1. évfolyam 2.
szám |
Katona Csaba: A bencés rend, mint fürdőtulajdonos az 1860-70-es években |
„Ily fönséges tó, ily leírhatatlanul szép vidék
birtokában nem lenne nehéz Füredet a száraz föld legelsőrendű fürdőjévé emelni.
De ehez egyéb is kellene még az áldott természet mellett: hanem fájdalom a
Főtisztelendő uraknak legkisebb gondjuk az építkezés. [...] »Hátha bedugul a
forrás, mit csinálunk akkor a sok épülettel« mondja a Főtisztelendő úr.”[1] –
ostorozta meglehetős keménységgel és némi túlzással a bencés rendet mint Füred
fürdő tulajdonosát 1831-ben az erdélyi Újfalvi Sándor. „A Balaton körüli fürdők,
így a somogyi partokon Siófok, Boglár, a zalai partokon Keszthely – hogy csak a
nagyobb helyeket említsük – oly nagyarányú, rohamos fejlődést, emelkedést
mutatnak az utolsó évtized alatt, hogy e tény gondolkodóba ejti az embert s
önkéntelenül az a kérdés tolul elénk, hogy mi lehet az oka Balatonfüredfürdő és
a község hátramaradottságának, mely pedig a hetvenes években első fürdője volt
a Balaton-partnak. [...] A tulajdonos Szent Benedek-rend konzervativizmusa,
mely nem vette észre, hogy mily erős versenytársak lettek a többi balatoni
fürdők, melyeket eddig félvállról vett, de amelyek megérezve a modern
áramlatokat, igyekeztek fejleszteni fürdőjüket, minél több kényelmet nyújtani a
fürdőző publikumnak, mely inkább oly helyet keres fel, hol drága pénzért
kényelmet, szórakozást talál: szinte úgy látszott, mintha a tulajdonos erővel
le akarná járatni a Balaton gyöngyszemét, Balatonfüredet.”[2] –
1912-ben a Balatonfüredi Hírlap újságírója foglalta össze ekképp ugyancsak nem
túl hízelgő véleményét a fürdőtulajdonos rendről. A két idézet között nyolc
évtized telt el s ezt a hosszú időszakot mintegy keretbe foglalják az imént
idézett elmarasztaló sorok. A vélemények egybecsengnek: a bencés rend gondatlan
kezelője Füred fürdőjének. Aligha szükséges hangsúlyozni, hogy a rend
képviselői másképp vélekedtek erről. Jól példázza ezt Rimely Mihály főapát egy
1857. november 8-án kelt levele, amelyben bizonyos „füredi lövöldöző urak” a
fürdői céllövölde felállítását megköszönő soraira válaszolt: „Szivem örömére
szolgált […] olvashatni magas megelégedésüket a’ Balaton-Füredi lövölde felett.
[…] Valamint tehát a Szent Szerzet máiglan is mindent, mi Füred emelésére, a’
tisztelt vendégek kényelmére, mulatságára szolgált – a’ mennyire ereji engedék –
két kezével fölkarolta: ugy e’ Szives kötelességének jövőre is megfelelni
törekedik.”[3] Vajon mennyire lehet a két
bíráló kijelentés megállapításait általánosságban is elfogadni a mintegy
nyolcvan évet átfogó időszak egészére? Kissé jobban elmerülve a forrásokban,
látni fogjuk, hogy a bencés rend a két bírálat kelte által keretbe foglalt időszak
egésze során korántsem volt annyira rossz gazdája Fürednek, mint az a két
idézetből kiderül. Az 1860-as, 1870-es években a fürdő fejlesztése korábban
soha nem látott méreteket öltött. Ez meglehetősen szorosan összefüggött azzal a
ténnyel, hogy 1865-ben váltás történt mind a tihanyi apátság, mind pedig a
pannonhalmi főapátság élén. Annál is inkább érdekes ezt a témát feszegetni,
mert a rend Füred karbantartása és fejlesztése révén óhatatlanul kilépett a
világi, sőt a világias porondra, így a rend irányításában bekövetkezett
változásokat a külvilág is jobban érzékelhette. Az alábbiakban szándékunk
szerint arra teszünk kísérletet, hogy elsősorban a fenti két évtized füredi
vonatkozású eseményeit vonva vizsgálat alá, újabb adalékokkal járuljunk hozzá a
bencés rend történetének megismeréséhez. Röviden a
füredi fürdőről Néhány gyengébben sikerült
balszerencsés idényt leszámítva a füredi fürdő – a múlt században közkeletű
nevén a Savanyúvíz – tisztes bevételt hozott évről-évre a bencés rend
kasszájába. (Ilyen kivétel volt például 1843, amikor a dühöngő kolerajárvány
érte el a fürdőt. Az akkori füredi állapotokra jellemző a Füreden gyakorta
vendégszereplő Komlóssy Ferenc színtársulatának esete: „A kolera veszedelmét
nagyon megérezte az a színtársulat is, amely Komlóssy Ferenc igazgatásával a
járvány dühöngésekor augusztus 10-től október 23-ig Balatonfüreden vesztegzár
alatt volt.”[4])
A fürdő jól jövedelmező voltának biztos jeleként értékelhetjük, hogy amikor
1826. augusztus 15-én egy tűzvész komoly károkat okozott a fürdőtelepen és
ezért az Esterházyakat, mivel a tűz az ő birtokukon álló kocsmából csapott át a
fürdőtelepre, perbe fogta a tihanyi apátság, meg sem várva a hosszan elnyúló és
bizonytalan kimenetelű per végét, a következő idény elejére a tűz okozta
károkat helyreállították, jóllehet ez 32 000 forintot emésztett fel.[5]
Mindez busás hasznot sejtet, amiből viszont arra lehet következtetni, hogy
Füred nem tartozott az olcsó fürdőhelyek közé. Anélkül, hogy e helyt
részletekbe menően taglalnánk a füredi árakat, álljon itt néhány idézet.
Frankenburg Adolf, aki 1856-ben kereste fel Füredet, kiadásairól ekképp
emlékezett meg: „Cikkemet tizenöt forinttal honorálta, éppen annyival,
amennyibe egy napi mulatásom került Füreden.”[6]
1880-ban a Vasárnapi Ujság tudósítója bírálta a füredi árakat és
szolgáltatásokat: „Balaton-Füredről […] szó sem lehet, éppen olyan kegyetlen
drága, mint amaz (ti. Ótátrafüred), csakhogy kevesebb kényelmet és kevesebb
természeti kincset ád: forróságban él az ember drága pénzen: szóval egészen
magyar embernek való hely, aki minden kellemetlenséget eltűr.”[7] Az árak magas voltára még
számos példát hozhatnánk, melyek alapján túlzás nélkül leszögezhetjük, hogy a
múlt században és a századelőn Füred a legköltségesebb magyar fürdőhelyek
egyike volt. Lássuk, hogy a vendégek erszényét oly jelentős mértékben
megterhelő fürdőhely vajon hol kapott helyet a fenntartó bencés rend ügyeinek
hierarchiájában? A fürdő
irányításának rendszere A vizsgált korszakban –
vagyis a reformkor, az önkényuralom, majd a Monarchia idején – Füred
fürdőtelepét a rend végső soron többé-kevésbé állandó gonddal felügyelte és
fejlesztette, legalábbis azt követően, hogy 1834 nyarán, egy, a Horváth-házban
kitört tűzvész (amely szerencsére nem követelt emberéletet)[8] a
váratlanul feltámadt szélnek köszönhetően jóformán az egész fürdőtelepet lángba
borította. Eddig a szerencsétlen esetig a tihanyi apátság a fürdőt bérleti
rendszerben működtette, a bérlők felügyelete pedig az apátsági kasznár feladata
volt (1822-ig), majd pedig az apátság adminisztrátoráé.[9]
Ennek ellenére óhatatlanul kiütköztek a fürdőn a bérleti rendszer okozta
gyengeségek, nem véletlen, hogy az írásunk elején Újfalvi Sándortól idézettek
ebben az időszakban datálódtak. Az 1834. évi tűzkár helyrehozatala után viszont
a korszerűen újjáépített fürdőtelepet az apátság, okulva a korábbiakból, már
nem adta bérbe, hanem saját irányítása alá helyezte az által, hogy 1835-ben
fürdőfelügyelőt nevezett ki a telep élére, Écsy László ügyvédet,[10]
aki több mint fél évszázadon át, egészen 1888-ig töltötte be posztját („Ki
nélkül Savanyú-vizet nem is képzelhetem magamnak…”[11] –
írta róla Rómer Flóris). Az energikus Écsy csak a
következő évtől foghatott munkához, mivel ekkor járt le a fürdő korábban
megkötött bérleti szerződése,[12]
kezét pedig ekkor is erősen megkötötte, hogy pénzügyi kérdésekben a tihanyi
uradalmi számvevőszéknek volt alárendelve, amelynek élén 1851-ig az uradalmi
ügyész, majd pedig a perjel állt. A jövedelmeket, valamint az esetleges
beruházások költségeit pedig a tihanyi jószágkormányzó kezelte, akinek havonta
számolt el a fürdőfelügyelő.[13]
Écsy igazgatósága kezdetének a – nyilván a fentiekből is következő – már-már
kínos pénzügyi precizitását jellemzi az a szerződés, amelyet Schwarz
Zsigmonddal pápai „portékással” kötött a fürdő. E szerint Schwarz „A Savanyu
vizi Ház-butorokhoz megkivántató kilentz száz hetven két lepedőknek”
szállítását vállalta megfelelő ár ellenében úgy, hogy „folyó márczius hónak
30-ig okvetlen személlyesen Tihanyba szállítsa”, továbbá azt is, hogy bizonyos
„Vánkos Czihákat is a fent kitett időre” eljuttat a fürdőbe.[14] 1855-ben a fürdő irányítását
a fürdőbizottság vette át, amely testület egészen 1913-ig fennállt.[15]
Ennek tagja volt a tihanyi jószágkormányzó, a fürdőorvos és a fürdő
felügyelője, Arács és Füred falvak bírája, valamint a vendégek két választott
képviselője. A bírák helyét két évvel később egy harmadik vendég vette át,[16]
1905-től pedig helyet kapott a testületben a megszaporodott nyaralótulajdonosok
két képviselője is[17] –
ez utóbbiak, akárcsak a vendégek által „delegált” két képviselő, rendszerint a
füredi törzsközönséghez tartozó arisztokraták köreiből kerültek ki.[18]
A fürdőbizottság az üléseiről készült jegyzőkönyveket jóváhagyásra a
pannonhalmi főapáthoz terjesztette fel.[19]
Alapvetően tehát minden döntés a főapáttól függött, döntő súllyal esett latba,
hogy e poszt betöltője hogyan viszonyul a fürdőhöz. Ebből az erős személyi
kötöttségből fakadóan Füred fejlődése szakaszosnak mondható, időről időre
komolyabb beruházásokra került sor, amelyeket aztán rövidebb-hosszabb pauza
szakított meg. Ez az oka annak, hogy először csak az 1834. évi tűzvész nyomán
került sor jelentősebb változásokra és eredendően akkor is a kényszer szülte
helyzet okán. A fürdő
fejlődésének vázlata a reformkor utolsó éveitől az I. világháború előestéjéig Örvendetes felgyorsult a
fejlesztési folyamat Bresztyenszky Béla 1838-tól datálható tihanyi apátsága
idején. „Mindent mozgásba hozott, mi az intézet csinosbulására befolyással
lehet.” – méltatta őt Füredet bemutató könyvében az ugyancsak bencés Jalsovics
Aladár.[20]
Bresztyenszky apáti évei idején, 1844-ben épült fel a Bresztyenszky 1850-ben
bekövetkezett halála véget vetett az általa elindított folyamatnak. Személyében
a korszerű gazdálkodás hívét tisztelhették kortársai, az ő apátsága idején,
1848-ban vezették be azt, hogy négyhavonta készítik el a tihanyi apátság
gazdasági számadásait, a füredi fürdőét pedig évente.[24]
Füred szempontjából sajnálatos, hogy halála után Rimely Mihály főapát tizenöt
éven át betöltetlenül hagyta a tihanyi apáti posztot és Krisztián Pius
jószágkormányzó vette át Tihany ügyeinek irányítását és ez, mint utóbb
kiderült, meglehetősen kaotikus gazdasági állapotokat eredményezett.[25] Az ezt követő újabb jelentős
fellendülés az 1865. évhez köthető, amikor a sokáig üres tihanyi apáti széket
Simon Zsigmond foglalta el, a pannonhalmi főapát pedig az a Kruesz Krizosztom
lett, aki szintén kiemelt figyelmet fordított Füredre. Ismét Jalsovicsot
idézve: „Ugyanazen évben (1865) […] neveztetett ki a pannonhalmi fő apátságra
Dr. Kruesz Kriszosztom úr, ki fürdőhelyünk emelkedését s virágzását szívén
hordva, magas befolyását, mint a szerzet főpapja, a tihanyi apát úrral karöltve
áldásosan érvényesíti.”[26] Simon Zsigmond hosszú nyúlt
apátságának évei alatt került sor a Füred városképét napjainkig meghatározó
építkezésekre. Akkor, amikor egy vizsgálat nyomán napvilágra kerültek az apát
nélküli tizenöt év gazdasági visszásságai[27]
és akkor, amikor azok már elkerülhetetlenek voltak ahhoz, hogy Füred
megőrizhesse korábban kivívott rangját. „Simon Zsigmond apát [...] nem kímél
semmi áldozatot, hogy Füredet az első rendű európai fürdők színvonalára emelje.
[...] Simon Zsigmond Balatonfüred újjáteremtőjének méltán nevezhető, mert ő
kezdte meg azt a korszakot, ahol a modern európai fürdők sorában méltán
foglalhat helyet.”[28] –
méltatta az általa kezdeményezett beruházások nyomán az apátot a Füredről több
évtizeden keresztül minden nyáron tudósító kaposvári újságíró, Roboz István. 1885-ben váltás történt a
bencés rend főapáti posztján, ám ez Füred szempontjából szerencsés
folyamatosságot jelentett. Kruesz Krizosztom utódja a pannonhalmi főapáti
székben Vaszary Kolos lett, aki mint egyszerű rendtag, már pápai tanárként
törzsvendég volt Füreden. Főapátként ő is támogatta Simont bevallottan kedvenc
fürdője ápolásában, bár tény, hogy az 1870-es évek végére – tehát Kruesz
Krizosztom főapátsága idején – a legfontosabb beruházások már befejeződtek.
Mindamellett talán nem szükségtelen hangoztatni, hogy Vaszary életének ás
pályájának fontos állomásai kapcsolódtak a Savanyúvízhez, így például épp
Füreden jelentette be Rimely Mihály akkori főapátnak, hogy rendtag szeretne
lenni.[29]
A századelőn már igencsak koros Vaszary erős füredi kötődését igazolja az
alábbi esemény is. Meglehetősen későn, 1909-ben Füredet is elérte a vasút. A
Balaton északi partján húzódó vonalon külön állomása volt – és van ma is –
Arácsnak és Fürednek. A vasútvonal mérnöke, Vasdinnyei Pál a Balaton lapjain
mutatta be ezt a két állomást: „Az Arács–Balatonfüred közút mellett létesített
Arács megállótól állandó lassú eséssel érünk a balatonfüredi nyaralók háta
mögött Balatonfüred állomásra. Ez a község és a fürdőtelep között középen
fekszik, s míg egyrészt kielégíti a község forgalmát, addig másrészt a
fürdőtelep nyugalmát sem zavarja.”[30]
Az így méltatott új vasútnak nem más volt az első utasa, mint maga Vaszary
Kolos: „A hercegprímás [...] mint rendesen, az idén is Balatonfüreden tölti a
nyarat. Május másodikán utazott el kedvelt nyaralóhelyére, s hogy az agg
főpásztort megkíméljék a fárasztó hajóúttól, a kormány megengedte, hogy
szalonkocsiját a még meg sem nyílt vonalon vontassák Balatonfüredre.”[31]
Vaszary életpályájának egészét tekintve azt sem felejthetjük el, hogy a halál
is Füreden érte saját nyaralójában 1915-ben.[32] Visszatérve a kronologikus
sorrendhez: Simon Zsigmond 1891-ben hunyt el és ugyanekkor került a magyar
katolikus egyházi hierarchia élére Vaszary Kolos mint esztergomi hercegprímás.
Tihanyban – igaz, ezúttal csak három év erejéig – ismét üresedés állt be: Simon
örökét csak 1894-ben vette át Halbik Ciprián (egészen 1927-ig). Pannonahalma
élén Vaszaryt Fehér Ipoly (1892–1909), őt pedig Hajdú Tibor (1910–1918)
követte. Bár volt példa arra is, hogy Halbik, Fehér és Vaszary mindhárman
egyszerre időztek Füreden, Fehér Ipoly már korántsem kötődött oly mértékben a
fürdőhöz, mint hivatali elődei. Blaha Lujza, akinek ugyancsak Füreden volt
nyaralója, meg is jegyezte visszaemlékezéseiben: „A nyarat rendesen ott töltik
Halbig Ciprián tihanyi, Francsics Norbert bakonybéli apát urak. [...] Fehér
Ipoly főapát úr ritkán jön, és kevés időt tölt Füreden. Ő nyáron, mint mondá,
pihenni akar, itt meg, mint a fürdő főurát, minduntalan zaklatják képtelen
óhajok- és mindenféle hasonló panaszokkal. Mióta a hercegprímás őeminenciája
felépítette nyaralóját, kevesebbet látjuk a sétányon és a templomban,
legtöbbnyire saját villáját övező kertjében sétál.”[33] Láthattuk tehát, hogy a Tihany és
Pannonhalma élén állók közül többen személy szerint is kedvelői voltak a füredi
fürdőnek és nem csupán a rend egyik birtokát látták benne. A továbbiakban kissé
részletesebben a kortársai által oly sokat magasztalt Simon Zsigmond apátsága
(és Kruesz Krizosztom főapátsága) idején végrehajtott fejlesztéseket mutatjuk
be. Részben azért, mert ez az időszak döntő jelentőségű volt a fürdő
fejlesztése szempontjából, részben pedig azért, mert a füredi beruházásokat
jellemző újszerű lendület nem csupán a Savanyúvízzel kapcsolatos újításokban
mutatkozott meg, hanem Kruesz Krizosztom[34]
főapáttá kinevezése révén a rend egészének működésére is rányomta bélyegét az
új főapát egyénisége. Kruesz
Krizosztom főapáttá előlépésének jelentősége Füred szemszögéből A pannonhalmi főapátok
személyének Füred szempontjából is meghatározó volta leginkább a Rimely–Kruesz
utódlás idején volt tetten érhető. Amikor 1865-ben az elhunyt Rimely Mihályt
Kruesz Krizosztom követte a főapáti székben, nem „csupán” annyi történt, hogy a
halott főapát helyét elfoglalta utódja. Kruesz és Rimely között ugyanis régóta
húzódó ellentét feszült. Utóbbi meggyőződése szerint Krueszt afféle belső
ellenzéknek tekintette – éppenséggel nem is teljesen alaptalanul –, aki
ráadásul tekintélyes támogatottságot is maga mögött tudhat a rendtagok
soraiból. Míg Rimely a politikai katolicizmus konzervatív vonulatának tipikus
képviselője volt,[35]
addig Kruesz gyökeresen más szemlélettel rendelkezett. A kettejük közötti
különbséget szemléletes módon jelzi pl. az, hogy miként viszonyultak az 1848–49
után emigrációba kényszerült rendtársukhoz, Rónay Jácinthoz. Kruesz már első
főapáti évében levélben fordult Rónayhoz és abban hazatérését szorgalmazta. A
levél hangvételéből az őszinte nagyrabecsülést érezhetjük ki: „Mióta az isteni
gondviselés szerzetünk rúdját kezembe adta, testvéri óhajom kötelességemmé
vált, mely engem egyúttal arra is int, hogy, a múltnak hibáit kijavítván, a túl
szigorú apának hangját, édes atyai szóval felcseréljem.”[36]
Rónay Kruesz levelét az „apának” szónál rövid lábjegyzettel látta el: „Érti
elődjét, Rimely Mihályt, ki a rendnek minden összeköttetést vélem megtiltott, s
okmányaimat, nehogy hozzám juthassanak letartóztatta.[37] Rimely és Kruesz
szemléletbeli különbsége nem volt titok a kortársak előtt, de jelentősége és
súlya különösen – legalábbis Füred szemszögéből nézve – azt követően nyilvánult
meg, hogy Kruesz került Pannonhalma élére. Főapátsága kezdetén a Rimely
vezetésének utolsó mintegy tíz–tizenöt éve alatt bekövetkezett számos gazdasági
visszásság feltárására került sor és ez a tevékenység érintette – egyebek
mellett – a tizenöt évig apát nélkül működő tihanyi apátság gazdasági ügyeit,
így a füredi fürdő kezelését is. Mivel a fürdő ügyeiben végső soron a mindenkori főapáté volt a
végső szó, a fürdő e korszakbeli fejlődését is döntően határozta meg a Rimely
és Kruesz szemlélete közötti különbözőség. A fürdőtörténet ehhez az időszakhoz
kötődő legfontosabb eseményeinek áttekintése révén az egyháztörténet-írás fő
csapásirányától eltérően, más szemszögből vizsgálhatjuk a bencés rend belső
fejlődésének alakulását. A füredi fürdő mint gazdasági egység, mint a rend
világi szerepvállalásának egyik terepe, esetenként mint konkrét helyszín,
értelemszerűen nem meghatározó jelentőségű a bencés rend egésze szempontjából,
ahhoz azonban feltétlenül segítséget nyújthat, hogy ez irányból is
megközelíthessük a rend történetének néhány érdekes és a korszakot meghatározó
vonását. Ezek között Füredhez köthetően kiemelt szerepe volt az 1860-as
évek kezdetén a politikai áramlatok erőteljes felszínre törésének. Rimely, a
konzervatív katolicizmus tipikus képviselője, aki 1848–49-et korántsem
tekintette kizárólagosan pozitív eseménysornak, jelentős részben a forradalom
és szabadságharc idején hozott törvénykezésnek a katolikus egyházat is érintő
passzusai okán, ekkor még főapát. Amikor 1860-ban, majd főképp 1861-ben
országosan tört felszínre a '48-asság mint politikai alap és eszmény nyílt
hirdetése a különféle események, így a megyerendszer és az országgyűlés
visszaállítás stb. mentén, az jelentős mértékben érintette a történelmi
egyházak politikai alapállás tekintetében korántsem egységes tagságát is. Nem
volt ez alól kivétel a bencés rend sem. Minthogy 1861 politikailag „legforróbb”
időszaka épp tavasz végére és nyárra, azaz a fürdőidényre esett, a füredi fürdő
– amelynek reformkori éveit ekkortájt kezdte a nemzeti mítoszok ködébe burkolni
a kialakuló legenda, mint az akkori reformok legfontosabb képviselőinek
(Kossuth, Deák, Széchenyi stb.) nyári találkahelyekét – ebben az évben is nem
egyszer politikai színezetű események otthonává vált. Ezek pedig a '48-assághoz
tapadva bukkantak fel a fürdőn, oly módon, hogy nem egy esetben a katolikus
egyház, illetve konkrétabban a bencés rend tagjai is aktív szerepet vállaltak
bennük. Mindezt úgy, hogy Rimely gyakorlatilag semmit sem tehetett ellene, sőt
arra is volt példa, hogy az éppen Füreden tartózkodó főapátnak szó szerint az
ablaka alatt zajlottak le olyan események, amelyekről akkor még nem lehetett
tudni, hogy nem váltják-e ki a hatalom rosszallását. Ugyanakkor fontos megjegyezni
azt is, hogy ezeken az eseményeken a rendtagok nem hivatalos minőségükben
voltak jelen és a rend valamennyi birtoka közül a leginkább világias jellegű
fürdőhely szerencsés lehetőséget kínált számukra arra – dacára a „hazai
pályának” –, hogy az adott időszakban (1861 nyarán) Zala megyében politikailag
erősen frekventált Füreden szélesebb körben adhassanak hangot nézeteiknek A politika
felszínre törése a fürdőn 1861-ben A reformkori Füredről máig
élő elképzelések, amelyek szerint a kor politikai és művészi elitje a Balaton
partján tanácskozott arról, hogy mik lesznek a legfontosabb teendők Pozsonyban,
a legközelebbi országgyűlésen, nyilvánvalóan abból táplálkozott, hogy 1848
előtt a fürdő csakugyan vendégül látta Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Széchenyi
Istvánt, Vörösmarty Mihályt stb. Arról kevesebb szó esik, hogy szívesen
töltötte nyarait a Deákot Zalában megbuktató Forintos György is, aki főszerepet
vitt a zalai liberális követutasítás megbuktatásában 1843-ban s így abban, hogy
Deák Ferenc nem vállalta a követséget[38]
az 1843–44-es országgyűlésen, vagy a később tragikus véget ért gróf Zichy Ödön
is. A neves személyiségek jelenléte ellenben korántsem csak a reformkor
jellemzője volt. Sok más neves vendéggel egyetemben mind 1848–49 előtt, mind
pedig utána megtisztelték jelenlétükkel a fürdőt az uralkodóház tagjai is.
Felbukkanásuk soha nem maradt hatás nélkül. 1852-ben pl. országjáró
körútja során látogatott Füredre Ferenc József. Bogyay Lajos, Zala megyei
főnöke a következő nyomtatványt juttatta el többek között „Nagyon Tisztelendő
Rauch Szaniszló urnak tihanyi kolostor Perjelének”: „Még az ország minden részeiben
a' népek millióinak örömzaja Ő FELSÉGÉNEK dicsőségesen uralkodó CSÁSZÁRUNK és
APOSTOLI KIRÁLYUNKNAK honunkban legkegyelmesebben tett megérkeztét, – 's azon
szerencsét hirdeti, hogy magas jelenlétével az ország minden részeit
boldogítja, Zala megyének is azon kitünő szerencse jutott osztalékul, hogy Ő
FELSÉGE, Legkegyelmesebb CSÁSZÁRUNK és APOSTOLI KIRÁLYUNK folyó hó 29-én
regveli órákban Keszthelyen, majd ugyan az napon B.Füreden e' megye hódolatát
elfogadni kegyes leend.”[39]
Kézírással még a következő szöveg olvasható a lap alján: „Megjelenési idő
délután 4 órakor Füreden.” Ezen a napon összesen 117-en
érkeztek a Savanyúvízhez, magát a császárt is beleszámítva, aki valamennyi címe
és rangja felsorolásával egy egész lapot töltött be a kurlistán (1909-ben majd
Vaszary Kolost éri ez a megtiszteltetés). A koronás fő kíséretét összesen
hatvanan alkották Bécsből és Budáról. Ha őket nem is számítjuk az aznap érkező
vendégek közé, a megmaradt ötvenhét fő is idénycsúcs volt. Aligha szükséges
bizonygatni, hogy közülük többen a császári látogatás miatt időzítették
érkezésüket erre a napra. Az uralkodóház tagjainak
Füredre érkezése tehát önmagában is vonzerővel bírt, így füredi látogatásaik jó
hírverést jelentettek a fürdőnek. Erről Kisfaludy Sándor is megemlékezett egy
1832-ben írt levelében József nádor korábbi füredi tartózkodása kapcsán:
„Füreden három hetet töltöttem, hol most annyi vendég sereglett öszve, a'
mennyit a' Palatinusnak 1824-ben ott mulatása óta nem tudok.”[40]
Az 1847 nyarán Füreden tartózkodó Degré Alajos hasonlóan számolt be István
nádor füredi látogatásáról: „A hetek óta néptelenné vált Balaton-Füred ma
minden zugában megtelt, épületein lobogók, szőnyegek s virágok lengtek, terein
a nép ünnepies viseletben hullámzott.”[41]
Szőgyény-Marich László pedig István nádor fogadásának hivatalos oldalát emeli
ki: „Szeptember 30-án reggeli 8 órakor a Kisfaludy nevét viselő gőzösre
szállottunk, s nagy kísérettel és zeneszó mellett a Balatonon előbb Tihanyba,
megnézvén az apátságot, onnét Füredre mentünk. Tihanyban és Füreden a
benediktánus apátok fogadták ő fenségét. Veszprémmegye és más egyéb testületek
fogadtatása után Füreden nagy ebéd volt.”[42])
Amint azt a fenti idézet is
sejtetni engedi, Tihany és Pannonhalma lojális volt a hatalomhoz, amit számos
más apróság is igazol. 1871-ben például az egyik legnagyobb füredi fürdőépület,
az ún. Új-fürdőház az Erzsébet-udvar nevet kapta. míg „párja”, az Ó-fürdőház a Habsburg-család
egy másik, ott 1872-ben megszállt tagja után azontúl Klotild-udvar néven
fogadta vendégeit.[43]
(Ez a jelenség nem kizárólag Füred jellemzője volt, a Monarchia idején a
fürdőhelyeken előszeretettel keresztelték el a különféle épületeket a Habsburg-ház
tagjairól. Az 1860-as évek elején
azonban bizonyos ellentmondásosság már kétségkívül kitapintható volt e
lojalitás téren – igaz, nem a fürdő vezetése, hanem a vendégek körében. Ez a
jelenség a kiegyezés előtt Füreden járó angol hölgynek, Rachel Herriett Busknak
is felkeltette a figyelmét: „Azt remélik, hogy a császár és a császárné (az
igazság kedvéért királyt és királynő kellene mondanom, mivel egy magyar sem
venné a szájára az ausztriai titulusokat, a velük való érintkezésben az
udvariasság megköveteli azok mellőzését), mivel új keletű érdeklődésükből
fakadóan ismét felkeresik Magyarországot, Füredre is ellátogatnak a következő
idényben, ezért a tiszteletükre egy új kurszalon fog épülni.”[44] Nehéz elképzelni, hogy
mindez nem szúrt szemet a bencés rendnek. Valóban, a főapát környezete
tökéletesen tisztában volt azzal, hogy némi politikai felhang jellemzi a fürdő
mindennapjait. Pannonhalma azonban látszólag semmit nem tett ennek
mérséklésére. Ennek az időszaknak fontos
forrása az első füredi fürdői lap, az 1861–63 között megjelenő Balaton-Füredi
Napló, amely nem csupán a fürdői hétköznapok apró mozzanatait rögzítette
már-már mérnöki pontossággal, hanem a sorok közé rejtve a lényeget, tudósított
a politikát súroló eseményekről. Ennek az kölcsönöz tárgyunk szempontjából
különös jelenséget, hogy a fürdő vezetőségének – teljesen érthető –
lojalitásából következően a fürdő iratai között, még a politikai áramlatokkal
olyannyira áthatott 1861-es nyári idény eseményei dacára is, nehéz erről
árulkodó forrásokat felfedezni. A pannonhalmi Bencés Főapátság segédkönyveiben
Füreddel kapcsolatban 1861-ből pl. egyetlen bejegyzés sem található, 1860-ból
pedig a leginkább „politikai ízű” iratként az akkor felállított Kisfaludy
Sándor-szobor avatására szóló meghívót tekinthetjük.[45]
Lássuk tehát, miről árulkodik a Balaton-Füredi Napló. 1861. június 27-én rendezte
meg Zala vármegye Teleki László-emlékünnepélyét. Ennek helyszínéül szinte
törvényszerűen kínálkozott Balatonfüred, mivel a megyei közgyűlés tagjai
nagyobbrészt egyébként is ott időztek a nyáron. A Teleki-emlékünnepélynek
kiemelkedő fontosságot tulajdonított a megye, amit jelez, hogy a júniusi
közgyűlés ennek tárgyalásával indult. Koppány Ferenc megyei első alispán
javasolta, hogy az országgyűlés elhunyt korelnöke, Palóczy László, Miskolc
képviselője, valamint Teleki emlékére Füreden tartsanak megemlékezést: „A haza
e két kitünő polgára felett a helvét hitvallásnak szertartásai szerént a
Balaton Füredi megyebeli helvét hitvallásu ima házban az egész megye nevében a
[...] legünnepélyesebben tartassanak meg.”[46]
Nem árt felhívni a figyelmet, hogy a megye a bencés rend kezén lévő birtok
református templomába vitte az eseményt! „Az ünnepély
nagyobbszerüsitése végett a gyászoló sokaságra vonó erővel biró, a természetből
gazdag szépségekben pazarul megáldott B. Füredre tevé azt, hogy elhunyt nagy
hazánkfia hitfeleinek egyszerű szépséggel biró tágas templomában tartassék az
meg.” – állapította meg elégedetten a Balaton-Füredi Napló.[47]
Az ünnepély a „Balaton-melléki énekkar” alkalomra írt gyászdalával kezdődött,
ezt követően Pap Gábor litéri lelkész mondott beszédet Teleki nagyságáról, majd
Kerkápoly Károly pápai bölcsésztanár beszéde után az énekkar következett s
végül a Szózat. Az események ezzel azonban korántsem értek véget: „A
gyászünnepélyt egy nagy társasebéd váltá fel az uradalmi nagy vendégházban.”[48]
A toron hazafias beszédek egymásutánjai következtek. Amint az eddigiekből is
kiderült, meglehetősen forró hangulat alakult ki, a tor felért egy nyílt
politikai állásfoglalással. Kerkápoly ismét szólásra emelkedve a szintén akkor
elhunyt Cavour-ról emlékezett meg, majd nem más, mint Krisztián Pius, a tihanyi
jószágkormányzó emelte poharát „a katolikus egyház magyar érzelmü tagjaiért.”[49] Ugyanezen a napon
Balatonfüredre érkezett Bémer László, az egykori nagyváradi püspök, aki '49-ben
legtovább tartott ki a szabadságharc mellett a katolikus főpapok közül és
reggel 9-kor misét celebrált Füreden Esemény volt az ő érkezése is, miséjén
mindenki jelen volt, aki számított valamit Füreden: „Az isteni szolgálat után
püspök Ur [...] több tekintélyes férfiak társaságában [...] Korones László
veszprémi kanonok ur szőlőjébe vonult.”[50]
Nem tudjuk, maga Bémer részt vett-e a Teleki-ünnepségen, de nem kétséges, hogy
rá is gondolt Krisztián Pius, amikor az egyház „magyar érzelmű” tagjait éltette
(a püspök látogatása egyébiránt némi üzletre is lehetőséget adott: már másnap
kapni lehetett a sétányon Bémer arcképét ábrázoló metszeteket). Mintegy két héttel később,
július 10-én megérkezett Füredre Rimely Mihály, majd egy nappal ezt követően,
11-én – tehát a főapát jelenlétében – ismét felélénkítette a fürdő
hétköznapjait a politika: „Ghiczy Kálmán, alsóházi elnök ur, julius 11-én
B.-Füredre érkezvén, az egész fürdői közönség kebelében mondhatatlan örömet, a
fürdőbe új élénkséget érkeztetett.”[51]
Ez egyebek mellett abban is megnyilvánult, hogy az esti színházi előadás után
fáklyás tömeg vonult Ghiczy szállásához zenészek kíséretében, akik a
Rákóczi-indulót játszották. (Megszakítva az események
ismertetését, fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy adott időszakban a
Rákóczi-induló hallgatása már önmagában politikai állásfoglalást jelentett.
1860–61-ben az induló népszerűsége – korábban is létező mögöttes
jelentéstartama miatt – különösen erős volt. A csehországi Josephstadt
várbörtönét is megjárt erdélyi Deák Farkas (1832–1888) pl. leír egy olyan
esetet, ami vele és néhány barátjával történt meg 1860-ban Kolozsváron egy
fogadóban, ahol rajtuk kívül néhány főtiszt is jelen volt: „Salamon keservesen
húzta a szép nótákat. Egyszer gondolja, hogy talán a tiszt urak kedvéért jó
lenne egy valcert is megreszkírozni, a mi asztalunk rákiált, hogy: „Le vele!
Nem kell német nóta! Csárdást! Rákóczit!” Föllépésünk oly erélyes volt, hogy
Salamon azonnal rákezdte a Rákóczit, de ez azon időben ily nyilvános helyen oly
szokatlan is volt, hogy a vendégek közül sokan elsápadtak, s féltek a
következésektől, hozzám is közeledett egypár ember, és suttogva kért, hogy az
istenért vigyázzunk, mit teszünk.”[52]
A leírásból kiderül, hogy 1860-ban ezt már meg lehetett tenni következmények
nélkül. Egy évvel később pedig – az általunk elemzett évben – annál inkább,
amit egy még jellemzőbb példán keresztül is érzékeltethetünk. Amikor a drezdai
elfogatása után kiszabadult Teleki László 1861 elején Dákán meglátogatta
Batthyány Lajos özvegyét, a pápaiak küldöttséget menesztettek hozzá: „A menet a
Rákóczi-indulóval vonúlt végig a Dáka felé vezető utcákon, s mire a Laki-útra
ért, száma jól megnövekedett. Kéttornyú-Lakon a Hunyadi-indulóval mentek át, s
Dákára a Klapka indulóval vonúlt be a menet.”[53]
A menet egyik vezetője egyébiránt Vaszary Kolos volt.) Visszatérve az események
ismertetéséhez: a Szózat eléneklése után több beszédet intéztek Ghiczyhez, aki
maga is megjelent szállása ablakában: „Legnagyobb leve a csend, – mindenki
látá, miként az ország elnöke kíván szót emelni. – Még a lombok levelei sem
suhogának.”[54]
Ghiczy úgy fogalmazott, hogy az őt itt ért megtiszteltetés valójában az
országgyűlésnek szól: „Válságos időket élünk, [...] a legnehezebb feladat [...]
az országgyülésnek jutott: mely hazánk javát s boldogságát a fegyveres erő és
hatalom ellenében csupán a jogosság erkölcsi fegyverével védheti.”[55] A „roppant néptömeg” lelkes
éljenzéssel fogadta Ghiczy szavait, hitet téve az országgyűlés mellett. A
fáklyás felvonulás mégsem alakult egyértelműen aktuálpolitikai tüntetéssé, bár
tartalmát tekintve felért azzal, ami még a lap visszafogott tudósításából is
kiderül. Az összegyűltek Kisfaludy Sándor szobrához vonultak, ahol előbb az író
Rózsaági Antal a költőről emlékezett meg, majd a magyar nemességet méltatta
annak kapcsán, hogy 1848-ban önként mondott le privilégiumairól. Másnap gróf Pálffy József
tihanyi hajókázást rendezett „a vendégek felsőbb köre” számára. Tihanyban
Rimely Mihály és Fink Jusztinián perjel fogadta a vendégeket, akik
megtekintették az apátságot, majd a visszhanghoz vonultak. A politika ezúttal
sem hagyta érintetlenül a látszólag ártalmatlan programot: „Több tréfás és
élczes mondatokat kiáltozván az a végre megjelenni szokott gyerkőczék által […]
Garibaldi kiáltozatása közben, egy valaki igy kérdezte volna a gyermeket:
„Öcsém! Tudod e ki az a Garibaldi” Következőleg felelt a kérdezett. Azt jobban
tudja főnagyságtok, mint én, – én csak annyit tudok róla, hogy igen derék és
hires magyar ember.”[56] Újabb pár nap elteltével,
14-én ismét olyan eseményre került sor, amely az adott év ellentmondásait
világítja meg. Egy aznap este megtartott „halászestély” után a résztvevők
Rózsaági Antal vezetésével Rimely főapát ablakához vonultak, ahol Rózsaági a
bencés rendet magasztaló beszéddel fordult Rimelyhez.[57]
Ugyanaz a Rózsaági Antal, aki néhány nappal korábban egyik vezető résztvevője
volt a Ghiczyt ünneplő és ’48-at éltető felvonulóknak. Rimely főapát
megköszönte Rózsaáginak a rendet magasztaló szavait, majd aludni tért, abban
azonban nem lehetnek kétségeink, hogy álma nem volt nyugodt. Az ilyen és
hasonló jellegű események sűrűn borzolták a kedélyeket a felújításra szoruló
fürdőn, azonban ahogy elfojtásukra nem történt – nem is történhetett –
kísérlet, úgy az irányban sem történtek lépések, hogy a fürdőlétesítményeket
korszerűbbé tegyék. Ehhez szükség volt Simon Zsigmond és Kruesz Krizosztom
fellépésére. Simon Zsigmond
tihanyi apátságának mérlege A Győri Közlöny egy karcos
humorú tudósítója az 1860-as évek elején ekképp kezdte füredi tudósítását:
„Életrendünk egyformaságát a szeszélyes idő változtatja meg néha, midőn hulló
könnyei által szobánkba kényszerít, s alkalmat nyújt a halandóra általjában, az
üdülőkre pedig kiválóan hasznos „magába térésre!” A keresztény egyháztól
üdvözítőnek hirdetett e „magába szállási alkalmak” unalmasak ugyan, és sétálási
csarnokok, társalgási s olvasó termek által akadályozhatók, s egyebütt a korral
haladó fürdőkben gátoltatnak is, de a mi igazgatóságunk sokkal emberiebb,
semhogy a természet rende ellen működve, még az üdvözülésre előkészítő egyetlen
módot is elmesterkélje!!! [...] Igaz, hogy e „szük világ” gyönyörü s minden
pontján a Balatonnak színekben változatos és mozgásban nyughatatlan víze, s az
örökké tiszta levegő által – üdítő, sőt megengedem, hogy maga a gyüpontoni
sürgés-forgás a „látásra” jöttek előtt kedves is: de azokra, kik hosszabb
élvezésére utalvák, – unalmas!”[58] Az idézet csupán egy példa a
sok közül. Mielőtt Simon elfoglalta volna a tihanyi apáti széket, nem csupán a
fürdő árait, de szolgáltatásait is számos kritika érte – többé-kevésbé nem is
alaptalanul. Az addigi beruházások – ha voltak egyáltalán – szinte kizárólag
csak a karbantartást szolgálták. Simon tihanyi apátsága idején viszont olyan
fejlesztésekre került sor, amelyeket nem a szükség, hanem az előrelépés
dicséretre méltó szándéka diktált. Egyebek mellett (pl. a „déli vasút Siófokot
is érintő vonalának kiépítése) ennek következménye is, hogy az 1860-as évek
közepétől erőteljesen növekedett Füred vendégeinek a száma. 1865-ben a
fürdőhely fejlődésének új szakasza vette kezdetét, amely a vendégek által
korábban oly sokat hiányolt[59]
kurszalon 1879-es létrehozásával tekinthető lezártnak. Füred fejlődésének
legdinamikusabb szakaszaként értékelhetjük az 1860-as, '70-es éveket – amihez,
nem kisebbítve Simon érdemeit, hangsúlyozzuk, hogy elengedhetetlen volt Kruesz
Kriszosztom szilárd támogatása Pannonhalmáról[60] –,
s bár a szakirodalom kevés kivétellel[61]
ezt zömében nem veszi figyelembe, de megítélésünk szerint a fürdőhely ekkor és
nem a hírességek állandó és legtöbbször csupán közhelyszerűen kihangsúlyozott
jelenlétének fénytörésében idealizált reformkorban élte igazi fénykorát. Mivel
tudjuk ezt igazolni? 1866-ban kezdődött meg a
polgári fürdőtelep kiépülésé. Korábban nyaralók vagy villák építésére –
engedély híján – nem volt lehetőség. Többek között maga a fürdőigazgató, Écsy
László is nemleges választ kapott erre irányuló kérelme ügyében. Az uralkodó
csupán 1866 nyarán engedélyezte tizenegy hold terület felparcellázását házhely
céljára.[62]
Érdekes dokumentuma a polgári fürdőtelep létrejöttének – s egyszersmind a
tihanyi perjel figyelmességének – az az elismervény, amelyben Fink Jusztinián
perjel igazolja, hogy a Jókai Mór által ma is álló villája telkéért fizetett
összeget a rend bevételezte: „Hogy a Jókai Mór és neje által Balaton Füreden
megvett 23dik számú házhelynek ára ötszáznegyvennégy for[int] osztr[ák]
értékben a Veszprémi Takarékpénztárba folyó év Júl 30án betétetett és a
takarékpénztári könyvecske könyvlap 352. folyó sz. 1845 az apátsági pénztárba
betétetett igazolom.”[63]
Megjegyzendő, hogy Fink természetesen nem csupán a Jókai vásárlása után
bevételezett összegről írt elismerést saját kezűleg, hanem hasonlóképp járt el
valamennyi házhely eladása után. Hogy a parcellázások
jóváhagyása mennyire időszerű lépés volt, az megnyilvánult abban is, hogy alig
tíz évvel később már újabb területeket kellett erre a célra biztosítani. Így
jött létre több, a falut és a fürdőtelepet összekötő több utca 1877-re.[64] 1866-ban ért véget a Ugyancsak 1865-ben, Erzsébet
királyné következő évben esedékes látogatása okán megkezdődött a még 1835-ben
épült fürdőépület, az Új-fürdőház felújítása. „Midőn mindezeket látja az ember,
szinte felsóhajt: miért nem volt csak minden ötödik évben is egy-egy fejedelmi
látogatás itt? Ez esetben már régen az európai hírneves fürdők sorában volna
Balatonfüred, melynek a természet oly pazar kézzel osztá szépségeit.”[68] –
sóhajtott fel a Somogy című lap tudósítója 1866-ban az átépítés láttán.
Erzsébet látogatásának terve a porosz háború miatt ugyan dugába dőlt, ám a
megkezdett korszerűsítést további munkálatok követték 1869-től. Ekkor készült
el az Új-fürdőházhoz toldva a mai Állami Kórház déli része, az úgynevezett
„díszlak.” A munkálatok jelentőségét
kellőképp érzékelteti az 1848–49. utáni hosszú emigrációjából hazatért tudós
bencés, Rónay Jácint naplójának – 1867-ben papírra vetett – idevágó sorai: „A
gőzös gyorsan átszelte a Balatont, Füred, a kedves Füred partján kikötöttünk.
Itt minden új, a Horváth-házat kivéve egyetlen épületre sem ismertem a
múltból.”[69] 1878–79-ben orvosolták Füred
legfájóbb hiányosságát: „Az 1878-dik évi fürdőidényre a födött sétány, az
1879-dikire pedig a gyógyterem is elkészült. A kávécsarnok és a födött sétány már készen áll.”[70]
Az új gyógyteremben jutott hely olvasóteremnek, zongorateremnek,
kártyaszobának, táncteremnek, valamint ide költözött a kölcsönkönyvtár is. A
beruházás fontosságával a kortársak is tisztában voltak, példaként idézzük
ismét Roboz Istvánt: „Most 1879-ben készült el a pompás gyógyterem. Szóval
Balatonfüred ma már mindennel el van látva, amire egy elsőrendű fürdőnek
szüksége van.”[71] Végezetül talán nem
hiábavaló Simon gondosságának jellemzésére két levelet szó szerint idézni a
fürdő hivatalos iratai közül. Mindkettő címzettje a tihanyi apát volt. Az
időben elsőt, amely 1867. július 1-én kelt, Écsy László fürdőigazgató írta:
„Vendég hála az égnek szép számmal van, s folyamatosan érkeznek naponkint, a
szénsavas fürdő igen nagyban használtatik, olyannyira néha egy kis aprehentiát
sem lehet kikerülni. Tegnap ezen két ház használatából 19 f[orin]tot vett be a
pénztár. […] Ha szerencsém lesz Nagyságos Urhoz 1000 F[orin]tot azonnal át
adhatunk s igy folytonosan fizetek meg Isten segítségével a mult szerencsétlen
év tartozását leróva. […] Mágnásunk csak gróf Vaynő van, de julius 10e felé
remélem több is lészen.”[72]
A levélből világosan kiderül, hogy Simon folyamatosan rajta tartotta tekintetét
a fürdő ügyeinek, esetenként kölcsönökkel is segítette az intézményt, amit
azonban pontosan vissza is kért és kapott. Écsy részletekbe menő tudósítása
egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Simon Zsigmond apáti kötelességén túlmenően
is fontosnak tartotta a füredi fürdő fejlődését. Ezt látszik igazolni másik,
e helyt idézett forrásunk is. 1869. június 9-én Füreden papírra vetette
levelében Cometter Bernát mérnök ekképp fordult az apáthoz: „Direktor úr tegnap
jövetelekor mondotta, hogy Nagyságos Apát úr olyannyira el volt keseredve a
munka menete miatt hogy az igért 5000 forintoknak kifizetését megtagadta.”[73]
Vagyis Simon esetenként igencsak keményen számon kérte a szerződésekben
rögzített munkák végrehajtását. A fontosabb
beruházások utáni évek Füreden Az 1880-as, ’90-es évben nem
került sor a fürdőn igazán lényegbevágó fejlesztésekre, de ennek oka elsősorban
abban gyökerezett, hogy a megelőző mintegy másfél évtizedben valamennyi főbb
munkát elvégezték. A századvéghez közeledve újabb emelettel bővült az
Eszterházy, 1895-re pedig új szálloda épült, az akkori főapát nevét viselő kétemeletes
Ipoly-udvar 36 szobával, vízvezetékkel, villannyal ellátva.[74]
Az újabb komolyabb beruházásokra viszont több, mint egy évtizedet kellett várni
és mivel a kisebb Balaton-parti települések többsége épp ekkor lendült
komolyabb fejlődésnek,[75]
Füred észrevétlenül elveszítette évtizedekig élvezett monopolhelyzetét a
tóparti idegenforgalmában. Ezt a helyzetet rögzítette az írásunk elején idézett
bírálat 1912-ben. Egy évvel később, 1913-ban
tett újra jelentős lépést Füred. Az Erzsébet-udvarral egybeépített Klotild-udvart
lebontották és egy új, kétemeletes épületrészt húztak fel az alapokon. Ez lett
az Erzsébet-szanatórium, amelyet a Balaton hasábjain mutatott be igazgatója,
Dr. Schmidt Ferenc: „E szanatórium berendezése mindenben a kor igényeinek
megfelelő, nem csupán a gyógyításra vonatkozó, hanem a vizsgálatokra szükséges
összes eszközök tekintetében is. [...] Ez az új intézmény Füred jövendő
nagyságának alapját alkotja és tovább fejlesztve Balatonfüredet világhírűvé
tenni lesz hivatva.”[76]
1913 krónikájához tartozik még, hogy emelettel bővült a Nagyvendéglő is,
melynek befogadóképessége így negyven szobával gyarapodott és az új idők
jeleként az előkelő – vagy inkább előkelősködő – Grand Hotel nevet kapta.[77]
Ezek a 20. századi építkezések azonban már Füred történetének egy másik
epizódjához tartoznak. Összegzés A fentiek során Füred fürdő
néhány évtizedének vázlatos bemutatásán keresztül a bencés rend 19. századi
történetének megítélését szándékoztunk árnyaltabbá tenni, különös tekintettel
arra a folyamatra, amikor az 1848–49 utáni elnyomás enyhülésével a rend,
csakúgy, mint a katolikus egyház egésze, mindinkább szembesült a modern idők
polgárosuló társadalma által diktált kihívásokkal. Ezek egyike – a rend
szemszögéből nézve nyilván csupán periférikus kihívás – volt a rend által
kezelt fürdő fejlesztésének sürgető szükségessége. Az ehhez nélkülözhetetlen
lépések bő évtizeden át várattak magukra, megtételükhöz a rend egészét érintő
személyi váltásokra volt szükség, továbbá arra is, hogy az 1865-ben
Pannonhalma, illetve Tihany élére került apátok ne csupán személyükben, hanem
szemléletükben is változást hozzanak. Úgy gondoljuk, hogy a fürdőhely
fejlesztését tekintve Simon Zsigmond tihanyi apát és Kruesz Krizosztom
pannonhalmi főapát maximálisan megfeleltek hivatalukkal járó
kötelezettségeiknek. A bencés rend élén betöltött szerepük egészének
értékelésére e helyt természetesen nem vállalkozhatunk, a Füred érdekében tett
lépéseik azonban egyértelműen pozitív irányba befolyásolják a róluk alkotott
összképet. [1]
Ujfalvy Sándor levele
testvéréhez. Romladék, 1831 télutó 6. Közli: Mezőkövesdi Ujfalvy Sándor emlékiratai. Közreadta: Gyalui Farkas. Kolozsvár, 1841. 222. p. [2]
Balatonfüredi Hírlap, 1912/2. 1. p. [3]
Veszprém Megyei Levéltár (=VeML) XII 4/h Üdülőhelyi (Balatonfüred–Savanyúvíz)
iratok. (=XII. 4/h) 1. d. Hivatalos levelezés [4]
Lauschmann Gyula: Székesfehérvár
története/III. A városi polgárosodás kezdetei 1801–1848. A nemzeti
függetlenségi küzdelem 1848–1849. Székesfehérvár, 1995. 73. p. [5]
Részletesen l.: Zákonyi Ferenc:
Balatonfüred. Veszprém, 1988. 164. p. [6]
Frankenburg Adolf: Az égyak és
szekrények alatt is turkáltak. In: A föld megőszült/I. Budapest, 1985. Szerk.: Tóth Gyula. 134. p. [7]
H. Z.: Keszthelyi fürdő-riadozás.
In: Vasárnapi Ujság, 1880/32. 533. p. [8]
„A szolgák lihegve kapkodták össze a még épen maradt derékaljakat és
pihevánkosokat, de az úri családok ifjai is cipelték mindenfelől és az első
emeleti erkélyről ledobálták a Gyógy-térre, azután rájuk ugráltak ifjak-vének.”
Tábori Kornél: Tűz
Balatonfüreden, 1834 július 26-án. In: Balaton, 1942 / 2. 14. p. [9]
Hudi József: A balatoni
fürdőkultúra a reformkorban. In: Zalai Gyűjtemény / 28. Zalaegerszeg, 1988.
117. p. [10]
„Ez időben az intézet bérlő kezében lévén, 1834-ben az is határoztatott, hogy
amint a bérlet letelik, a szerzet maga veszi át az összes kezelést. Ezen
határozat következtében 1835 óta egy intézeti felügyelő, jelenleg igazgató
által házilag kezeli.” Jalsovics Aladár:
A balatonfüredi gyógyhely és kirándulási helyei képekkel illusztrálva.
Budapest, 1878. 25. p. [11]
Rómer Flóris: A Bakony,
természetrajzi és régészeti vázlat. Győr, 1860. 186. p. [12]
„Écsy [...] azonban hivatalos működését csak a bérlés idejének lefolyása után,
t. i. 1836-ik évi április hó 12-én kezdhette meg.” Orzovenszky Károly: Balaton-Füred és gyógyhatása. Pest, 1863.
58. p. [13]
Hudi, 1988. 117–118. p. [14]
VeML XII 4/h 1. d. Szerződések [15]
Zákonyi, 1988. 200. p. [16]
Ennek oka az volt, hogy a fürdő költségeiből nem vállalt részt sem Füred, sem
Arács, ellenben szálláshelyek kiadásával és terményeik értékesítésével a
falusiak jelentős haszonra tettek szert: „Az arácsiak', gabona termő földjök
csak kevés, jobbadán határjuk szőlőkkel lévén ültetve, azoknak mivelésével
foglalkoznak, és nemesített gyümölcseikből főkép spanyol meggyükből a' tó
szomszédságában eső savanyúvizi piaczon szép pénz összeget vesznek be. [...]
Látszik rajtok (ti. a füredieken), és háztüzükön a' vagyonosság mellyet a'
közel lévő Savanyúviznek köszönhetnek, mert minden termesztményeiket,
gyümölcseiket, baromfiaikat, zöldségeiket pesti áron adhatják.” Horváth Bálint: A Füredi-savanyúvíz, s
Balaton környéke. (Moson)Magyaróvár, 1848. 17. p. [17]
Zákonyi, 1988. 234. p. [18]
Uo. 200. p. [19]
Uo. 202. p. [20]
Jalsovics, 1878. 25. p. [21]
Uo. 84. p. [22]
Meszlényi Antal: Gróf Zichy
Domonkos veszprémi püspök (1842–1849) egyházlátogatása 1845–46-ban. Veszprém,
1941. 28. p. [23]
A füredi római katolikus plébánia létrejöttére bővebben: Anty Illés: Plébániák története.
Balatonfüred-Veszprém, 1933. [24]
Fülöp Éva Mária: A magyarországi
bencés kongregáció birtokainak gazdasági szervezete és irányítása (1848–1949).
Budapest, 1995. 36. p. [25]
Uo. 37. p. [26]
Jalsovics, 1878. 27. p. [27]
Fülöp, 1995. 38. p. [28]
Balatonfüredről R. I. In: Vasárnapi
Ujság, 1878/31. 205. p. [29]
„Két napi út után Balatonfüreden találja Rimely Mihályt, sz. Benedek-rend
főapátját s alázatos kéréssel jelentkezik, hogy vegye fel a szent hivatást
teljesítő rend tagjai közé.” Keményffy
K. Dániel: Vaszary Kolos 1855–1905. Esztergom, 1905. 22. p. [30]
Vasdinnyei Pál: A balatonvidéki
vasútról. In: Balaton, 1909/32. 8. p. [31]
A balatoni vasút első utasa. In: Balaton, 1909/30. 11. p. [32]
Vaszary halálhírére: Vaszary Kolos (1832–1915). In: Vasárnapi Ujság, 1915 / 37.
587. p. [33]
Blaha Lujza naplója. Közreadja: Csillag Ilona. Budapest, 1987. 277. p. [34]
Nevéhez fűződik a pannonhalmi apátsági templom nem kis költségekkel járó
felújítása (1875–76), ám korszerű gazdálkodási elvei nyomán főapátsága idején
kétszeresére növelte a rend jövedelmeit. A füredi fürdő gazdasági ügyeinek
rendbetétele, a fürdő fejlesztése szervesen illeszkedett Kruesz főapáti tevékenységének
egészébe. Életére és működésére nézve részletesebben: Sólymos László Szilveszter–Várszegi
Imre Asztrik: Pannonhalmi főapátok. 1. Kruesz Krizosztom (1856–1885),
Kelemen Krizosztom (1929–1950). METEM-könyvek, 2. Budapest, 1990. 370 p. [35]
Rimely poltikai nézeteiről, valamint Rimely és Kruesz ellentétéről legújabban: Fazekas Csaba: Rimely Mihály
pannonhalmi főapát az 1847–48. évi országgyűlésen. Győri Tanulmányok, 22. Győr,
1998. 65–69. p. [36]
Rónay Jácint: Napló. S. a. r.: Hölvényi György. METEM-könyvek, 13.
Budapest–Pannonhalma, 1996. 325. p. [37]
Uo. 325. p. [38]
Erre nézve részletesen: Molnár András:
„Deák Ferenc nékünk nem királyunk!” Az 1843-as zalai követválasztás anatómiája.
In: Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843–1991. Összeállította: Gerő András. Budapest, 1993 [39]
Megyefőnöki hirdetmény. Zalaegerszeg, 1952 június 13. Városi Helytörténeti
Gyűjtemény Irattára, Balatonfüred [40]
Kisfaludy Sándor levele Ujfalvy
Sándorhoz. Sümeg, 1832 augusztus 1. Közli: Mezőkövesdi Ujfalvy, 1941. 244. p. [41]
Dergré Alajos: Visszaemlékezéseim.
Budapest, 1983. 156. p. [42]
idősebb Szőgyény-Marich László
emlékiratai/I. Budapest, 1903. 206. p. [43]
Zákonyi, 1988. 463. p. [44]
„It is expected that the Emperor and Empress (King and Queen I ought to say,
for your true Hungarian never sullies his lips by the use of the Austrian
title, nor is it considered polite to mention it in conversation with him)
will, in their newly-found zeal to make themselves at home in Hungary, visit
Füred next season, and a new Kur-saal is being built in their honour.” The
lakes of western Hungary and the dwellers on their banks by R(achel) H(erriett) Busk. In:
Illustrated travels: a record of Discovery, Geography and Adventure. Szerk.: H.
W. Bates. London, Párizs, New York, 1870. 141. p. Saját fordítás. [45]
MOL X 4751. A pannonhalmi Bencés Főapátság segédkönyvei. Fasciculi recentiones
kivonata. 172. p. [46]
MOL X 8003. IV. 251 a. Zala megye bizottmányának iratai. Közgyűlési
jegyzőkönyvek, 1861. Júniusi közgyűlés iratai. 1–2. p. [47]
Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/2. 13. p. [48]
Uo. 13. p. [49]
Uo. 13. p. [50]
Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/2. 14. p. [51]
Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/6. 45. p. [52]
Deák Farkas: Fogságom története.
Pest, 1969. 58. p. [53]
Kis Ernő: A pápaiak gróf
Batthyány Lajos özvegyénél 1861-ben. In: Pápa város egyetemes leírása.
Összeállította: Kapossy Lucián.
Pápa, 1905. 115. p. [54]
Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/6. Uo. 45. p. [55]
Uo. 45. p. [56]
Hírharang. In: Balaton-Füredi Napló, 1861/7. 52. p. [57]
Uo. 53. p. [58]
Sz. M.:Utiképek. In: Győri
Közlöny, 1861/67. 266. p. Közli: Gerencsér
Miklós: Újdonászi ódonságok Veszprém Vármegyéről 1857–61-ből. Pápa,
1997. 73–74. p. [59]
Jellemző, hogy a gyógyterem hiányáról az első fennmaradt bejegyzés az 1830-as
és 1840-es évek fordulóján vezetett Panaszok, javítások, szépítések, javaslatok
jegyzőkönyve lapjain maradt fenn. Ez nagyjából a ma is használatos
panaszkönyveknek megfelelő füzet volt, ahova azonban a vendégek panaszaik
mellett jobbító szándékú javaslataikat is bejegyezhették. A „panaszkönyv” az
1950-es évek során sajnos ismeretlen helyre került, tartalmának rekonstruálása
az azt megelőző időkben készült tanulmányok révén lehetséges: „A társaságos
élet, könnyebb esmerkedés, napközi folytonos mulatozás, estvéli
tánczvigalmaknak [...] mindenkoron s kényelmesen lehető eszközlése tekintetében
egy s az évről-évre nevekedő vendégek számához, illetőleg nagy és díszes
társasági teremnek — a bártfai igen célszerű hason épületnek mintájára —,
melynek egyik oldalán az ebédlő, más oldalán pedig a billiárd, dohányzó és
cukrászati szobák vagynak szerkesztve, mielőbbi építtetésének alig
halaszthatónak vélem.” Daday András:
A régi Balatonfüredről / II. In: Gyógyászat, 1941/16. 232. p. [60]
„Nagyobb építkezésekkel járó változásokra azonban csak 1864-től került sor,
amikor mind a főapáti, mint a tihanyi apátsági székbe vállalkozó szellemű papok
kerültek.” Kósa László:
Fürdőkultúra és természetszemlélet kapcsolata a felvilágosodástól a XX. század
elejéig. In: Európa híres kertje. Szerk.: R.Várkonyi
Ágnes, Kósa László. Budapest, 1993. 217. p. [61]
„Ekkor éli a reformkor utáni második reneszánszát Balatonfüred.” Kotnyek István: A Zala-Somogyi Közlöny
és a mezőgazdasági ismeretterjesztés (1862–1873). In: Baranya, Somogy, Tolna és
Zala megyék regionális tudományos tanácskozása. Kutatások a gazdasági, a
társadalmi és kulturális élet szolgálatában. Szerk.: Kanyar József, Troszt Tibor. Kaposvár, 1978. 61. p. [62]
Szücsné Mezei Mária: Balatonfüred
polgári építkezései. In: Műemlékvédelem, 1986/4. 296. p. [63]
VeML XII 4/h 1. d. Elismervények a Balatonfüreden eladott házhelyek
tőkésítéséről [64]
Szücsné Mezei, 1986/4. 299. p. [65]
Jalsovics, 1878. 27. p. [66]
Tankréd: Deák Ferenc
Balaton-Füreden. In: Hazánk s a Külföld, 1865/32. 510. p. [67]
Jalsovics, 1878. 30. p. [68]
Idézi: Lóczy István:
Kölcsönhatások a balatoni fürdőkultúra kialakulásában, különös tekintettel a
déli partra. In: Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos
tanácskozása. Kutatások a gazdasági, a társadalmi és kulturális élet
szolgálatában. Szerk.: Kanyar József,
Troszt Tibor. Kaposvár, 1978. 61. p. [69]
Rónay, 1996. 354. p. [70]
Jalsovics, 1878. 30. p. [71]
Balatonfüredről R. I. In: Vasárnapi Ujság, 1878/31. 205. p. [72]
VeML XII 4/h 1. d. Hivatalos levelezés [73]
Uo. [74]
Zákonyi, 1988. 227. p. [75]
A témáról és különösen a déli part kiépüléséről bővebben: Kanyar József: Fonyód fürdőkultúrájának
történeti korszakai. In: Fonyód története. Szerk.: Kanyar József. Fonyód, 1985. Néhány innen kölcsönzött adattal
könnyen szemléltethető ez a fejlődés: Földvár 1907-ben, Fonyód 1908-ban,
Boglár, Szemes és Siófok 1912-ben építtette ki kikötőjét. 174. p. [76]
Sch(midt) F(erenc): Az új
Balatonfüred. In: Balaton, 1913/7. 78. p. [77]
Zákonyi, 1988. 457. p. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |