Vissza a tartalomjegyzékhez

10. évfolyam 4. szám
A. D.
MMIX

Bottyán János: A magyar biblia évszázadai.
Bp., Kálvin Kiadó, 2009. (2. átdolgozott kiadás)
1982-ben jelent meg a magyar nyelvű Szentírás történetének összefoglalása, második kiadását a Kálvin kiadó a Biblia évére tervezte

1982-ben jelent meg a magyar nyelvű Szentírás történetének összefoglalása, második kiadását a Kálvin kiadó a Biblia évére tervezte. A kötet szerkesztője Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára, sajtó alá rendezője Fekete Csaba, aki hosszú ideje folytat kutatásokat a régi magyar irodalom, az egyháztörténelem és a nyomdászattörténet határterületein.

A magyar bibliafordítások kezdetét a kódexek korától datálhatjuk. Tizenöt középkori kézirat (a Bécsi-, a Müncheni-, az Apor-, a Döbrentei-, a Festetics-, a Czech-, a Keszthelyi-, a Székelyudvarhelyi-, a Kulcsár-kódex, a Példák könyve, a Pozsonyi-, az Érsekújvári-, a Jordánszky-, a Winkler-, és az Érdy-kódex) őriz hosszabb-rövidebb fordításrészletet a Szentírásból. Ebből nyolc apácák és szerzetesi fogadalom nélkül kolostori közösségekben élő beginák részére készült. Mivel a nők nem tanultak latinul, anyanyelvükön ismerhették meg a szent szövegeket. A tizenhatodikról, Báthori László „értékes és szép” fordításáról mindössze a pálos krónika híradásából tudunk.

Az anyanyelvű bibliaolvasást a könyvnyomtatás feltalálása után a technikai újítást kihasználó reformáció terjesztette el. Első fordítóink (Komjáti Benedek, Pesti Gábor és Sylvester János) Luther fellépése után alig húsz évvel már magyar nyelven adták sajtó alá Szent Pál leveleit és két alkalommal az Újszövetséget. Bencédi Székely István zsoltárait közösségben való szertartási használatra szánta. Heltai Gáspár és kolozsvári munkatársai több részfordítást is készítettek 1551 és 1556 között. A református Károli Gáspárral, Méliusz Juhász Péterrel, Félegy-házi Tamással szemben Telegdi Miklós esztergomi kanonok majd pécsi püspök nyitotta meg a katolikus fordítások sorát. 1590-ben jelent meg az első teljes magyar nyelvű fordítás: a Vizsolyi Biblia, amely századokon át termékenyítőleg hatott mind a köznapi-, mind az irodalmi magyar nyelvre. 1626-ban érkezett rá a felelet: a jezsuita Káldi György katolikus fordítása.

A 17. századi fordításokat tárgyalva feltűnik többek között Szenci Molnár Albert Hanaui- és Oppenheimi Bibliája, a Váradi Biblia, Tótfalusi Kis Miklós majd Komáromi Csipkés György kiadásai. A 18. században nyomtatták ki Bél Mátyás „javított” Újszövetségét, Torkos András, valamint Bárány György, Bárány János és Sartorius Szabó János Újtestamentumait. Besnyei György komjáti esperes 1737-ben keletkezett vaskos kézirata a mai napig kiadatlan. Pethe Ferenc a protestáns diákok hagyományát követve 8 évig tartózkodott Hollandiában, ezalatt kinyomtatta a teljes Szentírást és a zsoltárokat. Stériady Theodor görög kereskedő vasárnapi- és ünnepnapi használatra szánt Evangéliumok- és Epistolák-kiadása az ortodox egyház híveinek készült 1802-ben.

Károli és társai fordításával kapcsolatban a 19. század közepétől kezdve többen felvetették, hogy a három évszázadossá érett szöveget revízió alá kellene venni: azaz beépíteni az időközben felhalmozódott tudást, valamint közelebb hozni az „élő” nyelvhez. Noha Ballagi Mór, Keresztes József és Győry Vilmos társaival kisebb eredményeket elértek, a teljes revízió félbemaradt. Csak húszévnyi munka után, 1908-ban készült el, többek között Hunfalvy Pál, Szilády Áron, Erdős József és Dicsőfi József közreműködésével. Nem volt sokkal sikeresebb a Szepesy Ignác pécsi püspök vezette Káldi-revízió sem, de az 1834-35-ben kiadott hatkötetes munka alapul szolgált a további munkálatokhoz. A századfordulón új fordítások is készültek: Kulifay, Kalmár, Kámory, valamint az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) által.

A 20. század elején megszaporodó fordítások közül csak a kármelita Soós István katolikus Újszövetségére és Hamar István versekbe szedett Ézsaiás-fordítására utalnánk. Az Újszövetséget protestáns részről többen is átültették magyarra: Czeglédy Sándor 1924-ben, Masznyik Endre 1925-ben, Raffay Sándor 1929-ben, Kecskeméthy István 1931-ben, Farkas László pedig 1938-ban. Az első Káldi-revízió után pontosan 100 évvel, 1934-re fejeződött be a második javítás a Szent István Társulat megbízásából, amely során a Vulgata mellett már az eredeti héber és görög alapszövegeket is figyelembe vették.

Az 1945 utáni évtizedek nem kedveztek sem a fordításnak, sem a bibliakiadásnak. Békés Gellért és Dalos Patrik görögből fordított Újtestamentuma nem is itthon, hanem Rómában jelent meg. Budai Gergely, Ravasz László és Csia Lajos egyszemélyes Újszövetség-fordítása mellett az igazán nagy vállalkozás az 1947-1974 között végbement új protestáns bibliafordítás munkálata volt két külön szakbizottsággal: az Ó- és az Újszövetségivel. Feladatuk eleinte az 1908-as revízió hibáinak javítása és az új eredmények érvényesítése volt. Be kellett látniuk, hogy teljesen új fordítás szükséges. Munkájuk eredményeként 1975-ben megjelent az újra lefordított (vagy „új fordítású”) Biblia. Az 1973-as új római katolikus fordítás a II. vatikáni zsinat jegyében készült el: a hívek közötti nyilvános terjesztésre és olvasásra szánták, alapjául pedig főképpen az eredeti szövegek szolgáltak.

Bottyán János nem idegenkedett az irodalmi szövegektől sem: a bibliafordítások természetes részének tekintette őket, így idézett Móricz Zsigmond és Sík Sándor műveiből is. Nem feledkezett meg a Vakok Bibliájáról sem.

Az utolsó fejezet előtt olvashatjuk Bottyán János rövid életrajzát, mintegy lezárva az eredeti törzsszöveget és tisztelegve a negyedszázada elhunyt szerző emléke előtt. Megváltozott címében A ma és a holnap bibliája, ezt az elmúlt évtizedek A közelmúlt bibliájává módosították. Utolsó fejezetként kapcsolódik a kötethez A magyar biblia vázlatos története az utóbbi negyedszázadban. Ebben több mint negyven új Szentírást ismerhetünk meg Fekete Csaba értő vezetésével. Az 1975-ös protestáns fordítás 1990-es javítását és a Pannonhalmi zsoltároskönyvet, de helyet kaptak a képes- és gyermekbibliák, a többnyelvűek, a magyarázatokkal kísért kiadások, felekezettől függetlenül. Kirívó példaként hozza Jehova Tanúinak 2001-es „fordítását”, amely nem csak a hagyományos és széles körben elfogadott Ó- és Újszövetség, valamint a Szentlélek említését is kerüli, de kínzó oszloppal helyettesíti Krisztus keresztjét.

Bottyán János szövegét mindenben a 21. század követelményeihez igazították. A legszembetűnőbb változás, hogy az eddig 68 oldalra rúgó függelék fekete-fehér képanyaga elmaradt, részben a képek tisztázatlan szerzői jogi helyzete, részben pedig az új információs technikák miatt. Ez azonban nem kisebbíti a kötet használhatóságát, hiszen az internet segítségével könnyen meghaladhatjuk az eredeti illusztrációk minőségét és mennyiségét, elég csak a szintén a Biblia éve rendezvénysorozatban elindított Biblia Sacra Hungarica virtuális múzeumra utalnunk, mely a http://biblia.drk.hu internetes portálon érhető el.

Az 1980-ig terjedő időszakot felölelő törzsszövegben lényegi változás nem történt. Megmaradtak Bottyán János jó érzékkel kiválasztott idézetei, közvetlen stílusa, amely azokhoz is közel hozhatja a könyvek könyvét, akik maguk nincsenek rendszeres kapcsolatban vele. Népszerűsítő hatása így töretlen. Amiben gazdagodott, az az elmúlt két és fél évtized kutatási eredményei. Ezek a korábban végjegyzetből lábjegyzetté előlépett kiegészítések mellett szögletes zárójelben kaptak helyet. Így jelenik meg Komáromi Csipkés György fordítása és a Laubani Biblia impresszumadatainak pontosítása is. Ugyancsak lábjegyzetben tájékozódhatunk az időközben megjelent újabb kiadásokról, valamint a főképpen a Régi Magyar Kódexek, a Biblia Hungarica Antiqua és a Nemzetközi theológiai könyv sorozatokban kibocsátott hasonmás kiadásokról. Az 1655 előtt megjelent bibliákhoz további részleteket és bővebb olvasnivalót kínálnak a jegyzetekbe toldott RMNy (Régi magyarországi nyomtatványok, I-III.) számok. Az irodalomjegyzék mintegy két tucat címmel bővült: az 1982-2008 között megjelent fontosabb szakirodalom válogatott jegyzékével.

Bottyán a Pethe Ferenc által gondozott editiót kivéve nem vette fel munkájába az utrechti és a baseli bibliákat, amelyek bár Tótfalusi Kis Miklós szövegét közölték újra meg újra, mégis fontos a szerepük abban a tekintetben, hogy a 18. században főként ezeket a kiadásokat forgathatták a protestáns egyházakban. Ezekkel, a vértelen ellenreformáció századában külföldön nyomtatott bibliákkal is gazdagodott a kötet. Valamilyen okból elmaradt az első kiadásban még szereplő német nyelvű összegzés (Zusammenfassung), mindössze az angolt olvashatjuk.

Bottyán János népszerű összegzésének újrakiadása remélhetőleg még több olvasóra talál, mint az elődje, a hozzá fűzött kiegészítések hatására pedig várhatóan eltűnnek a ma még az egyházi sajtóban is élő legendák, téves adatok, megdőlt elméletek a magyar nyelvű Bibliával kapcsolatban. Ugyanakkor szükség lenne egy alapos, forráskutatásokon alapuló, a kiadások egy részénél ma még bizonytalan részletkérdéseket is tisztázó bibliai kézikönyv megírására.

(ism.: Oláh Róbert)

 

 

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,