uram tinéktek mégis,
Jövetek el a lakodalomba. || Elő jövén
a hívek, így szóljon a Tanító || A mi Urunk Jézus
Krisztus az éjtszaka, amelyen elárultaték,
vötte a kenyeret, || vegye ő is || aminthogy én is vészem mostan, vévén a
kenyeret, hálákat adott, mi is annakokáért adjunk
hálákat.[12] Hálákat adván a
kenyeret megszegte, amint én is mostan megszegtem, és adta az ő Tanítványinak; || : akkor
adni kell : || Ezt mondván: Vegyétek,
egyétek, ez az én Testem, mely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre. A kenyér, melyet megtörünk, Krisztus testével való közösülés.
Megemlékezzetek az Úr Jézus Krisztus halálról. Oda fel az égben emeljétek
lelkeiteket, holott az Úr Krisztust vallátok hitetek
ágazatiban ülni az Istennek jobbján. [≈ 9
≈] Minekutánna penig vacsoráltanak vólna, vötte a pohárt is, amint én is
mostan || : ekkor
ő is vegye : || és hálákat adott. Azért adjunk
hálákat mi is Istenünknek. [≈ 10
≈] Dicsőíttesél Úr Jézus Krisztusnak természet
szerint való Szent Atyja, ki őbenne az Idvességnek
kútfejét felnyitogattad, Óh, adjad, hogy a vizet,
melyet e király ád, a te néped lélekből szomjúhozza,
hogy soha meg ne szomjúhozzék, hanem légyen az égben örök életre szökdécselő
víznek kútfeje. Ámen. [≈ 11
≈] Hálákat adván
adta a pohárt is, mondván: Ez pohár Új Testámentom az én Véremben, ezt cselekedjétek,
valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Az háláadásnak
pohára, melyet megáldunk, Krisztus vérével való
közösülés. E pohár Új Testámentom az én véremben. || NB.
Amíg a kenyér és pohár felől való háláadások végben
nem mennek, az első vendégek jelenlételekben,
addig éneket nem kell mondani. Mikor
osztán mind elvégezi, így szóljon: || [≈ 12
≈] Eképpen szerzette
Krisztus Urunk a Végvacsorát eképpen élének ezzel az elődedin lévő keresztények Gyülekezetiben amint mi is
mostan ilyen végekre:
I.
A
mi hitünknek a bűnbocsánat, és az örök idvesség felől
való megerősítésére.
II.
A
keresztény vallásnak, és igaz pænitentia
tartásnak bizonyságára.
III.
Az
egymáshoz való szent szeretetről s egyességről való vallástételre; hogy
amiképpen a kenyér és bor, melyekből ettünk és ittunk, sok búza és szőlőszemekbűl állanak ugyan; de
már egymással úgy egyesültek, hogy mindazok egy kenyér és egy bor. Így minékünk
is sok híveknek hit és Atyafiságos szeretet által úgy öszve
kell forradnunk, hogy mindnyájan egy test és lélek légyünk.
Melyre a jó Isten Szent Lelke által segéljen bennünket. Ámen. Hogy penig a mi Urunknak asztalátúl hálá adatlanúl el e távozzunk,
nagy lelki buzgósággal adjunk hálát Istenünknek, ki lelkeinket ily Atyaiképpen vendéglé és táplálá. Mondjuk
azért mindnyájan. [≈ 13
≈] Áldjad én lelkem
az Urat, és minden belső részeim az ő szent nevét. Ádjad
én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jó téteményirűl,
ki megkegyelmez minden te bűneidnek, ki meggyógyítja minden te betegségidet, ki megszabadítja a koporsóbúl
a te életedet, ki tégedet megkoronáz kegyelmességével és irgalmasságával, ki
minden jóval megelégíti a te szádat. Irgalmas és kegyelmes az Úr, késedelmes az haragra és igen kegyelmes. Nem mindörökké feddődik, és
nem tartja meg mindörökké az ő haragját. Nem a mi bűneink szerint cselekeszik mivélünk, és nem fizet minékünk a mi
álnokságunk szerint. Mert mely igen magas az ég a földtűl,
oly igen nagy az ő jóvólta az őtet
szeretőkhöz. Mely távól vagyon a Nap kelet a Nap
nyugattól, oly messze vetette mitűlünk a mi bűneinket.
Miképpen könyörül az Atya az ő Fiain, azonképpen könyörül az Úr az őtet félőkön. Aki az ő tulajdon Fiának nem engedett, hanem
adta azt miérettünk mindnyáján, és ővéle minékünk mindeneket adott. Az Isten penig az ő mihozzánk való szerelmét ebben mutatja meg, hogy
mikoron még bűnösök vólnánk,
a Krisztus miérettünk meghólt. Minekutánna
azért megigazultunk az ő Vére által, sokkal inkább megtartatunk immár az harag ellen ő-általa. Mert ha mikor ő ellenségi vóltunk, megbékellettünk
Istennel, az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete
által, minekutána megbékéllettünk véle. Annak okáért,
óh én szívem és szájam az Úrnak dicsíretit örökké
hirdessed. Ámen. [≈ 14
≈] || Áldás Num.
6. v. 24. ||[13] Áldjon meg óh Istennek népe tégedet a Jehóva, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa a Jehóva az ő orcáját te rajtad, és könyörüljön rajtad. Fordítsa
a Jehóva az ő orcáját te reád, és adjon békességet
tenéked. Ámen. || Avagy így. || Meg áldjon
téteket az Atya Úr Isten, meg igazítson a Fiú Úr Isten, és meg szenteljen a
Szent Lélek Isten, hogy áldottak legyetek házatokban, házatokon kívül,
jártotokban, költötökben, ki s bé
jöveteltekben és bé
meneteltekben, mennyen és a földön. Ámen. [≈ 8A
≈] || Gratiarum
actio, ante administrationem Cœnæ Dominicæ ||[14] Dicsőség, áldás tulajdoníttassék néked, óh minden kegyelemnek Istene, Mennynek
földnek hatalmas Ura, ki minket szegény bűnösöket a mi
bűneinkben elveszni nem hagytál, hanem a te szerelmes Fiadat az Úr Jézus
Krisztus ez világra váltságúl elbocsátottad, őtet minékünk választottidnak
lelki eledelül adtad, hogy ő lenne ama Mennyországból . [≈ 13A
≈] || Gratiarum
actio datâ Cœnâ || Óh, Istennek
Báránya, én lelkemnek édes Megváltója, Úr Jézus Krisztus! Az én szívemnek belső
indulatjából tenéked immár nagy hálákat adok, minden időbéli reám való Atyai
gond-viselésedért, kiváltképpen penig, hogy te én
érettem szegény elveszett bűnösért, szent Testedet a gyalázatos halálra, a keresztfára
engesztelő áldozatúl adtad, ott megtöretted, szent
Véredet érettem kiontattad, és annak érdeme által, álnokságomnak rútságábúl engemet megújítottál. Melynek pecsétét és
zálogát ímé mostan is e szent Vacsorában nékem
kiszolgáltattad, szentséges Testedet és Véredet adván szegény lelkemnek
eledelül, mely által mostan is újobban elpecsétlél <…………………>.[15]
Az "Idvességes
imádságok..." címlapja (1713) (2) Örök dicsőséges nagy Úr Isten! kinek dicsőségének királyi széki a magas egek, és kinek kegyelmének széki a szelíd alázatos együgyű
szívek. Te vagy, Uram, kinek jó vóltát mi, a mi setét
elméinkkel meg nem foghatjuk, annyival inkább megfertéztetett
ajakainkkal, és bűntévő nyelveinkkel ki nem mondhatjuk. Te, Utam, minket a lelki setétségnek hatalmasságából, nem csak a te kegyelmednek
országába állítottál bé, hanem hogy az Új Testámentomban nem a megölő betűnek, hanem a megelevenítő
Léleknek alkalmatos szolgái, és a Jézus Krisztusnak Evangyéliomának
hirdetői lennénk, arra is kegyelmedből választván, előállatni méltóztattál. Te adtad, Uram, a te igédet a mi
szájainkba, hogy az által e gonoszban helyheztetett
világban gyomláljunk, rontsunk, építsünk és plántáljunk. Te hagyományod, Uram, hogy
prédikáljuk az igét, rajta légyünk mind alkalmatos s
mind alkalmatlan időben, feddődjünk, dorgálódjunk, intsük az
hallgatókat minden szelídséggel és tanítással. De óh, mi Urunk Istenünk,
jóllehet a Krisztusról való tudomány, amik által megtartatunk, azoknak Istennek
hatalma az idvességre; mindazáltal akik elvesznek,
kiknek elméjeket megvakította e világnak Istene, hogy
a Krisztus dicsőséges Evangyéliomának világossága ne fénljék nékiek, azoknak merő
bolondság és csúfság, kiktől mi, te szegény szolgáid minden napon te éretted
megölettetünk, és olyanok vagyunk, mint a mészárszékre rendeltetett juhok. Ó, mi nagy Istenünk! E világ
szemei eleibe állattál minket, úgy mint halálra
valókat, mert löttünk csudái e világnak, az
embereknek seprei, elvettetett állatok, elannyira,
hogy aki minket öldököl, alítja, hogy isteni tiszteletet cselekeszik. Megutáltatott Uram a te szerelmes
Jegyesed is, kit naponként késztünk, hogy mint tiszta Szüzet egy férjfiúhoz, a
király Krisztushoz szerkeztessünk, sértegettetik
mindenfelől, mint a tövisek között felnőtt liliom. Nagy és erős Isten! küldd el szíveinkbe erősítő Lelkedet, hogy mindezekben
diadalmasoknál feljebbvaló légyünk, és elhitessük
magunkkal, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem
mélység, sem magasság, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem a következendők
el ne szakaszthatnak minket a te szerelmedtől, mely vagyon a Jézus Krisztusban. Készíts a szenyvedéshez,
mely naponként minket a mi hivatalunknak utaiban
előtalál, hogy minden alkalmatosságokkal zúgolódás nélkül szenyvedvén,
a nyomorúságok között örvendezhessünk, a te tőled nékünk adatott tálentummal úgy kereskedhessünk, hogy mikor hozzánk megtéréndesz, azt néked hasznos nyereséggel
lelki örömmel megadhassuk. Legközelebb, Uram, e szent
alkalmatossággal jelentsd meg magadat minékünk, és légyen a te Lelkednek kettős
mértéke mirajtunk, hogy a te nevedben felvejendő
munkáinkban áldást vehessünk. Lelkednek tüzével azért illessed megfertéztetett ajakainkat, hogy semmi tisztátalan, rothadt
és megveszett beszédek a mi szájainkból ki ne származzanak; sőt inkább amelyek épületesek, melyek igazak, melyek tiszták,
melyek szerelmetesek, melyek jó ízűek, azok forogjanak a mi szájainkon és
ajakainkon; ha mi jóság, ha mi dicséretes, azokról gondolkodjunk. Adj, Uram, minékünk elmét áldott
munkáidnak megfogására, nyelvet s tudomány a magyarázásra, elmét a vizsgálásra,
szorgalmatosságot a tanulásra, ítéletet a megkülönböztetésre, készséget azoknak
másokkal való közlésére. Azokat is, Uram, kiket ez
alkalmatossággal kibocsátandó vagy, megért gabonádnak aratására, készítsed jó
idején, ruházd fel illendő mennyei kegyelmekkel, a Véneknek személyekben tegyed
fejekre kezedet, mely légyen tapasztalható jegyül nékiek
hivataljoknak szükséges elkövetésére, Szent Lelkednek
ajándékival ékesíted, és szent kezeiddel fedezgetvén, a sátánnak minden
ártalmas tagjai ellen takargatván, hatalmasan mególtalmazzad. Miképpen pedig, óh nagy Isten! ez életben egy kegyelemnek részesivé
töttél, úgy a más életben tégy minket egy dicsőségnek
örökösivé, szent Fiadnak az áldott dicsőséges Úr Jézus Krisztusnak drága vére
hullásáért, Ámen. Mi Atyánk, ’s a’ t. (3) Meghajtjuk reszkető térdeinket, földre
fektetjük le bűnös lelkeinket, az égbe emeljük hozzád a mi kezeinket, ó minden
irgalmasságnak Atyja! Ki a te akaratod szerént
szültél minket az igazságnak beszéde által, hogy lennénk a te teremtett
állatidnak néminémű zsengéi. Ó, mi reménségünknek
Istene, méltó vagy, hogy tégedet a mi lelkünk háláadó
áldozatnak dicséretivel tiszteljen, sok ízben reánk áradott nagy kegyelmességidért, melyekkel minket időről időre
meglátogattál, idő szerént való irgalmasságodért, és
örökkévaló áldásodért, mind testünkön s mind lelkünkön való atyai szerelmedért. Nevezet szerént pedig hogy minket kegyelmedből örök időktűl fogván elválasztottál, a te képedre és
hasonlatosságodra teremtettél, szent Fiadnak drága vére által megváltottál
Szent Lelked által megszenteltél; sőt, e világ közül minket kiszakasztottál,
hogy minket méltatlan férgeket és alávaló embereket, te veled együtt munkálkodó
szolgákká, áldott titkaidnak sáfárivá, a Jézus Krisztus képében örömet és
békességet hirdető követekké, minden érdemünk nélkül felvenni, és előállatni
méltóztattál; minden ennyi veszedelmes időkben is, hitünkben hajótörést szenyvedni nem hagytál. Ó, mi nagy Istenünk! Miképpen
dicsőíthetjük elégedendőképpen irgalmasságodat és jóvóltodat,
hogy ezideig életünben is
megtartottál, életünknek eszközeit bőségesen kiszolgáltattad, mostani útainkban óltalmaztál, egymás
látásával megörvendeztettél, ez alkalmatossággal a te nevedben elindított és felvött munkáinkat ez óráiglan
megáldottad. Áldott légy, Uram, hogy a te
titkaidat eltitkoltad a bölcsektől és az értelmesektől, és azokat
megjelentetted a gyermekeknek. Jól vagy, édes Atyánk, mennynek földnek Ura,
mert ez vólt a te jókedved! Ugyanis akik e világban
bolondoknak ítéltetnek, azokat választottad, hogy a bölcseket azok által
megszégyenítsed: akik e világon erőtleneknek alíttatnak, azokat választottad,
hogy az erőseket megszégyenítsed: akik nemtelenek e világon, és semminek
ítéltetnek és alíttatnak, azokat választottad; és melyek nincsenek, ahogy azok
által a melyek vannak, eltöröljed, hogy ne dicsekedjék te előtted egy test is. Dicsőséges nagy Úr Isten, a te
könyörületességednek belső részét viszontagsággal ontsad ki mi reánk, tartasd
fenn tovább is mirajtunk a te kegyelmes gondviselésedet. Áldj meg minket testünkhöz és
lelkünkhöz illendő áldásokkal, kiváltképpen pedig
tisztünknek végbevitelére néző elégséges mennyei kegyelmekkel ruházz fel, hogy
vitézkedhessünk ama jó vitézséggel, megtartván az hitet és a jó lelki esméretet. Légyen, Uram a te beszéded a mi szánkban élő és
hatható, és hathatóbb minden kétélű fegyvernél; ne engedjed, hogy áldozzunk a
mi gyalmunknak, avagy hálóinknak jó illatot tegyünk,
sem magunkat sorsunk felett fel ne emeljük, hanem a te nevednek dicséretire s
dicsőségére minden gondolatinkat, szólásinkat és cselekedetinket igazgathassuk. Őrizd meg azért a mi szíveinket
fösvénységtől, ne legyünk hamis béresek és hasunknak szolgái, ne legyünk rút
nyereségnek kívánói. Zabolázd meg nyelvünket, hogy bolond beszédet, trágárságot,
rágalmazást és szitkokat ki ne szóljon, hanem jó és tisztességes beszédeket
szólhasson, melyek alkalmatosok légyenek az építésre,
és kedvesek az hallgatóknak. Cselekedjed, Uram, hogy az híveknek legyünk példák a beszédben, a nyájaskodásban, a
lélekben, a békességes tűrésben, az hitben, a tisztaságban, hogy fegyhetetlenek lévén, még a kívülvalóktól
is jó tanúbizonyságot végyünk, és mikor másoknak
prédikálunk, magunk megvettettek ne légyünk. Adj, Uram, minékünk tettetés
nélkül való hitet, lelkünk esméretinek békességet, a
Szent Léleknek örömét, erős reménséget, magunk
sorsával megelégedő Lelket, szólásbéli bátorságot, állhatatos békességes tűrést
a mi hivatalunkban a te dicsőségedhez, és az emberek idvességéhez
illendő hűséget és buzgóságot. Végezetre cselekedd azt, Uram,
hogy mikor megjelenendik ama Pásztoroknak Fejedelme,
a mi füleinkben zengedezzenek amaz örvendetes igék: Jól vagyon, jó és hű
szolgám; kevesen voltál hű, sokakakra bízlak ezután,
menj bé a te Uradnak örömébe: holott amaz
hervadhatatlan koronát elvehessük, ugyan a mi Urunk Jézus Krisztus mi
Pásztorunk és Idvezítőnk által, Ámen. Mi Atyánk, ki
vagy, ’s a többi. A Ritus eltérése Medgyesi Pál Liturgiájától Az eltérés a nyomtatásban megjelent LSC (= Liturgia Sacrae Coenae) szövegétől nem
jelentős, de igen jellemző. Semmi utalás nincs arra a kéziratban, hogy ez ama „puritán
Ágenda” kivonatos másolata volna, avagy az úgynevezett Pataki Ágenda követése.
Az eltérő cím semmivel nem sugallja ezt a szövegből feltáruló közvetlen
kapcsolatot. Eltűnt a Liturgia szó; a Caena
szóalak is változás; a 17. századi nyomtatott címlapon nem bukkant föl a Ritus. A meghagyott rubrikákban is van
eltérés. Rövidítés és többlet is. Nem található sehol a Medgyesire
jellemző első asztal szakkifejezés, de voltaképpen ezt jelenti az első
vendégek. Nincs annyira részletezve az úrvacsorai szertartás, mint a 17.
századi nyomtatott kiadásban, nem hangsúlyozza azt, ami legjellemzőbb törekvése
volt Medgyesinek (bár valójában ezt teszi), hogy a
felemelt kenyeret le ne tegye a prédikátor, hanem azonnal ossza is; és a
kelyhet ugyanígy. Arról sincs szó, hogy az elosztás közben (következetesen így
írja) a szereztetési igéket ismételné a lelkész, vagy egyéb igéket mondana a kommunió során oda járuló gyülekezeti tagoknak. Szintén nyomatékos a puritán
felfogásban — a LSC rubrikájából ítélve — az úrvacsorai éneklés tilalma.
Ez a kéziratos másolatban az egyik lényeges változás. A Ritus
csak azt óhajtja, hogy amíg a szereztetési igék elhangzanak az elsőnek
úrvacsorához járulók előtt, addig ne legyen éneklés. Az első asztal után körbe állók kommuniója, tehát többi asztal idején tehát volt.
Ugyanakkor később nem ismételte meg a liturgus az
elején elmondott több igét, mint Medgyesi. Szintén
jellemző eltérés még a szertartás elején, a homiliás
és gyónó rész közé beiktatott éneklés. Lehetséges, noha kevéssé valószínű, hogy
a szertartás tanító és gyónó szakasza ekkor már nem is a szószéken történt,
erről nem nyilatkozik a kézirat. Milotai Ágendájában
egyértelmű, ezért ennek hallgatólagos követésére gondolhatunk, mert ha másként
történt volna, mint a Dunántúlon a 18. század végétől, akkor erre lenne a
kéziratban rubrika. Másfelől az éneklésről beiktatott [≈1 B≈]
rubrika oka nagyjából az lehet, amit Kármán Ágendája szintén fölvetett,
majd folytatása a 19. század elején képviselt, tudniillik hogy a nem
úrvacsorázók mondhatják-e a bűnvallást, és egyben feloldozást mondhat-e rájuk
is a lelkész, holott nem fognak úrvacsorázni? Ennek előzményét már itt
megtaláljuk. Az úrvacsorai szertartásban a
tanító (prédikációs) és gyónó szakasz meg a kommunió
közé iktatott éneklés első említését Milotai 1653-ban
megrövidített Ágendájában találjuk.[16]
Ez nem minden további nélkül mondható gyülekezeti éneknek. Kétségtelen a
szertartásnak ugyanezen helyén Alvinci
Péternél, hogy ekkor a kántor és a diákok liturgikus kórusa énekelt. Ez a Ritus szerint is lehetséges. A kettő egyáltalán nem
független egymástól, nem is zárja ki egymást. Orgona nélkül a gyülekezet
éneklését is a liturgikus kórus vezette, és hiába szerették volna reformátor
atyáink, a gyülekezet, vagy legalább a gyülekezet énekelni tudó része nem
mindig társult olyan lelkesedéssel a szertartás énekléséhez
ahogyan ez a kései romantikus elképzelésben megjelenik. A
Ritus Caenae Dominicae kéziratának
első oldala Az általános jellemzés után
lássuk az eltérések fontosabb részleteit. A tanító rész megkurtítást és némi
többletet tartalmaz. [≈1A≈]: előtte elmarad a rubrika, a
prédikátornak szóló bevezető mondat. Az utána következő részek egészen
apró eltérések kivételével azonosak (érhetnönk > érnünk); a zárómondat nincs Medgyesinél (hívatal =
meghívás). [≈1B≈]:
teljesen új, a megátalkodottaknak, meg nem térteknek az asztaltól való elintése
(eltanácslása, eltiltása). Ennek nincs Medgyesinél semmi nyoma. Jóllehet kereshetünk erre (Pál
apostolnál és másutt) bibliai indítékokat, szükséges is a szent cselekmények
megbecsülése, óvása. Mondhatjuk a középkori fogalmak és a népi kegyesség
vegyülékének is. Kétségtelen azonban, hogy volt magyar református
kegyességtörténeti hatása is. Az ilyen elintés nem csupán hangsúlyozta a
kommunió szentségét és lelki készenlétet a vele
élésre, hanem sokszor igen ritkán való úrvacsorázási szokást eredményezett, meg
a megtérésnek és az élet megjobbításának halogatását (öregkorra hagyását). Ez a
szinte eltanácsoló részlet sokkal kevésbé hangsúlyos Milotai
Nyilas István Ágendájában. [≈2≈] Lényegében
azonos, de Medgyesi közli a szereztetési igék teljes
szövegét is, ezért nincs szüksége rubrikára. [≈3≈] Nincs utalás a Tarcal-Tordai Hitvallásra. Ennek tekintélyére (és
előzetesen kiadására) Medgyesi Pálnak a viták és
támadások következtében volt szükséges. A továbbiakban a tanító résszel való
megegyezés csak lényegi és szerkezeti. Tömör vázlatát másolta le az egykori liturgus vagy diák a Medgyesi
korábban már lerövidített úrvacsorai elmélkedésének. Elmaradnak a szentírási
hivatkozások és magyarázó részletek. A gyónó és feloldozó rész sem
teljesen változatlan. [≈4≈]: Confessio
generalis gyanánt több közül a legrövidebb
imádságot választotta a kézirat. Hűségesen közli. [≈5, 6, 7≈]: Azonos
mindenben. [≈8≈]: Új a meghívást
ismétlő mondat. A voltaképpeni úrvacsorás rész, a
communio csak ekkor következik. Ebben a
szakaszban valamivel nagyobb a bizonytalanság. A másoló (illetve a korábbi
minta) egyszerűsíti Medgyesi komplikált utasításait,
illetve részben hűségesen megőrzi a többi elemet. Alighanem tévesztett is
valaki a kéziratos terjesztés folyamatában, mert elmaradt a kenyér fölött mondott
imádság, ezt azonban a másoló a végén pótolja, [≈8A≈], Medgyesi két imádságát összeolvasztva közöl egy harmadik
rövidebbet. Ugyanakkor [≈9, 10, 11≈]: összezavarodik a rend, a Milotai Nyilasnál is látható szokás keveredik a Medgyesi-félével. Mindjárt adja a kenyeret a szereztetés
szavainak ismétlésekor a Lelki Tanító az „első vendégeknek”. A kehely felemelése
után következik a bor feletti hálaadó imádság, a rövidebbik, változatlan
szöveggel, ez a [≈10≈] szakasz. Nem részletez úgy, mint Medgyesi. A kommunió közben
éneklést tiltó rubrika hiányzik. Enyhített alakjában csak az első asztalnál nem
javallja az éneklést. A postcommunio
csak lényegtelen változtatásokat tartalmaz. [≈12, 13≈]: Hűségesen
egyezik. [≈14≈]: Az áldásnak
is mindkét alakja változatlanul megvan. Végül még következik egy imádság,
amely föltehetően elmaradt. Némileg ellentmond ennek az, amit a latin felirat
tartalmaz, mintha ennek a szertartás előtt kellene elhangoznia. Nyilvánvalóan
nem erről van szó, hanem az assumptio előttinek
kell értenünk. A másoló elkezdett még egy másik
imádságot is, communio utáni hálaadást, amely
azonban befejezetlenül maradt ránk. Több imádságos könyvben található hasonló,
a pontos forrást nem sikerült földeríteni. Elmaradt a válogató (és
helyenként tömörítő) másolatból mindkét imádság, amely felirata szerint a LSC
lapjain a Praxis pietatisból
való, jóllehet átdolgozva és megrövidítve került bele a Pataki Ágendába.
Ez nem lehetett véletlen. Drégelypalánki János a Praxis
pietatis contracta[17]
függelékéül imádságok gyűjteményét is közreadta, de jórészt mellőzte a Medgyesi Pál fordította eredetieket.[18]
Két úrvacsorai imádságot (szintén átdolgozva és megrövidítve) meghagyott, ezek
története magában is érdekes: belekerültek — kérdés, hogy közvetve, vagy
közvetlenül — a Bujdosásnak emlékezetköve című imádságos könyvbe. Ebben az
alakban a 18. század elejétől a 20. század elejéig éltek. Drégelypalánki
ugyan olyan okból hagyta el a Praxis pietatis
imádságait, mint amiért az egész munkát is átdolgozta. Hosszú és magános
elmélkedések helyett jobbnak vélte a gyülekezet tanítását, azaz az imádság
témáinak prédikációban való kifejtését. Közösségi, gyülekezeti szertartásban
nem vélte alkalmasnak az angolból fordított elmélkedéseket, hanem csupán vagy
első sorban magános áhítatra valónak. Helyettük a Debrecenben és másutt huzamos
ideje használt könyörgéseket, illetve saját imádságait választotta. Azt azonban
nem árulta el, hogy melyek a saját alkotásai, tehát nem tudjuk, hogy mit
honnan, mennyire általános gyakorlatból vett át. Zabolai
Mihály bejegyzése az Idvességes imádságok
ajándékozásáról a nyomtatvány címlapján Zabolai Mihály és barátai
tulajdonosi bejegyzése a Milotai Nyilas István Ágendájának
címlapján Mikor másolták? Mikor keletkezett a Ritus
és az imádságok kéziratos másolata, és kié lehetett? — Ezekre a kérdésekre csak
részben találunk választ a gyűjtőkötet (Sammelband, colligatum) nyomtatott részeire jegyzett névből. Zabolai
Mihály kapta ajándékul szuperintendensétől az egyik nyomtatványt, a szentelési
imádságokat. Ebből nem tudjuk meg biztosan, hogy mikor kapta, és melyik
szuperintendenstől. Ha Tiszáninnenről volna szó,
akkor ez csak 1734 után történhetett, addig ott nem lévén püspöki tisztség. Az
ajándékozás megeshetett valamelyik másik kerületben. Csakhogy Debrecenben és
Sárospatakon több Zabolai tanult a 17 században, ámde nincs közöttük olyan Mihály,
aki a 18. század tízes-húszas éveiben diák volt. Azért inkább diákra
gondolhatunk, mert a könyvecske tulajdonlását úgy írta fel a címlapra, hogy
barátaival együtt birtokolja. Ez régi diákszokás volt, együtt írták a
diktátumokat, társultak tankönyvek megvásárlására és használatára. Diák
kézírása lehet a Ritus teljes szövege.
Egészen a 19. század második feléig természetes volt, hogy a lelkészi
szolgálatára készülő diák hetedszaki és ünnepi imádságokat meg szertartási
kézikönyvecskét írt össze magának. Erre azoknak is szükségük volt, akik
tanítóként szolgálták hazánk művelődését. A kötet több diákkéz névbeírását,
firkáját is tartalmazza. Van azonban egy erdélyi református
lelkészjelölt, aki a 18. század elején diákoskodott, tehát feltehetően ráillik
a föntebbi elgondolás. Székelyudvarhelyt 1702-ben
(vagy 1703-ban) iratkozott be Michael
Zabolai.[19]
Ő már 1710. előtt elvégezhette felsőbb tanulmányait, tehát 1713-ban vagy a
következő években valóban ordinálhatták valahová az
Erdélyi Egyházkerület prédikátoraként, és ezen alkalommal ajándékozta meg
szuperintendense Ágendával és a mellé nyomtatott imádsággal. Az
ajándékozó ennek értelmében Veszprémi B. István (1637–1713; püspök volt
1691–1713 között) vagy Kolozsvári István lehetett (püspök volt 1713–1717
között). Ha ezt valóban megerősítik egyéb adatok is, akkor elmondhatjuk, hogy
az ilyen nyomtatványok mindkét magyar hazában hamar eljutottak azokhoz, akiknek
készültek. Azaz Milotai Nyilas István Ágendája
tartalmilag változott, tekintélye azonban változatlan maradt. Zabolai Mihály, a két nyomtatvány
tulajdonosa köttette egybe, elől-utól két-két ívnyi üres levéllel a gyűjteményt. Szokás volt ez
is, hogy hozzámásolás céljára szánt papírossal köttettek be nyomtatott
munkákat. Ekkor még a kéziratos anyaggyűjtés volt az egyetlen mód. A Ritus másolása tehát Milotai
Ágendájának megjelenése után történhetett, azaz 1713 a terminus a quo. A harmadik tulajdonosé 1775-ben lett a kötet. Ez
lehet a terminus ad quem. A kézírás jellege
miatt másolhatták a 18. század harmincas éveiben a kéziratot. Ezt az is
erősíti, hogy két vagy három későbbi tulajdonos szintén a 18. század közepe
táján, valószínűleg 1775 előtt jegyezte a kötetbe tulajdonjogát. Ennél többet
és biztosabbat jelenleg nem tudhatunk. Két tulajdonos (vélhetően diák) a
kötet elején vagy Zabolaitól, vagy hagyatékából juthatott a kötethez. Kovács
György és Berényi Zsigmond. Nevükön kívül mást nem
sikerült földeríteni, mindketten a 18. század közepe táján írhatták bele
nevüket a füzetbe. Egy possessor neve az első
kötéstábla belső részén olvashatatlanul ki van kaparva. Áruba bocsáthatták a
kötetkét valamikor, erre utal az egyik tulajdonos beírása: Poſsidet
hunc Librum juſto praecio Georgius Kovács. Nincs keltezése. Tótágast van írva,
szintén az első kötéstábla belsejére Berényi
Sigmond lehúzgált neve, alatta (nyilván diátréfaként érthető) hozzáírt rang, Magnas
<…>Primas suffraganeus <…> Archidiaconus.
Érett férfiú írásával található még az előzéken: Ladiſlaus
G. K. Ónika de Had-Pataka, poſſidet ab Ao 1775. Conc. p. t. Benkienſis indignus. Res age
quae proſunt. Az ő
kezeírása sehol nem található meg a kötetben. Más
kezébe már nem igen került a kötet, a Debreceni Református Kollégium Anyakönyvtárára
számára a 19. század elején vásárolta meg az akkori könyvtáros. Bejegyzése
szerint: Liber BΘecæ
IColl. Ref. Deb. proprio ære emtus die 15. Febr. 1808. BΘecario Ord. Andr. Ari mp.[20]
(Első kötéstábla.) A katalogizálás (gyarapítás és
leltározás) akkori szokása szerint hátul találunk egyetlen jelzetet: D. X.
30. — majd az 1860-as évek óta a ma is érvényeset elől: B 1370. Kiadó és kiadás A Milotai Ágendájának
ezt a debreceni kiadását a nyomda működésének négyszázadik évében Debrecen nyomdatörténete[21]
még nem regisztrálta. Petrik könyvészetében
megvolt ugyan, de a hely és nyomda megjelölése nélkül. Azonosítására sem
bibliográfusok, sem a nyomdatörténeti kötet szerkesztői nem találtak alkalmas
adatot. A Petrik VIII. pótkötete később beiktatta a
debreceni nyomtatványok sorába. Ez a liturgikus segédkönyv kiadástörténetének
csupán egyik része. Az itt tárgyalt gyűjtőkötet a tulajdonos neve mellett a
címlapon még a kiadás helyét, a kiadót (avagy inkább a megrendelőt) is
megnevezte, azaz: „Debreczenben Rim: Sz. Mihály a Borsodi Sz. T. Seniora
által.”. Rimaszombati Mihálynak
(1633–1717) járt a Clarissimus ac Doctissimus cím, évekig
tanult nyugati egyetemeken és ott szerzett fokozatot. A prédikátori tisztséget
több gyülekezetben viselte. Miskolci lelkészként volt a Borsod-Kishonti
Egyházmegye „Szent Társaságának” [ez a Fraternitas
akkor elfogadott magyarítása] Seniora, azaz esperese
1709-től 1717-ig, ezévben történt elhalálozásáig.[22]
A lelkésztestület számára adatta ki a bizonnyal megfogyatkozott Ágendát,
hogy az oly sokszor hangoztatott szertartási egyöntetűségről gondoskodjék. Ez
aprócska bár, de fontos adalék, mert hasonló módon történhetett más alkalommal
is, de nem maradt semmiféle dokumentum, amely az ilyen kiadások hátterét
megvilágítaná. Nem tudunk arról sem, hogy néhány évtizeddel korábban hogyan,
miért, ki által történt az 1621 óta használatos Ágenda megrövidített, és
néhol módosított szövegének kiadása. Debrecenben is ez a módosított szöveg
jelent meg. Terjedelme: 8° A–C4 = [40] p.
Nem szokásos, lehet akár a sietség oka, hogy a kis terjedelmű nyomtatvány
lapjai számozatlanok. A nyomdai füzetek jelölése nem hiányzik. A megszokott
helyeken, tehát az előszó, a keresztelés, úrvacsora és az esketés szertartása
kezdetén virágocskákból, körzetekből összerakott sorok díszlenek az élőfejben. Milotai Nyilas István Ágendájának teljes
szövegű kiadására lapszámmal utalnak mindvégig a megrövidített szövegben. Külön címlappal és füzetjelöléssel, de az Ágendával
együtt nyomtatták a Borsodi Esperesség saját ordinációs szertartási imádságait.
Ez a néhány leveles nyomtatvány említetlenül lappangott eddig. Bibliográfiák
sem regisztrálják. Terjedelme és formátuma: 8° ()6 = [11] p. A két nyomtatvány együtt csupán 3¼ íves. Önmagában
tekintve mindkettő lehetne aprónyomtatvány. Szentelő, ordináló
szertartási imádságok kiadása biztosan nem volt egyedi, de jelenleg nincs
nyilvántartott, önálló nyomtatványként megjelent párja az itt közreadottnak. Könyörgés
és testület Hogyan és hol illeszkedett az ordináló
zsinat ünnepélyes szertartásába ez a két imádság? Erre a nyomtatványban semmi
utalás nincs, legkevésbé rubrika. Egyetlen liturgiatörténetünk keveset segít az
ilyen megoldatlan kérdésekben.[23]
Későbbi szokásokra gondolva sem állapíthatunk meg kétségtelen összefüggéseket.[24]
Szerteszórva találunk adatokat régebbi közleményekben, és természetesen
lehetnek máig lappangó levéltári források, amelyek segítenek, hogy alapos
ismeretek után összerakhassuk az ordinációs szertartás fő vonalai mellett az
egyes elemek részleteit, változatait. Eddig néhány formula (esküminta,
tanúsítvány, felhatalmazás, intelem) latin vagy magyar szövegét közölték, vagy
csak a szertartással mindenkor kapcsolódó vitatkozásra utaltak, esetleg a
vizsgára kitűzött tételeket is felsorolták. Nem is igen várhatunk mást, a gyér
források ennyit tartalmaznak, vagy az ordináltak
névsora mellett csupán a bizonyítvány taksáját szabályozták. Az ordináció sokáig nem
gyülekezeti (vagy mai értelmezésben közegyházi), hanem a középkorból örökölt és
megőrzött, de evangéliumi és szándéka szerint őskeresztyén módon
újraértelmezett szertartás volt. Hierarchikus felépítésű lelkésztestületet
illető eljárásnak mondhatjuk mindazonáltal. Nem feltétlen ellentmondás ez,
mégis figyelmeztet arra a kérdésre, amelyet már Révész Imre megfogalmazott,
hogy vajon tényleg presbiteri rendszerű-e a mi egyházunk? Le kell mondanunk arról, hogy e
két imádság ürügyén kiterjesszük vizsgálódásunkat a püspökök és esperesek
szentelésére. Pedig szintén része az értelmezésnek, hogy magasabb tisztségre
külön szertartással avatunk. Ehhez adódik a fogalmi keveredés. A gyülekezeti
(puritánjaink által kezdeményezett) és a középkorból örökölt lelkésztestületi
presbitérium értelmezése sokszor azonosul. Hajlamosak vagyunk a mai rend
visszavetítésére. Holott ez a kettő a lelkészek szolgálatba állításával,
szentelési szertartásával kapcsolatban semmiképpen nem azonosítható. A vének testülete (presbyterium = a prédikátori társaság vezetősége) és a superintendens volt jogosult arra, hogy megvizsgálja (probatio, ex-aminatio), intse (adhortatio) és esküvel elkötelezett voltukban megerősítse (confirmatio), a sákramentumok
kiszolgáltatására felhatalmazza (authorisatio) s
ilyen minőségben felavassa, gyülekezetükbe
beiktassa (ordinatio) az ifjú
lelkészjelölteket. Mindebben a magyarországi reformátusok követték a Luther
idején kialakult, 1535 utáni gyakorlatot. A középkori testvérület (fraternitas)
szokásos zsinata révén oldották meg az avatást. A prédikátorok testületében zajló
szertartások (és általában a zsinatok) nyelve latin volt. Erre
következtethetünk a megmaradt följegyzésekből, azonban a prédikáció és az
imádságok — többségében — magyarul hangozhattak el. Az esetlegesen meghívott
patrónusok, vendégek (például az erdélyi fejedelmet képviselő kapitány) tudtak
latinul, ezért nem kellett megszabni, hogy olyan nyelven folyjék a szertartás,
amelyet a gyülekezet ért, hogy épülhessen belőle. Két nyelven folytak egyes
temetések és vizsgálatok a 19. század elején is, magyarul és latinul, noha már
a 16. században ragaszkodtak a magyar anyanyelvűnkön elhangzó szertartásokhoz. Ez a két nyomtatott imádság és a
megelőző Ágenda megajándékoz bennünket egy olyan aprócska adalékkal,
amely megoldatlan szertartási múltunk értelmezésében újragondolásra és további
kutatásra ösztönöz. A Borsodi Traktus hagyományos imádságai figyelmeztetnek
arra, hogy itt még a reformáció századában kialakult rendet találjuk, nem a
mait vagy későbbit. Jövendőbeli döntéseinket illetően is adódnak tanulságok
abból, hogy ezek a liturgiatörténeti emlékek olyan kerülethez kötődnek, ahol
1734 előtt nem volt önállósított szuperintendens vezetése alatt egyesített
egyházkerület, hanem esperességek szövetsége, amelyet testület vezetett. Jegyzetek Készült az OTKA (K 69093) támogatásával: Nyelvi
és Művelődéstörténeti Adattár, 67. [1] RMNy.
1251. [2] RMK. I. 933. [3] Sárospatak, 2003. (Acta Patakina XV. — Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár.
Kiadványok 3.) — Alább a hivatkozásokban a LSC rövidítés ezt a kiadást
jelenti. [4] 2Kor 5,20b [… békéljetek-meg
Istennel.] Mk 9,50b […ti köztetek egymáshoz
legyetek békességesek.] [5] Mt
22,4 [Mondjátok-meg a
hivatalosoknak: Ímé az én ebédemet elkészítettem, az
én tulkaim és madaraim megölettettek, és mindenek készek, jertek-el a lakodalomba.] [6] 1Kor 11,23–30 — A LSC itt a szereztetést teljes terjedelmében idézi. [7] Hebr
10. 5. 7. = Zsid 10,5–7 […Az
áldozatot és az ajándékot nem akartad… Imhol vagyok
én, hogy a te akaratodat cselekedjem, Isten.] [8] Joh.
10. 18. = Jn 10,17b–18b
[… én az én életemet letészem… én magam tészem-le azt szabad akaratom szerint…] [9] Esae
53. 10. = Ézs 53,10 [… tejéndi az ő lelkét áldozatúl a
bűnért… ] [10] Lásd a 16. Sólt. v. 1. 10. = Zsolt 16,10 [Mert nem hagyod az én lelkemet
a koporsóban…] — A zsoltár első versére utalás téves,
vagy valami kimaradt. A következő hivatkozás sem értelmezhető kétségtelenül. Joh. VI. Valószínűleg Jn 6,32–35: Bizony, bizony mondom néktek, nem adta Móses tinéktek ama’ mennyei kenyeret, hanem az én Atyám
adja néktek amaz igaz mennyei kenyeret. Mert az Istennek ama’ kenyere az, aki
leszállott mennyből, és ád életet e világnak.
Mondának azért nékie: Uram, adjad minékünk mindenkoron
e kenyeret. Monda pedig nékiek
Jézus: Én vagyok az életnek ama kenyere: aki én hozzá jő, semmiképen
meg nem éhezik, és aki hiszen én bennem, meg nem szomjúhozik soha. [11] Job.
19. 25: 26. 27. = Jób
19,25–27 [Énis jó tudom, hogy az én Megváltóm él, és
… ebben a’ testben meglátom az Istent… ] — A LSC
itt nem tartalmaz bibliai utalást. [12] Itt kellene
következnie a LSC szerint a kenyér fölött mondott imádságnak. Ez itt
hiányzik, valószínűleg nem felfogásbeli eltérés, hanem tévesztés miatt; alább a
végén [= 8A =] számnál találjuk meg. [13] 4Móz 6,24–26 [Áldjon meg tégedet az Úr… ] — Szenci Molnár Albert kiadásában
sem Jehóva olvasható. [14] Bizonnyal nem a
szertartás egészét kell értenünk, hanem csak a részesülést (assumptio). [15] Befejezetlen! [16] RMNy.
2505. [17] RMK. I. 1420. (Az Országos
Széchényi Könyvtár példányát tanulmányoztam, több példányból – a debreceniből
is – hiányoznak az imádságok.) [18] Megrövidítést maga Medgyesi Pál már a Pataki Ágenda előtt végzett, tehát Drégelypalánki eljárása nem puritánellenes irányú. Ld. erről
bővebben: Fekete Csaba: A Praxis pietatis egyes imádságai a hazai református liturgia
és kegyesség történetében. In: Könyv
és Könyvtár, 2008. (megjelenés alatt) [19] Székelyudvarhely
református és katolikus diáksága, 1670–1871. Szeged, 2005. (Fontes
Rerum Scholasticarum VIII.)
Az 1707 előtt beiratkozottak között a 297. sorszámú. A 277. sorszámú beiratkozó
mellé írt évszám (vagy kántorsága évszáma?) 1702, a 314. sorszámnál 1703, a
325-nél 1706-os évszám található. [20] Ugyanakkor az M 318
jelzetű munkát is megvásárolta a könyvtár, annak szintén Ónika
László volt a tulajdonosa. [21] A Benda–Irinyi-kötet nem ismeri. Benda Kálmán – Irinyi Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda
(1561–1961). Bp., 1961. Vö. Petrik I. 27. — Petrik VI. szintén helyére iktatja a debreceni
nyomtatványok között. [22] „1717. die 12. nov. celebraltatott g(ene)ralis gyülése
Miskolcz városának, melynek alkalmatosságával
előadatván […] Tiszteletes Rimaszombathi Mihály urnak Miskolcz városa fő predikátora meghalálozása…” Soltész Nagy János: Adatok miskolci
ref. egyház történetéhez. In: Sárospataki
Füzetek, 1858. 301. p. [23] Benedek Sándor: A magyarországi
református istentisztelet múltja. Őrisziget, 1971. —
Az egyházszervezeti kérdésekre ld. még: Miklós
Ödön: A magyarországi egyházalkotmány kialakulása a reformáció
századában. Pápa, 1942.; Uő: Ősi egyházalkotmányunk védelmében. [I.] Válasz Zoványi Jenő […] röpiratának ellenem irányuló részére.
Pápa, 1943.; Uő: Ősi egyházalkotmányunk védelmében. II. Válasz Zoványi Jenő: Mit értettek presbyterium
alatt a 16. században? Című tanulmányára. Pápa, 1944.; Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből. Sárospatak,
1998. [24] Ebből az okból mellőzöm a 19–20. századi
szertartás ágendabeli szabályozására való hivatkozást, ennek problematikája
külön tárgyalást igényel. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |