Az erdélyi szász történetírásban a 16. század óta kedvelt műfaj volt az annales. Legkorábbi emlékei még a Hungarus-szemlélet szellemében írott krónikák (például Thomas Bomel[1] vagy Michael Siegler[2] krónikája), amelyek Magyarország és Erdély történetét foglalják össze a hunoktól kezdve. Később megjelennek a már transzilvánus-tudatról tanúskodó alkotások is, ezek között a 17. századtól egyre gyakoribbak lesznek az egy-egy régió, vagy település történetét összefoglaló írások.[3] Ez utóbbiak közé tartozik Georg Draudt Diejenige Schrift, welche im August 1794 in den Turmknopf der evangelischen Kirche des Marktes Zeiden gelegt worden ist und den Herrn Georg Draudt, damaligen Zeidner Pfarrer, zum Verfasser hat című krónikája, amelynek külön érdekessége, hogy toronygombirat.

Draudt 1729. december 9-én született Brassóban. Szülővárosa iskoláiban tanult, majd 1748-tól a hallei akadémián kezdte meg tanulmányait, de mivel ugyanott tanuló bátyja megbetegedett, ezért szerzőnknek haza kellett őt kísérni. Bátyja azonban útközben, Pozsonyban elhunyt. Georg ekkor (1750 áprilisában) Jénába ment, és ott folytatta egyetemi tanulmányait, ahonnan 1753-ban tért haza. A brassói gimnázium tanára volt tizenkét évig, de két és fél évig a rektori tisztet is betöltötte. Sokat tett az iskolai könyvtár fejlesztéséért. 1771-ben a városi templom prédikátora lett. 1774 márciusában Szászvolkányban (Wolkendorf) lett lelkész, majd még ugyanebben az esztendőben Feketehalomban (Zeiden) is. Gyakran küldték Berethalomba (Birthälm) és Nagyszebenbe szinódusokra és egyéb ügyek elintézésére. 1777-től köszvényben, majd később vízkórban szenvedett. 1798. március 6-án halt meg, felesége nem sokkal később hunyt el.[4]

Ránk maradt tőle többek között egy halotti beszéd, egy rövid értekezés a barcasági szászok eredetéről, amely a Siebenbürgische Quartalschriftban jelent meg. A feketehalmi toronygombirat (1794) kéziratban maradt és csak a 20. század elején adták ki a Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó című forrástörténeti gyűjteményben.[5]

A toronygombirat forrása az egykor a feketehalmi lelkészségen őrzött Annales Czeidinenses nevű évkönyv volt.[6] E szöveg 1768-tól 1904-ig terjedő részét a mindenkori lelkész írta, így az 1774-től 1797-ig terjedő időszak szerzője maga Georg Draudt.[7] Draudt azonban forrását lerövidíti és nyelvileg kissé modernizálja. Ugyanakkor néha tévesen adja vissza annak adatait.[8] A feketehalmi toronygombirat – sok magyar toronygombirattal ellentétben – mellőzi a bibliai idézeteket, parafrázisokat.[9]

A toronygombiratok elhelyezése jó 400 éves múltra tekint vissza. Keszeg Vilmos említi, hogy az erdélyi és partiumi forrásokban felbukkanó legkorábbi emlékirat a marosvásárhelyi vártemplom gömbjében 1601-ben elhelyezett toronygombirat. De emellett említ további három 17. századi toronygombiratot is.[10] A Keszeg által feldolgozott 59 darabos korpuszban egy 17. századi és négy 18. századi irat van, a többi 19–20. századi.[11] Ez a feketehalmi toronygombirat jelentőségét emeli, hiszen a műfaj korai képviselői közé tartozik.

„A toronygombirat létrejöttét, terjedését a protestantizmus erdélyi kiterjedése, a felekezeti iskolák s a bennük tanító kántorok és mesterek számának növekedése, akárcsak a virágzó emlékirat-irodalom egyaránt befolyásolta.”[12] Szerzőik a helyi társadalom tagjai voltak, általában valamilyen közéleti szerepet töltöttek be. Ezek az iratok a helyi történelmet örökítették meg. Leggyakrabban település-, helyi társadalom és gyülekezet-, templom- illetve oktatás- és iskolatörténeti eseményeket örökítenek meg az utókor számára.[13] Draudt művében az összes témakör jelen van, bár az iskolatörténeti eseményekről keveset ír. A Keszeg által vizsgált 59 darabos korpuszban e négy fő témakör összesen öt iratban fordul együtt elő.[14] A feketehalmi irat tehát e tekintetben is értékes képviselője a toronygombiratoknak.

Draudt krónikája 459 évet fog át. „A toronygombiratok fontos törekvése a korabeli társadalom számbavétele, áttekintése.”[15] Megadják például a lakosság számát, egyházi, világi előljárók, mesteremberek számát. Felsorolhatják, hogy kik járultak hozzá a toronyépítéshez. Ez a helyi társadalom szerkezetét teszi láthatóvá.[16] Mindez egy patriarchális szemléletet tükröz, ennek jegye a titulusok használata is. Draudt az irat elején beszámol az elhelyezés aktusáról, arról, hogy miért volt szükség az új toronytetőre és arról is, hogy ki készítette ezt a toronygombot. Felsorolja, hogy kik voltak az egyházi és világi előljárók, akik hivatali ideje alatt ez megvalósult. A torony és a toronygomb állapotára ugyanis a falvak és városok lakói gondot fordítottak, és ha megrongálódott, vagy elöregedett, felújították.

Fontos jellemzője az ilyen iratoknak a nagy dimenziók keresése, a közösség távoli múltba való gyökereztetése. Ezek az iratok a helyi közösségek múlt-igényét, a múlttal való rendelkezés igényét jelenítik meg.[17] Draudt az 1600 előtti időkből csak néhány eseményt (tatár és török betöréseket) emel ki. Az 1600-as évek eseményeit már elég részletesen tárgyalja, így szól Mihai Viteazul, Báthory Gábor seregeinek pusztításáról, a Rákóczi György kancellistái és a helybeliek közötti viszályról, a török és tatár pusztításról és Erdély Habsburg fennhatóság alá kerüléséről (1687). E mellett már itt is szó esik járványról, tűzvészekről.

1687 után viszonylag nyugodtabb lett az élet Erdélyben. Ez jól türköződik Draudt toronygombiratán is. A kuruc-labanc harcok elmúltával gyakorlatilag alig esik szó politikai dolgokról (nem szól a Horea felkelésről sem), főleg természeti csapásokról, olyan helyi eseményekről (például harangöntés, drágaság, paplak újjáépítése, hadi beszolgáltatások, újoncozás) tudósít, amelyek a többi toronygombiratra is jellemzőek. Beszámol viszont az erdélyi közigazgatás II. József uralkodása alatti átszervezéséről, megemlítve, hogy a szászok ősi privilégiumaik sorát veszítették ezzel el.[18] És ugyanígy tudósít Draudt a régi rend 1790-ben történt visszaállításáról is. A szöveg e tekintetben is megfelel a toronygombiratok hagyományának, hiszen sok más toronygombiratban is megfigyelhető a jelenhez illetve a frissen leköszönt múlthoz való kritikus viszonyulás.[19]

„A nyelvezet legünnepélyesebb retorikai eljárása az utódok megszólítása.” Ez „az emlékiratba foglaltakat szimbolikusan a jövő kontextusába helyezi, a jövő perspektívájából, múltként láttatja.”[20] Draudtnál ez megszólítás a mű végén található, emlékezésre szólít fel és a világ mulandóságára emlékeztet.

A 20. század első felétől kezdődik meg a toronygombiratok másodlagos kontextusba, exogén szférába helyezése. Leggyakrabban folyóiratokban, könyvekben közlik őket.[21] Így került sor – mint már fent említettük – a feketehalmi toronygombirat közlésére is a Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó című sorozatban. Az alábbiakban közöljük a toronygombirat magyar fordítását.[22]

 

 

DOKUMENTUM

 

Az az írás, amelyet 1794 augusztusában a feketehalmi evangélikus templom toronygömbjébe helyeztek, és amelynek szerzője Georg Draudt úr, az akkori feketehalmi lelkész [1335–1794][23]

 

Az utókor számára ezennel a következőket adjuk tudtul:

 

Krisztus 1794. évében (miután a régi toronytető a fedélszékkel együtt öreg kora miatt roskatag lett, és ezért mindkettőt újra el kellett készíteni, amely munkát Martin Schnell brassói ácsmester úr jól el is végzett) ezt a gömböt, amelyet Albelius Fronius brassói városi rézműves úr készített el és Riemer illetve Paul Schnell aranyműves urak aranyoztak be, erre a harangtoronyra felhelyezték. Feketehalom szabad királyi mezőváros elöljárói és hivatalnokai, akiknek a működése alatt ezt a fontos dolgot véghez vitték, a következők voltak:

Egyháziak: Georg Draudt, lelkész. Samuel Dresnandt úr, legidősebb prédikátor. Johann Ziegler úr, második prédikátor. Michael Schulerus úr, rektor. Michael Frank úr, harangozó. Michael Sutoris úr, kántor.

Világiak: Johann Daniel úr, hivatalban lévő bíró. Paul Meed úr, volt bíró. Andrea Preidt úr, fónagy. Johann Preidt, Peter Müll, Michael König, Georg Zermen, Georg Zeides, Johann Müll, Johann Barf, Johann Klees és Martin Cloos esküdttanácsos urak. Michael Klees úr, jegyző. Johann Plajer, „faluszája”. Caspar Riemesch, a „faluszája” segédje.

Ez alkalomból hasznosnak tartottuk, hogy erről a mezővárosról – ameddig története visszanyúlik – néhány nevezetes eseményt mellékeljünk és az utókor számára itt megőrizzünk.

Hogy Zeiden (latinul Czeida, korábban Cidinum) honnan lapta a nevét, nem tudni. Magyar nevét (Feketehalom) viszont egy Schwarzburg nevű várról kapta, amely e várostól délnyugatra, egy elég magas hegyszirten fekszik és amelynek néhány maradványa még meg van. Építésének igazi idejét megbízható híradások híján szintén nem lehet meghatározni.

 

Krisztus

1335. évében a tatárok az egész települést porrá égették.

1421-ben és 1432-ben a török Murád szultán dúlta fel kegyetlenül.[24]

1530-ban a törökök ismét elpusztították a mezővárost és sok embert vittek rabszolgaságra.

1599-ben Mihai havasalföldi vajda 50000 emberrel betört a Barcaságba, és tűzzel-vassal feldúlta többek között Feketehalmot is.[25]

1600. szeptember 20-án a moldvaiak rátörtek a mezővárosra és teljesen porrá égették.

1601-ben Mihai vajda ismét kegyetlen dúlást végzett a Barcaságban.

1612. március 23-án Báthory Gábor[26], Erdély fejedelme, megostromolta az itteni erődtemplomot, és miután a harangtorony egy részét lerombolta, az itteni lakosok 25-én átadták neki az erődöt az abban található városi őrséggel, amely 32 emberből állt. Mihelyt az erőd a birtokába került, az egyezség ellenére minden feketehalmi férfit kikergetett onnan, és őrségül egy kapitányt helyezett bele 100 emberrel. Ámde nem sokkal ezután, miután a városból[27] segítség érkezett, az erődöt csellel ismét elfoglalták, és az őrséget megölték.

1619-ben a szétlőtt harangtornyot ismét kijavították és 1622-ben a szintén szétlőtt középső harangot újra öntötték.

1628 farsangján (a Hátsó utcát kivéve) az egész város hamuvá lett egy szolga elővigyázatlansága miatt, aki elsütött egy puskát, amelyből az erős szél a töltés egy darabját a Malom utca egy szalmafedelére vitte.

1633. Pünkösd hétfőjén Rákóczi erdélyi fejedelem[28] néhány kancellistája és az itteni lakosok között heves vita támadt, amiből nagy zavargás keletkezett. Mindkét oldalon megsebesült néhány ember, sőt néhányan életüket is vesztették. Az ügy a fejedelem elé került. De az akkori városbíró, Christian Hirscher úr, a fejedelem titkos tanácsosa, elintézte a dolgot a fejedelemnél, úgy hogy a város megúszta 600 tallér büntetéssel. Mivel a fent említett városbíró úr ezt az összeget a feketehalmiak pénztelensége miatt saját maga fizette meg, ezért a feketehalmiak elzálogosították neki bükkerdejük egy részét, amelyet Hamaretz-nek hívnak, és a megelőlegezett tőke törlesztéséig a kamatok helyett átengedték neki a haszonélvezetét.

1635-ben a Hátsó utca elővigyázatlanság miatt teljesen leégett.

1658-ban a török vezír és a vele lévő törökök, tatárok és havasalföldiek Vidombák és Keresztényfalva között táboroztak. A feketehalmiaknak, hogy a pusztítást elhárítsák, minden, a bástyában, a falak között található jószágukat a török táborba kellett szállítani. Közben a török táborból néhány előkelő havasalföldi a mezővárosba jött, és megígérték, hogy megkímélik, ha a bástyából elegendő pénzt adnak nekik. Így történt. Csakhogy alig távoztak el a havasalföldiek, a város különböző helyeken lángolni kezdett.

1660-ban áprilistól szeptemberig olyan heves pestis tombolt, hogy Feketehalomban körülbelül 750 embert elragadott a járvány.

1683-ban a tatárok, akiknek a tábora Feketehalom és Höltövény között volt, minden jószágot elraboltak, amit a földeken és az erdőkben találtak.

1685. november 3-án egy erős szélviharban majdnem az egész város leégett a bástyával és a templommal együtt. Csak a harangtornyot kímélte meg a tűz az alatt lévő pincékkel, valamint a legszélső házsort a Hátsó és a Malom utcában. Mivel ezen felül a termények árának drágulása is nagyon nagy volt (egy köböl búza hét magyar forintba is került), az itteni lakosok nagy ínségre jutottak.

1686-ban egy itteni lakos, Jacob Kolf, a leégett templom helyreállítására 1000 magyar forintot hagyott örökül, amelyet halála után aranyban fel is vettek és a fent említett nemes célra fel is használtak.

1687-ben egész Erdély alávetette magát a császári jogarnak. Ezzel azonban meg is kezdődtek az igen súlyos terhet jelentő szállítások a császári hadak számára. Feketehalomnak 200 guldent, 182 szarvasmarhát, 396 ²/₄ köböl gabonát, 468 köböl zabot, 42 negyvenes hordó bort és 288 szekér szénát kellett egyszerre beszolgáltatni.

1688-ban a városra kirótt terményeket Nagyszebenig, Szászsebesig, Déváig, Kolozsvárig, Besztercéig stb. kellett szállítani, ami az emberek számára nagy terhet jelentett. Szeptemberben 11 század lovas katona jött ide, és december 24-ig itt voltak elszállásolva. Minden takarmányt feléltek. Miután innen elvonultak, a városnak azt a rész szénát, amit nem tudott természetben beszolgáltatni, készpénzben kellett kifizetni, ami miatt nagyon eladósodott.

1689 júliusában nagy jégeső esett (dió nagyságú jégdarabok) és elpusztította az itteni földek termését. Októberben a Hosszú utcában, a Hosszú köztől a Templom közig minden csűr és istálló leégett a betakarított terménnyel együtt.

1691. május 31-én rettenetes jégeső esett. A gabonát a felső határban a földdel tette egyenlővé, de az alsó határban a vetemény nagy részét is, illetve a felső erdőt is, úgy hogy a fák még a következő évben sem tudtak kizöldülni. A vetemények még csak kiheverték valamennyire, csakhogy augusztus hónapban hatalmas sáskarajok jöttek, amelyek mindent elpusztítottak, mert a frissen kihajtott növények még zöldek voltak. Mivel ezen felül majd’ minden házban egy katona volt elszállásolva, akit a gazdáknak kellett ellátni, akiknek egy véka terményért 150 magyar forintot kellett fizetniük (és általában a hadiadót is kicsikarták a végrehajtók), Feketehalomban rendkívül nagy lett az ínség.

1695. július 10-én egy heves jégeső nagyrészt elverte a gabonát a középső határban és a veteményt a felső határban.

1697-ben majdnem teljesen elverte a jégeső a veteményt az alsó határban és a gabonát a felső határban. Ugyanez történt 1698. július 23-án is.

Augusztus 12-én, szeptember 19-én, valamint október 5-én és 21-én tűz volt a Piac utcában. Ezt a négy tüzet állítólag a Heinrichék okozták, amiért ők megkapták megérdemelt büntetésüket.

1701. június 17-én éjjel leégett az itteni templom a munkások figyelmetlensége miatt.

1704. január 16-án első ízben jöttek a kurucok a mezővárosba (és ebben az évben még máskor is), raboltak és kifosztottak, amit találtak, ráadásul a várostól még tetemes pénzösszeget is kicsikartak.

Áprilisban, amikor a mezővárosba nyomultak, a császáriak is annyi lovat és élelmiszert vittek el, amennyit csak tudtak.

Április 12-én a mezőváros felett összecsaptak a császáriak és a kurucok. Utóbbiakat megverték, és 409 embert veszítettek. A császáriak közül csak egy ember esett el.

1705. április 19-én a városi martalócok és a rácok kifosztanak és elrabolnak mindent, amihez csak itt hozzájutnak. Augusztus 19-én az itteni lakosoktól elrabolják marháikat.

1706-ban az itteni hivatalnokoknak nagyon sok sanyargattatást kellett elszenvedni. Hol a kurucok, hol a császáriak hurcolták el őket ide-oda, a legkegyetlenebbül bánva velük.

1707-ben a Göbbel közben becsapott a villám, ettől leégett az iskola és mellette még négy ház.

1712. július 15-én este 10 órakor rettenetes jégeső esik heves dörgés és villámlás közepette, ettől a termények nagyobbrészt ismét tönkre mennek.

1713-ban nyolc különböző helyen tűzfészek támadt, mindannyiszor tűzrakásból. A legutolsóban, amely augusztus 24-én történt, a lelkészlak is leégett, mellette még 79 ház a csűrökkel együtt, amelyek többségét már megtöltötte a termény.

1714. június 6-án Erdély három nemzetének küldöttei által megtörtént a határjárás Szunyogszék és Feketehalom között. Akkor állítottak fel a határhalmokat is a Dannseifennél.[29]

1715. június 27-én éjfélkor becsapott a villám a Hátsó utcában, emiatt két csűr leégett.

1716-ban majdnem egész nyáron igen nagy áradások voltak, ami nagy károkat okozott.

1717. május 5-én és 6-án olyan heves jégeső volt, hogy a Barca kilépett medréből és a tavaszi és őszi vetést legnagyobbrészt elöntötte.

1718. március 5-én délben tűz keletkezett a Hosszú utcában, amitől a Hosszú köz végig, a Hátsó utcában pedig öt ház leégett. Áprilistól novemberig olyan tartós aszály volt, hogy a Barca teljesen kiszáradt. A széna és a termény emiatt nagyon ritka és drága lett. Egy köböl gabona 6–7 magyar forintba került.

Május 6-án éjfélkor a Hosszú utca másik oldalán öt ház leég. A pestis miatt, amely a városban[30] és a vidék más helyein hevesen dúlt, a mezővárost[31] vesztegzár alá helyezték, jóllehet az itt nem volt olyan heves. A nyilvános istentiszteletet is teljesen megtiltották október 1-jétől 1720. Húsvétjáig.

1719. augusztus 19-én elkezdett esni és hét napon keresztül éjjel-nappal esett. Az árvíz olyan nagy volt, hogy a határhalmok a negyedik, ötödik fordulónál és a bodza-fordulónál[32] víz alatt álltak, és a negyedik forduló halmai közül többet elmosott.

1722 áprilisában olyan heves vihar volt, hogy a templom kórusa fölötti tetőt a rajta lévő harangtornyocskával együtt lesodorta.

1723. március 10-én éjjel 11 órakor a Kereszt utcában tizenhárom ház leég.

Április 1-jén a piacon minden csűr, istálló és pajta leég a lelkészlaktól a Malom utcáig.

1724-ben elkezdődött az új városháza építése a várkapu felett; ezt az építkezést (valamint hozzá a két új fogdáét is) az 1726. évben fejezték be.

1725. május 20-án harangozás közben szétreped a nagyharang, miután 295 évig szólt. Szeptember 19-én újra öntötték. Csak az a kár, hogy az öntésnél a fülei nem teljesen öntődtek ki!

1730-ban nagyon csapadékos tavasz volt. A tavaszi vetés az alsó határban Jakab napjáig[33] jobbára víz alatt állt. A len és az egyéb vetés ezért nagyon rosszul termett. Október 7-én és 20-án egész nap havazott, emiatt a második szénatermés teljesen tönkre ment.

1732 tavaszán tartós aszály volt. János napig[34] szinte egyáltalán nem esett eső. Ezen felül a tavaszi vetést a csigák is pusztították. Csak nagyon kevés szénát lehetett kaszálni, főleg mert az egerek is nagy kárt tettek a kaszálóban. Az árpát és a zabot leginkább kézzel kellett tépni. Amit a csigák megkíméltek, azt az egerek tették tönkre.

Június 10-én a Piac utca teljesen leégett. Georg Stolz gyújtotta ezt a tüzet, amint ezt utólag maga bevallotta.

Szeptember 7-én a Hosszú utca felső oldalán leég 21 csűr az istállókkal és pajtákkal együtt. A gyújtogató itt is a fent említett Georg Stolz volt.

December 1-jén nagyon nagy hó esett, és meg is maradt a következő év március 19-ig. A tél is szokatlanul kemény volt. A hideg és a takarmány hiánya miatt sok ló elpusztult.

1733. augusztus 28-án a Hosszú utcában tizenhárom ház leégett. A tűz alul, a Hosszú köznél támadt.

1736. október 29-én a Malom utcában öt udvar leégett. November 20-án a tekintetes városi magisztrátus[35] jogellenesen magához akarta vonni a lenkereskedelmet és meg akart tiltani az itteni lakosoknak mindenféle leneladást.

1737-ben a hernyók majdnem az összes fejeskáposztát elpusztították.

1738-ban a havasalföldi katonák behurcolták a pestist Feketehalomba és ezért a várost január 16-án lezárták, de május 23-án a zárat ismét feloldották.

1739-ben a Hosszú köztől a Templom közig teljesen leégtek a csűrök, istállók és pajták.

1740-ben a tél az előző évtől rendkívül kemény volt. Ezen kívül szeptember 7-től három éjjel egymás után igen erős dér volt, október 7-én hóvihar volt, mint télen. A földeken a termésben nagy kár keletkezett, a búza ára 7–8 magyar forintig emelkedett.

1742. június 2-án a mezővárosnak olyan szerencséje volt, hogy a Hamaretz-et, amit az 1632-es esemény óta és Christian Hirscher úr halála után néhány városbíró erővel tulajdonává tett, és akiknek a birtoklása miatt a mezővárosnak eddig sok bosszúsága volt, a két városbíró, Tit. Samuel von Herbertsheim úr és Paul Chrestels úr, miután elismerték a Hamaretz-re tartott igényünk jogszerűségét és tekintettel a tekintetes Szász Univerzitás által nekünk ítélt tulajdonjogára, azt ismét véglegesen a mezővárosnak adták. És ezt egy a mezőváros számára kibocsátott és a két városbíró úr által aláírt írással is teljesen átadták.

Július 21-én Caspar Weidenbaecher csűrjében, a piacon tűz keletkezett, amitől a Templom köztől a Malom utcáig a lelkész csűrje mellett még 21 csűr és 13 háztető égett le.

1743. július 11-én a hírhedt gyújtogatót, Georg Stolzot végre nagy nehézséggel és veszély közepette elfogják és ezt követően 23-án megfojtják és elégetik.

1744. november 29-én az itteni oláhok teljesen leégtek.

1746. május 24-én becsap a villám a Göbbel közben és ettől két csűr az iskolaudvarral együtt leég.

1747. augusztus 14-én iszonyúan sok sáska jön az itteni középső határba és nagy kárt tesznek a zabban és a kölesben.

1748. július 29-én ismét sok sáska jelent meg földjeinken, de nem tudtak különösebb kárt tenni, mert az itteni lakosok a vidombákiak segítségével Szunyogszék felé elűzték őket.

1749. október 3-án délben Michael Könignél, a templom mögött rettenetes tűz keletkezett, amely a széllel elterjedt a Hosszú és a Hátsó utcákon és sok embert igen nagy ínségre juttatott. A tüzet azok a katonák okozták, akik itt voltak elszállásolva.

1751. június 18-án és azt követően a sok esőtől kiöntött a Vidombák és a Barca, ami a földeken és a mezőkön jelentős kárt okozott.

1754 decemberében nagy hideg kezdődött, ami 1755 februárjáig tartott, és sok fát tönkre tett.

1755-ben a terményeknek nagyon alacsony ára volt. Egy köböl búza egy magyar forintba került, az árpa 72 dénárba, a len 34 dénárba és a többi termény is aránylag olcsó volt.

1756-ban és 1757-ben a Brassóban és néhány más barcasági faluban tomboló pestis miatt, valamint a Barca folyó emiatt történt lezárása miatt sok katona, városi polgár és idegen sereglett ide össze.

1769. szeptember 11-én becsapott a villám Jakob Riemer (akit egyébként Michelchennek hívtak) csűrjébe a piacon, amitől minden csűr a lelkészlakig és a Malom utcáig terményestül hamuvá lett.

1770-ben a Barcaságban a lelkészektől három quartát[36] elvettek és a császári kincstárnak adták. Ezáltal az itteni szászok meglehetősen nagy rabságra jutottak.

1774. június 16-án iszonyatos jégeső esett, ami az egész búzaföldet és a tavaszi vetés nagy részét tönkre tette, és a tetőkön sok cserepet összetört. Három jégdarab egy fontot nyomott.

Október 23-án a Malom utcában a felső oldalon tíz csűr és néhány háztető leégett. A tüzet egy oláh fiú csinálta, akit ezért itt élve elégettek.

1775. július 23-án és 24-én olyan heves eső esett, hogy minden barcasági folyó kilépett a medréből és a földek valamint a mezők nagy részét elöntötte. A Barca hídját is elmosta akkor.

1776. szeptember 3-áról 4-ére virradó éjjel olyan heves szélvihar volt, hogy a mezővárosban majdnem minden csűr tetejét lerombolta, a zenepavilont feldöntötte, a kertekben sok fát részben gyökerestől kitépett, részben kettétört, a zab- és kölesmagok legnagyobb részét a földeken kiverte.

1777 áprilisában a bástyában található raktárt felújították és cseréppel fedték be.

1778. április 24-én Feketehalomban három fiatal férfit újoncnak soroztak be.

Július 13-án ismét nagy árvíz volt, ami a mezőkön sok kárt tett.

Október 26-án kezdték el ebben a mezővárosban megszámozni a házakat. E hónap végén megtörtént a remonda lovak[37] elhelyezése is a cs. és k. hadsereg számára Csehországba.

1779. január 30-án különböző városi személyek jelenlétében két kancellista kihirdette itt a vásárt (amely miatt sok éven át ment a pereskedés a várossal[38]) és április 24-én valóban meg is tartották.

Július 29-én a tartós, kiadós eső miatt ismét nagy árvíz volt. Keresztényfalvát az iszap és az uszadék majdnem betemette. Tizenhárom ember vesztette életét ennek következtében.

Ebben az évben elképesztően nagy számú egér volt, amelyek a terményeket jelentős mértékben elpusztították.

1780-ban igen kemény volt a tél. Még április 8-tól 12-ig is állandóan havazott és kemény fagy volt. Az őszi vetés rendkívül megsínylette ezt, az alacsonyabban fekvő helyeken a zöld vetés csaknem teljesen tönkre ment.

Május 31-én az elől, a templomnál lévő magtárakat lebontották és elkezdték lerakni egy folyosó és cseréptető alapjait a körfal menti házak fölé.

Július 25-én, 27-én, 28-án és augusztus 5-én iszonyú nagy sáskahadak jöttek Feketehalomra, de Isten segítségével minden alkalommal elűzték őket, úgy hogy az itteni terményben nem tudtak különösebb kárt tenni.

November 29-én meghalt a mi nagy és legjobb fejedelemasszonyunk, Mária Terézia.

1781-ben a tél ismét kemény és hosszú volt. Az őszi vetés emiatt annyira tönkre ment, hogy az elvetett magot csak nagyon kevesek nyerték vissza. Az aszályos tavasz miatt a len is nagyon kicsi maradt. A kölesben és a zabban az egerek tettek nagy kárt.

Október 14-én hódolatot mutattak be Ő Császári Felségének, II. Józsefnek a feketehalmi templomban.

1782-ben, szeptember 10-e körül éjjel a vledényiek a brassóiak bujtogatására elvitték a Homoródnál lévő határkövünket, elhajtották marháinkat a mi földünkről és az övéiket hajtották oda. És mivel figyelmeztetésünk ellenére megtagadták, hogy mindent visszaállítsanak úgy, ahogy az korábban volt, a mezőváros kénytelen volt a Tekintetes Guberniumnál Dersi ügyvéd által panasszal élni.

December 21-től 30-ig tartósan igen heves szélvihar volt, ami különösen az utolsó éjjel olyan rendkívüli módon tombolt, hogy itt a mezővárosban vagy 48 csűrt ledöntött és ezen kívül is még sok csűr, istálló és ház teteje erősen megrongálódott. Akkor zuhant le az egyik szélkakas is a harangtoronyról.

1783. május 25-én becsapott a villám a volt fónagy, Riemer Jakob úr csűrjébe is, a Hosszú utcában, amelyik csak egy nappal előtte készült el. Ettől leégett az ő és a szomszédjának a csűrje az istállóval és a fészerrel együtt.

Június 2-től 13-ig szinte állandóan és igen hevesen esett, ettől ismét nagy árvizek voltak. Július 12-én becsapott a villám Georg Plontsch-hoz a Hátsó utcában, ettől három csűr a fészerrel együtt porig égett.

Október 12-én felszentelték a sziléziai Prause úr által készített és a brassói Oehlhan úr által festett szép új orgonát. A ráfordított költség összesen 2185 rajnai forintot és 34 ²/₄ krajcárt tett ki.

November 9-én megérkeztek a Tekintetes Gubernium által a vledényiekkel való határvitánk ügyében kinevezett, Erdély három nemzetéből való biztos urak és az elvégzett vizsgálat alapján november 15-én a javunkra döntöttek róla. A másik fél fellebbezett. A vizsgálat és az ítélet meghozatala ugyanazon a helyen történt, ahonnan a határkövet eltávolították.

1784. október 4-én Erdélyt császári rendeletre 11 megyére osztották. A barcasági vidéket Háromszékkel egy megyévé alakították és e megye főispánjává Halmágyi[39] urat iktatták be. E vidék élére, amelyet hat járásra osztottak, helyettesként egy alispánt és egy vidéki bírót állítottak. A feketehalmi járás élére (amelyhez Feketehalom, Barcaújfalu, Krizba és Vledény tartozott) egy szolgabírót és egy biztost rendeltek, akiknek állandó székhelye Feketehalomban volt. Ez által a berendezkedés által a szász nemzet elveszítette ősrégi kiváltságait és előjogait, a helyi tisztviselők elveszítették eddigi tekintélyüket és hatalmukat.

1785. május 1-jén este 9 óra után a Weyer utcában gyújtogatás miatt nagy tűzvész támadt, amitől porig égett a Weyer és a Piac utca mindkét oldala, a kis sor a piacon, valamint a templom mögötti udvarok, és hasonlóképpen az istállók és fészerek a rektor és a kántor portáján. A szerencsétlenség összesen 97 udvart érintett. Egy sárkányi béreslegényt, aki ezzel kapcsolatban gyanúba keveredett, 7-én letartóztattak és miután bevallotta gaztettét és elismerte, hogy több más helyen is gyújtogatott, a megyei tábla jogerős ítélete alapján augusztus 6-án itt megégették.

1786. november 1-jén e mezőváros házait újra számozták és összeírták a bennük lakó lelkeket. Számuk 3054-et tett ki.

Június 10-én megkezdték a mezővárosban a szántók, mezők, kertek és erdők felmérését. Ez a tevékenység sok fáradsággal és nagy költséggel járt.

Szeptember 11-én a szolgabíró kihirdette a megyei tábla által a határvitánk ügyében hozott, a mezőváros számára kedvező ítéletet. A másik fél ezután a Tekintetes Guberniumhoz fellebbezett.

Október 3-án a mezőváros malmait és kocsmáit haszonbérbe adták a legtöbbet kínálóknak.

Október 24-én Feketehalmot pestis sújtotta helynek nyilvánították és lezárták, megtiltották a nyilvános istentiszteletet, az iskolába járást és minden nagy összejövetelt.

December 18-án Feketehalmot vesztegzár alá helyezték, miután előtte minden lakost meglátogattak.

December 31-én először tartottak ismét vecsernyét, miután megkapták az engedélyt a nyilvános istentiszteletekre.

1787. január 20-án feloldották a mezővárost az eddigi zár alól. 19 fertőzöttnek tartott személy közül ez idő alatt 10 halt meg és 9 gyógyult meg. Hogy a lakosoknak ez idő alatt milyen kellemetlenségeket és gyötrelmeket kellett kiállniuk, azt nem lehet leírni.

Július 28-án délben heves jégeső esett, ami a felső határban az őszi vetést ugyan csak a fűrészmalomig, a tavaszi vetést a legalsóbb határban viszont teljesen elverte, kivéve az úgynevezett újhatárt.

Október 31-én az itteni lakosokat a fenyegető török háború miatt 4110 porció széna, 150 köböl búza és 244 köböl zab szállítására kötelezték.

November 25-én a mezővárosnak nyolc újoncot kellett állítani, akiket úgy fogtak.

1788. február 22-én a mezőváros ismét 434¾ köböl zabot és 379 mázsa szénát szállított a katonai hadtáp-raktárba.

Május 5-én folyamatosan havazott, ezt követően néhány napon át erős fagy volt, amitől a fák virágai a kertekben és az erdőkben teljesen tönkrementek.

Augusztus 10-én nagyon illetlen módon, épp egy vasárnap a prédikáció után, a templomban, a bezárt ajtók mögött újoncokat fogtak. A mezővárosnak nyolc férfit kellett kiállítani.

Október 13-án egy császári leirat megtiltott minden temetést a templomokban és a templom körüli temetőkben. Ebben az esztendőben az itteni lakosoknak nagy rettegésben kellett élniük a törökök várható betörése miatt, és a török háború miatt leírhatatlanul sok kellemetlenségük volt.

1789. január 20-án a mezőváros a Tekintetes Gubernium előtt a másik fél által megfellebezett határvitában azt a számára rendkívül hátrányos döntést kapta, amely a vitatott földtől őt megfosztotta és azt a vledényieknek ítélte. Állítólag két brassói kormányzótanácsos tett jelentést ez ügyben.

Február 11-én Vledényben – figyelmen kívül hagyva a mi az Udvarhoz beérkezett folyamodványunkat – megtörtént az említett föld formális átadása a vledényieknek.

Március 31-én egy villámcsapás felgyújtotta Peter Müll esküdttanácsos csűrét a Hosszú utcában. Ettől ugyanazon az oldalon egészen a Templom közig, valamint a Hátsó és Új utcában minden csűr, nem kőfalú istálló és fészer kevés kivétellel leégett.

Mivel az elmúlt esztendőben az őszi vetést a katonaság számára történt sok szállítás miatt nem tudták kellően megművelni, és a tél is korán beköszöntött, igen kemény volt és soká tartott, tavasszal és nyáron viszont a szárazság volt nagyon nagy, ezért szinte alig termett. A vetőmag egyáltalán nem kelt ki. De a tavaszi vetés nagyon bőven termett. Ebben a katonai évben a mezőváros a katonai hadtáp raktárba a következőket szállította: 933 ²/₄ köböl  kenyérgabona, 2805 köböl zab, 2725 mázsa széna.

November 1-én a császáriak benyomultak Havasalföldre. A parasztoknak ez igen nagy kellemetlenséget okozott.

November 23-án a várost – az elkövetkezendő esztendőre – a következők szállítására kötelezték: 503 köböl kenyérgabona, 3870 ²⁸/₆₄ köböl zab, 2083 mázsa 70 font széna.

Ebben és az előző esztendőben a Barcaságban az élelmiszerek drágulása nagyobb volt mint valaha. A tiszta búza ára 15 magyar forintra, a vegyesé 12–13 forintra, a rozsé 8–10 forintra, a kölesé 5–7 forintra, az árpáé 5 forintra, a kukoricáé 4 forint 80-ra, a zabé pedig 3 forintra meg még afölé is emelkedett. Egy közepes nagyságú kősó 3,60 magyar forintba, egy nagy 5 magyar forintba került.

1790. január 28-án József császár kiadta azt a dekrétumot, amely szerint az 1784-ben Erdélyben a közigazgatásnak és bíróságoknak általa bevezetett formája megszüntettetett és visszaállíttatott a korábbi állapot. Ezt a dekrétumot március 22-én a szentgyörgyi mezővárosi-kongregációban tették közzé és május 1-jével ismét életbe lépett a régi alkotmány.

Február 20-án meghalt II. József császár. Őt II. Lipót, az addigi toszkánai nagyherceg követte a trónon.[40]

Április 22-én a középső harangon egy nagy repedés keletkezett, éppen amikor először harangoztak a megboldogult császár halálára.

Augusztus 20-án sikeresen újra öntötték és szeptember 11-én húzták meg először. A harangöntő mester Andreas Bömches úr volt Brassóból. A harangöntő forma három perc alatt tele lett a nagy tisztiszállás udvarán.

1791 júniusában elkezdték a bástyán az eddigi fa folyosót lebontani és helyette egy újat építeni kőből és cseréppel befedni, továbbá egy új szobát építeni a bástyaőr számára, alatta egy fogdával.

Június 10-én délután két órakor jégeső esett, ami az őszi vetésben a középső határban és részben az árpában a felső határban nem kis kárt okozott.

Augusztus 4-én megköttetett a béke a császáriak és a törökök között.

December 11-én este kilenc órakor tűz keletkezett Peter Foit istállójában a Hátsó utcában a Templom köznél, amitől az utca alsó oldalán két, a jobb oldalán pedig hat csűr leégett a szalmával fedett istállókkal és fészerekkel együtt.

1792. március 1-én gutaütés következtében meghal II. Lipót császár. Őt fia, II. Ferenc követi a trónon.[41]

Május 7-én kibővítik a temetőt és egy fedett folyosót építenek benne. A körfalat[42] felosztották a tízesek[43] között és egy nap alatt felhúzták.

Október 4-én a mezőváros malmait és kocsmáit hat évre haszonbérbe adták a legtöbbet kínálóknak, a haszonbért nagyon magasra srófolták.

1793. január 10-én a francia háború miatt éjjel hét fiatalembert fogtak újoncnak és a városba szállították.

Május 31-én az úgynevezett Viertelcher-en, a mezőváros alatt, a len a jégeső miatt némi kárt szenvedett.

Június 10-én megkezdték a harangtorony tetejének felújítását.

Augusztus 25-én estefelé az itteni orgonista Johann Rosenauer, amikor a toronyba fel akart menni, egy nyíláson át, amelyet a torony padlójába vágtak, hogy azon a födélszékhez szükséges fát felhúzzák, leesik egészen a toronypincéig és egy negyedóra múlva meghal.

Szeptember 17-én este hét és kilenc óra között rendkívül erős szélvihar tombolt nagy dörgés és villámlás közepette. Az újonnan elkészült födélszéket a tornyon teljesen lesodorta és faanyagát javarészt használhatatlanná tette.

December 8-án este hét óra után nem kis földrengés volt, amitől a templom oltárboltozatán új repedések keletkeztek.

1794. január 10-én és február 8-án ismét újoncoztak és innen hetet soroztak be.

Április 28-án megkezdték egy új födélszék felállítását a harangtornyon a lesodort helyett.

Mivel a télen nagyon kevés hó esett, a tavasz viszont Szent János napja utánig nagyon forró és száraz volt, és csak április 3-án és május 13-án volt némi rövid ideig tartó eső, teljesen tönkrement a len, de a többi termény is nagyon ritkán kelt ki és kicsi maradt, széna rendkívül kevés nőtt.

Augusztus 1-én ezt a gömböt sikeresen a toronyra helyezik, egyszersmind kimeszelik és megjavítják az egész tornyot.

Olvasó! Ha a jövőben valakinek a kezébe kerülne ez az írás, az lássa ebben a rövid beszámolóban, milyen volt a sorsa ennek a mezővárosnak kezdettől fogva és imádkozva csodálja az isteni gondviselést, ami mindenek közepette jólétben megtartotta. Tanuld meg belőle egyszersmind újra minden emberi dolgok forgandóságát, [tanuld meg belőle], hogy szíved ne ragaszkodjon semmihez e világban, hanem oda emelkedjen, ahol nem aggasztanak káros változandóságok, hanem egészen bizonyosan örökké tartó boldogság várható. Élj boldogul és tarts meg jó emlékezetedben minket, akiknek a csontjai már rég elporladtak.

Ezt az írást azért fogalmazták, hogy egy másolatát a toronygömbben elhelyezzék, ami valóban meg is történt.

 

 

Jegyzetek: