Vissza a tartalomjegyzékhez

1. évfolyam 2. szám
A. D.
MM

Katona Csaba:
A bencés rend, mint fürdőtulajdonos az 1860-70-es években
„Ily fönséges tó, ily leírhatatlanul szép vidék birtokában nem lenne nehéz Füredet a száraz föld legelsőrendű fürdőjévé emelni

„Ily fönséges tó, ily leírhatatlanul szép vidék birtokában nem lenne nehéz Füredet a száraz föld legelsőrendű fürdőjévé emelni. De ehez egyéb is kellene még az áldott természet mellett: hanem fájdalom a Főtisztelendő uraknak legkisebb gondjuk az építkezés. [...] »Hátha bedugul a forrás, mit csinálunk akkor a sok épülettel« mondja a Főtisztelendő úr.”[1] – ostorozta meglehetős keménységgel és némi túlzással a bencés rendet mint Füred fürdő tulajdonosát 1831-ben az erdélyi Újfalvi Sándor.

„A Balaton körüli fürdők, így a somogyi partokon Siófok, Boglár, a zalai partokon Keszthely – hogy csak a nagyobb helyeket említsük – oly nagyarányú, rohamos fejlődést, emelkedést mutatnak az utolsó évtized alatt, hogy e tény gondolkodóba ejti az embert s önkéntelenül az a kérdés tolul elénk, hogy mi lehet az oka Balatonfüredfürdő és a község hátramaradottságának, mely pedig a hetvenes években első fürdője volt a Balaton-partnak. [...] A tulajdonos Szent Benedek-rend konzervativizmusa, mely nem vette észre, hogy mily erős versenytársak lettek a többi balatoni fürdők, melyeket eddig félvállról vett, de amelyek megérezve a modern áramlatokat, igyekeztek fejleszteni fürdőjüket, minél több kényelmet nyújtani a fürdőző publikumnak, mely inkább oly helyet keres fel, hol drága pénzért kényelmet, szórakozást talál: szinte úgy látszott, mintha a tulajdonos erővel le akarná járatni a Balaton gyöngyszemét, Balatonfüredet.”[2] – 1912-ben a Balatonfüredi Hírlap újságírója foglalta össze ekképp ugyancsak nem túl hízelgő véleményét a fürdőtulajdonos rendről.

A két idézet között nyolc évtized telt el s ezt a hosszú időszakot mintegy keretbe foglalják az imént idézett elmarasztaló sorok. A vélemények egybecsengnek: a bencés rend gondatlan kezelője Füred fürdőjének. Aligha szükséges hangsúlyozni, hogy a rend képviselői másképp vélekedtek erről. Jól példázza ezt Rimely Mihály főapát egy 1857. november 8-án kelt levele, amelyben bizonyos „füredi lövöldöző urak” a fürdői céllövölde felállítását megköszönő soraira válaszolt: „Szivem örömére szolgált […] olvashatni magas megelégedésüket a’ Balaton-Füredi lövölde felett. […] Valamint tehát a Szent Szerzet máiglan is mindent, mi Füred emelésére, a’ tisztelt vendégek kényelmére, mulatságára szolgált – a’ mennyire ereji engedék – két kezével fölkarolta: ugy e’ Szives kötelességének jövőre is megfelelni törekedik.”[3]

Vajon mennyire lehet a két bíráló kijelentés megállapításait általánosságban is elfogadni a mintegy nyolcvan évet átfogó időszak egészére? Kissé jobban elmerülve a forrásokban, látni fogjuk, hogy a bencés rend a két bírálat kelte által keretbe foglalt időszak egésze során korántsem volt annyira rossz gazdája Fürednek, mint az a két idézetből kiderül. Az 1860-as, 1870-es években a fürdő fejlesztése korábban soha nem látott méreteket öltött. Ez meglehetősen szorosan összefüggött azzal a ténnyel, hogy 1865-ben váltás történt mind a tihanyi apátság, mind pedig a pannonhalmi főapátság élén. Annál is inkább érdekes ezt a témát feszegetni, mert a rend Füred karbantartása és fejlesztése révén óhatatlanul kilépett a világi, sőt a világias porondra, így a rend irányításában bekövetkezett változásokat a külvilág is jobban érzékelhette. Az alábbiakban szándékunk szerint arra teszünk kísérletet, hogy elsősorban a fenti két évtized füredi vonatkozású eseményeit vonva vizsgálat alá, újabb adalékokkal járuljunk hozzá a bencés rend történetének megismeréséhez.

 

Röviden a füredi fürdőről

Néhány gyengébben sikerült balszerencsés idényt leszámítva a füredi fürdő – a múlt században közkeletű nevén a Savanyúvíz – tisztes bevételt hozott évről-évre a bencés rend kasszájába. (Ilyen kivétel volt például 1843, amikor a dühöngő kolerajárvány érte el a fürdőt. Az akkori füredi állapotokra jellemző a Füreden gyakorta vendégszereplő Komlóssy Ferenc színtársulatának esete: „A kolera veszedelmét nagyon megérezte az a színtársulat is, amely Komlóssy Ferenc igazgatásával a járvány dühöngésekor augusztus 10-től október 23-ig Balatonfüreden vesztegzár alatt volt.”[4]) A fürdő jól jövedelmező voltának biztos jeleként értékelhetjük, hogy amikor 1826. augusztus 15-én egy tűzvész komoly károkat okozott a fürdőtelepen és ezért az Esterházyakat, mivel a tűz az ő birtokukon álló kocsmából csapott át a fürdőtelepre, perbe fogta a tihanyi apátság, meg sem várva a hosszan elnyúló és bizonytalan kimenetelű per végét, a következő idény elejére a tűz okozta károkat helyreállították, jóllehet ez 32 000 forintot emésztett fel.[5] Mindez busás hasznot sejtet, amiből viszont arra lehet következtetni, hogy Füred nem tartozott az olcsó fürdőhelyek közé. Anélkül, hogy e helyt részletekbe menően taglalnánk a füredi árakat, álljon itt néhány idézet. Frankenburg Adolf, aki 1856-ben kereste fel Füredet, kiadásairól ekképp emlékezett meg: „Cikkemet tizenöt forinttal honorálta, éppen annyival, amennyibe egy napi mulatásom került Füreden.”[6] 1880-ban a Vasárnapi Ujság tudósítója bírálta a füredi árakat és szolgáltatásokat: „Balaton-Füredről […] szó sem lehet, éppen olyan kegyetlen drága, mint amaz (ti. Ótátrafüred), csakhogy kevesebb kényelmet és kevesebb természeti kincset ád: forróságban él az ember drága pénzen: szóval egészen magyar embernek való hely, aki minden kellemetlenséget eltűr.”[7]

Az árak magas voltára még számos példát hozhatnánk, melyek alapján túlzás nélkül leszögezhetjük, hogy a múlt században és a századelőn Füred a legköltségesebb magyar fürdőhelyek egyike volt. Lássuk, hogy a vendégek erszényét oly jelentős mértékben megterhelő fürdőhely vajon hol kapott helyet a fenntartó bencés rend ügyeinek hierarchiájában?

 

A fürdő irányításának rendszere

A vizsgált korszakban – vagyis a reformkor, az önkényuralom, majd a Monarchia idején – Füred fürdőtelepét a rend végső soron többé-kevésbé állandó gonddal felügyelte és fejlesztette, legalábbis azt követően, hogy 1834 nyarán, egy, a Horváth-házban kitört tűzvész (amely szerencsére nem követelt emberéletet)[8] a váratlanul feltámadt szélnek köszönhetően jóformán az egész fürdőtelepet lángba borította. Eddig a szerencsétlen esetig a tihanyi apátság a fürdőt bérleti rendszerben működtette, a bérlők felügyelete pedig az apátsági kasznár feladata volt (1822-ig), majd pedig az apátság adminisztrátoráé.[9] Ennek ellenére óhatatlanul kiütköztek a fürdőn a bérleti rendszer okozta gyengeségek, nem véletlen, hogy az írásunk elején Újfalvi Sándortól idézettek ebben az időszakban datálódtak. Az 1834. évi tűzkár helyrehozatala után viszont a korszerűen újjáépített fürdőtelepet az apátság, okulva a korábbiakból, már nem adta bérbe, hanem saját irányítása alá helyezte az által, hogy 1835-ben fürdőfelügyelőt nevezett ki a telep élére, Écsy László ügyvédet,[10] aki több mint fél évszázadon át, egészen 1888-ig töltötte be posztját („Ki nélkül Savanyú-vizet nem is képzelhetem magamnak…”[11] – írta róla Rómer Flóris).

Az energikus Écsy csak a következő évtől foghatott munkához, mivel ekkor járt le a fürdő korábban megkötött bérleti szerződése,[12] kezét pedig ekkor is erősen megkötötte, hogy pénzügyi kérdésekben a tihanyi uradalmi számvevőszéknek volt alárendelve, amelynek élén 1851-ig az uradalmi ügyész, majd pedig a perjel állt. A jövedelmeket, valamint az esetleges beruházások költségeit pedig a tihanyi jószágkormányzó kezelte, akinek havonta számolt el a fürdőfelügyelő.[13] Écsy igazgatósága kezdetének a – nyilván a fentiekből is következő – már-már kínos pénzügyi precizitását jellemzi az a szerződés, amelyet Schwarz Zsigmonddal pápai „portékással” kötött a fürdő. E szerint Schwarz „A Savanyu vizi Ház-butorokhoz megkivántató kilentz száz hetven két lepedőknek” szállítását vállalta megfelelő ár ellenében úgy, hogy „folyó márczius hónak 30-ig okvetlen személlyesen Tihanyba szállítsa”, továbbá azt is, hogy bizonyos „Vánkos Czihákat is a fent kitett időre” eljuttat a fürdőbe.[14]

1855-ben a fürdő irányítását a fürdőbizottság vette át, amely testület egészen 1913-ig fennállt.[15] Ennek tagja volt a tihanyi jószágkormányzó, a fürdőorvos és a fürdő felügyelője, Arács és Füred falvak bírája, valamint a vendégek két választott képviselője. A bírák helyét két évvel később egy harmadik vendég vette át,[16] 1905-től pedig helyet kapott a testületben a megszaporodott nyaralótulajdonosok két képviselője is[17] – ez utóbbiak, akárcsak a vendégek által „delegált” két képviselő, rendszerint a füredi törzsközönséghez tartozó arisztokraták köreiből kerültek ki.[18] A fürdőbizottság az üléseiről készült jegyzőkönyveket jóváhagyásra a pannonhalmi főapáthoz terjesztette fel.[19] Alapvetően tehát minden döntés a főapáttól függött, döntő súllyal esett latba, hogy e poszt betöltője hogyan viszonyul a fürdőhöz. Ebből az erős személyi kötöttségből fakadóan Füred fejlődése szakaszosnak mondható, időről időre komolyabb beruházásokra került sor, amelyeket aztán rövidebb-hosszabb pauza szakított meg. Ez az oka annak, hogy először csak az 1834. évi tűzvész nyomán került sor jelentősebb változásokra és eredendően akkor is a kényszer szülte helyzet okán.

 

A fürdő fejlődésének vázlata a reformkor utolsó éveitől az I. világháború előestéjéig

Örvendetes felgyorsult a fejlesztési folyamat Bresztyenszky Béla 1838-tól datálható tihanyi apátsága idején. „Mindent mozgásba hozott, mi az intézet csinosbulására befolyással lehet.” – méltatta őt Füredet bemutató könyvében az ugyancsak bencés Jalsovics Aladár.[20] Bresztyenszky apáti évei idején, 1844-ben épült fel a mai Blaha Lujza (egykori Templom) utcában álló Kerektemplom, ami a katolikus fürdővendégek vallási igényeinek kielégítésére szolgált (a református templom Füred falu központjában állt). Az új templom keresztjét maga az apát áldotta meg: „1844 december 4-én tette föl Hayek Vencel uradalmi ácsmester az apát ur által megáldott aranyozott keresztet.”[21] (Füred katolikus lakosai egyébiránt a paloznaki plébániához tartoztak. Amikor Zichy Domonkos veszprémi püspök az 1846. évi canonica visitatio során Füredet is felkereste, felvetődött annak gondolata, hogy a Kerektemplomot tegyék meg füredi plébániának. 1847. március 7-én a püspök az alapítólevelet is kiadta, ám a plébánosi tisztségre kiszemelt Kollár Henrik túlzott anyagi igényei miatt a terv nem valósult meg, majd ‘48–49 eseményei hosszabb időre elterelték a figyelmet a kérdésről.[22] A füredi katolikus híveknek egészen 1918-ig kellett várniuk arra, hogy saját templomuk és plébániájuk legyen.[23])

Bresztyenszky 1850-ben bekövetkezett halála véget vetett az általa elindított folyamatnak. Személyében a korszerű gazdálkodás hívét tisztelhették kortársai, az ő apátsága idején, 1848-ban vezették be azt, hogy négyhavonta készítik el a tihanyi apátság gazdasági számadásait, a füredi fürdőét pedig évente.[24] Füred szempontjából sajnálatos, hogy halála után Rimely Mihály főapát tizenöt éven át betöltetlenül hagyta a tihanyi apáti posztot és Krisztián Pius jószágkormányzó vette át Tihany ügyeinek irányítását és ez, mint utóbb kiderült, meglehetősen kaotikus gazdasági állapotokat eredményezett.[25]

Az ezt követő újabb jelentős fellendülés az 1865. évhez köthető, amikor a sokáig üres tihanyi apáti széket Simon Zsigmond foglalta el, a pannonhalmi főapát pedig az a Kruesz Krizosztom lett, aki szintén kiemelt figyelmet fordított Füredre. Ismét Jalsovicsot idézve: „Ugyanazen évben (1865) […] neveztetett ki a pannonhalmi fő apátságra Dr. Kruesz Kriszosztom úr, ki fürdőhelyünk emelkedését s virágzását szívén hordva, magas befolyását, mint a szerzet főpapja, a tihanyi apát úrral karöltve áldásosan érvényesíti.”[26]

Simon Zsigmond hosszú nyúlt apátságának évei alatt került sor a Füred városképét napjainkig meghatározó építkezésekre. Akkor, amikor egy vizsgálat nyomán napvilágra kerültek az apát nélküli tizenöt év gazdasági visszásságai[27] és akkor, amikor azok már elkerülhetetlenek voltak ahhoz, hogy Füred megőrizhesse korábban kivívott rangját. „Simon Zsigmond apát [...] nem kímél semmi áldozatot, hogy Füredet az első rendű európai fürdők színvonalára emelje. [...] Simon Zsigmond Balatonfüred újjáteremtőjének méltán nevezhető, mert ő kezdte meg azt a korszakot, ahol a modern európai fürdők sorában méltán foglalhat helyet.”[28] – méltatta az általa kezdeményezett beruházások nyomán az apátot a Füredről több évtizeden keresztül minden nyáron tudósító kaposvári újságíró, Roboz István.

1885-ben váltás történt a bencés rend főapáti posztján, ám ez Füred szempontjából szerencsés folyamatosságot jelentett. Kruesz Krizosztom utódja a pannonhalmi főapáti székben Vaszary Kolos lett, aki mint egyszerű rendtag, már pápai tanárként törzsvendég volt Füreden. Főapátként ő is támogatta Simont bevallottan kedvenc fürdője ápolásában, bár tény, hogy az 1870-es évek végére – tehát Kruesz Krizosztom főapátsága idején – a legfontosabb beruházások már befejeződtek. Mindamellett talán nem szükségtelen hangoztatni, hogy Vaszary életének ás pályájának fontos állomásai kapcsolódtak a Savanyúvízhez, így például épp Füreden jelentette be Rimely Mihály akkori főapátnak, hogy rendtag szeretne lenni.[29] A századelőn már igencsak koros Vaszary erős füredi kötődését igazolja az alábbi esemény is. Meglehetősen későn, 1909-ben Füredet is elérte a vasút. A Balaton északi partján húzódó vonalon külön állomása volt – és van ma is – Arácsnak és Fürednek. A vasútvonal mérnöke, Vasdinnyei Pál a Balaton lapjain mutatta be ezt a két állomást: „Az Arács–Balatonfüred közút mellett létesített Arács megállótól állandó lassú eséssel érünk a balatonfüredi nyaralók háta mögött Balatonfüred állomásra. Ez a község és a fürdőtelep között középen fekszik, s míg egyrészt kielégíti a község forgalmát, addig másrészt a fürdőtelep nyugalmát sem zavarja.”[30] Az így méltatott új vasútnak nem más volt az első utasa, mint maga Vaszary Kolos: „A hercegprímás [...] mint rendesen, az idén is Balatonfüreden tölti a nyarat. Május másodikán utazott el kedvelt nyaralóhelyére, s hogy az agg főpásztort megkíméljék a fárasztó hajóúttól, a kormány megengedte, hogy szalonkocsiját a még meg sem nyílt vonalon vontassák Balatonfüredre.”[31] Vaszary életpályájának egészét tekintve azt sem felejthetjük el, hogy a halál is Füreden érte saját nyaralójában 1915-ben.[32]

Visszatérve a kronologikus sorrendhez: Simon Zsigmond 1891-ben hunyt el és ugyanekkor került a magyar katolikus egyházi hierarchia élére Vaszary Kolos mint esztergomi hercegprímás. Tihanyban – igaz, ezúttal csak három év erejéig – ismét üresedés állt be: Simon örökét csak 1894-ben vette át Halbik Ciprián (egészen 1927-ig). Pannonahalma élén Vaszaryt Fehér Ipoly (1892–1909), őt pedig Hajdú Tibor (1910–1918) követte. Bár volt példa arra is, hogy Halbik, Fehér és Vaszary mindhárman egyszerre időztek Füreden, Fehér Ipoly már korántsem kötődött oly mértékben a fürdőhöz, mint hivatali elődei. Blaha Lujza, akinek ugyancsak Füreden volt nyaralója, meg is jegyezte visszaemlékezéseiben: „A nyarat rendesen ott töltik Halbig Ciprián tihanyi, Francsics Norbert bakonybéli apát urak. [...] Fehér Ipoly főapát úr ritkán jön, és kevés időt tölt Füreden. Ő nyáron, mint mondá, pihenni akar, itt meg, mint a fürdő főurát, minduntalan zaklatják képtelen óhajok- és mindenféle hasonló panaszokkal. Mióta a hercegprímás őeminenciája felépítette nyaralóját, kevesebbet látjuk a sétányon és a templomban, legtöbbnyire saját villáját övező kertjében sétál.”[33]

Láthattuk tehát, hogy a Tihany és Pannonhalma élén állók közül többen személy szerint is kedvelői voltak a füredi fürdőnek és nem csupán a rend egyik birtokát látták benne. A továbbiakban kissé részletesebben a kortársai által oly sokat magasztalt Simon Zsigmond apátsága (és Kruesz Krizosztom főapátsága) idején végrehajtott fejlesztéseket mutatjuk be. Részben azért, mert ez az időszak döntő jelentőségű volt a fürdő fejlesztése szempontjából, részben pedig azért, mert a füredi beruházásokat jellemző újszerű lendület nem csupán a Savanyúvízzel kapcsolatos újításokban mutatkozott meg, hanem Kruesz Krizosztom[34] főapáttá kinevezése révén a rend egészének működésére is rányomta bélyegét az új főapát egyénisége.

 

Kruesz Krizosztom főapáttá előlépésének jelentősége Füred szemszögéből

A pannonhalmi főapátok személyének Füred szempontjából is meghatározó volta leginkább a Rimely–Kruesz utódlás idején volt tetten érhető. Amikor 1865-ben az elhunyt Rimely Mihályt Kruesz Krizosztom követte a főapáti székben, nem „csupán” annyi történt, hogy a halott főapát helyét elfoglalta utódja. Kruesz és Rimely között ugyanis régóta húzódó ellentét feszült. Utóbbi meggyőződése szerint Krueszt afféle belső ellenzéknek tekintette – éppenséggel nem is teljesen alaptalanul –, aki ráadásul tekintélyes támogatottságot is maga mögött tudhat a rendtagok soraiból. Míg Rimely a politikai katolicizmus konzervatív vonulatának tipikus képviselője volt,[35] addig Kruesz gyökeresen más szemlélettel rendelkezett. A kettejük közötti különbséget szemléletes módon jelzi pl. az, hogy miként viszonyultak az 1848–49 után emigrációba kényszerült rendtársukhoz, Rónay Jácinthoz. Kruesz már első főapáti évében levélben fordult Rónayhoz és abban hazatérését szorgalmazta. A levél hangvételéből az őszinte nagyrabecsülést érezhetjük ki: „Mióta az isteni gondviselés szerzetünk rúdját kezembe adta, testvéri óhajom kötelességemmé vált, mely engem egyúttal arra is int, hogy, a múltnak hibáit kijavítván, a túl szigorú apának hangját, édes atyai szóval felcseréljem.”[36] Rónay Kruesz levelét az „apának” szónál rövid lábjegyzettel látta el: „Érti elődjét, Rimely Mihályt, ki a rendnek minden összeköttetést vélem megtiltott, s okmányaimat, nehogy hozzám juthassanak letartóztatta.[37]

Rimely és Kruesz szemléletbeli különbsége nem volt titok a kortársak előtt, de jelentősége és súlya különösen – legalábbis Füred szemszögéből nézve – azt követően nyilvánult meg, hogy Kruesz került Pannonhalma élére. Főapátsága kezdetén a Rimely vezetésének utolsó mintegy tíz–tizenöt éve alatt bekövetkezett számos gazdasági visszásság feltárására került sor és ez a tevékenység érintette – egyebek mellett – a tizenöt évig apát nélkül működő tihanyi apátság gazdasági ügyeit, így a füredi fürdő kezelését is.

     Mivel a fürdő ügyeiben végső soron a mindenkori főapáté volt a végső szó, a fürdő e korszakbeli fejlődését is döntően határozta meg a Rimely és Kruesz szemlélete közötti különbözőség. A fürdőtörténet ehhez az időszakhoz kötődő legfontosabb eseményeinek áttekintése révén az egyháztörténet-írás fő csapásirányától eltérően, más szemszögből vizsgálhatjuk a bencés rend belső fejlődésének alakulását. A füredi fürdő mint gazdasági egység, mint a rend világi szerepvállalásának egyik terepe, esetenként mint konkrét helyszín, értelemszerűen nem meghatározó jelentőségű a bencés rend egésze szempontjából, ahhoz azonban feltétlenül segítséget nyújthat, hogy ez irányból is megközelíthessük a rend történetének néhány érdekes és a korszakot meghatározó vonását.

     Ezek között Füredhez köthetően kiemelt szerepe volt az 1860-as évek kezdetén a politikai áramlatok erőteljes felszínre törésének. Rimely, a konzervatív katolicizmus tipikus képviselője, aki 1848–49-et korántsem tekintette kizárólagosan pozitív eseménysornak, jelentős részben a forradalom és szabadságharc idején hozott törvénykezésnek a katolikus egyházat is érintő passzusai okán, ekkor még főapát. Amikor 1860-ban, majd főképp 1861-ben országosan tört felszínre a '48-asság mint politikai alap és eszmény nyílt hirdetése a különféle események, így a megyerendszer és az országgyűlés visszaállítás stb. mentén, az jelentős mértékben érintette a történelmi egyházak politikai alapállás tekintetében korántsem egységes tagságát is. Nem volt ez alól kivétel a bencés rend sem. Minthogy 1861 politikailag „legforróbb” időszaka épp tavasz végére és nyárra, azaz a fürdőidényre esett, a füredi fürdő – amelynek reformkori éveit ekkortájt kezdte a nemzeti mítoszok ködébe burkolni a kialakuló legenda, mint az akkori reformok legfontosabb képviselőinek (Kossuth, Deák, Széchenyi stb.) nyári találkahelyekét – ebben az évben is nem egyszer politikai színezetű események otthonává vált. Ezek pedig a '48-assághoz tapadva bukkantak fel a fürdőn, oly módon, hogy nem egy esetben a katolikus egyház, illetve konkrétabban a bencés rend tagjai is aktív szerepet vállaltak bennük. Mindezt úgy, hogy Rimely gyakorlatilag semmit sem tehetett ellene, sőt arra is volt példa, hogy az éppen Füreden tartózkodó főapátnak szó szerint az ablaka alatt zajlottak le olyan események, amelyekről akkor még nem lehetett tudni, hogy nem váltják-e ki a hatalom rosszallását. Ugyanakkor fontos megjegyezni azt is, hogy ezeken az eseményeken a rendtagok nem hivatalos minőségükben voltak jelen és a rend valamennyi birtoka közül a leginkább világias jellegű fürdőhely szerencsés lehetőséget kínált számukra arra – dacára a „hazai pályának” –, hogy az adott időszakban (1861 nyarán) Zala megyében politikailag erősen frekventált Füreden szélesebb körben adhassanak hangot nézeteiknek

 

A politika felszínre törése a fürdőn 1861-ben

A reformkori Füredről máig élő elképzelések, amelyek szerint a kor politikai és művészi elitje a Balaton partján tanácskozott arról, hogy mik lesznek a legfontosabb teendők Pozsonyban, a legközelebbi országgyűlésen, nyilvánvalóan abból táplálkozott, hogy 1848 előtt a fürdő csakugyan vendégül látta Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Széchenyi Istvánt, Vörösmarty Mihályt stb. Arról kevesebb szó esik, hogy szívesen töltötte nyarait a Deákot Zalában megbuktató Forintos György is, aki főszerepet vitt a zalai liberális követutasítás megbuktatásában 1843-ban s így abban, hogy Deák Ferenc nem vállalta a követséget[38] az 1843–44-es országgyűlésen, vagy a később tragikus véget ért gróf Zichy Ödön is. A neves személyiségek jelenléte ellenben korántsem csak a reformkor jellemzője volt. Sok más neves vendéggel egyetemben mind 1848–49 előtt, mind pedig utána megtisztelték jelenlétükkel a fürdőt az uralkodóház tagjai is. Felbukkanásuk soha nem maradt hatás nélkül.

1852-ben pl. országjáró körútja során látogatott Füredre Ferenc József. Bogyay Lajos, Zala megyei főnöke a következő nyomtatványt juttatta el többek között „Nagyon Tisztelendő Rauch Szaniszló urnak tihanyi kolostor Perjelének”: „Még az ország minden részeiben a' népek millióinak örömzaja Ő FELSÉGÉNEK dicsőségesen uralkodó CSÁSZÁRUNK és APOSTOLI KIRÁLYUNKNAK honunkban legkegyelmesebben tett megérkeztét, – 's azon szerencsét hirdeti, hogy magas jelenlétével az ország minden részeit boldogítja, Zala megyének is azon kitünő szerencse jutott osztalékul, hogy Ő FELSÉGE, Legkegyelmesebb CSÁSZÁRUNK és APOSTOLI KIRÁLYUNK folyó hó 29-én regveli órákban Keszthelyen, majd ugyan az napon B.Füreden e' megye hódolatát elfogadni kegyes leend.”[39] Kézírással még a következő szöveg olvasható a lap alján: „Megjelenési idő délután 4 órakor Füreden.”

Ezen a napon összesen 117-en érkeztek a Savanyúvízhez, magát a császárt is beleszámítva, aki valamennyi címe és rangja felsorolásával egy egész lapot töltött be a kurlistán (1909-ben majd Vaszary Kolost éri ez a megtiszteltetés). A koronás fő kíséretét összesen hatvanan alkották Bécsből és Budáról. Ha őket nem is számítjuk az aznap érkező vendégek közé, a megmaradt ötvenhét fő is idénycsúcs volt. Aligha szükséges bizonygatni, hogy közülük többen a császári látogatás miatt időzítették érkezésüket erre a napra.

Az uralkodóház tagjainak Füredre érkezése tehát önmagában is vonzerővel bírt, így füredi látogatásaik jó hírverést jelentettek a fürdőnek. Erről Kisfaludy Sándor is megemlékezett egy 1832-ben írt levelében József nádor korábbi füredi tartózkodása kapcsán: „Füreden három hetet töltöttem, hol most annyi vendég sereglett öszve, a' mennyit a' Palatinusnak 1824-ben ott mulatása óta nem tudok.”[40] Az 1847 nyarán Füreden tartózkodó Degré Alajos hasonlóan számolt be István nádor füredi látogatásáról: „A hetek óta néptelenné vált Balaton-Füred ma minden zugában megtelt, épületein lobogók, szőnyegek s virágok lengtek, terein a nép ünnepies viseletben hullámzott.”[41] Szőgyény-Marich László pedig István nádor fogadásának hivatalos oldalát emeli ki: „Szeptember 30-án reggeli 8 órakor a Kisfaludy nevét viselő gőzösre szállottunk, s nagy kísérettel és zeneszó mellett a Balatonon előbb Tihanyba, megnézvén az apátságot, onnét Füredre mentünk. Tihanyban és Füreden a benediktánus apátok fogadták ő fenségét. Veszprémmegye és más egyéb testületek fogadtatása után Füreden nagy ebéd volt.”[42])

Amint azt a fenti idézet is sejtetni engedi, Tihany és Pannonhalma lojális volt a hatalomhoz, amit számos más apróság is igazol. 1871-ben például az egyik legnagyobb füredi fürdőépület, az ún. Új-fürdőház az Erzsébet-udvar nevet kapta. míg „párja”, az Ó-fürdőház a Habsburg-család egy másik, ott 1872-ben megszállt tagja után azontúl Klotild-udvar néven fogadta vendégeit.[43] (Ez a jelenség nem kizárólag Füred jellemzője volt, a Monarchia idején a fürdőhelyeken előszeretettel keresztelték el a különféle épületeket a Habsburg-ház tagjairól.

Az 1860-as évek elején azonban bizonyos ellentmondásosság már kétségkívül kitapintható volt e lojalitás téren – igaz, nem a fürdő vezetése, hanem a vendégek körében. Ez a jelenség a kiegyezés előtt Füreden járó angol hölgynek, Rachel Herriett Busknak is felkeltette a figyelmét: „Azt remélik, hogy a császár és a császárné (az igazság kedvéért királyt és királynő kellene mondanom, mivel egy magyar sem venné a szájára az ausztriai titulusokat, a velük való érintkezésben az udvariasság megköveteli azok mellőzését), mivel új keletű érdeklődésükből fakadóan ismét felkeresik Magyarországot, Füredre is ellátogatnak a következő idényben, ezért a tiszteletükre egy új kurszalon fog épülni.”[44]

Nehéz elképzelni, hogy mindez nem szúrt szemet a bencés rendnek. Valóban, a főapát környezete tökéletesen tisztában volt azzal, hogy némi politikai felhang jellemzi a fürdő mindennapjait. Pannonhalma azonban látszólag semmit nem tett ennek mérséklésére.

Ennek az időszaknak fontos forrása az első füredi fürdői lap, az 1861–63 között megjelenő Balaton-Füredi Napló, amely nem csupán a fürdői hétköznapok apró mozzanatait rögzítette már-már mérnöki pontossággal, hanem a sorok közé rejtve a lényeget, tudósított a politikát súroló eseményekről. Ennek az kölcsönöz tárgyunk szempontjából különös jelenséget, hogy a fürdő vezetőségének – teljesen érthető – lojalitásából következően a fürdő iratai között, még a politikai áramlatokkal olyannyira áthatott 1861-es nyári idény eseményei dacára is, nehéz erről árulkodó forrásokat felfedezni. A pannonhalmi Bencés Főapátság segédkönyveiben Füreddel kapcsolatban 1861-ből pl. egyetlen bejegyzés sem található, 1860-ból pedig a leginkább „politikai ízű” iratként az akkor felállított Kisfaludy Sándor-szobor avatására szóló meghívót tekinthetjük.[45] Lássuk tehát, miről árulkodik a Balaton-Füredi Napló.

1861. június 27-én rendezte meg Zala vármegye Teleki László-emlékünnepélyét. Ennek helyszínéül szinte törvényszerűen kínálkozott Balatonfüred, mivel a megyei közgyűlés tagjai nagyobbrészt egyébként is ott időztek a nyáron. A Teleki-emlékünnepélynek kiemelkedő fontosságot tulajdonított a megye, amit jelez, hogy a júniusi közgyűlés ennek tárgyalásával indult. Koppány Ferenc megyei első alispán javasolta, hogy az országgyűlés elhunyt korelnöke, Palóczy László, Miskolc képviselője, valamint Teleki emlékére Füreden tartsanak megemlékezést: „A haza e két kitünő polgára felett a helvét hitvallásnak szertartásai szerént a Balaton Füredi megyebeli helvét hitvallásu ima házban az egész megye nevében a [...] legünnepélyesebben tartassanak meg.”[46] Nem árt felhívni a figyelmet, hogy a megye a bencés rend kezén lévő birtok református templomába vitte az eseményt!

„Az ünnepély nagyobbszerüsitése végett a gyászoló sokaságra vonó erővel biró, a természetből gazdag szépségekben pazarul megáldott B. Füredre tevé azt, hogy elhunyt nagy hazánkfia hitfeleinek egyszerű szépséggel biró tágas templomában tartassék az meg.” – állapította meg elégedetten a Balaton-Füredi Napló.[47] Az ünnepély a „Balaton-melléki énekkar” alkalomra írt gyászdalával kezdődött, ezt követően Pap Gábor litéri lelkész mondott beszédet Teleki nagyságáról, majd Kerkápoly Károly pápai bölcsésztanár beszéde után az énekkar következett s végül a Szózat. Az események ezzel azonban korántsem értek véget: „A gyászünnepélyt egy nagy társasebéd váltá fel az uradalmi nagy vendégházban.”[48] A toron hazafias beszédek egymásutánjai következtek. Amint az eddigiekből is kiderült, meglehetősen forró hangulat alakult ki, a tor felért egy nyílt politikai állásfoglalással. Kerkápoly ismét szólásra emelkedve a szintén akkor elhunyt Cavour-ról emlékezett meg, majd nem más, mint Krisztián Pius, a tihanyi jószágkormányzó emelte poharát „a katolikus egyház magyar érzelmü tagjaiért.”[49]

Ugyanezen a napon Balatonfüredre érkezett Bémer László, az egykori nagyváradi püspök, aki '49-ben legtovább tartott ki a szabadságharc mellett a katolikus főpapok közül és reggel 9-kor misét celebrált Füreden Esemény volt az ő érkezése is, miséjén mindenki jelen volt, aki számított valamit Füreden: „Az isteni szolgálat után püspök Ur [...] több tekintélyes férfiak társaságában [...] Korones László veszprémi kanonok ur szőlőjébe vonult.”[50] Nem tudjuk, maga Bémer részt vett-e a Teleki-ünnepségen, de nem kétséges, hogy rá is gondolt Krisztián Pius, amikor az egyház „magyar érzelmű” tagjait éltette (a püspök látogatása egyébiránt némi üzletre is lehetőséget adott: már másnap kapni lehetett a sétányon Bémer arcképét ábrázoló metszeteket).

Mintegy két héttel később, július 10-én megérkezett Füredre Rimely Mihály, majd egy nappal ezt követően, 11-én – tehát a főapát jelenlétében – ismét felélénkítette a fürdő hétköznapjait a politika: „Ghiczy Kálmán, alsóházi elnök ur, julius 11-én B.-Füredre érkezvén, az egész fürdői közönség kebelében mondhatatlan örömet, a fürdőbe új élénkséget érkeztetett.”[51] Ez egyebek mellett abban is megnyilvánult, hogy az esti színházi előadás után fáklyás tömeg vonult Ghiczy szállásához zenészek kíséretében, akik a Rákóczi-indulót játszották.

(Megszakítva az események ismertetését, fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy adott időszakban a Rákóczi-induló hallgatása már önmagában politikai állásfoglalást jelentett. 1860–61-ben az induló népszerűsége – korábban is létező mögöttes jelentéstartama miatt – különösen erős volt. A csehországi Josephstadt várbörtönét is megjárt erdélyi Deák Farkas (1832–1888) pl. leír egy olyan esetet, ami vele és néhány barátjával történt meg 1860-ban Kolozsváron egy fogadóban, ahol rajtuk kívül néhány főtiszt is jelen volt: „Salamon keservesen húzta a szép nótákat. Egyszer gondolja, hogy talán a tiszt urak kedvéért jó lenne egy valcert is megreszkírozni, a mi asztalunk rákiált, hogy: „Le vele! Nem kell német nóta! Csárdást! Rákóczit!” Föllépésünk oly erélyes volt, hogy Salamon azonnal rákezdte a Rákóczit, de ez azon időben ily nyilvános helyen oly szokatlan is volt, hogy a vendégek közül sokan elsápadtak, s féltek a következésektől, hozzám is közeledett egypár ember, és suttogva kért, hogy az istenért vigyázzunk, mit teszünk.”[52] A leírásból kiderül, hogy 1860-ban ezt már meg lehetett tenni következmények nélkül. Egy évvel később pedig – az általunk elemzett évben – annál inkább, amit egy még jellemzőbb példán keresztül is érzékeltethetünk. Amikor a drezdai elfogatása után kiszabadult Teleki László 1861 elején Dákán meglátogatta Batthyány Lajos özvegyét, a pápaiak küldöttséget menesztettek hozzá: „A menet a Rákóczi-indulóval vonúlt végig a Dáka felé vezető utcákon, s mire a Laki-útra ért, száma jól megnövekedett. Kéttornyú-Lakon a Hunyadi-indulóval mentek át, s Dákára a Klapka indulóval vonúlt be a menet.”[53] A menet egyik vezetője egyébiránt Vaszary Kolos volt.)

Visszatérve az események ismertetéséhez: a Szózat eléneklése után több beszédet intéztek Ghiczyhez, aki maga is megjelent szállása ablakában: „Legnagyobb leve a csend, – mindenki látá, miként az ország elnöke kíván szót emelni. – Még a lombok levelei sem suhogának.”[54] Ghiczy úgy fogalmazott, hogy az őt itt ért megtiszteltetés valójában az országgyűlésnek szól: „Válságos időket élünk, [...] a legnehezebb feladat [...] az országgyülésnek jutott: mely hazánk javát s boldogságát a fegyveres erő és hatalom ellenében csupán a jogosság erkölcsi fegyverével védheti.”[55]

A „roppant néptömeg” lelkes éljenzéssel fogadta Ghiczy szavait, hitet téve az országgyűlés mellett. A fáklyás felvonulás mégsem alakult egyértelműen aktuálpolitikai tüntetéssé, bár tartalmát tekintve felért azzal, ami még a lap visszafogott tudósításából is kiderül. Az összegyűltek Kisfaludy Sándor szobrához vonultak, ahol előbb az író Rózsaági Antal a költőről emlékezett meg, majd a magyar nemességet méltatta annak kapcsán, hogy 1848-ban önként mondott le privilégiumairól.

Másnap gróf Pálffy József tihanyi hajókázást rendezett „a vendégek felsőbb köre” számára. Tihanyban Rimely Mihály és Fink Jusztinián perjel fogadta a vendégeket, akik megtekintették az apátságot, majd a visszhanghoz vonultak. A politika ezúttal sem hagyta érintetlenül a látszólag ártalmatlan programot: „Több tréfás és élczes mondatokat kiáltozván az a végre megjelenni szokott gyerkőczék által […] Garibaldi kiáltozatása közben, egy valaki igy kérdezte volna a gyermeket: „Öcsém! Tudod e ki az a Garibaldi” Következőleg felelt a kérdezett. Azt jobban tudja főnagyságtok, mint én, – én csak annyit tudok róla, hogy igen derék és hires magyar ember.”[56]

Újabb pár nap elteltével, 14-én ismét olyan eseményre került sor, amely az adott év ellentmondásait világítja meg. Egy aznap este megtartott „halászestély” után a résztvevők Rózsaági Antal vezetésével Rimely főapát ablakához vonultak, ahol Rózsaági a bencés rendet magasztaló beszéddel fordult Rimelyhez.[57] Ugyanaz a Rózsaági Antal, aki néhány nappal korábban egyik vezető résztvevője volt a Ghiczyt ünneplő és ’48-at éltető felvonulóknak. Rimely főapát megköszönte Rózsaáginak a rendet magasztaló szavait, majd aludni tért, abban azonban nem lehetnek kétségeink, hogy álma nem volt nyugodt. Az ilyen és hasonló jellegű események sűrűn borzolták a kedélyeket a felújításra szoruló fürdőn, azonban ahogy elfojtásukra nem történt – nem is történhetett – kísérlet, úgy az irányban sem történtek lépések, hogy a fürdőlétesítményeket korszerűbbé tegyék. Ehhez szükség volt Simon Zsigmond és Kruesz Krizosztom fellépésére.

 

Simon Zsigmond tihanyi apátságának mérlege

A Győri Közlöny egy karcos humorú tudósítója az 1860-as évek elején ekképp kezdte füredi tudósítását: „Életrendünk egyformaságát a szeszélyes idő változtatja meg néha, midőn hulló könnyei által szobánkba kényszerít, s alkalmat nyújt a halandóra általjában, az üdülőkre pedig kiválóan hasznos „magába térésre!” A keresztény egyháztól üdvözítőnek hirdetett e „magába szállási alkalmak” unalmasak ugyan, és sétálási csarnokok, társalgási s olvasó termek által akadályozhatók, s egyebütt a korral haladó fürdőkben gátoltatnak is, de a mi igazgatóságunk sokkal emberiebb, semhogy a természet rende ellen működve, még az üdvözülésre előkészítő egyetlen módot is elmesterkélje!!! [...] Igaz, hogy e „szük világ” gyönyörü s minden pontján a Balatonnak színekben változatos és mozgásban nyughatatlan víze, s az örökké tiszta levegő által – üdítő, sőt megengedem, hogy maga a gyüpontoni sürgés-forgás a „látásra” jöttek előtt kedves is: de azokra, kik hosszabb élvezésére utalvák, – unalmas!”[58]

Az idézet csupán egy példa a sok közül. Mielőtt Simon elfoglalta volna a tihanyi apáti széket, nem csupán a fürdő árait, de szolgáltatásait is számos kritika érte – többé-kevésbé nem is alaptalanul. Az addigi beruházások – ha voltak egyáltalán – szinte kizárólag csak a karbantartást szolgálták. Simon tihanyi apátsága idején viszont olyan fejlesztésekre került sor, amelyeket nem a szükség, hanem az előrelépés dicséretre méltó szándéka diktált. Egyebek mellett (pl. a „déli vasút Siófokot is érintő vonalának kiépítése) ennek következménye is, hogy az 1860-as évek közepétől erőteljesen növekedett Füred vendégeinek a száma. 1865-ben a fürdőhely fejlődésének új szakasza vette kezdetét, amely a vendégek által korábban oly sokat hiányolt[59] kurszalon 1879-es létrehozásával tekinthető lezártnak. Füred fejlődésének legdinamikusabb szakaszaként értékelhetjük az 1860-as, '70-es éveket – amihez, nem kisebbítve Simon érdemeit, hangsúlyozzuk, hogy elengedhetetlen volt Kruesz Kriszosztom szilárd támogatása Pannonhalmáról[60] –, s bár a szakirodalom kevés kivétellel[61] ezt zömében nem veszi figyelembe, de megítélésünk szerint a fürdőhely ekkor és nem a hírességek állandó és legtöbbször csupán közhelyszerűen kihangsúlyozott jelenlétének fénytörésében idealizált reformkorban élte igazi fénykorát. Mivel tudjuk ezt igazolni?

1866-ban kezdődött meg a polgári fürdőtelep kiépülésé. Korábban nyaralók vagy villák építésére – engedély híján – nem volt lehetőség. Többek között maga a fürdőigazgató, Écsy László is nemleges választ kapott erre irányuló kérelme ügyében. Az uralkodó csupán 1866 nyarán engedélyezte tizenegy hold terület felparcellázását házhely céljára.[62] Érdekes dokumentuma a polgári fürdőtelep létrejöttének – s egyszersmind a tihanyi perjel figyelmességének – az az elismervény, amelyben Fink Jusztinián perjel igazolja, hogy a Jókai Mór által ma is álló villája telkéért fizetett összeget a rend bevételezte: „Hogy a Jókai Mór és neje által Balaton Füreden megvett 23dik számú házhelynek ára ötszáznegyvennégy for[int] osztr[ák] értékben a Veszprémi Takarékpénztárba folyó év Júl 30án betétetett és a takarékpénztári könyvecske könyvlap 352. folyó sz. 1845 az apátsági pénztárba betétetett igazolom.”[63] Megjegyzendő, hogy Fink természetesen nem csupán a Jókai vásárlása után bevételezett összegről írt elismerést saját kezűleg, hanem hasonlóképp járt el valamennyi házhely eladása után.

Hogy a parcellázások jóváhagyása mennyire időszerű lépés volt, az megnyilvánult abban is, hogy alig tíz évvel később már újabb területeket kellett erre a célra biztosítani. Így jött létre több, a falut és a fürdőtelepet összekötő több utca 1877-re.[64]

1866-ban ért véget a mai Tagore sétány elődjét kialakító munka is, amely azonban már Simon tihanyi apátságának első évében, 1865-ben megkezdődött: „A Balaton lecsapolása által nyert terület 1865–1866-ban derűs sétánnyá alakíttatott, [...] a vendégek legkedvesebb sétahelye, különösen az esti órákban.”[65] A sétány a Zalában különösen népszerű Deák Ferencről nyerte nevét: „A lakoma vig zene hangjai, s a Balatonon rendezett diszes tüzijáték fénye mellett folyt s midőn vége felé járt, a tihanyi konvent tisztelt, őszhaju adminisztrátora fölemelé poharát s lelkes szavakkal felköszönté Deák Ferencet, mint az uj sétatér keresztatyját.”[66] Ezekben az években egy új hidegfürdő is kiépült, a melegfürdőben pedig fokozatosan, 1866-tól 1877-ig kiépítették a márvány-, cin- és fakádas fürdőket, illetve a gőzfürdőt.[67]

Ugyancsak 1865-ben, Erzsébet királyné következő évben esedékes látogatása okán megkezdődött a még 1835-ben épült fürdőépület, az Új-fürdőház felújítása. „Midőn mindezeket látja az ember, szinte felsóhajt: miért nem volt csak minden ötödik évben is egy-egy fejedelmi látogatás itt? Ez esetben már régen az európai hírneves fürdők sorában volna Balatonfüred, melynek a természet oly pazar kézzel osztá szépségeit.”[68] – sóhajtott fel a Somogy című lap tudósítója 1866-ban az átépítés láttán. Erzsébet látogatásának terve a porosz háború miatt ugyan dugába dőlt, ám a megkezdett korszerűsítést további munkálatok követték 1869-től. Ekkor készült el az Új-fürdőházhoz toldva a mai Állami Kórház déli része, az úgynevezett „díszlak.”

A munkálatok jelentőségét kellőképp érzékelteti az 1848–49. utáni hosszú emigrációjából hazatért tudós bencés, Rónay Jácint naplójának – 1867-ben papírra vetett – idevágó sorai: „A gőzös gyorsan átszelte a Balatont, Füred, a kedves Füred partján kikötöttünk. Itt minden új, a Horváth-házat kivéve egyetlen épületre sem ismertem a múltból.”[69]

1878–79-ben orvosolták Füred legfájóbb hiányosságát: „Az 1878-dik évi fürdőidényre a födött sétány, az 1879-dikire pedig a gyógyterem is elkészült. A kávécsarnok és a födött sétány már készen áll.”[70] Az új gyógyteremben jutott hely olvasóteremnek, zongorateremnek, kártyaszobának, táncteremnek, valamint ide költözött a kölcsönkönyvtár is. A beruházás fontosságával a kortársak is tisztában voltak, példaként idézzük ismét Roboz Istvánt: „Most 1879-ben készült el a pompás gyógyterem. Szóval Balatonfüred ma már mindennel el van látva, amire egy elsőrendű fürdőnek szüksége van.”[71]

Végezetül talán nem hiábavaló Simon gondosságának jellemzésére két levelet szó szerint idézni a fürdő hivatalos iratai közül. Mindkettő címzettje a tihanyi apát volt. Az időben elsőt, amely 1867. július 1-én kelt, Écsy László fürdőigazgató írta: „Vendég hála az égnek szép számmal van, s folyamatosan érkeznek naponkint, a szénsavas fürdő igen nagyban használtatik, olyannyira néha egy kis aprehentiát sem lehet kikerülni. Tegnap ezen két ház használatából 19 f[orin]tot vett be a pénztár. […] Ha szerencsém lesz Nagyságos Urhoz 1000 F[orin]tot azonnal át adhatunk s igy folytonosan fizetek meg Isten segítségével a mult szerencsétlen év tartozását leróva. […] Mágnásunk csak gróf Vaynő van, de julius 10e felé remélem több is lészen.”[72] A levélből világosan kiderül, hogy Simon folyamatosan rajta tartotta tekintetét a fürdő ügyeinek, esetenként kölcsönökkel is segítette az intézményt, amit azonban pontosan vissza is kért és kapott. Écsy részletekbe menő tudósítása egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Simon Zsigmond apáti kötelességén túlmenően is fontosnak tartotta a füredi fürdő fejlődését.

Ezt látszik igazolni másik, e helyt idézett forrásunk is. 1869. június 9-én Füreden papírra vetette levelében Cometter Bernát mérnök ekképp fordult az apáthoz: „Direktor úr tegnap jövetelekor mondotta, hogy Nagyságos Apát úr olyannyira el volt keseredve a munka menete miatt hogy az igért 5000 forintoknak kifizetését megtagadta.”[73] Vagyis Simon esetenként igencsak keményen számon kérte a szerződésekben rögzített munkák végrehajtását.

 

A fontosabb beruházások utáni évek Füreden

Az 1880-as, ’90-es évben nem került sor a fürdőn igazán lényegbevágó fejlesztésekre, de ennek oka elsősorban abban gyökerezett, hogy a megelőző mintegy másfél évtizedben valamennyi főbb munkát elvégezték. A századvéghez közeledve újabb emelettel bővült az Eszterházy, 1895-re pedig új szálloda épült, az akkori főapát nevét viselő kétemeletes Ipoly-udvar 36 szobával, vízvezetékkel, villannyal ellátva.[74] Az újabb komolyabb beruházásokra viszont több, mint egy évtizedet kellett várni és mivel a kisebb Balaton-parti települések többsége épp ekkor lendült komolyabb fejlődésnek,[75] Füred észrevétlenül elveszítette évtizedekig élvezett monopolhelyzetét a tóparti idegenforgalmában. Ezt a helyzetet rögzítette az írásunk elején idézett bírálat 1912-ben.

Egy évvel később, 1913-ban tett újra jelentős lépést Füred. Az Erzsébet-udvarral egybeépített Klotild-udvart lebontották és egy új, kétemeletes épületrészt húztak fel az alapokon. Ez lett az Erzsébet-szanatórium, amelyet a Balaton hasábjain mutatott be igazgatója, Dr. Schmidt Ferenc: „E szanatórium berendezése mindenben a kor igényeinek megfelelő, nem csupán a gyógyításra vonatkozó, hanem a vizsgálatokra szükséges összes eszközök tekintetében is. [...] Ez az új intézmény Füred jövendő nagyságának alapját alkotja és tovább fejlesztve Balatonfüredet világhírűvé tenni lesz hivatva.”[76] 1913 krónikájához tartozik még, hogy emelettel bővült a Nagyvendéglő is, melynek befogadóképessége így negyven szobával gyarapodott és az új idők jeleként az előkelő – vagy inkább előkelősködő – Grand Hotel nevet kapta.[77] Ezek a 20. századi építkezések azonban már Füred történetének egy másik epizódjához tartoznak.

 

Összegzés

A fentiek során Füred fürdő néhány évtizedének vázlatos bemutatásán keresztül a bencés rend 19. századi történetének megítélését szándékoztunk árnyaltabbá tenni, különös tekintettel arra a folyamatra, amikor az 1848–49 utáni elnyomás enyhülésével a rend, csakúgy, mint a katolikus egyház egésze, mindinkább szembesült a modern idők polgárosuló társadalma által diktált kihívásokkal. Ezek egyike – a rend szemszögéből nézve nyilván csupán periférikus kihívás – volt a rend által kezelt fürdő fejlesztésének sürgető szükségessége. Az ehhez nélkülözhetetlen lépések bő évtizeden át várattak magukra, megtételükhöz a rend egészét érintő személyi váltásokra volt szükség, továbbá arra is, hogy az 1865-ben Pannonhalma, illetve Tihany élére került apátok ne csupán személyükben, hanem szemléletükben is változást hozzanak. Úgy gondoljuk, hogy a fürdőhely fejlesztését tekintve Simon Zsigmond tihanyi apát és Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát maximálisan megfeleltek hivatalukkal járó kötelezettségeiknek. A bencés rend élén betöltött szerepük egészének értékelésére e helyt természetesen nem vállalkozhatunk, a Füred érdekében tett lépéseik azonban egyértelműen pozitív irányba befolyásolják a róluk alkotott összképet.

 



[1] Ujfalvy Sándor levele testvéréhez. Romladék, 1831 télutó 6. Közli: Mezőkövesdi Ujfalvy Sándor emlékiratai. Közreadta: Gyalui Farkas. Kolozsvár, 1841. 222. p.

[2] Balatonfüredi Hírlap, 1912/2. 1. p.

[3] Veszprém Megyei Levéltár (=VeML) XII 4/h Üdülőhelyi (Balatonfüred–Savanyúvíz) iratok. (=XII. 4/h) 1. d. Hivatalos levelezés

[4] Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története/III. A városi polgárosodás kezdetei 1801–1848. A nemzeti függetlenségi küzdelem 1848–1849. Székesfehérvár, 1995. 73. p.

[5] Részletesen l.: Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. 164. p.

[6] Frankenburg Adolf: Az égyak és szekrények alatt is turkáltak. In: A föld megőszült/I. Budapest, 1985. Szerk.: Tóth Gyula. 134. p.

[7] H. Z.: Keszthelyi fürdő-riadozás. In: Vasárnapi Ujság, 1880/32. 533. p.

[8] „A szolgák lihegve kapkodták össze a még épen maradt derékaljakat és pihevánkosokat, de az úri családok ifjai is cipelték mindenfelől és az első emeleti erkélyről ledobálták a Gyógy-térre, azután rájuk ugráltak ifjak-vének.” Tábori Kornél: Tűz Balatonfüreden, 1834 július 26-án. In: Balaton, 1942 / 2. 14. p.

[9] Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban. In: Zalai Gyűjtemény / 28. Zalaegerszeg, 1988. 117. p.

[10] „Ez időben az intézet bérlő kezében lévén, 1834-ben az is határoztatott, hogy amint a bérlet letelik, a szerzet maga veszi át az összes kezelést. Ezen határozat következtében 1835 óta egy intézeti felügyelő, jelenleg igazgató által házilag kezeli.” Jalsovics Aladár: A balatonfüredi gyógyhely és kirándulási helyei képekkel illusztrálva. Budapest, 1878. 25. p.

[11] Rómer Flóris: A Bakony, természetrajzi és régészeti vázlat. Győr, 1860. 186. p.

[12] „Écsy [...] azonban hivatalos működését csak a bérlés idejének lefolyása után, t. i. 1836-ik évi április hó 12-én kezdhette meg.” Orzovenszky Károly: Balaton-Füred és gyógyhatása. Pest, 1863. 58. p.

[13] Hudi, 1988. 117–118. p.

[14] VeML XII 4/h 1. d. Szerződések

[15] Zákonyi, 1988. 200. p.

[16] Ennek oka az volt, hogy a fürdő költségeiből nem vállalt részt sem Füred, sem Arács, ellenben szálláshelyek kiadásával és terményeik értékesítésével a falusiak jelentős haszonra tettek szert: „Az arácsiak', gabona termő földjök csak kevés, jobbadán határjuk szőlőkkel lévén ültetve, azoknak mivelésével foglalkoznak, és nemesített gyümölcseikből főkép spanyol meggyükből a' tó szomszédságában eső savanyúvizi piaczon szép pénz összeget vesznek be. [...] Látszik rajtok (ti. a füredieken), és háztüzükön a' vagyonosság mellyet a' közel lévő Savanyúviznek köszönhetnek, mert minden termesztményeiket, gyümölcseiket, baromfiaikat, zöldségeiket pesti áron adhatják.” Horváth Bálint: A Füredi-savanyúvíz, s Balaton környéke. (Moson)Magyaróvár, 1848. 17. p.

[17] Zákonyi, 1988. 234. p.

[18] Uo. 200. p.

[19] Uo. 202. p.

[20] Jalsovics, 1878. 25. p.

[21] Uo. 84. p.

[22] Meszlényi Antal: Gróf Zichy Domonkos veszprémi püspök (1842–1849) egyházlátogatása 1845–46-ban. Veszprém, 1941. 28. p.

[23] A füredi római katolikus plébánia létrejöttére bővebben: Anty Illés: Plébániák története. Balatonfüred-Veszprém, 1933.

[24] Fülöp Éva Mária: A magyarországi bencés kongregáció birtokainak gazdasági szervezete és irányítása (1848–1949). Budapest, 1995. 36. p.

[25] Uo. 37. p.

[26] Jalsovics, 1878. 27. p.

[27] Fülöp, 1995. 38. p.

[28] Balatonfüredről R. I. In: Vasárnapi Ujság, 1878/31. 205. p.

[29] „Két napi út után Balatonfüreden találja Rimely Mihályt, sz. Benedek-rend főapátját s alázatos kéréssel jelentkezik, hogy vegye fel a szent hivatást teljesítő rend tagjai közé.” Keményffy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855–1905. Esztergom, 1905. 22. p.

[30] Vasdinnyei Pál: A balatonvidéki vasútról. In: Balaton, 1909/32. 8. p.

[31] A balatoni vasút első utasa. In: Balaton, 1909/30. 11. p.

[32] Vaszary halálhírére: Vaszary Kolos (1832–1915). In: Vasárnapi Ujság, 1915 / 37. 587. p.

[33] Blaha Lujza naplója. Közreadja: Csillag Ilona. Budapest, 1987. 277. p.

[34] Nevéhez fűződik a pannonhalmi apátsági templom nem kis költségekkel járó felújítása (1875–76), ám korszerű gazdálkodási elvei nyomán főapátsága idején kétszeresére növelte a rend jövedelmeit. A füredi fürdő gazdasági ügyeinek rendbetétele, a fürdő fejlesztése szervesen illeszkedett Kruesz főapáti tevékenységének egészébe. Életére és működésére nézve részletesebben: Sólymos László SzilveszterVárszegi Imre Asztrik: Pannonhalmi főapátok. 1. Kruesz Krizosztom (1856–1885), Kelemen Krizosztom (1929–1950). METEM-könyvek, 2. Budapest, 1990. 370 p.

[35] Rimely poltikai nézeteiről, valamint Rimely és Kruesz ellentétéről legújabban: Fazekas Csaba: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847–48. évi országgyűlésen. Győri Tanulmányok, 22. Győr, 1998. 65–69. p.

[36] Rónay Jácint: Napló. S. a. r.: Hölvényi György. METEM-könyvek, 13. Budapest–Pannonhalma, 1996. 325. p.

[37] Uo. 325. p.

[38] Erre nézve részletesen: Molnár András: „Deák Ferenc nékünk nem királyunk!” Az 1843-as zalai követválasztás anatómiája. In: Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843–1991. Összeállította: Gerő András. Budapest, 1993

[39] Megyefőnöki hirdetmény. Zalaegerszeg, 1952 június 13. Városi Helytörténeti Gyűjtemény Irattára, Balatonfüred

[40] Kisfaludy Sándor levele Ujfalvy Sándorhoz. Sümeg, 1832 augusztus 1. Közli: Mezőkövesdi Ujfalvy, 1941. 244. p.

[41] Dergré Alajos: Visszaemlékezéseim. Budapest, 1983. 156. p.

[42] idősebb Szőgyény-Marich László emlékiratai/I. Budapest, 1903. 206. p.

[43] Zákonyi, 1988. 463. p.

[44] „It is expected that the Emperor and Empress (King and Queen I ought to say, for your true Hungarian never sullies his lips by the use of the Austrian title, nor is it considered polite to mention it in conversation with him) will, in their newly-found zeal to make themselves at home in Hungary, visit Füred next season, and a new Kur-saal is being built in their honour.” The lakes of western Hungary and the dwellers on their banks by R(achel) H(erriett) Busk. In: Illustrated travels: a record of Discovery, Geography and Adventure. Szerk.: H. W. Bates. London, Párizs, New York, 1870. 141. p. Saját fordítás.

[45] MOL X 4751. A pannonhalmi Bencés Főapátság segédkönyvei. Fasciculi recentiones kivonata. 172. p.

[46] MOL X 8003. IV. 251 a. Zala megye bizottmányának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek, 1861. Júniusi közgyűlés iratai. 1–2. p.

[47] Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/2. 13. p.

[48] Uo. 13. p.

[49] Uo. 13. p.

[50] Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/2. 14. p.

[51] Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/6. 45. p.

[52] Deák Farkas: Fogságom története. Pest, 1969. 58. p.

[53] Kis Ernő: A pápaiak gróf Batthyány Lajos özvegyénél 1861-ben. In: Pápa város egyetemes leírása. Összeállította: Kapossy Lucián. Pápa, 1905. 115. p.

[54] Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/6. Uo. 45. p.

[55] Uo. 45. p.

[56] Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/7. 52. p.

[57] Uo. 53. p.

[58] Sz. M.:Utiképek. In: Győri Közlöny, 1861/67. 266. p. Közli: Gerencsér Miklós: Újdonászi ódonságok Veszprém Vármegyéről 1857–61-ből. Pápa, 1997. 73–74. p.

[59] Jellemző, hogy a gyógyterem hiányáról az első fennmaradt bejegyzés az 1830-as és 1840-es évek fordulóján vezetett Panaszok, javítások, szépítések, javaslatok jegyzőkönyve lapjain maradt fenn. Ez nagyjából a ma is használatos panaszkönyveknek megfelelő füzet volt, ahova azonban a vendégek panaszaik mellett jobbító szándékú javaslataikat is bejegyezhették. A „panaszkönyv” az 1950-es évek során sajnos ismeretlen helyre került, tartalmának rekonstruálása az azt megelőző időkben készült tanulmányok révén lehetséges: „A társaságos élet, könnyebb esmerkedés, napközi folytonos mulatozás, estvéli tánczvigalmaknak [...] mindenkoron s kényelmesen lehető eszközlése tekintetében egy s az évről-évre nevekedő vendégek számához, illetőleg nagy és díszes társasági teremnek — a bártfai igen célszerű hason épületnek mintájára —, melynek egyik oldalán az ebédlő, más oldalán pedig a billiárd, dohányzó és cukrászati szobák vagynak szerkesztve, mielőbbi építtetésének alig halaszthatónak vélem.” Daday András: A régi Balatonfüredről / II. In: Gyógyászat, 1941/16. 232. p.

[60] „Nagyobb építkezésekkel járó változásokra azonban csak 1864-től került sor, amikor mind a főapáti, mint a tihanyi apátsági székbe vállalkozó szellemű papok kerültek.” Kósa László: Fürdőkultúra és természetszemlélet kapcsolata a felvilágosodástól a XX. század elejéig. In: Európa híres kertje. Szerk.: R.Várkonyi Ágnes, Kósa László. Budapest, 1993. 217. p.

[61] „Ekkor éli a reformkor utáni második reneszánszát Balatonfüred.” Kotnyek István: A Zala-Somogyi Közlöny és a mezőgazdasági ismeretterjesztés (1862–1873). In: Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása. Kutatások a gazdasági, a társadalmi és kulturális élet szolgálatában. Szerk.: Kanyar József, Troszt Tibor. Kaposvár, 1978. 61. p.

[62] Szücsné Mezei Mária: Balatonfüred polgári építkezései. In: Műemlékvédelem, 1986/4. 296. p.

[63] VeML XII 4/h 1. d. Elismervények a Balatonfüreden eladott házhelyek tőkésítéséről

[64] Szücsné Mezei, 1986/4. 299. p.

[65] Jalsovics, 1878. 27. p.

[66] Tankréd: Deák Ferenc Balaton-Füreden. In: Hazánk s a Külföld, 1865/32. 510. p.

[67] Jalsovics, 1878. 30. p.

[68] Idézi: Lóczy István: Kölcsönhatások a balatoni fürdőkultúra kialakulásában, különös tekintettel a déli partra. In: Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása. Kutatások a gazdasági, a társadalmi és kulturális élet szolgálatában. Szerk.: Kanyar József, Troszt Tibor. Kaposvár, 1978. 61. p.

[69] Rónay, 1996. 354. p.

[70] Jalsovics, 1878. 30. p.

[71] Balatonfüredről R. I. In: Vasárnapi Ujság, 1878/31. 205. p.

[72] VeML XII 4/h 1. d. Hivatalos levelezés

[73] Uo.

[74] Zákonyi, 1988. 227. p.

[75] A témáról és különösen a déli part kiépüléséről bővebben: Kanyar József: Fonyód fürdőkultúrájának történeti korszakai. In: Fonyód története. Szerk.: Kanyar József. Fonyód, 1985. Néhány innen kölcsönzött adattal könnyen szemléltethető ez a fejlődés: Földvár 1907-ben, Fonyód 1908-ban, Boglár, Szemes és Siófok 1912-ben építtette ki kikötőjét. 174. p.

[76] Sch(midt) F(erenc): Az új Balatonfüred. In: Balaton, 1913/7. 78. p.

[77] Zákonyi, 1988. 457. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,