A magyarországi kisegyházak múltja, művelődéstörténete és viszonyai iránt érdeklődők minden bizonnyal örömmel tapasztalták, hogy az elmúlt egy évtizedben a baptista közösségben is nagyobb aktivitás mutatkozott a felekezet egészének vagy egyes gyülekezeteinek távolabbi és közelebbi múltjának feldolgozása és bemutatása terén. E folyamat egyik lényeges állomásaként, eredményeként kell kezelni a 2003-ban útjára indított Baptista Levéltári Kiadványok sorozatot, mely mára három kötettel gazdagította a témakör még korántsem teljes bibliográfiáját.[1]

Sorozat a sorozatban, így is aposztrofálhatnánk a Baptista Levéltári Kiadványokat, hiszen illeszkednek abba a megkezdett kiadványsorozatba, melyet 1948-ban Emléklapok címen indított útjára a Baptista Egyház. A cél az volt a jobbára tanulmányokat közlő Emléklapokkal, hogy a közösségi múlt feltárásának valamiféle fórumot biztosítson a sorozat. A kezdeti lendület szülte 1. és 2. kötetet[2] azonban kisebb intermezzo követte, hogy aztán a hetvenes és nyolcvanas évek kapcsán újabb kötetekről lehessen beszámolni.[3]

A legfrissebb kiadványok esetében az előkészítő munka és a szervezés szorosan összekapcsolódik Zágoni Jenő nevével. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egykori könyvtárosa, újabban (1997-től) pedig a Magyarországi Baptista Egyház levéltárának igazgatója szerkesztőként jegyzi valamennyi kötetet. Zágoni tudományos munkásságában két igen erőteljesen kirajzolódó viszonyítási pont fedezhető fel: egyrészt baptista felekezete történelmének minél pontosabb megismerési szándéka, másrészt székelyföldi (háromszéki) származásától nem függetleníthető érdeklődése Erdély múltja, kultúrája és jeles alakjai iránt, mely legtöbb család- és helytörténeti, valamint bibliográfiai munkájában világosan és egyértelműen visszaköszön. Válogatott írásait tartalmazó tanulmánykötete alátámasztja a fenti megállapítást: az ott közölt írások a baptista és székelyföldi tematikájú kutatói érdeklődés irányáról tanúskodnak.[4] Az alábbiakban bemutatandó kötetben e két szempont – bizonyára a jelentős erdélyi helyismeretnek, kapcsolatrendszernek és a korábbi gyűjtéseknek köszönhetően, melyek megkönnyítették az adatszerzést – ugyancsak tetten érhető, jóllehet alapvetően nagyobb földrajzi keretben (Osztrák-Magyar Monarchia) gondolkodott a szerkesztő, amikor összeállította a kötetet.

A rövid előszót, melyben Almási Mihály Zágoni Jenő valóban dicséretes szorgalmát méltatja, valamint kitér a vaskos kötet időszerűségére, egyre halványuló történelmi emlékeket megmentő hasznosságára, a szerkesztő tömör bevezetője követi. Ebből értesülünk a tényről, miszerint több éve folyó kitartó munka eredményeként valósulhatott meg e gyűjteményes kötet publikálása. Két lényeges megállapítást szintén e sorok között fedezhet fel az olvasó. Egyrészt határozottan vállalja Zágoni munkája töredékes voltát: a szóba jöhető forrásoknak és adatoknak egyéb okok folytán csupán töredéke kerülhetett a birtokába, következésképp feldolgozásra. Másrészt nem felejt el kitérni arra a lényeges körülményre sem, hogy a kötetben szándékosan tartózkodott az összegyűjtött adathalmaz részletes elemzésétől. Magyarán a kötet leltár-jellege teljesen tudatos, az I. világháború eseményeinek baptista szempontú dokumentálásánál a szerkesztő nem tervezett többet. A baptista közösség szerepvállalását próbálta meg bemutatni, „de nem elemzésekkel, hanem ismerősök, testvérek életútjával, az ők fronton való helytállásával, emlékezéseikkel. A fényképek, írások, versek, melyek néha remekbe szabottak, máskor esetlegesek, megmutatják közösségünk összes színét.” (9. p.) Lényegében egyfajta tematikus forrásközléssel, gyűjteményes kötettel állunk szemben: a legtöbb írás a magyarországi baptisták központi lapjának (Békehírnök) a hasábjairól származik. Éppen ezért a szó szoros értelmében nem publikálatlan anyaggal van dolgunk. Csopják Attila és a korszak többi véleményformáló baptista vezetője, többek között Balogh Lajos és Bodoki Lajos ugyanis a lapon keresztül kívánta tájékoztatni a világ eseményeiről a közösség tagjait, s e célból újonnan nyitott rovatokban (Világháború, A Harcmező, Harctéri Tudósítások stb.) számoltak be a legfontosabb eseményekről, vagy útmutatással szolgáltak a baptista közösségnek a követendő keresztényi és hazafiúi magatartást illetően. Ráadásul ennél többre is vállalkoztak, hiszen a lap szerkesztőségébe eljuttatott harctéri verseket, leveleket, különféle irományokat meg is jelentették, ezzel mozdítva elő a felekezet itthon maradt tagjai és a frontszolgálatot teljesítő vagy hadifogságba került szeretteik, ismerőseik közötti kapcsolattartást. Zágoni Jenő igazi érdeme abban rejlik, hogy aprólékos munkával, a Békehírnök nyolc évfolyamát áttekintve összegyűjtögette ezeket az írásokat, s egy kezelhetőbb, praktikusabb, az olvasóközönség számára nyilván elérhetőbb formába öntötte a meglévő anyagot. A kötet kisebbik részét képezik a személyes hagyatéki közlések. E tekintetben Somogyi Imre hagyatéka a leghangsúlyosabb. Néhány szöveget ebből emelt át Zágoni a megfelelő fejezetekbe. A három másik megnevezett hagyatékkal (id. Stumpf Jenő, Zágoni Barabás és Bódis István) inkább csak a fényképeknél találkozik az olvasó.

A törzsanyag kronologikus rendet követ, az első világégés kezdetét jelző 1914-es esztendőtől kiindulva egészen 1921-ig, a bekövetkező és foganatosított impériumváltások kezdetéig hoz újabb és újabb adatokat Zágoni. A „Szovjet turista” Székelyföldön című alfejezet esetében ráadásul tovább tágítható a felső kronológiai határ, hiszen egy lebilincselő életű egykori erdélyi hadifogoly életét egészen az 1960-as évekig követhetjük nyomon. A kötet többi részét tekintve azonban a fenti határok a mérvadók. Már csak azért is, mivel egy-egy háborús esztendő képez egy-egy fejezetet. A fejezetek terjedelme egészen eltérő, gyaníthatóan attól függően, hogy az adott esztendőre vonatkozóan mennyi és milyen típusú anyag állt a szerző-szerkesztő rendelkezésére. Egyébiránt az egyes fejezetek strukturálása nagy hasonlóságot mutat: az alfejezetek nagyjából három típuscímmel jellemezhetők. E tekintetben az első és a második fejezet a leggazdagabb, miután ezeknél további differenciálásokat is lehetővé tett a forrásbázis.

Rendszerint egy publicisztikai jellegű, a már említett állandósuló rovatokban megjelenő újságcikkeket tartalmazó alfejezet nyitja az adott év tárgyalását, például A világháború baptista szemmel vagy A harcmező baptista szemmel. Itt találkozhatunk a szarajevói casus belli taglalásával, a szövetségi rendszerek erőviszonyainak bemutatásával, valamint – s döntően erre reagálnak az írások – az egyre szélesedő frontvonalak alakulásával, a leglényegesebb hadmozdulatok értékelésével, továbbá számszerűsített harcászati adatokkal. Ha nem is maradéktalanul, de jól kitapintható az I. világháború eseményeinek menete. Érthető módon visszaköszöntek a baptista folyóirat lapjain a legjelentősebb frontszakaszok és helyszínek (Isonzó, Doberdó, Verdun, Gorlice, Breszt-Litovszk stb.). Születtek beszámolók arra vonatkozóan is, hogy kikkel, mely országokkal bővült egyik vagy másik szövetségi rendszer, s mit eredményezhet ez a háború menetében. Különös jelentőséggel jelenik meg az 1916-os erdélyi román betörés, amelynek során már itthon maradt baptisták is testközelből tapasztalhatták meg a pusztító háború fenyegető közelségét. Számtalan sor árulkodik arról a tényről, hogy a baptista kortársak számára is világossá vált: a világháborúval új fejezetet nyitottak a hadtörténet menetében. A harcok megdöbbentő módon immár a levegőben és a víz alatt is folytak újabbnál-újabb eszközökkel és módszerekkel (repülők, léghajók, német tengeralattjáró blokád), a kedvező kimenetelű döntő ütközet pedig csak nem következett be. A meghiúsult ábránd felismerése (ti. a kellő időben jogosan kirobbantott, hónapok alatt megvívott villámháborút győzedelmes és dicsőséges béke követi majd) az egyik legkeserűbb tanulsága a beszámolóknak, mellyel kényszerűen számot kellett vetnie a baptista közösségnek is. Apróbb utalások, beszámolók formájában ráismerhetünk még a magyar és világtörténet több lényeges eseményére (ír felkelés, orosz különbéke, Wilson békepontjai, az őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, román megszállás, Trianon). Végül is a Békehírnök közölt cikkeinek jelentősége nem abban ragadható meg, hogy eddig ismeretlen szeletét világították volna meg a nagy háború eseménytörténetének, hanem abban, hogy mindezt egy jól körülhatárolható (vallási) közösség, a hazai baptista felekezet szemszögéből vizsgálták. Világos képet kapunk arról, hogy e felekezet az első pillanattól kezdve miként viseltetett a háborúval szemben. Tanúi lehetünk a kezdeti lelkesültségnek, az uralkodót és akaratát övező teljes lojalitásnak, az istentelen, bűnben leledző ellenség, különösen Szerbia megleckéztetése támogatásának, mely nem mellékesen az isteni akarat beteljesítéseként értékelendő. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az évek múltával – minden kitartásra buzdító, lelkesítő szózat ellenére – megfogyatkozott a baptista publicisták lelkesedése a háború iránt, s egyre gyakrabban hozták szóba a szívből óhajtott békét a hosszúra nyúlt háború után. Mindenesetre a hangulatváltozás inkább nevezhető háborúellenesnek, mint nyíltan Habsburg- vagy kormányellenesnek. Külön érdekességét képezik ezeknek az írásoknak a korábban emlegetett vezetői útmutatások, melyekben teljes mellszélességgel kiállnak a kormányzat mellett, s a közösség valamennyi tagját hasonló magatartásra buzdítják: a hadkötelezettségnek, honvédelemnek bátor jellemmel, őszinte hazaszeretettől fűtve illett eleget tenni a baptisták között. Nagy jelentőséggel bír(t) e vélemény, nemcsak az ellenpéldaként felemlegetett, a fegyveres katonai szolgálatot megtagadó nazarénusokkal való összevetés miatt, hanem az akkortájt (1905) még igencsak friss felekezeti elismerés tekintetében is.[5] Szűk egy évtized elteltével tehát a baptista közösség bebizonyíthatta az illetékeseknek, hogy rászolgált a korábbi bizalomra, s nemcsak jogokat kész kérni, hanem hajlandó kötelességét is teljesíteni. Az otthon maradókat a szinte magától értetődő imatámogatás mellett a segélyezésben és hadikölcsön programokban való aktív részvételre buzdították a szerkesztők és cikkírók. Közülük nem egy megragadta az alkalmat arra, hogy a kénytelen-kelletlen vívott háború szimbolikus értelmezésével gazdagítsa az olvasók szellemi horizontját, s a lelki-erkölcsi hadviselés jelentőségét is kiemeljék. Baptista szemszögből a háború, a harcokat lezáró békerendszer és az elcsatolások kulcsfogalmát a vallásszabadság biztosítása jelentette. A honvédek által időlegesen megszállt, döntően ortodox orosz, román és szerb területek hadászati jelentőségének bemutatása mellett ott szerepelt a vallásszabadság életbe léptetésének jelentőségteljes mozzanata is. E tekintetben valóságos missziót feltételezett a háborúban való részvétel. Wilson békepontjait ugyane szempontból találták rokonszenvesnek a szerzők. S amikor ténylegesen számolni kellett a területi elcsatolásokkal, akkor éppen az ellenséges román és szerb nemzeti ortodox egyház türelmetlen, elnyomó, a magyarság által képviselt vallásszabadságot korlátozó magatartására hívták fel a figyelmet a baptista szerzők.

Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy majdnem az egész korabeli baptista közvélemény leképeződik e gyűjtemény révén a háborús éveket illetően. Kétségkívül nem volt fontosabb baptista lap, mint a Békehírnök, tehát a szövegkorpusz alapjául választott bázis szerencsésnek és átgondoltnak nevezhető. Ugyanakkor érdemes volna a későbbiekben kiterjeszteni a figyelmet más baptista orgánumokra is:[6] tisztázni, hogy az ott található munkák között van-e háborús tematikájú, vonhatunk-e párhuzamot az itt olvasottakkal, egyáltalán milyen kép rajzolódik ki azokból, módosítanak-e valamit az eddigi képen? Ez esetben kirajzolódhatna előttünk az egész korabeli baptista publicisztika irányvonala és szellemisége, ami komoly kutatási eredményként jöhetne szóba. S ha mindez kiegészülhetne a Baptista Levéltár vonatkozó anyagainak rendszerezett áttekintésével, akkor gyakorlatilag teljessé és maradéktalanná válna a kép.[7]

A dokumentatív jellegű részeket, melyeket fentebb ismertettem, általában a Tudósítások, versek, levelek a lövészárokból vagy a Vezércikkek, versek, levelek, esetleg a Közlemények, tudósítások alfejezetek követik. A frontharcosoknak, hadifoglyoknak, esetleg ezek hozzátartozóinak a Békehírnök szerkesztőségéhez eljuttatott írásaival, leveleivel, verseivel, beszámolóival ismerkedhetünk meg e sorok révén. Azt mondhatjuk tehát, hogy a könyv erőteljesen folklorisztikai jellegű, de akár komolyabb esztétikai értékkel bíró adatai és darabjai döntően ezekből az alfejezetekből kerülnek ki. Lényeges a differenciálás, hiszen a színvonalbeli különbség egészen nyilvánvaló például a versek esetében: még a laikus olvasó is egészen könnyedén érzékeli ezt a fajta esztétikai differenciát. Ugyanakkor a rövid utalások ellenére (399. p.) azt már kevesebben tudhatják, hogy a monogramokkal, esetleg nevekkel és beosztásokkal ellátott (népi eredetű és ihletettségű) munkák között számos darab lényegében műköltészeti alkotásnak tekinthető. Somogyi Imrének, a közösség nagy tiszteletnek örvendő egykori vezetőjének több versével találkozhatunk. Róla nem árt tudni, hogy a korabeli Magyarországnak különösen a déli területein jelentős elismertségben volt része költőként és publicistaként. Juhász Gyula és Móra Ferenc barátságát és elismerését is sikerült kivívnia többek közt. Irodalmi munkásságát több verseskötet jelzi. Esetében tehát aligha beszélhetünk folklór alkotásokról.[8] Természetesen az alkotásoknak e vegyes közlése semmit sem von le a kötet érdemeiből, mindössze azért tartottam fontosnak utalni e tényekre, mivel e fejezetek anyaga rendkívül könnyen további (folklorisztikai) kutatások számára szolgáltathat továbblépési lehetőséget. Hadd emlékeztessem az olvasót a Küllős Imola és Vasvári Zoltán fémjelezte kutatások és gyűjtések jelentőségére. A II. világháborús hadifogolytáborok és a sztálini lágerek folklórjából összeállított kötetük ismeretében izgalmas munkának ígérkezne alaposabb analízisnek alávetni jelen kötetünk verses és prózai darabjait, de legalábbis felhívni a hazai folklorisztikai köztudat figyelmét a kötetre, mely aligha számolt eddig hasonló forrásból nyert népi alkotásokkal.[9] Már csak azért is figyelemre méltó a Zágoni Jenő által közzétett korpusz, mert jobbára egykorú szövegekről van szó, s nem utólagos visszaemlékezésekről! Tudva, hogy a sorozat s a tematika folytatódik a II. világháborús baptista emlékek összegyűjtésével (7. p.), még inkább kínálkozik az összevetés s az alaposabb elemzés szükségessége. A kifejezetten I. világháborús emlékek értékelésekor feltétlenül számolni kell Környeyné Gaál Edit munkájával. Környeyné 1985-ös kötete az ilyen típusú források jelentőségét és kiaknázatlanságát támasztja alá.[10] Az egész kötet egyik legnagyobb lehetősége rejlik azokban az elszólásokban, melyek a baptista vallású katonáktól származnak s nehézkes, gyakorta gúnyolt vallásgyakorlatukról szólnak. Közismert, hogy ekkortájt a protestáns (református, evangélikus) tábori lelkészet sem volt minden problémától mentes vagy tökéletesen megoldott, mennyivel inkább igaz ez egy éppen csak elismert, ugyanakkor még rendszeresen hátrányos megkülönböztetést szenvedő kisközösségre.[11] Az itt olvasható feljegyzésekben viszont éppen abba nyerhetünk betekintést, hogy a legkülönfélébb speciális élethelyzetekhez egyénileg vagy közösségileg miként alkalmazkodtak a baptista hívek, legyenek bár a fronton vagy hadifogságban. Apró mozaikkockák ezek, melyek összegyűjtése igazán életszerű adatokkal gazdagíthatná a baptista művelődéstörténet, egyáltalán a hazai vallási néprajz palettáját.

Általában biografikus részek zárják a fejezeteket. (Frontharcosaink; Baptista hőseink.) Ezek baptista frontharcosok, sebesültek és hősi halottak rövid életrajzi adataival szolgálnak, nemegyszer fényképekkel kiegészítve. Feltétlenül praktikus részei ezek a munkának, hiszen alkalmanként bepillantást engednek a baptista közösség tagjainak családi és társadalmi hátterébe, továbbá a felekezet belső munkatársainak (igeszóló, énektanár, diakónus, presbiter, vasárnapi iskolai vezető, zenekarvezető stb.) egy részéről is képet alkothatunk. A frontharcosok összesítő táblázata nem kevésbé informatív: gyülekezetekre lebontva megtaláljuk, hogy egy-egy közösség mennyi katonát adott az országnak, ráadásul a nevek alfabetikus felsorolása mellett arról is tájékoztat bennünket, hogy a bevonult baptisták mekkora családi háttérrel rendelkeztek. Egy-egy korabeli gyülekezeti közösség után kutatva feltétlenül hasznos és ajánlott belepillantani e táblázatba. Már csak olyan szempontból is, hogy azonosítsunk egy adott közösséget, s korai adatokat nyerjünk történetükhöz, múltjukhoz. Statisztikai szempontú vizsgálatok esetében szintén jelentős tájékozódási pontként jöhet szóba a táblázat, persze töredékes voltáról nem szabad megfeledkezni. Noha helynévmutató könnyíti meg a kötetben való tájékozódást, talán érdemes lett volna a Békehírnök e táblázatának apró alfabetikus rendű átszerkesztése, hogy a bevonultak nevei mellett abc-rendben következzenek a megnevezett gyülekezetek is. További könnyítést jelentett volna az olvasók számára, ha a települések nevei mellett a megyéket is feltüntették volna. Persze nyilvánvaló, hogy ez már bizonyos fokú beavatkozást jelentett volna az eredeti közlésekbe. Ennek ellenére úgy vélem, hogy miután nem kifejezetten szöveges adatokkal van dolgunk, érdemes lett volna megkockáztatni a változtatást. Hasonló rendszerezés a honvédportréknak is javára vált volna, legyen szó akár alfabetikus rendről vagy halálozási sorrendről. Nagyjából ugyan a Békehírnökben való megjelenés alapján következnek az életrajzok, de apró eltérések előfordulnak (Például Ötvös Zsigmond esete, 133. p.). Az Újabb életrajzi adatok, visszaemlékezések című fejezet érezhetően kissé kilóg a mű eddig leírt szerkezetéből. Tartalmát tekintve a biografikus részekhez illeszkedik, ám láthatóan kisebb problémák adódtak a kötetben való pontos elhelyezését illetően. Végül zárófejezet vagy alfejezet vált belőle. Zágoni eredetileg az erdélyi ezredek világháborús történetével foglalkozó kötet[12] második részére (Az erdélyi ezredek bajtársi emlékalbuma) támaszkodott, amikor összeállította e fejezetet. Néhány életrajzot (Somogyi Imre, Bódis István, Durkó Gábor) és betoldást (Zágoni Barabás) leszámítva valamennyi kép és életrajz innen származik. Sajnos a változatlanul hagyott formában nem illeszkedik szervesen a korábbi életrajzi mintákhoz: kevés kivételtől eltekintve nem tudjuk meg, hogy milyen megfontolásból lett kiválasztva egyik-másik honvéd az albumból, azaz milyen baptista kapcsolatokkal rendelkeztek. Zágoni Jenő minden bizonnyal tisztában volt e kérdésekkel, hiszen elvégezte a szelektálást. Jó lett volna kiegészíteni a megszerzett információkkal a listát. Ehhez a fejezethez kapcsolódik egy további kisebb formai kellemetlenség, nevezetesen az előbb említett emlékalbum rövidítési jegyzékét közölte kötetünk szerkesztője is, ennélfogva a precíz alfabetikus rend ezúttal is elmaradt.

A szöveges fejezeteket forrásjegyzék, helynév- és személynévmutató, valamint rövid bibliográfiai lista követi. A könyv fényképmelléklettel zárul. A képek döntően a már említett személyi hagyatékokból származnak, de akadnak fotók a Hadtörténeti Intézet fotóarchívumából is. Némely kép ellenben nem azonosítható egyértelműen: vagy a képaláírás hiányzik[13] vagy a forrásmegjelölés. Képek, térképek egyébként a szövegtestben is előfordulnak. Hasonló hiányoktól sajnos ezek sem mentesek. Ettől eltekintve érdekes vállalkozás volna a kötet eddig publikálatlan hagyatéki képeinek és levelezőlapjainak vizsgálata Novotny Tihamér háborús amatőr fényképezéssel kapcsolatban kifejtett észrevételei alapján.[14]

Néhány gondolat erejéig szeretnék kitérni a kötet módszertanára és formai jegyeire. A bevezetőben arról írt a szerkesztő, hogy tartózkodni kívánt bármiféle elemzéstől és értelmezéstől. Ennek ellenére a Trianoni tragédiánk baptista vonatkozásai című fejezet, mely egyébként egy másutt is közölt és olvasható Zágoni-tanulmány, határozottan az adatok szerzői interpretációjaként értelmezhető. Még annak ellenére is, hogy természetesen nem az egész kötetnyi adat feldolgozására vállalkozik. Úgy gondolom, helyesebb lett volna ezt a 2001-es írást[15] – talán némi átdolgozással vagy címváltoztatással – a bevezető után elhelyezni, s egyfajta bevezető tanulmány szereppel ellátni. Érzésem szerint lehetett volna szentelni valamivel több figyelmet a kötet elkészítésének módszertani koncepciójára is. Például milyen felhívások előzték meg az anyag összegyűjtését a Baptista Egyházon belül, milyen reakciókat váltottak ki, mik voltak a tapasztalatok. E téren sajnos nem működött minden olajozottan, mint értesülünk róla. Továbbá a Békehírnökben való tájékozódás alapján úgy tűnik, hogy nem minden háborús tematikájú cikk került be a kötetbe. Mi ennek a konkrét oka, mik voltak a szerkesztői irányelvek e téren? Ugyancsak a lap és a kötet összevetése során tudatosult bennem, hogy a két forrás szövege itt-ott különbözik. Mintha Zágoni Jenő stilizálta volna a régies, alkalmanként a maihoz viszonyítva már helytelen helyesírással szereplő kifejezéseket vagy szakaszokat. (Pl. franczia helyett francia, monarkia helyett monarchia stb.) Néhol a szövegkihagyásnak is nyomára leltem. Nem állítható, hogy lényegi, az összképet döntően befolyásoló elhagyásokról volna szó, mégis – azt hiszem – elegánsabb lett volna jelezni a változtatásokat, illetve az okokat. Némely formai következetlenségre már tettem utalást korábban, ezekre nem térnék ki újra. Inkább azt jegyezném meg, hogy a könyvészeti tételek helyenként hibásan szerepelnek vagy hiányosak. Egy fokkal nagyobb precizitás e téren mindenféleképpen elkelt volna.

Összességében elmondható, hogy egy példaértékű vállalkozás eredményét vehetjük kézbe Zágoni Jenőnek köszönhetően, mely számos továbblépési lehetőséget tartogat a kutatók számára, s izgalmasnak ígérkező, igazán értékes adatokkal kecsegtet. Folklorisztikai, fotográfiai és felekezeti szempontú publicisztikai, valamint vallási néprajzi vizsgálatok várják a vállalkozó kedvű kutatókat. A kisebb-nagyobb hiányosságok, szerkesztési következetlenségek nem hátráltatják döntően a kötet célirányos és eredményes használatát. Érdeklődve várjuk a kötet folytatását.

(Ism.: Simon Ervin)

Jegyzetek