Vissza a tartalomjegyzékhez

14. évfolyam
1. szám
A. D.
MMXIII

Kádár Zsófia:
A pozsonyi jezsuita kollégium Mária-társulatának könyvkiadása és könyvterjesztése*

 

 

{5}

Problémafelvetés, kontextus és források

A barokk kori hazai társulati élet mint interdiszciplináris kutatási terület az utóbbi évtizedekben került előtérbe, és a témában rendelkezésre álló egyetlen korszerű összefoglaló tanulmány szerint „nem jutott túl a kezdeti lépéseken”.[1] Bár a kongregációkról szóló munkák sora egyre bővül,[2] az egy-egy települést előtérbe helyező modern feldolgozások száma annak ellenére sem nagy, hogy a témával foglalkozók is éppen az alapos, forrásfeltárásra épülő helyi vizsgálatokban látják a továbblépés lehetőségét.[3] A társulatok művelődéstörténeti hatását egyebek mellett az általuk kiadott, beszerzett, szétosztott és használt könyveken mérhetjük le. A téma könyvtörténeti szempontból is érdekes, mert a régi nyomtatványok hazai kutatásában a társulati (apró)nyomtatványokból folyamatosan kerülnek elő eddig ismeretlen példányok.[4] A pozsonyi jezsuita kollégiumban működő Gyümölcsoltó Boldogasszony-kongregáció ajándékkönyv-osztási gyakorlatát vizsgálva {6}elsősorban az eddig feltáratlan társulati album „historia congregationis”-bejegyzéseire, illetve a kongregáció diáriumaira támaszkodtam. Az album szóhasználatának megfelelően nem csak azokat a kiadványokat tekintem ajándékkönyveknek, azaz xeniumoknak, amelyeket a társulat saját xeniumkönyveiként jelentetett meg,[5] hanem a kongregáció által kiadott vagy megszerzett (vásárolt) minden kötetet, amelyet ajándékként osztottak. Az eddigi ismereteinket számottevően bővítő források bevonásával ezek kiadását, példányszámát, célközönségét, ajándékozását és használatát vizsgálom, így a Knapp Éva alapvető összefoglaló monográfiájában leírtakat egyetlen társulat részletes elemzésével kívánom árnyalni és – Pozsonyra nézve – pontosítani.[6]

Pozsonyban 1608-tól voltak jelen folyamatosan a jezsuiták, de a kollégiumalapításra irányuló törekvéseik a városi tanáccsal és a helyi káptalannal való hosszas egyezkedések után csak 1627-ben érték el céljukat.[7] Az első társulat itt nem a diákok, hanem a városi polgárok számára jött létre 1629–1630 folyamán, a tanulók kongregációja csak a gimnázium teljes felállása után, 1634-ben alakult meg.[8] A kollégium és a gimnázium élete az ország {7}akkori kormányzati központjának és fővárosának számító Pozsonyban széles körű, csaknem országos nyilvánosság előtt zajlott. Az iskolai deklamációk, akadémiák és színielőadások hallgatósága a királyság egyházi és világi elitjéből, a pozsonyi hivatalok, elsősorban a Magyar Kamara tisztviselői, a legelőkelőbb katolikus főúri családok, illetve a pozsonyi helyi (egyházi és világi) vezetők, a városi kanonokok és polgárok közül került ki.[9] Támogatóik között szintén számos előkelőség, egyúttal a helyi középréteg, hivatalnokok, a diákok családtagjai, a 17. század végétől már városi polgárok is voltak. Az alapító, Pázmány Péter mellett a későbbi főpap-pártfogók közül kiemelkedik Lippay György érsek, aki egyéb adományai mellett saját gyógyszertárát hagyta a kollégiumra, illetve Kollonich Lipót érsek, aki összesen mintegy 80000 forintnyi alapítványt tett az intézmény javára.[10] A jezsuiták számára tett alapítványok, pénz- és birtokadományok, illetve tárgyi ajándékok az intézmény fejlődésével párhuzamosan növekedtek.[11] Társulataik, lelkipásztori tevékenységük, majd templomuk révén a város és a régió egyházi életében meghatározó tényezőkké váltak.[12]

A kollégiuméval párhuzamos a diákság számára alapított Mária-társulat története, amely a helyi jezsuita források mellett főképp történeti bejegyzésekben szokatlanul gazdag albuma, illetve diáriumai segítségével tárható fel. A jelen vizsgálat alapjául egyrészt az Album Sodalium Marianorum Congregationis Annunciatae Beatae Virginis Mariae in Collegio Societatis Iesu Posoniensi a. 1637–1745 című kézirat szolgált.[13] A fólió méretű, bordó bársonyba kötött, egykor fémveretekkel díszített kötet a korabeli – elsősorban városi – társulatok albumaitól eltérően belül nem díszes. 1637-től kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan vezették valószínűleg a társulat jezsuita praesesei. Az előzéklapokon kívül 166 lapból álló kötet négy nagyobb tematikus részre oszlik. A kongregációba való tagfelvétel szertartása (Ordo recipiendi ad Sodalitatem, 1r–3r) után a társulat első harminc évének (1637–1667) tisztségviselői és tagnévsorai következnek (6r–68v). Ezek a társulat tagságára, tisztségviselőire, tisztújítási rendjére vonatkozóan jelentenek elsődleges forrást. A harmadik egységet a kongregáció második korszakából (1668–1745) fennmaradt szöveges {8}bejegyzések alkotják (Historia Congregationis, 69r–160r). A néhány év kihagyásától eltekintve évente vezetett feljegyzések között a korszak első évtizedében még az újonnan felvett tagok névsorai is megtalálhatóak, később azonban névsorok formájában már csak a tisztújítások eredményeit vezették, és ezeket is egyre rendszertelenebbül – miközben a narratív bejegyzések aránya nőtt. A kötetnek ez a legváltozatosabb, a kongregáció történetére nézve leggazdagabb része.[14] Az album tematikailag elkülönülő negyedik egysége, a kongregáció lelki és anyagi javainak számbavétele (Bona opera, 161r–165r) a kötet 1745-ig tartó folyamatos használatához képest jóval később, a kongregáció megszűnésének idejében, 1782-ben keletkezett.[15]

Az album mellett a kongregáció történetének elsődleges forrásai a 18. századi diáriumai. A tanévenként, havi és heti bontásban vezetett feljegyzéseket ugyanazok a rendi historikusok írták, akik az albumba az éves összefoglalókat is elkészítették. A naplók a társulat „mindennapjairól”, a vasár- és ünnepnapok eseményeiről tudósítanak. Szövegük kevésbé kiérlelt, mert a történtekkel szinte egyidejűleg készültek. Az 1709 és 1781 között csaknem folyamatos feljegyzéseket két kötet őrizte meg. A korábbi, nyolcadrét méretű, 140 számozott lapból álló könyvecskét az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi Diarium Congregationis Beatissimae Virginis Mariae Ab Angelo Salutatae in Gymnasio Societatis Jesu Posonii ab anni 1709. Novembri címen.[16] Ennek szerkezetét és tartalmát tekintve szerves folytatása a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában őrzött, fólió méretű, 92 lapos kötet, amelynek címe: Diarium Congregationis Studiosorum sub titulo Beatissimae Virginis Mariae ab Angelo Salutatae a die 14. Novembris Anni 1751.[17]

A pozsonyi kollégiumi Mária-társulat a hazai jezsuita kollégium-, egyúttal kongregációalapítás harmadik hullámában, az erdélyi és vágsellyei kezdetek, majd a legkorábbi alapítások (Zágráb, Nagyszombat, Homonna) után, a győri alapítással egy időben, de a sopronit megelőzve jött létre. Élén a rendi előírásoknak megfelelően a kollégium rektora által kinevezett praeses állt, aki rendszerint egyben a gimnázium rétorikatanára is volt. A világi vezető, a rector (vagy praefectus) mellett két assistenst választottak; az 1660–1670-es évekre állandósult további 14-18-féle tisztséget pedig 45-50 sodalisszal (társulati taggal) töltötték be. A kongregáció tisztújításai a november eleji tanévkezdést követő első, zárt (ún. titkos) társulati ülésen történtek, a megválasztott tisztségviselőket pedig a tavaszi, ünnepélyes tisztújításkor erősítették meg. A Gyertyaszentelő (február 23.) és Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) közé vagy környékére eső tisztújítások gyakran estek egybe vagy igen közel a tagfelvétel ünnepéhez, amelyet {9}az 1660-as évektől 1689-ig törekedtek pontosan a tituláris ünnepen (Gyümölcsoltókor) tartani, de olykor a húsvét utáni hetekre halasztották. A tyrokat (újoncokat) a novemberi első gyűlés alkalmával mutatták be a kongregáció rectorának, majd a próbaidő után, a tagfelvétel napján esküt tettek, és beírták nevüket az albumba (tagkönyvbe). A tituláris ünnepet fényes külsőségek között ünnepelték, az ünnepi misére a pozsonyi káptalan tagjait és a világi főméltóságokat, elsősorban a pozsonyi kamarai tisztviselőket is meghívták, a főcelebráns pedig gyakran maga az esztergomi érsek volt. A Gyümölcsoltó Boldogasszony mellett a Mária- és a legfőbb egyházi ünnepeknek volt kiemelt szerepe a társulat életében. Hamvazószerda előtt, karneválkor több évben is negyvenórás szentségimádást tartottak. Nagyböjtben a keresztúti ájtatosságok mellett rendszerint 2-3 önostorozó körmenet volt, a húsvétot és úrnapját is körmenettel ünnepelték. A Mária-kultusz mellett a pozsonyi társulat esetében Xavéri Szent Ferenc, Szent József, Szent Anna és Szent Borbála tiszteletéről is tudunk.[18]

A tagok heti, rendes gyűléseiken közösen imádkoztak és a praeses vagy valamely elöljárójuk prédikációját hallgatták meg. Havonta két közös officiumot tartottak, egyet a társulat élő, egyet elhunyt tagjaiért. A tagok temetéséről, illetve saját halottaikról az 1680-as évek végétől kezdve emlékezik meg az album.[19] Temetésükön a sodalisok rendszerint részt vettek, és az előkelő világi vagy egyházi pártfogóiknak is megadták a végtisztességet. A kegyes cselekedetek, önmegtagadások és jótétemények részletezése szintén a beszámolók kedvelt és kötelező eleme volt; több évben feljegyezték a pozsonyhidegkúti Rózsafüzér Királynője-kegykápolnához szervezett zarándoklatokat is.[20] A társulatnak közös ünnepei, kegyes gyakorlatai mellett saját eszközei és javai is voltak, amelyek közül kiemelkedett a társulati album és a két díszzászló, a labarum.[21] A társulat közös helyisége, a mariánus oratórium a kollégium épületében lehetett, a Szent Márton-plébániatemplomban pedig saját oltáruk volt.[22] Az adományok és a pénztár bevételeinek-kiadásainak számontartására az 1680-as évek végétől bizonyosan külön számadáskönyvet (liber rationalis vagy rationes) használtak.[23]

A kongregáció kiadásait a pénztár – elsősorban a tagok és előkelő támogatóik adományaiból befolyó – jövedelmei fedezték. Rendszeres kiadást jelentettek az ünnepek reprezentációs költségei, a különféle eszközök és tárgyak. Emellett valószínűleg a 17. század közepétől szokás volt az ún. menstruorum sanctorum distributio, a havi szentképek osztogatása a {10}diákok között. A szenteket ábrázoló, olykor rövidebb imákat is tartalmazó kis lapok az adott hónapban a különös figyelemben részesített szentek iránti tiszteletet szolgálták. A képeket 1710-ben például Bécsből hozatták,[24] 1721-ben pedig Nagyszombatban nyomtatott, egyszerűbb lapocskákat és Bécsben nyomott szentképeket is osztogattak az ájtatosság növelésére.[25] A társulat számára költséget jelentettek – az alább tárgyalandó – ajándékkönyvek, de például a nyomtatásban is megjelentetett társulati meghívók és halotti katalógusok,[26] illetve a kollégiumból máshová távozók számára adott tanúsítványok (testimonia) is.[27]

 

A xeniumkiadványok bemutatása a források alapján

A könyvek a pozsonyi kollégium életében kezdettől fogva fontos szerephez jutottak. Az intézmény könyvtáráról – a korabeli hazai bibliotékák között szinte egyedülálló módon – több 17. századi jegyzék is fennmaradt. Ezek alapján elmondható, hogy folyamatosan, tudatos gyűjtéssel, vásárlással és adományok révén egyaránt bővülő könyvanyaga megfelelt az intézmény céljainak és kora elvárásainak. A 17. század második harmadára legmodernebb részévé a Spirituales anyaga vált. Ez arra enged következtetni, hogy a jezsuiták különös gondot fordítottak arra, hogy a diákok és a kollégiumbeli rendtagok megfelelő lelki olvasmányokhoz jussanak.[28] A kollégiumon belül a rendi és hazai gyakorlatnak megfelelően önálló könyvtárral rendelkezett maga a társulat is, amelyet Szent Annáról neveztek el.[29] Bár ez nyilván sokkal kisebb volt, mint a kollégiumi bibliotéka, a kongreganisták számára valószínűleg inkább ez biztosított lelki olvasmányokat. Feltehetően a kongregáció alakulása utáni néhány év során jött létre. Gyarapodásáról először 1678-ból tudunk, amikor négy kötetnyi „libellus spiritualis” került adományozás útján a társulathoz, 1706-ban pedig hat könyvet kaptak, amelyek közül a legjelentősebb Johannes Barclai (1582–1621) Icon animorum celeberrimi viri című műve volt.[30] A társulati könyvtár – amint majd látni {11}fogjuk – az 1730-as évek végén, az ajándékkönyv-osztás szokásának megszűnése után kapott elsődleges szerepet a tagság lelki olvasmányokkal való ellátásában.

A társulat kegyes gyakorlatai és könyvtára mellett elsősorban az 1670-es évektől adatolható ajándékkönyv-osztásával szolgálta tagjai lelki épülését. A xeniumkiadás és osztás gyakorlata egyúttal a kongregáció társadalmi beágyazottságát is tükrözte. Az aktív tagokon, a diák sodalisokon kívül ugyanis a pozsonyi kanonokok, valamint a társulatot pártoló egyházi és világi előkelők (legtöbbször egyben egykori tagok), magyar kamarai tanácsosok, városi elöljárók – a forrásokban összefoglalóan: domini externi – is rendszeresen kaptak ajándékkönyveket. Volt olyan év, amikor akár 3-5 különböző művet is osztottak, mindegyiket a kongregáció más-más csoportjainak.

Az album az 1677–1729-es évkörből 20 év bejegyzéseiben (1677–1678, 1706–1710, 1716–1726, 1728–1729) összesen 45 különböző xeniumosztást említ. A diáriumban az 1710–1734-es évekből 21 év bejegyzéseiben (1710–1712, 1715–1717, 1720–1734)[31] fordul elő ajándékkönyv-osztás említése, ezekből az albumban nem említett, azt kiegészítő adat 17. Knapp Éva katalógusában, amely a példány szerint ismert társulati kiadványokat gyűjti össze, az 1715 és 1774 közötti évekből mindössze 16 kiadványa szerepel a pozsonyi társulatnak.[32] Az album és a diárium mint források bevonásával tehát jelentősen bővül az ismert ajándékkönyvek köre. Az összesen ismert 62 xeniumosztásból 10 alkalommal nem sikerült azonosítani a művet, a fennmaradó 52 esetből pedig 34 műnek összesen 47 kiadásáról van tudomásom.[33]

A Függelékben közölt táblázatban az azonosított ajándékkönyvek szerepelnek a forrásokban való előfordulásuk időrendjében. A több évben, több kiadásban is osztott művek annyiszor szerepelnek, ahány alkalommal ajándékozták őket. Megjegyzendő, hogy a kiadások és példányok további gyűjtésében is nagy lehetőségek rejlenek, a jelen munka elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár anyagán alapul.

A xeniumkiadványokra vonatkozó bejegyzések elemzésekor előbb a külföldi, majd a magyar szerzők munkáit, végül pedig a nem azonosított köteteket veszem számba. A három csoporton belül az egyes szerzőket a forrásokban szereplő legkorábbi előfordulásuk sorrendjében említem.

 

A) Külföldi szerzőségű művek

Giovanni Battista Manni (1606–1682) jezsuita Quatuor maximae című munkája (1678a) a jelenleg ismert legkorábbi azonosítható pozsonyi társulati kiadvány. Jelentőségét növeli, hogy a Knapp által említett első xeniumhoz képest 27 évvel korábbi, és az album szövege alapján egyértelmű, hogy Pozsonyban, a kongregáció kiadványaként jelent meg: „hic {12}Posonii noviter hoc anno impressus sumptibus congregationis huius”.[34] 1678-ban xeniumként a társulati tagok és újoncok, a kanonokok és más – akkoriban havi ajándékokat kapó – külsős urak körében osztották, tehát „mindenki” ezt a művet kapta. A kötet valószínűleg Johann Gregor Zerweg nyomdájában készült, amely ekkor még működött Pozsonyban.[35] Így feltételezhetően egy eddig ismeretlen hazai régi nyomtatványról van szó, amelynek példányát nem ismerjük. Kiadásában figyelemre méltó az is, hogy első megjelenéséhez képest (1669, Bologna) hamar, és még szerzője életében történt. Manni egyébként számos ájtatossági művet írt, és mint modenai születésű jezsuita, prédikációi révén Eleonóra császárné udvarában is ismertté és kedveltté vált.[36] Neve tehát nem volt ismeretlen hazai jezsuita körökben sem.

Juan Eusebio Nieremberg (1595–1658) madridi születésű, német származású, szintén neves jezsuitának két művét is kiadta a társulat. Knapp különösen kedvelt jezsuita szerzőként említi, akinek aszketikus munkái megvoltak a hazai kongregációs könyvtárakban, illetve Hevenesi Gáborra és Nádasi Jánosra is hatottak.[37] Jelentőségét növeli, hogy mintegy 60 műve ismert, és ma is a jeles spanyol szerzők között tartják számon.[38] Dictamina seu scita című műve (1706a) eredetileg spanyolul jelent meg 1647-ben, majd latin fordításban elsőként Bécsben 1686-ban, 1705-ben és 1732-ben pedig linzi ajándékkönyvként is. Számos külföldi kiadása mellett 1736 és 1750 között kilenc hazai kiadását ismerjük.[39] Sajnos a pozsonyi xeniumot kiadás, illetve példány szerint nem sikerült azonosítani. Ennek oka, hogy a pártfogó uraknak, kamarásoknak és kanonokoknak[40] osztott munkát külföldről, kisebb példányszámban rendelték, így esetleg fennmaradt példányait is külföldön kell keresnünk, vagy hazai példányai mind elvesztek. Nieremberg másik, xeniumként osztott műve, a De adoratione in Spiritu (1719b) eredetileg Antwerpenben jelent meg 1631-ben.[41] Hazánkban 1723-ban, tehát a pozsonyi megjelenés után rövidesen Nagyszombatban is kiadták a papi szeminárium Gyertyaszentelő Boldogasszony-{13}társulatának ajándékkönyveként.[42] A pozsonyi albumban említett példányt a kongregációt pártoló előkelők, a kanonokok és a kamarai hivatalnokok között osztogatták, és két bekötött példánya meg is maradt a társulatnak.[43] Ez alapján talán feltehetjük, hogy a munka egy újabb, valószínűleg külföldi, Sommervogel által és Magyarországon sem ismert kiadásáról van szó.

Daniel Bartoli (1608–1685) olasz jezsuita történetírói, nyelvészeti-irodalmi és vallásos munkái révén a termékeny és tudós rendi szerzők közé sorolható. Elsősorban Itáliában tevékenykedett, prédikátorként is nagy hatású volt, lelkiségi és tudományos műveit pedig több nyelven is kiadták.[44] Halála után bő két évtizeddel már a pozsonyi társulat ajándékkönyve volt Geographia moralibus et politicis discursibus illustrata című művének első része (1707a), amelyet akkor a kanonokoknak adtak 12 példányban.[45] A tudományos igénnyel megírt munka második részét (1709a) két évvel később szintén a káptalan tagjai kapták, de minthogy ekkor 30 példány szétosztását jegyezték fel, és a külsős urakról külön nem esik szó, elképzelhető, hogy ők is ebből a munkából kaptak.[46] Ez a kötet időben a legkorábbi, amelyet nem csak az album említéséből, hanem példányból is ismerhetünk.[47] Mivel nem nagy számban ajándékozták, feltételezhetően a bécsi domus professa Nagyboldogasszony-társulatától szerezték meg a könyveket. Ez az úri kongregáció 1707-ben, illetve 1708-ban feltehetően minden tagjának adott a munka egyes részeiből, amelyek inkább a magasabb társadalmi rétegeket (nemesség), illetve a műveltebb, felnőtt olvasókat érdekelték, így a pozsonyi kanonokok számára is alkalmas ajándéknak bizonyultak.

Georgius Scheidner (Schneider) (1655–1716) stájerországi jezsuita szerzetes tanárként és papként az osztrák rendtartományban Linztől Kassáig és Trencséntől Passauig számos helyen szolgált.[48] Nem volt termékeny szerző, mindössze négy műve ismert.[49] Személyének a pozsonyi xeniumként is említett könyvecskével, a Thesaurus animarummal (1712b) való összekapcsolása azonban mindezidáig homályban volt.[50] A rendi hagyomány ugyanis cím nélkül őrizte meg 1721-ben, Nagyszombatban kiadott művének emlékét,[51] amelynek tematikus leírása Sommervogelnél már {14}címként szerepelt.[52] Így a magyar szerzők között téves névalakban, Schneiderként számon tartott szerzőt[53] nem azonosították a jezsuita katalógusokban Scheidner névalakkal szereplő páterrel.[54] Ezek alapján a Thesaurus animarum címmel Nagyszombatban 1721-ben megjelent művet a Sommervogel által körülírt, egyező megjelenési helyű és idejű művel azonosíthatjuk. A hazai társulati irodalomban eddig ismeretlen munka más kiadását és 1712-es, pozsonyi xeniumként említett megjelenését sem ismerjük példány szerint. Ezért csak feltételezhetjük, hogy a kongregáció saját kiadványa volt, amelyet a diák sodalisok egy részének osztottak az Aurora aeternitatis című kötettel (1712a) vegyesen.[55] A Thesaurus animarumot ismert példánya alapján az áhítati művek, szűkebben az officiumok közé sorolhatjuk,[56] mert az egyházi ünnepeket is tartalmazó néhány lapos naptár után Máriához, Jézushoz és különböző szentekhez címzett imákat (officiumokat, litániákat) tartalmaz.[57]

Jules César de la Couture-t (1598–1614) az eddig is ismert külföldi írók között tartjuk számon, akik hazai társulati kiadvány szerzőjeként előfordulnak. A flamand származású jezsuita cseh és német területeken tanított, Sommervogel nyolc művét említi.[58] Epitomae controversiarum című munkáját (1715a, 1729c) a pozsonyi kongregáció két alkalommal is xeniumként osztotta: 1715-ben és 1729-ben.[59] Knapp tematikus csoportosítása szerint főképp a papság használatára szánták ezt a hitvédő művet, amely az evangélikus egyház hittételeit mutatja be és bírálja katolikus {15}szempontból.[60] Pozsonyban ehhez képest szélesebb közönségnek, 1715-ben talán a diáriumban előbb említett rhetorikai és poeticai osztályoknak vagy az uraknak adták,[61] másfél évtizeddel később pedig az uraknak és az 1728–29-es országgyűlésre érkező követeknek is sikeresen osztogatták: 14 példányért több mint 100 rajnai forint adományt kaptak, amit részben könyvekre, részben a szegényebb diákok támogatására költöttek.[62] De la Couture munkájának 17. századi müncheni, kölni és bécsi kiadásai mellett négy nem társulati, hazai kiadása is ismeretes.[63]

Paolo Segneri (1624–1694) az egyik leghíresebb olasz jezsuita igehirdető volt, aki 27 éven keresztül főképp Toscanában és a Pápai Államban járta a falvakat, évente mintegy 800 mérföldet tett meg mezítláb, egy-egy népmisszióján akár húszezren is hallgatták. Részt vett az akkoriban dúló teológiai vitában, amelyben a kvietizmust támadta, de aszketikus és áhítati művei is nagy számban, rengeteg kiadásban és fordításban jelentek meg. Knapp gyűjtése alapján a hazánkban legnépszerűbb külföldi szerző, akinek hat magyarországi társulati kiadása ismert.[64] Ezek közé tartozik a pozsonyi xeniumként a nagyszombati egyetemi nyomdában kiadott Parochus instructus című munkája (1716b), amelynek egy példánya az Országos Széchényi Könyvtárban maradt fenn.[65] A lelkipásztori kézikönyvet nem véletlenül ajándékozhatta a társulat szintén a pozsonyi kanonokoknak.[66] Meglepő azonban, hogy a vélhetően kis példányszámban osztott kötet a kongregáció rectorának, Liptay János[67] pozsonyi éneklőkanonoknak és városi plébánosnak ajánlva jelent meg Nagyszombatban a pozsonyi társulat saját előszavával.[68] Az album írója meg is jegyzi, hogy ehhez képest a rector csupán 4 arannyal támogatta a megjelenést, a bevételek és kiadások tekintetében azonban sajnos az elveszett számadáskönyvre utal. A {16}Segnerivel kapcsolatban másodikként említendő pozsonyi xenium a Vera sapientia (1725c), amely anonim jelent meg, Sommervogel mégis az olasz jezsuita neve alatt szerepelteti.[69] Pozsonyban a szegényebb diákok kapták;[70] kiadását sajnos nem sikerült azonosítani. Bár Knapp e műnek társulati kiadását nem említi, hazánkban ismert könyvről van szó, amely 1705-ben magyarul is megjelent.[71] A népszerű szerző harmadik, pozsonyi ajándékkönyvként ismert munkája, az Instructio poenitentis (1730a) az elsőhöz hasonló, papoknak szóló kézikönyv, amely a gyóntatáshoz ad tanácsokat tizenkét fejezetben.[72] Az eredetileg 1669-ben olasz nyelven kiadott mű 1698-ban már nagyszombati társulati xeniumként is megjelent, és számos kiadása készült el több nyelven.[73] Pozsonyi ajándékkönyvként a külsős uraknak osztották, és a társulat saját kiadványaként jelent meg.[74]

Jakob Bidermann (1578–1693) bajor származású, klasszikus jezsuita író, a barokk jezsuita színház egyik megteremtője, számos dráma szerzője. Élete nagy részét német területen töltötte, Dillingenben és Münchenben is tanított, 1626-tól pedig Rómában oktatott teológiát, illetve könyvcenzorként működött.[75] Deliciae sacrae című műve (1718a) először Rómában jelent meg 1636-ban, majd egész Európában elterjedt. Pozsonyi kiadása ismert, példánya Pannonhalmán maradt fenn.[76] Az album írója 1718-ban feljegyezte, hogy a művet a sodalisoknak, az újoncoknak és a kanonokoknak egyaránt osztották, és az adományokból csaknem fedezni tudták a kiadás költségeit, ami egyébként nem volt jellemző, más években az adományok alig tették ki a költségek felét. Mivel azonban a társulat krónikása Pozsonyban új lévén nem ismerte az ottani szokásokat – ti. hogy csak azok kapnak xeniumot, akik valamennyi adományt tudnak adni érte –, túl sokat rendelt a munkából, dupla annyit, mint amennyire szükség lett volna. A fennmaradt könyveket ezért félretették más évre a társulat szekrényébe a maradék szentképekkel együtt.[77] A Deliciae sacrae megmaradt példányait (1721b=1718a) 1721-ben valóban szétosztották a retorikai és poétikai tanulóknak (addigra ugyanis az 1718-ban osztott példányokkal rendelkezők befejezhették a gimnáziumot), és ebből az alkalomból be is köttették őket.[78]

Kempis Tamás (1379/1380–1471), a középkori devotio moderna legismertebb alakja, aki a barokk kori hazai áhítati irodalomban is nagy népszerűségnek örvendett.[79] Krisztus követése című munkája 1622-ben a {17}jezsuita Vásárhelyi Gergely, 1624-ben pedig Pázmány fordításában jelent meg magyarul.[80] A Magyarországon is számtalan kiadást megért mű Pozsonyban osztott példányai ennek ellenére bizonyosan latin nyelvűek voltak, és talán az ismert nagyszombati társulati kiadáshoz hasonlóan a De imitatione Christi más kegyes szövegekkel bővített, Viator Christianus címmel megjelentetett változatával egyeztek.[81] A Pozsonyban egymást követő években osztott Kempis kötetről (1720a, 1721a, 1722b) feltételezhető, hogy egy alkalommal szerezte be a társulat nagy példányszámban, mivel tudjuk, hogy 1720-ban a tagok és az újoncok egy részének, 1721-ben a kanonoknak, a kamarás és más világi uraknak, 1722-ben pedig ismét a diák sodalisok egy részének osztották.[82] Az 1721-es bejegyzésből az is kiderül, hogy Bécsből hozatták a könyvecskéket, ami miatt valószínűtlen, hogy a Pozsonyban osztott xeniumokat a De imitatione Christi 1719-es, nagyszombati kiadásával hozzuk összefüggésbe.[83] A műnek azonban az említett xeniumokkal azonosítható bécsi kiadását nem ismerem egyetlen 1717. évi kongregációs kiadványt leszámítva.[84] A Kempis-mű pozsonyi xeniumként való legközelebbi előfordulása (1733a) sem azonosítható a mű ismert kiadásaival, pedig ebben az évben is a diákoknak osztották,[85] így talán újabb, egyelőre ismeretlen kiadást feltételezhetünk.

François de la Croix (1583–1644) valenciai születésű jezsuita a gall-belga rendtartományban tanított több kollégiumban, majd a provinciálisi tisztséget is betöltötte.[86] Sommervogel mindössze három művét említi. A pozsonyi xeniumként szereplő Hortulus Marianus (1724a) nagy népszerűségnek örvendett, douai első megjelenése óta (1622) számos latin és népnyelvi fordítást ért meg.[87] Pozsonyban a társulat tisztségviselőinek, a külsős uraknak, illetve a kanonokoknak ajándékozták.[88] Mivel pozsonyi kiadása az alacsony példányszám miatt valószínűtlen (és nem is akadtam nyomára), feltételezhető, hogy az 1722. évi nagyszombati, társulathoz nem kötődő kiadásból kaptak néhány példányt a pozsonyi jezsuiták.[89] De la Croix – bár Magyarországon nem számított a legnépszerűbb jezsuita szerzők közé – nem volt ismeretlen a hazai társulati könyvtárakban: egy teológiai munkája megtalálható a Knapp Éva által elemzett győri kongregációs könyvtári jegyzékben,[90] de ennek bizonyítéka pozsonyi xenium szerzőjeként való előfordulása is.

{18}Ignace Jaus (1699–1739) osztrák területen, a jezsuita rend különböző intézményeiben tanított egész életében, Sommervogel három munkáját említi.[91] A Panis quotidianus animae című, németről latinra fordított könyve (1726c) a helyi, provincián belüli kegyességi irodalom terméke volt, amelyet még szerzője életében Pozsonyban is ajándékként osztottak. A kötetről egyrészt az album bejegyzése alapján kiderül, hogy a szegényebb diákoknak adták,[92] másrészt azonban valószínűleg e műről írja a diárium, hogy Bécsből hozatták.[93] Mivel Jaus művének 1726-os bécsi kiadása (az egyetemi kollégium Nagyboldogasszony-társulatának xeniumkiadványa) ismert, az említett pozsonyi ajándékkönyvet feltételesen ezzel a kiadással azonosíthatjuk.[94]

Léonard Périn (1567–1638) ismert francia jezsuita szerző, egyetemi professzor. A pont-a-moussoni egyetem tanáraként és későbbi rektoraként a helyi diákkongregáció tagjainak, tehát a városi tanulóifjúságnak írta Astiologus Christianus című művét, amely eredetileg franciául jelent meg.[95] A népszerű munkát több nyelven, Magyarországon is több latin kiadásban jelentették meg.[96] Pozsonyban 1728-ban osztották xeniumként (1728a), feltehetően a diák sodalisok között.[97] A kongregáció saját kiadványát a nagyszombati egyetemi nyomda adta ki 1727-es évszámmal, ez a kiadás példányból is ismert.[98]

François Nepveu (1639–1708) a Magyarországon kevésbé ismert jezsuita szerzők egyike. Oktatóként és rektorként számos franciaországi kollégiumban megfordult, és több mint egy tucat műve jelent meg.[99] Hazai társulati kiadvány szerzőjeként eddig ismeretlen volt.[100] Calendarium veritatis című munkáját (1728b) először franciául adták ki (Párizs, 1696), majd számos más nyelven rengeteg kiadást ért meg.[101] A pozsonyi xeniumként a külső sodalis uraknak osztott kötet találó ajándéknak bizonyult, mert a munka első része után többen a második részt is kérték a társulattól.[102] A kiadás azonosítása bizonytalan. Egyetlen térben és időben is közeli hazai kiadása ismert. Ez vizsgakiadványként jelent meg Köszeghy Antal filozófiai magiszteri vizsgájára 1726 augusztusában.[103] Mivel {19}Pozsonyban kis példányszámban osztogatták, elképzelhető, hogy ugyanezt a szedést a vizsgázó tézisei, az assertio nélkül kapta meg a társulat a nagyszombati egyetemi nyomdától, új címlapot készíttetett hozzá, és saját maga köttette be.

Barthélemy le Maistre (1642–1679) fiatalon meghalt francia jezsuitának öt műve ismert.[104] Vera pietas seu virtutum, devotionum, actionum exercitatio című munkáját (1729a) először franciául adták ki (Liège, 1672), majd Bécsben (1724, 1757) és Grácban (1729) is xeniumkiadvány volt.[105] A pozsonyi társulat az osztrák rendtartomány más intézményeivel egy időben adta ki saját xeniumaként Pozsonyban, a Royer-nyomdában.[106] Az album bejegyzése szerint a diákok egy részének osztogatták, akik pedig ezzel nem elégedtek meg, Hevenesi Diarium adolescentisét (1729b) kapták.[107]

Giovanni Pietro Pinamonti (1632–1703) olasz jezsuita Segneri társaként 26 évet töltött vidéki missziókban, egyúttal a modenai hercegnő gyóntatója volt. Az egyik klasszikus rendi szerző, a nemzetközi kongregációs irodalomban is nagyon népszerű, Sommervogel 22 művét említi.[108] Sanctissimum cor Mariae című munkáját (1731a) hazánkban egyedül a pozsonyi társulat kiadásából ismerjük, de megjelent a linzi és az ingolstadti Mária-társulatok ajándékaként és számos, kongregációhoz nem kötődő kiadásban is.[109] A kötetet Knapp az ajándékkönyvek sorában az általános tartalmú aszketikus művek között említi, amelyet kalendárium jellege Hevenesi Quadragesima sanctajával rokonít. A Sanctissimum cor Mariae ugyanis a hét minden napjára egy-egy, Mária szentségéről szóló elmélkedést, illetve ezekhez kapcsolódó áhítatokat, könyörgéseket és buzdításokat {20}közöl.[110] Pozsonyban a külsős uraknak és a sodalis diákok legtekintélyesebbjeinek: a tisztségviselőknek és a rhetoroknak osztották.[111]

Giovanni Bona (1609–1674) olasz bíboros és ciszterci szerzetes, jelentős és népszerű egyházi író.[112] A pozsonyi xeniumok szerzői között mégis kivételes, mert nem jezsuita létére adták ki Manuductio ad coelum című munkáját (1732a).[113] Az általános aszketikus művek között számon tartott kötet 35 fejezetben ír az üdvözüléshez szükséges erényekről és az ezt gátoló tulajdonságokról, amit az ókori filozófusok és az egyházatyák velős mondásaival illusztrál.[114] A Knapp szerint „mindenkihez” szóló munkát Pozsonyban a külsős uraknak osztották.[115]

Guillaume Stanyhurst (1601–1663) ír származású, brüsszeli születésű jezsuita szerzetes, aki három évtizeden át állt a leuveni kollégium élén.[116] Veteris hominis per expensa quatuor novissima metamorphosis (1732b) című művét ugyanabban az évben, 1732-ben ajándékozták Pozsonyban, csak nem az urak, hanem a diákok körében.[117] Ezt a kiadást valószínűleg azonosíthatjuk az egy évvel korábbi, Nagyszombatban nyomtatott, társulathoz nem kötődő példánnyal, amelyből a pozsonyi kongregáció is kaphatott.[118] Stanyhurst más művei mellett ez a munka is számos hazai kiadásban ismert.[119] Népszerűsége ellenére a diákok körében való osztogatása mégis érdekes, mert nem imakönyvről van szó: a kötet négy részben ír a halálról és az arra való felkészülésről, az utolsó ítéletről, a pokolról és a mennyről.

Pierre le Lorrain de Vallemont (1649–1721) szintén nem jezsuita szerzetes, hanem világi pap és a teológia doktora volt.[120] Opusculum bipartitum című művét (1733b) a társulat saját xeniumaként jelentette meg.[121] A történeti jellegű munka az ószövetségi időkről, Jézus tevékenységéről, az egyház megalapításáról és a kereszténység kezdeteiről szól, tehát nem imádságos könyv vagy társulati kézikönyv. Ennek megfelelően nem is a diákok, hanem a külsős urak körében osztogatták.[122]

A külföldi, jezsuita szerzők műveinek sorába illeszkedik az anonim megjelent Vita animae című kötet (1707b) is.[123] Pozsonyban osztott példánya nagy valószínűséggel azonos a bécsi egyetem nagyobbik Nagyboldogasszony-kongregációjának 1707-es kiadványával. Ezt a {21}feltételezést erősíti, hogy a külsős uraknak 18 példányban osztották, akik ráadásul bőkezűen, a kongregáció költségeit is felülmúlva adakoztak a xenium fejében.[124]

Ehhez a kötethez hasonlóan szintén szerző nélkül jelent meg a pozsonyi társulatban kétszer is ajándékként osztott Aurora aeternitatis című munka (1712a, 1720c), amelynek kiadásait, illetve példányait egyik esetben sem sikerült azonosítani. A mű feltehetően az 1737-ben, Budán is kiadott officiummal azonos, amely Mária- és halotti officiumot, valamint különböző szentekhez és különféle alkalmakra szóló imádságokat és litániákat tartalmaz.[125] Az Aurora aeternitatist mindkét esztendőben a diák sodalisok kapták, 1712-ben pedig az is kiderül a diárium bejegyzéséből, hogy a könyveket Nagyszombatból hozták, ami talán arra utal, hogy a társulat saját, példány szerint ismeretlen kiadványáról van szó.[126]

Végül a feltételezhetően külföldi szerzőségű, de anonim megjelent munkák között említendő a Panis quotidianus animae című kötet (1721d) is. Ennek pozsonyi példányát nem, csak 1726-os, nagyszombati társulati kiadását és ennél későbbi megjelenéseit ismerjük.[127] A kongregációs kézikönyvekkel és imádságos könyvekkel is rokonítható kötet különböző officiumokat, imákat és himnuszokat tartalmaz, a végén pedig a társulati szabályok, valamint XIII. Gergely pápa megerősítő bullájának kivonata (búcsúk, felajánló ima stb.) található. A munkát az azonosítatlan Manuale precum (1721c) című művel együtt a syntaxista és grammatista diákok körében osztották.[128]

 

B) Magyar szerzőségű művek

Hevenesi Gábor (1656–1715) korában meghatározó tanár, tudós, jezsuita vezető volt. Kiemelkedő egyéniségét és elismertségét nem csak számos kiadott tudományos és áhítati munkája tükrözi, hanem az is, hogy az osztrák rendtartomány provinciálisává (1711–1715) is választották.[129] A hazai és külföldi társulati irodalomban elfoglalt előkelő helyéről Knapp Éva összegzése alapján tájékozódhatunk.[130]

Hevenesi áhítati művei a pozsonyi kollégiumban különös népszerűségnek örvendtek. Egyetlen más hazai jezsuita intézmény sem osztotta oly gyakran xeniumként a munkáit, mint éppen a pozsonyi. Első alkalommal {22}Diarium adolescentis studiosi című művét adták ki 1707-ben (1707c), majd ugyanezt további három évben is ajándékozták (1719a, 1729b, 1730d=1729b).[131] Hevenesinek ez a korai munkája, egyben első társulati vonatkozású műve először 1684-ben, valószínűleg a grazi Kisboldogasszony-társulat xeniumaként jelent meg, majd több külföldi és hazai kiadást is megért.[132] 1707-es, Pozsonyban osztott kiadásának azonosítása egyelőre sikertelen, így nem zárható ki, hogy eddig ismeretlen megjelenésről van szó. A kötet célközönségét a jezsuita kongregációk diákjai alkották, amint azt a mű címe, tartalma, felépítése is tükrözi.[133] Nem véletlen tehát, hogy Pozsonyban is kizárólag a sodalis diákoknak osztották; 1707-ben 53 példányban, és a szegényebbek nem kaptak belőle, csak azok, akik valamit fel is tudtak ajánlani érte. Majd 1719-ben ugyanígy csak a tehetősebb tanulóknak osztották (a szegényebbek ekkor bizonyos Bécsből hozott lapocskákat, szentképeket kaptak). Tíz évvel később szintén a diákok egy része kapta, azok, akik le Maistre említett munkája (1729a) helyett inkább a Diariumot kérték.[134] Valószínűleg a következő évben a megmaradt példányokat (1730d=1729b) osztották szét – másik két ajándékkönyv mellett (1730b, 1730c) – a diákok egy részének.[135]

A pozsonyi társulat második alkalommal Hevenesi munkái közül a Quadragesima Christo patienti sacra címűt (1710a, 1712c, 1726a, 1734a) adta ki. A szerző egyik legtöbb kiadásban megjelent műve először a bécsi egyetem Nagyboldogasszony-kongregációjának ajándékkönyveként 1710-ben jelent meg, majd itt, több osztrák és német városban, illetve pozsonyi és győri társulati kiadványként is.[136] A nagyböjt napjaira összeállított elmélkedések és imák központi témája Krisztus szenvedése – a tárgy így lehetővé tette, hogy a művet szélesebb körben, sőt, magyarra fordítva is forgassák.[137] Pozsonyi xeniumként 1710-ben a helyi káptalan tagjainak osztották, ezért feltételezhetjük, hogy az ekkor osztott könyvek (1710a) a bécsi kiadás példányai.[138] Ezt erősíti, hogy két évvel később valószínűleg {23}ugyanezt a kiadást (1712c=1710a) osztották a külsős urak között, amivel kapcsolatban a diárium meg is jegyzi, hogy a könyv a bécsi nagyobb diákkongregáció xeniuma volt.[139] A Quadragesima sacra hazai társulati kiadásai között eddig számba nem vett 1726. évi a pozsonyi társulat saját xeniuma (1726a).[140] Különös, hogy az album tanúsága szerint csak a külsős uraknak osztották, tehát a példányszáma nem lehetett olyan magas, mint ha a diákoknak szánták volna.[141] Az adat közvetve azonban arra is utalhat, hogy ekkorra már a társulatot (anyagilag) támogató külsős urak létszáma megnőtt. Valószínűleg ugyanennek a rétegnek, a kanonokoknak, a kamarai tisztviselőknek és a városi (polgár) sodalisoknak ajándékozták a mű legutolsó ismert pozsonyi társulati kiadását (1734a), amelyet a városban, a kongregáció költségén adtak ki.[142]

Az album harmadikként a Flores quotidiani címűt (1710d, 1725b) említi Hevenesi munkái között. Ez tematikusan a Diariumhoz hasonlít; minden napra egy-egy, a szüzességet különösen kedvelő szentet állít példaként az ifjak elé.[143] A bejegyzés szerint 1710-ben a kevésbé tehetős sodalis tanulóknak osztottak egy – nem azonosítható – kisebb imádságos könyvet (1710c), illetve az említett Hevenesi kötetet,[144] másfél évtizeddel később pedig az előkelőbb tanulók xeniumaként tűnt fel.[145] E kötetek felbukkanása azért is érdekes, mert Knapp – a mű társulati kiadásai között – csak egy konkrét társulathoz nem köthető 1714-es nagyszombati, valamint egy év nélküli kölni kiadásáról tud.[146] Ehhez képest a gráci egyetem Nagyboldogasszony-társulata 1705-ben,[147] a pozsonyi kongregáció pedig 1725-ben is kiadta saját xeniumaként.[148] Ezek alapján az utóbbi (1725b) {24}kiadás egyértelműen azonosítható, a korábbi (1710d) azonban nem. Ugyanis valószínűtlenné teszi az azonosságot, hogy a kiadás megfeleltetése esetében a szegényebb tanulóknak osztották volna a Grácból (vagy a kiadási helyről, Bécsből) hozatott példányokat. Így ismét felvetődik a kérdés, hogy vajon nem egy újabb, példány szerint egyelőre ismeretlen társulati kiadványról van-e szó.

Szintén 1710-ből való az első említése Hevenesi Manuductio animae ad coelum című művének (1710e, 1723a), amely emellett Cura Innocentiae és Aucupium Innocentiae (1731b, 1734b) címváltozatokkal is ismert.[149] Knapp a műnek 1712-es bécsi kiadását tartotta az elsőnek, Sommervogelnél az 1714-es nagyszombati, nem társulati kiadás szerepel legkorábbiként, de 1717-es kölni kiadása is ismert.[150] Az ifjú kongreganistáknak szánt kötet központi témája a Flores quotidianihoz hasonló: a szüzesség erényét jeleníti meg.[151] 1710-es pozsonyi említése figyelemre méltó, mert a cím pontos idézése miatt ismét fel kell tételeznünk, hogy egy példány szerint fenn nem maradt kiadásról van szó, amely talán a mű legkorábbi megjelenése. A tartalmi egyezést igazolhatja, hogy ebben az esztendőben a „többi” sodalisnak, tehát nem a legelőkelőbb tanulóknak osztották: azoknak, akik nem a Flores quotidianit (1710d) kapták.[152] A Manuductio másik, 1723-as pozsonyi kiadását is a diák sodalisoknak ajándékozták.[153] E példány azonosítása más jellegű – a kötetek tartalmi összevetésével megoldandó – problémát vet fel, a kiadványnak ugyanis két, egymástól eltérő szövegű, de azonos címlappal rendelkező változata is fennmaradt.[154] Ugyanezt a munkát Aucupium Innocentiae címmel további két alkalommal osztotta a társulat saját kiadványaként, amelyek közül az 1731-es példány eddig nem volt ismert a pozsonyi xeniumok között,[155] az 1734-es azonban igen.[156] A könyvet témájának megfelelően mindkét esetben a diákoknak szánták.[157]

Hevenesi Calendarium Marianuma (1717a) először a gráci Gyümölcsoltó Boldogasszony-társulat xeniumaként jelent meg 1685-ben.[158] 1714-ben Nagyszombatban is kiadták, nem társulati kiadványként, de a Máriát szerető sodalisoknak ajánlva.[159] Mivel a következő évekből pozsonyi kiadásának nem bukkantam a nyomára, feltételezem, hogy az itt három évvel később osztott xenium is a nagyszombati 1714-es kiadással azonos. A feltevést {25}erősíti az album bejegyzése: a diák tagoknak osztották a Nagyszombatból hozott könyveket, amelyek helyett eredetileg – a korábbi kedvező fogadtatás miatt – a Diarium adolescentis studiosit akarták adni, de ezt nem tudták megszerezni.[160]

Hevenesinek pozsonyi társulati kiadványként eddig is ismert műve, a Cura habituati (1723b) először 1707-ben Bécsben jelent meg, majd több hazai (nagyszombati) és külföldi (osztrák, német, cseh, spanyol, francia) kiadást megért.[161] A háromszor tíz péntekre elosztott elmélkedéssorozat a rossz szokások ellen kíván gyógyírt nyújtani.[162] Pozsonyban a társulat saját kiadványaként jelent meg, mégsem a diákok, hanem a társulatot pártfogoló urak körében osztogatták.[163] Így az 1720-as évekből – a Qadragesima sacra (1726a) mellett – újabb példáját említhetjük annak, hogy a társulat saját kiadványával tiszteli meg külső támogatóit.

Hevenesi Alphabetum Angelicum című művét (1724b) eddig társulati kiadványként nem tartottuk számon.[164] Az albumban de la Croix (1724a) könyve mellett szerepel 1724-ben. Mivel a társulati tisztségviselők, a kanonokok és az urak a francia szerző művét kapták, Hevenesi könyvét a diák sodalisoknak oszthatták.[165] Az Alphabetum Angelicumot először 1709-ben Bécsben adták ki, majd 1716-ban Nagyszombatban is megjelent.[166] Ennél újabb, a pozsonyi xeniummal összefüggésbe hozható példányát nem ismerem. Mivel azonban feltehetően nagy példányszámban ajándékozták, és az 1716-os kiadás 1724-hez képest túl korainak tűnik, itt sem zárható ki, hogy újabb, példány szerint ismeretlen hazai társulati kiadvánnyal van dolgunk.

Hevenesit társulati könyvei, mint életműve tekintélyes, saját korában talán a legnagyobb hatást gyakorló része a hazai kongregációs irodalom élvonalába helyezik.[167] A jóval kevésbé ismert Raicsani György (1669–1734) a nagyszombati egyetem tanáraként, majd római magyar gyóntatóként, Magyarországra visszatérve ismét nagyszombati professzorként, rektorként és kancellárként tevékenykedett.[168] Tíz ismert műve közül a Bellum contra hostes capitales animae (1725a) először 1717-ben és 1720-ban két részben jelent meg a nagyszombati egyetemi nyomdában. 1725-ben a pozsonyi társulat saját kiadványaként újra megjelentette Nagyszombatban.[169] {26}A példány szerint is fennmaradt – a kongregációs irodalomban eddig számon nem tartott – kötetet a városi előkelők körében ajándékozták.[170] Ez a kiadás tehát a már említettek mellett (1723b, 1726a) az 1720-as évtizedből újabb példája annak, hogy a társulat nem csak a diákok számára jelentetett meg saját kiadványt.

A magyarok között utolsóként Fasching Ferencet (1686–1747) említjük, aki a hazai rendi szerzők között ugyan ismert, de a társulati irodalommal való kapcsolata eddig feltáratlan volt.[171] Jezsuita szerzetesként Nagyszombat, Kassa, Kolozsvár és Eger mellett számos hazai rendházban megfordult mint tanár, prédikátor, hittérítő. Sommervogel nyolc művét említi, amelyek közül a Soliloquia sacra (1730c) az egyik legnépszerűbb, legtöbb kiadást megért munka. Pozsonyban a társulat saját kiadványaként osztotta a diák sodalisoknak.[172] Ez a kiadás csupán egy évvel későbbi a mű első megjelenésénél, amelyet Pozsonyban a Royer-nyomda a mecénásnak, Erdődy György kamaraelnöknek[173] szóló ajánlással adott ki.[174] A társulati kiadvány részben megváltoztatott címlappal, más előszóval, egy utána beillesztett bevezetéssel és indexszel jelent meg, a főszöveg és annak lapszámozása azonban az első kiadással teljesen egyezik. A társulatnak így nem kerülhetett olyan nagy költségébe a mű újranyomása vagy csupán az új címlap, előszó és tartalomjegyzék kinyomtattatása.

A hazai szerzővel rendelkező társulati kiadványok után a pozsonyi xeniumok sorában az Officium Rákóczianumot (1716a, 1720b, 1726b) kell megemlítenünk. A barokk kori, eredetileg a kongregációkhoz kötődő, majd minden társadalmi rétegben ismert és közkedvelt laikus breviárium rengeteg kiadást ért meg. Knapp Évának a művet bemutató monográfiája 100 kiadást és 32 feltételezett kiadást gyűjtött össze.[175] A pozsonyi társulat feljegyzéseiben először 1716-ban fordul elő, mint a diákoknak adott xenium,[176] ezt azonban egyetlen ismert kiadással sem lehet egyértelműen azonosítani. 1713-as nagyszombati kiadása időben kissé korainak, 1715-ben feltételezett zágrábi megjelenése térben túlzottan távolinak tűnik.[177] Az Officium 1720-as és 1726-os pozsonyi említései szerint a tagok és újoncok, illetve az előkelőbb származású diákok körében osztogatták[178] – és nagy {27}valószínűséggel mindkét esztendőben Nagyszombatból szerezték be a példányokat.[179]

 

C) Nem azonosítható kiadványok

A pozsonyi társulat ajándékkönyvei között utolsóként azokról a művekről kell szólnom, amelyeknek létéről az album bejegyzései tájékoztatnak, azonosításukhoz mégsem árulnak el elég adatot. Összesen tíz ilyen xenium van:[180]

 

év

említés

fol.

1677a

utilissimum libellum recens impressum

A 93v

1706b

libellus erat precatorius continens exercitia pietatis cultui divino, magnae matris Mariae et sanctis honori debita

A 118r

1709b

libellus precatorius

A 130r

1710b

libellus precatorius

A 132v–133r

1710c

libellus minor precatorius

A 133r

1717b

librum

A 138r

1721c

Manuale precum

A 142v

1722a=1721c?

Manuale sodalium continens ordinaria diurna pietatis officia

A 144v

1727a

Mutua Mariam vita, et elicatis marianos officia[181]

D 69r

1730b

Vera pietatis officia

D 83r

 

Ezek a kötetek a címük és a rájuk vonatkozó feljegyzések révén – azonosítatlanságuk ellenére – hozzájárulnak a pozsonyi társulat ajándékkönyveiről alkotott összképhez. Közülük hatot a diák sodalisoknak osztottak (1706b, 1709b, 1710c, 1721c, 1722a, 1730b). A legkorábbi pozsonyi xeniumot, az 1677-es „igen hasznos könyvecskét” (1677a) és feltehetően a Mutua Mariam vita című művet (1727a) mindenkinek osztották. 1706-ban már külön a diákoknak szánták az említett libellus precatoriust, de ekkor még a külsős urak bőkezűsége lehetővé tette, hogy azok a tanulók is kaphassanak, akik nem tudtak adományt felajánlani érte. 1709-ben azt is feljegyezték, hogy 80 példányban osztották szét – szintén a tanulók között – az említett imakönyvet, de ekkor már csak a tehetősebbek kaptak, a szegényebbeknek a Szent Anna kateketikai könyvtárból adtak kis lapocskákat. 1710-ben a nem nemes tanulók kaptak a libellus minor precatoriusnak nevezett imakönyvből. Az 1721-ben említett kézikönyvet (1721c) – a Panis {28}quotidianus animaeval (1721d) együtt – a syntaxistáknak és a grammatistáknak adták, a rhetoricai és poeticai osztályok tanulói Bidermann már említett könyvét (1721b) kapták.[182] Talán az 1721-es kézikönyvvel azonos kiadást takar az 1722-ben említett manuale, mert ebben az esztendőben a diákoknak csak egy része kapta, azok, akiknek még nem volt meg (1722a=1721c?).[183]

Egy alkalommal a kongregáció pártfogó urainak és a nemesebb diákoknak (1710b), egyszer pedig a kanonokoknak osztott kötet (1717b) címe az albumban üresen maradt, azonosításuk így semmiképp sem lehetséges. A bejegyzés hiányosságának az lehetett az oka, hogy vagy nem volt egyértelmű, mit adhatnak az említett személyeknek, vagy a bejegyzés készítésénél később derült ki, esetleg a kongregáció történetírója nem emlékezett a címekre. Ez 1710-ben, amikor összesen ötféle xeniumot osztottak, nem zárható ki, de az is elképzelhető, hogy jobb híján mégis azokból a kötetekből kaptak az urak és az előkelő diákok, illetve a kanonokok, amelyeket a társulat más tagjainak is szántak. 1717-ben például a diákoknak osztott Calendarium Marianum (1717a) akár a kanonokoknak is alkalmas ajándék lehetett.

Szintén érdekes az album 1722. évi bejegyzése. Eszerint ugyanis az az évben osztott két kötet (Manuale sodalium 1722a, Kempis 1722b) elégedetlenséget váltott ki a külsős urak körében. A rektor akarata szerint abban az évben mindenki a Manualét kapta ajándékba, csak azoknak adtak Kempis köteteket, akiknek az említett kézikönyv már megvolt. Ez a diák tagok és az urak között különbséget nem tevő eljárás sértésként tűnt fel a pártfogók között, amit a kongregáció azzal próbált elsimítani, hogy az említett xeniumköteteket a tituláris ünnep előtt a diákokkal küldte el az előkelőkhöz, akik számára díszesebben beköttette a könyveket.[184]

 

 

A társulat xeniumosztási gyakorlata

 

1. Kiknek mit osztottak?

A hazai viszonylatban eddig alig vizsgált xeniumosztási gyakorlat a jezsuita kollégiumok és társulatok művelődési, vallási, társadalmi hatásának egyik legfontosabb tényezője. A társulat első négy évtizedéről, azaz a xeniumosztás gyakorlatának kialakulásáról és kezdeteiről – legalábbis az album alapján – semmit sem mondhatunk. (Ebből az időszakból Knapp lajstroma sem tüntet fel társulati kiadványt.) A vonatkozó első, 1677. évi bejegyzés egy már kialakult szokásként említi, hogy „mindenkinek” könyvet osztottak, ami a kongregációra nézve hálás dolog volt, és a tagok nagyobb elköteleződését szolgálta.[185] 1678-ban részletezik először a megajándékozottak körét: „a tagok és újoncok, valamint a kanonok és más külsős urak között, akiknek akkoriban havi ajándékokat adtak” osztották ki a könyveket.[186] Legközelebb majd harminc év kihagyás után, 1706-ban tűnik {29}fel xenium a bejegyzésekben, amikor már a célközönség két csoportját különítik el: „a főtisztelendő uraknak, a kanonokoknak és a főnemes és nemes kamarás uraknak és más, a jótevők könyvébe feljegyzett uraknak”, valamint az „ifjúságnak” adtak különböző könyveket.[187] Ezzel lényegében a xeniumot kapók két alapvető, mindvégig leginkább elkülönülő csoportját jelölték meg. Az elsőt a forrásban gyakran csak domini externiként emlegetett előkelő urak alkották. Ők a kongregáció egykori tagjaiból, pártfogóiból tevődtek össze, és egyik részüket a több alkalommal feltüntetett magyar kamarai tanácsosok, másik részüket az olykor külön is megemlített városi előkelők (primores civitatis) alkották – természetesen nem kizárólagosan. Az urak csoportján belül rendszeresen, de nem mindig különítik el a kanonokokat, akik először 1707-ben kaptak külön xeniumot.[188] A kanonokok – amint az az album szöveges bejegyzéseiből kiderül – egyébként is szoros kapcsolatban álltak a kollégiummal és a társulattal, jellemző volt például, hogy a kongregáció rectori tisztét is valamelyik pozsonyi kanonok viselte (akár több évtizeden át). A xeniumosztáskor elkülönülő másik nagy csoport a kongregáció aktív, diák tagjaiból állt, olykor a jelöltekkel kiegészülve. Azonban ez a csoport sem volt mindig egységes. Ahogy a társulat tisztségeit is inkább az arisztokrata és nemesi származású diákok töltötték be, a származás, illetve vagyoni helyzet szerinti különbségtétel a xeniumosztásnál is érvényesült. Míg az 1670-es évek adatai szerint akkor minden diák kapott ajándékkönyvet, később, először 1707-ben a szegényebbek nem kaptak. Ez 1709-ben is megismétlődött; a xeniumosztásból kimaradó diákokat mindkét esetben a Szent Anna kateketikai könyvtárból, a kongregáció saját bibliotékájából kárpótolták szentképekkel.[189] Ezt a csak a tehetősebbeknek történő ajándékozási módot 1718-ban és 1719-ben már bevett szokásként említi a historia congregationis írója, aki – mint frissen Pozsonyba került rendtag – a más magyarországi kollégiumokra nem jellemző szokást nem ismerte, ezért túl sok példányt rendelt az az évi xeniumkötetből. A bejegyzésből kiderül, hogy a „szegényebbek” a diák tagok mintegy felét tették ki. Hasonló értelmű a következő évi historia is, amikor a könyvet nem kapó diákoknak Bécsből hozattak szentképeket.[190] Ez a szokás mégsem maradt meg mindvégig, először 1710-ben ugyanis feltűnt az a megoldás is, hogy az előkelő diákoknak is az uraknak szánt xeniumkönyvet adták,[191] másrészt az 1720-as évekből több bejegyzés is azt tanúsítja, hogy a tehetősebb vagy nemesi származású diákok és a nem nemes, szegényebb tanulók más-más xeniumkönyveket, de egyaránt köteteket kaptak.[192]

A xeniumosztás tehát egy kölcsönösségen alapuló gyakorlat volt, amelynek során a „megajándékozottak” nem ingyen kaptak lelki olvasmányt, hanem mintegy a kongregáció iránti kegyességük viszonzásául. A társulat ugyanis önálló számadással rendelkező intézmény volt, így {30}kiadásait csak bevételeiből, azaz a különféle adományokból, alapítványokból tudta fedezni. Amint azt Pavercsik Ilona – igaz, más összefüggésben – a kassai jezsuita akadémiai nyomda tekintetében kimutatta, a jezsuita fenntartású nyomdák azért is lehettek úgymond versenyképesebbek, mert a könyvkiadás költségeit valójában nem a bevételek, hanem az adományok fedezték, így olcsóbban adhatták el a kiadványaikat azok előállítási költségénél.[193] Bár Pozsonyban ekkor már nem a jezsuita nyomdáról, illetve annak kiadványairól, hanem a Mária-társulat saját költségén megjelentetett vagy beszerzett ajándékkönyveiről van szó, erre az intézményre is érvényes, hogy a xeniumosztás gyakorlata nem volt mindig nyereséges.[194] Van azonban példa arra is, hogy a diákok, a pártfogó urak vagy akár a kongregáció rectorának adakozó kedvét dicséri a társulat történetírója. 1706-ban még az urak bőkezűsége tette lehetővé, hogy a szegényebbek is kapjanak xeniumkönyvet, 1721-ben pedig „mind a diákok, mind a főtisztelendők és a külsős urak bőkezűek voltak, különösen a méltóságos és főtisztelendő rector úr, aki három körmöci aranyat bocsátott rendelkezésünkre. Egyébként a diákok bőkezűségében mindig lehet reménykedni.”[195] A kongregáció az anyagiak mellett olykor a szegényebb tagok egyéb érdemeit is honorálta, 1724-ben Hevenesi művéből ugyanis azok kaptak, akik a társulat nyilvános könyvtári példányait a legtöbbet forgatták.[196]

A xeniumosztás fokozatos differenciálódása során idővel két-három féle csoportot különítettek el, jellemzően az urak, a kanonokok és a diákok csoportjait, de több esetben ennél nagyobb számú kötet osztásáról tudunk (azaz egy-egy csoporton belül két-három-féle könyvet is osztottak). 1677–1678-ban egy-egy, 1706–1707-ben, majd 1709–1710-ben pedig mindkét alkalommal kettő, illetve három csoportot különítettek el. 1710-ben már egyedülálló módon összesen öt művet ajándékoztak (egyet a kanonokoknak, egyet az uraknak és a tehetősebb diákoknak, hármat pedig további különbségtétel nélkül a tanulóknak).[197] 1712-ben ismét a diákokat és az urakat különítették el,[198] 1715-ben pedig a diákoknak szánt műveket évfolyamonként osztották (feltehetően egyet a rhetor és poeta, egyet pedig a syntaxista és grammatista osztályoknak).[199] 1716-tól kezdve jellemzően két csoport vált el (urak és kanonokok, illetve diákok), de három esetben nem tettek különbséget a csoportok között. Bizonyára az említett 1722. évi eset is hozzájárult, hogy 1723 és 1734 között már nem fordul elő, hogy mindenki ugyanazt az ajándékkönyvet kapta volna, hanem minden esetben legalább {31}két, de gyakran (1725, 1726, 1729) háromféle – 1730-ban négyféle – xeniumot ajándékoztak.

A xeniumosztás időpontja a kongregáció tanévekhez igazodó rendjébe illeszkedett. Talán jobban megértjük a gyakorlat eredetét, ha figyelembe vesszük, hogy az ajándékozás mindig az újévhez kötődött. Ez pedig nem csupán az 1722-es eset kapcsán derül ki – amikor kivételesen a tituláris ünnep előtt juttatták csak el a könyveket az urakhoz –, hanem a diárium naptári pontosságú feljegyzéseiből is. Az 1710 és 1734 közötti időszakból ismert ajándékosztási időpontok ugyanis – egyetlen kivétellel[200] – az év elejére: január 1. és február 4. közé estek. Ráadásul 1724-ben és 1728-ban is feljegyezték, hogy el kellett halasztani az ajándékosztást a könyvkötő késlekedése miatt,[201] 1726-ban pedig a Bécsből hozatott könyvek nem értek Pozsonyba a xeniumosztás tervezett idejére.[202] Az újévi ajándékadásnak az ókorig visszanyúló, a korban is széles körben elterjedt szokását tehát a jezsuiták a társulat pártfogóival való kapcsolat fenntartására alkalmazták.[203] A xeniumot kapók és a társulati ünnepekre meghívott pártfogó urak köre ugyanis egybeesett. Ez a réteg biztosított a társulatnak egyrészt anyagi biztonságot, másrészt kellő nyilvánosságot és érdeklődést, harmadrészt fontos kapcsolatokat és reprezentatív súlyt. Ennek fejében a kongregáció is számon tartotta őket: társulati elöljárókká választotta, feljegyezte a társulat jótevőinek könyvébe (vagy a fenn nem maradt számadáskönyvbe), rendszeresen imádkozott értük, xeniumkiadványokkal és bizonyára más módon is (akár egy-egy előadással vagy költeménnyel) megtisztelte őket, haláluk esetén pedig testületileg részt vett temetésükön.

A kötetek számának emelkedése mellett a társulat és a megajándékozott csoportok kapcsolatának változását és árnyalódását jellemzi a xeniumkönyvek jellege és megjelenési helye is. A kiadványok tartalmi elemzése nélkül is jól kirajzolódik a xeniumokat választó elöljárók gondossága. Az uraknak (olykor a kanonokokat is beleértve) osztott 15 xeniumból 11-nek külföldi a szerzője.[204] Ezek közül az ismert kiadási hellyel rendelkezők között két bécsi (1707b, 1721a), három nagyszombati (1724a, 1728b, 1732a) és négy pozsonyi (1729c, 1730a, 1731a, 1733b) kiadvány van. A magyar szerzőségű xeniumok: Hevenesi Cura habituatija, Quadragesima sacraja és Raicsani Bellum contra hostes capitales animaeja, amelyek közül az elsőt és a harmadikat (1723b, 1725a) Nagyszombatból hozatták, a középsőt (1726a, 1734a) pedig mindkét alkalommal Pozsonyban adták ki. Számítsuk ide a csak a kanonokoknak osztott három művet is, amelyek közül Bartoli művének két része (1707a, 1709a) és Hevenesi Quadragesima sacrajának egy másik kiadása (1710a) is Bécsből érkezett, Segneri művét (1716b) pedig – a társulat saját kiadványaként – {32}Nagyszombatból hozatták. Így nyilvánvalóvá válik az az elv, amely szerint az urak és kanonokok részére elsősorban külföldi jezsuita szerzők, rendi „klasszikusok” munkáit szerezték meg, és gyakran a nagyszombati egyetemi nyomdából vagy a rendtartományi központból, Bécsből hozattak példányokat. Másrészt a korszak végén nőtt meg a pozsonyi Royer-nyomdában a társulat saját költségére kiadott xeniumok aránya (1726a, 1729b, 1730a, 1731a, 1733b, 1734a). A kongregáción belül is csak egy-egy csoport számára való megjelentetésük azt sugallja, hogy a célcsoport létszáma és a társulat anyagi ereje is megnőtt annyira, hogy ezt a többletkiadást megengedhesse magának.

A megajándékozottak másik csoportját a diák tagok és jelöltek alkották. A nekik ajándékozott 28 kötetnek bő egyharmadát (10 darabot) Hevenesi áhítati művei teszik ki. Ezek közül a nem azonosított kiadások (1710d, 1710e, 1724b) mellett a Calendarium Marianumot (1717a) feltételesen egy nem társulati, nagyszombati kiadással azonosítottam, a Diarium két kiadását egyaránt a társulat saját kiadványaként (saját költségén) nyomtatták egyszer Nagyszombatban (1719a), egyszer Pozsonyban (1729b). Szintén a kongregáció kiadványaként jelent meg a Manuductio animae (1723a) és ennek változata, az Aucupium Innocentiae (1731b, 1734b) Pozsonyban, a Flores quotidiani (1725b) pedig Nagyszombatban. Fasching Ferenc műve (1730c) is a társulatnak a pozsonyi Royer-nyomda által kiadott xeniuma, és feltételezhetően a kongregáció adatta ki Scheidner áhítati művét is (1712b). A tanulóknak három alkalommal osztották az Officium Rákóczianumot (1716a, 1720b, 1726b), amelyekből az utóbbi két kiadás valószínűleg a nagyszombati, társulathoz nem kötődő kiadásokkal azonos. A külföldi szerzőségű munkák közül Kempis művét, amelyet egyszer az uraknak is adtak, háromszor osztották a diákoknak (1720a, 1722b, 1733a); az előbbiek esetleg – egyelőre azonosítatlan – bécsi kiadásokkal egyezhetnek. Két, külföldi szerzőségű xenium kiadása nem azonosított (Segneri 1726b, Jaus 1726c), hármat (1712a, 1720c, 1721d) pedig nem tudunk személyhez kötni, de ezeknek példányai sem ismertek. A tanulóknak összesen öt olyan, példány szerint is ismert xeniumot adtak, amelyek szerzője külföldi jezsuita volt. Az elsőt, la Couture művét (1715a) a felsőbb osztályoknak szánták, és Nagyszombatban, de a pozsonyi társulat saját xeniumaként jelentették meg. A másodikat (Bidermann, 1721b=1718a) – amint láttuk – tévedésből rendelték meg nagyobb számban, így a későbbi évfolyamok számára félretettek belőle. Egy ajándékkönyv (Stanyhurst, 1732b) nem társulati kiadványként jelent meg Nagyszombatban, további két azonosított kiadás pedig a társulat saját xeniuma volt, a korábbi a nagyszombati egyetemi nyomda (Périn 1728a), a későbbi (le Maistre 1729a) a pozsonyi Royer-nyomda munkája. A tanulóknak tehát népszerűbb, könnyebben elérhető műveket osztottak, amelyek nagyobb részt a hazai áhítati irodalom termékei voltak (Hevenesi, Officium Rákóczianum), gyakran kifejezetten a jezsuita kollégiumok diákjai számára íródtak (Diarium adolescentis, Astiologus Christianus), és amelyeket ismereteink szerint kivétel nélkül helyben vagy Nagyszombatban adtak ki, beszerzésük tehát egyszerűbb és olcsóbb volt.

A pozsonyi társulat ajándékkönyv-osztási gyakorlata tehát tükrözni látszik az albumban is megfogalmazott elvet, amelyről a kongregáció historikusa ezt írta: „Figyelni kell arra, hogy a megfelelő könyvek legyenek {33}kiosztva; véleményem szerint a kanonokoknak az aszketikus művek illenek, a többi külsősöknek az imádságos könyvek.”[205] Hozzátehetjük még, hogy a diákoknak is az imádságos művek illettek – kinek-kinek társadalmi helyzete és anyagi lehetőségei szerint.

 

2. A kongregáció saját kiadványai

A kongregáció szempontjából nézve érdemes külön számba venni azokat a xeniumokat, amelyeket saját költségén és saját kiadványaként, többször saját ajánlással és előszóval jelentetett meg. Az összesen ismert 22 ilyen kiadványból a legkorábbit (1678a) példány szerint nem ismerjük, így csak feltételezhetjük – amint fentebb már szó esett róla –, hogy a pozsonyi Zerweg-nyomda terméke. További, példány szerint is ismert 13 művet (1718a=1721b, 1723a, 1726a, 1729a, 1729b, 1729c, 1730a, 1730c, 1731a, 1731b, 1733b, 1734a, 1734b) köthetünk az 1718 és 1750 között működő Royer-nyomdához. A Pozsonyban nyomott xeniumoknál kevesebb, összesen 8 kiadványt adott ki a kongregáció kérésére a nagyszombati egyetemi nyomda (1715a, 1716b, 1719a, 1723b, 1725a, 1725b, 1728a, 1732a).[206] A felsorolt adatokból jól látszik, hogy míg a nagyszombati tipográfia szerepe főképp az 1710-es években és inkább a húszas évek elején volt nagyobb, a pozsonyi nyomda súlya fokozatosan megnőtt. Az utolsó öt évben egyetlen kivételtől eltekintve a helyben nyomtatott ajándékkönyvek váltak kizárólagossá. Mindez arra enged következtetni, hogy a társulat számára – feltehetően anyagilag is – egyre inkább megérte a Royer-nyomdát megbízni az akadémiai nyomda helyett, ami egybeeshetett a hazai nyomdászat magánvállalkozásoknak kedvező 18. századi fejlődési irányával.

 

3. Példányszám

A kiadványok példányszámára vonatkozóan forrásunk kevés, de annál érdekesebb adatot őrzött meg. Valójában a társulat életének két igen rövid szakaszából (1706–1709, 1718–1721) van támpontunk arra nézve, hogy a különböző csoportoknak, azaz a külsős uraknak és kanonokoknak, illetve a diákoknak mennyi könyvet osztottak szét. Az első, példányszámra vonatkozó bejegyzést akár az album mai olvasója is feljegyezhette volna, 1706-ban ugyanis a xeniumokról szóló szövegrész mellett egy későbbi kéz (valószínűleg az egy-két évvel későbbi históriaíró) jegyezte fel a margóra: „De miért nem tüntetted fel mások tájékoztatására a példányszámot?”.[207] Ezt követően 1707-ben a következő arányokról készült feljegyzés: a kanonokoknak 12 (1707a), a külsős uraknak 18 (1707b), a jobb módú tanulóknak pedig 53 példányban (1707c) adtak ajándékkönyvet.[208] Az arányok két évvel később is hasonlóak voltak, de a kötetszám összesen mintegy 45%-kal nőtt. A kanonokok és külsős urak körében több mint 30 darabot osztottak ki (ez valamivel több, mint a két csoport 1707-es példányszámainak {34}összege), a diákoknak pedig 80 ajándékkönyvet.[209] Egy évtized múlva, amikor a jobb módú diákok és a kanonokok között egyaránt Bidermann művét osztották ki (1718a), a „fele mennyiséget” – amint az 1721-es bejegyzésből kiderül –, mintegy 105 darabot félre kellett tenniük.[210] Mivel ebben az esztendőben a külsős uraknak osztott xeniumról nincs bejegyzés, elképzelhető, hogy nem könyvvel, hanem egyéb ajándékkal tisztelték meg őket, vagy nekik is Bidermann művét adták. Bármelyik eset felel meg a valóságnak, a példányszám 1709-hez képest nem emelkedett. Ehhez képest 1721-ben a maradék kötetekkel csak a rhetoricai és poeticai tanulóknak szánt mennyiséget fedezhették.[211] Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tehetősebb diákok száma, így valószínűleg a teljes tanulólétszám is jelentősen nőtt, másrészt ez a xeniumkötetek példányszámát is számottevően meg kellett hogy növelje. A sodalis diákok létszámára egyébként éppen az 1718-as bejegyzésből következtethetünk, amikor a históriaíró páter a kongregáció összlétszáma alapján Bidermann munkájából körülbelül 210 példányt rendelt, ami a társulati kiadványok korban megszokott példányszámának is megfelelő, reális érték. Ehhez képest a csak a felső két osztály tehetősebb kongreganistáinak elegendő 105 példány 1721-re jelentős létszámemelkedést sejtet, kivéve, ha a megmaradt köteteket kivételesen azoktól sem sajnálták, akik nem tudtak adakozni érte.

Végül meg kell említenünk, hogy a társulat nem minden évben látta el újabb áhítati olvasmánnyal a tagjait, bár ezeket az eseteket kivételesnek kell tekintenünk. Egyetlen alkalommal, 1708-ban az album arról emlékezik meg, hogy alkalmas kötetek híján a kanonokoknak és a világi uraknak római pénzérmékkel díszített tisztes rózsafüzéreket vettek, és díszesebb olvasókat osztottak ki a társulat officiálisai között is, a tanulókat pedig csontból készült rosariumokkal látták el.[212] A jezsuita renden belüli, hazánkra is jellemző szokás szerint tehát a társulat rendszeresen „ajándékokkal” – áhítati könyvekkel, rózsafüzérrel, szentképekkel – látta el tagjait, aminek fejében pénz- és tárgyi adományokat kapott. Így a társulat biztosította tagjai számára az egyéni áhítat eszközeit, míg a sodalisok a kongregáció mint intézmény reprezentatív megjelenését szolgálták például gyertyák, fáklyák, díszes ruhák és egyéb tárgyak adományozásával.

 

4. A xeniumosztás gyakorlatának vége

A pozsonyi ajándékkönyv-osztás szokásában 1735-ben következett be a legjelentősebb változás, a jezsuiták ugyanis ekkor hagytak fel annak már mintegy hat évtizedes gyakorlatával. A diáriumba 1734-ben még szokás szerint feljegyezték az az évben osztott kötetek címét és az ajándékozás időpontját, de a következő évben már csak a xeniumosztásnak a rector beleegyezésével történő elmaradását említik igen szűkszavúan.[213] A társulat életében a következő években talán valamiféle krízishelyzet alakult ki, mert az 1735–1739. évekből sem az album, sem a diárium nem őrzött meg {35}feljegyzéseket.[214] Az 1740. évi naplóban xeniumokról nem esik szó,[215] 1741-ben pedig a havi szentképek xeniumkönyvek nélküli kiosztását jegyezték fel, hozzátéve, hogy az ajándékkönyv-osztás alkalmasabb lesz majd, ha a tartozás visszatérülne.[216] Bár a havi szentképosztás tovább élt, az ajándékkönyvek nem fordulnak elő a későbbi feljegyzésekben sem.[217] A társulat vezetői tehát a taglétszám emelkedése, a kongregáció tömegessé válása, az adományok és bevételek csökkenése miatt vagy egyéb megfontolásból jobbnak látták a xeniumosztást egy költségesebb, hatékonyabb, ugyanakkor kevésbé reprezentatív szokással felváltani. A diáriumban először 1747-ben tűnik fel, hogy a diákok lelki könyvekből (libri spirituales) vizsgáztak.[218] A következő tanév elején már az említett művek szétosztását (1747. november 26.), illetve a vizsga időpontját (1747. december 17.) is feljegyezték,[219] és további nyolc vizsgaalkalmat említenek meg.[220] Ezeket a lelki könyveket a diákok a xeniumoktól eltérően nem ajándékba, hanem csupán kölcsön kapták, így a kongregáció könyvtárára hárult a feladat, hogy kellő számban biztosítson minden évfolyamnak korának megfelelő lelki „tananyagot”. Hogy az ajándékkönyv-osztás megszűnését a társulat a külsős urak felé milyen gesztussal tudta – ha egyáltalán akarta – pótolni, az a feljegyzésekből nem derül ki. A lelki könyvek kiadására és tartalmuk számonkérésére irányuló, itt részleteiben nyomon nem követendő törekvések azonban sikeresnek bizonyultak. 1761-re már évfolyamonként más-más időpontban osztottak ki különböző munkákat, a syntaxistákról például kiderül, hogy január 11-én kapták meg a köteteket, amelyeket augusztus 16-án adtak vissza.[221] 1764-ben pedig már osztályonkénti könyvtárosok és egy főkönyvtáros is katalógusokban vezette, melyik diák milyen könyvet kölcsönzött ki a bibliotékából.[222]

A xeniumokat felváltó lelki könyvek kölcsönzésének szokása, illetve e gyakorlat pontosan adatolható átalakulása azért is érdekes és fontos, mert nem hagyja nyitva a század második felében várt fejlődés kérdését. A jó forrásadottságok lehetővé tették, hogy egyetlen kongregáció példáján a teljesség igényével rekonstruáljuk az ajándékkönyvek egész sorát. Az egyik legnagyobb és legjelentősebb hazai jezsuita kollégium Mária-kongregációjának ajándékkönyv-osztási gyakorlatáról alkotott összkép egyben sejteti, hogy a hazai társulati irodalomnak csak a jezsuita rendi intézményhálózathoz köthető hányada is jóval gazdagabb és sokkal több {36}kérdést vet fel, mint amennyi érdeklődést a kutatás mindezidáig tanúsított iránta.

 

Összegzés és kitekintés

A jezsuita renden belül a xeniumosztás gyakorlata annak az átfogó koncepciónak volt szerves része, amely a barokk kori katolikus Európa vallásosságára és egész életmódjára meghatározó hatást gyakorolt.[223] A társulatok sikerének hátterében a kor vallási igényeihez való alkalmazkodás és egy erős apostoli küldetéstudat állt. A diákok a társulatokban elsajátított vallásos gyakorlatokat szállásadóik és családtagjaik körében is terjesztették, de a térítést szolgálták a nagy tömegeket célzó városi és vidéki missziók. Ezen túlmenően fontos szerepe volt a jótékonykodásnak, a halottak iránti tiszteletnek is. A kongregációk törekedtek tagjaik életét gyökeresen megváltoztatni. Megtanították a sodalisoknak az időbeosztás fontosságát: a nap minden órája Istennek vagy a Szent Szűznek volt szentelve. A rendszeres ima, a heti gyónás, a havi egy közös áldozás mellett a 16. század végére már több helyen pompás ceremóniákkal ünnepelték a Mária-ünnepeket, a farsang utolsó három napjában tartott negyvenórás ájtatosságok és a nagypénteki önostorozó körmenetek pedig Kölnben és Münchenben már a 17. század elejétől feltűntek. Ekkor a tagok száma Európa-szerte ugrásszerűen nőtt, majd a kezdetben nagyobb arányban képviselt felsőbb társadalmi rétegeket – a főnemességet és nemességet, a városi vezetőket és nagykereskedőket – egyre inkább az alacsonyabb származásúak váltották fel; a nyugat-európai kongregációk így a városok „mikrokozmoszaivá” váltak. Ezzel párhuzamosan a jezsuita rend mindvégig a hatalom birtokosaival való jó kapcsolat fenntartására törekedett. Ennek eredményeképpen a rend kiterjedt kapcsolatokkal és – részben a Mária-kongregációknak köszönhetően – bizonyos politikai befolyással is rendelkezett. Emellett a jezsuita rend társadalomformáló tevékenységének eszközeiként a kongregációk olyan kohéziós erőt jelentettek, amely képes volt az emberek közötti kapcsolatok megváltoztatására. A folyamatot a harmincéves háború azonban megtörte: a katolikus Európa egységének ideája szertefoszlott, és a Mária-kultusz is más színezetet kapott. Az új lehetőségekhez mérten a 18. századra a jezsuiták törekvései lassan mégis eredményre vezettek. A Mária-társulatok integrációs funkciója, egységes szervezete és elterjedtsége az újkori Európa katolikus társadalmának fontos alapját képezte. A társulatok sikeresen újítottak fel régi vallási tradíciókat és rítusokat, miközben a barokk kegyesség új gyakorlatának, szokásainak és műfajainak elterjesztésében is kulcsszerepük volt.[224]

Az újdonságok egyike éppen a társulati kiadványok kiadása és terjesztése volt, amelynek első nyomait már a 17. század eleji Nyugat-Európában megtalálhatjuk. Ezt több tényező motiválhatta: a magánáhítat iránti növekvő igény, az alfabetizmus, iskolázottság növekedése, a jezsuiták részéről pedig a kegyesség és a műveltség minél szélesebb körben való {37}terjesztésének igénye. A társulatok idővel egyre nagyobb figyelmet fordítottak a xeniumosztás szokására, aminek hazánkban betöltött központi helyzete miatt fontos és érdekes példája a pozsonyi társulat. Az ajándékkönyveknek a historia congregationis és a diárium révén rekonstruálható sora azt bizonyítja, hogy a diákoknak, az uraknak és a kanonokoknak korszerű és színvonalas áhítati irodalmat igyekeztek biztosítani, gyakran igen gyorsan megszerezték a legújabb kegyességi műveket is, amelyeket viszonylag nagy arányban jelentettek meg saját költségükön. Emellett az album bejegyzéseiből kirajzolódik a kongregációval kapcsolatban álló külső támogatói hálózat is, amelynek léte a jezsuita rend hazánkban is tapasztalható azon törekvését igazolja, hogy egyrészt a vezetőrétegekkel, az egyházi és világi elittel (esztergomi érsek, magyar kamarai tanácsosok stb.), másrészt a helyi vezetőkkel és az egyházi középréteg képviselőivel (városi tanácsosokkal, a káptalannal) folyamatos jó viszonyt tartsanak fenn. Ennek a kölcsönösségre alapuló mechanizmusára már utaltam, itt mégis érdemes megjegyezni, hogy e törekvés szellemében az 1728/1729. évi diétára érkező követeket sem felejtették el „megajándékozni”. A xeniumosztás gyakorlatának kiteljesedését és egyben végét az 1730-as évek első fele hozta meg: 1735-től a társulat nem vállalta tovább a költséges és ekkor már ráfizetéses szokás fenntartását. A társulat így eredeti és elsődleges funkciójának megfelelően a diákok lelki épülését helyezte előtérbe, és a társulati könyvtárból kölcsönzött könyvekkel biztosított tagjainak lelki olvasmányt. Az így is mintegy hat évtizeden át nyomon követhető xeniumosztási gyakorlat a barokk vallásosságban rejlő kettősséget is jól tükrözi: az ajándékozás a könyvek olvasásával segített egyéni áhítat személyessége mellett egyúttal nyilvános reprezentációs aktus is volt.

 

{38}

FÜGGELÉK

 

A kongregáció azonosítható xeniumkiadványai társulati albuma és diáriuma alapján[225]

 

év

említés

szerző

cím

azonosítás

1678a

libellus de aeternitate patris Joannis Baptistae Manni hic Posonii noviter hoc anno impressus sumptibus congregationis huius [A 97r]

Giovanni Battista Manni

Quatuor maximae seu philosophiae Christianae axiomata ex quadruplici consideratione aeternitatis

[Posonii, typ. Gregorii Zerweg, saját, 1678]

Sommervogel. V. 494. p. (Manni 1.); RMK nem ismeri.

1706a

Dictamina seu scita variae doctrinae politicae, moralis etc. reverendi patris Eusebii Nierembergii S. I. [A 118r]

Juan Eusebio Nieremberg

Dictamina seu scita variae doctrinae politicae, moralis, stoicae, Christianae et spiritualis

Sommervogel. V. 1751–1753. p. (Nieremberg 36.)

1707a
*

Geographia politico-moralis patris Bartoli [A 123r]

Daniel Bartoli

Geographia moralibus et politicis discursibus illustrata I.

(Viennae, typ. Annae Franciscae Voigtin viduae, 1707)

Sommervogel. I. 975. p. (Bartoli 14.); VIII. 733. p. (Vienne, Congrégations 58.)

1707b
*

Vita animae seu varia ad pie in tempore et feliciter in aeternitate vivendum subsidia [A 123r]

?

Vita animae seu varia ad pie in tempore et feliciter in aeternitate vivendum subsidia

(Viennae, typ. Annae Franciscae Voigtin viduae, 1707)

Sommervogel. IX. 1370. p.; VIII. 733. p. (Vienne, Congrégations 57.)

1707c

Adolescens Mariano academicus suis in legibus pie institutus sive methodus actiones quotidianas bene et fructuose obeundi [A 123v]

Hevenesi Gábor

Diarium adolescentis studiosi sive methodus actiones quotidianas bene et fructuose obeundi, sanctorum adolescentum exemplis illustrata

Sommervogel. IV. 341. p. (Hevenesi 2.); RMK ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1709a
*

Geographia politico-moralis
[A 130r]

Daniel Bartoli

Geographia moralibus et politicis discursibus illustrata II.

(Viennae, typ. Annae Franciscae Voigtin viduae, 1708)

Sommervogel. I. 976. p. (Bartoli 14.); VIII. 733. p. (Vienne, Congrégations 58.)

1710a
*

Sacra quadragesima sive meditationes in quibuslibet diebus quadragesimae ex Christi passione [A 132v]

Hevenesi Gábor

Quadragesima Christo patienti sacra, quotidianis considerationibus illustrata, adjecta peregrinatione per Dominicae passionis stationes ad montem Calvariae et sacrum Domini sepulchrum

(Viennae, typ. Annae Franciscae Voigtin viduae, 1710)

Sommervogel. IV. 355. p. (Hevenesi 28.); RMK III. 4714.; OSzK. RNyT. RMK III. 4714/a.; ÖNB. 308299-A.

1710d

Flores quotidiani sive sanctorum castitatis amantius [A 133r]

Hevenesi Gábor

Flores quotidiani sive sanctorum castitatis amantium exempla per singulos totius anni dies collecta et proborum adolescentium imitationi proposita

Sommervogel. IV. 357. p. (Hevenesi 29.); Rivière, 1911. 516. p.; ÖNB. 307649-A. RMK ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1710e

Manuductio animae ad coelum sive cura innocentiae in primo flore servandae [A 133r]

Hevenesi Gábor

Manuductio animae ad coelum sive cura innocentiae in primo flore servandae per pias et solidas considerationes proposita

Sommervogel. IV. 358. p. (Hevenesi 30.); RMK ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1712a

Aurora aeternitatis [D 10v]

?

Aurora aeternitatis, qua piae mentes ad felicem aeternitatem excitantur

Petrik. I. 144., VII. 51. p.; Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1712b

Thesaurus animae ex Typographia Tyrnaviensi [D 10v]

Georgius Scheidner (Schneider)

Thesaurus animarum, pretiosa pietatis varia exercitia continens

Sommervogel. VII. 734. p. (Scheidner 4.); Petrik. VII. 465. p.; Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1712c
*
=1710a

Quadragesima Christo Patienti sacra, Vienna ex Congreg. Majori Studiosorum comparata [D 10v]

Hevenesi Gábor

Quadragesima Christo patienti sacra...

(vö. 1710a)

(Viennae, typ. Annae Franciscae Voigtin viduae, 1710)

Sommervogel. IV. 355. p. (Hevenesi 28.); RMK III. 4714.; OSzK. RNyT. RMK III. 4714/a.; ÖNB. 308299-A.

1715a

Distributum cum sanctis menstruis xenium rhetoribus et poetis. [...] Distributum cum sanctis menstruis xenium syntaxistis et grammatistis. [D 17v–18r, a cím ismert: Knapp, 2001. 223. p.]

Jules César de la Couture

Epitomae controversiarum sive demonstrationes Catholicae, quibus ostenditur Lutheranam ecclesiam non esse apostolicam, quia in essentialibus fidei articulis a primitiva vera apostolica ecclesia dissentit. (Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1715)

Sommervogel. II. 1589. p. (de la Couture 5.); Knapp, 2001. 223. p. (Pozsony V-1.); Petrik. VII. 292. p.; Budapest, Piarista Központi Könyvtár B/30 és 48/1/52.

1716a

officium, quod Ragoczianum dicitur [A 137r]

?

Officium Rákóczianum

Knapp, 2000. 124. p. 3. vagy 4. sz.

1716b

opusculum reverendi patris Pauli Segneri Parochus instructus cognominatum [A 137r]

Paolo Segneri

Parochus instructus sive opusculum, in quo pastor animarum recens id munus aggressus docetur officii sui partes et qua via ac ratione eas possit adimplere

(Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1716)

Sommervogel. VII. 1077. p. (Segneri 17.); Knapp, 2001. 223. p. (Pozsony V-2.); Petrik. V. 460. p.; OSzK. 309.786.

1717a
*

Calendarium Marianum Tyrnavia procuratum [A 138r]

Hevenesi Gábor

Calendarium Marianum e victoriis contra gentiles, Turcas, haereticos et alios iniusti belli authores ope sanctissimae Dei genitricis obtentis

(Tyrnaviae, typ. Acad., 1714)

Sommervogel. IV. 341. p. (Hevenesi 3.); Petrik. VII. 204. p.; Martin, Slovenská národná knižnica SE 2233.

1718a

Deliciae sacrae patris Bidermani
[A 138v]

Jakob Bidermann

Deliciae sacrae

(Posonii, typ. Royer, saját, 1718)

Sommervogel. I. 1452. p. (Bidermann 39.); Knapp, 2001. 223. p. (Pozsony V-3.); Petrik. VII. 75. p.; OSzK. 323.839.

1719a

Diarium adolescentis studiosi patris Hevenesi [A 139v]

Hevenesi Gábor

Diarium adolescentis studiosi...

(vö. 1707c)

(Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1719)

 

Sommervogel. IV. 341. p. (Hevenesi 2. sz.); Knapp, 2001. 223–224. p. (Pozsony V-4.); Petrik. VII. 204. p.; OSzK. 821.959.

1719b

librum Joannis Eusebii Nierembergii de adoratione in Spiritu et veritate [A 139v]

Juan Eusebio Nieremberg

De adoratione in Spiritu et veritate libri quatuor

Sommervogel. V. 1732. p. (Nieremberg 10.); Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1720a

Thomas a Kempis [A 140v]

Kempis Tamás

Viator Christianus

Knapp, 2001. 215. p. (Nagyszombat X-22.); Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1720b
*

officium Rakoczianum [A 140v]

?

Officium Rákóczianum

(Tyrnaviae, typ. Acad., 1720)

Knapp, 2000. 125. p. 5. sz.; Szombathely, Smidt Múzeum SK.76.H.66.

1720c

Aurora [A 140v]

?

Aurora aeternitatis ... (vö. 1712a)

[Tyrnaviae]

Petrik. I. 144., VII. 51. p.; Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1721a

Thomas a Kempis [A 142v]

Kempis Tamás

Viator Christianus

[Viennae]

Knapp, 2001. 215. p. (Nagyszombat X-22.); Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1721b
= 1718a

Deliciae Bidermani [A 142v]

Jakob Bidermann

Deliciae sacrae

(Posonii, typ. Royer, saját, 1718)

Sommervogel. I. 1452. p. (Bidermann 39.); Knapp, 2001. 223. p. (Pozsony V-3.); Petrik. VII. 75. p.; OSzK. 323.839.

1721d

Panis quotidianus [A 142v]

?

Panis quotidianus animae seu preces singulis diebus dicendae et veritates considerandae

Petrik. VII. 386., IV. 72. p.; Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1722b

Thomas a Kempis [A 144v]

Kempis Tamás

Viator Christianus

Knapp, 2001. 215. p. (Nagyszombat X-22.); Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1723a
*

Gabrielis Hevenesi libellus Manuductio animae ad caelum [A 146r; D 47v]

Hevenesi Gábor

Manuductio animae ad coelum...

(vö. 1710e)

(Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1723)

Sommervogel. IV. 358. p. (Hevenesi 30.); OSzK. 290.557, 310.604.

1723b

Gabrielis Hevenesi cui titulus Cura habituati [A 146r; D 47v]

Hevenesi Gábor

Cura habituati sive peccati exterminium, maxime ad quod natura magis inclinat, per decem dierum veneris Christi crucifixi, dolorosae Virginis, SS. Ignatii et Xaverii honoribus instituendam solidam devotionem proposita

(Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1723)

Sommervogel. IV. 352–353. p. (Hevenesi 25.); Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-5.); Petrik. VII. 204. p.; OSzK. 323.663.

1724a
*

Hortulus Marianus seu praxes variae colendi beatissimam virginem Mariam authore reverendo patre Francisco de la Croix S. J. [A 148v; D 54v]

François de la Croix

Hortulus Marianus sive praxes variae colendi beatissimam Virginem

(Tyrnaviae, typ. Acad., 1722)

Sommervogel. II. 1689. p. (de la Croix 1.); OSzK. 306.834.

1724b

Alphabetum angelicum sive sancti angeli custodis in cliente suo adolescente ad conservandam castitatem instruendo conatus authore reverendo patre Gabriele Hevenesi S.J. [A 148v; D 54v]

Hevenesi Gábor

Alphabetum angelicum sive sancti angeli custodis in cliente suo adolescente ad custodiendam castitatem instituendo conatus

Sommervogel. IV. 354–355. p. (Hevenesi 27.); Petrik. II. 117. p.; Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1725a
*

Bellum contra hostes capitales animae [A 150r; D 60v]

Raicsani György

Bellum contra hostes capitales animae (Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1725)

Sommervogel. VI. 1401. p. (Raicsani 8.); OSzK. 311.658.

1725b
*

Flores quotidiani, sive sanctorum castitatis amantium exempla, authore reverendo patre Gabriele Hevenesi [A 150r; D 60v]

Hevenesi Gábor

Flores quotidiani... (vö. 1710d)

(Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1725)

Sommervogel. IV. 357. p. (Hevenesi 29.); Petrik. VII. 205. p.; Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár, 12° 28797.

1725c

Vera sapientia sive Considerationes ad acquirendum sanctorum timorem [A 150r; D 60v]

[Paolo Segneri]

Vera sapientia

Sommervogel. VII. 1088. p. (Segneri 28.)

1726a
*

Quadragesimam sanctam reverendi patris Gabrielis Hevenesi [A 151v; D 65r]

Hevenesi Gábor

Quadragesima Christo patienti sacra... (vö. 1710a) (Posonii, typ. Royer, saját, 1726)

Sommervogel. IV. 355. p. (Hevenesi 28.); Petrik. V. 198. p.; OSzK. 307.496.

1726b
*

Officium Rakoczianum [A 151v; D 65r]

?

Officium Rákóczianum (Tyrnaviae, typ. Acad., 1726)

Knapp, 2000. 125. p., 6. sz.; Petrik. V. 504. p.; OSzK. 318.862.

1726c

Panem quotidianum cum additio maiori officio beatae Virginis et defunctorum [A 151v; D 65r]

Ignace Jaus

Panis quotidianus animae sive meditationes in singulos anni dies [Viennae, typ. Mariae Theresiae Voigtin viduae, 1726]

Sommervogel. IV. 762. p. (Jaus 2.)

1728a

Astiologii Christianus scholam urbanitatis explicans
[A 153r; D 74r]

[Léonard Périn]

Astiologus Christianus scholam urbanitatis explicans

(Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1727)

Sommervogel. VI. 537. p. (Périn 7.); Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-6.); Petrik. V. 384. p.; OSzK. 317.508.

1728b

priores duae partes meditationum patris Nepveu [A 153r; D 74r]

François Nepveu

Calendarium veritatis perpetuo valiturum, id est cogitationes sive considerationes Christianae pro singulis anni diebus

[Tyrnaviae, typ. Acad., 1726]

Sommervogel. V. 1630. p. (Nepveu 9.); Petrik. II. 870. p.; OSzK. 311.558.

1729a
*

Vera pietas a reverendo patre Maistre compositus [A 156r]

Barthélemy le Maistre

Vera pietas seu virtutum, devotionum, actionum exercitatio

(Posonii, typ. Royer., saját, 1729)

Sommervogel. V. 374. p. (le Maistre 2.); Petrik. V. 294. p.; OSzK. 319.440.

1729b

Gabrielis Hevenessi Diarium adolescentis [A 156r]

Hevenesi Gábor

Diarium adolescentis studiosi...

(vö. 1707c)

(Posonii, typ. Royer, saját, 1729)

Sommervogel. IV. 341. p. (Hevenesi 2.); Petrik. VII. 204–205. p.; Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-8.); OSzK. 314.830/2.

1729c

Coturii Epitome controversiarum [A 156r]

Jules César de la Couture

Epitomae controversiarum ...

(vö. 1715a)

(Posonii, typ. Royer, saját, 1729)

Sommervogel. II. 1589. p. (de la Couture 5.); Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-7.); Petrik. V. 282. p.; OSzK. 317.856.

1730a

Instructio Poenitentis Authore R. P. Paulo Segneri [D 83v]

Paolo Segneri

Instructio poenitentis

(Posonii, typ. Royer, saját, 1730)

Sommervogel. VII. 1055 (Segneri 6.); Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-9.); Petrik. VII. 471. p.; Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár XXXIV/g 40716.

1730c
*

Soliloquia Sacra [D 83v]

Fasching  Ferenc

Soliloquia sacra ad curandam aeternae salutis incuriam accommodata

(Posonii, typ. Royer, saját, 1730)

Sommervogel. III. 548. p. (Fasching 5.); Petrik. V. 148. p.; OSzK. 310.203.

1730d
= 1729b

Diarium Adolescentis Mariani Studiosis [D 83v]

Hevenesi Gábor

Diarium adolescentis studiosi...

(vö. 1707c)

(Posonii, typ. Royer, saját, 1729)

Sommervogel. IV. 341. (Hevenesi 2.); Petrik. VII. 204–205. p.; Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-8.); OSzK. 314.830/2.

1731a

SS. Cor Mariae authore patre Petro Pinamonti [D 90r]

Giovanni Pietro Pinamonti

Sanctissimum cor Mariae

(Posonii, typ. Royer, saját, 1731)

Sommervogel. VI. 781–782. p. (Pinamonti 13.); Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-10.); Petrik. V. 391. p.; OSzK. 319.532.

1731b
*

Aucupium Innocentiae patris Hevenesi [D 90r]

Hevenesi Gábor

Aucupium innocentiae

(Posonii, typ. Royer, saját, 1731)

Sommervogel. IV. 342. p. (Hevenesi 5.); Petrik. VII. 204. p.; Martin, Slovenská národná knižnica, SE 5847.

1732a

Manuductio ad Coelum Authore D. Joan Bona S. R. E. Cardinali [D 96r]

Joannes Bona

Manuductio ad coelum, medullam continens sanctorum patrum et veterum philosphorum

(Tyrnaviae, typ. Acad., saját, 1732)

Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-11.); Petrik. VII. 83. p.; OSzK. 323.685.

1732b
*

R. P. Guilielmi Stanihursti quatuor Novissima [D 96r–96v]

Guillaume Stanyhurst 

Veteris hominis per expensa quatuor novissima metamorphosis et novi genesis

(Tyrnaviae, typ. Acad., 1731)

Sommervogel. VII. 1487. p. (Stanyhurst 6.); Petrik. III. 427. p.; OSzK. 319.542.

1733a

Thomas a Kempis [D 101r]

Kempis Tamás

Viator Christianus

Knapp, 2001. 215. p. (Nagyszombat X-22.); Petrik ezzel azonosítható kiadást nem ismer.

1733b
*

Historia veteris testamenti D Valemont [D 101r]

Pierre le Lorrain de Vallemont 

Opusculum bipartitum, historiam Veteris Testamenti usque ad Jesum Christum methodo nova et facili chronologice propositam ... complectens

(Posonii, typ. Royer, saját, 1733)

Petrik. V. 293–294. p.; OSzK. 295.412.

1734a

Quadragesima sacra [D 103v]

Hevenesi Gábor

Quadragesima Christo patienti sacra...

(vö. 1710a)

(Posonii, typ. Royer, saját, 1734)

Sommervogel. IV. 355. p. (Hevenesi 28.); Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-13.); Petrik. V. 198. p.; OSzK. 319.849.

1734b

Aucupium Innocentiae [D 103v]

Hevenesi Gábor

Aucupium innocentiae

(vö. 1731b)

(Posonii, typ. Royer, saját, 1734)

Sommervogel. IV. 342. p. (Hevenesi 5.); Knapp, 2001. 224. p. (Pozsony V-12.); Petrik. II. 118. p.; OSzK. 317.882.

 

{44}

ILLUSZTRÁCIÓK

 

1723a

 

 

1725a

 

 

1726a

 

 

1730c

 


{45}

1733b

 

 

 

 

 

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



* Ezúton szeretném megköszönni témavezetőimnek, Bak Borbálának és Molnár Antalnak, hogy kutatásaimat ösztönözték és munkámat figyelemmel kísérték. Köszönöm továbbá az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosainak, valamint P. Vásárhelyi Juditnak és G. Etényi Nórának a kutatás egyes fázisaiban nyújtott segítségüket. A tanulmány elkészítését a Pray György kutatói ösztöndíj is támogatta.

[1] Tüskés Gábor – Knapp Éva: Vallásos társulatok Magyarországon a 17–18. században. In: Néprajzi Látóhatár, 1992. 9. sz. (A tanulmány újabb megjelenése: Laikus vallásos társulatok. In: Uők: Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században. Források, formák, közvetítők. Bp., 2001. 267–297. p.)

[2] A témában módszertani tanulmány is megjelent: Knapp Éva – Tüskés Gábor: A barokk kori társulati élet forrásai. In: Századok, 1997. 923–936. p. (továbbiakban: Knapp–Tüskés, 1997.)

[3] Vö. pl. Molnár Antal: Mezőváros és katolicizmus. Katolikus egyház az egri püspökség hódoltsági területein a 17. században. Bp., 2005. (METEM könyvek 49.) 118. p. Ilyen, különböző hangsúlyú, mégis fontos helyi vizsgálatok pl.: Horváth József: Vallásos társulatok a Győri Egyházmegyében. (Történeti vázlat.) In: A győri egyházmegye ezer éve. Szerk.: Kiss Tamás. Győr, 2000. 83–100. p.; Knapp Éva: Vallásos társulatok, rekatolizáció és társadalmi átalakulás Kassán a 17–18. században. In: Századok, 1995. 791–814. p.; Balázs Mihály: Kolozsvár és Vágsellye. Adalék a Mária-kongregációk korai történetéhez. In: : Felekezetiség és fikció. Tanulmányok 16–17. századi irodalmunkról. Bp., 2006. (Régi magyar könyvtár. Tanulmányok 8.) 133–137. p.; Varga Júlia: A kolozsvári jezsuita gimnázium és akadémia hallgatósága 1641–1773 (1784). Bp., 2007. (Felsőoktatástörténeti kiadványok. Új sorozat 6.)

[4] Vö. pl. Viskolcz Noémi: 17. századi ismeretlen hazai kisnyomtatványok a Magyar Országos Levéltárból. In: Magyar Könyvszemle, 2007. 185–199. p.; legújabban: Zvara Edina: 17. századi ismeretlen társulati kiadványok a kismartoni Esterházy-könyvtárból. Pótlások az RMNy-hez. In: Crescit eundo. Tisztelgő tanulmányok V. Ecsedy Judit 65. születésnapjára. Szerk.: Simon Melinda – Perger Péter. Bp., 2012. (A MKsz és a MOKKA-R Egyesület füzetei 4.) 237–241. p.

[5] Knapp Éva csak ezeket gyűjtötte és tekintette ajándékkönyveknek, mivel csak ezeknek a példányaiból (címéből, ajánlásából) derül ki egyértelműen az adott társulathoz való tartozásuk.

[6] Knapp monográfiájának „fő célja a barokk kori áhítati irodalom egyik tematikusan és funkcionálisan jól körülhatárolható csoportjának, a laikus vallási szervezeti formákhoz kapcsolódó különféle kiadványtípusoknak a feltárása és bemutatása, különös tekintettel ezeknek a kiadványoknak a keletkezési, terjesztési és használati összefüggéseire, megjelenési formáira, művelődési funkcióira és nemzetközi kapcsolatrendszerére”. Knapp Éva: Pietás és literatúra. Irodalomkínálat és művelődési program a barokk kori társulati kiadványokban. Bp., 2001. (Historia litteraria 9.) (továbbiakban: Knapp, 2001.) 6. p. A példány szerint ismert hazai társulati kiadványokat a teljesség igényével gyűjti össze, azokról rendszerezett katalógust ad, formailag és tartalmilag is sokrétűen elemzi és mutatja be őket. Vizsgálatának tárgyai a fennmaradt társulati kiadványok, a rájuk vonatkozó források csak másodlagosak.

[7] A kollégiumalapítás történetére ld.: Dénesi Tamás: Missziótól a kollégiumig. (Jezsuiták Pozsonyban 1635-ig). In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1998. 87–115. p.

[8] A városi kongregáció (congregatio civica) a gimnázium történetírója szerint 1630-ra jött létre: Schönvitzky Bertalan: A pozsonyi kir. kath. főgymnasium története. Pozsony, 1896. (továbbiakban: Schönvitzky, 1896.) 91. p. A diákok társulatának praefectusa először az 1634. évi rendtartományi katalógusban szerepel: Catalogi personarum et officiorum provinciae Austriae S.I. Vol. II. (1601–1640). Coll. et ed.: Lukács, Ladislaus. Romae, 1982. (Monumenta Historica Societatis Iesu 125.) (továbbiakban: Cat.pers. II.) 409. p. Schönvitzky szerint a társulat 1636-ban alakult: Schönvitzky, 1896. 90. p. A társulat a római anyakongregációba való befogadásáról 1637-ben kapott oklevelet, ezt az évet tekintette formális megalapításának, és a társulati albumot is ekkor kezdték vezetni. Muzio Vitelleschi rendfőnöknek a társulat befogadásáról 1637. április 2-án kelt oklevelének másolata: Esztergom, Főszékeskáptalani Könyvtár, Coll. Batthyány, Cat. IV. Tit. IV. a. nr. 7. Pozsonyban ezek mellett 1647-től Haldokló Krisztus-társulat is működött: Schönvitzky, 1896. 92. p., Catalogi personarum et officiorum provinciae Austriae S.I. Vol. III. (1641–1665). Coll. et ed.: Lukács, Ladislaus. Romae, 1990. (továbbiakban: Cat.pers. III.) 239. p. (utóbbi szerint 1649-től), amelyből 1664-re kivált a szlávok társulata: Uo. 786. p.

[9] Az első színielőadást 1628-ban, úrnapján tartották. 1634-ben a városban tartózkodó Brandenburgi Katalin, 1635-ben Esterházy Miklós nádor, 1690-ben Pálffy János (későbbi nádor) és Erdődy Kristóf kamaraelnök, 1729-ben Sinzendorf Fülöp Lajos győri püspök és Pálffy Miklós nádor is részt vettek a pozsonyi diákok színielőadásain: Schönvitzky, 1896. 161–168. p.

[10] Schönvitzky, 1896. 103., 74–77. p.

[11] A pozsonyi kollégium javairól részletesen: Schönvitzky, 1896. 54–85. p.

[12] A páterek eleinte a dómban teljesítettek lelkipásztori szolgálatot, majd az evangélikus templom 1672-ben történt lefoglalása után a főtéri Salvator-templomot használták. Az 1631–1632-es tanévre teljessé váló gimnázium 1714 februárjáig a jezsuiták Káptalan utcai kollégiumépületében, később az evangélikusoktól elvett, Salvator-kollégium melletti régi iskolaépületben működött. Schönvitzky, 1896. 145., 462. p. A szintén 1673-ban nekik juttatott házak helyén 1699 és 1713 között új kollégiumot építettek fel – az átköltözés után a dóm melletti házuk lett a rezidencia. Schönvitzky, 1896. 105–133. p.

[13] Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (továbbiakban: OSzKKt.) Fol. Lat. 3392. További hivatkozásokban: Album.

[14] Az albumnak ebből a részéből hiányzik néhány lap, az 1689. év lezárása (117v) után a következő, a szöveg alapján 1706-ra datálható év bejegyzéseinek eleje hiányzik. A kötet eredetileg is egybe lehetett kötve, csak egy ívfüzet veszhetett el belőle, de ennek pontos terjedelmét vagy nyomát nem sikerült megállapítani.

[15] Ezt Bárvér Ferenc pozsonyi származású exjezsuita praesesi ideje alatt a kongregáció akkori titkára, Privitzer Alajos készítette felsőbb utasításra.

[16] OSzKKt. Oct. Lat. 468. További hivatkozásokban: Diarium.

[17] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár. Tört. Napló 2. r. 5. sz. További hivatkozásokban: Diarium II.

[18] Vö. pl. Album, 125v., 132r. (Xavéri Szent Ferenc), Album, 127r. (Szent József, Szent Borbála), Album, 132r. (Szent Anna).

[19] Vö. pl. az 1689. évi feljegyzéssel, Album, 114v.

[20] Pozsonyhidegkút (ma Bratislava – Dúbravka) ma Pozsony városrésze, az album 1678-ben német („Kaltenprun”, Kaltenbrunn), 1687-ben szlovák nevén („Dubravka”) említi. Album, 97v, 108r.

[21] A társulatnak egy ünnepi és egy gyászos, fekete labaruma is volt, vö. Album, 139v.

[22] 1678-ban az album írója feljegyezte, hogy április 7-én, a mariánus oratóriumban készítette el a „historia congregationis” bejegyzést, vö. Album, 108v.

[23] 1689-ben az adományok tételes jegyzékét már az inventáriumba vezették be: Album, 115r. A számadáskönyv műfaja más kongregációk forrásanyagából is ismert, vö. pl.: Knapp–Tüskés, 1997. 925. p., 8. jegyz.

[24] Album, 132v.

[25] Album, 141v.

[26] A társulat tituláris ünnepére szóló, 1657. márc. 24-i meghívó, valamint az előző két évben meghalt társulati tagok katalógusa az Eszterházy család levéltárában maradt fenn a Magyar Országos Levéltárban. A korábban ismeretlen kisnyomtatványt Viskolcz Noémi találta meg. Vö.: Régi Magyarországi Nyomtatványok. 4. köt. (1656–1670). Szerk.: P. Vásárhelyi Judit. Bp., 2012. 147–148. p., 2726. sz. Köszönöm P. Vásárhelyi Juditnak, hogy a nyomtatványokra felhívta a figyelmemet.

[27] 1718-ban a historia congregationis szerzője feljegyezte, hogy a tanúsítványok nyomtatása a társulat pénztárát minden évben a kelleténél jobban megterheli, mert évente újakat kell kiadniuk, a fel nem használtak viszont megmaradnak, ezért javasolja, hogy a jövőben ezek kiadásáért kérjenek a tagoktól némi hozzájárulást, ahogy ez máshol is szokásos. Album, 139r.

[28] A kollégium könyvtáráról és könyvjegyzékeiről ld.: Bitskey István – Kovács Béla: A pozsonyi jezsuita kollégium XVII. századi könyvtára és a Pázmány-hagyaték. In: Magyar Könyvszemle, 1975. 25–37. p.; Schönvitzky, 1896. 97–101. p.

[29] Vö. Album, 123v.

[30] Album, 97r, 122r. A mű teljes címe: Joannis Barclai[i] Icon Animorum Celeberrimi Viri, Augusti Buchneri, Notis, adiecto Rerum indice, illustrata. Korai kiadásaira ld. pl.: Verzeichnis der im deutschen Sprachgebiet erschienenen Drucke des 17. Jahrhunderts. Online: http://www.vd17.de – 2013. február.; 1680. évi kiadása: Uo. 1:064712D.

[31] A diáriumba 1713-ban járvány miatt nem készítettek bejegyzést, 1714-ben nem említettek xeniumosztást. A feljegyzések az 1717–1719. évekből hiányosak.

[32] Vö. Knapp, 2001. 223–225. p. Ezekből az utolsó három nem xeniumkötet, hanem nyomtatványként is kiadott beszéd: Uo. 224–225. p. (Pozsony V-14–V-16.).

[33] Ha feltételezzük, hogy Kempis munkájából 1721 és 1723 között háromszor ugyanazt a kiadást osztották.

[34] Album, 97r.

[35] Vö. V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800. Bp., 1999. (továbbiakban: V. Ecsedy, 1999.) 102. p. A nyomda 1675 és 1678 között működött, és szinte csak a katolikusok számára nyomtatott.

[36] Sommervogel, Carlos: Bibliothèque de la Compagnie de Jésus. Tom. I–X. Bruxelles–Paris, 1890–1909. (továbbiakban: Sommervogel.) V. 494–503. p.; Tiraboschi, Girolamo: Biblioteca Modenese. Vol. III. Modena, 1783. (Reprint: Bologna, 1970.) (Italica Gens Repertori di biografia italiana 22.) 143–144. p.; Allgemeines Gelehrten-Lexikon. III. Hrsg.: Jöcher, Christian Gottlieb. Leipzig, 1751. 116. p.

[37] Knapp, 2001. 45., 47., 64., 69. p.

[38] Műveire és életére ld.: Sommervogel. V., 1725–1766., O’Neill, Charles E. – Domínguez, Joaquín M.: Diccionario histórico de la Compania de Jesús. Vol. III. Roma–Madrid, 2001. (továbbiakban: Diccionario.) 2819–2820. p.; Obras escogidas del R. P. Juan Eusebio Nieremberg. I–II. Ed.: Zepeda-Henríquez, Eduardo. Madrid, 1957. (Biblioteca de autores españoles, 104.) küln. I., XIII–XLI. p.

[39] Knapp, 2001. 65., 69. p.; Sommervogel. V. 1753. p.

[40] Album, 118r.

[41] Sommervogel. V. 1732. p.

[42] Ezt a munkát Knapp nem ismeri annak ellenére, hogy példányban is fennmaradt társulati kiadvány: Országos Széchényi Könyvtár (továbbiakban: OSzK.) 327.313.

[43] Album, 118r. A külsős urak neveit, akik kaptak a kötetből, az album bejegyzése szerint egy cédulán mellékelték, ez azonban elveszett.

[44] Sommervogel. I. 965–985. p.; Diccionario. I. 360–361. p.

[45] Album, 123r.

[46] Album, 130r.

[47] 1707. és 1708. évi bécsi kiadásokat ld.: Sommervogel. VIII. 733. p. (Vienne, Congrégations 58.)

[48] Életére ld.: Lukács, Ladislaus: Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus personarum Provinciae Austriae Societatis Iesu (1551–1773). I–III. Romae, 1987–1988. III. 1451. p.

[49] Vö. Sommervogel. VII. 734. p.

[50] Itt szeretném megköszönni az OSzK. központi tájékoztató szolgálat munkatársainak segítségét, akik nélkül az azonosítás nem lett volna sikeres.

[51] Stoeger a rendtartományi gesta alapján a művet cím nélkül így határozta meg: „Edidit etiam libellum ad devotionem in sacrificando excitandam, adjectis meditationibus et obligationibus status Sacerdotalis. Tyrnaviae typ. Acad. 1721.” Stoeger, Joannis Nep.: Scriptores Provinciae Austriacae Societatis Jesu ab ejus origine ad nostrae usque tempora. Viennae–Ratisbonae, 1856. 312. p.

[52] Vö. Sommervogel. VII. 734. p. (Scheidner 4.)

[53] Vö. Petrik Géza: Magyarország bibliographiája, 1712–1860. Könyvészeti kimutatása a Magyarországban s hazánkra vonatkozólag külföldön megjelent nyomtatványoknak. I–IV. Bp., 1888–1892.; V. Pótlások. Szerk.: Komjáthy Miklósné. Bp., 1971.; VI. Nyomda- és kiadástörténeti mutató. Szerk.: Markos Béla. Bp., 1972.; VII. Pótlások. Szerk.: Pavercsik Ilona. Bp., 1989.; VIII. Függelék. Szerk.: V. Ecsedy Judit. Bp., 1991. (továbbiakban: Petrik.) VII. 465. p.

[54] A két névalak mögött rejtőző személy azonosításához az említettek mellett a következő műveket használtam: Mészáros András: A felső-magyarországi iskolai filozófia lexikona. Pozsony, 2003. 232. p. – Georgius Schneider névalakban szereplő jezsuita tanárt említ, aki Kassán működött 1693–1695 között. Catalogi personarum et officiorum provinciae Austriae S.I. Vol. V. (1684–1699). Coll. et ed.: Lukács, Ladislaus. Romae, 1990. 452., 508., 565., 621. p. – Schneider Georgius nevű jezsuita papot említ 1693–1696 között a kassai kollégiumban, a megelőző és a következő éveknél azonban ilyen nevű rendtag nem szerepel. A rendtartományi katalógushoz készített életrajzgyűjteményében Lukács a szerzőt már Scheidner névalakban hozza, de mivel pályájának kassai szakaszát említi, ez alapján azonosítható a két név. Vö. Cat.pers. III. 1451. p.

[55] Diarium, 10v.

[56] Vö. Knapp, 2001. 142–144. p.

[57] A nagyszombati példányt ld.: Petrik. VII. 465. p., OSzK. 323.671.

[58] Sommervogel. II. 1588–1590. p.

[59] Knapp, 2001. 223–224. p.; Petrik. VII. 292., V. 282. p.; OSzK. 317.856.

[60] Knapp, 2001. 152. p.

[61] Diarium, 17v.

[62] Album, 156r.

[63] Knapp, 2001. 69. és 497. jegyz.

[64] Bangert, William V.: A jezsuiták története. Ford.: Szelenge Judit. Bp., 2002. 167., 169., 240. p.; Diccionario. IV. 3547–3548. p.; Knapp, 2001. 50., 64–66., 69., 82–83., 151. p.

[65] OSzK. 309.786.; vö. Knapp, 2001. 223. p.

[66] A munka a kongregációk papnak készülő tagjaihoz szóló könyvek közé tartozik, amilyeneket csak Nagyszombatból és Pozsonyból ismer, ld. erről: Knapp, 2001. 151. p. Példaként Segneri három művét említi, amelyek lelkipásztori, a gyóntatáshoz, valamint a prédikációhoz és a hitoktatáshoz szükséges tanácsokat tartalmaznak.

[67] Liptay János tatai plébános, majd pozsonyi kanonok (1711–1718), apostoli protonotárius, ábrahámi címzetes apát, éneklőkanonok és városi plébános. Rimely Carolus: Capitulum insignis ecclesiae collegiatae Posoniensis ad S. Martinum ep. olim SS. Salvatorem. Posonii. 1880. 276. p.

[68] A kötet ajánlása: „Reverendissimo Domino Domino Joanni Liptai, abbati B. V. M. de Abraham, collegiatae ecclesiae Posoniensis cantori canonico, protonotario apostolico, Liberae, Regiaeque Civit. Posoniensis plebano, ss. theologiae doctori, Sodalitatis B. Mariae V. ab Angelo salutatae In Cardinalitio Soc. Jesu Collegio Posonii erectae, acconfirmatae, rectori Mariano, patrono suo gratiosissimo, etc. etc.” Megjegyzendő, hogy a kötetet akár Pozsonyban is kiadhatták volna, mert akkor már működött a Royer-nyomda. V. Ecsedy, 1999. 153–154. p.

[69] Sommervogel. VII. 1088. p. Knapp Segnerinek ezt a munkáját sem vele összefüggésben, sem függetlenül nem említi. Nem sorolja fel művei között: Diccionario. IV. 3547–3548. p.

[70] Album, 150r.

[71] Bécsben, majd 1740-ben és 1763-ban Kassán is megjelent magyarul, vö.: Petrik. I. 363., VII. 470. p.

[72] Knapp, 2001. 151. p. Knapp a társulat papnak készülő tagjaihoz szóló kézikönyvek közé sorolja a Parochus instructushoz hasonlóan.

[73] Sommervogel. VII. 1052–1056. p.; Knapp, 2001. 65. p.

[74] Diarium, 83r.

[75] Diccionario. I. 466–467. p.; Sommervogel. I. 1443–1456. p.

[76] Knapp, 2001. 65. p. 223. p.; Petrik. VII. 75. p.

[77] Album, 138v.

[78] Album, 142v.

[79] Vö. Knapp, 2001. 65., 69., 120. p.

[80] A munka hazai recepciójáról ld. Bartók István szócikkét (Kempis-recepció): Magyar Művelődéstörténeti Lexikon középkor és kora újkor. V. Főszerk.: Kőszeghy Péter. Bp., 2006. 294–295. p.

[81] Knapp, 2001. 65. p. (Nagyszombat X-22.)

[82] Album, 140v., 142v., 144v.

[83] OSzK. 292.197. (A kötet a katalógusban szerepel, de nem hozzáférhető, lappang.)

[84] Ez a bécsi egyetem nagyobbik Nagyboldogasszony-társulatának xeniuma volt 1717-ben, vö. Sommervogel. VIII. 734. p. (Vienne, Congrégations 67.)

[85] Diarium, 101r.

[86] Sommervogel. II. 1688–1691. p.

[87] Sommervogel. II. 1689–1690. p.

[88] Album, 148v.

[89] A nagyszombati egyetemi nyomda kiadása. Sommervogel. II. 1689. p., példánya: OSzK. 306.834.

[90] Knapp, 2001. 117. p. A kétkötetes Theologia moralist Knapp nem azonosította.

[91] Sommervogel. IV. 761–763. p.; Cat.pers. II. 653. p.

[92] Album, 151v.

[93] Diarium, 64v. 1726-ban három kiadványról tudunk, amelyek közül kettő, egy pozsonyi (1726a) és egy nagyszombati (1726b) azonosítható. Így a diárium szerint az ajándékkönyv-osztás elhalasztását okozó, Bécsből érkező könyveket csak a Panis quotidianusszal lehet azonosítani.

[94] Vö. Sommervogel. IV. 762. p. Az azonosítás bizonytalansága miatt a Függelékben közölt táblázatban csak a mű azonosságát jelöltem, a példányét nem.

[95] Sommervogel. VI. 535–539. p.; Knapp, 2001. 151. p.

[96] Knapp, 2001. 66., 69. p; Sommervogel. VI. 538. p.

[97] Vö. Album, 153r.

[98] Knapp, 2001. 224. p.; Petrik. V. 384. p.; OSzK. 317.508.

[99] Sommervogel. V. 1625–1634. p.

[100] Knapp nem említi sem a nevét, sem műveit.

[101] Sommervogel. V. 1630–1632. p.

[102] Album, 153r.

[103] Vö. a kötet teljes címével: „Calendarium veritatis Perpetuo valiturum, Id est Cogitationes sive Considerationes Christianae Pro singulis anni diebus. Authore R. P. Francisco Nepveu S. J. Latinae redditae a R. P. Andrea Leuckart Eiusdem Societatis Jesu Sacerdote. Primum trimestre A Perillustri, Rev. ac Erudito Domino Antonio Koeszeghi de Mossocz, AA. LL. et Philos. Baccalaureo, nec non pro Suprema ejusdem Laurea Candidato, Sem. Mar. Szelep. Alumno Dum In Alma Archi-Episcopali Soc. Jesu Universitate Tyrnaviensi Anno Salutis 1726 Mense Aug. Die [a nap üresen maradt] Assertiones ex Universa Philosophia tueretur praeside R. P. Paulo Kolosvári e S. J. AA. LL. et Philosophiae Doctore, ejusdemque Professore Ordinario. Distributae.” – OSzK. 311.558. Köszeghy Antal tanulmányaira ld. még: Kádár Zsófia – Póka Ágnes – Kiss Beáta: A Nagyszombati Egyetem Hittudományi Karának hallgatósága 1635–1773. Bp., 2011. (Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 26., Varia Theologica – PPKE HTK 3.) 189. p., 2249. sz.; Bognár Krisztina – Kiss József Mihály – Varga Júlia: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói 1635–1777. Bp., 2002. (Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 25.) 253. p., 2348. sz.

[104] Sommervogel. V. 374–377. p.

[105] Sommervogel. V. 375. p.

[106] Vera pietas seu virtutum, devotionum, actionum exercitatio a R. P. B. Lemaistre, e Societate Jesu, Gallice descripta, Et jam septima editione vulgata. Modo latine reddita Ac Sodalibus B. V. Mariae ab Angelo Salutatae Pro Xenio distributa in Cardinalitio Societatis Jesu Collegio Posonii, M. DCC. XXIX. Typis Joannis Pauli Royer. – OSzK. 319.440.; Petrik. V. 294. p. A kiadványt Knapp nem említi.

[107] Album, 156r.

[108] Sommervogel. VI. 763–792. p.; Diccionario. IV. 3136–3137. p.

[109] Knapp, 2001. 65., 224. p.; Sommervogel. VI. 781–783. p.; Petrik. V. 391. p.; OSzK. 319.532.

[110] Knapp, 2001. 148. p.

[111] Diarium, 90r.

[112] Knapp, 2001. 64–65. p.; Lexikon für Theologie und Kirche. Hrsg.: Höfer, Josef – Rahner, Karl. II. Bd. Freiburg, 1958. (2. kiad.) 579. p. (Kolumban Spahr szócikke.)

[113] Knapp, 2001. 224. p.; Petrik. VII. 83. p.; OSzK. 323.685.

[114] Knapp, 2001. 146–147. p.

[115] Diarium, 96r.

[116] Sommervogel. VII. 1483–1489. p.

[117] Diarium, 96r–96v. Knapp a művet nem említi, mivel nem a társulat saját kiadványa.

[118] Sommervogel. VII. 1487. p.; Petrik. III. 427. p.; OSzK. 319.542.

[119] Vö. Petrik. VII. 483., V. 473. p.

[120] Életére ld.: Hoefer, Ferdinand: Nouvelle Biographie Générale depuis les temps les plus reculés jusqu’a nos jours. Tom. 45. Paris, 1870. 887–888. p.

[121] Petrik. V. 293–294. p.; OSzK. 295.412. A kiadványt Knapp nem említi.

[122] Diarium, 101r.

[123] A mű azonosítására: Sommervogel. VIII. 733. p. (Vienne, Congrégations 57.)

[124] Album, 123r–123v.

[125] Petrik. I. 144. p.; OSzK. XII. Mor. 1473. A műnek 1758-as, kassai kiadása is ismert: Petrik. VII. 51. p.

[126] Diarium, 10v, Album, 140v.

[127] OSzK. 308.964.; továbbá Petrik. VII. 386., IV. 72. p; OSzK. 319.527.

[128] Album, 142v.

[129] Hevenesi munkásságára, életére, műveire ld.: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I–XIV. Bp., 1890–1914. (továbbiakban: Szinnyei.) IV. 835–842. p.; Diccionario. II. 1919–1920. p.; Soós István: Kishevenesi Hevenesi Gábor (1656–1715). In: Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 2006. 1. sz. 5–23. p.; Hóman Bálint: Kishevenesi Hevenesi Gábor. A magyar történetkutatás első szervezője. In: : A történelem útja. Válogatott tanulmányok. Vál., szerk.: Buza János. Bp., 2002. (Millenniumi magyar történelem. Historikusok.) 289–297. p.

[130] Hevenesi külföldi kiadásaira, hatására ld.: Knapp, 2001. 48–54. p., továbbá hazánk-ban megjelent társulati kiadásaira elszórt adatok találhatóak más fejezetekben is.

[131] A három kiadásból a két későbbit ismeri: Szinnyei. IV. 289–297. p.; Knapp, 2001. 223–224. p. (Pozsony V-4., Pozsony V-8.).

[132] Knapp, 2001. 48–49. p. Knapp a műnek a pozsonyiakon kívül további két hazai társulati kiadását említi: Knapp, 2001. 196. p. (Eger I-5.), 198. p. (Győr III-1.). Ezen kívül ismeri hét, konkrét társulathoz nem köthető magyarországi kiadását is: Uo. 82. p.

[133] A munka első részében a diákok mindennapi teendőihez kötődő tanácsok, második részében a rendkívüli eseményekkel, szentségek vételével kapcsolatos tanácsok, harmadik részében pedig imádságok, Mária- és halotti officium található. Knapp, 2001. 150. p.

[134] Album, 123v, 139v, 156r.

[135] Diarium, 83r.

[136] Knapp, 2001. 52. p. Knapp hét további, meghatározott kongregációhoz nem köthető hazai kiadását ismeri: Knapp, 2001. 82. p. A művet a 18. század második feléig folyamatosan kiadták, és átdolgozott formában a 20. században is megjelent: Knapp, 2001. 53. p.

[137] Magyar fordítását Taxonyi János készítette el, vö.: Knapp, 2001. 143., 199. (Győr V-1.) (Nagyszombat, 1739).

[138] Album, 132v. A bécsi kiadásra ld.: Sommervogel. IV. 355. p. A bécsi kiadás két példánya az OSzK-ban is megtalálható, amelyek közül talán a nem társulati kiadványként megjelenő, a másikkal ellentétben keresztúti és a szentsírlátogatáshoz kötődő ájtatosságot nem tartalmazó, kevésbé díszes kiadású, de tartalmilag a másikkal megegyező változat volt a pozsonyi xenium: Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. (Szabó Károly – Hellebrant Árpád: Régi Magyar Könyvtár. III. Magyar szerzőktől külföl-dön 1480-tól 1711-ig megjelent nem magyar nyelvű nyomtatványoknak könyvészeti kézikönyve. 1–2. Bp., 1898., továbbiakban: RMK III.) 4714/a. – A díszesebb, a bécsi egyetemi kollégium Nagyboldogasszony-társulatának xeniumaként kiadott példány jelzete: Uo. 4714.

[139] „Xenium pro dominis externis fuit Quadragesima Christo Patienti sacra. Vienna ex Congregatione Majori Studiosorum comparata.” Diarium, 10v.

[140] Vö. az OSzK. fennmaradt példányával: 307.496 – teljes címe: „Quadragesima sancta, Sive quotidianae Per singulos dies Quadragesimae de Christi passione considerationes. Per R. P. Gabrielem Hevenesi e Societate Jesu concinnatae. Nunc vero Dominis, Dominis sodalibus B. V. Mariae ab angelo salutatae in strenam oblatae Posonii M. DCC. XXVI. Typis Joannis Pauli Royer, 1726.” Knapp nem említi.

[141] Album, 151v.

[142] Vö. Diarium, 103v, továbbá: Knapp, 2001. 224. p.; Petrik. V. 198. p.

[143] Knapp, 2001. 52. p.

[144] Album, 133r.

[145] Album, 150r.

[146] Knapp, 2001. 52. p.

[147] Rivière, Ernest-M.: Corrections et additions a la Bibliothèque de la Compaigne de Jésus. Supplément au „De Backer-Sommervogel”. Fasc. I. Toulouse, 1911. (továbbiakban: Rivière, 1911.) 516. p.; vö. Österreichische Nationalbibliothek (továbbiakban: ÖNB.) 307649-A.

[148] Petrik. VII. 205. p.

[149] Vö.: Knapp, 2001. 52. p.

[150] Uo.; Sommervogel. IV. 358. p.

[151] Tartalmáról részletesebben: Knapp, 2001. 151. p.

[152] Album, 133r.

[153] Album, 146r.

[154] Knapp egyik változatot sem említi. Az azonos címlap szövege: „Manuductio animae ad coelum, sive cura innocentiae, in primo flore servandae, per pias et solidas Considerationes proposita, ac sodalibus B. V. Mariae ab angelo salutatae in xenium distributa Posonii M. DCC. XXIII. Tyrnaviae, Typis Acad. per Fridericum Gall.” A két változat jelzetei: OSzK. 290.557., 310.604.

[155] Petrik. VII. 204. p. Vö.: Diarium, 89v. Knapp ezt a kiadást nem említi.

[156] Knapp, 2001. 224. p.; Petrik. II. 118. p.; OSzK. 317.882.

[157] Diarium, 89v, Diarium, 103v.

[158] Knapp, 2001. 49., 54. p.

[159] Uo.; Petrik. VII. 204. p.

[160] Album, 138r.

[161] Knapp, 2001. 51. p.; Petrik. VII. 204. p.; Sommervogel. IV. 352–354. p.

[162] A mű tartalmáról, hivatkozásairól ld.: Knapp, 2001. 135–136. p.

[163] Album, 146r.

[164] Knapp nem említi.

[165] Album, 148v.

[166] Sommervogel. IV. 354–355. p.; Petrik. II. 117. p.

[167] Vö. Knapp, 2001. 53. p.

[168] Raicsani György nem azonos a Knapp által is említett másik jezsuita szerzővel, Rajcsányi Jánossal (1671–1773). Raicsanira ld.: Szinnyei.: XI. 436–437., Sommervogel. VI. 1399–1402. p.; Cat.pers. III. 1328. p.

[169] „Bellum contra hostes capitales animae, sive Arma quaedam spiritualia, ac media edomandis septem vitiis capitalibus proficua, e Divinis literis, SS. Patrum sententiis Christianae sanctitatis, ac etiam rectae rationis principiis concinnata A Quodam Societatis Jesu Sacerdote Luci publicae data, Nunc vero, Almae ac Venerabili Sodalitati Beatissimae Virginis ab Angelo Salutatae In Cardinalitio Societ. Jesu Collegio Posonii erectae, ac Confirmatae. Dominis Dominis Sodalibus in Strenam oblata. Anno M. DCC. XXV. Tyrnavia, Typis Academicis, per Fridericum Gall.” OSzK. 311.658.

[170] Album, 150r.

[171] Sommervogel. III. 547–549. p.; Szinnyei. III. 199–200. p. Knapp nem említi.

[172] Diarium, 83r.; Sommervogel. III. 548. p.; Petrik. I. 753. p.; OSzK. 310.203.

[173] Monyorókeréki és monoszlói Erdődy György Lipót gróf (1681e.–1759u.) koronaőr, az Aranygyapjas rend lovagja, Bars vármegye főispánja, az árvai közbirtokosság gondnoka, a Magyar Kamara elnöke (1720–1748), 1748-tól haláláig országbíró. Új Magyar Életrajzi Lexikon. Főszerk.: Markó László. II. Bp., 2001. 404. p.

[174] Ennek a kiadásnak két példánya is fennmaradt: OSzK. 296.443., 294.739, az utóbbi részben aranyozott címlappal.

[175] Knapp Éva: Officium Rákóczianum. Az I. Rákóczi Ferencről elnevezett imádságoskönyv története és nyomtatott kiadásai. Bp., 2000. (továbbiakban: Knapp, 2000.) 123–188. p.

[176] Album, 137r.

[177] Vö.: Knapp, 2000. 124. p., 3–4. sz.

[178] Album, 140v, 151v.

[179] 1720-as, nem társulati kiadása: Knapp, 2000. 125. p., 5. sz.; 1726-os, szintén kongregációtól független megjelenése: Uo. 125. 6. sz. Mindkét esetben a nagyszombati egyetemi nyomda adta ki a művet, feltehetően igen nagy példányszámban, amit nem csak az alapján feltételezhetünk, hogy a pozsonyi diák sodalisoknak adták, hanem hogy 1726. évi kiadásából összesen kilenc példány ismert.

[180] Nem azonosítható xeniumkiadványok az album és a diárium bejegyzései alapján. A táblázat első oszlopában szereplő évszámok és betűjelek a (Függelékben közölt) első táblázat rendszerét követik. Az albumban való előfordulás sorrendjében évenként adott a, b, c... betűk révén a második táblázat az elsőt kiegészíti. Az „említés” oszlopban az albumnak vagy a diáriumnak azokat a szövegrészeit közlöm, amelyek a kiadványokat említik, a „fol.” oszlopban az album (A) és a diárium (D) vonatkozó lapszámait.

[181] A cím „et” utáni részének olvasata bizonytalan, nem érthető – talán egy hosszabb címnek csak az elejét jegyezték fel.

[182] Az album vonatkozó oldalaira ld. a táblázat „fol.” oszlopát!

[183] Vö. Album, 144v.

[184] Az album vonatkozó oldalaira ld. a táblázat „fol.” oszlopát!

[185] Album, 93v.

[186] „[...] sodalibus et tyronibus, item dominis canonicis et aliis externis dominis, quibus tunc sancti menstrui ferebantur” Album, 97r.

[187] „[...] pro reverendissimis dominis, dominis canonicis et perillustribus ac generosis dominis cameraticis aliisque in libro benefactorum notatis [...] pro iuventute” Album, 118r.

[188] Album, 123r.

[189] Album, 123v, 130r.

[190] Album, 138v, 139v.

[191] Album, 132v–133r.

[192] 1725, 1726: Album, 150r, 151v.

[193] Pavercsik Ilona: Egy jezsuita tulajdonban lévő nyomda üzleti „titkai”. A kassai akadémia nyomdája. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1984–1985. Fel. szerk.: Kovács Ilona. Bp., 1992. 358–359. p.

[194] Pl. 1707-ben, vö. Album, 123v.

[195] „Liberales vero se praebuerunt tum studiosi, tum reverendissimi et domini externi. Praecipue vero illustrissimus et reverendissimus dominus rector, qui 3 aureos Cremnizenses congregationi submissit. Caeterum de liberalitate studiosorum semper est sperandum.” Album, 118r, 142v.

[196] Album, 148v.

[197] Album, 132v–133r.

[198] Diarium, 10v.

[199] Diarium, 17v–18r.

[200] Az 1731. évre szóló xeniumokat 1730. dec. 30-án osztották ki. Diarium, 89v–90r.

[201] Diarium, 54v, 74r.

[202] Diarium, 64v.

[203] Az ajándékkönyv-osztásnak az újévhez való kötődését jelzi a xenium szó korabeli magyar értelme, az újévi ajándék is. Vö.: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum et Hungarico-Latino-Germanicum. Bp., 1995. (Az 1767-es, Bod Péter által bővített kiadás facsimiléje.) 599. p.

[204] Ide számítottam a név nélkül megjelent Vita animaet is, minthogy Sommervogelnél is szereplő, tehát a nemzetközi jezsuita irodalomban is ismert munka.

[205] „[...] videndum, ut apti libelli distribuantur, iudicio meo aptissimi sunt pro dominis canonicis ascetici, pro reliquis etiam externis precatorii.” Album, 130r. (1709)

[206] A Royer- és Landerer-nyomda tevékenységére ld.: V. Ecsedy, 1999. 153–155., 215–216. p.

[207] Album, 118r. „Sed cur pro alterius directione non reddis numerum?”

[208] Album, 123r–123v.

[209] Album, 130r.

[210] Album, 138v.

[211] Album, 142v.

[212] Album, 127v.

[213] „Xenia anno hoc nulla distributa approbante a patre rectore.” Diarium, 106r.

[214] Diarium, 108r–108v, Album, 158v.

[215] Vö. Diarium, 109v–113v.

[216] „Distributio sanctorum menstruorum sine xenio, quod commode distribui posset, si debitum reciperetur.” (1741. január 8.) Diarium, 114v.

[217] Az ajándékkönyv-osztás szokásának elmaradása jól párhuzamba állítható Knapp meglátásaival, aki a műfaji sajátosságok elemzése alapján a xeniumkönyvek virágkorát a 17. század közepe és a 18. század közepe közötti időszakra tette. Vö. Knapp, 2001. 152–153. p.

[218] Ápr. 23-án és aug. 20-án: Diarium, 130r, 131r.

[219] Diarium, 131v.

[220] 1748. jan. 4., 11., márc. 3., máj. 5., jún. 9., 23., júl. 21., aug. 11. Diarium, 132r–134r.

[221] Diarium II., 38v, 40r.

[222] Diarium II., 46v.

[223] A társulatoknak a korabeli Európában betöltött szerepéről Louis Châtellier eredetileg 1987-ben franciául megjelent monográfiája nyújt kiváló összegzést, amelynek angol kiadását használtam: Châtellier, Louis: The Europe of the Devout. Transl.: Birrell, Jean. Cambridge, 1991. (2. kiad.)

[224] Vö. Uo. 20–24., 33–46., 58–66., 109., 115–119., 141–155. p.

[225] A táblázat első hasábjában az évek az album bejegyzéseinek éveit adják meg tanévek szerint (1719=1718/19). A hivatkozás megkönnyítésére az azonos évben kiosztott kiadványokat a, b, c... betűkkel különböztetem meg, a sorrendből kihagyva a szövegben szereplő második táblázatban közölt azonosítatlan kiadványokat. Vastagítva a kiadás (példány) szerint is nagy valószínűséggel vagy biztosan azonosítható munkák szerepelnek, *-gal pedig saját azonosításaim, a Knappnál pozsonyi xeniumkiadványként ismeretlen művek. Az „említés” oszlopban az albumnak azokat a szövegrészeit közlöm, amelyek a kiadványokat említik, majd […]-ben az album (A) és a diárium (D) vonatkozó lapszámait. A következő oszlopban a címeket szükség esetén rövidítve az azonosításhoz használt irodalom alapján adom meg. Itt közlöm a kiadásra vonatkozó adatokat is: a kiadás helyét, a nyomdát és az évet, illetve ha a társulat saját kiadványáról van szó, ezt külön feltüntetem az év előtt. Ezek az adatok […]-ben szerepelnek, ha csak feltételezettek, (…)-ben, ha bizonyosak. Az „azonosítás” oszlopban szerepel először álló betűvel a szerző és a cím azonosításához használt, utána pedig – ha volt – kurziválva a megfelelő kiadás (példány) pontos azonosítására használt irodalom (kézikönyv, egy példány könyvtári jelzetével). Az OSzK.-n kívüli példányok jelzetének megadásakor a nemzeti könyvtár Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztályán vezetett példánynyilvántartás adataira, illetve a könyvtárak interneten elérhető katalógusaira szorítkoztam. Felhasználtuk: Knapp, 2000.; Knapp, 2001.; Petrik; Rivière, 1911; RMK III.; RNyT = Régi Nyomtatványok Tára; Sommervogel; ÖNB.