9. évfolyam 3.
szám |
Szaniszló
Inocent-Mária O.P.: Esterházy Miklós megtérése és a nagyszombati jezsuiták missziós munkája Sopronnyéken |
A Közép-Burgenlandban ma élő
hagyományok és hiedelmek eredete néhány olyan történelmi tényre vezethetne
vissza, amelyek nem csak ennek a országrész népének, hanem az egykori Habsburg-monarchia
nagy részének életét is meghatározta. Az első fontos mozzanat Esterházy Miklós
későbbi magyar nádor áttérése volt a katólikus hitre, majd – a győzedelmes
lakompaki (Lackenbach) csata után – következett a jezsuita rend meghívása
Közép-Burgenlandba, és az ő sikeres küldetésük. Ahogy ma az Őrvidéken (Burgenland)
munkálkodok – azon a vidéken, melyet korábban még térképen sem tudtam volna elhelyezni
–, olyan összefüggések körvonalazódnak szemeim előtt, amelyek szülőföldem
számára is nagy jelentőséggel bírnak. Szülővárosom nemrég ünnepelte a századik,
jubileumi évfordulóját annak, hogy végleg elhelyezték II. Rákóczi Ferenc magyar
fejedelem földi maradványait a kassai Szent Erzsébet dóm kriptájában, 2007.
május 22-én pedig Bubics Zsigmond kassai püspök halálának századik évfordulójáról
emlékeztünk meg. Ő – mintegy véletlenül – szintén erről a különleges vidékről
származik.[1] Magyarország nyugati vidékét –
vagyis a mi térségünket is – évtizedeken át őrölte a Habsburgok és a magyar
nemesség harca. Erről számos történész tudna bizonyára még többet mesélni. A
Habsburgok elleni harc kellős közepén, a 16. század derekán hódító útjára indult
egy újabb hit is Luther Márton munkássága nyomán, amit Közép-Európában Kálvin
reformtörekvései is kiegészítettek. A reformáció és ellenreformáció törekvései
– az akkori korok politikájával egyetemben – hosszú időn át a legkülönbözőbb
táborokra osztotta Európát, és mint azelőtt, akkoriban is igaz volt: „cuius regio, eius religio – akié a föld, azé
a vallás”. Ezen események ellenére és annak dacára, hogy az egyes felek
időről időre hajlandóak voltak még „az ördöggel is lepaktálni” (például
egyrészt a törökkel és a svédekkel, másrészt Itáliával vagy a franciákkal), így
előnyösebb pozíciót szerezhettek a másik táborral szemben, olyan nemes tetteket
is véghezvittek, melyek jelentősége érezhető és talán még ma is (vagy még csak
ma) értékelhető. Ugyanis – az említett összefüggések ismeretében – egyáltalán
nem volt könnyű az egyszerű embereket a hit által megszólítani. A hit a
jóakaratú emberek szívében megjelenik, és így teszi lehetővé a párbeszédet
minden egyes nép és vallás között. A reformáció érezhetően érintette
Burgenland lakosságát is, ami egyszer Kelet-Magyarországhoz, máskor a Német-Római
Birodalomhoz tartozott.[2]
Mind Sopronnyék település (németül Neckenmarkt), mind annak közvetlen
környezete Sersffy Ferenc lánzséri (Burg Landsee) földbirtokos birtokához
tartozott, aki áttért a lutheri hitre és annak terjesztőjévé vált. Ő volt a
régió egyetlen protestáns földesura.[3] A
harmincéves háború alatt a jezsuitákat elüldözték a monarchiából. II. Mátyás
király halála (1619. március 20.) után II. Ferdinánd került a trónra (később
német-római császár is lett), amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem azzal a
céllal is kereste a kapcsolatot a cseh felkelőkkel, hogy Magyarország királya
lehessen. Bethlen 1619 őszén II. Ferdinánd ellen vonult. Felső-Magyarországon
toborzott seregével már október elején a pozsonyi városkapuk előtt állt. A
város sikeres elfoglalása után magához ragadta a magyar királyi koronát, Bécs
felé menetelt, majd december 5-én békét kötött, ami néhány hónapig volt
érvényben. De Bethlen közben Sopronban is járt, és a város kész volt kinyitni
neki a városkapukat. 1620-ban kikiáltatta magát magyar királlyá, és egyesített
cseh-magyar seregével Pozsonyon át Hainburgba vonult. Ezekben a mozgalmas időkben egy
ifjú nemes állt a Habsburgok mellé, győzelemhez segítve ügyüket: Esterházy
Miklós. Bár ennek politikai jelentősége volt, ahogy már említettük, először a
katolikus vallásra tért át és csak ezután segítette az ellenreformációt.
Jelmondata így szólt: „virtute duce comite fortuna”, ahogy az Esterházy Miklós
és első hitvese, Sersffy Orsolya címerében is olvasható a lakompaki vár
kápolnájának bejárata fölött. Miklós 1582-ben született,
Esterházy Ferenc pozsonyi alispán és Illésházy Zsófia tizenhárom gyermeke közül
tizedikként. A galántai uradalomból származó család a legtöbb magyar nemes
családhoz hasonlóan áttért az új vallások egyikére, az Esterházyak konkrétan a
kálvinizmusra.[4]
Szülei halála után a 18 éves Miklós mégis belép a katolikus egyházba,[5]
ami a nagyszombati jezsuiták pártfogásának köszönhető, ahol Miklós gimnáziumi
tanulmányait végezte. Rokona, Illésházy István örökségül ígérte neki teljes
vagyonát, feltéve, hogy visszatér családja protestáns vallásához. Esterházy
igyekezett legyőzni a kísértést, és titkárként szegődött Magócsy Ferenc, kassai
udvari kapitány mellé. Magócsy 1611. november 21-én bekövetkezett halála után
egy évvel Miklós nőül vette a megözvegyült feleséget, született Dersffy
Orsolyát, Lánzsér-Lakompak (Landsee-Lackenbach) és Munkács úrnőjét.[6] E
frigy által Magyarország egyik leggazdagabb főurává vált. A házasságból három
gyermek született: László, Pál és Ferenc. Esterházy Miklós természetesen már
1612-ben el kívánta kezdeni alárendeltjei rekatolizációját a „cuius regio, eius
religio” elve alapján, leginkább azért, mert ezek vallásról alkotott felfogásában
teljes káosz uralkodott.[7]
Terveit megakadályozta a Bocskai-féle szabadságharc lezárását jelentő, 1606.
június 23-án megkötött bécsi béke, ami végre lehetővé tette a protestánsok
szabad vallásgyakorlását. Az 1620-as fehérhegyi csatát követően Esterházy – a
Habsburgok szövetségeseként a közeli falvak (elsősorban Sopronnyék) lakóinak
segítségével – győzött a lakom-paki ütközetben. A lakompaki vár újonnan
megalapított jezsuita missziójának[8]
segítségével ekkor sikerült alattvalóit a katolikus vallásra téríteni.[9] A lakompaki csatáról érdemes
megemlíteni, hogy miközben II. Ferdinánd császár Heinrich Dampierre-Duval
generálist bízta meg Magyarország vezetésével, a soproniak pedig Cziráky Mózest,
a császár követőjét fogva tartották, Esterházy a császár követeléseivel a városba
érkezett, majd 1620. szeptember 26-án a városi tanács haragja elől saját
kastélyába kényszerült menekülni. Amikor a visszavonulás során Huszár István
teljes 3000 fős lovasságával és Petneházy István kb. 1000 hajdújával meglepte,
még a biztonságos lánzséri erődbe sem tudott átvonulni. Személyesen Bethlen
Gábortól kapott ultimátumot 1620. szeptember 29-éig.[10]
Mivel Dampierre egységei késtek, Esterházy alkudozással próbált időt nyerni.
Támogatásáról biztosította Bethlent, aki viszont hiába örülhetett annak, hogy
örökös ellensége megváltozott, hiszen parancsa csak szeptember 30-án érkezett
meg, amikorra Esterházy már kiszabadult és a megszállóknak menekülniük kellett.[11]
Eközben Esterházy segítségül hívta a környékbeli jobbágyokat, majd 700
lovassal, 400 kozákkal, 300 muskétással és 40 ágyúval megérkezett Dampierre
generális. A csatában közel 1200 Bethlen-párti katona esett el, Tarródy
Mátyással, Bethlen vezérével egyetemben. A lakompaki csata volt az egyik
oka a sopronnyékiek kivételes megjutalmazásának, akik ez által kiváltságokat
nyertek. Bár a nemesi család többi tagja ellene volt, Esterházy Miklósnak mégis
sikerült elérnie, hogy a sopronnyékiek az úrbéri erdőket – melyek azelőtt a
lánzséri uradalom tartozékai voltak – saját tulajdonukba kapják.[12]
Az erdőket egyenlően felosztották közöttük. A sopronnyéki férfiak (jobbágyok)
ezen túl abban a kiváltságban is részesültek, hogy különleges ünnepi
alkalmakkor kék hajdúegyenruhában, fegyverrel és a királyi zászlót hordozva
jelenhettek meg. Az első zászlót személyesen Esterházy Miklós herceg
ajándékozta a falunak.[13] 1621. november 8-án Nikolsburgban,
a fehérhegyi csata után Bethlen lemondott a magyar királyi címről, amiért
cserébe a korábban Esterházy-birtoknak számító munkácsi várral és a környékbeli
földekkel rendelkezhetett. Esterházy Miklós, akinek családja Galántából származik,
Fraknó várának tulajdonosa és Kismarton ura lett, illetve grófi címmel
illették. Később még nádori rangra is emelték, e minőségében egyesítette a
Magyar Királyság területén fekvő Esterházy-uradalmakat. Ő maga viszont már nem
érte meg utóbbiak Habsburgoknak történő visszaadását: 1645. szeptember 11-én
Nagyhöflányban (Großhöflein) meghalt. Nagyszombaton temették el. De térjünk most vissza
fejtegetésünk kiindulópontjához. A jezsuita misszió rendkívül sikeres volt
ebben az országrészben, amit nem csak a máig is élő hit, hanem a Sopronnyékről
elszármazó, az egyházat gazdagító elhivatottak szokatlanul nagy száma is
tanúsít. (Ez a papokon túl egy egész sor rendtagot jelent, mind ferenceseket,
mind cisztercieket.) Maguk a jezsuiták 1624-ben települtek a faluba, és egészen
1646-ig dolgoztak itt. Ebben az időszakban a község temploma a protestánsokhoz
tartozott, ezért a katolikus hívők a jezsuiták segítségével felépítették az
egyház földjén a Szent Györgynek szentelt kápolnát. A jezsuiták később
vezetésük alá vonták a falubeli templomot is, és az egyházközség – mind külső,
mind belső – felújítása után hagyták el a települést.[14]
Munkájuk eredménye mind a mai napig látható. Látható az ünnepségeken, például
amikor az úrnapi körmenet a falu egészén átvonul: a legények – mindmáig
hajdúviseletben – az Esterházy herceg által adományozott zászlóval kísérik az
oltáriszentséget, és később, amikor a délutáni ünnepi megemlékezésre
visszatérnek, az ünnep tiszteletére meglengetik a súlyos, 37 kilogrammos
zászlót. Hitük egyik gyümölcse az istentiszteleteken való viszonylag nagy
arányú (52% feletti) részvétel és az állandó, egész napos adoráció, imádkozás a
falu templomának mellékkápolnájában. Érdemes még megemlékezni Franz
Wohlmuthról, aki 1919. június 5-én, a Tanácsköztársaság alatt halt
mártírhalált. Wohlmuth atyát (1855-1919), akinek egyházmegyéjéhez akkoriban az
Őrvidék legnagyobb része tartozott, a Győr melletti Császáron kötél által
végezték ki, mint ellenforradalmárt.[15]
Josef Zipser, a község esperese krónikájában megjegyzi: „Az emberek
visszatérése a katolikus valláshoz jelentőségteljesen tanúsítja a
misszionáriusok baráti tevékenységét, akik prédikációikkal mérvadóan segítették
azt, hogy az emberek szabad akaratukból térjenek vissza a katolikus hithez.”[16] E tanulmánnyal mindazokat kívántam
bemutatni, akik a nehéz időkben tanúságot tettek a hit mellett, és akik
tetteinek gyümölcse mindmáig érezhető. Csak ilyen módon lesz értékelhető a mi
munkánk értelme és hatása is az utánunk elkövetkezendő időkre. Jegyzetek [1] A püspök tevékenységének számos nyomát fedezhetjük
fel Burgenlandban a kismartoni hegy templomában álló Haydn-kriptától kezdve
egészen az fraknói várban őrzött Esterházy-gyűjtemény híres órájáig. [2] Ezt a témát dolgozta fel diplomamunkájában –
Andreas Schwarz konzulens vezetésével – a bécsi egyetem Bölcsészettudományi
karán: Mihalkovics, Ernst: Die Geschichte der Grundherrschaft
Landsee-Lackenbach im Mittelalter bis in die Frühe Neuzeit. Wien, 2000.
(Kézirat. Továbbiakban: Mihalkovics,
2000.) [3] Dersffy Ferenc apja több magyarországi vár ura
volt. 1556-ban kassai várkapitány, két évvel később az egész Dunántúl vidékének
kapitánya lett, és a törökök elleni küzdelemben esett el. Mihalkovics, 2000. 71. [4] Perschy,
J.M.: Die Chronologie des Hauses von 1583-1989. In: Die Fürsten
Esterházy, Magnaten, Diplomaten & Mäzene. Ausstellungskatalog. Red.: Perschy, Jakob. Eisenstadt, 1995. 238. [5] Zipser,
Josef: – In: Uo. 4. (továbbiakban: Zipser,
1995.); Mihalkovics, 2000. 55.
(Hivatkozással: Meyer, Wolfgang: Das Esterházy-Museum. Führer
über die Burg Esterházy. Eisenstadt, 1993. 3.); Frank, Norbert: Die
Esterházy als Patronatsherren. In: Die Fürsten Esterházy, Magnaten,
Diplomaten & Mäzene. Ausstellungskatalog. Red.: Perschy, Jakob. Eisenstadt, 1995. 121. [6] Az 1979-ben, Soproni Nyék alapításának 700 éves
évfordulója alkalmából kiadott leírás alapján, Oswald Gruber plébános
történelmi feldolgozása szerint a lánzséri vár 1566-ig a Császár család tulajdonában
volt, akik Orsolya nevű leányukat a lutheránus vallás elszánt követőjéhez,
Dersffy Ferenchez adták feleségül. 1279-1979 Festschrift. Neckenmarkt, 1979.
(továbbiakban: Gruber, 1979.) 70. [7] Luther és Kálvin követői között ellenségeskedés és
rivalizálás dúlt. Gruber atya az egyik ilyen 1591. június 2-i, csepregi
viszályról ír, ahol a kálvinisták vesztettek. Uo. 70. [8] Uo. 71.
Fred, Sinowatz: Reformation.
Bgld. Forschungen Heft 35, 111. (Forrás: Nationalbibliothek Österreichs 12
031-től 12 037-ig, Missio Palatina 1633, 1638 és 1640.) A jezsuita misszió
1620-ban költözött a lakompaki várba, és 1624-ben a Soproni Nyékre. Viszont egy
régebbi forrás azt tanúsítja, hogy a nagyszombati jezsuiták már évtizedekkel
hamarabb kibérelték 4 évre a lakompaki várat, ami akkortájt Oláh Miklós
esztergomi érsek tulajdonában volt, akinek unokaöccse (durva viselkedése miatt)
nem igazán volt kedvelt tulajdonos. A vár ebben az időben még közel sem volt
kész, csak 1618-ban, Esterházy vezetésével fejezték be. Mihalkovics, 2000. 76.;
ld. Schmeller, Adelheid: Das
Burgenland. Seine Kunstwerke, historischen Lebens- und Siedlungsformen.
Salzburg, 1968. 136. [9] A reformáció és ellenreformáció idejének néhány
jellemzőjéről: Mihalkovics, 2000.
46-58. Ez alapján elképzelhető, milyen kaotikus volt a mohácsi csata utáni
időszak, de ugyanakkor megfigyelhetőek a jezsuiták sikerei a sopronnyéki
(Neckenmarkt), sopronszentmártoni (St. Martin), sopronderecskei (Drassmarkt), valamint
alsópulyai (Unterpullendorf) és középpulyai (Mittel-pullendorf) egyházközségekben.
Uo. 55. [10] Esterházy Miklós állítólag ígéretet tett Szent
Mihály arkangyalnak arra az esetre, ha kisegíti őt ebből a helyzetből. Ezeket
az ígéreteket egyrészt a jezsuita misszió meghívásával, másrészt a kismartoni ferences
kolostor megépítésével váltotta valóra. Utóbbi bejárata fölött a következő
felirat olvasható: „Ezt a rendházat őexcellenciája, nagyra becsült Esterházy
Miklós gróf, a királyi Magyarország nádora emeltette az Úr 1629. évében Szent
Mihálynak és Szent Ferencnek tett ígéretek segítségével a lázadók felett
aratott szerencsés győzelem után.” Hasonlóképpen, a fraknói vár tornyának
csúcsát Mihály arkangyal képmásával díszíttette. Zipser, 1995. 7. Végül Esterházynak a zsidókhoz fűződő
viszonyára szeretnék még kitérni, akik, miután a monarchia számos városából
elüldözték őket, Lakompakon leltek menedékre, ahol bebizonyították
kereskedelemre való rátermettségüket és kereskedelmi iskolát is alapítottak. Mihalkovics, 2000. 56-58. [11] Zipser esperes hivatkozásai szerint a csatáról a
következők számolnak be: Dampierre generális a császárnak 1620. október 1-jén,
Bécsújhelyben; Monsieur de Puysveux, XIII. Lajos francia király bécsi követe;
és végül maga Bethlen Gábor a soproni várkapitánynak, Sennyey Gáspárnak,
Hainburg megszállásakor 1620. október 1-jén reggel 5 órakor. [12] Esterházy 1618-ban árokkal körülvett vízvárrá
építtette át a lakompaki várat, mert a hegyekhez közel fekvő lánzséri vár nem
volt alkalmas a birtokok kezelésére. [13] A zászlót, ami később a „legényzászló” nevet
kapta, a templomban őrzik. Jobb oldalán a német-római császárság címere
látható. A birodalmi sas mellén a máriacelli Mária-kép található. A címer
felett az 1622-es évszám olvasható, hiszen a zászlót a nikolsburgi béke után
kapták meg a sopronnyékiek. A zászló jobb oldalán az Esterházy címer látható a
A. E. D. G. iniciálékkal. [14] Gruber,
1979. 72. [15] Haspel,
Konrad: Für Euch abgemüht.
Wien, 2002. (Sonderband, 2.) [16] Zisper,
Josef: Kronik der Pfarrgemeinde. Nr. 10. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |