Vissza a tartalomjegyzékhez

9. évfolyam 3. szám
A. D.
MMVIII

Kárbin Ákos:
Egyházpolitikai küzdelmek Egerben
Egyházpolitikai küzdelmek, 1890-1895

Egyházpolitikai küzdelmek, 1890-1895

Az 1867. évi kiegyezés sok problémát megoldott, többek között a polgári szabadságjogok biztosítását, aztán megteremtette az alkotmányos törvényalkotást, amely garantálta a polgárok alapvető jogait.[1] Azonban néhány kérdést nyitva hagyott, így például a lelkiismereti és vallásszabadságról, azonban csak 1895-ben, csaknem két évtizeddel a kiegyezés után rendelkeztek. Például ezek közé sorolhatjuk az izraelita vallás recepcióját. A Kiegyezés megteremtette a zsidó emancipációt, azonban az izraelita vallás bevetté nyilvánítása elmaradt. A probléma gyökereit az 1840-es évek szabadelvű mozgalmaiban kell keresnünk, amely egyik fő célkitűzése volt az egyház és állam funkcióinak a szétválasztása, illetve addig az egyház által gyakorolt aktusoknak egy részét az államra ruházni. Az 1840. évi XXIX. tc. (A zsidókról) lehetővé tette az izraeliták számára a szabad letelepülést, kivéve a bányavárosokban, V. Ferdinánd, pedig 1846. évi július 27-i rendeletével eltörölte a zsidókra kivetett különadót, az ún. türelmi adót.[2] Az 1848-as országgyűlés újító szándékait az akkori reformkatolicizmus irányadó képviselője az oktatási és vallásügyi miniszter, Horváth Mihály püspök szorgalmazta, aki liberális reformokat követelt a katolikus egyház számára és sürgette annak nagymértékű elválását az államtól.[3] Állam és egyház szétválasztása viszont sohasem sikerült Magyarországon, de nem működött az államegyház gyakorlata sem.[4]

Tulajdonképpen gróf Csáky Albin célja sem az állam és egyház szétválasztása volt, mert jól tudta a Magyar Állam és a Katolikus Egyház szimbiózisa oly nagy mértékű, a királyi felségjogok és a katolikus egyház kapcsolatrendszere szinte kibogozhatatlan, ezért csupán a funkciókat kell szétválasztani, melyek teljesen különbözők voltak.[5] Ekkor már más országokban, mint például Belgiumban már megtörtént az egyházi és állami funkciók szétválasztása. Viszont a magyar politikusok konzervatív szegmense nem tudott, vagy nem akart a dualista monarchiát liberális elvű szemléletben továbbfejlesztő politikai csoporttal megegyezni.[6]

Azonban az 1880-90-es években a zsidó vallás recipiálása „egy kalap alá” került az úgynevezett egyházpolitikai törvényekkel. Vagyis ez alatt értjük, a polgárok szabad vallásgyakorlását, az országban működő felekezetek egyenjogúsítását, az egyik vallásról a másikra való szabad áttérést, illetve a katolikus egyház kitűntetett előjogainak felszámolását.[7]

Gróf Csáky Albin (1888-1894) vallás- és közoktatásügyi miniszter már a Tisza- és Szapáry-kormányokban is viselte a tárcát és síkra szállt az ún. egyházpolitikai törvények megszületéséért. Azonban csak a Wekerle-kormány működése alatt alkották meg a törvényt, illetve annak is a második megalakulását követően. Ezt viszont Csáky, mint kultuszminiszter már nem érhette meg, sőt maga a Wekerle kormány is megbukott az izraelita vallás religio recepta-nak nyilvánítása előtt. A zsidó vallás a megtűrt vallások sorából az állam által elismert, vagyis a bevett vallások sorába emelkedett.[8]

A mindennapi életben kisebb–nagyobb fennakadásokat okozott, hogy a reformok előtt Magyarországon a házasságokban az egyházi törvények voltak mérvadóak, csak ez azt jelentette, hogy öt különböző házassági jog volt érvényben.[9] A katolikus egyház ellenezte a vegyes házasságokat, de volt lehetőség mégis arra  – ebben az esetben viszont a feleknek ún. reverzálist kellett adniuk –, hogy egyfajta biztosítékot adnak arról, hogy a születendő gyermeket katolikus hitben fogják nevelni. Ez a rendelkezés viszont kiváltotta a protestánsok aggodalmát, mert a katolikus népesség aránya az össznépességben 1864 és 1890 között folyamatosan emelkedett, 48,67 %-ról 50,84 %-ra, míg a protestánsok aránya 20,33 %-ról 19,77 %-ra csökkent.[10]

Viszont az 1868. évi LIII. törvénycikk világosan rendelkezik erről, amely kimondja, hogy a fiúk az apjuk a lányok, pedig az anyjuk vallását kövessék. Ezt a rendelkezést viszont a katolikus egyház egyáltalán nem tartotta be, sőt az időközben hozott szankciókat kikerülte. A pápai intézmény úgy vélte, Magyarországon az uralkodó hallgatólagos támogatásával megőrizhetőek a katolikus egyház előjogai, megtarthatja az anyakönyvezést, a házasságkötést, az egyházi házassági bíráskodást, megtilthatja a keresztények és zsidók közötti házasság engedélyezését. XIII. Leó pápa Magyarországnak fontos szerepet szánt a polgári világfelfogás terjesztésének meggátlásában.[11] A pápa bíztatására a papok sorra megszegték az állam törvényeit és mint tudjuk, ekkor kerítettek sort az elkeresztelésekre.[12] Ilyen és hasonló esetek elkerülése végett adta ki szigorú körrendeletét Csáky 1890. február 26-án az egyházmegyéknek és a törvényhatóságokhoz az elkeresztelések miatt.[13] A rendelet viszont nagy felháborodást váltott ki a katolikus papság körében, akik szerint a rendelet vallásdogmatikai kérdéseket feszegetett, pedig nem volt másról szó, csakis az illetékes lelkészségek adminisztratív értesítését a helyes anyakönyvvezetés céljából.

A politikai csatározások oly hevesek voltak, hogy a Wekerle kormány 1894. június 1-jén lemondott és az uralkodó gróf Khuen-Héderváry Károly horvát bánt kérte fel kormányalakításra. Viszont a bán meg sem próbálkozott a kormányalakítással, hanem elállt tőle Wekerle és kabinetje rendkívüli népszerűsége miatt. Ferenc József június 4-én Magyarországra érkezett és ismét Wekerlét kérte fel miniszterelnöknek.[14] Viszont az új kormányban voltak személyi cserék. Ezek közül is a legjelentősebb a gróf Csáky Albin helyét felváltó váltó jeles tudós báró Eötvös Lóránt az új vallás- és közoktatásügyi miniszter.[15]

Az egyházpolitikai törvényjavaslatok végül is bekerültek tárgyalásra a főrendi ház napirendi pontjaiba, valamint megszavazásukat és a király általi szentesítést követően aztán a Törvénytárba is. 1894. évi XXXI. tc. kimondta a kötelező polgári házasságot, amelyet a bíróság felbonthatott. A 1894. XXXII. tc. a vegyes házasságokból szültetett gyerekek sorsát pedig a fent említett módon rögzített – vagyis a fiúk az édesapjuk a lányok az édesanyjuk vallását követik – gyakorlat megmaradt, a polgári anyakönyvezésről a 1894. XXXIII. tc. határozott, amely ezt a funkciót a belügyminiszterre bízta.

Az izraelita vallás recepciójáról 1895-ben született döntés, az 1895. XLII. tc. rendelkezik az izraelita vallást a bevett vallások közé emeléséről. Az egyházpolitikai reformok a magyarországi liberális polgári jogalkotás nagyon fontos, sőt inkább kiemelkedő állomását képezik. Azonban a folytatás jórészt elmaradt.

 

Jogszabályok a mindennapi életben

Eger, avagy a konzervativizmus védőbástyája

Eger a korabeli Magyarország kisvárosainak egyik jelentős helyszíne és nem utolsó sorban Heves vármegye székhelye, mindemellett egyházmegyei központ is. Akkoriban a hanyatló kisváros képét mutatta Eger, mivel a polgárság száma csökkent és a nagyipar sem tudott tartósan gyökeret verni. A 19. század második felében az ipari termelés a városban nem volt jelentős, illetve korábban nagyobb méreteket öltött.[16] Ezt a pozícióját a térség már nem töltötte be. Az 1870-es években kiépült főbb közlekedési útvonalak és vasútvonalak elkerülték Egert. Viszont a kézműipar ennek ellenére is Gyöngyösön és Egerben összpontosult.[17] Viszont ezzel egy időben a katolikus egyház befolyása jelentősen növekedett, igaz az érseknek már nem volt javaslati joga a várost vezető személyek megválasztására. Azonban az 1871. évi XVIII. tc. a városi képviselőtestületeknél bevezette az úgynevezett virilista rendszert. Ennek a rendeletnek az értelmében a képviselőtestület tagjainak csak a felét választották a másik fele, pedig a legtöbb adót fizető polgárok közül került ki.[18] Összesen 104 képviselő volt és ez alapján 52-en virilisták voltak. Korábban a papság nem került be a városi képviselőtestületbe, de ezzel a lépéssel a városigazgatásban megjelentek az érsekség, a káptalan, a plébániák papi személyei. Tehát a gazdag egyház csendben átmentette a politikai hatalmát és így elsimultak a városi hierarchiában a hatalmi harcok.

Egernek 1870-ben 19150, 1890-ben 23638, majd 1900-ra pedig 25893 lakosa volt.[19] A városlakók vallásukat tekintve az 1900-as adatok szerint 22225-en voltak római katolikusok, ami a 88,35 %-a népességnek, 2642-en pedig izraeliták, ami 9,8 %-a a város lakóinak.

A kulturális életről elmondható, hogy nagyon pezsgő és színes volt, gondoljunk csak ilyen személyekre, mint: Szvorényi József, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Zalár József. Jelen tanulmányban nagy hangsúlyt fektetek a korabeli publicisztikákra. A dualizmus korában, 1867-1918 között összesen 18 különböző újságot adtak közre, persze ezek között volt nagyon rövid életű lap is. Ez azért nagyon érdekes, mert a 1830-as évek végétől 1860-ig szinte nincs hírlap Eger városában. Ezek közül a legérdekesebb az Egri Híradó, amely 1893-ban indult és egészen 1910-ig jelent meg hetente kétszer. A lap egyházbarát, egyházhoz közeli, konzervatív hangot ütött meg, amely nem meglepő, mivel sok papot találunk a munkatársai között. Időnként felbukkannak benne a Függetleségi Párt felfogását tükröző gondolatok is. 1863 és 1944 között jelent meg az Eger című újság, amely szintén politikai és vegyes jellegű lap volt.

A politikai jellegű lapok mellett 1869-től jelent meg az Egri Egyházmegyei Közlöny egészen 1944-ig. A lap havonta kétszer jelent meg és az egyházmegye papságát tájékoztatta az aktuális egyházpolitikai kérdésekről, mindemellett teológiai, filozófiai és egyháztörténeti cikkeket is közölt.[20] Ezek a lapok élénken példázzák az egyházpolitikai törvények megalkotásáért vívott politikai harcot és a törvények egri fogadtatását, illetve azok betartását. A törvények megalkotását követően, vagyis a király általi ellenjegyzés után bekerülnek a törvénytárba és ezt követően a helyi igazgatás, helyi adminisztráció feladata, hogy úgymond érvényt szerezzen a hatályos rendelkezéseknek. Most pedig nézzük meg, hogy az egyházpolitikai törvények, hogyan is mentek át a gyakorlatba. Hogyan vált gyakorlattá a törvényi szabályozás?

Mindenképpen ki szeretném emelni a város ellenzékiségét és amelynek a lapokban nyíltan hangot is adnak. A lapok szerkesztőségében bizonyos, hogy nem kaptak helyet a Szabadelvű Párt szimpatizánsai. Az Egri Egyházmegyei Közlöny az ultramontán lapok közé tartozott tekintve, hogy egyházi újságként a szerkesztői teendőket a mindenkori érsek, aktuálisan Dr. Samassa József[21] látta el. Gergely Jenő történész egy helyen a keresztény szocializmus egyik magyarországi előfutárának nevezi Samassát,[22] bár az érseknek a felsőházban 1894. április 26-án a polgári házasságról elmondott beszéde még nem ezt példázza.[23] Azzal érvel az érsek, hogy a polgári házasság ellentétes a katolikus szertartású egyházak szellemiségével, valamint az ország lakosságának többségével, mert az ország népességének 72 %-a valamelyik katolikus felekezethez tartozik.

A város ellenzékiségét továbbá jól példázza a következő cikk az Egri Híradó 1895. újévi köszöntő száma, amelyben vezércikként hozzák a Wekerle kormány lemondását.

 

A Wekerle-kormány bukása

„Boldogabb új évet, mint a múlt!”[24] – köszönti olvasóit az Egri Híradó az év első napján. A konzervatív polgári lap 1895. január 1-i számában örömmel tudatja olvasóival, hogy a Wekerle kormány lemondott, pontosabban megbukott. „Csákyt követte az egész Wekerle kormány. Végre is annyi ámítás, annyi csalárd játék után a király múlt év deczember hó 23-án kelt legfelsőbb elhatározásával, a magyar összes minisztériumnak hivatali lemondását elfogadta, természetesen buzgó szolgálataikért legfelsőbb köszönetét nyilvánítván. Más szavakkal ez annyit jelent, hogy a Wekerle-kormány megbukott.”[25] A publicista nagyon elfogultan nyilatkozott a kormány bukásáról, írásából csak úgy árad az ellenszenv és a káröröm, mikor megfogalmazza az egri polgár számára a kormány bukásának okait. Szavai, mondatai a tények közlésén kívül tájékoztatják az olvasót a politikai és a magán véleményéről, amely csöppet sem kíméli a politikusokat. Ebből arra a következtetésre kell, hogy jussak, hogy az egri érsekség árnyékában a korabeli közvélemény nem nézte jó szemmel az 1892 és 1895 között működő Wekerle kabinet ténykedését.

Talán Wekerle Sándornál is gyűlöltebb személyiség volt gróf Szapáry Gyula, akinek volt némi köze Heves vármegyéhez. Az újság 1895. évi 4. számában közölnek egy cikket arról a szereveződésről mely 1892 októberének végén volt kialakulóban a kabinetfőnök ellen. Azzal érvel a szerző, hogy a politikai erkölcstelenség mértéktelen a szabadelvű párt részéről és az egyházpolitikai törvények miatt a személyi érdekeket állították előtérbe az elvi alap helyett.[26]

 

„Mibe kerül a válság?”[27]

Ezzel a címmel jelent meg egy glossza. Ahogy egy ellenzéki laptól elvárható minden eszközt bevet annak érdekében, hogy az ex-kormányt rossz színben tűntesse fel. Sőt mi több már a Bánffy kabinet ellen is agitál, amely még jóformán nem is tett semmit. A hírlap közli a Wekerle-kormány tagjainak nyugdíj összegét, a miniszteri és államtitkári összegek pontosan 45 ezer forintot tesznek ki. A Bánffy-kormány is beterjesztette a nyugdíjigényét, ami 32 ezer forint összeget jelentett a költségvetésnek. Illetve még azt is sérelmezik, hogy az anyakönyvek 20 millió forintjába kerülnek az államnak, amely felemészti a nemzeti jövedelmet. Az egyházpolitikai törvényeket elhibázott lépésnek tartja. „Így néz ki a magyar liberalizmus” – fejtegeti a cikk szerzője.

A lap 44. számában közli azt, hogy a Bánffy-kormány október 1-i hatállyal életbe lépteti az egyházpolitikai törvényeket. Ugyanis ki akarta kerülni az egyházi anyakönyvvezetőkkel esetlegesen felmerülő konfliktusokat, vagyis azt a szituációt, hogy az új anyakönyvvezetők a születési és haláleseteket előbb kezdték volna anyakönyvezni, mint a házasságkötéseket. A polgári anyakönyvvezetők funkciójukból fakadóan ünnepélyesen jártak el. Ez annyit tesz, hogy francia mintára a hivatali személy magyar címerrel ellátott nemzetiszínű szalagot viselt, amely a magyar állam szuverenitását volt hivatva kifejezni.

Viszont ugyanebben a számban megjelent egy olyan írás, amely kiváltotta az egriek felháborodását. Említést tettek arról, hogy az ország katolikusait így is töménytelen sérelem és megaláztatás érte az egyházpolitikai törvények kapcsán, a liberális kormány „boldogító” politikája végett. De ami ezen felül történt arra gondolni sem mertek. A hír forrásának egy fővárosi lapot jelölnek meg. Az állami anyakönyvek főfelügyelőjévé – miniszteri osztálytanácsosi ranggal – Fekete Józsefet nevezték ki. Fekete a Magyar Szalon szerkesztője volt, eredetileg izraelita vallású, de a kinevezés miatt kikeresztelkedett és a keresztapja személyesen gróf Csáky Albin lett. A többségében római katolikus egriek ezt nem nézték jó szemmel. Az Egri Híradó úgy fejezte ki magát: „Mi katolikusok arculcsapásnak tekintjük!”[28] Önmagában a dolog hitelességét tekintve vitatható, azonban rámutat a lap látens antiszemitizmusára.

Az Egri Híradó egyik mellékletében[29] Samassa József egri érsek adott utasításokat az 1894. évi XXXI., XXXII. és XXXIII. törvénycikkek tárgyában. Az egyházpolitikai törvények folyó év október 1-én léptek életbe, de azért az érsek már előkészületeket tett a hatályosság betartása érdekében Egerben és a hozzá tartozó főegyházmegyében. Inkább kötelességtudatról van szó, mintsem arról, hogy osztotta volna a politikai döntések fontosságát. Az érsek 19 oldalon keresztül értekezett a törvénycikkekről. Alaposan és körültekintően ad utasításokat, a római katolikus vallás elsőbbségét hangoztatja.

 

Az anyakönyvvezetők hivatalos órái

A Heves megyei közigazgatási bizottság ülésén megállapították az anyakönyvvezetők hivatalos fogadóóráinak az időpontjait. Eger városában, illetve az egri anyakönyvi kerülthez tartozó településeken az anyakönyvezetők hétköznaponként 8 órától 11 óráig vasárnap és ünnepnapokon, pedig 9 órától 11 óráig fogadták a házasodni vágyókat.

Budapesti levél címmel közöl az újság 82. száma egy cikket, amely tulajdonképpen Mihályi Hugó levele. Ennek egy részét képezi az egyházpolitikai törvényeket méltató rész, a levél többi részében is a negatív hangvétel uralkodik, a kormány működését és egyéb tevékenységét rosszalja. Tulajdonképpen Mihályi kifejezi a nem tetszését. Ami az egyházpolitikai törvényeket illeti, elvitatja jótékony hatását és azt írja „ritka törvénycikk vetett még oly sötét árnyékot mint a polgári házasság törvénye”.[30] Sérelmezi az anyakönyvezetők nehéz helyzetét és kemény munkájukért részvétet fejezett ki. A levél írója szerint az anyakönyvezetői rendszer hibás és nem működik, túl sok a munkájuk nem bírnak hatékonyan dolgozni. Sérelmezi, hogy a politikusok nem interpelláltak eleget az egyházpolitikai törvények ellen.

 

Polgári házasság

Az Egri Híradó 83. számában (1895. október 15.) beszámol az első polgári házasságkötésről Egerben. Ez a dolog nagy visszhangot keltett, mivel ezt megelőzően ilyesmi nem történet Eger városában. Az ifjú pár neve is fennmaradt, Ruttkay Sándor és Magyari Veron voltak azok, akik először éltek ezzel az állam által kínált lehetőséggel. Kíváncsi tömeg kísérte a fiatalokat Dusárdy városi főjegyző és anyakönyvezető helyettes elé. A főjegyző úr szalonruhában és a magyar címerrel ellátott nemzetiszínű szalaggal a vállán jelent meg az éljenző bámészkodók és nem utolsó sorban az ifjú pár előtt. Maga az esküvő nagyon rövid ideig tartott, tulajdonképpen alig pár percig. Ez a jelenlévő hölgyek tetszését nem váltotta ki és ennek nyíltan hangot adtak. Azt sérelmezték, hogy milyen rövid ideig tartott a ceremónia és hogyha ilyen rövid ideig tart az esketés akkor ők nem adnak túl a lányaikon. Aztán az ifjú pár a tanúkkal együtt a főjegyző szobájába vonult és aláírták a házassági jegyzőkönyveket majd nagy ováció közepette távoztak.

„Országos rabbi gyűlés” címmel közöl cikket az újság október 19-én. A tanácskozást az egyházpolitikai törvények miatt hívták össze és a fő kérdés a vegyes házasságok kérdése volt. A tanácsülés október 14-én kezdődött Budapesten és a rabbik 14 pontban foglalták össze határozataikat. Mindenesetre a gyűlés kimondta egy szavazat ellenében, hogy a vegyes házasságokat sem áldással, sem más vallási szertartással nem szentesítik. Úgy tűnik ez alapján a katolikus és az izraelita klérus is egy állásponton van ebben a tekintetben.

 

Egyházpolitika és közösségi autonómia

Ez az írás 1895. november 9-én jelent meg az Egri Híradó hasábjain. A cikk egy joghézagra, ha úgy tetszik, inkább egy összeférhetetlenségre hívja fel az olvasó figyelmét. Az 1886. évi XXII. tc. 69. paragrafusa kimondja, hogy a közjegyzőt a közösségek képviselő testülete élethosszig választja, illetve fizeti is. Viszont a közjegyzőnek az anyakönyvvezetést el kell vállalnia az 1894. évi XXXIII. tc. 70. paragrafusa értelmében.[31] Vagyis arról van szó, hogy míg az első esetben a jegyzőt a közösség választotta ki a munkára és javadalmazta, addig a második esetben ezt a hivatalt a jegyző pozícióját betöltő személlyel látják el kinevezés szintjén, tulajdonképpen az állam kötelezi a funkciót a jegyzőre. Nem érti a cikk szerzője, hogy az ellenzék ezért miért nem lépett fel. Mindemellett még finanszírozási problémát is látott a kérdésben. A legnagyobb sérelme a szerzőnek az állami tiszteletdíj alacsony összege, és az adott jegyzőnek, rossz munkavégzés esetén való eltávolítható volta, ez eredetileg, vagyis az 1886. évi XXII. tc.-ben biztosított élethosszig tartó megbízatásából. Ez szolgál a disszonancia alapjául.

 

Izraeliták

A vegyes házasságok problematikájáról 1895-ben már írtak az egri lapok, pontosabban az Egri Egyházmegyei Közlöny. Ebben a cikkben külföldi példákat hoz fel a szerző annak igazolására, hogy a polgári házasságok nem tartósak.[32] Igazából nyílt titok már ekkoriban is, hogy a magyar vegyes házasságok külföldön köttetnek.

 

Izraelita szülők meg akarják keresztelni most született gyermeküket

Az Egri Egyházmegyei Közlöny 1898. évi számában jelet meg ez az írás Dr. Bőhm János tollából. Egyházi és állami törvények alapján írja le a metodikát. Maga a szöveg sokkal archaikusabb az Egri Híradóban található szövegekhez képeset. Nehezen olvasható és még nehezebben értelmezhető a rengeteg latin betoldás miatt. Egyidejűleg a szöveget is megtöri ezzel a módszerrel. Valószínűleg ezzel célja volt a szerzőnek. Dogmatikai pontok mentén vázolja a szerző a problémakört,[33] amelyet nagyon összetett, több tényezős dolognak tekint. A legfontosabb eleme az elkeresztelés, amelyet – szerinte – a katolikus egyháznak kerülnie kell.

 



[1] A kiegyezés. Szerk.: Ceiger András. Bp., 2004. (Nemzet és emlékezet) 131-144.

[2] Gerő András: Zsidó utak – magyar keretek a XIX. században. Liberálisok, antiszemiták és a zsidók a modern Magyarország születésekor. In: Zsidóság a dualizmus kori Magyarországon. Szerk.: Varga László. Bp., 2005. 60.

[3] Horváth Mihály: Polgárosodás, liberalizmus, függetleségi harc. Válogatott írások. Szerk.: Pál Lajos. Bp., 1986. 36.

[4] Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Bp., 2001. 66.

[5] Wekerle Sándor és kabinetje. Politikai jellemrajzok. Bp., 1892. 73.

[6] Fazekas Csaba: Katolicizmus és konzervativizmus a XIX. századi Magyarországon. In: Múltunk, 2002. 3-4. sz. 462.

[7] Gonda László: A zsidóság Magyarországon, 1526-1945. Bp., 1992. 156.

[8] Fejtő Ferenc: Magyarság, zsidóság. Bp., 2000. (História könyvtár. Monográfiák, 14.)

[9] Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története, 1867-1918. Bp., 1934. (reprint: 1994.) I. köt. (továbbiakban: Gratz, 1934.) 292.

[10] Gratz, 1934. 293.

[11] XIII. Leó pápa „Quod multum diuque optabamus” című enciklikáját 1886-ban bocsátotta ki a török uralom alól 200 esztendeje felszabadított Buda évfordulójára, amelyben határozottan megtilt minden olyan törekvést Magyarországon, ami a katolikus hit tanai ellen irányul, megtiltja a keresztények zsidók közötti házasságot és felszólítja a papokat, hogy lehetőleg minden gyermeket katolikusnak kereszteljenek.

[12] Gergely András – Szász Zoltán: A kiegyezés után. Bp., 1978 (Magyar História) 196.

[13] Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története. Bp., 1986. 419.

[14] Geyr, von Géza Andreas: Sándor Wekerle, 1848-1921. Die politische Biographie eines ungarischen Staatsmannes der Donaumonarchie. München, 1993. 148.

[15] Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentarizmus a századfordulón. Politikusok és intézmények. Bp., 2001. 81. (História könyvtár. Monográfiák, 15.)

[16] Orbánné dr. Szegő Ágnes: Egri zsidó polgárok. Bp., 2005. 45.

[17] Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében. In: Tanulmányok Heves megye történetéből, 14. Eger, 1996. 164.

[18] Nagy József: Eger története. Bp., 1978. (továbbiakban: Nagy, 1978.) 290.

[19] Révai Nagy Lexikona. VI. köt. Dúc-Etele. Bp., 1912. 154.

[20] Nagy, 1978. 305.

[21] Samassa József: Aranyosmarót, 1828. szept. 30. – Eger, 1912. aug. 20. Egyházi író, bíboros-érsek, az MTA tagja. Tanulmányait Nagyszombatban és a bécsi Pazmaneumban végezte. 1852-ben szentelték pappá. Előbb gimnáziumi tanár volt Nagyszombaton, aztán 1859-ben teológiai, majd 1861-ben egyetemi tanár Pesten. 1869-től 1872-ig Deák-párti programmal országgyűlési képviselő, 1869-ben osztálytanácsos a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban, majd esztergomi kanonok, 1871-ben szepesi püspök, 1873-ban egri érsek, 1888-ban pápai trónálló, 1905-ben bíboros, 1872-től haláláig a főrendiház tagja.

[22] Gergely Jenő: A politikai katolicizmus Magyarországon, 1890-1950. Bp., 1977. 18.

[23] Egri Egyházmegyei Közlöny, 1894. 9. sz. (május 1.) 77.

[24] Egri Híradó, 1895. 1. sz. (január 1.)

[25] Uo.

[26] Egri Híradó, 1895. 4. sz. (január 12.)

[27] Egri Híradó, 1895. 8. sz.

[28] Egri Híradó, 1895. 44. sz.

[29] Egri Híradó, 1895. 65. sz. (augusztus 10.) Melléklet.

[30] Egri Híradó, 1895. 82. sz. (október 12.)

[31] Egri Híradó, 1895. 90. sz.

[32] Egri Egyházmegyei Közlöny, 1895. 10. sz. (május 16.) 139.

[33] Egri Egyházmegyei Közlöny, 1898.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,