7. évfolyam 1.
szám |
Gyulai Éva: "Hajtsd le, Uram, füleidet..." Két 17. századi könyörgés |
Szigeti Jenőnek ajánlom A könyörgés a 17. században A
17. századi protestáns istentisztelet, a gyülekezeti és testületi, valamint a
magánáhítat elengedhetetlen része volt a könyörgés, az imádságnak a hálaadás
melletti legfontosabb megjelenési formája, bár a könyörgés megnevezést a 17.
században, de később is, gyakran használják általában az imádság helyett. A kor
protestáns szerzőinek egy része azonban a kérést tartalmazó imádságtól megkülönbözteti
a hálaadást, mint Komáromi István telegdi prédikátor
Váradon, 1651-ben megjelent munkájában,[1]
ahol erre a kérdésre, „Micsoda a könyörgés?” az alábbi választ adja:
„Két nemei vannak ú(gy) m(int) kérés és hálaadás.
Elkérés, megkérés, reákérés, lekérés. El:
valami jónak velünk való közlése. Le:
gonosznak eltávoztatását. Ide tartozik a panasztétel és a siralom… mellyel
jelentjük a mi nyomorúságunkban való fájdalmunkat, amennyiben azokat önnön maga
az erős Isten bocsátotta reánk. A hálaadás
oly könyörgés, mellyel tiszteljük az Istent az elvett jókért.”[2] A kora újkori protestáns teológia az ember és az Isten
közötti diskurzusként határozza meg az imádságot, „mert az igaz embernek
könyörgése szintén olyan, mint az égnek kolcsa, felmegyen az imádság, alászáll az Istennek szabadétása”,
írja Zólyomi (Pesina) Boldizsár semptei
esperes Johann Gerhard-fordításában.[3]
A közösségben végzett isteni tisztelet és a kegyesség személyes gyakorlása
egyaránt megkívánta a mintákat, így a 16. század második felétől az imádságok,
irodalmi műfajjá válva széles körben terjedtek a vallásos nyomdai termékekben,
előbb fordítások, majd egyre inkább eredeti, magyar nyelven született művek
megjelenésével. A prédikációs könyvek, katekizmusok, ágendák mindig
tartalmaztak imádságokat, bibliák, káték mellékleteként is nyomtattak
imádsággyűjteményeket, de feltűntek a protestáns és katolikus kegyességet
segítő önálló, legtöbbször tematikus imádságoskönyvek is, mint a külföldön
megjelent, fordításokat tartalmazó, de a magyarországi imádság-irodalmat
igencsak megtermékenyítő, először 1621-ben Heidelbergben
kiadott Szenci Molnár-féle Imádságos könyvecske.[4]
Ez a gyűjtemény, akárcsak a legtöbb korabeli imádság megnevezi azokat az
alkalmakat is, melyekre a szerző az adott fohászokat ajánlja, sőt elvégzi az
imádság alkalmainak „klasszifikációját” is, megnevezve ezzel a magán- és
közösségi áhítat szokásos körülményeit, s így a privát és közösségi ember
életének legfontosabb fordulóit is. Szenci Molnár Albert gyűjteményében a mindennapi, főként napszakokhoz
kötődő imádságok mellett külön közli a különféle társadalmi státusú személyek
(szülők, özvegyasszonyok, szüzek, „vénségek” stb.) könyörgéseit, a minden
időben elmondható imákat, majd az egyházi és az ünnepekre szóló imádságokat,
legvégül pedig a különleges esetekben („kiváltképpen való ügyünkben”) és
veszedelemben, nyomorúságban (háború, betegség, „nyavalyák”, kísértés,
„égiháború”, utazás, „halálos idő”, temetés) mondandó könyörgéseket. A
tematikus felosztás is igazolja, hogy a könyörgésnek ugyanúgy helye van az
istentiszteleteken, gyülekezeti alkalmakon, mint a személyes kegyességben, a
hit- és vallásgyakorlat privát szférájában. A könyörgés elengedhetetlen része a
templomi szertartásnak, mind prédikáció előtt, mind utána, a hétköznapi,
prédikáció nélküli istentiszteletet egyenesen könyörgésnek nevezték a református
hitéletben, de a vallásos ember mindennapjainak is, hiszen mind a felkelést,
mind a lefekvést imádság kísérte. A 17. század első felének református teológiájában Medgyesi Pál külön könyvet szentel az ima és imádkozás,
illetve a prédikáció elméletének, szerkesztési elveinek,[5]
melyben a könyörgés struktúráját így építi fel: I. Kezdés
(Isten megnevezése/megszólítása, figyelmének és a könyörgés elfogadásának kérése,
ugyanígy a Berekesztésben is) II. Vallástétel (a bűn megvallása) III. Kérés (1./ magunkért: bűnbocsánat és a
bűn, valamint a büntetés „gonosza” elleni erő és megszabadulás kérése az Úr
irgalmasságáért, ígéretéért és Krisztusért, 2./ másokért: az egyházért,
valamint azokért, akik „még el nem hívattattak” [pogányok] és azokért, „akik
már elhívattattak” mint az ország fejedelme, tisztviselői, a patrónusok és
jótevők, a közösség, az egyházi rendek, „az scholák”
és a nyomorgó keresztyének) IV. Hálaadás (az örökkévaló lelki, illetve „idő szerént
való” isteni áldásokért) V. Berekesztés
(könyörgést tartalmazó szentírási bizonyságok, az Isten megszólítása)[6] Medgyesi a könyörgés szerkezetét meghatározva a hálaadást a
könyörgő imádság részeként említi, a könyörgés gerincét azonban a bűn Istennek
való megvallása és a bűnbánat után a bűnbocsánatért való esdeklés alkotja, a
bűntől, illetve a méltó büntetéstől való megszabadítás iránti kéréssel, de nem
az egyéni érdemekért, hanem Krisztus áldozatáért (ahogyan Petrőczi
Kata Szidónia írja: „Szánj meg fiad érdeméért”). Medgyesi a könyörgések elengedhetetlen feltételeként szabja
meg az illendő helyet, a megfelelő időt, „az elmének szabadságát” (vagyis a
napi gondoktól való mentességét, az imára való koncentrálást), a megtérést, az
olvasást és elmélkedést, valamint az alamizsna-adást és böjtölést.[7] A könyörgés műfaját a 16–17. századi magyar nyelvű
vallásos költészet is ismeri, gyakran – a 17. századtól ritkábban –
énekvers-formában. Az éneklést az istentisztelet és a kegyesség fókuszába
állító protestáns praxisban az énekes imádságokat a nóta megjelölésével terjesztik
a kéziratos gyűjtemények és az énekeskönyvek, s a korabeli költői divatnak
megfelelően a könyörgő vers gyakran akrosztichonos, amely egyrészt a szerző
kilétét fedheti fel (és rejtheti el), másrészt a könyörgés alkalmi jellegének
megfelelően az imádság születésének körülményeire utalhat. A művelődés- és egyháztörténet az
utóbbi időben élénkülő érdeklődéssel fordul a privát ájtatosság és kegyesség
felé, kevésbé vizsgált terület a közösségek vallásgyakorlata, s itt nem csupán
az egyházközségek, gyülekezetek liturgiáját említhetjük, hanem más intézményekét
is, hiszen a kora újkorban egyéb testületek (városi tanács, magisztrátus, céh,
bíróság, iskola, katonaság) közösségi alkalmait is átszőtték a vallásos
cselekmények, mivel legtöbbjük funkcióját tekintve is szoros kapcsolatban állt
az egyházzal és vallással. Ezek a
szervezetek ugyanakkor az egyházi szertartásokon is testületileg, együttesen, a
templomok, imatermek számukra kijelölt padjain, traktusán jelentek meg, intézményi
jellegük a vallásgyakorlatban is funkciót kapott. A testületek rendszeres vagy
különleges alkalmainak igen megfelelt az együttes könyörgés, amellyel nemcsak a
vallásos meggyőződést, hanem közösségüket is demonstrálhatták. A 17. századi református vallású közösségek
vallásgyakorlatának jellemző forrásai az alább közölt, kéziratban fennmaradt
könyörgések, melyek nemcsak az intézmények, jelesül a rimaszombati szabó céh és
a váradi református kollégium hitéletét világítják meg, hanem a kora újkori
magyar nyelvű kegyességi irodalmat is gazdagítják, ráadásul mindkét mű szerzője
is ismert, egyikük éppen a korabeli egyházi irodalom, egyház- és
művelődéstörténet neves személyisége, id. Köleséri Sámuel. A két imádságot
időben alig egy emberöltő választja el, térben sem esik azonban messze
egymástól a felső-magyarországi, Gömör vármegyei Rimaszombat
mezőváros, a térség reformációjának és protestáns oktatásának központja,
illetve Erdély kapuja, az Erdélyi fejedelemséghez tartozó magyarországi Részek
hadászati, igazgatási és kulturális centruma, Várad, amely kollégiumával,
nyomdájával a korabeli protestáns művelődés messzire ható bázisa. Érdekes, hogy
a Várad török kézre kerülése után Tokajba és a Borsod megyei Szendrőre kerülő Köleséri Sámuel apja a 17. század első
felében Rimaszombaton működött lelkészként (id. Köleséri Sámuel fia, az erdélyi
aranybányászat hasonló nevű tudós kutatója pedig a 18.
század elején Erdélybe tér vissza), ami a felső-magyarországi és erdélyi
református egyházak és társadalmak közötti szoros kapcsolatra vall. I. A
rimaszombati szabó céh éneke (1623) A
céhek vallásgyakorlatának igen gyér a történeti irodalma, pedig ezek a kézműves
szervezetek már középkori alapításuktól fogva egyben vallásos társulatok is, s
ezt a jellegüket a reformációra való áttérés után is megőrizték. A rimaszombati
céh könyörgő éneke is bizonyítja, hogy a céhek tagsága, azon felül, hogy a
templomban egy helyen (a legények társulata általában a karzaton) vett részt az
istentiszteleten, adományaival, felajánlásaival is segítette egyházát,
ugyanakkor gyűlései, összejövetelei is megtartottak valamit a vallásos
testületek gyakorlatából. A rimaszombati szabó céh alakulása a homályba vész, de
bizonyos, hogy még a 16. század utoljára megy vissza, bár az első uralkodói
privilégiumot csak 1616-ban nyeri el. Korábbi működésére vall az is, hogy
jegyzőkönyvét 1610-től vezeti. A mezőváros a gömöri szűrszabóság központja,
céhében már a kezdetektől együtt vannak a finomabb, külhoni alapanyagból
dolgozó posztószabók és a gömöri szűrposztót feldolgozó szűrszabók.[8]
A rimaszombati szabó céh tagjai már alakulásuktól fogva minden bizonnyal a
protestantizmus hívei voltak, ahogyan Gömör
birtokosai és lakosai korán a reformáció követőivé szegődtek. Gömör vármegyében a 17. század első felében még változott a
gyülekezetek hitvallása, hol az evangélikus, hol a református vallás szerint
gyakorolták hitüket, attól függően, hogy lelkészük, földesuruk a lutheri vagy a
kálvini irányt követte-e (egyébként többször még a lelkészek és a birtokosok
sem maradtak meg eredeti hitvallásukon). Rimaszombat azonban egyre inkább a
helvét irányzat gömöri központja lesz, s a 17. században már színvonalas
református iskolával is büszkélkedhet. Minden
bizonnyal ennek az iskolának mestere, vagyis tanítója az a Laskay
Gáspár, akit 1623-ban a helyi – már majdnem egy évtizede királyi privilégiummal
működött – szabó céh felkért, hogy a társulatnak saját éneket szerezzen. A
szerzőről foglalkozásán és költői vénáján kívül mást nem árul el a forrás, neve
a baranyai Laskóra utal, vagyis egyike lehet azoknak,
akiknek családja a török elől húzódott fel a biztonságosabb felföldi vidékekre.
Hogy a helyi iskolamester gyakorlott rímfaragó, a korban ez nem csodálható,
hiszen a korabeli iskolákat végzettek latinul és magyarul egyaránt képesek
voltak alkalmi versek szerzésére. A tanítók, amellett hogy a helyi egyházban és
közigazgatásban kántori, jegyzői, íródeáki feladatot is vállaltak, az egyháztól
kapott tanítói keresetüket sokszor egészítették ki a legkülönfélébb egyházi,
közösségi és családi ünnepeken felolvasott versek „gyártásával”. Hasonló
ünnepi alkalom lehetett 1623 februárjában az a céhgyűlés, amelyre hosszú énekverset
rendeltek nála a rimaszombati szabómesterek. Az alkalom minden bizonnyal a
céhmester választása lehetett, hiszen Rimaszombaton a céh jegyzőkönyvének
tanúsága szerint már 1610-ben „farsang után való hétfőn”, vagyis a farsang végén,
az utolsó vasárnap utáni hétfőn (a húshagyó kedd előtti napon) tartották a céh
vezetőjének választását, így ez a nap a testület legfontosabb ünnepe volt az
évben. A céhgyűlések színhelye a 17. században minden bizonnyal a mindenkori
céhmester háza, hiszen a céh ládáját, pecsétjét és lakomaedényeit is itt őrizték.
A céh, amelynek a vers címe szerint ekkor a posztó előkészítésével, vagyis posztónyíréssel foglalkozó Nyírő
György volt a céhmestere, míg az ifjak társulatát Szabó István dékán
irányította, fontosnak tarthatta, hogy saját éneke legyen, hiszen a verset
legfontosabb dokumentumuk, a céh-jegyzőkönyv elejére másolták be, amelyben már
voltak 1610-ből származó bejegyzések, igaz, a prothocollumot
majd csak 1634-től kezdik el rendszeresen vezetni.[9] Az
énekvers minden bizonnyal a templomban énekelt és a korban használt református-evangélikus
énekeskönyvekben is szereplő valamelyik egyházi ének dallamára íródott, de hogy
melyikre, erre a forrásból nem következtethetünk. A költemény 25 versszakból
áll, s a versszakokat nem soronként, hanem szakonként írták be a jegyzőkönyve,
így egy strófa két sorban „fért el”. Az írásképet a vers fontos jellemzője, az
akrosztichon magyarázza, hiszen a strófák első betűi a SZABO CEH KÖNIÖRÖGH ISTENNEK szavakat rejtik, vagyis az ének műfaja
és lényege fogalmazódik meg bennük. Az akrosztichon gyakori a kora újkori
költeményekben, legtöbbször a szerző nevét adja ki, de egyéb, fontos üzenetet
is hordozhat. A 25 versszakos izostrofikus
költemény rímképlete és akrosztichonja jelzi, hogy a versszakok három sorból
állnak, metrumuk, rímképletük igen egyszerű: a13(6,7) a13(6,7) a13(6,7) A szótagszámláló vers
minden sora 13 szótagból áll, ütemezése két (egy négy- és egy háromszótagos) részre osztja a sort. Feltűnő, hogy az
egyszerű ütemezést következetesen minden sorban betartja a rimaszombati deák,
sohasem bicsaklik meg a szótagszámok rendje, ami ismét csak az énekelhetőséget
segíti. A költemény, amely címe szerint ének, akrosztichonja
alapján könyörgés, az imádság minden követelményének megfelel az Úr megszólításától
kezdve a bűn megvallásán keresztül a bűnbocsánatért és a gyülekezetet sújtó
büntetés elhárításáért szóló, Krisztus általi („szent fiad nevében”) kérésén át
a hálaadásig. A vers azonban kor legtöbb könyörgéséhez hasonlóan az imádság
fordulatain túl a nemzetsorsra vonatkozó toposzokat is tartalmazza, hiszen a közösséget
sújtó veszedelem egyben az ország nyomorúsága is. A „pogány nemzet” és a „háború”
említése egyértelműen utal az ország sorsára, amelyben a rimaszombati szabó céh
„kicsin serege” is osztozik a nemzettel. Reánk, ím tátotta torkát sok pogány
nemzet, sőt az álnok
sátán ellenönk felgerjedett, kérünk nagy Úr
Isten, verd meg ellenségünket. Őrizd meg és segéld meg mi kicsiny
seregünket, vegyed szárnyad alá
mi gyülekezetünket, minden háborúban
oltalmazz meg bennönket. Az
ének rögtön az elején megemlékezik az egyházról, s a céh közössége
mint a hívek gyülekezete jelenik meg benne, ami azon túl, az imádságoknak
mindig utalniuk kell az egyházra, a céh vallásos társulat-jellegét is aláhúzza.
Az ének minden bizonnyal a céhgyűléseken túl az istentiszteleteken is
felhangzott a szabómesterek kórusából. A mesterek közösségét bibliai hely (Mát. 18,20) is
hangsúlyozza: Igaz ígíreted az[t] tartja szent Úr Isten, hogy ha öszvegyűlönk hárman avagy csak ketten, ott vagy mi közöttünk,
meghallgatsz kérésünkben. A
könyörgések állandó tartozéka az ország, a közösség vezetőiért való imádság,
ami a rimaszombati énekversnél a céhmester választásával különös nyomatékot
kaphatott. Ugyancsak a céh mint közösség tűnik fel,
amikor a könyörgők egymás közötti békességért és megértésért imádkoznak. Tartsad meg, Úr
Isten, előttönk járókat, igazgassad, Uram, minden ő tanácsokat, terjeszd rájok lelki és testi áldásidat. Ennek felette adj közinkben békességet, és adj csendességet, adj igaz szeretetet, távoztass közölünk éktelen gyűlölséget. A
békesség Istenéhez való könyörgés állandó része a gyülekezeti imádságoknak,
melynek szentírási gyökerei vannak, sőt az ószövetségi üdvözlés is tartalmazza
(Békesség legyen a te várfalaid között,
csendesség a te palotáidban. Zsolt. 122,7; egy értelemben legyetek, békességben
éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen
veletek. 2Kor. 13,11). A békességért,
csendességért, egyetértésért való könyörgés azonban különös jelentőséget nyer a
céh közösségében, hiszen a szabó társulat önigazgató intézmény, amelynek
működése során, főként a tisztviselők választásakor tagjainak egyezségre kell
jutnia. A vers, amely több helyen idéz bibliai helyeket: írjad be nevönket…
az élő könyvben (Jel. 20,12); színről-színre láthassunk (1Kor. 13,12); vegyed füleidben sok esedezésünket (Jób. 37,13), hajtsad beszédünkre kegyelmes füleidet (Zsolt. 17,6; 31,3;71,2;10,3; 2Kir. 19,16) a korabeli alkalmi
költészet tipikus alkotása, színvonala is megüti a deákok versfaragásának
szokásos nívóját, alkalmisága miatt, a rimaszombati céh vallásgyakorlatához és
testületi működéséhez kapcsolódva azonban része lett egy közösség vallási és
társadalmi kultuszának, s talán több századon át szolgálta
a tagok összejöveteleit. A vers és írója nyelve meglepően friss, tájnyelvi elem
azonban kevés található benne, jellemző a feltételes mód sajátos formája (imádhassonak–uralkodhassonak),
illetve az „o” használata a személyragban és a birtokos ragban (vallonk; óhajtások–számokat), megfigyelhető a
magánhangzó-kiesés is (óhajtnak–kiáltnak).
Feltűnő az őző nyelvjárás, amely talán baranyai
örökség (öszvegyűlönk–elesönk–elmerülönk–élönk–kérönk;
szívönköt–bennönket–ellenönk–nevönket–veszedelmönköt–inségünköt–seregönket–előttönk–lelkönket–nekönk),
nem hiányzik azonban az íző nyelvjárás sem (dicsírtessék–ígíreted–árník).
Fontos stíluselem az egyszófajúság, a melléknevek főnévként
való használata (békésünk–nyomorúsaink–társasokban
e helyett: békességünk–nyomorúságaink–társaságukban),
pedig ság/-ség képzős főnevet többet is használ a
szerző (békesség–gyűlölség–boldogság– keserűség). II. Köleséri
Sámuel váradi rektor könyörgése (1659) A kézirat
Köleséri Sámuel, a váradi iskola tanítója imádságát egy
kolligátum őrizte meg, amely 1802 óta bizonyosan a Sárospataki Református
Kollégium tulajdonában van.[10]
A 9 darabból álló, feltehetően már a 19. század elején összefűzött nyolcadrét
nagyságú gyűjtemény 7 sárospataki nyomtatványt és két kéziratot tartalmaz, ez
utóbbiak egyike Köleséri Sámuel egy lapra, apró betűvel írt könyörgése.[11]
Köleséri kéziratos imádsága, bár nyomtatásban nem jelent meg, nem volt teljesen
ismeretlen a kutatás előtt, hiszen Keksz Zsuzsanna záródolgozatában
Köleséri egyéb, nyomtatásban is megjelent munkái között foglalkozott vele, sőt
mai helyesírással át is írta.[12] Köleséri rövid imádságát egy más kézzel – és 18. századi
írással – írt imádsággyűjtemény[13]
előzi meg, amely három könyörgést tartalmaz (Estveli Imadsagh; Örök mindenhato
kegyelmes Úr Istenem; Mas estveli
könyörges), kérdés, hogy a 18. századi kézirat
végére írt név – Szomb[ati]
Jan[os] – a lejegyzőt vagy
a szöveg szerzőjét rejti-e. A kézirat tartalma is jelzi, hogy Köleséri
imádságát nemcsak mérete miatt egyesítették vele, hanem műfaja okán is, hiszen
mind Szombati János, mind Köleséri írása azonos műfajú munka, s mindkettő
feltehetően a Kollégium egykori diákjának magánáhítatát szolgálta. Nem zárható
azonban ki bizonyos tudatos gyűjtés sem, hiszen a Sárospataki Kollégiumban
alapítása óta folyt tudatos gyűjtőtevékenység az iskola tanárai, diákjai munkáinak,
illetve a magyarországi reformáció, főként a zempléni régió művelődése
emlékeinek megőrzésére. Kölesérinek több munkája is
megjelent a Kollégium sárospataki nyomdájában,[14]
talán egykori váradi kézirata is ekkoriban került Patakra, nem zárható
ki, hogy más munkáihoz hasonlóan, eredetileg ezt is kiadásra szánta. Imádságos könyvek
Id.
Köleséri Sámuel (Várad, 1634 – Debrecen, 1683),
akinek ősei minden bizonnyal a bihari Kölesér/Körösér faluból származnak,
családjából hozta magával a református lelkiséget és műveltséget, sőt a puritán
eszmék iránti fogékonyságot, hiszen apja Köleséri Mihály rimaszombati majd abaújszántói lelkész volt, akit az egyházi zsinatok
1646-ban a puritanizmus híveként marasztaltak el.[15]
Köleséri/Köröséri Mihály, amint neve is jelzi, Biharból származott,
felső-magyarországi működése előtt azonban az erdélyi fejedelem szolgálatában
állt, 1632-ben a fejedelmi tábla vagy törvényszék írnokaként és hites
jegyzőjeként kap címeres nemességet I. Rákóczi Györgytől, s az adományban
megemlítik jeles tudományát, istenfélő és kegyes magatartását. A címer antik
allúziói egyébként művelt, sőt kifinomult értelmiségi ízlésre mutatnak, hiszen
a címerkép Diogenész-hordót ábrázol, rajta egy szállni készülő pegazussal,
amely egyik mellső lábával az írnoki hivatalt
jelképező tollat, a másikkal pedig a vitézséget idéző kardot tart.[16] A puritanizmust, amely a kegyességben, magánáhítatban
is hatalmas változásokat hozott a 17. században, Köleséri Sámuel nemcsak atyja
házában, a puritán irodalomban, hanem oxfordi és cambridge-i tanulmányútján a
mozgalom és műveltség szülőhazájában, Angliában is tanulmányozhatta.[17]
Halála után Debrecenben megjelent életrajzában is megemlékeznek angliai
tanulmányútjáról, ahol nemcsak az angol nyelet sajátította el tökéletesen,
hanem számos könyvet is vásárolt, mielőtt Váradra hazatért.[18]
Nagy hatással volt rá az angol származású teológus, Henry Bisterfeld,
a gyulafehérvári kollégium professzora, akire a Sárospatakon megjelent Idvesség sarka c. művében is hivatkozik.[19]
Bisterfeldhez szoros baráti kötelék fűzte Kölesérit, amely az angol tudós Erdélyben bekövetkezett
halála után sem szakadt meg, hiszen özvegyének, aki Erdélyből a Borsod megyei Szendrőre ment ismét férjhez a helyi nemesi elit egyik
tagjához, Zákány András országgyűlési követhez, az akkor Szendrőn
szolgáló lelkész, Köleséri Sámuel volt az egyik testamentumosa.[20] Nem lehet csodálni, hogy Köleséri – az imádságot
megújító protestáns teológia és a könyörgésnek a kegyességben új funkciót
kijelölő puritanizmus képviselőjeként – írói munkásságában is nagy szerepet
szánt a könyörgéseknek. Könyveiben több helyen is felbukkan a könyörgés, s mind
a magánáhítat köréből, mind a közösségi vallásgyakorlatból számos könyörgést
közöl nyomtatásban. A közösségek, gyülekezetek közös imádsága és a személyes
könyörgések együttesen jelennek meg a Bánkódó lélek nyögési c. 1666-ban
Sárospatakon megjelent munkájában. A könyv címéből is kiderül, hogy szerzője a
Szentírás alapján szerkesztette meg „a szomorú alkalmatosságokhoz”, vagyis
Várad elestének tragikus alkalmához „szabatott” könyörgéseket, melyeket
születésük idején jegyzett le, s később gyülekezete, a szendrői
eklézsia „lelki épületire” adott ki nyomtatásban. A kiadott imádságok egy része
gyülekezeti, közösségi könyörgés, mégpedig Köleséri és Várad lakossága életének
legnagyobb tragédiájához, Várad török általi elfoglalásához kapcsolódik. Az
1660-ban keletkezett gyülekezeti imádságok kiadása
arról tanúskodik, hogy az istentiszteleti alkalmakon elhangzott könyörgéseket
írásban fogalmazták meg a gyülekezet írástudói, a papok és tanítók, s ezek
egyrészt kéziratosan terjedtek, másrészt szerzőjük, ha irodalmi és teológiai
szempontból úgy ítélte, nyomtatásban publikálta is őket. Köleséri még a
legnehezebb időkben született imáinak kéziratát is megőrizte, hogy a vészterhes
idők múltával közkinccsé tegye. A mű első darabja a Váradnak pogány kézben való esésének alkalmatosságával íratott REGGELI
KÖNYÖRGES,[21] amely a gyülekezet hétköznap
reggeli istentiszteleti alkalmára szól. Az imádság a nemzet tragikus sorsának
számos korabeli toposzát felsorakoztatja, kezdve a legismertebbel, amely Várad
vesztét Jeruzsálem lerombolásához, a váradi református gyülekezet (és templom)
elveszítését a jeruzsálemi szentélyben őrzött frigyláda pusztulásához
hasonlítja: „…Oda vagyon a Magyar birodalomban a mi
második Jerusálemünk, pogány kézre jutott legnemessebb végházunk, nincsen már több Váradunk. Elnyeretett a frigyláda is tőlünk. Oltalmazzad kicsiny
seregedet, védelmezzed megmaradott maroknyi
gyülekezetedet.” A zsidó és magyar nép sorsának párhuzama végighúzódik a törökkori
vallásos irodalomban,[22]
Köleséri azonban nem általában ír a magyar nemzet és a zsidó nép
sorsának rokonságáról, hanem szülővárosát, Váradot
hasonlítja Jeruzsálemhez, a váradi egyházat, templomot a Szentélyhez és a benne
őrzött frigyládához, a virágzó város és vár pusztulását azonosítja a zsidó nép
és vallás jelképének lerombolásához. Köleséri irodalmi színvonalon íródott könyörgése a
zsoltárokból, Jeremiás siralmaiból és a kegyességi irodalom jól ismert
fordulataiból építkezik, itt is megjelenik a Zsoltárokból tanult megszólítás (hajtsd le, Uram, füleidet): „Igazgassad
e mai napon is járásinkat, lépésinket; szíveinknek
gondolatai, szájunknak szóllási kedvesek legyenek,
Uram, te előtted. Hajts[d] le Uram füleidet, kedveljed
a mi óhajtásinkat, szedegesd tömlődben könnyhullatásinkat, a te kebelednek szerelméért, a mi
lelkünk gyönyörűségéért, a Jesus Christusért,
kinek teveled és a Szent Lélekkel a győzedelmeskedő és vitézkedő híveknek
serege szüntelen való Alleluját kiált. Ámen.” A reggeli könyörgés után a „Bánkódó lélek
nyögési” sorában a Hasonló
alkalmatossággal íratott ESTVELI KÖNYÖRGÉS[23] következik, amely az előbbivel egyező
hangvételű, de a gyülekezet hétköznap esti istentiszteleti alkalmára íródott.
Az imádsággyűjtemény harmadik darabja szintén a Várad elestéhez kapcsolódó
vérzivatarok közepette született, az Erdélyi Fejedelemség történetének egyik
legtragikusabb sorsfordulóján, amikor II. Rákóczi György szerencsétlen
hadjárata serege pusztulásához és Várad feladásához vezetett. A török és magyar hadak döntő ütközetének gyászos kimenetelekor, a Gyalu s Fenes
között lett szomorú harcnak alkalmatosságával íratott Könyörgés[24]
szintén a zsidó nép kiűzetésének és pusztulásának párhuzamával jellemzi a
nemzet tragikus sorsát, mégpedig úgy, hogy a zsidó népet, Izraelt a magyar
nemzettel azonosítja: „Elvesztetted Izraelnek (a Magyar Nemzetnek) ékes
lakóhelyeit és megsokasítottad Judának leányi közt a
sírást és jajgatást.” Az Istenhez szóló kérésben itt már nem csak a gyülekezet,
hanem az egész református egyháznak kér irgalmat: „Tekints[d] meg, Uram, mert
gyötrelemben vagyon a te Anyaszentegyházad,
kívül fegyver pusztít, belől szorongató félelem emészt… Töröld el, Uram a te
Anyaszentegyházadnak orcájáról irgalmasságodnak keszkenőjével, tölts bé nevetéssel s víg örömmel a mi szájunkat.” A
Bánkódó lélek további imádságai már nem meghatározott alkalmakra íródtak, hanem
a mindennapokra, egy részük napszakok szerint ajánlott könyörgéseket tartalmaz.
Bár a Várad elestekor mondott imádságok is túlmutattak az egyszeri alkalmon, s
minden bizonnyal azért nyomtatta ki őket szerzőjük, hogy kortársainak legyen
irodalmi igényű, ugyanakkor bensőséges imádságuk a háborús idők kataklizmái
idején, a mindennapi imák még inkább a magánáhítatot voltak hivatva szolgálni.
Az Akarminémű
időre való könyörgés[25]
a bűnbánat és a bűnösség tudatának szép példája: „Oh,
Ábrahámnak, Isáknak, Jákóbnak
s ezek nyomdokát követő minden híveknek, könyörülő és kegyelmes Istene!
Minekünk is szegény bűnnel megterheltetett szolgáidnak, szolgálóidnak az Úr Jesus Christusban
megengeszteltetett szerelmes Atyánk! Mind ezekért egyebet nem érdemlünk, hanem
hogy kivágattassunk az élőknek seregéből és kitöröltessünk a te könyvedből.” Az
imádság bűnbánati részében Köleséri is, akárcsak korábban Laskay
Gáspár, a Jelenések könyvére tesz direkt utalást (Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem
törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én
Atyám előtt és az ő angyalai előtt. Jel. 3,5). A gyűjtemény az általános imádságok
között a Szokott reggeli könyörgés[26]
után egy Estvéli könyörgést[27]
is tartalmaz, amelyben az erdélyi fejedelem egykori alattvalója és híve
Magyarország koronás királyáért imádkozik, hiszen a Váradról menekülő s
Felső-Magyarországon letelepedő református lelkész nemcsak lakóhelyet, hanem
uralkodót is változtatott: „Adjad, Uram a te itíletedet
a mi kegyelmes Koronás Királyunknak is, hogy ítílje a
te népedet igazságban és tudjon bölcs szívvel-lélekkel kimenni és béjönni a te szegény néped előtt; hosszabbíts[d] meg az ő
napjait, a mirajtunk való hasznos s dicséretes uralkodásra s erősíts[d] meg hozzánk való atyai
kegyelmességgel az ő királyi székit.” A közösségek vezetőire, a papoktól a
főpapokon keresztül egészen az uralkodóig kért áldás a közösségi imádságok
bevett gyakorlata minden egyházban, s Köleséri imádsága is ebbe a sorba
tartozik. A királyra kért áldás arra mutat, hogy az estvéli
könyörgést is inkább templomi imádságnak szánta szerzője, feltehetően ő maga
mondta el gyülekezete előtt, s inkább a gyűjtemény utolsó imáját – Estveli rövid könyörgés[28]
– szerkesztette
magánájtatosság céljára. A
gyűjtemény utolsó előtti könyörgése szintén a speciális imádságok közül való,
de nem különleges alkalomra, hanem különleges társadalmi csoportnak szól. Köleséri már a Várad elestekor mondott reggeli imádságába is
befoglalja a „vitézkedő híveknek seregét”, s hogy a vitézkedő itt a személyes
bátorságon túl magát a végvári katonaságot, a „vitézlő rendet” takarja, azt az
imádságos könyv Vitézek reggeli könyörgése[29]
c. darabja igazolja: „Ne adj minket, Uram, a pogányoknak martalékul, ne hízzék
tovább is a magyar keresztyénség vérével ez a vérszopó nadály, apadjon el már
egyszer a török hold, hadd vetkezze le gyászruháját a sok kereszt, bú, bánat,
szenvedés után a szegény magyar maradvány.” Imádság a gyülekezetben (katekizmus,
halotti prédikáció) Köleséri
Sámuel szendrői, tokaji majd debreceni lelkész
imádságos könyvei mellett egyéb munkáiban is közöl imádságokat. 1682-ben
kiadott katekizmusa[30]
tanúsítja, hogy lelkészsége idején a hittanítást is rövid könyörgéssel
kezdték, illetve zárták a debreceni nagytemplomban, így szólítva meg az Urat:
„Jövel dicsősségedet csecsemők szája által végben vivő áldott Szent Lélek Úr
Isten!” A rövid könyörgéseket a katekézis oktatásának
alkalmával is a Miatyánk elmondásával tették teljessé. Köleséri művei között megjelent id. Dobozi István 1679. évi
debreceni temetésén elmondott halotti beszéde is,[31]
amelyből kiderül, hogy a gyász-istentiszteleteken is könyörgések
tagolták a prédikációt. A beszédet rövid imádság vezette be: „Istenhez való
fohászkodás! Jövel, oh jövel siralminkat újjabb-újjabb váratlan keserűségekkel tetéző édes Istenünk!
Tölts[d] vigasztalásnak balsamum olajját
a megsebessedett lelkekben, minket
pedig buzdíts fel örök élet adó drága beszédednek figyelmetességgel
s lelki gyönyörűséggel való hallgatására s tanulására. Amen”, s csak ezután következett a halotti
beszéd első része, melyet ilyen, a bűnbánatot hangsúlyozó könyörgéssel fejezett
be a temetés szónoka: „De fordítsuk ő rajta való siralminkat,
bűneink siratására, s fohászkodjunk a minket megkeserítő Istenünkhez,
illyen képpen: Oh, reánk
bűneinkért méltán megharagutt s ellenünk
felgerjedett, erőss bosszúálló dicsősséges
Nagy Felség!… Segélj mostan bennünket drágalátos szent beszédednek idvességessen való hallgatására, tanúlására,
szerelmes áldott Fiadért, a Christus Jésusért. Amen.” Az
imádság után hangzottak el a prédikáció további részei: „Felvött
lecke; Tudomány, Okai a tudománynak; Rövid reá való szabás; Hasznai”. Imádságelmélet (vallástétel–kérés–hálaadás)
Az
imádságos könyvek mellett az imádságok teológiájával is több 17. századi nyomtatott
munka foglalkozik,[32]
így nem csodálhatjuk, hogy Köleséri, a külföldi egyetemeket járt tudós
pap is szentel egy elméleti munkácskát az imádságnak,[33]
mégpedig a családi körben elhanyagolt kegyesség előmozdítása céljából (háznépbeli isteni tiszteletnek és
könyörgésnek gyakorlása… háznépbeli porban heverő kegyességnek felállatásáért).
Köleséri Josue című, a debreceni Szabó Pál költéségén
kinyomtatott könyvecskéjének már a címében is hangsúlyozza, hogy nem a tudós,
tudatos hitgyakorlókat akarja megszólítani, hanem a közönséges hívek nyáját (nem a tudósok kedvéért, kik e nélkül nem
szűkölködnek, hanem a Christus gyenge juhaiért). Az
ajánlásból kiderül, hogy a gyenge juhok a „sok nyomorúságok terhe alatt pálmafa
módjára ég felé nevekedő debreceni szent gyülekezet” tagjai, illetve a városi
tanács, a kereskedő rend, a céhek tagsága, végül „a jó hírrel-névvel tündöklő
istenes özvegy asszonyi állatok”. Ezzel a „célcsoporttal”
egyben a református kegyességet gyakorló korabeli mezővárosi társadalom struktúráját
is felállítja. Jellemző, hogy a nőket az özvegyek képviselik leginkább ebben a
társadalmi rendben, a könyv ugyanis a családok, háztartások mindenkori fejéhez,
vezetőjéhez szól, hiszen ők felelősek a családi körben folyt hitéletért, a
háznép vallásgyakorlatáért sőt kegyességéért, így az
özvegyekhez mint családfőkhöz fordul a debreceni gyülekezet papja. A szerző a Szentírás alapján a könyörgésnek
mint istentiszteletnek három formáját különbözteti meg, a magányos, a templomi
és a házi imádságot: „(1.) A magános avagy titkos könyörgés, Matth. 6.6. Te pedig mikor imádkozol menj bé a titkos
házadba, és ajtód bézárolva imádjad a te Atyádat, aki
titkon vagyon és a te Atyád, aki reád néz titkon megadja néked nyilván, amit
kérsz. (2.) Közönséges helyen való könyörgés, minémű
vala a Salamoné a templom felszenteléskor. 1Kir 8.22-23. Izraelnek ura Istene nincsen te hozzád hasonló Isten etc. (3.) Egész háznépnek egyben kötött isteni tisztelet vagy könyörgése,
mineműre kötelezi magát ez felvett leckében Josue, az
isten népének kegyes Hercegje, így szólván: Én pedig és az én házam tiszteljük a Jehovát.”[34]
Köleséri az „egyben kötött” könyörgésen az imádság részeinek – vallástétel,
kérés és hálaadás – egybekötését vagy összekötését érti: „Mikor jelen vagy a könyörgésben,
szorgalmatossan figyelmezz reá, micsoda bűnök
vallattatnak meg, és micsoda kérések bocsáttatnak fel, minémű
hálák adattatnak Istennek az elvett jókér… Az együvé
kötött könyörgésnek egy szájjal és egy szívvel kell lenni. Csel. 1,14.” Ahogyan az eklézsiákban is „egyben kötött”
könyörgéseket mondanak, a közös házi imádságoknak is tartalmazniuk kell mind
bűnbánatot, mind a kérést, mind a hálaadást. A házi istentiszteleteken a
családfő mintegy előimádkozó vezetésével fohászkodik a háznép, de imádsága
hiábavaló, ha a család tagjai nem értik vezetőjük imáját.[35] Köleséri az imádság „technikáját” illetően is hasznos tanácsokkal
szolgál, nem híve a hosszas könyörgésnek, de a bűnök megvallására időt kell
szánni, az előimádkozónak az unalmat is kerülnie kell: „Annyi időt tölts a
könyörgésben, hogy akik veled együtt könyörögnek, megilletődjenek, de felettébb
el ne fárasztassanak a hosszas könyörgéssel. Igen rövid se légy, sem penig unalmas, rövid ne, mert a szívet nem könnyen hozhatni
jó karban: az indulatokat sem könnyű megmelegíteni; szükségink
sokak, bűneink is sokak, szükség azért, annyi időt töltsünk el, hogy a mi
szívünk azoknak és az Isten kegyelmességinek érzésére juthasson: addig térdedrűl felkelni, míg ezek hihetőképpen meg nem lettek,
nem igen sokkal tészen többet, mint mikor hozzá
fogtál. Ez a siető rövidség megmutatja ez tisztedben való kicsiny gyönyörűségedet
és arra való gondodat, melly hamar válhassál meg a
könyörgésnek terhétől.”[36]
Az imádság viszonylagos rövidsége, melynek mintáját a személyes imával
sokszor együtt mondott Miatyánk határozta meg, általánosan jellemző a 17.
századi könyörgésekre, Samorjai László halászi
prédikátor 1636-ban Lőcsén Brewer Lőrincnél
megjelent, s a lutheránus vallásgyakorlatból sokat megőrzött református
ágendájában szintén követelményként határozza meg a könyörgés rövidségét.[37] Köleséri tanácsából kitűnik, hogy a 17. században az imádságokat
családi körben is térdre borulva mondták el a hívek. Samorjai
idézett ágendájában az imádság külső jegyeiről is értekezik, s egyaránt érvényesnek
mondja az állva és a térdelve végzett imádságot, Jézus nevére viszont ajánlatos
a híveknek mindenkor térdet hajtani: „XIV. Imádkozván semmi külömséget
abba nem tartunk, mely felé fordétsuk magunkat, akár
napkeletre, akár északra, akár pedig délre: a Templomokban mindazáltal
napkeletre fordétjuk arcélatunkat,
imádván az igazságnak napját… XV. Imádkozunk penig
avagy térden, vagy fönn állva, kezeinket öszvetévén,
magunkat alázatossan meghajtván: férfiak hajadon
fővel, az asszonyállatok penig betekerődzött fővel
Szent Pál apostolnak rendelése szerént (1Cor. 11.),
néha szemeinket fölemelvén, kezeinket kiterjesztvén, néha ama publicanust követvén, mellyünket
kezeinkkel illetvén, mellyel szívünket bűnösnek lenni jelentjük, vagy nagy áhétozásokkal, foházkodásokkal,
avagy csak magunkban szózat nélkül fogva, avagy zengő szóval, vagy magunk szerént, avagy az egyházi embernek elöljáró értelmes szava
után mondjuk imádságinkat, mindenszer a Jesusnak nevezetire térdet, fejet hajtván (Philip. 2), nemcsak Istenünkhöz való áhétatosságunkat
akarván megmutatni, hanem, hogy egymást jó példa adásunkkal
buzgóságra fölindétsuk a szent gyülekezetben és
magánvaló helyen is.”[38] Köleséri arra is figyelmeztet, hogy az Úrhoz csak Krisztus
nevében szabad fohászkodni: „Bocsássátok fel könyörgésteket
ehhez a nagy és dicsősséges Istenhez a Jésus Christus nevébe. Nincs a
bűnösöknek Istenhez egyéb által való járulások, hanem a Közbenjáró által. Nem
sok hasznát vészed annak a könyörgésnek, melly a Christus nevében nincsenek.” [39] Köleséri és a váradi
iskola A váradi születésű Köleséri Sámuel életének első
negyedszázada összeforrt a váradi református iskolával, hiszen itt tanult, majd
peregrinációja után ide tért vissza tanítani.
1650-ben Tofeus Mihály, a váradi iskola akkori
rektora vizsgáztatja tíz társával együtt héber nyelvből (Köleséri ekkor 16–17
éves), s tudós teológus professzorukat a diákok héber nyelvű üdvözlőverssel
köszöntik. Ez a vers, igaz, latin betűkkel átírva, még ugyanebben az évben megjelenik
Szenci Kertész Ábrahám váradi nyomdájának a
református teológiai vizsgatételeket tartalmazó kiadványában.[40]
Köleséri 18 éves koráig tanul a váradi kollégiumban Tofeus
Mihály, a későbbi erdélyi református püspök, ekkor váradi rektor és Enyedi Sámuel professzorok irányításával, majd a váradi
egyház alumnusaként Lengyelországon keresztül hajóval
Leidenbe indul, hogy ott folytassa tanulmányait.[41]
Hollandiai és angliai tanulmányai után 1659-ben visszatér szülővárosába és alma
materébe, amely akkor az egyik legismertebb oktatási intézmény volt. Elismerve
kivételes képességeit, a kollégium fenntartói rábízzák az iskola irányítását, s
1660-ig rektorként és a teológia, valamint a bibliai nyelvek professzoraként működik.[42]
Köleséri így emlékszik később, szendrői
papként váradi professzorságára: „az engemet szülő s jól nevelő kedves patriamban, Váradon két esztendőkig a theológiát
és a zsidó s görög nyelveket az akkoron ott virágzó scholában,
nem kicsiny haszonnal tanítám az ifjúságnak; úgyannyira,
hogy sokak azok közzül zsidó és görög leveleket írnak
vala, a Bibliát azokon a nyelveken alkalmatosan értik vala, amint ennek
bizonysági azok az én becsülletes állapotokra ment tanítványim, kik ma nagy haszonnal, mind az ecclesiában, s mind az politiában
szolgálnak. Örömmel említem a Magyar Biblia környül
való forgolódásomat is, mellyben az eredet szerint
való nyelveknek segítsége által egy néhány száz Szent Írásbéli helyeket restitualtam az utolszori editioban, mellyrül jó lelkiismérettel bizonyságot tehet a magyar- és
erdélyországi reformata ecclesiák
hasznára született typographus, Szenczi
Ábraham Uram Váradról.”[43] A váradi református iskola, melyet még a reformáció
kezdetén, az 1550-es években alapítottak, mind intézményileg, mind
topográfiailag szoros kapcsolatban állt az egyházzal és templomával. A város –
jórészt református vallású – lakossága a 17. század első felében a vártól
keletre elterülő Péntekhely nevű városrész templomába járt, miután a középkori
eredetű kőtemplomok az 1598. évi török támadás során elpusztultak. A református
templomot fából ácsolták, s a nyugati utazók egyenesen csűrhöz és pajtához
hasonlították.[44]
Szalárdi János, a váradi káptalan tagja, aki maga is átélte
Várad pusztulását, Siralmas krónikájában így írja le a 16. század végén vagy a
17. század elején épült fatemplomot: „tíz erős oszlopokra s azokra
felyülvonyatott gerendákra, igen magas héjjázatra
építtetett vala; mellynek hogy igen nagy tágas és
széles épületnek lenni kellene, mint amelly alatt
annyi ezer lélekbül álló nagy gyülekezetnek elférni
kell vala, az oszlopokon kívül napkelet és napnyugat felől mindkét részről,
négy igen hosszú szélcsatornákra nagy magos héjjázatok
alatt fiókjai kiterjesztetve valának. Mellynek
épületin mennyi temérdek sok fa, sendely
és vas volna, akárki is megítélheti.” [45] Szalárdi több helyen megemlékezik a nevezetes váradi
kollégiumról is, amely Várad török által elfoglalása után Debrecenbe menekül, s
ott beolvad a helyi kollégiumba. Az iskola várhoz közel, a Körös bal partján, a
templomtól nem messze szintén Péntekhelyen feküdt.[46]
Ez az épület is újonnan létesült, miután a református iskola korábbi, középkori
eredetű kőházát, a Mindenszentek egykori kolostorát ugyancsak elpusztította a
török. A várhoz és a templomhoz közel feküdt az a négykövű malom is, amelyet
Lorántffy Zsuzsanna az iskolának adományozott. Az iskoláról és működéséről is
kimerítően tudósít a Siralmas magyar krónika, mely szerint az iskolában már
igen régen osztályokban folyt az oktatás (Köleséri is a syntaxis-
és rethorica-osztályt végezte diák korában), a
kollégium vezetőit, a két skólamestert I. Rákóczi
György adománya folytán a fejedelmi jövedelemből fizették, de az osztályok élén
álló praeceptorok is kaptak javadalmat. Az 1660. évi
pusztulást súlyosbította, hogy éppen az 1650-es évek közepén építettek külön
tantermeket (auditoriumokat) a klasszisoknak, sőt
lakásra szolgáló épületeket is emeltek, melyek, ha megmaradnak, Szalárdi
véleménye szerint Európa-szerte hírnevet szerezhettek volna a váradi
kollégiumnak.[47]
A leírások jelzik, hogy a kollégiumnak egész kis „campust”
építettek professzori lakással, bentlakással, oktatási épületekkel, sőt a
komplexumot még erődítették is, hiszen a Kőrös felől palánkkerítést építettek
köré. Ennek az iskolának volt rektora a leideni
egyetemen tanult Köleséri, itt vett részt mint teológus
és a keleti nyelvek tudós professzora a Váradi Biblia szerkesztésében, rektori
működése alatt hangzott el könyörgése az iskolához közeli óriási fatemplomban,
s innen menekült el nem sokkal később a török elől Várad többi lakosával
együtt. A Várad feladásakor kötött megállapodás szerint egyébként nemcsak a
Biblia már kinyomtatott oldalait, a nyomtatáshoz megvásárolt papírokat
hozhatták ki a magyarok, hanem az iskola mozdítható vagyonát, illetve a váradi
káptalan levéltárát is.[48]
Feltehetően Köleséri is értékeivel együtt menekült, s poggyászában ott voltak a
Hollandiában és Angliában vásárolt értékes könyvek és saját írásai, jegyzetei
is. A
törökkorban azonban nemcsak a városban, hanem a váradi várban is folyt lelki
gondozás, hiszen a várvédők nagy része protestáns vallású volt. Bár a várnak
már nem volt temploma, hiszen a középkori székesegyházat több évtizedes
pusztulása után Bethlen Gábor bontatta le véglegesen,[49]
az itt működött prédikátorok templom nélkül is szolgálták a híveket.
Várad 1660. évi török ostroma egyébként sem engedte volna, hogy a vár védői
templomban végezzék imádságaikat, s így a katonák a várfalakon, ágyútűzben
imádkoztak lelki vezetőikkel, naponta háromszor. A háborúban, illetve
végveszélyben való lelkészi könyörgésnek, szolgálatnak különleges módját írja
le Szalárdi János, Várad ostromának és elestének krónikása és túlélője. A várban rekedt három prédikátor „nagy szorgalmatossággal és
istenesen forgódván tisztekben mind az öt bástyákon, kapitány szállásán s az
vár kapuja között, amíg bátorságos lőn az belső
kőfalaknak is rettenetes rontások, szörnyű lövés miatt, néha a belső vár piacán
is, renddel járván elébb-elébb, egyik a másik után a bástyákon mindennap
mindenütt háromszor-háromszor tesznek vala buzgóságos könyörgést s a szokott
napokon a szentírásbul a jelenvaló alkalmatossághoz
illendő textusokat, igéket keresvén, nagy szép biztató és vigasztaló tanításokkal
a népnek elméjeket bátorítják, oktatják, vidámítják
vala. Ez formában való isteni szolgálat pedig nem
mindenkor egyszersmind szolgáltatik vala, hanem hol egy, s hol más órában, hogy
amikor a szomszéd bástyán levők abban foglalatoskodnak, a szomszédságbéliek
akkor azon bástyára is vigyázhatnának s egyszersmind a nép az ellenség ellen
való vigyázástól is el ne vonódnék.”[50] Köleséri Váradról való eltávoztával
egyházi szolgálatában, karrierjében is új fejezetet nyitott, hiszen addig a
református iskola rektoraként, vagyis tudós professzori minőségében a magas
szintű oktatást tartotta elsőrendű kötelességének, ez a tevékenység egészült ki
a Károlyi-biblia új kiadásának szerkesztésével. Váradról elmenekülvén azonban
felhagyott az oktatással és ettől kezdve új lakhelyén, Felső-Magyarországon
papi szolgálatra adta magát. Váradról való menekülése után13 évvel, 1673-ban
kiadott könyvének ajánlásában maga ír arról, hogy az iskolai oktatást az élő
tanítással, vagyis prédikációval váltotta fel: „Én is legkisebb lévén a Christus szolgái között, az élő nyelvvel való tanítást
tizenhárom esztendeje… gyakorlom, Isten kegyelmes segedelméből”.[51]
Lelkészi karrierje egyben író működésének is kezdete, amíg az
alig 25 éves ifjú váradi tanárként a Biblia gondozásával került mélyebb
kapcsolatba a könyvkiadással, lelkészként kötelességének érezte, hogy maga is
művelje az egyházi irodalmat, ahogyan említett ajánlásában írja: „Dícséretessen cselekesznek ma is
azok a hű szolgák, kik Istentől vött girájokat el nem ássák, sem a világot a véka alá nem
borítják, hanem írásokat bocsátanak ki, hogy holtok után is taníthassanak azok
által.”[52] Köleséri Felső-Magyarországra költözvén is megmaradt váradinak, hiszen új helyén, a szendrői
eklézsia élén váradi praedicatummal kér címert a I. Lipóttól 1665-ben. Az
eredetiben fennmaradt oklevelet erdélyi kutatásai során Brassó város levéltárában
találta meg Szádeczky Lajos 1888-ban a Turul
hasábjain közölt beszámolójának tanúsága szerint.[53]
Köleséri Sámuel hasonnevű fia, a Szendrőn
született ifj. Köleséri Sámuel, aki szintén a papi, teológusi pályára kívánt
lépni, ilyen irányú sikertelensége azonban az orvosi tanulmányok felé
fordította, tanulmányai végeztével visszatért ősei földjére, Erdélyben telepedett
le, s az erdélyi aranybányászat monográfusaként, bányafelügyelőként, korábban
orvosként kora egyik legelismertebb tudósa lett, egyébként börtönben halt meg,
s az armális minden bizonnyal az ő hagyatékából került a levéltárba őse, Köleséry Mihály I. Rákóczi Györgytől 1632-ben nyert címereslevelével, és saját, 1696-ban kiadott
címeradományával együtt. Lipót 1665. április 22-én Bécsben kelt
címeradománya váradi Köröséry Sámuelnek, nejének, Domyán Annának, fiának Sámuelnek és Köleséri apósának, Czeglédy Pálnak szól. A füzet alakú armális idős Köleséri
Sámuel egyházi hivatásának ikonográfiai forrása, hiszen a címerkép magát az adományost
ábrázolja, amint zöld mezőben prédikál. A címerképen ugyanis egy piros arcú, hosszú
feketéllő hajú ifjút festettek meg, fején széles cobolyprémmel (vagyis
cobolyprémes süveggel), fekete magyar szabású talárban, bal keze a csípőjére
téve, jobbjában pedig aranybetűs könyvet tartva. Az
oromdísz is a papi hivatásra vall, hiszen egy térdtől ábrázolt szép angyal nő
ki a tornasisakból, egyik kezében arany koronával, másikban kivont karddal
ábrázolva.[54]
A címert Borsod vármegyében hirdették 1665. július 1-én. Oratio contioni praemittenda Hogy
Várad tudós rektora, majd Szendrő prédikátora holta
után is tanítani kívánt, s nem akarta szelleme fényét véka alá zárni, nemcsak
nyomtatásban megjelent munkái igazolják, hanem kéziratban fennmaradt könyörgése
is, melynek lejegyzője a Oratio contioni praemittenda
(Prédikáció előtti könyörgés) latin címet adta. Az 1659-ben a váradi
Belsőváron kívül fekvő mezőváros templomában ténylegesen elhangzott könyörgést
minden bizonnyal maga a szerző jegyezte le, talán még akkor, amikor az
imádságra készült, ezt igazolja, hogy három kifejezésnek a szinonimája is
szerepel a kéziratban: „nemes (áldott) vér”, „ráaszott (ragadott) penészétűl és rozsdájától (mocskától)”. Úgy tűnik, a szerző
nem döntötte el, hogy melyik változatot mondja el vagy
rögzítse végleges formában. Ez a mű azonban – ismeretlen okból – nem került be
Köleséri imádságos könyveibe, a kéziratos hagyomány azonban megőrizte. A
kéziratot később lemásoltak, talán terjesztették is, a fennmaradt példány 18.
századinak tűnik. A prédikáció előtti könyörgés az imádságok
leggyakoribb formája, a protestáns ágendák szerint a pap templomi beszéde előtt
és után kötelező a rövid könyörgés. „A lelkész papi
(közbenjáró) és prófétai imát mondott… A liturgikus imádság többnyire szabadon
mondott, kötött szöveg nélküli könyörgés volt, kivéve az ún. napi
könyörgéseket, amikor gyakran előre megírt imákat használtak.”[55]
Ezt az imádságot, talán valamiféle hagyomány alapján, az 1569. év egyik
istentiszteletén Várad református templomában a kollégium rektora mondta el. A skóla és az egyház, templom szoros kapcsolatban állt, a
diákok bibliai nyelveket és teológiát tanultak, a templom és a kollégium házai
egymás közelében épültek, az egyház szertartásain minden bizonnyal testületileg
vettek részt a diákok, akik a szertartásokon, temetések alkalmával feltehetőleg
liturgiai feladatot, leginkább éneklést is teljesítettek, így volt ez a Királyi
Magyarország és Erdély, sőt Európa protestáns egyházaiban mindenütt, ahol
iskola is működött. Köleséri kéziratos imádsága tanúsítja, hogy a váradi deákok
vezetője, az iskola rektora maga is szolgált az istentiszteleteken a bevezető
könyörgés elmondásával. Bár az istentisztelet a prédikátor feladata volt, a
17. század közepén a református egyház törvényei már megengedték, hogy a
templomok éneklő pulpitusai mellől tanítók mondják el a könyörgést az
istentiszteleteken.[56] Id. Köleséri Sámuel előírásának
megfelelően ez a könyörgés is rövid, hiszen a református istentisztelet a
prédikációra helyezi a hangsúlyt. Az imádság az Úr választékos megszólításával
kezdődik, majd Köleséri elméleti alapvetéséhez igazodva a vallástétel, a bűn
megvallása következik igen direkt formában: „testek vagyunk, bűnnek szolgái és
az isteni élettűl elfajult emberek… büntetést, örök
halált érdemlett szegény lelkönk; gonosz kévánságok, feslett erkölcsök, bűnös gyarló test”. Ezután a
tulajdonképpeni kérés következik, mégpedig Jézus nevében, az ő érdeméért: „az
Úr Jézus Krisztusnak indulatiban; …Krisztusnak vére [által]; …az nemes (áldott) vér… kegyelmet nyerhetne; …az te fiadért”.
Köleséri Sámuel a kegyességi irodalom jól ismert toposzát belső rímmel
hangsúlyozza: „Legyen az Úr Jézus vére / lelki sebeinknek gyógyító íre.” A
kérés maga egyaránt tartalmazza a könyörgések állandó és általános célját: a
bűntől való megszabadítást és az isteni kegyelem, az örök megváltás elnyerését,
valamint a kollégium és gyülekezet közösségének speciális óhajtását. A bűnöktől
való elszakadást plasztikus képpel, a régi, rossz penészes és rozsdás anyag
megtisztulásával festi le, bibliai párhuzamra is utalva (Jaj a vérontó városnak, a fazéknak, a melynek rozsdája benne van, és
rozsdája nem ment le róla… állítsd üresen az ő szenére, hogy meghevüljön
s megtüzesedjék érce, és megolvadjon benne tisztátalansága, megemésztessék
rozsdája. Ezék. 24,6;11).
A megváltásért is a Szentírást idéző hellyel (Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak
napjára. Eféz. 4,30) könyörög: „Pecsételjél ebben
az szent gyülekezetben minden lelket az teljes váltságnak
napjára”. Amikor Isten igéjének befogadásáért esedezik: „az
te igéd az mi szíveinkben meggyökerezvén”, szintén a páli
levelekből merít (Hogy lakozzék a Krisztus
a hit által a ti szívetekben; a szeretetben meggyökerezvén. Eféz. 3,17-18). A
speciális könyörgésben előbb a gyülekezet (és kollégium) vezetőjének, a prédikációt
és könyörgést tartó lelkésznek és rektornak kér segítséget a zsoltár szavával:
„Uram, nyisd meg az szóllónak is száját, hogy tudja az te igídet hasznossan
hirdetni” (Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet.
Zsolt. 51,17). Ugyancsak a Bibliából veszi a
párhuzamot a gyülekezet élén álló lelkész (rektor?) és a népe előtt járó
uralkodó párhuzamával is (A fejedelem
pedig, mikor bemennek, közöttök menjen be, és mikor
kimennek, együtt menjen ki velök. Ezék. 46,10. Ezt mondá nékem az Úr: Menj és állj meg a nép
fiainak kapujában, amelyen bemennek és amelyen
kijönnek Júdának királyai, és Jeruzsálemnek is minden
kapujában! Jer. 17,19). A kollégium rektora ilyen
minőségében is könyörög, s a tanulmányokhoz, „a kegyesség szerént
való tudomán” műveléséhez „éles, gyors és serény elméket”
kér az Úrtól. Ugyancsak az iskola közösségének hangja szólal meg a békességért
való könyörgésben is: „áldj meg minket egyességnek és bátorságnak lelkével”. A végső könyörgés, melyet szintén Krisztus nevében
intéz az Úrhoz, ugyancsak a Szentírásból való (Hajtsd hozzám Uram füledet, hallgass meg engem, mert nyomorult és szegény
vagyok én! Zsolt. 86,1). A
héberre visszamenő görög és latin kifejezés (κλίνω
τό ους,
inclino aurem), amely
annyit tesz: lehajlítja, odafordítja fülét, vagyis hallgat, meghallgat valakit,
s melyet Károlyi Gáspár így fordított: fülét hajtja valakihez, lehajtja fülét,
többször előfordul a Bibliában, főként a Zsoltárokban, s költői használatát és
terjedését a Szentírásnak köszönheti, így Petrőczi
Kata Szidónia is, aki Arndt-fordításának a
könyörgésről szóló részében szintén idézi,[57]
a Bibliából vette át versébe (XXXVIII.): Nem nézted
bűnös voltomat, lehajtád füleidet, kinyújtván kezeidet, eljöttél segítségemre meghallván könyörgésem, Jézus, én reménységem. Köleséri Sámuel váradi imádságát a Miatyánk zárja és
teszi teljessé, ami igazolja, hogy a személyes és gyülekezeti imát a 17.
században szinte mindig a Pater noster követte. A könyörgésből hiányzik a hálaadás, pedig Köleséri a Josuéban a hálaadást is az imádság elmaradhatatlan részének
tekintette, feltehetően azért, mert a prédikációt záró ima töltötte be ezt funkciót, s itt a tudós pap is szétválasztotta az
imádság két formáját. * * * A kéziratos könyörgések közlésében sajátos utat
jelöltek ki nekünk a források. Bár a 17. századi szövegeket egyre inkább hangzáshíven közlik a kutatók, magunk a betűhűséget, vagyis
az eredeti forrást betűről-betűre megőrző közlést választottuk. Egyrészt, mert
a rimaszombati ének egyben egy régi magyar vers kézirata is, ahol a szerző
eredeti helyesírása feltétlen forrásértékkel bír, másrészt a Köleséri-imádság
ortográfiája is fontos lehet a 17. századi nyelv és a korabeli vallásos
szövegek iránt érdeklődőknek, egyébként Köleséritől a
kutatás eddig nem tárt fel ortográf kéziratot. A forrásokat a betűhű szövegek
mellett mai átírásban is közöljük, természetesen a tájnyelvi és jellemző alakok
megtartásával, olykor csak a helyesíráson változtatva, mivel a könyörgések
vallás- és művelődéstörténeti jelentőségükön túl alkalmasak arra, hogy akár a
mai ember imádságai legyenek, s évszázadokkal születésük után is szolgálják a
keresztyén kegyességet. DOKUMENTUMOK I. A rimaszombati szabó céh
könyörgő éneke. Rimaszombat, 1623. február Rima Szombathy Beczülletes szabok Czehenek Eneke mely
szereztetett Rima Szombat varosában levö scolla
mester altal Laskay Gaspar Deak altal
Nirö Giörgi Czeh mestersegeben Es Szabo Istvan Dekansagaban Anno 1623 Dedicaltatott az Beczülletes Egesz Czehnek Szen[t] Jehova Isten te vagi my Remensegünk minden Dolgainkban
te hozzad ese- Dezünk kerünk azert Hald Meg mostany köniörgesünk Zaszloiat Emeld fel az te Szent Egy Hazadnak Hogy az Hivek teged szibul Imadhassonak
kegiettlenek Raytunk ne uralkodhasonak Az te Hiveidnek szaporyczad szamokatt vegied Fuleidben az my Imatsagun- katt Giülekezetünknek hald megh ohaytasokatt Batorycz szivönkött kerünk te szent lelkeddel hogy az ördög Ellen alhasunk Igaz
hittel niomorusainkat szenivedhessük
bekevel Oltalmazzad
Uram my kiczin seregünkett Es sok insegünkböl szabadycz megh bennönkett
ad megh kerünk lelky testy Bekesünkett Czak tegedett vallunk Egiedül oltalmonknak ozvegiek es arvak
czak te hozzad kialtnak niomorult szegeniek czak tegedett ohaytnak Egiedül czak te vagy mindenben
Bizodalmunk minden szüksegünkben te hosz- ad foliamodunk es edes atianknak mi czak tegedet vallonk Ha mikor
vetkezünk kerünk ne büntes minkett tekincz edes attiank my
erőt- lensegünkett
legi engedelemmel mutasd kegielmesseged Kegielmes Attiank vagy szent fiadis azt mongia az mi köniörgesünk Felseged meg hallgattia szent fiad neveben az
mit kerönk meg agia Örommel lam tellies
ez az te Igereted az melliet czak Ertünk
czelekedett felseged kiert Diczirtessek öröke te szent
neved Ninczen Ebben nekönk semmi nemő kettsegünk hogy megh nem hallanad mostani köniörgesünk mert te benned vagion
hittünk es remensegünk Igaz Igireted az tartia szent Ur Isten hogy ha öszve giüllönk harman avagy czak
ketten ot vagi mi közötünk meg halgacz keresünkben Örömünk mi
nekünk vagion Igeretedben
nem hacz el meghalgacz az my köniörgesünkben meg vigasztalsz minket my keserüsegünkben Reank Im tatotta
torkat sok pogany nemzet seöt az alnok satan
Ellenönk fel geriedet kerünk nagi ur Isten verd meg Ellensegünket Örizd es segeld
megh my kicziny
seregünket vegied szarniad ala my giülekezetünket minden haboruban oltalmaz meg benönket Giengek vagiunk uram hogi ha el hacz el esönk szamtalan habok köztt czak
hamar el merülönk ha szent felsegedtül
my meg nem segytetünk Halgasd meg Ur Isten az my köniörgesünket veged füleidben sok esedeze sünkett hayczad beszedunkre kegielmes fuleydet Iriadbe nevönket kerünk az elö könivben
hogy tegedet algiunk öröke az meniegben teged diczirhesünk az szep fenies egekben Szaniad meg immaron my sok veszedelmönköt fordiczad el rolunk szamtalan Insegünkött
vigasztald es ald megh my kiczin
seregönkett Tarczad megg Ur
Isten Elötönk iarokat
Igazgassad uram ninden ö tana czokatt
terjeszd raiok lelki es testy aldasidat. Ennek
Felette agy közinkben bekesegett
es agy czendessegett agy
igaz szeretetett
tavosztas közölünk Ektelen giülölsegett Neked ayanliuk my testünket es lelkönket Hiszük
meg halgatod az myh köniörgesünket mys magasztalliuk
öröke te szent neved Ne hagy kerönk Uram myg Ez Giarlo vilagban elönk es niomorgunk
ez mulando arnikban legy segytseg
nekönk minden mi dolgainkban Es ez elett utan az örök Boldogsagban vigi be minket kerönk a fenies meny orszagban Idvözült hiveknek az eö tarsasogban Kerönk Nagy Ur Istenhalgasd
megh keresünkett agiad szinröl szinre
latha- sunk meg tegedet az szent angialokal Diczirhesünk tegedet Az Ezer hat szazban es az huszon
haromban ezt versekben irak
mostan boytt elö hoban az Rima menteben szombatnak varosaban vege II. Köleséri Sámuel váradi
iskolamester templomi könyörgése. Várad, 1659 Oratio contioni
praetermittenda Mindenre
eléghségés egyedűl bölcz, és tißta igassagu Isten,
mi nekünk az Úr I(esus) Ch(ristus)ban
meghengeßteltetet sze- relmes szent Attyánk, Edés Istenűnk. Jol tudgya az
mi lelkűnk, hogy te lelek vagy es lélekben s igas- sagban akarnal mi altalunk
tißteltetni, de mi test[i]- ek
vagyunk, bűnnek szolgai, es az Isteni élet- tűl elfajult émberek. Az Ur
Jesus Ch/ristusna/k indula- tiban kérunk Uram tegedet,
kedvez az mi bűntetést őrők halalt érdemlet szegeny
lelkűnknek. Legyen az
Úr J/esus/ Ch/ristusna/k vere lélki sebeinknek gyogyito ire. Ne legyen
az nemés (aldot) ver oly haßontalan hogy mi nekűnk kegyelmét ném nyérhetne
te tűlled. Peczetélyel ébben az sz/ent/ gyűlekezetben mindén lelkét az
tellyes valtsagnak napjara, szakaß el minkét mind gonosz
kevansagoktol féslet érkűlcsőktűl és az bűn[ös] gyarlo testűnk munkaitol. Adgyad
hogy az te sz/ent/ igid kővetői
és megis tartoi lehessünk,
hogy igy az mi él- menk rea aszot (ragadot) peneszetűl és rosda- jatol (moczkatol) megh tißtullyon, hogy mind tu- dosabbak s mind kegyéssebbek és tißta
élétn[ek] szeritői lehessűnk. Ez vegre
Uram nyisd megh az
szollonak is szájat hogy tudgya
az te igidet haßnossan hirdétni
az te nepednek, hogy tudgy[on] ki
menni es be menni az te nepéd előt. Mi nekűnk is
adgy élés gyors és sereny elmekét, és aldgy meg minket egygyessegnek és batorsagnak
lelkevel, hogi igy megh foghassuk és megh
is tanulhassuk az kegyes- segh szérent valo tudomant. Adgyad Uram hogy egyegyis ne legyen mi kőzzűlűnk az
ki haszantalan jőt legyen
ide, hanem az ő lelke- nek őrőmere és idvesegere.
Tegyéd Edés iste- nűnk az mi sziveinket hasznos és siros főlde hogy
igy az te igéd az mi sziveinkben megh gyöke- rezven, te neked hasznos gyűmőlczőt teremthes- sűnk. Háiz le az te fűleidet, es halgas
megh Ur[am] minket, nem mi erettűnk; hanem az a ti fiadert az
kiben te nekéd minden kedvet be tőlt
az Úr Jesus Christus. Amen. Pater noster. Recitata a clarissimo viro Samuelle Kőlesseri pro tempore Rectore
scholae Varadiensis in templo ejusdem oppidi A. D. 1569 III. A rimaszombati becsületes szabók céhének éneke, mely szereztetett Rimaszombat városában lévő skólamester,
Laskay Gáspár deák által Nyírő György céhmesterségében és Szabó István dékánságában Anno 1623, dedikáltatott az becsületes egész céhnek Szent Jehova Isten, te vagy
mi reménségünk minden dolgainkban tehozzád
esedezünk, kérünk azért, halld meg mostani
könyörgésünk. Zászlóját emeld fel az te szent egyházadnak, hogy az hívek téged szíbűl imádhassonak, kegyetlenek rajtunk ne uralkodhassonak. Az te híveidnek szaporítsad
számokat, vegyed füleidben az mi
imádságunkat, gyülekezetünknek halld meg óhajtásokat. Bátoríts[d] szívönköt,
kérünk, te szent lelkeddel, hogy az ördög ellen állhassunk
igaz hittel, nyomorúsainkat szenyvedhessük
békével. Oltalmazzad, Uram, mi kicsin
seregünket, és sok inségünkből
szabadíts meg bennönket, add meg, kérünk, lelki-testi
békésünket. Csak tégedet vallunk egyedül
oltalmonknak, özvegyek és árvák csak tehozzád kiáltnak, nyomorult szegények csak tégedet
óhajtnak. Egyedül csak te vagy
mindenben bizodalmunk, minden szükségünkben tehozzád
folyamodunk, és édes atyánknak mi csak
tégedet vallonk. Ha mikor vétkezünk, kérünk,
ne büntess minket, tekints[d], édes atyánk, mi
erőtlenségünket, légy engedelemmel, mutasd
kegyelmességed. Kegyelmes Atyánk vagy, szent
fiad is azt mondja, az mi könyörgésünk Felséged
meghallgatja, szent fiad nevében, az mit
kérünk, megadja. Örömmel, lám teljes ez az te ígéreted, az mellyet
csak értünk cselekedett Felséged, kiért dicsírtessék
örökké te szent neved. Nincsen ebben nekönk semminemő kétségünk, hogy meg nem hallanád mostani
könyörgésünk, mert tebenned vagyon hitünk és reménségünk. Igaz ígíreted
az[t] tartja szent Úr Isten, hogy ha öszvegyűlönk
hárman avagy csak ketten, ott vagy mi közöttünk,
meghallgatsz kérésünkben. Örömünk mi nekünk vagyon
ígéretedben, nem hagysz el, meghallgatsz az
mi könyörgésünkben, megvigasztalsz minket mi keserűségünkben. Reánk, ím tátotta torkát sok
pogány nemzet, sőt az álnok sátán ellenönk
felgerjedett, kérünk nagy Úr Isten, verd meg
ellenségünket. Őrizd meg és segéld meg mi
kicsiny seregünket, vegyed szárnyad alá mi
gyülekezetünket, minden háborúban oltalmazz meg bennönket. Gyengék vagyunk, Uram,
hogyha elhagysz, elesönk, számtalan habok közt csakhamar elmerülönk, ha szent felségedtűl
mi meg nem segíttetünk. Hallgasd meg, Úr Isten, az mi könyörgésünket, vegyed füleidben sok
esedezésünket, hajtsad beszédünkre kegyelmes
füleidet. Írjad be nevönket,
kérünk, az élő könyvben, hogy tégedet áldjunk örökké az
mennyekben, téged dicsérhessünk az
szép fényes egekben. Szánjad meg immáron mi sok veszedelmönköt, fordítsad el rólunk számtalan ínségünköt, vigasztald és áldd meg mi kicsin seregönket. Tartsad meg, Úr Isten, előttönk járókat, igazgassad, Uram, minden ő
tanácsokat, terjeszd rájok
lelki és testi áldásidat. Ennek felette adj közinkben békességet, és adj csendességet, adj igaz
szeretetet, távoztass közölünk éktelen
gyűlölséget. Neked ajánljuk mi testünket
és lelkönket, hisszük, meghallgatod az
mi könyörgésünket, mi is magasztaljuk örökké te
szent neved. Ne hagyj, kérünk, Uram, míg
ez gyarló világban élönk és nyomorgunk, ez múlandó árn[y]íkban, légy segítség nekönk minden mi dolgainkban. És az élet után az örök
boldogságban, vigy be minket, kérönk, a fényes mennyországban, idvözült híveknek az ő társasokban. Kérönk, nagy Úr Isten, hallgasd
meg kérésünket, adjad, színről színre láthassunk meg
tégedet, az szent angyalokkal dicsírhessünk tégedet. Az
ezerhatszázban és az huszonháromban ezt versekben írák mostan Böjtelő
hóban, az
Rima mentében Szombatnak városába. Vége IV. Prédikáció előtti könyörgés Elmondta Várad mezőváros templomában 1659-ben
a neves férfiú, a váradi iskola akkori rektora, Köleséri Sámuel Mindenre elégséges, egyedül bölcs és tiszta
igazságú Isten, minekünk az Jézus Krisztusban megengeszteltetett
szerelmes Szent Atyánk, édes Istenünk. Jól tudja az mi lelkünk,
hogy te lélek vagy és lélekben s igazságban akarnál mi általunk tiszteltetni,
de testek vagyunk, bűnnek szolgái és az isteni élettűl
elfajult emberek. Az Úr Jézus Krisztusnak
indulatiban kérünk, Uram, tégedet, kedvezz az mi
büntetést, örök halált érdemlett szegény lelkönknek.
Legyen az Úr Jézus Krisztusnak vére lelki sebeinknek gyógyító íre. Ne legyen az nemes (áldott)
vér oly haszontalan, hogy minekünk kegyelmet nem nyerhetne tetűlled.
Pecsételjél ebben az szent gyülekezetben minden lelket
az teljes váltságnak napjára, szakassz el minket mind gonosz kévánságoktól, feslett erkölcsöktűl
és az bűnös gyarló testünk munkáitól. Adjad, hogy az
te szent igíd követői és meg is tartói lehessünk,
hogy így az mi elménk [a] ráaszott (ragadott) penészétűl
és rozsdájától (mocskától) megtisztuljon, hogy mind tudósabbak s mind
kegyesebbek és tiszta életnek szeretői lehessünk. Ez végre, Uram, nyisd meg
az szóllónak is száját, hogy tudja az
te igídet hasznossan
hirdetni az te népednek, hogy tudjon kimenni és bemenni az te néped előtt.
Minekünk is adj éles, gyors és serény elméket, és áldj meg minket egyességnek
és bátorságnak lelkével, hogy így megfoghassuk és meg is tanulhassuk az kegyesség szerént való tudománt. Adjad, Uram, hogy egy-egy
is ne legyen mi közzülünk az, ki haszantalan
jött légyen ide, hanem az ő lelkének örömére és idvességére.
Tegyed, édes Istenünk az mi szíveinket hasznos és
zsíros földdé, hogy így az te igéd az mi szíveinkben meggyökerezvén, teneked
hasznos gyümölcsöt teremthessünk. Hajtsd le az te füleidet és hallgass meg, Uram, minket, nem
miérettünk, hanem az a te fiadért, az kiben tenéked minden kedvet betölt az Úr
Jézus Krisztus. Ámen. Pater noster. Jegyzetek: [1]
Mikoron imadkoztok ezt mondgyátok. az az: Az Uri Imadsagnak a’ szent Lukátsnak és szent Máthénak le-irások szerént valo nyomozása: és tudos
embereknek elmélkedésekkel meg-ékesitetett, s’ roevid Prćdicatios formákra
intéztetett magyarázattya. Ugyan ez Uri Imadsagnak hat Kérésinek
számok, és rendek szerént valo,
azokkal egygyezoe, és azokrol
ez irásotskában valo tanitásnak folyásábol szedegettetet édességes buzgo Koenyoergesi roevid
Elmélkedésekkel egyetemben. KOMAROMI ISTVAN által. Varadon,
Nyomtatta Szenczi Kertesz Abraham. 1651. [2] Idézi: Incze Gábor: A magyar református imádság a XVI. és XVII. században. In: Theológiai Szemle, 1933. 37–229. p. (továbbiakban: Incze, 1933.) 89. p. [3] (1) Ötven szentseges elmelködesek, mellyek az embert az kegyes és szent életre fel serkentik és az belsö emberben hasznos elömenetelt inditnak. Az Zolyomi P. Boldisar, semphtei ecclesiának meltatlan lelki pásztora es seniora által az haldburgumi D. Gerhard Ian deák irasaból magyarrá forditattak. – (2) Ez masodik könyveczke kegyes és keresztién életnek négy rendbeli gyakorlását szép isteni imádságokban foglal magában. Bartphan 1616. [RMK I. 460.] Idézi: Incze, 1933. 74. p. [4] Modern kiadása: Imádságos könyvecske Szenci Molnár Albert fordításában. Válogatta és az utószót írta: P. Vásárhelyi Judit. Kolozsvár, 1999. [5] Medgyesi Pál: Doce nos orare, quin et praedicare etc. az az imadkozasra és praedicatio irásra s-tételre és a'nak meg-tanulására-való mesterseges tablak. Avagy eggynehány-fele világos és mindenektöl meg-érthetö utmutatasok vagy modok: mellyek szerént ki ki magatul-is, mind magában s-mind háza-nepe közöt, söt gyülekezetekben-is... könyöröghet, praedicalhat és az praedicatiokat meg-tanulhatya, Medgyesi Pal altal. Bartfan 1650. [Klöss jun.] [RMK I. 832.] [6] Idézi: Incze, 1933. 80-81. p. [7] Incze, 1933. 81. p. [8] Gyulai Éva: Szűrszabók és posztószabók Gömörben a 16-19. században. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XLIV. Miskolc, 2005. 105–126. p. [9] Štatny archív v Banskej Bistrici pobočka Rimavska Sobota Cehy v Rimavsky Sobote (A Besztercebányai Állami Levéltár Rimaszombati Fióklevéltára – Rimaszombati céhek fondja) A rimaszombati szabó céh iratai; Jegyzőkönyv (1610; 1634-1704) [10] Arany Bullás S. Pataki Tipográfiás sát. Gyűjtemény IX. Darabból álló. A S. Pataki Ref. Anyaoskoláé Mat. 1802. Sárospataki Református Kollégium Gyűjteményei, Nagykönyvtár. Kézirattár. (továbbiakban: SRKK.) SS 238. [11] SRKK. SS 238/9.b. (Kézirattár 1249. sz.) [12] Keksz Zsuzsanna: Id. Köleséri Sámuel. (Záródolgozat. Miskolci Egyetem BTK. Muzeológia specializáció.) Miskolc, 2003. (Konzulens: Gyulai Éva. Kézirat.) Köleséri további munkája: Atyai dorgalasnak jo izue Gyuemoelcse, Avagy, Olly Idvességes Halotti Elmelkedes, Mellyet, a Bóldog emlekezetue, Isten Atyai Dorgálásit, egy végben, kilencz-hólnapokig, nagy békesseges-tueréssel el-szenvedett, Isten kedves Szolgáló-Leányának; Nehai Nemz. Dobozi Kata Aszszonynak, Nemzetes Dobozi Benedek Uramnak edgyetlen edgy Szerelmes Leányának; Nemzetes Kovacs Andras Uramnak penig kedves Házas-Társának, Teste felett, prédikállott, Boejt-más havának 6. napján, a Debreceni Nagy-Temetoeben; mostan pedig meg nevezett édes Attya kévánságára, ki-bocsátott, KOeLESERI SAMUEL A Debreczeni K. Gyuelekezetnek edgyik tanitója. Nyomtattatott Colosvaratt Veres-Egyhazi Szentyel Mihaly által, 1675-ben. [RMK I. 1177.] [13] SRKK. SS 238/9.a. [14] Idvesseg Sarka. Avagy az Evangeliom szerint-való, Igaz Religiónak, Elsoe fundamentomos Igasságinak avagy Principiuminak (mellyeknek tudása s’ hitele-nélkuel senki nem idvezuelhet) oeszve-szedegetése; Azoknak, nyilván-valo és ellene-mondhatatlan Sz. Irás Tanu-bizonyságiból-való megállatása; Es a’ kegyesség-gyakorlásban, azokbol ki-fakadó sokféle Hasznoknak, meg-mutogatása. Mellyet, Edes Nemzete Lelke-javáért, világra bocsátott KÖLESERI SAMUEL, Christus Jesus Evangeliomának Szólgája, Szendrei R. Ecclesiában. Saros Patakon, Rosnyai Janos által. M.DC.LXVI. 8r. 242 lap. [RMK I. 1038.] (továbbiakban: Idvesség sarka.); Bankodo Lelek Nyögesi, Az az: Szent Irás szavaibol szedegetett s’ a’ felsoe Esztendoekben valo szomoru alkalmatosságokhoz szabattatott, néhány Koenyoergések; Mellyeket a’ Szendrei R. Ecclesia lelki épueletire irt volt, mostan pedig némellyek kérésére, ki-bocsátott KOeLESERI SAMVEL, Christus Evangeliomának szolgája. Saros Patakon, Nyomtatta Rosnyai János 1666-ban. [RMK I. 1039.] (továbbiakban: Bánkódó lélek.) [15] Dienes Dénes: „Melyeket én az én Uram Jézus Krisztustól tanultam…” A református kegyesség jellemző vonásai a 18. században Magyarországon. Sárospatak, 2002. (A Sárospataki Református Kollégium Teológiai Akadémiájának kiadványai 31. A Sárospataki Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének kiadványai 5.) (továbbiakban: Dienes, 2002.) 23. p. [16] Szádeczky Lajos: Erdélyi czímeres levelek (egy czímerrajzzal). In: Turul, 1888. 1. sz. (továbbiakban: Szádeczky, 1888.) [17] Petrőczi Éva: Fél-szentek és fél-poéták. Epizódok a magyar és angolszász puritanizmus irodalmából. Bp., 2002. (Régi Magyar Könyvtár. Tanulmányok 5.) 118., 120. p. [18] „…magnam nempe Britanniam seu Angliam petit, ubi, gestibus suis castigatissimis Virorum Doctissimorum favorem et gratiam sibi conciliat, magnam rerum Britannicarum experientiam comparat, lingvam Anglicanam usque adeo excolit, et familiarem sibi reddit, ut sano et salvo vel ipsorum Anglorum judicio dignus et bene aptus judicaretur, qui Anglicano idiomate ex suggestu proponeret, et ad populum verba faceret. Tandem visitatis frenquentissimis literarum et literatorum emporiis, Academia nempe Oxoniensi et Cantabrigiensi atque ita peregratione Anglicana confecta, in Patriam redit.” Brabeum, Vitæ, & rerum gestarum, Reverendissimi, Clarissimi, ac Ervditissimi Viri, Domini Samuelis Keoleséri, Eloquiorum divinorum in Ecclesia Debrecina Dispensatoris Fervidissimi, Disertissimi, Philologi Dexterrimi, Orthodoxiæ Sangvine Jesu Christi assertæ Propagatoris, â Propugnatoris Curiosissimi, Zelotæ (dum viveret) in domo Dei Strenuissimi, Fratrum Tractűs Debrecinensis Senioris Vigilantissimi & Scribæ Synodi Generalis Prudentissimi. Debrecini, Per Stephanum Töltési. 1683. [RMK II. 1517.] (továbbiakban: Brabeum, 1683.) 2. p. [19] Idvesség sarka. 146. p. [20] Gyulai Éva: A törökkori mezőváros társadalma és gazdálkodása. In: Szendrő monográfiája. Szerk.: Veres László – Viga Gyula. Szendrő, 2002. 165-224. p.; 219-220. p. [21] Bánkódó lélek. 1–5. p. Idézi: Incze, 1933. 191. p. [22] A zsidó-magyar párhuzamról bővebben: Őze Sándor: „Bűneiért bünteti Isten a magyar népet” Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. század nyomtatott egyházi irodalom alapján. Bp., 1991. (Bibliotheca Humanitatis Historica a Museio Naitonali Hungarico Digesta II.) [23] Uo. 5–9. p. [24] Uo. 9–11. p. [25] Uo. 11–16. p. [26] Uo. 16–19. p. [27] Uo. 20–23. p. [28] Uo. 26–28. p. [29] Uo. 23–26. p. [30]
Ertelmes Catechizalasnak szükseges volta. Avagy, Olly idvességes elmélkedés mellyben a’
gyengék Kérdesekben és rövid Feleletekben valo mindenhai Oktatása meg
mutogattatik: mellyet a’ Catechizálásnac
el kezdésének alkalmatosságával nagyobb épueletnek
okáért elöl botsátott, és a’ Debreczeni
Nagy Templomban prædicállott; mostan pedig közoenséges haszonra ki-nyomtattatott,
KÖLESERI SAMUEL D. E. L. P. Debreczenben,
Nyomtattatott Rosnyai Janos
által. M.DC.LXXXII. [RMK I. 1038.] [31] Istennek s Nemzetnek Vegig Hiven Szolgalo David Patriarcha. Avagy Olly Halotti idvességes Tanitas; mellyet, amaz nagy emlekezetue ritka példáju, Istenét s Hazáját szeretoe. Debrecen Városának, mind józan tanácsával, mind pedig veszedelmes idoekben való sok nyughatatlanságival s oezvegyekért s Arvákért sok sanyaruság / csak nem halált / szenvedéseivel, sokat szolgált Patriarcha Embernek, Néhai Nemzetes Idősbik Dobozi István Uramnak, A’Debreceni Népnek siralmával loett Tisztességes Temetésęnek alkalmatosságával, a’ Ház eloett Kis-Aszszony havának 2. napján 1679-ben prédikállott; mostan pedig szerelmesi kivánságára, a’ meg-holtnak áldott emlekezetinek fenn hagyására s Virtus-inak koevetésęre ki-is bocsátott Koeleseri Samuel, A Debreczeni K. Gyuelekezetnek edgyik Tanitója. Birák. k. 9. v. 48. Mit cselekedém látátok, siessetek, cselekedgyetek ti-is ugy mint én. Debreczenben, Nyomtattatott Rosnyai János altal, 1679. [RMK I. 2095.] [32] Az imádságelméleti munkákról bővebben vö.: Incze, 1933.; Szigeti Jenő: A 18. század első felének magyar protestáns imádságirodalma. In: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve, X. Bp., 2002. Online: http://www.rgy.hu/szigeti.htm [33]
Josue szent maga-el-tökellese,
Avagy. Haz nepbeli isteni
tiszteletnek es koenyoergesnek
gyakorlasa; Mellyet, éloe nyelvel egy idvességes Tanitásban a’ Debreczeni Sz. Gyuelekezet elöt summáson meg
fejtegetett, mostan pedig a’ Háznépbeli porban heveroe
kegyességnek fel allatásáért (nem a’ Tudosoc kedvéért, kik e’ nélkuel
nem szuekoelkoednek, hanem a’ Christus
gyenge Juhaiért) egy buzgo Halgatojánac
kivánságára s’ ugyan annac kölcségével boevebbetken világ
szeme eleiben terjesztett, KOeLESERI SAMUEL D. E. L.
P. Solt. 101. v. 2. Járok az én szivemnek toekélletességében az én házamban. Debreczenben,
Nyomtatta Rosnyai Janos
1682-ben. [RMK I. 1281.] (továbbiakban: Josue.) [34] Josue. A1rv [35] „A gazdának van annyira való tudománya, hogy tudja,
mit kelljen kérni, és miképpen, azonban akik véle letérdeplenek
az ő szavainak értelmét nem tudják, miképpen köthetik egyben kéréseket és vallástételeket avagy miképpen mondanak Ament
arra, amit nem értenek.” Josue. E3r [36] Josue. E4r [37] „IX. Egy ízben nem hosszú beszéddel imádkozunk, eltávoztatván a Pharisaeusokhoz illendő vélekedést, mintha a bő beszédért hallgattanánk meg Istentől: hanem hogy unalmas ne legyen, és lelki buzgóságunkat, belső szűbéli áhétatosságunkat el ne fogyassza a hosszú beszéd, röviden imádkozunk, mondván az Úrtól tanult közönséges imádságunkat a Mi Atyánkat, Mtt. 6. és az szerént bölcs Isten félő emberektől szereztetett egyéb imádságokat is, úgymint Szent Dávidnak Soltárit és egyekét is.” Samorjai János: Az helvetiai vallason levö ecclesiaknak egyhazi ceremoniajokrol es rend tartasokrol valo könyvetske. Az eggügyüveknek rövid tanétásokra köz akaratbol irattatott Samorjai Janos halászi predikator által. Löcsén 1636 Brever Lörintz. [RMNY III. 1654.] 37. p. [38] Uo. 40–41. p. [39] Josue. Er [40] Tofeus Mihály: Disputatio theologica de perseverantia sanctorum secunda, quam… sub praesidio... Michaelis Toufaei ss. theol. doctoris ac in... schola Varadiensi rectoris publico examini subjicit Stephanus Szekelyhidi ad diem 26. Maji, hora 9. Varadini MDCL apud Abrahamum K[ertész] Szenciensem. [RMNY III. 2356.] [41] „…aetate factus maturior, a Prudentissimis Scholae Patriae Moderatoribus, classi primum Syntacticae, postea Oratoriae, ut et collationalibus velitationibus suos inter condiscipulos praeficitur. Fruitur Praeceptoribus et Professoribus in Schola Patria, in Philologia et S. S. Theologia clarissimo ac. Celeb. Viro Domino Michaele Topheo, Doctore S. S. Theol. Eximio, pro nunc in Regno Transylvaniae Ecclesiarum Orthodoxarum Episcopo meritissimo, vigilantissimo etc.; in Philosophicis vero p. m. Reverendo ac Clariss. D. Samuele Enyedi. Haustis ergo et erivatis ex horum Heroum laticibus sapientiae fundamentis (raro ea aetate exemplo) annorum decem et octo, in Academicas Exoticas abitum parat sumptibus Ecclesiae ejusdemque curatorum instructus, confectoque Poloniam itinere, et marina navigatione (Divina opitulante providentia) foeliciter superata, Academiam Lugduno Batavam, terra marique celebrem salutat…” Brabeum, 1683. 1-2. p. [42] „A Patriae
Patribus et Scholae Varadianae (protunc florentissimi Musarum domicilii) magnanimis Curatoribus virtutum suarum in dies magis
magisque consciis, documentisque earundem notabilibus praemunitis, clavo gubernii Scholae patria honoratur et dignatur, cujus
intra parietes, cum integri biennio
strenuum Sacrae Theologiae et ligvarum
Sanctarum ageret Professorem…” Brabeum, 1683. 2.
p. [43] Idevesség sarka. 10-11. p. [44] Péter I. Zoltán: Nagyvárad 900 éves múltja és épített öröksége. Bp., 2005. (továbbiakban: Péter, 2005.) 74. p. [45] Idézi: Péter, 2005. 75. p. [46] „A derék váradi hídon alól levő fenékgáton pedig a Kőrös folyó vizének, amelly derekasabb része alászakadna, a várasnak derekas része s abban levő gyönyörűséges iskolája s azon alól Péntekhely utcához tartozó oldalutcák, s azon alól és kiebb Szombathely és ahhoz tartozó végső utcák” Szalárdi János Siralmas magyar krónikája. Sajtó alá rend.: Szakály Ferenc. Bp., 1980. (Bibliotheca Historica) (továbbiakban: Szalárdi, 1980.) 417–418. p. [47] „Az iskola már azelőtt jó idővel classisokra rendeltetett vala, az deáki szép tudományi minden mesterségek külön-külön való való hűséges praeceptorok, tanítómesterek által nagy hűséggel, szorgalmatossággal taníttatnak vala. Mellyek igazgatására dicsíretes, istenes, kegyes életű két scholamesterek tartatnak vala, kinek egyikének az üdvözült Rákóczi György rendelés szerint a várbul és harmincad jövedelmiből tisztességes fizetése jár vala, s a classisok praeceptorinak is minden angáriánként fizetések kiszolgáltattatván, a tanítás gyönyörűséges épülettel virágzik vala… Az minémű legátumok, collecták az ecclésiához és iskolához naponként esnének… az három esztendő, de főképpen a két utolsó elforgása alatt egynéhány classisoknak külön-külön való tisztességes épületű és nagy jó egű auditoriumok, közönséges tanításra való öreg házak építettek vala, mellyekben a deáki szép tudományokat a mindenik mesterség szerint külön-külön nagy szép alkalmatossággal taníthatják vala. Az iskolának Körös felől és belől a város felől való egyik oldala is ollyan tapaszos héjjázatos palánkokkal keríttetett vala… Az ifjúság számára is annyi házak, kamarák csináltattak s intéztettek… hogy azon schólának mind külső-belső épületire, gyarapodására nézve a magyar birodalomban s még külső keresztyénségben is méltán nagy híre-neve terjedett volna.” Szalárdi, 1980. 422–423. p. [48] „A vezér hitlevelé[hez] pedig, ez is hozzáadatott vala:… Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyekben typográphia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahhoz tarozó sok tallér érő papiros, harangok, iskolához tartozó jószág, malom s káptalanbéli minden könyvek s levelek értetnek vala.” Szalárdi, 1980. 616. p. [49] Péter, 2005. 62–69. p. [50] Szalárdi, 1980. 582. p. [51] Arany Alma Avagy alkalmatos idoeben mondott ige. Az az, olly XXX. Predikatiok, Mellyeket nagyobb részre szomoru (ritkán oervendetes) alkalmatosságokkal, a’ Debreceni, sok tereh alatt Pálma fa modgyára, Egh felé nevekedoe K. Gyuelekezetnek s’ az ott nyomorgo Számkivetettek Seregének, oktatására, vigasztalására s’ hitekben valo eroessittetésekre, predikállott; Mostan pedig, azon Isten Nepe s’ egyebek lelki hasznáért, ki-bocsátott. KOeLESERI SAMUEL, C. J. Evangeliomának edgyuegyue Sáfára a’ D. K. G. Peld. 25. 11. Mint az arany alma az ezuest rostélyokban, ollyan az alkalmatossan mondott ige. Debreczenben Nyomtattatott Karancsi Gyoergy által. MDCLXXIII. Esztendoeben. [RMK I. 1144.] Ajánló levél. [52] Uo. Ajánló levél [53] Szádeczky, 1888. [54] „Scutum nimirum militare erectum coelestini coloris, fundum illius viridi latepatenti campo interoccupante, super quo vir aetate iuvenis, facie rubicunda, capillo nigricante longiusculo, capite maradurina pelle lata subducto, coopertus veste nigra Ungarica talari amictus, manuum sinistra latus fulcire, dextra vero librum apertum, aureis literis venustum tenere visitur. Scuto incumbentem galeam militarem craticulatam sive apertam Angelum eleganter depictum genuum tenus eminentem, itidem manuum dextra coronam auream, sinistra autem gladium ancipitem tenentem, regio diademate proferente, ornatam.” Szádeczky, 1888. [55] Dienes, 2002. 55. p. [56] Dienes Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak… Református iskolák felső-Magyarországon 1596─1672. Sárospatak, 2000. (Acta Patakina IV.) 16. p. [57] „Az igaz keresztyénnek, azaz az Úr felkentjének tulajdonsága és bélyege a könyörgés. 4. …Uram hajtsd le a te füleidet és hallgass meg engem, mert szegény nyomorult vagyok. (Zsolt. 70,5)” Petrőczi Kata Szidónia: Jó illattal füstölgő igaz szív. Szerk.: Nagy Zsófia. Kolozsvár, 2003. 113. p. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |