Lehet-e kagylókürttel harangozni, avagy lehet-e még hajdan élt puritán hitbeli eleinkről új, érdekfeszítő tanulmányokat írni? Ez a gonoszkodó kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor Petrőczi Éva immáron hatodik puritán tanulmánykötetét kézbe vettem, ami a Károli Gáspár Református Egyetemen működő kutatócsoport újabb hőstette. Örömmel tapasztaljuk, hogy ezt a mindössze kétszemélyes, de számos külsős, köztük pályakezdő ifjú kutatót mozgósítani tudó kutatócsoportot Németországban, Hollandiában vagy Angliában is számon tartják, ezért hasznos rájuk odafigyelni. Ebben segít a kötet első, tudománytörténetileg is fontos írása Vázlatos helyzetjelentés az angolszász puritán irodalom magyarországi kutatásáról címmel, mely összefoglalót ad az angolszász puritanizmus kutatásának eddigi eredményeiről.

Már azért is fontos ez a munka, mert a puritanizmus nemcsak a régi magyar irodalom egyik jelentős szigete, vagy a teológiatörténet egy régen meghaladott irányzata csupán, hanem a magyar protestáns (református, evangélikus és szabadegyházi) vallásosság – nem az egyházszervezet, hanem a gyakorolt vallás –eddig (sajnos!) megíratlan történetének egyik alapköve. Itt jelenik meg a mindennapokat átszövő, megtermékenyítő hit igénye. Ezért a magyar puritánok munkásságáig kell visszamennünk akkor, ha az egyház történetét nem csupán eseménytörténetként, vagy ideológiatörténetként akarjuk feltárni, hanem mentalitástörténeti szemléletmóddal azt kezdjük vizsgálni, hogy hogyan élték meg eleink hitüket a változó korokban. Ehhez számos kiváló ötletet ad az a tizennégy tanulmány – ezek között egy angol nyelvű Milton-tanulmány –, amivel Petrőczi Éva új kötete megajándékoz miket.

A kötet talányos címe a hitük miatt az Újvilágba üldözött zarándok atyák egyik nagyszerű ötletére utal. Harang híján egy megtért indiánnal fúvatták a messze hangzó kagylókürtöt az istentiszteletre hívogatóul. Az egyháztörténet akkor lesz igazán teológiai tudomány, ha az organizáció történtének feltárásán túl ellátunk az egyház lényegéig, a Krisztusban hívő emberek organikus közösségéig. Erre a munkára inspiráljon az is, hogy közöttünk is vannak „megtért indiánok”, történészek, irodalomtörténészek, filozófiatörténettel foglalkozó kutatók, akik fújják a kagylókürtöt. Oda kell rájuk figyelni, együtt kell dolgozni velük, hogy az alapok feltárásából értsük meg a valót.

Petrőczi Éva tanulmánykötete a KRE Puritanizmuskutató Intézete és a Hernád Kiadó közös kiadásában jelent meg a „Nemzet, egyház, művelődés” sorozatban. Ma sincs anyagi lehetőség a tudománynak tornyot építeni, vagy nagy harangot önteni, ezért kül- és belföldi intézmények és személyek segítségével jelenhetett meg ez a munka a kagylókürtöt fújató ősök találékonyságával. A támogatók azok, akik Lakitelektől Washingtonig érdeklődnek a kutatóintézet eredményei, fáradozásai iránt, mivel ráéreznek arra, hogy tudományos önismeretünk szempontjából fontos ügyről van szó.

A kötetben található tanulmányok legnagyobb erénye, hogy érdekes, a 17. századi élet intimitásaiba vezető írások, amelyek újabb és újabb kutatásokra ösztönöznek. A Váradi Biblia hasonmás kiadásakor irányult Petrőczi figyelme arra, hogy Köleséri Sámuel és Brian Walton életsorsát párhuzamba állítsa. Medgyesi Pál sokat kutatott életének vizsgálata során is talált olyan megfejtésre váró mozzanatokat, ami a puritán-kutatást előbbre viszi. Ezt már a tanulmányok címe is elárulja: Miért ad(hat)ott nemes levelet III. Ferdinánd Medgyesi Pálnak?; Johannes Polyander, egy meghatározó tanáregyéniség Medgyesi Pál életében. Egy régi keletű félreértést oszlat el az „igazi Basirius Izsákról” szóló írás, levelezésének elemzése alapján. A tanulmány végső figyelmeztetése megszívlelendő: „Mielőtt […] végképp beleragadnánk az iránta érzett, úgyszólván kötelező magyar ellenszenvbe, emlékezzünk Basirius Izsákra, az Erdély végóráit érzékeny lélekkel és lelkiismerettel megélő vendégre és Ali bej gyámolítójára, továbbá a szerető férjre és családapára is. Egyszóval az »igazi« Basiriusra, minden erényével és hibájával együtt.” (57. p.) Talán a régebbi és újabb keletű előítéleteinknél sem ártana ezt az alapszabályt alkalmazni.

Ez a rövid mondat sokat elárul a tanulmánykötet írásairól. Ezekben Petrőczi nem csupán az ismeretlen, fel nem tárt történeti, irodalmi tényeket akarja bemutatni, hanem emberi magatartási módokat, életcélokat, emberi kapcsolatokat elemez. Nem csupán az eseményeket, hanem az embereket akarja megismerni és megismertetni. A tanulmánykötetben megismerkedhetünk Margaret Winthroppal, Új Anglia – ahogyan akkor, a mai Egyesült Államok bölcsőjét nevezték – Lorántffy Zsuzsannájával. A kötet másik, Lorántffyval kapcsolatos írása Kálvin és Renáta hercegné barátságát veti össze Medgyesi Pál és Lorántffy Zsuzsanna kapcsolatával, amit már egy korábbi írásában megvizsgált a szerző.

A kötet több írása a 17. századi amerikai puritánokkal foglalkozik. Az ő életükről, munkásságukról és főként hatásukról vajmi keveset tud a magyar egyháztörténetírás. A puritanizmus hatásának legkeletibb helye Magyarország, a legnyugatibb az Újvilág. Érdemes a párhuzamokra figyelni. A 19. századi protestáns népi kegyességben élő biblicizmus gyökere nálunk is az Amerikából ideszármazó késői puritanizmusra vezethető vissza. Az Egyesült Államok kereszténységének jellegzetesen biblikus vallásosságának alapját is az Újvilág puritán kegyesei teremtették meg.

Az amerikai zarándok atyák világába kalauzol bennünket A Bibliává változtatott lelkipásztor – avagy életigenlő siratóének John Cotton halálára című tanulmány, amely egy 17. századi versfaragó, Benjamin Woodbridge John Cotton halálára írt elégiájáról szól. Cotton a korai Amerika legnevezetesebb prédikátora volt, amolyan régi Billy Graham, akinek bostoni prédikációjára „különféle […] megrögzötten gonosz személyek jöttek el ide és bánták meg bűneiket”. A versezet nem éppen remekmű, de a puritán biblicitására annyira jellemző, hogy érdemes idézni kedvcsinálóul az ötletes tanulmányhoz:

 

„E férfi: élő, lélegző Biblia

Minden Szövetség rávésetett lapjaira;

Szentírás, Törvény: szívében egy-egy fejezet,

Elméjében a Szent Könyv indexét fölleled.

Egy megtestesült címlap a neve,

És kommentár volt áldott élete.”

 

A másik, sok tanulságot rejtő érdekes tanulmány a puritán angol, új angol és a magyarországi sabbath-ot veti össze a témára vonatkozó gazdag irodalom alapján. Hogyan kell az Úr szent napját ünnepelni? Mit szabad és mit nem szabad csinálni ezen a napon? Sok érdekes ránk maradt tudósítás között tallózgat Petrőczi tanulmánya. A legszélsőségesebb Samuel Peters úgynevezett „balga, komor törvényei”, amely szerint „senki ne utazzék, ne főzzön, ne vesse meg az ágyakat, ne vágjon hajat, ne borotválkozzék […] Egy asszony se csókolja meg a gyermekét vásár és ünnepnapokon.” Természetesen voltak emberségesebben ünneplők is. Ránk maradt egy vers, amit egy idős massachusetsi férfi írt Mrs. True-ról, egy igazlelkű asszonyról, aki úgy segített a gyerekeknek a három-négyórás prédikációk megpróbáltatásait elviselni, hogy kaprot, köményt, édesköménylevél csokrocskát adott a templomban a gyerekeknek, hogy az Ige jó íze mellé, evilági ízekkel is segítse a nebulók lankadó figyelmét az égi jókra terelni.

Örömmel olvastam a könyvben Petrőczi Pápai Páriz Imre tanulmányát, amiben a jeles szerző puritán „beststelleréről”, a Keskeny útról értekezik, aminek sikere a huszadik század kapujáig elér. Bőséges szemelvényekkel bizonyítja, hogy a több mint egy tucatszor kiadott munka érdemes a további vizsgálatra és egy irodalmilag igényes szövegkiadásra. Két tanulmány is szól a puritánkutató műhely felfedezettjéről, Tarpai Szilágyi Andrásról, akit „Kálvin magyar puritán tanítványának” mond a szerző. A Szegények prókátora című munkája a Puritán Kiskönyvtár első kiadványa lehetett Pénzes Tiborc Szabolcs fáradozása nyomán, amiben a kálvini gazdaságpolitika és gazdaságetika máig időszerű, népszerű összefoglalását találjuk. A kötet Tarpai Szilágyi András másik, nyolc évvel korábban megjelent Libellus reputii et divordtii Christiani (1667) című könyvét is bemutatja, mely a házasság és válás ma sem időszerűtlen gondjait tárgyalja. A tanulmány meggyőz Petrőczi végkövetkeztetéséről: „Ha Tarpai Szilágyi András műve nem a kevesek által beszélt, hányatott sorsú nép nyelvén íródik, feltétlenül bekerült volna a legtöbbet idézett keresztény házassági kalauzok kánonjába.” (102. p.)

A puritanizmus – máig élő forrás. Ezt igazolja Küllős Imola és Sándor Ildikó Két kárpátaljai parasztpróféta szent iratai című vallásnéprajzi szövegkiadás alapján készült Petrőczi-tanulmány, mely a sok üldöztetést megélt kárpátaljai gyülekezetekben a közelmúltig élő puritán házi gyülekezetek biblicizmusa nyomán létrejövő apokrif szövegek nyomán vizsgálja azt a viselkedésmintát, amit a puritán emlékek is tükröztek. A tanulmány záró mondatai az egész tanulmánygyűjtemény összegzése is lehetne: „Ma, egy válságszázad. válságévtizedében még a hűséges templomjáró egyháztagok száméra is erőt, megújulást jelenthetnek ezek a puritán gondolkodásban gyökerező… fennmaradt üzenetek. Különösen azért, mert értékzavaros korunkban sokan fűhöz-fához, hitünktől, múltunktól és kultúránktól teljesen idegen látszatmegváltásokhoz kapkodnak.” (108. p.) Ezért hát a kagylókürttel szorgalmasan harangozni kell.

A kötetet a további kutatást megkönnyítő gazdag irodalomjegyzék és névmutató egészíti ki, valamint a tanulmányok első megjelenési helyének jegyzéke, ami ismét példája annak, hogy a puritanizmus, a magyar kultúra különböző területeit vizsgáló tudományos fáradozásainkban nem marginális terület. Segíteni és művelni kell minden olyan fáradozást, ami harang híján fújja a kagylókürtöt.

(Ism.: Szigeti Jenő)