Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
3. szám
A. D.
MMXII

Retkes Attila:
Unitarizmus Magyarországon 1869-től az önálló egyházkörig (1902)

 

 

{3}A mai Magyarország területén – 16-18. századi előzmények után[1] – az első nyilvános unitárius istentiszteletet 1869. június 13-án tartották, a Széna téri református gimnázium[2] dísztermében. A liturgiai, szószéki és keresztelési szolgálatot Ferencz József kolozsvári lelkész, későbbi püspök végezte. Ferencz József a kolozsvári Egyházi Képviselő Tanács (EKT) számára részletes írásos beszámolót készített budapesti útjáról és szolgálatáról, amelyből kiderül:

 

„Buzogány Áron atyánkfia kis fiának megkeresztelésére közelebbről Pest-Budán járván, nevezett atyánkfia s több ott lakó hitrokonink által egy nyilvános isteni tisztelet tartására szólíttatám fel, amelyről kötelességemnek ismerem a méltóságos és főtisztelendő E. K. Tanácsot ezennel hivatalosan értesíteni; mert ez esemény, melyet a fővárosi sajtó is kiváló figyelemben részesített, eltekintve csekély személyemtől, meggyőződésem szerint egy új korszakot fog nyitni egyháztörténelmünkben, s ennél fogva méltó arra, hogy jegyzőkönyvünkben is nyoma legyen.”[3]

 

Az alkalom – Buzogány Áron (1834–1888) fiának, Gyulának keresztelője – korántsem véletlen, hiszen Buzogány a 19. századi unitarizmus jeles személyisége volt. Kolozsvárott teológiát és neveléstudományt tanult, lelkésszé szentelték, majd a kolozsvári Unitárius Kollégiumban földrajzot, történelmet és magyar irodalmat tanított. Egyházi támogatással tanulmányúton járt Angliában, Hollandiában, Belgiumban és Svájcban. Barátja, Ferencz József szerint „egyike volt azoknak, akiket az 1872-ben felállított kolozsvári egyetem esélyes professzorjelöltjei között emlegettek”.[4] A tanári pálya mellett folyamatosan publikált: állandó munkatársa (és rövid ideig szerkesztője) volt a Keresztény Magvetőnek, emellett tárcákat, könyvismertetéseket, pedagógiai és közművelődési cikkeket írt különböző folyóiratokban, valamint 1876-tól a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet évkönyvének szerkesztője lett. 1868-tól Budapesten élt, mert a Vallás és {4}Közoktatási Minisztériumban titkárrá, később osztálytanácsossá nevezték ki – köztisztviselői munkáját Eötvös József, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston minisztersége idején végezte. Teológiai képzettségét kiaknázva lakásán több alkalommal tartott házi istentiszteletet, illetve néhányszor keresztelési és temetési szolgálatot is végzett.

Ferencz Józsefnek az EKT számára készített beszámolójából tudjuk, hogy 1869. június 13-án délelőtt zsúfolásig megtelt a Széna téri tanoda díszterme; az istentiszteleten becslések szerint 120-140 fő jelent meg. A Vasárnapi Újság tudósítása szerint „oly sok hallgató gyűlt össze – reformátusok, katholikusok, lutheránusok vegyesen –, hogy a terem nem volt képes befogadni őket. El lehet gondolni, hogy a legmíveltebb közönség volt, képviselők, tudósok, írók, tanárok.”[5] Ferencz részletesen beszélt az Unitárius Egyház háromszáz éves történelméről, majd összefoglalta az unitárius hitelveket és eszmerendszert, amelyből „az Istenben való hitet, Krisztus példájának követését és a felebaráti szeretetet emelte ki”. Az úrvacsorai ágenda után tizenhat férfinak és nyolc nőnek szolgáltatta ki az úrvacsorai jegyeket. A Pest-Budán élő unitáriusok – köszönetük jeléül – 1869. június 20-án egy kelyhet[6] küldtek Ferencz Józsefnek Kolozsvárra.

 

1. A budapesti leányegyházközség megalakulása

Fél évvel az első nyilvános istentisztelet után a Pest-Budán élő unitáriusok az EKT támogatását kérték a fővárosi hitélet megerősítése érdekében. Az 1869. december 30-án kelt beadvány így fogalmazott:

 

„Többen itt a fővárosban, akik Buda-pesten hivatali alkalmazást nyertünk; többször tanácskoztunk a felett, hogy módunkhoz s a körülményeinkhez képest vallási s egyházi életünk nyilvánítására s ismertetésére itt mit tehetnénk. Elvégre abban állapodtunk meg, hogy miután aránylag csekély számunk, s szegénységünk miatt egy állandó imaház s rendes lelkészi hivatal szervezéséhez most módunk nincs; mint különben is a kolozsvári anyaegyházhoz tartozók, kérjük fel a nevezett anyaegyházközség egyik rendes lelkészét, s nevezetesen tisztelendő Ferencz József urat, kihez mult évben is szerencsénk volt, hogy mint rendes lelkészünk évenként egyszer legalább minket látogasson meg, s köztünk tartson isteni tiszteletet.”[7]

 

Az EKT 1870. január 23-i ülésén a kérést támogatta, egyúttal a budapesti hitélet támogatására 150 forint adomány átutalásáról is döntött, miközben elfogadta Buzogány Áron felajánlását, hogy a lelkész útiköltségét, illetve az úrvacsorai kenyér és bor költségét a pest-budaiak állják.[8] Buzogány 1870 {5}augusztusában Kolozsvárra utazott, és az Egyházi Főtanács előtt is beszámolt a fővárosi unitáriusok tevékenységéről.[9] Csoportosulásukat „magán jellemű társaságnak” nevezte – utalva arra, hogy a hívek csekély létszáma és korlátozott anyagi lehetőségeik miatt az ünnepi alkalmakra sem tudnak termet bérelni. A kezdeti nehézségekre évtizedekkel később Jakab Elek (1820–1897) unitárius történész-akadémikus is utalt:

 

„Barátságos beszélgetéseik közt a hitrokonok […] élénken emlegették egy [budapesti] fiókegyház alapításának szükségét, a templom építését sat. De az eszme mind csak vajudott, kevesen voltak, szerény értékűek, jobbára tisztviselők, akiknek nem állandó lakhelye a főváros, ma itt vannak, holnap máshova rendelhetők.”[10]

 

A budapesti leányegyházközség megalapítása és a templomépítés gondolata 1873 nyarán merült fel először komolyabban, amikor angol és amerikai unitáriusok kisebb csoportja részt vett a bécsi világkiállításon, majd közülük hárman – Emma Southwick, Edward E. Hale és John Fretwell[11] – hajóval Budapestre érkezett. Az unitarizmus erdélyi gyökerei iránt mélyen érdeklődő, magyarul alapfokon beszélő Fretwell tiszteletére Buzogány Áron konferenciát szervezett, amelyre minél több hittestvérét igyekezett mozgósítani. Az 1873. június 15-én tartott rendezvényen a kolozsvári unitáriusokat Simén Domokos lelkész-teológus[12] és Kovács János főgimnáziumi tanár[13] képviselte, míg a Magyarországon élők közül báró Orbán Balázs országgyűlési képviselő,[14] valamint Buzogány Áron, Gál Jenő törvényszéki fogalmazó, Hajós János minisztériumi főosztályvezető, Sebes Károly orvos, Szinovácz Gyula törvényszéki jegyző, Ürmösi Miklós minisztériumi segédfogalmazó és Vajna Lajos tisztviselő vett részt. A konferencián a budapesti leányegyházközség és a templomépítés ügyét – számos más, az unitarizmus erdélyi fejlődését érintő probléma mellett – Kovács János vetette fel, de érdemi előrelépés a következő két évben nem történt.

{6}1875 tavaszán – mint Jakab Elek feljegyezte – Buzogány Áron már tarthatatlannak érezte azt a helyzetet, hogy magánlakásokon kell istentiszteletet tartaniuk:

 

„Nincs egy kis hajlék számukra, a hol egybegyüljenek, egymással szeretettel s bizalmasan szót váltsanak, a hol együtt imádkozzanak, a közhidegség ellenében egymást gyámolítva, keserüségökben – a mi bőven kijut – Istentől vigaszt kérve. Elzüllünk így – mondá nemes hévvel –, kihült bennünk az együvé tartozás érzése, a vallás iránti ragaszkodás, atyafiui s hitrokoni kötelék meglazul, lassacskán elfeledjük még azt is, hogy unitáriusok vagyunk. Tegyünk valamit lelkünk nyugalmáért, hitünk s vallásunk érdekében.”[15]

 

1875. június 20-án Buzogány ismét beadvánnyal fordult az EKT-hoz, amely jegyzőkönyvében rögzítette: „Budapesti hitrokonaink […] kérik, hogy miután helyben és a szomszédos megyékben oly szép számmal vagynak, részint erdélyiek, részint magyarhoni átállottak, hogy alakuljanak fiók egyházzá, s mint ilyenek, csatlakozzanak a kolozsvári anya ecclésiához.”[16] Buzogány a beadványhoz tizenhét pontból álló szervezeti és működési szabályzatot csatolt, és részletes költségvetést is mellékelt,[17] amelyből kiderül, hogy az évi 400 forintos büdzsé felét saját forrásból (adományokból) igyekeztek előteremteni, s csak a fennmaradó összegre kérték az EKT támogatását.

A beadványt az egyházi Pénzügyi Bizottság elé terjesztették, amely azonban 1875-ben az ügyet nem tárgyalta. Ferencz József sürgetésére[18] az EKT 1876. január 13-án napirendre vette a budapesti leányegyházközség kérdését – megállapítva, hogy a kezdeményezés jelentősen eltér az erdélyi egyházközségek napi gyakorlatától, ezért – Berde Áron (elnök),[19] Ferencz József és Kovácsi Antal[20] részvételével – ad hoc bizottságot hoztak létre, hogy az alakuló leányegyházközség működése mindenben megfeleljen a hatályos egyházi törvényeknek.[21] Három nappal később az EKT ismét napirendre vette a kérdést, és úgy határozott, hogy a budapestiek által kért támogatás felét (évente 100 forintot) biztosítja a leányegyházközségnek, amelynek „rendes lelkésze a kolozsvári anya ekklésia első papja, ki egyelőre évenként kétszer, tavasszal és ősszel a fiók-egyházat meglátogatja, s ilyenkor a fővárosban valamely arra való teremben nyilvános isteni tiszteletet {7}tart. Az időközben előforduló papi teendőket vagy maga végzi vagy megbízottjával végezteti.”[22]

A Budapesti Unitárius Leányegyházközség (bizonyos iratok szerint: Fiókegyházközség, illetve Filia) 1876. április 16-án tartotta alakuló közgyűlését, amelyen Hajós János belügyminisztériumi osztálytanácsost gondnokká, Buzogány Áront titkárrá, Végh József országos levéltári tisztviselőt pénztárnokká választották, míg a keblitanácsban (presbitériumban) Hatala Péter egyetemi tanár,[23] Bedő Albert erdőmérnök, Sebes Pál minisztériumi titkár és Jakab Elek kapott helyet.”[24] Jakab beszámolója szerint az alakuló leányegyházközséget 42 budapesti és 24 vidéki unitárius alkotta, és adományaiknak köszönhetően a működés első évében – a tervezett 400 forint helyett – a bevétel meghaladta az 550 forintot.”[25] Augusztus 1-jén a Fővárosi Tanács – Kammermayer Károly polgármester aláírásával – hivatalosan is bejegyezte a leányegyházközséget.[26]

 

2. Az anyaegyházközséggé alakulás folyamata (1876–1881)

1876. augusztus 27-28-án az árkosi zsinaton – a másfél évvel korábban elhunyt Kriza János helyére – Ferencz Józsefet püspökké választották.[27] A kolozsvári egyházközség megüresedett lelkészi állását 1876. október 1-jétől Derzsi József töltötte be, akinek hivatali kötelezettségei között a budapesti leányegyházközséggel kapcsolatos feladatok is szerepeltek.[28]

Ferencz József püspök 1876 októberében Török Pál dunamelléki református püspök meghívására érkezett Budapestre, hogy részt vegyen a Baldácsy Antal alapítványával[29] kapcsolatos felekezetközi egyeztetéseken. A csaknem kéthetes budapesti látogatás keretében a püspök 1876. október 22-én, a Deák téri evangélikus gimnázium dísztermében úrvacsorával egybekötött istentiszteletet tartott, amelyről így számolt be az Unitárius Egyház Főtanácsának ülésén:

 

„Budapesti mulatságomat arra is felhasználtam, hogy ottani híveimnek – most már fiók egyházközségben – az ők szíves meghívására isteni tiszteletet tarcsak, és úri vacsorát osszak, ami október 26-án[30] történt {8}meg az ágostai hitvallásúak főgymnasiumának díszes termében. Beszédeimet a fiók egyházközség tagjai kinyomtatván abból ekklésiánkat egy-egy példánnyal szíves volt megtisztelni, a mit én az esperességek útján ki is osztottam.”[31]

 

Az istentiszteletről a Vasárnapi Újság az alábbi tudósítást közölte:

 

„Ferencz József újonnan választott unitárius püspök a budapesti unitárius fiók-egyházközség felkérésére ma délelőtt isteni tiszteletet tartott az evang. Gymnasium dísztermében. Nagyszámu hölgyekkel sürün tarkitott közönség jelent meg; ott láttuk Jókai Mórt, Török Pál püspököt, Szász Károlyt, Gyulai Pált stb. A karzatot a tanuló ifjuság foglalta el, mely az énekkart is képezte. Az unitárius püspök beléptekor kezet szoritott Jókaival s Török püspökkel s a szószék mellett foglalt helyet, míg az ének véget ért. Azután a szószékre állva, egy óra hosszáig tartó jeles szónoklatot tartott, melyet a közönség feszült figyelemmel hallgatott. Beszédének alapeszméjéül Máté evangélioma 18. r. 20. versének következő szavait választá: Ha ketten, hárman egybegyültök, ott vagyok én is köztetek. Ez alapigét szónoki ügyességgel alkalmazta annak bizonyítására, hogy minden téren társadalmi tevékenységre vagyunk utalva, ha valamit létesíteni akarunk. Azért buzdítólag szólt a hivekhez, hogy a tervezett unitárius gyülekezet megalakítása érdekében töretlen kitartással működjenek. Az istentisztelet urvacsorával végződött.”[32]

 

1877-ben és 1878-ban a Budapesti Unitárius Leányegyházközség szerény keretek között folytatta működését, amelyről kevés levéltári forrás és sajtódokumentum áll rendelkezésünkre.[33] Derzsi József kolozsvári lelkész évente két alkalommal, a Deák téri evangélikus gimnáziumban tartott istentiszteleteket, amelyekre – Jakab Elek beszámolója szerint – közepes érdeklődés, 50-70 fős hallgatóság jelenlétében került sor.[34] Ugyancsak Jakab számol be arról, hogy báró Orbán Balázs javaslatára és közbenjárásával a budapesti unitáriusok küldöttsége találkozott az adománytevő Baldácsy Antallal, akinek köszönő-okmányt nyújtottak át. A Kolozs-Dobokai Unitárius Esperesség – amelyhez a budapesti leányegyházközség közvetlenül tartozott – 1877 végén a fővárosi unitáriusok számát százhúszra becsülte.[35] A leányegyházközség presbitériuma 1878. április 21-i ülésén tárgyalta az anyaegyházközséggé alakulás, illetve egy kisebb imaház építésének lehetőségét.[36] Ez utóbbi tárgykörben az angol és amerikai hittestvéreknek elküldendő „emlékirat” elkészítését tervezték, de ez nem valósult meg.

{9}1879. április 11-én módosították a leányegyházközség szervezeti és működési szabályzatát: a tisztségviselőket a korábbi egy év helyett most már három évre választották, szigorították az egyházfenntartói hozzájárulás kritériumrendszerét, illetve ezzel összefüggésben az éves zárszámadá-sok és vagyonleltár szabályait.[37] 1879. november 26-án a presbitérium határozatot hozott az anyaegyházközséggé alakulásról.[38] A határozat mellékleteként elkészített terjedelmes irat részletesen foglalkozott az állandó budapesti lelkészi állás létesítésének pénzügyi feltételeivel: a Kolozsvárról kapott évi 100 forintos támogatás, az egyházfenntartói járulék (300 forint/év), a Baldácsy Alap támogatása (200 forint/év) és a perselypénz (100 forint/év) mellett évente legalább 500 forint angol és amerikai támogatásra számítottak. Az irat második része a budapesti templom, illetve imaház felépítésének lehetőségét vizsgálta. Ennek teljes költségvetését 16-20 ezer forintra becsülték, amibe már a Fővárosi Tanácstól ingyenes használatra biztosított telek értékét is beleszámították. Mindezek érdekében magyar és angol nyelvű „emlékirat” megfogalmazását látták szükségesnek. Az irat zárószakasza a határozatok indoklását tartalmazza: az évente kétszeri nyilvános istentisztelet már nem elegendő, mert az Erdélyből a fővárosba és környékére költözők lélekszáma, illetve az áttérések száma is folyamatosan növekszik.

1880 júniusában a kiváló unitárius teológus, Péterfi Dénes[39] kolozsvári másodlelkész tartott istentiszteletet Budapesten, s ezen adakozásra szólította fel a fővárosi és vidéki unitárius hittestvéreket, illetve az unitarizmus eszméivel rokonszenvező más felekezetűeket.[40] Az EKT 1880. július 1-jén engedélyezte az elkészült magyar nyelvű Emlékirat kinyomtatását és elküldését az összes erdélyi egyházközségnek.[41] Ferencz József püspök 1881. január 19-én magánlevélben[42] tájékoztatta Hajós János gondnokot, hogy az angol és amerikai hittestvérek – Henry Jerson brit és Grindall Reynolds amerikai egyházi előadó-tanácsos tájékoztatása szerint – a templom felépítését egyelőre nem tartják reálisnak, de készek hozzájárulni az állandó budapesti lelkészi állás fenntartásának költségeihez. A levélből tudjuk, hogy a Kolozsvári Főgimnázium 1880. évi jótékonysági majálisa 345 forint, a Sepsiszentgyörgyön és környékén élő unitáriusok gyűjtése pedig 354 forint bevételt hozott. Az EKT 1881. április 14-én támogatta az állandó budapesti lelkészi állás létrehozását, s az erről szóló határozatot jóváha{10}gyásra az Egyházi Főtanács elé terjesztette.[43] Május 19-én Ferencz József püspöki vizitációra Budapestre érkezett, részt vett a fővárosi leányegyházközség május 20-án tartott közgyűlésén. Hajós János gondnok összegzése szerint 1877 óta összesen 2200 forint angol és amerikai adomány érkezett, amelyet az erdélyi és magyarországi hívek 1361 forintos támogatása és 178 forint kamatbevétel egészített ki. Mindezek alapján a gondnok kijelentette, hogy sikerült megteremteni az önálló egyházközség létesítésének pénzügyi alapját, a közgyűlés pedig úgy határozott: kéri az EKT-t és az Egyházi Főtanácsot, hogy engedélyezze az önálló Budapesti Unitárius Egyházközség létrehozását, amelynek létszáma 202 fő.[44]

1881. július 5-én Ferencz József püspök hivatalos levélben közölte, hogy a megalakuló budapesti anyaegyházközség lelkészének Derzsi Károlyt, a tordai unitárius gimnázium tanárát rendelte ki, aki szeptemberben megkezdheti szolgálatát.[45] A presbitérium július 16-i ülésén köszönetét fejezte ki a püspöknek, és intézkedési tervet állított össze, amelyben szerepelt a lelkészi fizetés összege és folyósításának módja, a lelkész számára biztosítandó bérlakás és kedvezményes vonatjegyek kérdése, valamint a megfelelő istentiszteleti helyszín biztosítása.[46] Az Egyházi Főtanács 1881. augusztus 28-án támogatta a Budapesti Unitárius Egyházközség megalapítását, de szükségesnek tartotta, hogy az új egyházközség kezdetben ne csak a kolozs-dobokai esperesség, hanem az EKT közvetlen felügyelete alá tartozzon.[47] Derzsi Károly ünnepélyes beiktatására végül 1881. október 2-án került sor a Deák téri evangélikus gimnázium dísztermében mintegy 300 fő jelenlétében.[48] Az eseményen részt vett Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, Tanárky Gedeon államtitkár, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy Károly alpolgármester, Szontágh Pál, a képviselőház alelnöke, öt országgyűlési képviselő (Bacsó Pál, Ferenczi Miklós, Győry Vilmos, Hegedűs Sándor és Szathmári György), valamint Török Pál református püspök, Ballagi Mór evangélikus főfelügyelő, Busbach Péter evangélikus egyházköri főgondnok, Ferencz József unitárius püspök és Albert János tordai unitárius lelkész. Az istentiszteletet a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű egyházi ének nyitotta, majd Derzsi Károly imája következett. A derekas ének után az új budapesti lelkész prédikációjához Jeremiás próféta könyvéből választott textust: „Ímé az én igémet adom a te szádba!” (Jer 1,9) A közéneket követően Ferencz József püspök üdvözlő és beiktató beszéde következett, amelyben az unitárius hitelvek igazságát hangoztatta. Albert János lelkész mondott úrvacsorai ágendát, majd Derzsi Károllyal közösen szolgáltatta ki az úrvacsorai jegyeket mintegy negyven férfinak és húsz nőnek. Az ünnepség a Hungária Szállóban tartott díszebéddel zárult.

{11}Trefort Ágoston pohárköszöntőjében kifejtette, „szereti az olyan vallást, mely igaz morált tanít, lojalitást hirdet és követ a király iránt, szeretetet, s engedelmességet az alkotmányos törvények iránt”.[49] Kammermayer Károly polgármester üdvözletet küldött, amelyben reményét fejezte ki, hogy az új egyházközség fontosnak tartja „a hazaszeretet és hazafias nemzeti érzület buzgó ápolását és terjesztését”.[50] Ráth Károly főpolgármester is azt várta el a budapesti unitáriusoktól, hogy „az Úr háza egyszersmind az igaz hazaszeretet temploma is legyen”.[51]

Az önálló egyházközség megalakulásáról a fővárosi magyar nyelvű napilapok közül önálló tudósítást közölt A Hon, a Budapesti Hírlap, az Egyetértés, az Ellenőr, a Függetlenség, a Pesti Hírlap és a Pesti Napló; a német nyelvű lapok közül a Pester Lloyd, a Politisches Volksblatt és a Pester Journal 1881. október 3-i száma. A szinte szó szerint megegyező szövegű tudósítások egy komoly tévedéstől eltekintve – az előző tizenkét év eseményeiről megfeledkezve Derzsi Károly beiktatását az első budapesti unitárius istentiszteletnek nevezték – korrekten, az unitarizmus hitelveinek értékelését mellőzve számoltak be az eseményről. Részletesebb és személyesebb hangú tudósítást közölt két kolozsvári napilap, a Magyar Polgár és az Ellenzék. Előbbi a beiktatott lelkészt méltatta:

 

„Imát mondott. Könyörgést, oly nyelvezettel, mely a haza legelső költőjének dicséretére válhatnék, oly eszmékkel, melyeket a valódi átérzett hazaszeretet, szabadság, alkotmányosság ad csak a szónok ajkára […] Feltüntette a lélek küzdelmét, mely lelkében van, most, hogy midőn az egyház pásztora lett. Feltüntette a pap kötelmeit három részben, s különösen szépen bizonygatta a vallás létjogát, s erősíté, hogy a vallás történelme az emberiség történetével kezdődik.”[52]

 

Az Ellenzék tudósítója – Az egy Isten ünnepe című cikkében – az unitarizmus sajátosságaira is felhívta a figyelmet:

 

„Ünnep, nagy ünnep van. Nem vallásos ünnep csak, hanem a gondolkozó ember vallási ünnepe volt az […] Nem arról volt szó, hogy egy vallásfelekezet egy házat alkot magának, hanem arról volt szó, hogy tanyát üssön Magyarország fővárosában az ész, szív, józan gondolkodás vallása. Első papja, Derzsi Károly nem szónoki pathossal, hanem az észhez szóló hangon magyarázta a szószékről a vallás és annak hivatott hirdetője, a pap hivatását.”[53]

 

A Budapesti Unitárius Egyházközséget a Fővárosi Tanács 1881. október 31-én nyilvántartásba vette,[54] s ezzel lezárult a budapesti unitarizmus tizenkét évig tartó előtörténete.

 

{12}3. Unitarizmus Magyarországon 1881-től 1895-ig

A Budapesti Unitárius Egyházközség presbitériuma (általuk használt kifejezéssel: keblitanácsa) 1881. október 3-án, egy nappal Derzsi Károly lelkészi beiktatása után ülést tartott, amelyen részletesen meghatározta a következő periódus feladatait.[55] Ettől az időponttól kezdve a presbitérium – Murányi Farkas Sándor és Máthé Sándor jegyzők munkájának köszönhetően – kimerítő terjedelemben, aprólékos részletességgel dokumentálta az egyházközség fontosabb szertartásait, szeretetszolgálati és hitoktatói munkáját, gazdálkodását, illetve a személyi változásokat. Ugyanilyen részletes – elsősorban műszaki és gazdálkodási jellegű – dokumentáció maradt fenn a Budapesti Unitárius Egyházközség temploma felépítésének hét évig (1883–1890) tartó folyamatáról. A presbitériumi jegyzőkönyveket, a Gál Adorján építészmérnök által vezetett Építési naplót, valamint az Építési Ellenőrző Bizottság üléseinek jegyzőkönyveit Szaniszló József kötete[56] a teljesség igényével feldolgozta, így ezek ismertetése nem szükséges. A következőkben – az 1880-as évek, illetve az 1890-es évek első felének magyarországi unitarizmusát elemezve – három témát vizsgálunk: elsőként Derzsi Károly lelkészi tevékenységét mutatjuk be, majd ismertetjük a Budapesti Unitárius Egyházközség temploma felépítésének és felszentelésének egyháztörténeti és (kisebb részben) művelődéstörténeti vonatkozásait, végül foglalkozunk a megalakuló vidéki unitárius leányegyházközségekkel.

 

3.1. Derzsi Károly budapesti lelkészi tevékenysége (1881–1894)

Derzsi Károly 1849-ben született az udvarhelyszéki Tordátfalván, amely a nála néhány évvel fiatalabb Boros György[57] unitárius püspöknek is szülőfaluja volt. Derzsi a székelykeresztúri unitárius gimnáziumban kezdte, a kolozsvári unitárius gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd felvételt nyert a teológiára. Két évig tanárjelölt volt a tordai algimnáziumban, majd az egyház angliai ösztöndíjra jelölte: a Manchester New College-ben teológiát és klasszika filológiát, a londoni University College-ben összehasonlító nyelvészetet tanult. Hazatérve a tordai algimnáziumban a latin és az ógörög nyelv tanárává nevezték ki, majd 1876-ban, a sepsiárkosi zsinaton unitárius lelkésszé szentelték. Bár hívták a kolozsvári unitárius gimnáziumba is, még öt évig Tordán maradt, ekkor Ferencz József püspök kirendelte a Budapesti Unitárius Egyházközség lelkészi szolgálatára. Derzsi az egyházközséget – a presbitériumi jegyzőkönyv szerint is – „missziói eklézsiának”[58] tekintette, vagyis tudatában volt annak, hogy a 202 egyházfenntartó mellett nagy figyelmet kell fordítani a szórványban élő unitáriusok lelkigondozására, illetve az újonnan létrejövő magyarországi leányegyház{13}községekre. Ennek megfelelően évente többször utazott Hódmezővásárhelyre, Orosházára, Mezőberénybe, Polgárdiba és Vilonyára. Társszerzőként, szerkesztőként részt vett az Unitárius Kis Könyvtár című sorozat létrehozásában, az 1887-ben megjelent Palesztina a Jézus korában című kötetet[59] egyedül Derzsi jegyezte. 1889-ben – elhatalmasodó gégebaja miatt – megfogalmazta a lelkészi tisztségről való lemondás szándékát, de a presbitérium további szolgálatra kérte. 1894-ben ismét benyújtotta lemondását, s egy évvel később nyugállományba helyezték. Életének ötvenhetedik évében, 1905-ben hunyt el Tordán.[60]

 

Néhány dokumentum Derzsi budapesti működéséről:

1. 1882 őszén – az egyházközség két gondnoka, Hajós János és Bedő Albert távollétében – Derzsi Károly és Odescalchi Arthur herceg[61] fogadta a néhány hétre Budapestre látogató brit unitáriust, John Fretwellt, akit Derzsi javaslatára tiszteletbeli tanácsnoknak választottak meg.[62]

2. Derzsi Károly 1882-től személyesen vezette az egyházfenntartói nyilvántartást, és évente beszámolt a presbitériumnak a kepefizetők számáról és a befolyt összegről. 1882-ben 55 egyháztagtól összesen 362 forint egyházfenntartói hozzájárulás érkezett; a templomszentelés évében, 1890-ben 399 kepefizető 3176 forintot ajánlott fel. Ezek az adatok világosan jelzik az egyházközség folyamatos növekedését és gyarapodását.[63]

3. 1891. március 28-án az egyházközség éves közgyűlésén Derzsi lelkészi jelentésében kiemelte, hogy „a saját templom sem emelte a hallgatóság számát az istentiszteleteken”, amit saját felelősségének is tartott. Kiemelte viszont, hogy az 1890. évben 906 hivatalos levelet írt és postázott, ami jelzi rendkívüli aktivitását.[64]

4. 1893. december 31-én a presbitérium évzáró ülésén Derzsi Károly bejelentette: az újságokból értesült arról, hogy a Fővárosi Tanács 500 forintot szavazott meg a Budapesti Unitárius Egyházközségnek, kifejezetten hitoktatás céljára. Közölte, hogy amennyiben 1894-től nem kizárólag neki kell hitoktatással foglalkozni, akkor minden vasárnap tarthatnak istentiszteletet (ekkor még mindig általános gyakorlat volt az 1881-ben bevezetett kéthetenkénti istentisztelet).[65] 1894 elején Derzsi – Ferencz József püspökkel és az egyházközségi gondnokokkal egyeztetve – kidolgozta a segédlelkészi állás feltételrendszerét. Személyéről a püspök döntött, megbízatása három évre szólt. A hitoktatásban való részvétel mellett vasárnapi istentiszteleteken is szolgálhatott, de keresztelési és temetési szertartást, valamint házasságmegáldást nem végezhetett, nagy ünnepek első napján ugyancsak nem szolgálhatott. Az egyházközség 1894. évi közgyűlése elfo{14}gadta a szervezeti és működési szabályzatnak a segédlelkészre vonatkozó módosítását.[66]

5. 1894. szeptember 7-én Derzsi Károly – súlyosbodó gégebetegségére és lelki kimerültségre hivatkozva – felmentését kérte a lelkészi szolgálat alól.[67] Bejelentette, hogy arra kérte az Egyházi Főtanácsot, helyezzék vissza tordai tanári állásába vagy amennyiben ez nem lehetséges, engedélyezzenek számára egy év szabadságot. Jelezte, hogy gégebetegsége akadályozza a szószéki szolgálatban, s emiatt már 1889-ben felmentését kérte, de akkor végül nem távozott, mert nem akart „megfutamodni a templomépítés felelőssége elől”. 1894. szeptember 30-án az egyházközség rendkívüli közgyűlése elfogadta, hogy Derzsi egyéves szabadságra mehessen,[68] így a Ferencz József püspök által júniusban kinevezett segédlelkészre, Lőrinczi Dénesre – aki csak augusztus 1-jén kezdte meg budapesti szolgálatát – óriási teher hárult.

6. Derzsi Károly az 1895. május 24-én tartott rendes egyházközségi közgyűlésen nyilvánvalóvá tette, hogy egészségi állapota miatt nem tud, és nem is kíván visszatérni.[69] Augusztus 13-ára rendkívüli közgyűlést hívtak össze, amelyen felolvasták Ferencz püspök határozatát: „Derzsi Károlyt orvosilag igazolt gége-bajára tekintettel, korábbi szorgalmának elismerése mellett, fájó szívvel, de nyugállományba bocsátja.”[70] Az Egyházi Főtanács végül 1895 szeptemberében Derzsi Károlyt „elévülhetetlen érdemeinek elismerése mellett nyugállományba helyezte”.[71] A főtanács egyúttal arra kérte az egyházközséget, hogy Derzsi számára élete végéig biztosítson évente 400 forint nyugdíj-kiegészítést, amelynek átutalása havi részletekben esedékes.[72] Az EKT azonban 1895 novemberében pénzügyi vizsgálatot rendelt el az egyházközségnél, s ezzel egyidejűleg felfüggesztette Derzsi „külön-nyugdíjának” folyósítását.[73] Végül 1896. február 21-én – az egyházközség püspöki vizsgálattal egybekötött közgyűlésén – úgy határoztak, hogy „a megszavazott évi 400 forintos külön-nyugdíj veszély nélkül folyósítható, de más jogcím alatt”.[74] Ehhez néhány héttel később az EKT is hozzájárult.[75]

 

Derzsi Károly tizenhárom évig (1881. október 2-től 1894. szeptember 7-ig) tartó budapesti lelkészi szolgálatát értékelve megállapítható, hogy munkáját aktívan és lelkiismeretesen végezte. A fontosabb döntések előtt minden esetben kikérte Ferencz József püspök, valamint az egyházközségi gondnokok és keblitanácsosok állásfoglalását. Jelentős érdemeket szerzett a templomépítés folyamatában és az adománygyűjtésben. Lelkészi szolgá{15}lata idején az egyházfenntartók létszáma folyamatosan nőtt, a Budapesti Unitárius Egyházközség költségvetésének főösszege évről évre emelkedett. Ugyancsak fontos szerepet játszott abban a folyamatban, amelynek során a Budapesti Unitárius Egyházközség fokozatosan részese lett a fővárosi protestáns egyházi közéletnek. Erre utal a református és evangélikus egyházi vezetőkkel, illetve a főpolgármesterrel és helyetteseivel fenntartott szívélyes, de legalábbis korrekt kapcsolata. Sokat foglalkozott adminisztratív és gazdasági kérdésekkel (igaz, lakásbérletének ügye, illetve fizetésemelése több alkalommal is egyházközségen belüli vita tárgya lett), az úgynevezett külön-nyugdíjának folyósítása körüli polémia pedig méltatlan lezárása volt szolgálatának. Felekezettörténeti szempontból vizsgálva nagy hiányosság, hogy hagyatékában egyetlen prédikáció sem maradt fenn, így szószéki szolgálatainak tematikáját, színvonalát nem tudjuk megítélni. Az istentiszteletek rendszeres látogatóinak száma a templom megépítése és felszentelése (1890) után stagnált, ami arra utal, hogy Derzsi prédikációi önmagukban nem váltottak ki különösebb érdeklődést. A lelkész komolyan vette a leányegyházközségek felügyeletét és a szórványgondozást, amit fáradságos és költséges utazásai is bizonyítanak. Mindvégig nagy hangsúlyt fektetett a hitoktatói munkára, amelynek – és az ebben részt vevő segédlelkész alkalmazásának – pénzügyi alapját igyekezett megteremteni; több alkalommal eredményesen fordult támogatásért a Fővárosi Tanácshoz.

 

3.2. A Budapesti Unitárius Egyházközség templomának építése és felszentelése

Az újonnan létrejött, önálló Budapesti Unitárius Egyházközség presbitériuma már 1881. október 3-án – Derzsi Károly lelkész beiktatásának másnapján – napirendre vette a templomépítéssel kapcsolatos legsürgősebb feladatokat, a munkálatok ütemezését.[76] Az 1882. évi presbitériumi ülések jegyzőkönyvének tanúsága szerint szinte minden ülésen szóba került a templomépítés ügye, ebben Derzsi Károly és Hajós János gondnok mellett Végh József pénztárnok és Székely Ferenc keblitanácsos (később: másodgondok) volt különösen aktív. 1883 elején Derzsi Károly lelkész, valamint Sebes Pál és Ürmösi Miklós keblitanácsosok kidolgozták az egyházközség részletes pénztári szabályzatát,[77] így ettől kezdve a templomépítési alapot a többi egyházközségi bevételtől elkülönítve kezelték. 1883 tavaszára nyilvánvalóvá vált, hogy az angol és amerikai unitáriusok – ahogyan ezt már 1880-ban és 1881-ben jelezték – az egyházközség működését, az állandó lelkészi állás anyagi feltételeinek biztosítását szívesen támogatják, a templomépítés tetemes költségeihez azonban nem tudnak és nem is kívánnak érdemben hozzájárulni. Az unitarizmust lelkesen támogató Odescalchi Arthur herceg ekkor „országos kéregetési akció” vagyis adománygyűjtő kampány indítását javasolta.[78] Az akció részleteit Székely Ferenc másodgondnok dolgozta ki: az egyházközség úgynevezett szelvényes gyűjtőkönyvecskéket bocsátott ki, amit a magyarországi hívek mellett az erdélyi egyházközségeknek is megküldtek.[79] A templomalap 1883 és 1886 közötti {16}gyarapodását – 1883: 13 385 forint, 1884: 16 207 forint, 1885: 20 190 forint, 1886: 21 737 forint[80] – vizsgálva megállapíthatjuk, hogy Derzsi és Székely munkája eredményes volt: az önálló imaház építésére eredetileg tervezett 16-20 ezer forintos keretösszeget 1886 tavaszára elérték, sőt meghaladták. Időközben viszont – mint ezt a következőkben látni fogjuk – gyökeresen megváltozott a templomépítési koncepció, így elengedhetetlenül szükséges volt, hogy az egyházközség további gyűjtéseket folytasson. A templomalap azonban már csak lassan gyarapodott (1887: 23 094 forint, 1888: 23 583 forint, 1889: a folyamatban lévő építkezés miatt nincs megbízható adat, 1890: 27 716 forint), mert a magyarországi – és még inkább az erdélyi – hívek nem értették, hogy miért húzódik az építkezés, és miért van szükség további forrásokra.

Az a tény, hogy a Budapesti Unitárius Egyházközség temploma felépítésének folyamata nyolc évig tartott, nem önmagában a pénzhiánnyal magyarázható. Az egyházközség presbitériuma ugyanis 1882 őszén már nemcsak egy kisebb imaházról, hanem önálló templomos ingatlanról álmodozott. Ezért arról döntöttek, hogy a Fővárosi Tanácstól építési telket igényelnek a templom céljaira.[81] Gerlóczy Károly alpolgármester 1882 októberében három lehetséges telket ajánlott fel az unitáriusoknak: az elsőt a mai Terézvárosban, az Eötvös és az Aradi utca sarkán, a másodikat az Alkotmány és a Kálmán utca sarkán (a mai Kossuth Lajos tér közvetlen közelében), a harmadikat pedig az Alkotmány, Koháry (ma: Nagy Ignác) és Szalay utca által körülhatárolt területen.[82] A presbitérium ekkor Templomépítő Bizottságot alakított, amelynek munkájában Derzsi Károly lelkész, Hajós János gondnok és Székely Ferenc másodgondnok mellett – külső szakértőként – Wéber Antal városi mérnök vett részt.[83] A bizottság a három telket összehasonlító elemzésnek vetette alá, s megállapította, hogy templomos ingatlan építésének céljára mindhárom megfelel, de az Aradi és Eötvös utca sarka kissé külvárosias terület,[84] az Alkotmány és Kálmán utca sarkán lévő telek pedig a Duna gyakori áradása miatt ingoványos.[85] Ezért – Wéber Antal mérnöki szakvéleménye alapján – az Alkotmány, Koháry és Szalay utca által határolt telket javasolták templomépítésre. 1882. december 4-én Kammermayer Károly polgármester fogadta az unitáriusok küldöttségét (amelyben Derzsi Károly és Székely Ferenc mellett Odescalchi Arthur herceg, Jakab Elek és Gál Jenő vett részt), és kérelmük kedvező elbírálását ígérte.[86]

1883 januárjában a püspöki vizsgálószékkel egybekötött egyházközségi közgyűlésen tájékoztatták Ferencz József püspököt a Fővárosi Tanácshoz benyújtott kérelemről, jelezve, hogy a 600 négyszögöles belvárosi telek {17}becsült értéke 36 ezer forint.[87] 1883. március 13-án a keblitanács hangos éljenzéssel fogadta a Fővárosi Tanács értesítőjét a kérelem kedvező elbírálásáról, az építési telek tulajdonba adásáról.[88] Ekkor még nem fordítottak kellő figyelmet a telekadományozási okirat rendelkezéseire, amelyek szerint a telek térrajzán változtatni nem lehet, és az építmény kizárólag egyházi célokat – templom, gyülekezeti terem, lelkészi lakás, felekezeti iskola, püspöki vagy esperesi székhely – szolgálhat, vagyis a telken bérlakások, vendéglők és más szolgáltatóegységek nem építhetők. Az okirat azt is kikötötte, hogy az ingatlan nem idegeníthető el, jelzálog nem terhelheti, és a telket öt éven belül be kell építeni.[89]

A problémák 1884 februárjában kezdődtek, amikor a fővárosi Mérnöki Hivatal szakértői véleményéből kiderült, hogy a telek térrajza ferde, ezért mielőbbi kiigazítást igényel.[90] A márciusban és áprilisban tartott két, rendkívüli közgyűlésen már megfogalmazódtak azok az aggodalmak, hogy az egyházközség saját erejéből képtelen lesz megfelelő színvonalon beépíteni a telket.[91] A fővárosi telekadományozási okirat rendelkezése ellenére egy külső vállalkozásban felépítendő bérház ötlete is felmerült. Újabb adománygyűjtő kampányra is gondoltak, Kozma Gyula presbiter pedig a projektet koordináló részvénytársaság megalapítását javasolta. Végül Székely Ferenc másodgondnokot bízták meg azzal, hogy a tervezett változtatásról tájékoztassa a Fővárosi Tanácsot.[92] 1884. október 3-án Ferencz József püspök is részt vett azon a presbitériumi ülésen, amelyen bemutatták a – Fővárosi Tanács által egyelőre nem engedélyezett – bérház előzetes terveit. Ekkor kétemeletes, összességében „egyházi jelleget” mutató bérházat képzeltek el, amelynek első emeletén helyezkedne el az unitárius templom.[93]

1885. március 8-án az egyházközségi közgyűlés megbízta Pecz Samu műegyetemi tanárt[94] az épület terveinek elkészítésével. A közgyűlésen Hajós János gondnok aggodalmát fejezte ki, hogy már csak három év áll rendelkezésre a telek beépítésére, s ezért újabb adománygyűjtő kampány indítását javasolta,[95] ez azonban nem vezetett eredményre. Az egy évvel későbbi közgyűlésen Hajós János bemutatta Pecz Samu terveit, s leszögezte: „gyenge anyagi voltunk miatt elkerülhetetlen az angol és amerikai {18}hitrokonokhoz fordulni.”[96] Az áprilisi keblitanácsi ülésen felmerült, hogy érdemes lenne ismét megkeresni az angol unitáriusok titkárát, az erdélyi és magyarországi ügyek iránt őszintén érdeklődő Henry Jersont, valamint az erdélyi unitáriusok pártfogóját, az alapítványtevő Berde Mózest.[97]

Az 1887. március 6-i közgyűlés megállapította, hogy – miután a fővárosi telekadományozási okirat rendelkezésében szereplő határidőig már csak egy év van hátra – a Budapesti Unitárius Egyházközség önerőből nem képes felépíteni templomát.[98] Az ezt követő időszak presbitériumi ülésein többféle megoldási javaslat merült fel. Az egyik ötlet az volt, hogy az egyházközség 120 ezer forint összegű kölcsönt kér a kolozsvári EKT-tól, évente 5-6 százalékos kamat mellett, s lehetővé teszi, hogy az Egyházi Főtanács jelzálogjogot jegyeztessen be az épületre.[99] Az EKT azonban nem támogatta az egyházközségi javaslatot, mert nem kívánta kockáztatni az Egyházi Főtanács vagyonát, s ezért célszerűbbnek találta, hogy a templomot és a bérházat egy vállalkozó építse fel saját kockázatára.[100] Egy másik javaslat szerint az egyházközség visszaajánlotta volna a telket a Fővárosi Tanácsnak, s az így kapott 36 ezer forintból egy szerényebb templomot épített volna.[101] Az 1887. májusi rendkívüli közgyűlésen Székely Ferenc másodgondnok javaslatára végül úgy döntöttek, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a Fővárosi Tanáccsal a telekadományozási okirathoz kapcsolódó szerződés módosításáról.[102] Székely Ferenc júniusban meg is kezdte a tárgyalásokat a Fővárosi Tanáccsal: előbb informálisan egyeztetett az unitarizmussal rokonszenvező városatyákkal, majd hivatalosan is előterjesztette az egyházközség kérését. Azzal érvelt, hogy az unitáriusok felépíthetnének ugyan egy olcsóbb kivitelezésű imaházat, de az épülő Országház, minisztériumok és bérpaloták szomszédságában ez méltatlan megoldás lenne. Ezért háromemeletes bérházat terveznek, amelyben domináns marad az egyházi jelleg, és a Budapesti Unitárius Egyházközség önerőből legalább 45 ezer forinttal hozzájárul az építkezés költségeihez. A fennmaradó összegre hitelt vennének fel, amelyet – jelzálogjog bejegyzése mellett – legkésőbb 1920-ig kellene visszafizetni.[103] A Fővárosi Közgyűlés 1887. június 28-i ülésén a beterjesztett kérelmet jóváhagyta, így szeptembertől – a nagy összegű hitelfelvétel elkerülésére törekvő – presbitérium már azon fáradozott, hogy olyan vállalkozót találjon, aki saját kockázatára felépíti a bérházat és a templomot.[104]

1887 októbere és 1888 márciusa között a Budapesti Unitárius Egyházközség presbitériuma által megbízott tárgyaló delegáció – Derzsi Károly, Hajós János és Székely Ferenc – három építési vállalkozóval tárgyalt: Kéhler Napóleonnal, Bobula Jánossal, valamint a Holtzspach A. és Fia {19} (más forrásokban: Holtzspach-Majorossy) céggel.[105] Kéhler végül nem adott értékelhető ajánlatot, így 1888 tavaszán a másik két vállalat maradt versenyben. Szaniszló József részletesen bemutatta ajánlataik hasonlóságait és különbségeit, a különböző hasznosítási javaslatokat, a tervezett épület műszaki specifikációját, az egyes bérlakásokra, kávéházra és üzletekre vonatkozó bevételi és költségszámításokat, valamint a Bobula János ajánlatában rejlő gazdasági kockázati elemeket (valamint Bobula későbbi jogtalan követeléseit).[106] Az 1888. szeptember 26-i presbitériumi ülésen döntés született, hogy az egyházközség a Holtzspach-Majorossy-féle vállalattal kíván szerződést kötni,[107] s ezt a határozatot az 1888 októberében tartott három rendkívüli közgyűlés is megerősítette.[108]

A 23 pontból álló, minden részletre kiterjedő, Derzsi Károly lelkész és Hajós János gondnok által aláírt vállalkozói szerződés[109] kétségtelen érdeme, hogy biztosította a részlegesen unitárius hitéleti célokat (templom, lelkészi lakás, gyülekezeti terem) is szolgáló, a gyorsan fejlődő belvárosi környezethez harmonikusan illeszkedő, monumentális bérpalota színvonalas felépítését. Hátránya viszont, hogy a vállalkozó által viselt, jelentős kockázatok ellenére a Budapesti Unitárius Egyházközség az építkezéshez 200 ezer forint hitel felvételére kényszerült – miközben egy évvel korábban, a kolozsvári EKT-tól ugyanerre a célra még csak 120 ezer forint kölcsönt kértek. További nehézség volt, hogy a vállalkozó ötven évre (vagyis 1939-ig) teljes körű haszonélvezeti jogot kapott – úgy, hogy még a lelkészi lakásért is évente 900 forint bérleti díj illette meg.[110] Mindezek alapján nem meglepő, hogy Hajós 1889. április 14-én lemondott gondnoki tisztségéről – helyére Bedő Albert erdőmérnököt választották meg, a másodgondnok Székely Ferenc maradt.[111]

Az EKT 1889 márciusában jóváhagyta a templomépítésre vonatkozó vállalkozói szerződést, így az egyházközségi közgyűlés létrehozta az Építési Ellenőrző Bizottságot, amelyben Derzsi Károly, Bedő Albert, Székely Ferenc, valamint Gál Jenő és Grádl János keblitanácsos, illetve – szavazati jog nélkül – Pecz Samu építész kapott helyet.[112] Márciusban és áprilisban a Fővárosi Tanács is meghozta az építkezés megkezdéséhez szükséges határozatokat: a Holtzspach-Majorossy cégnek megadta a haszonélvezeti jogot, módosították az 1883. évi ajándékozási okmányban megállapított építési határidőt és kiadták az építési engedélyt.[113] 1889 júniusában az építkezés folyamatának, költségeinek ellenőrzésére az egyházközség Állandó Pénz{20}ügyi Bizottságot hozott létre, amelyben Derzsi Károly, Bedő Albert és Székely Ferenc mellett Becsák János és Sebes Pál vett részt.[114]

A Pecz Samu építész asszisztense, Gál Adorján mérnök által vezetett Építési Napló, valamint az Építési Ellenőrző Bizottság és az Állandó Pénzügyi Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei hiánytalanul rendelkezésünkre állnak.[115] Az építési munkálatok 1889. május 1-jén kezdődtek meg, és – a korabeli budapesti építkezések tempójának megfelelően – alig fél év múltán, november 5-én már be is fejezték a monumentális, háromemeletes épületegyüttes végleges cserepezését és bádogos munkálatait, november 16-án pedig az épülethez illeszkedő, jellegzetes huszártornyot. Szeptemberben, amikor az építők elérték valamennyi szárny falegyenlegét, a Holtzspach-Majorossy cég bokrétaünnepséget rendezett az István Főherceg Szálló éttermében, amelyen részt vett Derzsi, Hajós, Országh Sándor országgyűlési képviselő és a presbitérium tizenegy tagja.[116] 1890 márciusára helyükre illesztették az épület jellegzetes, faragott köveit, majd március 26-ától csaknem háromszáz munkás vakolt. Május 4-én végleg lebontották az állványokat, június 7-én beillesztették az utolsó nyílászárókat (a templom díszablakainak üvegezése a számos középület díszítéséről híressé vált Róth Miksa műhelyében készült), szeptember 15-ére pedig – az orgona kivételével – az összes elmaradt kisebb munka befejeződött.[117] Ezután elhelyezték az épület falán a ma is látható két emléktáblát. Az első szövege: I. Ferencz József király uralkodása alatt, Ferencz József püspök, Dániel Gábor főgondnok, Derzsi Károly lelkész, Hajós János, Bedő Albert és Székely Ferenc gondnokok idején. A második tábla szövege: Építette a Budapesti Unitárius Egyházközség a főváros által nagylelkűen ajándékozott telken, Pecz Samu műegyetemi tanár terve szerint 1889–1890-ben.

Pecz Samu már 1889 nyarán felajánlotta, hogy díjmentesen elkészíti a templombelső felszerelésének terveit.[118] Az épületasztalos munkákat – így a tölgyfából kifaragott úrasztala, a szószék, a padok, a feljáró, valamint a karzat oszlopainak elkészítését – Thék Endre vállalta, aki az előírt határidőre (1890. július 1.) kifogástalanul teljesítette is feladatát.[119] Az orgona készítését az aradi Dangel Antal és Fia cég vállalta el, de a hangszer végső próbájára csak a templom felszentelése (1890. október 26.) után kerülhetett sor.[120] A templom és a bérház részletes leírása megtalálható Pecz Samu tanulmányában, valamint Kaplayné dr. Schey Ilona egyházi könyvtáros írásában,[121] amely az egyes bérlakások és üzletek elhelyezkedését, bérlőit is bemutatja.

{21}A templomszentelés előkészítésére az egyházközség presbitériuma 1890 augusztusában bizottságot hozott létre, amelynek munkájában Becsák János, ifj. Dániel Gábor, Markó Adolf, Sebes Pál, Székely Ferenc, Telkes Simon, Ürmösi Gyula és Ürmösi Miklós vett részt.[122] Több forgatókönyv megvitatása után összeállították az ünnepi istentisztelet liturgiáját, amelynek értelmében a nyitóének („Tebenned bíztunk eleitől fogva”) után a főpásztori nyitóbeszédet és imát Ferencz József püspök mondta, a derekas éneket („Légyen kedves az áldozat”) Derzsi Károly lelkész prédikációja követte, majd a közének („Szeret, imád, magasztal”) után az úrvacsorai ágendát a kiváló szónokként tisztelt Péterfi Dénes kolozsvári lelkész mondta el. Az úrvacsorai jegyek kiosztása után záróénekként a „Legyen béke, áldott Isten” hangzott el.[123] A meghívottak között szerepelt az unitarizmussal rokonszenvező Jókai Mór,[124] valamint Csáky Albin kultuszminiszter, Berzeviczy Albert államtitkár, az unitárius vallásra áttért gróf Brunszwik Géza, Hegedűs Sándor és György Endre országgyűlési képviselők, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy Károly alpolgármester, Kammermayer Károly kerületi polgármester, Toldy József budapesti főügyész. Az erdélyi unitarizmus képviseletében Ferencz József püspök, Dániel Gábor főgondnok, Boros György teológiai tanár és Kovács János gimnáziumi tanár, valamint az összes egyházközség lelkésze és gondnoka kapott meghívást. A református felekezetet Szász Károly püspök, az evangélikusokat Busbach Péter főgondnok képviselte, de a fővárosi neológ rabbinátus képviselőjét is meghívták. Grindall Reynolds amerikai titkár levélben üdvözölte a templomépítőket, Henry Jerson brit titkár négyfős küldöttség élén Budapestre érkezett.[125]

A templomszentelési ünnepség méltósággal zajlott. Az érdeklődők nagy száma miatt sokan a templom folyosóján, illetve a lépcsőfordulóban hallgatták végig az istentiszteletet. Az énekeket Bellovics Imre[126] tanította be és vezényelte. Az előzetesen meghatározott liturgiai elemek mellett köszöntő beszédet és imát mondott Henry Jerson. Az istentiszteletet követő hatfogásos közebédet a Pesti Vigadóban (akkor köznyelvi elnevezésében: a „Redutban”) tartották 124 vendég jelenlétében, tizenöt pohárköszöntővel.[127] Másnap, október 27-én Derzsi Károly és felesége 62 személyes ebédet adott a Budapesten maradt erdélyi és külföldi vendégek tiszteletére; {22}október 29-én pedig Bedő Albert gondnok otthonában rendezett szűkebb körű ebédet, elsősorban az egyházközség vezetői részére.[128]

A budapesti napilapok közül a templomszentelésről beszámolt 1890. október 27-én a Budapesti Hírlap, a Budapesti Napló, az Egyetértés, a Pesti Hírlap, valamint a német nyelvű Politisches Volksblatt – fényképet csak az utóbbi közölt. A Vasárnapi Újság három alkalommal is foglalkozott az eseménnyel, míg a Benedek Elek által szerkesztett Ország-Világ hetilap áttekintette az unitárius vallás történetét, amelyhez a 16. századi „hőskor” három meghatározó alakja, Miguel Serveto, Giorgio Biandrata és Fausto Sozzino portréját mellékelte.[129] A kolozsvári napilap, az Ellenzék tudósítója a templomszentelés napjára vallástörténeti cikket írt, amelyben áttekintette Serveto és Dávid Ferenc hitelveit, megpróbáltatásait, valamint – Kanyaró Ferenc készülő munkája[130] alapján – röviden ismertette az unitarizmus magyarországi előtörténetét. Október 28-án az Ellenzék részletesen ismertette az ünnepi istentisztelet menetét, méltatta az egyházi énekek magas színvonalú előadását, sőt a Redutban tartott közebéd fogásait is felsorolta.”[131]

 

3.3. Hódmezővásárhely és Polgárdi

Háromszáz évvel az egyházalapító püspök, Dávid Ferenc halála után, 1879 tavaszán Hódmezővásárhelyen újjáéledt az unitárius eszmerendszer. Az Erdélyből áttelepült, unitárius vallású polgári iskolai tanár, Nagy Tamás bibliakört szervezett, amelyet elsősorban református és evangélikus vallású iparosok és tisztviselők látogattak. Az unitarizmussal rokonszenvező érdeklődők száma néhány hét alatt annyira gyarapodott, hogy – korábbi felekezetüket elhagyva – 1879. május 5-én megalapították a Hódmezővásárhelyi Unitárius Leányegyházközséget.[132] A dávidferenci hitelveket nyíltan vállaló Benczur István tímárt, Figura Dániel és Homérusz András csizmadiát, Hermann Béla városi hivatalnokot, Megyelka József szabót, Megyelka Lajos csizmadiát, id. Szametz András szűcsmestert és ifj. Szametz András bírósági végrehajtót katolikus és református részről is számos bírálat, méltatlan támadás érte.[133] Az első nyilvános unitárius istentiszteletet 1880. május 17-én Nagy Lajos kolozsvári esperes[134] tartotta – jelentős számú érdeklődő előtt, a felső népiskolában. Később a leányiskola egyik termében tartották az istentiszteleteket, amiért a városi közgyűlés 1882-ben felelősségre vonta Takó Ferenc igazgatót. A gyűlésen a római katolikus vallású Kovács József téglagyáros – később a Hódmezővásárhelyi Unitárius Egyházközség gondnoka és a Duna-Tisza-menti Unitárius Egyházkör alelnöke {23}– védelmébe vette az unitáriusokat, és kijelentette: „az unitárius vallás a legtisztább és legérthetőbb vallás lévén, emberiség tekintetéből helyes volt a terem istentisztelet céljára való átadása”.[135] 1883-ban református presbiterek kijelentették, hogy a városban prédikáló unitárius lelkészek izgatnak és lázítanak, s ezért a rendőrség fellépését követelték. Nagy Sándor városi főkapitány válasza így hangzott: „Tudom kötelességemet, de amit az unitárius lelkész végez, nem izgatás, hanem a gondolat és a meggyőzés szabadsága, amit tiszteletben kell tartanom.”[136]

Kezdetben csak évente három alkalommal tartottak unitárius istentiszteletet Hódmezővásárhelyen, majd 1884-ben ezek számát havonta egyre növelték. 1888-ig Derzsi Károly volt az egyházközség beszolgáló lelkésze, majd egymást váltó erdélyi legátusok és segédlelkészek érkeztek. Kovács József téglagyáros családjával együtt 1890. június 21-én áttért az unitárius vallásra, s ettől kezdve az egyházközség jelentős gyarapodásnak indult. 1891-ben, a Wlassics utca 2. szám alatt unitárius imaház és elemi iskola nyílt, majd 1893-ban a Wlassics utca 14. szám alatt új épületet adtak át, ahol csaknem 100 unitárius vallású iskolás folytatta tanulmányait. Az 1890-es évek végére a hódmezővásárhelyi unitárius közösség létszáma meghaladta a 600 főt, így az Egyházi Főtanács 1899-ben önálló egyházközséggé nyilvánította. A következő jelentős esemény, az unitárius templom építése és felszentelése (1910) már kívül esik az általunk tárgyalt időszakon. A dél-alföldi területen Hódmezővásárhely mellett unitárius leányegyházközség alakult Orosházán (1886), Mezőberényben (1888) és Dévaványán (1900). A vizsgált időszakban (1902-ig) unitárius hitre áttértek adataival találkozhatunk Bánfalván, Csanádapácán, Csorváson, Endrődön, Gyopárhalmán, Makón, Medgyesegyházán, Mezőtúron, Mindszenten, Nagyszénáson, Szabadszenttornyán, Szegeden, Szintyén, Törökkanizsán és Zentán.

Több mint háromszáz évvel Alvinczi György lelkész-prédikátor mártírhalála és két évszázaddal a pécsi Mindenszentek templomában tartott utolsó antitrinitárius istentisztelet után, az 1880-as évek közepén a Dunántúlon is újra megjelent az unitarizmus. A Fejér megye nyugati részén található Polgárdiban – ahol a reformáció idején többek között Tolnai Ambrus Lukács antitrinitárius lelkész működött – 1886-ban csaknem 500 fős unitárius gyülekezet alakult. A rendelkezésünkre álló szegényes dokumentáció[137] szerint a helyi református lelkész konfliktusba került gyülekezetével: lenézte a földműveseket és az állattenyésztőket, feljelentette a gondnokot, különböző szankciókat alkalmazott a presbiterekkel szemben és beleszólt a templomi ülésrendbe, amit az érintett családok erősen sérelmeztek. Végül a módosabb gazdák közül a Császár, a Berki és a Takács család kivált a református egyházközségből. A Császár családnak Sármelléken volt egy szabadelvű nézeteket valló református lelkész rokona, aki azt {24}tanácsolta, hogy áttérési szándékukkal keressék meg Nagy Lajos kolozsvári unitárius esperest. Erre a feladatra végül Berki József (1840–1900), a Polgárdi Unitárius Leányegyházközség alapítója és első jegyzője vállalkozott.

A kiváló amatőr festő és irodalmár hírében álló Berki a kolozs-dobokai esperességgel konzultálva kidolgozta a megalakuló egyházközség működési szabályzatát és szertartásrendjét, sőt egy prédikációs könyvet is összeállított, amit ma is Polgárdiban őriznek. Az első erdélyi segédlelkész, Demeter Dénes két évig (1886–1888), majd Szász András tizenkét évig (1888–1900) szolgált Polgárdiban. Az áttért családok túlnyomórészt 100-200 holdas gazdák voltak, így hamarosan módjukban állt telket vásárolni imaház, unitárius iskola és lelkészlakás céljára. Az 1914-ig működő unitárius iskola mellett a gyülekezet – a faluban őshonos Batthyány grófi család ajándékaként kapott kertben – önálló temetőt is kialakított. 1900 és 1922 között a lelkészi szolgálatot Köröspataki Kiss Károly, Pálffy Ferenc és Bartók Géza, illetve szükség esetén Józan Miklós budapesti lelkész látta el. Az általunk vizsgált időszakban (1902-ig) Polgárdi mellett dunántúli unitárius leányegyházközség alakult Felsőiregen, Magyarladon, Seregélyesen, Somogyhatvanban és Vilonyán.

 

4. Az önálló magyarországi egyházkör előkészítése és megalakulása (1896–1902)

1895 őszén, Derzsi Károly nyugdíjazása után a Budapesti Unitárius Egyházközség presbitériuma – a vonatkozó egyházi főtanácsi határozatnak megfelelően – háromtagú bizottságot (Bedő Albert gondnok, Markó Adolf pénztárnok, Győrffy József presbiter) kért fel a lelkészválasztás előkészítésére.[138] Az október 30-án tartott közgyűlés azonban – Bedő Albert javaslatára, néhány presbiter ellenszavazata mellett – úgy döntött, hogy a lelkészválasztás jogát átruházza Ferencz püspökre.[139] December 14-i ülésén a presbitérium Ferencz József leveléből arról értesült, hogy a korábban Torockón szolgáló Gál Miklóst nevezte ki az egyházközség lelkészévé.[140] 1896. február 11-én a püspök arról értesítette az egyházközséget, hogy négy nappal később Budapestre érkezik, és február 16-án beiktatja tisztségébe Gál Miklóst. A leköszönt és a beiktatásra váró lelkész (Derzsi Károly és Gál Miklós), valamint Lőrinczi Dénes segédlelkész, Székely Ferenc másodgondnok, Kaffka Ede és Márai Ede presbiter néhány nap alatt elkészítette a püspöki vizitációhoz szükséges zárszámadásokat, és a beiktatás utánra közebédet szervezett az István Főherceg Szálló éttermébe.[141] Maga a beiktatás előre kidolgozott forgatókönyv nélkül, közepes érdeklődés (kb. 70 fő) mellett, zökkenőmentesen zajlott le. A püspök kéziratban fennmaradt naplójából ugyanakkor tudjuk, hogy a budapesti lelkészválasztás ügye heteken át nyomasztotta:

 

{25} „Ha Gál Miklóst mellőztem volna, akkor esetleg még Csifót[142] is elmellőztem volna, s Józan Miklóst neveztem volna ki Budapestre. Mert meggyőződésem szerint ebből fog a legjobb pap válni. De csak a múlt őszön jött le Oxfordból. S ha őt nevezem ki a legelső papi állásunkra, egyházunkra, méltán felindulhattak volna eljárásom ellen többen a papok közül. Mikor még most is, hogy Józant Torockóra rendeltem a Gál Miklós helyére, nem egy hang emelkedett ellenem, hogy a szolgálati évekre nem vagyok tekintettel, s Józanért mellőztem másokat, akik szerettek volna Torockóra menni. Hát igazságot mindenkinek bizony soha se lehet tenni. Nekem teljes megnyugvásom, hogy az adott körülmények között a leghelyesebben cselekedtem.”[143]

 

4.1. Gál Miklós lelkészi tevékenysége (1896–1899)

Gál Miklós 1859-ben született a Hargita és Brassó megye határán fekvő Városfalván. Tanulmányait a kolozsvári unitárius teológián végezte, majd az egyház három évre (1881–1884) Londonba küldte. 1884. szeptember 5-től tizenegy és fél éven át a Torockói Unitárius Egyházközség lelkészeként szolgált, ekkor Ferencz József püspök Budapestre rendelte ki. 1899-ben – jó szándékú, de sikertelen fővárosi szolgálata után – lemondott, és hazatért Erdélybe, majd 1900-tól huszonkét éven át Torockószentgyörgyön szolgált. Amikor – két évvel a trianoni békediktátum után – a román állam mindössze 800 lejben határozta meg nyugdíját, visszatért Budapestre, ahol magántisztviselőként dolgozott, és 1936-ban bekövetkezett haláláig a Budapesti Unitárius Egyházközség presbitériumának tagja illetve pénztárnoka volt.[144]

 

Néhány dokumentum Gál budapesti lelkészi működéséről:

1. Az 1896. február 21-i püspöki vizitáció dokumentumaiból kitűnik, hogy Gál Miklós folyamatosan növekvő létszámú egyházközségben kezdhette meg lelkészi szolgálatát. 706 budapesti és 986 vidéki unitárius tartozott az egyházközséghez, amelynek lélekszáma így 1674 volt. A befizetett egyházfenntartói járulék ugyanakkor csak lassan gyarapodott: 1895-ben 2943 forint felajánlásból 1471 forint folyt be, míg 424 forintot utólag kellett behajtani.[145]

2. 1896. április 24-én a presbitérium úgy döntött, hogy Lőrinczi Dénes segédlelkész felmondása után ismét Ferencz József püspökre bízza az új segédlelkész kijelölését. Bedő Albert gondnok felvetette, hogy szükség van-e egyáltalán hitoktató segédlelkészre, de Gál Miklós és a presbiterek többsége is úgy ítélte meg, hogy érdemes az állást fenntartani.[146] Néhány héttel {26}később a püspök Ürmösi Károlyt rendelte ki segédlelkésznek,[147] aki azonban hároméves megbízatásának lejárta előtt, 1898 nyarán hazautazott Erdélybe. Ezt követően a segédlelkészi állás hosszabb ideig betöltetlen maradt.

3. Ugyancsak az 1896. április 24-i ülésen a presbitérium – a kolozsvári EKT ajánlása ellenére – anyagi források hiányában elvetette annak lehetőségét, hogy a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódva nemzetközi unitárius kongresszust rendezzenek Budapesten. Határozatban rögzítette ugyanakkor, hogy amennyiben az EKT ragaszkodik elképzeléséhez, térítésmentesen rendelkezésre bocsátják a templomot és a gyülekezeti termet.[148] Az esethez kapcsolódva a püspök Gál Miklóshoz intézett rövid levelében[149] elkeserítőnek nevezte a budapesti egyházközség hozzáállását.

4. 1899. április 22-én, a presbitérium ülésén Gál Miklós – nem részletezett egészségügyi okokra hivatkozva – felmentését kérte a lelkészi szolgálat alól. Ugyanezen a napon az egyházközség rendkívüli közgyűlést is tartott, amelyen felmerült, hogy a lelkész távozási szándéka a világi sajtóban ellene indult támadásokkal magyarázható.[150] Egyes napilapokban ugyanis a Budapesti Unitárius Egyházközség nehéz helyzetével foglalkozó, rövid írások láttak napvilágot.[151] Ezek elismerték Gál Miklós megfelelő lelkészi képességeit, de utaltak a templomlátogatók és az egyházfenntartók számának stagnálására, az egyházközség kritikus anyagi helyzetére. A katolikus egyházi érdekkörbe tartozó Magyar Állam „Unitáriusok végnapjai” című írásában úgy vélte, az egyházközség lélekszáma csupán az unitárius egyházi bíróságon könnyen felbontható válások miatt gyarapodott, s mivel a polgári válás 1895-től már a világi bíróságok feladatkörébe tartozott, „az így toborzott egyházközség talán már legközelebb feloszlik, s csak a kulturtörténelem fogja megőrizni emlékét”.[152]

 

4.2. Józan Miklós első lelkészi évei (1899–1902), a Duna-Tisza-menti Unitárius Egyházkör létrehozása

Az 1899. június 26-án tartott rendkívüli közgyűlésen a Budapesti Unitárius Egyházközség ismét Ferencz József püspökre ruházta át a lelkész kirendelésének jogát.[153] A püspök – korábbi elképzelésének megfelelően – Józan Miklós kinevezése mellett döntött. Beiktatására 1899. október 1-jén került sor, s az ugyanazon a napon tartott, püspöki vizsgálószékkel egybekötött közgyűlésen Ferencz József mérsékelt optimizmusának adott hangot, amikor kijelentette: „a gyülekezet szervezéséhez én hoztam az első porondszemet, minek sikere az én lelkemet is benső örömmel tölti el”.[154] Józan Miklós életútját, negyvenkét évig tartó budapesti lelkészi szolgálatának eredményeit és nehézségeit, teológiai, egyháztörténeti és szépirodalmi {27}munkásságát a későbbiekben, önálló tanulmányban szeretnénk bemutatni. Az alábbiakban így csak az önálló magyarországi unitárius egyházkör megalakulásának körülményeit tekintjük át.

A mai Magyarország területén létrejövő Duna-Tiszamenti Egyházkör létrehozását először Márai Lajos keblitanácsos vetette fel a presbitérium 1902. május 18-i ülésén. Azzal érvelt, hogy a Budapesti Unitárius Egyházközség mellett már az Alföldön (Hódmezővásárhely) és a Dunántúlon (Polgárdi) is önálló egyházközség működik. A presbitérium felkérte Józant, hogy „az egyházalkotmányi, adminisztratív és pénzügyi szempontokat” megvizsgálva intézzen e tárgyban memorandumot az Egyházi Főtanácshoz.[155] Öt hónap múltán megszületett a határozat: az Egyházi Főtanács úgy döntött, hogy a budapesti, hódmezővásárhelyi és polgárdi egyházközségekből, valamint a hozzájuk tartozó leányegyházközségekből megalakítható a Duna-Tisza-menti Egyházkör, mint önálló esperesség.[156] Ezzel egyidejűleg Józan Miklós esperesi kinevezést kapott. Ferencz József püspök levelében reményét fejezte ki, hogy „a nyugati részek rendezése és a Kolozs-Dobokai Egyházkörből való kiszakítása az egyház javára válik”.[157] A hivatalos levél mellett Ferencz József egy magánjellegűnek tekinthető püspöki iratban is megemlékezett az új esperességről:

 

„1902. november 23-án szerveztem Budapesten a Duna-Tisza-menti új egyházkört. Ez új egyházkör megalakítását én indítványoztam, tekintettel azokra a nehézségekre, melyekkel a Királyhágón túli 3 anya-, több leányegyházközségünk és szórványok adminisztrálása járt. Mert a Kolozs-dobokai körhöz voltak ugyan beosztva, de adminisztrálásuk teljesen a püspökre nehezedett. Ezt hozta magával a dolog természete. E mellett azon egyházközségek a távollét miatt elszigetelve Kolozs-dobokai egyházkörünktől, ennek közgyűléseiben sem vehettek részt, és így az egyházi élet, a vallásos szellem ébresztésére és ápolására szolgáló emez intézmények jótékony hatását sem élvezhették. Különben új indítványom az új egyházkör alapítása iránt az egyházi levéltárban megkapható, arra itt nem terjeszkedem ki. Csak miután az indítványt az egyházi főtanács is elfogadta, s az egyházkör szervezését reám bízta, erről kívánok itt pár sorban megemlékezni.”[158]

 

Az 1902. november 23-án megalakult Duna-Tisza-menti Egyházkör a kolozs-dobokai, aranyos-tordai, küküllői, marosi, székelykeresztúri, udvarhelyi, felső-fehéri és háromszéki mellett a kilencedik unitárius esperességként jött létre, és négy anyaegyházközség – Budapest, Hódmezővásárhely, Polgárdi, illetve az 1902 nyarán alakult Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség – tartozott hozzá. A Duna-Tisza-menti Egyházkör ebben a szervezeti formában 1923-ig működött: a trianoni békediktátum következtében ekkor hivatalosan is megtörtént az erdélyi és a magyarországi egy{28}házrész kényszerű szétválasztása, és Józan Miklós vezetésével létrejött a magyarországi Püspöki Vikáriátus.[159]

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



[1] Ld. Retkes Attila: Unitarizmus Magyarországon a 16-18. században – történeti vázlat. Online: http://unitarius.blog.hu [2012. április.]

[2] Széna térnek hívták a mai Belváros déli részén, a Kálvin tér közelében található területet. A gimnázium dísztermének használatát Török Pál püspök személyesen engedélyezte.

[3] Ferencz József: Az Unitáriusok Egyházi Képviselő Tanácsához tett jelentés a Buda-Pesten tartott első nyilvános isteni tisztelet tárgyában. – Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár. (továbbiakban: EUEGyL.)

[4] Ferencz József: Buzogány Áron (1834–1888). In: Keresztény Magvető, 1888. 2. sz. 49-53. p.

[5] Vasárnapi Újság, 1869. június 20.

[6] Ferencz József 1916-ben, püspökké választásának negyvenedik évfordulóján a kelyhet visszaajándékozta a Budapesti Unitárius Egyházközségnek. Jelenleg is a Nagy Ignác utcai templomos ingatlan lelkészi hivatalában található; az idősebb egyháztagok emlékezete szerint keresztelési szertartásokon használták.

[7] Idézi: Szaniszló József: A Budapesti Unitárius Egyházközség története a jegyzőkönyvek tükrében. Bp., 2010. (továbbiakban: Szaniszló, 2010.) 13. p.

[8] Az Egyházi Képviselő Tanács (továbbiakban: EKT.) jegyzőkönyve (továbbiakban: jkv.), 1870. január 13. – EUEGyL.

[9] Az Egyházi Főtanács (továbbiakban: EFT.) jkv., 1870. augusztus 28-29. – EUEGyL.

[10] Jakab Elek: Emlékirat a Budapesti Unitárius Templom Felszentelési Ünnepélyére. Bp., 1890. (továbbiakban: Jakab, 1870.)

[11] John Fretwell erdélyi és magyarországi tevékenységét, unitárius kapcsolatait részletesen elemzi: Kovács Sándor: Egy elfelejtett angol unitárius, John Fretwell és a magyar literatúra. In: Isten és ember szolgálatában – Erdő János emlékezete. Szerk.: Szabó Árpád. Kolozsvár, 2007. 231-250. p.

[12] Simén Domokos (1836–1878) a teológia elvégzése után Londonban tanult, majd Székelykeresztúron iskolaigazgatóként dolgozott. A kolozsvári unitárius kollégiumban filozófiát, a teológián a bibliai tárgyakat tanította. Sokat fáradozott a magyar-angol és magyar-amerikai unitárius kapcsolatok erősítésén.

[13] Kovács János (1846–1905) Londonban és Manchesterben végezte tanulmányait, majd a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem angoltanára lett. 1877-től tizennégy évig volt kollégiumigazgató. Rendszeres kapcsolatban állt az emigrációban élő Kossuth Lajossal.

[14] Orbán Balázs (1830–1890) író, néprajzi gyűjtő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Legjelentősebb műve A Székelyföld leírása című hatkötetes munka, amiért mindmáig „a legnagyobb székelyként” tisztelik. A Székelyudvarhelyhez tartozó Szejkefürdőn található sírjánál rendezik meg évente az Unitáriusok Világtalálkozóját.

[15] Jakab, 1870.

[16] EKT. jkv., 1875. július 11. – EUEGyL.

[17] A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének Levéltára, Budapest (továbbiakban: MUEMEL.) IV/1/I/2. A részletes költségvetés nem maradt fenn, említi: EKT. jkv., 1875. július 11. – EUEGyL.

[18] EKT. jkv., 1875. december 12. – EUEGyL.

[19] Berde Áron (1819–1892) jogász, közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az első magyar meteorológiai és klimatológiai szakkönyv szerzője, Berde Mózes öccse.

[20] Kovácsi Antal (1820–1892) 1852-től haláláig a kolozsvári Unitárius Kollégium tanára volt. Gáspár Jánossal közösen írt Elemi magyar olvasókönyvét még a trianoni békediktátum után is használták az erdélyi magyar közoktatásban. A Keresztény Magvető társszerkesztője, az Unitárius Egyház tanügyi előadója volt.

[21] EKT. jkv., 1876. január 13. – EUEGyL.

[22] EKT. jkv., 1876. január 16. – EUEGyL.

[23] A római katolikus vallásról unitáriusra áttért Hatala Péter személyéhez kapcsolódik az egyik éles támadás, amely a fővárosi unitáriusokat érte. A Magyar Állam 1874. december 7-ei számában azt írta, hogy „Hatala Péter pesti egyetemi tanár nem csak a Katholikus egyházból, hanem a Kereszténységből is kilépett, unitáriussá lett.”

[24] EKT. jkv., 1876. július 13. – EUEGyL.

[25] Jakab, 1870. 26. p.

[26] Fővárosi Tanács jkv., 1876. augusztus 1. – MUEMEL. IV/1/I/2.

[27] Rezi Elek: Teológia és népszolgálat. Kolozsvár, 2007, Erdélyi Unitárius Egyház, 19.

[28] EKT. jkv., 1876. szeptember 24. – EUEGyL.

[29] Báró Baldácsy Antal római katolikus vallású országgyűlési képviselő (1803–1878) végrendeletében a magyarországi protestáns egyházakra hagyott több mint 8000 holdnyi földbirtokot. Célja az anyagi nehézségekkel küzdő egyházak és egyházközségek, lelkészek, valamint azok özvegyeinek és árváinak támogatása volt. Az alapítvány csak az 1945. évi földreform következtében szűnt meg.

[30] Ferencz József tévesen jelölte meg az istentisztelet időpontját, a helyes dátum: október 22.

[31] EFT. jkv., 1877. szeptember 2-3. – EUEGyL.

[32] Vasárnapi Újság, 1876. október 29.

[33] Az EUEGyL-ban, illetve az anyaegyházközségnek tekintendő Kolozsvári Unitárius Egyházközség irattárában az 1877. és 1878. évből egyetlen budapesti vonatkozású dokumentum sem maradt fenn.

[34] Jakab, 1870.

[35] Kolozs-Dobokai Unitárius Esperesség jkv., 1878. június 23. – EUEGyL.

[36] Jakab, 1870.

[37] EKT. jkv., 1879. május 11. (Az áprilisi presbitériumi döntést megerősítő határozat.) – EUEGyL.

[38] Jakab, 1870.

[39] A Középajtáról származó Péterfi Dénes (1851–1925) a kolozsvári Unitárius Kollégium, majd a teológia legígéretesebb növendékei közé tartozott. 1874-ben az egyház Londonba küldte tanulni, ahol az unitárius vallású Charles Darwin fejlődéselméletének lelkes híve lett. Huszonöt évesen, Ferencz József püspökké választásakor kolozsvári lelkésszé, később kolozs-dobokai esperessé nevezték ki. Kiváló szónok volt: úrvacsorai ágendáinak gyűjteménye 1900-ban, Unitárius kereszténység című beszédgyűjteménye hét évvel később jelent meg. Péterfi 1876-tól harmincnégy éven át szerkesztette a Keresztény Magvető című folyóiratot.

[40] Jakab, 1870.

[41] EKT. jkv., 1880. július 1. – EUEGyL.

[42] MUEMEL. IV/1/I/35.

[43] EKT. jkv., 1881. április 14. – EUEGyL.

[44] Püspöki vizsgálószék, jkv., 1881. április 19-20.; egyházközségi közgy. jkv., 1881. április 20. – MUEMEL. IV/1/I/35, IV/1/I/2.

[45] Ügyirat Derzsi Károly lelkészi kinevezéséről. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[46] A Budapesti Unitárius Egyházközség (továbbiakban: BUE.) keblitanácsa (továbbiakban: KT.) jkv., 1881. július 16. – MUEMEL. IV/1/I/2.

[47] EFT. jkv., 1881. augusztus 28. – EUEGyL.

[48] A beiktatási szertartás krónikájára: BUE. KT. jkv., 1881. október 3. – MUEMEL. IV/1/I/2.

[49] BUE. KT. jkv., 1881. október 3. – MUEMEL. IV/1/I/2.

[50] Kammermayer Károly polgármester 3187. sz. üdvözlőlevele. – MUEMEL. IV/1/I/8.

[51] Ráth Károly főpolgármester 704. sz. üdvözlőlevele. – MUEMEL. IV/1/I/8.

[52] Magyar Polgár, 1881. október 4.

[53] Ellenzék, 1881. október 3.

[54] A Fővárosi Tanács 41932/1881. sz. ügyirata. – MUEMEL. IV/1/I/2.

[55] BUE. KT. jkv., 1881. október 3. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[56] Szaniszló, 2010.

[57] Boros György (1855–1941) a kolozsvári teológia elvégzése után Londonban tanult. Kezdeményezésére alakult meg az unitárius egyház első társadalmi szervezete, a Dávid Ferenc Egylet, illetve az Unitárius Közlöny c. havi hírlevél. Kolozsvárott teológiai tanár volt, majd 1928-ban püspökké választották, de tisztségéről 1938-ban lemondott. Teológiai munkái mellett megírta Brassai Sámuel életrajzát, szépirodalommal és műfordítással is foglalkozott. Kiváló kapcsolatot ápolt az amerikai unitáriusokkal; a Harvard Egyetem tiszteletbeli doktorává választotta.

[58] BUE. KT. jkv., 1881. november 20. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[59] A kötet megtalálható Derzsi Károly hagyatékában. – MUEMEL. IV/1/I/1.

[60] Derzsi Károly életrajzának elsődleges forrása: Unitárius Közlöny, 1905. 6. sz. 107. p.

[61] Odescalchi Arthur József Hugo Livius László szerémi herceg (1837–1925) Nyitra megyei birtokos és az illóki (Szerém vármegye) hitbizomány ura, császári és királyi kamarás, a jeruzsálemi Szent János-rend vitéze, a fővárosi unitáriusok lelkes támogatója.

[62] BUE. KT. jkv., 1882. december 10. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[63] A vonatkozó KT. jkv.-ek: MUEMEL., IV/1/I/35.

[64] BUE. közgy. jkv., 1891. március 8. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[65] BUE. KT. jkv., 1893. december 31. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[66] BUE. közgy. jkv., 1894. május 18. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[67] BUE. KT. jkv., 1894. szeptember 7. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[68] BUE. közgy. jkv., 1894. szeptember 30. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[69] BUE. közgy. jkv., 1895. május 24. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[70] BUE. közgy. jkv., 1895. augusztus 13. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[71] Az EFT. 23/895. sz. határozata: BUE. KT. jkv., 1895. október 10. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[72] BUE. KT. jkv., 1895. október 10. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[73] Az EKT. 364. sz. leirata: BUE. KT. jkv., 1895. december 14. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[74] BUE. közgy. jkv., 1896. február 21. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[75] Az EKT. határozatára utal: BUE. KT. jkv., 1896. április 24. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[76] BUE. KT. jkv., 1881. október 3. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[77] BUE. KT. jkv., 1883. február 12. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[78] BUE. közgy. jkv., 1883. január 21. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[79] BUE. KT. jkv., 1883. május 17. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[80] A Keresztény Magvetőben az egyházközség gondnoka és pénztárnoka minden évben közzétette az adományozók teljes névsorát és a felajánlott összeget.

[81] BUE. KT. jkv., 1882. szeptember 30. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[82] BUE. KT. jkv., 1882. november 10. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[83] BUE. KT. jkv., 1882. december 12. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[84] A Nagykörúton kívül eső terület 1882-ben még valóban külvárosnak számított.

[85] Három évvel később, 1885. október 12-én megkezdődött az Országház építése, és a vízügyi szakemberek hamarosan megoldották ezt a problémát.

[86] BUE. KT. jkv., 1882. december 12. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[87] BUE. közgy. jkv., 1883. január 21. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[88] BUE. KT. jkv., 1883. március 13. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[89] BUE. KT. jkv., 1884. január 25. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[90] BUE. KT. jkv., 1883. május 17. – MUEMEL. IV/1/I/35. (A kiigazításra Wéber Antal városi mérnöknek köszönhetően, 1885 tavaszán került sor.)

[91] BUE. közgy. jkv., 1884. március 4.; április 1. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[92] BUE. közgy. jkv., 1884. április 1.. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[93] BUE. KT. jkv., 1884. október 3. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[94] Pecz Samu (1854–1922) építész, műegyetemi tanár Schulek Frigyes, majd Hauszmann Alajos irodájában szerzett szakmai gyakorlatot. A Budapesti Unitárius Egyházközség temploma mellett ő építette a debreceni Kossuth utcai református templomot (1888), s ebben az időben jelentette meg A protestáns templomok építéséről című kismonográfiáját. Nevéhez fűződik a budapesti Szilágyi Dezső téri református templom, a Vámház körúti Nagyvásárcsarnok (1896), valamint a városligeti Fasori evangélikus gimnázium és templom (1905) megépítése is. Az 1890-es évek közepén unitárius hitre tért át, és a budapesti egyházközség tagja lett.

[95] BUE. közgy. jkv., 1885. március 8. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[96] BUE. közgy. jkv., 1886. március 28. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[97] BUE. KT. jkv., 1886. április 20. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[98] BUE. közgy. jkv., 1887. március 6. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[99] BUE. KT. jkv., 1888. március 28. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[100] Az EKT. 104. sz. leirata: BUE. KT. jkv., 1888. június 23. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[101] Püspöki vizsgálószék jkv., 1887. március 29. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[102] BUE. közgy. jkv., 1887. május 21. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[103] BUE. KT. jkv., 1888. június 23. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[104] A Fővárosi Tanács 13/243/4. sz. értesítése: BUE. KT. jkv., 1887. október 5. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[105] BUE. KT. jkv., 1888. március 28. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[106] Szaniszló, 2010. 59-61. p.

[107] BUE. KT. jkv., 1888. szeptember 26. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[108] BUE. közgy. jkv., 1888. október 21., 22., 26. – MUEMEL. IV/1/I/35.

[109] MUEMEL. IV/1/I/35.

[110] Ezt az összeget 1889 elején Majorossy Géza – méltányossági okokból – 750 forintra csökkentette.

[111] BUE. közgy. jkv., 1889. április 14. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[112] BUE. közgy. jkv., 1889. március 18. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[113] A Fővárosi Tanács 4040/1889. ill. 4042/1889. sz. határozatai: BUE. KT. jkv., 1889. június 14. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[114] BUE. KT. jkv., 1889. június 14. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[115] MUEMEL. IV/1/I/2 és IV/1/I/36.

[116] BUE. KT. jkv., 1889. október 7. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[117] Építési napló, 1889. szeptember 15. – MUEMEL. IV/1/I/2.

[118] BUE. KT. jkv., 1889. decemberi 20. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[119] BUE. KT. jkv., 1890. augusztus 8. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[120] BUE. KT. jkv., 1890. december 16. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[121] Pecz Samu: A Budapesti Unitárius Egyházközség temploma és bérháza. (Kézirat. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Könyvtára.); Kaplayné Schey Ilona: A budapesti Nagy Ignác (volt Koháry) utcai unitárius templom és egykori bérháza építésének vázlatos története. In: Unitárius Élet, 1990. 6. sz. 2-4. p.

[122] BUE. KT. jkv., 1890. augusztus 8. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[123] Szaniszló, 2010. 67. p.

[124] 1871-ben jelent meg Jókai Mór Egy az Isten című regénye, amelynek főhőse, Adorján Manassé torockói festőművész és bányatulajdonos az unitárius vallás egyszerűségének, tisztaságának megtestesítője. A regény megjelenése után Jókai számos nyilatkozatában kifejezte az unitáriusok iránti szimpátiáját.

[125] Ellenzék, 1890. október 28.

[126] Bellovics Imre (1847–1921) Prágában a világhírű zeneszerző, Bedrich Smetana növendéke volt. 1880-tól a Nemzeti Zenede tanáraként, 1881-től a Budapesti Zenekedvelők Egyesületének karnagyaként, 1885-től egyházi zeneiskolai igazgatóként dolgozott.

[127] Az ünnepi istentisztelet és a közebéd rövid összefoglalójára ld.: Vasárnapi Újság, 1890. november 2.

[128] BUE. közgy. jkv., 1890. december 31. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[129] Vasárnapi Újság, 1890. 42-44. sz.; Ország-Világ, 1890. 44. sz.

[130] Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon. Kolozsvár, 1891.

[131] Ellenzék, 1890. október 26. ill. október 28.

[132] A Hódmezővásárhelyi Unitárius Egyházközség levéltári őrzésre átadott iratai megtalálhatók: MUEMEL. IV/6. A történeti vázlat alapja: Ágoston József: A hódmezővásárhelyi unitárius egyház története. (1936) (Kézirat. – MUEMEL. IV/6/I/5a.)

[133] Unitárius kérdés Hódmezővásárhelyt. In: Keresztény Magvető, 1884. 1. sz. 53-62. p.

[134] Nagy Lajos (1828–1910) Ferencz József unitárius püspök legközelebbi munkatársa. Kollégiumi igazgatói és teológiai tanári állása mellett a kolozs-dobokai egyházkör esperese, majd 1880-tól egyházi főjegyző volt.

[135] Unitárius kérdés Hódmezővásárhelyt. In: Keresztény Magvető, 1884. 1. sz. 53-62. p.

[136] A Hódmezővásárhelyi Unitárius Egyházközség története. Online: http://w3.enternet.hu/hunit/hodtort.html [2012. január.]

[137] A Polgárdi Unitárius Egyházközség és szórványainak levéltári őrzésre átadott iratai: MUEMEL. IV/8. A hiányos levéltári anyag mellett a történeti vázlat elkészítéséhez felhasználtuk: Felhős Szabolcs: Templomaink története – Polgárdi. In: Unitárius Élet, 1995. 6. sz. 3-4. p.

[138] BUE. KT. jkv., 1895. október 10. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[139] BUE. közgy. jkv., 1895. október 30. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[140] BUE. KT. jkv., 1895. december 14. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[141] BUE. közgy. jkv., 1896. február 21. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[142] Csifó Salamon (1865–1934) a kolozsvári teológia elvégzése után Londonban és Párizsban tanult. 1889-től egy évtizeden át árkosi lelkész, majd 1902-től a Kolozsvári Unitárius Egyházközség lelkésze, a teológián az egyháztörténet és az egyházjog előadója, végül a kar dékánja. Hittankönyve, prédikációs kötete és oktatási tárgyú cikkei jelentek meg.

[143] Ferencz József: Napló, 3. füzet (kézirat). – EUEGyL.

[144] Unitárius Értesítő, 1936. 11-12. sz.

[145] BUE. közgy. jkv., 1896. február 21. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[146] BUE. KT. jkv., 1896. április 24. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[147] BUE. KT. jkv., 1896. október 17. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[148] BUE. KT. jkv., 1896. április 24. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[149] Ferencz József püspök levele Gál Miklóshoz, 1896. április 28. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[150] BUE. közgy. jkv., 1899. április 22. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[151] Egyetértés, 1899. április 21-23.; Magyar Hírlap, 1899. április 21-23.; Pesti Hírlap, 1899. április 21., 23.

[152] Magyar Állam, 1899. április 23.

[153] BUE. közgy. jkv., 1899. június 26. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[154] BUE. közgy. jkv., 1899. október 1. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[155] BUE. KT. jkv., 1902. május 18. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[156] Az EFT. 103/1902. (október 26.) sz. határozata: BUE. KT. jkv., 1902. november 5. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[157] BUE. KT. jkv., 1902. november 5. – MUEMEL. IV/1/I/36.

[158] Ferencz József püspöki iratai. – EUEGyL.

[159] A Püspöki Vikáriátus (1923-1940) dokumentumai: – MUEMEL. I/2.