Vissza a tartalomjegyzékhez

7. évfolyam 1. szám
A. D.
MMVI

Gyulai Éva:
"Hajtsd le, Uram, füleidet..." Két 17. századi könyörgés
Két 17

Szigeti Jenőnek ajánlom

 

A könyörgés a 17. században

A 17. századi protestáns istentisztelet, a gyülekezeti és testületi, valamint a magánáhítat elengedhetetlen része volt a könyörgés, az imádságnak a hálaadás melletti legfontosabb megjelenési formája, bár a könyörgés megnevezést a 17. században, de később is, gyakran használják általában az imádság helyett. A kor protestáns szerzőinek egy része azonban a kérést tartalmazó imádságtól megkülönbözteti a hálaadást, mint Komáromi István telegdi prédikátor Váradon, 1651-ben megjelent munkájában,[1] ahol erre a kérdésre, „Micsoda a könyörgés?” az alábbi választ adja: „Két nemei vannak ú(gy) m(int) kérés és hálaadás. Elkérés, megkérés, reákérés, lekérés. El: valami jónak velünk való közlése. Le: gonosznak eltávoztatását. Ide tartozik a panasztétel és a siralom… mellyel jelentjük a mi nyomorúságunkban való fájdalmunkat, amennyiben azokat önnön maga az erős Isten bocsátotta reánk. A hálaadás oly könyörgés, mellyel tiszteljük az Istent az elvett jókért.”[2]

A kora újkori protestáns teológia az ember és az Isten közötti diskurzusként határozza meg az imádságot, „mert az igaz embernek könyörgése szintén olyan, mint az égnek kolcsa, felmegyen az imádság, alászáll az Istennek szabadétása”, írja Zólyomi (Pesina) Boldizsár semptei esperes Johann Gerhard-fordításában.[3] A közösségben végzett isteni tisztelet és a kegyesség személyes gyakorlása egyaránt megkívánta a mintákat, így a 16. század második felétől az imádságok, irodalmi műfajjá válva széles körben terjedtek a vallásos nyomdai termékekben, előbb fordítások, majd egyre inkább eredeti, magyar nyelven született művek megjelenésével. A prédikációs könyvek, katekizmusok, ágendák mindig tartalmaztak imádságokat, bibliák, káték mellékleteként is nyomtattak imádsággyűjteményeket, de feltűntek a protestáns és katolikus kegyességet segítő önálló, legtöbbször tematikus imádságoskönyvek is, mint a külföldön megjelent, fordításokat tartalmazó, de a magyarországi imádság-irodalmat igencsak megtermékenyítő, először 1621-ben Heidelbergben kiadott Szenci Molnár-féle Imádságos könyvecske.[4] Ez a gyűjtemény, akárcsak a legtöbb korabeli imádság megnevezi azokat az alkalmakat is, melyekre a szerző az adott fohászokat ajánlja, sőt elvégzi az imádság alkalmainak „klasszifikációját” is, megnevezve ezzel a magán- és közösségi áhítat szokásos körülményeit, s így a privát és közösségi ember életének legfontosabb fordulóit is. Szenci Molnár Albert gyűjteményében a mindennapi, főként napszakokhoz kötődő imádságok mellett külön közli a különféle társadalmi státusú személyek (szülők, özvegyasszonyok, szüzek, „vénségek” stb.) könyörgéseit, a minden időben elmondható imákat, majd az egyházi és az ünnepekre szóló imádságokat, legvégül pedig a különleges esetekben („kiváltképpen való ügyünkben”) és veszedelemben, nyomorúságban (háború, betegség, „nyavalyák”, kísértés, „égiháború”, utazás, „halálos idő”, temetés) mondandó könyörgéseket. A tematikus felosztás is igazolja, hogy a könyörgésnek ugyanúgy helye van az istentiszteleteken, gyülekezeti alkalmakon, mint a személyes kegyességben, a hit- és vallásgyakorlat privát szférájában. A könyörgés elengedhetetlen része a templomi szertartásnak, mind prédikáció előtt, mind utána, a hétköznapi, prédikáció nélküli istentiszteletet egyenesen könyörgésnek nevezték a református hitéletben, de a vallásos ember mindennapjainak is, hiszen mind a felkelést, mind a lefekvést imádság kísérte.

A 17. század első felének református teológiájában Medgyesi Pál külön könyvet szentel az ima és imádkozás, illetve a prédikáció elméletének, szerkesztési elveinek,[5] melyben a könyörgés struktúráját így építi fel:

I. Kezdés (Isten megnevezése/megszólítása, figyelmének és a könyörgés elfogadásának kérése, ugyanígy a Berekesztésben is)

II. Vallástétel (a bűn megvallása)

III. Kérés (1./ magunkért: bűnbocsánat és a bűn, valamint a büntetés „gonosza” elleni erő és megszabadulás kérése az Úr irgalmasságáért, ígéretéért és Krisztusért, 2./ másokért: az egyházért, valamint azokért, akik „még el nem hívattattak” [pogányok] és azokért, „akik már elhívattattak” mint az ország fejedelme, tisztviselői, a patrónusok és jótevők, a közösség, az egyházi rendek, „az scholák” és a nyomorgó keresztyének)

IV. Hálaadás (az örökkévaló lelki, illetve „idő szerént való” isteni áldásokért)

V. Berekesztés (könyörgést tartalmazó szentírási bizonyságok, az Isten megszólítása)[6]

Medgyesi a könyörgés szerkezetét meghatározva a hálaadást a könyörgő imádság részeként említi, a könyörgés gerincét azonban a bűn Istennek való megvallása és a bűnbánat után a bűnbocsánatért való esdeklés alkotja, a bűntől, illetve a méltó büntetéstől való megszabadítás iránti kéréssel, de nem az egyéni érdemekért, hanem Krisztus áldozatáért (ahogyan Petrőczi Kata Szidónia írja: „Szánj meg fiad érdeméért”).

Medgyesi a könyörgések elengedhetetlen feltételeként szabja meg az illendő helyet, a megfelelő időt, „az elmének szabadságát” (vagyis a napi gondoktól való mentességét, az imára való koncentrálást), a megtérést, az olvasást és elmélkedést, valamint az alamizsna-adást és böjtölést.[7]

A könyörgés műfaját a 16–17. századi magyar nyelvű vallásos költészet is ismeri, gyakran – a 17. századtól ritkábban – énekvers-formában. Az éneklést az istentisztelet és a kegyesség fókuszába állító protestáns praxisban az énekes imádságokat a nóta megjelölésével terjesztik a kéziratos gyűjtemények és az énekeskönyvek, s a korabeli költői divatnak megfelelően a könyörgő vers gyakran akrosztichonos, amely egyrészt a szerző kilétét fedheti fel (és rejtheti el), másrészt a könyörgés alkalmi jellegének megfelelően az imádság születésének körülményeire utalhat.

A művelődés- és egyháztörténet az utóbbi időben élénkülő érdeklődéssel fordul a privát ájtatosság és kegyesség felé, kevésbé vizsgált terület a közösségek vallásgyakorlata, s itt nem csupán az egyházközségek, gyülekezetek liturgiáját említhetjük, hanem más intézményekét is, hiszen a kora újkorban egyéb testületek (városi tanács, magisztrátus, céh, bíróság, iskola, katonaság) közösségi alkalmait is átszőtték a vallásos cselekmények, mivel legtöbbjük funkcióját tekintve is szoros kapcsolatban állt az egyházzal és vallással. Ezek a szervezetek ugyanakkor az egyházi szertartásokon is testületileg, együttesen, a templomok, imatermek számukra kijelölt padjain, traktusán jelentek meg, intézményi jellegük a vallásgyakorlatban is funkciót kapott. A testületek rendszeres vagy különleges alkalmainak igen megfelelt az együttes könyörgés, amellyel nemcsak a vallásos meggyőződést, hanem közösségüket is demonstrálhatták.

A 17. századi református vallású közösségek vallásgyakorlatának jellemző forrásai az alább közölt, kéziratban fennmaradt könyörgések, melyek nemcsak az intézmények, jelesül a rimaszombati szabó céh és a váradi református kollégium hitéletét világítják meg, hanem a kora újkori magyar nyelvű kegyességi irodalmat is gazdagítják, ráadásul mindkét mű szerzője is ismert, egyikük éppen a korabeli egyházi irodalom, egyház- és művelődéstörténet neves személyisége, id. Köleséri Sámuel. A két imádságot időben alig egy emberöltő választja el, térben sem esik azonban messze egymástól a felső-magyarországi, Gömör vármegyei Rimaszombat mezőváros, a térség reformációjának és protestáns oktatásának központja, illetve Erdély kapuja, az Erdélyi fejedelemséghez tartozó magyarországi Részek hadászati, igazgatási és kulturális centruma, Várad, amely kollégiumával, nyomdájával a korabeli protestáns művelődés messzire ható bázisa. Érdekes, hogy a Várad török kézre kerülése után Tokajba és a Borsod megyei Szendrőre kerülő Köleséri Sámuel apja a 17. század első felében Rimaszombaton működött lelkészként (id. Köleséri Sámuel fia, az erdélyi aranybányászat hasonló nevű tudós kutatója pedig a 18. század elején Erdélybe tér vissza), ami a felső-magyarországi és erdélyi református egyházak és társadalmak közötti szoros kapcsolatra vall.

 

I. A rimaszombati szabó céh éneke (1623)

A céhek vallásgyakorlatának igen gyér a történeti irodalma, pedig ezek a kézműves szervezetek már középkori alapításuktól fogva egyben vallásos társulatok is, s ezt a jellegüket a reformációra való áttérés után is megőrizték. A rimaszombati céh könyörgő éneke is bizonyítja, hogy a céhek tagsága, azon felül, hogy a templomban egy helyen (a legények társulata általában a karzaton) vett részt az istentiszteleten, adományaival, felajánlásaival is segítette egyházát, ugyanakkor gyűlései, összejövetelei is megtartottak valamit a vallásos testületek gyakorlatából.

A rimaszombati szabó céh alakulása a homályba vész, de bizonyos, hogy még a 16. század utoljára megy vissza, bár az első uralkodói privilégiumot csak 1616-ban nyeri el. Korábbi működésére vall az is, hogy jegyzőkönyvét 1610-től vezeti. A mezőváros a gömöri szűrszabóság központja, céhében már a kezdetektől együtt vannak a finomabb, külhoni alapanyagból dolgozó posztószabók és a gömöri szűrposztót feldolgozó szűrszabók.[8] A rimaszombati szabó céh tagjai már alakulásuktól fogva minden bizonnyal a protestantizmus hívei voltak, ahogyan Gömör birtokosai és lakosai korán a reformáció követőivé szegődtek. Gömör vármegyében a 17. század első felében még változott a gyülekezetek hitvallása, hol az evangélikus, hol a református vallás szerint gyakorolták hitüket, attól függően, hogy lelkészük, földesuruk a lutheri vagy a kálvini irányt követte-e (egyébként többször még a lelkészek és a birtokosok sem maradtak meg eredeti hitvallásukon). Rimaszombat azonban egyre inkább a helvét irányzat gömöri központja lesz, s a 17. században már színvonalas református iskolával is büszkélkedhet.

Minden bizonnyal ennek az iskolának mestere, vagyis tanítója az a Laskay Gáspár, akit 1623-ban a helyi – már majdnem egy évtizede királyi privilégiummal működött – szabó céh felkért, hogy a társulatnak saját éneket szerezzen. A szerzőről foglalkozásán és költői vénáján kívül mást nem árul el a forrás, neve a baranyai Laskóra utal, vagyis egyike lehet azoknak, akiknek családja a török elől húzódott fel a biztonságosabb felföldi vidékekre. Hogy a helyi iskolamester gyakorlott rímfaragó, a korban ez nem csodálható, hiszen a korabeli iskolákat végzettek latinul és magyarul egyaránt képesek voltak alkalmi versek szerzésére. A tanítók, amellett hogy a helyi egyházban és közigazgatásban kántori, jegyzői, íródeáki feladatot is vállaltak, az egyháztól kapott tanítói keresetüket sokszor egészítették ki a legkülönfélébb egyházi, közösségi és családi ünnepeken felolvasott versek „gyártásával”.

Hasonló ünnepi alkalom lehetett 1623 februárjában az a céhgyűlés, amelyre hosszú énekverset rendeltek nála a rimaszombati szabómesterek. Az alkalom minden bizonnyal a céhmester választása lehetett, hiszen Rimaszombaton a céh jegyzőkönyvének tanúsága szerint már 1610-ben „farsang után való hétfőn”, vagyis a farsang végén, az utolsó vasárnap utáni hétfőn (a húshagyó kedd előtti napon) tartották a céh vezetőjének választását, így ez a nap a testület legfontosabb ünnepe volt az évben. A céhgyűlések színhelye a 17. században minden bizonnyal a mindenkori céhmester háza, hiszen a céh ládáját, pecsétjét és lakomaedényeit is itt őrizték. A céh, amelynek a vers címe szerint ekkor a posztó előkészítésével, vagyis posztónyíréssel foglalkozó Nyírő György volt a céhmestere, míg az ifjak társulatát Szabó István dékán irányította, fontosnak tarthatta, hogy saját éneke legyen, hiszen a verset legfontosabb dokumentumuk, a céh-jegyzőkönyv elejére másolták be, amelyben már voltak 1610-ből származó bejegyzések, igaz, a prothocollumot majd csak 1634-től kezdik el rendszeresen vezetni.[9]

Az énekvers minden bizonnyal a templomban énekelt és a korban használt református-evangélikus énekeskönyvekben is szereplő valamelyik egyházi ének dallamára íródott, de hogy melyikre, erre a forrásból nem következtethetünk. A költemény 25 versszakból áll, s a versszakokat nem soronként, hanem szakonként írták be a jegyzőkönyve, így egy strófa két sorban „fért el”. Az írásképet a vers fontos jellemzője, az akrosztichon magyarázza, hiszen a strófák első betűi a SZABO CEH KÖNIÖRÖGH ISTENNEK szavakat rejtik, vagyis az ének műfaja és lényege fogalmazódik meg bennük. Az akrosztichon gyakori a kora újkori költeményekben, legtöbbször a szerző nevét adja ki, de egyéb, fontos üzenetet is hordozhat.

A 25 versszakos izostrofikus költemény rímképlete és akrosztichonja jelzi, hogy a versszakok három sorból állnak, metrumuk, rímképletük igen egyszerű:

 

a13(6,7) a13(6,7) a13(6,7)

 

A szótagszámláló vers minden sora 13 szótagból áll, ütemezése két (egy négy- és egy háromszótagos) részre osztja a sort. Feltűnő, hogy az egyszerű ütemezést következetesen minden sorban betartja a rimaszombati deák, sohasem bicsaklik meg a szótagszámok rendje, ami ismét csak az énekelhetőséget segíti.

A költemény, amely címe szerint ének, akrosztichonja alapján könyörgés, az imádság minden követelményének megfelel az Úr megszólításától kezdve a bűn megvallásán keresztül a bűnbocsánatért és a gyülekezetet sújtó büntetés elhárításáért szóló, Krisztus általi („szent fiad nevében”) kérésén át a hálaadásig. A vers azonban kor legtöbb könyörgéséhez hasonlóan az imádság fordulatain túl a nemzetsorsra vonatkozó toposzokat is tartalmazza, hiszen a közösséget sújtó veszedelem egyben az ország nyomorúsága is. A „pogány nemzet” és a „háború” említése egyértelműen utal az ország sorsára, amelyben a rimaszombati szabó céh „kicsin serege” is osztozik a nemzettel.

 

Reánk, ím tátotta torkát sok pogány nemzet,

sőt az álnok sátán ellenönk felgerjedett,

kérünk nagy Úr Isten, verd meg ellenségünket.

 

Őrizd meg és segéld meg mi kicsiny seregünket,

vegyed szárnyad alá mi gyülekezetünket,

minden háborúban oltalmazz meg bennönket.

 

Az ének rögtön az elején megemlékezik az egyházról, s a céh közössége mint a hívek gyülekezete jelenik meg benne, ami azon túl, az imádságoknak mindig utalniuk kell az egyházra, a céh vallásos társulat-jellegét is aláhúzza. Az ének minden bizonnyal a céhgyűléseken túl az istentiszteleteken is felhangzott a szabómesterek kórusából. A mesterek közösségét bibliai hely (Mát. 18,20) is hangsúlyozza:

 

Igaz ígíreted az[t] tartja szent Úr Isten,

hogy ha öszvegyűlönk hárman avagy csak ketten,

ott vagy mi közöttünk, meghallgatsz kérésünkben.

 

A könyörgések állandó tartozéka az ország, a közösség vezetőiért való imádság, ami a rimaszombati énekversnél a céhmester választásával különös nyomatékot kaphatott. Ugyancsak a céh mint közösség tűnik fel, amikor a könyörgők egymás közötti békességért és megértésért imádkoznak.

 

Tartsad meg, Úr Isten, előttönk járókat,

igazgassad, Uram, minden ő tanácsokat,

terjeszd rájok lelki és testi áldásidat.

 

Ennek felette adj közinkben békességet,

és adj csendességet, adj igaz szeretetet,

távoztass közölünk éktelen gyűlölséget.

 

A békesség Istenéhez való könyörgés állandó része a gyülekezeti imádságoknak, melynek szentírási gyökerei vannak, sőt az ószövetségi üdvözlés is tartalmazza (Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban. Zsolt. 122,7; egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek. 2Kor. 13,11). A békességért, csendességért, egyetértésért való könyörgés azonban különös jelentőséget nyer a céh közösségében, hiszen a szabó társulat önigazgató intézmény, amelynek működése során, főként a tisztviselők választásakor tagjainak egyezségre kell jutnia.

A vers, amely több helyen idéz bibliai helyeket: írjad be nevönket… az élő könyvben (Jel. 20,12); színről-színre láthassunk (1Kor. 13,12); vegyed füleidben sok esedezésünket (Jób. 37,13), hajtsad beszédünkre kegyelmes füleidet (Zsolt. 17,6; 31,3;71,2;10,3; 2Kir. 19,16) a korabeli alkalmi költészet tipikus alkotása, színvonala is megüti a deákok versfaragásának szokásos nívóját, alkalmisága miatt, a rimaszombati céh vallásgyakorlatához és testületi működéséhez kapcsolódva azonban része lett egy közösség vallási és társadalmi kultuszának, s talán több századon át szolgálta a tagok összejöveteleit.

A vers és írója nyelve meglepően friss, tájnyelvi elem azonban kevés található benne, jellemző a feltételes mód sajátos formája (imádhassonak–uralkodhassonak), illetve az „o” használata a személyragban és a birtokos ragban (vallonk; óhajtások–számokat), megfigyelhető a magánhangzó-kiesés is (óhajtnak–kiáltnak). Feltűnő az őző nyelvjárás, amely talán baranyai örökség (öszvegyűlönk–elesönk–elmerülönk–élönk–kérönk; szívönköt–bennönket–ellenönk–nevönket–veszedelmönköt–inségünköt–seregönket–előttönk–lelkönket–nekönk), nem hiányzik azonban az íző nyelvjárás sem (dicsírtessék–ígíreted–árník). Fontos stíluselem az egyszófajúság, a melléknevek főnévként való használata (békésünk–nyomorúsaink–társasokban e helyett: békességünk–nyomorúságaink–társaságukban), pedig ság/-ség képzős főnevet többet is használ a szerző (békesség–gyűlölség–boldogság– keserűség).

 

 

II. Köleséri Sámuel váradi rektor könyörgése (1659)

A kézirat

Köleséri Sámuel, a váradi iskola tanítója imádságát egy kolligátum őrizte meg, amely 1802 óta bizonyosan a Sárospataki Református Kollégium tulajdonában van.[10] A 9 darabból álló, feltehetően már a 19. század elején összefűzött nyolcadrét nagyságú gyűjtemény 7 sárospataki nyomtatványt és két kéziratot tartalmaz, ez utóbbiak egyike Köleséri Sámuel egy lapra, apró betűvel írt könyörgése.[11] Köleséri kéziratos imádsága, bár nyomtatásban nem jelent meg, nem volt teljesen ismeretlen a kutatás előtt, hiszen Keksz Zsuzsanna záródolgozatában Köleséri egyéb, nyomtatásban is megjelent munkái között foglalkozott vele, sőt mai helyesírással át is írta.[12]

Köleséri rövid imádságát egy más kézzel – és 18. századi írással – írt imádsággyűjtemény[13] előzi meg, amely három könyörgést tartalmaz (Estveli Imadsagh; Örök mindenhato kegyelmes Úr Istenem; Mas estveli könyörges), kérdés, hogy a 18. századi kézirat végére írt név – Szomb[ati] Jan[os] – a lejegyzőt vagy a szöveg szerzőjét rejti-e. A kézirat tartalma is jelzi, hogy Köleséri imádságát nemcsak mérete miatt egyesítették vele, hanem műfaja okán is, hiszen mind Szombati János, mind Köleséri írása azonos műfajú munka, s mindkettő feltehetően a Kollégium egykori diákjának magánáhítatát szolgálta. Nem zárható azonban ki bizonyos tudatos gyűjtés sem, hiszen a Sárospataki Kollégiumban alapítása óta folyt tudatos gyűjtőtevékenység az iskola tanárai, diákjai munkáinak, illetve a magyarországi reformáció, főként a zempléni régió művelődése emlékeinek megőrzésére. Kölesérinek több munkája is megjelent a Kollégium sárospataki nyomdájában,[14] talán egykori váradi kézirata is ekkoriban került Patakra, nem zárható ki, hogy más munkáihoz hasonlóan, eredetileg ezt is kiadásra szánta.

 

Imádságos könyvek

Id. Köleséri Sámuel (Várad, 1634 – Debrecen, 1683), akinek ősei minden bizonnyal a bihari Kölesér/Körösér faluból származnak, családjából hozta magával a református lelkiséget és műveltséget, sőt a puritán eszmék iránti fogékonyságot, hiszen apja Köleséri Mihály rimaszombati majd abaújszántói lelkész volt, akit az egyházi zsinatok 1646-ban a puritanizmus híveként marasztaltak el.[15] Köleséri/Köröséri Mihály, amint neve is jelzi, Biharból származott, felső-magyarországi működése előtt azonban az erdélyi fejedelem szolgálatában állt, 1632-ben a fejedelmi tábla vagy törvényszék írnokaként és hites jegyzőjeként kap címeres nemességet I. Rákóczi Györgytől, s az adományban megemlítik jeles tudományát, istenfélő és kegyes magatartását. A címer antik allúziói egyébként művelt, sőt kifinomult értelmiségi ízlésre mutatnak, hiszen a címerkép Diogenész-hordót ábrázol, rajta egy szállni készülő pegazussal, amely egyik mellső lábával az írnoki hivatalt jelképező tollat, a másikkal pedig a vitézséget idéző kardot tart.[16]

A puritanizmust, amely a kegyességben, magánáhítatban is hatalmas változásokat hozott a 17. században, Köleséri Sámuel nemcsak atyja házában, a puritán irodalomban, hanem oxfordi és cambridge-i tanulmányútján a mozgalom és műveltség szülőhazájában, Angliában is tanulmányozhatta.[17] Halála után Debrecenben megjelent életrajzában is megemlékeznek angliai tanulmányútjáról, ahol nemcsak az angol nyelet sajátította el tökéletesen, hanem számos könyvet is vásárolt, mielőtt Váradra hazatért.[18] Nagy hatással volt rá az angol származású teológus, Henry Bisterfeld, a gyulafehérvári kollégium professzora, akire a Sárospatakon megjelent Idvesség sarka c. művében is hivatkozik.[19] Bisterfeldhez szoros baráti kötelék fűzte Kölesérit, amely az angol tudós Erdélyben bekövetkezett halála után sem szakadt meg, hiszen özvegyének, aki Erdélyből a Borsod megyei Szendrőre ment ismét férjhez a helyi nemesi elit egyik tagjához, Zákány András országgyűlési követhez, az akkor Szendrőn szolgáló lelkész, Köleséri Sámuel volt az egyik testamentumosa.[20]

Nem lehet csodálni, hogy Köleséri – az imádságot megújító protestáns teológia és a könyörgésnek a kegyességben új funkciót kijelölő puritanizmus képviselőjeként – írói munkásságában is nagy szerepet szánt a könyörgéseknek. Könyveiben több helyen is felbukkan a könyörgés, s mind a magánáhítat köréből, mind a közösségi vallásgyakorlatból számos könyörgést közöl nyomtatásban.

A közösségek, gyülekezetek közös imádsága és a személyes könyörgések együttesen jelennek meg a Bánkódó lélek nyögési c. 1666-ban Sárospatakon megjelent munkájában. A könyv címéből is kiderül, hogy szerzője a Szentírás alapján szerkesztette meg „a szomorú alkalmatosságokhoz”, vagyis Várad elestének tragikus alkalmához „szabatott” könyörgéseket, melyeket születésük idején jegyzett le, s később gyülekezete, a szendrői eklézsia „lelki épületire” adott ki nyomtatásban. A kiadott imádságok egy része gyülekezeti, közösségi könyörgés, mégpedig Köleséri és Várad lakossága életének legnagyobb tragédiájához, Várad török általi elfoglalásához kapcsolódik. Az 1660-ban keletkezett gyülekezeti imádságok kiadása arról tanúskodik, hogy az istentiszteleti alkalmakon elhangzott könyörgéseket írásban fogalmazták meg a gyülekezet írástudói, a papok és tanítók, s ezek egyrészt kéziratosan terjedtek, másrészt szerzőjük, ha irodalmi és teológiai szempontból úgy ítélte, nyomtatásban publikálta is őket. Köleséri még a legnehezebb időkben született imáinak kéziratát is megőrizte, hogy a vészterhes idők múltával közkinccsé tegye. A mű első darabja a Váradnak pogány kézben való esésének alkalmatosságával íratott REGGELI KÖNYÖRGES,[21] amely a gyülekezet hétköznap reggeli istentiszteleti alkalmára szól. Az imádság a nemzet tragikus sorsának számos korabeli toposzát felsorakoztatja, kezdve a legismertebbel, amely Várad vesztét Jeruzsálem lerombolásához, a váradi református gyülekezet (és templom) elveszítését a jeruzsálemi szentélyben őrzött frigyláda pusztulásához hasonlítja: „…Oda vagyon a Magyar birodalomban a mi második Jerusálemünk, pogány kézre jutott legnemessebb végházunk, nincsen már több Váradunk. Elnyeretett a frigyláda is tőlünk. Oltalmazzad kicsiny seregedet, védelmezzed megmaradott maroknyi gyülekezetedet.” A zsidó és magyar nép sorsának párhuzama végighúzódik a törökkori vallásos irodalomban,[22] Köleséri azonban nem általában ír a magyar nemzet és a zsidó nép sorsának rokonságáról, hanem szülővárosát, Váradot hasonlítja Jeruzsálemhez, a váradi egyházat, templomot a Szentélyhez és a benne őrzött frigyládához, a virágzó város és vár pusztulását azonosítja a zsidó nép és vallás jelképének lerombolásához.

Köleséri irodalmi színvonalon íródott könyörgése a zsoltárokból, Jeremiás siralmaiból és a kegyességi irodalom jól ismert fordulataiból építkezik, itt is megjelenik a Zsoltárokból tanult megszólítás (hajtsd le, Uram, füleidet): „Igazgassad e mai napon is járásinkat, lépésinket; szíveinknek gondolatai, szájunknak szóllási kedvesek legyenek, Uram, te előtted. Hajts[d] le Uram füleidet, kedveljed a mi óhajtásinkat, szedegesd tömlődben könnyhullatásinkat, a te kebelednek szerelméért, a mi lelkünk gyönyörűségéért, a Jesus Christusért, kinek teveled és a Szent Lélekkel a győzedelmeskedő és vitézkedő híveknek serege szüntelen való Alleluját kiált. Ámen.”

A reggeli könyörgés után a „Bánkódó lélek nyögési” sorában a Hasonló alkalmatossággal íratott ESTVELI KÖNYÖRGÉS[23] következik, amely az előbbivel egyező hangvételű, de a gyülekezet hétköznap esti istentiszteleti alkalmára íródott. Az imádsággyűjtemény harmadik darabja szintén a Várad elestéhez kapcsolódó vérzivatarok közepette született, az Erdélyi Fejedelemség történetének egyik legtragikusabb sorsfordulóján, amikor II. Rákóczi György szerencsétlen hadjárata serege pusztulásához és Várad feladásához vezetett. A török és magyar hadak döntő ütközetének gyászos kimenetelekor, a Gyalu s Fenes között lett szomorú harcnak alkalmatosságával íratott Könyörgés[24] szintén a zsidó nép kiűzetésének és pusztulásának párhuzamával jellemzi a nemzet tragikus sorsát, mégpedig úgy, hogy a zsidó népet, Izraelt a magyar nemzettel azonosítja: „Elvesztetted Izraelnek (a Magyar Nemzetnek) ékes lakóhelyeit és megsokasítottad Judának leányi közt a sírást és jajgatást.” Az Istenhez szóló kérésben itt már nem csak a gyülekezet, hanem az egész református egyháznak kér irgalmat: „Tekints[d] meg, Uram, mert gyötrelemben vagyon a te Anyaszentegyházad, kívül fegyver pusztít, belől szorongató félelem emészt… Töröld el, Uram a te Anyaszentegyházadnak orcájáról irgalmasságodnak keszkenőjével, tölts nevetéssel s víg örömmel a mi szájunkat.”

A Bánkódó lélek további imádságai már nem meghatározott alkalmakra íródtak, hanem a mindennapokra, egy részük napszakok szerint ajánlott könyörgéseket tartalmaz. Bár a Várad elestekor mondott imádságok is túlmutattak az egyszeri alkalmon, s minden bizonnyal azért nyomtatta ki őket szerzőjük, hogy kortársainak legyen irodalmi igényű, ugyanakkor bensőséges imádságuk a háborús idők kataklizmái idején, a mindennapi imák még inkább a magánáhítatot voltak hivatva szolgálni. Az Akarminémű időre való könyörgés[25] a bűnbánat és a bűnösség tudatának szép példája: „Oh, Ábrahámnak, Isáknak, Jákóbnak s ezek nyomdokát követő minden híveknek, könyörülő és kegyelmes Istene! Minekünk is szegény bűnnel megterheltetett szolgáidnak, szolgálóidnak az Úr Jesus Christusban megengeszteltetett szerelmes Atyánk! Mind ezekért egyebet nem érdemlünk, hanem hogy kivágattassunk az élőknek seregéből és kitöröltessünk a te könyvedből.” Az imádság bűnbánati részében Köleséri is, akárcsak korábban Laskay Gáspár, a Jelenések könyvére tesz direkt utalást (Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt. Jel. 3,5).

A gyűjtemény az általános imádságok között a Szokott reggeli könyörgés[26] után egy Estvéli könyörgést[27] is tartalmaz, amelyben az erdélyi fejedelem egykori alattvalója és híve Magyarország koronás királyáért imádkozik, hiszen a Váradról menekülő s Felső-Magyarországon letelepedő református lelkész nemcsak lakóhelyet, hanem uralkodót is változtatott: „Adjad, Uram a te itíletedet a mi kegyelmes Koronás Királyunknak is, hogy ítílje a te népedet igazságban és tudjon bölcs szívvel-lélekkel kimenni és béjönni a te szegény néped előtt; hosszabbíts[d] meg az ő napjait, a mirajtunk való hasznos s dicséretes uralkodásra s erősíts[d] meg hozzánk való atyai kegyelmességgel az ő királyi székit.” A közösségek vezetőire, a papoktól a főpapokon keresztül egészen az uralkodóig kért áldás a közösségi imádságok bevett gyakorlata minden egyházban, s Köleséri imádsága is ebbe a sorba tartozik. A királyra kért áldás arra mutat, hogy az estvéli könyörgést is inkább templomi imádságnak szánta szerzője, feltehetően ő maga mondta el gyülekezete előtt, s inkább a gyűjtemény utolsó imáját – Estveli rövid könyörgés[28] szerkesztette magánájtatosság céljára.

A gyűjtemény utolsó előtti könyörgése szintén a speciális imádságok közül való, de nem különleges alkalomra, hanem különleges társadalmi csoportnak szól. Köleséri már a Várad elestekor mondott reggeli imádságába is befoglalja a „vitézkedő híveknek seregét”, s hogy a vitézkedő itt a személyes bátorságon túl magát a végvári katonaságot, a „vitézlő rendet” takarja, azt az imádságos könyv Vitézek reggeli könyörgése[29] c. darabja igazolja: „Ne adj minket, Uram, a pogányoknak martalékul, ne hízzék tovább is a magyar keresztyénség vérével ez a vérszopó nadály, apadjon el már egyszer a török hold, hadd vetkezze le gyászruháját a sok kereszt, bú, bánat, szenvedés után a szegény magyar maradvány.”

 

Imádság a gyülekezetben (katekizmus, halotti prédikáció)

Köleséri Sámuel szendrői, tokaji majd debreceni lelkész imádságos könyvei mellett egyéb munkáiban is közöl imádságokat. 1682-ben kiadott katekizmusa[30] tanúsítja, hogy lelkészsége idején a hittanítást is rövid könyörgéssel kezdték, illetve zárták a debreceni nagytemplomban, így szólítva meg az Urat: „Jövel dicsősségedet csecsemők szája által végben vivő áldott Szent Lélek Úr Isten!” A rövid könyörgéseket a katekézis oktatásának alkalmával is a Miatyánk elmondásával tették teljessé.

Köleséri művei között megjelent id. Dobozi István 1679. évi debreceni temetésén elmondott halotti beszéde is,[31] amelyből kiderül, hogy a gyász-istentiszteleteken is könyörgések tagolták a prédikációt. A beszédet rövid imádság vezette be: „Istenhez való fohászkodás! Jövel, oh jövel siralminkat újjabb-újjabb váratlan keserűségekkel tetéző édes Istenünk! Tölts[d] vigasztalásnak balsamum olajját a megsebessedett lelkekben, minket pedig buzdíts fel örök élet adó drága beszédednek figyelmetességgel s lelki gyönyörűséggel való hallgatására s tanulására. Amen”, s csak ezután következett a halotti beszéd első része, melyet ilyen, a bűnbánatot hangsúlyozó könyörgéssel fejezett be a temetés szónoka: „De fordítsuk ő rajta való siralminkat, bűneink siratására, s fohászkodjunk a minket megkeserítő Istenünkhez, illyen képpen: Oh, reánk bűneinkért méltán megharagutt s ellenünk felgerjedett, erőss bosszúálló dicsősséges Nagy Felség!… Segélj mostan bennünket drágalátos szent beszédednek idvességessen való hallgatására, tanúlására, szerelmes áldott Fiadért, a Christus Jésusért. Amen.” Az imádság után hangzottak el a prédikáció további részei: „Felvött lecke; Tudomány, Okai a tudománynak; Rövid reá való szabás; Hasznai”.

 

Imádságelmélet (vallástétel–kérés–hálaadás)

Az imádságos könyvek mellett az imádságok teológiájával is több 17. századi nyomtatott munka foglalkozik,[32] így nem csodálhatjuk, hogy Köleséri, a külföldi egyetemeket járt tudós pap is szentel egy elméleti munkácskát az imádságnak,[33] mégpedig a családi körben elhanyagolt kegyesség előmozdítása céljából (háznépbeli isteni tiszteletnek és könyörgésnek gyakorlása… háznépbeli porban heverő kegyességnek felállatásáért). Köleséri Josue című, a debreceni Szabó Pál költéségén kinyomtatott könyvecskéjének már a címében is hangsúlyozza, hogy nem a tudós, tudatos hitgyakorlókat akarja megszólítani, hanem a közönséges hívek nyáját (nem a tudósok kedvéért, kik e nélkül nem szűkölködnek, hanem a Christus gyenge juhaiért). Az ajánlásból kiderül, hogy a gyenge juhok a „sok nyomorúságok terhe alatt pálmafa módjára ég felé nevekedő debreceni szent gyülekezet” tagjai, illetve a városi tanács, a kereskedő rend, a céhek tagsága, végül „a jó hírrel-névvel tündöklő istenes özvegy asszonyi állatok”. Ezzel a „célcsoporttal” egyben a református kegyességet gyakorló korabeli mezővárosi társadalom struktúráját is felállítja. Jellemző, hogy a nőket az özvegyek képviselik leginkább ebben a társadalmi rendben, a könyv ugyanis a családok, háztartások mindenkori fejéhez, vezetőjéhez szól, hiszen ők felelősek a családi körben folyt hitéletért, a háznép vallásgyakorlatáért sőt kegyességéért, így az özvegyekhez mint családfőkhöz fordul a debreceni gyülekezet papja.

A szerző a Szentírás alapján a könyörgésnek mint istentiszteletnek három formáját különbözteti meg, a magányos, a templomi és a házi imádságot: „(1.) A magános avagy titkos könyörgés, Matth. 6.6. Te pedig mikor imádkozol menj a titkos házadba, és ajtód bézárolva imádjad a te Atyádat, aki titkon vagyon és a te Atyád, aki reád néz titkon megadja néked nyilván, amit kérsz. (2.) Közönséges helyen való könyörgés, minémű vala a Salamoné a templom felszenteléskor. 1Kir 8.22-23. Izraelnek ura Istene nincsen te hozzád hasonló Isten etc. (3.) Egész háznépnek egyben kötött isteni tisztelet vagy könyörgése, mineműre kötelezi magát ez felvett leckében Josue, az isten népének kegyes Hercegje, így szólván: Én pedig és az én házam tiszteljük a Jehovát.[34] Köleséri az „egyben kötött” könyörgésen az imádság részeinek – vallástétel, kérés és hálaadás – egybekötését vagy összekötését érti: „Mikor jelen vagy a könyörgésben, szorgalmatossan figyelmezz reá, micsoda bűnök vallattatnak meg, és micsoda kérések bocsáttatnak fel, minémű hálák adattatnak Istennek az elvett jókér… Az együvé kötött könyörgésnek egy szájjal és egy szívvel kell lenni. Csel. 1,14.” Ahogyan az eklézsiákban is „egyben kötött” könyörgéseket mondanak, a közös házi imádságoknak is tartalmazniuk kell mind bűnbánatot, mind a kérést, mind a hálaadást. A házi istentiszteleteken a családfő mintegy előimádkozó vezetésével fohászkodik a háznép, de imádsága hiábavaló, ha a család tagjai nem értik vezetőjük imáját.[35]

Köleséri az imádság „technikáját” illetően is hasznos tanácsokkal szolgál, nem híve a hosszas könyörgésnek, de a bűnök megvallására időt kell szánni, az előimádkozónak az unalmat is kerülnie kell: „Annyi időt tölts a könyörgésben, hogy akik veled együtt könyörögnek, megilletődjenek, de felettébb el ne fárasztassanak a hosszas könyörgéssel. Igen rövid se légy, sem penig unalmas, rövid ne, mert a szívet nem könnyen hozhatni jó karban: az indulatokat sem könnyű megmelegíteni; szükségink sokak, bűneink is sokak, szükség azért, annyi időt töltsünk el, hogy a mi szívünk azoknak és az Isten kegyelmességinek érzésére juthasson: addig térdedrűl felkelni, míg ezek hihetőképpen meg nem lettek, nem igen sokkal tészen többet, mint mikor hozzá fogtál. Ez a siető rövidség megmutatja ez tisztedben való kicsiny gyönyörűségedet és arra való gondodat, melly hamar válhassál meg a könyörgésnek terhétől.[36] Az imádság viszonylagos rövidsége, melynek mintáját a személyes imával sokszor együtt mondott Miatyánk határozta meg, általánosan jellemző a 17. századi könyörgésekre, Samorjai László halászi prédikátor 1636-ban Lőcsén Brewer Lőrincnél megjelent, s a lutheránus vallásgyakorlatból sokat megőrzött református ágendájában szintén követelményként határozza meg a könyörgés rövidségét.[37]

Köleséri tanácsából kitűnik, hogy a 17. században az imádságokat családi körben is térdre borulva mondták el a hívek. Samorjai idézett ágendájában az imádság külső jegyeiről is értekezik, s egyaránt érvényesnek mondja az állva és a térdelve végzett imádságot, Jézus nevére viszont ajánlatos a híveknek mindenkor térdet hajtani: „XIV. Imádkozván semmi külömséget abba nem tartunk, mely felé fordétsuk magunkat, akár napkeletre, akár északra, akár pedig délre: a Templomokban mindazáltal napkeletre fordétjuk arcélatunkat, imádván az igazságnak napját… XV. Imádkozunk penig avagy térden, vagy fönn állva, kezeinket öszvetévén, magunkat alázatossan meghajtván: férfiak hajadon fővel, az asszonyállatok penig betekerődzött fővel Szent Pál apostolnak rendelése szerént (1Cor. 11.), néha szemeinket fölemelvén, kezeinket kiterjesztvén, néha ama publicanust követvén, mellyünket kezeinkkel illetvén, mellyel szívünket bűnösnek lenni jelentjük, vagy nagy áhétozásokkal, foházkodásokkal, avagy csak magunkban szózat nélkül fogva, avagy zengő szóval, vagy magunk szerént, avagy az egyházi embernek elöljáró értelmes szava után mondjuk imádságinkat, mindenszer a Jesusnak nevezetire térdet, fejet hajtván (Philip. 2), nemcsak Istenünkhöz való áhétatosságunkat akarván megmutatni, hanem, hogy egymást jó példa adásunkkal buzgóságra fölindétsuk a szent gyülekezetben és magánvaló helyen is.”[38]

Köleséri arra is figyelmeztet, hogy az Úrhoz csak Krisztus nevében szabad fohászkodni: „Bocsássátok fel könyörgésteket ehhez a nagy és dicsősséges Istenhez a Jésus Christus nevébe. Nincs a bűnösöknek Istenhez egyéb által való járulások, hanem a Közbenjáró által. Nem sok hasznát vészed annak a könyörgésnek, melly a Christus nevében nincsenek.” [39]

 

Köleséri és a váradi iskola

A váradi születésű Köleséri Sámuel életének első negyedszázada összeforrt a váradi református iskolával, hiszen itt tanult, majd peregrinációja után ide tért vissza tanítani. 1650-ben Tofeus Mihály, a váradi iskola akkori rektora vizsgáztatja tíz társával együtt héber nyelvből (Köleséri ekkor 16–17 éves), s tudós teológus professzorukat a diákok héber nyelvű üdvözlőverssel köszöntik. Ez a vers, igaz, latin betűkkel átírva, még ugyanebben az évben megjelenik Szenci Kertész Ábrahám váradi nyomdájának a református teológiai vizsgatételeket tartalmazó kiadványában.[40] Köleséri 18 éves koráig tanul a váradi kollégiumban Tofeus Mihály, a későbbi erdélyi református püspök, ekkor váradi rektor és Enyedi Sámuel professzorok irányításával, majd a váradi egyház alumnusaként Lengyelországon keresztül hajóval Leidenbe indul, hogy ott folytassa tanulmányait.[41] Hollandiai és angliai tanulmányai után 1659-ben visszatér szülővárosába és alma materébe, amely akkor az egyik legismertebb oktatási intézmény volt. Elismerve kivételes képességeit, a kollégium fenntartói rábízzák az iskola irányítását, s 1660-ig rektorként és a teológia, valamint a bibliai nyelvek professzoraként működik.[42] Köleséri így emlékszik később, szendrői papként váradi professzorságára: „az engemet szülő s jól nevelő kedves patriamban, Váradon két esztendőkig a theológiát és a zsidó s görög nyelveket az akkoron ott virágzó scholában, nem kicsiny haszonnal tanítám az ifjúságnak; úgyannyira, hogy sokak azok közzül zsidó és görög leveleket írnak vala, a Bibliát azokon a nyelveken alkalmatosan értik vala, amint ennek bizonysági azok az én becsülletes állapotokra ment tanítványim, kik ma nagy haszonnal, mind az ecclesiában, s mind az politiában szolgálnak. Örömmel említem a Magyar Biblia környül való forgolódásomat is, mellyben az eredet szerint való nyelveknek segítsége által egy néhány száz Szent Írásbéli helyeket restitualtam az utolszori editioban, mellyrüllelkiismérettel bizonyságot tehet a magyar- és erdélyországi reformata ecclesiák hasznára született typographus, Szenczi Ábraham Uram Váradról.”[43]

A váradi református iskola, melyet még a reformáció kezdetén, az 1550-es években alapítottak, mind intézményileg, mind topográfiailag szoros kapcsolatban állt az egyházzal és templomával. A város – jórészt református vallású – lakossága a 17. század első felében a vártól keletre elterülő Péntekhely nevű városrész templomába járt, miután a középkori eredetű kőtemplomok az 1598. évi török támadás során elpusztultak. A református templomot fából ácsolták, s a nyugati utazók egyenesen csűrhöz és pajtához hasonlították.[44] Szalárdi János, a váradi káptalan tagja, aki maga is átélte Várad pusztulását, Siralmas krónikájában így írja le a 16. század végén vagy a 17. század elején épült fatemplomot: „tíz erős oszlopokra s azokra felyülvonyatott gerendákra, igen magas héjjázatra építtetett vala; mellynek hogy igen nagy tágas és széles épületnek lenni kellene, mint amelly alatt annyi ezer lélekbül álló nagy gyülekezetnek elférni kell vala, az oszlopokon kívül napkelet és napnyugat felől mindkét részről, négy igen hosszú szélcsatornákra nagy magos héjjázatok alatt fiókjai kiterjesztetve valának. Mellynek épületin mennyi temérdek sok fa, sendely és vas volna, akárki is megítélheti.” [45]

Szalárdi több helyen megemlékezik a nevezetes váradi kollégiumról is, amely Várad török által elfoglalása után Debrecenbe menekül, s ott beolvad a helyi kollégiumba. Az iskola várhoz közel, a Körös bal partján, a templomtól nem messze szintén Péntekhelyen feküdt.[46] Ez az épület is újonnan létesült, miután a református iskola korábbi, középkori eredetű kőházát, a Mindenszentek egykori kolostorát ugyancsak elpusztította a török. A várhoz és a templomhoz közel feküdt az a négykövű malom is, amelyet Lorántffy Zsuzsanna az iskolának adományozott. Az iskoláról és működéséről is kimerítően tudósít a Siralmas magyar krónika, mely szerint az iskolában már igen régen osztályokban folyt az oktatás (Köleséri is a syntaxis- és rethorica-osztályt végezte diák korában), a kollégium vezetőit, a két skólamestert I. Rákóczi György adománya folytán a fejedelmi jövedelemből fizették, de az osztályok élén álló praeceptorok is kaptak javadalmat. Az 1660. évi pusztulást súlyosbította, hogy éppen az 1650-es évek közepén építettek külön tantermeket (auditoriumokat) a klasszisoknak, sőt lakásra szolgáló épületeket is emeltek, melyek, ha megmaradnak, Szalárdi véleménye szerint Európa-szerte hírnevet szerezhettek volna a váradi kollégiumnak.[47] A leírások jelzik, hogy a kollégiumnak egész kis „campust” építettek professzori lakással, bentlakással, oktatási épületekkel, sőt a komplexumot még erődítették is, hiszen a Kőrös felől palánkkerítést építettek köré.

Ennek az iskolának volt rektora a leideni egyetemen tanult Köleséri, itt vett részt mint teológus és a keleti nyelvek tudós professzora a Váradi Biblia szerkesztésében, rektori működése alatt hangzott el könyörgése az iskolához közeli óriási fatemplomban, s innen menekült el nem sokkal később a török elől Várad többi lakosával együtt. A Várad feladásakor kötött megállapodás szerint egyébként nemcsak a Biblia már kinyomtatott oldalait, a nyomtatáshoz megvásárolt papírokat hozhatták ki a magyarok, hanem az iskola mozdítható vagyonát, illetve a váradi káptalan levéltárát is.[48] Feltehetően Köleséri is értékeivel együtt menekült, s poggyászában ott voltak a Hollandiában és Angliában vásárolt értékes könyvek és saját írásai, jegyzetei is.

A törökkorban azonban nemcsak a városban, hanem a váradi várban is folyt lelki gondozás, hiszen a várvédők nagy része protestáns vallású volt. Bár a várnak már nem volt temploma, hiszen a középkori székesegyházat több évtizedes pusztulása után Bethlen Gábor bontatta le véglegesen,[49] az itt működött prédikátorok templom nélkül is szolgálták a híveket. Várad 1660. évi török ostroma egyébként sem engedte volna, hogy a vár védői templomban végezzék imádságaikat, s így a katonák a várfalakon, ágyútűzben imádkoztak lelki vezetőikkel, naponta háromszor. A háborúban, illetve végveszélyben való lelkészi könyörgésnek, szolgálatnak különleges módját írja le Szalárdi János, Várad ostromának és elestének krónikása és túlélője. A várban rekedt három prédikátor „nagy szorgalmatossággal és istenesen forgódván tisztekben mind az öt bástyákon, kapitány szállásán s az vár kapuja között, amíg bátorságos lőn az belső kőfalaknak is rettenetes rontások, szörnyű lövés miatt, néha a belső vár piacán is, renddel járván elébb-elébb, egyik a másik után a bástyákon mindennap mindenütt háromszor-háromszor tesznek vala buzgóságos könyörgést s a szokott napokon a szentírásbul a jelenvaló alkalmatossághoz illendő textusokat, igéket keresvén, nagy szép biztató és vigasztaló tanításokkal a népnek elméjeket bátorítják, oktatják, vidámítják vala. Ez formában való isteni szolgálat pedig nem mindenkor egyszersmind szolgáltatik vala, hanem hol egy, s hol más órában, hogy amikor a szomszéd bástyán levők abban foglalatoskodnak, a szomszédságbéliek akkor azon bástyára is vigyázhatnának s egyszersmind a nép az ellenség ellen való vigyázástól is el ne vonódnék.”[50]

Köleséri Váradról való eltávoztával egyházi szolgálatában, karrierjében is új fejezetet nyitott, hiszen addig a református iskola rektoraként, vagyis tudós professzori minőségében a magas szintű oktatást tartotta elsőrendű kötelességének, ez a tevékenység egészült ki a Károlyi-biblia új kiadásának szerkesztésével. Váradról elmenekülvén azonban felhagyott az oktatással és ettől kezdve új lakhelyén, Felső-Magyarországon papi szolgálatra adta magát. Váradról való menekülése után13 évvel, 1673-ban kiadott könyvének ajánlásában maga ír arról, hogy az iskolai oktatást az élő tanítással, vagyis prédikációval váltotta fel: „Én is legkisebb lévén a Christus szolgái között, az élő nyelvvel való tanítást tizenhárom esztendeje… gyakorlom, Isten kegyelmes segedelméből”.[51] Lelkészi karrierje egyben író működésének is kezdete, amíg az alig 25 éves ifjú váradi tanárként a Biblia gondozásával került mélyebb kapcsolatba a könyvkiadással, lelkészként kötelességének érezte, hogy maga is művelje az egyházi irodalmat, ahogyan említett ajánlásában írja: „Dícséretessen cselekesznek ma is azok a hű szolgák, kik Istentől vött girájokat el nem ássák, sem a világot a véka alá nem borítják, hanem írásokat bocsátanak ki, hogy holtok után is taníthassanak azok által.”[52]

Köleséri Felső-Magyarországra költözvén is megmaradt váradinak, hiszen új helyén, a szendrői eklézsia élén váradi praedicatummal kér címert a I. Lipóttól 1665-ben. Az eredetiben fennmaradt oklevelet erdélyi kutatásai során Brassó város levéltárában találta meg Szádeczky Lajos 1888-ban a Turul hasábjain közölt beszámolójának tanúsága szerint.[53] Köleséri Sámuel hasonnevű fia, a Szendrőn született ifj. Köleséri Sámuel, aki szintén a papi, teológusi pályára kívánt lépni, ilyen irányú sikertelensége azonban az orvosi tanulmányok felé fordította, tanulmányai végeztével visszatért ősei földjére, Erdélyben telepedett le, s az erdélyi aranybányászat monográfusaként, bányafelügyelőként, korábban orvosként kora egyik legelismertebb tudósa lett, egyébként börtönben halt meg, s az armális minden bizonnyal az ő hagyatékából került a levéltárba őse, Köleséry Mihály I. Rákóczi Györgytől 1632-ben nyert címereslevelével, és saját, 1696-ban kiadott címeradományával együtt. Lipót 1665. április 22-én Bécsben kelt címeradománya váradi Köröséry Sámuelnek, nejének, Domyán Annának, fiának Sámuelnek és Köleséri apósának, Czeglédy Pálnak szól. A füzet alakú armális idős Köleséri Sámuel egyházi hivatásának ikonográfiai forrása, hiszen a címerkép magát az adományost ábrázolja, amint zöld mezőben prédikál. A címerképen ugyanis egy piros arcú, hosszú feketéllő hajú ifjút festettek meg, fején széles cobolyprémmel (vagyis cobolyprémes süveggel), fekete magyar szabású talárban, bal keze a csípőjére téve, jobbjában pedig aranybetűs könyvet tartva. Az oromdísz is a papi hivatásra vall, hiszen egy térdtől ábrázolt szép angyal nő ki a tornasisakból, egyik kezében arany koronával, másikban kivont karddal ábrázolva.[54] A címert Borsod vármegyében hirdették 1665. július 1-én.

 

Oratio contioni praemittenda

Hogy Várad tudós rektora, majd Szendrő prédikátora holta után is tanítani kívánt, s nem akarta szelleme fényét véka alá zárni, nemcsak nyomtatásban megjelent munkái igazolják, hanem kéziratban fennmaradt könyörgése is, melynek lejegyzője a Oratio contioni praemittenda (Prédikáció előtti könyörgés) latin címet adta. Az 1659-ben a váradi Belsőváron kívül fekvő mezőváros templomában ténylegesen elhangzott könyörgést minden bizonnyal maga a szerző jegyezte le, talán még akkor, amikor az imádságra készült, ezt igazolja, hogy három kifejezésnek a szinonimája is szerepel a kéziratban: „nemes (áldott) vér”, „ráaszott (ragadott) penészétűl és rozsdájától (mocskától)”. Úgy tűnik, a szerző nem döntötte el, hogy melyik változatot mondja el vagy rögzítse végleges formában. Ez a mű azonban – ismeretlen okból – nem került be Köleséri imádságos könyveibe, a kéziratos hagyomány azonban megőrizte. A kéziratot később lemásoltak, talán terjesztették is, a fennmaradt példány 18. századinak tűnik.

A prédikáció előtti könyörgés az imádságok leggyakoribb formája, a protestáns ágendák szerint a pap templomi beszéde előtt és után kötelező a rövid könyörgés. „A lelkész papi (közbenjáró) és prófétai imát mondott… A liturgikus imádság többnyire szabadon mondott, kötött szöveg nélküli könyörgés volt, kivéve az ún. napi könyörgéseket, amikor gyakran előre megírt imákat használtak.”[55] Ezt az imádságot, talán valamiféle hagyomány alapján, az 1569. év egyik istentiszteletén Várad református templomában a kollégium rektora mondta el. A skóla és az egyház, templom szoros kapcsolatban állt, a diákok bibliai nyelveket és teológiát tanultak, a templom és a kollégium házai egymás közelében épültek, az egyház szertartásain minden bizonnyal testületileg vettek részt a diákok, akik a szertartásokon, temetések alkalmával feltehetőleg liturgiai feladatot, leginkább éneklést is teljesítettek, így volt ez a Királyi Magyarország és Erdély, sőt Európa protestáns egyházaiban mindenütt, ahol iskola is működött. Köleséri kéziratos imádsága tanúsítja, hogy a váradi deákok vezetője, az iskola rektora maga is szolgált az istentiszteleteken a bevezető könyörgés elmondásával.

Bár az istentisztelet a prédikátor feladata volt, a 17. század közepén a református egyház törvényei már megengedték, hogy a templomok éneklő pulpitusai mellől tanítók mondják el a könyörgést az istentiszteleteken.[56]

Id. Köleséri Sámuel előírásának megfelelően ez a könyörgés is rövid, hiszen a református istentisztelet a prédikációra helyezi a hangsúlyt. Az imádság az Úr választékos megszólításával kezdődik, majd Köleséri elméleti alapvetéséhez igazodva a vallástétel, a bűn megvallása következik igen direkt formában: „testek vagyunk, bűnnek szolgái és az isteni élettűl elfajult emberek… büntetést, örök halált érdemlett szegény lelkönk; gonosz kévánságok, feslett erkölcsök, bűnös gyarló test”. Ezután a tulajdonképpeni kérés következik, mégpedig Jézus nevében, az ő érdeméért: „az Úr Jézus Krisztusnak indulatiban; …Krisztusnak vére [által]; …az nemes (áldott) vér… kegyelmet nyerhetne; …az te fiadért”. Köleséri Sámuel a kegyességi irodalom jól ismert toposzát belső rímmel hangsúlyozza: „Legyen az Úr Jézus vére / lelki sebeinknek gyógyító íre.”

A kérés maga egyaránt tartalmazza a könyörgések állandó és általános célját: a bűntől való megszabadítást és az isteni kegyelem, az örök megváltás elnyerését, valamint a kollégium és gyülekezet közösségének speciális óhajtását. A bűnöktől való elszakadást plasztikus képpel, a régi, rossz penészes és rozsdás anyag megtisztulásával festi le, bibliai párhuzamra is utalva (Jaj a vérontó városnak, a fazéknak, a melynek rozsdája benne van, és rozsdája nem ment le róla… állítsd üresen az ő szenére, hogy meghevüljön s megtüzesedjék érce, és megolvadjon benne tisztátalansága, megemésztessék rozsdája. Ezék. 24,6;11). A megváltásért is a Szentírást idéző hellyel (Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Eféz. 4,30) könyörög: „Pecsételjél ebben az szent gyülekezetben minden lelket az teljes váltságnak napjára”. Amikor Isten igéjének befogadásáért esedezik: „az te igéd az mi szíveinkben meggyökerezvén”, szintén a páli levelekből merít (Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; a szeretetben meggyökerezvén. Eféz. 3,17-18).

A speciális könyörgésben előbb a gyülekezet (és kollégium) vezetőjének, a prédikációt és könyörgést tartó lelkésznek és rektornak kér segítséget a zsoltár szavával: „Uram, nyisd meg az szóllónak is száját, hogy tudja az te igídet hasznossan hirdetni” (Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet. Zsolt. 51,17). Ugyancsak a Bibliából veszi a párhuzamot a gyülekezet élén álló lelkész (rektor?) és a népe előtt járó uralkodó párhuzamával is (A fejedelem pedig, mikor bemennek, közöttök menjen be, és mikor kimennek, együtt menjen ki velök. Ezék. 46,10. Ezt mondá nékem az Úr: Menj és állj meg a nép fiainak kapujában, amelyen bemennek és amelyen kijönnek Júdának királyai, és Jeruzsálemnek is minden kapujában! Jer. 17,19). A kollégium rektora ilyen minőségében is könyörög, s a tanulmányokhoz, „a kegyesség szerént való tudomán” műveléséhez „éles, gyors és serény elméket” kér az Úrtól. Ugyancsak az iskola közösségének hangja szólal meg a békességért való könyörgésben is: „áldj meg minket egyességnek és bátorságnak lelkével”.

A végső könyörgés, melyet szintén Krisztus nevében intéz az Úrhoz, ugyancsak a Szentírásból való (Hajtsd hozzám Uram füledet, hallgass meg engem, mert nyomorult és szegény vagyok én! Zsolt. 86,1). A héberre visszamenő görög és latin kifejezés (κλίνω τό ους, inclino aurem), amely annyit tesz: lehajlítja, odafordítja fülét, vagyis hallgat, meghallgat valakit, s melyet Károlyi Gáspár így fordított: fülét hajtja valakihez, lehajtja fülét, többször előfordul a Bibliában, főként a Zsoltárokban, s költői használatát és terjedését a Szentírásnak köszönheti, így Petrőczi Kata Szidónia is, aki Arndt-fordításának a könyörgésről szóló részében szintén idézi,[57] a Bibliából vette át versébe (XXXVIII.):

 

Nem nézted bűnös voltomat, lehajtád füleidet,

kinyújtván kezeidet, eljöttél segítségemre

meghallván könyörgésem, Jézus, én reménységem.

 

Köleséri Sámuel váradi imádságát a Miatyánk zárja és teszi teljessé, ami igazolja, hogy a személyes és gyülekezeti imát a 17. században szinte mindig a Pater noster követte.

A könyörgésből hiányzik a hálaadás, pedig Köleséri a Josuéban a hálaadást is az imádság elmaradhatatlan részének tekintette, feltehetően azért, mert a prédikációt záró ima töltötte be ezt funkciót, s itt a tudós pap is szétválasztotta az imádság két formáját.

 

* * *

 

A kéziratos könyörgések közlésében sajátos utat jelöltek ki nekünk a források. Bár a 17. századi szövegeket egyre inkább hangzáshíven közlik a kutatók, magunk a betűhűséget, vagyis az eredeti forrást betűről-betűre megőrző közlést választottuk. Egyrészt, mert a rimaszombati ének egyben egy régi magyar vers kézirata is, ahol a szerző eredeti helyesírása feltétlen forrásértékkel bír, másrészt a Köleséri-imádság ortográfiája is fontos lehet a 17. századi nyelv és a korabeli vallásos szövegek iránt érdeklődőknek, egyébként Köleséritől a kutatás eddig nem tárt fel ortográf kéziratot. A forrásokat a betűhű szövegek mellett mai átírásban is közöljük, természetesen a tájnyelvi és jellemző alakok megtartásával, olykor csak a helyesíráson változtatva, mivel a könyörgések vallás- és művelődéstörténeti jelentőségükön túl alkalmasak arra, hogy akár a mai ember imádságai legyenek, s évszázadokkal születésük után is szolgálják a keresztyén kegyességet.

 

 

DOKUMENTUMOK

 

I.

 

A rimaszombati szabó céh könyörgő éneke. Rimaszombat, 1623. február

 

 

Rima Szombathy Beczülletes szabok Czehenek Eneke mely szereztetett Rima Szombat

varosában levö scolla mester altal Laskay Gaspar Deak altal Nirö Giörgi Czeh mestersegeben

Es Szabo Istvan Dekansagaban Anno 1623 Dedicaltatott az Beczülletes Egesz Czehnek

 

 

Szen[t] Jehova Isten te vagi my Remensegünk minden Dolgainkban te hozzad ese-

Dezünk kerünk azert Hald Meg mostany köniörgesünk

Zaszloiat Emeld fel az te Szent Egy Hazadnak Hogy az Hivek teged szibul

Imadhassonak kegiettlenek Raytunk ne uralkodhasonak

Az te Hiveidnek szaporyczad szamokatt vegied Fuleidben az my Imatsagun-

katt Giülekezetünknek hald megh ohaytasokatt

Batorycz szivönkött kerünk te szent lelkeddel hogy az ördög Ellen alhasunk

Igaz hittel niomorusainkat szenivedhessük bekevel

Oltalmazzad Uram my kiczin seregünkett Es sok insegünkböl szabadycz megh

bennönkett ad megh kerünk lelky testy Bekesünkett

Czak tegedett vallunk Egiedül oltalmonknak ozvegiek es arvak czak te hozzad

kialtnak niomorult szegeniek czak tegedett ohaytnak

Egiedül czak te vagy mindenben Bizodalmunk minden szüksegünkben te hosz-

ad foliamodunk es edes atianknak mi czak tegedet vallonk

Ha mikor vetkezünk kerünk ne büntes minkett tekincz edes attiank my erőt-

lensegünkett legi engedelemmel mutasd kegielmesseged

Kegielmes Attiank vagy szent fiadis azt mongia az mi köniörgesünk Felseged

meg hallgattia szent fiad neveben az mit kerönk meg agia

Örommel lam tellies ez az te Igereted az melliet czak Ertünk czelekedett

felseged kiert Diczirtessek öröke te szent neved

Ninczen Ebben nekönk semmi nemő kettsegünk hogy megh nem hallanad

mostani köniörgesünk mert te benned vagion hittünk es remensegünk

Igaz Igireted az tartia szent Ur Isten hogy ha öszve giüllönk harman avagy

czak ketten ot vagi mi közötünk meg halgacz keresünkben

Örömünk mi nekünk vagion Igeretedben nem hacz el meghalgacz az my

köniörgesünkben meg vigasztalsz minket my keserüsegünkben

Reank Im tatotta torkat sok pogany nemzet seöt az alnok satan Ellenönk

fel geriedet kerünk nagi ur Isten verd meg Ellensegünket

Örizd es segeld megh my kicziny seregünket vegied szarniad ala my

giülekezetünket minden haboruban oltalmaz meg benönket

Giengek vagiunk uram hogi ha el hacz el esönk szamtalan habok köztt

czak hamar el merülönk ha szent felsegedtül my meg nem segytetünk

Halgasd meg Ur Isten az my köniörgesünket veged füleidben sok esedeze

sünkett hayczad beszedunkre kegielmes fuleydet

Iriadbe nevönket kerünk az elö könivben hogy tegedet algiunk öröke

az meniegben teged diczirhesünk az szep fenies egekben

Szaniad meg immaron my sok veszedelmönköt fordiczad el rolunk szamtalan

Insegünkött vigasztald es ald megh my kiczin seregönkett

Tarczad megg Ur Isten Elötönk iarokat Igazgassad uram ninden ö tana

czokatt terjeszd raiok lelki es testy aldasidat.

Ennek Felette agy közinkben bekesegett es agy czendessegett agy igaz

szeretetett tavosztas közölünk Ektelen giülölsegett

Neked ayanliuk my testünket es lelkönket Hiszük meg halgatod az myh

köniörgesünket mys magasztalliuk öröke te szent neved

Ne hagy kerönk Uram myg Ez Giarlo vilagban elönk es niomorgunk ez

mulando arnikban legy segytseg nekönk minden mi dolgainkban

Es ez elett utan az örök Boldogsagban vigi be minket kerönk a fenies

meny orszagban Idvözült hiveknek az tarsasogban

Kerönk Nagy Ur Istenhalgasd megh keresünkett agiad szinröl szinre latha-

sunk meg tegedet az szent angialokal Diczirhesünk tegedet

Az Ezer hat szazban es az huszon haromban ezt versekben irak mostan

boytt elö hoban az Rima menteben szombatnak varosaban vege

 

 

II.

 

Köleséri Sámuel váradi iskolamester templomi könyörgése. Várad, 1659

 

Oratio contioni praetermittenda

 

Mindenre eléghségés egyedűl bölcz, és tißta igassagu

Isten, mi nekünk az Úr I(esus) Ch(ristus)ban meghengeßteltetet sze-

relmes szent Attyánk, Edés Istenűnk. Jol tudgya

az mi lelkűnk, hogy te lelek vagy es lélekben s igas-

sagban akarnal mi altalunk tißteltetni, de mi test[i]-

ek vagyunk, bűnnek szolgai, es az Isteni élet-

tűl elfajult émberek. Az Ur Jesus Ch/ristusna/k indula-

tiban kérunk Uram tegedet, kedvez az mi bűntetést

őrők halalt érdemlet szegeny lelkűnknek. Legyen

az Úr J/esus/ Ch/ristusna/k vere lélki sebeinknek gyogyito ire. Ne

legyen az nemés (aldot) ver oly haßontalan hogy mi

nekűnk kegyelmét ném nyérhetne te tűlled.

Peczetélyel ébben az sz/ent/ gyűlekezetben mindén lelkét

az tellyes valtsagnak napjara, szakaß el minkét mind

gonosz kevansagoktol féslet érkűlcsőktűl és az bűn[ös]

gyarlo testűnk munkaitol. Adgyad hogy az te sz/ent/ igid

kővetői és megis tartoi lehessünk, hogy igy az mi él-

menk rea aszot (ragadot) peneszetűl és rosda-

jatol (moczkatol) megh tißtullyon, hogy mind tu-

dosabbak s mind kegyéssebbek és tißta élétn[ek]

szeritői lehessűnk. Ez vegre Uram nyisd megh

az szollonak is szájat hogy tudgya az te igidet

haßnossan hirdétni az te nepednek, hogy tudgy[on]

ki menni es be menni az te nepéd előt. Mi nekűnk

is adgy élés gyors és sereny elmekét, és aldgy meg

minket egygyessegnek és batorsagnak lelkevel, hogi

igy megh foghassuk és megh is tanulhassuk az kegyes-

segh szérent valo tudomant.

Adgyad Uram hogy egyegyis ne legyen mi kőzzűlűnk

az ki haszantalan jőt legyen ide, hanem az ő lelke-

nek őrőmere és idvesegere. Tegyéd Edés iste-

nűnk az mi sziveinket hasznos és siros főlde

hogy igy az te igéd az mi sziveinkben megh gyöke-

rezven, te neked hasznos gyűmőlczőt teremthes-

sűnk. Háiz le az te fűleidet, es halgas megh Ur[am]

minket, nem mi erettűnk; hanem az a ti fiadert

az kiben te nekéd minden kedvet be tőlt az Úr

Jesus Christus. Amen. Pater noster.

 

Recitata a clarissimo viro Samuelle

Kőlesseri pro tempore Rectore scholae

Varadiensis in templo

ejusdem oppidi A. D. 1569

 

 

III.

 

A rimaszombati becsületes szabók céhének éneke,

mely szereztetett Rimaszombat városában lévő skólamester,

Laskay Gáspár deák által

Nyírő György céhmesterségében és Szabó István dékánságában Anno 1623,

dedikáltatott az becsületes egész céhnek

 

Szent Jehova Isten, te vagy mi reménségünk

minden dolgainkban tehozzád esedezünk,

kérünk azért, halld meg mostani könyörgésünk.

 

Zászlóját emeld fel az te szent egyházadnak,

hogy az hívek téged szíbűl imádhassonak,

kegyetlenek rajtunk ne uralkodhassonak.

 

Az te híveidnek szaporítsad számokat,

vegyed füleidben az mi imádságunkat,

gyülekezetünknek halld meg óhajtásokat.

 

Bátoríts[d] szívönköt, kérünk, te szent lelkeddel,

hogy az ördög ellen állhassunk igaz hittel,

nyomorúsainkat szenyvedhessük békével.

 

Oltalmazzad, Uram, mi kicsin seregünket,

és sok inségünkből szabadíts meg bennönket,

add meg, kérünk, lelki-testi békésünket.

 

Csak tégedet vallunk egyedül oltalmonknak,

özvegyek és árvák csak tehozzád kiáltnak,

nyomorult szegények csak tégedet óhajtnak.

 

Egyedül csak te vagy mindenben bizodalmunk,

minden szükségünkben tehozzád folyamodunk,

és édes atyánknak mi csak tégedet vallonk.

 

Ha mikor vétkezünk, kérünk, ne büntess minket,

tekints[d], édes atyánk, mi erőtlenségünket,

légy engedelemmel, mutasd kegyelmességed.

 

Kegyelmes Atyánk vagy, szent fiad is azt mondja,

az mi könyörgésünk Felséged meghallgatja,

szent fiad nevében, az mit kérünk, megadja.

 

Örömmel, lám teljes ez az te ígéreted,

az mellyet csak értünk cselekedett Felséged,

kiért dicsírtessék örökké te szent neved.

 

Nincsen ebben nekönk semminemő kétségünk,

hogy meg nem hallanád mostani könyörgésünk,

mert tebenned vagyon hitünk és reménségünk.

 

Igaz ígíreted az[t] tartja szent Úr Isten,

hogy ha öszvegyűlönk hárman avagy csak ketten,

ott vagy mi közöttünk, meghallgatsz kérésünkben.

 

Örömünk mi nekünk vagyon ígéretedben,

nem hagysz el, meghallgatsz az mi könyörgésünkben,

megvigasztalsz minket mi keserűségünkben.

 

Reánk, ím tátotta torkát sok pogány nemzet,

sőt az álnok sátán ellenönk felgerjedett,

kérünk nagy Úr Isten, verd meg ellenségünket.

 

Őrizd meg és segéld meg mi kicsiny seregünket,

vegyed szárnyad alá mi gyülekezetünket,

minden háborúban oltalmazz meg bennönket.

 

Gyengék vagyunk, Uram, hogyha elhagysz, elesönk,

számtalan habok közt csakhamar elmerülönk,

ha szent felségedtűl mi meg nem segíttetünk.

 

Hallgasd meg, Úr Isten, az mi könyörgésünket,

vegyed füleidben sok esedezésünket,

hajtsad beszédünkre kegyelmes füleidet.

 

Írjad be nevönket, kérünk, az élő könyvben,

hogy tégedet áldjunk örökké az mennyekben,

téged dicsérhessünk az szép fényes egekben.

 

Szánjad meg immáron mi sok veszedelmönköt,

fordítsad el rólunk számtalan ínségünköt,

vigasztald és áldd meg mi kicsin seregönket.

 

Tartsad meg, Úr Isten, előttönk járókat,

igazgassad, Uram, minden ő tanácsokat,

terjeszd rájok lelki és testi áldásidat.

 

Ennek felette adj közinkben békességet,

és adj csendességet, adj igaz szeretetet,

távoztass közölünk éktelen gyűlölséget.

 

Neked ajánljuk mi testünket és lelkönket,

hisszük, meghallgatod az mi könyörgésünket,

mi is magasztaljuk örökké te szent neved.

 

Ne hagyj, kérünk, Uram, míg ez gyarló világban

élönk és nyomorgunk, ez múlandó árn[y]íkban,

légy segítség nekönk minden mi dolgainkban.

 

És az élet után az örök boldogságban,

vigy be minket, kérönk, a fényes mennyországban,

idvözült híveknek az ő társasokban.

 

Kérönk, nagy Úr Isten, hallgasd meg kérésünket,

adjad, színről színre láthassunk meg tégedet,

az szent angyalokkal dicsírhessünk tégedet.

 

Az ezerhatszázban és az huszonháromban

ezt versekben írák mostan Böjtelő hóban,

az Rima mentében Szombatnak városába.

Vége

 

 

IV.

 

Prédikáció előtti könyörgés

Elmondta Várad mezőváros templomában 1659-ben a neves férfiú,

a váradi iskola akkori rektora, Köleséri Sámuel

 

Mindenre elégséges, egyedül bölcs és tiszta igazságú Isten, minekünk az Jézus Krisztusban megengeszteltetett szerelmes Szent Atyánk, édes Istenünk.

Jól tudja az mi lelkünk, hogy te lélek vagy és lélekben s igazságban akarnál mi általunk tiszteltetni, de testek vagyunk, bűnnek szolgái és az isteni élettűl elfajult emberek.

Az Úr Jézus Krisztusnak indulatiban kérünk, Uram, tégedet, kedvezz az mi büntetést, örök halált érdemlett szegény lelkönknek. Legyen az Úr Jézus Krisztusnak vére lelki sebeinknek gyógyító íre. Ne legyen az nemes (áldott) vér oly haszontalan, hogy minekünk kegyelmet nem nyerhetne tetűlled. Pecsételjél ebben az szent gyülekezetben minden lelket az teljes váltságnak napjára, szakassz el minket mind gonosz kévánságoktól, feslett erkölcsöktűl és az bűnös gyarló testünk munkáitól. Adjad, hogy az te szent igíd követői és meg is tartói lehessünk, hogy így az mi elménk [a] ráaszott (ragadott) penészétűl és rozsdájától (mocskától) megtisztuljon, hogy mind tudósabbak s mind kegyesebbek és tiszta életnek szeretői lehessünk.

Ez végre, Uram, nyisd meg az szóllónak is száját, hogy tudja az te igídet hasznossan hirdetni az te népednek, hogy tudjon kimenni és bemenni az te néped előtt. Minekünk is adj éles, gyors és serény elméket, és áldj meg minket egyességnek és bátorságnak lelkével, hogy így megfoghassuk és meg is tanulhassuk az kegyesség szerént való tudománt.

Adjad, Uram, hogy egy-egy is ne legyen mi közzülünk az, ki haszantalan jött légyen ide, hanem az ő lelkének örömére és idvességére. Tegyed, édes Istenünk az mi szíveinket hasznos és zsíros földdé, hogy így az te igéd az mi szíveinkben meggyökerezvén, teneked hasznos gyümölcsöt teremthessünk.

Hajtsd le az te füleidet és hallgass meg, Uram, minket, nem miérettünk, hanem az a te fiadért, az kiben tenéked minden kedvet betölt az Úr Jézus Krisztus. Ámen.

Pater noster.

 

Jegyzetek:



[1] Mikoron imadkoztok ezt mondgyátok. az az: Az Uri Imadsagnak a’ szent Lukátsnak és szent Máthénak le-irások szerént valo nyomozása: és tudos embereknek elmélkedésekkel meg-ékesitetett, s’ roevid Prćdicatios formákra intéztetett magyarázattya. Ugyan ez Uri Imadsagnak hat Kérésinek számok, és rendek szerént valo, azokkal egygyezoe, és azokrol ez irásotskában valo tanitásnak folyásábol szedegettetet édességes buzgo Koenyoergesi roevid Elmélkedésekkel egyetemben. KOMAROMI ISTVAN által. Varadon, Nyomtatta Szenczi Kertesz Abraham. 1651.

[2] Idézi: Incze Gábor: A magyar református imádság a XVI. és XVII. században. In: Theológiai Szemle, 1933. 37–229. p. (továbbiakban: Incze, 1933.) 89. p.

[3] (1) Ötven szentseges elmelködesek, mellyek az embert az kegyes és szent életre fel serkentik és az belsö emberben hasznos elömenetelt inditnak. Az Zolyomi P. Boldisar, semphtei ecclesiának meltatlan lelki pásztora es seniora által az haldburgumi D. Gerhard Ian deák irasaból magyarrá forditattak. – (2) Ez masodik könyveczke kegyes és keresztién életnek négy rendbeli gyakorlását szép isteni imádságokban foglal magában. Bartphan 1616. [RMK I. 460.] Idézi: Incze, 1933. 74. p.

[4] Modern kiadása: Imádságos könyvecske Szenci Molnár Albert fordításában. Válogatta és az utószót írta: P. Vásárhelyi Judit. Kolozsvár, 1999.

[5] Medgyesi Pál: Doce nos orare, quin et praedicare etc. az az imadkozasra és praedicatio irásra s-tételre és a'nak meg-tanulására-való mesterseges tablak. Avagy eggynehány-fele világos és mindenektöl meg-érthetö utmutatasok vagy modok: mellyek szerént ki ki magatul-is, mind magában s-mind háza-nepe közöt, söt gyülekezetekben-is... könyöröghet, praedicalhat és az praedicatiokat meg-tanulhatya, Medgyesi Pal altal. Bartfan 1650. [Klöss jun.] [RMK I. 832.]

[6] Idézi: Incze, 1933. 80-81. p.

[7] Incze, 1933. 81. p.

[8] Gyulai Éva: Szűrszabók és posztószabók Gömörben a 16-19. században. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XLIV. Miskolc, 2005.  105–126. p.

[9] Štatny archív v Banskej Bistrici pobočka Rimavska Sobota Cehy v Rimavsky Sobote (A Besztercebányai Állami Levéltár Rimaszombati Fióklevéltára – Rimaszombati céhek fondja) A rimaszombati szabó céh iratai; Jegyzőkönyv (1610; 1634-1704)

[10] Arany Bullás S. Pataki Tipográfiás sát. Gyűjtemény IX. Darabból álló. A S. Pataki Ref. Anyaoskoláé Mat. 1802. Sárospataki Református Kollégium Gyűjteményei, Nagykönyvtár. Kézirattár. (továbbiakban: SRKK.) SS 238.

[11] SRKK. SS 238/9.b. (Kézirattár 1249. sz.)

[12] Keksz Zsuzsanna: Id. Köleséri Sámuel. (Záródolgozat. Miskolci Egyetem BTK. Muzeológia specializáció.) Miskolc, 2003. (Konzulens: Gyulai Éva. Kézirat.) Köleséri további munkája: Atyai dorgalasnak jo izue Gyuemoelcse, Avagy, Olly Idvességes Halotti Elmelkedes, Mellyet, a Bóldog emlekezetue, Isten Atyai Dorgálásit, egy végben, kilencz-hólnapokig, nagy békesseges-tueréssel el-szenvedett, Isten kedves Szolgáló-Leányának; Nehai Nemz. Dobozi Kata Aszszonynak, Nemzetes Dobozi Benedek Uramnak edgyetlen edgy Szerelmes Leányának; Nemzetes Kovacs Andras Uramnak penig kedves Házas-Társának, Teste felett, prédikállott, Boejt-más havának 6. napján, a Debreceni Nagy-Temetoeben; mostan pedig meg nevezett édes Attya kévánságára, ki-bocsátott, KOeLESERI SAMUEL A Debreczeni K. Gyuelekezetnek edgyik tanitója. Nyomtattatott Colosvaratt Veres-Egyhazi Szentyel Mihaly által, 1675-ben. [RMK I. 1177.]

[13] SRKK. SS 238/9.a.

[14] Idvesseg Sarka. Avagy az Evangeliom szerint-való, Igaz Religiónak, Elsoe fundamentomos Igasságinak avagy Principiuminak (mellyeknek tudása s’ hitele-nélkuel senki nem idvezuelhet) oeszve-szedegetése; Azoknak, nyilván-valo és ellene-mondhatatlan Sz. Irás Tanu-bizonyságiból-való megállatása; Es a’ kegyesség-gyakorlásban, azokbol ki-fakadó sokféle Hasznoknak, meg-mutogatása. Mellyet, Edes Nemzete Lelke-javáért, világra bocsátott KÖLESERI SAMUEL, Christus Jesus Evangeliomának Szólgája, Szendrei R. Ecclesiában. Saros Patakon, Rosnyai Janos által. M.DC.LXVI. 8r. 242 lap. [RMK I. 1038.] (továbbiakban: Idvesség sarka.); Bankodo Lelek Nyögesi, Az az: Szent Irás szavaibol szedegetett s’ a’ felsoe Esztendoekben valo szomoru alkalmatosságokhoz szabattatott, néhány Koenyoergések; Mellyeket a’ Szendrei R. Ecclesia lelki épueletire irt volt, mostan pedig némellyek kérésére, ki-bocsátott KOeLESERI SAMVEL, Christus Evangeliomának szolgája. Saros Patakon, Nyomtatta Rosnyai János 1666-ban. [RMK I. 1039.] (továbbiakban: Bánkódó lélek.)

[15] Dienes Dénes: „Melyeket én az én Uram Jézus Krisztustól tanultam…” A református kegyesség jellemző vonásai a 18. században Magyarországon. Sárospatak, 2002. (A Sárospataki Református Kollégium Teológiai Akadémiájának kiadványai 31. A Sárospataki Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének kiadványai 5.) (továbbiakban: Dienes, 2002.) 23. p.

[16] Szádeczky Lajos: Erdélyi czímeres levelek (egy czímerrajzzal). In: Turul, 1888. 1. sz. (továbbiakban: Szádeczky, 1888.)

[17] Petrőczi Éva: Fél-szentek és fél-poéták. Epizódok a magyar és angolszász puritanizmus irodalmából. Bp., 2002. (Régi Magyar Könyvtár. Tanulmányok 5.) 118., 120. p.

[18]magnam nempe Britanniam seu Angliam petit, ubi, gestibus suis castigatissimis Virorum Doctissimorum favorem et gratiam sibi conciliat, magnam rerum Britannicarum experientiam comparat, lingvam Anglicanam usque adeo excolit, et familiarem sibi reddit, ut sano et salvo vel ipsorum Anglorum judicio dignus et bene aptus judicaretur, qui Anglicano idiomate ex suggestu proponeret, et ad populum verba faceret. Tandem visitatis frenquentissimis literarum et literatorum emporiis, Academia nempe Oxoniensi et Cantabrigiensi atque ita peregratione Anglicana confecta, in Patriam redit.” Brabeum, Vitæ, & rerum gestarum, Reverendissimi, Clarissimi, ac Ervditissimi Viri, Domini Samuelis Keoleséri, Eloquiorum divinorum in Ecclesia Debrecina Dispensatoris Fervidissimi, Disertissimi, Philologi Dexterrimi, Orthodoxiæ Sangvine Jesu Christi assertæ Propagatoris, â Propugnatoris Curiosissimi, Zelotæ (dum viveret) in domo Dei Strenuissimi, Fratrum Tractűs Debrecinensis Senioris Vigilantissimi & Scribæ Synodi Generalis Prudentissimi. Debrecini, Per Stephanum Töltési. 1683. [RMK II. 1517.] (továbbiakban: Brabeum, 1683.) 2. p.

[19] Idvesség sarka. 146. p.

[20] Gyulai Éva: A törökkori mezőváros társadalma és gazdálkodása. In: Szendrő monográfiája. Szerk.: Veres László – Viga Gyula. Szendrő, 2002. 165-224. p.; 219-220. p.

[21] Bánkódó lélek. 1–5. p. Idézi: Incze, 1933. 191. p.

[22] A zsidó-magyar párhuzamról bővebben: Őze Sándor: „Bűneiért bünteti Isten a magyar népet” Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. század nyomtatott egyházi irodalom alapján. Bp., 1991. (Bibliotheca Humanitatis Historica a Museio Naitonali Hungarico Digesta II.)

[23] Uo. 5–9. p.

[24] Uo. 9–11. p.

[25] Uo. 11–16. p.

[26] Uo. 16–19. p.

[27] Uo. 20–23. p.

[28] Uo. 26–28. p.

[29] Uo. 23–26. p.

[30] Ertelmes Catechizalasnak szükseges volta. Avagy, Olly idvességes elmélkedés mellyben a’ gyengék Kérdesekben és rövid Feleletekben valo mindenhai Oktatása meg mutogattatik: mellyet a’ Catechizálásnac el kezdésének alkalmatosságával nagyobb épueletnek okáért elöl botsátott, és a’ Debreczeni Nagy Templomban prædicállott; mostan pedig közoenséges haszonra ki-nyomtattatott, KÖLESERI SAMUEL D. E. L. P. Debreczenben, Nyomtattatott Rosnyai Janos által. M.DC.LXXXII. [RMK I. 1038.]

[31] Istennek s Nemzetnek Vegig Hiven Szolgalo David Patriarcha. Avagy Olly Halotti idvességes Tanitas; mellyet, amaz nagy emlekezetue ritka példáju, Istenét s Hazáját szeretoe. Debrecen Városának, mind józan tanácsával, mind pedig veszedelmes idoekben való sok nyughatatlanságival s oezvegyekért s Arvákért sok sanyaruság / csak nem halált / szenvedéseivel, sokat szolgált Patriarcha Embernek, Néhai Nemzetes Idősbik Dobozi István Uramnak, A’Debreceni Népnek siralmával loett Tisztességes Temetésęnek alkalmatosságával, a’ Ház eloett Kis-Aszszony havának 2. napján 1679-ben prédikállott; mostan pedig szerelmesi kivánságára, a’ meg-holtnak áldott emlekezetinek fenn hagyására s Virtus-inak koevetésęre ki-is bocsátott Koeleseri Samuel, A Debreczeni K. Gyuelekezetnek edgyik Tanitója. Birák. k. 9. v. 48. Mit cselekedém látátok, siessetek, cselekedgyetek ti-is ugy mint én. Debreczenben, Nyomtattatott Rosnyai János altal, 1679. [RMK I. 2095.]

[32] Az imádságelméleti munkákról bővebben vö.: Incze, 1933.; Szigeti Jenő: A 18. század első felének magyar protestáns imádságirodalma. In: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve, X. Bp., 2002. Online: http://www.rgy.hu/szigeti.htm

[33] Josue szent maga-el-tökellese, Avagy. Haz nepbeli isteni tiszteletnek es koenyoergesnek gyakorlasa; Mellyet, éloe nyelvel egy idvességes Tanitásban a’ Debreczeni Sz. Gyuelekezet elöt summáson meg fejtegetett, mostan pedig a’ Háznépbeli porban heveroe kegyességnek fel allatásáért (nem a’ Tudosoc kedvéért, kik e’ nélkuel nem szuekoelkoednek, hanem a’ Christus gyenge Juhaiért) egy buzgo Halgatojánac kivánságára s’ ugyan annac kölcségével boevebbetken világ szeme eleiben terjesztett, KOeLESERI SAMUEL D. E. L. P. Solt. 101. v. 2. Járok az én szivemnek toekélletességében az én házamban. Debreczenben, Nyomtatta Rosnyai Janos 1682-ben. [RMK I. 1281.] (továbbiakban: Josue.)

[34] Josue. A1rv

[35] „A gazdának van annyira való tudománya, hogy tudja, mit kelljen kérni, és miképpen, azonban akik véle letérdeplenek az ő szavainak értelmét nem tudják, miképpen köthetik egyben kéréseket és vallástételeket avagy miképpen mondanak Ament arra, amit nem értenek.” Josue. E3r

[36] Josue. E4r

[37] „IX. Egy ízben nem hosszú beszéddel imádkozunk, eltávoztatván a Pharisaeusokhoz illendő vélekedést, mintha a bő beszédért hallgattanánk meg Istentől: hanem hogy unalmas ne legyen, és lelki buzgóságunkat, belső szűbéli áhétatosságunkat el ne fogyassza a hosszú beszéd, röviden imádkozunk, mondván az Úrtól tanult közönséges imádságunkat a Mi Atyánkat, Mtt. 6. és az szerént bölcs Isten félő emberektől szereztetett egyéb imádságokat is, úgymint Szent Dávidnak Soltárit és egyekét is.” Samorjai János: Az helvetiai vallason levö ecclesiaknak egyhazi ceremoniajokrol es rend tartasokrol valo könyvetske. Az eggügyüveknek rövid tanétásokra köz akaratbol irattatott Samorjai Janos halászi predikator által. Löcsén 1636 Brever Lörintz. [RMNY III. 1654.] 37. p.

[38] Uo. 40–41. p.

[39] Josue. Er

[40] Tofeus Mihály: Disputatio theologica de perseverantia sanctorum secunda, quamsub praesidio... Michaelis Toufaei ss. theol. doctoris ac in... schola Varadiensi rectoris publico examini subjicit Stephanus Szekelyhidi ad diem 26. Maji, hora 9. Varadini MDCL apud Abrahamum K[ertész] Szenciensem. [RMNY III. 2356.]

[41]aetate factus maturior, a Prudentissimis Scholae Patriae Moderatoribus, classi primum Syntacticae, postea Oratoriae, ut et collationalibus velitationibus suos inter condiscipulos praeficitur. Fruitur Praeceptoribus et Professoribus in Schola Patria, in Philologia et S. S. Theologia clarissimo ac. Celeb. Viro Domino Michaele Topheo, Doctore S. S. Theol. Eximio, pro nunc in Regno Transylvaniae Ecclesiarum Orthodoxarum Episcopo meritissimo, vigilantissimo etc.; in Philosophicis vero p. m. Reverendo ac Clariss. D. Samuele Enyedi. Haustis ergo et erivatis ex horum Heroum laticibus sapientiae fundamentis (raro ea aetate exemplo) annorum decem et octo, in Academicas Exoticas abitum parat sumptibus Ecclesiae ejusdemque curatorum instructus, confectoque Poloniam itinere, et marina navigatione (Divina opitulante providentia) foeliciter superata, Academiam Lugduno Batavam, terra marique celebrem salutat…” Brabeum, 1683. 1-2. p.

[42]A Patriae Patribus et Scholae Varadianae (protunc florentissimi Musarum domicilii) magnanimis Curatoribus virtutum suarum in dies magis magisque consciis, documentisque earundem notabilibus praemunitis, clavo gubernii Scholae patria honoratur et dignatur, cujus intra parietes, cum integri biennio strenuum Sacrae Theologiae et ligvarum Sanctarum ageret Professorem…” Brabeum, 1683. 2. p.

[43] Idevesség sarka. 10-11. p.

[44] Péter I. Zoltán: Nagyvárad 900 éves múltja és épített öröksége. Bp., 2005. (továbbiakban: Péter, 2005.) 74. p.

[45] Idézi: Péter, 2005. 75. p.

[46] „A derék váradi hídon alól levő fenékgáton pedig a Kőrös folyó vizének, amelly derekasabb része alászakadna, a várasnak derekas része s abban levő gyönyörűséges iskolája s azon alól Péntekhely utcához tartozó oldalutcák, s azon alól és kiebb Szombathely és ahhoz tartozó végső utcák” Szalárdi János Siralmas magyar krónikája. Sajtó alá rend.: Szakály Ferenc. Bp., 1980. (Bibliotheca Historica) (továbbiakban: Szalárdi, 1980.)  417–418. p.

[47] „Az iskola már azelőtt jó idővel classisokra rendeltetett vala, az deáki szép tudományi minden mesterségek külön-külön való való hűséges praeceptorok, tanítómesterek által nagy hűséggel, szorgalmatossággal taníttatnak vala. Mellyek igazgatására dicsíretes, istenes, kegyes életű két scholamesterek tartatnak vala, kinek egyikének az üdvözült Rákóczi György rendelés szerint a várbul és harmincad jövedelmiből tisztességes fizetése jár vala, s a classisok praeceptorinak is minden angáriánként fizetések kiszolgáltattatván, a tanítás gyönyörűséges épülettel virágzik vala… Az minémű legátumok, collecták az ecclésiához és iskolához naponként esnének… az három esztendő, de főképpen a két utolsó elforgása alatt egynéhány classisoknak külön-külön való tisztességes épületű és nagy jó egű auditoriumok, közönséges tanításra való öreg házak építettek vala, mellyekben a deáki szép tudományokat a mindenik mesterség szerint külön-külön nagy szép alkalmatossággal taníthatják vala. Az iskolának Körös felől és belől a város felől való egyik oldala is ollyan tapaszos héjjázatos palánkokkal keríttetett vala… Az ifjúság számára is annyi házak, kamarák csináltattak s intéztettek… hogy azon schólának mind külső-belső épületire, gyarapodására nézve a magyar birodalomban s még külső keresztyénségben is méltán nagy híre-neve terjedett volna.” Szalárdi, 1980. 422–423. p.

[48] „A vezér hitlevelé[hez] pedig, ez is hozzáadatott vala:… Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyekben typográphia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahhoz tarozó sok tallér érő papiros, harangok, iskolához tartozó jószág, malom s káptalanbéli minden könyvek s levelek értetnek vala.” Szalárdi, 1980. 616. p.

[49] Péter, 2005. 62–69. p.

[50] Szalárdi, 1980. 582. p.

[51] Arany Alma Avagy alkalmatos idoeben mondott ige. Az az, olly XXX. Predikatiok, Mellyeket nagyobb részre szomoru (ritkán oervendetes) alkalmatosságokkal, a’ Debreceni, sok tereh alatt Pálma fa modgyára, Egh felé nevekedoe K. Gyuelekezetnek s’ az ott nyomorgo Számkivetettek Seregének, oktatására, vigasztalására s’ hitekben valo eroessittetésekre, predikállott; Mostan pedig, azon Isten Nepe s’ egyebek lelki hasznáért, ki-bocsátott. KOeLESERI SAMUEL, C. J. Evangeliomának edgyuegyue Sáfára a’ D. K. G. Peld. 25. 11. Mint az arany alma az ezuest rostélyokban, ollyan az alkalmatossan mondott ige. Debreczenben Nyomtattatott Karancsi Gyoergy által. MDCLXXIII. Esztendoeben. [RMK I. 1144.] Ajánló levél.

[52] Uo. Ajánló levél

[53] Szádeczky, 1888.

[54]Scutum nimirum militare erectum coelestini coloris, fundum illius viridi latepatenti campo interoccupante, super quo vir aetate iuvenis, facie rubicunda, capillo nigricante longiusculo, capite maradurina pelle lata subducto, coopertus veste nigra Ungarica talari amictus, manuum sinistra latus fulcire, dextra vero librum apertum, aureis literis venustum tenere visitur. Scuto incumbentem galeam militarem craticulatam sive apertam Angelum eleganter depictum genuum tenus eminentem, itidem manuum dextra coronam auream, sinistra autem gladium ancipitem tenentem, regio diademate proferente, ornatam.” Szádeczky, 1888.

[55] Dienes, 2002. 55. p.

[56] Dienes Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak… Református iskolák felső-Magyarországon 1596─1672. Sárospatak, 2000. (Acta Patakina IV.) 16. p.

[57] „Az igaz keresztyénnek, azaz az Úr felkentjének tulajdonsága és bélyege a könyörgés. 4. Uram hajtsd le a te füleidet és hallgass meg engem, mert szegény nyomorult vagyok. (Zsolt. 70,5)” Petrőczi Kata Szidónia: Jó illattal füstölgő igaz szív. Szerk.: Nagy Zsófia. Kolozsvár, 2003. 113. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,