Vissza a tartalomjegyzékhez

14. évfolyam
1. szám
A. D.
MMXIII

Izsák megkötözése. Történet és hatástörténet. Szerk.: Xeravits Géza.
Budapest, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola – L’Harmattan, 2010. 175 old.

 

 

{111}

Ábrahám megkísértésének, Izsák feláldozásának története (Ter 22; a rabbinikus hagyományban a szakasz elnevezése Aqédá) egyike a Szentírás legnehezebben értelmezhető szakaszainak. Hisz tagadhatatlan: ebben a bibliai elbeszélésben Isten bűnt parancsol. Méghozzá a legszörnyűbb bűnök egyikét, a gyermekgyilkosságot. Isten itt olyannak mutatja magát, amely alapvetően ellenkezik a zsidóság és kereszténység istentapasztalatával. S bár a történet vége az, hogy Isten nem engedi végrehajtani az áldozatot, és feltétlen bizalmáért és áldozatkészségéért megáldja Ábrahámot, mégis érezzük, hogy olcsó leegyszerűsítés lenne a történetet pusztán a végkifejletet figyelembe véve értelmezni. Hisz a végkifejlet előtt ott van egy hatalmas emberi dráma és egy botrányos paradoxon. Mindkettő megoldásra vár. Nem véletlen, hogy ennek a problémás perikópának az értelmezése már magában a Szentírásban megkezdődik (Jud 8,25–27; Bölcs 10,5; Zsid 11,17–19; Jak 2,21–24). A későbbi zsidó és keresztény értelmezések külön utakon haladtak ugyan, ám közös bennük, hogy számukra e történet – problematikus volta ellenére is – pozitív üzenetet hordoz, s a szabadítást és áldást az ember számára sokszor felfoghatatlan módon közlő Istent, és a belé vetett bizalom fontosságát hirdeti. A modern valláskritika viszont ezzel épp ellentétes üzenetet olvasott ki a történetből. A Ter 22 olyan bibliai elbeszélés tehát, amely a legvégletesebb olvasatokat – és tegyük hozzá: érzelmeket – váltja ki az olvasókból. Ezért az értelmezés a Ter 22 esetében nem opció, hanem – Hankovszky Béla szavaival – „kötelezettség”.[1]

A zsidókat, keresztényeket és nem hívőket mindig is izgatta ez a történet, és hogy az iránta való érdeklődés jelen korunkban is nagy, azt bizonyítja az ismertetett kötet, illetve a kötet alapjául szolgáló tudományos szimpózium, amelyet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszéke rendezett 2009. december 4-én Aqédá a zsidó és keresztény hagyományban címmel. Az itt elhangzott előadások alapján írt tanulmányok képezik az Izsák megkötözése című kötet tartalmát. A kötet tárgya nem csupán a Ter 22 egzegézise, hanem a perikópát tágabb kontextusba helyezve helyet kapott benne a Ter 22 hermeneutikájának története, és a szentírási szakasz alternatív (irodalmi, pszichológiai stb.) olvasatainak bemutatása is.

A szigorúan bibliatudományi tanulmányok közül az egyik Karasszon István írása 1Móz 22 – az Elóhista programja! címmel. A Ter 22 Sitz im Lebenjét a bibliakutatás hagyományosan abban véli felfedezni, hogy a perikópa egy, a gyermekáldozat tilalmát hirdető történeti etiológia. Karasszon ehelyett más megoldást kínál. Véleménye szerint a Ter 22 egy tipikus elohista elbeszélés. Az elohista forrás hősei gyakran kerülnek olyan {112}helyzetbe, amelyet önerejükből nem tudnak megoldani, ám Isten csodálatos módon úgy alakítja az események sorát, hogy a hős Istenbe vetett bizalma által Isten segítségével megszabadul. Ennek megfelelően a Ter 22 értelme és tanítása Karasszon szerint nem más, mint az Istenbe vetett feltétlen bizalomra való buzdítás. A másik szentírástudományi tanulmányban, Csernai Balázs A szeretett fiú – Aqédá Márk evangéliumában című munkájában a szerző a Ter 22 és Márk evangéliuma közötti rejtett összefüggéseket tárja fel a tipológiai értelmezés felhasználásával – a recenzens szerint kissé túlerőltetésével.

E tipológiai értelmezés születéséről informál Buzási Gábor Órigenész Aqédá-értelmezése című tanulmánya, amely Xeravits Géza Ábrahám próbatétele (Genesis 22) a korai zsidóság irodalmában – néhány példa című írásával alkot logikai egységet. A két tanulmány azokat az első lépéseket mutatja be, melyek megtételével a zsidó és keresztény hermeneutika a Ter 22 értelmezésében külön utakon kezdett járni. A zsidó hagyományban a történet főszereplőjévé egyre inkább Izsák vált, egészen addig, hogy egyfajta helyettesítő áldozati szerepet kapott, akinek engedelmes áldozatára való tekintettel Isten irgalmas az ő bűnös utódaihoz. Beszédes, hogy a zsidó hagyományban a történet elnevezése is Izsákot helyezi előtérbe: Aqédát Jichák, Izsák megkötözése. Ezen Aqédá-hagyomány kialakulásában Xeravits nagy szerepet tulajdonít azoknak a Kr. e. 2. és Kr. u. 2. század közötti zsidó iratoknak, „újraírt Bibliáknak”, amelyeket tanulmányában elemez. A Ter 22 keresztény értelmezését pedig máig hatóan Órigenész (kb. 185–254) alapozta meg, aki a történetet tipologikusan olvasva Ábrahám áldozatában annak előképét látja, ahogy az Atya feláldozta Fiát, Jézus Krisztust.[2]

Az Aqédá mint irodalom című írásában Koltai Kornélia a Ter 22 irodalmi kifejezőeszközeit vizsgálja néhány irodalomteoretikus nyomán. Erich Auerbach a Ter 22-ben és az Odüsszeiában fellelhető ellentétes stílusjegyek alapján ebben a két műben véli felfedezni az európai irodalom két őstípusát. Míg az Odüsszeiában a cselekvés a jelenben zajlik, és előtérben áll, addig a Ter 22-t időtlenség jellemzi, illetve a cselekvés rejtetten történik: egyrészt egyedül Ábrahám számára ismert, a többi szereplő számára nem; másrészt a lecsupaszított elbeszélésnek köszönhetően az olvasó is keveset tud meg a cselekvés részleteiről, az általa kiváltott belső vívódásokból pedig semmit. Az Odüsszeia leírásai részletezők, a „fecsegés” jellemzi, míg a Ter 22-t a hallgatás. Az Odüsszeia bővelkedik kifejezőelemekben, míg a Ter 22 kifejezőségét éppen ezek hiánya adja. Mindezeknek köszönhetően az Odüsszeia nem szorul további értelmezésre, míg a Ter 22 erre nagyon is rászorul. Ezeknek a különbségeknek a végső oka, hogy az Odüsszeia a valóságot kívánja ábrázolni, míg a Ter 22 az igazságot. Nem teljesen igaz azonban, hogy a Ter 22 híján van irodalmi kifejezőeszközöknek – mondja Jacob Licht –, inkább arról van szó, hogy ezeket a kifejezőeszközöket az olvasó nem veszi észre. Ilyenek a felütéssel való kezdés, az ismétlések és a feszültséget fokozó lassú cselekményvezetés. Ezek az eszközök jóval kevésbé feltűnőek, mint például a görög költészet kifinomult stíluselemei, de ugyanúgy befolyásolják az olvasót, és a történet hatása alá kerítik. A különbség {113}abban van, hogy az olvasó a Ter 22 esetében úgy kerül a történet hatása alá, hogy nincs tudatában annak, hogy ezt milyen eszközök váltották ki.

Sajátos módon kapcsolódik a Ter 22-höz Bányai Viktória Aqédá mint archetípus a középkori zsidó mártírok leírásában című tanulmánya, mely az első keresztes hadjárat dicstelen eseményéről, a Rajna-vidéki zsidóság elleni pogromról szól. A mészárlás idején zsidó szülők gyakran inkább maguk ölték meg gyermekeiket, mint hogy azok a „istentelenek” fegyvereitől essenek el, vagy megkereszteljék őket. A pogromról beszámoló zsidó krónikák ezeket a gyermekgyilkosságokat Ábrahám áldozatával hasonlítják össze, és a Ter 22 fogalomkészletével írják le.

Érdekes színfoltja a kötetnek Hubainé Muzsnai Márta „Kötél általi szabadulás” – Aqédá egy pszichológus szemével című tanulmánya. Ugyanis mivel egy másik tudomány képviselőjeként tekint a szövegre, ezért feltehet vele kapcsolatban olyan kérdéseket is, amelyek a teológia számára talán túl „kényesek”: Vajon ha Ábrahámnak volt mersze vitába szállni Istennel a szodomabeliekért, miért nem tette meg ezt saját fia érdekében? Mi árul el érettebb hitet, Isten-kapcsolatot: a Szodoma-beliekért való kiállás vagy a gyermekgyilkosságra vonatkozó parancsnak való feltétlen engedelmesség? Vajon a próba nem arra irányult-e, hogy Ábrahámnak ragaszkodnia kellett volna az egyetemes erkölcsi normákhoz még Istennel szemben is – ahogy tette a szodomabeliekért való alkudozásakor, és ahogy Jákob képes volt viaskodni Istennel?[3] Okozott-e ez a traumatikus esemény lelki sérüléseket Izsáknak és Ábrahámnak? Stb. A pszichológus megállapítása, hogy ahogyan Ábrahám végül is nem áldozta fel fiát, úgy sok mai szülő viszont képes feláldozni gyermekét, gyermeke lelki egészségét: az anyagi javakért folytatott hajszában feláldozza a gyermekre fordított időt, figyelmet, végső soron a szülő–gyermek kapcsolatot.

A könyv Nyáry Péter Példák az Aqédá bibliodramatikus feldolgozására című írásával zárul.

Az Izsák megkötözése című kötet tematikus sokszínűségéből is látszik, hogy a Ter 22 a legkülönbözőbb érdeklődésű emberek gondolatait mozgósította a múltban és a jelenben egyaránt. Hogy ez az érdeklődés ma sem hunyt ki, jól példázza, hogy az Izsák megkötözése immár a harmadik könyv, amelyet néhány éven belül a magyar olvasóközösség a témáról kézbe vehetett. 2004-ben jelent meg egy kiadvány, mely az ókeresztény íróknak a Ter 22-re vonatkozó magyarázatait gyűjti egy reprezentatív kötetbe.[4] Ezzel nagyjából egy időben látott napvilágot a Ter 22 egyik legeredetibb és {114}leglíraibb interpretációjának, Kierkegaard Félelem és reszketésének – mely nem csak a bölcselet, hanem a világirodalom egyik gyöngyszeme is – második kiadása.[5]

Ábrahám és Izsák áldozata történetének maradandó érdeklődést keltő mivolta éppen problematikusságából származik. A történet ellentmondásossága, kegyetlensége, drámája előtt értetlenül áll az olvasó, és mivel ez a történet az ember gondolat- és érzelemvilágának legmélyét érinti meg, kavarja fel, ezért az általa felvetett kérdésekre nincsenek végérvényes, mindenki számára megnyugtató válaszok. A Ter 22 felzaklató történetével minden kor, minden generáció, sőt minden ember mint egzisztenciális, s nem mint elméleti problémával találja szembe magát, ezért a régi és mások által megfogalmazott, nemegyszer leegyszerűsítő válaszok[6] nem nyugtatják meg, így újakat, saját maga számára is elfogadhatóakat keres. Ezek a válaszok a zsidó és keresztény vallás felől értékelve lehetnek ortodoxok, heterodoxok vagy egyenesen vallásellenesek, de sokszínűségük örvendetes: jelzi a Ter 22 örökérvényűségét. Hisz a szöveg halálát jelentené, ha (már) nem váltana ki értelmezéseket.

(ism.: Somodi Imre)

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



[1] Hankovszky Béla: Az értelmezés kötelezettsége: Ábrahám áldozata. In: Akéda. Ábrahám és Izsák története az egyházatyák értelmezésében. Szerk.: Heidl György. H. n. [Bp.], 2004. 10–30. p.

[2] Órigenész: Nyolcadik homília a Teremtés könyvéhez. In: Uo. 39–52. p.

[3] Ez a felvetés – melyet a szerző Raj Tamástól idéz – teljesen a fordítottja Kierkegaard híres értelmezésének. Kierkegaard szerint Ábrahám erkölcsi értelemben közönséges gyermekgyilkos. Ábrahám azonban nem bűnös, mert a hitben abszolút viszonyba került Istennel, így fölébe lépett az erkölcsnek. Ábrahám áldozata tehát nem értelmezhető erkölcsi síkon. Sőt, Ábrahám akkor követett volna el bűnt, ha ragaszkodva az erkölcshöz nem lett volna hajlandó feláldozni fiát. Kierkegaard, Søren: Félelem és reszketés. Ford.: Rácz Péter. H.n. [Bp.], 1986. (továbbiakban: Kierkegaard, 1986.) A történet értelmezésében Kierkegaard-ral ellentétes álláspontot képvisel, és az erkölcs elsőbbségét vallja Kant. Kant, Immanuel: A fakultások vitája. In: Kant, Immanuel: Történetfilozófiai írások. H. n., é. n. [1997] 401. p.

[4] Akéda. Ábrahám és Izsák története az egyházatyák értelmezésében. Szerk.: Heidl György. H. n. [Bp.], 2004.

[5] Kierkegaard, Søren: Félelem és reszketés. Bp., é. n. [2004.] (2. kiad.)

[6] Kierkegaard a leegyszerűsítő értelmezéseket így pellengérezi ki: „A legtöbben Ábrahám dicsőségéről szónokolnak, de hogyan. […] »Az volt a nagy benne, hogy Istent úgy szerette, hogy a legdrágábbat is feláldozta volna neki.« […] Prédikálnak tehát, és beszéd közben váltogatják azt a két kifejezést, hogy »Izsák« és a »legdrágább«. És minden a legnagyobb rendben van. De ha a hallgatóság soraiban véletlenül akadna valaki, aki álmatlanságban szenved, akkor igen könnyen felmerülne a legborzalmasabb, a legmélyebb tragikus és komikus félreértés lehetősége. Ez az ember hazamegy, s Ábrahámhoz hasonlóan akar cselekedni, hiszen a fia a legdrágább neki. Ha a prédikátor ezt megtudná, talán odamenne hozzá, és minden papi méltóságát latba vetve így kiáltana: »Micsoda megvetésre méltó, utolsó ember vagy te! Miféle ördög bújt beléd, hogy a fiadat meg akarod ölni!« […] Ha ugyanennek a lelkipásztornak volna annyi esze, hogy belássa csődjét, bizony belátná, ha a bűnös nyugodtan és méltóságteljesen ezt válaszolná: Hisz magad prédikáltál erről múlt vasárnap. Mindegy hogyan juthatott ilyesmi a pásztornak is az eszébe; a hiba csak az volt, hogy nem tudta, mit mond. […] A lelkész beszéde talán már önmagában is eléggé nevetséges, de végtelenül nevetségessé a hatása által válna […].” Máshol így ironizál: „Hegelt megérteni nehéz lehet, de Ábrahámot megérteni semmiség.” Kierkegaard, 1986. 41–43.; 50. p.