Vissza a tartalomjegyzékhez

12. évfolyam 3. szám
A. D.
MMXI

Kovács Teofil:
Egy ágensi életút kezdetei. Szilágyi Sámuel peregrinációja (1728-1732)
Bevezetés

Bevezetés

A magyar protestáns egyháztörténet különös színfoltját képezi az eddig csak kevéssé kutatott ágensség, amely az ellenreformáció idején, a 17. század végén és a 18. század elején alakult ki. A protestáns egyházak által rendszeres fizetéssel ellátott, legkülönbözőbb ügyekkel megbízott személyek voltak ezek az ügyvivők. Ők képviselték állandó jelleggel egyházaik érdekeit a közigazgatás és bíráskodás legfelsőbb szintjén a bécsi udvar felé. Az erdélyi reformátusok Zoványi Jenő szerint a magyarországiakat megelőzve szervezték meg bécsi udvari kancelláriájuk mellett képviseletüket, melyet először Tarczali Zsigmond látott el. Ezt támasztják alá Dáné Veronka legújabb kutatásai is. Igaz, ő Tarczali tevékenységének kezdetét Zoványitól eltérően nem 1716-ra, hanem jóval korábbra – 1694/1698-ra –teszi. A magyarországiak ügyvivőjéről szóló első hivatalos említés csak 1713-ból származik.

1721-től a magyarországi ágensek tevékenységi köréhez tartozott a pesti vallásügyi commissio protestáns tagjainak tájékoztatása is.[1] Feladatuk volt bármilyen egyházi ügyben a hozzájuk küldött folyamodványok megfelelő helyre való beterjesztése, az ügymenet gyorsítása vagy éppen késleltetése, a kedvező döntés érdekében az illetékesek tájékoztatása és megnyerése (igen gyakran anyagi áldozatokkal), a vallást érintő tervek alakulásának folyamatos figyelemmel való kísérése, az érintettek alkalmi vagy rendszeres tájékoztatása, egyházuk helyzetének előmozdítása.[2]

Az ágensség témájában eddig csak szórványosan jelentek meg írások.[3] A legújabb kutatásokat Dáné Veronka végezte ezen a területen. Kutatási eredményeit Az erdélyi református egyház bécsi ágenciájának kialakulása, Tarczali Zsigmond ágenssége (1694 k. – 1741) című kéziratban foglalta össze. A célzott kutatásokra annál is inkább igény mutatkozik, mert a 18. századot bemutató, összegfoglaló jellegű egyháztörténeti művek alig foglalkoznak a témával.[4]

Tanulmányom egy nagyobb kutatás első eredményeit foglalja össze. Ebben a magyarországi reformátusok egy jelentős ügyvivőjének, Szilágyi Sámuelnek (? 1771) tevékenységét szeretném bemutatni peregrinus éveinek végéig, aki 1733 és 1748 között látta el ezt a feladatot Bécsben. Az ágens szolgálatai után érdemei elismeréseként bárói címet kapott, és haláláig erdélyi királyi ülnök lett. Első lépésként ezeket az éveket vizsgálom meg a teljesség igénye nélkül, csak négy nagyobb témakört, a peregrinációt, Szilágyi és gróf Teleki Sándor (1679-1760) viszonyát, Szi-lágyi, Teleki és a két német támogatójának, Daniel Ernestus (1660-1741) és fia, Paulus Ernestus Jablonskinak (1693-1757) a kapcsolatát, valamint a peregrináció anyagi hátterét tárgyalva. Elsődleges forrásul főként Szilágyi Sámuelnek patrónusához, gróf Teleki Sándorhoz írott tizenhét levelét vesszük alapul.[5] Sajnos, az Erdélyi Múzeum Levéltárában, melyet a kolozsvári Állami Levéltár őriz, az 59[6] fólió kötetre rúgó Szilágyi-anyag jelenleg nincs meg, így munkám alapja az 1980-ban egy szegedi kutatócsoport által publikált Peregrinuslevelek, 1711-1750 című forráskiadvány.

A vizsgálni kívánt kérdések a következők: Milyen közegből került ki a későbbi ágens? Milyen lehetett anyagi helyzete? Hogyan történt az utazása? Hol tanult? Mit tudott ott tanulni? Milyen szempontok szerint választott tárgyakat? Milyen képességeket és készségeket tudott elsajátítani ez idő alatt? Segítették-e ezek ágensi munkáját? Milyen körökben forgolódott? Milyen gyakorlati haszna volt kint-tartózkodásának? Kitől tanult, hogyan hatott rá? Más-e a 18. századi peregrináció a korábbiakhoz képest? Milyen volt a patrónus és a patronált kapcsolata? Kik segítették külföldön?

Szilágyi Sámuel és a Teleki család kapcsolatát patrónusához írt leveleinek tükrében mutatom be. A vizsgálódás során számolnunk kell azzal, hogy a kapcsolat bemutatása – tekintve, hogy Teleki Sándor válaszai ismeretlenek – egyoldalú. Szilágyinak hozzá írt levelei (egy kivételével, mely 1722-ben Nagyenyeden kelt) mind peregrinus éveiből, azaz 1728 és1732 közötti időszakból származnak, melyek az említett gyűjteményben jelentek meg.[7] A levelezéssel kapcsolatban két fontos dolgot is megtudhatunk a korabeli kommunikáció mibenlétéről. Szilágyi például 1732. május 6-án azt írja, hogy március 24-i levelei lehet, hogy elkallódtak, pedig azokban rendkívül fontos dolgokról írt. Kérte, hogy ezen dolgokról írjon neki a gróf.[8] Ezek szerint nem minden levél érkezett célhoz. A másik érdekes tény a kapcsolattartást illetően a levél útjának ideje. Egy-egy levél elég sok ideig, akár két-három hónapig is úton lehetett, ami elég ritka levélváltást eredményezhetett. Szilágyi egy 1732. augusztus 4-én kelt levelében tudatja, hogy a gróf május 24-i levelét megkapta.[9] A levelekből kiderül, hogy Szilágyi a főgondnokon kívül még tartotta a kapcsolatot a Teleki család több tagjával is, akik a tőle jövő információt megoszthatták egymással.[10]

 

A magyar diákok egyetemjárása, különös tekintettel német egyetemekre

A legmagasabb szintű magyarországi protestáns iskolák csak főiskolák voltak, így az egyetemi képzettség és a doktori cím megszerzésére kizárólag a külhoni egyetemek nyújtottak lehetőséget. Ezek a külföldi tartózkodások általában két évig tartottak.[11] Becslések szerint 1526 és 1694 között mintegy 4000 alkalommal iratkoztak be magyar diákok német egyetemekre, ami diákonként két beiratkozást számolva legalább 2000 diákot jelentett, tekintve, hogy előfordult: több egyetemet is felkerestek a diákok.[12] 1694 és 1789 között 3944 beiratkozást mutat ki Tar Attila.[13] „A XVI-XVII. században még az erdélyi diákok mintegy 25%-a, 1701 és 1849 között már csak 8-10%-a látogatott két vagy több akadémiát. A XVIII-XIX. századi külföldi egyetemjárás sajátosságaihoz tartozik az is, hogy e korban csökkent azok száma, akik két vagy több akadémiát, illetve egyetemet látogattak. A jelenséget – szerintünk – a peregrinusok igen-igen szűkre szabott anyagi lehetőségei, valamint az egyetemek és akadémiák szakosodása befolyásolta döntően.”[14]

A magyarországi közállapotok normalizálódása egybeesett a felvilágosodás kibontakozásával. Korábban a törökellenes felszabadító harcok és a Rákóczi-szabadságharc hátráltathatta a peregrináció folyamatát. A hadműveletek megnehezítették a biztonságos közlekedést, de az anyagi támogatás összegyűjtése is kérdésessé válhatott.[15] A helyzet megváltozásával érthetően növekszik a Németországba peregrináltak száma. Ez 1715 és 1740 között átlagban 42,5 főre tehető, míg korábban, 1694 és 1714 között 35,8 fő volt.[16]

Bár a háborús állapotok megszűntek, a peregrinációt megnehezítette az, hogy a Habsburgok kifejezetten csak a római és a görög katolikusok külföldi tanulmányútjait támogatták. A csendes ellenreformáció hatalomgyakorlásának technikájához tartozott, hogy a nyelvileg rokon, németajkú, szász lutheránusoknak csekély mértékben, de mégis nyújtottak segítséget. Eltűrték a görögkeletiekét az „oszd meg és uralkodj” elv jegyében. A sokszor politikai ellenzéket jelentő reformátusok és unitáriusok egyetemjárását azonban kifejezetten akadályozták. Az ellenreformáció jegyében Bécs 1721-ben elrendelte, hogy a magyar protestáns egyházak csak azokat a diákokat engedjék peregrinálni, akik írásban kötelezettséget vállaltak, hogy kizárólag egyházi pályán fognak működni.[17] (Ilyen kötelezettségvállalásról Szilágyi Sámuel esetében nem tudunk.) Kérdés, hogy ez mennyire ment át a gyakorlatba.

A peregrinálni óhajtók számára a legnagyobb gond a külhoni tartózkodáshoz szükséges anyagiak előteremtése volt. Erre számos lehetőség adódott. Különböző személyek, professzorok, főgondnokok, püspökök, valamint egyházi szervek (főkonzisztórium, zsinat) támogatásával ösztöndíjat kaphattak valamelyik külföldi felsőoktatási intézménybe. Kereshettek gazdag főurat, pártfogót is az egyetemjárás kiadásainak fedezésére. Nevelősködhettek gazdagabb családok gyermekei mellett, akár el is kísérhették őket külföldi útjaikra. Bevételi forrásként szóba jöhetett a partikulák iskoláiban történő tanítóskodás vagy egy rövidebb idejű gyülekezeti lelkészség is. Nem volt ismeretlen a településről-településre történő adománygyűjtés sem.[18] Kapcsolatok révén sikerült külföldön, több helyen támogatást szerezni a diákoknak. Például a már emlegetett gróf Teleki Sándor Ruardus Andala professzor révén öt franekeri ingyen ellátást, szabad asztalt biztosító támogatást intézett erdélyi és magyarországi diákoknak.[19] Ebből látható, hogy nemcsak teljes ösztöndíjak léteztek. Az adományozók feltételekhez kötötték támogatásukat. Ezek alapvetően a diákok erkölcsi magaviseletét és felkészültségét érintették. Egyfajta nyilvános vizsgát kellett tenniük 1722 körül – valószínűleg a már említett 1721-es bécsi rendelet hatására – a peregrinálni kívánó diáknak a világi gondnok, a professzorok és az egész diákság jelenlétében és köteleznie kellett írásban magát arra, hogy lelkészként fog működni hazatérte után.[20]

A diákok általában szekéren vagy gyalog csoportokban utaztak, ezzel is csökkentve a rablók támadásának veszélyét. Többnyire kereskedőkhöz csatlakoztak, átlagosan két hónapot töltve utazással. A reformáció után az egyházi javadalmazás gyér volta miatt a lelkészi pálya vonzása a nemesek körében megszűnt. Főleg a polgárok, kisnemesek, parasztok és értelmiségiek számára volt ez lehetőség a társadalmi mobilitásra.[21]

A peregrinálni kívánó tanulmányairól a patrónus, az iskolai vezetőség, a diák családja vagy maga a diák döntött. Ez történt többnyire annak fényében, hogy milyen foglalkozást szemeltek ki neki még kiindulása előtt. Előfordult, hogy egyetemjárása során (vagy ritkán hazatérése után) döntöttek hivataláról. Ez utóbbi főleg a világi hivatásra készülőkre volt érvényes.[22] Jellemző, hogy a diákok több tudományterületről is hallgattak tárgyakat. Az enyedi kollégium professzorai 1716-ban úgy vélekedtek, hogy mindenki számára hasznos az orvosi tárgyak tanulása.[23] A többoldalúság Szilágyi esetéről is elmondható, erre később részletesen visszatérünk.

Szilágyi és patrónusa, Teleki Sándor

Szilágyi Sámuel születésének időpontja Zoványi adatai szerint nem ismert. Szabó Miklós és Szögi László úgy vélekedik, hogy Nagyenyeden született, ezzel kapcsolatban azonban nem nevezik meg forrásukat.[24] Bár odera-frankfurti beiratkozásakor valóban Enyed szerepel származási helyként, az még nem biztos, hogy ez születési helye is, hiszen apja, Szilágyi Péter (? – 1723) csak 1716-tól volt a nagyenyedi kollégiumban a keleti nyelvek professzora, előtte a Kemény családnál volt nevelő és pap egy erdélyi Szentkirály nevű községben. Mint látni fogjuk, az első levél 1722-ből származik, ez egyértelművé teszi, hogy Szilágyi Sámuel jóval 1716 előtt született. Így egyáltalán nem biztos, hogy ez az erdélyi város lett volna szülőhelye. Kollégiumi tanár apja Nagyenyeden is hunyt el 1723-ban,[25] a fiú szintén ebben a városban tanult.[26] Más itthoni tanulmányi helyről nem tudunk. Szilágyi nagyenyedi tanulmányait befejezve kapcsolódott be a már évszázadok óta meglévő peregrinálásba.[27]

Szilágyi Teleki Sándorhoz intézett első levele Nagyenyeden kelt 1722. december 1-jén. Ebben arról írt, hogy bár eddig még nem ismerték egymást, de a gróf fiát – minden bizonnyal a szintén enyedi diák Miklóst (1704. március 6., Bethlenszentmiklós – 1745. szeptember 6., Gáva)[28] – személyesen ismerte a levél írója, és más embereknek a grófról alkotott véleménye is bizakodással töltötte el.[29] Telekinek a közelben voltak birtokai, és Szilágyi neki szerette volna eladni jószágait, szántóföldjeit, kétszintes házát, nyolc darabban lévő szőlőit, melyeket korábban Magyarországra menet vett meg egy Nadányi nevű enyedi polgártól. Mindezt alkalmi vételként kínálta fel a grófnak, amit Teleki jól tudott volna használni, hiszen a nagyenyedi kollégium gondnoka volt, és eszerint még nem volt háza Nagyenyeden. Jelezte, hogy várja a gróf válaszát arról, érdekli-e a dolog.[30]

A levéllel kapcsolatban felvetődik, hogy miért Szilágyi Sámuel kínálja fel adásvételre az ingatlanokat, hiszen apja, Szilágyi Péter, csak a következő évben halt meg.[31] Nem kizárt, hogy ekkor már betegeskedett. Továbbá az sem világos, hogy miért akar az ingatlanoktól megválni. Mindenesetre Szilágyi eléggé önállóan járt el anyagi ügyekben, igaz, a szóban forgó ingatlanokat is ő vásárolta igen fiatal fejjel.[32] Az üzlet végső kimeneteléről nincs tudomásunk. Felvetődik azonban az a kérdés is, hogy ha ennyire vagyonos volt Szilágyi, akkor miért szorul peregrinációs útján folyamatosan jelentős támogatásra. Lehet, hogy anyagi helyzete változott meg nagymértékben, illetve külföldi tartózkodása is igen sokba kerülhetett? Nyilván nem ok nélkül fordult segítségért a kollégium akkori főgondnokához, Teleki Sándorhoz, aki ismert volt arról, hogy támogatta a tehetséges diákok tanulását.

„Sok diák indult útnak Teleki Sándor hivatalos passzusával a zsebében, tanult az ő jóindulatát élvezve. Neve garancia volt a professzorok előtt. És nemcsak diákjaival levelezett rendszeresen, hanem a külországi tudós-tanárokkal is. Az alumnusok pártolására idehaza is sok ismerősét igyekezett megnyerni. Családja mecénás hagyományait folytatva tehát nem kis szerepet játszott a XVIII. századi erdélyi értelmiség képzésében.” – írja záró tanulmányában Hoffmann Gizella.[33]

Szilágyi Sámuel patrónusa, gróf Teleki Sándor egy neves erdélyi családban született, Teleki Mihály és Vér Judit fiaként. A főnemes Bethlen Miklós veje volt, aki apósát igen fiatalon, 1704-ben, mindössze 26 évesen követte a nagyenyedi kollégium főgondnoki tisztében. Szerepe kimagasló volt az erdélyi kollégium újjáépítésében és a külföldi segélygyűjtésben. Emellett volt még tordai főispán, majd 1734 és 1754 között a marosvásárhelyi kollégium főgondnoka.[34]

Arról nincsenek információink, hogy mikorra nyúlnak vissza Szilágyinak a Teleki családhoz fűződő kapcsolatai. A kapcsolatuk eredete és milyensége sem ismert. Ebben az időszakban, 1716-tól Szilágyi apja, Szilágyi Péter nagyenyedi tanár volt, akit minden bizonnyal ismerhetett az ott 1704 óta főgondnoki tisztet betöltő Teleki Sándor. Lehet, hogy e kapcsolat révén alakulhatott úgy, hogy a főúr, valószínűleg apjára való tekintettel is, elvállalta Sámuel tanulmányainak finanszírozását.

 

A peregrinus külföldi útja

Szilágyi Sándor peregrinációja tehát egy ilyen közegben jöhetett létre. Ő a kiváltságosabb peregrinus diákokhoz tartozott, akik komoly szülői háttérrel rendelkeztek, és így elsőrangú támogatókat is talán könnyebben tudott szerezni külföldi tanulmányához. Az, hogy ez mi miatt valósult meg éppen Németországban, nem tudni pontosan, hiszen a Teleki által patronált ösztöndíjasok egy kisebb része például Hollandiában tanult (Leiden, Franeker, Utrecht). Ahogy látni fogjuk ebben a kérdésben nem is Szilágyi választása lehetett a döntő, hanem sokkal inkább patrónusának rendelkezése.

1722 után csak hat évvel később van újabb adatunk. Peregrinálását dokumentáló első keltezetlen (talán 1728-as) levelében Szilágyi leírta utazását Erdélyből Danzigon keresztül Amszterdamig, majd onnan Stettinen keresztül Berlinig. Elindulása előtt valószínű, hogy Teleki gróf gernyeszegi várában tartózkodott, ahonnan alig ötmérföldnyire belázasodott, és két hétig betegeskedett. Máramarosból nyolcnapi pihenés után indult tovább. Kassán keresztül utazott Posenig egy patikussal, aki vezetője és útitársa is volt egyben. Neki adta el lovát is, tehát ekkor nem lehetett nagyon szegény. Ahogy láttuk korábban, a más utazóhoz való csatlakozás általános volt a peregrinusok között. A Teleki által a lichtensteini fejedelemnek írott levelet nem tudta továbbítani a főúr szolgájának. Frankfurt an der Oder vagy más néven Odera-Frankfurt közelében járt már, amikor a gyógyszerész beajánlotta egy barátjának, akivel ingyen juthatott el Danzigba. A diák igencsak szerethette az utazást, mert annak köszönhetően, hogy korábban összebarátkozott egy közelebbről meg nem nevezett magyar professzorral, egészen másfelé vette az útját, nem Németország felé. Az említett magyar professzor segítségével mindössze egy tallérért hajón Amszterdamba utazott. A hajó 13 nap után vetett horgonyt a holland városban. Szilágyi azonban nem tartózkodott túl sokat ott, ugyanazzal a hajóval visszafordult, egyrészt Teleki egy másik levele miatt, másrészt az ingyen megélhetés lehetősége csábította. (Az azonban nem derül ki a levélből, hogy pontosan mire gondolt.) Amsterdamból tengeri úton érkezett vissza Stettinbe, majd Berlinbe ment, ahol Daniel Ernestus Jablonskival találkozott, és átadta neki Teleki általa küldött levelét. Végül a diák az odera-frankfurti egyetemre került,[35] ahová 1728. november 24-én iratkozott be.[36] Érdekes, hogy Szilágyi nem utalt arra, miért tett olyan nagy kitérőt, mielőtt patrónusát felkereste volna. (Ld. a mellékelt térképet.)

De ki is volt Teleki e bizalmas ismerőse? Jablonski Comenius unokája volt, ugyanis Brandenburg nemcsak a hugenottákat fogadta be a 18. században, hanem ezt megelőzően, az 1660-as években a lengyel szociánusoknak, majd a cseh testvéreknek is menedéket nyújtott. Az uralkodó bár református volt, lemondott alattvalói kálvini hitre való térítéséről.[37] A nevezett férfiú a porosz királyi tanács tagja, 1690-től Königsbergben, 1693-tól Berlinben udvari papként működött. 1718-tól az egyházi tanács tagja lett, majd 1733-tól a berlini királyi tudományos társaság elnöki tisztségét viselte, s nagyon fontos szereppel bírt a nagyenyedi kollégium odera-frankfurti ösztöndíjainak megszervezésében.[38] Jablonski fia, Paulus Ernestus teológiai tanárként és városi lelkészként dolgozott 1721-től az egyetemi városban.[39]

Szilágyi korábbi tanulmányi terveiről, ha voltak, nem tudunk részletesebben. Valószínű, hogy Teleki az ő esetében is Jablonski segítségét kérte a tanulmányok helyének megválasztásában.

 

Az odera-frankfurti egyetemen

Az Odera melletti Frankfurt fontos peregrinációs célpont volt már korábban is a magyar diákok számára. Az intézményt Font Zsuzsa úgy jellemzi, hogy 1613-ban, a brandenburgi választó református hitre térése után megvolt az egyetemen mind az evangélikus, mind a református teológiai gondolkodás képviselete. Heidelberg a harmincéves háború idején katolikus kézre került, ami Odera-Frankfurtot felértékelte a reformátusok számára. „A teológia és filozófia nem volt különösen erős, de szabad és nyitott, és a paritás következtében praktikusan türelmes. A reformátussá lett elektor a legszigorúbb kálvinizmust, a dordrechti végzéseket nem engedte be az egyházba és a frankfurti egyetemre. Kelet felől nézve volt különös jelentősége ennek az egyetemnek, nem utolsósorban az erdélyi protestánsok minden felekezete számára logikusan útba eső hely volt Hollandiába menet, de a legtöbb esetben hosszabb alaptanulmányok helye is itt volt.”[40]

Szilágyi („Samuel Sylvani Enjedio-Transylvanus”) 1728. novemberi beiratkozásának félévében az intézmény anyakönyvében találunk még két másik magyarországi diákot a következő formában bejegyezve: „Michael Kovats, Transylvanus” (november 27.), illetve „Johannes Theophilus Holstein, medicinae doctor, Posonio-Hungarus” (december 9.). Az előző évekből is szerepelnek a matrikulában hazai diákok.[41] Szilágyi tehát nem az egyedüli magyar volt az Odera-parti városban. Már 1728. december 14-én arról írt, hogy szívesen látogatna más egyetemeket is, de erre nincs pénze.[42] Szilágyi bár szeretett volna továbbmenni, 1729. június 28-án arról írt, hogy a nemrég Franekerből odahívott Johann Gottlieb Heineccius (1681-1741) filozófiaprofesszor előadásai annyira lebilincselték, hogy távozási tervétől egy ideig elállt.[43] Három évvel később, 1731. november 16-án a következőt írta: „Szándékom, hogy Juliusban innen el mennyek, végezvén Isten jóvoltából szintén cursusomat Hollandiában kívánnék nem tanulásnak okáért inkább, mint experientiáért fel menni tsak kőltségem lenne, ha nem lesz pedig talám haza felé indulok.”[44] Nem meglepő, hogy a hollandiai utazásából nem lett semmi, hiszen 1732 márciusa előtti leveléből kiderül, hogy még a hazaútra sincs pénze.[45]

A fiatal diák azonban nem adta fel a tervét, hogy minél több országot meglátogasson. Szilágyi 1732. augusztus 4-én reményét fejezte ki, hogy el tud jutni Franciaországba, ami bizonyára nagy álma lehetett, hiszen komolyan tanulta az akkor nagyon divatosnak számító franciát. Azt azonban nem tudjuk, hogy mit akart konkrétan tanulni, lehet, hogy csak tapasztalatszerzésről volt szó. Tudjuk, hogy szerte Európában a 18. században, nem utolsósorban a kiűzött hugenották miatt is, fellendült a francia nyelv ismertsége. Arról is írt, hogy németül is tanult. Nem mindenki ment német egyetemre német tudás nélkül, Pápai Páriz Ferenc például saját beszámolója szerint már tudott németül kiutazásakor.[46] Arról Szilágyi nem írt, hogy miért tanulja ezeket a nyelveket. Nyilvánvaló azonban, hogy tudatosan készülve közéleti tevékenységére ezek a nyelvek elengedhetetlennek bizonyultak. Röviden számot adott még arról, hogy ezenkívül mit tanult. Szerinte Magyarországon sok a teológus, sőt úgy látta, orvosok is szép számmal vannak, így ő a jogot választotta, de ettől függetlenül hallgatta az ifjú Jablonski teológiai előadásait is. A jogi tanfolyamon hallgatta „az Institúciókat, közjogot, büntetőjogot, kánonjogot, természetjogot, politikát és erkölcsfilozófiát”. Orvosi tárgyú stúdiumokat is felvett, ami nem csoda, mivel azt, már jóval korábban, 1716-ban kívánatosnak tartották az enyedi professzorok. „Kíváncsiságból hallgattam a kémiát, a gyakorlati dolgokat, az előírásokat, a gyógyítás anyagait”[47] – foglalta össze röviden kalandozásait más tanulmányok területein.

 

A németországi tartózkodás anyagi háttere

A Hollandiából visszatérő peregrinusnak Jablonski az odera-frankfurti egyetemet tanácsolta, és ingyenes étkezést ajánlott ott. A lelkész Telekire való tekintettel mindent magára vállalt, ami a megélhetéshez szükséges volt, remélve, hogy a gróf meg lesz mindezzel elégedve.[48] Ez, úgy tűnik - mint , ahogy a későbbiekből kiderül -, hosszabb ideig tartott. Mindenesetre ennek részletei nem eléggé tisztázottak. Az ifjú Jablonski támogatásának köszönhetően Szilágyi a király által biztosított étkeztetésben részesült, amit 1729. június 28-án köszönt meg támogatóinak.[49] Ez is inkább arra utal, hogy nem a teljes ellátásra kapott pénzt Jablonskitól.

Az, hogy egy professzor anyagilag is támogat egy diákot a tanulásban, nem volt egyedülálló. Johannes Leusden (1624-1699), az utrechti egyetem tanára sok esetben támogatott kölcsönnel magyarországi és erdélyi diákokat, majd aztán időnként hiába próbálta azt visszaszerezni.[50] Ahogy látni fogjuk, ez a probléma Szilágyi esetében is reális volt.

Az előbbiek fényében teljesen érthető, hogy Szilágyi szerette volna megkapni az odera-frankfurti ösztöndíjat, melyet 1626-ban hozott létre György Vilmos, brandenburgi fejedelem két enyedi teológus javára 80-80 tallérral.[51] Ez ügyben írt a professzoroknak is, de egyikük válasza az volt, hogy „aki ajándék asztalt szerzett néki, szerezzen beneficiumotis [jótéteményt], hozzánk ne fojamodgjék”. Mivel egyik nekik küldött levelében arról írt, hogy Teleki támogatásában részesült. Ezek szerint a professzoroknak volt a dologra ráhatásuk. Nem tudható, hogy Szilágyi kérte-e korábban támogatásukat, és az sem, mi miatt neheztelhettek rá.

Az ösztöndíjasnak igencsak fogytán volt a pénze, hiszen csak a nyelvek tanulására jelentős összegeket költött.[52] A diáknak igen rosszul eshetett az elutasítás, hiszen egyrészt apja enyedi professzor volt hajdanában, másrészt támogatója a kollégium főgondnoki hivatalát töltötte be. Mindenesetre az eljárás igen furcsa. Az emlegetett nyelvtanulás valószínűleg nyelvmesterek révén történhetett, bár erre nincs semmilyen forrásunk.

Több mint másfél év után, 1730. augusztus 12-én írt levelében Szilágyi nagy öröméről tudósította patrónusát. Végre-valahára nagy nehezen megkapta az egyik odera-frankfurti ösztöndíjat, amit csak december 1-től folyósítottak neki.

1730. december 30-án arról tudósított, hogy – az enyedi professzorok ellene irányuló áskálódása dacára – megkapta az ösztöndíjat, Jablonski adott neki kölcsön, azonban majd egész évi ösztöndíját kell az addigi adósságai rendezésére fordítania. Ha pénze lett volna, már továbbállt volna, de ezt így nem tehette meg. Jelezte, hogy úgy döntött, még két évet fog maradni Odera-Frankfurtban.[53]

Még ezelőtt, augusztus 13-án írt azzal a hírrel kapcsolatban, hogy otthon devalválódott a pénz. Kérte patrónusát, hogy küldjön neki 10 forintot Márkusfalvi Péter, enyedi diák közreműködésével, mivel minden pénzéből kifogyott. A nevezett diák bizonyára bizalmasa lehetett, aki a későbbiekben maga is peregrinált.[54] A hitelezésre Jablonski a grófra való tekintettel vállalkozott. Kérte, hogy a gróf segítse ki szorult helyzetéből.[55] Ez enyhe célzás Jablonski és Teleki kapcsolatára. Úgy látszik, hogy az ösztöndíj ellenére sem rendeződött Szilágyi anyagi helyzete. Magáról azt írta 1731. november 16-án, hogy ha lesz rá pénze, júliusban szeretne elmenni innen Hollandiába, nemcsak a tanulás miatt, hanem a tapasztalatszerzésért, s ha nem, akkor talán kénytelen hazafelé indulni.[56] Az ösztöndíja, ahogy korábban írta, csak másfél évre szólt. A következő levelében arról tájékoztatott, hogy tanulásával annyira jutott, hogy most már akár be is fejezhetné odera-frankfurti tartózkodását, de nincs arra pénze, hogy hazautazzon. Ebben kérte a gróf segítségét, egyben megköszönte, hogy az elmúlt évben négy arannyal támogatta.[57] Ez év augusztus 4-én arról tudósított, hogy csak a telet töltené külföldön, és négy év tartózkodás után hazatérne, ha pénze lenne rá, mivel igen el van adósodva: „Hogy ha pedig pénzt nem találok onnan hazul venni, kéntelenittetem auctiot institualni, kőnyveimet, és szép mathematicum instrumentumimot melyeket szerzettem el kotyavetyézni, és osztán másfelé fordulok még a jövő esztendőn, ha lehet Frantzia országban, minthogy oda nagj vágyasom van.”[58] Nagy álma, a francia földre való eljutás még igen szorult helyzetében sem múlt el. Utolsó levelében (1732. november 2.) kiderült, hogy patrónusa szorult helyzetében újabb négy arannyal támogatta.[59]

Szilágyi peregrinálásának, melyet az örökös pénzzavar jellemzett, anyagi fedezete több forrásból tevődött össze. Természetesen ez a helyzet nem kivételes a külföldet megjárt diákok körében, inkább általánosnak mondható. Az 1730 decemberétől ismeretlen ideig folyósított ösztöndíj nagyban segített korábbi adósságai rendezésében, de nyilván ezután is élnie kellett valamiből. Anyagi helyzetében történő javulást a német földön peregrináló Ráday Gedeon mellé történő beajánlástól várt. Remélte, hogy sikerülne az úrfi mellett végzett szolgálatiért „szabad asztalt, házat &c. a mi ahoz tartozik és esztendeig őtven tallért”[60] kapnia. Teleki ezt valamilyen oknál fogva nem tette meg. Így Szilágyi az ifjú Ráday többszöri kifejezett kérésére sem vállalkozott a kísérői szerepre.[61]

Nem vetődött fel az a lehetőség, hogy esetleg saját maga próbáljon valamilyen munkával, például latintanítással kiegészítő bevételre szert tenni, mint ahogy az az angliai peregrinusoknál előfordult. Egyetlen szóba jöhető pénzkereseti lehetőség a Ráday Gedeon melletti tanítóskodás lett volna. Természetesen egy négyéves külföldi tartózkodás – bárkiről legyen is szó – igen komoly anyagi erőfeszítéseket kívánt. Szilágyi esetében nincs pontos adatunk arról, hogy ő mennyit költött. Ezzel kapcsolatban annyit mondhatunk, hogy Enyedi István 1721-ben írt leveleiben ezer német forintot tart szükségesnek egy nemes úrfi és praeceptora ellátásához.[62] Ez nyilván egy főúri apanázsnak számított, nyilván egy egyszerű diák ennek töredékéből gazdálkodhatott.

 

Szilágyi, Teleki és a két Jablonski

Szilágyi peregrinációjának Teleki mellett a másik kulcsfigurája volt a már korábban emlegetett Daniel Ernestus Jablonski. Az ekkor már befolyásos udvari lelkész régóta támogatta az erdélyi peregrinusokat, így például Ajtai Andrást, Felffalusi Mihályt és Pápai Páriz Ferencet.[63] 1711. november 12-én az ifjú Pápai Páriz is egy Teleki által írt ajánló levéllel ment Jablonskihoz, akit ő tanácsol tovább a hallei egyetemre.[64] Az utóbbi peregrinációs albumában szerepelt is az idősebb Jablonskitól egy Berlinben, 1711. november 16-án kelt bejegyzés,[65] valamint az ifjabb Jablonski is írt 1713. július 15-én néhány sort az emlékalbumba.[66] Szilágyi leveléből egyértelműen kiderült, hogy a gróf személyesen az idősebb Jablonskihoz küldte Berlinbe egy neki írt levéllel.[67] Az udvari lelkész Szilágyival való beszélgetése során nagyrabecsülését fejezte ki Teleki iránt, akivel immár évtizedek óta kapcsolatban állt. Az idősebb Jablonski az odera-frankfurti egyetem látogatását tanácsolta a diáknak, és ingyenes étkezést biztosított, valamint Telekire való tekintettel késznek mutatkozott a megélhetéshez szükséges kiadások fedezésére, remélve, hogy mindezzel a gróf meg lesz elégedve. Megígérte, hogy hamarosan írni fog Telekinek, üdvözletét küldi a patrónusnak. Szilágyi jelezte, hogy rövidesen útra kel Odera-Frankfurtba.[68] Ebből a levélből az derül ki, hogy Teleki teljes mértékig Jablonskira bízta azt, hogy védence melyik egyetemre kerüljön. Ez a korábbi patronáltak esetében is így történt. Jablonski és a gróf valószínűleg közvetlenül egymással is levelezett, de 1728. december 14-én írt levelét azzal kezdte Szilágyi, hogy Jablonskitól való elválásakor abban állapodtak meg, hogy ő tudósítja a grófot. Tehát ez úton is tartották a kapcsolatot.[69]

Az udvari lelkész fia, Paulus Ernestus Jablonski 1721-től teológiai professzor és egyúttal városi lelkész volt Odera-Frankfurtban. Ő maga is támogatta a peregrinust. Szilágyi ugyanis arról írt étkeztetésével kapcsolatban, hogy van valami kis nehézség a dologban, de reméli, hogy azt Jablonski fia, Paulus Ernestus frankfurti teológiaprofesszor meg tudja oldani. Bizonyára nagyon örült volna, ha a gróf ír ennek az igen kiváló ifjúnak, aki apja révén igen nagy tisztelője az erdélyi patrónusnak.[70]

Szilágyinak a Jablonskiakkal való kapcsolata többrétű volt, nemcsak tanulási lehetőségről, pénzügyi segítségről szólt, hanem udvari információkról, praktikus dolgokról, hírekről - mint például az ausztriai protestánsok kiűzéséről - is tőlük tájékozódott.

 

Szilágyi a porosz udvarban. „Diplomáciai iskola”

A külföldi tapasztalatszerzésnek fontos eleme volt a különböző társadalmi körökben való jártasság. Királyi, illetve hercegi udvartartásban való forgolódásáról két levél is tanúskodik. Az első 1731. szeptember 1-jén kelt. Beszámolt arról, hogy a johannita rend augusztus 16-i ünnepélyén 41 lovagot avattak, és megválasztották az új nagymestert. Maga a porosz király is részt vett ezen több fejedelemmel együtt. Örömmel újságolta, hogy „szerentsém volt az ebéd felett az ő Fsge [Őfelsége] háta meget udvarlani más tőbb Deákokkal”.[71] 1732. március 24-i keltezésű a következő levél. Jelentette, hogy a hónap 16-án a lotharingiai herceg Berlinből sok főúr kíséretében Odera-Frankfurtba érkezett, ahol részt vett a porosz trónörökös eljegyzésén, nagy pompával fogadta őt mind a hadsereg, mind az egyetem. Az ott tanuló magyarok kötelességüknek tartották, hogy jövendőbeli urukat üdvözlő versekkel köszöntsék. „Generalis Uram ő Excellenciaja Gratiajabol alkalmatosságunk szolgáltatodott, még pedig asztal felett, a holott én rővid oratioval ő Fsgét tiszteltem, Nemzetünket, s magunkat ő Fsge kegyelmes Gratiajaban insinualtam, Kiis kegyelmesen acceptaltni méltoztatott, maga meg kőszőnte indulatunkat, sőt érdemünk felett megis ajandékozott.” Üdvözlő versében remélte, hogy a hercegből császár lesz, aki éppen ezen a birodalombeli körútján próbálta megszerezni a választók támogatását.[72] Ez azért is figyelemreméltó, mivel Lotharingiai Ferenc István herceg csak 1736-ban házasodott össze Mária Teréziával, és csak jóval később, 1745-ben lett I. Ferenc néven német-római császár. Úgy látszik, hogy ezt egy igen hosszú diplomáciai előkészítés előzte meg, mely egyik mozzanatánál Szilágyi is jelen lehetett.

Szilágyinak arra is kiterjedt a figyelme, hogy jelezze Telekinek, hogyha az idősebb Jablonskinak akar ajándékot küldeni, ajánlotta, hogy akkor inkább olyan dolgot válasszon, melynek nem az értéke lenne a fontos, hanem a régisége, mivel a berlini lelkész az antikvitás nagy tudósa.[73] Ahogy már említettem, nemcsak elméleti dolgok érdekelték az udvari lelkészt. Ebben közös érdeklődésű volt Telekivel és Szilágyival, aki rövid amszterdami tartózkodása alatt látta a nádméz készítését, de azt nem tudta pontosan leírni. Ez szóba került beszélgetéseik során, így Berlinben jártakor Jablonski megmutatta neki azt a helyet, ahol három vagy négy évvel azelőtt a király is kísérletezett ezzel, de mivel ugyanannyiba kerül, mint a méz, így felhagyott előállításával.[74]

A magas udvari körökben való forgolódás egyértelműen felkészítette a fiatal, céltudatos Szilágyit politikai pályájára. Egy szerényebb családból származó diák ilyen körülmények között tudta elsajátítani a magasabb körökben való forgolódást, ami nem minden peregrinus diáknak adatott meg. Az itt szerzett viselkedési, társadalmi érintkezési és esetleges, feltételezet kapcsolatai később, pályája során döntőnek bizonyulhattak.

 

A Ráday Gedeon melletti tanítóskodás

A peregrinus 1729. június 28-án arról tudósított, hogy Jablonski maga kísérte Odera-Frankfurtba Ráday Gedeont (1713-1792). Szilágyi levelei alapján peregrinációja alatt ismerte meg a fiatal nemes, akivel aztán élete végéig kapcsolatban állt. Ráday Gedeon apja, Ráday Pál (1677-1733) Rákóczi Ferenc titkáraként tevékenykedett. Gedeon politikus, költő, műfordító és a magyar irodalom mecenása volt.[75] Szilágyi a családot korábban nemigen ismerhette. Gedeonnak egy Berlinből küldött leveléből tudja, hogy az egyik Teleki fiú nősülni készült.[76] Valóban ez történt, Gedeon lánytestvére, Eszter volt a László által kiszemelt ara.[77] Ez a levél valamikor 1731. november 16. és 1732. március között keltezett, tehát ebben az időben ismerkedhettek össze. A következő, 1732. március 24-én írt levelében említette, hogy Ráday Gedeon nemsokára Berlinből Odera-Frankfurtba megy tanulni. Ekkor kérte először, hogy Teleki gróf ajánlja be őt a fiatalúr apjához, és várta ez ügyben a gróf válaszát.[78] Hogy Szilágyi közvetlenül nem Ráday Gedeonhoz fordult, az abból is fakadhatott, hogy apja, Ráday Pál még élt, és az ő támogatásával került ki az ifjabb Ráday külföldre, így természetesnek mondható a szülői támogatás kérése.[79]

Szilágyi 1732. augusztus 4-én két levelet is írt. Az elsőben elnézést kért a gróftól azért, hogy kétszer is szorgalmazta Ráday mellé való beajánlását, abban a hiszemben, hogy a két család jó kapcsolatban áll egymással.[80] A második levélben egy Bécsben, 1732. július 14-én kelt levélre válaszolt, ami valószínűleg aznap érkezhetett, tekintettel a csak majdnem három heti postai útra. Itt jelezte, hogy Ráday Gedeon üdvözölteti, mint kedves sógorát, de ígérte, hogy rövidesen ő is fog írni az újdonsült házasoknak. A fiatalúr jól halad a tanulmányaival. Szilágyi jelezte, hogy több levele is elveszhetett, ez is nehezíti a kommunikációt. Teleki László és Ráday Eszter házasodásáról is csak Ráday Pál leveléből értesültek, és azt méltóképpen meg is ünnepelték az úrfival együtt.[81] A beajánlás késedelmeskedett, mivel – bár hívta maga mellé az úrfi – Szilágyi az apja tudta nélkül ezt nem akarta elfogadni. Már nem is kérte, hogy az úrfi mellé ajánlja be, mivel az még három évig akar külföldön tartózkodni.[82]

Szilágyi többször kérte Telekit arra, hogy ajánlja őt be Ráday Pálnál (aki a reformátusok első egyetemes főgondnoka is volt), hogy hadd lehessen fia tanára külföldi útja alatt. Ez valamilyen oknál fogva nem talált meghallgatásra Telekinél.

 

Az ágensség

Másik álma azonban valóra vált. 1732. november 2-án jelezte, hogy ő már befejezte a maga tanulmányait, inkább abban kéri segítségét, hogy Teleki ajánlja be őt Ráday Pálnál a bécsi udvarnál lévő ágensnek. Arról számolt be, hogy tanulmányai során a közügyek szolgálatára készült, ezért tanult jogtudományt: természetjogot, közjogot, kánonjogot, polgári jogot, büntetőjogot, államtudományt, valamint német és francia nyelveket. Szerinte teológusból már otthon több is van, mint az szükséges lenne. Inkább ilyen praktikus dolgokat kellene tanulni a közszolgálatába lépőknek. Ezt különösen azért hangsúlyozta, hogy jelezze, milyen hasznos előtanulmányokkal és tapasztalatokkal rendelkezik olyan téren, amivel kevés magyarországi dicsekedhet, amikor hivatali karriert akar befutni. Ezzel a felsorolással azt is jelezte, hogy képzettsége megfelel az ilyen állással szemben támasztott követelményeknek.

Ráday Pálról hallotta, azon fáradozik, hogy találjon egy olyan református személyt, aki vallási ügyekben az egyház dolgait képviselné Bécsben az udvarnál.[83] Csejtei Zsigmond ezt a feladatot 1731-ig látta el.[84] Tehát ekkor a tisztség már hosszabb ideje volt megüresedve. Erre pályázott peregrinusunk, aki ebben kérte Teleki támogatását. Kérte továbbá, hogy ezt a dolgot bizalmasan kezelje, és őt erre vonatkozólag tudósítsa, tanácsaival lássa el.[85] Jelenleg még nem ismerek olyan forrást, amely Teleki közbenjárásáról tudósítana, de tény, hogy Szilágyi töltötte be az említett hivatalt 1733-tól 1748-ig. A patrónus támogatása azonban valószínűsíthető, hiszen még az is bevett gyakorlat volt, hogy a támogatók döntöttek patronáltjuk világi pályájáról.

 

Szilágyi Sámuel és Teleki Miklós ismeretsége

Egy-egy peregrinus szorosabb kapcsolatba állt támogatóival. Nemcsak közvetlenül velük tartott kapcsolatot, hanem családjuk, rokonságuk tágabb körével. Ebből nyilvánvaló, hogy a vándordiákok hálózatokon, kapcsolatrendszereken belül mozogtak, mely kapcsolatok nemcsak külföldi egyetemjárásuk alatt voltak meg, hanem akár egész pályafutásuk során megmaradtak. Igaz volt ez Szilágyi Sámuelre is, aki Teleki mindhárom fiával kapcsolatban állt.

A Teleki családban nem Sándorral, hanem a legidősebb Miklóssal kezdődött Szilágyi kapcsolata, mely a fiú katonai szolgálatának idején is megmaradt. Kardos Samu úgy tudja, hogy 1722-ben lépett erre a pályára: „Grf Teleki Miklós, a’ Nagy Teleki Sándor Úr ő Exja egyik fija katonává lesz, a’ ki is annak utána elébb a Gyulaianum-, azután a Pálfianum regimenteknél kapitányságot viselt.”[86] Szilágyi Németországból is írt az ekkor Olaszországban hadakozó fiatalúrnak, de arra választ nem kapott, remélte, hogy nem tévedt el a levél. Kérte a grófot, hogy tudósítson katonáskodó fia hogyléte felől, mivel fontos dolga lenne vele. A dolog természetére azonban nincs utalás. Az a fordulat, mely szerint üdvözli a méltóságos asszonyt, az úrfiakat és Vajna Miklós (? – 1738) urat, az udvari prédikátort is – aki egyébként szintén Teleki által támogatott peregrinus volt – nem pusztán formaságnak számított, arra utal, hogy szorosabb kapcsolatot ápolhatott Teleki közvetlen, legbelső környezetével.[87]

Teleki Miklós udvari forgolódásáról igyekezett gondoskodni még 1721-ben Enyedi István peregrinus. Ő a katolikus szász uralkodóhoz szerette volna beajánlani, de Teleki Sándor ezt – talán felekezeti okok miatt – nem támogatta.[88]

1732 augusztusában örömmel írt arról, hogy a szünidő alatt Berlinben volt a szintén Odera-Frankfurtba peregrináló Ráday Gedeonnal, ott találkoztak egy Korzikából visszatért tiszttel, aki látta Olaszországban gróf Teleki Miklós alezredest, aki „magát jól forgatta” a harcokban. Róla az a hír járta, hogy a császár szolgálatából a porosz király szolgálatába akart szegődni.[89] Az, hogy a gróf mit írt Itáliában hadakozó gyermekéről, illetve, hogy Teleki Miklós mit válaszolt, nem ismert számomra, de bizonyára ez a kapcsolat tovább élt.

Szilágyi egy alkalommal rákérdezett, hogy Teleki Sándornak az éppen megfelelő korban lévő Lajos nevű gyermeke nem készülődik-e peregrinálni.[90] Nyilván ennek hasznáról Teleki is meg volt győződve, hiszen ő maga két erdélyi kollégium, előbb a nagyenyedi, majd a marosvásárhelyi főgondnoka volt, emellett tordai főispáni és guberniumi tanácsosi tisztséget is viselt. Szilágyi szerint jól tenné, ha Teleki harmadik fiát, Lajost külföldre, Odera-Frankfurtba küldené, hiszen az – amellett, hogy nem drága – az egész birodalomban a legjobb egyetem, a teológiát leszámítva, ahol megfordulnak Hollandiából, Oroszországból és más messzi vidékekről származó diákok is, a két fiatal, Ráday Gedeon és Teleki Lajos pedig együtt végezhetné tanulmányait, együtt mehetnének az udvarhoz is tanulmányaik végeztével. Még gróf Bethlen Ferenc is kijöhetne, ha volna, aki rábeszélje. Tanulmányaik minden bizonnyal hasznosak lennének a hazai közügyek intézésében, mivel otthon nem tanulhatnak ahhoz szükséges tudományokat.[91]

 

Teleki László a porosz udvarban?

Szilágyi második keltezetlen leveléből arra következtethetünk, hogy Gernyeszegről indult útnak.[92] Tehát a grófi családtól minden valószínűség szerint személyesen vehetett búcsút valamikor 1728 folyamán. A következő datált, az év december 14-én írt levele egy meglepő dolgot tartalmaz, miszerint Jablonskitól való elválásakor azt a megbízást kapta, hogy tudósítsa a következőkről a grófot. Marosvásárhelyen tréfából megmérte az „ifjú gróf” – minden bizonnyal László – magasságát, hiszen az uralkodó egy külön egységet akart létrehozni magas legényekből, ez összehasonlítva a porosz katonai mértékkel megfelelő a katonai szolgálatra. I. Frigyes Vilmos (1713-1740) uralkodása idején egyébként megduplázódott a porosz hadsereg létszáma. Szilágyi ezek szerint a gróf László nevű fiával is elég jó kapcsolatot ápolhatott. Katonai szolgálatba való készülődéséről Szilágyi már elindulása előtt tudhatott, így lehet, hogy ez nem is volt annyira tréfa. Az úrfi azonban nem tudott németül, és a katonai szabályzatot sem ismerte, így nem vették volna hasznát, bár zsoldot a kiképzés idejére is kapott volna.[93] Ezek szerint a 18. század elején még erdélyi főúri körökben sem volt általános a német nyelv használata. Berlinben ugyan működött a nemesek számára egy katonai iskola, ahol biztosítva van a tanulás lehetősége, hiszen addig, míg a gróf fia a nyelvet és a szabályokat el nem sajátítja, az udvarba nem kerülhet be, ugyanis a király más uralkodóktól eltérően alig tart személyzetet, mivel azok fizetését is a katonák zsoldjára fordítja. Javasolta, hogy ajándékként két vagy három magas legényt hozzon a királynak, mivel az „minden egyebet despicial [megvet], ez minden gyönyörűsége”. Ez igen jó ajánlás lenne a fiatal gróf számára. Mindenesetre ez egy fura ajándéknak tűnhet az utókor számára, de ekkor a katonákat adták-vették, így ez nem volt szokatlan kérés.

Jablonski örült annak, hogy alkalma adatott kedvébe járni a grófnak. Arra gondolt, hogy alkalomadtán tudtára adja őfelségének az úrfi jövetelét, de attól tartva, hogy az esetleg mégsem következik be, s így kellemetlen helyzetbe kerül, elállt ettől a szándékától. Ezt a döntését az egyik barátja, a király belső tanácsosa is helyesnek ítélte.[94]

Szilágyi 1729. június 28-án írott levele alapján úgy tűnik, hogy Teleki Sándor László nevű fia érkezése akkor korainak tűnt.[95] A késlekedés okáról nem tudunk közelebbit. Sőt, azt sem tudjuk meg a levelezésből, hogy az út valaha megvalósult-e. Hiszen Szilágyi 1730. április 8-án többek között arról tudósította, hogy egy Helldorff nevű báró toborzókörútra Erdélybe látogatott és kérte őt, hogy látogassa meg Telekit.[96] Javasolta, hogy amennyiben Teleki szeretné fiát a porosz uralkodó udvarába küldeni, beszéljen a báróval, mert ott, ahogy már korábban írta, csak mint katona jöhet számításba. Ezért nem is kerülhetett a külföldi tanulmányúton lévő ifjú Wesselényi István báró sem a király elé, akit otthon erről a körülményről nem tájékoztattak, amint az az úrfi Szilágyinak küldött leveléből kiderült.[97] Bizalmasan írja Szilágyi a főgondnoknak, hogy ő ezen nem is igen csodálkozik, hiszen az úrfi mellett lévő Gyulai[98] nem tájékozott a porosz udvari dolgokban, bár megfordult a „lengyel udvarban,” de ott teljesen más a helyzet. Gyulai Ferenc korábban Teleki Sándor két unokaöccsének, az ifjú Teleki Józsefnek és Ádámnak volt a németországi praeceptora. A fiatal főurak féléves hallei tartózkodásuk után majd két évet töltöttek Erős Ágost szász választó (1694-1733) és lengyel király (1697-1706, 1709-1733) drezdai udvarában, hiszen mindkét tisztséget ő töltötte be ekkor, minden bizonnyal így érthető a „lengyel udvar” szófordulat. Nem tudni, hogy Gyulai megfordult volna két pártfogoltjával az uralkodó varsói udvarában is. Újból kérte, hogy amennyiben fiát a porosz udvarba küldené, küldjön előtte néhány magas legényt ajándékba. Ez azért is volna jó, mivel a király most egy új regimentet akar felállítani csupa magas legényből. Amennyiben ezt jónak látná, Helldorff elhozhatná őket, de vigyázzon arra, hogy a báró ne a saját neve alatt adja át majd őket a királynak. Kitért arra is, hogy ez nem lenne káros az ausztriai házzal való porosz kapcsolatokra, mivel a viszony alapvetően jó a két ház között.[99] Helldorf tehát a Habsburg Birodalom területén toborzott a porosz király szolgálatába katonákat. Ekkor még az osztrák-porosz viszony kiegyensúlyozottnak volt mondható, Szilágyi helyzetértékelése tehát helytálló. Mindenesetre felhívta a figyelmet arra, hogy az ajándékozást úgy kell megejteni, hogy abból világosan kiderüljön az ajándékozó személye a porosz uralkodó számára. Szilágyi egy Teleki Sándorhoz intézett levelének mellékletében közvetlenül Lászlónak is írt. Mentegetőzött, hogy ritkán írt neki, egyben kérte, hogy szerezze meg Ráday Gedeon kérésére Bethlen Farkas Históriáját gróf Bethlen Elekné asszonytól. Ő maga úgy látja, hogy az ifjú Ráday igencsak érdeklődik a magyar történelem iránt, szerzett is magának több könyvet ebben a témában. Ezek után kérte ő meg Szilágyit újabb könyvek beszerzésére. Egyben jelezte, hogy ő maga is kész bármilyen könyv beszerzésére, amennyiben azt az úrfi óhajtja.[100]

Szilágyi az ügy révén alaposan megismerkedhetett nemcsak a porosz udvar politikai viszonyaival, hanem a katonai berendezkedéssel is. Úgy tűnik, hogy naprakész volt az ottani eseményeket illetően, nem utolsósorban jól értesült befolyásos patrónusának, Jablonskinak köszönhetően. Közbenjárt Ráday Gedeon érdekében is, amikor egy könyvet kellett beszerezni. (Érdekes módon egy magyarországi könyvet kívánt megszerezni és külföldre juttatni, általában ugyanis a magyar patrónusok vásároltattak kint könyveket.)

 

Összegzés

Szilágyi abban a szerencsés helyzetben volt, hogy családja révén az akkori értelmiségi elithez tartozhatott. Apja is peregrinált, és professzorként tevékenykedett. Ez a légkör természetesen nagy előnyt jelentett. A család anyagi helyzetéről annyit tudunk, hogy nem tartozhatott a szegényebb rétegek közé, hiszen már 1722-ben a későbbi peregrinus jelentős vagyont kínált fel eladásra. Ahogy láttuk, Szilágyi peregrinációja nem volt újszerű, egy több évszázados hagyományt folytatott. Érvényes ez mind utazására, mind pedig kint tartózkodására, amiben az az érdekes, hogy csak egyetlen, az odera-frankfurti egyetemet látogatott meg.

Külföldi tanulmányútjában egyértelműen Teleki Sándor volt az első számú patrónusa, akinek kapcsolatai révén számos lehetőség nyílt meg Szilágyi előtt. A főúr már addig is számos diák utazásában játszott szerepet, így ez nála már a rutin része volt. Úgy tűnik, hogy a peregrinus már eleve azzal a szándékkal érkezett ki, hogy nem teológiai irányban képezi tovább magát, ami meg is valósult, bár ilyen tárgyakat is hallgatott. A jogtudományi képzése elsősorban a közéleti szereplésre készítette elő. Tanulmányainak szerves részét képezték a német és francia órák, ezt a tudást pályája során aztán jól tudta hasznosítani. Ezen idegen nyelvek tanulása nem volt egyedi. Például ifjú Wesselényi Halléban stúdiumai mellett a tánc-, vívás- és zeneórák látogatása mellett németül és franciául is tanult.[101] Több alkalommal láthatjuk, hogy Szilágyi magas körökben forgolódott, és ezáltal tett szert udvari jártasságra, amit ágensségénél, majd később erdélyi királyi táblabíróságánál jól tudott hasznosítani. Tanárai közül az ifjabb Jablonski és Heineccius hatott rá leginkább. Élénken érdeklődött a gyakorlati dolgok iránt is (mézkészítés, lakkozás, építészet), ami nem meglepő, hiszen ezek már Nagy Pétert is foglalkoztatták. Ebben az időszakban az egyetemjáró diákságot támogató erdélyi fejedelemről már nem beszélhetünk, azonban számos adminisztratív és pénzügyi akadályt gördített az uralkodó a peregrináció elé. Az egész folyamat nem akadt meg teljesen, a külföldi támogatás továbbra is jelen volt több egyetemen, és az erdélyi főurak továbbra is támogatták a peregrinációt. A kinti támogatás nemcsak anyagi lehetőségek formájában nyilvánult meg, sok esetben fontos személyes kapcsolatok teremtésére is adódott lehetőség. Az odera-frankfurti ösztöndíj és Jablonski támogatása német földön, Magyarországról pedig Teleki tevékeny segítsége tette lehetővé ezt a kint tartózkodást.

A külvilággal történő kapcsolattartás levelezés és személyes találkozások révén történt. A levelezés drága, lassú és megbízhatatlan volt. Szilágyi több alkalommal említi, hogy valószínű, több levele elkallódott. Természetesen ezen kívül kaptak híreket a külföldön tanuló diákok a hazájukból később érkezettektől, de hírforrásként szerepelhettek a kereskedők, vándorlegények és az egyéb utazók („das fahrende Volk”). A korabeli peregrinusok személyes híreik mellett előszeretettel számoltak be a különböző újdonságokról. Ez teljesen általános volt a korban. Szilágyi is sok hírt közöl patrónusával. Ezek között szerepelnek politikai, katonai hírek, természeti jelenségek, pletykák.

Nem tudunk meg sokat a hétköznapi életéről, és arról sem, hogy milyen kapcsolatot ápolt más diákokkal. A levelekből azonban egyértelműen kiderül, hogy a hasonló helyzetben lévő honfitársaival gyakran találkozott. Szilágyi esete jó példa arra, hogy miként járulhat az iskolázottság, különösen a külföldi tanulmányok és a világlátás a társadalmi mobilitáshoz.

 

 

MELLÉKLET

 

Szilágyi Sámuel peregrinációja

 

Jegyzetek



[1] Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp., 1977. (továbbiakban: Zoványi, 1977.) 15-16. p.

[2] Zoványi, 1977. 15. p.

[3] Zoványi Jenő: Ágensválasztás 1762-1763-ban. In: Protestáns Szemle, 1914. 2. sz. 79-91., 3. sz. 151-168. p.; : Volt-e Matolai nevű ágens? In: Protestáns Szemle, 1917. 9-10. sz. 630-631. p.

[4] Balogh Ferenc: A magyarországi protestáns egyházak története. Debrecen, 1905.; Barcsa János: A tiszántúli református egyházkerület története I-III. Debrecen, 1906–1908.; Bíró Sándor et al.: A Magyar Református Egyház története. Bp., 1949.; Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon, 1521-1945. Bp., 1985.; Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Bp., 1905.; Pruzsinszky Pál: A magyarországi protestáns egyház története. Bp., 1921.; Révész Imre: A debreceni egyház múltjának némely tanulságai. Debrecen, 1925.; : A magyar protestantizmus története a keresztyénség egyetemes fejlődésének keretében. Cluj-Kolozsvár, 1923.; : A magyarországi protestantizmus története. Bp., 1925.; Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus története. Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. [reprint]; : A Tiszántúli Református Egyházkerület története. Debrecen, 1939.; Zoványi, 1977.; Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Bp., 1907.

[5] Peregrinuslevelek, 1711-1750. Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak. Szerk.: Hoffmann Gizella. Szeged, 1980. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 6.) (továbbiakban: Peregrinuslevelek. 1980.)

[7] Peregrinuslevelek. 1980. 209-241. p.

[8] Peregrinuslevelek. 1980. 233., 239. p.

[9] Peregrinuslevelek. 1980. 235. p.

[10] Peregrinuslevelek. 1980. 235. p.

[11] Tar Attila: Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon, 1694-1789. Bp., 2004. (továbbiakban: Tar, 2004.) 14. p.

[12] Tar, 2004. 17. p.

[13] Tar, 2004. 24. p.

[14] Szabó Miklós – Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Erdélyi diákok európai egyetemeken, 1701-1849. Marosvásárhely, 1998. (továbbiakban: Szabó-Szögi, 1998.) 27. p.

[15] Tar, 2004. 20. p.

[16] Tar, 2004. 18. p.

[17] Szabó-Szögi, 1998. 9. p.

[18] Szabó-Szögi, 1998. 11. p.

[19] Peregrinuslevelek. 1980. 351-353. p.

[20] Idézi: Szabó-Szögi, 1998. 15-16. p.; Tonk Sándor: Albizálás erdélyi városokban és falvakban. Kiss Sámuel enyedi diák gyűjtőútja. (1797). Szeged, 1991. 8-9. p.

[21] Szabó-Szögi, 1998. 28. p.

[22] Szabó-Szögi, 1998. 35. p.

[23] Peregrinuslevelek. 1980. 347-349. p.

[24] Szabó-Szögi, 1998. 457. p.

[25] Zoványi, 1977. 605. p.; Peregrinuslevelek. 1980. 409. p.

[26] Zoványi, 1977. 605. p.

[27] A magyarországi diákok újkori peregrináció-kutatásának legátfogóbb, modern bemutatását a Szögi László által vezetett munkacsoport készítette el.

[28] Kardos Samu: A széki gróf Teleki család históriája. In: Régi Okiratok és Levelek Tára, 1905. 2. sz. 66., 1905. 3. sz. 71. p. (továbbiakban: Kardos, 1905.)

[29] Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IV. köt. Pest, 1864. (továbbiakban: Nagy, 1864.) 89. p. Teleki Sándor első feleségétől gr. Bethlen Júliától született Miklós (?-1746), aki katonai pályán alezredességig vitte. László (1710-1778), Lajos (?-1758), Judit (?-1734) második feleségétől Sándor (?), Sámuel (1739-1822). A család történetével foglalkozott még Kardos, 1905. 66. p.

[30] Peregrinuslevelek. 1980. 209. p.

[31] Peregrinuslevelek. 1980. 409. p.

[32] Peregrinuslevelek. 1980. 209. p.

[33] Peregrinuslevelek. 1980. 451. p.

[34] Peregrinuslevelek. 1980. 410. p.

[35] Peregrinuslevelek. 1980. 211. p.

[36] Zoványi Jenő: A magyarországi ifjak az Odera melletti Frankfurti Egyetemen. In: Protestáns Szemle, 1889. 195. p.

[37] Font Zsuzsa: Bethlen Miklós levelei Brandenburgba. In: Szolgálatomat ajánlom a 60 éves Jankovics Józsefnek. (Humanizmus és gratuláció.) Szerk.: Császtvay Tünde – Nyerges Judit. Bp., 2009.) (továbbiakban: Font, 2009.) 131. p.

[38] Peregrinuslevelek. 1980. 400. p.

[39] Peregrinuslevelek. 1980. 400. p.

[40]Font, 2009. 130. p.

[41]Ältere Universitäts-Matrikeln I. Universität Frankfurt a. O. Hrsg.: Friedländer, Ernst. Osnabrück, 1965. Bd. II. 323. p.

[42] „Én meddig fogok itt lenni nem tudom, bizony minthogy valamennyire degustaltam a felyebb valo részit ennek a helynek, ugy tettzik hogy igen jo szivel el indulnék innen, felyebb valo heljekre, de nem oly erősek szárnyaim mint mikor hazámbol ki indultam, félek ne Ikarust kellessék, nem a kevelység, hanem a kőtségtelenség miá kővetnem.” Peregrinuslevelek. 1980. 214. p.

[43] Peregrinuslevelek. 1980. 216. p.

[44] Peregrinuslevelek. 1980. 228. p.

[45] Peregrinuslevelek. 1980. 230. p.

[46] Peregrinuslevelek. 1980. 11. p.

[47] Peregrinuslevelek. 1980. 236. p.

[48] Peregrinuslevelek. 1980. 211. p.

[49] Peregrinuslevelek. 1980. 216. p.

[50] Bujtás László Zsigmond: Vásárhelyi Tőke István levele Bethlen Miklóshoz (1690). Egy hollandiai peregrinuslevél művelődéstörténeti vonatkozásai. In: Lymbus, 2009. 46-47. p.

[51] Koncz József: Berlini stipendiumok. In: Erdélyi Protestáns Közlöny, 1888. 32. sz. 275-276. p.

[52] Peregrinuslevelek. 1980. 217. p.

[53] Peregrinuslevelek. 1980. 221. p.

[54] Peregrinuslevelek. 1980. 223., 403. p.

[55] Peregrinuslevelek. 1980. 225. p.

[56] Peregrinuslevelek. 1980. 228. p.

[57] Peregrinuslevelek. 1980. 230. p.

[58] Peregrinuslevelek. 1980. 236. p.

[59] Peregrinuslevelek. 1980. 240. p.

[60] Peregrinuslevelek. 1980. 232. p.

[61] Peregrinuslevelek. 1980. 240-241. p.

[62] Peregrinuslevelek. 1980. 176-181. p.

[63] Peregrinuslevelek. 1980. 11, 122, 134. p.

[64] Peregrinuslevelek. 1980. 11. p. Ez előfordult a kötetben szereplő más peregrinusokkal is.

[65] Ifj. Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyve, 1711-1726. Szerk.: Rozsondai Marianne. MTA Könyvtára, 2004. Online: http://ppf.mtak.hu [2011. január.] Album Amicorum. 121. p.

[67] Peregrinuslevelek. 1980. 210-211. p.

[68] Peregrinuslevelek. 1980. 210-211. p.

[69] Peregrinuslevelek. 1980. 212. p.

[70] Peregrinuslevelek. 1980. 213. p.

[71] Peregrinuslevelek. 1980. 226. p.

[72] Peregrinuslevelek. 1980. 230-231. p.

[73] Peregrinuslevelek. 1980. 213. p.

[74] Peregrinuslevelek. 1980. 214. p.

[75] Vas Margit: Ráday Gedeon élete és munkássága. Bp., 1932.; Gálos Rezső: Levéltári adatok Ráday Gedeon diákkoráról. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1953.; Zsindely Endre: Ráday Gedeon élete és munkássága. In: Református Egyház, 1955.

[76] Peregrinuslevelek. 1980. 228. p.

[77] Nagy, 1864. 89. p.

[78] Peregrinuslevelek. 1980. 232. p.

[79] Peregrinuslevelek. 1980. 235. p.

[80] Peregrinuslevelek. 1980. 236. p.

[81] Peregrinuslevelek. 1980. 239. p. 1732. június 24-re teszi az esküvő napját: Kardos, 1905. 68. p.

[82] Peregrinuslevelek. 1980. 240-241. p.

[83] Peregrinuslevelek. 1980. 240-241., 398., 401. p.

[84] Zoványi, 1977. 15. p.

[85] Zoványi, 1977. 241. p.

[86] Kardos, 1905. 68. p.

[87] Az udvari lelkész maga is enyedi diák és Teleki által támogatott franekeri peregrinus volt. Peregrinuslevelek. 1980. 411. p.

[88] Font, 2009. 134. p.; Peregrinuslevelek. 1980. 176-181. p.

[89] Peregrinuslevelek. 1980. 237. p.

[90] Peregrinuslevelek. 1980. 234. p.

[91] Peregrinuslevelek. 1980. 236-238., 398., 410. p.

[92] Peregrinuslevelek. 1980. 211. p.

[93] Peregrinuslevelek. 1980. 212. p.

[94] Peregrinuslevelek. 1980. 212. p.

[95] Peregrinuslevelek. 1980. 216. p.

[96] Peregrinuslevelek. 1980. 400. p.

[97] Wesselényi peregrinációját ld.: Font Zsuzsa: Wesselényi István egyetem- és udvarjárása. (1729-1732) In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. Bp.-Szeged, 1993. 508-516. p. (továbbiakban: Font, 1993.)

[98] Font, 1993. 509. p.

[99] Peregrinuslevelek. 1980. 218-219. p.

[100] Peregrinuslevelek. 1980. 235. p.

[101] Font, 1993. 513. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,