Vissza a tartalomjegyzékhez

12. évfolyam 2. szám
A. D.
MMXI

Kónyová, Annamária - Kónya, Péter: Kalvínska reformácia a reformovaná cirkev na vychodnom Slovensku v 16-18. storocí.
Presov, Vydavatel'stvo Presovskej univerzity, 2010.
Kelet-Szlovákiából származó reformátusként örömmel vettem a kezembe Annamária és Peter Kónya könyvét, mely az Eperjesi Egyetem gondozásában jelent meg 2010-ben

Kelet-Szlovákiából származó reformátusként örömmel vettem a kezembe Annamária és Peter Kónya könyvét, mely az Eperjesi Egyetem gondozásában jelent meg 2010-ben. Úgy vélem, közös munkájuk komoly hézagpótló a tárgyalt régió egyháztörténetében. Igaz ugyan, hogy a mű tudományos igénnyel született, ám egyszerű, érthető nyelvezeténél fogva minden érdeklődő számára is világosan vázolja fel és taglalja a reformáció történetét, a kálvinista tanok terjedését a 16-18. században. Általa többet tudhat meg a hitéről minden templomba járó ember nemzetiségtől függetlenül, nemcsak az a kutató, aki szakmai szempontból vizsgálja a kort, vagy az egyháztörténelem vonulatait. Külön érdeme a szerzőknek, hogy régióban és nem országokban gondolkodnak, vagyis nem tesznek úgy, mintha ez a vidék egykor nem tartozott volna egy olyan közös hazához, melyben évszázadokon keresztül jól megfért egymás mellett annyiféle nemzetiség. A másik érdem, amit még kiemelnék, hogy Kónyáék gondos, precíz forráskezelésükben mind a magyar, mind pedig a szlovák történetírók munkáit felhasználták. Így végre egymás mellé kerülnek olyan művek (gondolok itt Dienes Dénes vagy Ferdinand Ulicny munkáira, hogy csak a modern szerzőket említsem), melyek csak együttesen mutathatnak teljes történelmi tablót a tárgyalt témában. Arról már nem is beszélve, hogy Haraszy Károly 1931-ben megjelent könyve óta (Az ungi református egyházmegye) most született először olyan átfogó munka, mely a legújabb kutatásokat is feldolgozva mondja el az olvasónak a kálvinista hit történetét a mai Kelet-Szlovákia területén.

Maga a kötet, a bevezetőt leszámítva öt nagyobb egységre van osztva, szépen illusztrált korabeli képekkel, metszetekkel, valamint olyan, középkorból ránk maradt szépséges templomok ábráival, mint a petőszinyei (Svinica), vagy a bodrogszentesi (Svatuse), esztétikailag is magára vonzza nemcsak a tudós kutató, hanem a laikus érdeklődő tekintetét is.

A bevezetőben a szerzők betekintést nyújtanak a szlovák és a magyar irodalmi forrásokba, és részletes ismertetést adnak a témában eddig megjelent világi és egyházi történeti művekről és szerzőikről: Adolf Lampe 1728-ban megjelent munkájától kezdve Révészen, Zoványin, Branislav Varsíkon át a már említett Dienes Dénesig és Ulicny professzorig. Jelezve ezzel is, hogy egy olyan vegyes lakosságú területnek, mint a mai Kelet-Szlovákia, ahol a mai napig együtt élnek szlovákok, magyarok, németek, ruszinok, lengyelek és romák, csak együttes munkával lehet a történelméről pontos képet adni.

Az első nagyobb egység (11-69. p.) áttekintést nyújt az egykori Magyarország területén lejátszódó reformációs folyamatokról, beépítve azokat az egységes kül- és belpolitikai történelmi eseményekbe. A szerzőpáros nem felejtkezett el a főszereplők bemutatásáról sem, gondosan odafigyelve a helység- és személynevek helyesírására is. Gondos narrátorként vezetik végig az olvasót a kezdetektől az ellenreformáción át egészen a Rákóczi-féle szabadságharcig.

A kötet második nagyobb egységében már szűkül a kör, és a szerzők a mai Kelet-Szlovákia területén lejátszódó reformációs folyamatokkal ismertetik meg az olvasót, kezdve a kálvini reformáció elterjedésétől az egyházszervezet kialakulásán át egészen a rekatolizációig, valamint a kálvini egyház 18. századi helyzetéig. (70-107. p.) Képet kaphatunk arról, miként is alakult, formálódott az egyház helyzete a régióban, milyen szempontok voltak az irányadóak, egyáltalán milyen tényezők formálták olyanná az egyházi életet, az egyházszervezetet a városokban és a falvakban, mely a mai egyházi életünkre is rányomták bélyegüket hagyományokká, tradíciókká alakulva.

Örömmel olvastam a ruszinok közötti reformációs törekvésekről. Kevesen tudják, talán csak szakmai körökben közismert, hogy a mai Kelet-Szlovákia területén nemcsak a németek, szlovákok és magyarok csatlakoztak a kálvini reformációhoz, hanem ideig-óráig – igaz nem egészen önkéntesen – a rutén falvak lakossága is. Itt jegyezném meg, hogy ezen a ponton sok még a feltárandó fehér folt, annak ellenére, hogy a szlovák történészek részéről (Ulicny, Ludovít Haraksim stb.) történtek kutatások a témában. Továbbá a régió reformációs előzményeinek a feltárásában sokat segítene, ha előkerülnének akár az egri püspökség, akár az ungi főesperesség 15-16. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvei. Valószínűleg jobban megérthetnénk, hogyan alakult, formálódott az egyházpolitikai helyzet, maga a vallásos élet olyan irányban, hogy a 16. század végére a lakosság tömegesen csatlakozott a reformációhoz nemzetiségtől függetlenül.

Kérdéses a főurak, pártfogók szerepe, melyet a szerzőpáros kiemel, bár a mágnások kizárólagos szerepe már jó ideje túlhaladott álláspontnak számít.[1] Perényi Péter szerepe szintén ellentmondásos, úgynevezett protestantizmusa erősen vitatható. A bécsi udvarban eretneknek titulálták, viszont 1537-ben Sárospatakon még misét hallgatott.[2] Természetesen, mint kötetünk szerzői írják, nem vitatható el tőle az a tény, hogy pártfogásával elősegítette Siklósi Mihály és mások reformációs munkáját a térségben. A Drugetheknek a Perényiekkel való kapcsolata révén juthattak el a reformációs tanok olyan helyekre is, mint a rutének lakta területek. Helyén van kezelve Kálmáncsehi Sánta Márton munkássága is. Ugyanez a helyzet a középnemesi famíliákkal is, hiszen az Eödönffyek, a Dobók vagy a Csicseryek patronálása nélkül aligha maradtak volna meg Kálvin tanai a lakosság között az olyan kicsi és eldugott falvakban, mint Dobóruszka (Ruská) vagy Vinna (Vinné). Ám itt nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy mindkét település egy-egy mezőváros szomszédságában fekszik (Nagykapos – Velké Kapusany, Nagymihály – Michalovce).

Világos képet kaphat a laikus olvasó az egyházszervezet felépítéséről a kötetben. Érthető stílusban magyarázzák el a szerzők ezt a sokszor bonyolultnak tűnő folyamatot a gondos forráskezelés és tényfeltárás segítségével. Helyes az a megjegyzés, miszerint a második reformációs hullám, vagyis a kálvini ott győzedelmeskedett leginkább, ahol kevésbé vagy egyáltalán nem érvényesült a „cuius rego, eius religio” elve. Kétségtelen tény a főúri családok vezető szerepe a rekatolizációs folyamatokban. (Kutatandó probléma, miként is használták fel például a Drugethek ebben a rutén közösségeket).

A harmadik nagyobb egység a mező- illetve a szabad királyi városok szerepével foglalkozik. (108-187. p.) Ezek a fejezetek tovább szűkítik a kört, hiszen a feldolgozott vizitációs jegyzőkönyveken és forrásokon keresztül betekintést nyújtanak a települések hétköznapi életébe. Miként is alakult az egyházi élet, hogyan történtek a szolgálatok, az istentiszteletek a vegyes lakosságú helyeken. Milyen lehetett egy korabeli lelkipásztor és káplán élete, hogyan oszlottak meg a javadalmak. Innét megtudhatja az olvasó, hogy az olyan városkák, mint Gálszécs (Secovce), Varannó (Vranov nad Toplou), Tőketerebes (Trebisov), Szepsi (Moldva nad Bodvou), melyeket manapság csak nagyítóval találunk meg a térképeken, milyen sok nagyszerű és bátor embert adtak a reformációnak származástól függetlenül. A szerzők méltatják a települések szerepét mind gazdasági, mind pedig egyháztörténeti szempontból. A könyv lapjairól kiderül a kutató és a nagyközönség számára, hogy a térség szabad királyi városai és mezővároskái milyen fontos bástyái voltak évszázadokon keresztül a felvidéki reformációnak és a művelődésnek, hiszen minden templom mellett egyben meg van említve az iskola is, valamint a rektor, tanító neve. Fel vannak sorolva a városokat körülvevő falvak nevei, így kimondva, kimondatlanul kiderül mindenki számára, hogy a kálvini egyház kialakulásában, egyáltalán az egész reformációs folyamatban milyen hatással voltak a városokban zajló események a kicsi települések életére. Sajnos, és erről a könyv nagyon jól beszámol, az említett mezővárosok zöme (Homonna – Humenné, Tőketerebes – Trebisov, Varannó – Vranov nad Toplou stb.) áldozatai lettek a későbbi ellenreformációnak, és mára – Haraszy Károly szavaival élve – csupán „elhamvadt őrtüzek”.

A negyedik nagyobb egység a szlovák ajkú kálvinistákkal foglalkozik. (160-187. p.) Számomra ez azért volt érdekes, mert a mai magyar történetírás sajnos nem sokat foglalkozik ezzel a problémával, pedig a szlovák kálvinista hívek az egyszerű emberektől kezdve a tanítókon és lelkipásztorokon át éppen úgy megharcolták a hitnek a harcát, mint magyar eleink. A könyvnek ezen fejezetei a közös múltra hívják fel a figyelmet, hiszen a nemzetiségek egymás mellett éltek, sőt, mint a mezővárosok vizitációs könyveiből kiderül, egy gyülekezethez is tartoztak sokszor. Alapos áttekintést kapunk a szlovák ajkú gyülekezetekről Sáros megyétől Ungig. Megismerjük életüket az ellenreformáció alatt, rálátást kapunk a problémákra, és arra, miként is igyekezett az egyházi és világi felsőbbség megoldani például a szlovák lelkipásztorok utánpótlását, és hogy milyen vallásos irodalom jelent meg a 18. században.

Az ötödik, utolsó nagyobb egység nemzetiségtől függetlenül sorolja fel azoknak a prédikátoroknak, rektoroknak és pártfogóknak a neveit és mondja el rövid életrajzukat, akik főszerepet játszottak a régió kálvini egyháztörténetének az alakulásában. Egymás mellett szerepelnek a lapokon, úgy, ahogyan éltek is.

A szerzők példát mutatnak mind a szlovák, mind pedig a magyar történetíróknak, hogy a közös múlt csak közösen tárható fel, egyik felet sem lehet kihagyni, vagy kisebbíteni a szerepét. Munkájukban – József Attilát szabadon idézve – a múltat az emlékezés békévé oldotta, és rámutattak arra, hogy folytatni kell a megkezdett munkát.

Jó volna egyszer magyar fordításban is viszontlátni, hogy a magyar egyházi és szakmai közönség is olvashassa és hasznosíthassa.

(ism.: Végh Zsuzsanna)

 

Jegyzetek



[1] Ld. Péter Katalin: A reformáció: kényszer, vagy választás. Bp., 2004.

[2] Ld. Szűcs Jenő: Sárospatak reformációjának kezdetei. In.: Ráday Gyűjtemény Évkönyve. Bp. 1982. 38. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,