Kiss Gergely: A királyi alapítású bencés apátságok...

A magyar szakirodalomban általánosan elterjedt felfogás, hogy a királyi alapítású bencés apátságok ki voltak véve a megyéspüspökök joghatósága alól, és az esztergomi érsek alá tartoztak.[1]

Ennek kapcsán tulajdonképpen két kérdés merül fel, amely megválaszolásra vár: egyrészt mikorra tehető e sajátos jogi viszony kialakulása, másrészt miben állt pontosan a tartalma, azaz mit kell értenünk az érseki joghatóság alatt. Nehéz azonban egyértelmű és pontos választ adni ezekre a kérdésekre. Az apátságok és az esztergomi érsek közötti jogi kapcsolat kialakulásának idejére nézve könnyebb dolgunk van, hiszen a 12. század végétől szinte folyamatosan vannak adataink. Ugyanakkor ezek tartalma gyakorta igen általánosan írja körül az érseki joghatóságot.

Első ide vonható adatunk[2] III. Ince pápa 1202. november 8-án kelt levele, amelyben tudatta a magyar főpapokkal, hogy Imre királynak, kérése ellenére, megtiltotta, hogy a királyi prépostságok ügyeibe – pontosabban a prépostok megválasztásába – beavatkozzon. A pápa kifejtette, hogy ezek az intézmények ugyan a temporalia tekintetében az uralkodóhoz tartoznak, lelki ügyeikben viszont közvetlenül a pápához.[3] Ezt az elvet azután a pápa a későbbiekben többször is hangoztatta a királlyal szemben.

Néhány hónappal később, 1203. február 28-án a pápa Imre királyhoz írt levelében kinyilvánította, hogy a királyi prépostságok – amelyek anyagiakban közvetlenül a király alárendeltjei – prépostjai egy éven belül, királyi levéllel személyesen vagy alkalmas képviselő révén kötelesek a pápától megerősítést kérni, amennyiben ezt elmulasztanák, meg kell fosztani őket tisztüktől.[4] A király feltehetőleg a vele rossz viszonyba került Jób esztergomi érsek ellenében kérte előterjesztésének megerősítését, illetve az intézmények átadását a pápa lelki joghatósága alá. Erre az összetűzésre utal, hogy a pápa már ezév május 5-én kénytelen volt a korábbi engedményét visszavonni, mivel Jób személyesen tiltakozott ez ellen. Ebből az is kiderült, hogy az érsek nemcsak a prépostságok, hanem a királyi apátságok ügyében is óvást emelt, hiszen a pápa 1203. május 5-i rendelkezése már mindkettőt megemlítette, és visszavonta az Imre királynak tett engedményt. Ezt még nyomatékosabbá tette, hogy ugyanezen a napon a pápa megerősítette Jób esztergomi érsek számára a királykoronázási jogot – hivatkozva III. Kelemen és III. Celesztin pápákra[5] –, valamint az egyházi szentségek kiszolgáltatását a királynak és a királynénak, a királyi udvar tisztviselői feletti joghatóságot, továbbá az esztergomi egyházhoz tartozó királyi prépostságok és apátságok feletti joghatóságot az ország egész területén, végül, de nem utolsó sorban a királyi kincstár jövedelmének tizedét.[6] E két oklevélben fordulnak elő először, a prépostságok társaságában, a királyi apátságok, illetve a felettük az érsek által gyakorolt joghatóság.

III. Ince még ugyanezen a napon az esztergomi érsek panaszára megfeddte a kalocsai érseket, mert az az esztergomi érsekhez tartozó (valamely) egyházban maga gyakorolta a benedictio jogát, és más, az esztergomi érseki tartományhoz tartozó egyházakban keresztet vitetve maga előtt palliumban misézett. A pápa tudatta vele, hogy az ügy vizsgálatát a váci püspökre, illetve a pilisi és a bakonybéli apátokra bízta.[7] Áttételes módon, ez a rendelkezés is utal – természetesen csak általánosságban – az esztergomi érsek alá tartozó egyházakra, köztük a királyi apátságokra.

III. Ince természetesen a királlyal is tudatta megváltozott döntését. Erről tanúskodik a pápa feltehetően 1204-ben kelt levele, amelyben igyekezett megnyugtatni az uralkodót, hogy az érseknek adott két korábbi oklevél (1203. május 5.), egyáltalán nem sérti sem a pápa, sem az érsek, sem a király jogait, hiszen az elsőben azokról volt szó, amelyek lelkiekben közvetlenül a pápához tartoznak, a másodikban pedig azok, amelyek az esztergomi széknek vannak alávetve.[8] A bonyolult fogalmazás ellenére világos, hogy a pápa arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár a királyi prépostságok és apátságok felett közvetlenül ő gyakorolja a lelki joghatóságot, ugyanakkor azok mégis az esztergomi érseknek vannak alávetve. A királyi jog sértetlenségével pedig arra utalt, hogy a temporalia-ra nézve nem következett be változás, az továbbra is az uralkodóhoz tartozott. Mindez jól illeszkedett ahhoz a 12. század derekától egyre határozottabban megmutatkozó pápai törekvéshez, amely a kegyuraságot patronátussá igyekezett átalakítani.[9]

Visszatérve az esztergomi érsek királyi apátságok feletti jogához, az 1203-1204-ben megfogalmazott elv, úgy tűnik beépült a magyar egyházi szokásjogba, hiszen a későbbi pápai rendelkezésekben rendre az ott megfogalmazottak kerülnek felszínre.

Ezen a rendszeren – első látásra úgy tűnik – III. Honorius 1220. december 18-án kelt oklevele rést ütött. A pápa ugyanis megerősítette a veszprémi püspök számára királynék koronázására és felkenésére, valamint a Veszprém egyházmegyei királyi apátságok és prépostságokra vonatkozó jogát – III. Ince kiküldött bírái (Pelagius albanói püspök és István a római Tizenkét Apostol presbiter-kardinálisa) 1216. február 1-én kelt ítélete alapján.[10] Ez lényegében azonos azzal, amely III. Ince neve alatt 1212-es keltezéssel maradt ránk. Ebben a pápa megparancsolta a Veszprém egyházmegyei apátoknak, prépostoknak és más, kivett (exemptus) egyházak főpapjainak, hogy a chrisma-t, szent olajokat és az egyházi rendeket csak a veszprémi püspöktől kérjék, hacsak ez alól mentességet biztosító kiváltságuk nincs.[11] Ezek a rendelkezések azonban csak a chrisma-ra, szent olajokra vonatkoztak, és nem korlátozták az érsek kormányzati joghatóságát.

További adataink egyértelműen azt támogatják, hogy az esztergomi érsek joghatósága érvényesült a királyi alapítású bencés apátságok felett. IX. Gergely pápa 1231. február 28-án kelt oklevele ugyanis ismételten megerősítette az esztergomi érsek számára a királyok koronázásának jogát, a szentségek kiszolgáltatását a királynak, királynénak és utódainak, a királyi udvar prépostjai és hivatalnokai feletti joghatóságot, az Esztergomhoz tartozó magyarországi királyi prépostságok és apátságok feletti joghatóságot, a királyi jövedelmek tizedéhez való jogát, hivatkozva elődei, III. Sándor, III. Kelemen és III. Celesztin, III. Ince pápák, valamint III. Béla okleveleire.[12] Négy évvel később, 1235. november 20-án, ugyanezen pápa felszólította az esztergomi egyháztartomány püspökeit és más főpapjait – ide érthetjük a király bencés apátságok vezetőit is! –, hogy az érseket a vizitáció alkalmával szívesen fogadják, és tegyék lehetővé, hogy fegyelmi ügyekben hatalmát gyakorolhassa.[13] Ez az intézkedés különleges jelentőséggel bírt, mivel itt egyértelműen az érsek kormányzati hatalmáról volt szó. Ezt csak megerősítette a pápa egy későbbi, a tatár pusztítás előestéjén kelt oklevele. IX. Gergely ugyanis 1241. február 26-án meghagyta az esztergomi érseknek, Mátyásnak, hogy az érseki tartományban levő bencés kolostorokat, amelyek az érsek közvetlen joghatósága, illetve a király patronátusa alatt állnak, reformálja meg, ha szükséges, premontreiek és ciszterciek segítségül hívásával.[14]

Az egyes bencés apátságok belső életébe való beavatkozás mindenképpen arra utal, hogy az érsek kormányzati hatalommal bírt a kolostorok felett. A pápa pedig nyilván azért sürgette a reformot, mert sem a IV. lateráni zsinat, sem III. Ince, sem III. Honorius rendeleteinek nem lett foganatja Magyarországon.[15]

Az itt felsorolt adatok sajnos nem nevezték meg tételesen az érintett apátságokat, ennek ellenére joggal állíthatjuk, hogy az esztergomi érsek kormányzati joghatósága minden királyi alapítású apátságra kiterjedt. Vegyük sorra most az egyes apátságok esetében felhasználható forrásokat!

A 13. század utolsó harmadából szerencsés módon a tihanyi apátság esetében több adatunk is van az apátság egyházjogi helyzetére vonatkozólag.

1272. augusztus 3-án X. Gergely pápa levelet intézett a veszprémi püspökhöz, amelyben megemlítette, hogy a tihanyi apátság annyira elpusztult, hogy a rend keretei között képtelen belsőleg megújulni. Éppen ezért meghagyta a püspöknek, hogy a neki alávetett monostor megreformálására hívjon segítségül cisztercieket.[16] Ez be is következett, mert 1274-ben P. ciszterci apát állt Tihany élén.[17] Az azonban, hogy ez az alávetettség mit is jelentett, a források hiánya miatt nem határozható meg pontosan. A pápai levél megfogalmazása ugyan tényként említi meg az apátság alárendeltségét a püspöknek, ám számolnunk kell azzal is, hogy a nem sokkal előbb trónra lépett pápa nem volt kellően tájékozott az ügyben. Ezen túlmenően arra is gondolhatunk, hogy egy kényszer szülte intézkedésről van szó esetünkben, és így a pápa – pontos, naprakész információk hiányában – a legkézenfekvőbb megoldást választva fordult a megyéspüspökhöz. Úgy véljük tehát, hogy ennek ellenére sem lehet komolyabb változással számolni az apátság egyházjogi helyzetében. Erre utal az, hogy 1276. szeptember 3-án Benedek választott esztergomi érsek a tihanyi egyház pusztulása miatt, az ő joghatósága alá tartozó monostort minden tartozékával átadta a veszprémi egyháznak, Gyermeny, Bille, Csolnok plébániák tizedjövedelmét, illetve az ottani kápolnákét, ám – a korábbi alárendeltség jeleként – kötelezte az apátot az érsek zsinatán való megjelenésre, parancsai, határozatai elfogadására, illetve arra, hogy ezen felül még 10 márka súlyú viaszgyertyát adjon az esztergomi egyház főoltárára.[18] A probléma gyökere ugyanaz lehetett, mint négy évvel korábban: az apátság anyagi nehézségekkel, stb. küszködött, amit P. apát rövid kormányzati ideje sem tudott megoldani. Két olyan elem is előkerül itt azonban, amely egyértelműen az érsek kormányzati joghatóságára utal. Az egyik a zsinati kötelezettség, a másik az érseki határozatok (statuta) és parancsok (mandata) elfogadása. Ez utóbbi nyilvánvalóan az érsek törvényhozói jogának megnyilvánulása volt. Ezek fenntartása pedig egyértelműen arra utal, hogy az érsek kormányzati joghatósága érvényben maradt az apátság felett.[19]

A többi apátság esetében már kevesebb a biztos adat, hiszen csak elvétve akadunk olyan forrásra, amely akár közvetett módon, az esztergomi érsek joghatósága mellett szól. Ilyen pl. az a halovány nyom, amely a szentjobbi apátság esetében erre a sajátos jogviszonyra utal. A kolostor Árpád-kori történetéről keveset tudunk. Úgy tűnik, hogy Kálmán király Álmos tevékenysége miatt fordult a nem sokkal korábban alapított apátság ellen. A kegyuraságot Pál nádor családjának adta. Később II. Géza helyreállította az apátságot,[20] azaz vélhetőleg visszavette a kegyuraságot, ám III. István idején újabb nehézség adódott, mivel Pál nádor fiai megtámadták az apátságot. Erre a király oltalmába vette azt, és két királyi embert rendelt védelmére, Boleszló budai préposttal pedig összeíratta birtokait, és egyúttal kinyilvánította, hogy a kolostor csak az ő és az esztergomi érsek hatalma alá tartozik.[21] Több kutató szerint – az adat bizonytalansága ellenére – ez lehetett az alapja annak, hogy a szentjobbi apátság is a megyéspüspöki hatalom alól kivett, az esztergomi érsek alá rendelt kolostorrá váljon.[22]

Érdekes az az adat is, amely a 1230-as évek közepéről maradt fenn Garamszentbenedekkel kapcsolatban. 1235. szeptember 17-én ugyanis IX. Gergely pápa megbízta a csanádi püspököt, a bélakúti apátot, a bácsi prépostot, hogy járjanak el a garamszentbenedeki apátság és az esztergomi érsek közötti vitás ügyben, mivel a pápa által korábban kirendelt bíró, a tusculanumi püspök előtt Jacobus Sindicus apát elpanaszolta, hogy az előző érsek, J. jogaiban és birtokaiban háborgatta a monostort, sőt az érsek Albeus magister útján elmozdította Sindicus-t, mivel az nem kánonilag választatott, s nem az érsek rendeletéből lett megerősítve.[23] Sajnos a vizsgálat eredményét nem ismerjük. Ennek ellenére elmondható, hogy az érsek eljárása egyáltalán nem meglepő, hiszen egy egyházmegyéjébe tartozó egyházi intézmény felett csupán érvényesítette jogait. Az apátságra vonatkozó egyéb adatok is azt támasztják alá, hogy Garamszentbenedek felett teljes mértékben érvényesült az esztergomi érsek – mint ordinarius – szentelő és kormányzati joghatósága. Az 1235-ös ügy is tulajdonképpen ennek a lenyomatát viseli magán: az érsek sérelmezte a választás lebonyolítását és a megerősítés elmulasztását, ez utóbbi őt illette volna. A jogi sérelem elhárítása végett pedig élt kormányzati hatalmával és Albeus nyitrai főesperes útján megfosztotta az apátot állásától.

Az esztergomi érsek joghatóságára utal, hogy 1280-1290 között leváltotta a pécsváradi apátot, mert az nem felelt meg hivatalának.[24]

Itt említhetjük meg Kolozsmonostor esetét is, amelynek apátját, (II.) Henriket 1311 körül maga az esztergomi érsek mozdította el állásából, és helyébe a dombói apátot nevezte ki, aki maga helyett Broda Miklóst küldte oda.[25]

Érdekes adatot őrzött meg egy 1296-ban kelt oklevél, amely ugyan nem a szerzeteseket említi, ám élesen rávilágít arra a kapcsolatra, amely az esztergomi érsek és a királyi egyházak – így az apátságok – között kialakult. Ebben az évben ugyanis a veszprémi káptalan elismerte, hogy Pál Örs, Mikó Sasad, Miklós Chek, János Keszű, Domonkos Szt. Jakab és Péter Fehéregyház plébánosai a veszprémi egyházmegyéből, a tizedet az esztergomi érseknek fizetik, az ő zsinatán kötelesek megjelenni, mivel királyi egyházak. A káptalan ígéretet tett arra, hogy nem vonja kétségbe a továbbiakban ezt a jogot.[26]

Befejezésként hét olyan forrást hozhatunk fel, amelyek ugyan a jóval a vizsgált korszak után keletkeztek, ám szerencsés módon tételesen felsorolják az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó egyházi intézményeket.

Ezek közül az első az 1397-es esztergomi canonica visitatio. Az érsekség állapotát feltáró vizsgálat eredményei után következtek az érsekségnek alávetett egyéb egyházak. Ezek sorában találjuk az „Abbatiae” alfejezet alatt a királyi bencés apátságokat is, majdnem teljes számban: Pécsvárad, Szekszárd, Báta, Somogyvár, Zalavár, Bakonybél, Földvár, Zobor, Garamszentbenedek, Kolozsmonostor, Szentjobb.[27]

Három évvel később, 1400. május 1-én IX. Bonifác pápa a régi és addig megtartott szokásra hivatkozva megerősítette az esztergomi érsek lelki joghatóságát a pécsváradi, szekszárdi, bátai, földvári, kolozsmonostori, visegrádi, csanádi, tihanyi, somogy[vár]i, zala[vár]i, szentjobbi, [bakony]béli, bencés kolostorok és más egyházi intézmények felett, s minden ezzel ellenkező rendelkezést érvénytelenített. A megnevezett intézmények kötelesek voltak az érsek zsinatán megjelenni, és egyedül csak ő volt egyházi feljebbvalójuk, aki iránt tisztelettel és engedelmességgel kellett viseltetniük.[28] A pápai rendelkezés a kormányzati hatalom minden elemét érintette, így nem lehet kétségünk a felől, hogy az említett intézmények exemptioja az esztergomi érsek alá rendeléssel párosult.

Valamivel később, 1449-ből van újabb adatunk az apátságok és az esztergomi érsek joghatóságára vonatkozóan. Ezév november 19-én ugyanis Szekszárdon 18 bencés apát tiltakozást jelentett be V. Miklós pápa azon rendelkezése ellen, amely kötelezte „az esztergomi egyháztartomány, valamint az egész magyar királyság és kapcsolt részei, a mondott esztergomi egyház alá vetett minden egyes – bármely rendű, rangú és állapotú – clericusát, legyenek azok felmentve (a megyéspüspök joghatósága alól), vagy sem”, hogy fizessen 2000 dukátot az esztergomi székesegyház javítására.[29] A tiltakozást jegyző apátok a következők voltak: a kapornaki (István, egyben szörényi püspök), a szekszárdi (Zsigmond), a bátai (László), a tihanyi (László), a dombói (András), a földvári (István), a zalavári (Péter), a tatai (Balázs), az iváni (János), a somogyvári (Mihály), a szentgergelyi (György), a berzétemonostori (György), a zebegényi (Tamás), az almádi (András), a mágocsi (Vince), a madocsai (Kristóf), a szentternitási (János) és a szentjobbi (Balázs) apát. A pápa képviseletében szerepelt még Péter pécsváradi apát, aki a váci püspök és a kolozsmonostori apáttal együtt a rendelet végrehajtását képviselte. A panaszosok közül nyolc királyi alapítású apátság volt. A tiltakozás azonban eredménytelen volt, hiszen 1450 elején a pápa elutasította a fellebbezést, és meghagyta a már említett végrehajtóknak a rendelkezés foganatosítását. Ebben a forrásban már kevesebb apát szerepel tételesen, kimaradt a kapornaki, az iváni, a somogyvári, a szentgergelyi, a berzétemonostori, a zebegényi, az almádi, a mágocsi, a madocsai, a szentternitási és a szentjobbi. Ugyanakkor az oklevél több más bencés apátról is említést tesz, amely alkalmasint utalhat a többi, korábban megnevezett személyre.[30]

Ugyancsak 1449-ből ismeretes Gergely milkói püspök vizitációja, amelyet Szécsi Dénes esztergomi érsek, prímás parancsára teljesített. Ennek során – többek között – meglátogatta a földvári, a szekszárdi, a bátai, a pécsváradi, a madocsai, a dombói, a zebegényi, a visegrádi (Szt. András), az ercsi, a széki (Zeek) és a bélakúti apátságokat.[31]

1454. október 8-án Szécsi Dénes esztergomi érsek kérte egyes egyházak exemptiojának megerősítését V. Miklós pápától. Itt szerepelt – ismét más egyházak társaságában – Pécsvárad, Szekszárd, Báta, Földvár, Kolozsmonostor, Tihany, Somogyvár, Zalavár, Szentjobb és Bakonybél.[32]

Végül II. Piusz pápa 1464. június 12-én kelt bullájában, hivatkozva elődje, IX. Bonifác rendelkezésére, ismét részletesen felsorolta az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó apátságokat. A felsorolásban megtalálható Pécsvárad, Báta, Szekszárd, Földvár, Somogyvár, Kolozsmonostor, Szentjobb, Zalavár, Tihany, Bakonybél.[33]

Az 1397 és 1464 közötti források alapján érdekes kép bontakozik ki az exemptnek tartott királyi alapítású bencés apátságokról. A hét idézett forrás közül négyben (1397, 1400, 1454, 1464) a 13 királyi alapítású bencés apátság közül 10 szerepel, igaz változó összetételben.[34] A másik három forrásban, amelyek szoros összefüggést mutatnak, egy alkalommal 8, illetve 6 (1449. november 19., 1450. február 18.), egyszer pedig (1449. október 21. – november 19.) négy ilyen apátság szerepel.[35] Az első kettő lényegében egy ügyet takar: egyes bencés apátságok tiltakoztak az esztergomi székesegyház felújítása címén kivetett hozzájárulás ellen. Az itt szereplő apátságok területileg is jól megfoghatóak, egy kivétellel (Szentjobb, 1449), mind a dél-dunántúli, dél-magyarországi régióból kerültek ki. Fontos azonban megjegyezni, hogy az említett ügyben kelt pápai mandátum nem egyedül a pécsváradi apátnak, hanem rajta kívül a váci püspöknek és a kolozsmonostori apátnak is szólt. Elképzelhető, hogy a többi apátságnak azért nincs nyoma, mert nem is tiltakoztak a pápai rendelvény ellen. Hozzá kell mindehhez tennünk azt is, hogy a tiltakozás megléte vagy hiánya igazán nem is mérvadó az apátságok jogállása szempontjából, ugyanis maga a pápai rendelkezés fogalmaz úgy, hogy azt minden Esztergomnak alávetett egyház esetében az esetlegesen fennálló mentesség ellenére is végre kell hajtani.

Összességében úgy tűnik, hogy az exemptioval bíró egyházi intézmények köre meglehetősen eltérően alakult az Árpád-korban, illetve a 14-15. században. A források tanúbizonysága alapján azzal számolhatunk, hogy a 14-15. században egyre több intézmény (apátság, társaskáptalan, plébánia és esperesség)[36] nyert el ilyen kiváltságot, azaz a megyéspüspöki kormányzati joghatóság alóli mentességet és az esztergomi érsek joghatósága alá rendeltséget, más szóval passzív exemptiot. Bár a kép nem teljes, hiszen e tanulmány keretében nem foglalkozhattunk részletesen a társaskáptalanok, plébániák és esperességek egyházjogi helyzetével. Az ide vonatkozó, 14-15. századnál korábbi források feldolgozása így természetesen módosíthatja ezt a képet. A királyi alapítású bencés apátságok esetében viszont elmondható, hogy ezek esetében az esztergomi érsek kormányzati joghatóságára utaló adatok a 13. század elejétől rendszeresen megjelennek a forrásokban, így nem lehet kétségünk a tekintetben, hogy mentesültek a megyéspüspök kormányzati joghatósága alól, azaz passzív exemptiot nyertek, és a magyar egyháztartomány vezetőjének joghatósága alatt álltak. Ez azt jelentette, hogy egyedül ő vizitálhatta és hívhatta zsinatra ezeket az intézményeket, illetve alkalmazhatott velük szemben fenyítékeket (censurae).

MELLÉKLET

Az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó (exempt) bencés apátságok a 13-15. században[37]

		Bencés apátságok
forrás	szám	királyi alapítás	egyéb alapítás
III. István [1162-1172]	1	Szentjobb	-
III. Ince 1203. 05. 05./a	12	*(Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Tihany, Szekszárd, Garamszentbenedek, Somogyvár, Zobor, Báta, Szentjobb, Kolozsmonostor, Földvár)	-
III. Ince 1203. 05. 05./b	12	* (Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Tihany, Szekszárd, Garamszentbenedek, Somogyvár, Zobor, Báta, Szentjobb, Kolozsmonostor, Földvár)	-
III. Ince 1203. 05. 05./c	12	* (Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Tihany, Szekszárd, Garamszentbenedek, Somogyvár, Zobor, Báta, Szentjobb, Kolozsmonostor, Földvár)	-
III. Ince 1204	12	* (Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Tihany, Szekszárd, Garamszentbenedek, Somogyvár, Zobor, Báta, Szentjobb, Kolozsmonostor, Földvár)	-
pécsváradi „alapítólevél” +1015 [1212-1228]	1	Pécsvárad	-
IX. Gergely 1231. 02. 28.	12	* (Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Tihany, Szekszárd, Garamszentbenedek, Somogyvár, Zobor, Báta, Szentjobb, Kolozsmonostor, Földvár)	-
IX. Gergely 1235. 09. 17.	1	Garamszentbenedek	-
IX. Gergely 1235. 11. 20.	12	* (Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Tihany, Szekszárd, Garamszentbenedek, Somogyvár, Zobor, Báta, Szentjobb, Kolozsmonostor, Földvár)	-
IX. Gergely 1241. 02. 26.	12	* (Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Tihany, Szekszárd, Garamszentbenedek, Somogyvár, Zobor, Báta, Szentjobb, Kolozsmonostor, Földvár)	-
Vancha István esztergomi érsek 1252	1	Zalavár	-
Benedek esztergomi érsek 1276. 09. 30.	1	Tihany	-
1280-1290	1	Pécsvárad	-
Tamás esztergomi érsek 1311	1	Kolozsmonostor	-
esztergomi canonica visitatio 1397	**16 (10+6)	Pécsvárad, Szekszárd, Báta, Somogyvár, Zalavár, Bakonybél, Földvár, Zobor, Kolozsmonostor, Szentjobb	Visegrád (Szt. András), Csanád, Ludány, Lekér, Telki, Zebegény,
IX. Bonifác 1400. 05. 01.	**12 (10+2)	Pécsvárad, Szekszárd, Báta, Földvár, Kolozsmonostor, Tihany, Somogyvár, Zalavár, Szentjobb, Bakonybél	Visegrád (Szt. András), Csanád
Dél-magyarországi apátok gyűlése Szekszárd, 1449. 11. 19.	**18 (8+10)	Szekszárd, Báta, Tihany, Földvár, Zalavár, Somogyvár, Szentjobb, Pécsvárad	Kapornak, Dombó, Szentgergely, Tata, Iván, Berzétemonostor, Zebegény, Almád, Mágocs, Madocsa, Szentternitás
Gergely milkói püspök vizitációja, 1449. 10. 21. – 11. 19.	**11 (4+7)	Földvár, Szekszárd, Báta, Pécsvárad	Madocsa, Dombó, Zebegény, Visegrád (Szt. András), Ercsi, Zeek, Bélakút
V. Márton 1450. 02. 18.	**8 (6+2)	Szekszárd, Báta, Tihany, Földvár, Zalavár, Pécsvárad	Dombó, Tata
Szécsi Dénes esztergomi érsek 1454	**12 (10+2)	Pécsvárad, Szekszárd, Báta, Földvár, Kolozsmonostor, Tihany, Somogyvár, Zalavár, Szentjobb, Bakonybél	Visegrád (Szt. András), Csanád
II. Piusz 1464. 06. 12.	**15 (10+5)	Pécsvárad, Báta, Szekszárd, Földvár, Somogyvár, Kolozsmonostor, Szentjobb, Zalavár, Tihany, Bakonybél	Visegrád, Madocsa, Zebegény, Bulcs, Csanád

Jegyzetek:

[1] Fraknói Vilmos: A szekszárdi apátság története. Bp., 1879. 12. p.; Bunyitay Vincze: A váradi püspökség káptalanai és monostorai a püspökség alapításától 1566. évig. In: Uő: A váradi püspökség története. III. köt. Nagyvárad, 1883. (továbbiakban: Bunyitay, 1883.) 329-333., 341-343. p.; Knauz Nándor: A Garam melletti szent-benedeki apátság. I. Bp., 1890. 14-15., 41-42., 63-80. p.; Balics Lajos: A római katholikus egyház története Magyarországban. I-II/2. Bp., 1885-1890. (továbbiakban: Balics, 1885-1890.) II/2. 162-164. p. (Bakonybél), 164-165. p. (Báta), 170-171. p. (Földvár), 171-173. p. (Garamszentbenedek), 179-190. p. (Kolozsmonostor), 189-199. p. (Pannonhalma), 199-200. p. (Pécsvárad), 201-203. p. (Somogyvár), 203-204. p. (Szekszárd), 205-206. p. (Szentjobb), 211-213. p. (Tihany), 215. p. (Zalavár), 216-217. p. (Zobor); Sörös Pongrácz: „Nullius” terület volt-e a bakonybéli apátság? (Különnyomat a Magyar Sion 1900. évi évfolyamából) Esztergom, 1900.; Uő: A pécsváradi bencés apátság. In: Katholikus Szemle, 1905. küln. 865-868., 873. p.; Erdélyi László: A tihanyi apátság kritikus oklevelei. Bp., 1906. (Értekezések a történeti tudományok köréből XXI/3.); Erdélyi László – Sörös Pongrácz (szerk.): A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. I-XII/B. Bp., 1902-1916. (továbbiakban: PRT.) VII. 63-64., 469-470., VIII. 42-47., 57-84., 230-233., 261-264., X. 20., 26-29., 41., 49., 51-53., 55-58., 101-107., 110-111., 120-122., XII/B. 14., 20., 53., 75., 102., 123., 167., 169. p.; Horváth Jenő: A szerzetesrendek exemptioja. Temesvár, 1911. 5-17., 66-70., 96-108., 157-158. p., 30-36. p. (Pannonhalma), 40-50. p. (királyi apátságok általában, ill. Pécsvárad, Zalavár és Bakonybél); Csomor Lajos: A kolozsmonostori benczés apátság és birtokai (1556-ig). Kolozsvár, 1912. (továbbiakban: Csomor, 1912.) 13-20. p.; Haiczl Kálmán: A garamszentbenedeki apátság története. Bp., 1913.; Kiss Szerafin: A bakonybéli apátság. Pápa, 1925.; Follajtár Ernő: A zobori bencés apátság története. Komárom, 1934. (A Nemzeti Kultúra ismerettára 2.); Holub József: Zala megye története a középkorban. I. Pécs, 1929. küln. 331-404. p. (Zalavár, Tihany, Bakonybél); Mihályi Ernő: Szent István monostorai. In: Serédi Jusztinián (szerk.): Emlékköny Szent István halálának kilencszázadik évfordulójára. I-III. köt. Bp., 1938. I. 363-385., 367-372. p. (Pannonhalma), 374-377. p. (Bakonybél), 377-380. p. (Zalavár), 380-382. p. (Pécsvárad), 382-383. p. (Zobor); Szakály Ferenc: A szekszárdi konvent hiteleshelyi és oklevéladó működése 1526-ig. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből. I. Szekszárd, 1968. 9-60., 10. p., 10. sz. jegyz.; Kozák Károly: A szekszárdi apátság és a megyeháza története. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből. VI. Szekszárd, 1974. 339-383. p. (továbbiakban: Kozák, 1974.) 342., 348. p.; Mezey László: Az esztergomi érsekség primáciává fejlődése. In: Vigília, 1976. 6. sz. 368-374. p. (továbbiakban: Mezey, 1976.); Vass Előd: Szekszárd az apátság alapításától a török kiveréséig. In: K. Balog János (szerk.): Szekszárd város történeti monográfiája. Szekszárd, 1989. 39-95., 47. p.; Sipos Gábor: A kolozsmonostori konvent hiteleshelyi működése. In: Csetri Elek – Jakó Zsigmond – Tonk Sándor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 1979. 33-36. p. (továbbiakban: Sipos, 1979.) 34-35. p.; Sümegi József: Báta a középkori és törökkori forrásokban, 895-1686. In: Kápolnás Mária (szerk.): Báta évszázadai. Emlékkönyv a bátai apátság alapításának 900 éves évfordulójára. Báta, 1993. 11-126. p., 19-33. p.; Uő: Adalékok Báta, Cikádor és Zebegény monasteriológiájához. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1993. 1-2. sz. 143-154. p.; Mezősiné Kozák Éva.: Adatok a dunaföldvári bencés apátságról. In: Entz Géza nyolcvanadik születésnapjára. Tanulmányok. [Bp.,] 1993. 137-150. p., 138. p.; Veress D. Csaba: Bakonybél története. Veszprém, 1993. 22., 26. p.; Solymosi László: Exemptio. In: Kristó Gyula (főszerk.): Korai magyar történeti lexikon. 9-14. század. Bp., 1994. (továbbiakban: KMTL.) 206. p.; Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Pécsvárad bencés apátsága és települése a középkorban. In: Füzes Miklós (szerk.): Pécsvárad. Pécsvárad, 2001. 103-197., 132-135. p.; Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi tevékenysége (1254-1526). In: Uo. Pécsvárad, 2001. 199-218. p., 203. p.; Szovák Kornél: A bencés szerzetesség korai századai Magyarországon. In: Takács Imre (szerk.): Paradisum plantavit. Bencés monostorok a középkori Magyarországon. Benedictine Monasteries in Medieval Hungary. Pannonhalma, 2001. 35-47. p., 41., 44. p.; Hervay F. Levente: A bencések és apátságaik története a középkori Magyarországon. (Bencés élet a középkori Magyarországon, A bencés apátságok, az apátos monostorok és a puszta monostorok története). In: Uo. Pannonhalma, 2001. 461-547. p., 463., 469-470., 480., 481., 489., 490-492., 497., 515., 524. p.

[2] Valamivel korábban, 1191. január 8-án ugyan III. Kelemen pápa felszólította a székesfehérvári prépostot és a pannonhalmi apátot, hogy a szokott tisztelettel és engedelmességgel viseltessenek az esztergomi érsek irányában, ám ebből önmagában aligha vonhatunk le messzemenő következtetéseket. „Per apostolica vobis scripta mandamus, quatinus venerabili fratri nostro Jobo Strigoniensi archiepiscopo reverentiam et obedientiam impendere procuretis, quam predecessores vestri consueverunt predecessoribus exhibere. Esztergomi Prímási Levéltár, Archivum ecclesiasticum vetus (továbbiakban: EPL. AEV.), n. 5. Litt. B.; [Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL.), Mohács előtti gyűjtemény, Df. [= Diplomatikai Fotótár.] 248965.), PRT. I. 614. p.; Knauz, Ferdinandus (ed.): Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. I. Strigonii, 1874. (továbbiakban: MES. I.) 139-140. p.; vö. PRT. I. 120. p.

[3] „Innocentius episcopus servus servorum Dei, venerabilibus fratribus archiepiscopis et episcopis in regno Ungariae constitutis salutem et apostolicam benedictionem. Significavit nobis carissimus in Christo filius noster H. rex Ungarorum illustris, quod regales praepositurae, sicut ad eum temporalibus, sic ad nos in spiritualibus nullo pertinent mediante, unde petebat, ut electus canonice praepositus ad nos in propria persona, vel per nuncium cum litteris suis assensus accederet confirmationem electionis suae a sede apostolica obtenturus. Nos autem sic iura nostra volentes illibate servare, quod et vestra serventur illibata, fraternitati vestrae per apostolica scripta mandamus, atque praecipimus, quatenus ad praeposituras ipsas, sicut ad nos asseruntur sine medio pertinere, manus illicitas nulatenus extendatis, et ius eorum temeritatis ausu nullus usurpet, quia quum iura vestra vobis velitis illibata servari, indignus esset pariter absurdum, si ea, quae ad nos pertinet, turbaretis. [...]” Fejér, Georgius (ed.): Codex diplomaticus Regni Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Budae, 1828–1844. (továbbiakban: Fejér.) II. 392-393. p.; MES. I. 166. p. (kivonat)

[4] „Innocentius episcopus servus servorum Dei carissimo in Christo filio H. regi Ungariae illustri salutem et apostolicam benedictionem. Regalis magnificentia nuper nobis per suas littera supplicavit, ut quum regales praepositurae, quae sunt in Hungaria, sicut ad te in temporalibus nullo pertineant mediante, statuere dignaremur, ut novus praepositus ad sedem apostolicam infra annum vel in propria, vel per idoneum nuncium cum litteris regalis assensu accedat, confirmationis gratiam obtenturus. Nos ergo tuis precibus inclinati, praesertim cum consonet canonicis instituis, praesentium auctoritate statuimus, ut quicunque de ceteris ad regimen praepositurarum illarum, quae ad nos in spiritualibus nullo pertinent mediante, fuerint evocati ad apostolicae sedis praesentiam infra annum in personis propriis, vel per idoneos nuncios, cum lutteris regalis assensus, accedant pro confirmationis munere obtinendo, ita quod interim in spiritualibus non ministrent. Qui si forte infra praedictum terminus venire neglexerint, ex tunc praeposituris illis se noverint spoliandos. [...]” Fejér. II. 404. p.; Szentpétery, Emericus (ed.): Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke, I-II/1. Bp., 1923-1943. - - - II/2-4. Manuscriptis Emericus Szentpétery adhibitis et completis critice digessit Iván Borsa. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerkesztette Borsa Iván. Bp., 1961-1987. (továbbiakban: RA.) n. 203.

[5] III. Kelemen: 1188. április 5., III. Celesztin: 1191. december 20. MES. I. 135-136., 141. p.

[6] EPL. AEV. n. 6. (Df. 278924.) „Innocentius episcopus servus servorum Dei venerabili fratri Strigoniensi archiepiscopo salutem et apostolicam benedictionem. Iustis petentium desideriis dignus est nos facilem praebere consensum; et vota, quae rationis tramite non discordant effectu prosequente complere. Ius, quod a bonae memoriae Alexandro papa, praedecessore nostro, et inclite recordationis Bela Ungarorum rege, ac ecclesia Colocensis, videlicet, ut Ungarici reges ab archiepsiscopis Strigoniensibus semper debeant coronari, Strigoniensi metropoli fuit manifeste recognitum, sicut in eorum authenticis continetur; et felicis recordationis Clemens et Coelestinus, praedecessoris nostri suis litteris confirmarunt. Ius quoque, quod habes in conferendis ecclesiasticis sacramentis regibus, et reginis Ungariae, ac haeredibus eorumdem, et iurisdictionem ecclesiasticam, quam in praepositos, et officiales regiae domus habes, quam et idem praedecessor noster Coelestinus ecclesiam tuam habare decrevit, iurisdictionem etiam, quam obtines in abbatiis et praeposituris regalibus, ecclesiae Strigoniensi per Ungariam ubicunque subiectis, decimas insuper primitias et incensum, quae de camera regis ecclesiae memoratae debentur, sicut omnia de ratione, vel consuetudine ad ecclesiam tuam pertinere noscuntur, tibi et successoribus tuis apostolica confirmamus. [...]” Fejér. II. 416-417. p.; MES. I. 166-167. p. (kivonatos) Vö. PRT. X. 103. p.

[7] Esztergomi káptalan magánlevéltára, Lad. 44. Fasc. 1. n. 4. (Df. 237277.) „[…] quod cum in ecclesia, que spectat ad ispum [sc. archiepiscopum Strigoniensem] benediccionem post missam dare cepisset, tu [sc. archiepiscopus Colocensis] in non modicum clamorem prorumpens, in ipsius iniuriam et grauamen populo benediccionem dedisti. Preterea contra voluntatem suam consecrationis munus in ecclesia, pertinente ad ipsum, duobus episcopis impendisti et per alias ecclesias suo prouincie, ad Strigoniensem ecclesiam pertinentes, sollempniter crucem ante te faciens deportari, palleatus missam contra voluntatem suam, sicut asserit, celebrasti. [...]” MES. I. 165. p.

[8] „Innocentius, etc. Olim nobis regalis magnificentia per suas litteras supplicavit, ut quum regales praepositurae, quae sunt in Ungaria, sicut ad te in temporalibus, sic ad nos in spiritualibus nullo pertineant mediante, statuere dignaremur, quatenus novus preaepositus ad sedem apostolicam infra annum, vel in persona propria, vel per idoneum nuncium, cum litteris regalis assensus accederet confirmationis gratiam obtenturus. Nos ergo tuis precibus inclinati, statuimus, ut quicunque de cetero ad regimen praepositurarum illarum, quae ad nos in spiritualibus nullo pertineant mediante, fuerint evocati ad apostolicae sedis praesentiam infra annum in personis propriis, vel per idoneum nuncium, cum litteris regalis assensus, accedant pro confirmationis munere obtinendo, ita quod interim in spiritualibus non ministrent. Qui si forte infra dictum terminum venire neglexerint, ex tunc praeposituris illis se noverint spoliandos. Consequenter autem bonae memoriae I[ob] Strigoniensis archiepiscopus ad praesentiam nostram accedens, in nostra et fratrum nostrorum preasentia proposuit viva voce, quod in abbatiis et praeposituriis regalibus ad eum et Strigoniensem ecclesiam iusrisdictio ecclesiastica pretinebat. Unde petebant constitutionem praescriptam, tamquam per subreptionem illicitam revocari. Nos autem viam mediam eligentes, provida deliberatione decrevimus, ut occasione litterarum, quas primo direximus circa praeposituras et abbatias [regales] ecclesiae Strigoniensi per Ungariam ubicunque subiectas, nullum ei, vel successoribus suis praeiudicium generetur. Regalem igitur excellentiam volumus non latere, quod nec per secundas litteras iuri tam nostro, quam regio, nec per primas ipsius archiepiscopi et Strigoniensi ecclesiae iustitiae derogatur; quum in primis constitutum fuerit de illis, quae in spiritualibus ad nos nullo mediante pertinere noscuntur, in secundis vero de his, quae Strigoniensi ecclesiae esse subiectae.” Fejér. II. 423-424. p. Vö. Kozák, 1974. 378. p.

[9] SZOVÁK KORNÉL: Pápai-magyar kapcsolatok a 12. században. In: Zombori István (szerk.): Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Bp., 1996. 21-46. p., 31-37. p.; Érszegi Géza: „Miklós 1.” In: KMTL. 456. p.

[10] 1216: „[…] a Vesprimiense ecclesia presentantur omnia ecclesiastica sacramenta […] illud idem de abbatiis et praeposituris regalibus observetur, sicut et hactenus observatum. […] Adiicimus quoque, ut abbates, monachi abbatiarum Cisterciensis Ordinis secundum suorum privilegiorum tenorem tenorem recipiant omnia ecclesiastica sacramenta [ab episcopo Vesprimiense] super quod Strigoniensis [archiepiscopus] nullatenus opponat.” MES. I. 209-210. p. 1220: [MOL., Mohács előtti gyűjtemény, Dl. (= Diplomatikai Levéltár.) 3115.] „Honorius episcopus, etc. venerabili fratri Vesprimiensi episcopo, salutem etc. Ea que concordia vel iudicio termimantur, firma debent et illibata consistere, et ne in recidive conventionis scrupulum relabantur, apostolico convenit presidio communiri. Ex parte suiquidem tua fuit nobis humiliter supplicatum, ut diffinitivam sententiam, quam venerabilis frater noster P[elaginus] Albanensis episcopus apostolice sedis legatus, et dilectus filius S[tephanus] basilice Duodecim Apostolorum presbyter cardinalis quos bone memorie I[nnocentius III] papa predecessor noster tibi et venerabili fratro nostro … Strigoniensi archiepiscopo concesserat auditores, super iure coronationis et inunctionis reginarum Ungarie, abbatiis et preposituriis regalibus Vesprimiensis diocesis et rebus aliis pro te contra eundem archiepiscopum rationabiliter promulgarunt, apostolico dignaremur munimine roborare. Nos igitur tuis iustis precibus inclinati, sententiam ipsam iustitia exigente prolatam, auctoritate apostolica confirmamus, et presentis scripti patrocinio communimus. […]” Monumenta romana episcopatus Vespremiensis – A veszprémi püspökség római oklevéltára … I-II. Budapestini, 1896-1898. (a továbbiakban: MREV.) I. 51. p.

[11] Veszprémi káptalan hiteleshelyi levéltára, Bullae 5. (Df. 230073.) „Innocentius episcopus servus servorum Dei dilectis filiis abbatibus, prepositis et aliis exemptarum ecclesiarum prelatiis in Vesprimiensi diocesi constitutis salutem et apostolicam benedictionem. Volentes … Vesprimiensi episcopo in iure suo, sicut tenemur, adesse, auctoritate vobis presentium districtius inhibemus, ne sacros ordines, chrisma et alia ecclesiastica sacramenta, que suscipere debeatis ab ipso, quamdiu gratiam apostolice sedis habuerit et ea vobis gratis et sine pravitate aliqua voluerit exhibere, ab aliis episcopis recipere presumatis, nisi hoc forte alicui vestrum ex speciali sedis apostolice privilegio sit indultum, neque contra tenorem privilegiorum vestrorum in preiudicium Vesprimiensis ecclesie usurpare vobis aliquod temere attemtetis. Alioquin noveritis, nos dilectis filiis … Sancti Gotardi et … de Sekodor abbatibus Quinqueecclesisensis et Geuriensis diocesum et archidiacono de Cheringrad Waciensis nostris dedisse litteris in mandatis, ut vos ab huiusmodi presumptione, sicut iustum fuerit, appellatione remota, compescant. […]” MREV. IV. 305. p. Vö. PRT. X. 103. p.

[12] Vatikáni Levéltár, Reg. Vat. Anni IV. Epist. 121. „[…] Iurisdictionem etiam, quam obtines in abbatiis et preposituris regalibus ecclesie Strigoniensis per Ungariam ubicumque subiectis […]” Theiner, Augustinus: Vetera monumenta historica Hungariam sacram illustrantia. I. Romae, 1859. (továbbiakban: Theiner, 1859.) 93. p.

[13] „Gergorius episcopus [servus servorum Dei] venerabilibus fratribus episcopis et aliis ecclesiarum prelatis et dilectis filiis clericis provincie Strigoniensis salutem [et apostoloicam benedictionem]. Ad obedientiam et reverentiam debitam vestris superioribus exhibendam devotionem vestram apostilicis litteris tanto sollicitius invitamus, quanto fortius ad id teneri vos novimus etiam tacentibus per vos ipsos. Hunc est, quod universitatem vestram monendam duximus attente et hortandum mandantes, quatenus venerabilem fratrem nostrum Strigoniensem archiepiscopum, cum ad vos causa visitationis accesserit, benigne reciper ac honeste tractare curetis, in hiisque ad correctionem pertinent, officii sui debitum exercere ipsum libere permittentes, alioquin sententiam, quam idem rite tulerit in rebelles, ratum habebimus. […]” Theiner, 1859. 140. p.

[14] „Gregorius episcopus servus servorum Dei venerabili fratri … archiepiscopo Strigoniensi salutem et apostolicam benedictionem. Sua nobis carissimus in Christo filius noster … Ungarie rex illustris, petitione monstravit, quod in monasteriis Strigoniensis provincie, ordinis sancti Benedicti, ad tua iurisdictionem immediate spectantibus, in quibus idem rex ius obtinet patronatus, quae aliquando flores et fructes produxerant honestatis, usque adeo excreverunt tribuli vitiorum, quod monachi, habitantes in ipsis tamquam scurrae vagantes, regularis refugae discipline vitam ducunt omnimode dissolutam, se hostes nature nefando carnis vitio statuentes, frena monachalis modestie totaliter relaxando, in omnem sui desiderii libertatem, propter quod in contemtum habentur ab omnibus et derisum, dum fideles, qui bona dictis monasteriis contulerunt, orationum sperantes suffragiis inibi habitantium relevari nunc spe preconcepta frustrantur, nulla spe sibi reposita, ut eadem monasteria ulterius in suo possint ordine reformari. Quum igitur instantia nostra cotidiana sit omnium ecclesiarum cura sollicita, mandamus, quatenus personaliter accedens ad monasteria supradicta, eisdem officium visitationis impendens, corrigas et reformes in ipsis iuxta dicti ordinis instituta tam in capite, quam in membris, quae correctonis et reformationis officio noveris indigere. Si vero non possint de dicto ordine aliquatenus reformari, illa de Cisterciensi seu Premonstratensi ordine reformare procures, contradictores per censuram aecclesiasticam auctoritate nostra apellatione postposita compescendo.” Vatikáni Levéltár, Reg. Vat. Anni XIV. Epist. 228.; Theiner, 1859. 179. p.

[15] III. Honorius 1225-ben értesítette az esztergomi és a kalocsai érseket, valamint alárendeltjeiket, hogy mivel a bencések nem tartják be a IV. lateráni zsinat rendelkezéseit és nem jelennek meg a három évente megtartott káptalanokon, a pápa utasította a pécsváradi és bulcsi apátokat, hogy még abban az évben tartsanak káptalant Madocsa mellett a két szomszédos ciszterci apáttal, ill. meghagyta, hogy ezentúl évente tartsanak káptalant, válasszanak vizitátorokat, azokat az apátokat pedig, akiket a vizsgálat után letesznek állásukból, a püspökök mozdítsák el az egyházmegyéjükben levő monostorok éléről. Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltár (továbbiakban: PBFL.) Capsa 35. O., Df. 206878.; PRT. I. 663-667. p. A rendelkezés azért is érdekes, mert a pápa kitért arra is, hogy úgy a mentességet élvező, mint a nem élvező (tam exemptos, quam non exemptos) apátságoknak részt kell venniük a káptalanon. Az is jól látható, hogy normális esetben a vizsgálat eredményét a püspökök foganatosították, kormányzati hatalmuknál fogva. Ilyen reformáló rendelkezéssel találkozunk még IV. Sándor 1256. október 10-én kelt oklevelében, amelyben a bencés rend reformjával már a pannonhalmi apátot bízta meg, igaz a rendi káptalan hozzájárulásával. (PBFL. Capsa 40. F., Df. 207037., PRT. II. 297-298. p.) Vö. PRT. II. 8-10. p.; Homonnai Sarolta: A magyarországi bencések 14. századi reformtörekvései. In: Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica. Szeged, 1999. 43-55. p., passim.

[16] „Accepimus sane quod monasterium de Ticon ordinis sancti Benedicti tue diocesis, ita tibi quod nulli alii subiectum. Abbate, monachis et aliis quibuscumque personis est totaliter destitutum, et adeo etiam in spiritualibus et temporalibus deformatum quo de suo non potest ordine reformari. Nos igitur porrectis nobis super hoc ex parte carissimi in Christo filii nostri illustris regis Ungarie eiusdem monasterii patroni precibus inclinati, fraternitate tue per apostolica scripta mandamus, quatenus si est ita et tibi constiterit quod predictum monasterium non possit in suo ordine reformari, ipsum de personis Cisterciensis ordinis auctoritate nostra reformare procures et regularibus eiusdem Cisterciensis ordinis institutionibus informare. Contradictore per censuram ecclesiasticam appellatione postposita compescendo. […]” Dl. 981.; Kovács Béla: X. Gergely pápa közöletlen oklevele. (Új adatok a tihanyi apátság XIII. századi történetéhez.) In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 13. Veszprém, 1978. Történelem. 89-92. p., 90. p.

[17] EPL. Acta radicalia. U. 8. 170. (Df. 248173., 1389-es átiratban) 1274. november 23-án „Nos frater P. abbas de Tykonio Cister[ciensis] ordinis damus pro memoria […]” (PRT. X. 535-536. p.) adott ki oklevelet.

[18] EPL. Acta radicalia Lad. Q. fasc. I., n. 11. (Df. 248527.) „[P]etrus Dei gracia episcopus Wesprimiensis et magister Paulus prepositus ac capitulum eiusdem loci omni Christi fidelibus … salutem … Ad noticiam … cupimus venire, quod … honorabilis ecclesia Strigoniensis, nostra metropolis … exigente diri temporis pravitate … ad exinanicionem virtutis extreme … malignorum incursibus miserabiliter est preducta, propter quod nos eidem ecclesie, tamquam capiti nostro precipuo … duas villas nostras Germen vocatas … cum decimis eciam omnibus duarum parrochiarum, scilicet de Bylle et de Cholnuk, Weprimiensis diocesis ac capellis ipsarum villarum cum lege iurisdictionis et diocesana prorsus exemptis, et in ius Strigoniensis ecclesie pleno iure transfusis, que quidem ville et iura ipsi ecclesie Strigoniensi sunt in proximo continua et vicina, cessimus … ab ea irrefragabiliter possidenda in perpetuum mero iure. Dominus autem Benedictus, Dei gracia sancte Strigoniensis ecclesie electus eiusdemque loci comes perpetuus, de prepositi et capituli sui … beneplacito, consilio et assensu, affliccioni et desolacioni nostre et ecclesie Wesprimiensis, quas unacum ipsis sustinuimus, condolentes, e converso eidem ecclesie nostre Tychiniensium ecclesiam, Wesprimiensis diocesis, ad Strigoniensem ecclesiam immediate in spiritualibus et temporalibus pertinentem et ecclesie nostre Wesprimiensi continguam, conterminam e proximo et vicinam, cum omnibus suis iuribus, possessionibus, vineis, lacubus, passagiis seu tributis ipsi ecclesie Wesprimiensi … in consolacionem tam nostre, quam ipsius Tychinoensis ecclesiarum, cum potissime in Tychoniensi ecclesia memorata, subiecta novissima pauperitatis, iam laudes divine fere omnino organa sint suspensa, realiter cessit, dedit, assignavit et tradidit, nullo sibi iure alio ibidem penitus reservato, nisi quod in aliis ecclesiis collegiatis, Wesprimiensi sedi immediate subiectis, sibi iure metropolitico dinoscitur vendicare, perpetuo possidendam, ita quod prelatus dicte ecclesie Tychoniensis, qui pro tempore in ipsa ecclesia per nos fuerit institutus, in signum subieccionis ad synodum archiepiscopi Strigoniensi una nobiscum accedere teneatur, recepturus ibidem cum reverentia ipsius archiepiscopi statuta salubria et mandata; et quod tunc in signum subiecionis pristine cereum decem marcas cere ponderantem, ad honorem maioris altaris ecclesie Strigoniensis dare debeat et offerre. Et … nos et ecclesias nostras … in possessione omnium predictorum vicissim et mutuo induximus et induci fecimus pacifice et quiete. […]” PRT. X. 537-538. p.

[19] Vö. PRT. X. 105. p.

[20] Fejér. II. 156. p.

[21] Fejér. VII/1. 161-163. p. Vö. Bunyitay, 1883. 325-326. p.; PRT. XII/B. 142. p. Ezt az oklevelet később Simon apát állítólag átiratta IV. Bélával. Vö. RA. 121., 124. p.; Diplomata Hungariae antiquissima edendo operi Georgius Györffy. Budapestini, 1992. vol. I. 1000-1131. n. 101., 302-303. p.

[22] Bunyitay Vince ennél sokkal messzebb ment. Véleménye szerint: „Már az annyiszor idézett oklevél-töredék [ti. az „alapítólevél”], de egyéb történeti emlékeink szerént is az apát a püspöki hatóság alól ki volt véve és csak az esztergomi érseknek vala alávetve, s minthogy főapátnak neveztetik, ennélfogva hihető, hogy legalább a váradi püspökség Szent-Benedek-rendü monostorai viszont ő alája valának rendelve, s azok felett, mint különben is mindnyájok elseje és anyja, fennhatóságot gyakorolt. Továbbá, mint királyi monostor, apátja a főpapi jelvények: püspöki bot, föveg, gyürü használatára jogosítva volt, amit különben igazol az apát pecsétjének egyike is, amelyen a püspöki bot a szent jobbra fektetve látható. Végül jobbágyai felett az apát bírói hatalmat gyakorolt, s minthogy fegyveres jobbágyokkal is rendelkezett, tehát híveit az ugynevezett apátur nemesei sorába emelheté.” Bunyitay, 1883. 329. p. Felvetései közül csak az érseki joghatósággal kapcsolatos megfigyelés érdemel figyelmet, mivel a többi teljességgel hipotetikus. Vö. Balics, 1885-1890. II/2. 206. p.; PRT. XII/B. 143-144. p.; Györffy György (szerk.): Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-IV. Bp., 1987-1998. (továbbiakban: ÁMTF.) I. 642., 668-669. p. A rendtörténet hasábjain Sörös Pongrácz helyesbítette a Mercurius „főapát” titulusát „első apátra”.

[23] Potthast, Augustus (edidit): Regesta pontificum Romanorum inde ab anno post Christum natum MCXCVIII ad annum MCCCIV. I-II. Berolini, 1874-1875. (új kiadása: Graz, 1957.) n. 10015., Vatikáni Levéltár, Reg.Vat. Anni IX. ep. 227. „Gregorius episcopus servus servorum Dei venerabili fratri ... episcopo Cenadiensi et dilectis filiis ... abbati Bellifontis cisterciensis ordinis Colocensis diocesis et preposito Baciensi salutem et apostolicam benedictionem. Cum venerabilem fratrem nostrum ... Tusculanum episcopum venerabili fratri nostro ... Strigoniensi archiepiscopo et Jacobo Sindico dilectorum filiorum abbatis et conventus monasterii sancti Benedicti de Grana Strigoniensis diocesis apud sedem apostolicam constitutis in causa, que inter eos vertitur, dederimus auditorem, coram eo Sindicus proposuit antedictus, quod cum quondam bone memorie J. predecessor ipsius archiepiscopi monasterium ipsum quibusdam villis et pretinentiis ac iuribus earumdem, in quorum possessione, vel quasi monasterium extiterat, spoliaverit, vel mandaverit spoliari, iamdictus archiepiscopus ea cum quadam terra, qua ipse de novo spoliavit, vel spoliari mandavit monasterium supradictum, vel spoliationem inde factam, ratam habuit, detinet et restituere contradicit. Ad que cum perceptis inde fructibus se idem Sindicus nomine abbatis et monasterii restitui postulavit. Magister vero Albeus eiusdem archiepiscopi procurator, eundem reconveniens Sindicum, ab auditore petebat eodem, abbatem ipsum ab amministratione predicti monasterii penitus amoveri, tamquam qui nec postulatus, nec electus canonice, nec ab ipso archiepiscopo aut de mandato suo confirmatus seu institutus fuerat in abbatem. Verum cum super hiis coram auditore prefato lis fuerit legitime contestata, nec super premissi potuerit apud sedem apostolicam de veritate liquere, discretioni vestre per apostolica scripta mandamus, quatenus recepto hinc inde a partibus iuramento de veritate dicenda, facientes eas proponendis hinc inde interrogationibus respondere, testes quos utraque pars coram vobis duxerit producendos, legitime recipere ac diligenter examinere curetis, causam ipsam, si de parcium voluntate processerit, fine debito terminantes et facientes, quod decreveritis, auctoritate nostra firmiter observari. Alioquin eam sufficienter instructam, ad nostram presentium remittatis, prefigendo partibus terminum competentem, quo nostro se conspectui representent, iustum dante domino sentenciam recepture. Testes autem, qui fuerint nominati, si se gratia, odio, vel timore subtraxerint, per censuram ecclesiasticam, apellatione cessante, cogatis veritati testimonium perhibere. Quod si non omnes hiis exequendis potueritis interesse, duo vestrarum ea nichilominus exequantur. Nullis litteris veritati et iustitie preiudicantibus a sede apostolica impetratis.” MES. I. 308-309. p. Vö. Balics, 1885-1890. II/2. 172. p.

[24] ÁMTF. I. 366. p.

[25] Csomor, 1912. 27-28. p. 1332. január 24-én pedig arról értesülünk, hogy „quos quidem archiepiscopus habet de consuetudine corrigere et regimine ipsius monasterii amovere”. Fejér. VIII/2. 373-375. p., ill. arról, hogy „monasterium de Clus, cuius dispositio ad venerabilem fratrem nostrum … archiepiscopum Strigoniensem pertinere dinoscitur.” Theiner, 1859. 549. p. Vö. PRT. XII/B. 71-72. p.; Sipos, 1979. 34. p.

[26] „[…] predicte decime et uisitacio concilij ad ecclesia Strigoniensem pertineret, cum ecclesia Srtigonisensis hanc prerogatiuam ex priuilegio et antiqua consuetudine prescripta habere dinoscatur quod omnes ecclesie et Capelle Regales, seu Reginales, earumdem plebani et rectores plenas decimas in omnibus debeant percipere et habere et concilium Archiepiscopi visitare […]” Knauz, Franciscus (ed.): Codex diplomaticus primatae ecclesiae Strigoniensis. Az esztergomi főegyházmegye oklevéltára. II. Bp., 1864. 218-219. p.

[27] „Beneficia et dignitates extra ecclesiam sed subjectae. […] Abbatiae. Item abbatiae Pechwaradiensis. Saxardiensis. De Batha. De Simigio. De Zala. De Beel. De Fewldwar. De Zobor. De sancto Benedicto. De Kolosmonostora in partibus Transylvanis. De sancto Iogh.” Kollányi Ferencz: Visitatio capituli E. M. Strigoniensis anno 1397. In: Történelmi Tár, 1901. 71-106., 237-272. 243. p. Vö. Kubinyi András: Dél-magyarországi bencés apátok 1449. évi szekszárdi gyűlése. In: Uő: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp., 1999. (METEM Könyvek, 22.) 233-237. p. (továbbiakban: Kubinyi, 1999.) 235. A felsorolásnál csak a királyi alapítású bencés apátságokat vettük figyelembe. Akárcsak az 1397-es forrás, a többi is megemlékezik más egyházi intézményekről (bencés és premontrei monostorokról, társaskáptalanokról, plébániákról és esperességekről).

[28] „[…] Et si quibuslibet personis ecclesiasticis ex iniuncto nobis apostolice servitutis officio assistere defensionis presidio teneamur, ad illorum tamen iurium et privilegiorum conservationem prestantius intendere nos convenit, qui in partem sollicitudinis assumpti potioris sunt dignitatis titulo insigniti. Dudum siquidem ad nostram notitiam deducto, quod de antiqua et approbata et hactenus pacifice observata consuetudine Pechwaradiensis et Saxardiensis ac de Batha et de Feldvar, nec non de Kolosmonostora, ac sancti Andree de iuxta Wisegrad, et sancti Gerardi de Cenadino et Thyhoniensis ac Symigensis, nec non Zalladiensis et sancti Jok ac de Beel nec non de Sambok, et de Chuth ac sancte Crucis de Lelez, ac de Jazow et sancti Stephani de Promontorio Waradiensi, sancti Benedicti et Premontratensis ordinum monasteria […] quorum nomina persentibus litteris haberi volumus pro expressis, […] sub omnimoda iurisdictione in spiritualibus Archiepiscopi Strigoniensis, pro tempore existentis, pleno iure fore dinoscebatur, et quod prelati ac persone monastriorum, prepositurarum, decanatuum et ecclesiarum predictorum nullam alium preter ipsum Archiepiscopum in eorum superiorem habere et recognoscere et eidem Archiepiscopo tamquam immediato superiori et nulli alteri obedientiam et reverentiam debitas exhibere ac ad synodum eiusdem Archiepiscopi, quotiens illa per ipsum Archiepiscopum celebrari contingeret, accedere et pro procurationibus legatorum ac provisionibus nuntiorum Sedis Apostolice persolvendis ac aliis oneribus supportandis contributionem debitam facere consueverant, et quod tam venerabilis frater noster Johannes, quam predecessores seu Archiepiscopi Strigonienses, qui fuerunt pro tempore, in pacifica possessione, vel quasi, iuris exercendi superioritatem et iurisdictionem huiusmodi in monasteria, preposituras, decanatus et alia predicta eorumque personas et loca a tanto tempore fuerant, cuius contrarii memoria non exstabat. Nos consuetudinem eandem, sicut ab olim laudabiliter introducta et ex tunc pacifice observata consistebat, et quecumque inde secuta rata habentes et grata ea auctoritate apostolica ex certa scientia per alias nostras litteras confirmavimus et ipsarum litterarum nostrarum scripti patrocinio communivimus, supplentes omnes defectus, si qui forsan intervenisset in eisdem, prout in ipsis litteris plenius continetur. Cum autem sicut accepimus, ab aliquibus asseratur, nos aut aliquem predecessorum nostrorum Romanorum pontificum ad alicuius seu aliquorum instantiam vel preses importunas aliqua ex monasteriis, preposituris, decanatibus et ecclesiis, prefatis seu personis huiusmodi a iurisdictione et potestate Archiepiscopi Strigoniensi pro tempore existentis, huiusmodi extimisse et etiam liberasse vel imposterum eximere et etiam liberare et contra premissa vel alioquid ipsorum aliquas litteras apostolicas concessisse ac etiam emanasse seu delegasse, nos eidem Johanni et successoribus suis Archiepiscopis huiusmodi super hiis providere volentes, motu proprio, non ad alicuius super hoc […] instantiam […] omnes et singulas huiusmodi exemptiones monasteriorum, prepositarum, decanatuum, ecclesiarum, prelatorum et personarum predictorum ac concessiones quascumque, si que a nobis, sive predecessoribus nostris huiusmodi aut de mandato nostro vel predecessorum nostrorum in genere vel in specie […] emanaverint, vel etiam emanari contingerent […] ac etiam littera quascumque, si que super exemptionibus […] conferte [!] appareant revocamus, cassamus et irritamus […] preinde ac si […] littere huiusmodi a nobis minime emanasset [!] et insuper, ut prelati et persone huiusmodi in premissis se erga dictum Johannem Archiepiscopum et successores suos huiusmodi eo fidelius et devotius gerere, ipsique Johannes Archiepiscopus et successores huiusmodi iurisdictionem eo quietius exercere possint, quo maiori fuerint libertate muniti, prelatos, personas, monasteria, personas [!], decanatus et ecclesias antedicta cum omnibus bonis spiritualibus et temporalibus, que in presentiarum obtinent, et in futurum, dante Domino, iustis modis poterint adipisci, ab omni iurisdictione dominio, potestate, subiectione et visitatione Archiepiscoporum, Episcoporum et aliorum Ordinariorum et iudicium quorumcumque, preterquam dicti Johannis et successorum suorum Archiepiscoporum Strigoniensium, pro tempore existentium, auctoritate apostolica tenore presentium motu simili totaliter de novo eximinus et prepetuo liberamus ac sub eorumdem Johannis Archiepiscopi et successorum protectione suscipimus ac exemptos, immunes atque liberos, ipsique Johanni Archiepiscopo et successoribus suis huiusmodi et nulli alteri volumus immediate subiacere. Ita, quod Archiepiscopi, Episcopi vel iudices supradicti aut alia quevis persona ecclesiastica vel mundana quamcumque prefulgeat dignitate, preter Johannem et successores suos Archiepiscopos huiusmodi in eos ac bona predicta, utpote prorsus exempta, non possint excommunicationis, suspensionis, et interdicti sententias promulgare, aut alias etiam ratione delicti vel contractus aut rei, de qua ageretur in iudicio vel extra, ubicumque commitatur delictum, vel iniatur contractus, aut res ipsa consistat, iurisdictionem seu potestatem aliquem [!] exercere, decernentes omnes et singulos processus ac excommunicationum, suspensionum et interdicti sententias, quos et quas etiam forsan pretextu exemptionum supradictarum vel alias contra huiusmodi nostre revocationis et exemptionis tenorem promulgari contigerit vel fuerint promulgati seu promulgate, irritos et inanes ac etiam ex nunc irritum et inane, si secus super hiis a quoquam quavis auctoritate scienter vel ignoranter contigerit attemptari. […]” Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustrantia. Vatikáni magyar okirattár. Series I. Tom. I-VI. Budapestini, 1887-1891. I/IV. 198-201. p.; PRT. VII. 539., X. 612. p. Vö. PRT. X. 106., XII/B. 75., 102., 106. p.; Mezey, 1976.; Kubinyi, 1999. 235. p.

[29] EPL. AEV. n. 50. (Df. 249013.) Ez lényegében másolata annak a pápai rendelkezést is tartalmazó tiltakozó oklevélnek, amelyet apáttársai nevében László tihanyi apát állíttatott ki Bácsi Péter fia, Benedek közjegyzővel. A rendelkezés érdemi részét Kubinyi András fordításában közöltem. Kubinyi, 1999. 233. p. Vö. PRT. XII/B. 28-29. p.

[30] 1450. február 18.: „Nicolaus papa V. episcopo Vaciensi ac Peczvaradiensis et de Clusmonostora monasteriorum abbatibus mandat, ut non obstante appellatione abbatum ordinis S. Benedicti eos ad solvendam contributionem pro ecclesia Strigoniensi eis suppositam cogant, quia reparatio ecclesiae non parvas requirat impensas. – Pro ecclesia Strigoniensi enim omnes et singuli clerici Strigoniensis d[iocesis] ad contributionem duorum milium ducatorum reparationis dictae ecclesiae causa per alias litteras apostolicas, quarum executores praefati episcopus et abbates sunt nominati, obligati erant. Quia abbates ordinis S. Benedicti contributionem solvere non voluerant, facultas eos excommunicandi executoribus cocessa est. Postremi Sigismundus Saxardiensis, Ladislaus de Batha, Ladislaus de Tichinio, Andreas de Dombo, Stephanus de Feldvar, Petrus Zaladiensis, Blasius de Tatha et alii plures monasteriorum abbates ordinis S. Benedicti in praesentia unius ex executribus perprefatum Ladislaum abbatem de Tichinio, nomine procuratio prefatorum contra processus et conpulsiones ad sedem apostolicam appellati sunt. Datum ut supra.” Lukcsics Pál: 15. századi pápák oklevelei. II. Bp., 1938. (Olaszországi Magyar Oklevéltár 2.) (továbbikaban: Lukcsics, 1938.) n. 1083. Kubinyi, 1999. 233. p.

[31] Leges ecclesiasticae regni Hungariae et provoinciarum adiacentium opera et studio Ignatii comitis de Batthyany episcopi Transsilvaniae collectae et iluustratae. III. 462-464. p.; Kubinyi, 1999. 236. p.

[32] „Supplicat Dionysius, tituli S. Ciriaci in Termis presbyter cardinalis, archiepiscopus Strigoniensis, ut exemptio nonnullorum monasteriorum et ecclesiarum ex iurisdictione episcoporum et subiectio eorundem inmediate archiepiscopo Strigoniensi facta confirmetur: Exemptio per Bonifacium papam IX. iam confirmata erat. „Ab olim ac de antiqua et approbata ac hactenus pacifice observata consuetudine Pechwaradiensis, ac Baxardiensis (!), ac de Batha et de Felduar, necnon de Kolosmonastora ac S. S. Andreae de iuxta Wissegrad et de S. Gerardi de Cenadino et Tykhoninesis ac Symigiensis necnon Zalladiensis et S. Jok (!) ac de Beel, […] sub omnimodo iurisdictione in spiritualibus archiepiscopi Strigoniensis pro tempore existentis pleno iure fuerunt prout existunt.” „Concessum de confirmatione, quatenus fuerint consueta in praesentia domini nostri papae. B. Spoletanus.” Lukcsics, 1938. n. 1340; Kubinyi, 1999. 235. p.

[33] „[…] Dionisius tituli sancti Ciriaci in thermis sacrosancte Romane ecclesie prebyter cardinalis, qui ex dispensatione apostolica Strigoniensi ecclesie preesse dinoscitur, nobis insinuare curavit, quod de antiqua et approbata hactenusque observata Pechvaradiense, de Batha, Sexardiense, de Foldvar, Madacha, Sebegen et Bulch, Somogvar, de Kolosmonostora sancti Job, sancti Gerardi in Chanadino, Simigiense, Saladiense, Tihaniense, de Beel in Bakon et sancti Andree iuxta Vissegradum […] que sub omnimoda iurisdictione in spiritualibus archiepiscopi Strigoniensis pro tempore existentis de consuetudine pleno iure fore dinoscitur, simul cum ecclesie eisdem subiectis et quod illarum prelati et persone monasteriorum, prepositarum, decanatuum et ecclesiarum predictarum, nullum alium preter dictum archiepiscopum Romano pontifice salvo in eorum superirum recognoscere et habere ac eidem archiepiscopo, tamquam eorum inmediato superiori, et nulli alteri obedientiam et reverentiam debitas exhibere ac synodum eiusdem archiepiscopi accedere et procurationibus legatorum ac provisionibus nunciorum sedis apostolice persolvendis ac aliis oneribus supportandis contributionem facere consueverunt, et quod tam perfatus Dionisius, quam predecessores sui archiepiscopi Strigonienses … in pacifica possessiones vel quasi iuris exercendi superioritatem et iurisdictioem huiusmodi in predicta monasteria, preposituras, decanatus, ecclesias parochiales eorumque personas et loca a tanto tempore fuerunt, prout prefatus Dionisius etiam actu existit, cuius contrarii memoria hominum non existit. Quam quidem consuetudinem olim felicis recordationis Bonifacius papa nonus predecessor noster motu proprio … confirmasse dicitur et etiam approbasse. Quare pro parte dicti Dionisii cardinalis nobis fuit humiliter supplicatum, ut predictam et quascunque alias laudabiles consuetudines … necnon omnia singula privilegia … tam per Romanos pontifices, quam imperatores et reges ecclesie Strigoniensi … concessa … confirmare dignaremur. Nos igitur … prenarratam et quascunque alias laudabiles consuetudines, privilegia … in quorum pacifico usu et possessione vel quas tam spiritualibus, quam temporalibus predictus cardinalis aut ecclesia sua Strigoniensis esse dinsocitur, … notificamus, confirmamus, … decernentes ex nunc omnes et singulo processuscontra consuetudines, … privilegia, … ac litteras apostolicas … in contrarium concessus … irritas et inanes nulliusque roboris vel momenti ….” EPL. Capsa K. 12.; MREV. III. 173-174. p. Vö. PRT. X. 106., XII/B. 75., 102., 106. p.; Mezey, 1976.

[34] 1397-ben Pannonhalma, Garamszentbenedek és Tihany, 1400-ban, 1454-ben és 1464-ben Pannonhalma, Garamszentbenedek és Zobor nem szerepel a forrásokban. Pannonhalma hiánya érthető, hiszen egy csak az Apostoli Széknek alárendelt exempt apátság volt. Garamszentbenedek és Zobor esetében az elmaradás oka az lehet, hogy az apátságok az esztergomi egyházmegyében helyezkedtek el. Egyedül Tihany 1397-es kimaradása maradt magyarázat nélkül.

[35] A dél-magyarországi apátok szekszárdi gyűléséről hiányzott Pannonhalma, Bakonybél, Garamszentbenedek, Kolozsmonostor és Zobor apátja. V. Márton oklevelében nem szerepelt még Tihany és Somogyvár apátja. Gergely püspök vizitációja nem terjedt ki még Zalavárra és Szentjobbra. A három forrás összecseng abban, hogy elsősorban dél-dunántúli, dél-magyarországi intézményeket sorol fel, azaz nem országos szintű, így nem is kérhető számon rajtuk a többi apátság kihagyása. Éppen ezért aligha vonható le az a következtetés, hogy csak az említett apátságok bírtak exemptioval.

[36] A plébániák és az esperességek exemptiojának kérdését többen is behatóbban tanulmányozták: Gárdonyi Albert: Városi plébániák kiváltságos állása a középkorban. In: Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére, 1933. október 7. Bp., 1933. 162-182. p.; Jankovich Miklós: Buda-környék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye. In: Budapest régiségei, 1959. 57-98. p.; Kubinyi András: Plébánosválasztások és egyházközségi önkormányzat a középkori Magyarországon. In: Aetas, 1991. 2. sz. 26-46. p.; Uő: Egyház és város a késő középkori Magyarországon. In: Sz. Jónás Ilona (szerk.): Társadalomtörténeti tanulmányok a közeli és a régmúltból. Emlékkönyv Székely György 70. születésnapjára. Bp., 1994. 74-87. p.

[37] *A tételes felsorolás ezekben az oklevelekben hiányzik, általában a királyi apátságokról van szó.

** A dőlt betű a királyi alapítású apátságok számát jelzi.