A hódoltsági katolikus missziók története mind ez ideig szinte ismeretlen volt mind az egyháztörténet kutatói, mind pedig a korszak történetével foglalkozók előtt. Valójában a reformáció valamint a katolikus megújulás időszakáról és eseményeiről meglehetősen sok sztereotípia él mind a mai napig a köztudatban. Az egyik ilyen, szinte legendává váló toposz, hogy a hódoltsági területek főképpen és szinte elsősorban az egyre nagyobb ütemben zajló és egyre nagyobb teret nyerő reformációnak adtak teret, és szinte elsikkad a katolicizmus jelenlétének a kérdése.

Az egész korszak egyháztörténetének az újragondolását segítik elő mindazon kutatások, amelyek a hódoltsági katolikus missziók történetének a feltárására irányulnak és a jelek szerint két alapvető irányban indulnak el. Az egyik a forráskiadás iránya, amelyet Tóth István György kiadványai jelentenek, aki misszionáriusok leveleit adja ki. A forráskiadás rendkívüli haszna, hogy a korszakkal foglalkozó számára magát a forrást teszi elérhetővé, és olyan társadalomtörténeti, mentalitástörténeti adalékokkal is szolgál, amelyek, főképpen a török hódoltság területével kapcsolatban, mindeddig ismeretlenek voltak. Elmondható, hogy a manapság örvendetesen új irányt is vett egyháztörténettel kapcsolatos kutatások ma már nem kizárólag az intézménytörténetre valamint a teológiai irányok és árnyalatok történetének a feltárására koncentrálnak, de nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy e meglehetősen forrásszegény vidéken a mégis hozzáférhető adatok alapján megpróbálják bemutatni, hogy vajon a vallásváltás kora milyen nyomot hagyott az emberekben, egyáltalán mit érzékelt az egészből a társadalom különböző szegmenseihez tartozó, mennyire beszélhetünk egyéni vallásosságról illetve annak a tudatosságáról. Az e kérdéssel foglalkozó művek közül a Péter Katalin tollából megjelent „A reformáció: kényszer vagy választás?” (Nemzeti Tankönvykiadó, 2004) c. munka kiváló példája annak a tendenciának, ami végre új irányok és kutatási lehetőségek felé is utat nyit az egyháztörténet interdiszciplinárisabb kutatásában. A kisebb, részkérdéseket tárgyaló és ezzel az eddigi szemléletmódot örvendetesen árnyaló művek megjelenésével ugyanakkor korunkban szinte eltűnőben vannak a monografikus jellegű áttekintések, jóllehet minden bizonnyal nagy szükség lenne az új kutatási eredmények szintézisbe foglalására is.

Ezért is üdvözölhető Molnár Antal nagyívű vállalkozása, amelynek első kötete 2002-ben jelent meg. A munka, amely a szerző doktori értekezésének a kibővített változata, 1572 és 1647 között tekinti át a katolikus missziók történetét. Noha a kötet címe Katolikus missziók a hódolt Magyarországon, a szerző az előszavában elmondottak szerint ennél jóval nagyobb feladatra vállalkozott: ahhoz, hogy egyáltalán érthetővé és ezáltal áttekinthetővé válhasson a témát csupán kevéssé ismerők, ám a korszakot kutatók és az érdeklődők számára is a katolikus missziók története és struktúrája, szükségesnek látszott a Balkán katolikus missziója egész felépítésének az ismertetése, minthogy a Szentszék számára erről a területről kezdődött a török hódoltság missziója, tekintet nélkül arra, hogy az a terület mely ország része volt korábban. Ezért természetes módon valóban úgy válik érthetővé a magyarországi katolikus missziók szerepe és sorsa, ha a Szentszék által felállított szándék és terv is láthatóvá válik mindezek mögött. Molnár Antal imponáló, enciklopédikus méretű műve a vállalkozás méretét tekintve is óriási: a rendkívül sokszínű Balkán minden, a misszió által érintett területének egyháztörténetét feldolgozza, rendkívül nagy forrásanyagot és bibliográfiai apparátust felhasználva. Külön fejezetet szentel a Balkánon élő katolikus közösségek és egyházi intézmények bemutatásának, a jelentősebb, a misszió által jobban szervezett területeknek is, de azon vidékeknek is, ahol nem jutott az intézményi szerveződés Boszniához vagy Dalmáciához hasonló mértékű szintjére a katolikus egyház missziója, mint például Albánia, Szerbia vagy Bulgária. Nagyon izgalmas és a magyarországi misszió történetének a megértése szempontjából is fontos a boszniai ferencesség alapos és mindenre kiterjedő elemzése, amelyre két fejezetben is visszatér a szerző. Ugyanilyen jelentős a jezsuita misszió történetének a bemutatása is.

Noha a terjedelmes és alapos munka elsősorban a katolikus missziónak mint intézménynek a történetét tárgyalja, nagyon jellegzetes vonása, hogy például az I. fejezet 3. részfejezete a raguzai kereskedők kapcsolatrendszerét, kereskedelmi tevékenységét is tárgyalja, emellett pedig a VI. fejezet a katolikus missziók irodalmi tevékenységének is jelentős figyelmet szentel, megjelölve a misszió szerepét a délszláv irodalmi nyelv alakulásában.

Az egész kötet felépítése világos, fegyelmezett és alapos. Érvelése logikus, stílusa egyértelmű és ügyel minden kis részlet megmagyarázására is. Különösen is figyelemre méltó a kötet szerzőjét tekintve az, hogy egy személyben testesíti meg az egyházi kérdésekben nagyon otthonos, a teológiai, liturgiai kérdésekben járatos személyt valamint a nagyon felkészült köztörténészt, ami a jelen egyháztörténeti kutatásainak egyetlen útja lehet. Az egész mű jelentősen hozzájárul a koraújkori magyar egyháztörténet újragondolásához.

Mindezeket figyelembe véve elmondhatjuk, hogy valós új eredmények várhatók a koraújkor e területének az újbóli vizsgálatától. Különösen is szerencsés, hogy mind Molnár Antal monografikus igényű munkája, mind pedig Tóth István György forráskiadványai a Vatikán már eddig is részleteiben vizsgált ám teljességében fel nem tárt anyagát használják fel, ami, úgy tűnik, olyan adalékokkal egészíthetik ki a korszakról eddigi ismereteinket, amik pontosan azért jelentősek, mert sajnálatos módon a vallási élet megélésének hogyanjáról jóformán alig maradt fönn használható és kellően nagy mennyiségű forrásanyag az országon belül. Ezeken a módokon talán azokra a kérdésekre is választ kapunk, amik eddig jóformán misztikus homályba burkolóztak.

 

(Balogh Judit)