Vissza a tartalomjegyzékhez

9. évfolyam 3. szám
A. D.
MMVIII

Szaniszló Inocent-Mária O.P.:
Esterházy Miklós megtérése és a nagyszombati jezsuiták missziós munkája Sopronnyéken
A Közép-Burgenlandban ma élő hagyományok és hiedelmek eredete néhány olyan történelmi tényre vezethetne vissza, amelyek nem csak ennek a országrész népének, hanem az egykori Habsburg-monarchia nagy részének életét is meghatározta

A Közép-Burgenlandban ma élő hagyományok és hiedelmek eredete néhány olyan történelmi tényre vezethetne vissza, amelyek nem csak ennek a országrész népének, hanem az egykori Habsburg-monarchia nagy részének életét is meghatározta. Az első fontos mozzanat Esterházy Miklós későbbi magyar nádor áttérése volt a katólikus hitre, majd – a győzedelmes lakompaki (Lackenbach) csata után – következett a jezsuita rend meghívása Közép-Burgenlandba, és az ő sikeres küldetésük.

Ahogy ma az Őrvidéken (Burgenland) munkálkodok – azon a vidéken, melyet korábban még térképen sem tudtam volna elhelyezni –, olyan összefüggések körvonalazódnak szemeim előtt, amelyek szülőföldem számára is nagy jelentőséggel bírnak. Szülővárosom nemrég ünnepelte a századik, jubileumi évfordulóját annak, hogy végleg elhelyezték II. Rákóczi Ferenc magyar fejedelem földi maradványait a kassai Szent Erzsébet dóm kriptájában, 2007. május 22-én pedig Bubics Zsigmond kassai püspök halálának századik évfordulójáról emlékeztünk meg. Ő – mintegy véletlenül – szintén erről a különleges vidékről származik.[1]

Magyarország nyugati vidékét – vagyis a mi térségünket is – évtizedeken át őrölte a Habsburgok és a magyar nemesség harca. Erről számos történész tudna bizonyára még többet mesélni. A Habsburgok elleni harc kellős közepén, a 16. század derekán hódító útjára indult egy újabb hit is Luther Márton munkássága nyomán, amit Közép-Európában Kálvin reformtörekvései is kiegészítettek. A reformáció és ellenreformáció törekvései – az akkori korok politikájával egyetemben – hosszú időn át a legkülönbözőbb táborokra osztotta Európát, és mint azelőtt, akkoriban is igaz volt: „cuius regio, eius religio – akié a föld, azé a vallás”. Ezen események ellenére és annak dacára, hogy az egyes felek időről időre hajlandóak voltak még „az ördöggel is lepaktálni” (például egyrészt a törökkel és a svédekkel, másrészt Itáliával vagy a franciákkal), így előnyösebb pozíciót szerezhettek a másik táborral szemben, olyan nemes tetteket is véghezvittek, melyek jelentősége érezhető és talán még ma is (vagy még csak ma) értékelhető. Ugyanis – az említett összefüggések ismeretében – egyáltalán nem volt könnyű az egyszerű embereket a hit által megszólítani. A hit a jóakaratú emberek szívében megjelenik, és így teszi lehetővé a párbeszédet minden egyes nép és vallás között.

A reformáció érezhetően érintette Burgenland lakosságát is, ami egyszer Kelet-Magyarországhoz, máskor a Német-Római Birodalomhoz tartozott.[2] Mind Sopronnyék település (németül Neckenmarkt), mind annak közvetlen környezete Sersffy Ferenc lánzséri (Burg Landsee) földbirtokos birtokához tartozott, aki áttért a lutheri hitre és annak terjesztőjévé vált. Ő volt a régió egyetlen protestáns földesura.[3] A harmincéves háború alatt a jezsuitákat elüldözték a monarchiából. II. Mátyás király halála (1619. március 20.) után II. Ferdinánd került a trónra (később német-római császár is lett), amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem azzal a céllal is kereste a kapcsolatot a cseh felkelőkkel, hogy Magyarország királya lehessen. Bethlen 1619 őszén II. Ferdinánd ellen vonult. Felső-Magyarországon toborzott seregével már október elején a pozsonyi városkapuk előtt állt. A város sikeres elfoglalása után magához ragadta a magyar királyi koronát, Bécs felé menetelt, majd december 5-én békét kötött, ami néhány hónapig volt érvényben. De Bethlen közben Sopronban is járt, és a város kész volt kinyitni neki a városkapukat. 1620-ban kikiáltatta magát magyar királlyá, és egyesített cseh-magyar seregével Pozsonyon át Hainburgba vonult.

Ezekben a mozgalmas időkben egy ifjú nemes állt a Habsburgok mellé, győzelemhez segítve ügyüket: Esterházy Miklós. Bár ennek politikai jelentősége volt, ahogy már említettük, először a katolikus vallásra tért át és csak ezután segítette az ellenreformációt. Jelmondata így szólt: „virtute duce comite fortuna”, ahogy az Esterházy Miklós és első hitvese, Sersffy Orsolya címerében is olvasható a lakompaki vár kápolnájának bejárata fölött.

Miklós 1582-ben született, Esterházy Ferenc pozsonyi alispán és Illésházy Zsófia tizenhárom gyermeke közül tizedikként. A galántai uradalomból származó család a legtöbb magyar nemes családhoz hasonlóan áttért az új vallások egyikére, az Esterházyak konkrétan a kálvinizmusra.[4] Szülei halála után a 18 éves Miklós mégis belép a katolikus egyházba,[5] ami a nagyszombati jezsuiták pártfogásának köszönhető, ahol Miklós gimnáziumi tanulmányait végezte. Rokona, Illésházy István örökségül ígérte neki teljes vagyonát, feltéve, hogy visszatér családja protestáns vallásához. Esterházy igyekezett legyőzni a kísértést, és titkárként szegődött Magócsy Ferenc, kassai udvari kapitány mellé. Magócsy 1611. november 21-én bekövetkezett halála után egy évvel Miklós nőül vette a megözvegyült feleséget, született Dersffy Orsolyát, Lánzsér-Lakompak (Landsee-Lackenbach) és Munkács úrnőjét.[6] E frigy által Magyarország egyik leggazdagabb főurává vált. A házasságból három gyermek született: László, Pál és Ferenc.

Esterházy Miklós természetesen már 1612-ben el kívánta kezdeni alárendeltjei rekatolizációját a „cuius regio, eius religio” elve alapján, leginkább azért, mert ezek vallásról alkotott felfogásában teljes káosz uralkodott.[7] Terveit megakadályozta a Bocskai-féle szabadságharc lezárását jelentő, 1606. június 23-án megkötött bécsi béke, ami végre lehetővé tette a protestánsok szabad vallásgyakorlását. Az 1620-as fehérhegyi csatát követően Esterházy – a Habsburgok szövetségeseként a közeli falvak (elsősorban Sopronnyék) lakóinak segítségével – győzött a lakom-paki ütközetben. A lakompaki vár újonnan megalapított jezsuita missziójának[8] segítségével ekkor sikerült alattvalóit a katolikus vallásra téríteni.[9]

A lakompaki csatáról érdemes megemlíteni, hogy miközben II. Ferdinánd császár Heinrich Dampierre-Duval generálist bízta meg Magyarország vezetésével, a soproniak pedig Cziráky Mózest, a császár követőjét fogva tartották, Esterházy a császár követeléseivel a városba érkezett, majd 1620. szeptember 26-án a városi tanács haragja elől saját kastélyába kényszerült menekülni. Amikor a visszavonulás során Huszár István teljes 3000 fős lovasságával és Petneházy István kb. 1000 hajdújával meglepte, még a biztonságos lánzséri erődbe sem tudott átvonulni. Személyesen Bethlen Gábortól kapott ultimátumot 1620. szeptember 29-éig.[10] Mivel Dampierre egységei késtek, Esterházy alkudozással próbált időt nyerni. Támogatásáról biztosította Bethlent, aki viszont hiába örülhetett annak, hogy örökös ellensége megváltozott, hiszen parancsa csak szeptember 30-án érkezett meg, amikorra Esterházy már kiszabadult és a megszállóknak menekülniük kellett.[11] Eközben Esterházy segítségül hívta a környékbeli jobbágyokat, majd 700 lovassal, 400 kozákkal, 300 muskétással és 40 ágyúval megérkezett Dampierre generális. A csatában közel 1200 Bethlen-párti katona esett el, Tarródy Mátyással, Bethlen vezérével egyetemben.

A lakompaki csata volt az egyik oka a sopronnyékiek kivételes megjutalmazásának, akik ez által kiváltságokat nyertek. Bár a nemesi család többi tagja ellene volt, Esterházy Miklósnak mégis sikerült elérnie, hogy a sopronnyékiek az úrbéri erdőket – melyek azelőtt a lánzséri uradalom tartozékai voltak – saját tulajdonukba kapják.[12] Az erdőket egyenlően felosztották közöttük. A sopronnyéki férfiak (jobbágyok) ezen túl abban a kiváltságban is részesültek, hogy különleges ünnepi alkalmakkor kék hajdúegyenruhában, fegyverrel és a királyi zászlót hordozva jelenhettek meg. Az első zászlót személyesen Esterházy Miklós herceg ajándékozta a falunak.[13]

1621. november 8-án Nikolsburgban, a fehérhegyi csata után Bethlen lemondott a magyar királyi címről, amiért cserébe a korábban Esterházy-birtoknak számító munkácsi várral és a környékbeli földekkel rendelkezhetett. Esterházy Miklós, akinek családja Galántából származik, Fraknó várának tulajdonosa és Kismarton ura lett, illetve grófi címmel illették. Később még nádori rangra is emelték, e minőségében egyesítette a Magyar Királyság területén fekvő Esterházy-uradalmakat. Ő maga viszont már nem érte meg utóbbiak Habsburgoknak történő visszaadását: 1645. szeptember 11-én Nagyhöflányban (Großhöflein) meghalt. Nagyszombaton temették el.

De térjünk most vissza fejtegetésünk kiindulópontjához. A jezsuita misszió rendkívül sikeres volt ebben az országrészben, amit nem csak a máig is élő hit, hanem a Sopronnyékről elszármazó, az egyházat gazdagító elhivatottak szokatlanul nagy száma is tanúsít. (Ez a papokon túl egy egész sor rendtagot jelent, mind ferenceseket, mind cisztercieket.) Maguk a jezsuiták 1624-ben települtek a faluba, és egészen 1646-ig dolgoztak itt. Ebben az időszakban a község temploma a protestánsokhoz tartozott, ezért a katolikus hívők a jezsuiták segítségével felépítették az egyház földjén a Szent Györgynek szentelt kápolnát. A jezsuiták később vezetésük alá vonták a falubeli templomot is, és az egyházközség – mind külső, mind belső – felújítása után hagyták el a települést.[14] Munkájuk eredménye mind a mai napig látható. Látható az ünnepségeken, például amikor az úrnapi körmenet a falu egészén átvonul: a legények – mindmáig hajdúviseletben – az Esterházy herceg által adományozott zászlóval kísérik az oltáriszentséget, és később, amikor a délutáni ünnepi megemlékezésre visszatérnek, az ünnep tiszteletére meglengetik a súlyos, 37 kilogrammos zászlót. Hitük egyik gyümölcse az istentiszteleteken való viszonylag nagy arányú (52% feletti) részvétel és az állandó, egész napos adoráció, imádkozás a falu templomának mellékkápolnájában.

Érdemes még megemlékezni Franz Wohlmuthról, aki 1919. június 5-én, a Tanácsköztársaság alatt halt mártírhalált. Wohlmuth atyát (1855-1919), akinek egyházmegyéjéhez akkoriban az Őrvidék legnagyobb része tartozott, a Győr melletti Császáron kötél által végezték ki, mint ellenforradalmárt.[15] Josef Zipser, a község esperese krónikájában megjegyzi: „Az emberek visszatérése a katolikus valláshoz jelentőségteljesen tanúsítja a misszionáriusok baráti tevékenységét, akik prédikációikkal mérvadóan segítették azt, hogy az emberek szabad akaratukból térjenek vissza a katolikus hithez.”[16]

E tanulmánnyal mindazokat kívántam bemutatni, akik a nehéz időkben tanúságot tettek a hit mellett, és akik tetteinek gyümölcse mindmáig érezhető. Csak ilyen módon lesz értékelhető a mi munkánk értelme és hatása is az utánunk elkövetkezendő időkre.

 

Jegyzetek



[1] A püspök tevékenységének számos nyomát fedezhetjük fel Burgenlandban a kismartoni hegy templomában álló Haydn-kriptától kezdve egészen az fraknói várban őrzött Esterházy-gyűjtemény híres órájáig.

[2] Ezt a témát dolgozta fel diplomamunkájában – Andreas Schwarz konzulens vezetésével – a bécsi egyetem Bölcsészettudományi karán: Mihalkovics, Ernst: Die Geschichte der Grundherrschaft Landsee-Lackenbach im Mittelalter bis in die Frühe Neuzeit. Wien, 2000. (Kézirat. Továbbiakban: Mihalkovics, 2000.)

[3] Dersffy Ferenc apja több magyarországi vár ura volt. 1556-ban kassai várkapitány, két évvel később az egész Dunántúl vidékének kapitánya lett, és a törökök elleni küzdelemben esett el. Mihalkovics, 2000. 71.

[4] Perschy, J.M.: Die Chronologie des Hauses von 1583-1989. In: Die Fürsten Esterházy, Magnaten, Diplomaten & Mäzene. Ausstellungskatalog. Red.: Perschy, Jakob. Eisenstadt, 1995. 238.

[5] Zipser, Josef: – In: Uo. 4. (továbbiakban: Zipser, 1995.); Mihalkovics, 2000. 55. (Hivatkozással: Meyer, Wolfgang: Das Esterházy-Museum. Führer über die Burg Esterházy. Eisenstadt, 1993. 3.); Frank, Norbert: Die Esterházy als Patronatsherren. In: Die Fürsten Esterházy, Magnaten, Diplomaten & Mäzene. Ausstellungskatalog. Red.: Perschy, Jakob. Eisenstadt, 1995. 121.

[6] Az 1979-ben, Soproni Nyék alapításának 700 éves évfordulója alkalmából kiadott leírás alapján, Oswald Gruber plébános történelmi feldolgozása szerint a lánzséri vár 1566-ig a Császár család tulajdonában volt, akik Orsolya nevű leányukat a lutheránus vallás elszánt követőjéhez, Dersffy Ferenchez adták feleségül. 1279-1979 Festschrift. Neckenmarkt, 1979. (továbbiakban: Gruber, 1979.) 70.

[7] Luther és Kálvin követői között ellenségeskedés és rivalizálás dúlt. Gruber atya az egyik ilyen 1591. június 2-i, csepregi viszályról ír, ahol a kálvinisták vesztettek. Uo. 70.

[8] Uo. 71. Fred, Sinowatz: Reformation. Bgld. Forschungen Heft 35, 111. (Forrás: Nationalbibliothek Österreichs 12 031-től 12 037-ig, Missio Palatina 1633, 1638 és 1640.) A jezsuita misszió 1620-ban költözött a lakompaki várba, és 1624-ben a Soproni Nyékre. Viszont egy régebbi forrás azt tanúsítja, hogy a nagyszombati jezsuiták már évtizedekkel hamarabb kibérelték 4 évre a lakompaki várat, ami akkortájt Oláh Miklós esztergomi érsek tulajdonában volt, akinek unokaöccse (durva viselkedése miatt) nem igazán volt kedvelt tulajdonos. A vár ebben az időben még közel sem volt kész, csak 1618-ban, Esterházy vezetésével fejezték be. Mihalkovics, 2000. 76.; ld. Schmeller, Adelheid: Das Burgenland. Seine Kunstwerke, historischen Lebens- und Siedlungsformen. Salzburg, 1968. 136.

[9] A reformáció és ellenreformáció idejének néhány jellemzőjéről: Mihalkovics, 2000. 46-58. Ez alapján elképzelhető, milyen kaotikus volt a mohácsi csata utáni időszak, de ugyanakkor megfigyelhetőek a jezsuiták sikerei a sopronnyéki (Neckenmarkt), sopronszentmártoni (St. Martin), sopronderecskei (Drassmarkt), valamint alsópulyai (Unterpullendorf) és középpulyai (Mittel-pullendorf) egyházközségekben. Uo. 55.

[10] Esterházy Miklós állítólag ígéretet tett Szent Mihály arkangyalnak arra az esetre, ha kisegíti őt ebből a helyzetből. Ezeket az ígéreteket egyrészt a jezsuita misszió meghívásával, másrészt a kismartoni ferences kolostor megépítésével váltotta valóra. Utóbbi bejárata fölött a következő felirat olvasható: „Ezt a rendházat őexcellenciája, nagyra becsült Esterházy Miklós gróf, a királyi Magyarország nádora emeltette az Úr 1629. évében Szent Mihálynak és Szent Ferencnek tett ígéretek segítségével a lázadók felett aratott szerencsés győzelem után.” Hasonlóképpen, a fraknói vár tornyának csúcsát Mihály arkangyal képmásával díszíttette. Zipser, 1995. 7. Végül Esterházynak a zsidókhoz fűződő viszonyára szeretnék még kitérni, akik, miután a monarchia számos városából elüldözték őket, Lakompakon leltek menedékre, ahol bebizonyították kereskedelemre való rátermettségüket és kereskedelmi iskolát is alapítottak. Mihalkovics, 2000. 56-58.

[11] Zipser esperes hivatkozásai szerint a csatáról a következők számolnak be: Dampierre generális a császárnak 1620. október 1-jén, Bécsújhelyben; Monsieur de Puysveux, XIII. Lajos francia király bécsi követe; és végül maga Bethlen Gábor a soproni várkapitánynak, Sennyey Gáspárnak, Hainburg megszállásakor 1620. október 1-jén reggel 5 órakor.

[12] Esterházy 1618-ban árokkal körülvett vízvárrá építtette át a lakompaki várat, mert a hegyekhez közel fekvő lánzséri vár nem volt alkalmas a birtokok kezelésére.

[13] A zászlót, ami később a „legényzászló” nevet kapta, a templomban őrzik. Jobb oldalán a német-római császárság címere látható. A birodalmi sas mellén a máriacelli Mária-kép található. A címer felett az 1622-es évszám olvasható, hiszen a zászlót a nikolsburgi béke után kapták meg a sopronnyékiek. A zászló jobb oldalán az Esterházy címer látható a A. E. D. G. iniciálékkal.

[14] Gruber, 1979. 72.

[15] Haspel, Konrad: Für Euch abgemüht. Wien, 2002. (Sonderband, 2.)

[16] Zisper, Josef: Kronik der Pfarrgemeinde. Nr. 10.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,