Vissza a tartalomjegyzékhez

11. évfolyam 4. szám
A. D.
MMX

Kárpáti Zoltán Endre:
A pálos rend visszatelepítésére tett kísérletek
A pálos rend megszüntetése

A pálos rend megszüntetése

II. József császár (1780–1790) meggyőződéses híve volt a felvilágosodásnak. Bürokratikusan szabályozott törvényi előírásai az egyházra, azon belül a szerzetesrendekre is érvényesek voltak. A Helytartótanácsnak alárendelve megszervezte az egyházi közigazgatás teljes centralizációját. Az állam felügyeleti rendszere mindenre kiterjedt.[1] 1784-ben a rendházak ellenőrzésének jogkörét kivette a rendfőnök, illetve a tartományfőnök hatásköréből, eltörölte a vizitációt. Ezt a definitórium joghatóságának megszüntetése követte. 1786. február 7-én kiadott rendeletében végül megvonta a pálos rend működési engedélyét.[2]

Röviden vázolni kell az ide vezető út állomásait. Mária Terézia (1740–1780) 1770. október 17-én elrendelte a szerzetesrendek tagjainak összeírását. Az utasítás rendelkezett arról, hogy a szerzetesi fogadalomtételre csak a 24. életévüket betöltött személyek engedhetők. Három év múlva eltörölték a jezsuita rendet, D’Alembert fogalmazásával élve: az Apostoli Szék gránátosait. II. József 1781-ben megtiltotta a szerzetesrendeknek, hogy Rómában tartózkodó generálisaikkal kapcsolatot tartsanak. Ezzel párhuzamosan a megyéspüspökök fennhatósága alá helyezte őket. A császár 1782. január 26-án feloszlatta a kontemplatív szerzetesrendeket. Ennek estek áldozatul a kamalduli remeték. 1783. november 26-án megszüntette a trinitáriusokat. A kármeliták felszámolására 1784-ben került sor. 1785. február 22-én bezárták az ágostonos remeték három magyarországi monostorát. A császár egyházpolitikájának következő kárvallottja a pálos rend lett. Az 1786. november 14-én kiadott pátens a bencés kongregáció végét jelentette. Erre a sorsra jutott 1787-ben a premontrei kanonokrend jászói és leleszi prépostsága. Nem tudta eltörölni a ciszterciek zirci apátságát, mert az a heinrichaui (Poroszország) apátság tulajdona volt. Jelentős veszteségeket szenvedett el a domonkos rend és a búcsújáróhelyeitől megfosztott ferences rend.[3] II. József 1782 és 1789 között 359 kolostort szüntetett meg birodalmában. A Magyar Királyság területén ez 140 kolostort érintett.[4]

A szerzetesrendek belső önállóságát sértő intézkedések természetszerűleg vezettek a rendi élet válságához. A hierarchikus felépítmény megbontásának következtében a vezető funkciók majdnem szimbolikussá váltak. Ez nem kedvezett a fegyelemnek. Ordódy Károly (1778–1786) az utolsó pálos rendfőnök, 1785. augusztus 28-ra hívta össze a nagykáptalant az új generális megválasztására. Prekrit Pál horvát provinciális éles hangú válaszlevélben jelezte, hogy nem kívánnak részt venni a választáson. Kifejtette, hogy pénzt nem küldenek a generálisnak, s utalt a megszüntetett definitóriumra. Álláspontja szerint, ha betiltották a fontos tisztségeket, akkor a rendfőnökire sincs szükség. Arbesser Alajos osztrák provinciális a tartomány szegénységére hivatkozva jelezte távolmaradásukat. Kérdésessé tette a generális funkciójának létjogosultságát, mivel az a császár rendeletének értelmében tényleges hatalommal nem bírt. A sváb és az isztriai provinciális anyagi nehézségekkel magyarázták távolmaradásukat.[5] Ordódy ezt a hozzáállást nem tudta méltányolni. 1785. július 4-én panaszos felterjesztést küldött az uralkodóhoz. A beadványban – személyes sértettsége okán – komorabb színben tüntette fel a renden belüli állapotokat, mint ahogy arra szükség lett volna. 1785. augusztus 20-án a Helytartótanácshoz fordult a generálist megillető járandóságok ügyében.[6] A császár Szentmartonyi Tamás pálos rendfőnöki titkár személyében ideális partnert talált céljai megvalósításához. II. József kérésére Szentmartonyi leírta a rend helyzetét. Külön hangsúlyt fektetett a problémákra, létező rendellenességekre.[7] Ez szolgáltatta az alapot a pálos rend eltörlésére.

A Szentszék a lengyel rendtartományt már korábban kivette a magyar generális joghatósága alól, a rend ennek köszönheti fennmaradását. A lengyel kolostorokban megmaradhattak a pálosok, mivel azok a Habsburg Birodalom területén kívül estek. Máriavölgyből átkerült a rendi irányítás Częstochowába, ami lehetővé tette a rendi folytonosság fenntartását. Innen indultak később azok a kísérletek, amelyek a rend újbóli magyarországi meggyökereztetésére irányultak.[8] Az első kezdeményezésre már 1790-ben sor került. II. Lipót király (1790–1792) megbízta az országgyűlést az eltörölt rendek ügyeinek tárgyalásával és a helyzet tisztázásával. A sátoraljaújhelyi kolostor egykori pálosai a megye követeit kérték, hogy ügyüket képviseljék. Sajnos nem jártak eredménnyel. Szerepet játszott ebben az is, hogy a Vallásalap (Religionsfond) már nem tudta visszaadni a rend lefoglalt vagyonát. A helyzetet I. Ferenc király (1792–1835) 1802-ben kiadott rendelete újfent rögzítette. 1804. március 28-án a király kimondta, hogy a „pálosok visszaállításától el kell tekinteni”.[9] A „magyar ág” folytonossága 1845-ben végleg megszakadt, amikor Kristóffy Gáspár az utolsó magyar származású pálos meghalt.

 

A máriacsaládi és péliföldszentkereszti telepítés

A lelkekből nem lehetett kiölni a pilisi erdőségek kunyhóiban meghúzódó, világról lemondó remeték alakját, akiket Boldog Özséb gyűjtött egybe. A Magyarországért engesztelő pálos rend gyökerei mélyen kapaszkodtak abba a szellemi talajba, ahonnan származtak. Scitovszky János[10] hercegprímás karolta fel a pálosok ügyét az 1860-as évek elején. Már korábban foglalkoztatta a gondolat, de a politikai helyzet alkalmatlan volt a vállalkozás kivitelezésére.

Több elképzelés született a visszatelepítésre. A legérdekesebb talán a máriacsaládi kolostor[11] átadási tervezete volt. A hercegprímás elképzelése szerint pálos szerzetesek gondoskodtak volna a „javíthatatlan papfegyencek számára tervezett fegyintézet” ellátásáról. Ezzel a Magyar Királyi Helytartótanács elvben egyetértett, amennyiben a rend korábbi birtokaira nem tart igényt. A Vallásalap az anyagi finanszírozást nem tartotta kivitelezhetőnek.[12] A pálosok a templom, kolostor, és a körülötte elhelyezkedő kertek tulajdonáért cserébe vállalták a „papi fegyintézet” fenntartását kellő számú „fegyencpap” esetén. Az anyagi nehézségek áthidalása végett Scitovszky hercegprímás évi 1000 forintot ajánlott fel „saját erszényéből”, amihez a letelepedni vágyó rend is hozzátett 1000 forintot. Ez a pénzösszeg négy szerzetesnek a tisztes évi ellátására volt elegendő.[13] 1864. szeptember 24-én a Helytartótanács engedélyezte a pálosok működését Máriacsaládon október 3-i kezdettel.[14] Azonban szeptember 29-én jelezték, hogy elhalasztják a kolostor átadására kirendelt bizottság kiküldését.[15] Erre később sem került sor.

Ugyancsak ígéretesnek tűnt a szentkereszti (Péliföldszentkereszt) megtelepítés. Bordács István remete már korábban ott lakott, mint ahogy egyik folyamodványából megtudjuk.[16] A fehér barátok, az egykori nazarénus rend elhagyott rendházát kapták meg.[17] 1864-ben négy pálos és két klerikus érkezett Péliföldszentkeresztre. Őket is Scitovszky János hercegprímás támogatta, akit ezért kineveztek konfráterré.[18] Az esztergomi érsekség erre vonatkozó kimutatásai szerint a pálosok évi 1400 forint értékű juttatást kaptak, és használatra 19 hold földet.[19] A környék lakói is segítették képességeikhez mérten a szerzeteseket. Hamar Pál – akinek anyai nagybátyja a rend feloszlatása előtt a pesti pálos kolostor perjele volt[20] – bőkezű felajánlásából világosan látható két dolog. A már említett rendi folyamatosság utáni vágy és a sikeres megkapaszkodás az új körülmények között. A klerikusok, teológiai tanulmányaikat Esztergomban folytathatták. Az ígéretes újrakezdésnek, a hercegprímás 1866-ban bekövetkezett halála vetett véget. Nélküle nem volt elegendő anyagi bázisuk, hogy fenntartsák magukat. Segítő jó szándék hiányában vállalkozásuk kimenetele kudarcra volt ítélve. Nagy szerepet játszott ebben az új hercegprímás közönye a pálos eszmével szemben.[21] A financiális problémák egyházi védnökség nélkül áthidalhatatlanok voltak.[22]

 

A nagylévárdi telepítés

1902-ben újra megmozdultak a hitélet fejlesztésén munkáló erők. Melisek Adolf nagylévárdi alesperes, plébános és a helyi kegyúrnő Don Bosco követőit, a szaléziakat szerették volna nyugat–magyarországi városukban megtelepíteni. Az elképzelés azonban nem valósult meg, ezért a pálosokra esett a választásuk, amit a rend örömmel elfogadott. Erről a plébános Vaszary Kolos[23] esztergomi érseket is tájékoztatta. Melisek engedélyt kért a hivatalos meghíváshoz, biztosítva a hercegprímást, hogy kegyúrnője bőkezűsége és az ő hozzájárulása által megoldott a pálosok elhelyezése illetve megélhetése.[24]

A kezdeményezést a kegyúr, Wenckheim István gróf is felkarolta, és egy házat biztosított Nagylévárdon a rend részére. Vaszary Kolos mérlegelte a helyzetet, és hozzájárulásával lehetővé tette a visszahonosítást. Péliföldszentkereszten is újra átadta a negyven évvel korábban felépített kis kolostort.[25] P. Musinszky Lajos nagylévárdi prior berendezést és felszerelést kért Péliföldszentkeresztre az elindulás nehézségeinek áthidalására. A hercegprímás 1000 koronát adományozott neki és átengedte a Scitovszky János által a pálosok részére tett alapítvány kamatait. Ezt 1901-től a budapesti lazaristáknak folyósították.[26] A lengyel atyák szorgos munkához láttak, de a túlzott szigor nem hozott maradandó hivatásokat. A novíciátust két ember kivételével mindenki otthagyta.[27] A nemzetiségi ellentét már ekkor is komoly szerepet játszott. 1904. január 27-én a péliföldszentkereszti konvent értesítette a hercegprímást a „krakkói rendház erőszakosságáról”. P. Musinszky Lajos ugyanis magyar provincia felállításán munkálkodott, amit Krakkó nem tűrt és – a levél szerint – erőszakos eszközökkel magának akarta biztosítani az anyagilag megerősödött kolostorokat. P. Musinszkyt exkommunikálták elképzelései miatt.[28] A belső feszültségek nem maradtak rejtve a külvilág előtt. 1905-ben lejárató hangvételű cikkek jelentek meg az Esztergom c. politikai és társadalmi hetilapban.[29] A nép azonban kiállt a pálosok mellett. Erre példa Mogyorós és Nagysáp község lakosainak folyamodványa.[30] A bajóti plébános 1906 februárjában újra panasszal élt a rend ellen.[31] A háttérben talán anyagi érdekellentét meglétét feltételezhetjük. Ez szolgáltatott okot a negatív hangvételre. Az ügy kivizsgálása során feltártak hiányosságokat, de nem állapítottak meg olyan súlyos hibákat, mint amire a bajóti plébános utalt. A sok megpróbáltatás nem kedvezett az új kezdeményezésnek. Két új rendtag fogadalma bizonyult tartósnak. A pálosok elszigetelődtek. Hat év munkája után a lengyel atyákat végül hazarendelték. A renden belüli fegyelem kérdése később is számos problémát okozott.[32] Más olvasatban: a jelentkezők nem voltak alkalmasak a rájuk váró feladat betöltésére.[33] 1908. december 15-én a lazaristák újra kérvényezték a Scitovszky hercegprímás által a pálosok javára elhelyezett 11 ezer Ft kamatait.[34] Ez a „nagylévárdi telepítés” terminus ante quem-jét jelöli.

A magyar földön keletkezett rend utáni vágy nem szűnt meg az egymást követő generációkban. Jeles személyek kísérelték meg a pálos eszme ébrentartását, és alkalmas időben siker koronázta tevékenységüket. Ennek a munkának kimagasló egyénisége volt Zichy Gyula[35] pécsi püspök, majd kalocsai érsek. Személyes tekintélyével és hathatós közbenjárásával elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazatelepítésben. Elkötelezettsége a nemes eszme mellett jelentős erkölcsi támogatást biztosított.

 

A Szent Gellérthegyi Sziklatemplom-bizottság

1924 őszén budapesti zarándokok indultak Lourdes-ba, hogy a trianoni békediktátumban megcsonkított Magyarországért, területi integritásának helyreállításáért könyörögjenek a Szent Szűzhöz.[36] A lourdes-i zarándokok ezután Alaker István jezsuita atya vezetésével felkeresték Limpiast. Az észak–spanyolországi kisvárosban 1919. március 29-én – a kapucinusok által vezetett egyhetes missziós imasorozat végén – többen látták Krisztust megmozdulni a feszületen. A jelenések többször megismétlődtek. Krisztus jelenben zajló agóniája a vallásos hívek ezreit vonzotta a városba.[37] A zarándoklat során értette meg Pfeiffer Gyula államtitkár, hogy a Magyarok Patrónájának tiszteletét erősíteni kell magyar földön. Úgy vélte, egyedül a Szűzanya közbenjárása hozhatja el Magyarország feltámadását. Hazatérésüket követően Zadravecz István[38] tábori püspök, József Ferenc főherceg,[39] és Pfeiffer Gyula megalakították a „Kisegítő Kápolna Egyesület” keretén belül a „Szent Gellérthegyi Sziklatemplom (Lourdes-i Barlang) Bizottságot”.[40] Céljuk a grotta kialakítása volt, amelyet kegyhellyé akartak fejleszteni. 1925 novemberében kezdődtek meg a munkálatok. Az ország minden részéből érkeztek bányászok, akik munkájukat ingyen ajánlották fel a nemes célra. Hét hónapon keresztül tartottak a fúrások és robbantások, így vált a barlang belső tere alkalmassá liturgikus célokra.[41] A gyakran leszakadó, több mázsás sziklatömbök senkiben sem tettek kárt, amit úgy magyaráztak, hogy az építőket a Patrona Hungariae oltalmazta.

A kezdeti időkben – némelyek vélekedésével ellentétben[42] – nem esett szó arról, hogy a kialakításra kerülő új templom a pálosoknak készüljön:

 

„Az Építő Bizottság még 1924-ben alakult meg, azzal a céllal, hogy a szent Gellért–hegyi elhagyott, rossz hírű barlangból, a Franciaországi Lourdes mintájára templomot teremtsen. Csak később vetődött fel az a gondolat, hogy a gyönyörű fekvésű és kivitelezésében Magyarországon egyedülálló szentély mellé lenne alkalmas letelepíteni a visszaérkező pálosokat, akik azt idővel nemzeti szentéllyé képezhetik ki.”[43]

 

P. Zembrzuski Mihály[44] sorai e tárgyban pontos eligazítást adnak. Emellett nehéz elképzelni, hogy P. Zadravecz István ferencrendi tábori püspök azzal a célzattal állt munkába a Sziklatemplom Bizottságban, hogy személyes tekintélye és befolyása segítségével támogassa az akkor még csak kevesek szívében élő pálos ügyet. A fenti közbevetést a tényszerűség érdekében kell leszögeznünk. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy Pfeiffer államtitkár már ekkor a pálosok visszatérését szorgalmazta.

A gellérthegyi Szent Iván barlangot Lux Kálmán[45] terveit követve alakították Sziklatemplommá. Az önfeláldozó összefogás eredményeként 1926. május 23-án készen állt a templom egyik része és felszentelte P. Unghváry Antal[46] ferences tartományfőnök.[47] Még aznap este Glattfelder Gyula[48] csanádi püspök vezetésével gyertyás körmenetben zarándokolt el majd ötvenezer ember a lourdes-i Szűz Mária szobor megáldására.[49] A felső templom hajója a Szent Iván barlangjától délre elterülő kiugró nyúlványon, gyakorlatilag a szabad ég alatt került kialakításra. Két sorban helyezték el a padsorokat. A templomhajót díszes vasrács[50] választotta el a szentélytől, amely a valamikori barlangból lett kiképezve. 1926-tól a budai Kapisztrán Szent Jánosról nevezett ferences rendtartományra volt bízva a Sziklatemplom. Ezt a feladatukat lelkiismeretesen teljesítették 1927-ig. Ekkor a templom végleges átadására nyújtották be igényüket, amit a Szent Gellérthegyi Sziklatemplom Bizottság elutasított.[51]

Az egykori Kapisztrán Szent János ferences rendtartomány iratanyagában erre vonatkozólag merőben eltérő adatokat találunk. A Sziklatemplom Bizottság beleavatkozott a pasztorációs ügyekbe. A rend autonómiáját súlyosan megsértették azzal, hogy meghatározták, melyik rendtagot szeretnék ott látni. A ferencesek kevés esélyt láttak arra, hogy elkészüljön a zárda. P. Unghváry Antal ferences tartományfőnök a rendezetlen helyzetre való tekintettel nem támogatta a munkálatok megkezdését. Emellett egy új konvent felállítására sem volt lehetősége.[52] Ez nagymértékben megnehezítette az adminisztrációt. 1927 augusztusában jelezte a ferences rend, hogy visszaadja a szenthely felügyeletét a fenti indokok miatt.[53] P. Zadravecz István püspök és P. Bende Szaniszló házfőnök személyesen közölték ezt az elhatározásukat az esztergomi káptalani helynök budapesti helytartójával.[54] Az adminisztratív teendők ellátását iskolakezdésig biztosították.[55] Az esztergomi káptalani helynök több alkalommal jelezte a ferences tartományfőnöknek, hogy bízik a rend visszatérésében.[56] A ferenceseknek sérelmes volt, hogy megkérdezésük és tudomásuk nélkül tartottak istentiszteletet „és így a legnagyobb zavarokat idézték elő”.[57] A provincia levelezéséből kiderül, hogy bizonyos politikai körök eszmeisége felül akart kerekedni az egyházon. A Sziklatemplomot a nemzeti megújulás kvázi politikai eszközeként kezelték. A legnagyobb probléma pont ebből, a laikusok „felügyeletéből” származott, amit a megszentelt életet élőkön szerettek volna gyakorolni.[58] Ezt követően erősödött meg az a meggyőződés, hogy a továbbiakban a visszatelepítendő pálosoknak készüljön a templom és a kolostor. Ennek indirekt bizonyítéka a Sziklatemplom Bizottság választmányi ülésének 1928. április 2-i jegyzőkönyvében olvasható.[59] Mivel Kapisztrán Szent János ferences testvéreinek kéréseit nem teljesítették és a vita során egészen elhidegült a viszony, ezért az esztergomi érsekségi helynökség jóváhagyásával elfogadták lemondásukat. Az ellentétek ezzel nem szűntek meg.

Lovassy Gyula cikket közölt 1927. szeptember 18-án a Magyarságban.[60] Támadta és méltatlannak tartotta Pfeiffert, a bizottság világi ügyvezető elnökét, utalva szabadkőműves múltjára. Őt tette felelőssé a ferencesek távozásáért. A hívek felől is érkezett erre vonatkozó jelentés a hercegprímásnak és a kalocsai érseknek.[61] Zichy Gyula bizalmas levélben tájékoztatta minderről a világi ügyvezető elnököt. A bizottság 1928. április 19-én tárgyalta meg a kérdést. Ennek értelmében igazolást nyert, hogy Pfeiffer Gyulát 1904-ben felvették a horvát Ljuba bliznjega („Szeresd felebarátodat”) szabadkőműves páholyba, tevékenysége azonban néhány inasi értekezleten történt megjelenésben merült ki. Nevét 1913. december 29-én törölték a tagok névsorából. Ennek alapján, a „szűkebb körű bizalmas értekezleten” egyhangúlag Pfeiffer Gyula mellett foglaltak állást. Szilágyi–Ilosvay Lajos bizottsági titkár összegzésül arra mutatott rá, hogy az ügyvezető elnök sohasem volt szabadkőműves.[62] Az ülésről felvett jegyzőkönyv tanúsítja, hogy a bizottságon belül nem volt teljes egység a célkitűzések tekintetében. Itt egy „magáról megfeledkezett választmányi tagra” történik utalás.[63] A kontextusból arra következtethetünk, hogy az illető a ferencesek visszatérését kívánta. Ennek már nem volt realitása. A Sziklatemplom Bizottság szorosan elköteleződött a pálosok mellett.

A lelkigondozás folyamatossága érdekében adminisztrátor kinevezését kérték. Az esztergomi főegyházmegyéből nem tudtak papot biztosítani. Az érseki helytartó ezért Nyisztor Zoltán szentszéki tanácsost, szatmári egyházmegyés papot rendelte a „kisegítő lelkészi teendők” ellátására. Rövid időn belül ez az egyházi személy is felpanaszolta a bizottságot hatáskörének túllépése miatt. Sérelmezte, hogy instrukciókat kap pasztorációs téren. A helyzet egészen elmérgesedett. Nyisztor egyik prédikációjában, amit a rádió is közvetített, koncentrált támadást intézett a Sziklatemplom Bizottság prominensei ellen. Megvádolta őket, hogy a templom építését „csak cégérül használják a saját egyéni céljaikra és jobb előmenetelükre, hogy ezeket a magán céljaikat az Egyház leple alatt könnyebben elérhessék”.[64]

Pfeiffer Gyulát 1933-ban autokratizmussal vádolva bepanaszolták a hercegprímásnál. A levél hangvétele indulatos. A panaszos újra megemlítette Pfeiffer szabadkőműves múltját, aki mindenben a saját érdekét akarja érvényesíteni.[65] A felmerült problémák érezhetően visszavetették a megindult vallásos életet. A megtorpanás ellenére törés nem következett be. A Sziklatemplom látogatottsága idővel meghaladta a korábbi mértékét. A vélt és valós negatívumok ellenére a bizottság elévülhetetlen érdemeket szerzett a pálosok újbóli meggyökereztetésében.[66]

A kiépített altemplom gyorsan szűknek bizonyult az egyre sokasodó embertömeg befogadására. Ezen akartak változtatni, amikor 1930-ban megkezdték a bővítést. A bányászok most is ingyen ajánlották fel munkaerejüket. Új főhajó is kialakításra került. Az oltár fölé a Limpias-i kereszt másolatát helyezték.[67] Ez mintegy koronája volt a nagy elhatározásnak, amire 1924-ben a zarándoklat alatt vállalkoztak. Az alsó templomot Zichy Gyula kalocsai érsek és Horváth Győző[68] püspök szentelték fel 1931. május 25-én.[69] Az érsek a szószékről figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy a magyarságnak hitében és erkölcsében tiszta és őszinte megújulásra van szüksége, mint mondta, a magyar feltámadásnak ez az egyedüli záloga.[70]

 

A visszatelepítés előkészülete

Az I. világháborút követő időszak nemzeti tragédiája idején viszonylag nagy számban keletkeztek pálos hivatások, de a visszatelepítéshez még Lengyelországban is kevesen voltak. Ezért fordulhatott elő, hogy Gellért atyát, aki már hat évet Krakkóban töltött, nem engedték fogadalomtételre.[71] Tudták, hogy fogadalmasként mindenképpen haza szeretne térni. Ezt később két társával, elöljárói beleegyezése nélkül is megtette. Az idő azonban még nem érett meg a cselekvésre. Az újból eszmélő lengyel államban csak 1928-ra dolgozták ki konstitúciójukat a pálosok. Ennek hiányában megfontolatlanság lett volna az események erőltetett gyorsítása.[72] Markiewicz Péter általános rendfőnök megértette a magyarok igényét, és képességéhez mérten támogatta azt. Áthidaló megoldásként azt ajánlotta, hogy az újoncok készüljenek fel a lengyelországi novíciátusban a szerzetesi életre, és ezt követően a hívásra adott válaszukban megerősödve térjenek vissza Magyarországra.[73] A csendben, Istennel töltött magány helyszíneként Lesna Podlavska-t jelölték ki. Ez a település messzire keleten feküdt, közel az orosz határhoz.[74] A hatalmas fenyvesek között megbújó apró hely kiválóan megfelelt az elcsöndesedésben érlelődő Isten-kapcsolatra. Az elszigeteltség erősen megrostálta a többnyire városból érkezett magyar ifjúságot.[75] A környezet, az otthontól való távolság, a különös ételek és a szláv mentalitás, amely különösen egyes külsőségekben nyilvánult meg, némelyekben a „polnische Wirtschaft” kifejezést juttatta észbe – olvasható P. Bolyós Ákos[76] visszaemlékezésében.[77] Ennek ellenére 1932. március 19-én újabb magyar novíciusok öltötték magukra a pálosok fehér ruháját. Ezt a csoportot már konkrétan azzal a céllal képezték ki, hogy a visszatelepülők magyar magját alkossák. Az idegen környezetben a nyelvi nehézségek mind a két nemzet fiai számára jelentős akadályt jelentettek. A közvetítő nyelv funkcióját a német töltötte be. A novíciusok részére P. Besnyő Gyula[78] magyar és német nyelvű aszketikus könyveket kért, hogy ebéd és vacsora alatt saját nyelven hallgathassák a felolvasást. Ijjas József érseki helytartó teljesítette a kérést.[79] P. Besnyő volt az első, akit 1933-ban újoncéve letelte után, fogadalomhoz engedtek. Ezt követően számottevő segítséget nyújtott P. Raczinski Kajetán újoncmesternek, hogy a magyar csoportot összetartsa. Okulva az idegen körülmények okozta nehézségekből, a pálos vezetőség úgy határozott, hogy lengyel papok vezetésével a lehető leggyorsabban megkezdik az áttelepítést, így könnyítve meg az újoncképzést.[80]

A Gellérthegy Dunára néző részére álmodta meg Weichinger Károly[81] a Sziklakolostort, amely 1934-ben készült el.[82] Úgy tűnt, mintha a hegy szerves részét alkotná a sziklafalból kinövő – abba mintegy belekapaszkodó – faragott köveivel. Az előkészületek végső fázisában már P. Przezdziecki Pius pálos generális is megszemlélte az új építményt, annak alkalmasságát. E szilárd jellemű rendfőnök, aki hűségéért még a szibériai száműzetést is elszenvedte a cári Oroszország idején, most magáévá tette a pálosok magyarországi visszatelepítésének gondolatát.[83] Serédi Jusztinián[84] hercegprímásnál közbenjárt, aki engedélyezte 1933. január elsejével, a Sziklatemplom pálos szerzetesek által történő birtokbavételét.[85] Személyes kapcsolatfelvételükre a hercegprímás lengyelországi látogatása során nyílt lehetőség.[86] Talán az utolsó akadályok egyike hárult el, amikor a Szentszék – a generális és Zichy Gyula kalocsai érsek közbenjárására – hozzájárult, hogy a noviciátus Magyarországra kerülhessen. Mindezt a magyar hivatások erősödéséért tették annak ellenére, hogy önálló magyar provincia nem kerül felállításra.

Igazi szenzációnak számított, amikor harminc főből álló küldöttség indult el Częstochowába, hogy méltó módon eléje menjenek a visszatelepülésre készen álló pálosoknak.[87] Az egyház részéről a küldöttséget Zichy Gyula kalocsai érsek vezette, a magyar államot a delegációban Pfeiffer Gyula államtitkár képviselte. Mellettük még több jelentős személy is részt vett a küldöttségben, mint például Budapest főpolgármestere, államtitkárok, egyházi személyek. Két napot töltöttek Krakkóban, immár a pálosok között, majd továbbmentek Częstochowába. Kísérőnek P. Besnyő Gyulát és P. Zembrzuski Mihályt kapták. A Jasna Gora-i nemzeti zarándokhelyen megszokott a tömeg. Amikor a hívő nép megértette, hogy a magyar küldöttség szeretett pálosaikért jött, akiket egykor Opolei László vezetésével Márianosztra kolostorából telepítettek a Fényes Hegyre, hangos üdvrivalgás hullámzott végig: „Éljen Magyarország! Éljenek magyar testvéreink!”[88] P. Przezdziecki Pius, a visszatelepítésben vállalt nagyarányú fáradozásaik jutalmaként Zichy Gyula kalocsai érseknek, Pfeiffer Gyulának, és Mosonyi Dénes prelátusnak a konfráteri címet adományozta.[89]

 

A gyökér megkapaszkodik a sziklában

1934. május 12-én indult el tizennégy pálos szerzetes, köztük a rendfőnök, P. Przezdziecki Pius, aki személyesen is részt akart venni a vállalkozásban. A częstochowai állomáson már virágdíszbe öltöztetett magyar vasúti kocsi várta a hazatérőket. P. Zembrzuski visszaem-lékezésében, igényes irodalmi stílusban örökítette meg, ahogy a Jablonkai-hágón keresztül elérték a Vág völgyét. A történelmi Magyarország határán morajlás támadt és valaki imára szólított. Kérésükkel az Örök Atya közbenjárásáért könyörögtek „egy vergődő, szenvedő nemzetért”.[90] A Sziklakolostor későbbi házfőnöke, P. Raczinski Kajetán – aki már hosszú hónapok óta Magyarországon tartózkodott, hogy a nyelvet tanulja – és P. Galambos Kálmán oblátus Szobra mentek, itt csatlakoztak a szerzetesekhez.[91] Így 16-an tértek vissza. Pontosan annyian, mint amennyi pálost a márianosztrai kolostor adott Lengyelországnak, több mint 550 évvel korábban.[92]

A korabeli sajtó is tudósított a történésekről. A nyugati pályaudvarra begördülő vonatot, a késői időpont ellenére hatalmas tömeg várta.[93] József Ferenc főherceg, Zsemberi István, az Actio Catholica szervezési szakosztályának elnöke és Bitter Illés ciszterci apát üdvözölte a pálosokat. A hangulatra jellemző Mészáros érseki helytartó beszéde:

 

„Százötven évi számkivetés után vár benneteket ez a csonka ország, melyben az imádkozó karok is csonkák, míg nem tért vissza hozzánk az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend.”[94]

 

Nyitott autók várták a pálosokat és virágeső közepette szállították őket a Gellért szálló elé. Itt a Sziklatemplom híveiből álló újabb csoport fogadta a hosszú utazástól fáradt atyákat és testvéreket, hogy gyertyás körmenetben vonulva vegyék birtokba a templomot.[95]

1934. május 21-én Serédi Jusztinián hercegprímás felszentelte a Sziklatemplomot és kolostort. A nemzeti szentély ünnepélyes átadásán megjelent Horthy Miklós kormányzó, József főherceg, valamint a főhercegi család több tagja, a miniszterelnök, a katolikus klérus előkelőségei.[96] Az ünnepség országos méretű volt, a résztvevők számát 50 ezer főre becsülték.[97]

A rend a Sziklatemplom és kolostor épületegyüttesét használta ekkor, de a vezetés előtt már nyilvánvaló volt, hogy az újoncok képzésére egy nyugalmasabb, a főváros zajától távolabbi helyre lesz szükség. További nehézségek is akadtak. A nagy műgonddal kiképzett külső architektúra hátterében, a kolostor belső részeiben még voltak hiányzó munkálatok. A Szent Gellérthegyi Sziklatemplom Bizottság Pfeiffer Gyula kitartásának köszönhetőleg vállalta a fennmaradt munkák befejezését, de erre a célra a templom bevételeit igényelték. Ez érdekellentétet szült a pálos vezetéssel, mert nekik a pénz viszont a kolostor lakóinak fenntartására kellett. Az Építőbizottság – mérlegelve a helyzetet – havi 400 pengőt adott a szerzeteseknek. Ez azonban húsz ember eltartására kevésnek bizonyult.[98] Pár hónappal később egyezségre jutottak, és a szerzetesek kezelésébe került a perselypénz. Ebből már képesek lettek a teljes önellátásra.[99] 1934. augusztus 20-án heten jelentkeztek újoncnak és öltötték magukra a remetebarátok fehér ruháját. A hazatelepült rend szervesen bekapcsolódott a magyar egyházi életbe.

P. Przezdziecki Pius rendfőnök vezetésével 1934. május végén küldöttség ment Virág Ferenc pécsi megyéspüspökhöz, hogy egyeztessenek a Pécsett létesítendő újoncházról.[100] A Mátyás Flórián út 48. szám alatti úgynevezett Kompos villára esett a választás, amelyet még 1925-ben vásárolt Zichy Gyula püspök, a Lengyelországból fogadalom nélkül hazatért 3 magyar „pálosnak”. Ezen a majd 2 holdas területen a gyümölcsfák és a szőlő egészen a hegyen lévő erdőségig nyúlt, gazdasági épületek is tartoztak a kisebb birtokhoz.[101] Az újoncház ide helyezésének azért sem lehetett akadálya, mert a terület eleve a magyar pálos rend tulajdonát képezte. Ugyanis Zichy püspök, Szabó János püspöki jogtanácsossal úgy indokolta a birtokba adás tényét, hogy II. József császár rendeleteiben nem volt alkotmányos jelleg, így a rend jogilag megmaradt Magyarországon. Ez adta meg a birtoklás alapját és a visszatelepítéskor emiatt nem kellett engedélyt kérni.[102] Weichinger műépítész tervei szerint bővítették ki a villát úgy, hogy az mind méretében, mind funkciójában alkalmassá váljon a novíciusok fogadására. Az építési összeg nagyobbik részét a Częstochowából küldött mise intenciók elmondása fedezte, amit a magyar papok ingyen, segítőkészségük tanúságaként vállaltak. A munkálatok összefogását Hollóssy Endre frissen nyugalmazott MÁV-főfelügyelőre bízták.[103] A klerikusok méltó otthonra találtak az új kolostorban a segítő testvérekkel együtt. A megyéspüspökkel kötött megállapodás értelmében a papi hivatásra készülők a pécsi szemináriumban folytathatták tanulmányaikat.

A Sziklakolostorból Pécsre került 1935 januárjában P. Zembrzuski Mihály perjelnek. P. Kajetán a római ház perjele, még P. Izdebski Kelemen a budai ház priorja lett.[104] P. Zembrzuski a kényszerű helyváltoztatás okaként a nemzetiségi ellentétet jelölte meg, amelyet P. Szabó István,[105] az újoncok gyóntatója szított. Azt mondta a növendékeknek, hogy P. Kajetán szigorúsága ellentétes a magyar mentalitással. Ennek következtében többen elhagyták a rendet. Egy évvel később P. Szabó is követte példájukat.[106] Az új pécsi házfőnök P. Galambos Kálmánt is magával vitte, hogy a tapasztalt és érettebb korú magyar atya személyes életpéldájával segítse a novíciátust. A nehézségek ellenére a kolostor működött. 1935. július 25-én 5 kispap és 2 segítő testvér kezdte meg a noviciátust. Az ősz folyamán még 3 kispap érkezett a rendbe. Így 12 novícius volt a régebbiekkel együtt. 1935 novemberében megtörtént az új templom alapkőletétele. A szilárd akarat, az erős elhatározás, és 250 ezer pengő garantálta, hogy Zichy Gyula kalocsai érsek 1937 pünkösdjén megtarthatta a templomszentelést.[107] A pécsi újonc, illetve tanulmányi ház ezután folyamatosan biztosította az utánpótlásképzést.

1937-ben a pálosok kérték Serédi Jusztinián hercegprímást, hogy a budajenői és telki apátságok birtokait kaphassák vissza. A 2000 holdnál nagyobb birtoktestek jelentős anyagi erőt biztosítottak volna. Ezt a hercegprímás nem tartotta lehetségesnek, mivel ehhez a legfőbb kegyúrnak, a királynak a hozzájárulására lett volna szükség.[108] Az első bécsi döntést követően P. Besnyő és Pfeiffer Gyula ismét kérelemmel fordult Magyarország első egyházi méltóságához. A visszacsatolt területen fekvő máriacsaládi kolostort kérték a rend részére. Utaltak Scitovszky hercegprímásnak 75 évvel korábbi adományára, amelyet akkor csak a megfogyatkozott tagok miatt kényszerültek visszaadni.[109] Kérelmük nem talált meghallgatásra, a hercegprímás ellenezte ügyüket. Pfeiffer Gyula ezért Zichy kalocsai érsek közbenjárását kérte a kolostor és templom visszaadásának kieszközlésére.[110] A pálosok nem mondtak le egykori tulajdonukról. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi minisztert is megkeresték jogorvoslatot remélve.[111] Figyelemfelkeltőek ezek a beadványok, mert az „új hajtásnak” gyarapodó taglétszámát igazolják.

Herceg Lónyay Elemér felajánlotta medgyesi kastélyát 1932-ben, hogy ezzel segítse a pálosok visszatelepítését. Átvételére nem került sor, mivel a birtok Szatmár vármegyének románok által megszállt területén helyezkedett el. A magyar hadsereg Észak–Erdélybe történő bevonulását megelőzően Pfeiffer Gyula már felvette a kapcsolatot a kalocsai érsekséggel az említett kastély tárgyában.[112] Zichy Gyula a gáláns felajánlás megerősítését kérte a hercegtől. Lónyay válaszában nyitottnak mutatkozott, azonban jelezte, hogy az eltelt 22 esztendőben nem történt semminemű állagfenntartás. Ennek következtében 200–300 ezer pengőre becsülte a felújítás költségeit.[113] Ezt az anyagi terhet a rend nem tudta vállalni.

1937. július 18-án, Tóth Kálmán kiskunfélegyházi városi képviselő önálló indítványt nyújtott be Ring József polgármesternek, amelyben Szentkúton egy elhagyott iskolaépület és a körülötte levő 12 katasztrális hold városi föld átadását kezdeményezte a pálosok részére. Az indítvány szerint így a búcsújáróhely felvirágozna és a ferencszállási lelkipásztori tevékenységet is elláthatnák az atyák.[114] Kiskunfélegyháza képviselő-testületének 1937. augusztus 3-án tartott rendes közgyűlése elvben kimondta, hogy a szentkúti búcsújáróhelyre a rendet behívja. Egyben utasította a polgármestert és az országgyűlési képviselőt, hogy az egyházi joghatósággal hivatalosan ismertesse el kegyhelynek a régóta látogatott szentkúti zarándokhelyet, és folytassa le a szükséges tárgyalásokat a pálos renddel. Ennek menetéről az 1938. október 24-én felvett jegyzőkönyv tudósít:

 

„P. Besnyő Gyula budapesti perjel és P. Zembrzuski Mihály pécsi pálos perjel kijelentik, hogy örömmel telepednek le Kiskunfélegyházán s veszik át a Szentkúti kegyhelyet, miután azonban a Szentkúti kegyhelyen levő épületek olyan állapotban vannak, hogy az állandó lakásul nem használható, az volna a kívánságuk, hogy a város közösen a Renddel megállapítaná a tatarozás, illetve az átalakítási, illetve kibővítési költségeket úgy a gazdasági, mint a lakóházra vonatkozólag. Ezzel szemben vállalják a Szentkútnál végzendő Isten–tiszteleteket, valamint a környező róm. kat. iskoláknál a hittantanítás ellátását.”[115]

 

A polgármester 1938. december 1-jén mutatta be a képviselő-testületnek a jegyzőkönyvet, ezt követően Endre László alispán is erősen szorgalmazta a pálosoknak történő kegyhely átadását:

 

„Megjegyzem, hogy a Pálos rend Szentkúton való letelepítése feltétlen közérdeket képez, s ezért felhívom Polgármester Urat, tekintse személyes feladatának, hogy az erre irányuló közóhaj mielőbb megvalósíttassék.”[116]

 

A kegyúri akaratot és meghívást követően, amelyet az alispán egyértelműen kifejezett, felgyorsultak az események. Vedres Béla apát plébános kérte Hanauer István[117] váci püspököt 1939. április 17-i levelében, hogy elvben járuljon hozzá a letelepedéshez.[118]

1939 májusában P. Zembrzuski Częstochowába utazott. A generálissal megbeszélte, majd a definitórium elé terjesztette a harmadik magyarországi rendház alapításának ügyét. Az önfenntartás képessége volt a hozzájárulás feltétele, mivel a lengyel rendi központ már nem tudta támogatni a magyarországi kolostorokat. A háború kitörésének lehetősége előrelátó gondolkodásra sarkallta Częstochowát.

 

„Figyelembe kellett venni, hogy ebben az időben komoly jogi bizonytalanság állott fenn a budapesti sziklatemplom körül s az a veszély fenyegetett, hogy a templomot biztonsági okokból bezáratják. Ilyen körülmények között igen ajánlatosnak látszott egy harmadik rendház alapítása, amely idővel önállóan fenntartja magát, esetleg még a pécsi ház fenntartásához is hozzájárulhat.”[119]

 

Częstochowa jóváhagyásának birtokában a rend részéről P. Besnyő ismételte meg a letelepedési kérelmet,[120] amire a váci püspök 1940. március 9-i leiratában pozitív választ adott. A leendő szentkúti perjel 1940. április 27-én jelentette a váci püspöknek, hogy május 5-én foglalják el a kegyhelyet.[121]

A pálosok 1940. május 4-én érkeztek meg Kiskunfélegyházára. A vasútnál kisebb fogadócsoport élén Zámbó Dezső kanonok plébános fogadta a megtelepedő rendet. P. Besnyő Gyula viszonozta a pálos rend nevében a köszöntést.[122] Másnap 110 zarándok ment gyalog Szentkútra a zuhogó esőben. Ünnepélyes keretek között adta át Rozsnyai Béla polgármester a kegytemplom és kolostor kulcsait. Az ünnepi szentmisén már 600 fő vett részt. Később Endre László alispán és édesapja, Endre Zsigmond is üdvözölték a pálosokat. Az alispán, szeretetteljes támogatásáról biztosította a rendet. Az ünnepséget litánia zárta, amelyet P. Mosonyi Alfonz,[123] a Sziklakolostor fiatal perjele tartott. Szónoklata magával ragadta a tanyák népét:

 

„Hozzuk a Szűzanya szeretetét. S hozzuk az Úr Jézust az Oltáriszentségben, akinél előzetes bejelentés nélkül is bármikor kihallgatásra jelentkezhettek.”[124]

 

P. Besnyő Gyula a pálosszentkúti kolostor első házfőnöke nem sokkal később megkezdte az új rendház megépítését. Ennek költsége 17 ezer pengőt tett ki,[125] amiből 5 ezer pengőt 1940. június 4-én a város közgyűlése megajánlott a rend részére.[126] A kegyhely ellátása mellett öt tanyasi iskola hitoktatásának megszervezése várt a szerzetesekre. P. Besnyő segítséget kapott 1940 nyarán. Átvezényelték P. Borsós Ignácot,[127] akit házgondnoknak neveztek ki. Emellett feladata volt a hitoktatás segítése is. A megszaporodott teendők ellátása érdekében 1941-ben P. Bolyós Ákos is Pálosszentkútra került. A rendház gyors virágzásnak indult. A tanyák népe elfogadta és megszerette a fehér barátokat. A pálos vezetőség látva a fellendülést, megbízta Weichinger Károly műépítészt egy impozáns búcsújáró templom terveinek elkészítésével. A grandiózus elképzelések megvalósítását a világháború alakulása nem tette lehetővé.[128]

A pálosok 1934-es visszatelepülése sikeresnek mondható. A jó szervezésnek köszönhetően a rend látványos növekedést mutatott, amelyhez adottak voltak a külső és belső feltételek. Alig hat év leforgása alatt három kolostort benépesítettek. 1940-ben négy örökfogadalmas szerzetest szenteltek pappá és segítő testvérekben sem volt hiány. Ez a tendencia a következő években is folytatódott.[129] A lengyel szerzetesek tapintatosan háttérbe húzódtak, amint kimunkálták a magyar utánpótlást.

148 év után újra gyökeret eresztett a pálos rend Magyarországon.

 

Jegyzetek



[1] Meszlényi Antal: A jozefinizmus kora Magyarországon. (1780–1846) Bp., 1934. (továbbiakban: Meszlényi, 1934.) 27-28. p.

[2] Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története 2. Bp., 1940. (továbbiakban: Kisbán, 1940.) 412-413. p.

[3] Vö. Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban 970-től 1900-ig. [Reprint.] Bp., 1985. (Tudománytár) (továbbiakban: Karácsonyi, 1985.) 301-302. p.

[4] Meszlényi, 1934. 28. p.

[5] Császár Elemér: A Pálos–rend feloszlatása. In: Századok, 1901. 310-331. p. (továbbiakban: Császár, 1901.) 312-314. p.

[6] Kisbán, 1940. 416. p.

[7] . Császár, 1901. 316-319. p.

[8] Török József – Legaza László – Szacsvay Péter: Pálosok. Bp., 1996. (továbbiakban: Török–Legaza–Szacsvay, 1996.) 32. p.

[9]. Hermann Egyed: Kísérletek a pálosok visszaállítására a 18. század fordulóján. In: Theologia, 1935. 1. sz. 63-67. p.

[10] Scitovszky János (1785–1866): gimnáziumi tanulmányait Rozsnyón végezte, 1809-ben pappá szentelték. Tanulmányait folytatva 1813-ban teológiai doktorátust szerzett. 1827 augusztusától a rozsnyói egyházmegye, 1838 novemberétől a pécsi egyházmegye püspöke. 1849 júliusától esztergomi érsek, hercegprímás. Egyházpolitikájáról bővebben ld.: Pusztaszeri László: Scitovszky János hercegprímás politikai portréja. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1989. 1. sz. 137-169. p.

[11] A máriacsaládi, Irgalmas Anya tiszteletére emelt templomot 1512-ben kapta meg a pálos rend, mellette kolostori épületegyüttes kialakítására került sor. A törökök közelsége miatt a 16. század közepén feladták otthonukat. A rommá vált kolostor helyén a 18. század közepén kezdték meg az új rendház építését, aminek temploma 1782-ben készült el.

[12] Esztergomi Prímási Levéltár (továbbiakban: EPL.) Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 3661/1863.

[13] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 392/1864.

[14] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 4081/1864.

[15] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 4149/1864.

[16] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 5294/1864.

[17] Tiburtio, Knézsa: Historicae Notitiae Sacri ac Candidi Ordini S. Pauli Primi Eremitae. Cracoviae, 1866. (továbbiakban: Knézsa, 1866.) 34. p.

[18] Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 32. p.

[19] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 3759/1866.

[20] EPL. Scitovszky, Cat. 22. 1433. Eremitae, 4163/1866.

[21] Zembrzuski Mihály: Visszaemlékezések. [Kézirat.] 1947. Archíwum Paulinów, Sygn. B 282, Krakowie, A Sziklakolostor könyvtárából. (továbbiakban: Zembrzuski, 1947.) 1. p.

[22] Vö. Knézsa, 1866. 36-37. p. (Bajót fíliája volt Péliföldszentkereszt. A pálos monostor atyái ezért plébániai ügyvitelt nem folytathattak. Így képtelenek voltak az önfenntartásra.)

[23] Vaszary Kolos (1832–1915): bencés szerzetes, 1885-től pannonhalmi főapát. 1891-ben esztergomi érsekké nevezték ki. 1893-tól bíboros. 1912-ben lemondott az érsekségről. Élete hátralevő részét csendes visszavonultságban töltötte Balatonfüreden.

[24] EPL. Vaszary, Cat. 22. Pálosok letelepítése Nagylévárdon, 2002/1902.

[25] Zembrzuski, 1947. 1. p.

[26] EPL. Vaszary, Cat. 22. Ordo Paulinorum, 4096/1903.

[27] Kisbán, 1940. 431. p. (A szerző ezen a ponton a tények bemutatását túlzottan leegyszerűsítette.)

[28] EPL. Vaszary, Cat. 22. Péliföld. In causa separationis Ordinis S. Pauli a Provincia Cracoviensi, 542/1904.

[29] Ld. pl.: „Már megírtuk, hogy a magyar pálos rend újraéledéséhez kevés reményt fűzünk, mert a rothadt, életképtelen lengyel gyökérből új élet többé nem fakadhat. Egyetlen ember volt, ki a rendet reformálhatta s magyar földön a lengyelektől jó távol tartva, újjászervezhette volna, az apostoli lelkű P. Muzsinszky. De ezt kibuktatták, degradálták, midőn a magyar tartományt mindjárt az elején függetleníteni akarta, felülről pedig senki sem támogatta. Helyébe jött egy teljesen megbízhatatlan ember, ki a rendet gyors tempóban viszi oda, hová 1860-ban már az első kísérletnél jutottak.” Magyar pálosaink nem lesznek. In: Esztergom, 1905. 8. sz. (február 19.); „Amit nemrég előre sejtettünk, már be is következett. A megmaradt három lengyel pálos már felszedte sátorfáját s indul Krakkóba, ahonnan jött. Eddigi közleményeink elég érthetően rámutattak a pusztulás igazi okaira, fölösleges tehát azokat találgatni. Nem annyira financiális okok ezek, mint erkölcsiek, s a nemzetiségi versengésnél sokkal mélyebbek és szomorúbbak. P. Muzsinszkyt sem lehet többé visszahívni, mert az már Amerikában van, s mint buzgó világi pap misszionáriuskodik.” A pálosok pusztulása. In: Esztergom, 1905. 10. sz. (március 5.) (Megjegyzés: Az Esztergom c. hetilap laptulajdonosa és kiadója Prohászka Ottokár volt.)

[30] EPL. Vaszary, Cat. 22. Mogyorós és Nagysáp község kéri, hogy a pálosok Szt. Kereszten maradhassanak, 1193/1905.

[31] EPL. Vaszary, Cat. 22. A pálosok ellen felmerült panaszok, 1029/1906.

[32] Vö. Zembrzuski, 1947. 86-97. p.; Kárpáti Zoltán Endre: A pálos rend elleni 1951-es koncepciós per formálása és előzményeinek bemutatása. In: Egyháztörténeti Szemle, 2010. 1. sz. 88-117. p. (továbbiakban: Kárpáti, 2010.) 113-114. p.

[33] Vö. Kisbán, 1940. 431. p. (Közlése szerint P. Musinszkyt 1905-ben P. Majcher Alfonz és P. Cieslevicz József váltotta fel, akik „mindent megtettek” a telepítés sikeréért. A valóságban éppen e két lengyelt okolták a kudarcokért. A lengyel irányítás teljesen hiteltelennek bizonyult. Ez nagyban hozzájárult a hivatások lemorzsolódásához.)

[34] EPL. Vaszary, Cat. 22. Pálos–alap kamatait a lazaristák kapják, 2438/1909.

[35] Zichy Gyula (18711942): teológiai tanulmányait Innsbruckban és Rómában végezte. 1897-től pápai kamarás, 1901-től XIII. Leó pápa, később X. Pius pápa szolgálatában. 1905-től 1926-ig pécsi püspök. 1925-től kalocsai érsek.

[36] Pfeiffer Gyula: Nagyasszonyunk szentgellérthegyi sziklatemplomának története. Bp., 1931. (továbbiakban: Pfeiffer, 1931.) 11. p.

[37]. William Christian Jr. – Krasznai Zoltán: A limpiasi csodás feszület és Magyarország kálváriája. In: Aetas, 2003. 3-4. sz. [Online: http://www.aetas.hu – 2010. február.]; Paulovits Sándor: Szentévi magyar zarándoklatok: Visszaemlékezések a jubileumi év eseményeire olasz, francia, spanyol földön. Bp., 1926. 6. p.

[38] Zadravecz István OFM (1884–1965): 1907-ben a lateráni főbazilikában szentelik pappá. 1915-ben Szegeden alsóvárosi plébános, iskolaigazgató, nagyböjti szónok, terciárius igazgató, oltáregylet elnök stb. 1920. augusztus 25-én Czernoch János esztergomi érsek, bíboros hercegprímás szentelte domitianapolisi c. püspökké. A II. világháborút követően börtönbe került, a zsámbéki plébánián fejezte be életét.

[39] József Ferenc (1895–1957): főherceg, a felsőház tagja. Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. 1921-ben jogi doktorátust szerzett. 1930-ban közgazdasági doktorrá avatták. Ezek mellett elnöke volt a Királyi Magyar Természettudományos Társaság Stella Csillagászati Szakosztályának és alapítója, egyben elnöke a Palatinus Magyar Tudományos Kutató Társaságnak, tagja a Pen Clubnak stb.

[40] Pfeiffer, 1931. 12. p.

[41] Aczél László Zsongor OSPPE: A 80 éves Sziklatemplom és kolostor Budapesten. (1926–2006) In: Pálos évszázadok. Bp., 2007. 224-263. p. (továbbiakban: Aczél, 2007.) 226. p.

[42] Vö. Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 33. p.; Aczél, 2007. 226. p.

[43] Zembrzuski, 1947. 2-3. p.

[44] Zembrzuski Mihály volt a pálos rend magyarországi kolostorainak lengyel származású rendfőnöki megbízottja az 1934-es visszatelepülést követően. 1942-ben az egyik rendtársa rosszindulatú feljelentését követően vádiratot fogalmaztak meg ellene. Ezt a hercegprímáshoz is eljuttatták, aki személyes közbelépésével akadályozta meg a német hatóságoknak történő kiadatását. 1944. március 19-e után a Gestapo hajtóvadászatot indított ellene, mivel angol és szovjet kémnek tartották. Vö. Zembrzuski, 1947. 86-97. p.; Kárpáti, 2010. 113-114. Az 1945-ben bekövetkezett baloldali fordulat után angol kémet sejtettek benne. 1948-ban kiutasították az országból.

[45] Lux Kálmán (1880–1961): a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, oklevelét 1901-ben szerezte. 1914-ben már doktori címmel rendelkezett. 1919-től a Műemlékek Országos Bizottságának vezetője és magánépítész egyben. Többek között a Sziklatemplom tervezésében vállalt aktív szerepet.

[46] Unghváry Antal (1877–1944): középiskolai tanulmányait követően 1893-ban lett tagja a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett magyarországi ferences rendtartománynak. 1899-ben szentelték pappá. Pécsi káplánságát követően Gyöngyösre kerül a ferencesek hittudományi főiskolájára. 1911-től teológiát tanított Gyöngyösön. Négy alkalommal töltötte be a rend tartományfőnöki tisztét 1912 és 1934 között. 1935-től egri házfőnök. 1938-tól Mátraverebély–Szentkúton szolgál. Utolsó állomása 1940-től Pécs volt.

[47] Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 33. p.

[48] Glattfelder Gyula (1874–1943): 1896-ban szentelték pappá. A katolikus egyetemisták részére létesült Szent Imre Kollégium igazgatója 1900-tól. Miután doktorált, szónoklattant tanított a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1911-től a csanádi egyházmegye püspöke. A trianoni országvesztést követően Temesvárról Szegedre tette át püspöki székhelyét. 1927-től felsőházi tag és az Actio Catholica ügyvezető elnöke.

[49] Aczél, 2007. 229. p.

[50] Pfeiffer, 1931. 23-24. p. (A diósgyőri vasgyár munkásainak ingyenes felajánlásából készült.)

[51] Vö. Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 33. p.; Aczél, 2007. 229. p.

[52] Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár Provinciai iratok. (továbbiakban: MFKL. Pr.) 714/1927. Budapest. A sziklatemplom és P. Szabó Piusz visszajövetele tárgyában.

[53] MFKL. Pr. 695/1927. A Miasszonyunk Sziklatemplom T. Bizottságnak Budapest.

[54] MFKL. Pr. 799/1927. Budapesti érseki helynök válasza a szt. Gellérthegyi sziklatemplomra vonatkozó átiratra.

[55] MFKL. Pr. 714/1927. Budapest. A sziklatemplom és P. Szabó Piusz visszajövetele tárgyában.

[56] MFKL. Pr. 1039/1927. Dr. Walter esztergomi káptalani helynök kéri a rendet, hogy foglalják el újból a Buda szt. gellérthegyi sziklatemplomot.; MFKL. Pr. 1060/1927. Dr. Walter Gyula esztergomi káptalani helynök ismét sürgeti a gellérthegyi templom visszavételét.

[57] MFKL. Pr. 1040/1927. Válasz az esztergomi káptalani helynöknek. [A dokumentumban közvetett utalás található arra, hogy a bizottság a pálosok visszatelepítését szeretné.]; MFKL. Pr. 1061/1927. Válasz az esztergomi káptalani helynöknek. [Az 1927. december 1-jén keletkezett dokumentumban egyértelmű utalás található arra, hogy a Bizottság „a pálosokat akarja a sziklatemplomba betelepíteni.” Ezért a ferences tartományfőnök kemény feltételekhez köti rendje visszatérését.]

[58] MFKL. Pr. 695/1927. A Miasszonyunk Sziklatemplom T. Bizottságnak. Budapest.

[59] Vö. Kalocsai Érseki Levéltár (továbbiakban: KFL.), I. 1. a. [= Ordines Religiosi, Pálosok. Gellérthegyi Sziklatemplom (1930–1942).] Jegyzőkönyv 1928. április 2. 2. p. „Ügyv. Elnök rámutat arra, hogy a bizottság utóbbi ülésein az egyetlen magyar eredetű szerzetes rend: a Pálosok visszahonosítására tett fogadalmat.”

[60] A gellérthegyi sziklakápolna ügye. In: Magyarság, 1927. szeptember 18.

[61] Vö. KFL. I. 1. a. Jkv. 1928. április 14.

[62] Vö. KFL. I. 1. a. Jkv. 1928. április 19. 4. p. „Ezután [Szilágyi–Ilosvay Lajos] világosan kifejti, hogy Pfeiffer Őméltósága 1904-ben Csipkay János m. kir. főerdőtanácsos hivatali főnök mellett titkári teendőket látott el. Főnöke beléptette a fenti szabadkőműves páholyba. Itt közbevetőleg rámutat arra, hogy a szabadkőműves szervezetben inas, legény és mester fokozat van. Szabadkőműves csak az, aki a mesteri fokozatot eléri, mert csak a mestereket vezetik be a szabadkőművesek belső munkáiba. Mester nem szüntetheti meg szabadkőművesi mivoltát s ha nem vesz részt bizonyos ideig a szabadkőművesség munkájában, úgy azt nem törlik, hanem mint alvó embert tartják nyilván. Pfeiffer Őméltósága töröltetett, tehát ez világos bizonyítéka, hogy ő nem volt soha sem szabadkőműves.”

[63] Vö. KFL. I. 1. a. Jkv. 1928. április 19. 11. p.

[64] Vö. KFL. I. 1. a. Jkv. 1929. január 8.

[65] EPL. 1933/2511. Pfeiffer Gyula elleni panasz.

[66] Eltekintve Pfeiffer Gyula vélt vagy valós szabadkőműves szerepvállalásától és a fent ismertetett esetektől, egy dolog mindenképpen említést érdemel: Ő már akkor hitt a pálosok megtelepítésének nemes gondolatában, amikor azt mások kivitelezhetetlennek gondolták. Nagy munkabírását ennek szolgálatába állította. Az eredmény őt igazolta.

[67] Pfeiffer, 1931. 24. p.

[68] Horváth Győző (1867–1944): Budapesten végezte teológiai tanulmányait és 1890-ben, Kalocsán szentelték pappá. Ezután Veprődre helyezik káplánnak, majd 1892-től az érseki udvarban szertartásmester. 1897-ben titkár, 1903-ban már irodaigazgató. 1907-ben székesegyházi kanonoknak nevezik ki és a papnevelde igazgatója. 1912-ben martyropoliszi választott püspök és a kalocsai érsek segédpüspöke. 1923-tól érseki helynök, 1931-től mint nagyprépost tagja lett a felsőháznak.

[69] Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 33. p.

[70] Aczél, 2007. 231. p.

[71] Jelen tanulmányomban nem térek ki erre az engedély nélküli „visszatelepülési” kísérletre, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

[72] Bolyós Ákos: Visszaemlékezések. [Kézirat. 1980.] A Sziklakolostor könyvtárából. (továbbiakban: Bolyós, 1980.) 1. p.

[73] Zembrzuski, 1947. 1. p.

[74] Bolyós, 1980. 5. p.

[75] Zembrzuski, 1947. 2. p.

[76] Bolyós Ákos (1914–1994): 1935-től a pálos rend tagja. Tanulmányait a pécsi szemináriumban folytatta. Virág Ferenc pécsi püspök 1940. január 28-án pappá szentelte. Szentelését követően Pálosszentkútra került. 1943-tól Pálosszentkúton, 1946-tól Pécsett házfőnök. Az 1951-ben lefolytatott pálos rend elleni per másodrendű vádlottja volt, 10 év börtönbüntetést kapott. 1956 februárjában elengedték büntetésének hátralevő részét, majd 1968-ig a pécsi Szent Ágoston Plébánia, ezt követően a Budafok Belvárosi Plébánia kántora. A Fővárosi Bíróság 1973. május 8-án tartott zárt ülésén mentesítette „a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól”. Vö. Budapest Főváros Levéltára, XXV. 60. e. 0021/1973.; XXV. 4. f. 9555/1973. Aktív kapcsolatot tartott fenn rendtársaival a szétszóratás idején. A pálos rend 1989-es újraindulásában tevékeny szerepet vállalt.

[77] Bolyós, 1980. 5. p.

[78] Besnyő (Bőhm) Gyula (1883–1946): gimnáziumi tanulmányait követően jelentkezett a kalocsai egyházmegyébe. 1906. június 30-án szentelték pappá. 1919-ben, a Tanácsköztársaságnak nevezett bolsevik diktatúra alatt néhány hetet börtönben töltött. Pálos hivatást érzett magában, ezért 1932-ben Lengyelországba utazott, és Lesna Podlavskában megkezdte a novíciátust. Egyetlen magyar papként 1933-ban fejezte be, és fogadalomhoz járulhatott. 1944. március 19  után P Zembrzuski megbízta a rendi ügyek irányításával. 1946-ig a pálos rend rendfőnöki megbízottja, halála előtt rendi tanácsossá nevezték ki.

[79] KFL. I. 1. a. P. Besnyő / Bőhm Jenő könyveket kér a pálosok számára. 2947/1932.

[80] Zembrzuski, 1947. 2-5. p.

[81] Weichinger Károly (1893–1982): egyetemi tanulmányait a Budapesti Királyi József Nádor Műegyetemen végezte el 1920-ban. 1921 és 1944 között az Országos Iparművészeti Iskola  Építész Tanszékét vezette. 1945-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Városépítési Tanszéke, 1946-tól 1969-ig a Középülettervezési Tanszék vezetője. Kiemelkedőbb munkái között tartják számon a Sziklakolostort és a pécsi pálos templomot.

[82] Bolyós, 1980. 5-6. p.; Aczél, 2007. 233. p.

[83] Zembrzuski, 1947. 6. p.

[84] Serédi Jusztinián (1884–1945): bencés, Rómában folytatott teológiai tanulmányokat. Ennek befejeztével ott maradt kánonjogot tanítani. 1918-ban rövid ideig katonalelkészként teljesített szolgálatot. Ezt követően visszatért Rómába, és folytatta korábbi munkásságát a Codex Iuris Canonici magyarázó bizottságának tagjaként. 1927-ben a pápa esztergomi érsekké és bíborossá nevezte ki. Haláláig szolgált e tisztségében.

[85] Bolyós, 1980. 7. p.

[86] Zembrzuski, 1947. 3. p.

[87] Aczél, 2007. 234. p.

[88] Zembrzuski, 1947. 6-7. p.

[89] Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 33. p.

[90] Zembrzuski, 1947. 10-11. p.

[91] Bolyós, 1980. 7. p.

[92] Vö. Élet, 1934. május 13.

[93] Vö. Magyarország, 1934. május 13.; Magyar Nemzet, 1934. május 23.; Pesti Napló, 1934. május 13.; Tóth Tihamér: Remete Szent Pál fiai a világvárosban. In: Katolikus Szemle, 1934. június. 370. p..; Budai Napló, 1934. június 11.

[94] Vö. Pesti Napló, 1934. május 13.

[95] Zembrzuski, 1947. 12-13. p.

[96] Vö. Zembrzuski, 1947. 62. p.

[97] Bolyós, 1980. 8. p.

[98] Viszonyítási alapul az összeg csekély voltára: Nyisztor Zoltán kisegítő lelkészi javadalmazása havi 400 pengő volt, amit 120 pengő stóla díjjal egészítettek ki.

[99] Zembrzuski, 1947. 15-16. p.

[100] Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 34. p.

[101] Bolyós, 1980. 2. p.

[102] Zembrzuski, 1947. 19. p.

[103] Török–Legaza–Szacsvay, 1996. 34. p.

[104] Aczél, 2007. 236. p.

[105] Szabó József István (1903– ?): Kalocsán szentelték pappá 1932. május 1-jén. (1932. március 19-én megkezdte a pálos novíciátust Lesna Podlaskán, de a körülmények miatt hazatért.) A rend 1934-es visszatelepítését követően a pécsi ház gondnoka lett. 1935-ben a Sziklakolostorba helyezték. Hivatalosan 1936-ig a pálos rend tagja. Hanauer István váci püspök 1935. szeptember elsejével isaszegi káplánnak nevezte ki. 1940 és 1952 között Lászlófalván plébános. 1952 és 1956 között a veszprémi egyházmegyében teljesít szolgálatot. Ezt követően Vecsésre helyezték plébánosnak, ahol 1958-ig látta el munkáját. Ekkor helyezték Pestszentlőrincre, a Mária Szíve plébániára.

[106] Vö. Váci Püspöki és Káptalani Levéltár. (továbbiakban: VPL.) I. 1. e. 2879/1935. Disp. ad Isaszeg Capellanus.; VPL. I. 1. e. 5627/1936. Szabó József az egyházmegye kötelékébe felvételt kér.

[107] Vö. Zembrzuski, 1947. 28-65. p.

[108] EPL. 2027/1939. Pálosok. A budajenői és a telki apátságokat kérik vissza.

[109] EPL. 4742/1938. Pálosok Mária–család című birtokot kérik.

[110] KFL. I. 1. a. 1939. január 12.

[111] KFL. I. 1. a. 1939. május 25.

[112] KFL. I. 1. a. 1940. augusztus 20.

[113] KFL. I. 1. a. Herceg Lónyay Elemér válasza az aranyos–medgyesi kastély ügyében.

[114] Bács–Kiskun Megyei Önkormányzati Levéltár (továbbiakban: BKMÖL.) V. 175. b. 18529/1937.

[115] BKMÖL. V. 175. b. 35153/1938.

[116] BKMÖL. V. 175. b. 12396/1939.

[117] Hanauer István (1869–1942): gimnáziumi tanulmányait Kalocsán végezte a jezsuitáknál. Az érettségi megszerzését követően jelentkezett a veszprémi egyházmegyei szemináriumba. Tanulmányait az innsbrucki Canisianumban folytatta. Szentelése után a veszprémi, majd a budapesti Papnevelő Intézet spirituálisa lett. 1919-ben XV. Benedek pápa kinevezte váci püspökké. Püspöksége alatt fellendült az egyházmegye hitélete. 1921-ben és 1930-ban egyházmegyei zsinatot tartott, ahol fegyelmi téren jelentős változtatásokat vitt végbe.

[118] VPL.I. 1. ca. 5424/1940. Religious. 2284/1939. Szentkútra pálosok letelepítésének tárgyában.

[119] Zembrzuski, 1947. 67. p.

[120] VPL. I. 1. ca. 1401/1940. Pálosok letelepedési engedélyt kérnek Kiskunfélegyházi Szentkúton.

[121] VPL. I. 1. ca. 2457/1940. Kiskunfélegyháza: Pálosok bevonulásáról jelentés.

[122] Pálosok Kiskunfélegyházán. In: A Csonkamagyarország, 1940. május 12. (Megjegyzés: a lap a kiskunfélegyházi Független Kisgazda-, Földmunkás-, és Polgári Agrárpárt hivatalos lapjaként jelent meg.)

[123] Mosonyi (Mayer) Gyula Alfonz (1913–1954): középfokú tanulmányait követően jelentkezett az esztergomi szemináriumba. 1934-ben, a negyedik évben elbocsátották elhúzódó vesebetegsége miatt. Több szemináriumba próbált bekerülni, sikertelenül. Két hónapot eltöltött a lazaristáknál, ahonnan elbocsátották. Ezután lépett be a pálos rendbe. Teológiai tanulmányait a pécsi püspöki szemináriumban végezte. 1939-ben pappá szentelték. 1941-ben kinevezték a Sziklakolostor perjelévé. Serédi Jusztinián hercegprímástól 1942. augusztus hó folyamán szóban, majd szeptemberben írásban kérte az esztergomi egyházmegyébe történő befogadást. 1943. április 10-én Balassagyarmatra került káplánnak. Egy héten belül kórházi kezelésre szorult, majd szabadságra ment. 1943 májusában elbocsátását kéri. A pálosokkal tartotta a kapcsolatot, gyakran időzött a Sziklakolostorban. Megházasodott, egy fia született. 1945 és 1947 között kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. 1954-ben szentségekkel ellátva halt meg. [Vö. EPL. 6315/1943. Mosonyi Gyula felvétele és felmentése.]

[124] A Pálosrend ünnepélyes fogadtatása. In: Kiskun Félegyházi Közlöny, 1940. május 12.

[125] BKMÖL. V. 175. b. 12713/1939.

[126] BKMÖL. V. 175. b. 2754/1944.

[127] Borsós Bálint Ignác (1915– ?) 1935-ben érettségizett Kalocsán a jezsuitáknál. 1935 szeptemberében belépett a pálos rendbe. 1936–1940 között teológiai tanulmányokat folytatott a pécsi szemináriumban. 1940 januárjában szentelte pappá Virág Ferenc pécsi püspök. Pálosszentkúton házgondnoknak nevezték ki. A tanyasi iskolák hitoktatását is ellátta. 1942-től gyóntató a Sziklatemplomban. 1943-ban elhagyta a rendet, majd felvették a veszprémi egyházmegyébe. Először Felsőiszkázon, 1945. júniustól Mikén káplán. Egyházmegyei incardinációjára 1948. december 4-én került sor. 1972-ben püspöki tanácsossá nevezték ki. 1973-tól plébánoshelyettes Taranyban. 1980. augusztus 1-jén nyugalomba vonult. Élete hátralevő részét a székesfehérvári Papi Otthonban töltötte.

[128] Vö. Zembrzuski, 1947. 69-71. p.

[129] Vö. Gergely Jenő: A Katolikus Egyház története Magyarországon, 1919–1945. H.n. [Bp.], 1999. 191. p. [1943-ban 11 örökfogadalmas pálos élt 3 kolostorban.]

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,