Vissza a tartalomjegyzékhez

8. évfolyam 1. szám
A. D.
MMVII

Bácsfainé Hévízi Józsa:
Mezgár Lajos közéleti tevékenysége
A 19

A 19. század második felében az állam és az egyház szétválasztásával meginduló modernizáció általános emberi és szociális kihívásaira a katolicizmus lassan vagy megkésve válaszolt. A vallásosság fokozatosan visszaszorult a polgári életből. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök megújulást követelt, s a XIII. Leó-féle Rerum novarum enciklika szellemében a kapitalista vállalkozások embertelenségét feltárva a szociális kérdések, a munkáskérdés megoldását sürgeti. Keresztény igazságosság alapján álló, magántulajdonra épülő kapitalizmust szeretne. Úgy látja, hogy a rászorultságra, emberi nyomorúságra érzéketlen, önérdek alapú kapitalizmus magyarázata az egyén korlátlan érvényesülését hirdető liberalizmusban lelhető fel, mely széttöri az értékhordozó és megtartó kis-közösségeket: „A mi problémánk nem abban áll, hogy a dzsentri tönkrement, hanem abban áll, hogy annak a dzsentrinek a helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály […] hanem, hogy azt a zsidóság foglalta el, a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával, rá volt arra képesítve, hogy itt a magyar apathia, a magyar intoleracia, a magyar munkátlanság, a magyar úrhatnámság terén leszorítsa teljesen ezt az életképtelen, harcokra be nem állított nemzedéket”[1] – írja Prohászka.

Prohászka a Rerum novarum alapján szorgalmazta, hogy az „ateizmus talaján álló” szociáldemokráciával szemben az egyházi közösségeknek, papságnak kell a munkásság szociális felemelkedésén munkálkodnia. A parasztság helyzetének orvoslására a telepítést a szövetkezeti mozgalom fölkarolását, és a földosztást kezdeményezte. Az utóbbira maga szolgáltatott példát: a világháború alatt püspöki birtokaiból 1500 holdat fölparcellázott, 1920-ban pedig újabb ezer holdat osztott szét. Az 1924. évi fehérvári egyházmegyei zsinaton alkotott törvények VII. fejezetében leszögezi, hogy a „lelkipásztori kötelesség nem merül ki csupán a templomban és iskolában. A hitbuzgalmi tevékenységen kívül népművelési, jótékonysági, család-, gyermek-, ifjúság-, munkásvédelmi s gazdasági stb. intézmények és mozgalmak az új idők lelkipásztori eszközei és aki ezektől távol tartja magát, lelkipásztori mulasztást követ el.”[2]

Az ő útján jár utóda a fehérvári egyházmegye élén: Shvoy Lajos is, aki Mezgár Lajos szerint „előmozdította az egyházközségek új rendszerét egész Magyarországon”.[3] Különösen a Tanácsköztársaság egyházüldözései és ateizmusa után egy új fiatal papi értelmiség fog lázas munkába. A Magyar Kultúra cikkírói püspökök, a katolikus szervezetek vezetői, egyetemi tanárok. A szociális enciklikák talaján olyan gyakorlati kérdésekről közölt vitacikkeket és megoldási terveket a folyóirat, mint a földosztás, telepítés, földbérleti rendszer és a munkásság helyzete. Az igazságosabb társadalom felépítésében elkötelezett, s a Rerum novarumon felnövekedett reformpapság számára XI. Pius 1931-ben kiadott Quadragesimo anno kezdetű szociális enciklikája új megoldási módozatokat vázolt föl. Strukturális reformot javasolt az állami monopolkapitalizmus illetve a fasiszta és bolsevista diktatúrák ellenében, meghirdetve a hivatásrendiséget, és programot adva a katolikus társadalmat átfogó Actio Catholica számára.

A gazdasági világválság idején kiéleződő szociális feszültségek közepette a fasizmus demagógiája újabb veszélyt jelentett. Ugyan Bethlen István kormányzata alatt a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP) papi-értelmiségi tagjai munkálták ki a szociális törvényeket (árvasági, özvegységi, betegségi biztosítás stb.), a válság különösen a dunántúli papság köreiben fogalmazta meg a párttal szembeni elégedetlenséget. Mezgár Lajos[4] fehérvári teológiai tanár, szemináriumi prefektus meghívására 13 lelkész 1933. március 12-én értekezletet tartott Székesfehérvárott Csúcs István fehérvári kanonok elnökletével. Mezgár azt a kérdést bocsátotta vitára, hogy szükséges-e erőteljesebb politikai jelenlét, kell-e kimondottan keresztény politika, s melyik párt képviseli ezt. Szerinte „a tárgyi politika az volna, ha külön pártot és programot akarnánk, és ehhez, mint követelményhez alkalmazkodjék az, aki képviselő akar lenni”.[5] E pártalapítási kísérletből végül nem lett semmi, mert a főpapság teljes támogatását a gondolat nem nyerte el.

 

Katolikus reformmozgalmak sodrában

A Prohászka-követő Mezgár Lajos a KALOT, az EMSZO, a Hivatásszervezet, az Actio Catholica egyik főszervezője volt a székesfehérvári egyházmegyében. „Mezgár Lajos egyházmegyénk egyik kiváló papja volt, aki főleg szociálpolitikai kezdeményezésekkel tűnt ki; de szókimondó nyíltsággal támadta az akkori társadalmi viszonyokat” – emlékezett vissza rá Neményi Lajos.[6]

A Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezetének székesfehérvári egységének főszervezőjeként agrár-, ipari és értelmiségi tagozatot szervezett. (A Hivatásszervezet 1939. május 20-án kelt belügyminiszteri engedéllyel kezdheti meg munkáját.) Célja a társadalmon belül a gazdasági, szociális helyzetből eredő feszültségek feloldása volt. Szerinte a hivatásrendi társadalomban „nem maradhatnak meg az erkölcstelen jövedelem-halmozások, az erkölcstelen proletár-nyomorúsággal szemben”. A szervezet alapvető célkitűzésének megfogalmazásakor XI. Pius pápa Quad-ragesimo anno kezdetű szociális enciklikájára a támaszkodott: „A termelt javak csak méltányosan halmozódjanak a birtokosoknál, ellenben bőségesen jussanak a munkásoknak, mert nincs gazdasági rendszer erkölcsi viszonylat nélkül […] Az erkölcs a gazdaságnak, a magánéletnek, a közéletnek igazi alakító ereje.” Az értelmiség legfontosabb feladatának a „közös hivatástudat felkeltését” tartja a Hivatásszervezeten belül. Három ügyosztályban végezhetik munkájukat: a szociális nevelésben (nemzettudat, népi kultúra, munkáskultúra ápolása); a szociális szervezésben (munkaadók – munkavállalók együttműködése); a szociális gondozásban (karitatív munka, népességpolitika, a munkások helyzetével kapcsolatosan a bérkérdések, munkaviszony, táplálkozás stb.)

Nem állt meg az elmélet szintjén, amit tudott megvalósított. Kora reggeltől késő éjjelig dolgozva tanfolyamokat, esti elemi, polgári, gimnáziumi oktatást szervezett a munkásoknak, vezette bérköveteléseiket, sztrájkjaikat és személyesen járt el a csendőrségen, rendőrségen, hogy megvédje a munkásvezetőket, vagy az üzemekben tett meg mindent azért, hogy ne bocsássák el őket a szervezkedésük miatt. Délutánonként és esténként az egyesületi helységekben a munkások között tartózkodott. A székesfehérvári Öreghegyen kisgyermekek nyaraltatására nyári tábort létesített, melynek költségeit a leányokkal alapított Karitász kézimunka vállalkozásából fedezett. Napközi otthont szervezett az éhező gyerekek segítésére. Bejáró falusi diákok és iparos tanoncok részére menzát létesített. Cselédelhelyező irodát szervezett a falusi lányokról való gondoskodás céljából. Egy egyesületi munkára általa bérelt lakásban 4 ágyat tartott fenn átmeneti szállásul azoknak, akik időszakosan, önhibájukon kívül vagy családi okból fedél nélkül maradtak, s akik addig éltek ott, ameddig végleges megoldást nem találtak számukra.[7] Mintegy 3000 emberről gondoskodott, s ha szükséget szenvedtek valamiben, „vagontételben vásárolta és szállította a városban nem kapható cikkeket […] ő volt a munkások atyja városunkban”.[8] Keresztes Sándor szerint Mezgár arról volt híres Fehérváron, hogy még sztrájkot is szervezett.[9] Támogatta az építőmunkások sztrájkját, maga szervezte a bakancskészítők munkabeszüntetését. A bauxitbánya-munkások és a bőrgyáriak bértárgyalásaiban közvetített. A Weiss és Tull bőrgyár munkásai egészségtelen munkakörülményei miatt állandóan szót emelt a tisztiorvosnál, mivel a munkásokat a csersavas hordókba és tartályokba kényszerítették be, és más életveszélyes munkáknál sem biztosítottak védőszereket, hiányzott a mosdó, a WC. A festőipari munkások bérmozgalmait párt- és vallási különbség nélkül szervezte, érdekükben eljárt munkaadóiknál, vezette bérmozgalmaikat. S hogy szervezkedés miatt őket ne bocsáthassák el, inkább saját maga tárgyalt a mesterekkel, vagy pedig arra késztette őket, hogy küldötteket küldjenek a megbeszélésekre. „Neki köszönhetjük, hogy olyan munkabéreket tudtunk kiharcolni Székesfehérvárott, hogy abból meg is tudtunk élni, mert egyedül ő segítette a városunkban a munkásságot harcolni a kapitalistákkal, munkáselnyomókkal szemben.[10] írták későbbi tanúvallomásukban. Természetesen mindezért semmit sem fogadott el cserébe, csak azt kérte, hogy hazájukhoz hűen ragaszkodjanak, kötelességüket teljesítsék, és hogy ne higgyenek az „idegen eszmék, különösen a németeket utánzó nyilasok propagandájának”, attól tartsák távol magukat. 1937-ben a cipészsegédek sztrájkját vezette a munkabérek emelése érdekében, s hogy a sztrájk ideje alatt a családok ne éhezzenek, műhelyt állított föl a segédek részére, hogy kenyérhez juttassa a sztrájkolókat.[11] A német érdekeltségű Felmayer István és Fiai Rt. textilgyárban az egészségtelen munkahelyek és alacsony bérek miatt 250 munkás nevében Kovács Géza munkásvezetővel sztrájkot szervezett sikerrel: Emelték a munkabéreket, fürdőt, WC-t létesítettek, javult a bánásmód is. „Párt és valláskülönbség nélkül segítette a munkásságot, még zsidó tagjaink is voltak, így Pollák Jakab segédmunkás, holott akkor már a fasiszta nyomásra minden szervezetből kizárták a zsidókat, Mezgár Lajos azonban nem engedte, hogy tagjaink között bármilyen megkülönböztetést vagy hátrányt szenvedjen vallása miatt bárki.” – írták a munkások.[12] A koldusok részére megszervezte az alamizsnaváltságot, a gyűjtött alamizsnát osztották szét a rászorulók között. Mezgár még 1944-ben is szervezett Székesfehérvárott munkásfőiskolát, esti tanfolyamokkal. Tekintet nélkül a törvényekre, itt alkalmazta a zsidó származású Morvay Béla gimnáziumi tanárt is.[13]

 

A szociális reformer

Mezgár Lajos nagyszabású közösségépítő, egyházközségi szervező munkájának motivációit, céljait a teológus Mezgár szellemi tanítása nélkül aligha érthetnénk meg. Korábban Székesfehérváron Új Fehérvár címen az egyházmegye politikai napilapját szerkesztette. „Egyházmegyénknek volt már egy lapja, Fejérmegyei Napló néven. Ezt sajnos Prohászka püspök úr hamis információk alapján – hogy nem életképes és rá kell fizetni – eladta egy konzorciumnak. Minden kísérletünk, hogy visszaszerezzük, hasztalan volt. S ekkor megalapítottuk az új napilapot, a »Fehérvár«-t. Nehezen indult, mert a ciszterciek a Fejérmegyei Napló mellett álltak, oda írtak, amellett harcoltak. Mezgár Lajos szerkesztésében, tollának súlyos cikkeivel, a szociális igazságosság mellett vívott harcaival egy kompakt tábort, de sok ellenséget is szerzett.” – írja önéletrajzában Shvoy püspök.[14]

Mezgár főszerkesztőként az Új Fehérvár lapjain nemcsak az egyházmegye katolikus szervezeteinek életét mutatja be, nemcsak a feladatokra hív, hanem fontosnak érzi, hogy a katolikus ember a keresztény erkölcsi értékek alapján gondolkozzon az őt körülvevő világról, államról. Vezércikkei valóban erkölcsi célzatúak is voltak, felismerhetőek a prohászkai gondolatok és a két szociális enciklika tanítása. Prohászkával vallja, hogy a társadalom alakításában az egyháznak részt kell vennie, tehát politizálnia is kell. Úgy hiszi, hogy a helyes látásmód kialakításában egy katolikus napilapnak lényegi szerepet kell vállalnia.[15] Élesen bírálja a liberalizmust, mely szerinte a kapitalizmusban teljesedik ki: „a liberális felfogásban például egészen természetes a mamutjövedelem, a tőke óriási haszna és egyeduralma, a jól kereső férjek asszonyainak hivatalnokoskodása, a fizetés-halmozás, az agrármunka kevésre értékelése, a kisipar lezüllesztése, a munkabér aránytalan leszállítása és a többi. A keresztény politika szerint mindez természetellenes. Még a házasság sem más a liberalizmusban, mint cserebere. Az sem segít a bajon, hogy a zsidó liberalizmus helyébe az ún. keresztény liberalizmus lépett. Semmit sem számít mellette a jelző, mert csak érdekből keresztelkedett meg. A név lett más, az érdek ugyanaz. Még az antiszemitizmusa sem kereszténység, hanem kilengés […] Igaz kereszténységen épült politika kell, hogy enyhítse a kínlódásokat. Az Actio Catholica által kitűzött családvédelmi program magával hozza a magyar házasságjog reformját és az evangéliumhoz igazítását, a családalapítás lehetőségét, az új generáció elhelyezkedését stb.[16] A „zsidó tőkét” ugyanazon erkölcsi elvek alapján sommásan ítéli meg, mint – Prohászka nyomán – a keresztény gondolkodók közül sokan a korban. Hiszi, hogy a keresztény tőkés a társadalmi igazságosság eszköze lehet. Példaként állítja olvasói elé a 28 évesen tragikus hirtelenséggel elhalálozott Unger Istvánt, aki hatalmas vagyonát Tahitótfalunak hagyta sporttelep létesítésére, és a nagycsaládosok segélyezésére, továbbá öntöző csatornák és modern kertgazdaság kialakítására.[17]

Szól a világháború következtében terjedő nyomorról és a leromló erkölcsökről: „Húsz év óta mást sem teszünk, mint szenvedünk. Sőt már apáink idejében is elmondhatták a munkás proletár rétegek: amióta élünk, csak nélkülözünk. Ötven és hatvan éves munkások életéből volt módunkban jelentős szakaszokat látni és egyetlennapi örömöt nem találtunk.” A totalitárius rendszereket a teológus Mezgár a keresztény etika emberszeretetétől indíttatva születésük pillanatában már elvetette, s lapja hasábjain újra és újra elemzően bizonyította hamisságukat. Különösen veszélyesnek ítélte, ha katolikus körök vezető személyiségei kacérkodtak ezen ideákkal. Ez az oka, hogy nem hallgathatott akkor sem, amikor gróf Pálffy Fidél pápai kamarás fordításában megjelent Reventlow: Nemzetiszocializmus az új Németországban c. könyve. „Bizalmatlansággal viselkedik minden jó érzésű ember az egész horogkeresztes mozgalommal szemben” – írta. A bírálatnak sajtóper lett a következménye, mert Pálffy Fidél rágalmazással és becsületsértéssel vádolta meg.

1934-ben vezércikkben ítélte el a Dolfuss kancellárt meggyilkoló nemzetiszocialistákat: „a válság mélységét mutatja Dolfuss esete, mert a haldokló kérését ezzel röhögték ki a terrorfiúk: Ojjé, a kis kancellár papot kér […] Akiből kiveszett a lélek igénye, nem tudja teljesíteni más léleknek az igényét sem. Egyetlen norma van előtte: A test, az anyag, a kenyér és a pénz.[18] A hitleri Németország felé való közeledéstől félti a kormányfő, Gömbös ún. római irányvonalát. Írása szerint „indokolatlanul nagy kedvezményeket adunk Németországnak külkereskedelmi forgalmunkban, amely számunkra káros!” A demokratikusabb, igazságosabb elosztáson alapuló államberendezkedés híve, a titkos választójog követelője. Nyíltan állást foglal a Gömbös-kormány alatt felvetett fakultatív választójog tervezete ellen, rámutat arra, hogy ugyanazon a munkahelyen a kormányt támogatók esetleges nyílt szavazása mellett mások sem mernék vállalni a titkosat: „a véleménynyilvánítás szabadságának ugyanis nagyon sok akadálya van: állásvesztés, nyugdíjazás, áthelyezés, minősítés, dorgálás, állandó szekatúra, meg a többi […] Ha felzúdul ellene a polgárok tömege, akkor semmi sem lesz belőle, hanem jönni fog az igazi titkosság minden kertelés nélkül.”[19]

1938-ban azonban hirtelen meg kellett válnia a laptól, mert Hóman Bálint vallás- és közoktatási miniszter, Székesfehérvár város országgyűlési képviselője többször is kérte Shvoy Lajos megyéspüspököt, hogy váltsa le az egyházmegyei lap főszerkesztőjét. Mezgár maga említi, 1932-től 1936-ig 6 éven át írt cikkeket, s több alkalommal a főispán közvetítette a kormány rosszallását írásai miatt. Sőt az egyházmegyei lapot egyszer be is szüntették, amiről a kormányhatározatot a rivális lap, a Friss Újság hozta le. Végül új címmel, új lapként jelenhetett meg, azzal a feltétellel, hogy Mezgár neve nem szerepelhet főszerkesztőként rajta.[20]

A tökéletesebb állam című könyvében Platónra és Morus Tamásra, mint elődökre hivatkozik, amikor szükségét érzi, hogy egy keresztény értékeken alapuló igazságosabb állam feladatrendszerét megfogalmazza. Szerinte a keresztény etika jegyében korlátozni kell a közösségi érdekeket semmibe vevő individuális (liberális) kapitalizmust. 252 pontban foglalja össze javaslatait egy szociális indíttatású, a tőke korlátozására épülő államszervezet kialakítására: „az egyének szabadságát és sorsát emelheti a közösség, és a közös érdekeket szolgálhatja az egyéni szabadság és egyéni sors […] A keresztény politika mindig erény. Veleje, hogy közösen boldogul az egyes. Nem a közösség kárára, hanem amiként a lánc egyik szemét kiemelem a többi közül, hogy szegre akasszam, és a lánc többi szeme is felhúzódik utána, úgy a keresztény életrendszer nagyszerű összefüggésében egy-egy ember gazdagodása magával emeli a többi embert is. Ahol a többség nem gyarapodik, ott legfeljebb csak kendőzött lopással juthat előre az egyes.” – állítja.

Az egyházi szegénygondozás módszere című ismeretterjesztő füzetében kifejti, hogy a szegények gondozása az Anyaszentegyháznak legszebb foglalkozása. Joga is, meg kötelessége is: „Az egyháznak karitatív és szociális feladata nem akarja kibérelni magának sem az állampolitikát, sem mást. De a fundamentumot adja […] Szilárdan építeni csak katolikus hit- és erkölcsrendszerre lehet.[21] állapítja meg. „Az egyházi élet kifejlődése eljutott végre odáig, hogy az egyházközség területén minden a plébánia kezébe összpontosul. Igaz, ahhoz, hogy valaki ilyen plébános legyen, hát vezéregyéniségnek kell lennie. Nagy tudással, széles látókörrel kell bírnia. A plébános személye az egyházi munka forrása. Az a jó plébános, aki tele van ideával és egyúttal energiával.” – írja, s ez egyben saját ars poetica-ja is, Budafokon minden erejével ezen eszmék megvalósítására törekszik. Budafoki megbízatása egyben azt is jelzi, hogy Shvoy tanácsadóját, kísérletező- munkásvezérét magához közel akarja tudni.

 

A „cselekvő kereszténység apostola” Budafokon

Amikor Büttner Ferencet budafoki apátplébánost Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök előterjesztésére XII. Pius pápa kanonokká nevezte ki, Shvoy meghirdette az új állást, melyet a fehérvári egyházmegyében ismert személyiség, Mezgár Lajos teológiai tanár nyert el. „A konyhában nem volt tűzhely, a szobák tatarozás alatt álltak” – írta, amikor november 20-án elfoglalja helyét. Háborús idők jártak. 1944-től hat nagyobb bombatámadás érte Budafokot. A Pannónia utcai iskolába helyeztek el zsidó munkaszolgálatosokat. Nagy Ferenc felsővárosi pappal együtt sok izraelitát megkeresztelnek.[22] A plébániát megkeresték vegyes házasságban élők is mentesítési kérelemmel.

Fennmaradt Nagy Ferenc lelkész levele Mezgárhoz, amelyben Szattler Andorné munkaszolgálatos zsidó férjének kéri a plébánia igazolását arra vonatkozóan, hogy a feleség és két leányuk keresztények, mert ebben az esetben a nunciatúra mentesítését kérheti férje részére.[23] Ekkoriban a Ganz-pincékben zsidó menekültek is voltak. Amikor a hatóságok érdeklődtek kilétük felől, Nagy Ferenc és Mezgár Lajos „mindig garantálták az akkor szükséges őskereszténységi valótlanságot”, amivel az üldözöttek a legnehezebb időket túlélték, sőt hírt kaptak a készülő nyilas ellenőrzésekről is, hogy elbújhassanak.[24] Endre László rendeletére Budafokon a városszéli téglagyárban akarták elhelyezni a deportálásra szánt zsidókat. A hírre Mezgár Lajos többször felkereste Jegg Géza polgármestert, hogy akadályozza meg ezt az embertelen intézkedést. Jegg Géza erről így ír: „Nyilas körök részéről féktelen izgatás folyt s prépost úr volt a városban a legszilárdabb erkölcsi tényező, akire támaszkodhattam, akkor, amikor Endre László és a nyilasok terrorjával és fenyegetéseivel kellett szembe néznem. Több ízben hangoztatta előttem, hogy Budafok város régi tisztességét a hírnevét ne engedjük a zsidó kérdésben bemocskolni. Amikor pedig úgy éreztem már, hogy Endre László terrorjának a gettó ügyben már nem tudok ellenállni, el akartam hagyni tisztemet, megint csak Prépost Úr volt az, aki Bárdossy Géza polgármester-helyettes, tanácsnokkal együttesen kérve-kért arra, hogy a keresztény emberiesség érvényesülése érdekében maradjak helyemen, nehogy egy új polgármester kinevezése esetén a zsidósággal szemben még súlyosabb helyzet álljon elő. Prépost úr ismételt közbenjárására és határozott kívánságára rendelkeztem úgy, hogy a megkeresztelt sárgacsillagosok lakóhelyéül a város főterén (Szent István tér), a katolikus főtemplom mellett fekvő épületet jelöltem ki; nyilas körökben ez az intézkedés is óriási felháborodást és nem csak velem szemben, de a Prépost úrral szemben is határtalan gyűlöletet váltott ki.”[25] A polgármester Mezgárral egyeztetve, a rendelkezésekre fittyet hányva engedélyezte, hogy a lelkészek a megkeresztelt sárgacsillagosokat látogathassák, s hogy ők a templomi szertartásokon részt vehessenek. Így a sárgacsillagosok még az egyik körmeneten is részt vettek, ami a nyilasok újabb felháborodását váltotta ki, s panaszt tettek a prépost plébános ellen a polgármesternél.

A Budafokra deportálási céllal áthelyezett zsidókat, akik nagy részben kikeresztelkedtek, Mezgár állandóan felkereste, támogatta, s amikor végül is elhurcolták őket, azon a napon róluk hangos imával emlékezett meg, hogy ezzel is helytállásra késztesse a hívőket.[26] Szent Ferenc leányai – a szegénygondozó nővérek – szeretetházukba minden üldözöttet befogadtak: „a háború viszontagságai erősen hullámoztak a ház körül, de az áldozatos munkát vállalók türelme és jósága vele növekedett. Az otthon menedéket adott elmenekült családok hátramaradt öreg hozzátartozóinak, a háborús gyűrű szűkítésével megbolygatott családtagoknak, munkaszolgálatos – háborúktól betegség miatt elmaradt – zsidóknak, sebesült német katonának, a legszentebb kommunizmusban magához ölelve minden szenvedő idesodort embert.”[27]

 

Szegénygondozási rendszer

1944-ben belügyi rendeletek szólítanak föl a lakosság 10 %-nak megfelelő mértékű élelmiszer tárolására és a népkonyhák felállítására. Jegg Géza polgármester felkéri a Budafokra 1934-ben költöző Szent Ferenc lányai szegénygondozó nővéreket népkonyha szervezésére.[28] A népkonyhán 500 személyre főznek, ezek közé beszámítják a romokat eltakarító munkaszolgálatosokat, s a fel nem robbant bombákat felszedő fegyenceket is. 1945. november 1-ig a Szegényházban élők mellett az ún. külső szegények is kaptak napi egy tál ételt.

A plébánián csak egyetlen szobát tudtak használni, ahol állandóan a menekült papokkal együtt legalább hét pap lakott. A háztartás az egyik Péter-Pál utcai pincében kapott helyet, ahol 150 nő nyert menedéket egy orosz őrnagy jóságára támaszkodva.[29] Mezgár állandóan látogatja a betegeket. „A betegeknek már nincs mit enniük” – írja január 2-i feljegyzésében. A rászorulókat befogadja a plébániaközség, elhelyezi, vagy legalább egy étkezésre fogadja. A szegényházba is küldet bort a szegényeknek. A templom-pénztárat úgy sikerült megmenteni, hogy több helyen kisebb mennyiséget dugtak el. 1944 karácsonyán a nyugdíjas papoknak juttattak belőle segélyt, részben ruhaanyagot vásároltak, és azt osztották szét a szegényeknek.[30]

 

Az 1945-ös újjászerveződés élvonalában

Január 8-án megalakítják a Nemzeti Bizottságot, melynek tagja lesz Nagy Ferenc is, aki egyben a döntéseket hozó „ötös bizottság” vezetője. Nagy Ferenc végiglátogatja az egyházközség vezetőségét és az ismerős családokat. Várják a vigasztaló szót, mindenkit ért keserűség. Bátor férfiakkal romokat takarítanak, az utcán elhagyott, temetetlen lovakat elássák. Legfőbb gond az élelem. Családok, s főképp a gyerekek éheznek. A Blaska-pincébe szállítják, ha valahol cukorrépát, szirupot találnak. Ezt osztják szét a betegek, öregek, de főleg a gyerekek között.

1946. október 11-én a Városháza közigazgatási osztályán tartott megbeszélésen a református és az izraelita felekezetek, az MNDSZ, a Nemzeti Segély, a Vöröskereszt, a Szakszervezeti Tanács, az Actio Catholica (Nagy Ferenc képviseli) az UNRA javak elosztása ügyében felállított bizottság ügyvezető elnökéül, távollétében Mezgár Lajost szavazzák meg.[31]

A földosztással kapcsolatos aggályait Mezgár az Új Fehérvár lapjain korábban kifejtett demokratikus szellemiségéhez hűen levelében fejezi ki Shvoy püspöknek: „a földigénylést általában morális alapon tartom nehéznek a papság részéről, amennyiben Volksbundisták vagy akármilyen szétbontott nagybirtokból nyerne kielégülést […] Nem volna-e jobb, ha az igénylést egyenesen és kimondottan az egyházi nagybirtokok terhére nyújtanák be?” – írta, és tartva a következményektől nehezményezte, hogy egyes papok részt vesznek a földosztó bizottságokban, és tevékenykednek a nem egyházi jellegű birtokok s házak, házhelyek odaítélésében. Végül papíron az egyes püspökségeknek és egyházi intézményeknek meghagytak egyenként 100-100 hold földet. Anyagi támasz nélkül maradtak a lelkipásztorkodás és az egyházkormányzat szervei, az egyesületek, a sajtó, az egyházi könyvkiadás stb. Az ígért kárpótlás elmaradt.[32]

Miután a püspöki kar 1944. március 14-i konferenciáján hozzájárulását adta a keresztény párt alakításához, 1944 októberében megalakult gróf Pálffy József elnökletével a Keresztény Demokrata Néppárt. Programul az alakuló gyűlés a Katolikus Szociális Népmozgalom eszméit és programját fogadta el úgy, ahogyan azt Kovrig Béla kidolgozta. Mezgár szerepéről Keresztes így nyilatkozott: „Mezgár fél tüdővel élt, nagyszerű ember volt! Azonnal bekapcsolódott az eseményekbe. Budafok a mozgalom egyik szerveződési központja volt: Mezgárral innen kezdtük a Katolikus Néppárt újraszervezését.[33]Mezgárral akkor azt mondtuk, hogy tekintettel a szovjet jelenlétre, lehetetlen, hogy egy szociális programú keresztény pártnak a vezetője egy gróf legyen. Készítettünk egy emlékiratot Kerkainak, amit én vittem magammal, amiben azt mondtuk, hogy Pálffy gróf nem lehet a párt vezetője, csak akkor, ha nyilvánosan lemond a grófi titulusáról. Kerkai ezt tapintatlanságnak minősítette, de két hét múlva mégiscsak Barankovics Istvánt választották a párt élére.” A párton belül a konzervatívabb Pálffy-féle és a demokratikusabbnak tekintett Barankovics-féle csoport között a konfliktus szakadáshoz vezetett; Pálffy József, Slachta Margit a Polgári Demokrata Pártot támogatták, míg Barankovicsék a kisgazdákat az 1945. évi választásokon.

1945. október 7-én lezajlottak a budapesti törvényhatósági választások. Mezgár, Keresztes és Nagy Ferenc, továbbá a budafoki keresztény értelmiség számára egyértelmű volt, hogy a Független Kisgazda Párt mögé sorakoztak fel. A köztiszteletnek örvendő Takács Pál orvos lett az FKGP helyi vezetője, és a tagok között volt Nagy Ferenc felsővárosi káplán. A kiélezett politikai küzdelem Nagy Ferencet erősen megviselte, és kimerülten szüleihez, Zalaapátiba utazott: „A Budafokon jelenleg uralkodó politikai helyzet, mely személyemmel kapcsolatban különösen kiéleződött, szükségessé tette, hogy egy ideig kikapcsolódjak Budafok életéből […] Ahogy kamarás úrtól azt az értesítést kapom, hogy személyemmel kapcsolatban a helyzet enyhült, állomáshelyemet azonnal el fogom foglalni.”[34] – tájékoztatta levelében püspökét Mezgár. Szerencsére hamarosan megnyugodtak a kedélyek: „a mai napon hazahívtam Nagy Ferencet. Minden rendben van. Semmi baj nincsen. Örvendetesen javára változott a helyzet.” – számol be Shvoynak Mezgár október 26-án.[35]

 

Budafok keresztény hálózatának megszervezése

A két világháború közötti időszak katolikus reformmozgalma mintájára Mezgár megkísérelte az élő egyház szervezeti felépítését. Lényegében csak Budafok hagyományaira kellett támaszkodnia, s folytatni az elődök ez irányú kezdeményezéseit.

Mezgár, aki Shvoy püspök jobb kezének számított, teljes odaadással vetette bele magát a szervezőmunkába. Segítője Keresztes Sándor,[36] aki aktív tagja volt Kolozsváron az EMSZO-nak és a KALOT-nak, s 1939-ben ismerkedett meg Mezgárral. Székesfehérváron ekkoriban Kovrig Béla volt még a rektor, s Mezgár szervezte az EMSZO-t. 1944 nyarán Balatonberényben a KALOT népfőiskolán találkozott először az egyházi ifjúsági mozgalomban felnőtt Keresztes illetve Mezgár, aki a parasztság és munkásság létfeltételeinek javításán gondolkodó demokratikusabb egyházi irányzat képviselője volt.

Mezgár fokozatosan emelte a szentmisék számát: A felsővárosi két kápolnában négy, a plébániatemplomban hat szentmisét tartottak. Mezgár a német nyelvű misét a hívekkel egyetértésben megszüntette, mert akkor már figyelték, hogy ki járt rá. Elkezdték az esti litániákat s nagyböjtben minden délután keresztutat jártak. Megható volt a feltámadási körmenet, sokakat vonzott az úrnapi a szép virágszőnyeggel. Minden vasárnap sor került valahol egy lelkigyakorlatos napra. 1945. április 10-re összehívta a Magyar Vöröskereszt budai fiókját. Minden kedden és pénteken hivatalos fogadóórákat tartottak a városháza egyik régi egyleti helyiségében. A külügyminisztérium kérésére begyűjtötték a lakosságtól az elhurcolt személyek adatait. Közben az ősi budafoki egyházi népszokás szerint május hatodikán következett a határjárás, földszentelés. Újraindították a fiatalok összefogására a cserkészetet, megszerveződtek a leány- és fiúkongregációk, leány- és asszonycsoportok, ifjúsági délutánok. Leányok részére varrótanfolyam indult. Nagy Ferenc hitoktató az egyházközségi cserkészcsapat parancsnoka 1945 júliusában. Az érettebbek az öregcserkészekhez álltak be. Szeptember 16-án ünnepélyesen fogadalmat tett a felsővárosi Szent Erzsébet és a Dobó Katica cserkészcsapat, majd ezt műsoros est követte a katolikus otthonban. „A cserkészet az egyetlen egyesület, amelyik működhetik a MADISZ-on kívül. Rengeteg fiú iratkozik be! Mi is a MADISZ? Tanárok ellen, papok ellen beszélnek. Istentelenséget tárgyalnak. Mi izgatunk? 22-én például a program: 3 órakor Oltáregylet, 5 órakor KIE.” –írja Mezgár. [37]

Májusban és júliusban a Szociális Missziótársulat egy-egy tagja vezetésével 4-5 hölgy végezte el az irodai munkát: Megkezdték a hívek összeírását és az egyházközségi kartoték felállítását. A hitoktatás megindult az elemi iskolákban. Egy középfokú iskolában ugyan az igazgató betiltotta az imádkozást, de a gyerekek reagálása miatt e rendelkezést vissza kellett vonni. Mezgár megkezdi a Híveimnek című időszakos értesítőjének a kiadását.

Kezdeményezésére a három budafoki egyházközség Központi Tanácsot (KT) alakított a belvárosi egyházközség 12, a kelenvölgyi 6 és a felsővárosi 6 delegált tagjával. Elhatározták, hogy egységesen kezelik a közös adózás révén befolyt összegeket, s közösen döntenek a fennmaradó összeg rendeltetéséről. Az 1945. november 9-i püspöki levél meghatározta a Központi Tanács összeállítását: 24 választott tagja közül a belvárosi egyházközség ad 12-t, a Felsőváros és Kelenvölgy 6-6 képviselőt. Ezt egészíti ki 8 kinevezett fő. Tagjai az egyházközségi plébánosok, lelkészek, világi elnök, a kegyuraság képviselője, a női és a férfi egyesületek (mint az Oltáregylet, cserkészet, a KIOE, a Mária kongregáció, a Rózsafüzér Társulat, a Jézus Szíve Társulat képviselői) lehetnek. 1946. január 13-án, a KT első ülésén megállapították az, ún. „közös ügyeket”: ezek a szegénygondozás, az egyházi adózás, a felsővárosi templomépítés, a kelenvölgyi plébánia házának építése, a papok, hitoktatók, közös kántor fizetésének megállapítása, az Actio Catholica működtetése, az egyházmegyei szükségletek biztosítása (templom- és kultúrházépítés), az új mozgalmak indítása. A KT elhatározta az egyházközségi szakosztályok felállítását.

A hitbuzgalmi szakosztály a körmeneteket, lelkigyakorlatokat, vallásos előadásokat, zarándoklatokat – általában a hitéletet szervezte, vezetője Gátszegi István volt. A kulturális szakosztály (vezette Kolumbán Virgil piarista gimnáziumi tanár) az egyházközségi akadémia előadásait rendezte, a könyvtárat és a katolikus szülők szövetségét működtette. A szociális-karitatív szakosztály (irányítója Kollerits Károly) a hívek szociális nevelését, a népkonyha vezetését, a segélyezést intézte. A gazdasági szakosztály (irányította Aczél Zoltán) az anyagi ügyeket, az egyesületi házak karbantartását, építéseket, egyházi adózást rendezte. Mivel a polgármesteri hivatal felmondta az egyházi adó beszedésének háború előtti gyakorlatát, miszerint azt az állami adóval együtt gyűjtötték be, most e feladatot is az egyházközségeknek – beszűkült pénzügyi helyzetben – maguknak kellett megoldani. Ez azt jelentette, hogy az „egyes körzetek gondoskodnak arról, hogy az egyházközségi iroda, épületek fenntartására és az alkalmazottak díjazására szükséges egyházi adózást megértsék jó híveink. Hiszen az egyházközségi munka saját érdekükben történik. Az egyházi adónak azt a részét, melyet a város nem tud az állami adószedéssel közös kezelésében tartani, a körzetek gondozzák.[38] írja értesítőjében a plébános. A szervező szakosztály feladata az egyházközségi élet összefogása lett, vezetésével Keresztes Sándort bízták meg.

Körzeteket alakítottak körzetvezetőkkel. A körzetek csoportokra oszlottak, élükön csoportvezetőkkel. Az utcafelelősök adták ki a gyűjtésekre a felhívást, a templomi összejövetelekről értesítették az utca lakóit, hívtak szentségimádásra, böjti keresztútra, gyűjtötték az egyházi adót fizetők névsorát: „Egyházközségünk hívei nem képezhetnek egyszerűen tömeget, hanem csak jól rendezett seregben érvényesülhet erejük […] Mivel az egyházközség nagy területen fekszik, ezért 22 körzetre osztottuk és minden körzethez több utca, tartozik […] a körzetek élén állnak a körzetapostolok, és az egyes utcák ill. házcsoportok élén a csoportapostolok. Minden hónap első szerdáján gyűlnek össze, de a körzetapostolok külön is minden hónap utolsó szerdáján járnak össze megbeszélésre […] A körzetapostol és a hozzátartozó csoportapostolok gondozzák a körzetet, tanácskoznak egymással a körzet ügyeiről. Összeírják a körzet családjait és gondoskodnak a nyilvántartás állandó kiegészítéséről. A betegeket, elhagyatottakat jelentik az egyházközségi irodákban. Kiosztják az egyházközségi értesítőket, meghívókat, névre megcímezve […] A körzetmegbízottak már november 30-án tartottak ismerkedési estet igen jó hangulatban, családjaikkal együtt. Előadás, zene, tánc, fehér asztal vidámította a megjelenteket. Karácsony után az egyes körzetek munkatársai előkészítik a körzetek családi estjét. Minden körzet megrendezi a maga családi szórakozását. Azután pedig fokozottabb mértékben rendezik a körzetek külön megbeszéléseit úgy, amint ősszel elkezdtük. Negyedévenként minden körzetnek minden családját meghívóval kérjük majd az illető körzet összejövetelére. Az ismerkedési estre a család minden tagját szeretettel várjuk. A megbeszélésekre pedig minden családból legalább egy tagot!” [39] – írja az egyházi értesítőben a prépost-plébános. Újjáalakult 87 fővel a Rózsafüzér-társulat, 16 fővel az Egyházközségi Férfikar, az Oltáregyesület, a Szent Margit és a Szent Alajos leánykongregáció, a szívgárdák, a ministráns egyesület a Katolikus Szülők Szövetsége, 50 fővel a Szent József cserkészcsapat, valamint és a Cecília-énekkar. A templomi szolgálaton kívül világi színműveket is előadtak.

Mind a felsővárosban, mind a belvárosban családi esteket, teadélutánokat, színi előadásokat szerveztek részben a Pannónia utcai iskolában, részben a Fervágner Ádám vendéglős (ingyen átengedett) helyiségeiben, továbbá az Egyházközségi Otthonban, népszerű nevén a „szent kocsmában”, ahol biliárdozni, pingpongozni, kártyázni is lehetett. Bált a város dísztermében is rendeztek, melyen, a város vezetésén kívül Shvoy Lajos megyéspüspök is részt vett. Innen indult a Budafok-felsővárosi katolikus bálok szervezésének gondolata.

A szegény családok rászoruló gyerekeinek vidéki nyaraltatását az Actio Catholica vállalta föl. Az első gyerekcsoportot 1945 júniusában a budafoki egyházközség Vas megyébe küldte teleltetésre: 51 gyerek indult el február 1-én. „Az Actio Catholica vonataival több csoportban vittük vidékre a nyaraló gyerekeket, különösen Zalába, Somogyba, és Vas megyébe” – jegyzi föl Nagy Ferenc plébános. „Legalább esznek. Áradozva írják haza a leveleket. Éppen ez a vigasztalásunk, hogy a magyar mégis igen jó keresztény. Hányan vállalják el gyerekeinket és megsértődnek, ha kevesebb gyermek érkezik, mint várják.” – állapította meg Mezgár a Historia Domusban. 1945. augusztus 8-án nyílt meg az Actio Catholica első konyhája Budafokon, 19-én pedig a 100 személyes egyházközségi népkonyha. Az élelmet az Actio Catholica szervezésében az amerikai katolikusok segélyszervezetei adományai biztosították: napi egyszer adnak ebédet; heti kétszer levest, főzeléket, két alkalommal húsos főzeléket, háromszor csak főzeléket. A népkonyhát az egyházközségi asszonycsapat vezette. A húsellátást a hívők vállalták magukra, helye a Pannóniai utca iskola pincéjében volt.[40] 1947. március 30-án be kell zárni a népkonyhát: Nézeteltérés támadt az Actio Catholica és a kormány között a vöröskeresztes adományok elosztása körül. A mind jobban megerősödő Kommunista Párt a külföldről érkező katolikus adományok 50%-át magának, és párttagjainak követelte.[41]

1946-ban a templom, a plébánia, a cserkészotthon, a kongregáció otthona, és az egyházközségi otthon is javítás alatt állt. 1946 őszére elkészült a templomtorony. A megújuló Knoll József utcai Katolikus Ifjúsági Otthonban a fiú kongregáció illetve az egyházközségi népkonyha rendezkedett be, télen az udvart jégpályává öntötték fel, nyáron pedig színpadot állítottak föl ugyanott. „Az egyházközségi élet fejlődése miatt szűknek bizonyult az egyházközségi otthonunk. Ezért a régi előadóterem megnagyobbíttatik az egyik szoba falainak kiverésével, a nagyterem padlására vetítő kamerát illesztettünk. Az átalakítás költségét kölcsönökből fedeztük, melyet a söntés (az ún. »szent kocsma«) jövedelméből kívánjuk visszafizetni.” – jegyzi fel Mezgár 1947-ben.[42]

Végrendeletekben házat és telket is örökölt az egyházközség, amint püspökének írja: „Az épületekben internátust óhajtunk teremteni, és ha egy-egy lakrész megüresedik, azonnal felterjesztjük tervünket döntés céljából. Egy másik telek, sőt egy kis ház is felajánltatott az egyházközségnek […] A telek a Szent Imre Otthon tőszomszédságában van. Mindent elkövetek, hogy ezt a telket megszerezhessük, mert a Szent Imre otthonnak létkérdése.”[43]

Pongrácz Ferenc egyházközségi gondnok vezette az egyházközségi épületek újjáépítését. 1947-ben „angyaljárást” hirdettek az egyházközségi otthon újjáépítéséért: „október 5-én, vasárnap délelőtt egyházközségünk minden utcájában, minden ajtón bekopogtatunk és kettőforintos téglajegyek megváltását kérjük híveinktől. A fiatalság, utcák szerint elosztva, ugyanabban az órában végigjárja az összes utcákat, és a körzet- meg csoportvezetők mindenütt az utca közepén kísérik a két oldalt dolgozó ifjúságot!”[44]

Budafok egész keresztény társadalmát (szülőket, gyerekeket, tanítókat, hitoktatókat) átfogó egyházközségi szerveződésnek a csúcsát jelentette az 1947. május 11-re szervezett eucharisztikus nap. Keresztes Sándor szerint az eucharisztikus napot tudatosan az 1947-es választásokat megelőzően, a katolikusság összefogására, megerősítésére szervezték Budafokon: „Ekkor már nagy pártszervezésbe nem fogtunk, nem akartunk embereket, szervezeteket kompromittálni. Háttérben azonban itt volt a KALOT, EMSZO, Hivatásszervezet. Nyíltan nem akartunk a prímással belharcba keveredni, megosztani a katolikusságot. Mezgárral elhatároztuk, hogy megpróbálunk egy egységeges katolikus megjelenést szervezni a választások előtt. Meghívtuk a prímást, Badalikot, aki a domonkos rend tartományfőnöke volt abban az időben, és a Varga Lászlót, aki akkor ügyvéd volt, ő is az egyetemi Mária Kongregációhoz tartozott.”[45]

A rendezvényeket a templom jobb oldalán álló ún. Törley-töltőteremben tartották. Érdtől Csepelig több tízezer ember jött el, zászlók alatt vonultak fel. Az ünnepi istentiszteletre is a Törley-pezsgőgyár nagytermében került sor, az oltárképet Cziglényi Ádám iparművész készítette. A villanytelep teljesen ingyen szerelte föl a templomot, és az áramot is ingyen szolgáltatta. A szentmise után az eucharisztikus díszgyűlésen Badalik Bertalan domonkosrendi perjel, Varga László székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag és Mindszenty József bíboros hercegprímás mondtak beszédet. Az eseménysorozatban hűségéről biztosította az egyházat Kutrucz Pálné – az anyák, és Szőke József – az apák nevében. A délutáni szentségimádást az esti eucharisztikus körmenet követte, amelyet Shvoy püspök vezetett, és ő mondta az azt követő Te Deumot. A Péter-Pál utcában lakó hívők megelőzően rohammunkában javították ki a házak frontját, s most négy díszkapu alatt vonult át a tömeg.

 

Támadás az egyház ellen

Az egyházi iskolákért, a hitoktatásért folyó kultúrharcban Mezgár éppúgy nem akarta a híveit; a szülőket és a gyerekeket magára hagyni, ahogyan a lelkészeket és a tanítókat sem: 1947. január 15-re hirdették meg az egyházkerületi tanítók gyűlését, melyre négy kerületből (érdi, martonvásári, budai alsó- és felső kerület) érkeztek a tanítók. A gyűlést Shvoy Lajos megyéspüspök részvételével tartották meg.

1947. március 11-re a helybeli iskolák összes tanítóját hívta össze, hogy „a katolikus nevelők katolikus kötelezettségeiről” tárgyaljon velük. Nemcsak a Pannónia úti, de a Mátyás király úti (ma: Gádor utcai) általános iskola is helyt adott a körzetfelelősök rendszeres gyűléseinek. Színdarabokat, operetteket mutattak be a pannóniai iskola rögtönzött színháztermében. (Pl. Az Úr katonái és a Mágnás Miska c. műveket) Október 2-án leváltották az iskolaigazgatót, Balázs Jenőt. „Ez nagy csapás volt az Egyházközségre, mert a leváltás oka: az iskolának túlzott igénybevétele az Egyházközség által” – jegyzi fel Prokópius, s valóban, Bakk Imre irányítása alatt csökkenteni kellett az előadásokat.

1947. március 14-től a kommunistákkal szimpatizáló kisgazdapárti Ortutay Gyula lett tehát a vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki rögtön bejelentette, hogy törvényjavaslatot kíván benyújtani az országgyűlésben a fakultatív hitoktatásnak az iskolákba történő bevezetéséről. A fakultatív vallásoktatásért folytatott sajtóhadjárat idején a Budafok Népe c. napilapban a következő szerkesztői érvelést olvasható: „A klerikális reakció minden eszközt megragad arra, hogy az amúgy is minimálisra csökkentett követelést meggátolja. Tüntetéseket szerveznek, sajtóhadjáratot indítanak, kultúrharccal fenyegetődznek. Megkérdeztük Mezgár Lajos plébánost, aki nem akart a kérdéshez hozzászólni.” A Budafok Népében megjelenő cikkek hangvétele jelzi, hogy a fakultatív vallásoktatásért folyó küzdelem ürügyén megindult helyben is a zaklatások és támadások sora a plébánosok és a kisgazdapárti vagy Barankovics-párti elkötelezettségű, egyházi és közösségi életben köztiszteletet kiérdemlő vállalkozók és értelmiségiek ellen.

1948. május 27-én az ötezer hívős Budafok-felsővárosi egyházközséghez tartozó Katolikus Szülők Szövetsége – az országos tiltakozás részeként – több mint 400 szülő jelenlétében viharos körülmények között értekezletet tartott, hogy tiltakozzanak a katolikus iskolák államosítása ellen: „A gyűlésre kivonult, nagyrészt ismeretlen egyének, agresszív fellépésükkel, fenyegető és az igazságot elferdítő felszólalásukkal igyekeztek a gyűlést megzavarni, és a szülőket megfélemlíteni. Elvakultságukban tettlegességtől sem riadtak vissza. A szavazás végén még az urna felbontását is erőszakkal megakadályozták, és a szavazó cédulákat elégették. Ennek ellenére a katolikus szülők, akik 70%-ban munkások voltak, szinte 98%-ban a katolikus iskolák államosítása ellen foglaltak állást.[46] A következő napon, 28-án a képviselőtestület tanácskozott, majd a katolikus iskolák államosítása elleni egyhangú határozatát levélben juttatta el a miniszterelnökhöz és a kultuszminiszterhez. A polgármester elnöklete alatt összehívták a szülőket a premontrei gimnáziumba. A polgármester minden fenyegetése ellenére a jelenlévő nagyszámú szülők 88 %-a az államosítás ellen foglalt állást, és Mindszenty József bíboros hercegprímást éltette a polgármester legnagyobb bosszúságára.[47]

A Budafok Népe 1947. március 22-i számának címlapján számolt be a székesfehérvári népügyészség által Mezgár Lajos plébános ellen indított népbírósági perről az Új Fehérvár című egyházi lapban 1945 előtt megjelent írásai miatt. 1947-ben a népügyészség felvilágosítást kért a budafoki nemzeti bizottságtól a prépost-plébános „politikai magatartásáról”. Közben megindul az össztűz az egyház segélyező tevékenysége ellen is. A kommunisták az amerikai segélyszervezet embereit kémkedéssel, a karitász-tisztviselőket pedig visszaélésekkel vádolták meg, mire az amerikai segélyszervezet (az NCWC) kénytelen beszüntetni a segélyezést.[48] Természetesen a budafoki karitász is a célkeresztbe kerül: A Budafok Népe 1947. április 5-én Kit visz Svájcba nyaralni az Actio Catholica? címmel megvádolta a belvárosi egyházközség égisze – Keresztes Sándor vezetése alatt – működő szervezetet, hogy a budafoki szegény rászoruló gyerekeket kihagyja a listából. Az újság követelte a nevek nyilvánosságra hozatalát. Ugyanezen az oldalon olvasható „Beszélgetés a Vörös Kereszt budafoki vezetőségével” című cikk. Az újságíró Bauer Vilmosnét és Siuda Nándornét találta az irodában. „A hölgyek íróasztalán megpillantottunk egy névsort. Kérdő tekintetünkre megjegyezik, hogy a Vöröskereszt intézőbizottságának névsora. Az intézőbizottságban Mezgár Lajos plébános vezetésével ott találjuk a Kisgazda Párt teljes vezetőségét Takács és Brázay doktorral az élen a Kisgazda Párt képviseleti testületi tagjaival egyetemben. A vezetőség összetételét vizsgálva önkéntelenül felmerül bennünk, és kifejezést is talál az a kérdés, hogy vajon a budafoki Vöröskereszt a kisgazdapárt segélyszerve-e?” A vád tehát az volt, hogy a kisgazdák gyermekeinek osztják a segélyeket nem a szegény nélkülözőknek. Mezgár Lajos valójában állandó érintkezésben volt a városi hatósággal. Az amerikai Vöröskereszt adományát egy bizottsággal együtt (a város szociálpolitikai osztályának kiküldötteivel és Hanka Lajossal, a Nemzeti Segély vezetőjével valamint Baranyai János polgármesterrel) osztották szét mind 1947 végén, mind 1948 első három hónapjában. Az elbírálás alapjául a szociálpolitikai osztály által készített környezettanulmányok szolgáltak.[49] Elszászer József, a Budafok Népe újságírója (a budafoki MDP tömegszervezője) felkereste Mezgárt, hogy adja ki a megadományozottak listáját, amit a plébános megtagadott.[50]

Az ügy folytatódott, az április 12-i számból értesülünk, hogy a lap szerkesztősége nem kapta meg az Actio Catholica vezetésétől a Svájcba utazó gyerekek névsorát, mert „pártok szerint válogattak” a kiküldéskor, de – mint megtudjuk a cikkből – a Nemzeti Bizottság is foglalkozott már az üggyel. Ezután feloszlatták a Vöröskereszt helyi szervezetét, s az új vezetőség elnöke Polacsek Gyula közigazgatási tanácsnok lett.

 

Mezgár Lajos – a népbíróság előtt

A Budafok Népe 1948. október 30-i száma Egy népbírósági tárgyalás elébe címmel közölte a hírt: „Mezgár Lajos budafoki prépost, plébános 1938-ban kiadott könyve is iskolapéldája arra, miként politizáltak egyes papok a múltban […] 1938-ban és később is, amikor százezrek pusztultak el a gázkamrákban és a csatatereken a Mezgárok és a többi fasiszták jóvoltából, még akkor sem hagyott föl az uszítással. Az Új Fehérvár c. lap hasábjain folytatta népellenes hadjáratát. Mezgár ügyét egyébként most tárgyalja a Népbíróság. A Székesfehérváron induló, majd Budapesten folytatódó perben a vádló Fodor László, aki a második világháború előtti időkben Fehérváron a rivális lap, a Székesfehérvári Friss Újság szerkesztője volt, s aki antiszemitizmussal és demokráciaellenességgel jelentette fel Mezgár Lajost. Feljelentésében felsorolja sérelmeit, miszerint „zsidóbujtatás” miatt 1943. január-február hónapban vizsgálat folyt a lapjánál, majd ezt követően kizárták sajtókamarából és beszüntették a lapját. Szerinte Fehérvárott „zsidó lapnak” bélyegezték újságját, és olvasóközönsége emiatt pártolt át az Új Fehérvár című laphoz.

A vád tárgya Mezgár hét újságcikke volt, melyek az Új Fehérvár hasábjain jelentek meg 1937-ben és egy 16 oldalas brosúra, melyet a vádirat és a Budafok Népe napilap könyvnek titulált.[51] A legsúlyosabb vádat az antiszemitizmus jelentette. Valójában Mezgár gondolataiban, az 1895-ben megalakuló Katolikus Néppárt és Prohászka szemlélete tükröződik. A kapitalista gründolásba főként a zsidó és a német etnikum kapcsolódott be, míg a magyar arisztokrácia a földtulajdonban, az agrárgazdaságban kereste boldogulását, s ebben Mezgár azt látta, hogy a magyar paraszt és munkás számára a társadalmi felemelkedés (mobilizáció) lehetősége nem adatott meg. Munkásokat vezetett a hivatásszervezetben, s azt tapasztalta, hogy mind többen csatlakoztak a nyilasokhoz, akik „megoldást” kínáltak. Amikor a vitatott 16 oldalas tanulmányát írta, a náci Németország gazdasági eredményei még a nyugati demokráciákat is elismerésre és alkudozásra késztette, s mindenütt felerősödtek a szélsőjobboldali szervezetek, nálunk a nyilas mozgalom. A zsidóellenesség nem egyszer tettlegességre, fajgyűlöletbe fordult, a társadalomban felerősödtek az agresszív megoldások hívei. Mezgár számos írásában támadta a nyilas mozgalmat, a totalitárius rendszereket és az erőszakot. Nem lehet számára kétséges, hogy a zsidók elleni erőszakos fellépés helytelen út: „A zsidókérdés megoldásában legelső tényező az erkölcsi erő. Rossz úton jár az, aki fizikai erőszakoskodásokkal kezdi a kérdés bolygatását. […] A zsidóval nem tudja felvenni a versenyt a magukról megfeledkezett keresztények erkölcs-telensége, hanem csak a hitből és lelkiismeretből élők fokozott, természetfeletti becsületessége!”[52]

Megkeresésére Berényi István főorvos igazolja, hogy 1944. május 15. és 1945. március 15. között feleségével együtt – származásuk ellenére – támogatást kapott, Schaar Bernát állatorvos egész családját támogatta stb. Fehér Istvánné zsidó származása ellenére az egyházközségben dolgozott, aki szerint Mezgár „a többi üldözöttet is segítette és emiatt a csendőrséggel konfliktusa támadt, […] bíztatta az üldözötteket, hogy a sárga csillag viselése ellenére is csak tovább járjanak a templomba. A szentmise után az üldözöttekért imát mondott.[53]

Jegg Géza nyugalmazott polgármester minderről így nyilatkozott: „a prépost úr a zsidókérdésben mindenkor teljesítette papi és emberi kötelességeit és állandóan igyekezett ellensúlyozni a szélsőjobboldali körök azon törekvését, hogy a város lakosságát a zsidók elleni gyűlöletre izgassák. Nagyrészt a prépost úr egyházi, közéleti és társadalmi működésének köszönhető, hogy Budafok lakosságának nagy többsége részvéttel, együttérzéssel viseltetett a zsidóság iránt. Amikor az ún. gettó felállításakor Endre László elrendelte, hogy a zsidók a városszéli téglagyárban helyeztessenek el, ismételten megjelent nálam, kérve kért arra, hogy akadályozzam meg ezt az embertelen intézkedést. Nyilas körök részéről féktelen izgatás folyt, s prépost úr volt a városban a legszilárdabb erkölcsi tényező, akire támaszkodhattam […] meggyőződéssel állíthatom, hogy prépost úr a zsidóság érdekében mindenkor a leggerincesebben s az adott viszonyokhoz képest a legeredményesebben működött a fennállott szabályokkal élesen szembehelyezkedve.”[54] Megmozdult érte egész Budafok; benyújthatta a város katolikus férfiainak tanúsítványát, hogy „sem a szószéken, sem másutt elmondott beszédeiben antidemokratikus kijelentést nem tett és a napi politikát még csak nem is érintette”. Az aláírók egyben tiltakoztak a vádak ellen.

A tanúk közül Schück István, 53 éves cukrász – vallomástétele idején kommunista – 1944-ben ismerte meg a plébánost, amikor mint zsidó származású keresztény hamis papírokkal bujkált. Egy bombatámadás során „zsidó munkaszolgálatosok mentették a pincében rekedteket és a budafoki nyilasok megtámadva a munkaszolgálatosokat, kővel dobálták a mentést végző zsidókat. A felizgatott tömeget vádlott személyes közbelépése oszlatta fel, aki a zsidókat megcsókolta azzal, hogy »ti vagytok a derék magyarok, folytassátok a munkát, segítsétek a betemetetteket«, majd karót rántva, magából kikelve zavarta szét a sértő tömeget. Amikor templomba jártunk, a vádlott bizonyította, hogy nem vagyunk zsidók azzal, hogy ő felelősséget vállalt értünk.” A tanúvallomásokból derült fény a székesfehérvári munkásság érdekében vezetett bértárgyalásaira, az általa vezetett sztrájkokra is. Mind Skriba Lajos, mind Nárdai József tanúk hangsúlyozták, hogy Mezgárnak igen „sok baja volt az akkori kormányokkal”, amelyek megkísérelték rávenni, hogy hagyjon fel a munkások támogatásával. „A zsidó vagyonnal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy magánvagyont tiszteletben kell tartanunk. Nem tett különbséget és kivételt zsidó vagy nem zsidó munkás között. Polgári iskolát, esti fémipari tanfolyamot szervezett a munkásság szellemi felemelkedése érdekében. Ezeken a tanfolyamokon többek között Morvai Béla vádlott legjobb barátja, annak ellenére, hogy nevezett zsidó volt, előadást tartott.[55] emelte ki tanúvallomásában Kozó Gyula. „Zsidó tanár – dr. Morvai Béla – volt a legjobb munkatársa, aki még akkor is tartott nekünk előadásokat, amikor már a zsidókkal barátkozni is veszélyes volt, zsidó tagjainkat támogatta, segélyezte. Ő [mármint Mezgár] volt a munkások atyja városunkban, így is neveztük, s egyedül neki volt köszönhető, hogy a munkásság a fasiszta és zsidóellenes szervezetektől teljesen távol tartotta magát.” – nyilatkozták a fehérvári munkások.[56]

A vádlottat 1923-óta ismerem Székesfehérvárról […] Tudom azt, hogy a vádlott volt a munkásszervezetek vezetője […] munkásérzelmű ember volt és az ő tekintélye alatt a munkáság megmozdulhatott […] határozottan ellenezte a faji gyűlöletet és hangoztatta, hogy az embert erkölcsi tartalom szerint kell megítélni. Az általa vezetett munkásszervezetekből nyilasok nem kerültek ki. Bőrgyárban, festőiparban a béremelés érdekében sztrájkokat szervezett és ezek a sztrájkok sikerrel is jártak. Családi pótlékot a helyi munkások egy évvel előbb kaptak, mint országos viszonylatban a többi munkások. Az ő közbenjárására az órabéres munkások karácsonyi segélyként egyhavi illetményt kaptak […] Tudomásom van arról, hogy a vádlott intette a munkásokat, hogy ne vegyenek részt a nyilas mozgalomban.” – vallotta Skriba Lajos, akkor székesfehérvári polgármester-helyettes.[57]

Egyik napról a másikra tűnt el a plébános, úgy, hogy a plébánián szolgáló testvérhúga sem ismerte távozási szándékát. Egyedül Shvoy Lajos megyéspüspök tudott arról, hogy külföldre menekült, egy szál ruhában, minden igazolvány nélkül, egyik napról a másikra.[58] Mezgár 1948. március 25-i bejegyzésével megszakad a História Domus. A következő évszám: 1949. Alatta ez olvasható: „1949. jan. 21-én lett volna dr. Mezgár Lajos prépost-plébános úr 6. népügyészségi tárgyalása a budapesti Markó utcai népbíróságon. Nevezett az időpont előtt 2 nappal távozott el a plébániáról, hogy egy nap múlva visszajön. De nem tért vissza.” – olvasható az utód, és közeli munkatárs; Pelsőczy Ferenc bejegyzése.

 

Jegyzetek



[1] Prohászka Ottokár: A numerus claususról. (1920) In: Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái. XXII. köt. Bp., 1929. 245-260. p.

[2] Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919-1945. Bp., 1999. 218. p.

[3] A Brazíliában megjelent Vallási és Szociális Kutatások Statisztikai Központjának felmérése a „Világi papok adatai” cím alatt tartalmazza azt a kérdőívet, amelyet Mezgár életrajzi adatairól maga töltött ki. A statisztikai felmérés a Brazíliai Földrajzi és Statisztikai Intézet kiadásában jelent meg, a kért oldalakat e sorok írója kérésére Brazíliából küldték meg. (Továbbiakban: Mezgár-életrajz, Brazília.)

[4] Mezgár 1891. április 28-án született Nagykanizsán, Zala megyében. Teológiát tanult. Egyetemi tanulmányait 1914-ben Budapesten fejezte be, és a háború miatt később, 1927-ben doktorált. 1914. június 22-én Prohászka Ottokár szentelte pappá. 1914-1917-ig különböző helyen káplán, majd 1920-ig a keresztes nővérek lelki vezetője Zsámbékon, a Szociális Missziónál. 1924-1927-ig Vérteskozmán plébános, ezt követően 1943-ig a fehérvári egyházmegye papi szemináriumában tanár. Két éven keresztül prefektus és 3 éven át spirituális, az egyházmegyei újság szerkesztője. Az egyházmegyei zsinat általános titkára volt, s tagja volt az egyházmegyei bíróságnak is. Az Actio Catholica plébániai közösségeinek egyházmegyei titkára volt. Saját bevallása szerint magyarul, németül, olaszul és spanyolul beszélt élete végén, olvasott angolul és franciául. (Mezgár-életrajz, Brazília.)

[5] Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon, 1924-1944. Bp., 1993. 96-97. p.

[6] A fehérvári püspöki levéltár egy négyoldalas, 1986. augusztus 15-én kelt visszaemlékezést őriz tőle, melyben bemutatja az Új Fehérvár szerkesztésének körülményeit. A lapot 1938-ban kellett átvennie Mezgártól. A szerkesztőségben egyetlen munkatársa volt Skorka Lajos újságíró, szerkesztő. A nyomdában 4-5 férfi és 2-3 nő dolgozott. „A lap ellenzéki volt, ezért kormánytámogatást nem kapott, mint a másik két fehérvári újság, a Fejérmegyei Napló és a Székesfehérvári Friss Újság. Az újság példányszáma igen alacsony volt.” Sikerült egy kis befektetéssel a későbbiekben az újságot, az üzletet és a nyomdát kifizetődővé tennie. „Szerkesztőségem éveiben a lap továbbra is ellenzéki politikát folytatott, ami a szélsőjobboldal és a német nyomás idején egyre kiéleződött. Így történt, hogy egyik vezércikkem miatt („Tiszta vizet”) az Új Fehérvárt 8 napra betiltotta a kormány. A német követ követelésére Keresztes-Fischer belügyminiszter írta alá a betiltó rendeletet. A hazai nyilas sajtó, sőt egyes birodalmi német lapok is támadták ekkor az Új Fehérvárt. Nyilván ennek a politikai magatartásnak lett következménye, hogy 1944. október 20-án a szerkesztőségben letartóztattak és a szomszédos Gestapo parancsnokságára kísértek. Itt már együtt találtam a város számos vezető személyiségét: gróf Széchenyi György főispán, Kaltenecker Viktor felsőházi tag, az ügyvédi kamara elnöke, Csikós Andor a takarék vezérigazgatója, Kenessey Gyula sárbogárdi főszolgabíró, Halasy Lajos a város közigazgatási tanácsnoka, Reviczky Jenő őrnagy, a hadtest D tisztje, Bilkey Ferenc felsővárosi esperes plébános és én voltunk együtt.” Innen a kihallgatások után Velencére, a Gschwindt-kastélyba vitték őket, ahol a nyilas őrség élén német parancsnok állt. Végül a komáromi Csillag-erődbe kerültek, ahol 70-en voltak egy cellában, s talán ezren foglyok összesen. Közöttük volt 12 katolikus és egy református pap. „A Csillagerődből indult minden héten egy marhavagonokból álló szerelvény, amely a foglyokat Dachauba vitte, az ottani koncentrációs táborba. Hetven fogolytársam közül négyen jöttek haza onnan élve.” – írja. Ő Skorka Károlynak köszönhette kiszabadulását. Leírja, hogy a nyilas Számonkérő Szék fegyveresei vitték el 1945. február 8-án Shvoy Lajos megyéspüspököt többekkel együtt. Az Új Fehérvár a város ostromáig jelent meg, a lapot gondozó, a püspökség tulajdonában álló Vörösmarty nyomdát államosították.

[7] Mezgár saját védekezése illetve a bőrgyári munkások levele tevékenysége igazolására a népügyészséghez. Budapest Főváros Levéltára (továbbiakban: BFL.), VII.5.e (= Budapesti Büntető Törvényszék) 9448/50 95. 190. p.

[8] Uo. 165. p. (A székesfehérvári munkások által aláírt nyilatkozat.)

[9] Keresztes Sándor saját visszaemlékezése, 2004. április 8.

[10] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 180. p. (festőipari munkások tanúsítványa, 1947. április 16.)

[11] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 188. p. (cipészsegédek tanúsítványa, Székesfehérvár, 1947. április 22.)

[12] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 188. p. (Felmayer Rt. munkásai igazolása, 1947. április 23.)

[13] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. s. p. (dr. Morvay Béláné, a szociáldemokrata párt adminisztratív titkára aláírással kelt levél, 1947. április 18.) „Alulírott Dr. Morvay Béláné székesfehérvári lakós tanusítom, hogy 1946. évben elhalálozott néhai férjem Dr. Morvay Béla állami gimnáziumi tanár Dr. Mezgár Lajos esperes plébános által 1944. évben Székesfehérvárott szervezett Munkásfőiskolának és esti tanfolyamoknak az utolsó időkig előadója volt, annak ellenére, hogy férjem az akkori zsidótörvények értelmében zsidónak számított.”

[14] Shvoy Lajos: Önéletrajz. Sajtó alá rend.: Mózessy Gergely. Székesfehérvár, 2002.

[15] „Az állampolgárok nevelése éppúgy az Egyház feladata, mint a jó hitvesek és tisztességes munkaadók, becsületes munkások lelki képzése.” Mezgár Lajos: A tökéletesebb állam. Székesfehérvár, 1938. III. r.

[16] Mezgár Lajos: Ezt akarjuk. In: Új Fehérvár, 1934. december 17.

[17] Mezgár Lajos: Csendes fiatal élet, tragikus halál, példájában ragyogó dicsőség. In: Új Fehérvár, 1934. július 22.

[18] Mezgár Lajos: Sötét gondok. In: Új Fehérvár, 1934. július 29.

[19] Mezgár Lajos: Mi a csoda! In: Új Fehérvár, 1934. augusztus 12.

[20] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 74-75. p. (Mezgár vallomása a népbíróságon.)

[21] Mezgár Lajos: Az egyházi szegénygondozás módszere. Székesfehérvár, 1931. 42. p.

[22] Prokópius Gábor: Budafok-felsővárosi templom története. H.n., é.n. (továbbiakban: Prokópius.) 26. p.

[23] „Főtisztelendő kamarás Úr! Szattler Andorné Ferenc u. 9. sz. [a.] lakos, kinek férje zsidószármazású s jelenleg munkaszolgálatot teljesít, részesülni óhajt a nunciatúra mentesítésében. Ő is és két leánya katolikus, Philóné húga, régi kongreganista, akin azért is segítenünk kellene, mert esetleg házasságukat is rendezhetjük. (Egyházilag nincsenek megesküdve!) Szerinte a nunciatúra ad ki mentesítő írást férje részére, ha a plébánia igazolja, hogy ő és leányai őskeresztények. Kérem részére ezt az igazoló írást kiállítani, hogy férje részére ezt az írást a nunciatúráról még a holnapi nap folyamán beszerezhesse. Budafok, 1944. nov. 12. Nagy Ferenc.” BFL., VII.5.e 9448/50 sz.

[24] „Ismételten megköszönöm Önnek Főtisztelendő Atyám, hogy Ön, aki Nagy Feri főtisztelendővel együtt, rólam, fiamról, leányomról és még néhány zsidóról, akik ott bujtunk a Ganz pincékben, mindent tudva, a felőlünk érdeklődőknek mindig garantálták azt, az akkor szükséges »őskereszténységi«  valótlanságot, amivel mi a legnehezebb körülményeket is és a nyilas vizsgálatokat is előre tudtunk és nagyobb bajok nélkül megúsztunk.” BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Schück István cukrászmester levele, Budapest, 1948. július 14.)

[25] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Jegg Géza ny. polgármester levele, Balatonlelle, 1947. május 14.)

[26] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Fehér Istvánné, Ladányi Adrienne levele, 1948. július 15.)

[27]A felszabadulás, 1944. dec. 26. körül támadt viharban elveszett az eredeti háztörténete a Szeretetháznak, ez az egy-két gyarló szó ezért lett megörökítve a Kálváriai úti Nővérek történetében.” Budafoki Ferences Mária Gondozó Nővérek Háztörténete (1934-1947) Kézirat. (Budafok-Felsővárosi Plébánia Irattára.)

[28] Mária Lujza, Mária Amália és Mária Véna nővérek 1934. január 5-én érkeznek Budafokra érseki kihelyezéssel, Poós Rezső apátplébános és Záborszky Nándor polgármester kérésére. Folláth Ádám házában kapnak először szállást. A polgármesteri hivatallal egyeztetve kezdik munkájukat. Mintegy 200 környezettanulmányt készítenek, s a segélyező bizottság a polgármester elnöklete alatt állítja össze a segélyezendők listáját. A nővérek kijárnak a házakhoz, mosnak, takarítanak a szegény öregekre, kifestik, az is előfordul, hogy kimázolják a lakást. Poós apáttól átveszik tehát a szegénygondozást. (Ekkor ugyanis az egyházközségnek volt szegényalapja is, s a Kossuth Lajos u. 26-ban a plébánia asszonyai adtak ebédet a rászorulóknak.) A szegénygondozó nővérek a helyi tanítónők segítségével kartotékot vezetnek a segélyezendők részére végzendő feladatokról. A város előkelő hölgyei Záborszky Nándorné (a polgármester felesége) elnökletével rendszeresen gyűjtenek – felekezeti különbség nélkül – a szegénygondozás céljára. A nővérek arra biztatják a híveket, hogy amit a koldusoknak adnának, nekik adják, mert ők vállalják a koldusok gondozását is. Mivel nincs külön kápolnájuk, még 1934-ben átveszik a Péter-Pál kápolnát, amit később felújítanak. Amikor az SZDP részéről támadás éri őket, Pentz Károly veszi védelmébe a nővéreket: „Hogy mit dolgoznak, és mit szenvednek a szegénygondozók, Réder [helyi SZDP-vezető] is tudhatja. Budafokon az egyházak között olyan nagy a harmónia, mint sehol az országban.” Fischer Jakab pedig így védi meg őket: „Azok, akikről szó van, olyan munkát is végeznek, amire munkásasszony nem vállalkozik.” Az egyházközségi Szociális Missziós Társulatban, melynek 20 éven át elnöknője Prokópius Nándorné, a nővérek által vásárolt anyagokból ruhákat varrnak a szegényeknek, ezek mellé a nővérek még cipőket is beszereznek. 1936-ban nyitják meg a szegény gyerekek számára ingyenes napközi otthonukat, melyet Mária Ambrózia nővér vezet. 1938. szeptember 23-án a Pest megyei polgármesterek látogatják meg a napközi otthont, amely berendezésében s az ellátás tekintetében is Budafok városnak nem kis büszkesége. 1939-ben Mária Boromea nővért Beregszászra invitálják, hogy ott a szegénygondozást megszervezze. Budafoki Ferences Mária Gondozó Nővérek Háztörténete (1934-1947) Kézirat. (Budafok-Felsővárosi Plébánia Irattára.)

[29] Mezgár Lajos: Lelkipásztori helyzetjelentés Budafokról. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár (továbbiakban: SzFPL.) 4553/1945. sz.

[30] Uo.

[31] Fennmaradt a Vöröskereszt 1947. január 29-én tartott ülése jegyzőkönyvében: „Megbeszélik, hogy a beérkezett gyapjúszövet megvarratására gyűjtést indítanak.” 15 garnitúra vándorkelengyéhez való anyagot is kaptak. (Az újszülöttek által kinőtt pólyák, ruhácskák a közösségen belül „vándoroltak”.) Hargitay Antónia vállalkozott arra, hogy az Oltáregylet tagjaival megvarratja.

[32] Mindszenty  József: Emlékirataim. Bp., 1989. (továbbiakban: Mindszenty, 1989.)

[33] Keresztes visszaemlékezése Budafok, 2004.április 8:. P. Kerkai őt szerette volna felkérni pártigazgatónak, hiszen a Horthy-Magyarországgal szemben bizalmatlan oroszoknál egy gróffal szemben több esélye lett volna az elfogadtatásának A kommunisták azonban Keresztes Sándor szerint őt és a KALOT-vezetőket veszélyesnek érezték a keresztényszociális programjuk miatt:

Kovrigtól páter Kerkai-ig világos volt, hogy a pasztorációra kell most összpontosítani. A vezetéshez tartozott Echardt Sándor, Barankovics István, Michael Vid, Rónay György, Bálint Sándor ők többször találkoztak a lakásunkban. A kolozsvári hadtest vezérkari főnöke, vitéz Almai Béla, Kovrignak jó barátja volt. Amikor Almait kinevezték ide vezérőrnaggyá, a hadi üzemek legfőbb parancsnokává 1944-ben, és megpróbáltam beszervezni a katonai szárnyba, ezt mondta: ’ Amit tesztek, helyes, de vegyétek tudomásul, hogy bennünket a nyugat a teheráni értekezleten eladott a Szovjetuniónak. Mi egy szovjet érdekszférába tartozunk.’ - Később ezt a jaltai egyezményben hozták nyilvánosságra. Tudtuk, hogy az egyháznak is e szerint kell politizálnia. Úgy kellett politizálnunk, hogy lehetőleg minél nagyobb belső szabadságot tudjunk elérni, főleg az egyház számára. S innen jött a konfliktus Mindszentyvel, hogy vége van a közjogi, közéleti egyháznak, és nekünk a pasztorális egyházat kell mindenképpen megmenteni.”

[34] Részletek Keresztes Sándor visszaemlékezéséből. Budafok, 2004. április 8.; Nagy Ferenc levele Shvoy püspökhöz. Kelt 1945. okt.22.

[35] SzFPL. 4553-250 ikt. sz/1945. sz.

[36] Keresztes Sándor budafoki lányt vett feleségül,  a tordai visszavonulást követően 1944-ben kéthetes fiukkal a biztonságosabbnak tartott Budafokra települtek át.

[37] Budafok –belváros Historia Domus-a.

[38] Híveimnek, kiadó: Mezgár Lajos, 1946.

[39] Budafok-Belváros História Domus, Híveimnek c. értesítő, 1946.

[40] Budafok- Felsőváros História Domus; Prokópius szeptember 29-től; a belvárosi Historia Domus bejegyzése 1946.december 1-től jelzi a népkonyha megnyitását. (Nem feltétlenül naponta vezették a háztörténetet.)

[41] Prokópius. 36-37. p.

[42] Budafok-belvárosi rk. Egyházközség Historia Domusa.

[43] 17/1947. ikt. sz. végrendelet, szerződés és jegyzőkönyv felterjesztés, kelt Budafok, 1947. június 24. 1798/1947 ikt. sz. alatti 1947. július 21-én kelt ajándékozási szerződés.

[44] Híveimnek  1947. szeptember.

[45] Keresztes Sándor. visszaemlékezése, 2004.

[46] Budafok felsővárosi egyházközség képviselőtestületének és a Szülők Szövetségének 181/1948. ikt. sz. levele az országgyűléshez. Kelt Budafok, 1948. június 14.

[47] Budafok felsővárosi egyházközség képviselőtestületének és a Szülők Szövetségének 181/1948. ikt. sz. levele az országgyűléshez. Kelt Budafok, 1948. június 14.

[48] Mindszenty, 1989. 92. p.

[49] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 207. p. (A budafoki Vöröskereszt tanúsító levele, Budafok, 1948. október 20., aláírók: Kecskés Béláné, Mózes Istvánné, Bauer Vilmosné, özv. Csintalan Ábrisné, Siuda Nándorné.)

[50] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Elszászer József és Polacsek Gyula tanúvallomásai, 1948. november 17. ÁVH. Népügyészségi kirendeltsége.)

[51] Ezen cikkek a következők: Szellemidézés (1937. július 16.); Fájó ügy (1937. augusztus 8.); Kereszténység (1937. szeptember 23.); Akkor meg akkor (1937. október 6.); Így meg úgy (1937.); Megnyílt (1937. október 2.); Kedves leányom (1937. október 4.); Kapitalista hölgy (1937. december 15.), valamint: Mezgár Lajos: Zsidókérdés. Székesfehérvár, 1938.

[52] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 16. p.

[53] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 83. p. Mezgárhoz a perhez becsatolás céljából eljuttatott levelében írja: „Esetleges elmenetelem esetére 4 kiskorú gyermekem erkölcsi támogatását magára vállalta. Sőt, a Budafokra helyezett deportálásra kiszemelt zsidókat is, kik áttérésük által az egyház kebelébe tartoztak, állandóan felkereste, támogatta, értük elhurcolásuk napján hangos imával megemlékezett.” Uo. 200. p.

[54] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. (Jegg Géza ny. polgármester levele, Balatonlelle, 1947. május 14.)

[55] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 82. p.

[56] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 161. p. (Az 1948. november 17-i, Markó utcai tárgyalás jegyzőkönyve.)

[57] BFL., VII.5.e 9448/50 sz. 81. p. (A székesfehérvári dolgozók nyilatkozata.) Ugyanezt erősítette meg ifj. Klemencsics Antal, Kozó Gyula, Nárdai József, Rivnyák János, Kovács István.

[58]Mezgár Lajos plébános, aki a kommunista üldözés áldozata volt saját hazájában, aki Magyarországon a papi szemináriumban töltött be fontos feladatot és a keresztény munkásmozgalom vezetésében részt vett, de a katolikus munkások között tanúsított energikus magatartása következtében sajátos célpontja volt a kommunista vezetésnek; hogy kikerülje az elfogatását, saját öltözékében, igazolványokat sem hozva magával, menekült ki. A 3 év során, melyet a mi társaságunkban töltött, teljes erővel törekedett a nyelvünk [portugál] megtanulására. Jámborsága és sorsába való beletörődése mindenkinek épülésére szolgált. Belenyugvással fogadta el, hogy kinevezzék a katonai kórház káplánjának.” – Olvasható a Porto Alegre város Szent Péter plébániája története (Tombo Sao Pedro) 54. oldalán. Életrajza szerint emigrációját követően 1949-ben Ausztriában, mint káplán Frenkenburgban szolgált, majd 1949-1951 között Olaszországban a Róma melletti latiumi San Pastore Villában élt, 1951-1955 között Argentínába, Lobos helyégbe helyezik. 1955. december 19-től Brazíliában a Szent Péter Plébánián Emilio Lottermann plébános mellett 3 évig szolgált, majd a katonai kórházba került, ahol 8 évig káplán az ún. Kristály-hegyen. Az aranymiséjét is itt ünnepelhette. Ezután az elaggottak és tehetetlen betegek menhelyén (Asilo Padre Cacique) káplánkodik. Mezgár-életrajz, Brazília. Mindezt megerősítette P. Ruben Neis, az érsekség főtitkára aláírásával 1970. május 29-én Porto Alegre-ben Mezgár Lajosról készült megemlékezés is. „[Mezgár Lajos] sokat szenvedett papként, először saját hazájában, a második világháború által megviselt országban. Mindig mélyen átérezte menekült honfitársai problémáit. Külföldön vasakarattal törekedett apostolkodni szóban és írásban. Ugyanakkor érezte a nyelvi nehézségek akadályát is. Az utolsó 20 évben a szóbeli apostolkodást a szenvedés vállalásával kellett helyettesítenie. Fél négykor volt a szentmise a menhely kápolnájában. Utána következett a temetés a világi papok sírhelyében, ahol jelen voltak papok, szerzetesek, s a Porto Alegreben élő magyar kolónia tagjai, akik a Miatyánkat magyarul imádkozták.” Neményi Lajos atya Máriaremetén elmondta, hogy Mezgár a 60-as évek végén egyszer küldött haza egy képeslapot – életjelet – Brazíliából, amelyet nem írt alá. Paptársai tudták, hogy csak tőle jöhetett, ugyanis címzetes apáti kinevezése volt, amivel együtt járt egy földrajzi kinevezés, s ő azt írta rá a képeslapra, kb. egy évvel a halála előtt.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,