E tanulmány célja egy magyarországi tanító rend rövid bemutatása, valamint annak történetére és működésére vonatkozó levéltári források ismertetése. Ám az áttekintés nem teljes, csupán a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára őrizetében lévő, ide tartozó iratokról lesz szó, különös tekintettel a társulat egészére vonatkozó forrásokra; az Iskolanővérek által különböző településeken működtetett egyes iskolák anyagára nem térek ki külön. Az iratanyagból történő válogatás szempontjait az a kutatómunka adta, amelyet az Iskolanővérek kiskunfélegyházi zárdájában 1919 decembere és 1923 augusztusa között vezetett házkrónika forrásközléséhez és jegyzetapparátusának elkészítéséhez végeztem.[1]

A társulat eredete

A 15. század végétől jelentek meg azok a szerzetesközösségek, amelyek célkitűzése kimondottan az oktatás és a nevelés volt. Több rend és kongregáció csupán tevékenysége egyik területét látta a tanításban, mások viszont kizárólagos feladatuknak tartották azt. Ez utóbbiak közé tartozik a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek társulata is.

A társulat gyökerei a 16-17. század fordulójáig Lotharingiába nyúlnak vissza.[2] A két alapító, Fourier Szent Péter[3] és Boldog Alix Le Clerc[4] az elhanyagolt lányoktatás színvonalát akarták emelni, ezért a leányifjúság nevelésére és tanítására 1597-ben megalapították a Miasszonyunkról (Notre Dame) nevezett szerzetesnők rendjét. Első iskolájuk a Mattaincourt melletti Poussay-ban nyílt meg 1598-ban, ebben az évben hagyta jóvá ideiglenesen a touli püspök a keletkező szerzetesrendet és annak szabályzatát, amelyet V. Pál pápa ideiglenesen 1615-ben, véglegesen pedig 1617-ben erősített meg. VIII. Orbán pápa 1628-ban kiváltságokban is részesítette a társulatot, s ezen a néven hagyta jóvá működését: „A Miasszonyunkról nevezett kanonokrendi szerzetesnők kongregációja, Szent Ágoston szabályai szerint” (Ágostonos Kanonisszák).[5]

A kongregáció gyorsan terjedt Európában és eljutott Bajorországba is, ám politikai megfontolásból a 19. század elején sorra bezárták a szerzetesek által itt működtetett iskolákat. Erre a sorsra jutott 1809-ben a Miasszonyunkról nevezett Iskolanővérek 1734-ben Stadtamhofban (Regensburg mellett) alapított zárdája is. Az akkori regensburgi kanonok-plébános, később regensburgi püspök, Michael Wittmann[6] kezdeményezésére szervezték újjá Bajorországban a Miasszonyunkról nevezett tanító rendet. Wittmann püspök halála után tanítványa és barátja, Sebastian Job[7] karolta fel a szerzetesrend ügyét: a társulatnak a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek elnevezést adta, a rend számára pedig új szabályzatot állított össze, mely egyben az új szerzetestársulat alapító okirata is lett. Az első iskola 1833-ban Neuburg vorm Wald-ban nyílt meg. I. Lajos bajor király 1834. március 22-én ismerte el az intézményt, azt vallotta ugyanis, hogy a társadalom egészséges növekedéséhez nélkülözhetetlen a kereszténység, ezért az iskolai oktatást újra szerzetesekre bízta.[8] 1834. március 26-án Franz Schwäbl regensburgi püspök jóváhagyta a Szegény Iskolanővérek intézetét és a Job által készített szabályzatot, valamint kinevezte az új társulat főnöknőjévé Karolina Gerhardingert,[9] aki a szerzetességben a Mária Terézia nevet vette fel. A rend anyaházát 1841-ben Neuburgból Münchenbe helyezték át. Az új szerzetesrendet IX. Pius pápa 1859-ben ideiglenesen, 1865-ben pedig véglegesen is megerősítette. Újabb és újabb rendházak nyíltak először Bajorországban, majd az országhatárokon túl, sőt Európán kívül is.

A csehországi Hirschau plébánosa 1849-ben kereste fel Münchenben a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek főnöknőjét, s megkérte, hogy Hirschauban is nyisson iskolát és nevelőintézetet leányok számára. Ez 1851-ben meg is történt. Mivel a hirschaui plébánosnak kezdettől az volt a szándéka, hogy a csehországi zárdának külön anyaháza legyen, ezért tárgyalásokat kezdett a müncheni érsekkel a hirschaui zárda önállósága és függetlensége érdekében. A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek társulatának szabályait az Apostoli Szentszék ekkor még nem erősítette meg,[10] így a szervezeti változtatásokhoz püspöki engedély is elegendő volt, a müncheni érsek pedig hozzájárult az önállósodáshoz, így 1853-ban a cseh zárda elszakadt a müncheni anyaháztól. 1854-ben a rend cseh ága áttette székhelyét Horazdiowitzba (Horaždiovic). Itt lett főnöknő Franz Mária Terézia,[11] aki – mivel a csehországi Iskolanővérek elnyerték önállóságukat – új szabályzatot írt a társulat számára. A társulat Csehországban nagy népszerűségre tett szert, 6 év alatt 10 új zárda alakult. A szerzetesnők jó híre nemsokára a határokon túlra – így Magyarországra is – eljutott.

Kunszt József[12] kalocsai érsek már régóta foglalkozott a gondolattal, hogy székvárosában nevelő- és tanítóintézetet létesít lányok számára. Ennek érdekében kapcsolatba lépett a budweisi püspökkel, akinek egyházmegyéjében, Horazdiowitzban volt a feltűnő sikerrel működő Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek anyaháza. Kunszt arra kérte a budweisi püspököt, hogy küldjön néhány iskolanővért a Kalocsán alapítandó zárdába. A püspök továbbította Kunszt József kérését Franz Mária Terézia főnökasszonynak, s bár megemlítette a zárdaalapítással járó nehézségeket és jelezte a Csehországban is érezhető, megfelelő munkaerő hiányát, mégis eleget kívánt tenni a kalocsai érsek kérésének, hogy „Magyarország is élvezhesse a leányifjúság vallás-erkölcsi nevelésének áldásait”.[13] Franz Mária Terézia főnöknő nem zárkózott el a kérés elől. A magyar nyelvismeret hiányából fakadó nehézségek legyőzésére azt a megoldást javasolta, hogy küldjön az érsek a horazdiowitzi anyaházba magyar jelöltnőket, „jámbor szüzeket, kik elhatároznák magukat, hogy az Úr szolgálatában a női ifjúság nevelésére és oktatására szentelik életüket”,[14] hogy ezeket a jelöltnőket kiképezzék hivatásukra, s hogy a csehországi nővéreknek alkalmuk nyíljon a magyar nyelv tanulására. „Ezek a jelöltnők néhány nővérrel az anyaházból első magvait képeznék a Magyarországba átültetendő Iskolanővéreknek.”[15] Kunszt felhívására öt magyar lány jelentkezett, akik 1858-ban el is utaztak Horazdiowitzba.[16]

A kalocsai új zárda épülete 1860 nyarán készült el teljesen, s 1860. szeptember 9-én megtörtént az ünnepélyes átadás. Ekkorra már megérkeztek a szerzetesnővérek is, tizenkét nővér (köztük maga a főnöknő és az öt magyar újoncnő),[17] s még három jelöltnő.[18] Franz Mária Terézia anyának, amikor 1860-ban a nővéreket Kalocsára kísérte, az volt a szándéka, hogy egy év múlva visszatér Csehországba. Nem így történt. Mivel a német anyanyelvűek elleni cseh mozgalom ekkor indult, tudatták Franz Mária Terézia anyával, hogy a „német” főnöknő visszatérése Csehországba nem kívánatos. Megkezdődtek a jogérvényes, végleges elváláshoz szükséges intézkedések. Kalocsa önálló, független anyaháza lett a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek szerzetes társulatának.

A Csehországból hozott szabályokat Franz Mária Terézia Anya újra átdolgozta. 1865. január 15-én Kunszt József érsek a szabályokat a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek kalocsai anyaháza számára jóváhagyta és egyszerű fogadalmas szerzetes társulatként megerősítette az intézményt. Franz Mária Terézia Anya azonban a társulatnak szilárdabb alapot, állandó fennmaradást akart biztosítani. Ezt csak a szabályok pápai jóváhagyásával érhette el. 1903. január 12-én XIII. Leó pápa a szabályokat három évre megerősítette,[19] az intézményt pedig, mint egyszerű fogadalmas társulatot véglegesen jóváhagyta. A kalocsai anyaház létrejötte után sorra alakultak a nővérek által vezetett intézmények, először csak az egyházmegyében, majd azon túl is.[20] A trianoni békeszerződés után elvesztették bácskai zárdáikat, amelyekből később önálló provincia alakult ki. A Kalocsai Iskolanővérek működésük közel 90 éve alatt óvodákat, elemi és polgári iskolákat, óvónőképzőt, elemi iskolai tanítónőképzőket, polgári iskolai tanárnőképzőt, mezőgazdasági lányiskolát, árvaházat tartottak fenn.

Fontosnak tartom röviden megemlíteni, hogy a Miasszonyunkról nevezett Iskolanővérek rendjét kétszer is behívták Magyarországra. 1858-ban, Csajághy Sándor[21] csanádi püspök hívására a rend régebbi ágának központjából, Münchenből érkeztek nővérek Temesvárra. Kunszt József kalocsai érsek pedig 1860-ban a fiatalabb, csehországi rendházhoz fordult, s onnan hívta be székvárosába a nővéreket, akik létrehozták a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek rendjét. Így, bár mind a két társulat ugyanazt a nevelő, tanító munkát végezte, elkülönülésük mégis megmaradt.[22]

A társulatra vonatkozó levéltári anyagok

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára őrizetében lévő, a társulat egészére vonatkozó iratanyag[23] terjedelme valamivel több, mint három iratfolyóméter, ezenkívül külön fondokban található a különböző településeken működtetett egyes iskolatípusok megmaradt anyaga.[24] A múlt századi iratok nagy része német nyelvű (az elsőként Magyarországra érkezett nővérek közül többen német, illetve cseh származásúak voltak), de találhatók latin nyelvű források is. A társulat központja Kalocsán volt, a levéltári iratanyag nagyobb részét a kalocsai anyaház iratai adják, a vidéki zárdák tevékenységét is szinte csak az anyaházba küldött jelentésekből ismerhetjük meg. Valamennyi zárdában folyt iratkezelés, de ezeket az iratokat az államosításkor nem gyűjtötték be és később sem kerültek be a levéltárba. Mivel azonban Kalocsán dokumentálták a társulat egyes tagjaival, a fiókházakkal, illetve a társulat egészével kapcsolatos eseményeket, fontosabb döntéseket, ezért az Iskolanővérek történetének és működésének hiteles képét rajzolhatjuk meg ezen források alapján. A Kalocsai Iskolanővérek iratanyagából elsősorban a társulatra speciálisan jellemző forrásokat emelem ki, az egyéb egyháztörténeti forrásokat csupán érintőlegesen ismertetem.

A társulat eredetének és történetének, valamint a társulat alapítójának, Franz Mária Teréziának életét mutatja be a Franz Mária Terézia Tisztelendő Anyának a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek alapítójának és első általános főnöknőjének élete és a szerzetes társulat története 1825-1911 című könyv, amelynek fogalmazványai az iratanyagban is megtalálhatók.[25] A mű könyvészeti adatai nem tartalmazzák a szerzők nevét, csak egy szerény megjegyzés utal rá, hogy ketten voltak: Írta: két kalocsai iskolanővér, az iratanyagból azonban megállapítható, hogy a könyv megírásával Kákonyi Mária Michaela és Leberl Mária Szimplicia[26] nővérek voltak megbízva.

A társulat szervezetére, felépítésére és működésére vonatkozó legfontosabb forrás a kongregáció szabályzata. A levéltár őrizetében van három, különböző időpontokból származó szabályzat, amelyek összehasonlításával nyomon követhetjük, hogyan szigorodtak, illetve enyhültek az évek során bizonyos előírások, hogyan módosultak a szabályok.[27] A szabályzatokból tudhatjuk meg, hogy milyen feltételeknek kellett megfelelnie annak, aki felvételt akart nyerni a társulatba, hányszor és milyen időközönként kellett fogadalmat tenniük a tagoknak, ki lehetett házfőnöknő, generális főnöknő, illetve tanácsosnő, mikor kellett összehívni a társulati általános káptalant és annak kik voltak a tagjai, stb.

Szintén a társulat egészét érintő ügyekkel találkozhatunk a kormányzótanácsi ülések jegyzőkönyveit olvasva. 1902-ig az általános főnöknő egyedül irányította a társulat ügyeit. Miután azonban az Iskolanővérek egyre több helyen alapítottak zárdát, illetve vették át különböző intézmények vezetését, a megnövekedett feladatokkal már nem tudott egyetlen személy megbirkózni, ezért létrehozták a kormányzótanácsot, amely a generális főnöknő segítő és tanácsadó testülete volt.[28] A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára őrizetében lévő első jegyzőkönyv 1902-ből, az utolsó 1948-ból származik. A kormányzótanácsi üléseken döntöttek olyan fontos kérdésekről, mint például az új fiókházak alapítása, a már meglévő intézmények tevékenységi körének bővítése, nagyobb beruházások, építkezések, adományok, örökségek, a társulat vagyoni és birokügyei. A kormányzótanács a társulat lelki-vallási dolgaival is foglalkozott, meghatározták a lelkigyakorlatok helyét és idejét, szabályozták a kötelező imákat, döntöttek a szokásos napirendek és előírt ájtatosságok esetenkénti változtatásában is. A társulat egészét érintő témákon kívül az egyes társulati tagok személyével kapcsolatos kérdések is itt dőltek el, például, hogy kit vesznek fel a jelöltnők, valamint az újoncnők közé, ki bocsátható ideiglenes vagy örökös fogadalomra, kinek kell elhagynia a társulatot, esetleg kit fogadhatnak vissza, itt bírálták el a szabadság, hosszabb utazás vagy a zárda ideiglenes elhagyása iránti kérelmeket. A kormányzótanács döntött a házfőnöknők kinevezéséről, hivatali idejük meghosszabbításáról. A kormányzótanácsi jegyzőkönyveknek a társulati tagokra vonatkozó bejegyzései azért is fontosak, mert nem lévén teljes és hiánytalan kimutatás a társulat tagjairól, szinte ez az egyetlen forrás, amely némi támpontot adhat egy-egy nővér biográfiai adatairól (a szerzetesi néven kívül a vezetéknév, fogadalomra bocsátás dátuma stb.). Ez különösen a házi nővérek[29] esetében nagy segítség, hiszen az ő nevük nem szerepel egy másik, viszonylag könnyen hozzáférhető és informatív forráscsoportban, az iskolai értesítőkben, illetve évkönyvekben. A szerzetesnővérek azonosításához azért nem elegendő csupán a szerzetesi név, mert az illető nővér halála, illetve a társulatból történt bármiféle távozása után a szerzetesi név „öröklődhetett”, vagyis egy újonnan belépő személy ismét megkaphatta azt. A kormányzótanácsi ülések jegyzőkönyveiben való tájékozódást megnehezíti az a tény, hogy sem tárgyi, sem személyi mutató nem készült a jegyzőkönyvekhez.

Szintén az egyes társulati tagok személyéről tudhatunk meg többet a nővérek statisztikai adatlapjai alapján. Ez a forrás részletes életrajzi adatokat közöl a szerzetesnőkről (polgári név, szerzetesi név, születési hely és idő, szülők neve és foglalkozása, a nővér társulatba való belépésének és beöltözésének ideje, végzettsége, munkaköre, működési helyei időrendben), ám negatívumként kell megemlíteni, hogy nem minden nővérről készült, illetve maradt fenn statisztikai adatlap, mivel ezek kiállítását csak 1931-ben rendelte el az általános főnöknő.[30]

A Szentszékhez küldött három- és ötéves jelentések is hasznos adatokat tartalmaznak a társulati tagok személyére vonatkozóan. A jelentések közül több, név szerint is tartalmazza a zárdák személyzetét, néhány azonban csak szám szerint. Emellett a társulat vagyonáról és tagjainak összlétszámáról, a tagok végzettségéről is kaphatunk kimutatást. Problémát jelent azonban, hogy a legkorábbi jelentés csak 1908-ból maradt fenn, tehát az ezt megelőző időszakról nincsenek pontos adatok. A jelentések hátránya, hogy csak három, illetve öt évente készültek, így a közbenső évek változásai, áthelyezései stb. nem követhetők nyomon.

Szintén hasznos információkat találhatunk a Kimutatás a zárdák személyzetéről című forráscsoportban is. Ezek az iratok felsorolják az egyes zárdákban szolgálatot teljesítő nővérek és jelöltnők nevét, foglalkozását; az iskola tanulói létszámát. Nagyon érdekes adatokat tartalmaznak az 1948-1950-ből származó jelentések: leírják, hogy az államosítás és a társulat feloszlatása után („a szétszóródás idején”) melyik nővér hová menekült. Ilyen típusú jelentések az 1942/43-as iskolai évből és az 1948-1950 közti időből maradtak fenn.

A társulati tagokkal kapcsolatos források közé sorolható az újoncnők és jelöltnők nyilvántartása is. Itt 1873-tól találhatunk adatokat német nyelven, sajnos csak 1909-ig.

A házfőnöknők kinevezésének jegyzéke zárdánként és kronologikus rendben sorolja fel a fiókházak főnöknőinek nevét, hivatalviselésük idejét 1903-tól 1949-ig. Ugyanilyen felépítésű a társulati tagok gyóntatóinak névjegyzéke is. Ezekben a kötetekben az egyes zárdák rendes, rendkívüli és esetenként speciális gyóntatóinak neve szerepel, kinevezésük időpontjának és ebbéli tisztségüknek feltüntetésével. Ha a kinevezett gyóntató valamilyen szerzetes rendhez tartozott, akkor ezt, ha világi pap volt, akkor papi rangját is megadták. A jegyzék az 1904 és 1949 között kinevezett gyóntatók neveit tartalmazza.

Igen fontos egyháztörténeti jelentőségük van az anyaházban és a fiókházakban vezetett krónikáknak.[31] A háztörténetek, krónikák alapvető feladata, hogy egy bizonyos közösség számára fontos eseményeket kronologikus sorrendben írásban rögzítsenek, így adva tájékoztatást az utókornak illetve így segítve a visszaemlékezést. Ezért is nagy a Kalocsán vezetett házkrónika (vagy napló) történelmi értéke, mert 1860-tól, tehát az első Iskolanővérek Magyarországra érkezésétől tartalmaz bejegyzéseket, egészen 1942 januárjáig.[32] A szöveg 1923 júniusáig, valamint 1929. július 25. és 1930. július 4. között német nyelvű, utána magyarul írták. A társulat terjeszkedésével egyre inkább csak az anyaház ügyeit tartalmazza, iskolai életre és a fiókházakra vonatkozó adatok csak áttételesen fordulnak elő benne. Mivel Kalocsán futottak össze az egész kiterjedt társulat ügyei és hírei, értékes információkat találhatunk például a Kalocsán működő nővérek utazásairól, kiküldetéseiről, a társulat bármelyik zárdájában elhunyt nővérekről pedig néha még nekrológ is olvasható.

A már említett kiskunfélegyházi zárda krónikája nem minden szempontból azonos a kalocsaival. Az apácák által vezetett félegyházi Constantinum leánynevelő-intézet fontos szerepet töltött be a város közéletében és kulturális vérkeringésében is, így az egyháztörténeti vonatkozások mellett figyelemreméltó hely- és iskolatörténeti adalékokat is tartalmaz a krónika. Az egyháztörténetileg jelentős bejegyzések közül különösen az egyházi ünnepek és szertartások, a püspöki látogatások, missziók részletes leírása érdemel nagyobb figyelmet. A szerzetesnők vallásos életébe enged bepillantást az ájtatosságok, lelkigyakorlatok, imák és énekek megnevezése. Az egyház és az iskola együttműködésére következtethetünk az iskolai ünnepélyeken elhangzott színdarabok, versek, dalok tartalmából, a szülőknek tartott ismeretterjesztő előadások témájából, a különböző iskolafokozatokon működő vallásos egyesületek tevékenységéből. Az egyház és a helyi közélet egymásra hatása bontakozik ki előttünk a krónikát olvasva, adódik ez természetesen magából a korszakból, mikor a krónika keletkezett, (közvetlenül a Tanácsköztársaság után) és abból a szemszögből, ahonnan a nővérek látták az akkori világot.[33]

A fiókházak közül nem mindegyikről maradtak fenn olyan részletes feljegyzések, mint a kiskunfélegyháziról. Inkább csak az anyaházba küldött jelentésekből, engedélykérésekből és levelekből ismerhetjük meg működésüket. A városok, községek iratanyagában találhatók azonban a nővérekkel zárdaépítés és letelepedés ügyében folytatott tárgyalások dokumentumai. Legteljesebb a kalocsai anyaház anyaga. Itt vannak az általános főnöknők iratai,[34] az anyaház gazdasági ügyeivel kapcsolatos iratok (a zárdák építési-bővítési ügyei; hozományi, hagyatéki ügyek; számlakönyvek, pénztárnaplók), sőt a kalocsai iskolákra vonatkozóan is találhatunk itt adatokat (tan- és óratervek, tanerők nyilvántartása, működési bizonyítványok, tanárok kinevezése stb.).

A körlevelek között vannak speciálisan a társulatra vonatkozóak (az általános főnöknők körlevelei) és vannak általánosak (pápai körlevelek, a Magyar Püspöki Kar és a kalocsai érsek körlevelei). A főnöknői körlevelek az egész társulatot érintő döntések, irányelvek „közhírré tételét” szolgálták, küldésüket gyakran a kormányzótanácsi üléseken határozták el.

Igen érdekes jelenség a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek történelmében a társulat kínai missziója. 1926-ban indult Kínába missziós céllal tíz nővér, kalocsai nővérek még ma is működnek ott, de a levéltár őrizetében csak 1949-ig van rájuk vonatkozó irat.

Nem levéltári, hanem könyvtári állományba tartoznak az iskolai értesítők és évkönyvek, de mivel tanító társulatról van szó, nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a forrástípust sem. Az iskolai értesítőknek elsősorban iskola- és oktatástörténeti jelentőségük nagy, ezt követi a helytörténeti szempont, de felekezeti és szerzetesek által működtetett iskolák esetében áttételesen tartalmazhatnak az évkönyvek egyháztörténetileg fontos bejegyzéseket is.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában lévő, a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek történetével kapcsolatos iratanyag a fenti, bizonyos fokig önkényesen kiválasztott forrástípusokon kívül természetesen még nagyon sok hasznos és érdekes információt tartalmaz, továbbá az Iskolanővérek társulatára vonatkozóan a Kalocsai Érseki Levéltár is értékes forrásokat őriz.

Minthogy az egyház a középkor óta folyamatosan részt vállalt az iskolák fenntartásában és élen járt az oktatás, nevelés terén, ezért az egyháztörténet tanulmányozása nem lehet teljes ezen egyházi intézmények múltjának feltárása, történetük megismerése nélkül.