Vissza a tartalomjegyzékhez

12. évfolyam 4. szám
A. D.
MMXI

Nemes István:
Kovács Miklós erdélyi püspök 1841. évi körlevele a reverzálisokról
Jelen tanulmány célja Kovács Miklós reverzális kérdésében rendelkező 1841-es körlevelének ismertetése

Jelen tanulmány célja Kovács Miklós reverzális kérdésében rendelkező 1841-es körlevelének ismertetése. Noha a körlevél nyomtatásban is megjelent, mégpedig a kiadását követő évben, a szakirodalomban sehol sincs felfedezhető nyoma.[1]

Miután egy előző tanulmányunkban bemutattuk azt a jogi keretet,[2] amely miatt a püspök csak jó kilenc hónappal azután vette rá magát a reverzálisok elrendelésére, miután a magyar püspöki kar 1840 júliusában állást foglalt, most bemutatjuk a körlevél tartalmát.

Szeretnénk emlékeztetni arra a lényeges körülményre, hogy ugyanebben az időszakban a reverzálisok ügyében Magyarországon parázs politikai vita folyt, miután az liberális ellenzék politikai programjának részévé tette a vallási kérdés rendezését a teljes viszonosság elvének alapján. Erdélyben a katolicizmus a rendi alkotmánynak a vallások egyenlőségét körülbástyázó rendszere és a protestáns országgyűlési többség miatt kevesebb mozgástérrel bírt, mint az anyaországban, így Kovács Miklós püspök itt a törvényszegést valóban kockáztatta, ha a vegyes házasságok kérdésében arra kényszerült volna, hogy a magyarországi püspöki kar álláspontjára helyezkedjék. Erdély azonban a majd’ egész Habsburg Birodalom politikai és egyházi elitjét felbolydító konfliktusból helyzete sajátossága ellenére sem maradhatott ki. E konfliktus alapdokumentuma az itt tartalmában közlésre kerülő körlevél.

A tanulmánynak nem célja a körlevél létrejöttének közelebbi körülményeit firtatni és hatástörténetét felvázolni. Ez későbbi közlemények keretében fog megtörténni. Az alábbiakban csupán tartalmát fogjuk közölni, mint olyan okmányét, amely minden hasonlóság ellenére rendelkezéseiben és szellemében egyaránt visszafogottabb magyarországi rokonainál. Ezáltal nemcsak az erdélyi egyház helyzetének sajátos vonásaira mutat rá, hanem megvilágítja azt a sokszínűséget is, amelyet a „magyar katolikus egyház” fogalomköre takart a 19. században.

 

A körlevél keletkezése

A Lajcsák féle instrukciók életbe lépése és a magyarországi forrongás Erdélyt sem hagyhatta érintetlenül. Az erdélyi egyházmegye a magyar egyháztartományhoz tartozott, aminél fogva az erdélyi püspöknek is csatlakoznia kellett a magyar püspökök közös frontjához. Kovács Miklós igen kényes helyzetben volt. Mint erdélyi állampolgár és az erdélyi kormányhivatal magas rangú hivatalnoka, akinek ráadásul guberniumi státusát épp ez időben vitatta az országgyűlés, nem hozhatott olyan rendelkezést, amely az erdélyi törvényekbe ütközik. Nemcsak törvénysértés lett volna, hanem a katolicizmus amúgy is gyenge országgyűlési pozícióit még jobban megingatta volna. Míg Magyarországon a reverzálisoknak mégiscsak hagyott egy egérutat az 1791. évi XXVI. tc., Erdélyben nem létezett ilyen kiskapu. E nehéz helyzet megmagyarázza az 1840 júliusa és 1841. április 20-a, a körlevél megjelenésének időpontja között eltelt majd’ egy évet, amely során a püspök nem csatlakozott a magyar püspöki kar döntéséhez, hanem kivárt.

Ám ez az időszak csak látszólag telt eseménytelenül. 1841. február 1-jén ugyanis a püspök Kolozsváron – Erdélyben teljesen törvényes módon – megáldott egy vegyes házasságot. Az esetet megszellőztette a Pesti Hírlap 1841. február 10-i számában egy „Z” álnéven író szerző, úgy állítva be azt, hogy míg Magyarországon elkeseredett küzdelem folyik a maradi katolikus papság ellen, addig Erdélyben még mindig a régi harmónia uralkodik a felekezetek között. A cikk a prímáshoz jutott, aki levélben aggodalmát fejezte ki a püspöknek, és megküldte neki az sajtócikk másolatát.[3] A püspöknek lépnie kellett, amint a rá nehezedő nyomás nőtt, és Lonovics József csanádi püspök római tárgyalásai a végkifejlet felé közeledtek. 1841. április 20-án megjelent a reverzálisok kérdésében eligazító körlevél.[4]

A korabeli sajtóból arra derült fény, hogy a körlevél rendkívül szűk körben vált ismertté kihirdetése után. Az Erdélyi Híradó meglepetésként regisztrálta a passzív asszisztencia első előfordulásait, és határozottan állította, hogy Erdélyben nincs tudomás reverzális-levélről.[5] Ám a Pesti Hírlap 1841. június 19-i számában már azt olvashatjuk, hogy a Küküllő vármegyei gyűlés egy tagja látta a körlevelet, és a június első hetében tartott közgyűlésen tanúskodott annak létezéséről.[6] A körlevél léte tehát gyorsan kiderült, és ettől fogva vármegyei közgyűlési téma lett, parázs vitákat és drasztikus intézkedések meghozatalát idézve elő.

Jelen tanulmány kereteiben nem térhetünk ki erre a vitára, mivel célkitűzéseinket meghaladja annak bemutatása. Itt a viták alapját képező püspöki rendelkezéseket kell bemutatnunk, amelyek ismeretében érthetővé válik az erdélyi vármegyei liberális és protestáns politikai elit és az erdélyi (valamint magyarországi!) liberális sajtó vehemens reakciója, illetve a 1842 nyarán lefolytatott országgyűlési vita a vegyes házasságokról.

 

A körlevél tartalma

Elöljáróban a körlevél szerkezetét kell bemutatnunk. A terjedelmes irat ugyanis jól strukturált és több címből áll. Rövid bevezető után következik a körlevél főespereseknek és papságnak szánt tanítása, amely a reverzálisok bevezetésének dogmatikai és pasztorális indoklását tartalmazza.[7] A harmadik szerkezeti egysége a házasságról szóló jegyesoktatási anyagot fogalmazza meg.[8] Ez után következik egy rövid utasítás a körlevél másolására és köröztetésére vonatkozólag.[9] Az ötödik rész a reverzálisok kérését és a passzív asszisztenciát elrendelő szöveg.[10] A körlevelet követi a plébánosok számára kiállított utasításcsomag.[11] Utolsó része különböző gyakorlati, liturgikus és pasztorális kérdésekre ad választ.[12] A záradéka végül szakirodalmat ajánl a papságnak kérdéseik megválaszolására.[13]

A körlevél nyitányában a püspök papságához fordul, és felhívja őket a hivatásukkal járó felelősség megfontolására: az, hogy egymagukban boldogok vagy boldogtalanok legyenek, nem áll hatalmukban. Csak híveikkel együtt üdvözülhetnek vagy bukhatnak el, és számos lelkipásztori feladatuk van, amely megköveteli a hit igazságainak ismeretét, az élet és erkölcs egységét, valamint azt, hogy mindenkinek mindene legyenek.[14] A püspök jelzi azonban, hogy e körlevélben a sok lelkipásztori feladat közül csak a vegyes házasságok kérdésére akar kitérni és tanítást adni, azzal a céllal, hogy azt a néppel megosszák. Semmi sem fontosabb az üdvösség szempontjából ugyanis, mint az, hogy a hívek helyes fogalmat alkossanak maguknak önmagukról, az isteni dolgokról, és ennek megfelelő életet éljenek. A főpásztor itt komoly figyelmeztetést intéz papjaihoz: tud róla, hogy vannak olyanok, akik saját kényelmüket keresve elhanyagolják a lelkipásztori teendőket, és béresek módjára viselkednek, veszélynek téve ki ezáltal a nyájat. Figyelmezteti papjait a súlyos számadásra, amelyet a hívek lelkeiről kell majdan adjanak.[15]

A bevezető intések után a körlevél a házasságról szóló dogmatikai tanítást fejti ki. A katolikus egyház tanítása szerint a házasságot Isten az ősszülők teremtésében alapozta meg és szent, felbonthatatlan szövetségnek rendelte. Noha a házasság eredeti szentségének dísze az ősszülők bűne miatt veszített szépségéből, s így az ószövetség idején Isten Mózes révén megengedte a zsidóknak a válólevél kiállítását, Jézus Krisztus visszavezette azt eredeti állapotába és felbonthatatlannak nyilvánította.[16] A Megváltó a természet fölé emelte a házasságot, amikor azt akarta, hogy a házastársak egymás iránti szeretete és állandó szövetsége az egyház és Krisztus örök összekapcsolódását tükrözze és azt, hogy a házasságból született gyerekek az igaz egyház tagjaivá növekedjenek. Krisztus a házasságot azért emelte a szentség rangjára, mert azt akarta, hogy a házassági szövetséghez a megszentelő kegyelem is hozzájáruljon. Ebből viszont az következik, hogy azok, akik a hitben ingadoznak, és nem szándékoznak gyermekeiket katolikus hitben nevelni, az egyház szándékával ellentétben állnak, és így a diszpozíció hiánya miatt magukat zárják el attól, hogy a megszentelő kegyelemben részesüljenek. Ennek ellenére az ilyenek között megkötött házasság is érvényes és felbonthatatlan.[17]

Hogy azonban a házasság érvényessége az ilyen házasságkötéseknél is állítható legyen, vélelmezni kell a papi áldás indifferenciáját (azaz azt, hogy nem az áldás hozza létre a szentségi köteléket). Az áldás hiánya vagy megléte azt a kérdést sem érinti, hogy a házasságokat katolikus és nem más (pl. protestáns) módon kell megkötni, hisz a szentségi kegyelem elnyerése ezt szükségessé teszi. Ezt igazolja az ősegyház kezdeteitől bevett gyakorlat, hogy a házasságokat a pap jelenlétében kötötték meg, aminek a célja az volt, hogy a más módon megkötött házasságokat a legkevésbé se tarthassák vallásosnak. [18] Ebből azonban az következik, hogy mivel a pap a házassági áldást az egyház törvényeinek megfelelően Krisztus tekintélyével osztogatja, a papi lelkiismerettel és a hívek iránti gonddal nem lehet összeegyeztetni azt, hogy olyanok is áldást kapjanak, akik az egyház szándékával, annak törvényeivel és gyermekeik örök üdvösségével nem törődnek. Az ilyen magatartás súlyos bűnnek számít, és így az élők szentségéhez nem járulhat elkövetője.

A tanítás kifejtése után a püspök figyelmezteti papjait, hogy alkalmatlan szószátyárkodással ne nyújtsanak fogódzót pletykáknak és hírverésnek – vagyis kezeljék diszkréten az ügyet –, ugyanakkor ne ijedjenek meg a csörtetéstől és fenyegetésektől, amit ez az álláspont kelteni fog. Legyenek szelídek és szeretetteljesek a másképp vélekedőkkel. [19]

A körlevél második szerkezeti egységét a vegyes házasságokról szóló jegyesoktatási anyag képezi. A katekizmus formai szabályait követve a házassági tanítást kérdések és feleletek formájában magyar nyelven adja elő az okirat.[20]

A főespereseknek külön utasítást ad arra, hogy a papságnak mihamarabb küldjék át a körlevelet nyilvánosságra hozás végett.[21] Elrendeli, hogy kerületeikben sürgősen tartsanak vizitációt a plébániákon, és adjanak útbaigazítást papjaiknak a vegyes házasságok ügyében, ösztönözzék őket arra, hogy ne hátráljanak vissza az ellenkezéstől és ne adjanak föl semmit sem a körlevél értelméből.[22]

A következő rész a passzív asszisztenciáról szóló rendelkezéseket tartalmazza. E fejezet kezdetén a püspök emlékezteti a papságot arra, hogy az utóbbi idők összes pápája nyilatkozott a vegyes házasságokról és az abból származó gyerekek katolikus neveléséről. A pápai megnyilatkozások előírják, hogy vegyes házasságok esetén a katolikus fél számára biztosíték szükséges arra vonatkozólag, hogy hite nem kerül veszélybe a vegyes vallású házasság miatt. A püspök felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyház tanítása szerint a vegyes házasságok tilosak. A biztosítékok nélküli házasságok megkötésénél a pap tartózkodjék mindenféle szertartástól, imától és áldástól, amit az egyház normális esetben végezni szokott – kéri a Szentszék. Innen az alábbi következtetéseket lehet levonni:

Ha a vegyes házasság előtt semmilyen kanonikus akadály nem áll, a felek akaratának kinyilatkoztatását és az annál való jelenlétet – két vagy három tanúval együtt – nem szabad megtagadni.[23] Az a tény, hogy kautelák nélkül nem látható be az, hogy a házaséletre vonatkozó isteni akarat teljesül, és a születendő gyerekek üdvösséghez szükséges nevelésének a szülők majd eleget fognak tenni, önmagában is indokolttá tenné ezt az eljárást. Az a házasfél ugyanis, aki elzárja gyereke előtt a lehetőséget, hogy az egyházában nevelkedjen, nem tesz eleget sem az egyház szándékának, sem a szentség sérthetetlenségének. Az ilyen házasfél a szentség méltó vételére semmiféleképpen sem beszámítható, amiből az következik, hogy saját magát zárja ki a szertartások szerinti házasságkötésből.

A püspök a magyarországi és világegyházbeli fejleményekre is utal akkor, amikor kijelenti, hogy azon események alkalmából buzdítja papjait erre a gyakorlatra, amelyek miatt a világegyház püspökei és a pápák arra kényszerültek, hogy az egyház eme rendelkezését most előadják.

A körlevél elismeri, hogy a rendelkezés nem felel meg az eddigi erdélyi gyakorlatnak. Azonban az eddigi gyakorlatot (ti. a vegyes házasságok válogatás nélküli megáldását) csupán ideiglenesnek kell tartani. Addig lehetett végezni, amíg az egyház világosabban meg nem fogalmazta saját tanítását.

Azt is elismeri, hogy a jelen körlevél által parancsoltak beleütköznek az 1791/2. évi 57. articulusba, amely azt írta elő, hogy a gyerekek nemük szerint kövessék szüleik vallását, és a reverzálist érvénytelennek nyilvánítja. A papságát ily módon felvilágosító püspök csak ezek után ad konkrét utasítást a reverzális mikéntjére vonatkozólag: „Minélfogva a reverzális leveleket, amelyek egyébként is hiábavalóan kérettetnek, semmiképpen se követeljétek, sem az ilyen gyerekek katolikus nevelését alkalmatlanul ne sürgessétek, de mégis, amennyiben ez az előzőkben érintett törvénnyel nem ellenkezik, a házastársak magán akarata felől tudakozódva, tudjátok, hogy az Anyaszentegyháznak eleget tenni, és az egyházi tanításnak kifejezetten megfelelni a ti kötelességetek.”[24] A püspök tehát tudatában van, hogy az erdélyi törvény kisebb mozgásteret enged neki, mint magyarországi kollégáinak. Épp ezért csak szóbeli ígéretet követel. Így nem vádolható a törvény közvetlen megsértésével, hisz az 1792/57. tc. a contractusokat nevezi érvénytelennek. A szerződés pedig írásos egyezményt jelent. Természetesen a szóbelileg adott ígéret kevesebb erővel bír, ám az a tény, hogy a papság aktívan asszisztált a házasságnál, már bizonyíték egy ilyen ígéret megtétele mellett. Tehát letagadni nem lehet. Ugyanakkor megvan az az előnye, hogy tárgyi bizonyíték a törvénysértésre nincs, a papság tehát nem hurcolható meg a rendelkezés miatt. Egyébként is, ahogyan a rendelkezés értelmezi, az ilyen kontraktusok hiábavalók, hisz semmire sem köteleznek. A kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező püspök nem egyszer védte ehhez hasonló szubtilis módszerekkel a későbbiekben is magát és papjait a támadásoktól, többek között 1848-ban is. A szövegkörnyezetből tehát az derül ki, hogy a püspök tart attól, hogy törvénysértéssel vádolhatnák papjait, és ezt próbálja kikerülni. Így feltétlenül lelkére kötötte a papjainak, hogy a házastársak szándékai felől érdeklődjenek, hogy a törvénybe ütközésnek még a látszata se álljon fenn.

A körlevél a továbbiakban előírja, hogy tanítsák a katolikusokat a házasság szentségének méltóságáról, céljáról, a vinculum állandóságáról, a gyerekek iránti kötelességükről. A házasulandók lelki felkészítésének célja a megszentelő kegyelemre való ráhangolódás. Mindezt szentbeszédek és katekézisek alkalmával mindig hirdessék. Legyen gondjuk arra, hogy katolikusok csak katolikusokkal házasodjanak, azonban amennyiben ez nem lehetséges, törekedjenek megnyerni a nem katolikus felet a katolikus vallás számára (ami az országgyűlési magyarázatok fényében az áttérítéssel azonos). Ha ilyen felek jelentkeznének, a katolikus felet figyelmeztetni kell a veszélyekre. Ha mégis kitart szándékánál, a fent leírt mód szerint két vagy három tanú jelenlétében engedni kell, hogy szándékát kijelentse és ily módon érvényes házasságra léphessenek. A házasulandók anyakönyvébe is, mint ilyent kell jelezni a házasság létrejöttét.[25]

A plébánosokhoz intézett instrukciók a gyakorlati teendőket vázolják. Abban az esetben, ha van morális bizonyosság arra nézve, hogy a katolikus fél megmarad hitében, a rendes szertartás szerint kell megkötni a házasságot áldással és imákkal. Ha azonban nem áll fenn ilyen bizonyosság, a pap aktív közreműködésének kizárása a következő egységes eljárás szerint történjék:

 

1. A házasságot rendesen hirdessék ki, ám mellőzzék a felek vallásának említését.

2. Már a kihirdetések alatt el kell kezdeni a katolikus fél lehető legszelídebb oktatását.

3. A házastársak beleegyezéséről szóló tanúságot a szokott módon kell kivenni.

4. A házasságkötés nem történhet szent helyen, ám tiszteletreméltó helyiségben jöjjön létre, amilyen a parókia épülete vagy a sekrestye. A pap ne öltözzék szent ruhába (stóla, rocheta), és két vagy három tanú jelenlétében, imák és áldás nélkül vegye ki a kölcsönös házassági szándéknyilatkozatot.

5. Megszabja a szavakat, amellyel a kölcsönös konszenzust kifejezik, abban az esetben, ha a felek közül valaki nem tudna olvasni. A katolikus fél az „Isten engem úgy segéljen” szavakhoz még a következőket kell hozzátegye: „A Boldogságos Aszszony és Istennek minden szentei.”

6. Miután mindez megtörtént, a plébános a szokásos módon bevezeti a házassági anyakönyvbe a házasságot, de fel kell tüntetni a passzív asszisztenciát.

7. Figyelmeztetnie kell a házasokat, hogy házasságuk érvényes, jogi hatásai pedig ugyanazok, mint a rendesen megkötött házasságoknak.

8. A nehezebb eseteket útbaigazítás végett az egyházi főhatóságnál jelezzék.[26]

 

A körlevél utolsó nagyobb egysége a passzív asszisztencia alkalmazása során felmerülő akadályok és lehetséges kérdések megválaszolásával foglalkozik. Megtiltja a katolikus fél előzetes feloldozását a házasságkötés előtt a halálos bűnök alól, mivel házasságkötési szándéka bűnös diszpozíciót jelent, így szentáldozáshoz sem járulhat. Azonban jelzi, hogy ha a házasságkötés után a katolikus fél megtér és őszinte bűnbánatot mutat, valamint törekszik az elkövetett hiba kijavítására, feloldozható.[27] Megtiltja a katolikus nők passzíve asszisztált vegyes házasság utáni menyasszonyavatását és a gyermekágyas asszony megáldását, ahol ez szokásban van. Az emiatti lelkipásztori aggályok akkor ütköznek ki, amikor a püspök kijelenti, hogy ez az áldás nem jelentheti a vegyes házasságok jóváhagyását. Ugyanakkor azonban gondja van azokra a katolikus anyákra is, akik nem kaphatják meg az áldást: az áldás megtagadását és az azt megalapozó indokokat előzőleg közöljék velük, azért, hogy ne kérjék az áldást. Elutasítás esetén ugyanis gúnyolódásnak szolgáltatnák ki őket.[28] A következő pontban a vegyes házasságok kihirdetéséről rendelkezik a püspök. Itt is megkülönböztetéssel él: lehetőleg a stóla viselésétől ilyenkor tartózkodni kell, ha a nép megbotránkozása nélkül el lehet távolítani. Ha katolikus házasságokkal együtt kerül kihirdetésre vegyes házasság, a katolikus házasságok után kell kihirdetni ezzel a közbevetéssel: „ezeken kívül házasságra lépnek”.[29] Megtiltja a stólapénz elfogadását passzív asszisztencia melletti házasságkötés esetén, mivel a pap csak tanúként és nem áldásosztóként vesz részt a menyegzőn.[30] Az idegen plébánián kötendő házasság esetében a megbízást a szokásos módon kell kiállítani, tanúskodva a szabad beleegyezésről és a házassági akadályok hiányáról. Az inmatrikulációnál azonban a következő szavakat kell bevezetni az anyakönyvbe a „copulans” rubrikába: „Kölcsönös megegyezésüket kijelentették a házasságra N. N. plebánus előtt N. plébánia házban.”[31] Megtiltja a közös beleegyezés szavainak súgását abban az esetben, ha a felek írástudatlanok. Azzal érvel, hogy a plébános egyébként is csak tanúként és nem fölszentelt papként van jelen a házasságkötésnél.[32]

A körlevél záradéka irodalom ajánlása mellett még rendelkezik arról is, hogy passzív asszisztenciát nem szabad magánházaknál végezni.[33]

A körlevél intenzív vitát váltott ki mind a sajtóban, mind a vármegyei közgyűléseken, ahol, akárcsak Magyarországon, határozatok születtek ellene. Ezen anyag kutatása azonban még a kezdeteinél tart, és egyelőre nem időszerű eredményeinek közlése. Mindazonáltal hatása lemérhető azon, hogy az 1841-42. évi erdélyi diétán a felekezeti vita középpontjában állt, és az, hogy Kedves István kolozsvári apát-plébános egyházi álláspontot védő beszéde keretében az országos ülés előtt is felolvasta a levelet, sokatmondó.[34] Ezen vitát azonban szintén a vármegyei és sajtóbeli fejleményekkel kell egységes keretben tárgyalni. Remélhetőleg a közeljövő kutatásai a kérdés ezen részleteire is mihamarabb fényt derítenek.

 

Jegyzetek



[1] A körlevelet említette: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkája. VI. köt. Bp., 1899. 1346. p;. Literae pastorales in negotio mixtorum matrimoniorum ad clerum suae dioecesis dimissae 1841 (továbbiakban: Literae.) címen és ugyanezen mű tanúsága szerint megjelent a Fasciculi ecclesiastici 1842. évi II. kötetében a 233. lapon. Mindazonáltal az erdélyi és magyarországi vonatkozó szakirodalomban jelenlegi tudásunk szerint ismeretlen a tartalma. A vegyes házasságok kérdésének 19. századi forrásaként jegyzi még: Fazekas Csaba: Válogatott források és irodalom a vegyes házasságokkal kapcsolatos belpolitikai vita történetéhez a reformkori Magyarországon. In: Gesta, 1998. 1. sz. 86-101. p. A körlevél tartalmát eredeti levéltári forrás alapján ismertetjük: Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár (továbbiakban: GyÉL.) Püspöki iratok. 355. dob. I/a. 555/1841. sz.

[3] Vö. Kopácsy József 1841. február 14-én Budán kelt levele Kovács Miklóshoz. GyÉL. 355. dob. sz.n. (A cikk a levélhez volt mellékelve kéziratos másolatban.) A jelzett dobozban elkülönítették a vegyes házasságokkal kapcsolatos iratok egy részét, főként a magyarországi főpapokkal folytatott levelezést. Nem tudni miért – talán óvatosságból –, ezek a dokumentumok nem kaptak iktatószámot. Vö. még: Vegyes házasság Erdélyben. In: Pesti Hírlap, 1841. február 10. 91-92. p.

[4] Ld. 1. sz. jegyz. A kéziratos változat nem visel semmilyen címet, alábbiakban a Szinnyei által idézett címen fogunk rá hivatkozni. Terjedelmessége miatt továbbá jónak láttuk részei szerint így idézni az áttekinthetőséget növelendő. Az alábbiakban közöljük a részek címeit.

[5] Vö. Vegyes házasság. In: Erdélyi Híradó, 1841. május 18. 157. p.

[6] Vö. Erdély, Küküllő vármegyei gyűlés, vegyes házasság. In: Pesti Hírlap, 1841. június 19. 410. p.

[7] Literae. 1-5. p. Bevezetés.

[8] Uo. 5-7. p. A továbbiakban saját rövidített címén idézzük: Doctrina in mixtis matrimoniis ante copulationem.

[9] Uo. 7. p. Utasítás címen fogjuk idézni.

[10] Uo. 8-11. p. Literae címen idézzük az eredeti cím rövidítésével. E részt a későbbi országgyűlési vita során a diéta országos ülésén a katolikus álláspontot védő Kedves István kolozsvári apát-plébános is felolvasta a rendeknek. Vö. Az Erdélyi Nagy Fejedelemség 1841-ik esztendőben november 13-ára Kolozsvár szabad királyi városba hírdetett Országgyűlésének jegyzőkönyve. Kolozsvártt, 1841. (Országgyűlési napló. 1841.) 364-366. p.

[11] Vö. Literae pastorales… 11-12. p. A továbbiakban Instructio specialis ad parochos cím alatt.

[12] Uo. 12-17. p. A továbbiakban eredeti címén: Instructio pro sacris curionibus ad quaedam quaesita.

[13] Uo. 17. p. Záradék címen idézzük.

[14] Bevezetés 1-2. p.

[15] Uo. 2. p.

[16] Uo. 3. p.

[17] Uo. 4. p.

[18] Uo. 4. p.

[19] Uo. 5. p.

[20] Uo. 5-7. p.

[21] Vö. Utasítás, 7. p. Itt ellentmondás mutatkozik a körlevél tartalma és a közvélemény előtti eltitkolása között. A püspök ugyanis elrendelte, hogy a főesperesek továbbítsák a lelkipásztorokhoz azt, azok pedig ismertessék tartalmát a hívekkel, majd aláírva küldjék vissza a főesperesekhez. Ennek ellenére senki sem tudott róla a Küküllő vármegyei gyűlésig, azaz mintegy másfél hónapon keresztül. Bizonyíték arra, hogy titokban tartották volna e levél létezését, nincs. Így megmagyarázhatatlan, miért nem tudott róla a politikai osztály oly hosszú időn keresztül, noha országos jelentőségű politikai ügyről volt szó.

[22] Uo. 7. p.

[23] Ez megfelel az erdélyi törvényeknek és az egyházi követelményeknek egyaránt.

[24] Uo. 10. p. „Quapropter litteras quidem reversales, quae ceteroquin inoperose exigerentur, nequaquam postulabitis, neque prolium talium catholicam educationem importune urgebitis, attamen privatam conjugum voluntatem, in quantum haec legi praeattactae contraria non fuerit, exquirentes, Matris Ecclesiae obsecundare, atque disciplinae Ecclesiaticae ... vestrae obligationis esse noveritis.”

[25] Vö. Litterae 8-11. p.

[26] Vö. Instructio specialis ad parochos. 11-12. p.

[27] Vö. Instructio ad sacros curiones ad quaedam quaesita. 1. kérdés. 13-15. p.

[28] Uo. 2. kérdés. 15. p.

[29] Uo. 3. kérdés. 16. p.

[30] Uo. 4. kérdés.

[31] Uo. 5. kérdés.

[32] Uo. 6. kérdés. 17. p.

[33] Uo.

[34] Vö. Országgyűlési napló. 1841. 364-366. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,