11. évfolyam 4.
szám |
Kárpáti Zoltán
Endre: A pálos rend visszatelepítésére tett kísérletek |
A pálos rend megszüntetése II. József császár (1780–1790) meggyőződéses híve volt a
felvilágosodásnak. Bürokratikusan szabályozott törvényi előírásai az egyházra,
azon belül a szerzetesrendekre is érvényesek voltak. A Helytartótanácsnak
alárendelve megszervezte az egyházi közigazgatás teljes centralizációját. Az
állam felügyeleti rendszere mindenre kiterjedt.[1]
1784-ben a rendházak ellenőrzésének jogkörét kivette a rendfőnök, illetve a
tartományfőnök hatásköréből, eltörölte a vizitációt. Ezt a definitórium
joghatóságának megszüntetése követte. 1786. február 7-én kiadott rendeletében
végül megvonta a pálos rend működési engedélyét.[2] Röviden vázolni kell az ide vezető
út állomásait. Mária Terézia (1740–1780) 1770. október 17-én elrendelte a
szerzetesrendek tagjainak összeírását. Az utasítás rendelkezett arról, hogy a
szerzetesi fogadalomtételre csak a 24. életévüket betöltött személyek engedhetők.
Három év múlva eltörölték a jezsuita rendet, D’Alembert fogalmazásával élve: az
Apostoli Szék gránátosait. II. József 1781-ben megtiltotta a
szerzetesrendeknek, hogy Rómában tartózkodó generálisaikkal kapcsolatot
tartsanak. Ezzel párhuzamosan a megyéspüspökök fennhatósága alá helyezte őket.
A császár 1782. január 26-án feloszlatta a kontemplatív szerzetesrendeket.
Ennek estek áldozatul a kamalduli remeték. 1783. november 26-án megszüntette a
trinitáriusokat. A kármeliták felszámolására 1784-ben került sor. 1785. február
22-én bezárták az ágostonos remeték három magyarországi monostorát. A császár
egyházpolitikájának következő kárvallottja a pálos rend lett. Az 1786. november
14-én kiadott pátens a bencés kongregáció végét jelentette. Erre a sorsra
jutott 1787-ben a premontrei kanonokrend jászói és leleszi prépostsága. Nem
tudta eltörölni a ciszterciek zirci apátságát, mert az a heinrichaui
(Poroszország) apátság tulajdona volt. Jelentős veszteségeket szenvedett el a
domonkos rend és a búcsújáróhelyeitől megfosztott ferences rend.[3]
II. József 1782 és 1789 között 359 kolostort szüntetett meg birodalmában. A
Magyar Királyság területén ez 140 kolostort érintett.[4] A szerzetesrendek belső
önállóságát sértő intézkedések természetszerűleg vezettek a rendi élet
válságához. A hierarchikus felépítmény megbontásának következtében a vezető
funkciók majdnem szimbolikussá váltak. Ez nem kedvezett a fegyelemnek. Ordódy
Károly (1778–1786) az utolsó pálos rendfőnök, 1785. augusztus 28-ra hívta össze
a nagykáptalant az új generális megválasztására. Prekrit Pál horvát
provinciális éles hangú válaszlevélben jelezte, hogy nem kívánnak részt venni a
választáson. Kifejtette, hogy pénzt nem küldenek a generálisnak, s utalt a
megszüntetett definitóriumra. Álláspontja szerint, ha betiltották a fontos
tisztségeket, akkor a rendfőnökire sincs szükség. Arbesser Alajos osztrák
provinciális a tartomány szegénységére hivatkozva jelezte távolmaradásukat.
Kérdésessé tette a generális funkciójának létjogosultságát, mivel az a császár
rendeletének értelmében tényleges hatalommal nem bírt. A sváb és az isztriai
provinciális anyagi nehézségekkel magyarázták távolmaradásukat.[5]
Ordódy ezt a hozzáállást nem tudta méltányolni. 1785. július 4-én panaszos
felterjesztést küldött az uralkodóhoz. A beadványban – személyes sértettsége
okán – komorabb színben tüntette fel a renden belüli állapotokat, mint ahogy
arra szükség lett volna. 1785. augusztus 20-án a Helytartótanácshoz fordult a
generálist megillető járandóságok ügyében.[6] A
császár Szentmartonyi Tamás pálos rendfőnöki titkár személyében ideális
partnert talált céljai megvalósításához. II. József kérésére Szentmartonyi
leírta a rend helyzetét. Külön hangsúlyt fektetett a problémákra, létező
rendellenességekre.[7]
Ez szolgáltatta az alapot a pálos rend eltörlésére. A Szentszék a lengyel
rendtartományt már korábban kivette a magyar generális joghatósága alól, a rend
ennek köszönheti fennmaradását. A lengyel kolostorokban megmaradhattak a
pálosok, mivel azok a Habsburg Birodalom területén kívül estek. Máriavölgyből
átkerült a rendi irányítás Częstochowába, ami lehetővé tette a rendi folytonosság fenntartását.
Innen indultak később azok a kísérletek, amelyek a rend újbóli magyarországi
meggyökereztetésére irányultak.[8] Az
első kezdeményezésre már 1790-ben sor került. II. Lipót király (1790–1792) megbízta
az országgyűlést az eltörölt rendek ügyeinek tárgyalásával és a helyzet
tisztázásával. A sátoraljaújhelyi kolostor egykori pálosai a megye követeit
kérték, hogy ügyüket képviseljék. Sajnos nem jártak eredménnyel. Szerepet
játszott ebben az is, hogy a Vallásalap (Religionsfond) már nem tudta
visszaadni a rend lefoglalt vagyonát. A helyzetet I. Ferenc király (1792–1835)
1802-ben kiadott rendelete újfent rögzítette. 1804. március 28-án a király
kimondta, hogy a „pálosok visszaállításától el kell tekinteni”.[9] A
„magyar ág” folytonossága 1845-ben végleg megszakadt, amikor Kristóffy Gáspár
az utolsó magyar származású pálos meghalt. A
máriacsaládi és péliföldszentkereszti telepítés A lelkekből nem lehetett kiölni a pilisi erdőségek
kunyhóiban meghúzódó, világról lemondó remeték alakját, akiket Boldog Özséb gyűjtött
egybe. A Magyarországért engesztelő pálos rend gyökerei mélyen kapaszkodtak
abba a szellemi talajba, ahonnan származtak. Scitovszky János[10]
hercegprímás karolta fel a pálosok ügyét az 1860-as évek elején. Már korábban
foglalkoztatta a gondolat, de a politikai helyzet alkalmatlan volt a
vállalkozás kivitelezésére. Több elképzelés született a
visszatelepítésre. A legérdekesebb talán a máriacsaládi kolostor[11]
átadási tervezete volt. A hercegprímás elképzelése szerint pálos szerzetesek
gondoskodtak volna a „javíthatatlan papfegyencek számára tervezett fegyintézet”
ellátásáról. Ezzel a Magyar Királyi Helytartótanács elvben egyetértett,
amennyiben a rend korábbi birtokaira nem tart igényt. A Vallásalap az anyagi
finanszírozást nem tartotta kivitelezhetőnek.[12]
A pálosok a templom, kolostor, és a körülötte elhelyezkedő kertek tulajdonáért
cserébe vállalták a „papi fegyintézet” fenntartását kellő számú „fegyencpap”
esetén. Az anyagi nehézségek áthidalása végett Scitovszky hercegprímás évi 1000
forintot ajánlott fel „saját erszényéből”, amihez a letelepedni vágyó rend is
hozzátett 1000 forintot. Ez a pénzösszeg négy szerzetesnek a tisztes évi
ellátására volt elegendő.[13]
1864. szeptember 24-én a Helytartótanács engedélyezte a pálosok működését
Máriacsaládon október 3-i kezdettel.[14]
Azonban szeptember 29-én jelezték, hogy elhalasztják a kolostor átadására
kirendelt bizottság kiküldését.[15]
Erre később sem került sor. Ugyancsak ígéretesnek tűnt a
szentkereszti (Péliföldszentkereszt) megtelepítés. Bordács István remete már korábban
ott lakott, mint ahogy egyik folyamodványából megtudjuk.[16]
A fehér barátok, az egykori nazarénus rend elhagyott rendházát kapták meg.[17]
1864-ben négy pálos és két klerikus érkezett Péliföldszentkeresztre. Őket is
Scitovszky János hercegprímás támogatta, akit ezért kineveztek konfráterré.[18]
Az esztergomi érsekség erre vonatkozó kimutatásai szerint a pálosok évi 1400
forint értékű juttatást kaptak, és használatra A
nagylévárdi telepítés 1902-ben újra megmozdultak a hitélet fejlesztésén munkáló
erők. Melisek Adolf nagylévárdi alesperes, plébános és a helyi kegyúrnő Don
Bosco követőit, a szaléziakat szerették volna nyugat–magyarországi városukban
megtelepíteni. Az elképzelés azonban nem valósult meg, ezért a pálosokra esett
a választásuk, amit a rend örömmel elfogadott. Erről a plébános Vaszary Kolos[23]
esztergomi érseket is tájékoztatta. Melisek engedélyt kért a hivatalos
meghíváshoz, biztosítva a hercegprímást, hogy kegyúrnője bőkezűsége és az ő
hozzájárulása által megoldott a pálosok elhelyezése illetve megélhetése.[24] A kezdeményezést a kegyúr,
Wenckheim István gróf is felkarolta, és egy házat biztosított Nagylévárdon a
rend részére. Vaszary Kolos mérlegelte a helyzetet, és hozzájárulásával
lehetővé tette a visszahonosítást. Péliföldszentkereszten is újra átadta a
negyven évvel korábban felépített kis kolostort.[25]
P. Musinszky Lajos nagylévárdi prior berendezést és felszerelést kért
Péliföldszentkeresztre az elindulás nehézségeinek áthidalására. A hercegprímás
1000 koronát adományozott neki és átengedte a Scitovszky János által a pálosok
részére tett alapítvány kamatait. Ezt 1901-től a budapesti lazaristáknak folyósították.[26]
A lengyel atyák szorgos munkához láttak, de a túlzott szigor nem hozott
maradandó hivatásokat. A novíciátust két ember kivételével mindenki otthagyta.[27]
A nemzetiségi ellentét már ekkor is komoly szerepet játszott. 1904. január
27-én a péliföldszentkereszti konvent értesítette a hercegprímást a „krakkói
rendház erőszakosságáról”. P. Musinszky Lajos ugyanis magyar provincia
felállításán munkálkodott, amit Krakkó nem tűrt és – a levél szerint –
erőszakos eszközökkel magának akarta biztosítani az anyagilag megerősödött
kolostorokat. P. Musinszkyt exkommunikálták elképzelései miatt.[28]
A belső feszültségek nem maradtak rejtve a külvilág előtt. 1905-ben lejárató
hangvételű cikkek jelentek meg az Esztergom
c. politikai és társadalmi hetilapban.[29]
A nép azonban kiállt a pálosok mellett. Erre példa Mogyorós és Nagysáp község
lakosainak folyamodványa.[30]
A bajóti plébános 1906 februárjában újra panasszal élt a rend ellen.[31]
A háttérben talán anyagi érdekellentét meglétét feltételezhetjük. Ez
szolgáltatott okot a negatív hangvételre. Az ügy kivizsgálása során feltártak
hiányosságokat, de nem állapítottak meg olyan súlyos hibákat, mint amire a
bajóti plébános utalt. A sok megpróbáltatás nem kedvezett az új
kezdeményezésnek. Két új rendtag fogadalma bizonyult tartósnak. A pálosok
elszigetelődtek. Hat év munkája után a lengyel atyákat végül hazarendelték. A
renden belüli fegyelem kérdése később is számos problémát okozott.[32]
Más olvasatban: a jelentkezők nem voltak alkalmasak a rájuk váró feladat
betöltésére.[33]
1908. december 15-én a lazaristák újra kérvényezték a Scitovszky hercegprímás
által a pálosok javára elhelyezett 11 ezer Ft kamatait.[34]
Ez a „nagylévárdi telepítés” terminus ante quem-jét jelöli. A magyar földön keletkezett rend
utáni vágy nem szűnt meg az egymást követő generációkban. Jeles személyek
kísérelték meg a pálos eszme ébrentartását, és alkalmas időben siker koronázta
tevékenységüket. Ennek a munkának kimagasló egyénisége volt Zichy Gyula[35]
pécsi püspök, majd kalocsai érsek. Személyes tekintélyével és hathatós
közbenjárásával elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazatelepítésben.
Elkötelezettsége a nemes eszme mellett jelentős erkölcsi támogatást
biztosított. A
Szent Gellérthegyi Sziklatemplom-bizottság 1924 őszén budapesti zarándokok indultak Lourdes-ba, hogy
a trianoni békediktátumban megcsonkított Magyarországért, területi integritásának
helyreállításáért könyörögjenek a Szent Szűzhöz.[36]
A lourdes-i zarándokok ezután Alaker István jezsuita atya vezetésével
felkeresték Limpiast. Az észak–spanyolországi kisvárosban 1919. március 29-én –
a kapucinusok által vezetett egyhetes missziós imasorozat végén – többen látták
Krisztust megmozdulni a feszületen. A jelenések többször megismétlődtek.
Krisztus jelenben zajló agóniája a vallásos hívek ezreit vonzotta a városba.[37]
A zarándoklat során értette meg Pfeiffer Gyula államtitkár, hogy a Magyarok
Patrónájának tiszteletét erősíteni kell magyar földön. Úgy vélte, egyedül a
Szűzanya közbenjárása hozhatja el Magyarország feltámadását. Hazatérésüket
követően Zadravecz István[38]
tábori püspök, József Ferenc főherceg,[39]
és Pfeiffer Gyula megalakították a „Kisegítő Kápolna Egyesület” keretén belül a
„Szent Gellérthegyi Sziklatemplom (Lourdes-i Barlang) Bizottságot”.[40]
Céljuk a grotta kialakítása volt, amelyet kegyhellyé akartak fejleszteni. 1925
novemberében kezdődtek meg a munkálatok. Az ország minden részéből érkeztek
bányászok, akik munkájukat ingyen ajánlották fel a nemes célra. Hét hónapon
keresztül tartottak a fúrások és robbantások, így vált a barlang belső tere
alkalmassá liturgikus célokra.[41]
A gyakran leszakadó, több mázsás sziklatömbök senkiben sem tettek kárt, amit
úgy magyaráztak, hogy az építőket a Patrona Hungariae oltalmazta. A kezdeti időkben – némelyek
vélekedésével ellentétben[42]
– nem esett szó arról, hogy a kialakításra kerülő új templom a pálosoknak
készüljön: „Az Építő Bizottság még 1924-ben
alakult meg, azzal a céllal, hogy a szent Gellért–hegyi elhagyott, rossz hírű
barlangból, a Franciaországi Lourdes mintájára templomot teremtsen. Csak később
vetődött fel az a gondolat, hogy a gyönyörű fekvésű és kivitelezésében
Magyarországon egyedülálló szentély mellé lenne alkalmas letelepíteni a
visszaérkező pálosokat, akik azt idővel nemzeti szentéllyé képezhetik ki.”[43] P. Zembrzuski Mihály[44]
sorai e tárgyban pontos eligazítást adnak. Emellett nehéz elképzelni, hogy P.
Zadravecz István ferencrendi tábori püspök azzal a célzattal állt munkába a
Sziklatemplom Bizottságban, hogy személyes tekintélye és befolyása segítségével
támogassa az akkor még csak kevesek szívében élő pálos ügyet. A fenti
közbevetést a tényszerűség érdekében kell leszögeznünk. Ez azonban nem zárja ki
azt, hogy Pfeiffer államtitkár már ekkor a pálosok visszatérését szorgalmazta. A gellérthegyi Szent Iván barlangot
Lux Kálmán[45]
terveit követve alakították Sziklatemplommá. Az önfeláldozó összefogás eredményeként
1926. május 23-án készen állt a templom egyik része és felszentelte P. Unghváry
Antal[46]
ferences tartományfőnök.[47]
Még aznap este Glattfelder Gyula[48]
csanádi püspök vezetésével gyertyás körmenetben zarándokolt el majd ötvenezer
ember a lourdes-i Szűz Mária szobor megáldására.[49]
A felső templom hajója a Szent Iván barlangjától délre elterülő kiugró
nyúlványon, gyakorlatilag a szabad ég alatt került kialakításra. Két sorban
helyezték el a padsorokat. A templomhajót díszes vasrács[50]
választotta el a szentélytől, amely a valamikori barlangból lett kiképezve.
1926-tól a budai Kapisztrán Szent Jánosról nevezett ferences rendtartományra
volt bízva a Sziklatemplom. Ezt a feladatukat lelkiismeretesen teljesítették 1927-ig.
Ekkor a templom végleges átadására nyújtották be igényüket, amit a Szent
Gellérthegyi Sziklatemplom Bizottság elutasított.[51] Az egykori Kapisztrán Szent János
ferences rendtartomány iratanyagában erre vonatkozólag merőben eltérő adatokat
találunk. A Sziklatemplom Bizottság beleavatkozott a pasztorációs ügyekbe. A
rend autonómiáját súlyosan megsértették azzal, hogy meghatározták, melyik
rendtagot szeretnék ott látni. A ferencesek kevés esélyt láttak arra, hogy
elkészüljön a zárda. P. Unghváry Antal ferences tartományfőnök a rendezetlen
helyzetre való tekintettel nem támogatta a munkálatok megkezdését. Emellett egy
új konvent felállítására sem volt lehetősége.[52]
Ez nagymértékben megnehezítette az adminisztrációt. 1927 augusztusában jelezte
a ferences rend, hogy visszaadja a szenthely felügyeletét a fenti indokok
miatt.[53]
P. Zadravecz István püspök és P. Bende Szaniszló házfőnök személyesen közölték
ezt az elhatározásukat az esztergomi káptalani helynök budapesti
helytartójával.[54]
Az adminisztratív teendők ellátását iskolakezdésig biztosították.[55]
Az esztergomi káptalani helynök több alkalommal jelezte a ferences tartományfőnöknek,
hogy bízik a rend visszatérésében.[56]
A ferenceseknek sérelmes volt, hogy megkérdezésük és tudomásuk nélkül tartottak
istentiszteletet „és így a legnagyobb zavarokat idézték elő”.[57]
A provincia levelezéséből kiderül, hogy bizonyos politikai körök eszmeisége
felül akart kerekedni az egyházon. A Sziklatemplomot a nemzeti megújulás kvázi
politikai eszközeként kezelték. A legnagyobb probléma pont ebből, a laikusok
„felügyeletéből” származott, amit a megszentelt életet élőkön szerettek volna
gyakorolni.[58]
Ezt követően erősödött meg az a meggyőződés, hogy a továbbiakban a
visszatelepítendő pálosoknak készüljön a templom és a kolostor. Ennek indirekt
bizonyítéka a Sziklatemplom Bizottság választmányi ülésének 1928. április 2-i
jegyzőkönyvében olvasható.[59]
Mivel Kapisztrán Szent János ferences testvéreinek kéréseit nem teljesítették
és a vita során egészen elhidegült a viszony, ezért az esztergomi érsekségi
helynökség jóváhagyásával elfogadták lemondásukat. Az ellentétek ezzel nem
szűntek meg. Lovassy Gyula cikket közölt 1927.
szeptember 18-án a Magyarságban.[60]
Támadta és méltatlannak tartotta Pfeiffert, a bizottság világi ügyvezető
elnökét, utalva szabadkőműves múltjára. Őt tette felelőssé a ferencesek
távozásáért. A hívek felől is érkezett erre vonatkozó jelentés a
hercegprímásnak és a kalocsai érseknek.[61]
Zichy Gyula bizalmas levélben tájékoztatta minderről a világi ügyvezető
elnököt. A bizottság 1928. április 19-én tárgyalta meg a kérdést. Ennek
értelmében igazolást nyert, hogy Pfeiffer Gyulát 1904-ben felvették a horvát
Ljuba bliznjega („Szeresd felebarátodat”) szabadkőműves páholyba, tevékenysége
azonban néhány inasi értekezleten történt megjelenésben merült ki. Nevét 1913.
december 29-én törölték a tagok névsorából. Ennek alapján, a „szűkebb körű
bizalmas értekezleten” egyhangúlag Pfeiffer Gyula mellett foglaltak állást.
Szilágyi–Ilosvay Lajos bizottsági titkár összegzésül arra mutatott rá, hogy az
ügyvezető elnök sohasem volt szabadkőműves.[62]
Az ülésről felvett jegyzőkönyv tanúsítja, hogy a bizottságon belül nem volt
teljes egység a célkitűzések tekintetében. Itt egy „magáról megfeledkezett
választmányi tagra” történik utalás.[63]
A kontextusból arra következtethetünk, hogy az illető a ferencesek
visszatérését kívánta. Ennek már nem volt realitása. A Sziklatemplom Bizottság
szorosan elköteleződött a pálosok mellett. A lelkigondozás folyamatossága
érdekében adminisztrátor kinevezését kérték. Az esztergomi főegyházmegyéből nem
tudtak papot biztosítani. Az érseki helytartó ezért Nyisztor Zoltán szentszéki
tanácsost, szatmári egyházmegyés papot rendelte a „kisegítő lelkészi teendők”
ellátására. Rövid időn belül ez az egyházi személy is felpanaszolta a bizottságot
hatáskörének túllépése miatt. Sérelmezte, hogy instrukciókat kap pasztorációs
téren. A helyzet egészen elmérgesedett. Nyisztor egyik prédikációjában, amit a
rádió is közvetített, koncentrált támadást intézett a Sziklatemplom Bizottság
prominensei ellen. Megvádolta őket, hogy a templom építését „csak cégérül
használják a saját egyéni céljaikra és jobb előmenetelükre, hogy ezeket a magán
céljaikat az Egyház leple alatt könnyebben elérhessék”.[64] Pfeiffer Gyulát 1933-ban
autokratizmussal vádolva bepanaszolták a hercegprímásnál. A levél hangvétele
indulatos. A panaszos újra megemlítette Pfeiffer szabadkőműves múltját, aki
mindenben a saját érdekét akarja érvényesíteni.[65]
A felmerült problémák érezhetően visszavetették a megindult vallásos életet. A
megtorpanás ellenére törés nem következett be. A Sziklatemplom látogatottsága
idővel meghaladta a korábbi mértékét. A vélt és valós negatívumok ellenére a
bizottság elévülhetetlen érdemeket szerzett a pálosok újbóli meggyökereztetésében.[66] A kiépített altemplom gyorsan
szűknek bizonyult az egyre sokasodó embertömeg befogadására. Ezen akartak
változtatni, amikor 1930-ban megkezdték a bővítést. A bányászok most is ingyen
ajánlották fel munkaerejüket. Új főhajó is kialakításra került. Az oltár fölé a
Limpias-i kereszt másolatát helyezték.[67]
Ez mintegy koronája volt a nagy elhatározásnak, amire 1924-ben a zarándoklat
alatt vállalkoztak. Az alsó templomot Zichy Gyula kalocsai érsek és Horváth
Győző[68]
püspök szentelték fel 1931. május 25-én.[69] Az
érsek a szószékről figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy a magyarságnak hitében
és erkölcsében tiszta és őszinte megújulásra van szüksége, mint mondta, a
magyar feltámadásnak ez az egyedüli záloga.[70] A
visszatelepítés előkészülete Az I. világháborút követő időszak nemzeti tragédiája idején
viszonylag nagy számban keletkeztek pálos hivatások, de a visszatelepítéshez
még Lengyelországban is kevesen voltak. Ezért fordulhatott elő, hogy Gellért
atyát, aki már hat évet Krakkóban töltött, nem engedték fogadalomtételre.[71]
Tudták, hogy fogadalmasként mindenképpen haza szeretne térni. Ezt később két
társával, elöljárói beleegyezése nélkül is megtette. Az idő azonban még nem
érett meg a cselekvésre. Az újból eszmélő lengyel államban csak 1928-ra
dolgozták ki konstitúciójukat a pálosok. Ennek hiányában megfontolatlanság lett
volna az események erőltetett gyorsítása.[72]
Markiewicz Péter általános rendfőnök megértette a magyarok igényét, és
képességéhez mérten támogatta azt. Áthidaló megoldásként azt ajánlotta, hogy az
újoncok készüljenek fel a lengyelországi novíciátusban a szerzetesi életre, és
ezt követően a hívásra adott válaszukban megerősödve térjenek vissza
Magyarországra.[73]
A csendben, Istennel töltött magány helyszíneként Lesna Podlavska-t jelölték
ki. Ez a település messzire keleten feküdt, közel az orosz határhoz.[74]
A hatalmas fenyvesek között megbújó apró hely kiválóan megfelelt az
elcsöndesedésben érlelődő Isten-kapcsolatra. Az elszigeteltség erősen
megrostálta a többnyire városból érkezett magyar ifjúságot.[75]
A környezet, az otthontól való távolság, a különös ételek és a szláv mentalitás,
amely különösen egyes külsőségekben nyilvánult meg, némelyekben a „polnische
Wirtschaft” kifejezést juttatta észbe – olvasható P. Bolyós Ákos[76]
visszaemlékezésében.[77]
Ennek ellenére 1932. március 19-én újabb magyar novíciusok öltötték magukra a
pálosok fehér ruháját. Ezt a csoportot már konkrétan azzal a céllal képezték
ki, hogy a visszatelepülők magyar magját alkossák. Az idegen környezetben a
nyelvi nehézségek mind a két nemzet fiai számára jelentős akadályt jelentettek.
A közvetítő nyelv funkcióját a német töltötte be. A novíciusok részére P.
Besnyő Gyula[78]
magyar és német nyelvű aszketikus könyveket kért, hogy ebéd és vacsora alatt
saját nyelven hallgathassák a felolvasást. Ijjas József érseki helytartó
teljesítette a kérést.[79]
P. Besnyő volt az első, akit 1933-ban újoncéve letelte után, fogadalomhoz
engedtek. Ezt követően számottevő segítséget nyújtott P. Raczinski Kajetán
újoncmesternek, hogy a magyar csoportot összetartsa. Okulva az idegen körülmények
okozta nehézségekből, a pálos vezetőség úgy határozott, hogy lengyel papok
vezetésével a lehető leggyorsabban megkezdik az áttelepítést, így könnyítve meg
az újoncképzést.[80] A Gellérthegy Dunára néző részére
álmodta meg Weichinger Károly[81]
a Sziklakolostort, amely 1934-ben készült el.[82]
Úgy tűnt, mintha a hegy szerves részét alkotná a sziklafalból kinövő – abba
mintegy belekapaszkodó – faragott köveivel. Az előkészületek végső fázisában
már P. Przezdziecki Pius pálos generális is megszemlélte az új építményt, annak
alkalmasságát. E szilárd jellemű rendfőnök, aki hűségéért még a szibériai
száműzetést is elszenvedte a cári Oroszország idején, most magáévá tette a
pálosok magyarországi visszatelepítésének gondolatát.[83]
Serédi Jusztinián[84]
hercegprímásnál közbenjárt, aki engedélyezte 1933. január elsejével, a
Sziklatemplom pálos szerzetesek által történő birtokbavételét.[85]
Személyes kapcsolatfelvételükre a hercegprímás lengyelországi látogatása során
nyílt lehetőség.[86]
Talán az utolsó akadályok egyike hárult el, amikor a Szentszék – a generális és
Zichy Gyula kalocsai érsek közbenjárására – hozzájárult, hogy a noviciátus
Magyarországra kerülhessen. Mindezt a magyar hivatások erősödéséért tették
annak ellenére, hogy önálló magyar provincia nem kerül felállításra. Igazi szenzációnak számított,
amikor harminc főből álló küldöttség indult el Częstochowába,
hogy méltó módon eléje menjenek a visszatelepülésre készen álló pálosoknak.[87]
Az egyház részéről a küldöttséget Zichy Gyula kalocsai érsek vezette, a magyar
államot a delegációban Pfeiffer Gyula államtitkár képviselte. Mellettük még
több jelentős személy is részt vett a küldöttségben, mint például Budapest
főpolgármestere, államtitkárok, egyházi személyek. Két napot töltöttek
Krakkóban, immár a pálosok között, majd továbbmentek Częstochowába.
Kísérőnek P. Besnyő Gyulát és P. Zembrzuski Mihályt kapták. A Jasna Gora-i
nemzeti zarándokhelyen megszokott a tömeg. Amikor a hívő nép megértette, hogy a
magyar küldöttség szeretett pálosaikért jött, akiket egykor Opolei László
vezetésével Márianosztra kolostorából telepítettek a Fényes Hegyre, hangos
üdvrivalgás hullámzott végig: „Éljen Magyarország! Éljenek magyar testvéreink!”[88]
P. Przezdziecki Pius, a visszatelepítésben vállalt nagyarányú fáradozásaik
jutalmaként Zichy Gyula kalocsai érseknek, Pfeiffer Gyulának, és Mosonyi Dénes
prelátusnak a konfráteri címet adományozta.[89] A
gyökér megkapaszkodik a sziklában 1934. május 12-én indult el tizennégy pálos szerzetes,
köztük a rendfőnök, P. Przezdziecki Pius, aki személyesen is részt akart venni
a vállalkozásban. A częstochowai
állomáson már virágdíszbe öltöztetett magyar vasúti kocsi várta a hazatérőket.
P. Zembrzuski visszaem-lékezésében, igényes irodalmi stílusban örökítette meg, ahogy
a Jablonkai-hágón keresztül elérték a Vág völgyét. A történelmi Magyarország
határán morajlás támadt és valaki imára szólított. Kérésükkel az Örök Atya
közbenjárásáért könyörögtek „egy vergődő, szenvedő nemzetért”.[90] A
Sziklakolostor későbbi házfőnöke, P. Raczinski Kajetán – aki már hosszú hónapok
óta Magyarországon tartózkodott, hogy a nyelvet tanulja – és P. Galambos Kálmán
oblátus Szobra mentek, itt csatlakoztak a szerzetesekhez.[91]
Így 16-an tértek vissza. Pontosan annyian, mint amennyi pálost a márianosztrai
kolostor adott Lengyelországnak, több mint 550 évvel korábban.[92] A korabeli sajtó is tudósított a
történésekről. A nyugati pályaudvarra begördülő vonatot, a késői időpont
ellenére hatalmas tömeg várta.[93]
József Ferenc főherceg, Zsemberi István, az Actio Catholica szervezési
szakosztályának elnöke és Bitter Illés ciszterci apát üdvözölte a pálosokat. A
hangulatra jellemző Mészáros érseki helytartó beszéde: „Százötven évi számkivetés után
vár benneteket ez a csonka ország, melyben az imádkozó karok is csonkák, míg
nem tért vissza hozzánk az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend.”[94] Nyitott autók várták a pálosokat és virágeső közepette
szállították őket a Gellért szálló elé. Itt a Sziklatemplom híveiből álló újabb
csoport fogadta a hosszú utazástól fáradt atyákat és testvéreket, hogy gyertyás
körmenetben vonulva vegyék birtokba a templomot.[95] 1934. május 21-én Serédi
Jusztinián hercegprímás felszentelte a Sziklatemplomot és kolostort. A nemzeti
szentély ünnepélyes átadásán megjelent Horthy Miklós kormányzó, József
főherceg, valamint a főhercegi család több tagja, a miniszterelnök, a katolikus
klérus előkelőségei.[96] Az
ünnepség országos méretű volt, a résztvevők számát 50 ezer főre becsülték.[97] A rend a Sziklatemplom és kolostor
épületegyüttesét használta ekkor, de a vezetés előtt már nyilvánvaló volt, hogy
az újoncok képzésére egy nyugalmasabb, a főváros zajától távolabbi helyre lesz
szükség. További nehézségek is akadtak. A nagy műgonddal kiképzett külső
architektúra hátterében, a kolostor belső részeiben még voltak hiányzó
munkálatok. A Szent Gellérthegyi Sziklatemplom Bizottság Pfeiffer Gyula
kitartásának köszönhetőleg vállalta a fennmaradt munkák befejezését, de erre a
célra a templom bevételeit igényelték. Ez érdekellentétet szült a pálos
vezetéssel, mert nekik a pénz viszont a kolostor lakóinak fenntartására
kellett. Az Építőbizottság – mérlegelve a helyzetet – havi 400 pengőt adott a
szerzeteseknek. Ez azonban húsz ember eltartására kevésnek bizonyult.[98]
Pár hónappal később egyezségre jutottak, és a szerzetesek kezelésébe került a
perselypénz. Ebből már képesek lettek a teljes önellátásra.[99]
1934. augusztus 20-án heten jelentkeztek újoncnak és öltötték magukra a
remetebarátok fehér ruháját. A hazatelepült rend szervesen bekapcsolódott a
magyar egyházi életbe. P. Przezdziecki Pius rendfőnök
vezetésével 1934. május végén küldöttség ment Virág Ferenc pécsi
megyéspüspökhöz, hogy egyeztessenek a Pécsett létesítendő újoncházról.[100]
A Mátyás Flórián út 48. szám alatti úgynevezett Kompos villára esett a
választás, amelyet még 1925-ben vásárolt Zichy Gyula püspök, a Lengyelországból
fogadalom nélkül hazatért 3 magyar „pálosnak”. Ezen a majd 2 holdas területen a
gyümölcsfák és a szőlő egészen a hegyen lévő erdőségig nyúlt, gazdasági
épületek is tartoztak a kisebb birtokhoz.[101]
Az újoncház ide helyezésének azért sem lehetett akadálya, mert a terület eleve
a magyar pálos rend tulajdonát képezte. Ugyanis Zichy püspök, Szabó János
püspöki jogtanácsossal úgy indokolta a birtokba adás tényét, hogy II. József
császár rendeleteiben nem volt alkotmányos jelleg, így a rend jogilag megmaradt
Magyarországon. Ez adta meg a birtoklás alapját és a visszatelepítéskor emiatt
nem kellett engedélyt kérni.[102]
Weichinger műépítész tervei szerint bővítették ki a villát úgy, hogy az mind
méretében, mind funkciójában alkalmassá váljon a novíciusok fogadására. Az építési
összeg nagyobbik részét a Częstochowából
küldött mise intenciók elmondása fedezte, amit a magyar papok ingyen,
segítőkészségük tanúságaként vállaltak. A munkálatok összefogását Hollóssy
Endre frissen nyugalmazott MÁV-főfelügyelőre bízták.[103]
A klerikusok méltó otthonra találtak az új kolostorban a segítő testvérekkel
együtt. A megyéspüspökkel kötött megállapodás értelmében a papi hivatásra
készülők a pécsi szemináriumban folytathatták tanulmányaikat. A Sziklakolostorból Pécsre került
1935 januárjában P. Zembrzuski Mihály perjelnek. P. Kajetán a római ház
perjele, még P. Izdebski Kelemen a budai ház priorja lett.[104]
P. Zembrzuski a kényszerű helyváltoztatás okaként a nemzetiségi ellentétet
jelölte meg, amelyet P. Szabó István,[105]
az újoncok gyóntatója szított. Azt mondta a növendékeknek, hogy P. Kajetán
szigorúsága ellentétes a magyar mentalitással. Ennek következtében többen
elhagyták a rendet. Egy évvel később P. Szabó is követte példájukat.[106]
Az új pécsi házfőnök P. Galambos Kálmánt is magával vitte, hogy a tapasztalt és
érettebb korú magyar atya személyes életpéldájával segítse a novíciátust. A
nehézségek ellenére a kolostor működött. 1935. július 25-én 5 kispap és 2
segítő testvér kezdte meg a noviciátust. Az ősz folyamán még 3 kispap érkezett
a rendbe. Így 12 novícius volt a régebbiekkel együtt. 1935 novemberében megtörtént
az új templom alapkőletétele. A szilárd akarat, az erős elhatározás, és 250
ezer pengő garantálta, hogy Zichy Gyula kalocsai érsek 1937 pünkösdjén
megtarthatta a templomszentelést.[107]
A pécsi újonc, illetve tanulmányi ház ezután folyamatosan biztosította az
utánpótlásképzést. 1937-ben a pálosok kérték Serédi
Jusztinián hercegprímást, hogy a budajenői és telki apátságok birtokait
kaphassák vissza. A 2000 holdnál nagyobb birtoktestek jelentős anyagi erőt
biztosítottak volna. Ezt a hercegprímás nem tartotta lehetségesnek, mivel ehhez
a legfőbb kegyúrnak, a királynak a hozzájárulására lett volna szükség.[108]
Az első bécsi döntést követően P. Besnyő és Pfeiffer Gyula ismét kérelemmel
fordult Magyarország első egyházi méltóságához. A visszacsatolt területen fekvő
máriacsaládi kolostort kérték a rend részére. Utaltak Scitovszky
hercegprímásnak 75 évvel korábbi adományára, amelyet akkor csak a
megfogyatkozott tagok miatt kényszerültek visszaadni.[109]
Kérelmük nem talált meghallgatásra, a hercegprímás ellenezte ügyüket. Pfeiffer
Gyula ezért Zichy kalocsai érsek közbenjárását kérte a kolostor és templom
visszaadásának kieszközlésére.[110]
A pálosok nem mondtak le egykori tulajdonukról. Hóman Bálint vallás- és
közoktatásügyi minisztert is megkeresték jogorvoslatot remélve.[111]
Figyelemfelkeltőek ezek a beadványok, mert az „új hajtásnak” gyarapodó
taglétszámát igazolják. Herceg Lónyay Elemér felajánlotta
medgyesi kastélyát 1932-ben, hogy ezzel segítse a pálosok visszatelepítését.
Átvételére nem került sor, mivel a birtok Szatmár vármegyének románok által megszállt
területén helyezkedett el. A magyar hadsereg Észak–Erdélybe történő bevonulását
megelőzően Pfeiffer Gyula már felvette a kapcsolatot a kalocsai érsekséggel az
említett kastély tárgyában.[112]
Zichy Gyula a gáláns felajánlás megerősítését kérte a hercegtől. Lónyay
válaszában nyitottnak mutatkozott, azonban jelezte, hogy az eltelt 22
esztendőben nem történt semminemű állagfenntartás. Ennek következtében 200–300
ezer pengőre becsülte a felújítás költségeit.[113]
Ezt az anyagi terhet a rend nem tudta vállalni. 1937. július 18-án, Tóth Kálmán
kiskunfélegyházi városi képviselő önálló indítványt nyújtott be Ring József
polgármesternek, amelyben Szentkúton egy elhagyott iskolaépület és a körülötte
levő 12 katasztrális hold városi föld átadását kezdeményezte a pálosok részére.
Az indítvány szerint így a búcsújáróhely felvirágozna és a ferencszállási lelkipásztori
tevékenységet is elláthatnák az atyák.[114]
Kiskunfélegyháza képviselő-testületének 1937. augusztus 3-án tartott rendes
közgyűlése elvben kimondta, hogy a szentkúti búcsújáróhelyre a rendet behívja.
Egyben utasította a polgármestert és az országgyűlési képviselőt, hogy az
egyházi joghatósággal hivatalosan ismertesse el kegyhelynek a régóta látogatott
szentkúti zarándokhelyet, és folytassa le a szükséges tárgyalásokat a pálos
renddel. Ennek menetéről az 1938. október 24-én felvett jegyzőkönyv tudósít: „P. Besnyő Gyula budapesti perjel
és P. Zembrzuski Mihály pécsi pálos perjel kijelentik, hogy örömmel telepednek
le Kiskunfélegyházán s veszik át a Szentkúti kegyhelyet, miután azonban a
Szentkúti kegyhelyen levő épületek olyan állapotban vannak, hogy az állandó
lakásul nem használható, az volna a kívánságuk, hogy a város közösen a Renddel
megállapítaná a tatarozás, illetve az átalakítási, illetve kibővítési
költségeket úgy a gazdasági, mint a lakóházra vonatkozólag. Ezzel szemben
vállalják a Szentkútnál végzendő Isten–tiszteleteket, valamint a környező róm.
kat. iskoláknál a hittantanítás ellátását.”[115] A polgármester 1938. december 1-jén mutatta be a
képviselő-testületnek a jegyzőkönyvet, ezt követően Endre László alispán is erősen
szorgalmazta a pálosoknak történő kegyhely átadását: „Megjegyzem, hogy a Pálos rend
Szentkúton való letelepítése feltétlen közérdeket képez, s ezért felhívom Polgármester
Urat, tekintse személyes feladatának, hogy az erre irányuló közóhaj mielőbb
megvalósíttassék.”[116] A kegyúri akaratot és meghívást követően, amelyet az
alispán egyértelműen kifejezett, felgyorsultak az események. Vedres Béla apát
plébános kérte Hanauer István[117]
váci püspököt 1939. április 17-i levelében, hogy elvben járuljon hozzá a
letelepedéshez.[118] 1939 májusában P. Zembrzuski Częstochowába utazott. A generálissal
megbeszélte, majd a definitórium elé terjesztette a harmadik magyarországi
rendház alapításának ügyét. Az önfenntartás képessége volt a hozzájárulás
feltétele, mivel a lengyel rendi központ már nem tudta támogatni a
magyarországi kolostorokat. A háború kitörésének lehetősége előrelátó
gondolkodásra sarkallta Częstochowát. „Figyelembe kellett venni, hogy
ebben az időben komoly jogi bizonytalanság állott fenn a budapesti
sziklatemplom körül s az a veszély fenyegetett, hogy a templomot biztonsági
okokból bezáratják. Ilyen körülmények között igen ajánlatosnak látszott egy
harmadik rendház alapítása, amely idővel önállóan fenntartja magát, esetleg még
a pécsi ház fenntartásához is hozzájárulhat.”[119] Częstochowa
jóváhagyásának birtokában a rend részéről P. Besnyő ismételte meg a
letelepedési kérelmet,[120]
amire a váci püspök 1940. március 9-i leiratában pozitív választ adott. A
leendő szentkúti perjel 1940. április 27-én jelentette a váci püspöknek, hogy
május 5-én foglalják el a kegyhelyet.[121] A pálosok 1940. május 4-én
érkeztek meg Kiskunfélegyházára. A vasútnál kisebb fogadócsoport élén Zámbó
Dezső kanonok plébános fogadta a megtelepedő rendet. P. Besnyő Gyula viszonozta
a pálos rend nevében a köszöntést.[122]
Másnap 110 zarándok ment gyalog Szentkútra a zuhogó esőben. Ünnepélyes keretek
között adta át Rozsnyai Béla polgármester a kegytemplom és kolostor kulcsait.
Az ünnepi szentmisén már 600 fő vett részt. Később Endre László alispán és
édesapja, Endre Zsigmond is üdvözölték a pálosokat. Az alispán, szeretetteljes
támogatásáról biztosította a rendet. Az ünnepséget litánia zárta, amelyet P.
Mosonyi Alfonz,[123]
a Sziklakolostor fiatal perjele tartott. Szónoklata magával ragadta a tanyák
népét: „Hozzuk a Szűzanya szeretetét. S
hozzuk az Úr Jézust az Oltáriszentségben, akinél előzetes bejelentés nélkül is
bármikor kihallgatásra jelentkezhettek.”[124] P. Besnyő Gyula a pálosszentkúti kolostor első házfőnöke
nem sokkal később megkezdte az új rendház megépítését. Ennek költsége 17 ezer
pengőt tett ki,[125] amiből 5 ezer
pengőt 1940. június 4-én a város közgyűlése megajánlott a rend részére.[126] A kegyhely
ellátása mellett öt tanyasi iskola hitoktatásának megszervezése várt a
szerzetesekre. P. Besnyő segítséget kapott 1940 nyarán. Átvezényelték P. Borsós
Ignácot,[127] akit
házgondnoknak neveztek ki. Emellett feladata volt a hitoktatás segítése is. A
megszaporodott teendők ellátása érdekében 1941-ben P. Bolyós Ákos is
Pálosszentkútra került. A rendház gyors virágzásnak indult. A tanyák népe
elfogadta és megszerette a fehér barátokat. A pálos vezetőség látva a
fellendülést, megbízta Weichinger Károly műépítészt egy impozáns búcsújáró templom
terveinek elkészítésével. A grandiózus elképzelések megvalósítását a
világháború alakulása nem tette lehetővé.[128] A pálosok 1934-es visszatelepülése
sikeresnek mondható. A jó szervezésnek köszönhetően a rend látványos növekedést
mutatott, amelyhez adottak voltak a külső és belső feltételek. Alig hat év leforgása
alatt három kolostort benépesítettek. 1940-ben négy örökfogadalmas szerzetest
szenteltek pappá és segítő testvérekben sem volt hiány. Ez a tendencia a
következő években is folytatódott.[129]
A lengyel szerzetesek tapintatosan háttérbe húzódtak, amint kimunkálták a
magyar utánpótlást. 148 év után újra gyökeret
eresztett a pálos rend Magyarországon. Jegyzetek [1] Meszlényi
Antal: A jozefinizmus kora Magyarországon.
(1780–1846) Bp., 1934. (továbbiakban: Meszlényi,
1934.) 27-28. p. [2] Kisbán
Emil: A magyar
Pálosrend története 2. Bp., 1940. (továbbiakban: Kisbán, 1940.) 412-413. p. [3] Vö. Karácsonyi János: Magyarország
egyháztörténete főbb vonásaiban 970-től 1900-ig. [Reprint.] Bp., 1985.
(Tudománytár) (továbbiakban: Karácsonyi,
1985.) 301-302. p. [4] Meszlényi,
1934. 28. p. [5] Császár
Elemér: A Pálos–rend
feloszlatása. In: Századok, 1901. 310-331. p. (továbbiakban: Császár, 1901.) 312-314. p. [6] Kisbán,
1940. 416. p. [7] Vö.
Császár, 1901. 316-319. p. [8] Török
József – Legaza László – Szacsvay Péter: Pálosok. Bp., 1996. (továbbiakban: Török–Legaza–Szacsvay, 1996.) 32. p. [9] Vö. Hermann Egyed: Kísérletek a pálosok visszaállítására a 18.
század fordulóján. In: Theologia, 1935. 1. sz. 63-67. p. [10] Scitovszky János (1785–1866): gimnáziumi tanulmányait
Rozsnyón végezte, 1809-ben pappá
szentelték. Tanulmányait folytatva 1813-ban teológiai doktorátust szerzett.
1827 augusztusától a rozsnyói egyházmegye, 1838 novemberétől a pécsi
egyházmegye püspöke. 1849 júliusától esztergomi érsek, hercegprímás.
Egyházpolitikájáról bővebben ld.: Pusztaszeri
László: Scitovszky János hercegprímás politikai portréja. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1989.
1. sz. 137-169. p. [11] A máriacsaládi, Irgalmas Anya
tiszteletére emelt templomot 1512-ben kapta meg a pálos rend, mellette
kolostori épületegyüttes kialakítására került sor. A törökök közelsége miatt a
16. század közepén feladták otthonukat. A rommá vált kolostor helyén a 18.
század közepén kezdték meg az új rendház építését, aminek temploma 1782-ben
készült el. [12] Esztergomi Prímási Levéltár
(továbbiakban: EPL.) Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 3661/1863. [13] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433.
Eremitae, 392/1864. [14] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433.
Eremitae, 4081/1864. [15] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433.
Eremitae, 4149/1864. [16] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433.
Eremitae, 5294/1864. [17] Tiburtio,
Knézsa: Historicae Notitiae Sacri ac Candidi Ordini S. Pauli Primi
Eremitae. Cracoviae, 1866. (továbbiakban: Knézsa,
1866.) 34. p. [18] Török–Legaza–Szacsvay,
1996. 32. p. [19] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433.
Eremitae, 3759/1866. [20] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433.
Eremitae, 4163/1866. [21] Zembrzuski
Mihály:
Visszaemlékezések. [Kézirat.] 1947. Archíwum Paulinów, Sygn. B 282, Krakowie, A
Sziklakolostor könyvtárából. (továbbiakban: Zembrzuski,
1947.) 1. p. [22] Vö. Knézsa, 1866. 36-37. p. (Bajót fíliája volt
Péliföldszentkereszt. A pálos monostor atyái ezért plébániai ügyvitelt nem
folytathattak. Így képtelenek voltak az önfenntartásra.) [23] Vaszary Kolos (1832–1915): bencés
szerzetes, 1885-től pannonhalmi főapát. 1891-ben esztergomi érsekké nevezték
ki. 1893-tól bíboros. 1912-ben lemondott az érsekségről. Élete hátralevő részét
csendes visszavonultságban töltötte Balatonfüreden. [24] EPL. Vaszary, Cat. 22. Pálosok
letelepítése Nagylévárdon, 2002/1902. [25] Zembrzuski,
1947. 1. p. [26] EPL. Vaszary, Cat. 22. Ordo
Paulinorum, 4096/1903. [27] Kisbán,
1940. 431. p. (A szerző ezen a ponton a tények bemutatását túlzottan
leegyszerűsítette.) [28] EPL. Vaszary, Cat. 22. Péliföld.
In causa separationis Ordinis S. Pauli a Provincia Cracoviensi, 542/1904. [29] Ld. pl.: „Már megírtuk, hogy a magyar pálos rend újraéledéséhez kevés
reményt fűzünk, mert a rothadt, életképtelen lengyel gyökérből új élet többé
nem fakadhat. Egyetlen ember volt, ki a rendet reformálhatta s magyar földön a
lengyelektől jó távol tartva, újjászervezhette volna, az apostoli lelkű P.
Muzsinszky. De ezt kibuktatták, degradálták, midőn a magyar tartományt mindjárt
az elején függetleníteni akarta, felülről pedig senki sem támogatta. Helyébe
jött egy teljesen megbízhatatlan ember, ki a rendet gyors tempóban viszi oda,
hová 1860-ban már az első kísérletnél jutottak.” Magyar pálosaink nem lesznek.
In: Esztergom, 1905. 8. sz. (február 19.); „Amit nemrég előre
sejtettünk, már be is következett. A megmaradt három lengyel pálos már
felszedte sátorfáját s indul Krakkóba, ahonnan jött. Eddigi közleményeink elég
érthetően rámutattak a pusztulás igazi okaira, fölösleges tehát azokat
találgatni. Nem annyira financiális okok ezek, mint erkölcsiek, s a nemzetiségi
versengésnél sokkal mélyebbek és szomorúbbak. P. Muzsinszkyt sem lehet többé
visszahívni, mert az már Amerikában van, s mint buzgó világi pap
misszionáriuskodik.” A pálosok pusztulása. In: Esztergom, 1905. 10. sz.
(március 5.) (Megjegyzés: Az Esztergom
c. hetilap laptulajdonosa és kiadója Prohászka Ottokár volt.) [30] EPL. Vaszary, Cat. 22. Mogyorós és
Nagysáp község kéri, hogy a pálosok Szt. Kereszten maradhassanak, 1193/1905. [31] EPL. Vaszary, Cat. [32] Vö. Zembrzuski, 1947. 86-97. p.; Kárpáti Zoltán Endre: A pálos rend elleni 1951-es koncepciós
per formálása és előzményeinek bemutatása. In: Egyháztörténeti Szemle, 2010. 1. sz. 88-117. p. (továbbiakban: Kárpáti, 2010.) 113-114. p. [33] Vö. Kisbán, 1940. 431. p. (Közlése szerint P. Musinszkyt 1905-ben
P. Majcher Alfonz és P. Cieslevicz József váltotta fel, akik „mindent megtettek”
a telepítés sikeréért. A valóságban éppen e két lengyelt okolták a kudarcokért.
A lengyel irányítás teljesen hiteltelennek bizonyult. Ez nagyban hozzájárult a
hivatások lemorzsolódásához.) [34] EPL. Vaszary, Cat. 22. Pálos–alap
kamatait a lazaristák kapják, 2438/1909. [35] Zichy Gyula (1871–1942): teológiai
tanulmányait Innsbruckban és Rómában végezte. 1897-től pápai kamarás, 1901-től
XIII. Leó pápa, később X. Pius pápa szolgálatában. 1905-től 1926-ig pécsi
püspök. 1925-től kalocsai érsek. [36] Pfeiffer
Gyula: Nagyasszonyunk
szentgellérthegyi sziklatemplomának története. Bp., 1931. (továbbiakban: Pfeiffer, 1931.) 11. p. [37] Vö. William
Christian Jr. – Krasznai Zoltán: A limpiasi csodás feszület és Magyarország
kálváriája. In: Aetas, 2003. 3-4. sz.
[Online: http://www.aetas.hu – 2010.
február.]; Paulovits Sándor:
Szentévi magyar zarándoklatok: Visszaemlékezések a jubileumi év eseményeire
olasz, francia, spanyol földön. Bp., 1926. 6. p. [38] Zadravecz István OFM (1884–1965):
1907-ben a lateráni főbazilikában szentelik pappá. 1915-ben Szegeden alsóvárosi
plébános, iskolaigazgató, nagyböjti szónok, terciárius igazgató, oltáregylet
elnök stb. 1920. augusztus 25-én Czernoch János esztergomi érsek, bíboros
hercegprímás szentelte domitianapolisi c. püspökké. A II. világháborút követően
börtönbe került, a zsámbéki plébánián fejezte be életét. [39] József Ferenc (1895–1957):
főherceg, a felsőház tagja. Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. 1921-ben
jogi doktorátust szerzett. 1930-ban közgazdasági doktorrá avatták. Ezek mellett
elnöke volt a Királyi Magyar Természettudományos Társaság Stella Csillagászati
Szakosztályának és alapítója, egyben elnöke a Palatinus Magyar Tudományos
Kutató Társaságnak, tagja a Pen Clubnak stb. [40] Pfeiffer,
1931. 12. p. [41] Aczél
László Zsongor OSPPE:
A 80 éves Sziklatemplom és kolostor Budapesten. (1926–2006) In: Pálos
évszázadok. Bp., 2007. 224-263. p. (továbbiakban: Aczél, 2007.) 226. p. [42] Vö. Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 33. p.; Aczél, 2007. 226. p. [43] Zembrzuski,
1947. 2-3. p. [44] Zembrzuski Mihály volt a pálos rend
magyarországi kolostorainak lengyel származású rendfőnöki megbízottja az
1934-es visszatelepülést követően. 1942-ben az egyik rendtársa rosszindulatú
feljelentését követően vádiratot fogalmaztak meg ellene. Ezt a hercegprímáshoz
is eljuttatták, aki személyes közbelépésével akadályozta meg a német
hatóságoknak történő kiadatását. 1944.
március 19-e után a Gestapo hajtóvadászatot indított ellene, mivel angol és
szovjet kémnek tartották. Vö. Zembrzuski,
1947. 86-97. p.; Kárpáti, 2010.
113-114. Az 1945-ben bekövetkezett
baloldali fordulat után angol kémet sejtettek benne. 1948-ban kiutasították az
országból. [45] Lux Kálmán (1880–1961): a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, oklevelét
1901-ben szerezte. 1914-ben már doktori címmel rendelkezett. 1919-től a
Műemlékek Országos Bizottságának vezetője és magánépítész egyben. Többek között
a Sziklatemplom tervezésében vállalt aktív szerepet. [46] Unghváry Antal (1877–1944):
középiskolai tanulmányait követően 1893-ban lett tagja a Kapisztrán Szent
Jánosról elnevezett magyarországi ferences rendtartománynak. 1899-ben
szentelték pappá. Pécsi káplánságát követően Gyöngyösre kerül a ferencesek
hittudományi főiskolájára. 1911-től teológiát tanított Gyöngyösön. Négy
alkalommal töltötte be a rend tartományfőnöki tisztét 1912 és 1934 között.
1935-től egri házfőnök. 1938-tól Mátraverebély–Szentkúton szolgál. Utolsó
állomása 1940-től Pécs volt. [47] Török–Legaza–Szacsvay,
1996. 33. p. [48] Glattfelder Gyula (1874–1943):
1896-ban szentelték pappá. A katolikus egyetemisták részére létesült Szent Imre
Kollégium igazgatója 1900-tól. Miután doktorált, szónoklattant tanított a
Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1911-től a csanádi egyházmegye püspöke. A
trianoni országvesztést követően Temesvárról Szegedre tette át püspöki
székhelyét. 1927-től felsőházi tag és az Actio Catholica ügyvezető elnöke. [49] Aczél,
2007. 229. p. [50] Pfeiffer,
1931. 23-24. p. (A
diósgyőri vasgyár munkásainak ingyenes felajánlásából készült.) [51] Vö. Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 33. p.; Aczél, 2007. 229. p. [52] Magyar Ferences Könyvtár és
Levéltár Provinciai iratok. (továbbiakban: MFKL. Pr.) 714/1927. Budapest. A
sziklatemplom és P. Szabó Piusz visszajövetele tárgyában. [53] MFKL. Pr. 695/1927. A Miasszonyunk
Sziklatemplom T. Bizottságnak Budapest. [54] MFKL. Pr. 799/1927. Budapesti
érseki helynök válasza a szt. Gellérthegyi sziklatemplomra vonatkozó átiratra. [55] MFKL. Pr. 714/1927. Budapest. A
sziklatemplom és P. Szabó Piusz visszajövetele tárgyában. [56] MFKL. Pr. 1039/1927. Dr. Walter
esztergomi káptalani helynök kéri a rendet, hogy foglalják el újból a Buda szt.
gellérthegyi sziklatemplomot.; MFKL. Pr. 1060/1927. Dr. Walter Gyula esztergomi
káptalani helynök ismét sürgeti a gellérthegyi templom visszavételét. [57] MFKL. Pr. 1040/1927. Válasz az
esztergomi káptalani helynöknek. [A dokumentumban közvetett utalás található
arra, hogy a bizottság a pálosok visszatelepítését szeretné.]; MFKL. Pr.
1061/1927. Válasz az esztergomi káptalani helynöknek. [Az 1927. december 1-jén
keletkezett dokumentumban egyértelmű utalás található arra, hogy a Bizottság „a
pálosokat akarja a sziklatemplomba betelepíteni.” Ezért a ferences
tartományfőnök kemény feltételekhez köti rendje visszatérését.] [58] MFKL. Pr. 695/1927. A Miasszonyunk
Sziklatemplom T. Bizottságnak. Budapest. [59] Vö. Kalocsai Érseki Levéltár
(továbbiakban: KFL.), I. [60] A gellérthegyi sziklakápolna ügye.
In: Magyarság, 1927. szeptember 18. [61] Vö. KFL. I. [62] Vö. KFL. I. [63] Vö. KFL. I. [64] Vö. KFL. I. [65] EPL. 1933/2511. Pfeiffer Gyula
elleni panasz. [66] Eltekintve Pfeiffer Gyula vélt
vagy valós szabadkőműves szerepvállalásától és a fent ismertetett esetektől,
egy dolog mindenképpen említést érdemel: Ő már akkor hitt a pálosok
megtelepítésének nemes gondolatában, amikor azt mások kivitelezhetetlennek
gondolták. Nagy munkabírását ennek szolgálatába állította. Az eredmény őt
igazolta. [67] Pfeiffer,
1931. 24. p. [68] Horváth Győző (1867–1944): Budapesten végezte teológiai tanulmányait és
1890-ben, Kalocsán szentelték pappá. Ezután Veprődre helyezik káplánnak, majd
1892-től az érseki udvarban szertartásmester. 1897-ben titkár, 1903-ban már
irodaigazgató. 1907-ben székesegyházi kanonoknak nevezik ki és a papnevelde
igazgatója. 1912-ben martyropoliszi választott püspök és a kalocsai
érsek segédpüspöke. 1923-tól érseki helynök, 1931-től mint nagyprépost tagja
lett a felsőháznak. [69] Török–Legaza–Szacsvay,
1996. 33. p. [70] Aczél,
2007. 231. p. [71] Jelen tanulmányomban nem térek ki
erre az engedély nélküli „visszatelepülési” kísérletre, amely nem váltotta be a
hozzá fűzött reményeket. [72] Bolyós
Ákos:
Visszaemlékezések. [Kézirat. 1980.] A Sziklakolostor könyvtárából.
(továbbiakban: Bolyós, 1980.) 1. p. [73] Zembrzuski,
1947. 1. p. [74] Bolyós,
1980. 5. p. [75] Zembrzuski,
1947. 2. p. [76] Bolyós Ákos (1914–1994): 1935-től a
pálos rend tagja. Tanulmányait a pécsi szemináriumban folytatta. Virág Ferenc
pécsi püspök 1940. január 28-án pappá szentelte. Szentelését követően
Pálosszentkútra került. 1943-tól Pálosszentkúton, 1946-tól Pécsett házfőnök. Az
1951-ben lefolytatott pálos rend elleni per másodrendű vádlottja volt, 10 év
börtönbüntetést kapott. 1956 februárjában elengedték büntetésének hátralevő részét,
majd 1968-ig a pécsi Szent Ágoston Plébánia, ezt követően a Budafok Belvárosi
Plébánia kántora. A Fővárosi Bíróság 1973. május 8-án tartott zárt ülésén
mentesítette „a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól”. Vö. Budapest
Főváros Levéltára, XXV. 60. e. 0021/1973.; XXV. [77] Bolyós,
1980. 5. p. [78] Besnyő (Bőhm) Gyula (1883–1946):
gimnáziumi tanulmányait követően jelentkezett a kalocsai egyházmegyébe. 1906.
június 30-án szentelték pappá. 1919-ben, a Tanácsköztársaságnak nevezett
bolsevik diktatúra alatt néhány hetet börtönben töltött. Pálos hivatást érzett
magában, ezért 1932-ben Lengyelországba utazott, és Lesna Podlavskában
megkezdte a novíciátust. Egyetlen magyar papként 1933-ban fejezte be, és
fogadalomhoz járulhatott. 1944. március 19
után P Zembrzuski megbízta a rendi ügyek irányításával. 1946-ig a pálos
rend rendfőnöki megbízottja, halála előtt rendi tanácsossá nevezték ki. [79] KFL. I. [80] Zembrzuski,
1947. 2-5. p. [81] Weichinger Károly (1893–1982):
egyetemi tanulmányait a Budapesti
Királyi József Nádor Műegyetemen végezte el 1920-ban. 1921 és 1944
között az Országos Iparművészeti
Iskola Építész Tanszékét vezette.
1945-ben a Budapesti Műszaki Egyetem
Városépítési Tanszéke, 1946-tól 1969-ig a Középülettervezési Tanszék vezetője. Kiemelkedőbb munkái között
tartják számon a Sziklakolostort és a pécsi pálos templomot. [82] Bolyós,
1980. 5-6. p.; Aczél, 2007. 233. p. [83] Zembrzuski,
1947. 6. p. [84] Serédi Jusztinián (1884–1945):
bencés, Rómában folytatott teológiai tanulmányokat. Ennek befejeztével ott
maradt kánonjogot tanítani. 1918-ban rövid ideig katonalelkészként teljesített
szolgálatot. Ezt követően visszatért Rómába, és folytatta korábbi munkásságát a
Codex Iuris Canonici magyarázó bizottságának tagjaként. 1927-ben a pápa
esztergomi érsekké és bíborossá nevezte ki. Haláláig szolgált e tisztségében. [85] Bolyós,
1980. 7. p. [86] Zembrzuski,
1947. 3. p. [87] Aczél,
2007. 234. p. [88] Zembrzuski,
1947. 6-7. p. [89] Török–Legaza–Szacsvay,
1996. 33. p. [90] Zembrzuski,
1947. 10-11. p. [91] Bolyós,
1980. 7. p. [92] Vö. Élet, 1934. május 13. [93] Vö. Magyarország, 1934. május 13.; Magyar
Nemzet, 1934. május 23.; Pesti Napló,
1934. május 13.; Tóth Tihamér: Remete
Szent Pál fiai a világvárosban. In: Katolikus
Szemle, 1934. június. 370. p..; Budai
Napló, 1934. június 11. [94] Vö. Pesti Napló, 1934. május 13. [95] Zembrzuski,
1947. 12-13. p. [96] Vö. Zembrzuski, 1947. 62. p. [97] Bolyós,
1980. 8. p. [98] Viszonyítási alapul az összeg
csekély voltára: Nyisztor Zoltán kisegítő lelkészi javadalmazása havi 400 pengő
volt, amit 120 pengő stóla díjjal egészítettek ki. [99] Zembrzuski,
1947. 15-16. p. [100] Török–Legaza–Szacsvay,
1996. 34. p. [101] Bolyós,
1980. 2. p. [102] Zembrzuski,
1947. 19. p. [103] Török–Legaza–Szacsvay,
1996. 34. p. [104] Aczél,
2007. 236. p. [105] Szabó József István (1903– ?):
Kalocsán szentelték pappá 1932. május 1-jén. (1932. március 19-én megkezdte a
pálos novíciátust Lesna Podlaskán, de a körülmények miatt hazatért.) A rend
1934-es visszatelepítését követően a pécsi ház gondnoka lett. 1935-ben a
Sziklakolostorba helyezték. Hivatalosan 1936-ig a pálos rend tagja. Hanauer
István váci püspök 1935. szeptember elsejével isaszegi káplánnak nevezte ki.
1940 és 1952 között Lászlófalván plébános. 1952 és 1956 között a veszprémi
egyházmegyében teljesít szolgálatot. Ezt követően Vecsésre helyezték
plébánosnak, ahol 1958-ig látta el munkáját. Ekkor helyezték Pestszentlőrincre,
a Mária Szíve plébániára. [106] Vö. Váci Püspöki és Káptalani
Levéltár. (továbbiakban: VPL.) I. 1. e. 2879/1935. Disp. ad Isaszeg
Capellanus.; VPL. I. 1. e. 5627/1936. Szabó József az egyházmegye kötelékébe
felvételt kér. [107] Vö. Zembrzuski, 1947. 28-65. p. [108] EPL. 2027/1939. Pálosok. A
budajenői és a telki apátságokat kérik vissza. [109] EPL. 4742/1938. Pálosok
Mária–család című birtokot kérik. [110] KFL. I. [111] KFL. I. [112] KFL. I. [113] KFL. I. [114] Bács–Kiskun Megyei Önkormányzati
Levéltár (továbbiakban: BKMÖL.) V. 175. b. 18529/1937. [115] BKMÖL. V. 175. b. 35153/1938. [116] BKMÖL. V. 175. b. 12396/1939. [117] Hanauer István (1869–1942):
gimnáziumi tanulmányait Kalocsán végezte a jezsuitáknál. Az érettségi
megszerzését követően jelentkezett a veszprémi egyházmegyei szemináriumba.
Tanulmányait az innsbrucki Canisianumban folytatta. Szentelése után a
veszprémi, majd a budapesti Papnevelő Intézet spirituálisa lett. 1919-ben XV.
Benedek pápa kinevezte váci püspökké. Püspöksége alatt fellendült az
egyházmegye hitélete. 1921-ben és 1930-ban egyházmegyei zsinatot tartott, ahol
fegyelmi téren jelentős változtatásokat vitt végbe. [118] VPL.I. 1. ca. 5424/1940.
Religious. 2284/1939. Szentkútra pálosok letelepítésének tárgyában. [119] Zembrzuski,
1947. 67. p. [120] VPL. I. 1. ca. 1401/1940. Pálosok
letelepedési engedélyt kérnek Kiskunfélegyházi Szentkúton. [121] VPL. I. 1. ca. 2457/1940. Kiskunfélegyháza:
Pálosok bevonulásáról jelentés. [122] Pálosok Kiskunfélegyházán. In: A Csonkamagyarország, 1940. május 12.
(Megjegyzés: a lap a kiskunfélegyházi Független Kisgazda-, Földmunkás-, és
Polgári Agrárpárt hivatalos lapjaként jelent meg.) [123] Mosonyi (Mayer) Gyula Alfonz
(1913–1954): középfokú tanulmányait követően jelentkezett az esztergomi
szemináriumba. 1934-ben, a negyedik évben elbocsátották elhúzódó vesebetegsége
miatt. Több szemináriumba próbált bekerülni, sikertelenül. Két hónapot
eltöltött a lazaristáknál, ahonnan elbocsátották. Ezután lépett be a pálos
rendbe. Teológiai tanulmányait a pécsi püspöki szemináriumban végezte. 1939-ben
pappá szentelték. 1941-ben kinevezték a Sziklakolostor perjelévé. Serédi
Jusztinián hercegprímástól 1942. augusztus hó folyamán szóban, majd
szeptemberben írásban kérte az esztergomi egyházmegyébe történő befogadást.
1943. április 10-én Balassagyarmatra került káplánnak. Egy héten belül kórházi
kezelésre szorult, majd szabadságra ment. 1943 májusában elbocsátását kéri. A
pálosokkal tartotta a kapcsolatot, gyakran időzött a Sziklakolostorban. Megházasodott,
egy fia született. 1945 és 1947 között kényszermunkára vitték a Szovjetunióba.
1954-ben szentségekkel ellátva halt meg. [Vö. EPL. 6315/1943. Mosonyi Gyula
felvétele és felmentése.] [124] A Pálosrend ünnepélyes fogadtatása.
In: Kiskun Félegyházi Közlöny, 1940.
május 12. [125] BKMÖL. V. 175. b. 12713/1939. [126] BKMÖL. V. 175. b. 2754/1944. [127] Borsós Bálint Ignác (1915– ?)
1935-ben érettségizett Kalocsán a jezsuitáknál. 1935 szeptemberében belépett a
pálos rendbe. 1936–1940 között teológiai tanulmányokat folytatott a pécsi
szemináriumban. 1940 januárjában szentelte pappá Virág Ferenc pécsi püspök.
Pálosszentkúton házgondnoknak nevezték ki. A tanyasi iskolák hitoktatását is
ellátta. 1942-től gyóntató a Sziklatemplomban. 1943-ban elhagyta a rendet, majd
felvették a veszprémi egyházmegyébe. Először Felsőiszkázon, 1945. júniustól
Mikén káplán. Egyházmegyei incardinációjára 1948. december 4-én került sor.
1972-ben püspöki tanácsossá nevezték ki. 1973-tól plébánoshelyettes Taranyban.
1980. augusztus 1-jén nyugalomba vonult. Élete hátralevő részét a
székesfehérvári Papi Otthonban töltötte. [128] Vö. Zembrzuski, 1947. 69-71. p. [129] Vö. Gergely Jenő: A Katolikus Egyház története Magyarországon,
1919–1945. H.n. [Bp.], 1999. 191. p. [1943-ban 11 örökfogadalmas pálos élt 3 kolostorban.] | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |