14.
évfolyam |
Izsák
megkötözése. Történet és hatástörténet. Szerk.: Xeravits Géza. |
|
{111} Ábrahám
megkísértésének, Izsák feláldozásának története (Ter 22; a rabbinikus
hagyományban a szakasz elnevezése Aqédá) egyike a Szentírás legnehezebben
értelmezhető szakaszainak. Hisz tagadhatatlan: ebben a bibliai elbeszélésben
Isten bűnt parancsol. Méghozzá a legszörnyűbb bűnök egyikét, a
gyermekgyilkosságot. Isten itt olyannak mutatja magát, amely alapvetően
ellenkezik a zsidóság és kereszténység istentapasztalatával. S bár a történet
vége az, hogy Isten nem engedi végrehajtani az áldozatot, és feltétlen
bizalmáért és áldozatkészségéért megáldja Ábrahámot, mégis érezzük, hogy
olcsó leegyszerűsítés lenne a történetet pusztán a végkifejletet figyelembe
véve értelmezni. Hisz a végkifejlet előtt ott van egy hatalmas emberi dráma
és egy botrányos paradoxon. Mindkettő megoldásra vár. Nem véletlen, hogy
ennek a problémás perikópának az értelmezése már magában a Szentírásban
megkezdődik (Jud 8,25–27; Bölcs 10,5; Zsid 11,17–19; Jak 2,21–24). A későbbi
zsidó és keresztény értelmezések külön utakon haladtak ugyan, ám közös
bennük, hogy számukra e történet – problematikus volta ellenére is – pozitív
üzenetet hordoz, s a szabadítást és áldást az ember számára sokszor
felfoghatatlan módon közlő Istent, és a belé vetett bizalom fontosságát hirdeti.
A modern valláskritika viszont ezzel épp ellentétes üzenetet olvasott ki a
történetből. A Ter 22 olyan bibliai elbeszélés tehát, amely a legvégletesebb
olvasatokat – és tegyük hozzá: érzelmeket – váltja ki az olvasókból. Ezért az
értelmezés a Ter 22 esetében nem opció, hanem – Hankovszky Béla szavaival –
„kötelezettség”.[1] A zsidókat, keresztényeket és nem hívőket mindig
is izgatta ez a történet, és hogy az iránta való érdeklődés jelen korunkban
is nagy, azt bizonyítja az ismertetett kötet, illetve a kötet alapjául
szolgáló tudományos szimpózium, amelyet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi
Főiskola Bibliatudomány Tanszéke rendezett 2009. december 4-én Aqédá a zsidó és keresztény hagyományban címmel.
Az itt elhangzott előadások alapján írt tanulmányok képezik az Izsák megkötözése című kötet
tartalmát. A kötet tárgya nem csupán a Ter 22 egzegézise, hanem a perikópát
tágabb kontextusba helyezve helyet kapott benne a Ter 22 hermeneutikájának
története, és a szentírási szakasz alternatív (irodalmi, pszichológiai stb.)
olvasatainak bemutatása is. A szigorúan bibliatudományi tanulmányok közül az
egyik Karasszon István írása 1Móz 22 – az Elóhista programja!
címmel. A Ter 22 Sitz im Lebenjét a bibliakutatás hagyományosan abban véli
felfedezni, hogy a perikópa egy, a gyermekáldozat tilalmát hirdető történeti
etiológia. Karasszon ehelyett más megoldást kínál. Véleménye szerint a Ter 22
egy tipikus elohista elbeszélés. Az elohista forrás hősei gyakran kerülnek
olyan {112}helyzetbe, amelyet önerejükből nem tudnak megoldani,
ám Isten csodálatos módon úgy alakítja az események sorát, hogy a hős Istenbe
vetett bizalma által Isten segítségével megszabadul. Ennek megfelelően a Ter
22 értelme és tanítása Karasszon szerint nem más, mint az Istenbe vetett
feltétlen bizalomra való buzdítás. A másik szentírástudományi tanulmányban, Csernai Balázs A szeretett fiú – Aqédá Márk evangéliumában című munkájában a
szerző a Ter 22 és Márk evangéliuma közötti rejtett összefüggéseket tárja fel
a tipológiai értelmezés felhasználásával – a recenzens szerint kissé
túlerőltetésével. E tipológiai értelmezés születéséről informál Buzási Gábor Órigenész Aqédá-értelmezése
című tanulmánya, amely Xeravits Géza
Ábrahám próbatétele (Genesis 22) a
korai zsidóság irodalmában – néhány példa című írásával alkot logikai
egységet. A két tanulmány azokat az első lépéseket mutatja be, melyek
megtételével a zsidó és keresztény hermeneutika a Ter 22 értelmezésében külön
utakon kezdett járni. A zsidó hagyományban a történet főszereplőjévé egyre
inkább Izsák vált, egészen addig, hogy egyfajta helyettesítő áldozati
szerepet kapott, akinek engedelmes áldozatára való tekintettel Isten irgalmas
az ő bűnös utódaihoz. Beszédes, hogy a zsidó hagyományban a történet
elnevezése is Izsákot helyezi előtérbe: Aqédát Jichák, Izsák megkötözése.
Ezen Aqédá-hagyomány kialakulásában Xeravits nagy szerepet tulajdonít azoknak
a Kr. e. 2. és Kr. u. 2. század közötti zsidó iratoknak, „újraírt
Bibliáknak”, amelyeket tanulmányában elemez. A Ter 22 keresztény értelmezését
pedig máig hatóan Órigenész (kb. 185–254) alapozta meg, aki a történetet
tipologikusan olvasva Ábrahám áldozatában annak előképét látja, ahogy az Atya
feláldozta Fiát, Jézus Krisztust.[2] Az Aqédá mint
irodalom című írásában Koltai
Kornélia a Ter 22 irodalmi kifejezőeszközeit vizsgálja néhány
irodalomteoretikus nyomán. Erich Auerbach a Ter 22-ben és az Odüsszeiában
fellelhető ellentétes stílusjegyek alapján ebben a két műben véli felfedezni
az európai irodalom két őstípusát. Míg az Odüsszeiában a cselekvés a jelenben
zajlik, és előtérben áll, addig a Ter 22-t időtlenség jellemzi, illetve a
cselekvés rejtetten történik: egyrészt egyedül Ábrahám számára ismert, a
többi szereplő számára nem; másrészt a lecsupaszított elbeszélésnek
köszönhetően az olvasó is keveset tud meg a cselekvés részleteiről, az általa
kiváltott belső vívódásokból pedig semmit. Az Odüsszeia leírásai részletezők,
a „fecsegés” jellemzi, míg a Ter 22-t a hallgatás. Az Odüsszeia bővelkedik
kifejezőelemekben, míg a Ter 22 kifejezőségét éppen ezek hiánya adja. Mindezeknek
köszönhetően az Odüsszeia nem szorul további értelmezésre, míg a Ter 22 erre
nagyon is rászorul. Ezeknek a különbségeknek a végső oka, hogy az Odüsszeia a
valóságot kívánja ábrázolni, míg a Ter 22 az igazságot. Nem teljesen igaz azonban,
hogy a Ter 22 híján van irodalmi kifejezőeszközöknek – mondja Jacob Licht –,
inkább arról van szó, hogy ezeket a kifejezőeszközöket az olvasó nem veszi
észre. Ilyenek a felütéssel való kezdés, az ismétlések és a feszültséget
fokozó lassú cselekményvezetés. Ezek az eszközök jóval kevésbé feltűnőek,
mint például a görög költészet kifinomult stíluselemei, de ugyanúgy
befolyásolják az olvasót, és a történet hatása alá kerítik. A különbség {113}abban
van, hogy az olvasó a Ter 22 esetében úgy kerül a történet hatása alá, hogy
nincs tudatában annak, hogy ezt milyen eszközök váltották ki. Sajátos módon kapcsolódik a Ter 22-höz Bányai Viktória Aqédá mint archetípus a középkori zsidó mártírok leírásában című
tanulmánya, mely az első keresztes hadjárat dicstelen eseményéről, a Rajna-vidéki
zsidóság elleni pogromról szól. A mészárlás idején zsidó szülők gyakran
inkább maguk ölték meg gyermekeiket, mint hogy azok a „istentelenek” fegyvereitől
essenek el, vagy megkereszteljék őket. A pogromról beszámoló zsidó krónikák
ezeket a gyermekgyilkosságokat Ábrahám áldozatával hasonlítják össze, és a
Ter 22 fogalomkészletével írják le. Érdekes színfoltja a kötetnek Hubainé Muzsnai Márta „Kötél általi szabadulás” – Aqédá egy
pszichológus szemével című tanulmánya. Ugyanis mivel egy másik tudomány
képviselőjeként tekint a szövegre, ezért feltehet vele kapcsolatban olyan
kérdéseket is, amelyek a teológia számára talán túl „kényesek”: Vajon ha
Ábrahámnak volt mersze vitába szállni Istennel a szodomabeliekért, miért nem
tette meg ezt saját fia érdekében? Mi árul el érettebb hitet,
Isten-kapcsolatot: a Szodoma-beliekért való kiállás vagy a
gyermekgyilkosságra vonatkozó parancsnak való feltétlen engedelmesség? Vajon
a próba nem arra irányult-e, hogy Ábrahámnak ragaszkodnia kellett volna az
egyetemes erkölcsi normákhoz még Istennel szemben is – ahogy tette a
szodomabeliekért való alkudozásakor, és ahogy Jákob képes volt viaskodni
Istennel?[3]
Okozott-e ez a traumatikus esemény lelki sérüléseket Izsáknak és Ábrahámnak?
Stb. A pszichológus megállapítása, hogy ahogyan Ábrahám végül is nem áldozta
fel fiát, úgy sok mai szülő viszont képes feláldozni gyermekét, gyermeke
lelki egészségét: az anyagi javakért folytatott hajszában feláldozza a
gyermekre fordított időt, figyelmet, végső soron a szülő–gyermek kapcsolatot. A könyv Nyáry
Péter Példák az Aqédá
bibliodramatikus feldolgozására című írásával zárul. Az Izsák
megkötözése című kötet tematikus sokszínűségéből is látszik, hogy a Ter
22 a legkülönbözőbb érdeklődésű emberek gondolatait mozgósította a múltban és
a jelenben egyaránt. Hogy ez az érdeklődés ma sem hunyt ki, jól példázza,
hogy az Izsák megkötözése immár a
harmadik könyv, amelyet néhány éven belül a magyar olvasóközösség a témáról
kézbe vehetett. 2004-ben jelent meg egy kiadvány, mely az ókeresztény íróknak
a Ter 22-re vonatkozó magyarázatait gyűjti egy reprezentatív kötetbe.[4]
Ezzel nagyjából egy időben látott napvilágot a Ter 22 egyik legeredetibb és {114}leglíraibb
interpretációjának, Kierkegaard Félelem
és reszketésének – mely nem csak a bölcselet, hanem a világirodalom egyik
gyöngyszeme is – második kiadása.[5] Ábrahám és Izsák áldozata történetének maradandó
érdeklődést keltő mivolta éppen problematikusságából származik. A történet
ellentmondásossága, kegyetlensége, drámája előtt értetlenül áll az olvasó, és
mivel ez a történet az ember gondolat- és érzelemvilágának legmélyét érinti
meg, kavarja fel, ezért az általa felvetett kérdésekre nincsenek végérvényes,
mindenki számára megnyugtató válaszok. A Ter 22 felzaklató történetével
minden kor, minden generáció, sőt minden ember mint egzisztenciális, s nem
mint elméleti problémával találja szembe magát, ezért a régi és mások által
megfogalmazott, nemegyszer leegyszerűsítő válaszok[6]
nem nyugtatják meg, így újakat, saját maga számára is elfogadhatóakat keres.
Ezek a válaszok a zsidó és keresztény vallás felől értékelve lehetnek
ortodoxok, heterodoxok vagy egyenesen vallásellenesek, de sokszínűségük
örvendetes: jelzi a Ter 22 örökérvényűségét. Hisz a szöveg halálát jelentené,
ha (már) nem váltana ki értelmezéseket. (ism.:
Somodi Imre) |
|
|
[1] Hankovszky
Béla: Az értelmezés kötelezettsége: Ábrahám áldozata. In: Akéda. Ábrahám
és Izsák története az egyházatyák értelmezésében. Szerk.: Heidl György. H. n.
[Bp.], 2004. 10–30. p.
[2] Órigenész:
Nyolcadik homília a Teremtés könyvéhez. In: Uo. 39–52. p.
[3] Ez a felvetés – melyet a szerző Raj Tamástól idéz
– teljesen a fordítottja Kierkegaard híres értelmezésének. Kierkegaard szerint
Ábrahám erkölcsi értelemben közönséges gyermekgyilkos. Ábrahám azonban nem
bűnös, mert a hitben abszolút viszonyba került Istennel, így fölébe lépett az
erkölcsnek. Ábrahám áldozata tehát nem értelmezhető erkölcsi síkon. Sőt,
Ábrahám akkor követett volna el bűnt, ha ragaszkodva az erkölcshöz nem lett
volna hajlandó feláldozni fiát. Kierkegaard,
Søren: Félelem és reszketés. Ford.: Rácz Péter. H.n. [Bp.], 1986.
(továbbiakban: Kierkegaard, 1986.)
A történet értelmezésében Kierkegaard-ral ellentétes álláspontot képvisel, és
az erkölcs elsőbbségét vallja Kant. Kant,
Immanuel: A fakultások vitája. In: Kant,
Immanuel: Történetfilozófiai írások. H. n., é. n. [1997] 401. p.
[4] Akéda. Ábrahám és Izsák története az egyházatyák
értelmezésében. Szerk.: Heidl György. H. n. [Bp.], 2004.
[5] Kierkegaard,
Søren: Félelem és reszketés. Bp., é. n. [2004.] (2. kiad.)
[6] Kierkegaard a leegyszerűsítő értelmezéseket így
pellengérezi ki: „A legtöbben Ábrahám dicsőségéről szónokolnak, de hogyan. […]
»Az volt a nagy benne, hogy Istent úgy szerette, hogy a legdrágábbat is
feláldozta volna neki.« […] Prédikálnak tehát, és beszéd közben váltogatják azt
a két kifejezést, hogy »Izsák« és a »legdrágább«. És minden a legnagyobb
rendben van. De ha a hallgatóság soraiban véletlenül akadna valaki, aki
álmatlanságban szenved, akkor igen könnyen felmerülne a legborzalmasabb, a
legmélyebb tragikus és komikus félreértés lehetősége. Ez az ember hazamegy, s
Ábrahámhoz hasonlóan akar cselekedni, hiszen a fia a legdrágább neki. Ha a
prédikátor ezt megtudná, talán odamenne hozzá, és minden papi méltóságát latba
vetve így kiáltana: »Micsoda megvetésre méltó, utolsó ember vagy te! Miféle
ördög bújt beléd, hogy a fiadat meg akarod ölni!« […] Ha ugyanennek a
lelkipásztornak volna annyi esze, hogy belássa csődjét, bizony belátná, ha a
bűnös nyugodtan és méltóságteljesen ezt válaszolná: Hisz magad prédikáltál
erről múlt vasárnap. Mindegy hogyan juthatott ilyesmi a pásztornak is az
eszébe; a hiba csak az volt, hogy nem tudta, mit mond. […] A lelkész beszéde
talán már önmagában is eléggé nevetséges, de végtelenül nevetségessé a hatása
által válna […].” Máshol így ironizál: „Hegelt megérteni nehéz lehet, de
Ábrahámot megérteni semmiség.” Kierkegaard,
1986. 41–43.; 50. p.