14.
évfolyam |
Kádár
Zsófia: |
|
{5} Problémafelvetés, kontextus és források A barokk kori hazai társulati élet mint
interdiszciplináris kutatási terület az utóbbi évtizedekben került előtérbe, és
a témában rendelkezésre álló egyetlen korszerű összefoglaló tanulmány szerint
„nem jutott túl a kezdeti lépéseken”.[1]
Bár a kongregációkról szóló munkák sora egyre bővül,[2]
az egy-egy települést előtérbe helyező modern feldolgozások száma annak
ellenére sem nagy, hogy a témával foglalkozók is éppen az alapos,
forrásfeltárásra épülő helyi vizsgálatokban látják a továbblépés lehetőségét.[3]
A társulatok művelődéstörténeti hatását egyebek mellett az általuk kiadott,
beszerzett, szétosztott és használt könyveken mérhetjük le. A téma
könyvtörténeti szempontból is érdekes, mert a régi nyomtatványok hazai
kutatásában a társulati (apró)nyomtatványokból folyamatosan kerülnek elő
eddig ismeretlen példányok.[4]
A pozsonyi jezsuita kollégiumban működő Gyümölcsoltó Boldogasszony-kongregáció
ajándékkönyv-osztási gyakorlatát vizsgálva {6}elsősorban az
eddig feltáratlan társulati album „historia congregationis”-bejegyzéseire,
illetve a kongregáció diáriumaira támaszkodtam. Az album szóhasználatának
megfelelően nem csak azokat a kiadványokat tekintem ajándékkönyveknek, azaz
xeniumoknak, amelyeket a társulat saját xeniumkönyveiként jelentetett meg,[5]
hanem a kongregáció által kiadott vagy megszerzett (vásárolt) minden kötetet,
amelyet ajándékként osztottak. Az eddigi ismereteinket számottevően bővítő
források bevonásával ezek kiadását, példányszámát, célközönségét,
ajándékozását és használatát vizsgálom, így a Knapp Éva alapvető összefoglaló
monográfiájában leírtakat egyetlen társulat részletes elemzésével kívánom
árnyalni és – Pozsonyra nézve – pontosítani.[6] Pozsonyban 1608-tól voltak jelen
folyamatosan a jezsuiták, de a kollégiumalapításra irányuló törekvéseik a
városi tanáccsal és a helyi káptalannal való hosszas egyezkedések után csak
1627-ben érték el céljukat.[7]
Az első társulat itt nem a diákok, hanem a városi polgárok számára jött létre
1629–1630 folyamán, a tanulók kongregációja csak a gimnázium teljes felállása
után, 1634-ben alakult meg.[8]
A kollégium és a gimnázium élete az ország {7}akkori
kormányzati központjának és fővárosának számító Pozsonyban széles körű,
csaknem országos nyilvánosság előtt zajlott. Az iskolai deklamációk,
akadémiák és színielőadások hallgatósága a királyság egyházi és világi
elitjéből, a pozsonyi hivatalok, elsősorban a Magyar Kamara tisztviselői, a legelőkelőbb
katolikus főúri családok, illetve a pozsonyi helyi (egyházi és világi)
vezetők, a városi kanonokok és polgárok közül került ki.[9]
Támogatóik között szintén számos előkelőség, egyúttal a helyi középréteg,
hivatalnokok, a diákok családtagjai, a 17. század végétől már városi polgárok
is voltak. Az alapító, Pázmány Péter mellett a későbbi főpap-pártfogók közül
kiemelkedik Lippay György érsek, aki egyéb adományai mellett saját
gyógyszertárát hagyta a kollégiumra, illetve Kollonich Lipót érsek, aki összesen
mintegy 80000 forintnyi alapítványt tett az intézmény javára.[10]
A jezsuiták számára tett alapítványok, pénz- és birtokadományok, illetve
tárgyi ajándékok az intézmény fejlődésével párhuzamosan növekedtek.[11]
Társulataik, lelkipásztori tevékenységük, majd templomuk révén a város és a
régió egyházi életében meghatározó tényezőkké váltak.[12] A kollégiuméval párhuzamos a
diákság számára alapított Mária-társulat története, amely a helyi jezsuita források
mellett főképp történeti bejegyzésekben szokatlanul gazdag albuma, illetve
diáriumai segítségével tárható fel. A jelen vizsgálat alapjául egyrészt az Album Sodalium Marianorum Congregationis
Annunciatae Beatae Virginis Mariae in Collegio Societatis Iesu Posoniensi a.
1637–1745 című kézirat szolgált.[13]
A fólió méretű, bordó bársonyba kötött, egykor fémveretekkel díszített kötet
a korabeli – elsősorban városi – társulatok albumaitól eltérően belül nem
díszes. 1637-től kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan vezették
valószínűleg a társulat jezsuita praesesei. Az előzéklapokon kívül 166 lapból
álló kötet négy nagyobb tematikus részre oszlik. A kongregációba való
tagfelvétel szertartása (Ordo
recipiendi ad Sodalitatem, 1r–3r)
után a társulat első harminc évének (1637–1667) tisztségviselői és
tagnévsorai következnek (6r–68v). Ezek a társulat tagságára,
tisztségviselőire, tisztújítási rendjére vonatkozóan jelentenek elsődleges
forrást. A harmadik egységet a kongregáció második korszakából (1668–1745) fennmaradt
szöveges {8}bejegyzések alkotják (Historia Congregationis, 69r–160r). A néhány év kihagyásától
eltekintve évente vezetett feljegyzések között a korszak első évtizedében még
az újonnan felvett tagok névsorai is megtalálhatóak, később azonban névsorok
formájában már csak a tisztújítások eredményeit vezették, és ezeket is egyre
rendszertelenebbül – miközben a narratív bejegyzések aránya nőtt. A kötetnek
ez a legváltozatosabb, a kongregáció történetére nézve leggazdagabb része.[14]
Az album tematikailag elkülönülő negyedik egysége, a kongregáció lelki és
anyagi javainak számbavétele (Bona
opera, 161r–165r) a kötet 1745-ig tartó folyamatos használatához képest
jóval később, a kongregáció megszűnésének idejében, 1782-ben keletkezett.[15] Az album mellett a kongregáció
történetének elsődleges forrásai a 18. századi diáriumai. A tanévenként, havi
és heti bontásban vezetett feljegyzéseket ugyanazok a rendi historikusok
írták, akik az albumba az éves összefoglalókat is elkészítették. A naplók a
társulat „mindennapjairól”, a vasár- és ünnepnapok eseményeiről tudósítanak.
Szövegük kevésbé kiérlelt, mert a történtekkel szinte egyidejűleg készültek.
Az 1709 és 1781 között csaknem folyamatos feljegyzéseket két kötet őrizte
meg. A korábbi, nyolcadrét méretű, 140 számozott lapból álló könyvecskét az
Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi Diarium Congregationis Beatissimae Virginis Mariae Ab Angelo
Salutatae in Gymnasio Societatis Jesu Posonii ab anni 1709. Novembri
címen.[16]
Ennek szerkezetét és tartalmát tekintve szerves folytatása a Magyar
Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában őrzött, fólió méretű, 92
lapos kötet, amelynek címe: Diarium
Congregationis Studiosorum sub titulo Beatissimae Virginis Mariae ab Angelo
Salutatae a die 14. Novembris Anni 1751.[17] A pozsonyi kollégiumi
Mária-társulat a hazai jezsuita kollégium-, egyúttal kongregációalapítás
harmadik hullámában, az erdélyi és vágsellyei kezdetek, majd a legkorábbi
alapítások (Zágráb, Nagyszombat, Homonna) után, a győri alapítással egy
időben, de a sopronit megelőzve jött létre. Élén a rendi előírásoknak
megfelelően a kollégium rektora által kinevezett praeses állt, aki
rendszerint egyben a gimnázium rétorikatanára is volt. A világi vezető, a rector (vagy praefectus) mellett két assistenst
választottak; az 1660–1670-es évekre állandósult további 14-18-féle
tisztséget pedig 45-50 sodalisszal
(társulati taggal) töltötték be. A kongregáció tisztújításai a november eleji
tanévkezdést követő első, zárt (ún. titkos) társulati ülésen történtek, a
megválasztott tisztségviselőket pedig a tavaszi, ünnepélyes tisztújításkor
erősítették meg. A Gyertyaszentelő (február 23.) és Gyümölcsoltó
Boldogasszony (március 25.) közé vagy környékére eső tisztújítások gyakran
estek egybe vagy igen közel a tagfelvétel ünnepéhez, amelyet {9}az
1660-as évektől 1689-ig törekedtek pontosan a tituláris ünnepen
(Gyümölcsoltókor) tartani, de olykor a húsvét utáni hetekre halasztották. A tyrokat (újoncokat) a novemberi első
gyűlés alkalmával mutatták be a kongregáció rectorának, majd a próbaidő után,
a tagfelvétel napján esküt tettek, és beírták nevüket az albumba (tagkönyvbe). A tituláris ünnepet fényes külsőségek
között ünnepelték, az ünnepi misére a pozsonyi káptalan tagjait és a világi
főméltóságokat, elsősorban a pozsonyi kamarai tisztviselőket is meghívták, a
főcelebráns pedig gyakran maga az esztergomi érsek volt. A Gyümölcsoltó
Boldogasszony mellett a Mária- és a legfőbb egyházi ünnepeknek volt kiemelt
szerepe a társulat életében. Hamvazószerda előtt, karneválkor több évben is
negyvenórás szentségimádást tartottak. Nagyböjtben a keresztúti ájtatosságok
mellett rendszerint 2-3 önostorozó körmenet volt, a húsvétot és úrnapját is
körmenettel ünnepelték. A Mária-kultusz mellett a pozsonyi társulat esetében
Xavéri Szent Ferenc, Szent József, Szent Anna és Szent Borbála tiszteletéről
is tudunk.[18] A tagok heti, rendes gyűléseiken
közösen imádkoztak és a praeses vagy valamely elöljárójuk prédikációját
hallgatták meg. Havonta két közös officiumot tartottak, egyet a társulat élő,
egyet elhunyt tagjaiért. A tagok temetéséről, illetve saját halottaikról az
1680-as évek végétől kezdve emlékezik meg az album.[19]
Temetésükön a sodalisok rendszerint részt vettek, és az előkelő világi vagy
egyházi pártfogóiknak is megadták a végtisztességet. A kegyes cselekedetek,
önmegtagadások és jótétemények részletezése szintén a beszámolók kedvelt és
kötelező eleme volt; több évben feljegyezték a pozsonyhidegkúti Rózsafüzér
Királynője-kegykápolnához szervezett zarándoklatokat is.[20]
A társulatnak közös ünnepei, kegyes gyakorlatai mellett saját eszközei és
javai is voltak, amelyek közül kiemelkedett a társulati album és a két
díszzászló, a labarum.[21]
A társulat közös helyisége, a mariánus oratórium a kollégium épületében
lehetett, a Szent Márton-plébániatemplomban pedig saját oltáruk volt.[22]
Az adományok és a pénztár bevételeinek-kiadásainak számontartására az 1680-as
évek végétől bizonyosan külön számadáskönyvet (liber rationalis vagy rationes)
használtak.[23] A kongregáció kiadásait a
pénztár – elsősorban a tagok és előkelő támogatóik adományaiból befolyó –
jövedelmei fedezték. Rendszeres kiadást jelentettek az ünnepek reprezentációs
költségei, a különféle eszközök és tárgyak. Emellett valószínűleg a 17.
század közepétől szokás volt az ún. menstruorum
sanctorum distributio, a havi szentképek osztogatása a {10}diákok
között. A szenteket ábrázoló, olykor rövidebb imákat is tartalmazó kis lapok
az adott hónapban a különös figyelemben részesített szentek iránti
tiszteletet szolgálták. A képeket 1710-ben például Bécsből hozatták,[24]
1721-ben pedig Nagyszombatban nyomtatott, egyszerűbb lapocskákat és Bécsben
nyomott szentképeket is osztogattak az ájtatosság növelésére.[25]
A társulat számára költséget jelentettek – az alább tárgyalandó –
ajándékkönyvek, de például a nyomtatásban is megjelentetett társulati
meghívók és halotti katalógusok,[26]
illetve a kollégiumból máshová távozók számára adott tanúsítványok (testimonia) is.[27] A xeniumkiadványok
bemutatása a források alapján A könyvek a pozsonyi kollégium életében kezdettől fogva
fontos szerephez jutottak. Az intézmény könyvtáráról – a korabeli hazai
bibliotékák között szinte egyedülálló módon – több 17. századi jegyzék is
fennmaradt. Ezek alapján elmondható, hogy folyamatosan, tudatos gyűjtéssel,
vásárlással és adományok révén egyaránt bővülő könyvanyaga megfelelt az
intézmény céljainak és kora elvárásainak. A 17. század második harmadára
legmodernebb részévé a Spirituales anyaga vált. Ez arra enged
következtetni, hogy a jezsuiták különös gondot fordítottak arra, hogy a
diákok és a kollégiumbeli rendtagok megfelelő lelki olvasmányokhoz jussanak.[28]
A kollégiumon belül a rendi és hazai gyakorlatnak megfelelően önálló
könyvtárral rendelkezett maga a társulat is, amelyet Szent Annáról neveztek
el.[29]
Bár ez nyilván sokkal kisebb volt, mint a kollégiumi bibliotéka, a
kongreganisták számára valószínűleg inkább ez biztosított lelki
olvasmányokat. Feltehetően a kongregáció alakulása utáni néhány év során jött
létre. Gyarapodásáról először 1678-ból tudunk, amikor négy kötetnyi „libellus
spiritualis” került adományozás útján a társulathoz, 1706-ban pedig hat
könyvet kaptak, amelyek közül a legjelentősebb Johannes Barclai (1582–1621) Icon animorum celeberrimi viri című
műve volt.[30]
A társulati könyvtár – amint majd látni {11}fogjuk – az 1730-as
évek végén, az ajándékkönyv-osztás szokásának megszűnése után kapott
elsődleges szerepet a tagság lelki olvasmányokkal való ellátásában. A társulat kegyes gyakorlatai és
könyvtára mellett elsősorban az 1670-es évektől adatolható
ajándékkönyv-osztásával szolgálta tagjai lelki épülését. A xeniumkiadás és
osztás gyakorlata egyúttal a kongregáció társadalmi beágyazottságát is
tükrözte. Az aktív tagokon, a diák sodalisokon kívül ugyanis a pozsonyi
kanonokok, valamint a társulatot pártoló egyházi és világi előkelők
(legtöbbször egyben egykori tagok), magyar kamarai tanácsosok, városi
elöljárók – a forrásokban összefoglalóan: domini
externi – is rendszeresen kaptak ajándékkönyveket. Volt olyan év, amikor
akár 3-5 különböző művet is osztottak, mindegyiket a kongregáció más-más
csoportjainak. Az album az 1677–1729-es
évkörből 20 év bejegyzéseiben (1677–1678, 1706–1710, 1716–1726, 1728–1729)
összesen 45 különböző xeniumosztást említ. A diáriumban az 1710–1734-es
évekből 21 év bejegyzéseiben (1710–1712, 1715–1717, 1720–1734)[31]
fordul elő ajándékkönyv-osztás említése, ezekből az albumban nem említett,
azt kiegészítő adat 17. Knapp Éva katalógusában, amely a példány szerint
ismert társulati kiadványokat gyűjti össze, az 1715 és 1774 közötti évekből
mindössze 16 kiadványa szerepel a pozsonyi társulatnak.[32]
Az album és a diárium mint források bevonásával tehát jelentősen bővül az
ismert ajándékkönyvek köre. Az összesen ismert 62 xeniumosztásból 10
alkalommal nem sikerült azonosítani a művet, a fennmaradó 52 esetből pedig 34
műnek összesen 47 kiadásáról van tudomásom.[33] A Függelékben közölt táblázatban
az azonosított ajándékkönyvek szerepelnek a forrásokban való előfordulásuk
időrendjében. A több évben, több kiadásban is osztott művek annyiszor
szerepelnek, ahány alkalommal ajándékozták őket. Megjegyzendő, hogy a
kiadások és példányok további gyűjtésében is nagy lehetőségek rejlenek, a
jelen munka elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár anyagán alapul. A xeniumkiadványokra vonatkozó
bejegyzések elemzésekor előbb a külföldi, majd a magyar szerzők munkáit,
végül pedig a nem azonosított köteteket veszem számba. A három csoporton
belül az egyes szerzőket a forrásokban szereplő legkorábbi előfordulásuk
sorrendjében említem. A) Külföldi szerzőségű művek Giovanni Battista Manni (1606–1682) jezsuita Quatuor maximae című munkája (1678a) a
jelenleg ismert legkorábbi azonosítható pozsonyi társulati kiadvány.
Jelentőségét növeli, hogy a Knapp által említett első xeniumhoz képest 27
évvel korábbi, és az album szövege alapján egyértelmű, hogy Pozsonyban, a
kongregáció kiadványaként jelent meg: „hic {12}Posonii noviter
hoc anno impressus sumptibus congregationis huius”.[34]
1678-ban xeniumként a társulati tagok és újoncok, a kanonokok és más –
akkoriban havi ajándékokat kapó – külsős urak körében osztották, tehát „mindenki”
ezt a művet kapta. A kötet valószínűleg Johann Gregor Zerweg nyomdájában
készült, amely ekkor még működött Pozsonyban.[35]
Így feltételezhetően egy eddig ismeretlen hazai régi nyomtatványról van szó,
amelynek példányát nem ismerjük. Kiadásában figyelemre méltó az is, hogy első
megjelenéséhez képest (1669, Bologna) hamar, és még szerzője életében
történt. Manni egyébként számos ájtatossági művet írt, és mint modenai
születésű jezsuita, prédikációi révén Eleonóra császárné udvarában is
ismertté és kedveltté vált.[36]
Neve tehát nem volt ismeretlen hazai jezsuita körökben sem. Juan Eusebio Nieremberg
(1595–1658) madridi születésű, német származású, szintén neves jezsuitának
két művét is kiadta a társulat. Knapp különösen kedvelt jezsuita szerzőként
említi, akinek aszketikus munkái megvoltak a hazai kongregációs
könyvtárakban, illetve Hevenesi Gáborra és Nádasi Jánosra is hatottak.[37]
Jelentőségét növeli, hogy mintegy 60 műve ismert, és ma is a jeles spanyol
szerzők között tartják számon.[38]
Dictamina seu scita című műve
(1706a) eredetileg spanyolul jelent meg 1647-ben, majd latin fordításban
elsőként Bécsben 1686-ban, 1705-ben és 1732-ben pedig linzi ajándékkönyvként
is. Számos külföldi kiadása mellett 1736 és 1750 között kilenc hazai kiadását
ismerjük.[39]
Sajnos a pozsonyi xeniumot kiadás, illetve példány szerint nem sikerült
azonosítani. Ennek oka, hogy a pártfogó uraknak, kamarásoknak és kanonokoknak[40]
osztott munkát külföldről, kisebb példányszámban rendelték, így esetleg
fennmaradt példányait is külföldön kell keresnünk, vagy hazai példányai mind
elvesztek. Nieremberg másik, xeniumként osztott műve, a De adoratione in Spiritu (1719b) eredetileg Antwerpenben jelent
meg 1631-ben.[41]
Hazánkban 1723-ban, tehát a pozsonyi megjelenés után rövidesen Nagyszombatban
is kiadták a papi szeminárium Gyertyaszentelő Boldogasszony-{13}társulatának
ajándékkönyveként.[42]
A pozsonyi albumban említett példányt a kongregációt pártoló előkelők, a
kanonokok és a kamarai hivatalnokok között osztogatták, és két bekötött
példánya meg is maradt a társulatnak.[43]
Ez alapján talán feltehetjük, hogy a munka egy újabb, valószínűleg külföldi,
Sommervogel által és Magyarországon sem ismert kiadásáról van szó. Daniel Bartoli (1608–1685) olasz
jezsuita történetírói, nyelvészeti-irodalmi és vallásos munkái révén a
termékeny és tudós rendi szerzők közé sorolható. Elsősorban Itáliában
tevékenykedett, prédikátorként is nagy hatású volt, lelkiségi és tudományos
műveit pedig több nyelven is kiadták.[44]
Halála után bő két évtizeddel már a pozsonyi társulat ajándékkönyve volt Geographia moralibus et politicis
discursibus illustrata című művének első része (1707a), amelyet akkor a
kanonokoknak adtak 12 példányban.[45]
A tudományos igénnyel megírt munka második részét (1709a) két évvel később
szintén a káptalan tagjai kapták, de minthogy ekkor 30 példány szétosztását
jegyezték fel, és a külsős urakról külön nem esik szó, elképzelhető, hogy ők
is ebből a munkából kaptak.[46]
Ez a kötet időben a legkorábbi, amelyet nem csak az album említéséből, hanem
példányból is ismerhetünk.[47]
Mivel nem nagy számban ajándékozták, feltételezhetően a bécsi domus professa
Nagyboldogasszony-társulatától szerezték meg a könyveket. Ez az úri
kongregáció 1707-ben, illetve 1708-ban feltehetően minden tagjának adott a
munka egyes részeiből, amelyek inkább a magasabb társadalmi rétegeket
(nemesség), illetve a műveltebb, felnőtt olvasókat érdekelték, így a pozsonyi
kanonokok számára is alkalmas ajándéknak bizonyultak. Georgius Scheidner (Schneider)
(1655–1716) stájerországi jezsuita szerzetes tanárként és papként az osztrák
rendtartományban Linztől Kassáig és Trencséntől Passauig számos helyen
szolgált.[48]
Nem volt termékeny szerző, mindössze négy műve ismert.[49]
Személyének a pozsonyi xeniumként is említett könyvecskével, a Thesaurus animarummal (1712b) való
összekapcsolása azonban mindezidáig homályban volt.[50]
A rendi hagyomány ugyanis cím nélkül őrizte meg 1721-ben, Nagyszombatban
kiadott művének emlékét,[51]
amelynek tematikus leírása Sommervogelnél már {14}címként
szerepelt.[52]
Így a magyar szerzők között téves névalakban, Schneiderként számon tartott
szerzőt[53]
nem azonosították a jezsuita katalógusokban Scheidner névalakkal szereplő
páterrel.[54]
Ezek alapján a Thesaurus animarum
címmel Nagyszombatban 1721-ben megjelent művet a Sommervogel által körülírt,
egyező megjelenési helyű és idejű művel azonosíthatjuk. A hazai társulati
irodalomban eddig ismeretlen munka más kiadását és 1712-es, pozsonyi
xeniumként említett megjelenését sem ismerjük példány szerint. Ezért csak
feltételezhetjük, hogy a kongregáció saját kiadványa volt, amelyet a diák
sodalisok egy részének osztottak az Aurora
aeternitatis című kötettel (1712a) vegyesen.[55]
A Thesaurus animarumot ismert
példánya alapján az áhítati művek, szűkebben az officiumok közé sorolhatjuk,[56]
mert az egyházi ünnepeket is tartalmazó néhány lapos naptár után Máriához,
Jézushoz és különböző szentekhez címzett imákat (officiumokat, litániákat)
tartalmaz.[57] Jules César de Paolo Segneri (1624–1694) az
egyik leghíresebb olasz jezsuita igehirdető volt, aki 27 éven keresztül
főképp Toscanában és a Pápai Államban járta a falvakat, évente mintegy 800
mérföldet tett meg mezítláb, egy-egy népmisszióján akár húszezren is
hallgatták. Részt vett az akkoriban dúló teológiai vitában, amelyben a
kvietizmust támadta, de aszketikus és áhítati művei is nagy számban, rengeteg
kiadásban és fordításban jelentek meg. Knapp gyűjtése alapján a hazánkban
legnépszerűbb külföldi szerző, akinek hat magyarországi társulati kiadása ismert.[64]
Ezek közé tartozik a pozsonyi xeniumként a nagyszombati egyetemi nyomdában
kiadott Parochus instructus című
munkája (1716b), amelynek egy példánya az Országos Széchényi Könyvtárban
maradt fenn.[65]
A lelkipásztori kézikönyvet nem véletlenül ajándékozhatta a társulat szintén
a pozsonyi kanonokoknak.[66]
Meglepő azonban, hogy a vélhetően kis példányszámban osztott kötet a
kongregáció rectorának, Liptay János[67]
pozsonyi éneklőkanonoknak és városi plébánosnak ajánlva jelent meg
Nagyszombatban a pozsonyi társulat saját előszavával.[68]
Az album írója meg is jegyzi, hogy ehhez képest a rector csupán 4 arannyal
támogatta a megjelenést, a bevételek és kiadások tekintetében azonban sajnos
az elveszett számadáskönyvre utal. A {16}Segnerivel
kapcsolatban másodikként említendő pozsonyi xenium a Vera sapientia (1725c), amely anonim jelent meg, Sommervogel
mégis az olasz jezsuita neve alatt szerepelteti.[69]
Pozsonyban a szegényebb diákok kapták;[70]
kiadását sajnos nem sikerült azonosítani. Bár Knapp e műnek társulati
kiadását nem említi, hazánkban ismert könyvről van szó, amely 1705-ben
magyarul is megjelent.[71]
A népszerű szerző harmadik, pozsonyi ajándékkönyvként ismert munkája, az Instructio poenitentis (1730a) az
elsőhöz hasonló, papoknak szóló kézikönyv, amely a gyóntatáshoz ad tanácsokat
tizenkét fejezetben.[72]
Az eredetileg 1669-ben olasz nyelven kiadott mű 1698-ban már nagyszombati
társulati xeniumként is megjelent, és számos kiadása készült el több nyelven.[73]
Pozsonyi ajándékkönyvként a külsős uraknak osztották, és a társulat saját
kiadványaként jelent meg.[74] Jakob Bidermann (1578–1693)
bajor származású, klasszikus jezsuita író, a barokk jezsuita színház egyik
megteremtője, számos dráma szerzője. Élete nagy részét német területen
töltötte, Dillingenben és Münchenben is tanított, 1626-tól pedig Rómában
oktatott teológiát, illetve könyvcenzorként működött.[75]
Deliciae sacrae című műve (1718a)
először Rómában jelent meg 1636-ban, majd egész Európában elterjedt. Pozsonyi
kiadása ismert, példánya Pannonhalmán maradt fenn.[76]
Az album írója 1718-ban feljegyezte, hogy a művet a sodalisoknak, az
újoncoknak és a kanonokoknak egyaránt osztották, és az adományokból csaknem
fedezni tudták a kiadás költségeit, ami egyébként nem volt jellemző, más
években az adományok alig tették ki a költségek felét. Mivel azonban a
társulat krónikása Pozsonyban új lévén nem ismerte az ottani szokásokat – ti.
hogy csak azok kapnak xeniumot, akik valamennyi adományt tudnak adni érte –,
túl sokat rendelt a munkából, dupla annyit, mint amennyire szükség lett
volna. A fennmaradt könyveket ezért félretették más évre a társulat
szekrényébe a maradék szentképekkel együtt.[77]
A Deliciae sacrae megmaradt
példányait (1721b=1718a) 1721-ben valóban szétosztották a retorikai és
poétikai tanulóknak (addigra ugyanis az 1718-ban osztott példányokkal
rendelkezők befejezhették a gimnáziumot), és ebből az alkalomból be is
köttették őket.[78] Kempis Tamás (1379/1380–1471), a
középkori devotio moderna legismertebb alakja, aki a barokk kori hazai
áhítati irodalomban is nagy népszerűségnek örvendett.[79]
Krisztus követése című munkája
1622-ben a {17}jezsuita Vásárhelyi Gergely, 1624-ben pedig
Pázmány fordításában jelent meg magyarul.[80]
A Magyarországon is számtalan kiadást megért mű Pozsonyban osztott példányai
ennek ellenére bizonyosan latin nyelvűek voltak, és talán az ismert
nagyszombati társulati kiadáshoz hasonlóan a De imitatione Christi más kegyes szövegekkel bővített, Viator Christianus címmel
megjelentetett változatával egyeztek.[81]
A Pozsonyban egymást követő években osztott Kempis kötetről (1720a, 1721a,
1722b) feltételezhető, hogy egy alkalommal szerezte be a társulat nagy
példányszámban, mivel tudjuk, hogy 1720-ban a tagok és az újoncok egy
részének, 1721-ben a kanonoknak, a kamarás és más világi uraknak, 1722-ben
pedig ismét a diák sodalisok egy részének osztották.[82]
Az 1721-es bejegyzésből az is kiderül, hogy Bécsből hozatták a könyvecskéket,
ami miatt valószínűtlen, hogy a Pozsonyban osztott xeniumokat a De imitatione Christi 1719-es,
nagyszombati kiadásával hozzuk összefüggésbe.[83]
A műnek azonban az említett xeniumokkal azonosítható bécsi kiadását nem
ismerem egyetlen 1717. évi kongregációs kiadványt leszámítva.[84]
A Kempis-mű pozsonyi xeniumként való legközelebbi előfordulása (1733a) sem
azonosítható a mű ismert kiadásaival, pedig ebben az évben is a diákoknak
osztották,[85]
így talán újabb, egyelőre ismeretlen kiadást feltételezhetünk. François de {18}Ignace Jaus (1699–1739) osztrák
területen, a jezsuita rend különböző intézményeiben tanított egész életében,
Sommervogel három munkáját említi.[91]
A Panis quotidianus animae című,
németről latinra fordított könyve (1726c) a helyi, provincián belüli
kegyességi irodalom terméke volt, amelyet még szerzője életében Pozsonyban is
ajándékként osztottak. A kötetről egyrészt az album bejegyzése alapján
kiderül, hogy a szegényebb diákoknak adták,[92]
másrészt azonban valószínűleg e műről írja a diárium, hogy Bécsből hozatták.[93]
Mivel Jaus művének 1726-os bécsi kiadása (az egyetemi kollégium
Nagyboldogasszony-társulatának xeniumkiadványa) ismert, az említett pozsonyi
ajándékkönyvet feltételesen ezzel a kiadással azonosíthatjuk.[94] Léonard Périn (1567–1638) ismert
francia jezsuita szerző, egyetemi professzor. A pont-a-moussoni egyetem
tanáraként és későbbi rektoraként a helyi diákkongregáció tagjainak, tehát a
városi tanulóifjúságnak írta Astiologus
Christianus című művét, amely eredetileg franciául jelent meg.[95]
A népszerű munkát több nyelven, Magyarországon is több latin kiadásban
jelentették meg.[96]
Pozsonyban 1728-ban osztották xeniumként (1728a), feltehetően a diák
sodalisok között.[97]
A kongregáció saját kiadványát a nagyszombati egyetemi nyomda adta ki 1727-es
évszámmal, ez a kiadás példányból is ismert.[98] François Nepveu (1639–1708) a
Magyarországon kevésbé ismert jezsuita szerzők egyike. Oktatóként és
rektorként számos franciaországi kollégiumban megfordult, és több mint egy
tucat műve jelent meg.[99]
Hazai társulati kiadvány szerzőjeként eddig ismeretlen volt.[100]
Calendarium veritatis című munkáját
(1728b) először franciául adták ki (Párizs, 1696), majd számos más nyelven
rengeteg kiadást ért meg.[101]
A pozsonyi xeniumként a külső sodalis uraknak osztott kötet találó ajándéknak
bizonyult, mert a munka első része után többen a második részt is kérték a társulattól.[102]
A kiadás azonosítása bizonytalan. Egyetlen térben és időben is közeli hazai
kiadása ismert. Ez vizsgakiadványként jelent meg Köszeghy Antal filozófiai
magiszteri vizsgájára 1726 augusztusában.[103]
Mivel {19}Pozsonyban kis példányszámban osztogatták,
elképzelhető, hogy ugyanezt a szedést a vizsgázó tézisei, az assertio nélkül
kapta meg a társulat a nagyszombati egyetemi nyomdától, új címlapot
készíttetett hozzá, és saját maga köttette be. Barthélemy le Maistre
(1642–1679) fiatalon meghalt francia jezsuitának öt műve ismert.[104]
Vera pietas seu virtutum, devotionum,
actionum exercitatio című munkáját (1729a) először franciául adták ki
(Liège, 1672), majd Bécsben (1724, 1757) és Grácban (1729) is
xeniumkiadvány volt.[105]
A pozsonyi társulat az osztrák rendtartomány más intézményeivel egy időben
adta ki saját xeniumaként Pozsonyban, a Royer-nyomdában.[106]
Az album bejegyzése szerint a diákok egy részének osztogatták, akik pedig
ezzel nem elégedtek meg, Hevenesi Diarium
adolescentisét (1729b) kapták.[107] Giovanni Pietro Pinamonti
(1632–1703) olasz jezsuita Segneri társaként 26 évet töltött vidéki
missziókban, egyúttal a modenai hercegnő gyóntatója volt. Az egyik klasszikus
rendi szerző, a nemzetközi kongregációs irodalomban is nagyon népszerű,
Sommervogel 22 művét említi.[108]
Sanctissimum cor Mariae című
munkáját (1731a) hazánkban egyedül a pozsonyi társulat kiadásából ismerjük,
de megjelent a linzi és az ingolstadti Mária-társulatok ajándékaként és
számos, kongregációhoz nem kötődő kiadásban is.[109]
A kötetet Knapp az ajándékkönyvek sorában az általános tartalmú aszketikus
művek között említi, amelyet kalendárium jellege Hevenesi Quadragesima sanctajával rokonít. A Sanctissimum cor Mariae ugyanis a hét
minden napjára egy-egy, Mária szentségéről szóló elmélkedést, illetve ezekhez
kapcsolódó áhítatokat, könyörgéseket és buzdításokat {20}közöl.[110]
Pozsonyban a külsős uraknak és a sodalis diákok legtekintélyesebbjeinek: a
tisztségviselőknek és a rhetoroknak osztották.[111] Giovanni Bona (1609–1674) olasz bíboros és
ciszterci szerzetes, jelentős és népszerű egyházi író.[112]
A pozsonyi xeniumok szerzői között mégis kivételes, mert nem jezsuita létére
adták ki Manuductio ad coelum
című munkáját (1732a).[113]
Az általános aszketikus művek között számon tartott kötet 35 fejezetben ír az
üdvözüléshez szükséges erényekről és az ezt gátoló tulajdonságokról, amit az
ókori filozófusok és az egyházatyák velős mondásaival illusztrál.[114]
A Knapp szerint „mindenkihez” szóló munkát Pozsonyban a külsős uraknak
osztották.[115] Guillaume Stanyhurst (1601–1663) ír származású, brüsszeli
születésű jezsuita szerzetes, aki három évtizeden át állt a leuveni kollégium
élén.[116]
Veteris hominis per expensa quatuor
novissima metamorphosis (1732b) című művét ugyanabban az évben, 1732-ben
ajándékozták Pozsonyban, csak nem az urak, hanem a diákok körében.[117]
Ezt a kiadást valószínűleg azonosíthatjuk az egy évvel korábbi,
Nagyszombatban nyomtatott, társulathoz nem kötődő példánnyal, amelyből a
pozsonyi kongregáció is kaphatott.[118]
Stanyhurst más művei mellett ez a munka is számos hazai kiadásban ismert.[119]
Népszerűsége ellenére a diákok körében való osztogatása mégis érdekes, mert
nem imakönyvről van szó: a kötet négy részben ír a halálról és az arra való
felkészülésről, az utolsó ítéletről, a pokolról és a mennyről. Pierre le Lorrain de Vallemont
(1649–1721) szintén nem jezsuita szerzetes, hanem világi pap és a teológia
doktora volt.[120]
Opusculum bipartitum című művét
(1733b) a társulat saját xeniumaként jelentette meg.[121]
A történeti jellegű munka az ószövetségi időkről, Jézus tevékenységéről, az
egyház megalapításáról és a kereszténység kezdeteiről szól, tehát nem
imádságos könyv vagy társulati kézikönyv. Ennek megfelelően nem is a diákok,
hanem a külsős urak körében osztogatták.[122] A külföldi, jezsuita szerzők
műveinek sorába illeszkedik az anonim megjelent Vita animae című kötet (1707b) is.[123]
Pozsonyban osztott példánya nagy valószínűséggel azonos a bécsi egyetem
nagyobbik Nagyboldogasszony-kongregációjának 1707-es kiadványával. Ezt a {21}feltételezést
erősíti, hogy a külsős uraknak 18 példányban osztották, akik ráadásul
bőkezűen, a kongregáció költségeit is felülmúlva adakoztak a xenium fejében.[124] Ehhez a kötethez hasonlóan
szintén szerző nélkül jelent meg a pozsonyi társulatban kétszer is
ajándékként osztott Aurora aeternitatis
című munka (1712a, 1720c), amelynek kiadásait, illetve példányait egyik
esetben sem sikerült azonosítani. A mű feltehetően az 1737-ben, Budán is
kiadott officiummal azonos, amely Mária- és halotti officiumot, valamint
különböző szentekhez és különféle alkalmakra szóló imádságokat és litániákat
tartalmaz.[125]
Az Aurora aeternitatist mindkét
esztendőben a diák sodalisok kapták, 1712-ben pedig az is kiderül a diárium
bejegyzéséből, hogy a könyveket Nagyszombatból hozták, ami talán arra utal,
hogy a társulat saját, példány szerint ismeretlen kiadványáról van szó.[126] Végül a feltételezhetően
külföldi szerzőségű, de anonim megjelent munkák között említendő a Panis quotidianus animae című kötet
(1721d) is. Ennek pozsonyi példányát nem, csak 1726-os, nagyszombati
társulati kiadását és ennél későbbi megjelenéseit ismerjük.[127]
A kongregációs kézikönyvekkel és imádságos könyvekkel is rokonítható kötet
különböző officiumokat, imákat és himnuszokat tartalmaz, a végén pedig a
társulati szabályok, valamint XIII. Gergely pápa megerősítő bullájának
kivonata (búcsúk, felajánló ima stb.) található. A munkát az azonosítatlan Manuale precum (1721c) című művel
együtt a syntaxista és grammatista diákok körében osztották.[128] B) Magyar
szerzőségű művek Hevenesi Gábor (1656–1715) korában meghatározó tanár,
tudós, jezsuita vezető volt. Kiemelkedő egyéniségét és elismertségét nem csak
számos kiadott tudományos és áhítati munkája tükrözi, hanem az is, hogy az
osztrák rendtartomány provinciálisává (1711–1715) is választották.[129]
A hazai és külföldi társulati irodalomban elfoglalt előkelő helyéről Knapp
Éva összegzése alapján tájékozódhatunk.[130] Hevenesi áhítati művei a
pozsonyi kollégiumban különös népszerűségnek örvendtek. Egyetlen más hazai
jezsuita intézmény sem osztotta oly gyakran xeniumként a munkáit, mint éppen
a pozsonyi. Első alkalommal {22}Diarium adolescentis studiosi
című művét adták ki 1707-ben (1707c), majd ugyanezt további három évben is
ajándékozták (1719a, 1729b, 1730d=1729b).[131]
Hevenesinek ez a korai munkája, egyben első társulati vonatkozású műve
először 1684-ben, valószínűleg a grazi Kisboldogasszony-társulat xeniumaként
jelent meg, majd több külföldi és hazai kiadást is megért.[132]
1707-es, Pozsonyban osztott kiadásának azonosítása egyelőre sikertelen, így
nem zárható ki, hogy eddig ismeretlen megjelenésről van szó. A kötet
célközönségét a jezsuita kongregációk diákjai alkották, amint azt a mű címe,
tartalma, felépítése is tükrözi.[133]
Nem véletlen tehát, hogy Pozsonyban is kizárólag a sodalis diákoknak
osztották; 1707-ben 53 példányban, és a szegényebbek nem kaptak belőle, csak
azok, akik valamit fel is tudtak ajánlani érte. Majd 1719-ben ugyanígy csak a
tehetősebb tanulóknak osztották (a szegényebbek ekkor bizonyos Bécsből hozott
lapocskákat, szentképeket kaptak). Tíz évvel később szintén a diákok egy
része kapta, azok, akik le Maistre említett munkája (1729a) helyett inkább a Diariumot kérték.[134]
Valószínűleg a következő évben a megmaradt példányokat (1730d=1729b)
osztották szét – másik két ajándékkönyv mellett (1730b, 1730c) – a diákok egy
részének.[135] A pozsonyi társulat második
alkalommal Hevenesi munkái közül a Quadragesima
Christo patienti sacra címűt (1710a, 1712c, 1726a, 1734a) adta ki. A
szerző egyik legtöbb kiadásban megjelent műve először a bécsi egyetem
Nagyboldogasszony-kongregációjának ajándékkönyveként 1710-ben jelent meg,
majd itt, több osztrák és német városban, illetve pozsonyi és győri társulati
kiadványként is.[136]
A nagyböjt napjaira összeállított elmélkedések és imák központi témája
Krisztus szenvedése – a tárgy így lehetővé tette, hogy a művet szélesebb
körben, sőt, magyarra fordítva is forgassák.[137]
Pozsonyi xeniumként 1710-ben a helyi káptalan tagjainak osztották, ezért
feltételezhetjük, hogy az ekkor osztott könyvek (1710a) a bécsi kiadás
példányai.[138]
Ezt erősíti, hogy két évvel később valószínűleg {23}ugyanezt a
kiadást (1712c=1710a) osztották a külsős urak között, amivel kapcsolatban a
diárium meg is jegyzi, hogy a könyv a bécsi nagyobb diákkongregáció xeniuma
volt.[139]
A Quadragesima sacra hazai
társulati kiadásai között eddig számba nem vett 1726. évi a pozsonyi társulat
saját xeniuma (1726a).[140]
Különös, hogy az album tanúsága szerint csak a külsős uraknak osztották,
tehát a példányszáma nem lehetett olyan magas, mint ha a diákoknak szánták
volna.[141]
Az adat közvetve azonban arra is utalhat, hogy ekkorra már a társulatot
(anyagilag) támogató külsős urak létszáma megnőtt. Valószínűleg ugyanennek a
rétegnek, a kanonokoknak, a kamarai tisztviselőknek és a városi (polgár)
sodalisoknak ajándékozták a mű legutolsó ismert pozsonyi társulati kiadását
(1734a), amelyet a városban, a kongregáció költségén adtak ki.[142] Az album harmadikként a Flores quotidiani címűt (1710d, 1725b)
említi Hevenesi munkái között. Ez tematikusan a Diariumhoz hasonlít; minden napra egy-egy, a szüzességet
különösen kedvelő szentet állít példaként az ifjak elé.[143]
A bejegyzés szerint 1710-ben a kevésbé tehetős sodalis tanulóknak osztottak
egy – nem azonosítható – kisebb imádságos könyvet (1710c), illetve az
említett Hevenesi kötetet,[144]
másfél évtizeddel később pedig az előkelőbb tanulók xeniumaként tűnt fel.[145]
E kötetek felbukkanása azért is érdekes, mert Knapp – a mű társulati kiadásai
között – csak egy konkrét társulathoz nem köthető 1714-es nagyszombati,
valamint egy év nélküli kölni kiadásáról tud.[146]
Ehhez képest a gráci egyetem Nagyboldogasszony-társulata 1705-ben,[147]
a pozsonyi kongregáció pedig 1725-ben is kiadta saját xeniumaként.[148]
Ezek alapján az utóbbi (1725b) {24}kiadás egyértelműen
azonosítható, a korábbi (1710d) azonban nem. Ugyanis valószínűtlenné teszi az
azonosságot, hogy a kiadás megfeleltetése esetében a szegényebb tanulóknak
osztották volna a Grácból (vagy a kiadási helyről, Bécsből) hozatott
példányokat. Így ismét felvetődik a kérdés, hogy vajon nem egy újabb, példány
szerint egyelőre ismeretlen társulati kiadványról van-e szó. Szintén 1710-ből való az első
említése Hevenesi Manuductio animae ad
coelum című művének (1710e, 1723a), amely emellett Cura Innocentiae és Aucupium
Innocentiae (1731b, 1734b) címváltozatokkal is ismert.[149]
Knapp a műnek 1712-es bécsi kiadását tartotta az elsőnek, Sommervogelnél az
1714-es nagyszombati, nem társulati kiadás szerepel legkorábbiként, de
1717-es kölni kiadása is ismert.[150]
Az ifjú kongreganistáknak szánt kötet központi témája a Flores quotidianihoz hasonló: a szüzesség erényét jeleníti meg.[151]
1710-es pozsonyi említése figyelemre méltó, mert a cím pontos idézése miatt
ismét fel kell tételeznünk, hogy egy példány szerint fenn nem maradt
kiadásról van szó, amely talán a mű legkorábbi megjelenése. A tartalmi
egyezést igazolhatja, hogy ebben az esztendőben a „többi” sodalisnak, tehát
nem a legelőkelőbb tanulóknak osztották: azoknak, akik nem a Flores quotidianit (1710d) kapták.[152]
A Manuductio másik, 1723-as
pozsonyi kiadását is a diák sodalisoknak ajándékozták.[153]
E példány azonosítása más jellegű – a kötetek tartalmi összevetésével
megoldandó – problémát vet fel, a kiadványnak ugyanis két, egymástól eltérő
szövegű, de azonos címlappal rendelkező változata is fennmaradt.[154]
Ugyanezt a munkát Aucupium Innocentiae
címmel további két alkalommal osztotta a társulat saját kiadványaként,
amelyek közül az 1731-es példány eddig nem volt ismert a pozsonyi xeniumok
között,[155]
az 1734-es azonban igen.[156]
A könyvet témájának megfelelően mindkét esetben a diákoknak szánták.[157] Hevenesi Calendarium Marianuma (1717a) először a gráci Gyümölcsoltó
Boldogasszony-társulat xeniumaként jelent meg 1685-ben.[158]
1714-ben Nagyszombatban is kiadták, nem társulati kiadványként, de a Máriát
szerető sodalisoknak ajánlva.[159]
Mivel a következő évekből pozsonyi kiadásának nem bukkantam a nyomára,
feltételezem, hogy az itt három évvel később osztott xenium is a nagyszombati
1714-es kiadással azonos. A feltevést {25}erősíti az album
bejegyzése: a diák tagoknak osztották a Nagyszombatból hozott könyveket, amelyek
helyett eredetileg – a korábbi kedvező fogadtatás miatt – a Diarium adolescentis studiosit akarták
adni, de ezt nem tudták megszerezni.[160] Hevenesinek pozsonyi társulati
kiadványként eddig is ismert műve, a Cura
habituati (1723b) először 1707-ben Bécsben jelent meg, majd több hazai
(nagyszombati) és külföldi (osztrák, német, cseh, spanyol, francia) kiadást
megért.[161]
A háromszor tíz péntekre elosztott elmélkedéssorozat a rossz szokások ellen
kíván gyógyírt nyújtani.[162]
Pozsonyban a társulat saját kiadványaként jelent meg, mégsem a diákok, hanem
a társulatot pártfogoló urak körében osztogatták.[163]
Így az 1720-as évekből – a Qadragesima
sacra (1726a) mellett – újabb példáját említhetjük annak, hogy a társulat
saját kiadványával tiszteli meg külső támogatóit. Hevenesi Alphabetum Angelicum című művét (1724b) eddig társulati
kiadványként nem tartottuk számon.[164]
Az albumban de Hevenesit társulati könyvei,
mint életműve tekintélyes, saját korában talán a legnagyobb hatást gyakorló
része a hazai kongregációs irodalom élvonalába helyezik.[167]
A jóval kevésbé ismert Raicsani György (1669–1734) a nagyszombati egyetem
tanáraként, majd római magyar gyóntatóként, Magyarországra visszatérve ismét
nagyszombati professzorként, rektorként és kancellárként tevékenykedett.[168]
Tíz ismert műve közül a Bellum contra
hostes capitales animae (1725a) először 1717-ben és 1720-ban két részben
jelent meg a nagyszombati egyetemi nyomdában. 1725-ben a pozsonyi társulat saját
kiadványaként újra megjelentette Nagyszombatban.[169]
{26}A példány szerint is fennmaradt – a kongregációs
irodalomban eddig számon nem tartott – kötetet a városi előkelők körében
ajándékozták.[170]
Ez a kiadás tehát a már említettek mellett (1723b, 1726a) az 1720-as
évtizedből újabb példája annak, hogy a társulat nem csak a diákok számára
jelentetett meg saját kiadványt. A magyarok között utolsóként
Fasching Ferencet (1686–1747) említjük, aki a hazai rendi szerzők között
ugyan ismert, de a társulati irodalommal való kapcsolata eddig feltáratlan
volt.[171]
Jezsuita szerzetesként Nagyszombat, Kassa, Kolozsvár és Eger mellett számos
hazai rendházban megfordult mint tanár, prédikátor, hittérítő. Sommervogel
nyolc művét említi, amelyek közül a Soliloquia
sacra (1730c) az egyik legnépszerűbb, legtöbb kiadást megért munka.
Pozsonyban a társulat saját kiadványaként osztotta a diák sodalisoknak.[172]
Ez a kiadás csupán egy évvel későbbi a mű első megjelenésénél, amelyet
Pozsonyban a Royer-nyomda a mecénásnak, Erdődy György kamaraelnöknek[173]
szóló ajánlással adott ki.[174]
A társulati kiadvány részben megváltoztatott címlappal, más előszóval, egy
utána beillesztett bevezetéssel és indexszel jelent meg, a főszöveg és annak
lapszámozása azonban az első kiadással teljesen egyezik. A társulatnak így
nem kerülhetett olyan nagy költségébe a mű újranyomása vagy csupán az új
címlap, előszó és tartalomjegyzék kinyomtattatása. A hazai szerzővel rendelkező
társulati kiadványok után a pozsonyi xeniumok sorában az Officium Rákóczianumot (1716a, 1720b, 1726b) kell megemlítenünk.
A barokk kori, eredetileg a kongregációkhoz kötődő, majd minden társadalmi
rétegben ismert és közkedvelt laikus breviárium rengeteg kiadást ért meg.
Knapp Évának a művet bemutató monográfiája 100 kiadást és 32 feltételezett kiadást
gyűjtött össze.[175]
A pozsonyi társulat feljegyzéseiben először 1716-ban fordul elő, mint a
diákoknak adott xenium,[176]
ezt azonban egyetlen ismert kiadással sem lehet egyértelműen azonosítani.
1713-as nagyszombati kiadása időben kissé korainak, 1715-ben feltételezett
zágrábi megjelenése térben túlzottan távolinak tűnik.[177]
Az Officium 1720-as és 1726-os
pozsonyi említései szerint a tagok és újoncok, illetve az előkelőbb
származású diákok körében osztogatták[178]
– és nagy {27}valószínűséggel mindkét esztendőben
Nagyszombatból szerezték be a példányokat.[179] C) Nem
azonosítható kiadványok A pozsonyi társulat ajándékkönyvei között utolsóként
azokról a művekről kell szólnom, amelyeknek létéről az album bejegyzései tájékoztatnak,
azonosításukhoz mégsem árulnak el elég adatot. Összesen tíz ilyen xenium van:[180]
Ezek a kötetek a címük és a
rájuk vonatkozó feljegyzések révén – azonosítatlanságuk ellenére –
hozzájárulnak a pozsonyi társulat ajándékkönyveiről alkotott összképhez.
Közülük hatot a diák sodalisoknak osztottak (1706b, 1709b, 1710c, 1721c,
1722a, 1730b). A legkorábbi pozsonyi xeniumot, az 1677-es „igen hasznos
könyvecskét” (1677a) és feltehetően a Mutua
Mariam vita című művet (1727a) mindenkinek osztották. 1706-ban már külön
a diákoknak szánták az említett libellus
precatoriust, de ekkor még a külsős urak bőkezűsége lehetővé tette, hogy
azok a tanulók is kaphassanak, akik nem tudtak adományt felajánlani érte.
1709-ben azt is feljegyezték, hogy 80 példányban osztották szét – szintén a
tanulók között – az említett imakönyvet, de ekkor már csak a tehetősebbek
kaptak, a szegényebbeknek a Szent Anna kateketikai könyvtárból adtak kis
lapocskákat. 1710-ben a nem nemes tanulók kaptak a libellus minor precatoriusnak nevezett imakönyvből. Az 1721-ben
említett kézikönyvet (1721c) – a Panis {28}quotidianus animaeval (1721d) együtt –
a syntaxistáknak és a grammatistáknak adták, a rhetoricai és poeticai
osztályok tanulói Bidermann már említett könyvét (1721b) kapták.[182]
Talán az 1721-es kézikönyvvel azonos kiadást takar az 1722-ben említett
manuale, mert ebben az esztendőben a diákoknak csak egy része kapta, azok,
akiknek még nem volt meg (1722a=1721c?).[183] Egy alkalommal a kongregáció
pártfogó urainak és a nemesebb diákoknak (1710b), egyszer pedig a
kanonokoknak osztott kötet (1717b) címe az albumban üresen maradt,
azonosításuk így semmiképp sem lehetséges. A bejegyzés hiányosságának az
lehetett az oka, hogy vagy nem volt egyértelmű, mit adhatnak az említett
személyeknek, vagy a bejegyzés készítésénél később derült ki, esetleg a
kongregáció történetírója nem emlékezett a címekre. Ez 1710-ben, amikor
összesen ötféle xeniumot osztottak, nem zárható ki, de az is elképzelhető,
hogy jobb híján mégis azokból a kötetekből kaptak az urak és az előkelő
diákok, illetve a kanonokok, amelyeket a társulat más tagjainak is szántak.
1717-ben például a diákoknak osztott Calendarium
Marianum (1717a) akár a kanonokoknak is alkalmas ajándék lehetett. Szintén érdekes az album 1722.
évi bejegyzése. Eszerint ugyanis az az évben osztott két kötet (Manuale sodalium 1722a, Kempis 1722b)
elégedetlenséget váltott ki a külsős urak körében. A rektor akarata szerint
abban az évben mindenki a Manualét
kapta ajándékba, csak azoknak adtak Kempis köteteket, akiknek az említett
kézikönyv már megvolt. Ez a diák tagok és az urak között különbséget nem tevő
eljárás sértésként tűnt fel a pártfogók között, amit a kongregáció azzal
próbált elsimítani, hogy az említett xeniumköteteket a tituláris ünnep előtt
a diákokkal küldte el az előkelőkhöz, akik számára díszesebben beköttette a
könyveket.[184] A társulat
xeniumosztási gyakorlata 1. Kiknek mit
osztottak? A hazai viszonylatban eddig alig vizsgált xeniumosztási
gyakorlat a jezsuita kollégiumok és társulatok művelődési, vallási,
társadalmi hatásának egyik legfontosabb tényezője. A társulat első négy
évtizedéről, azaz a xeniumosztás gyakorlatának kialakulásáról és kezdeteiről
– legalábbis az album alapján – semmit sem mondhatunk. (Ebből az időszakból
Knapp lajstroma sem tüntet fel társulati kiadványt.) A vonatkozó első, 1677.
évi bejegyzés egy már kialakult szokásként említi, hogy „mindenkinek” könyvet
osztottak, ami a kongregációra nézve hálás dolog volt, és a tagok nagyobb
elköteleződését szolgálta.[185]
1678-ban részletezik először a megajándékozottak körét: „a tagok és újoncok,
valamint a kanonok és más külsős urak között, akiknek akkoriban havi
ajándékokat adtak” osztották ki a könyveket.[186]
Legközelebb majd harminc év kihagyás után, 1706-ban tűnik {29}fel
xenium a bejegyzésekben, amikor már a célközönség két csoportját különítik
el: „a főtisztelendő uraknak, a kanonokoknak és a főnemes és nemes kamarás
uraknak és más, a jótevők könyvébe feljegyzett uraknak”, valamint az
„ifjúságnak” adtak különböző könyveket.[187]
Ezzel lényegében a xeniumot kapók két alapvető, mindvégig leginkább
elkülönülő csoportját jelölték meg. Az elsőt a forrásban gyakran csak domini externiként emlegetett előkelő
urak alkották. Ők a kongregáció egykori tagjaiból, pártfogóiból tevődtek
össze, és egyik részüket a több alkalommal feltüntetett magyar kamarai
tanácsosok, másik részüket az olykor külön is megemlített városi előkelők (primores civitatis) alkották –
természetesen nem kizárólagosan. Az urak csoportján belül rendszeresen, de
nem mindig különítik el a kanonokokat, akik először 1707-ben kaptak külön
xeniumot.[188]
A kanonokok – amint az az album szöveges bejegyzéseiből kiderül – egyébként
is szoros kapcsolatban álltak a kollégiummal és a társulattal, jellemző volt
például, hogy a kongregáció rectori tisztét is valamelyik pozsonyi kanonok
viselte (akár több évtizeden át). A xeniumosztáskor elkülönülő másik nagy
csoport a kongregáció aktív, diák tagjaiból állt, olykor a jelöltekkel
kiegészülve. Azonban ez a csoport sem volt mindig egységes. Ahogy a társulat tisztségeit
is inkább az arisztokrata és nemesi származású diákok töltötték be, a
származás, illetve vagyoni helyzet szerinti különbségtétel a xeniumosztásnál
is érvényesült. Míg az 1670-es évek adatai szerint akkor minden diák kapott
ajándékkönyvet, később, először 1707-ben a szegényebbek nem kaptak. Ez
1709-ben is megismétlődött; a xeniumosztásból kimaradó diákokat mindkét
esetben a Szent Anna kateketikai könyvtárból, a kongregáció saját
bibliotékájából kárpótolták szentképekkel.[189]
Ezt a csak a tehetősebbeknek történő ajándékozási módot 1718-ban és 1719-ben
már bevett szokásként említi a historia congregationis írója, aki – mint
frissen Pozsonyba került rendtag – a más magyarországi kollégiumokra nem
jellemző szokást nem ismerte, ezért túl sok példányt rendelt az az évi
xeniumkötetből. A bejegyzésből kiderül, hogy a „szegényebbek” a diák tagok
mintegy felét tették ki. Hasonló értelmű a következő évi historia is, amikor
a könyvet nem kapó diákoknak Bécsből hozattak szentképeket.[190]
Ez a szokás mégsem maradt meg mindvégig, először 1710-ben ugyanis feltűnt az
a megoldás is, hogy az előkelő diákoknak is az uraknak szánt xeniumkönyvet
adták,[191]
másrészt az 1720-as évekből több bejegyzés is azt tanúsítja, hogy a
tehetősebb vagy nemesi származású diákok és a nem nemes, szegényebb tanulók
más-más xeniumkönyveket, de egyaránt köteteket kaptak.[192] A xeniumosztás tehát egy
kölcsönösségen alapuló gyakorlat volt, amelynek során a „megajándékozottak”
nem ingyen kaptak lelki olvasmányt, hanem mintegy a kongregáció iránti
kegyességük viszonzásául. A társulat ugyanis önálló számadással rendelkező
intézmény volt, így {30}kiadásait csak bevételeiből, azaz a
különféle adományokból, alapítványokból tudta fedezni. Amint azt Pavercsik
Ilona – igaz, más összefüggésben – a kassai jezsuita akadémiai nyomda
tekintetében kimutatta, a jezsuita fenntartású nyomdák azért is lehettek
úgymond versenyképesebbek, mert a könyvkiadás költségeit valójában nem a
bevételek, hanem az adományok fedezték, így olcsóbban adhatták el a
kiadványaikat azok előállítási költségénél.[193]
Bár Pozsonyban ekkor már nem a jezsuita nyomdáról, illetve annak
kiadványairól, hanem a Mária-társulat saját költségén megjelentetett vagy
beszerzett ajándékkönyveiről van szó, erre az intézményre is érvényes, hogy a
xeniumosztás gyakorlata nem volt mindig nyereséges.[194]
Van azonban példa arra is, hogy a diákok, a pártfogó urak vagy akár a
kongregáció rectorának adakozó kedvét dicséri a társulat történetírója.
1706-ban még az urak bőkezűsége tette lehetővé, hogy a szegényebbek is
kapjanak xeniumkönyvet, 1721-ben pedig „mind a diákok, mind a főtisztelendők
és a külsős urak bőkezűek voltak, különösen a méltóságos és főtisztelendő
rector úr, aki három körmöci aranyat bocsátott rendelkezésünkre. Egyébként a
diákok bőkezűségében mindig lehet reménykedni.”[195]
A kongregáció az anyagiak mellett olykor a szegényebb tagok egyéb érdemeit is
honorálta, 1724-ben Hevenesi művéből ugyanis azok kaptak, akik a társulat
nyilvános könyvtári példányait a legtöbbet forgatták.[196] A xeniumosztás fokozatos
differenciálódása során idővel két-három féle csoportot különítettek el,
jellemzően az urak, a kanonokok és a diákok csoportjait, de több esetben
ennél nagyobb számú kötet osztásáról tudunk (azaz egy-egy csoporton belül
két-három-féle könyvet is osztottak). 1677–1678-ban egy-egy, 1706–1707-ben,
majd 1709–1710-ben pedig mindkét alkalommal kettő, illetve három csoportot
különítettek el. 1710-ben már egyedülálló módon összesen öt művet
ajándékoztak (egyet a kanonokoknak, egyet az uraknak és a tehetősebb
diákoknak, hármat pedig további különbségtétel nélkül a tanulóknak).[197]
1712-ben ismét a diákokat és az urakat különítették el,[198]
1715-ben pedig a diákoknak szánt műveket évfolyamonként osztották
(feltehetően egyet a rhetor és poeta, egyet pedig a syntaxista és grammatista
osztályoknak).[199]
1716-tól kezdve jellemzően két csoport vált el (urak és kanonokok, illetve
diákok), de három esetben nem tettek különbséget a csoportok között.
Bizonyára az említett 1722. évi eset is hozzájárult, hogy 1723 és 1734 között
már nem fordul elő, hogy mindenki ugyanazt az ajándékkönyvet kapta volna,
hanem minden esetben legalább {31}két, de gyakran (1725, 1726,
1729) háromféle – 1730-ban négyféle – xeniumot ajándékoztak. A xeniumosztás időpontja a
kongregáció tanévekhez igazodó rendjébe illeszkedett. Talán jobban megértjük
a gyakorlat eredetét, ha figyelembe vesszük, hogy az ajándékozás mindig az
újévhez kötődött. Ez pedig nem csupán az 1722-es eset kapcsán derül ki –
amikor kivételesen a tituláris ünnep előtt juttatták csak el a könyveket az
urakhoz –, hanem a diárium naptári pontosságú feljegyzéseiből is. Az 1710 és
1734 közötti időszakból ismert ajándékosztási időpontok ugyanis – egyetlen
kivétellel[200]
– az év elejére: január 1. és február 4. közé estek. Ráadásul 1724-ben és
1728-ban is feljegyezték, hogy el kellett halasztani az ajándékosztást a
könyvkötő késlekedése miatt,[201]
1726-ban pedig a Bécsből hozatott könyvek nem értek Pozsonyba a xeniumosztás
tervezett idejére.[202]
Az újévi ajándékadásnak az ókorig visszanyúló, a korban is széles körben
elterjedt szokását tehát a jezsuiták a társulat pártfogóival való kapcsolat
fenntartására alkalmazták.[203]
A xeniumot kapók és a társulati ünnepekre meghívott pártfogó urak köre
ugyanis egybeesett. Ez a réteg biztosított a társulatnak egyrészt anyagi
biztonságot, másrészt kellő nyilvánosságot és érdeklődést, harmadrészt fontos
kapcsolatokat és reprezentatív súlyt. Ennek fejében a kongregáció is számon
tartotta őket: társulati elöljárókká választotta, feljegyezte a társulat
jótevőinek könyvébe (vagy a fenn nem maradt számadáskönyvbe), rendszeresen
imádkozott értük, xeniumkiadványokkal és bizonyára más módon is (akár egy-egy
előadással vagy költeménnyel) megtisztelte őket, haláluk esetén pedig
testületileg részt vett temetésükön. A kötetek számának emelkedése
mellett a társulat és a megajándékozott csoportok kapcsolatának változását és
árnyalódását jellemzi a xeniumkönyvek jellege és megjelenési helye is. A
kiadványok tartalmi elemzése nélkül is jól kirajzolódik a xeniumokat választó
elöljárók gondossága. Az uraknak (olykor a kanonokokat is beleértve) osztott
15 xeniumból 11-nek külföldi a szerzője.[204]
Ezek közül az ismert kiadási hellyel rendelkezők között két bécsi (1707b,
1721a), három nagyszombati (1724a, 1728b, 1732a) és négy pozsonyi (1729c,
1730a, 1731a, 1733b) kiadvány van. A magyar szerzőségű xeniumok: Hevenesi Cura habituatija, Quadragesima sacraja és Raicsani Bellum contra hostes capitales animaeja, amelyek közül az elsőt
és a harmadikat (1723b, 1725a) Nagyszombatból hozatták, a középsőt (1726a,
1734a) pedig mindkét alkalommal Pozsonyban adták ki. Számítsuk ide a csak a
kanonokoknak osztott három művet is, amelyek közül Bartoli művének két része
(1707a, 1709a) és Hevenesi Quadragesima
sacrajának egy másik kiadása (1710a) is Bécsből érkezett, Segneri művét
(1716b) pedig – a társulat saját kiadványaként – {32}Nagyszombatból
hozatták. Így nyilvánvalóvá válik az az elv, amely szerint az urak és
kanonokok részére elsősorban külföldi jezsuita szerzők, rendi „klasszikusok”
munkáit szerezték meg, és gyakran a nagyszombati egyetemi nyomdából vagy a
rendtartományi központból, Bécsből hozattak példányokat. Másrészt a korszak
végén nőtt meg a pozsonyi Royer-nyomdában a társulat saját költségére kiadott
xeniumok aránya (1726a, 1729b, 1730a, 1731a, 1733b, 1734a). A kongregáción
belül is csak egy-egy csoport számára való megjelentetésük azt sugallja, hogy
a célcsoport létszáma és a társulat anyagi ereje is megnőtt annyira, hogy ezt
a többletkiadást megengedhesse magának. A megajándékozottak másik
csoportját a diák tagok és jelöltek alkották. A nekik ajándékozott 28
kötetnek bő egyharmadát (10 darabot) Hevenesi áhítati művei teszik ki. Ezek
közül a nem azonosított kiadások (1710d, 1710e, 1724b) mellett a Calendarium Marianumot (1717a) feltételesen
egy nem társulati, nagyszombati kiadással azonosítottam, a Diarium két kiadását egyaránt a
társulat saját kiadványaként (saját költségén) nyomtatták egyszer
Nagyszombatban (1719a), egyszer Pozsonyban (1729b). Szintén a kongregáció
kiadványaként jelent meg a Manuductio
animae (1723a) és ennek változata, az Aucupium
Innocentiae (1731b, 1734b) Pozsonyban, a Flores quotidiani (1725b) pedig Nagyszombatban. Fasching Ferenc
műve (1730c) is a társulatnak a pozsonyi Royer-nyomda által kiadott xeniuma,
és feltételezhetően a kongregáció adatta ki Scheidner áhítati művét is
(1712b). A tanulóknak három alkalommal osztották az Officium Rákóczianumot (1716a, 1720b, 1726b), amelyekből az
utóbbi két kiadás valószínűleg a nagyszombati, társulathoz nem kötődő kiadásokkal
azonos. A külföldi szerzőségű munkák közül Kempis művét, amelyet egyszer az
uraknak is adtak, háromszor osztották a diákoknak (1720a, 1722b, 1733a); az
előbbiek esetleg – egyelőre azonosítatlan – bécsi kiadásokkal egyezhetnek.
Két, külföldi szerzőségű xenium kiadása nem azonosított (Segneri 1726b, Jaus
1726c), hármat (1712a, 1720c, 1721d) pedig nem tudunk személyhez kötni, de
ezeknek példányai sem ismertek. A tanulóknak összesen öt olyan, példány
szerint is ismert xeniumot adtak, amelyek szerzője külföldi jezsuita volt. Az
elsőt, A pozsonyi társulat
ajándékkönyv-osztási gyakorlata tehát tükrözni látszik az albumban is
megfogalmazott elvet, amelyről a kongregáció historikusa ezt írta: „Figyelni
kell arra, hogy a megfelelő könyvek legyenek {33}kiosztva;
véleményem szerint a kanonokoknak az aszketikus művek illenek, a többi
külsősöknek az imádságos könyvek.”[205]
Hozzátehetjük még, hogy a diákoknak is az imádságos művek illettek –
kinek-kinek társadalmi helyzete és anyagi lehetőségei szerint. A kongregáció szempontjából nézve érdemes külön számba
venni azokat a xeniumokat, amelyeket saját költségén és saját kiadványaként,
többször saját ajánlással és előszóval jelentetett meg. Az összesen ismert 22
ilyen kiadványból a legkorábbit (1678a) példány szerint nem ismerjük, így csak
feltételezhetjük – amint fentebb már szó esett róla –, hogy a pozsonyi
Zerweg-nyomda terméke. További, példány szerint is ismert 13 művet
(1718a=1721b, 1723a, 1726a, 1729a, 1729b, 1729c, 1730a, 1730c, 1731a, 1731b,
1733b, 1734a, 1734b) köthetünk az 1718 és 1750 között működő Royer-nyomdához.
A Pozsonyban nyomott xeniumoknál kevesebb, összesen 8 kiadványt adott ki a
kongregáció kérésére a nagyszombati egyetemi nyomda (1715a, 1716b, 1719a,
1723b, 1725a, 1725b, 1728a, 1732a).[206]
A felsorolt adatokból jól látszik, hogy míg a nagyszombati tipográfia szerepe
főképp az 1710-es években és inkább a húszas évek elején volt nagyobb, a
pozsonyi nyomda súlya fokozatosan megnőtt. Az utolsó öt évben egyetlen
kivételtől eltekintve a helyben nyomtatott ajándékkönyvek váltak
kizárólagossá. Mindez arra enged következtetni, hogy a társulat számára –
feltehetően anyagilag is – egyre inkább megérte a Royer-nyomdát megbízni az
akadémiai nyomda helyett, ami egybeeshetett a hazai nyomdászat
magánvállalkozásoknak kedvező 18. századi fejlődési irányával. 3. Példányszám A kiadványok példányszámára vonatkozóan forrásunk kevés,
de annál érdekesebb adatot őrzött meg. Valójában a társulat életének két igen
rövid szakaszából (1706–1709, 1718–1721) van támpontunk arra nézve, hogy a
különböző csoportoknak, azaz a külsős uraknak és kanonokoknak, illetve a
diákoknak mennyi könyvet osztottak szét. Az első, példányszámra vonatkozó
bejegyzést akár az album mai olvasója is feljegyezhette volna, 1706-ban
ugyanis a xeniumokról szóló szövegrész mellett egy későbbi kéz (valószínűleg
az egy-két évvel későbbi históriaíró) jegyezte fel a margóra: „De miért nem
tüntetted fel mások tájékoztatására a példányszámot?”.[207]
Ezt követően 1707-ben a következő arányokról készült feljegyzés: a
kanonokoknak 12 (1707a), a külsős uraknak 18 (1707b), a jobb módú tanulóknak
pedig 53 példányban (1707c) adtak ajándékkönyvet.[208]
Az arányok két évvel később is hasonlóak voltak, de a kötetszám összesen
mintegy 45%-kal nőtt. A kanonokok és külsős urak körében több mint 30 darabot
osztottak ki (ez valamivel több, mint a két csoport 1707-es példányszámainak {34}összege),
a diákoknak pedig 80 ajándékkönyvet.[209]
Egy évtized múlva, amikor a jobb módú diákok és a kanonokok között egyaránt
Bidermann művét osztották ki (1718a), a „fele mennyiséget” – amint az 1721-es
bejegyzésből kiderül –, mintegy 105 darabot félre kellett tenniük.[210]
Mivel ebben az esztendőben a külsős uraknak osztott xeniumról nincs
bejegyzés, elképzelhető, hogy nem könyvvel, hanem egyéb ajándékkal tisztelték
meg őket, vagy nekik is Bidermann művét adták. Bármelyik eset felel meg a
valóságnak, a példányszám 1709-hez képest nem emelkedett. Ehhez képest
1721-ben a maradék kötetekkel csak a rhetoricai és poeticai tanulóknak szánt
mennyiséget fedezhették.[211]
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tehetősebb diákok száma, így valószínűleg a
teljes tanulólétszám is jelentősen nőtt, másrészt ez a xeniumkötetek
példányszámát is számottevően meg kellett hogy növelje. A sodalis diákok
létszámára egyébként éppen az 1718-as bejegyzésből következtethetünk, amikor
a históriaíró páter a kongregáció összlétszáma alapján Bidermann munkájából
körülbelül 210 példányt rendelt, ami a társulati kiadványok korban megszokott
példányszámának is megfelelő, reális érték. Ehhez képest a csak a felső két
osztály tehetősebb kongreganistáinak elegendő 105 példány 1721-re jelentős
létszámemelkedést sejtet, kivéve, ha a megmaradt köteteket kivételesen
azoktól sem sajnálták, akik nem tudtak adakozni érte. Végül meg kell említenünk, hogy
a társulat nem minden évben látta el újabb áhítati olvasmánnyal a tagjait,
bár ezeket az eseteket kivételesnek kell tekintenünk. Egyetlen alkalommal,
1708-ban az album arról emlékezik meg, hogy alkalmas kötetek híján a
kanonokoknak és a világi uraknak római pénzérmékkel díszített tisztes rózsafüzéreket
vettek, és díszesebb olvasókat osztottak ki a társulat officiálisai között
is, a tanulókat pedig csontból készült rosariumokkal látták el.[212]
A jezsuita renden belüli, hazánkra is jellemző szokás szerint tehát a
társulat rendszeresen „ajándékokkal” – áhítati könyvekkel, rózsafüzérrel,
szentképekkel – látta el tagjait, aminek fejében pénz- és tárgyi adományokat
kapott. Így a társulat biztosította tagjai számára az egyéni áhítat
eszközeit, míg a sodalisok a kongregáció mint intézmény reprezentatív megjelenését
szolgálták például gyertyák, fáklyák, díszes ruhák és egyéb tárgyak
adományozásával. A pozsonyi ajándékkönyv-osztás szokásában 1735-ben
következett be a legjelentősebb változás, a jezsuiták ugyanis ekkor hagytak
fel annak már mintegy hat évtizedes gyakorlatával. A diáriumba 1734-ben még
szokás szerint feljegyezték az az évben osztott kötetek címét és az
ajándékozás időpontját, de a következő évben már csak a xeniumosztásnak a
rector beleegyezésével történő elmaradását említik igen szűkszavúan.[213]
A társulat életében a következő években talán valamiféle krízishelyzet
alakult ki, mert az 1735–1739. évekből sem az album, sem a diárium nem őrzött
meg {35}feljegyzéseket.[214]
Az 1740. évi naplóban xeniumokról nem esik szó,[215]
1741-ben pedig a havi szentképek xeniumkönyvek nélküli kiosztását jegyezték
fel, hozzátéve, hogy az ajándékkönyv-osztás alkalmasabb lesz majd, ha a
tartozás visszatérülne.[216]
Bár a havi szentképosztás tovább élt, az ajándékkönyvek nem fordulnak elő a
későbbi feljegyzésekben sem.[217]
A társulat vezetői tehát a taglétszám emelkedése, a kongregáció tömegessé
válása, az adományok és bevételek csökkenése miatt vagy egyéb megfontolásból
jobbnak látták a xeniumosztást egy költségesebb, hatékonyabb, ugyanakkor
kevésbé reprezentatív szokással felváltani. A diáriumban először 1747-ben
tűnik fel, hogy a diákok lelki könyvekből (libri spirituales) vizsgáztak.[218]
A következő tanév elején már az említett művek szétosztását (1747. november
26.), illetve a vizsga időpontját (1747. december 17.) is feljegyezték,[219]
és további nyolc vizsgaalkalmat említenek meg.[220]
Ezeket a lelki könyveket a diákok a xeniumoktól eltérően nem ajándékba, hanem
csupán kölcsön kapták, így a kongregáció könyvtárára hárult a feladat, hogy
kellő számban biztosítson minden évfolyamnak korának megfelelő lelki
„tananyagot”. Hogy az ajándékkönyv-osztás megszűnését a társulat a külsős
urak felé milyen gesztussal tudta – ha egyáltalán akarta – pótolni, az a
feljegyzésekből nem derül ki. A lelki könyvek kiadására és tartalmuk
számonkérésére irányuló, itt részleteiben nyomon nem követendő törekvések
azonban sikeresnek bizonyultak. 1761-re már évfolyamonként más-más időpontban
osztottak ki különböző munkákat, a syntaxistákról például kiderül, hogy
január 11-én kapták meg a köteteket, amelyeket augusztus 16-án adtak vissza.[221]
1764-ben pedig már osztályonkénti könyvtárosok és egy főkönyvtáros is
katalógusokban vezette, melyik diák milyen könyvet kölcsönzött ki a bibliotékából.[222] A xeniumokat felváltó lelki
könyvek kölcsönzésének szokása, illetve e gyakorlat pontosan adatolható
átalakulása azért is érdekes és fontos, mert nem hagyja nyitva a század
második felében várt fejlődés kérdését. A jó forrásadottságok lehetővé
tették, hogy egyetlen kongregáció példáján a teljesség igényével
rekonstruáljuk az ajándékkönyvek egész sorát. Az egyik legnagyobb és
legjelentősebb hazai jezsuita kollégium Mária-kongregációjának
ajándékkönyv-osztási gyakorlatáról alkotott összkép egyben sejteti, hogy a
hazai társulati irodalomnak csak a jezsuita rendi intézményhálózathoz köthető
hányada is jóval gazdagabb és sokkal több {36}kérdést vet fel,
mint amennyi érdeklődést a kutatás mindezidáig tanúsított iránta. Összegzés és
kitekintés A jezsuita renden belül a xeniumosztás gyakorlata annak
az átfogó koncepciónak volt szerves része, amely a barokk kori katolikus
Európa vallásosságára és egész életmódjára meghatározó hatást gyakorolt.[223]
A társulatok sikerének hátterében a kor vallási igényeihez való alkalmazkodás
és egy erős apostoli küldetéstudat állt. A diákok a társulatokban
elsajátított vallásos gyakorlatokat szállásadóik és családtagjaik körében is
terjesztették, de a térítést szolgálták a nagy tömegeket célzó városi és
vidéki missziók. Ezen túlmenően fontos szerepe volt a jótékonykodásnak, a
halottak iránti tiszteletnek is. A kongregációk törekedtek tagjaik életét
gyökeresen megváltoztatni. Megtanították a sodalisoknak az időbeosztás
fontosságát: a nap minden órája Istennek vagy a Szent Szűznek volt szentelve.
A rendszeres ima, a heti gyónás, a havi egy közös áldozás mellett a 16.
század végére már több helyen pompás ceremóniákkal ünnepelték a
Mária-ünnepeket, a farsang utolsó három napjában tartott negyvenórás
ájtatosságok és a nagypénteki önostorozó körmenetek pedig Kölnben és
Münchenben már a 17. század elejétől feltűntek. Ekkor a tagok száma
Európa-szerte ugrásszerűen nőtt, majd a kezdetben nagyobb arányban képviselt
felsőbb társadalmi rétegeket – a főnemességet és nemességet, a városi vezetőket
és nagykereskedőket – egyre inkább az alacsonyabb származásúak váltották fel;
a nyugat-európai kongregációk így a városok „mikrokozmoszaivá” váltak. Ezzel
párhuzamosan a jezsuita rend mindvégig a hatalom birtokosaival való jó
kapcsolat fenntartására törekedett. Ennek eredményeképpen a rend kiterjedt
kapcsolatokkal és – részben a Mária-kongregációknak köszönhetően – bizonyos
politikai befolyással is rendelkezett. Emellett a jezsuita rend
társadalomformáló tevékenységének eszközeiként a kongregációk olyan kohéziós
erőt jelentettek, amely képes volt az emberek közötti kapcsolatok
megváltoztatására. A folyamatot a harmincéves háború azonban megtörte: a
katolikus Európa egységének ideája szertefoszlott, és a Mária-kultusz is más
színezetet kapott. Az új lehetőségekhez mérten a 18. századra a jezsuiták
törekvései lassan mégis eredményre vezettek. A Mária-társulatok integrációs
funkciója, egységes szervezete és elterjedtsége az újkori Európa katolikus
társadalmának fontos alapját képezte. A társulatok sikeresen újítottak fel
régi vallási tradíciókat és rítusokat, miközben a barokk kegyesség új
gyakorlatának, szokásainak és műfajainak elterjesztésében is kulcsszerepük
volt.[224] Az újdonságok egyike éppen a
társulati kiadványok kiadása és terjesztése volt, amelynek első nyomait már a
17. század eleji Nyugat-Európában megtalálhatjuk. Ezt több tényező
motiválhatta: a magánáhítat iránti növekvő igény, az alfabetizmus,
iskolázottság növekedése, a jezsuiták részéről pedig a kegyesség és a
műveltség minél szélesebb körben való {37}terjesztésének
igénye. A társulatok idővel egyre nagyobb figyelmet fordítottak a
xeniumosztás szokására, aminek hazánkban betöltött központi helyzete miatt
fontos és érdekes példája a pozsonyi társulat. Az ajándékkönyveknek a
historia congregationis és a diárium révén rekonstruálható sora azt
bizonyítja, hogy a diákoknak, az uraknak és a kanonokoknak korszerű és
színvonalas áhítati irodalmat igyekeztek biztosítani, gyakran igen gyorsan
megszerezték a legújabb kegyességi műveket is, amelyeket viszonylag nagy
arányban jelentettek meg saját költségükön. Emellett az album bejegyzéseiből
kirajzolódik a kongregációval kapcsolatban álló külső támogatói hálózat is,
amelynek léte a jezsuita rend hazánkban is tapasztalható azon törekvését
igazolja, hogy egyrészt a vezetőrétegekkel, az egyházi és világi elittel
(esztergomi érsek, magyar kamarai tanácsosok stb.), másrészt a helyi
vezetőkkel és az egyházi középréteg képviselőivel (városi tanácsosokkal, a
káptalannal) folyamatos jó viszonyt tartsanak fenn. Ennek a kölcsönösségre
alapuló mechanizmusára már utaltam, itt mégis érdemes megjegyezni, hogy e
törekvés szellemében az 1728/1729. évi diétára érkező követeket sem
felejtették el „megajándékozni”. A xeniumosztás gyakorlatának kiteljesedését
és egyben végét az 1730-as évek első fele hozta meg: 1735-től a társulat nem
vállalta tovább a költséges és ekkor már ráfizetéses szokás fenntartását. A
társulat így eredeti és elsődleges funkciójának megfelelően a diákok lelki
épülését helyezte előtérbe, és a társulati könyvtárból kölcsönzött könyvekkel
biztosított tagjainak lelki olvasmányt. Az így is mintegy hat évtizeden át
nyomon követhető xeniumosztási gyakorlat a barokk vallásosságban rejlő
kettősséget is jól tükrözi: az ajándékozás a könyvek olvasásával segített
egyéni áhítat személyessége mellett egyúttal nyilvános reprezentációs aktus
is volt. {38} FÜGGELÉK A kongregáció azonosítható xeniumkiadványai társulati
albuma és diáriuma alapján[225]
{44} ILLUSZTRÁCIÓK
{45}
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
* Ezúton szeretném megköszönni témavezetőimnek, Bak Borbálának és Molnár
Antalnak, hogy kutatásaimat ösztönözték és munkámat figyelemmel kísérték.
Köszönöm továbbá az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosainak, valamint P. Vásárhelyi
Juditnak és G. Etényi Nórának a kutatás egyes fázisaiban nyújtott segítségüket.
A tanulmány elkészítését a Pray György kutatói ösztöndíj is támogatta.
[1] Tüskés Gábor – Knapp Éva: Vallásos társulatok Magyarországon a 17–18.
században. In: Néprajzi Látóhatár, 1992. 9. sz. (A tanulmány
újabb megjelenése: Laikus vallásos
társulatok. In: Uők: Népi vallásosság Magyarországon a 17–18.
században. Források, formák, közvetítők. Bp., 2001. 267–297. p.)
[2] A témában módszertani tanulmány is megjelent: Knapp Éva – Tüskés Gábor: A barokk kori társulati élet forrásai.
In: Századok, 1997. 923–936. p. (továbbiakban: Knapp–Tüskés, 1997.)
[3] Vö. pl. Molnár Antal: Mezőváros és katolicizmus. Katolikus egyház
az egri püspökség hódoltsági területein a 17. században. Bp., 2005.
(METEM könyvek 49.) 118. p. Ilyen, különböző hangsúlyú, mégis
fontos helyi vizsgálatok pl.: Horváth
József: Vallásos társulatok a Győri Egyházmegyében. (Történeti vázlat.)
In: A győri egyházmegye ezer éve.
Szerk.: Kiss Tamás. Győr, 2000. 83–100. p.; Knapp Éva:
Vallásos társulatok, rekatolizáció és
társadalmi átalakulás Kassán a 17–18. században. In: Századok,
1995. 791–814. p.; Balázs Mihály: Kolozsvár és Vágsellye. Adalék a Mária-kongregációk korai történetéhez.
In: Uő: Felekezetiség és fikció. Tanulmányok 16–17. századi irodalmunkról.
Bp., 2006. (Régi magyar könyvtár. Tanulmányok 8.) 133–137. p.; Varga Júlia:
A kolozsvári jezsuita gimnázium és
akadémia hallgatósága 1641–1773 (1784). Bp., 2007.
(Felsőoktatástörténeti kiadványok. Új sorozat 6.)
[4] Vö. pl. Viskolcz Noémi: 17.
századi ismeretlen hazai kisnyomtatványok a Magyar Országos Levéltárból. In: Magyar Könyvszemle, 2007. 185–199. p.; legújabban:
Zvara Edina: 17. századi ismeretlen társulati kiadványok
a kismartoni Esterházy-könyvtárból. Pótlások az RMNy-hez. In: Crescit eundo. Tisztelgő tanulmányok V. Ecsedy Judit 65.
születésnapjára. Szerk.: Simon Melinda – Perger Péter. Bp., 2012. (A MKsz
és a MOKKA-R Egyesület füzetei 4.) 237–241. p.
[5] Knapp Éva csak ezeket gyűjtötte és tekintette
ajándékkönyveknek, mivel csak ezeknek a példányaiból (címéből, ajánlásából)
derül ki egyértelműen az adott társulathoz való tartozásuk.
[6] Knapp monográfiájának „fő célja a barokk kori
áhítati irodalom egyik tematikusan és funkcionálisan jól körülhatárolható
csoportjának, a laikus vallási szervezeti formákhoz kapcsolódó különféle
kiadványtípusoknak a feltárása és bemutatása, különös tekintettel ezeknek a
kiadványoknak a keletkezési, terjesztési és használati összefüggéseire,
megjelenési formáira, művelődési funkcióira és nemzetközi
kapcsolatrendszerére”. Knapp Éva: Pietás és literatúra. Irodalomkínálat és
művelődési program a barokk kori társulati kiadványokban. Bp., 2001.
(Historia litteraria 9.) (továbbiakban: Knapp,
2001.) 6. p. A példány szerint ismert hazai társulati
kiadványokat a teljesség igényével gyűjti össze, azokról rendszerezett
katalógust ad, formailag és tartalmilag is sokrétűen elemzi és mutatja be őket.
Vizsgálatának tárgyai a fennmaradt társulati kiadványok, a rájuk vonatkozó
források csak másodlagosak.
[7] A kollégiumalapítás történetére ld.: Dénesi Tamás: Missziótól a kollégiumig. (Jezsuiták Pozsonyban 1635-ig). In: Magyar
Egyháztörténeti Vázlatok, 1998. 87–115. p.
[8] A városi kongregáció (congregatio civica) a
gimnázium történetírója szerint 1630-ra jött létre: Schönvitzky Bertalan:
A pozsonyi kir. kath. főgymnasium története. Pozsony, 1896. (továbbiakban: Schönvitzky, 1896.) 91. p. A diákok társulatának praefectusa először az 1634. évi
rendtartományi katalógusban szerepel: Catalogi
personarum et officiorum provinciae Austriae S.I. Vol. II. (1601–1640). Coll. et ed.: Lukács,
Ladislaus. Romae, 1982. (Monumenta Historica Societatis Iesu 125.)
(továbbiakban: Cat.pers. II.) 409. p. Schönvitzky szerint a társulat 1636-ban
alakult: Schönvitzky, 1896. 90. p.
A társulat a római anyakongregációba való befogadásáról 1637-ben kapott
oklevelet, ezt az évet tekintette formális megalapításának, és a társulati
albumot is ekkor kezdték vezetni. Muzio Vitelleschi rendfőnöknek a társulat
befogadásáról 1637. április 2-án kelt oklevelének másolata: Esztergom,
Főszékeskáptalani Könyvtár, Coll. Batthyány, Cat. IV. Tit. IV. a. nr. 7.
Pozsonyban ezek mellett 1647-től Haldokló Krisztus-társulat is működött: Schönvitzky, 1896. 92. p., Catalogi personarum et officiorum provinciae
Austriae S.I. Vol. III. (1641–1665). Coll. et ed.: Lukács, Ladislaus.
Romae, 1990. (továbbiakban: Cat.pers. III.) 239. p. (utóbbi szerint 1649-től),
amelyből 1664-re kivált a szlávok társulata: Uo. 786. p.
[9] Az első színielőadást 1628-ban, úrnapján
tartották. 1634-ben a városban tartózkodó Brandenburgi Katalin, 1635-ben
Esterházy Miklós nádor, 1690-ben Pálffy János (későbbi nádor) és Erdődy Kristóf
kamaraelnök, 1729-ben Sinzendorf Fülöp Lajos győri püspök és Pálffy Miklós
nádor is részt vettek a pozsonyi diákok színielőadásain: Schönvitzky, 1896. 161–168. p.
[10] Schönvitzky,
1896. 103., 74–77. p.
[11] A pozsonyi kollégium javairól részletesen: Schönvitzky, 1896. 54–85. p.
[12] A páterek eleinte a dómban teljesítettek
lelkipásztori szolgálatot, majd az evangélikus templom 1672-ben történt
lefoglalása után a főtéri Salvator-templomot használták. Az 1631–1632-es
tanévre teljessé váló gimnázium 1714 februárjáig a jezsuiták Káptalan utcai
kollégiumépületében, később az evangélikusoktól elvett, Salvator-kollégium
melletti régi iskolaépületben működött. Schönvitzky,
1896. 145., 462. p. A szintén 1673-ban nekik juttatott házak helyén 1699
és 1713 között új kollégiumot építettek fel – az átköltözés után a dóm melletti
házuk lett a rezidencia. Schönvitzky, 1896.
105–133. p.
[13] Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára
(továbbiakban: OSzKKt.) Fol. Lat. 3392. További hivatkozásokban: Album.
[14] Az albumnak ebből a részéből hiányzik néhány lap,
az 1689. év lezárása (117v) után a következő, a szöveg alapján 1706-ra datálható
év bejegyzéseinek eleje hiányzik. A kötet eredetileg is egybe lehetett kötve,
csak egy ívfüzet veszhetett el belőle, de ennek pontos terjedelmét vagy nyomát
nem sikerült megállapítani.
[15] Ezt Bárvér Ferenc pozsonyi származású exjezsuita
praesesi ideje alatt a kongregáció akkori titkára, Privitzer Alajos készítette
felsőbb utasításra.
[16] OSzKKt. Oct. Lat. 468. További hivatkozásokban:
Diarium.
[17] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár.
Tört. Napló 2. r. 5. sz. További hivatkozásokban: Diarium II.
[18] Vö. pl. Album, 125v., 132r. (Xavéri Szent Ferenc),
Album, 127r. (Szent József, Szent Borbála), Album, 132r. (Szent Anna).
[19] Vö. pl. az 1689. évi feljegyzéssel, Album, 114v.
[20] Pozsonyhidegkút (ma Bratislava – Dúbravka) ma
Pozsony városrésze, az album 1678-ben német („Kaltenprun”, Kaltenbrunn),
1687-ben szlovák nevén („Dubravka”) említi. Album, 97v, 108r.
[21] A társulatnak egy ünnepi és egy gyászos, fekete
labaruma is volt, vö. Album, 139v.
[22] 1678-ban az album írója feljegyezte, hogy április
7-én, a mariánus oratóriumban készítette el a „historia congregationis”
bejegyzést, vö. Album, 108v.
[23] 1689-ben az adományok tételes jegyzékét már az
inventáriumba vezették be: Album, 115r. A számadáskönyv műfaja más kongregációk
forrásanyagából is ismert, vö. pl.: Knapp–Tüskés,
1997. 925. p., 8. jegyz.
[24] Album, 132v.
[25] Album, 141v.
[26] A társulat tituláris ünnepére szóló, 1657. márc.
24-i meghívó, valamint az előző két évben meghalt társulati tagok katalógusa az
Eszterházy család levéltárában maradt fenn a Magyar Országos Levéltárban. A
korábban ismeretlen kisnyomtatványt Viskolcz Noémi találta meg. Vö.: Régi Magyarországi Nyomtatványok. 4.
köt. (1656–1670). Szerk.: P.
Vásárhelyi Judit. Bp., 2012. 147–148. p., 2726. sz. Köszönöm P. Vásárhelyi
Juditnak, hogy a nyomtatványokra felhívta a figyelmemet.
[27] 1718-ban a historia congregationis szerzője
feljegyezte, hogy a tanúsítványok nyomtatása a társulat pénztárát minden évben
a kelleténél jobban megterheli, mert évente újakat kell kiadniuk, a fel nem
használtak viszont megmaradnak, ezért javasolja, hogy a jövőben ezek kiadásáért
kérjenek a tagoktól némi hozzájárulást, ahogy ez máshol is szokásos. Album,
139r.
[28] A kollégium könyvtáráról és könyvjegyzékeiről ld.:
Bitskey István – Kovács Béla: A
pozsonyi jezsuita kollégium XVII. századi könyvtára és a Pázmány-hagyaték. In:
Magyar Könyvszemle, 1975. 25–37. p.; Schönvitzky,
1896. 97–101. p.
[29] Vö. Album, 123v.
[30] Album, 97r, 122r. A mű teljes címe: Joannis Barclai[i] Icon Animorum Celeberrimi
Viri, Augusti Buchneri, Notis, adiecto Rerum indice, illustrata. Korai
kiadásaira ld. pl.: Verzeichnis
der im deutschen Sprachgebiet erschienenen Drucke des 17. Jahrhunderts. Online: http://www.vd17.de
– 2013. február.; 1680. évi kiadása: Uo. 1:064712D.
[31] A diáriumba 1713-ban járvány miatt nem készítettek
bejegyzést, 1714-ben nem említettek xeniumosztást. A feljegyzések az 1717–1719.
évekből hiányosak.
[32] Vö. Knapp, 2001. 223–225. p. Ezekből az utolsó három nem xeniumkötet,
hanem nyomtatványként is kiadott beszéd: Uo. 224–225. p. (Pozsony V-14–V-16.).
[33] Ha feltételezzük, hogy Kempis munkájából 1721 és
1723 között háromszor ugyanazt a kiadást osztották.
[34] Album, 97r.
[35] Vö. V. Ecsedy
Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800.
Bp., 1999. (továbbiakban: V. Ecsedy,
1999.) 102. p. A nyomda 1675 és 1678 között működött, és szinte csak a
katolikusok számára nyomtatott.
[36] Sommervogel,
Carlos: Bibliothèque de
[37] Knapp,
2001. 45., 47., 64., 69. p.
[38] Műveire és életére ld.: Sommervogel. V., 1725–1766., O’Neill, Charles
E. – Domínguez, Joaquín M.: Diccionario
histórico de
[39] Knapp,
2001. 65., 69. p.; Sommervogel. V.
1753. p.
[40] Album, 118r.
[41] Sommervogel.
V. 1732. p.
[42] Ezt a munkát Knapp nem ismeri annak ellenére, hogy
példányban is fennmaradt társulati kiadvány: Országos Széchényi Könyvtár
(továbbiakban: OSzK.) 327.313.
[43] Album, 118r. A külsős urak neveit, akik kaptak a
kötetből, az album bejegyzése szerint egy cédulán mellékelték, ez azonban
elveszett.
[44] Sommervogel.
I. 965–985. p.; Diccionario.
I. 360–361. p.
[45] Album, 123r.
[46] Album, 130r.
[47] 1707. és 1708. évi bécsi kiadásokat ld.: Sommervogel. VIII. 733. p. (Vienne,
Congrégations 58.)
[48] Életére ld.: Lukács,
Ladislaus: Catalogus generalis seu
Nomenclator biographicus personarum Provinciae Austriae Societatis Iesu
(1551–1773). I–III. Romae, 1987–1988. III. 1451. p.
[49] Vö. Sommervogel.
VII. 734. p.
[50] Itt szeretném megköszönni az OSzK. központi
tájékoztató szolgálat munkatársainak segítségét, akik nélkül az azonosítás nem
lett volna sikeres.
[51] Stoeger a rendtartományi gesta alapján a művet cím
nélkül így határozta meg: „Edidit etiam libellum ad devotionem in sacrificando
excitandam, adjectis meditationibus et obligationibus status Sacerdotalis.
Tyrnaviae typ. Acad.
[52] Vö. Sommervogel.
VII. 734. p. (Scheidner 4.)
[53] Vö. Petrik
Géza: Magyarország
bibliographiája, 1712–1860. Könyvészeti kimutatása a Magyarországban s hazánkra
vonatkozólag külföldön megjelent nyomtatványoknak. I–IV. Bp., 1888–1892.; V. Pótlások. Szerk.: Komjáthy Miklósné. Bp., 1971.; VI. Nyomda- és kiadástörténeti mutató.
Szerk.: Markos Béla. Bp., 1972.; VII. Pótlások.
Szerk.: Pavercsik Ilona. Bp., 1989.; VIII. Függelék. Szerk.: V. Ecsedy Judit.
Bp., 1991. (továbbiakban: Petrik.)
VII. 465. p.
[54] A két névalak mögött rejtőző személy azonosításához az
említettek mellett a következő műveket használtam: Mészáros András: A felső-magyarországi iskolai filozófia
lexikona. Pozsony, 2003. 232. p. – Georgius Schneider névalakban
szereplő jezsuita tanárt említ, aki Kassán működött 1693–1695 között. Catalogi personarum et officiorum
provinciae Austriae S.I. Vol. V. (1684–1699). Coll. et ed.: Lukács,
Ladislaus. Romae, 1990. 452., 508., 565., 621. p. – Schneider Georgius nevű
jezsuita papot említ 1693–1696 között a kassai kollégiumban, a megelőző és a
következő éveknél azonban ilyen nevű rendtag nem szerepel. A rendtartományi
katalógushoz készített életrajzgyűjteményében Lukács a szerzőt már Scheidner
névalakban hozza, de mivel pályájának kassai szakaszát említi, ez alapján
azonosítható a két név. Vö. Cat.pers. III. 1451. p.
[55] Diarium, 10v.
[56] Vö. Knapp,
2001. 142–144. p.
[57] A nagyszombati példányt ld.: Petrik. VII. 465. p., OSzK. 323.671.
[58] Sommervogel.
II. 1588–1590. p.
[59] Knapp,
2001. 223–224. p.; Petrik. VII.
292., V. 282. p.; OSzK. 317.856.
[60] Knapp,
2001. 152. p.
[61] Diarium, 17v.
[62] Album, 156r.
[63] Knapp,
2001. 69. és 497. jegyz.
[64] Bangert,
William V.: A jezsuiták története. Ford.:
Szelenge Judit. Bp., 2002. 167., 169., 240. p.; Diccionario. IV. 3547–3548. p.; Knapp,
2001. 50., 64–66., 69., 82–83., 151. p.
[65] OSzK. 309.786.; vö. Knapp, 2001. 223. p.
[66] A munka a kongregációk papnak készülő tagjaihoz szóló
könyvek közé tartozik, amilyeneket csak Nagyszombatból és Pozsonyból ismer, ld.
erről: Knapp, 2001. 151. p.
Példaként Segneri három művét említi, amelyek lelkipásztori, a gyóntatáshoz,
valamint a prédikációhoz és a hitoktatáshoz szükséges tanácsokat tartalmaznak.
[67] Liptay János tatai plébános, majd pozsonyi kanonok
(1711–1718), apostoli protonotárius, ábrahámi címzetes apát, éneklőkanonok és
városi plébános. Rimely Carolus:
Capitulum insignis ecclesiae collegiatae Posoniensis ad S. Martinum ep. olim
SS. Salvatorem. Posonii. 1880. 276. p.
[68] A kötet ajánlása: „Reverendissimo Domino Domino
Joanni Liptai, abbati B. V. M. de Abraham, collegiatae ecclesiae Posoniensis
cantori canonico, protonotario apostolico, Liberae, Regiaeque Civit.
Posoniensis plebano, ss. theologiae doctori, Sodalitatis B. Mariae V. ab Angelo
salutatae In Cardinalitio Soc. Jesu Collegio Posonii erectae, acconfirmatae,
rectori Mariano, patrono suo gratiosissimo, etc. etc.” Megjegyzendő, hogy a
kötetet akár Pozsonyban is kiadhatták volna, mert akkor már működött a
Royer-nyomda. V. Ecsedy, 1999.
153–154. p.
[69] Sommervogel.
VII. 1088. p. Knapp Segnerinek ezt a munkáját sem vele összefüggésben,
sem függetlenül nem említi. Nem sorolja fel művei között: Diccionario. IV. 3547–3548. p.
[70] Album, 150r.
[71] Bécsben, majd 1740-ben és 1763-ban Kassán is
megjelent magyarul, vö.: Petrik.
I. 363., VII. 470. p.
[72] Knapp,
2001. 151. p. Knapp a társulat papnak készülő tagjaihoz szóló kézikönyvek közé
sorolja a Parochus instructushoz
hasonlóan.
[73] Sommervogel.
VII. 1052–1056. p.; Knapp, 2001.
65. p.
[74] Diarium, 83r.
[75] Diccionario.
I. 466–467. p.; Sommervogel. I.
1443–1456. p.
[76] Knapp, 2001.
65. p. 223. p.; Petrik. VII. 75.
p.
[77] Album, 138v.
[78] Album, 142v.
[79] Vö. Knapp, 2001.
65., 69., 120. p.
[80] A munka hazai recepciójáról ld. Bartók István
szócikkét (Kempis-recepció): Magyar
Művelődéstörténeti Lexikon középkor és kora újkor. V. Főszerk.: Kőszeghy
Péter. Bp., 2006. 294–295. p.
[81] Knapp, 2001.
65. p. (Nagyszombat X-22.)
[82] Album, 140v., 142v., 144v.
[83] OSzK. 292.197. (A kötet a katalógusban szerepel,
de nem hozzáférhető, lappang.)
[84] Ez a bécsi egyetem nagyobbik
Nagyboldogasszony-társulatának xeniuma volt 1717-ben, vö. Sommervogel. VIII. 734. p. (Vienne,
Congrégations 67.)
[85] Diarium, 101r.
[86] Sommervogel.
II. 1688–1691. p.
[87] Sommervogel.
II. 1689–1690. p.
[88] Album, 148v.
[89] A nagyszombati egyetemi nyomda kiadása. Sommervogel. II. 1689. p., példánya:
OSzK. 306.834.
[90] Knapp, 2001.
117. p. A kétkötetes Theologia moralist
Knapp nem azonosította.
[91] Sommervogel.
IV. 761–763. p.; Cat.pers. II. 653. p.
[92] Album, 151v.
[93] Diarium, 64v. 1726-ban három kiadványról tudunk,
amelyek közül kettő, egy pozsonyi (1726a) és egy nagyszombati (1726b)
azonosítható. Így a diárium szerint az ajándékkönyv-osztás elhalasztását okozó,
Bécsből érkező könyveket csak a Panis
quotidianusszal lehet azonosítani.
[94] Vö. Sommervogel.
IV. 762. p. Az azonosítás bizonytalansága miatt a Függelékben közölt
táblázatban csak a mű azonosságát jelöltem, a példányét nem.
[95] Sommervogel.
VI. 535–539. p.; Knapp, 2001.
151. p.
[96] Knapp, 2001.
66., 69. p; Sommervogel. VI. 538.
p.
[97] Vö. Album, 153r.
[98] Knapp, 2001.
224. p.; Petrik. V. 384. p.; OSzK.
317.508.
[99] Sommervogel.
V. 1625–1634. p.
[100] Knapp nem említi sem a nevét, sem műveit.
[101] Sommervogel.
V. 1630–1632. p.
[102] Album, 153r.
[103] Vö. a kötet teljes címével: „Calendarium veritatis
Perpetuo valiturum, Id est Cogitationes sive Considerationes Christianae Pro
singulis anni diebus. Authore R. P. Francisco Nepveu S. J. Latinae redditae a
R. P. Andrea Leuckart Eiusdem Societatis Jesu Sacerdote. Primum trimestre A
Perillustri, Rev. ac Erudito Domino Antonio Koeszeghi de Mossocz, AA. LL. et
Philos. Baccalaureo, nec non pro Suprema ejusdem Laurea Candidato, Sem. Mar.
Szelep. Alumno Dum In Alma Archi-Episcopali Soc. Jesu Universitate Tyrnaviensi
Anno Salutis 1726 Mense Aug. Die [a nap üresen maradt] Assertiones ex Universa
Philosophia tueretur praeside R. P. Paulo Kolosvári e S. J. AA. LL. et
Philosophiae Doctore, ejusdemque Professore Ordinario. Distributae.” – OSzK.
311.558. Köszeghy Antal tanulmányaira ld. még: Kádár
Zsófia – Póka Ágnes – Kiss Beáta: A Nagyszombati Egyetem Hittudományi Karának
hallgatósága 1635–1773. Bp., 2011. (Fejezetek az Eötvös Loránd
Tudományegyetem történetéből 26., Varia Theologica – PPKE HTK 3.) 189. p.,
2249. sz.; Bognár Krisztina – Kiss József
Mihály – Varga Júlia: A Nagyszombati
Egyetem fokozatot szerzett hallgatói 1635–1777. Bp., 2002. (Fejezetek az
Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 25.) 253. p., 2348. sz.
[104] Sommervogel.
V. 374–377. p.
[105] Sommervogel.
V. 375. p.
[106] Vera pietas seu virtutum, devotionum, actionum exercitatio
a R. P. B. Lemaistre, e Societate Jesu, Gallice descripta, Et jam septima
editione vulgata. Modo latine reddita Ac Sodalibus B. V. Mariae ab Angelo
Salutatae Pro Xenio distributa in Cardinalitio Societatis Jesu Collegio
Posonii, M. DCC. XXIX. Typis Joannis Pauli Royer. – OSzK. 319.440.; Petrik. V. 294. p. A kiadványt Knapp nem
említi.
[107] Album, 156r.
[108] Sommervogel.
VI. 763–792. p.; Diccionario. IV.
3136–3137. p.
[109] Knapp, 2001. 65., 224. p.; Sommervogel. VI. 781–783. p.; Petrik. V. 391. p.; OSzK. 319.532.
[110] Knapp, 2001.
148. p.
[111] Diarium, 90r.
[112] Knapp, 2001.
64–65. p.; Lexikon für Theologie und
Kirche. Hrsg.: Höfer, Josef – Rahner, Karl. II. Bd. Freiburg, 1958. (2.
kiad.) 579. p. (Kolumban Spahr szócikke.)
[113] Knapp, 2001.
224. p.; Petrik. VII. 83. p.;
OSzK. 323.685.
[114] Knapp, 2001.
146–147. p.
[115] Diarium, 96r.
[116] Sommervogel. VII. 1483–1489. p.
[117] Diarium, 96r–96v. Knapp a művet nem említi, mivel
nem a társulat saját kiadványa.
[118] Sommervogel.
VII. 1487. p.; Petrik. III.
427. p.; OSzK. 319.542.
[119] Vö. Petrik.
VII. 483., V. 473. p.
[120] Életére ld.: Hoefer,
Ferdinand: Nouvelle Biographie
Générale depuis les temps les plus reculés jusqu’a nos jours. Tom. 45.
Paris, 1870. 887–888. p.
[121] Petrik. V. 293–294. p.; OSzK. 295.412. A kiadványt Knapp
nem említi.
[122] Diarium, 101r.
[123] A mű azonosítására: Sommervogel. VIII. 733. p. (Vienne, Congrégations 57.)
[124] Album, 123r–123v.
[125] Petrik.
I. 144. p.; OSzK. XII. Mor.
[126] Diarium, 10v, Album, 140v.
[127] OSzK. 308.964.; továbbá Petrik. VII. 386., IV. 72. p; OSzK. 319.527.
[128] Album, 142v.
[129] Hevenesi munkásságára, életére, műveire ld.: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I–XIV. Bp., 1890–1914.
(továbbiakban: Szinnyei.) IV.
835–842. p.; Diccionario. II.
1919–1920. p.; Soós István: Kishevenesi Hevenesi Gábor (1656–1715). In: Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 2006. 1. sz. 5–23.
p.; Hóman Bálint: Kishevenesi Hevenesi Gábor. A magyar
történetkutatás első szervezője. In: Uő:
A történelem útja. Válogatott
tanulmányok. Vál., szerk.: Buza János. Bp., 2002. (Millenniumi magyar
történelem. Historikusok.) 289–297. p.
[130] Hevenesi külföldi kiadásaira, hatására ld.: Knapp, 2001. 48–54. p., továbbá
hazánk-ban megjelent társulati kiadásaira elszórt adatok találhatóak más
fejezetekben is.
[131] A három kiadásból a két későbbit ismeri: Szinnyei. IV. 289–297. p.; Knapp, 2001. 223–224. p. (Pozsony V-4.,
Pozsony V-8.).
[132] Knapp, 2001.
48–49. p. Knapp a műnek a pozsonyiakon kívül további két hazai társulati
kiadását említi: Knapp, 2001. 196.
p. (Eger I-5.), 198. p. (Győr III-1.). Ezen kívül
ismeri hét, konkrét társulathoz nem köthető magyarországi kiadását is: Uo. 82.
p.
[133] A munka első részében a diákok mindennapi
teendőihez kötődő tanácsok, második részében a rendkívüli eseményekkel,
szentségek vételével kapcsolatos tanácsok, harmadik részében pedig imádságok,
Mária- és halotti officium található. Knapp,
2001. 150. p.
[134] Album, 123v, 139v, 156r.
[135] Diarium, 83r.
[136] Knapp, 2001.
52. p. Knapp hét további, meghatározott kongregációhoz nem köthető hazai
kiadását ismeri: Knapp, 2001. 82.
p. A művet a 18. század második feléig folyamatosan kiadták, és átdolgozott
formában a 20. században is megjelent: Knapp,
2001. 53. p.
[137] Magyar fordítását Taxonyi János készítette el,
vö.: Knapp, 2001. 143., 199. (Győr
V-1.) (Nagyszombat, 1739).
[138] Album, 132v. A bécsi kiadásra ld.: Sommervogel. IV. 355. p. A bécsi kiadás két példánya az
OSzK-ban is megtalálható, amelyek közül talán a nem társulati kiadványként megjelenő,
a másikkal ellentétben keresztúti és a szentsírlátogatáshoz kötődő ájtatosságot
nem tartalmazó, kevésbé díszes kiadású, de tartalmilag a másikkal megegyező
változat volt a pozsonyi xenium: Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. (Szabó Károly – Hellebrant Árpád: Régi Magyar Könyvtár. III. Magyar szerzőktől
külföl-dön 1480-tól 1711-ig megjelent nem magyar nyelvű nyomtatványoknak
könyvészeti kézikönyve. 1–2. Bp., 1898., továbbiakban: RMK III.) 4714/a.
– A díszesebb, a bécsi egyetemi kollégium Nagyboldogasszony-társulatának
xeniumaként kiadott példány jelzete: Uo. 4714.
[139] „Xenium pro dominis externis fuit Quadragesima
Christo Patienti sacra. Vienna ex Congregatione Majori Studiosorum comparata.”
Diarium, 10v.
[140] Vö. az OSzK. fennmaradt példányával: 307.496 –
teljes címe: „Quadragesima sancta, Sive quotidianae Per singulos dies
Quadragesimae de Christi passione considerationes. Per R. P. Gabrielem Hevenesi
e Societate Jesu concinnatae. Nunc vero Dominis, Dominis sodalibus B. V. Mariae
ab angelo salutatae in strenam oblatae Posonii M. DCC. XXVI. Typis Joannis
Pauli Royer,
[141] Album, 151v.
[142] Vö. Diarium, 103v, továbbá: Knapp, 2001. 224. p.; Petrik. V. 198. p.
[143] Knapp, 2001.
52. p.
[144] Album, 133r.
[145] Album, 150r.
[146] Knapp, 2001.
52. p.
[147] Rivière,
Ernest-M.: Corrections et additions a
[148] Petrik. VII. 205. p.
[149] Vö.: Knapp, 2001.
52. p.
[150] Uo.; Sommervogel. IV. 358. p.
[151] Tartalmáról részletesebben: Knapp, 2001. 151. p.
[152] Album, 133r.
[153] Album, 146r.
[154] Knapp egyik változatot sem említi. Az azonos címlap
szövege: „Manuductio animae ad coelum, sive cura innocentiae, in primo flore
servandae, per pias et solidas Considerationes proposita, ac sodalibus B. V.
Mariae ab angelo salutatae in xenium distributa Posonii M. DCC. XXIII.
Tyrnaviae, Typis Acad. per Fridericum Gall.” A két változat jelzetei: OSzK.
290.557., 310.604.
[155] Petrik.
VII. 204. p. Vö.: Diarium, 89v. Knapp ezt a kiadást nem említi.
[156] Knapp, 2001.
224. p.; Petrik. II. 118. p.;
OSzK. 317.882.
[157] Diarium, 89v, Diarium, 103v.
[158] Knapp, 2001.
49., 54. p.
[159] Uo.; Petrik.
VII. 204. p.
[160] Album, 138r.
[161] Knapp, 2001.
51. p.; Petrik. VII. 204. p.; Sommervogel. IV. 352–354. p.
[162] A mű tartalmáról, hivatkozásairól ld.: Knapp, 2001. 135–136. p.
[163] Album, 146r.
[164] Knapp nem említi.
[165] Album, 148v.
[166] Sommervogel.
IV. 354–355. p.; Petrik.
II. 117. p.
[167] Vö. Knapp, 2001.
53. p.
[168] Raicsani György nem azonos a Knapp által is
említett másik jezsuita szerzővel, Rajcsányi Jánossal (1671–1773). Raicsanira
ld.: Szinnyei.: XI. 436–437., Sommervogel. VI. 1399–1402. p.; Cat.pers.
III. 1328. p.
[169] „Bellum contra hostes capitales animae,
sive Arma quaedam spiritualia, ac media edomandis septem vitiis
capitalibus proficua, e Divinis literis, SS. Patrum sententiis Christianae
sanctitatis, ac etiam rectae rationis principiis concinnata A Quodam Societatis
Jesu Sacerdote Luci publicae data, Nunc vero, Almae ac Venerabili Sodalitati
Beatissimae Virginis ab Angelo Salutatae In Cardinalitio Societ. Jesu Collegio
Posonii erectae, ac Confirmatae. Dominis Dominis Sodalibus in Strenam oblata.
Anno M. DCC. XXV. Tyrnavia, Typis Academicis, per Fridericum Gall.” OSzK.
311.658.
[170] Album, 150r.
[171] Sommervogel.
III. 547–549. p.; Szinnyei.
III. 199–200. p. Knapp nem említi.
[172] Diarium, 83r.; Sommervogel.
III. 548. p.; Petrik. I.
753. p.; OSzK. 310.203.
[173] Monyorókeréki és monoszlói Erdődy György Lipót
gróf (1681e.–1759u.) koronaőr, az Aranygyapjas rend lovagja, Bars vármegye
főispánja, az árvai közbirtokosság gondnoka, a Magyar Kamara elnöke
(1720–1748), 1748-tól haláláig országbíró. Új Magyar Életrajzi Lexikon. Főszerk.: Markó László. II. Bp.,
2001. 404. p.
[174] Ennek a kiadásnak két példánya is fennmaradt: OSzK.
296.443., 294.739, az utóbbi részben aranyozott címlappal.
[175] Knapp Éva: Officium Rákóczianum. Az
I. Rákóczi Ferencről elnevezett imádságoskönyv története és nyomtatott
kiadásai. Bp., 2000. (továbbiakban: Knapp,
2000.) 123–188. p.
[176] Album, 137r.
[177] Vö.: Knapp, 2000. 124. p., 3–4. sz.
[178] Album, 140v, 151v.
[179] 1720-as, nem társulati kiadása: Knapp, 2000. 125. p., 5. sz.;
1726-os, szintén kongregációtól független megjelenése: Uo. 125. 6. sz. Mindkét
esetben a nagyszombati egyetemi nyomda adta ki a művet, feltehetően igen nagy
példányszámban, amit nem csak az alapján feltételezhetünk, hogy a pozsonyi diák
sodalisoknak adták, hanem hogy 1726. évi kiadásából összesen kilenc példány
ismert.
[180] Nem azonosítható xeniumkiadványok az album és a
diárium bejegyzései alapján. A táblázat első oszlopában szereplő évszámok és
betűjelek a (Függelékben közölt) első táblázat rendszerét követik. Az albumban
való előfordulás sorrendjében évenként adott a, b, c... betűk révén a második
táblázat az elsőt kiegészíti. Az „említés” oszlopban az albumnak vagy a
diáriumnak azokat a szövegrészeit közlöm, amelyek a kiadványokat említik, a
„fol.” oszlopban az album (A) és a diárium (D) vonatkozó lapszámait.
[181] A cím „et” utáni részének olvasata bizonytalan,
nem érthető – talán egy hosszabb címnek csak az elejét jegyezték fel.
[182] Az album vonatkozó oldalaira ld. a táblázat „fol.”
oszlopát!
[183] Vö. Album, 144v.
[184] Az album vonatkozó oldalaira ld. a táblázat „fol.”
oszlopát!
[185] Album, 93v.
[186] „[...] sodalibus et tyronibus, item dominis
canonicis et aliis externis dominis, quibus tunc sancti menstrui ferebantur”
Album, 97r.
[187] „[...] pro reverendissimis dominis, dominis
canonicis et perillustribus ac generosis dominis cameraticis aliisque in libro
benefactorum notatis [...] pro iuventute” Album, 118r.
[188] Album, 123r.
[189] Album, 123v, 130r.
[190] Album, 138v, 139v.
[191] Album, 132v–133r.
[192] 1725, 1726: Album, 150r, 151v.
[193] Pavercsik
Ilona: Egy jezsuita tulajdonban lévő nyomda üzleti „titkai”. A kassai akadémia
nyomdája. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1984–1985. Fel.
szerk.: Kovács Ilona. Bp., 1992. 358–359. p.
[194] Pl. 1707-ben, vö. Album, 123v.
[195] „Liberales vero se praebuerunt tum studiosi, tum
reverendissimi et domini externi. Praecipue vero illustrissimus et
reverendissimus dominus rector, qui 3 aureos Cremnizenses congregationi
submissit. Caeterum de liberalitate studiosorum semper est sperandum.” Album,
118r, 142v.
[196] Album, 148v.
[197] Album, 132v–133r.
[198] Diarium, 10v.
[199] Diarium, 17v–18r.
[200] Az 1731. évre szóló xeniumokat 1730. dec. 30-án
osztották ki. Diarium, 89v–90r.
[201] Diarium, 54v, 74r.
[202] Diarium, 64v.
[203] Az ajándékkönyv-osztásnak az újévhez való kötődését
jelzi a xenium szó korabeli magyar értelme, az újévi ajándék is. Vö.: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium
Latino-Hungaricum et Hungarico-Latino-Germanicum. Bp., 1995. (Az
1767-es, Bod Péter által bővített kiadás facsimiléje.) 599. p.
[204] Ide számítottam a név nélkül megjelent Vita animaet is, minthogy Sommervogelnél
is szereplő, tehát a nemzetközi jezsuita irodalomban is ismert munka.
[205] „[...] videndum, ut apti libelli distribuantur,
iudicio meo aptissimi sunt pro dominis canonicis ascetici, pro reliquis etiam
externis precatorii.” Album, 130r. (1709)
[206] A Royer- és Landerer-nyomda tevékenységére ld.:
V. Ecsedy, 1999. 153–155.,
215–216. p.
[207] Album, 118r. „Sed cur pro alterius directione non
reddis numerum?”
[208] Album, 123r–123v.
[209] Album, 130r.
[210] Album, 138v.
[211] Album, 142v.
[212] Album, 127v.
[213] „Xenia anno hoc nulla distributa approbante a
patre rectore.” Diarium, 106r.
[214] Diarium, 108r–108v, Album, 158v.
[215] Vö. Diarium, 109v–113v.
[216] „Distributio sanctorum menstruorum sine xenio,
quod commode distribui posset, si debitum reciperetur.” (1741. január 8.)
Diarium, 114v.
[217] Az ajándékkönyv-osztás szokásának elmaradása jól
párhuzamba állítható Knapp meglátásaival, aki a műfaji sajátosságok elemzése
alapján a xeniumkönyvek virágkorát a 17. század közepe és a 18. század közepe
közötti időszakra tette. Vö. Knapp, 2001.
152–153. p.
[218] Ápr. 23-án és aug. 20-án: Diarium, 130r, 131r.
[219] Diarium, 131v.
[220] 1748. jan. 4., 11., márc. 3., máj. 5., jún. 9.,
23., júl. 21., aug. 11. Diarium, 132r–134r.
[221] Diarium II., 38v, 40r.
[222] Diarium II., 46v.
[223] A társulatoknak a korabeli Európában betöltött
szerepéről Louis Châtellier eredetileg 1987-ben franciául megjelent
monográfiája nyújt kiváló összegzést, amelynek angol kiadását használtam: Châtellier, Louis: The Europe of the Devout. Transl.: Birrell, Jean.
Cambridge, 1991. (2. kiad.)
[224] Vö. Uo. 20–24., 33–46., 58–66., 109., 115–119.,
141–155. p.
[225] A táblázat első hasábjában az évek az album
bejegyzéseinek éveit adják meg tanévek szerint (1719=1718/19). A hivatkozás
megkönnyítésére az azonos évben kiosztott kiadványokat a, b, c... betűkkel
különböztetem meg, a sorrendből kihagyva a szövegben szereplő második
táblázatban közölt azonosítatlan kiadványokat. Vastagítva a kiadás (példány)
szerint is nagy valószínűséggel vagy biztosan azonosítható munkák szerepelnek,
*-gal pedig saját azonosításaim, a Knappnál pozsonyi xeniumkiadványként
ismeretlen művek. Az „említés” oszlopban az albumnak azokat a szövegrészeit
közlöm, amelyek a kiadványokat említik, majd […]-ben az album (A) és a diárium
(D) vonatkozó lapszámait. A következő oszlopban a címeket szükség esetén
rövidítve az azonosításhoz használt irodalom alapján adom meg. Itt közlöm a
kiadásra vonatkozó adatokat is: a kiadás helyét, a nyomdát és az évet, illetve
ha a társulat saját kiadványáról van szó, ezt külön feltüntetem az év előtt.
Ezek az adatok […]-ben szerepelnek, ha csak feltételezettek, (…)-ben, ha
bizonyosak. Az „azonosítás” oszlopban szerepel először álló betűvel a szerző és
a cím azonosításához használt, utána pedig – ha volt – kurziválva a megfelelő
kiadás (példány) pontos azonosítására használt irodalom (kézikönyv, egy példány
könyvtári jelzetével). Az OSzK.-n kívüli példányok jelzetének megadásakor a
nemzeti könyvtár Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztályán vezetett
példánynyilvántartás adataira, illetve a könyvtárak interneten elérhető
katalógusaira szorítkoztam. Felhasználtuk: Knapp, 2000.; Knapp, 2001.; Petrik; Rivière,
1911; RMK III.; RNyT = Régi
Nyomtatványok Tára; Sommervogel; ÖNB.